FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ"

Átírás

1 Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

2 A L SÓ TAGOZAT Iskolánk szerkezeti felépítéséhez igazodva - alsó tagozatos pedagógusként- legfontosabb feladatunknak tekintjük a diákok továbbhaladását a kisgimnáziumi osztályainkba. Tehetséges diákjainkat 1-2. évfolyamon differenciált feladatokkal látjuk el a tanítási órákon, melyekkel fejlesztjük kreativitásukat és logikus gondolkodásukat. A 3-4. évfolyamon már külön tehetségfejlesztő foglalkozásokat indítunk alsós tanítójuk irányításával. Természetesen a differenciálás a nehezebben haladókra is vonatkozik, segítjük őket is a számukra megfelelő feladatok kiválasztásával, folyamatos kapcsolatot tartva a velük foglalkozó fejlesztő pedagógussal, pszichológussal, logopédussal. Igyekszünk megakadályozni a lemorzsolódást, a lassabban haladóknak elnyújtjuk a tananyagot. Két első osztályt indítunk, melyekben hagyományos, szótagoló módszerrel tanítjuk a gyereket olvasni az Apáczai Kiadó tankönyvcsaládját használva. Az 1 3. évfolyamon az a célunk, hogy a tantárgyak alapjait stabilan lerakjuk, hangsúlyt kap az olvasás szeretete és a helyes nyelvhasználat, helyesírás. Ezért alsó tagozatunkon csak a 4. évfolyamon indul az idegen nyelv oktatása, melyeknek kiválasztását szülői igényhez igazítjuk. A testnevelés változatos oktatása is segíti a gyermekek fejlődését, iskolánkban a hagyományos tornaórákon kívül korcsolyázni, úszni visszük tanulóinkat osztályig tánc oktatás is folyik iskolánkban. Az itt szerzett tudásukat az immár hagyományossá vált iskolanapi előadáson mutathatják be a gyerekek szüleiknek, családtagjaiknak. O M azonosító : cím: 1093 Bu d ape st, Lóny ay u 4/c-8.

3 A testnevelés változatos oktatása is segíti a gyermekek fejlődését, iskolánkban a hagyományos tornaórákon kívül korcsolyázni, úszni visszük tanulóinkat osztályig tánc oktatás is folyik iskolánkban. Az itt szerzett tudásukat az immár hagyományossá vált Iskolánk szoros kapcsolatot tart fenn a szomszédos Ádám Jenő Zeneiskolával, az ott tanító zenetanárok iskolánkban foglalkoznak diákjainkkal. Lehetőséget adnak igény szerinti hangszerválasztásra. Fontosnak tartjuk a szabadidő hasznos eltöltését is. A néptánc mellett hagyományőrző programokat is szervezünk a gyerekek számára régi népszokások (szüret, Luca-nap, kiszézés, Mihály-napi vásár) felelevenítésével, megtartásával. Gyakran visszük diákjainkat színházba, múzeumba és kirándulni. Emellett kialakítjuk saját iskolai hagyományainkat ilyen pl.: az iskolanap és az Elsős avatás, amikor az első évfolyamon tanulókat ünnepélyes keretek között, Szentgyörgyis diákká avatjuk. Egész tanévet felölelő projektjeinkkel felhívjuk gyermekeink figyelmét pl.: a természetvédelemre, Budapest szépségére vagy Magyarország tájainak csodáira. A 3. évfolyamon erdei iskolába visszük a gyerekeket, itt jó alkalom nyílik arra, hogy az elméleti tudásukat gyakorlati tapasztalattal is megerősítsék. Iskolai tanulmányi versenyeket rendezünk a kerületi, budapesti fordulókhoz igazodva. Itt a gyerekek kipróbálhatják magukat, összemérhetik tudásukat más iskolák diákjaival. telefo n: (1) / , iskolatitkar@szg ya.hu

4 NYOLCÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM A 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkező diákok számára évente két osztályt indítunk. Az 5-8. évfolyamokon az alaptantervi oktatás mellett emelt óraszámban tanulhatnak idegen nyelvet (angolt, németet) diákjaink. Az első két évben a korosztályhoz illő, alapvetően tevékenykedtetésre építő módszerekkel ismerkednek meg a tanulók. Célunk, hogy tanítványaink elsajátítsák a különböző munkaformákat, kooperatív technikákat és tanulási módszereket. Ezért a 6. évfolyamon tanulásmódszertan órákat is tartunk. A tehetséggondozás is kiemelt feladata iskolánknak, minden diákunk érdeklődésének megfelelően választhat a délutáni szakkörök, sportkörök közül. Támogatjuk és felkészítjük tanulóinkat különböző szaktárgyi versenyekre, így a színvonalas, magasszintű teljesítménnyel szép eredményeket érhetnek el. Az 5-8. évfolyamon szint szerinti csoportokban tanítjuk a magyar nyelvet és a matematikát, valamint a tanulók csoportbontásban sajátíthatják el az idegen nyelveket és az informatikát. A 8. évfolyam végén a tanult első idegen nyelvből vizsgát tesznek tanulóink. A magas színvonalú oktatás mellett fontosnak tartjuk a közösségépítést, a szociális kompetenciák fejlesztését. Minden évfolyamon színvonalas tanulmányi kirándulásokat, színházi, múzeumi, illetve egyéb kulturális programokat szervezünk osztályszinten. A közösség- és a természettudományos kompetenciákat is kiemelten fejlesztjük az erdei iskolában 5. és 7. évfolyamon. Iskolánk hagyományos programjai (gólyaavatás, felezőbál, adventi nap, iskolanap) arra nyújtanak jó lehetőséget, hogy a különböző korcsoporthoz tartozó gyerekek és fiatalok megtanuljanak egymásra figyelni és egymást támogatva, megismerve összetartó, jó diákközösséggé váljanak. Intézményünk immár hagyományosan széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezik. Erasmus pályázatok mellett saját kezdeményezésű holland és olasz diákcsere programunk is van. O M azonosító : cím: 1093 Bu d ape st, Lóny ay u 4/c-8.

5 Pontszámítás 2. év 3. év 4. félév magyar nyelv magyar irodalom matematika környezet hozott pontok központi írásbeli szóbeli összesen: 60 pont 100 pont 40 pont 200 pont TANULMÁNYI TERÜLETEK Telephelykód: évfolyamos gimnáziumi tanterv, erre a tanulmányi területre azok jelentkezhetnek, akik a gimnázium első négy évében angol nyelvet szeretnének tanulni évfolyamos gimnáziumi tanterv, erre a tanulmányi területre azok jelentkezhetnek, akik a gimnázium első négy évében német nyelvet szeretnének tanulni. telefo n: (1) / , iskolatitkar@szg ya.hu

6 N É GYÉVFOLYAMOS G I M NÁZIUM N agygimnáziumi képzésünkre jelentkezők igényeiknek, felkészültségüknek, előzetes tudásuknak megfelelően választhatnak tagozatos órákat, sorolódnak be nívócsoportokba idegen nyelvből és matematikából. A évfolyamos diákok az általuk választott tantárgyból heti két plusz órában bővíthetik ismereteiket. Ezek a foglalkozások az emelt szintű fakultáció kiválasztását is elősegítik, melyet az utolsó két évfolyamon szervezünk. A hagyományosan választható tantárgyak mellett a média, valamint a gazdasági ismeretek is megjelennek. Nagy hangsúlyt fektetünk a diákok által választott tagozatokra, fakultációkra valamint a nyelvoktatásra. Iskolánk hagyományosan oktatott idegennyelvei (angol, német, francia) mellett új nyelveket vezettünk be második idegen nyelvként, az olaszt, a latint és a japán is választhatnak a hozzánk felvételizők. Az előrehozott érettségi feltételeit megteremtjük idegen nyelvekből és informatikából. Az előrehozott nyelvi érettségi után lehetőséget biztosítunk a felsőfokú nyelvvizsga elérésére is. Diákjaink 11. évfolyam végén kisérettségit tesznek, ezzel segítjük a rendes érettségire való felkészülést. Az Óbudai Egyetemmel összefogva informatikai képzést is indítottunk, melynek célja, hogy felkészült, tanult programozók kerülhessenek ki az iskola falai közül. Ezért folyamatosan, négy éven keresztül, akár heti három órában tanulhatnak a gyerekek informatikát. Iskolánk hagyományosan jó kapcsolatot ápol az AFS Magyarország Nemzetközi Csereprogram Alapítvánnyal. Tanulóink így megismerhetik a más országokból érkező diákok nyelvét és kultúráját. Az alapítványon keresztül lehetőség nyílik diákok fogadására, illetve saját diákjainak egész tanéves ösztöndíjprogram elnyerésére is. O M azonosító : cím: 1093 Bu d ape st, Lóny ay u 4/c-8.

7 Pontszámítás 5. év 6. év 7. év 8. fél év magyar nyelv magyar irodalom matematika idegen nyelv hozott pontok központi írásbeli szóbeli összesen 80 pont 100 pont 20 pont 200 pont TANULMÁNYI TERÜLETEK Telephelykód: (német) 4 évfolyamos gimnáziumi tanterv, erre a tanulmányi területre azok jelentkezhetnek, a német nyelvet választják (francia) 4 évfolyamos gimnáziumi tanterv, erre a tanulmányi területre azok jelentkezhetnek, a francia nyelvet választják (olasz) 4 évfolyamos gimnáziumi tanterv, erre a tanulmányi területre azok jelentkezhetnek, az olasz nyelvet választják (latin) 4 évfolyamos gimnáziumi tanterv, erre a tanulmányi területre azok jelentkezhetnek, a latin nyelvet választják (japán) 4 évfolyamos gimnáziumi tanterv, erre a tanulmányi területre azok jelentkezhetnek, a japán nyelvet választják (haladó német) 4 évfolyamos gimnáziumi tanterv, erre a tanulmányi területre azok jelentkezhetnek, akik általános iskolában német nyelvet tanultak, és második idegen nyelvként az angol nyelvet választják telefo n: (1) / , iskolatitkar@szg ya.hu

8 Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium igazgató: Surin Zsuzsanna OM azonosító: cím: 1093 Budapest, Lónyay u 4/c-8. telefon: (1) / iskolatitkar@szgya.hu web:

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT Iskolánk szerkezeti felépítéséhez igazodva - alsó tagozatos pedagógusként- legfontosabb feladatunknak

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest IX. Kerületi Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév

Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanév Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanév A L SÓ TAGOZAT P edagógiai programunkban célul tűztük ki, hogy minden tanulónkat képességének megfelelő szinten

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31. Iskolánkról néhány szóban Tisztelt Szülők! A gyermekek iskolába kerülése fontos állomás életükben, a Szülők számára pedig

Részletesebben

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója

Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója Az EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIMNÁZIUM 2014-2015. tanévre vonatkozó felvételi tájékoztatója 1. Az intézmény neve: EGRI SZILÁGYI ERZSÉBET GIM- NÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2. Címe, telefonszáma: 3300 EGER, IFJÚSÁG

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

BEISKOLÁZÁS 2014/2015

BEISKOLÁZÁS 2014/2015 BEISKOLÁZÁS 2014/2015 Az iskola jellege, célkitűzése: Gimnáziumunkban az általános műveltséget megalapozó, kétszintű érettségi vizsgára, felsőfokú iskolai tanulmányok megkezdésére, valamint a munkába állásra

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK

INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK INTÉZMÉNYÜNKBEN FOLYÓ KÉPZÉSEK A 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaink Emelt idegen nyelvi képzések Intézményünkben nagy hagyományai vannak az emelt szintű angol és német nyelvoktatásnak. A nyelvi tagozaton

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA

NYÍLT NAP MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA NYÍLT NAP 2018. 11. 14. MAGYAR MŰHELY ÁMK GIMNÁZIUMA Milyen célkitűzésekkel jött létre az iskola? Mezőörs és környéke fiataljainak tehetséggondozása Felelősséget vállalni a környezetért és a közösségért

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre

Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre Köszöntjük intézményünkben! Beiskolázás a hat évfolyamos gimnáziumi képzésbe a 2017/18. tanévre OM azonosító: 036391 Paks Dózsa György út 103. http://vakbottyangimnazium.hu Iskolánk felsőfokú tanulmányokra

Részletesebben

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége

A mi iskolánk. Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk Iskolánk közel 700 tanuló közössége A mi iskolánk 24 osztályban nemzetiségi nyelvoktató program 6 tanulócsoportban nemzetiségi kétnyelvű oktatás 2 angol nyelvet oktató általános tantervű

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

Beiskolázási tájékoztató

Beiskolázási tájékoztató Beiskolázási tájékoztató A Deák Ferenc Gimnázium, Közgazdasági és Informatikai Szakgimnázium (OM azonosító 035987) a 2019/2020. tanévre a következő képzési formákat hirdeti meg: Négyosztályos gimnáziumi

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2018/2019-es tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2017. december 8. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában

Továbbtanulási lehetőségek. A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Továbbtanulási lehetőségek A Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda gimnáziumában Immár 6. éve dolgozik katolikus nevelési-oktatási intézményünk az óvoda- általános

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2012-2013-as tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2012-2013-as tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2019/2020-as tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2018. december 7. (péntek)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli

AZ ISKOLA ADATAI NYÍLT FÓRUMAINK. FONTOS DÁTUMOK Jelentkezés az iskolánkban a felvételi eljárást megelőző írásbeli AZ ISKOLA ADATAI Postacímünk: Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája, 4029 Debrecen, Csengő u. 4. E-mail: titkarsag@kossuth-gimn.unideb.hu Web-oldal: www.kossuth-gimn.unideb.hu

Részletesebben

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE

A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE A DEBRECENI EGYETEM KOSSUTH LAJOS GYAKORLÓ GIMNÁZIUMA ÉS ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK KÉPZÉSI SZERKEZETE 1 KÉPZÉSEK KÓDSZÁMAI Az iskola azonosítási (OM) kódja: 031200, telephely kód: 001 6 évf. reál orientációs

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi

A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi A Bornemisza Péter Gimnázium, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Sportiskola tájékoztatója a 2017/2018. tanévben induló tanulmányi területek képzési struktúrájáról Tájékoztató a tagozatokról

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020.

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ NYOLCADIKOS TANULÓK RÉSZÉRE a VSZC Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma kilencedik évfolyamára a 2019/2020. Veszprémi Szakképzési Centrum Közgazdasági és Közigazgatási Szakgimnáziuma 8200 Veszprém, Csap u. 9. Tel: 88/560-590 Fax: 88/560-570 Igazgató: ifj. Szathmáry Árpád Pályaválasztási felelős: Juhász Tamás

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann

A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann különkiadás A 2016/2017. tanévben az 1. osztályosok tanítói: Juha Gyöngyi és Molnárné Kondrát Mariann Szeretettel várjuk a szülőket tájékoztató szülői értekezletre 2016. jan. 27 - én, szerdán 18 órakor,,

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2011-2012-es tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2011-2012-es tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA

WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA WIGNER JENŐ MŰSZAKI, INFORMATIKAI KÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Képzési profilunk: 3300 Eger, II. Rákóczi Ferenc utca 2. Telefon: 36/ 311-211, 36/515-115 Fax: 36/515-116 E mail: busaki@wignerkozepiskola.hu

Részletesebben

Helyi tantervünk a NAT előírásaira épít, rögzítve a kötelezően tanítandó tananyagot, de szabadsággal élve abban, hogy saját arculatunkat kialakítsuk szabadon választható-tervezhető óráinkkal. Amennyiben

Részletesebben

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018

Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Salgótarjáni Bolyai János Gimnázium 2017/2018 Elérhetőségeink OM kód: 032286 Igazgató: Pálfalvai Zoltán Telephely kód: 001 Pályaválasztási felelős: Szabóné Básti Csilla Iskola címe: 3100 Salgótarján, Kissomlyó

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód

Megnevezés (tanult idegen nyelv) Létszám (fő) Tagozatkód KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító: 030716

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév

Gimnáziumi felvételi tájékoztató. 2017/2018. tanév Gimnáziumi felvételi tájékoztató 2017/2018. tanév Miért érdemes gimnáziumunkat választani? Jó hangulatú iskola. Értéket közvetítő hagyományok, rendezvények, sportolási lehetőségek (úszás, kézilabda, szertorna).

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA Az Vállalkozói Szakgimnázium, Szakközépiskola és Gimnázium 1211 Budapest, Táncsics M. u. 78. OM azonosító: 035497 www.adu-iskola.hu www.facebook.com/aduiskola iskola@adu-iskola.hu Telefonszám: 276-0512

Részletesebben

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban

Képzési rend 2016-2017. tanév. Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban Képzési rend 2016-2017. tanév Iskolánk képzési rendje és pontszámítás az egyes képzési formákban 9. A humán tantervű osztály magyar nyelv és irodalom csoport (17 fő) Tagozatkód: 001 1. : angol nyelv, német

Részletesebben

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium felvételi tájékoztatója Az iskola neve: Szent Gellért Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium Az iskola OM-azonosítója: 028300

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2013. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Arany János Általános Iskola és Gimnázium A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.

Részletesebben

Orchidea Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Orchidea Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Orchidea Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium OM:200783 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM: 200783 Az Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Részletesebben

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév

Audi Hungaria Általános Művelődési Központ. Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Audi Hungaria Általános Művelődési Központ Beiskolázási tájékoztató Német nyelvi előkészítő osztály 2018/2019-es tanév Intézményünk felépítése Fenntartó: Audi Hungaria Intézményfenntartó és Működtető Közalapítvány

Részletesebben

TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018.

TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 1. TELEKI. A JÖVŐ ISKOLÁJA. ALAPVETŐ CÉLJAINK: 1. biztos nyelvtudás legalább egy nyelvből; 2. diákjaink olyan egyetemekre jussanak be, amely megfelel

Részletesebben

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató

Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola. felvételi tájékoztató Bernáth Kálmán Református Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola felvételi tájékoztató 2016/2017 BEMUTATKOZÁS Iskolánkban 60 év óta folyik kereskedelmi és vendéglátóipari szakemberek képzése.

Részletesebben

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19.

Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2018-2019-ES TANÉVRE Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola, Nyíregyháza, Ungvár sétány 19. Tel./fax: 42/444-300 Honlap:

Részletesebben

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

2014-2015. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Szakközépiskola Nagy László Gimnáziuma 7300 Komló, Alkotmány u. 2. OM azonosító: 201286 Telephely kódja: 013 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482367 E-mail:

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Orchidea Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Orchidea Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium Orchidea Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium OM:200783 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM:200783 Az Orchidea Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium

Részletesebben

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre

BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 2015-2016-os tanévre BÁLINT MÁRTON ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KÖZÉPISKOLA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015-2016-os tanévre Kedves Leendő Tanulónk! Tisztelt Érdeklődő Szülők! Tájékoztatónk célja, hogy felvételi követelményeinket nyilvánosságra

Részletesebben

Köszöntjük vendégeinket!

Köszöntjük vendégeinket! Köszöntjük vendégeinket! Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz)

Képzési idő. Tagozat kód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI SZOLGÁLTATÁSI SZC KRÚDY GYULA GIMNÁZIUMA, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLÁJA, TURISZTIKAI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu

Részletesebben

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér

tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Kétszintű érettségi tartalom érettségi érettségi és nyelvvizsga emelt szint szerepe emelt szintű oktatásra jelentkezés pontszámítás jogszabályi háttér Az érettségi jellemzői Kétszintű közép és emelt szint

Részletesebben

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13)

AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV. Általános kerettantervű képzés, emelt szintű nyelvoktatással (Tagozatkód: 13) AVASI GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2014/2015-ÖS TANÉV Cím: 3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2. OM kód: 029264 Telefon: 46/562-289; 46/366-620 E-mail: titkarsag@avasi.hu Honlap: www.avasi.hu I. A 2014/2015.

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz)

Osztályszám Tagozatkód Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (angol olasz) GYŐRI KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. utca 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu OM azonosító:

Részletesebben

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója

Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója Tiszakécskei Móricz Zsigmond Általános Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola Beiskolázási Tájékoztatója 6060 Tiszakécske, Erkel fasor 10. Telefon: 76/441-255, Fax: 76/440-063 OM azonosító:

Részletesebben

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések

Diósgyőri Gimnázium. A 2013/2014-es tanévben induló képzések Diósgyőri Gimnázium OM azonosító: 029262 Cím: 3534 Miskolc Kiss tábornok 42. Tel/Fax: 46/370-701 E-mail: suli@dig-misk.sulinet.hu Honlap: www.dig-misk.sulinet.hu A 2013/2014-es tanévben induló képzések

Részletesebben

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban

Fakultációs lehetőségek szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Érettségi felkészítés Fakultációs lehetőségek 2012. szeptemberétől az Erkel Ferenc Gimnáziumban Alapvető információk Az iskola az alaptantervi órákon a középszintű érettségi vizsgához nyújt képzést, a

Részletesebben

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató OM azonosító: 200886 Cím: 3900 Szerencs, Ondi út 1. Telefon: 47/362-533 47/361-444 47/362-132 Fax: 47/362-533/102-es

Részletesebben

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium?

Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Mit kínál a Szekszárdi I. Béla Gimnázium? Helytálljunk, mégis szabadon szaladjunk (Illyés Gyula) Az I. Béla Gimnázium Tehetséggondozó Középiskola Tehetségpont Ökoiskola, Madárbarát Iskola, Pénziránytű

Részletesebben

FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája FELÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2019/2020. TANÉVRE BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC Harsányi János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 005 Iskola címe 1091 Budapest Ifjúmunkás

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Pécsi Janus Pannonius Gimnázium

Pécsi Janus Pannonius Gimnázium F E LV É T E L I TÁ J É KOZTATÓ 103 É V E S A J A N U S 2016/2017 Az intézmény egyedi azonosító száma: 027407 7621 Pécs, Mária u. 2-4. www.janus-pecs.sulinet.hu isi@janus-pecs.sulinet.hu Tel.: 72/310-911,

Részletesebben

BERZSENYI DÁNIEL GIMNÁZIUM Minőségi Nevelési-Oktatási Intézmény

BERZSENYI DÁNIEL GIMNÁZIUM Minőségi Nevelési-Oktatási Intézmény Igazgató: Somogyi László Cím:1133 Budapest, Kárpát u. 49 53. Tel./fax: 359-1613, 359-2205 Internet: www.berzsenyi.hu Az iskola OM azonosítója: 035243 BERZSENYI DÁNIEL GIMNÁZIUM Minőségi Nevelési-Oktatási

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító:

Kedves Tanuló! A 2017/2018-as tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

oktatási azonosító 73068903870 73342549764 79306853024 76397763878

oktatási azonosító 73068903870 73342549764 79306853024 76397763878 Tanulmányi terület kódja: 41 gimnázium: 4 évfolyamos; emelt szintű matematika tantárgyi tehetséggondozás kerettanterve; az első idegen nyelv(ek) a(z) angol nyelv, a második idegen nyelv a(z) német nyelv

Részletesebben

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK

Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B 2016-2017. TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK Kökönyösi Gimnázium 7300 Komló, Alkotmány u. 2/B OM azonosító: 201286 Telephely kód: 001 Igazgató: Vámos Ágnes Pályaválasztási felelős: Varga Margit Telefon: 72/482-367 E-mail: gimnazium@nagylaszlo-komlo.sulinet.hu

Részletesebben

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 030175 Telefon: 06-22-368-940 E-mail:iskola@mail.knyek.sulinet.hu http://www.vmg.vm-knyek.hu/ Kápolnásnyék,

Részletesebben

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév

Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Szülői tájékoztató 10. évfolyam 2017/18-as tanév Tartalom A kétszintű érettségi vizsga rendszere A pontszám számítás Intézményi ajánlatok és lehetőségek További segítség Kérdések-válaszok A kétszintű érettségi

Részletesebben

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium

Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium Budapest Telefon: 397-4569 Szabadság u. 23. Fax: 376-8344 1028 E-mail: klebi@klebelsberg.sulinet.hu TÁJÉKOZTATÓ ügyiratszám: 922/2018. OM azonosító: 035327

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Általános Iskola Tápiószele

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu

Részletesebben

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol)

Osztályszám Tagozatkód (tanult idegen nyelv) Humán gimnázium (angol német) 4 év 32 fő 1 01 Humán gimnázium (német angol) KRÚDY GYULA GIMNÁZIUM, KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ KÖZÉPISKOLA, IDEGENFORGALMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 9024 Győr, Örkény I. u. út 8 10. Tel.: 96/510-670 E-mail: titkar@krudy.gyor.hu, honlap: www.krudy.gyor.hu

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények

Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények HELYI TANTERV Az egyes évfolyamokon tanított tárgyak, kötelező és választható tanórai foglalkozások, ezek óraszámai, az előírt tananyag és követelmények A különböző tantervek bevezetési ütemezése Az osítása

Részletesebben

Képzések kódszámai: Pályaválasztási tájékoztatók időpontjai:

Képzések kódszámai: Pályaválasztási tájékoztatók időpontjai: VETÉSI ALBERT GIMNÁZIUM 8200 Veszprém, Kemecse u. 1. Tel: 88/560-680, 560-681, 560-790 Tel/fax: 88/560-791 E-mail: igazgato@vetesi.hu vetesigimnazium.hu Igazgató: Szántai Erzsébet Pályaválasztási felelős:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév

BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BEMUTATKOZUNK 2015/2016. tanév BUDAPEST XXIII. KERÜLETI FEKETE ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA GYÖNGYHALÁSZOK - TEHETSÉGPONT Cím: 1237 Budapest, Soroksár-Újtelep Nyír u. 22. Tel.: 283-13-82 E-mail: fiai@feketei-bpny.sulinet.hu

Részletesebben

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT

Polgár Judit Sakk Alapítvány SAKKPALOTA Program: Tehetségfejlesztő Sakk kerettanterv - NAT Pedagógiai program módosítása Helyi tanterv 63. oldal 1. 2. 64.oldal 3. Az alábbiakkal egészül ki ( kiegészítés aláhúzással különül el ) 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által

Részletesebben

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2.

2. A TANÍTÁSI ÉV. A tanítási év első féléve január 26-ig tart. A félévi értesítők kiosztásának határideje: február 2. 2. A TANÍTÁSI ÉV első tanítási nap: 2017. szeptember 1. (péntek) utolsó tanítási nap: 2018. június 15. (péntek) a gimnázium utolsó, befejező évfolyamán az utolsó tanítási nap: 2018. május 03. A tanítási

Részletesebben

Bókay János Humán Szakközépiskola

Bókay János Humán Szakközépiskola Beiskolázási tájékoztató a 2015-16. tanévre A tájékoztató a 35/2014. EMMI rendelet és a 20/2012. EMMI rendelet alapján készült. I. Általános adatok Az iskola neve: Bókay János címe: 1086 Budapest, Csobánc

Részletesebben

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől)

Tantárgyi struktúra és óraszámok. (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok (2014/2015. tanévtől) Tantárgyi struktúra és óraszámok Kötelező tantárgyak és óraszámok Óraterv a helyi tantervekhez 7 12. évfolyam hat évfolyamos gimnázium Tantárgyak

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák A 2012/2013-as tanév helyi rendje 2012. augusztus augusztus 22-24. augusztus 27. augusztus 28. augusztus 29. Gólyatábor 9. évfolyam Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító-

Részletesebben

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények

Részletesebben