~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)"

Átírás

1 ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-án órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó termében. Jelen vannak: Friderics Cecília polgármester, Kránicz János alpolgármester (a 2. napirendi pont tárgyalása közben érkezett), Bedi Ferenc, Boros Sándor, Gregovics János, Tóthné Varga Brigitta képviselők, Eszterbauer Erzsébet jegyző. Távollévő: Balázs Ildikó képviselő Friderics Cecília polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy a testület ülése öt fővel határozatképes, a testületi ülést megnyitja. A Testület tanácskozást a nyilvános ülésen elfogadott napirendi pontok szerint folytatja. 9. Egyebek D) Óvodai alkalmazás ügye Friderics Cecília: Tájékoztatja a képviselőket, hogy Papp Erzsébet, aki szeptemberben ment nyugdíjba, szeretne ismét dolgozni az óvodában. Megjegyzi, az alkalmazása az óvodavezető kompetenciájába tartozik. Tájékoztatja az érintettet. A képviselők a tájékoztatást tudomásul veszik. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) Friderics Cecília: Ismerteti a Testülettel az átruházott hatáskörben hozott döntéseket a kiadott előterjesztés alapján. Megkérdezi, valakinek van-e kérdése, észrevétele a bemutatott döntésekkel kapcsolatban. A beszámoló elfogadását szavazásra bocsátja kérdés, észrevétel hiányában../2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről készült beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről készült beszámoló elfogadása tárgyában: 218/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről készült beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal

2 ~ 2 ~ 11. Jelentés a zárt ülésen hozott lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról (zárt) Friderics Cecília: Elmondja, a zárt ülésen hozott lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról készült írásos beszámolót a képviselők megkapták. Javasolja kérdések, észrevételek hiányában a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentés elfogadását a kiküldött előterjesztés alapján. Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja. Határidő: azonnal A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza a zárt ülésen hozott lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentés elfogadása tárgyában: 219/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete a zárt ülésen hozott lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló jelentést elfogadja. Határidő: azonnal 12. Szociális kérelmek (zárt) A) Göntér Zoltán (Nagyszentjános, Virágköz u. 20.) szám alatti lakos kérelme (zárt) Friderics Cecília: Elmondja, a kérelmező Göntér Zoltán (Nagyszentjános, Virágköz u. 20.) szám alatti lakos támogatási igénnyel fordult az Önkormányzathoz egyszeri átmeneti rendkívüli szociális segély megállapítása céljából. Ismerteti a nevezett szociális helyzetét és jövedelmi viszonyait. A kérelmező házastársával és nagykorú fiával él együtt, a felesége dolgozik. A kérelmező lábamputáción esett át a közelmúltban. A családnak nagy összegű havi levonása van. A fiú nem dolgozik. A családban az egy főre jutó havi jövedelme Ft, a levonások miatt jóval kevesebb. A férj betegsége miatt nem tud dolgozni. A kérelemét pénzbeli támogatás miatt, kórházi kezelésekre, műtétre, fizetési nehézségekre hivatkozással nyújtotta be. Javasolja, hogy pénzbeli támogatást adjanak a kérelmezőnek. Helyzetére és a kérés tartalmára tekintettel, javasolja a támogatás odaítélését. A támogatás összegére Ft-ot javasol. Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Göntér Zoltán (Nagyszentjános, Virágköz u. 20.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Göntér Zoltánnak a közigazgatási eljárás

3 ~ 3 ~ A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza Göntér Zoltán kérelme tárgyában: 220/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Göntér Zoltán (Nagyszentjános, Virágköz u. 20.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Göntér Zoltánnak a közigazgatási eljárás B) Godena József (Nagyszentjános, Erdősor u. 20.) szám alatti lakos kérelme (zárt) Friderics Cecília: Elmondja, a kérelmező Godena József (Nagyszentjános, Erdősor u. 20.) szám alatti lakos támogatási igénnyel fordult az Önkormányzathoz egyszeri átmeneti rendkívüli szociális segély megállapítása céljából. Ismerteti a nevezett szociális helyzetét és jövedelmi viszonyait. A kérelmező egyedül él, nyugdíjas. A családban az egy főre jutó havi jövedelme a levonások miatt kevés. A kérelemét pénzbeli támogatás miatt, kevés jövedelemre és az ablak javítására hivatkozással nyújtotta be. Javasolja, hogy pénzbeli támogatást adjanak a kérelmezőnek. Elmondja, a családban az egy főre eső jövedelem miatt jogosult az javasolja a támogatás odaítélését. A támogatás összegére Ft-ot javasol. Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Godena József (Nagyszentjános, Erősor u. 20.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Godena Józsefnek a közigazgatási eljárás A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza Godena József kérelme tárgyában: 221/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Godena József (Nagyszentjános, Erdősor u. 20.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Godena Józsefnek a közigazgatási eljárás

4 ~ 4 ~ C) Horváth Ágnes (Nagyszentjános, Árpád u. 48.) szám alatti lakos kérelme (zárt) Friderics Cecília: Elmondja, a kérelmező Horváth Ágnes (Nagyszentjános, Árpád u. 48.) szám alatti lakos támogatási igénnyel fordult az Önkormányzathoz egyszeri átmeneti rendkívüli szociális segély megállapítása céljából. Ismerteti a nevezett szociális helyzetét és jövedelmi viszonyait. A kérelmező egyedül él, nyugdíjas. A családban az egy főre jutó havi jövedelme a kevés. A kérelemét pénzbeli támogatás miatt, kevés jövedelemre és tüzelő és áramszámla kiegyenlítésére hivatkozással nyújtotta be. Javasolja, hogy pénzbeli támogatást adjanak a kérelmezőnek. Elmondja, a családban az egy főre eső jövedelem miatt jogosult az javasolja a támogatás odaítélését. A támogatás összegére Ft-ot javasol. Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Horváth Ágnes (Nagyszentjános, Árpád u. 48.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Horváth Ágnesnak a közigazgatási eljárás A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza Horváth Ágnes kérelme tárgyában: 222/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Horváth Ágnes (Nagyszentjános, Árpád u. 48.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Horváth Ágnesnak a közigazgatási eljárás D) Mohácsi Ferencné (Nagyszentjános, Banai u. 1.) szám alatti lakos kérelme (zárt) Friderics Cecília: Elmondja, a kérelmező Mohácsi Ferencné (Nagyszentjános, Banai u. 1.) szám alatti lakos támogatási igénnyel fordult az Önkormányzathoz egyszeri átmeneti rendkívüli szociális segély megállapítása céljából. Ismerteti a nevezett szociális helyzetét és jövedelmi viszonyait. A kérelmező egyedül él, jövedelme nincs. A családban az egy főre jutó havi jövedelme 0 Ft. A kérelemét pénzbeli támogatás miatt, kevés jövedelemre és gázpalack vásárlására hivatkozással nyújtotta be. Javasolja, hogy pénzbeli támogatást adjanak a kérelmezőnek. Elmondja, a családban az egy főre eső jövedelem miatt jogosult az javasolja a támogatás odaítélését. A támogatás összegére Ft-ot javasol.

5 ~ 5 ~ Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Mohácsi Ferencné (Nagyszentjános, Banai u. 1.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Mohácsi Ferencnének a közigazgatási eljárás A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza Mohácsi Ferencné kérelme tárgyában: 223/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Mohácsi Ferencné (Nagyszentjános, Banai u. 1.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Mohácsi Ferencnének a közigazgatási eljárás E) Illés János (Nagyszentjános, Árpád u. 40.) szám alatti lakos kérelme (zárt) Friderics Cecília: Elmondja, a kérelmező Illés János (Nagyszentjános, Árpád u. 40.) szám alatti lakos támogatási igénnyel fordult az Önkormányzathoz egyszeri átmeneti rendkívüli szociális segély megállapítása céljából. Ismerteti a nevezett szociális helyzetét és jövedelmi viszonyait. A kérelmező egyedül él, közfoglalkoztatott jelenleg. A családban az egy főre jutó havi jövedelme a kevés, Ft. A kérelemét pénzbeli támogatás miatt, kevés jövedelemre és az áramszámla kifizetésére hivatkozással nyújtotta be. Javasolja, hogy pénzbeli támogatást adjanak a kérelmezőnek. Elmondja, a családban az egy főre eső jövedelem miatt jogosult az javasolja a támogatás odaítélését. A támogatás összegére Ft-ot javasol. Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Illés János (Nagyszentjános, Árpád u. 40.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Illés Jánosnak a közigazgatási eljárás A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza Illés János kérelme tárgyában: 224/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Illés János (Nagyszentjános, Árpád u. 40.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti

6 ~ 6 ~ Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Illés Jánosnak a közigazgatási eljárás F) Tóth József (Nagyszentjános, Radnóti u. 26.) szám alatti lakos kérelme (zárt) Friderics Cecília: Elmondja, a kérelmező Tóth József (Nagyszentjános, Radnóti u. 26.) szám alatti lakos támogatási igénnyel fordult az Önkormányzathoz egyszeri átmeneti rendkívüli szociális segély megállapítása céljából. Ismerteti a nevezett szociális helyzetét és jövedelmi viszonyait. A kérelmező egyedül él, nyugdíjas. A családban az egy főre jutó havi jövedelme a levonások miatt kevés. A kérelemét pénzbeli támogatás miatt, kevés jövedelemre és az áramszámla kifizetésére hivatkozással nyújtotta be. Javasolja, hogy pénzbeli támogatást adjanak a kérelmezőnek. Elmondja, a családban az egy főre eső jövedelem miatt jogosult az javasolja a támogatás odaítélését. A támogatás összegére Ft-ot javasol. Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Tóth József (Nagyszentjános, Radnóti u. 26.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Tóth Józsefnek a közigazgatási eljárás A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza Tóth József kérelme tárgyában: 225/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Tóth József (Nagyszentjános, Radnóti u. 26.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Tóth Józsefnek a közigazgatási eljárás G) Gál Imre Jánosné (Nagyszentjános, Erdősor u. 31.) szám alatti lakos kérelme (zárt) Friderics Cecília: Elmondja, a kérelmező Kovács Zsigmond (Nagyszentjános, Erdősor u. 31.) szám alatti lakos támogatási igénnyel fordult az Önkormányzathoz egyszeri átmeneti rendkívüli szociális segély megállapítása céljából. Ismerteti a nevezett szociális helyzetét és jövedelmi viszonyait. A kérelmező egy kiskorú és két nagykorú gyermekével él együtt, jövedelme csak a családtámogatásból származik. Egyik nagykorú gyermeke dolgozik, jövedelme kevés. A családban az egy főre jutó havi jövedelme kevés. A kérelemét pénzbeli támogatás miatt, kevés jövedelemre és rezsiköltségre hivatkozással nyújtotta be. Javasolja, hogy pénzbeli támogatást adjanak a kérelmezőnek. Elmondja, a családban az egy főre eső

7 ~ 7 ~ jövedelem miatt jogosult az önkormányzati rendelet szerint a támogatásra. Helyzetére és a kérés tartalmára tekintettel, javasolja a támogatás odaítélését. A támogatás összegére Ft-ot javasol. Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Gál Imre Jánosné (Nagyszentjános, Erdősor u. 31.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti szociális segélyt állapít meg az Önkormányzat évi költségvetése terhére. Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Gál Imre Jánosnénak a közigazgatási eljárás A Képviselő-testület 6 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza Gál Imre Jánosné kérelme tárgyában: 226/2013. (XII. 16.) Kt. határozat Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testülete Gál Imre Jánosné (Nagyszentjános, Erdősor u. 31.) szám alatti lakos részére egyszeri Ft összegű rendkívüli átmeneti szociális segélyt állapít meg az Önkormányzat évi költségvetése terhére. Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy Gál Imre Jánosnénak a közigazgatási eljárás Egyéb hozzászólás, észrevétel nem lévén Friderics Cecília polgármester a testületi ülést órakor berekeszti. Kmf. Friderics Cecília polgármester Eszterbauer Erzsébet jegyző

8 ~ 8 ~

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában: ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. július 30-án 17.00 órakor kezdődő nyilvános testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.

Részletesebben

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan

Határozatok: - 41/2013. (IV. 4.) számú határozat: Simon János és Czibere József kérelme a művelődési ház bérlésére vonatkozóan Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.április 4.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. könyve c. határozatok:41/2013. (IV. 4.) számú határozat d. rendeletek:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-5/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. május 30-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v készült a 2013. július 25-én a Városháza tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: - Zsombok Lajos polgármester, - Jozó Tamás, dr. Kovácsné Füstös Erzsébet, Makarész

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend:

Jegyzőkönyv. Napirend: Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 05-én 16 órakor megtartott üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt alpolgármester, Csernik

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

H O M O K B Ö D Ö G E

H O M O K B Ö D Ö G E Szám: 327-2/2013. H O M O K B Ö D Ö G E Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 13. napján 17 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 2 Homokbödöge Község

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 4/2013. sz. ülés

Jegyzőkönyv. 4/2013. sz. ülés Jegyzőkönyv 4/2013. sz. ülés Készült: 2013.11.25-én a Szeremlei Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésén. Jelen vannak: csatolt jelenléti ív szerint Bogdánné Urbán Anikó elnök köszönti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-18/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 17. napján

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 19-én 14.00 órakor kezdődő a Balatonszemesi Községházának tanácskozó termében közösen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2-2/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. február 26-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 16 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 18/2014. (III.17.) 19/2014. (III. 17.) 20/2014. (III.17.) 21/2014. (III.17.) A lejárt határidejű

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2011. július 12. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. július 12-én 18.00 órai

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Markotabödöge Község Képviselő-testületének 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-3/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. április 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén

Jegyző könyv. Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén 113-2/2008. Jegyző könyv Készül: Heréd Község Képviselő-testülete 2008. január 30-i 18 órai kezdésű rendkívüli ülésén Határozat száma: Tárgya: 8/2008.(I.30.) Családsegítési és gyermekjóléti feladatok ellátására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 13-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 142/2013. (XI.13.) Pályázat mikrobusz vásárlására 143/2013.

Részletesebben

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV készült Kisbajcs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én (hétfőn) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. április 29.-én, a Községházán 17 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Pusztai László polgármester,

Részletesebben

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY

Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 15. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 15- én 16.00 órakor

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 29.-én 19 óra

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. szeptember 25-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 117/2013. (IX.25.) Helyi önkormányzatok működőképessége

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének soros, nyílt ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének soros, nyílt ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének soros, nyílt ülésén. Az ülés időpontja: 2015. február 18. A kezdés időpontja: 17,10 óra Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2012. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve

../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve ../2009. Szalmatercs Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 1-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyve J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült Szalmatercs Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. 2.) Lengyeltóti Alapszolgáltatási Központ 2012. költségvetésének véleményezése

JEGYZŐKÖNYV. 2.) Lengyeltóti Alapszolgáltatási Központ 2012. költségvetésének véleményezése JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január 27-én tartott testületi üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bogdán Gyula

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Bakonyság Község Önkormányzata 8557 Bakonyság, Béke u. 14. Szám: 268-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonyság Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2014. november 20-án 10,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 9. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. augusztus 24-én (hétfő) 17: 00 órakor tartott

Részletesebben

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/54-466-030 Fax: 06/54-466-291 E-mail: barandhivatal@gmail.com Báránd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. március 18-án megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 12-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. A Képviselő-testület 2015.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-5/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. augusztus 11-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testület ülése 2012. február 28. J E G Y Z Ő K Ö N Y V JEGYZŐKÖNYV Készült: Tárnok Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. február 28-án 8.30 órai

Részletesebben

7/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. április 3-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak

7/2014. A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. április 3-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Jászalsószentgyörgy, Fő út 53/a 7/2014 A Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2014. április 3-án megtartott, hangfelvétellel rögzített ülés jegyzőkönyv határozatainak

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. SZEPTEMBER 27-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. SZEPTEMBER 27-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. SZEPTEMBER 27-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 12/2012. (IX. 28.) önkormányzati rendelet az állattartásról szóló 9/2004. (IV. 19.) önkormányzati

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. június 2-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. október 9-én megtartott rendkívüli üléséről Határozat Tárgya: száma: 122/2013. (X.09.) Szociális, Gyermekjóléti és Egészségügyi

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. március 30.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. március 30-án 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 3.-án 16 óra 30 perckor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT Győrladamér Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szám: 3/2015. JEGYZŐKÖNYV Készült: Győrladamér Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 16-án 15.30 órai kezdettel a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Szám: 338/7/2013. 7. JEGYZŐKÖNYV Készült e 2013.05.15-én összehívott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem Az ülés kezdési időpontja: 17 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2010/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2010. június 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 13 30 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület Ebergőc község Önkormányzata E B E R G Ő C Kossuth L. u. 16. 9451. (Tel.: 99/380-016) 1-4/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. november 09- én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 20.-án 17 óra 30

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. augusztus 06-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendeletek: 9/2015.(VIII..07.) önkormányzati rendelet 10/2015.(VIII..07.) önkormányzati

Részletesebben

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 07-én tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott rendelet száma Tárgya Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 1/2013. (I. 07.)

Részletesebben

T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester

T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester 2008. december 18-án 15:30 órai kezdettel megtartott nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 260-263 T á r g y s o r o z a t a 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T

JEGYZŐKÖNYV. > :'.! :.' ;. : ' : ~ ; \' ::~-l. ;( Előterjesztő: dr. Pap Sándor alpolgámiester. T BUAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV Készült a Pénzügyi Bizottság 2012. december ll-én megtartott ülésén, a Budapest Főváros X. kerület

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 848 Somlóvásárhely, Szabadság tér Szám: 386-1/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Somlóvásárhely Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2012.

Részletesebben

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez

TÁRGYMUTATÓ. Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez TÁRGYMUTATÓ Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. október 21-ei alakuló ülésének jegyzőkönyvéhez 161/2014.(X.21.) sz. önk.hat. 18/2014.(X.29.) önk.rend. 162/2014.(X.21.) sz. önk.hat. Napirendek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről Ülés helye: Önkormányzati Hivatal tanácsterme Jelen vannak: Bakai Károly

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Napirend

Jegyzőkönyv. Napirend Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,

Részletesebben

Községi Önkormányzat Kóspallag

Községi Önkormányzat Kóspallag Községi Önkormányzat Kóspallag J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kóspallag Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 3-án (szerda) 12.00 órakor kezdődő RENDKÍVÜLI testületi üléséről. Az ülés

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi Képviselő-testület ülésén. Röjtökmuzsaj község Önkormányzata RÖJTÖKMUZSAJ Röjtöki u. 193. 9451. (Tel.: 99/544-052) 1-9/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. szeptember 24-én a röjtökmuzsaji Faluház tanácskozó termében, a helyi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2008/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2008. július 8-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14.00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. NOVEMBER 29-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Rendelet: 13/2012. (XI.30.) A helyi iparűzési adóról szóló 12/2003. (XII. 22.) önkormányzati E4 önkormányzati

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Hivatalának Tanácskozóterme, Maglóca Maglóca Község Képviselő-testülete 2-8/2009/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2009. december 1-jén tartott nyilvános üléséről, közmeghallgatásáról. A képviselő-testületi ülés kezdete: 14 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE FARKASGYEPŰ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Cím: 8582 Farkasgyepű, Petőfi Sándor u. 42. Tel/fax: (89)584-200 e-mail: onkormanyzat@farkasgyepu.hu Szám: 18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Farkasgyepű

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.november 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: 2010.november 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Jegyzőkönyv Készült: 2010.november 8-án Mezőzombor Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Béla polgármester Balogh András képviselő Csatlós Csaba képviselő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 21. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza,

Részletesebben

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 13. számú jegyzőkönyv 2011. október ber 18. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI

HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 13. számú jegyzőkönyv 2011. október ber 18. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI HOLLÁD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13. számú jegyzőkönyv 2011. október ber 18. Rendkívüli NYÍLT ÜLÉS HATÁROZATAI 212/2001./X.18/kt.határozat: 213/2011./X.18./kt.határozat: - 2011. október

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Zebegény Község Polgármesteri Hivatalában, a helyi Önkormányzat 2013. június 24-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Hutter Jánosné polgármester Pásztor László alpolgármester

Részletesebben

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND 1 ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e a.) Napirendje b.) Határozatai c.) Jegyzőkönyve d.) Mellékletek NAPIREND Napirendek:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. február 10.-én 17 órai kezdettel Beleg községben, a közösségi házban megtartott, munkaterv szerinti együttes

Részletesebben

Mihályháza község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v

Mihályháza község Önkormányzata. J e g y z ő k ö n y v 1 Mihályháza község Önkormányzata 8513 Mihályháza, Jókai u. 2. Tel./Fax.: 89/348-586 E-mail: mihalyhaza@mail.globonet.hu Szám: 2-4/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Mihályháza Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 10-i üléséről Helye: Váli Közös Önkormányzati Hivatal, emeleti tanácskozó terme Jelen vannak:bechtold Tamás polgármester,

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V ikt.szám: 78-3/2013. Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. március 27-én 18 óra 00

Részletesebben

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b.

Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről. Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve. b. Bököny Község Képviselő-testülete 2012. augusztus 30-i rendes üléséről Ikt. szám: 588-19/2012. a./ jegyzőkönyve b./ tárgysorozata c./ határozatai (107-113/2012.) TÁRGYSOROZAT 1./ Tudásoddal segítsd a vidéket

Részletesebben

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.

RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur. Szám: 600/14/2015. RÁCKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT 2465 Ráckeresztúr, Hősök tere 20. Tel: 06\25-517-902; Fax: 06\25-517-901 E-mail: racker.ph@rackeresztur.hu JEGYZŐKÖNYV 2015. július 22. napján 18:00

Részletesebben

a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 68-74/2014. (XI. 6.) számú határozat. d. rendeletek: - Ügyiratszám:.

a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 68-74/2014. (XI. 6.) számú határozat. d. rendeletek: - Ügyiratszám:. Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. november 6.-án megtartott (helye: 4275 Monostorpályi, Bajcsy Zs. utca 1/C., Művelődési Ház terme) rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. január 31-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. I. Napirendek tárgyalása előtt

Jegyzőkönyv. I. Napirendek tárgyalása előtt Felsőpáhok Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8395 Felsőpáhok, Szent I. u. 67. Szám: 3-3/2008. Jegyzőkönyv Készült: Felsőpáhok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2008. február 11-én 17 órai

Részletesebben

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése.

T Á R G Y S O R O Z A T A. 1./ A közétkeztetés és az önkormányzat által üzemeltetésre átadott konyha helyzetének áttekintése. NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLET 2013.február 13.-án megtartott Képviselő-testületi ülésének a.) jegyzőkönyve b.) határozata c.) előterjesztése d.) tárgysorozata T Á R G Y S O R O Z A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE e-mail cím: onkormányzat@balajt.hu 82-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balajt Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 28. napján

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 24-n megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 97-99 /2012. (XI. 24.) számú határozatok.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Jegyzőkönyv Készült: Csönge Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015.február 11.napján 17 órakor megtartott nyilvános testületi üléséről. Az ülés helye: Csönge Község Önkormányzata hivatalos helyiségében

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 25-i rendkívüli testületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 25-i rendkívüli testületi üléséről Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 9/2014. sz. J e g y z ő k ö n y v Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. augusztus 25-i rendkívüli testületi üléséről 2 Hosszúhetény

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 9/2014. számú jegyzőkönyv J E G Y Z Ő K Ö N Y V ÚJRÓNAFŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 18-án megtartott testületi ülésről J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Újrónafő Község

Részletesebben

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének

KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV. Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének KISBAJCS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV Mely készült Kisbajcs község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június. 30.-án (csütörtök) 19.00 órai kezdettel tartott ülésén. HATÁROZATOK:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2013. augusztus 16- án a Petőfiszállási Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében megtartott rendkívüli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 2. napján délután 17 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről, Nyáregyháza, Nyáry

Részletesebben