Tudományos Diákköri Konferencia Nyelvtudományi Szekció

Átírás

1 Tudományos Diákköri Konferencia Nyelvtudományi Szekció Kogníció és nyelv kapcsolata Az ÉLET konceptualizálása a magyar nyelvben Készítette: Putz Orsolya BT-2mmd XY2MSR Konzulens: dr. Illésné dr. Kovács Mária egyetemi docens Felsőzsolca, november 15.

2 Tartalomjegyzék 1. Problémafelvetés A kognició, a nyelv és a kultúra összefüggései A valóság A megismerés és a megértés A kogníció A nyelv A kultúra A kogníció, a nyelv és a kultúra összefüggései kognitív nyelvészeti keretben Kategorizáció Prototípus, sztereotípus, gestalt, képi séma, sematizáció Konceptualizáció, jelentés Mentális tér, referenciapont, előtér háttér, perspektíva, profilírozás, fókuszálás Az idealizált kognitív modell Fogalmi metonímia A fogalmi metafora és a metaforikus nyelvi kifejezés, idióma Fogalmi integráció, integrált nyelvi tér, generikus tér, hálózatok Az élet konceptualizációja a magyar nyelvben AZ ÉLET FIZIKAI TÉR AZ ÉLET IDŐ AZ ÉLET EGY ENTITÁS AZ ÉLET EGY TÁROLÓEDÉNY (KONTÉNER) AZ EMBER TÁROLÓEDÉNY (KONTÉNER) AZ ÉLET ÉRTÉK AZ ÉLET EGY TELJES EGÉSZ AZ ÉLET AJÁNDÉK AZ ÉLET EGY ÜZLET AZ ÉLET TULAJDON AZ ÉLET ÉTEL AZ ÉLET OKTATÁS AZ ÉLET (SZERENCSE)JÁTÉK AZ ÉLET EGY ALKOTÁS AZ ÉLET EGY PRÓBATÉTEL (KÜZDELEM) AZ ÉLET EGY UTAZÁS Összegzés, következtetések Felhasznált irodalom

3 1. Problémafelvetés Az utóbbi időben arra lettem figyelmes, hogy a nézeteltérések nagy részét a barátom és köztem a félreértések okozzák. Ezek azon alapulnak, hogy egy-egy megnyilatkozást ketten kétféleképpen értelmezünk. Ez a tapasztalat a nyelvről való gondolkodásra sarkallt. Miért van az, hogy egyazon megnyilatkozáson más-más dolgot értenek az emberek, még akkor is, ha ugyanazt a nyelvet beszélik? A magyar nyelvet beszélőknek azonos elemkészlet áll rendelkezésükre. Az, hogy ezt az elemkészletet, ki, hogyan használja fel, egyénenként változik. Így mindenkinek saját idiolektusa alakul ki. Mégsem tartom megnyugtatónak azt a felfogást, miszerint egy-egy szó mindenki számára mást jelent. Nem tartom ugyanis elfogadhatónak azt a felfogást, hogy a szavak jelentése teljesen viszonylagos, hiszen akkor a nyelvhasználók közötti sikeres kommunikáció nem valósulhatna meg. A valódi ok úgy vélem az, hogy az emberek eltérő módon gondolkodnak, eltérő módon látják és értelmezik a világot, és ez a különbség a nyelvhasználatukban is megnyilvánul. Az emberek eltérő gondolkodásmódjából adódik, hogy különböző módon fejezik ki magukat. Az ember gondolkodásmódja és az általa beszélt nyelv tehát szoros összefüggésben áll egymással. Milyen nyelvi lenyomatai vannak a gondolkodásnak, az elmében végbemenő folyamatoknak? Milyen kapcsolat van a gondolkodás és a nyelv között? Hogyan érhető ez tetten? Milyen külső tényezők befolyásolják a nyelvet? Hogyan függ össze a nyelv és a megismerés? Olyan kérdések, amelyekre a válaszokat az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb teret hódító kognitív nyelvtudomány igyekszik megadni. Hipotézisem, hogy a kognició és a nyelv szoros összefüggésben áll egymással, illetve, hogy a nyelv, a gondolkodás és a kultúra egymástól elválaszthatatlan egységet alkot. Így dolgozatomban azt a tételt bizonyítom, hogy a mentális folyamatok és a nyelvi megnyilatkozások csak együtt értelmezhetők, vizsgálatuk a kulturális beágyazottság figyelembevétele nélkül értelmetlen. Célom tehát, hogy dolgozatomban a kognició, a nyelv és a kultúra összefüggései által felmerülő kérdéseket felvázoljam, illetve az ezekre adott kognitív nyelvészeti válaszokat bemutassam. Ezt követően az elméleti fejtegetéseket gyakorlati kutatással támasztom alá, így megvizsgálom AZ ÉLET konceptualizációját a magyar nyelvben. Ez jó lehetőséget biztosít arra, hogy feltérképezzük, milyen kognitív folyamatok zajlanak az agyban egy-egy fogalom használatakor. 2

4 2. A kognició, a nyelv és a kultúra összefüggései Szinte már közhelyszerűen állapíthatjuk meg, hogy az ember nem elszigetelten, hanem társadalmi, kulturális, természeti környezetével szoros kölcsönhatásban él. Ez a környezet azonban nem statikus, hanem állandóan változik, így létrehozva az ember számára tapasztalható valóságot. Ezt a valóságot fokozatosan ismerjük meg, újra és újra felfedezzük, a benne lévő folyamatokat, jelenségeket értelmezzük, megértjük. Mindeközben számtalan mentális tevékenységet végzünk. E kognitív folyamatok révén az elménkben kialakul a világról szóló tudásunk, amely nyelvünkben is megjelenik. A világ nyelvi képe, (amely mindig csak egy másodlagos kép lehet) nemcsak gondolkodásunkról, hanem kulturális hovatartozásunkról is sok mindent elárul. A különbségek egyénenként, csoportonként, kultúránként, nyelvi közösségenként is kimutathatók. Mindebből láthatjuk, hogy a valóság, a gondolkodás, a kognició, a nyelv és a kultúra szoros összefüggésben áll egymással. Most vizsgáljuk meg ezeket a tényezőket külön-külön! 2.1. A valóság Mi a valóság? teszik fel gondolkodók már az ókortól kezdve a kérdést. A valóságot egyrészt tekinthetjük objektívnak, tőlünk és a megismeréstől abszolút függetlenül létező jelenségnek. Eszerint az elgondolás szerint a valóságot jól körülhatárolható, egymástól független kategóriák alkotják. Ezzel szemben a valóságot szubjektívnek is tarthatjuk. Azaz feltehetjük azt is, hogy a világ olyan, amilyennek mi látjuk miközben megismerjük, felfedezzük. Így nem állhat jól körülhatárolható kategóriákból. Ez a két nézet élesen szemben áll egymással. A két felfogás megnevezésére eltérő terminusokat találunk a szakirodalomban. Bańczerowski (2002: 459) az előbbit realizmusnak, míg az utóbbit objektivizmusnak nevezi, míg Kövecses Benczes (2010: 17 18) az objektív és experiencialista jelzőket használja. A valóságról szóló nézetek közül én az utóbbival értek egyet, azaz véleményem szerint nem létezik objektív valóság, vagy ha létezik is ilyen, azt senki sem ismerheti meg, ugyanis mindenki egy sajátos szemüvegen keresztül látja azt. Ezért van az, hogy a valóságnak egy darabját (pl. egy helyzetet) többen többféleképpen értelmezik, nevezik meg, azaz látnak valósnak. Ez a kijelentés elvezet minket a megismerés és a megértés folyamatához. 3

5 2.2. A megismerés és a megértés A valóságot, amely, mint megállapítottunk, nem létezik tőlünk függetlenül, születésünk pillanatától kezdve fedezzük fel. A világ megismerése révén teszünk szert ismereteinkre, jutunk egyre nagyobb tudás birtokába. Az elménkben így felhalmozódó tapasztalatok absztrakt fogalmi sémákba tömörülnek. Egy-egy új jelenséget mindig a már meglévő ismereteinkre támaszkodva tudunk megérteni. A megértést így egy olyan folyamatként írhatjuk le, melynek során a már meglévő dolgok között ösvényt alakítunk ki elménkben (Pléh 1998: 206). Emellett a megértést konstruktív tevékenységnek is tekinthetjük, amelynek során új tudást hozunk létre. Ez a tudás reprezentálódik nemcsak elménkben, hanem nyelvünkben is. Az észlelésben és a megértésben nagy szerepet kap a figuratív gondolkodás. Az objektivista, a szubjektivista és az experiencialista nézet egyaránt nagy hangsúlyt fektet a megértés fogalmára (Lakoff Johnson 2003: 230). Az objektivizmus szerint az ember fő célja, hogy megértse a rajta kívül eső világot, annak érdekében, hogy sikeresen működhessen benne. A szubjektivizmus a belső megértésre fókuszál, azaz arra, hogy mit talál az ember értelmesnek, és mi teszi az életét élhetővé. Az experencialista nézet azt sugallja, hogy ez a két törekvés találkozhat A kogníció A valóságról és annak megismeréséről, ahogy az a fentiekből kiderült, eltérő elméletek alakultak ki. Ezekre alapozva ugyancsak különbözőek a vélemények a gondolkodással kapcsolatban is. Az egyik szerint gondolkodásunk az objektív valóságot tükrözi vissza, míg a másik szerint gondolataink demonstrálják azt, ahogyan észleljük és megtapasztaljuk a világot. Az utóbbi nézőponttal egyetértve leszögezhetjük, hogy az általunk tapasztalt valóság alanyi interpretációjaként sajátos világmodellt alakítunk ki. A világról alkotott tudásunk tükröződik a világról kialakított nyelvi képünkben. A világ modellje tehát a szavak jelentésén keresztül válhat hozzáférhetővé, amelyet a világ nyelvi modellje tartalmaz. Az utóbbi azt mutatja meg, hogy milyen képet mutat a nyelv a rajta kívüli valóságról, illetve, hogy az adott nyelvközösség által létrehozott tudásról milyen kép rögzült benne. Kérdés, hogy a világ nyelvi képe a valóság elemeinek hű tükröződésének vagy csak az értelmezésének, jellemzésének, minősítésének tekinthető-e. A következetesség az diktálja, hogy ez esetben is az utóbbi állásponttal értsünk egyet. A világ nyelvi képe tehát nem más, mint a nyelvhasználók által tapasztalt objektívan létező valóságnak a képe, azon nyelvhasználóké, akik hasonló tapasztalatokkal rendelkeznek, 4

6 és hasonló értékeket vallanak (Bańczerowski 1999: 190). A különböző nyelvközösségek különböző tapasztalatokkal rendelkeznek, így a világról alkotott nyelvi képük is, amely tükrözi ezeket a tapasztalatokat és a tudásunkat, eltér. Nemcsak a közösségek, hanem az idiolektusok szintjén is érdemes vizsgálódnunk, hiszen minden ember egyéni világképpel rendelkezik. Ha tehát az egyes nyelvhasználók idiolektusát vizsgáljuk meg, rekonstruálni tudjuk, hogy az egyes beszélők hogyan értelmezik a valóságot, milyen jegyeket vesznek észre, emelnek ki belőle stb. Más szavakkal a világ nyelvi képe különböző elemeinek a különböző nézőpontok alapján történő klasszifikációja megadja az ember belső információs univerzumának az állapotát, modelljét, azaz az általános interpretációs perspektívát (Bańczerowski 1999: 192). A világ nyelvi képét a nyelvet vizsgálva érhetjük tetten, így ideje szót ejtenünk a nyelvről is A nyelv Az emberi nyelvet értelmezhetjük az emberek faji tulajdonságaként, genetikai potenciálként, olyan konkrét tulajdonságként, amely az örökölt nyelvi potenciál fejlődésének eredménye, valamint egy adott embercsoportra, emberi közösségre jellemző tulajdonságként is (Bańczerowski 2001: 283). Mindebből az következik, hogy a nyelv az ember egyik leglényegesebb tulajdona, amely az emberi agy egyik meghatározó tevékenységének eredménye. A nyelv tehát nem absztrakt rendszer, hanem az emberi agyban konkrét formában létezik. Így a nyelvet nem értelmezhetjük pusztán szavak, mondatok, szövegek halmazaként. A nyelvet az agy nem külön területeként vagy moduljaként kell elképzelnünk, hanem az elme legfontosabb tulajdonságaként. Bańczerowski (2001: 282) az emberi nyelvet az agy szoftverének nevezi, amely hozzáférhetetlen, de hordozója meghatározott képességeiben nyilvánul meg. Nemcsak az ember nem létezhet nyelv nélkül, hanem a nyelv sem ember nélkül, ami abból adódik, hogy az ember olyan lény, amely természeténél fogva»nyelvileg«meghatározott (Bańczerowski 2004: 19) A kultúra Az emberi nyelvet és a gondolkodást nagymértékben befolyásolja a környezet, amely lehet fizikai (természeti) és társadalmi (kulturális). Az előbbi jellemzője, hogy univerzális és tartós, míg az utóbbi egyének és közösségek által létrehozott, változó. Ezt a kétféle környezetet a szókészlet tükrözi leginkább, így a szókészlet gondos vizsgálata alapján következtetéseket vonhatunk le egy nyelvközösség fizikai és társadalmi környezetére vonatkozólag (Sapir 5

7 1971: 99). A nyelvnek nagy szerepe van az azonos kultúrába tartozó közösségek életében. Tolcsvai Nagy (2004: 30) szerint a nyelv a közösség jelképe, amely képes egy-egy beszélőközösség gondolkodásmódját leképezni. A nyelvet a közösség alakítja, így segítségével egyedi módon azonosítja önmagát. Mi történik akkor, ha ennek a közösségnek változik a gondolkodásmódja, így a kultúrája is? A kulturális változások meggyorsítják a nyelvi változásokat, bár Sapir (1971: 100) nem lát a kettő között oksági kapcsolatot, így szerinte a kettő nem párhuzamos egymással. Ez az állítás azonban vitatható, hiszen a kulturális változások mindig tükröződnek a nyelvben. Sőt, a nyelvi változások nagy részét a társadalmi környezet változása idézi elő. 6

8 3. A kogníció, a nyelv és a kultúra összefüggései kognitív nyelvészeti keretben A kognitív szó a co (cum) együtt, teljesen és a gnoscere ismer, tud szavak összetételéből származik. Az angol nyelvben a cognitive jelzővel illetik azokat a tudományágakat, amelyek a percepcióval, a megismeréssel és a mentális folyamatokkal foglalkoznak. E folyamatok közé sorolják az emlékezést, a minősítést és a gondolkodást, figyelmen kívül hagyva az érzelmeket. Véleményem szerint ez utóbbi éppen olyan fontos, mint az előbb felsoroltak. Az emberrel és a nyelvvel való foglalkozás során nem zárható ki az érzelmek tanulmányozása sem. A nyelv éppúgy szolgál az érzelmek, mint a gondolatok kifejezésére. Bańczerowski viszont úgy látja, hogy amit érzünk, az különbözik attól, amit átélünk a szavakban: a szavakban rögzíthetjük gondolatainkat, de nem rögzíthetjük érzelmeinket (2005a: 71). Így véleménye szerint nem tudjuk szó szerint leírni, amit átélünk. A kognitív nyelvészet legtöbbször a generatív nyelvészet tételeivel szemben határozza meg magát. Elveti az ideális nyelvhasználó nyelvi kompetenciájának kutatását, a nyelvi objektumok absztrakció síkján való leírását és formalizálását. A kognitivisták szerint az objektív valóság bonyolultsága és összetettsége miatt egy szempontra korlátozódó leírás nem vezet a valóság megértéséhez. Továbbá nem ideális nyelvhasználót feltételez, hanem a nyelvhasználó mögött az embert, a megismételhetetlen személyiséget is látja. Ő az, aki a nyelvet megalkotja. Így a kognitív nyelvészet alkalmasabb a nyelv leírására, mint a generatív szemlélet. Ma ez a tudományterület, amely leginkább képesnek tűnik a jelentésről és annak a megismeréshez, a nyelvhez és a kultúrához fűződő kapcsolatáról a leginkább koherens és szisztematikus állításokat megfogalmazni. (Kövecses Benczes 2010: 14) A kognitív tudományok összefoglalóan a megismerés minden aspektusát magukba foglalják. Ez a meghatározás azonban kicsit szűkösnek tűnik, hiszen a kognitív nyelvészet sem kizárólag a nyelv megismerő funkciójára koncentrál. A kognitív nyelvészet a különböző összetettségű nyelvi kifejezések leírásán fáradozik, a legkisebbektől (morfémák), az összetettebbekig (megnyilatkozás). Mi a célja ezzel? Többek között a megismerés folyamatainak, metaforikájának kutatása, az univerzálék feltárása, a világ nyelvi képének rekonstrukciója. A kognitív nyelvészet emellett igyekszik feltárni az elmében végbemenő olyan folyamatokat, mint a kategorizáció, konceptualizáció, jelentésintegráció, profílirozás és sematizáció. Emellett arra törekszik, hogy leírja az elme működésében szerepet játszó olyan tényezőket, mint a prototípusok, sztereotípusok, fogalmi metaforák, fogalmi metonímiák, mentális terek, metaforikus nyelvi kifejezések, fogalmi keretek, domének, képi sémák, 7

9 erődinamika, fogalmi rendszer, előtér-háttér jelensége, perspektíva, hálózatok és jelentés. Most nézzük meg, mit jelölnek ezek a fogalmak! 3.1. Kategorizáció A kategorizáció olyan mindennapi és jellemzően nem tudatos tevékenység, amelynek során a környezetünkben található tárgyakat és eseményeket különféle jelentéssel bíró»csoportokba«vagyis kategóriákba helyezzük. (Kövecses Benczes 2010: 42) Lakoff Johnson a kategorizáció meghatározásakor ugyancsak az események vagy tapasztalatok identifikálásáról szól, hozzátéve azt, hogy mindez bizonyos tulajdonságok kiemelésével, míg mások háttérbe szorításával történik. A kategorizáció tehát olyan kognitív tevékenység, amely élőhelyétől függetlenül minden emberre jellemző, rendkívül gyors folyamat. Ugyanazt a tárgyat, eseményt az emberek más-más módon kategorizálják. Az eltérés nemcsak egy kultúrán belül, hanem a nyelvek között is megmutatkozik (pl. az angol nyelvben a paradicsomot gyümölcsként, a magyarban zöldségként kategorizáljuk). Mitől függ, hogy az egyes nyelvek milyen kategóriákat alkotnak? Az emberi megismeréstől és a kultúránként eltérő nyelvi megformáltságtól (Bańczerowski 2000a: 256). Ennek következtében a nyelvek más-más módon lexikalizálják ugyanazt a jelentést. Így magyarázható az a jelenség, hogy a nyelvek szókincsének jelentési síkjai nem azonosak. A különböző kultúrákba tartozó nyelvhasználók, illetve az azonos nyelvet beszélők kategorizációja azért is mutathat különbségeket, mert a különböző kultúrák vagy az azonos kultúrán belül élő emberek eltérő módon kerülnek kapcsolatba környezetükkel. Kövecses Benczes ennek bizonyítására a FA kategorizálásának példájával él (2010: 47). Megállapítja, hogy a FÁ-t eltérő módon kategorizálja egy természetközeli kultúra képviselője és egy városi ember. Az előbbi, mivel jóval több fa fajtát ismer, ha meglát egy egyedet, azt a nevén fogja nevezni, míg a városi, csak egyszerűen fának fogja hívni. Ebből arra következtethetünk, hogy a kategóriához szükséges kognitív képességek kihasználtsága eltérő kategóriákat eredményez. Miként jelennek meg a kategóriák gondolkodásunkban? A kérdés megválaszolására három modell született. A klasszikus modell szerint, amelyet Arisztotelész dolgozott ki, a szükséges és elégséges tulajdonságok határozzák meg és tartják össze az egyes kategóriákat, amelyeknek pontos határai vannak. Eszerint a felfogás szerint a kategória minden egyes tagja ugyanolyan tulajdonságokkal írható le, sőt bármely tagja ugyanúgy képviseli a kategóriát. Ezzel szemben, a prototípus elmélet szerint, amely Wittgenstein nevéhez köthető, léteznek olyan elemek, amelyek annak ellenére is ugyanabba a kategóriába tartoznak, hogy nincs 8

10 közös tulajdonságuk. Ezt a tételt a családi hasonlóság elvével bizonyítja. Cáfolja továbbá, hogy a kategóriák jól körülhatárolhatók lennének, és minden egyes tagjuk egyformán fontos lenne. Ezzel szemben úgy véli, hogy a kategóriának vannak jó és kevésbé jó képviselői. A harmadik elképzelést Barsalon dolgozta ki, melyet példa alapú modellnek nevezzünk. Eszerint az elképzelés szerint a kategóriák kifejezésére se szabályszerű definíciókat, se prototípusokat nem használunk. Ehelyett a kategóriák példák emlékképeiből álló laza gyűjtemények. Az entitások kategorizációja során ezeket, a már létező emlékképeinket vetjük össze. A világ megismerésében és megértésében, valamint a gondolkodásban nagy szerepük van tehát a kategóriáknak, amelyek hierarchiába rendeződnek. Vannak magasabb szintűek, amelyek magukba foglalják az alacsonyabb szintűeket. Az utóbbiak így több tulajdonsággal rendelkeznek, mint az előbbiek. Milyen céllal hozunk létre kategóriákat? A kategorizációnak két, egymásnak látszólag ellentmondó, célja van. Egyrészt a hasonló dolgokat szeretnénk együvé tartozónak feltüntetni, másrészt tükrözni akarjuk a tárgyak, események, stb. közötti különbségeket. Ennek a két kritériumnak leginkább az alapszintű kategóriák felelnek meg, amelyeket a leggyorsabban tudunk felismerni. Az ebbe a kategóriába tartozó elnevezések gyakrabban fordulnak elő, mint az alá- vagy fölérendelt szintek kategóriái. Milyen részekből állnak a kategóriák? A kategóriák rendelkeznek központi tagokkal, más szóval generátorokkal, amelynek segítségével új tagokat hozhatunk létre. Emellett vannak kiugró tagjai, amelyek valamely tulajdonságukkal kitűnnek a többi közül. Miért van egyáltalán szükségünk a tárgyak és események kategorizációjára? Lakoff Johnson (2003: 163) erre a kérdésre így válaszol: in order to understand the world and function in it, we have to categorize, in ways that make sense to us, the things and experiences that we encounter. Enélkül a mentális folyamat nélkül tehát nem értenénk a minket körülvevő világot, és nem tudnánk eltájékozódni benne Prototípus, sztereotípus, gestalt, képi séma, sematizáció Amikor egy bizonyos entitást kategóriába sorolunk, ennek az entitásnak csak a prototipikus képe él bennünk. Megállapíthatjuk tehát, hogy a nyelvi kategóriák prototípusok köré szerveződnek. A prototípusok pedig sztereotípusokra vezethetők vissza. Az utóbbiak a konvención és az ismétlésen alapulnak, illetve a beszélő nyelvi-kulturális világképének a részei, valamint a társadalmi elvárásokat is tükrözik. Ebből következik, hogy a 9

11 szetreotípusokat a kategória jobb képviselőinek tekintjük, mint a nem sztereotipikusakat, hiszen ezek jobban megfelelnek elvárásainknak. A sztereotípusokat így a kategória ideális tagjainak is nevezhetjük, amelyek kulcsszerepet játszanak abban, hogy az egész kategóriához hozzá tudjunk férni. Ha megnevezünk egy tárgyat, akkor annak valódi vagy elképzelt tulajdonságai révén létrejön elménkben egy mentális tárgy, amelyet prototípusok és a sztereotípusok segítségével jelenítünk meg. A minket körülvevő világot nemcsak kategóriák, sztereotípusok és prototípusok, hanem gestaltok segítségével is értelmezhetjük. A gestaltok abban segítenek bennünket, hogy koherensen lássuk tapasztalatainkat. Ez utóbbiakat csak így, rendszerben tudjuk értelmezni. A világban előforduló entitásoknak is csak a gestaltok segítségével tudunk értelmet adni, hiszen ezek a megértéshez nyújtanak hátteret. Így our concepts of objects, like our concepts of events and activities, are characterizable as multidimensional gestalts whose dimensions emerge from our experience in the world (Lakoff Johnson 2003: 123). A gestalt fogalmához nagyban hasonlít a séma fogalma, amely ugyancsak a tapasztalataink feldolgozásában játszik szerepet. Ha ugyanazok a benyomások többször is ismétlődnek gondolkodásunkban, kialakul egy sematikus struktúra vagy másképpen képi séma az adott entitásról. (Kövecses Benczes 2003: 133). A képi séma képi, sematikus, elvont, nem részletes struktúrájú, magába foglalja a világról alkotott tudásunk legjavát, illetve gyakran szolgál a fogalmi metaforák alapjául. Rajta keresztül az állapotok és események is értelmezhetők. Természetesen ez az értelmezés nemcsak egyféle lehet, ugyanis előfordul, hogy ugyanazon a képi sémán alapuló nyelvi kifejezések eltérő interpretációt kapnak a szövegkörnyezettől függően (Kövecses Benczes 2003: 155). Például az ALATT képi séma eltérő interpretációt kap a következő mondatokban: A fa alatt áll. ( A gallyak alatt ). A fa alatt van elrejtve a kincs ( A gyökerek alatt ). A képi sémáknak két fajtája van: a perceptuális és a kinesztikus. Legtöbbjük valamilyen tapasztalatra vezethető vissza (pl. TARTÁLY, RÉSZ EGÉSZ, KAPCSOLAT, CENTRUM PERIFÉRIA, KIINDULÓPONT ÚT CÉL séma). Mire jók ezek? A sematizáció az entitások egyediesítésében segít, azaz abban, hogy el tudjuk őket választani környezetüktől egy adott szituációban Konceptualizáció, jelentés A konceptualizáció fogalma a tárgyak, események, jelenségek megismerési folyamatban történő felfogásának a módját jelenti, és mint mentális tapasztalat magában foglalja a 10

12 szenzorikus tapasztalatok, az ábrázolás módját, a fogalmak képzésének a folyamatát, amely nagymértékben a metaforák és/vagy metonímiák bázisán alapul, valamint kontextus tudást is. (Bańczerowski 2005b: 202) Röviden úgy is fogalmazhatunk, hogy konceptualizáció alatt egy entitás vagy egy szituáció értelmezését, interpretálását értjük (Kövecses Benczes 2010: 145). Mivel az egyes entitásokat, szituációkat többféleképpen is értelmezhetjük, alternatív konceptualizációk jönnek létre. A kognitív szemantika nézetei szerint a jelentés a konceptualizáción alapul. Ezen kívül Langacker (idézi Bańczerowski 1996: 432) a kognitív szemantika következő fő tételeit fogalmazza meg: a nyelvi megnyilatkozásra a poliszémia jellemző. Ugyanahhoz a nyelvi struktúrához eltérő jelentéseket fűzhetünk különböző jelentéskonstrukciókat hozva így létre. A megnyilatkozásoknak a jelentése egy vagy több kognitív modellhez viszonyítva jellemezhető. A megnyilatkozás jelentése és a megismerés tartalma között szoros kapcsolat van. A kognitív szemantika tehát ellentétes a hagyományos szemantikai leírásokkal. A kognitív szemantika, hogy feltárja a köznyelvi jelentéseket, figyelembe veszi a már említett prototipikus és sztereotipikus tulajdonságokat. Ezeknek köszönhetően a szavak jelentése nem a valóságos tárgyhoz való viszonyunkat mutatja meg, hanem az ember tapasztalatát azzal kapcsolatosan. A jelentés tehát arról tájékoztat, hogyan látja a nyelvhasználó a világot, illetve ez a világkép milyen megismerési modellekben érhető tetten. A jelentés kialakításához megfelelő mentális állapotban kell lennie a nyelvhasználónak. Ahhoz, hogy képesek legyünk megérteni a nyelvi kifejezéseket, megfelelő tudással kell rendelkeznünk a denotátumról. Bańczerowski (2000b: 242) szerint ehhez fogalmi, mentális szótárra van szükségünk. Ezek alapján két kérdés merülhet fel bennünk a jelentést illetően. Az egyik így hangzik: azért ismerjük egy szó jelentését, mert ismerjük a használati feltételeit vagy a jelentés azonosítható azokkal a fogalmakkal, amelyek fogalmi rendszerünket képezik? Az objektivista nézetet vallók szerint a jelentés szimbólumok és a világban előforduló dolgok, események közötti megfelelés. Ezzel szemben az experiencialisták úgy gondolják, hogy mivel ugyanazt a szituációt többféleképpen lehet értelmezni a perspektívától függően, ezért a jelentés nemcsak fogalmi tartalomból áll, hanem abból is, hogy ezt hogyan konceptualizáljuk. A konceptualizáció kapcsán felmerülő másik kérdés: a gondolkodás és a jelentés szó szerinti vagy elvont? A hagyományos, searle-i felfogás szerint a gondolkodás alapvetően szó szerinti. Ezt cáfolja a kognitivista nézet, amely szerint az elvont gondolkodást nem lehet szó szerintire redukálni. Az elvont dolgokra utaló kifejezések (SZERELEM, UTAZÁS stb.) figuratív jelentésűek. Ez a tétel minden nyelvre igaz (Kövecses Benczes 2010: 124). 11

13 A világról alkotott tudásunk nemcsak a szavak jelentésében, hanem a nyelvtanban is tetten érhető. Ugyanazokat a fogalmi-tapasztalati tartalmakat tehát eltérő konceptualizációval, konceptualizációs folyamatokkal ragadhatjuk meg, amelyek a különböző nyelvek eltérő nyelvi szerkesztésmódjában tükröződnek. Ennek a jelenségnek a szemléltetésére Kövecses Benczes (2010: 158) a következő példát hozza: Fázom. I m cold. Mindkét mondat ugyanarra a fogalmi tapasztalatra épül, csak más nyelvtani szerkezettel fejezzük ki a két nyelvben. A fogalmi tartalom tehát ugyanaz, csak másként konceptualizálódik az egyes nyelvekben. Ez alátámasztja azt a megállapítást, miszerint egy dolog konceptualizálása, részletesebb kidolgozása nyelvi szerkezetekben, gyakran más dolgokkal való különböző viszonyokban történik (Tolcsvai Nagy 2005: 48). Amikor egy eseményt konceptualizálunk, akkor valójában erők és ellenerők kölcsönhatását vizsgáljuk. (Kövecses Benczes 2010: 156) Az erődinamika tehát olyan értelmezési művelet, amely a szituációk interpretációjában van segítségünkre. Legtöbbször az oksági összefüggések értelmezéséhez használjuk. Az erő a nyugalom vagy a cselekvés során egyaránt jelen van, míg az ellenerő megváltoztatja ezeket. A nyelv számos aspektusa magyarázható az erődinamikával (pl. az ÉRZELEM képi séma) Mentális tér, referenciapont, előtér háttér, perspektíva, profilírozás, fókuszálás A nyelvi kifejezések jelentése attól függ, hogy milyen mentális tereket és azok között milyen megfeleléseket hozunk létre. (Kövecses Benczes 2010: 159) A mentális terek gondolkodásunk részleges fogalmi struktúrái. Egyszerre több mentális tér is aktiválódhat elménkben miközben beszélünk. Egyesek lehetséges világoknak is nevezik ezeket a fogalmi csomagokat, bár a két kifejezés között lényeges különbség van. Amíg a lehetséges világok egy alternatív világot reprezentálnak, addig a mentális tér a világnak csak egy részére vonatkozik, ugyanis egy bizonyos szituáció kognitív modelljét jelenti. A mentális terek tehát gondolkodásunk keretét adják meg. Az ebben való tájékozódásban a referenciapontok vannak segítségünkre. Ezek alkalmazása szintén alapvető kognitív képességeink közé tartozik, ugyanis használatuk közben mentális kiindulópontok aktiválódnak elménkben. Úgy válhatnak egy dolog megértésének kiindulópontjává, hogy feltűnőbbek, mint környezetük. A referenciapontok segítenek abban, hogy bizonyos dolgokat, entitásokat egy másik dolog, entitás megnevezésén keresztül érjünk el. A referenciapontok révén bizonyos fogalmakhoz jutunk hozzá. Az ezeket tartalmazó konceptuális struktúrát domíniumnak vagy doménnek nevezzük. A doméneket a nyelvhasználók által használt 12

14 kifejezések hívják elő. Ez olyan tapasztalatfajta, amely magában foglalja az egész tudás összetett rendszerét, néha észlelési tapasztalatát. Pl. a pozitív érzelmek reprezentálásához a TÉR, LÁTÁS, HŐMÉRSÉKLET, SZÍN, ÉLŐLÉNY, HATALOM doméneket használjuk föl (Bańczerowski 2005a: 167). A referenciapontok révén egyes dolgok előtérbe (trajektor), mások háttérbe (landmark) kerülnek. Egyes entitások rendelkeznek előtér háttér elrendezéssel, mások nem. Amikor egy entitás elhelyezkedését a többihez képest meghatározzuk, akkor egyes dolgok a figyelmünk fókuszába, míg mások a perifériájába kerülnek. Ezt a két jelenséget Lakoff Johnson (2003: 10) így magyarázza: the very systematicy that allows us to comprehend one aspect of a concept in terms of another will necessarily hide another aspects of the concept. Ezek alapján természetes, hogy a valóság megfigyelése során minden ember más-más tényezőre lesz figyelmes. Tehát az adott kognitív bázison belül található elemekre eltérő figyelmet szentelnek a nyelvhasználók. Azt a tevékenységet, amelynek során a beszélő egy elemet különös módon kiemel vagy megkülönböztet, profílirozásnak nevezzük (Bańczerowski 2006: 261). A referenciapontok kialakításakor nagy szerepe van a figyelem fókuszának, amelynek meghatározásakor kiválasztjuk valamely entitás vagy szituáció egy elemét (Kövecses Benczes 2010: 145), azaz előtérbe helyezzük egy elemét. A fókuszálással biztosítjuk a dolgokhoz való mentális hozzáférést. Egy adott szituációra dinamikusan és statikusan is fókuszálhatunk. Ugyancsak a világban való tájékozódásunkat segíti a perspektíva, azaz a térbeli látásmód, amely az eseményekről alkotott tudásunkra is kiterjeszthető. A perspektíva alakulása a nézőpont változásától függ. Kövecses Benczes (2010: 152) például arra világít rá, hogy csak a megfigyelő nézőpontja változik, a megfigyelt dologé nem a következő két kijelentésben: A labda a fa előtt van. A labda a fa mögött van. Az időben stabil, térben jól körülhatárolt entitásokat dolgoknak, az időben nem stabil, az entitások közötti viszonyt kifejezőket relációknak nevezzük Langacker (idézi Kövecses 2005b: 85) terminusa szerint. Az előbbi tehát fogalmilag önálló egység, míg az utóbbi nem független. Ugyanazt a szituációt dologként és relációként is konceptualizálhatjuk. Pl. az egri vár bevétele, az egri várat bevették. Láthatjuk, hogy a főnevet önállóan konceptualizáljuk, míg az ige mindig további entitásoktól függ. A dolgok egymáshoz való viszonyítása, meghatározása mindig úgy történik, hogy az absztrakt és komplex dolgokat a kevésbé absztraktak és komplexek segítségével konceptualizáljuk.. 13

15 3.5. Az idealizált kognitív modell Az idealizált kognitív modellek a világ valamely dolgát képezik le az elmében igen elvontan, idealizálva, a legfontosabb összetevőket tartalmazva. (Tolcsvai Nagy 2005: 58) A világról alkotott tudásunk strukturált reprezentációit nemcsak idealizált kognitív modellnek (ICM, IKM), hanem kulturális vagy kognitív modellnek is szokás nevezni. Ezekkel szinonim kifejezés a fogalmi keret, amely a fogalmi kategória struktúrált mentális reprezentációját jelenti. A fogalmi keret meghatározza a szavak jelentését. Pl. a hét napjai csak többféle keret bevonásával értelmezhetők. Az EGY NAP HUSZONNÉGY ÓRA és AZ EGY HÉT HÉT NAP fogalmi keretet kell aktiválnunk ahhoz, hogy a HÉTFŐ fogalmát megértsük. A fogalmi elemek komplex struktúrájúak, így számos elemmel rendelkeznek. Pl. a VERSENY keretben a nyer, veszít, győz stb. igék és az ellenfél, bíró stb. főnevek kapcsolják össze a keret elemeit. Minden egyes szó tehát előhívja a hozzátartozó keretet, amelynek segítségével annak jelentését értelmezni tudjuk. A fogalmi keret legfontosabb tulajdonságai Fillmore (idézi Kövecses Benczes 2010: 53 4) alapján a következők. A szavak jelentése képes felidézni a keretben rejlő összes információt. A keret egyes elemeit figyelmünk előterébe helyezzük. A keret lehetővé teszi, hogy ugyanazt az információt különböző perspektívákból szemléljük. A keret arra is képes, hogy felidézzük az előzményeit. Egyes kisebb keretek náluk nagyobb, kulturális keretek meglétére utalnak. A keret nem a valóság pontos mása, prototípusokra épül, tapasztalatainknak csak idealizált reprezentációja, sematizációja. Ezért is nevezhetjük idealizált kognitív modellnek (IKM, ICM). Az IKM létrejöttét négy elv irányítja: a propozicionális és képi sematikus struktúra, valamint a metaforikus és a metonimikus leképezése. Egy kultúrában, társadalmi csoportban közösek a fogalmi keretek. Az azonos fogalmi kereteket, azaz kulturális modelleket használó, azokat közösen értelmező egyének egy kultúrát alkotnak. A kulturális modellek a világról alkotott elképzeléseink kulturálisan meghatározott mentális reprezentációi Fogalmi metonímia Mire használjuk a kognitív modelleket? Többek között a fogalmi metaforák és metonímiák létrehozására. A metonímia olyan fogalmi jelenség, amely mindig egy fogalmi kereten, tartományon belül jön létre. (Pl. RÉSZ AZ EGÉSZ HELYETT, A KÉSZÍTŐ A TERMÉK HELYETT, A TÁRGY A HSZNÁLÓJA HELYETT, A HELY AZ INTÉZMÉNY HELYETT stb. Lakoff Johnson 2003: 14

16 38 9.) Jellemzője, hogy a keret egyik eleme a keret egy másik eleme helyett áll. Azzal, hogy a keret egyik eleme a keret másik elemét helyettesíti, a figyelem a célfogalomra irányítódik. A közvetítő- és a célfogalom a fogalmi térben közel helyezkednek el egymáshoz. A fizikai szomszédság azonban nem elég, ugyanis olyan jól beágyazott fogalmakat kell használnunk közvetítő fogalomként, amelyek egyértelmű kapcsolatban állnak a célfogalommal. A metonímia lényege tehát az, hogy az egyik entitás a másik helyett áll. A metonímia olyan kognitív folyamat, ahol egy közvetítőfogalom (tárgy, esemény, tulajdonság, stb.) mentális hozzáférést biztosít egy olyan célfogalomhoz (tárgyhoz, eseményhez, tulajdonsághoz stb.), amely ugyanannak a fogalmi keretnek, (fogalmi) tartománynak, vagyis idealizált kognitív modellnek (IKM) a része (Kövecses Benczes 2010: 65). Lakoff Johnson azonban arra figyelmeztet, hogy a metonímiának nem pusztán utaló szerepe van, hanem a megértés egyik fontos eszköze is. Része a beszédünk, gondolkodásunk hétköznapi formáinak. Ezt azzal magyarázza, hogy a fogalmi keret számos része közül bármelyiket kiválaszthatnánk: which part we pick out determines which aspect of the whole we are focusing on. (Lakoff Johnson 2003: 37) A rész-rész és a rész-egész kapcsolat metonímiát eredményez. A RÉSZ-EGÉSZ IKM-ben a metonimikus kapcsolatot az eredményezi, hogy a közvetítőfogalom mint rész hozzáférést biztosít az elvonthoz mint egészhez. Ebbe az IKM-be tartozik például A SKÁLA, AZ ÖSSZETÉTEL, A KOMPLEX ESEMÉNY A KATEGÓRIA ÉS TULAJDONSÁGAI IKM. Ezt az IKM-et a metonímia egy speciális esetének is tekinthetjük, és a hagyományos retorika alapján szinekdochénak is nevezhetjük. A RÉSZ ÉS RÉSZ IKM-ben a keret egyes részeinek viszonya eredményez metaforikus kapcsolatot. Ebbe az IKM-be tartozik például A CSELEKVÉS, AZ OKSÁG, AZ IRÁNYÍTÁS, A TARTÁLY és A LÉTREHOZÁS IKM. A metonímia nemcsak gondolatainkat és nyelvünket struktúrálja, hanem viselkedésmódunkat és cselekedeteinket is. A kulturális és vallási szimbolizmus egyaránt fogalmi metonímiákra vezethető vissza. A kereszténységben pl. meghatározó a GALAMB A SZENTLÉLEK HELYETT metonímia A fogalmi metafora és a metaforikus nyelvi kifejezés, idióma Nemcsak egy fogalmi kereten belül, hanem két IKM között is kialakulhat hasonlóságon alapuló fogalmi integráció. Az így létrejövő kapcsolatot fogalmi metaforának nevezzük. (Pl. A SZERELEM VARÁZSLAT, A SZERELEM HÁBORÚ, A SZERELEM ŐRÜLET, A SZEMEK AZ ÉRZELMEK TÁROLÓ EDÉNYEI, A LÁTÁS ÉRINTÉS, A FIZIKAI ÁLLAPOT AZ EMBEREN BELÜLI ENTITÁS stb. 15

17 Lakoff Johnson 2003: ) Ez tehát ellentmond a hagyományos metafora felfogásnak, amely a metaforát nem fogalmi keretek, hanem szavak közti megfelelésekként gondolja el. A fogalmi metaforák nyelvi megnyilvánulásai a metaforikus nyelvi kifejezések. Ezek a fogalmi metafora meglétére utalnak, és a konkrétabb fogalmi tartomány terminusai közül kerülnek ki. Pl. a SZERELEM ŐRÜLET metafora metaforikus nyelvi kifejezései lehetnek: megbolondította a szerelem, őrülten szerelmes valakibe stb. A fogalmi metafora két fogalmi tartományból áll, amelyeket forrás- és céltartománynak nevezünk. Az előbbi konkrétabb, az utóbbi absztraktabb. Egy forrástartomány több céltartomány elérésére is alkalmas (pl. az ÉPÜLET forrástartomány hatóköre kiterjedt, hiszen értelmezhetjük rajta keresztül AZ ELME, AZ ÉLET, A KAPCSOLAT és A GAZDASÁGI RENDSZER céltartományt is.) A céltartomány kiterjedését is érdemes megvizsgálnunk, ugyanis egy céltartomány akár több forrástartományon keresztül is értelmezhető (pl. a SZERELEM céltartomány forrástartományai a HÁBORÚ, A TŰZ, A MÁGNES és A JÁTÉK). A leggyakoribb cél- és forrástartományokat Kövecses (2005a: 31 40) így határozza meg: AZ EMBERI TEST, EGÉSZSÉG ÉS BETEGSÉG, ÁLLATOK, NÖVÉNYEK, ÉPÜLET ÉS ÉPÍTKEZÉS, GÉPEK ÉS ESZKÖZÖK, SPORT ÉS JÁTÉKOK, PÉNZ ÉS ÜZLET, FŐZÉS ÉS ÉTELEK, HIDEG ÉS MELEG a leggyakoribb forrástartományok. Az ÉRZELMEK, VÁGY, ERKÖLCS, GONDOLATOK, TÁRSADALOM ÉS NEMZET, POLITIKA, GAZDASÁG, EMBERI KAPCSOLATOK, KOMMUNIKÁCIÓ, IDŐ, ÉLET ÉS HALÁL, VALLÁS a leggyakoribb céltartományok szerinte. Az előző fejezetek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy elménk egyes entitásokat előtérbe, míg másokat háttérbe helyez. Ez a metafora esetén kitűnően megfigyelhető, ugyanis az egyes fogalmi metaforák a forrás- és céltartományok csak bizonyos aspektusait használják föl. Így a forrástartomány nem minden elemét használjuk föl a céltartomány megértéséhez, hiszen ennek csak bizonyos aspektusára fókuszálunk. Ennek eredményeként a metaforikus kiemelés során a forrástartomány egyes aspektusai rejtve maradnak. Pl. Kövecses Benczes (2010: 87) rávilágít arra, hogy az ÉRVELÉS (VITA) EGY ÉPÜLET metaforában az épület IKM-ből hiába tudjuk, hogy az épületnek vannak ajtói, ablakai, folyosói, emeletei stb, az ÉRVELÉS (VITA) konceptualizációja során ezt nem használjuk fel. Az ÉRVELÉS (VITA) EGY ÉPÜLET metafora leképezési rendszerében csak a következő néhány elemet találjuk meg (leképezésnek a cél és forrástartományok közötti megfelelések szisztematikus rendszerét nevezzük): ÉPÜLET Az épület szerkezete ÉRVELÉS (VITA) Az érvelés kialakítása 16

18 Az építkezés Az épület stabilitása Az érvelés felépítése Az érvelés meggyőző ereje Az, hogy számos elem rejtve marad a forrástartományban, azt jelenti, hogy ezek nem jelennek meg a céltartományban sem. A cél- és forrástartományban rejtve maradó lehetőségek alkalmat biztosítanak új metaforák létrehozására. Hogyan osztályozhatjuk a metaforákat? A metaforákat két nagy típusba soroljuk aszerint, hogy mennyire konvencionálisak. Egyrészt léteznek nagymértékben konvencionalizálódott, a hétköznapi nyelvhasználatban szinte közhelynek számító metaforák, amelyekről sokszor észre sem veszzük, hogy metaforák. Emellett ahogy az előbb is utaltunk rá létrehozhatunk mi magunk is metaforákat, amelyek szokatlanok és újszerűek lesznek. Az előbbiek a kultúra konceptuális rendszerét tükrözik mindennapi nyelvhasználatunkban. Az utóbbiak kreatívabbak és nagyobb képzelőerővel rendelkeznek, hiszen bennük a tapasztalatainkat új módon értelmezzük. Működési elvük azonban egyforma: new metaphors make sense of our experience in the same way conventional metaphors do: they provide coherent structure, highlighting some things and hiding others (Lakoff Johnson 2003: 140). Mi alapján hozunk létre leggyakrabban metaforákat? A metaforák alapjául leggyakrabban a testünkkel kapcsolatos tapasztalataink szolgálnak. A fizikai munka, testgyakorlat közben a testi aktivitás fokozódásának hatására megemelkedik a testhőmérsékletünk. Ez figyelhető meg pl. az INTENZITÁS HŐ fogalmi metaforában. A metafora emellett alapulhat még hasonlóságon is. Két entitás közös tulajdonsága között von párhuzamot pl. AZ EMBERI ÉLET A NÖVÉNY ÉLETCIKLUSA metafora. A metafora nemcsak testi tapasztalatainkon és hasonlóságon, hanem tudásunkon is alapulhat. Ez lehet propozicionális tudás, amely a világ jelenségeiről tett kijelentéseinken nyugszik, illetve képi sematikus tudás, amely tapasztalatainkból ered. Hogyan csoportosíthatjuk a metaforákat? Három nagy csoportot alkothatunk: léteznek orientációs (pl. A BETEGSÉG LENT VAN, AZ EGÉSZSÉG FENT VAN, A BOLDOGSÁG FENT VAN, A SZOMORÚSÁG LENT VAN, AZ ERKÖLCSÖSSÉG FENT VAN, AZ ERKÖLCSTELENSÉG LENT VAN, A TUDATOS FENT VAN, A TUDATTALAN LENT VAN), ontológiai (pl. ELMÉNK TÖRÉKENY TÁRGY, AZ INFLÁCIÓ ENTITÁS) és szerkezeti (pl. AZ ÉLET UTAZÁS, A DÜH EGY TARTÁLYBAN LÉVŐ FORRÓ FOLYADÉK) metaforák. A szerkezeti metaforák rendszerezett, széles körű tudást biztosítanak a céltartomány megértéséhez. Használatukkal egyes kifejezéseket más kifejezések segítségével strukturálunk. Ezzel szemben az orientációs metaforában a kifejezések egész rendszerét egymásnak 17

19 feleltetjük meg. Ez a metaforatípus főleg térbeli orientációt jelöl. Az ontológiai metaforák lehetővé teszik, hogy az eseményeket, cselekedeteket, érzéseket, gondolatokat entitásokként, élőlényekként lássuk. Sok olyan szerkezeti metafora van, amelyek ontológiai metaforákkal mint alrendszerekkel rendelkeznek (pl. a SZERELEM EGY UTAZÁS szerkezeti metafora almetaforája a SZERELEM ENTITÁS metafora). A három metafora típusból kiemelkednek a szerkezeti metaforá, ugyanis they allow us to do much more than just orient concepts, refer to them, quantify them, etc., as we do with simple orientational and ontological metaphors; they allow us in addition, to use one highly structured and clearly delineated concept to structure anothet (Lakoff Johnson 2003: 62). Az, hogy az elvont fogalmak (pl. GONDOLATOK, ÉLET, SZERELEM) elgondolása és nyelvi megfogalmazása metaforákkal történik, azt bizonyítja, hogy nem létezhetünk metaforák nélkül. Az emberi konceptualizációt tehát nagymértékben meghatározzák, azaz nélkülözhetetlenek az emberi megértésben. Nélkülük nem hozhatnánk létre se új jelentéseket, se új valóságot az életben. Ezért kerültek a kognitív nyelvészet figyelmének központjába. Egyesítik az értelmet és a képzelőerőt. Az előbbi a kategorizációban és a megfelelésekben érhető tetten, míg az utóbbi abban, hogy egy bizonyos dolgot egy másik segítségével látunk. Ezek alapján Lakoff Johnson (2003: 194) a metaforákat képzeletgazdag racionalistának nevezi. A metaforákat tehát a hétköznapi emberek is használják, hiszen az emberi gondolkodás és megértés elengedhetetlen részét képezik. Nélkülünk egyes fogalmakat nem értenénk meg. Így megállapíthatjuk, hogy a metafora nem csupán a szavak vagy nyelvi kifejezések tulajdonsága, hanem a fogalmi rendszer és az emberi gondolkodás jellemzője, melyben az egyik fogalmat a másik terminusai révén fogjuk fel, értjük meg (Kövecses 2005a: 15). Vannak olyan fogalmi metaforák, amelyek minden nyelvben és kultúrában megtalálhatók? Az érzelmeket kifejező metaforák közül sok az univerzális, ugyanis a beszélők hasonló módon konceptualizálják ugyanazt a jelenséget (pl. boldogság, düh). Ez arra vezethető vissza, hogy nyelvtől, kultúrától függetlenül ugyanazokon a fiziológiai folyamatokon mennek keresztül az emberek, így hasonlóképpen vélekednek testük működéséről (pl. fortyogott a dühtől, a szíve csordultig telt boldogsággal). Kövecses (2005a: 171; 1998: 51; Kövecses Benczses 2010: 97) vizsgálatai azt bizonyítják, hogy az olyan eltérő kultúrákban, mint a magyar, az angol és a kínai a BOLDOGSÁG és a DÜH metaforái sok egyezést mutatnak. De természetesen apró eltérések kialakulhatnak. Pl. A DÜH EGY TARTÁLYBAN LÉVŐ FORRÓ FOLYADÉK metafora esetében a magyar nyelvben a folyadék csak a fejben, míg az angolban az egész testben jelen van. 18

20 Honnan tudjuk, hogy mikor lesz univerzális egy metafora? A generikus szintű metaforák általában univerzálisak, míg a specifikus szintűek esetében gyakoribb a kultúránkénti eltérés. (Kövecses Benczses 2010: 96) Az események, cselekvések metaforái generikus szintűek, amelyeknek számos specifikus megnyilvánulása van. Pl. A DÜH EGY TARTÁLYBAN LÉVŐ FORRÓ FOLYADÉK metafora általános képet fest a dühről. Ennek konkrét, végső formája a különböző nyelvekben különböző speciális szintű metaforákban nyilvánul meg. Eltérések lehetnek pl. abban, hogy hová összpontosul a düh, miből áll a folyadék, stb. Mik lehet a kultúrák metafora használati különbségeinek okai? Többnyire az eltérő fizikai és kulturális környezetnek köszönhetően létrejövő tapasztalás. Milyen típusai lehetnek ezeknek a különbségeknek? Eltérést figyelhetünk meg a metaforák kiterjedését, egyedi kidolgozottságát és hangsúlyozottságát illetően. Ez a változatosság mind intra-, mind interkulturálisan megjelenhet. A kultúrák közötti különbség abban érhető tetten, hogy egy-egy nyelv másféle forrástartománnyal konceptualizál egy céltartományt, illetve egy-egy kulturális közösségben eltérők a metafora használatát illető preferenciák és implikációk. A társadalom különböző csoportjai eltérő metaforákat használhatnak, így a kultúrán belüli különbségek kialakulhatnak nők és férfiak, idősek és fiatalok, illetve eltérő szubkultúrába tartozók metaforahasználatában. Emellett egyéni különbségeket is megfigyelhetünk, amelyek a saját élettapasztalatainkból, élettörténetünkből, szakmai tudásunkból, érdeklődési körünkből erednek. A metafora nemcsak a gondolkodásunkban, nyelvünkben, társadalmi és kulturális jelenségeinkben, hanem az agyunk neurális felépítésében is jelen van. Ugyanis a legfrissebb neurológiai kutatások szerint, amikor elvont fogalmakat metaforikusan értelmezünk, az agy két különböző neuroncsoportja egyazon időben kerül aktiválásra (Kövecses Benczses 2010:83). Így tehát a metaforát az agyban található neuroncsoportok közötti kapcsolatként is felfoghatjuk, amelyeket az idegpályák kötnek össze. Így ezek hozzák létre a fogalmi leképezéseket. Ha a két terület között kapcsolatot hozunk létre, megtanuljuk a fogalmi metaforát. Mint láthattuk a metonímiák és a metaforák sok hasonlóságot mutatnak, de abban eltérnek egymástól, hogy a metonímia ugyanazon fogalmi kereten belül biztosít elérést a keret két tagja között, míg a metafora két vagy több keret tagjait kapcsolja össze: egy elvontabb fogalmat (céltartomány) egy konkrétebb (forrástartomány) segítségével. Metonímián és metaforán alapulnak az idiómák. Ezek olyan nyelvi kifejezések, amelyek két vagy több szóból állnak, és teljes jelentésüket nem lehet az őket alkotó szavak jelentéséből megalkotni. A jelentésük motivált, hiszen konceptuális rendszerünk olyan termékei, amelyek 19

21 a világról szóló tudásunkon alapulnak. Az egyes tudástartomány elemeit kognitív folyamatok kötik össze. Abban az esetben, ha az idiómát metafora motiválja az idióma általános jelentését az idióma által használt fogalmi metafora céltartománya adja meg, míg az idióma konkrétabb specifikusabb jelentése az adott idiómával kapcsolatos fogalmi megfeleléseken alapul (Kövecses 2005a: 207 8) Fogalmi integráció, integrált nyelvi tér, generikus tér, hálózatok A fogalmi metaforák esetében két tartomány (forrás- és céltartomány) között jön létre kapcsolat. De a megfelelések nemcsak két tartomány, tér, hanem ennél több között is kialakulhatnak. Sőt, ilyenkor a megfeleléseken túl, más is történik: a terek egyes részei integrálódhatnak egymással. Ezt a jelenséget fogalmi- vagy jelentésintegrációnak nevezzük (Kövecses Benczes 2003: 173). A négy leggyakoribb tér az 1. bemeneti, a 2. bemeneti, az integrált és a generikus tér. A bemeneti terek lehetnek forrás- és céltartomány jellegű kapcsolatban, bár nem minden esetben alkotnak metaforikus kapcsolatot. Ilyen bemeneti tartományból állnak az integrált terek, amelyek olyan új elemeket tartalmaznak, amelyek a két bemeneti tartomány kombinációjából keletkeznek. Az integrált tér tehát nem a forrás vagy céltartományok része, hanem a»keveredés«,»elegyedés«folyamatából létrejövő fogalmi integráció (Kövecses 2005a: 230). A generikus tér a bemeneti tartományokra közösen jellemző absztrakt szerkezeteket tartalmazza A négy tér fogalmi integrációs keretet, azaz hálózati modellt hoz létre. Ezekre a hálózatokra azért van szükség, mert az emberi gondolkodás összetettségét nem tudjuk egy vagy két tartomány modelljével leírni. A különböző mentális terek egymással szorosan összefüggő fogalmi hálózatot alkotnak. A fogalmi integráció típusai a következők: szimplex, tükör, egyoldalú, kétoldalú, többoldalú hálózatok. A szimplex hálózatok esetén a keret szerkezetét egy másik szemantikai mező elemeivel töltjük meg. A tükör hálózatok esetén egy nagyrészt azonos keret strukturálja a generikus és az integrált teret, valamint a két bemeneti teret. Az egyoldalú hálózatok fogalmi metaforán alapulnak, a két bemeneti tér ugyanis a forrás- és a céltartomány. Ugyanez igaz a kétoldalú hálózatokra is, ahol a forrás- és céltartomány szelektív elemei együttesen hozzák létre az integrált tér újszerű struktúráját. A többoldalú hálózatra az jellemző, hogy egyszerre több mint két bemeneti térrel is rendelkezik. 20

22 4. Az élet konceptualizációja a magyar nyelvben Miután feltérképeztük, hogy milyen kognitív folyamatok zajlanak az elmében, és hogy ezek hogyan érhetők tetten a nyelvünkben, vizsgáljuk meg ennek a megvalósulását az ÉLET fogalmának példáján keresztül. A következőekben arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan konceptualizáljuk az ÉLET fogalmát. Az emberi létezés egyik legalapvetőbb tapasztalata az, hogy élünk lássuk milyen képi sémák, kognitív modellek és forrástartományok segítségével ragadjuk meg az ÉLET céltartományát! 4.1. AZ ÉLET FIZIKAI TÉR Az ÉLET-et konceptualizálhatjuk a FIZIKAI TÉR kognitív modell segítségével. A TÉR képi sémánk jellemzője a belül-kívül, a tágasság-szűkösség szembenállás. Ezek felhasználásával alkotjuk meg pl. az életben marad metaforikus nyelvi kifejezésünket. Aki él tehát, az benne van abban a térben, amelyet életnek nevezünk, aki meghal, az kikerül belőle. Ez a séma az alapja az ÉLET FIZIKAI TÉR fogalmi metaforának. Erre a térre az jellemző, hogy nem üres. Egyrészt a saját életünk tapasztalataival, élményeivel lehet tele, amelyeket rendszereznünk kell. Ezt példázza a rendet tesz életében, helyre teszi a dolgokat metafora. Ennek alapján a következő megfeleléseket hozhatjuk létre AZ ÉLET EGY SZOBA fogalmi metafora kapcsán: Forrástartomány SZOBA RENDETLENSÉG RENDRAKÁS Céltartomány ÉLET RENDEZETLEN TAPASZTALATOK, ÉLMÉNYEK TAPASZTALATOK, ÉLMÉNYEK RENDSZEREZÉSE Ez a tér másrészt a minden ember közös tapasztalataként (tág értelemben vett) élet is lehet. Az így értelmezett tér sem üres, hanem tele van külső ingerekkel. Ezt példázza a benne van az élet sűrűjében metaforikus nyelvi kifejezés, amely az ÉLET EGY ERDŐ metaforán alapszik. E metafora fogalmi megfelelései a következők: Forrástartomány ERDŐ FÁK AZ ERDŐ MÉLYE Céltartomány ÉLET KÜLSŐ INGEREK AZ ÉLET NEHÉZSÉGEI 21