FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ"

Átírás

1 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ HATODIK és NYOLCADIK OSZTÁLYOS TANULÓKNAK! A Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2015/2016-os tanévre a HATÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM 7.c és 7.d osztályába I. Felvételi vizsga A következő tanévre felvételi vizsgát hirdetünk meg: a hatévfolyamos kerettantervre épülő speciális matematika tagozat első évfolyamára (a 7.c osztályunkba), valamint a hatévfolyamos kerettantervre épülő általános tantervű tagozat első évfolyamára (a 7.d osztályunkba). A tervezett maximális osztálylétszám a 7. évfolyamon 28 fő. II. A felvételi vizsga tantárgyai Mindkét tagozatunkra jelentkezőknek: központi, egységes magyar nyelvi és központi, egységes matematika írásbeli vizsga. Először az egységes központi írásbeli felvételi vizsgára kell jelentkezni TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP-pal. (Letölthető a honlapról, vagy iskolánk portáján kérhető.) Az írásbelit a jelentkező bármelyik olyan középiskolában megírhatja, amely szervez hat évfolyamos gimnáziumi felvételi vizsgát. A tanulói jelentkezési lapot abba az intézménybe kell beadni, amelyikben a jelentkező az írásbeli felvételi vizsgáját írni kívánja. A jelentkezési lap beadási határideje december 9. Ezt követően, a tanulónak az általa kiválasztott intézmény(ek)be az írásbeli eredmény ismeretében külön jelentkezni kell a február 13-i határidőig egy-egy újabb, központilag kiadott JELENTKEZÉ- SI LAP-pal, amelyhez mellékelnie kell az írásbeli vizsga eredményét igazoló ÉRTÉKELŐ LAP fénymásolatát. A jelentkezés módja: a kitöltött jelentkezési lap eljuttatása iskolánk titkárságára postán vagy személyesen. Ezzel egyidejűleg a tanulói adatlapot közvetlenül kell megküldenie a Felvételi Központnak. Az írásbeli feladatok megoldókulcsai az írásbeli vizsgát követő napon a honlapon elérhetőek lesznek. A megfelelő ponthatárt elérő jelentkezőket szóbeli vizsgára hívjuk. A szóbeli vizsgára behívottak írásbeli eredményét és a szóbeli felvételi vizsga időpontját a hirdetőtáblánkon és a honlapunkon hozzuk nyilvánosságra, külön értesítést nem küldünk. III. Követelmények és értékelés A felvételi eljárás (szóbeli) követelményeit tantárgyanként hirdetjük ki; ezek a portánkon átvehetők, illetve a honlapunkon is megtalálhatók a címen. A szóbeli kérdések, feladatok magyar nyelvből és matematikából az általános iskola időarányos tananyagára épülnek, az érvényes tantervek és a forgalomban lévő tankönyvek törzsanyagából kerülnek ki. Az alapvető tárgyi ismeretek értékelésén túl figyelembe vesszük a jelentkezők gondolkozási, problémafelismerési, logikai készségét, kreativitását, és az általános tantervű osztályunkba jelentkezők anyanyelvi kultúráját, szövegalkotási, nyelvhelyességi és helyesírási készségeit. Felvételi pontszámok kiszámítási módja 1. Hat évfolyamos gimnázium, speciális matematika tagozat matematika szóbeli: s pont (max. 50) - 5. év végi matematika; magyar nyelv; magyar irodalom; természetismeret; történelem - 6. félévi matematika; magyar nyelv; magyar irodalom; természetismeret; történelem jegyek összege: j (max. 50) Számítási mód: Összpontszám = 2t + 0,5m + s + 0,5j

2 2. Hat évfolyamos gimnázium, általános tantervű tagozat magyar és matematika szóbeli: s pont (max. 50) - 5. év végi matematika; magyar nyelv; magyar irodalom; természetismeret; történelem; ének vagy rajz - 6. félévi matematika; magyar nyelv; magyar irodalom; természetismeret; történelem;ének vagy rajz jegyek összege: j (max. 60) Számítási mód: Összpontszám = 1,2t + 1,2m + s + 0,5j IV. A felvételi vizsga időtartama Az egységes központi írásbeli időtartama tárgyanként 45 perc, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünettel. A szóbeli felvételi vizsgák maximális időtartama 20 perc. V. Versenyeredmények beszámítása A felvételi pontszámba versenyeredményeket nem számítunk be, de szívesen vesszük, ha a jelentkező, amennyiben rendelkezik megyei/budapesti, vagy országos versenyen elért eredménnyel, az arról szóló igazolást a szóbeli felvételi vizsgára magával hozza. VI. Időpontok, határidők Jelentkezési lap beadása az írásbelire: december 9. Egységes központi írásbeli vizsgák: január 17. (10 óra) Pótló időpont (alapos, igazolt indokkal hiányzóknak): január 22. (14 óra) A tanulók, szüleik/gondviselőik a kijavított írásbeli dolgozatokat megtekinthetik: január 28-án 8-16 óra között Írásban kérhetik a pontozás felülvizsgálatát az igazgatótól: január 29-én 16 óráig Az igazgató írásban válaszol a felülvizsgálati kérelemre: február 3-án 10 óráig A tanulók az írásbeli eredményekről szóló Értékelő lapot átvehetik: február 5-én 8-16 óráig Végleges jelentkezés: február 13. Szóbeli vizsgák: február 18 március 6. Ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozása a portai hirdetőtáblán: március 11. Tanulói adatlapok módosítási lehetősége: március A Felvételi Központ kialakítja a végleges jegyzéket: április 17. A felvételről vagy elutasításról szóló értesítés megküldése: április 24-ig. VII. További adatok Iskolánk OM azonosító száma: Telephelykód: 001 Tagozatkódjaink: hatévfolyamos speciális matematika tagozat (7.c) 01 hatévfolyamos általános tantervű tagozat (7.d) 02 VIII. Egyéb információk A szóbeli felvételi vizsgára a tanulók hozzanak magukkal 1 db borítékot, saját nevükre címezve. A hatévfolyamos gimnazisták az első két évben csak angol nyelvet tanulnak, a harmadik évtől a speciális matematika osztály tanulói az angol mellett franciát, az általános tantervű osztály tanulói az angol mellett a német, a francia, a latin, az orosz és az olasz közül választhatnak második idegen nyelvet. Szeretettel várunk minden iskolánk iránt érdeklődő hatodikos diákot és szüleiket egy Iskolakóstoló délutánra november 5-én 15 órától. Lehetőség lesz bejárni az épületet, beszélgetni diákjainkkal, tanárainkkal, lesz filmvetítés az iskolai diákéletről és igazgatói tájékoztató. Itt lehet majd feliratkozni a november 10. és 14. közötti délelőtti nyílt órákra is.

3 a NÉGYÉVFOLYAMOS GIMNÁZIUM 9.a és 9.b osztályába I. Felvételi vizsga A következő tanévre felvételi vizsgát hirdetünk meg: a négyévfolyamos kerettantervre épülő társadalomtudományi tagozat első évfolyamára (a 9.a osztályunkba), ahol emelt szintű képzést nyújtunk a történelem, az idegen nyelv (haladó szinten induló angol vagy német), valamint a matematika vagy a magyar nyelv és irodalom tantárgyakból; valamint a négyévfolyamos kerettantervre épülő természettudományi tagozat első évfolyamára (a 9.b osztályunkba), ahol emelt szintű képzést nyújtunk a biológia, a fizika, a kémia és a matematika tantárgyakból. A tervezett maximális osztálylétszám a 9. évfolyamon 32 fő. A saját általános iskolánkból gimnáziumunkba jelentkezők VAGY részt vesznek a felvételi eljárásban (ld. a tájékoztató alábbi pontjait) VAGY a belső pontszám alapján kerülnek be az ideiglenes felvételi rangsorba - a tanuló számára kedvezőbb pontszám alapján -, amelyet a felvételi eljárás végén, a szóbeli vizsgák lebonyolítása után hozunk nyilvánosságra. II. A felvételi vizsga tantárgyai A négyévfolyamos társadalomtudományi tagozatra: egységes központi írásbeli: matematika, magyar nyelv és irodalom szóbeli: matematika, magyar nyelv és irodalom + szintfelmérés: angol vagy német nyelv (szóbeli) A négyévfolyamos természettudományi tagozatra: egységes központi írásbeli: matematika, magyar nyelv és irodalom szóbeli: két tantárgy a biológia, a fizika, a kémia és a matematika közül szabadon választható. Először az egységes, központi írásbeli felvételi vizsgára kell jelentkezni TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP-pal. (Letölthető a illetve iskolánk portáján található.) Az írásbelit a jelentkező bármelyik középiskolában megírhatja, de a tanulói jelentkezési lapot abba az intézménybe kell beadni, amelyikben a jelentkező az írásbelijét írni kívánja. A jelentkezési lap beadási határideje december 9. A tanulóknak a szóbeli felvételi vizsgára az írásbeli eredmény ismeretében külön jelentkezni kell a február 13-i határidőig a választott gimnázium(ok)ba, egy-egy újabb, központilag kiadott JE- LENTKEZÉSI LAP*-pal, amelyhez mellékelniük kell az írásbeli vizsga eredményét igazoló ÉRTÉKE- LŐ LAP fénymásolatát. A február 14-i határidős jelentkezési lapot az általános iskolában töltik ki és továbbítják hozzánk. A szóbeli vizsgára mindegyik tagozaton csak a megfelelő ponthatárt elérőket hívjuk be. Az írásbeli feladatok megoldókulcsa az írásbeli vizsgát követő napon megtekinthető a honlapon. A szóbeli vizsgára behívottak írásbeli eredményét és a szóbeli felvételi vizsga időpontját a hirdetőtáblánkon és a honlapunkon hozzuk nyilvánosságra, külön értesítést nem küldünk. III. Követelmények és értékelés A felvételi eljárás (szóbeli) követelményeit tantárgyanként hirdetjük ki; ezek a portánkon átvehetők, illetve a honlapunkon is megtalálhatók a címen. A szóbeli kérdések, feladatok valamennyi tantárgyban az általános iskola időarányos tananyagára épülnek, az érvényes tantervek és a forgalomban lévő tankönyvek törzsanyagából kerülnek ki. Az alapvető tárgyi ismeretek értékelésén túl figyelembe vesszük a jelentkezők gondolkozási, probléma-felismerési, logikai készségét, kreativitását, anyanyelvi kultúráját, szövegalkotási, nyelvhelyességi és helyesírási készségeit. Felvételi pontszámok kiszámítási módja 3. Négy évfolyamos gimnázium társadalomtudományi tagozat szóbeli: s pont (max. 50)

4 - 7. év végi magyar nyelv; magyar irodalom; történelem; idegen nyelv négy osztályzatból szabadon választott kettő - 8. félévi magyar nyelv; magyar irodalom; történelem; idegen nyelv négy osztályzatból szabadon választott kettő 7. év végi és 8. félévi jegyek összege: j pont (max. 20) Számítási mód: Összpontszám = 1,4t + 1,4 m + s + 0,5j 4. Négy évfolyamos gimnázium természettudományi tagozat szóbeli: s pont (max. 50) - 7. év végi matematika; fizika; kémia; biológia négy osztályzatból szabadon választott kettő - 8. félévi matematika; fizika; kémia; biológia négy osztályzatból szabadon választott kettő 7. év végi és 8. félévi jegyek összege: j pont (max. 20) Számítási mód: Összpontszám = 1,4t + 1,4m + s + 0,5j IV. A felvételi vizsga időtartama Az egységes központi írásbeli időtartama tárgyanként 45 perc, a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünettel. A szóbeli vizsga időtartama kb. 20 perc. V. Versenyeredmények beszámítása A felvételi pontszámba versenyeredményeket nem számítunk be, de szívesen vesszük, ha a jelentkező, amennyiben rendelkezik megyei/budapesti, vagy országos versenyen elért eredménnyel, az arról szóló igazolást a szóbeli vizsgára magával hozza. VI. Időpontok, határidők Jelentkezési lap beadása az írásbelire: december 9. Egységes központi írásbeli felvételi vizsga: január 17. (10.00) Pótló időpont (alapos, igazolt indokkal hiányzóknak): január 22. (14.00) A tanulók, szüleik/gondviselőik a kijavított írásbeli dolgozatokat megtekinthetik január 28-án 8-16 óra között Írásban kérhetik a pontozás felülvizsgálatát az igazgatótól január 29-én 16 óráig Az igazgató írásban válaszol a felülvizsgálati kérelemre február 3-án 10 óráig A tanulók az írásbeli eredményekről szóló ÉRTÉKELŐ LAPot átvehetik: február 5-én 8-16 óráig Végleges jelentkezés továbbítása az általános iskolából: február 14. Szóbeli vizsgák: február 18 március 6. Ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozása az iskola honlapján és a portai hirdetőtáblán: március 11. Tanulói adatlapok módosítási lehetősége az általános iskolában: március A Felvételi Központ kialakítja a végleges jegyzéket: április 17. A felvételről vagy elutasításról szóló értesítés megküldése: április 24-ig. VII. További adatok Iskolánk OM azonosító száma: Telephelykód: 001 Tagozatkódjaink: négyévfolyamos természettudományi tagozat tagozat négyévfolyamos társadalomtudományi *A TANULÓI JELENTKEZÉSI LAP-on kérjük, jelezzék a választott első - haladó szintről induló - idegen nyelvet (angol vagy német) VIII. Nyitott Kapuk Szeretettel várunk minden iskolánk iránt érdeklődő nyolcadikos diákot és szüleiket egy Iskolakóstoló délutánra november 7-én 15 órától. Lehetőség lesz bejárni az épületet, beszélgetni diákjainkkal,

5 tanárainkkal, lesz filmvetítés az iskolai diákéletről és igazgatói tájékoztató. Itt lehet majd feliratkozni a november 10. és 14. közötti délelőtti nyílt órákra is. IX. Egyéb információk A szóbeli vizsgára bejutott tanulók hozzanak magukkal 1 db borítékot saját iskolájuk nevére címezve, az iskola neve alatt a tanuló nevének is szerepelnie kell. Mindenki tanul angol nyelvet, a második idegen nyelv az olasz, a latin, a francia, az orosz és a német nyelvek közül választható. Angol és német nyelvből szintfelmérő eredményétől függően lehetőség van haladó szinten kezdeni a középiskolai tanulmányokat. IX. Átvételi vizsga Átvételi vizsgát szervezünk a hatévfolyamos speciális matematika tagozat, valamint a hatévfolyamos átalános tantervű tagozat harmadik évfolyamára (a 9.c és a 9.d osztályunkba), az üres, illetve megüresedő helyekre. A 9.c osztályba az átvételi vizsga tantárgya: matematika (írásbeli és szóbeli); az átvételi írásbeli vizsga időpontja: január 23. (péntek) a szóbeli átvételi vizsgákra az írásbeli eredményétől függően időbeosztás alapján kerül sor. A 9.d osztályba az átvételi vizsga azonos a 9.a osztályba történő felvételi vizsgával. Az átvételi vizsgára az iskola igazgatójának címzett írásos kérvénnyel lehet jelentkezni január 20-ig. Budapest, október 14. A felvételihez sok sikert kíván: Hámori Veronika sk. igazgató

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. I. Hat évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: http://szig.sopron.hu

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 4. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! A kiértékelt feladatlapok megtekintése Az írásbeli vizsga kiértékelt dolgozatait a vizsgázó és szülője az iskola képviselőjének jelenlétében, az igazgató által meghatározott

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakképző Iskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail: info@pok.suli.hu

Részletesebben

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Szakgimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Cím: H-2400 Dunaújváros, Kőris utca 17. OM azonosító: 200290 Tel / Fax: 06-25-431-890 Web: www.pok.suli.hu E-mail:

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53) Beiskolázási tájékoztató a 2017/2018-as tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 e-mail:

Részletesebben

OM azonosító: 200951

OM azonosító: 200951 Hunyadi János Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola 6440 Jánoshalma, Béke tér 11. E-mail: hunyadi.kir@gmail.com Honlap: www.hunyadi.janoshalma.hu Tel.: 06-77/501-180 Fax:06-77/501-180 FELVÉTELI

Részletesebben

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2

4 évfolyamos képzés. Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 4 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Fél osztály négy évfolyamos kerettantervre épülő, helyi tantervű, matematikából emelt óraszámú Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0003

Részletesebben

Igazgató: Veizer Valéria ( Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes

Igazgató: Veizer Valéria (  Beiskolázásért felelős: Osgyániné Németh Márta igazgatóhelyettes 1. Általános tudnivalók: Az intézmény neve: Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium OM azonosító: 032582 Címe: 2170 Aszód, Régész utca 34. Telefon/Fax: 06-28-400 611 / 06-28-400

Részletesebben

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása:

A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója. Tanulmányi területek kódja, neve és leírása: 1 A Budapest I. Kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium felvételi tájékoztatója Cím: 1016, Budapest, Mészáros utca 5-7. Tel/Fax: 225-7055 OM azonosító: 035219 Intézményvezető: Bajkó Judit Tanulmányi területek

Részletesebben

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Kecskeméti Katona József Gimnázium Becsület és dicsőség az érdemesnek! 6000 Kecskemét, Dózsa György u. 3. Telefon: 76/481-583 www.kjg.hu OM azonosító: 027944 A 2016-2017. tanévben

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2018/2019. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad: Módos Tibor igazgató és Merklin Ferenc igazgatóhelyettes

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója. Négy évfolyamos és öt évfolyamos képzés A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2

6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 2017/2018. tanévre 6 évfolyamos képzés Induló osztályok száma: 2 Tanulmányi terület kódja (Tagozatkód ): 0001 Egy osztály 6 évfolyamos, kerettantervre épülő helyi tanterv, angol nyelvből emelt szintű (TAGOZAT)

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésrõl szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka.

Információk: Ponácz Ferenc igazgatóhelyettes, tel.: 22/ 506-162 Titkárság, tel.: 22/ 506-472. web: www.telekiblanka.hu. e-mail: budai@telekiblanka. Kedves Szülők! Köszönjük érdeklődésüket iskolánk hat évfolyamos gimnáziumi képzése iránt. E tájékoztató honlapunkon történő megjelentetésével is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy Önök minél több információhoz

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2015/2016-os tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola neve

Részletesebben

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János

8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre. Hunfalvy János 8. osztályosoknak FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2009/2010-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. www.hunfalvy-szki.hu

Részletesebben

TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL

TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL TUDNIVALÓK A FELVÉTELIRŐL A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium OM azonosítója: 035253 Telephely kódja: 001 A továbbtanulásra való jelentkezés határideje: 2019. február 18. PÁLYAVÁLASZTÁSI TÁJÉKOZTATÓ SZÜLŐI

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2020/2021-es tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

Új tagozatok a as tanévben!

Új tagozatok a as tanévben! 1 Újpesti Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium SAPERE AUDE! MERJ GONDOLKODNI! Új tagozatok a 2017-2018-as tanévben! A tanulók érdeklődésük és felvételi eredményeik alapján kerülhetnek be

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum. Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakközépiskolája és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2016/2017 OM azonosító: 203058 Iskolakód: 051402 Telephelykód: 03 Cím: 134 Budapest, Váci

Részletesebben

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója:

Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: Tájékoztató a Horvát Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium gimnáziumi osztályainak felvételi eljárásáról Az iskola OM azonosítója: 035326 Iskolánk a 2018/2019-es tanévben a következő gimnáziumi

Részletesebben

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/

OM azonosító: Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/ FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium OM azonosító:036729 9700 Szombathely, Aréna u. 10. Tel: 94/501-341 e-mail: info@kdg.szombathely.hu www.kdg.sulinet.hu Felvilágosítást ad:

Részletesebben

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA

KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A Batthyány Fülöp Gimnázium és Általános Iskola 201202 KÖZÉPISKOLAI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a. tanév középfokú beiskolázásához A középfokú iskolába történő jelentkezés rendjét és a felvételi eljárás szabályait

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel.: 317-1220; 06-30/356-6347 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az

Részletesebben

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint

A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium felvételt hirdet négy és nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályaiba a 2019/2020-as tanévre az alábbiak szerint A.) Négy évfolyamos gimnázium (Egy osztály általános tantervű)

Részletesebben

TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369

TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369 TEMESVÁRI PELBÁRT FERENCES GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 2500 Esztergom, Bottyán János utca 10. Telefon: +36 (33) 631-554 Fax: +36 (33) 631-369 Honlap: frankaegom.hu E-mail: franka@frankaegom.hu OM azonosító:

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22.

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2015. szeptember 22. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási

Részletesebben

Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Arany János Általános Iskola és Gimnázium A Százhalombattai Arany János Általános Iskola és Gimnázium FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA a 2018/2019. tanévre Felvételt hirdetünk az általános iskolák 4. osztályos tanulóinak nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályba.

Részletesebben

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE

A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE A FELVÉTELI ELJÁRÁS HELYI RENDJE Iskolánk a hozzánk jelentkező nyolcadikosok számára a rendes felvételi eljárás keretében felvételi vizsgát tart. A felvételi vizsga részei: - központi írásbeli felvételi

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2015/2016-os tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

Részletesebben

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019

Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019 Bolyai János Műszaki Szakgimnáziuma és Kollégiuma Felvételi tájékoztató 2018/2019. OM azonosító: 203058 Feladatellátási hely: Cím: 1134 Budapest, Váci út 21. Tel.:1-3208-233 Web: www.bolyai-szakgimnazium.hu

Részletesebben

Gödöllői Református Líceum Gimnázium

Gödöllői Református Líceum Gimnázium Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. : 28/410-298; 30-638-7480 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója

Részletesebben

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail: cklg@cklg.hu www.cklg.hu Beiskolázási tájékoztató a 2016/2017-es tanévre Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium OM azonosító: 032549 Telephely kódja: 001 2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53)-310-934, (53)-500-525 fax:(53)-500-625 E-mail:

Részletesebben

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma:

Hódmezővásárhely. Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: Hódmezővásárhely Németh László Gimnázium, Általános Iskola OM azonosító száma: 200893 Cím: 6800 Hódmezővásárhely, Németh László u. 16. Telefonszám: 62/533-137 Fax: 62/533-137 E-mail: titkarsag@nlg.httpf.hu

Részletesebben

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM

KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com Célkitűzésünk, hogy a törvény adta

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 317-1220; 06-30/356-6347 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2019/2020-AS TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

Részletesebben

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata

A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata A Herman Ottó Gimnázium felvételi szabályzata I. Jogszabályi háttér A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. Törvény 94. (1) bekezdésének r) pontja 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989

CSOKONAI ÚJPEST. Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM. Alapítva:1989 ÚJPEST CSOKONAI Alapítva:1989 Felvétel tájékoztató 2018/2019. tanév U JPESTI CSOKONAI VITE Z MIHA LY A LTALA NOS ISKOLA E S GIMNA ZIUM 1048 Budapest Bo rfesto u. 5-9. www.csvmg.hu ÚJPESTI CSOKONAI VITÉZ

Részletesebben

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója

A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója A Soproni Széchenyi István Gimnázium felvételi tájékoztatója Az iskola OM azonosítója: 030694 Cím: 9400 Sopron, Templom utca 26. Tel: 99/505-390 E-mail cím: iroda@szig.sopron.hu Honlapunk címe: soproniszig.hu

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20

OM azonosító: 201573 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK. angol, német, Emelt óraszámban angol nyelv oktatása. 20 Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200 909 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018 2019. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail eotvos@ejg-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2011/2012-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2010.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

OKTATOTT IDEGEN NYELV

OKTATOTT IDEGEN NYELV Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20.

Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről. Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, szeptember 20. Tájékoztató a középfokú beiskolázás rendjéről Juhász András igazgató Újbudai József Attila Gimnázium Budapest, 2016. szeptember 20. Újbudai József Attila Gimnázium OM azonosító: 034982 Feladatellátási

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE NYOLCADIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola

Részletesebben

A 2016/2017. tanévben induló osztályok:

A 2016/2017. tanévben induló osztályok: Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum BÉKÉSY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLÁJA 1174 Budapest, Széchenyi u. 9-11. Telefon: +36-1-256-16-73 +36-1-257-00-32 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 Nyitott kapuk

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Bolyai János Gimnázium és Kereskedelmi Szakközépiskola 2364 ÓCSA, Falu Tamás u. 35. Telefon/Fax: 29/378-045 Honlap: www.bogim.hu E-mail: gimi@bogim.hu OM azonosító: 032552 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Középiskolánk

Részletesebben

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat.

Minden programra felvételi eljárásban választjuk ki a tanulókat. Az iskola neve: Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda Címe: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 1. Telefon/fax: 06-56/390-002 E-mail: tmbercsenyi@gmail.com Igazgató: Kocsis

Részletesebben

SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN!

SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN! SEGÍTÜNK A JÓ DÖNTÉSBEN! Ha ezt olvasod, az első jó döntést már meg is hoztad. Talán még bizonytalan vagy az iskolaválasztást illetően, de lehet, hogy már tudod, milyen irányba akarsz elindulni. Segíteni

Részletesebben

TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK!

TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! TISZTELT SZÜLŐK! 8. ÉVFOLYAMOS TANULÓK! Az általános iskola 2019. február 18-ig továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak, a tanulói adatlapok első példányát pedig a Felvételi Központnak.

Részletesebben

PROHÁSZKA OTTOKÁR KATOLIKUS GIMNÁZIUM 2092 BUDAKESZI, SZÉCHENYI U TÁJÉKOZTATÓ A FELVÉTEL RENDJÉRŐL

PROHÁSZKA OTTOKÁR KATOLIKUS GIMNÁZIUM 2092 BUDAKESZI, SZÉCHENYI U TÁJÉKOZTATÓ A FELVÉTEL RENDJÉRŐL PROHÁSZKA OTTOKÁR KATOLIKUS GIMNÁZIUM 2092 BUDAKESZI, SZÉCHENYI U. 141. TÁJÉKOZTATÓ A FELVÉTEL RENDJÉRŐL A 2019/2020-as TANÉVBEN INDULÓ OSZTÁLYOK SZÁMÁRA Telephelyi kód: 001 Tagozatkód: 1111 8 évfolyamos

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 3232 Mátrafüred, Erdész út 11. www.matra-szakkepzo.sulinet.hu OM azonosító: 027986 Telephely kódja: 004 FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2018/2019. TANÉV Mátrafüred, 2018. október 1. Felvételi tájékoztató_2018_mf

Részletesebben

1. Iskolánk OM azonosítója:

1. Iskolánk OM azonosítója: BUDAPESTI KOMPLEX SZAKKÉPZÉSI CENTRUM Kozma Lajos Faipari Szakgimnáziuma (1041 Budapest, Deák Ferenc u. 40.) OM azonosító: 203032 Intézmény azonosító:051304 ISKOLAKÓD:007 Beiskolázási Tájékoztató 2016/2017.

Részletesebben

Pécsi Janus Pannonius Gimnázium

Pécsi Janus Pannonius Gimnázium F E LV É T E L I TÁ J É KOZTATÓ 103 É V E S A J A N U S 2016/2017 Az intézmény egyedi azonosító száma: 027407 7621 Pécs, Mária u. 2-4. www.janus-pecs.sulinet.hu isi@janus-pecs.sulinet.hu Tel.: 72/310-911,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2018/2019-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2018/2019-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév

Felvételi tájékoztató 2010/2011-es tanév Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gy.u.32. Telefon: (42) 445-332 Fax: (42) 447-545 E-mail: sipkay@chello.hu http://www.sipkay.hu

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2016/2017 2015. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskolája 1011 Budapest,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. 8. osztályos diákoknak. a 2014/2015-ös tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. osztályos diákoknak a 2014/2015-ös tanévre Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola OM azonosító: 035409 Elérhetőségeink: Cím: 1106 Budapest, Maglódi út 8. Telefon: (06-1) 261

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2012/2013-es tanévre Hunfalvy János Fővárosi Gyakorló, Kéttannyelvű Külkereskedelemi, Közgazdasági Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2011.10.01. TANULMÁNYI

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2018/2019-ES TANÉVRE HATODIKOS TANULÓK SZÁMÁRA Az iskola neve

Részletesebben

Tagozatkódok és leírásuk

Tagozatkódok és leírásuk BUDAPESTI GAZDASÁGI SZC (Budapesti Gazdasági SZC Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakgimnáziuma) Iskola OM azonosítója 203061 Telephely kódja 006 Iskola címe 1011 Budapest,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. a 2016/2017-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2016/2017-es tanévre 2 Beköszöntő helyett Választani mindig nehéz, hiszen a döntéssel, miközben új utak nyílnak, mások lezárulnak. Különösen nehéz ismeretek hiányában felelősségteljesen

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. tanévre

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. tanévre Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2015/2016. tanévre Az iskola neve és címe: Veres Pálné Gimnázium

Részletesebben

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM

Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM Szeged és Térsége EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, Általános Iskola OM 200909 GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2020 2021. Cím: 6723 Szeged, Csongor tér 1. Telefonszám 62/547-062 Fax 62/547-063 E-mail

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató 2019-2020 A Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tájékoztatója Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Nevelő-oktató munkánk feladata: Korszerű oktatás (kiemelkedően felszerelt

Részletesebben

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280

Kedves Tanuló! A 2015/2016-os tanévre meghirdetett osztályok OM azonosító: 029280 Kedves Tanuló! Bizonyára nehéz feladat előtt állsz, hiszen döntened kell arról, hogy milyen iskolában akarsz tanulni az elkövetkezendő néhány évben. Tájékoztatónkkal szeretnénk számodra segítséget nyújtani,

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ A 2017/18-AS TANÉVRE KISPESTI DEÁK FERENC GIMNÁZIUM 1192 Budapest, Gutenberg krt. 6. Tel: 347-9040 Fax: 347-9046 honlap: deak.kispest.hu e-mail: gimnazium@deak.kispest.hu kdfg19@gmail.com

Részletesebben

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ a 2013/2014-es tanévre Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola OM azonosító: 035424 www.hunfalvy-szki.hu 2012.10.30. TANULMÁNYI TERÜLETEK

Részletesebben

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2014/15-ös tanévre OM azonosító: 031936 Székhely/telephely kódja: 001 Igazgató: Kovács Miklós Pályaválasztási felelős: Polyóka Tamás igazgatóhelyettes

Részletesebben

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 8. OSZTÁLYOSOKNAK FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2015/2016 2014. OKTÓBER 28. Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakközépiskola 1011 Budapest, Ponty utca 3. TANULMÁNYI TERÜLETEK (TAGOZATOK)

Részletesebben

Felve teli tá je koztáto

Felve teli tá je koztáto Felve teli tá je koztáto Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola 2013 Pomáz, Iskola utca 2. OM azonosító: 032402 sashegyi.hu Bemutátkozá s Iskolánk több mint 115 éves

Részletesebben

OM azonosító: Telephely kód: 002

OM azonosító: Telephely kód: 002 OM azonosító: 203061 Telephely kód: 002 A 2018/2019. tanévben induló osztályok: I. SZAKGIMNÁZIUM KÉPZÉSI FORMA: érettségire felkészítő, egyben ágazati alapozást és szakképesítést adó 4 éves képzés az érettségi

Részletesebben

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre

Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Felvételi eljárás rendje a 2015/2016-os tanévre Indítandó osztályok, kódok: Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály Kód: 01 5 évfolyamos képzés. (nyelvi előkészítő év angol nyelvből + 4 év ) A helyi tanterv

Részletesebben

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018

8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 8. OSZTÁLYOS FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ 2017/2018 2016. OKTÓBER 15. Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelemi Szakgimnáziuma 1011 Budapest, Ponty

Részletesebben

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás)

Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) Földes Ferenc Gimnázium (a 2015/2016-os tanévi beiskolázás) 1. A felvételi vizsgák jelentkezési határideje: 2014. december 9. (kedd)-ig jelentkezés a hat és a négy, illetve öt évfolyamos képzésre jelentkezők

Részletesebben

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap Intézmény neve: Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 1. Általános felvételi eljárásban felvételi

Részletesebben

FELVÉTELI INFORMÁCIÓK

FELVÉTELI INFORMÁCIÓK FELVÉTELI INFORMÁCIÓK Kedves Szülők és Felvételiző Tanulók! A kapcsolódó országos szintű szabályozást és a legfontosabb átfogó információkat a www.oktatas.hu oldalon a Köznevelés címszó alatt megnyíló

Részletesebben

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma:

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium OM azonosító száma: 029743 Cím: 6720 Szeged, Tisza Lajos krt. 6-8. Telefonszám: 62/548-936 Fax: 62/548-936 E-mail: rmgszeged@gmail.com Honlap: www.radnoti-szeged.sulinet.hu

Részletesebben

Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út OM azonosító: Feladatellátási hely kódja: 002

Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út OM azonosító: Feladatellátási hely kódja: 002 Szülői tájékoztató: 2017. november 23-án és 2018. január 17-én 17:00 órakor a gimnáziumban. Kosztolányi Dezső Gimnázium 1012 Budapest, Attila út 135-137. OM azonosító: 035344 Feladatellátási hely kódja:

Részletesebben

FONTOS TUDNIVALÓK AZ IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSORHOZ

FONTOS TUDNIVALÓK AZ IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSORHOZ FONTOS TUDNIVALÓK AZ IDEIGLENES FELVÉTELI RANGSORHOZ A mellékelt táblázatban csak a szóbelire behívott és szóbeli vizsgát tett tanulók szerepelnek. A táblázat a tanulók szóbeli pontszámát és a rangsorban

Részletesebben

Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok!

Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok! Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium felvételi tájékoztatója Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok! Szeretnétek egy kiváló közösség tagjai lenni? Szeretnétek egy olyan gimnáziumba járni, ahol minden

Részletesebben

Felvételi eljárásrend

Felvételi eljárásrend Türr István Gimnázium és Kollégium 8500 Pápa, Fő u. 10. Postacím: 8500 Pápa, Pf. 101. Tel/fax: 89/324-394 Igazgató: Németh Zsolt E-mail: igazgato@turrgimnazium.hu Felvételi eljárásrend a Türr István Gimnázium

Részletesebben

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan)

Felvételi tájékoztató a 2016/2017. tanévben (a 2017/2018. tanévre vonatkozóan) 19 92 REFORMÁTUS ÓVODA, ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS KOLLÉGIUM 7400 Kaposvár, Somssich Pál u. 15. tel./fax: 82/511-487 igazgató: 82/411 005 e-mail: titkarsag@lorantffy-kaposvar.sulinet.hu honlap: www.lozsu.hu

Részletesebben

Szegedi Baptista Középiskola

Szegedi Baptista Középiskola Szegedi Baptista Középiskola OM azonosító száma: 200917 Cím: 6724 Szeged, Rigó u. 24/D Telefonszám: 20/478-4819, 62/246-062 E-mail: szeged@baptistaoktatas.hu Honlap: www.mffg.hu; szeged.baptistaoktatas.hu

Részletesebben

Középiskolai felvételi eljárás tanév

Középiskolai felvételi eljárás tanév Középiskolai felvételi eljárás 2016-2017. tanév 1. Középiskolai felvételi eljárás Legfontosabb dátumok 2016.11.15. Az Oktatási Hivatal közzéteszi a nyolcadik évfolyamosok számára központi írásbeli vizsgát

Részletesebben

Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok!

Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok! Az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium felvételi tájékoztatója Kedves Negyedik és Nyolcadik Osztályosok! Szeretnétek egy kiváló közösség tagjai lenni? Szeretnétek egy olyan gimnáziumba járni, ahol minden

Részletesebben

Szerb Antal Gimnázium

Szerb Antal Gimnázium Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Budapest, Batthyány Ilona u. 12. Tel.: 4001-814; Fax.: 401-0549 E-mail: szag@szag.hu; OM: 035249 A Budapest XVI. Kerületi Szerb Antal Gimnázium Felvételi Szabályzata

Részletesebben

Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató Felvételi tájékoztató Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium (OM azonosító: 035282) Györgyi Albert) Az iskola dolga, hogy megtanítsa vélünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti

Részletesebben

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2016/2017. tanévre

A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2016/2017. tanévre Veres Pálné Gimnázium 1053 Budapest Veres Pálné utca 38. Tel./fax: 3-186-721 OM kód: 035231 A VERES PÁLNÉ GIMNÁZIUM FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓJA A 2016/2017. tanévre Az iskola neve és címe: Veres Pálné Gimnázium

Részletesebben

Kedves Nyolcadikos Felvételizők!

Kedves Nyolcadikos Felvételizők! Kedves Nyolcadikos Felvételizők! A szóbeli vizsgák, képesség-, készségmérés, motivációs beszélgetés a felvételi tájékoztatóban megjelentek szerint a következő időpontokban zajlanak a Nyíregyházi Vasvári

Részletesebben