Hullámtéri erdők kezelésének vízügyi vonatkozásai

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Hullámtéri erdők kezelésének vízügyi vonatkozásai"

Átírás

1 Hullámtéri erdők kezelésének vízügyi vonatkozásai Sopron november 7.

2 Hullámtéri erdők kezelésének vízügyi vonatkozásai Sopron november 7. Kovács Richárd erdészeti ügyintéző Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály

3 I. Vízügyi sajátosságok 4 megyét érint 11 db árvízi öblözet 1358 km2 13 db fővédvonal km Forrás: ÉDUVIZIG

4 Vízügyi sajátosságok 1.) A vízügyi kezelésű erdők túlnyomó többsége a évi XXXVII. Tv. alapján part- vagy töltésvédelmi rendeltetéssel bír (több rendeltetés esetén legalább az egyik). A part- vagy töltésvédelmi erdők esetében a kizárólagos állami tulajdonban és a Vízügyi Igazgatóságok kezelésében álló elsőrendű árvízvédelmi védvonalak, azaz a töltések vízoldalán található keskeny, hosszan elnyúló erdőrészleteket kell érteni. 2.) A vízügyi kezelésű erdők között előfordul kisebb részben az árvízvédelmi rendeltetés is. Ezek az erdők a belső szélesebb hullámtereken és mellékágrendszereken, szigeteken találhatók, melyek kezelésében az árvízi levezetés elősegítése az elsődleges. 3.) A part- vagy töltésvédelmi rendeltetésű erdők műszaki értelemben tehát az elsőrendű árvízvédelmi töltés tartozékának is tekinthetők, hiszen a földművek hullámverés és elhabolás elleni védelme más helyettesítő műszaki megoldással csak drágán és körülményesen oldható meg a védekezés során rendelkező időelőny alatt. Fontos tehát, hogy az árvízvédelmi töltések mellett mindenhol rendelkezésre álljon hullámtörés céljából partvédelmi erdő, azok kezelése a vízügyi elvárásoknak eleget tegyen.

5 Vízügyi sajátosságok 4.) A part- vagy töltésvédelmi elsődleges rendeltetésű erdők további funkciója a korábban szinte általánosan alkalmazott, de napjainkban újra előtérbe kerülő, környezetbarát megoldást biztosító rőzseművek alapanyagának biztosítása. A vízügyi kezelésű erdőkben még mai is láthatók a korábbi rőzsetermelést szolgáló fejesfák, vagy más néven botoló fák, ill. törekvések vannak ezek felújítására. A helyben megtermelt rőzseanyag az ideiglenes védművek kiépítésében nagy szerepet töltött be, a rőzsekészletek megtermelése, ill. a készletek folyamatos frissítése a jelen kor munkahely-teremtésében és elsősorban a közmunka-programban hatalmas potenciált jelenthet. A szóban forgó erdők magas természeti értéket is képviselnek, a kezelés során a természetvédelmi értékekre és korlátozásokra egyaránt figyelemmel kell lenni. A kölcsönös kompenzációs intézkedések egyeztetése összetett szakmai feladat.

6 Vízügyi sajátosságok 5.) A part- vagy töltésvédelmi esetében fontos körülmény, hogy ezek a töltések vízoldalán fekszenek, beerdősítésük egyik tényezője volt, hogy ezek kubikgödrös területeken találhatók, melyek a töltések anyagnyerő helyei voltak. A kubikgödrös területeken a termőhelyi viszonyok egyenlőtlenek, gyakori a tartós vízállás, már kisebb árhullám után is csak hosszabb idő után lehet a területet a pangóvíz miatt újra megközelíteni. A kubikgödrös erdőrészleteken a gépi munkavégzés meglehetősen nehéz és korlátozott (fakitermelés, faanyag közelítése és kihordása, vágástakarítás, tuskózás és ültetés előkészítése), ezek elvégzéséhez csak igen szűk időszakban megfelelőek a feltételek. A kubikgödrök tovább sajátossága, hogy azokban egy-egy árhullámot követően igen sok elkorhadt uszadék halmozódik fel, mely tovább nehezíti a munkákat. A hullámtéren az erdőfelújításokban jelentős mértékű vadkárral és újabban hódkárral kell számolni. Ez utóbbi védett faj esetében a védekezési és kárenyhítési eszközök elmaradnak a vadászatos fajokkal kapcsolatban megszokottaktól. Az erdősítések védelme érdekében árvízi levezetési akadályozás miatt kerítés csak korlátozottan építhető. A fentiek alapján a vízügyi kezelésű erdőkben az erdőfelújítási munkák határidőre történő elvégzése komoly feladatot jelent.

7 Vízügyi sajátosságok 6.) Az árvízvédelmi töltés vízoldalán, a töltés és a partvédelmi rendeltetésű erdők között jogszabályi előírás alapján a fenntartási és védekezési munkákhoz 10 m-es előteret kell folyamatosan fátlan állapotban tartani. Ez a cserjeszint és a jól sarjadó fafajok esetében éves rendszerességgel jelentkező feladat. Idegen erdőgazdálkodó esetében folyamatos konfliktusforrást jelenthet az előterek állandó beerdősülése, továbbá az előtérek a használata, mivel az erdőrészletek többsége csak az előtéren közelíthető meg. Az erdőgazdálkodásból fakadóan, az előtereken a gépi taposási kár rendezése idegen erdőgazdálkodó esetében további problémákat keletkeztet. 7.) A vízügyi kezelésű erdők a fentiekben részletezettek alapján elsősorban műszaki célt szolgálnak. Ezekben az erdőkben az erdőgazdálkodás termelékenysége és gazdaságossága jelentősen elmarad más területek erdeitől. A part- vagy töltésvédelmi erdők kezelése speciális műszaki feladat.

8 II. Nagyvízi Mederkezelés Forrás: ÉDUVIZIG

9 A változó környezeti és társadalmi igényekre való tekintettel, valamint mérlegelve és figyelembe véve a nagyvízi medrekben elhelyezkedő területek magas erdősültségi arányát, mindezen erdőségek árvízi levonulási viszonyokra gyakorolt kimutatható és lényeges hatását; a Nagyvízi Mederkezelési Tervben foglaltak megvalósítása egyre sürgetőbb feladat. - A hullámtéri erdősültség nagymértékű, XIX. sz. -tól máig jellemző mértékű területhasználati móddá vált. - Az erdősültség igen mozaikos, az eltérés megnyilvánulása: termőhely, fafaj, kor, kezeltség. - Az egyes állományok különböző meder-érdességet eredményeznek, mely állományneveléssel javítható. - A végrehajtás átgondolt műszaki megoldásokat és elégséges fenntartói kapacitást igényel. - A természetvédelmi vonatkozások jelentős kompenzációs intézkedést generálnak. - A megvalósítás nem nélkülözheti a jogszabályi, gazdasági és vidékfejlesztési változásokat, eszközöket.

10 Hullámtéri területhasználat változása (Rábasebes) Forrás: Forrás: ÉDUVIZIG

11 - Európai Parlament és a Tanács 2007/60/EK irányelve az árvízkockázatok értékeléséről és kezeléséről. (Európai Unió Hivatalos Lapja, L 288/27. szám, ; - A vízgazdálkodásról szóló évi LVII. Törvény: 24. (1) A nagyvízi meder elsődleges rendeltetése a mederből kilépő árvíz és a jég levezetése. (4) A nagyvízi mederben fekvő ingatlan tulajdonosa, illetve használója a nagyvízi mederben mezőgazdasági művelést, erdőgazdálkodást vagy más tevékenységet kizárólag saját felelősségére, az árvizek levezetésének akadályozása nélkül, ( ) folytathat évi LVII. Tv. 1. sz. melléklete: 12. a) nagyvízi meder: a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít, és amelyet a mértékadó árvízszint vagy az eddig előfordult legnagyobb árvízszint közül a magasabb jelöl ki; b) nagyvízi meder kezelés: a terület hasznosítása és használata, a terület felmérése és nyilvántartása, megóvása, őrzése, fenntartása érdekében végzett tevékenység; - A nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 83/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 6. (1) A nagyvízi meder természeti területként kezelendő oly módon, hogy az árvíz és a jég levezetésének elsődlegessége biztosított legyen. 17. (2) A nagyvízi mederkezelési tervet az (egyéb szakágazati) elkészített fenntartási tervek ismeretében, azokkal összhangban kell elkészíteni, az árvízvédelmi biztonsági követelmények elsődlegességének biztosítása mellett.

12 83/2014. (III. 14.) Korm. rendelet a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési terv készítésének rendjére és tartalmára vonatkozó szabályokról Értelmező rendelkezések levezető sávok: a nagyvízi meder azon részei, amelyek az árvíz és a jég elvezetésében részt vesznek, ezek: a) elsődleges levezető sáv: a nagyvízi meder azon része, ahol az árvízi vízhozamok és a jég a legkedvezőbb áramlási viszonyok mellett vonulnak le, b) másodlagos levezető sáv: jelentősen részt vesz az árvizek levezetésében, c) átmeneti levezető sáv: az árvizek által időszakosan elöntött területrész, d) áramlási holttér: területrész, ahol nincs áramlás, de mint tározó térfogat szerepe van az árvizek levonulásában; 9. nagyvízi mederkezelési terv: az 1. melléklet szerinti tervdokumentáció alapján készülő miniszteri rendelet, amely a nagyvízi meder kezelésének módját, feltételeit rögzítő, a folyó teljes hosszára vonatkozó célállapot elérése, illetve fenntartása érdekében szükséges előírásokat és intézkedéseket, valamint helyszínrajzokat és térképi mellékleteket tartalmazza; 12. partvonal: a meder és a part találkozási vonala;

13 Nagyvízi meder levezető sávjai Forrás: ÉDUVIZIG

14 A folyók nagyvízi medrének használata és hasznosítása 6. (1) A nagyvízi meder természeti területként kezelendő oly módon, hogy az árvíz és a jég levezetésének elsődlegessége biztosított legyen. (3) Az elsődleges levezető sávban a termőföld művelése és hasznosítása a nagyvízi mederkezelési tervek szerinti egyedi előírások alapján történhet. (4) A másodlagos levezető sávban gyep- és legelőgazdálkodás folytatható, valamint a hasznosítás szántó, vízoldali védősávot kísérő hullámtörő védelmi erdő, ligeterdő, gyér és alacsony növényzet, lehetőleg legeltetett, kiritkított erdő műveléssel engedélyezhető. (5) Az átmeneti levezető sávban a (4) bekezdésben foglaltak mellett a lefolyási akadályozás minimalizálásával, az aljnövényzet rendszeres eltávolításával erdő telepíthető. (6) A másodlagos levezető sávban és az átmeneti levezető sávban erdőgazdálkodási tevékenység keretében ideértve a természetvédelmi rendeltetésű erdőben folytatott erdőgazdálkodást is az erdőtelepítés, erdőfelújítás során az árvíz lefolyási irányának megfelelő, tág hálózatú faállományt kell létesíteni, valamint az erdőt úgy kell létesíteni és fenntartani, hogy a lombosodás és az aljnövényzet az árvíz levezetését ne akadályozza. 8. A nagyvízi mederben való elhelyezkedés tényéről a vízügyi hatóság a vízügyi igazgatási szerv kezdeményezése alapján határoz évi LVII. Tv. 7. (5) Az állami tulajdonban lévő vízfolyás medrének és parti sávjának lehatárolásáról a vízügyi igazgatási szerv gondoskodik.

15 Árvízkockázat kezelési intézkedések főbb típusok ÁKK intézkedési típus Ártéri, hullámtéri területhasználatok módosítása művelési ág váltással, ökológiai, és természetvédelmi szempontok figyelembevételével A növényzet átalakítása és fenntartása, ökológiai és természetvédelmi szempontok figyelembevételével Árvízvédelmi cél Az árvízi kockázatkezelés szempontjából kedvezőtlen területhasználatok megszűntetése művelési ág váltással. A nagyvízi meder hullámterében, nyílt árterén az árvízi levezetés szempontjából megfelelő művelési mód fenntartása. Mederkotrás, zátonyrendezés A mederszelvény növelése kotrással főágban, mellékágban. Célja az árvíz levezetése szempontjából káros feltöltődések megszüntetése, a mederés parti zátonyok rendezése. Töltés áthelyezés Töltésmagasítás, megerősítés Forrás: ÉDUVIZIG A töltés áthelyezésével a hullámtér kiszélesedik, több teret adva a folyónak, helyet biztosítva az árvíz levonulásának. A töltések magasításával, megerősítésével csökkenthető az árvízi elöntés kockázata a mentett oldalon.

16 ÁKK intézkedési típus Magyar Hidrológiai Társaság Árvízkockázat kezelési intézkedések főbb típusok Árvízvédelmi cél Új töltés/depónia építése Folyószabályozási művek átépítése Lefolyási akadályok átalakítása, elbontása Hullámtéri mellékágak és holtágak rehabilitációja, vagy vápa kialakítása Övzátony rendezés Forrás: ÉDUVIZIG Új töltés építése a jelentős kockázatú árterületen közérdekből, a veszélyeztetettség csökkentése, megszűntetése érdekében. A közép- és kisvízi folyószabályozási művek stabilizálják a folyót és biztosítják a megfelelő vízsebességet, vízmélységet kisvizes időszakban. Nagyvízi időszakban viszont lefolyási akadályt képezhetnek. Süllyesztésükkel, részleges visszabontásukkal a nagyvízi lefolyási kapacitás növelhető. A nagyvízi vízhozamok levezethetőségének javítása érdekében a nagyvízi mederben lévő, de funkció nélküli műtárgyakat el kell bontani A lefolyási akadályt jelentő, de funkcióval rendelkezők átalakítását felül kell vizsgálni. A mellékágakat, holtágakat be kell kapcsolni az árvízi hozamok levezetésébe. Az árvízi levezető képesség növelése érdekében mesterségesen, vápák kialakításával a vízhozamok megoszthatóak. Övzátonyok szakaszos elbontása. A hullámtér hamarabb be tud kapcsolódni a nagyvízi levezetésbe, és a vízvisszavezetés feltételei is javulnak.

17 2D numerikus hidrodinamikai modellezés eredménye Jelen állapot (valós hullámtéri területhasználat zonáció) Idealizált lefolyási viszonyok (csak gyep területhasználat zonáció, beavatkozások) Különböző beavatkozási változatok futtatása (beavatkozások hatásértékelése) Forrás: ÉDUVIZIG

18 Faállományok főbb életszakaszai és állománynevelési beavatkozásai FFÜ/ NNY HNY TI TI TKGY NFGY TKGY NFGY VH VH A MÉ TI TI TKGY TKGY NFGY NFGY VH VH MK TI TKGY NFGY VH KST TI TKGY NFGY életkor (év) Forrás: ÉDUVIZIG

19 Faállományok térbeli eloszlása a nagyvízi mederben (Ásványráró térsége) Keménylombos (tölgy, kőris, akác) állományok mederérdességet növelő szerepe! Nyár Akác Tölgy Kőris Tölgy Forrás: KAEG Zrt. Tölgy Tölgy

20 Faállományok térbeli eloszlása a nagyvízi mederben (Vámosszabadi térsége) Tölgy Tölgy Forrás: KAEG Zrt.

21 Forrás: KAEG Zrt. Faállományok térbeli eloszlása a nagyvízi mederben (Dunasziget térsége) Akác Akác Akác Akác Akác Akác Akác

22 Néhány jellemző faállománytípus Sűrűség -korú tölgyes Vékony rudas tölgyes Forrás: ÉDUVIZIG Vastag rudas hazai nyáras Vastag rudas fűzes

23 Néhány jellemző faállománytípus Vékony rudas nemesnyáras Vastag rudas nemesnyáras Forrás: ÉDUVIZIG Nemesnyár szálerdő Kezelt nemesnyár szálerdő

24 2009. évi XXXVII. Tv 68. : Erdei haszonvételnek minősül az erdő anyagi javainak és nem anyagi jellegű szolgáltatásainak a hasznosítása, így különösen: k) az erdei legeltetés; Forrás: ÉDUVIZIG

25 III. Hullámterek fásítása - nyárgazdálkodás Forrás: ÉDUVIZIG

26 NYÁRGAZDÁLKODÁS (kezdetek, 50-es évek) FAO Nemzetközi Nyárfabizottságának III. kongresszusa (spontán kezdeményezés után általános bevezetés) (Babos Imre 1953): Hullámtéri tapasztalatok. In.: Az Erdő: old.) 1040/1954. (V. 27.) MT határozat az erdőgazdasági termelés fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről 1. A Földművelésügyi Minisztérium erdészeti főigazgatósága és az Országos Vízügyi Főigazgatóság biztosítsa a hullámtéri fásítások továbbfolytatását. A hullámterek Fásítását valamennyi folyó hullámterére ki kell terjeszteni. A végrehajtás sorrendjében először a hullámtereken már meglévő fásított területek - erdők, védőfüzesek korszerű Átalakítását kell elvégezni, a továbbiakban pedig a mezőgazdasági termelésre nem alkalmas hullámtéri területek fásítását kell végrehajtani.

27 1958. Megalakult az Országos Nyárfabizottság (Jérome René 1966): A nyárállományok összeírásáról. In.: Erdészeti lapok: old.)

28 NYÁRGAZDÁLKODÁS (tervszerű intézkedések) 1/1966. (I. 30.) FM-PM együttes rendelet a nyárfatelepítés céljára alkalmas területek kijelöléséről, valamint a mezőgazdasági cellulóz-nyárfatermesztésről 2. (1) Az erdőtelepítésre és fásításra már kijelölt területek közül - amennyiben nyárfatelepítésre, illetőleg nyárfatermesztésre alkalmasak - nyárfatelepítés céljára kell kijelölni a) az 1003/1964. (II. 22.) Korm. határozat alapján előzetesen erdőtelepítésre és fásításra kijelölt, eddig telepítésre nem került, b) a 2002/1965. (II. 9.) Korm. határozat alapján erdősítésre javasolt, d) a rét- és legelőterületeknek a 8720/1963. FM rendelkezés alapján végzett felülvizsgálata során alkalmatlannak (gazdaságosan nem javíthatónak) minősített területeket. 3. (1) A területek kijelölését a mezőgazdasági, erdészeti, vízügyi, útügyi és város- (község) rendezési érdekek gondos mérlegelésével és egybehangolásával kell végezni. (3) A hullámtérben és az ártéri területeken a nyárfatelepítés céljára felhasználható területek számbavételéről és kijelöléséről később kiadásra kerülő jogszabály intézkedik. 5. (1) Az államhatalmi és államigazgatási szervek, intézetek, intézmények,... kezelésében (használatában) levő, nyárfatelepítés céljára... kijelölhető, területek számbavételére szakbizottságot kell létrehozni. A szakbizottság tagjai az érdekelt kezelő (használó) szerv, a területileg illetékes. vízügyi igazgatóság képviselője. 8. A termelőszövetkezetekben a nyárfatermesztés előkészítése a megyénként alakított Műszaki Bizottság feladata. 9. (1) A Műszaki Bizottság általában 4 tagból áll. tagjai. az illetékes vízügyi igazgatóság képviselője. 33/1968. (IX. 17.) MÉM-PM együttes rendelet a mezőgazdasági cellulóz-nyárfatermesztésről 3. (1) Nyárfatermesztést elsősorban az 1/1966. (I. 30.) FM-PM együttes rendelet alapján kijelölt területeken kell végezni. (3) A kijelölés előkészítésére a járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály az érdekelt szervek bevonásával bizottságot hoz létre. A bizottság tagjai: az illetékes vízügyi szerv képviselője.

29 33/1968. (IX. 17.) MÉM-PM együttes rendelet a mezőgazdasági cellulóz-nyárfatermesztésről 3. (1) Nyárfatermesztést elsősorban az 1/1966. (I. 30.) FM-PM együttes rendelet alapján kijelölt területeken kell végezni. (3) A kijelölés előkészítésére a járási mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály az érdekelt szervek bevonásával bizottságot hoz létre. A bizottság tagjai: az illetékes vízügyi szerv képviselője. Évente elvégzett erdőtelepítések után (1000 ha/év) Forrás:

30 IV. Hódok jelenlétének vízügyi hatása Forrás: ÉDUVIZIG

31 A hódok megjelenése A hódok kártétele az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csaknem a teljes működési területén, a medrek mentén szinte bárhol előfordulhat a Hanságtól a Rába-mentétől, a Szigetközig. A legjelentősebb károk a Hanság-főcsatorna, a Rábca továbbá a Rába és a Marcal hullámterében észlelhetők. A hódállomány szaporodásával a kárjelenségek gyakoribb megjelenésére és a többletfeladatok megnövekedésére kell számítani. A hódok kártétele Igazgatóságunk szempontjából elsődlegesen műszaki-biztonsági kérdés, többlet fenntartási, védekezési, helyreállítási feladatot idéz elő. Fontos, hogy ár- és belvízi helyzetben a Vízügyi Igazgatóság közérdekű védekezési feladatait zavartalanul végrehajthassa, azt a hódok jelenléte ne akadályozhassa. A hódokkal kapcsolatos állományszabályozás mértékének meghatározása és az állományszabályozás végrehajtása nem vízügyi szakfeladat. Erre vonatkozó megfelelő szakmai felkészültséggel a természetvédelmi kezelő és a vadászatra jogosult szervek rendelkeznek.

32 A hódok betelepítése / betelepülése: 800 pld áttelepítése között Forrás: Bayerisches Landesamt für Umwelt 2009.

33 A hódok elterjedése, állomány növekedési jellemzője: Forrás: WWF füzetek 26. Forrás: Bayerisches Landesamt für Umwelt 2009.

34 A hód károkozása, a károk megjelenési formái: Töltések, depóniák károsítása: A hód élőhely-kialakító tevékenysége során várat épít, melyhez földalatti üreg csatlakozik. Az üreg építése során a parti sávba és a töltésekbe, depóniákba járatokat, üregeket ás, mely a műszaki létesítmény szerkezetét, ill. állékonyságát rontja. Árvízvédelmi helyzetben a megemelkedett vízszint elől menekülő hód kártétele a töltéstesten különösen veszélyes, közvetlen árvízveszélyt idéz elő. A töltések, depóniák védképességének fenntartása alapvető fontosságú. A földművekben keletkezett kár az üregek helyreállítási költségével jellemezhető. Egy üreg helyreállításai költségét a kockáztatott érték - különösen lakott terület közelében többszörösen meghaladja. A hód közvetlen árvízveszély idéz elő. Forrás: ÉDUVIZIG 2016.

35 A hód károkozása, a károk megjelenési formái: Medrek lefolyási viszonyainak rontása: A hód a kitermelt faanyag egy részét a mederbe dönti, ahol az lefolyási akadályt képez. A parti sávon a hódvárhoz felhalmozott faanyag a fenntartási munkákat akadályozza. A mederben kialakított hódgát a vízlevezetés akadályozásán keresztül a térség ár- és belvízvédelmi kockázatát növeli. A lefolyási akadályok eltávolítása árés belvízvédelmi szempontból közérdekű feladat. A hódok jelenléte, károkozása a szigetközi vízpótló rendszer működtetésében és az öntözési szolgáltatások biztosításában is zavart okozhat. A mederbe döntött és a parti sávon felhalmozott, lefolyást és fenntartást akadályozó anyag eltávolítása a fenntartási költségek megnövekedését okozza. Egy lefolyási akadály eltávolítási költségéhez képest a kockáztatott érték itt is többszörös. Forrás: ÉDUVIZIG A hód az ár- és belvízvédelmi kockázatot növeli.

36 Faállomány károsítása: A hód életviteléből származóan faanyagot használ, melyet részben táplálkozásra részben élőhelykialakításra (hódvár ill. hódgát építésére) használ fel. Tevékenységét jellemzően a hullámtéri, faállománnyal borított területeken végzi, rágása elsősorban a lágy lombos fafajokra irányul. A fűzeseket, a hazai és a nemes nyárasokat egyaránt károsítja. Forrás: ÉDUVIZIG A halmozódó jellegű károkozás miatt az erdőtervi előírások nem teljesíthetők: - a partvédelmi elsődleges rendeletetésű erdők funkciója, védképessége sérül: állományokban keletkezett szerkezeti károk helyreállítása időigényes - felújítási kötelezettség keletkezik, felújítási idő elhúzódik, erdőgazdálkodó többlet terhet visel, gazdasági kár keletkezik - az értékesebb puhafás ligetek kipusztításával az élőhely értéke romlik: a záródáshiányos foltokon értéktelen magas kórós növényzet alakul ki

37 Társadalmi tudatosítás: - Társadalom hódhoz és az okozott károkhoz való viszonyának feltérképezése: - Mennyit áldozna az állampolgár a visszatelepítés további támogatására? - Mennyit viselne el saját kárként? - Elfogadja-e a megnövekedett kockázatot? - Az élve csapdázás további felelősségi kérdéseket vet fel: - ha befogás után máshol elengedik, azzal a saját kockázati és kárértéket csökkentik más területek rovására - nincs befogadói szándék Forrás: ÉDUVIZIG Forrás: WWF füzetek 26.

38 Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Köszönöm a megtisztelő figyelmet! Kovács Richárd erdészeti ügyintéző Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Forrás: ÉDUVIZIG

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv; 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett

Részletesebben

Nagyvízi mederkezelési tervek készítése

Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Nagyvízi mederkezelési tervek készítése SZEMBENÉZÜNK AZ ÁRVIZEKKEL ÁRVÍZI VESZÉLYEZTETETTSÉG MAGYARORSZÁGON 2015. SZOLNOK Előadó: Tóth Zoltán, KÖTIVIZIG, folyógazdálkodási csoportvezető Szolnok, 2015 február

Részletesebben

Vízszint-tendenciák Dunaremete térségében a C variáns üzembe helyezése előtt

Vízszint-tendenciák Dunaremete térségében a C variáns üzembe helyezése előtt II. ERDŐ VÍZ KONFERENCIA 2015. Duna-völgyi nagyvízi meder erdőállományai és árvízi hatásuk Szolnok 2015.06.30. Dunai Ferenc ÉDUVIZIG, osztályvezető Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Vízszint-tendenciák

Részletesebben

A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén

A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén A nagyvízi mederkezelési tervek készítésének tapasztalatai az ÉDUVIZIG működési területén Maller Márton projekt felelős ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIII.

Részletesebben

A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén. Győr, február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály

A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén. Győr, február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály A Nagyvízi mederkezelési tervek készítése Igazgatóságunk területén Győr, 2015. február 24. Dunai Ferenc Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály A nagyvízi meder kezelésének céljai Elkészülése, kihirdetése

Részletesebben

A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti.

A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. A Dráva árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi

Részletesebben

Az árvíz kockázatkezelési tervek alkalmazása a jogszabályokban

Az árvíz kockázatkezelési tervek alkalmazása a jogszabályokban Az árvíz kockázatkezelési tervek alkalmazása a jogszabályokban Martfű, 2010. november 25. Dr. Makay Gábor Dél dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság Az árvíz kockázatkezelési tervek megjelenése

Részletesebben

Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye M=1:150. Holtág a föág bal oldalán Mv=1:100 Mh=1:1000

Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye M=1:150. Holtág a föág bal oldalán Mv=1:100 Mh=1:1000 Bodonhelyi holtágrehabilitáció mintakeresztszelvénye 24+92-25+11 fkm 112,70 (6,17 m/s 1971) 110.6 Kotrás referencia mederszint + 1,0 m 2,07 min. 6,00 m holtág rehabilitációjával Holtág Mederkotrás, anyagelhelyezés

Részletesebben

A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti.

A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. A Közép-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység a Közép-Duna-völgyi és a Közép-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések

Részletesebben

21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet

21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet 21/2006. (I. 31.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett

Részletesebben

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok A Alsó-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység az Alsó-Duna-völgyi, a Közép-dunántúli és a Dél-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott

Részletesebben

A Szeged környéki Tisza-szakasz Nagyvízi Mederkezelési Mintaterve

A Szeged környéki Tisza-szakasz Nagyvízi Mederkezelési Mintaterve A Szeged környéki Tisza-szakasz Nagyvízi Mederkezelési Mintaterve Előadó: Borza Tibor osztályvezető 2014. július 2-4. 1. Jelenlegi szabályozás: 83/2014 Korm. rendelet 2. Nagyvízi Mederkezelési Tervek országos

Részletesebben

Árvízi kockázatkezelés: ágazati irányok és jogszabályi háttér

Árvízi kockázatkezelés: ágazati irányok és jogszabályi háttér Árvízi kockázatkezelés: ágazati irányok és jogszabályi háttér - 2015. február 24. Magyra Hidrológiai Társaság - GOMBÁS KÁROLY OSZTÁLYVEZETŐ HELYETTES ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG BELÜGYMINISZTÉRIUM

Részletesebben

AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT.

AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT. AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉS (ÁKK) EGYES MÓDSZERTANI KÉRDÉSEI MÉHÉSZ NÓRA VIZITERV ENVIRON KFT. A PROJEKT BEMUTATÁSA ÉS CÉLKITŰZÉSE Az Árvízi kockázati térképezés és stratégiai kockázati terv készítése (KEOP-2.5.0.B)

Részletesebben

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok Az Alsó-Tisza árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység az Alsó-Tisza-vidéki, a Tiszántúli és a Körös-vidéki vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott

Részletesebben

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő, ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím : 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

A WWF MAGYARORSZÁG ÉSZREVÉTELEI AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉSI TERVEZÉS SORÁN KÖZZÉTETT INTÉZKEDÉSI TÁBLÁZATRÓL

A WWF MAGYARORSZÁG ÉSZREVÉTELEI AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉSI TERVEZÉS SORÁN KÖZZÉTETT INTÉZKEDÉSI TÁBLÁZATRÓL A WWF MAGYARORSZÁG ÉSZREVÉTELEI AZ ÁRVÍZI KOCKÁZATKEZELÉSI TERVEZÉS SORÁN KÖZZÉTETT INTÉZKEDÉSI TÁBLÁZATRÓL A közzétett dokumentumban elérhető intézkedések A WWF értékelése az intézkedésekről, ökológiai

Részletesebben

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj. oldal 74/204. (XII. 23.) BM rendelet a folyók mértékadó árvízszintjeiről A vízgazdálkodásról szóló 995. évi LVII. törvény

Részletesebben

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj. oldal 74/204. (XII. 23.) BM rendelet a folyók mértékadó árvízszintjeiről A vízgazdálkodásról szóló 995. évi LVII. törvény

Részletesebben

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények

Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Hullámtéri és mentett oldali vízpótlás a Szigetközben módszerek és eredmények Maller Márton Árvízvédelmi előadó ÉDUVIZIG Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási Osztály Magyar Hidrológiai Társaság XXXIV. Országos

Részletesebben

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája

Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Magyarország vízgazdálkodás stratégiája Láng István Műszaki főigazgató helyettes Belügyminisztérium Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízkárelhárítási Főosztály Helyzetértékelés Külföldi vízgyűjtők Kiszolgáltatott

Részletesebben

Magyar Hidrológiai Társaság Soproni és Győri Területi Szervezet XVI. FERTŐ ANKÉT

Magyar Hidrológiai Társaság Soproni és Győri Területi Szervezet XVI. FERTŐ ANKÉT Magyar Hidrológiai Társaság Soproni és Győri Területi Szervezet XVI. FERTŐ ANKÉT Partvonal értelmezései: Hazai értelmezés: - Vízgazdálkodási lexikon (1970): A folyó v. tó középvízi medrének és a környező

Részletesebben

Árvízi veszély-és kockázattérképezés hazai helyzete

Árvízi veszély-és kockázattérképezés hazai helyzete Árvízi veszély-és kockázattérképezés hazai helyzete Árvízi veszélyeztetettség Magyarországon 2015 konferenciasorozat, Szolnok 2015. február 03. LAURINYECZ PÁL műszaki referens KÖRÖS-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG

Részletesebben

A Zala vízgyűjtő árvízi veszély- és kockázatértékelése

A Zala vízgyűjtő árvízi veszély- és kockázatértékelése A Zala vízgyűjtő árvízi veszély- és kockázatértékelése XXXIII. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS-SZOMBATHELY Készítette: Belovai Tamás Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Vízrendezési és Öntözési Osztály (vízrendezési

Részletesebben

Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok

Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok Budapest, 2015. május 26. Az árvízvédelmi biztonság változása az elmúlt 10 évben, jövőbeli feladatok LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES - Törzsvezető ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Országos Műszaki

Részletesebben

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471.

Részletesebben

A Víz Keretirányelv végrehajtásával való koordináció

A Víz Keretirányelv végrehajtásával való koordináció KÖTIKÖVIZIG 5002 Szolnok, Ságvári krt. 4. Tel.: (56) 501-900 E-mail.: titkarsag@kotikovizig.hu A Víz Keretirányelv végrehajtásával való koordináció Martfű, 2010. november 24-26. Háfra Mátyás osztályvezető

Részletesebben

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN

A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FELADATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁBAN KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ALSÓ-DUNA- VÖLGYI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA SZEREPE

Részletesebben

147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó

147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról 1. E rendelet hatálya kiterjed

Részletesebben

A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve

A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve A 2.50-es árvízi öblözet lokalizációs terve ÁRVIZI VESZÉLYEZTETETTSÉG MAGYARORSZÁGON 2015. konferencia 2015. február 3. Csibrán Zoltán osztályvezető Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság Célkitűzések

Részletesebben

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben

Erdő-víz. Veled, vagy nélküled. Erdők a nagyvízi mederben Erdő-víz Veled, vagy nélküled Erdők a nagyvízi mederben Magyar Hidrológiai Társaság Vándorgyűlése Szombathely, 2015.06.01-03. Az erdő fogalma Az erdőtörvény szerint: 6. (1) E törvény alkalmazásában erdő:

Részletesebben

A térség hidrológiai feltételei

A térség hidrológiai feltételei A Szigetköz Csallóközi Duna-ártér mellékágrendszere rehabilitációjának közös megalapozása Nemzetközi Konferencia Dunasziget, 2007. szeptember 14. A térség hidrológiai feltételei Sütheő László osztályvezető

Részletesebben

KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG. Az árvízkockázati térképezés információs eszközei

KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG. Az árvízkockázati térképezés információs eszközei KÖZÉP-TISZA-VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG Az árvízkockázati térképezés információs eszközei Előadó: Kummer László Célkitűzés az Európai Parlament és a Tanács 2007/60/EK sz. Irányelv az

Részletesebben

Nagyvízi mederkezelési tervek Répce 01.NMT.11.

Nagyvízi mederkezelési tervek Répce 01.NMT.11. Nagyvízi mederkezelési tervek Répce 01.NMT.11. /Góri tározó leeresztő zsilip - Répce árapasztó osztóműtárgy/ FELTERJESZTŐ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG KÉSZÍTTETŐ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERVEZŐ

Részletesebben

209/2011. (X. 12.) 21/2006. (I. 31.) 147/2010. (IV.

209/2011. (X. 12.) 21/2006. (I. 31.) 147/2010. (IV. 209/2011. (X. 12.) Korm. rendelet a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett

Részletesebben

2011. évi XXII. törvény egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggõ módosításáról*

2011. évi XXII. törvény egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggõ módosításáról* 5210 M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2011. évi 30. szám 2011. évi XXII. törvény egyes törvényeknek a vízkárelhárítás hatékonyabbá tételével összefüggõ módosításáról* 1. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII.

Részletesebben

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR

A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR A VÍZGAZDÁLKODÁST SZABÁLYOZÓ JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 1.) 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról 2.) 347/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási

Részletesebben

Előterjesztés. a Kormány részére

Előterjesztés. a Kormány részére VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM JF/760/2011. Előterjesztés a Kormány részére a nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról,

Részletesebben

Az árvízkockázat kezelési projekt konstrukció helyzete, ÁKK konf, Horkai A., OVF

Az árvízkockázat kezelési projekt konstrukció helyzete, ÁKK konf, Horkai A., OVF Az Árvízi Irányelv végrehajtásának ütemezése 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Konstrukció ütemezése EU elvárások Az árvízkockázat kezelési projekt konstrukció helyzete, ÁKK konf, Horkai A., OVF

Részletesebben

Társadalmi vélemények ismertetése az ATIVIZIG közreműködésével készült nagyvízi mederkezelési tervekkel kapcsolatban

Társadalmi vélemények ismertetése az ATIVIZIG közreműködésével készült nagyvízi mederkezelési tervekkel kapcsolatban ALSÓ-TISZA-VIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG SZEGED Társadalmi vélemények ismertetése az ATIVIZIG közreműködésével készült nagyvízi mederkezelési tervekkel kapcsolatban Készítette: Sági Rajmund ATIVIZIG, árvízvédelmi

Részletesebben

A Vásárosnamény-Zsurki állami kezelésű nyárigát rendszer fenntarthatóságának vizsgálata

A Vásárosnamény-Zsurki állami kezelésű nyárigát rendszer fenntarthatóságának vizsgálata A Vásárosnamény-Zsurki állami kezelésű nyárigát rendszer fenntarthatóságának vizsgálata MHT XXXIV. Vándorgyűlés Debrecen, 2016. július Dajka István - Horváth Péter osztályvezető folyószab. ügyintéző Árvízvédelmi

Részletesebben

Alkalmazott hidrodinamikai és térinformációs modellek az Alsó Duna-völgyi nagyvízi mederkezelési tervekben. Árvízvédelmi helyzetkép

Alkalmazott hidrodinamikai és térinformációs modellek az Alsó Duna-völgyi nagyvízi mederkezelési tervekben. Árvízvédelmi helyzetkép Árvízvédelmi helyzetkép Alkalmazott hidrodinamikai és térinformációs modellek az Alsó Duna-völgyi nagyvízi mederkezelési tervekben KLIMAVÁLTOZÁS VÍZJÁRÁS ÁRVÍZI KOCKÁZATOK Paks, 2016.03.25. Alsó-Duna-völgyi

Részletesebben

Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15.

Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai. Kistelek május 15. Települési vízkár-elhárítási tervek készítésének szakmai tapasztalatai Kistelek 2014. május 15. Célja: vizek kártétel nélküli kezelése elvezetése, felkészülés a belvizi és árvizi helyzetekre Cselekvési

Részletesebben

Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens

Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Környezet és Energia Operatív Program Állami tulajdonú árvízvédelmi fejlesztések

Részletesebben

A szigetközi vízpótlás vízügyi eredményei, várható fejlesztések. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Németh József igazgató

A szigetközi vízpótlás vízügyi eredményei, várható fejlesztések. Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Németh József igazgató A szigetközi vízpótlás vízügyi eredményei, várható fejlesztések Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Németh József igazgató Vízlépcsőépítés és az üzembehelyezést követő súlyos környezeti károk irányították

Részletesebben

Nagyberuházások vízgazdálkodási érintettsége. LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG

Nagyberuházások vízgazdálkodási érintettsége. LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Nagyberuházások vízgazdálkodási érintettsége. LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Magyarország vízforgalma 6,7 28,9 3,0 105,4 2035,0 SZLOVÁKIA 20,6 UKRAJNA 18,7 190,0

Részletesebben

Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm

Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 2. oldal 8. A költségvetési szerv működési köre: a környezetvédelm Magyar joganyagok - Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosítás 1. oldal Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,

Részletesebben

SZAKÉRTİI JELENTÉS a február 06. napján létrejött Vállalkozói szerzıdés alapján készített Fakataszter, favizsgálat és faápolási javaslatra

SZAKÉRTİI JELENTÉS a február 06. napján létrejött Vállalkozói szerzıdés alapján készített Fakataszter, favizsgálat és faápolási javaslatra SZAKÉRTİI JELENTÉS a 2018. február 06. napján létrejött Vállalkozói szerzıdés alapján készített Fakataszter, favizsgálat és faápolási javaslatra Balatonalmádi, 2018.február 20. Megbízó: Magyar Kikötő Zrt.

Részletesebben

Kardos Sándor igazgató megbízásából

Kardos Sándor igazgató megbízásából A l s ó - T i s z a - v i d é k i K ö r n y e z e t v é d e l m i, T e r m é s z e t v é d e l m i é s V í z ü g y i F e l ü g y e l ő s é g K i r e n d e l t s é g e 52869-1-17/2008 Tárgy: Hirdetmény

Részletesebben

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról 11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában,

Részletesebben

Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései

Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései SZIGETKÖZ FELSŐ-DUNA MENTE TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÁSVÁNYRÁRÓ 2017. 05.19. Felső-Dunai térség KEHOP támogatással megvalósuló fejlesztései Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Németh József igazgató Rába-völgy

Részletesebben

AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN

AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG TERÜLETÉN KVASSAY JENŐ TERV 2015 A NEMZETI VÍZSTRATÉGIA BEMUTATÁSA ÉS TÁRSADALMI VÉLEMÉNYEZÉSE AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG ÉS AZ ÉSZAK- DUNÁNTÚLI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG FÓRUMA AKTUÁLIS FEJLESZTÉSI FELADATOK A

Részletesebben

Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003)

Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003) Elsőrendű állami árvízvédelmi vonalak fejlesztése a Duna mentén (KEOP-2.1.1/2F/09-2009-0003) Előadó: Láng István műszaki főigazgató helyettes Országos Vízügyi Főigazgatóság Összefoglaló adatok 12 árvízi

Részletesebben

A belügyminiszter. /2016. (...) BM rendelete. az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról

A belügyminiszter. /2016. (...) BM rendelete. az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról 1 A belügyminiszter /2016. (...) BM rendelete az árvíz- és a belvízvédekezésről szóló 10/1997. (VII. 17.) KHVM rendelet módosításáról A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 45. (8) bekezdés

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek I. Üzemtan KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc ÚMVP II. tengely A földhasználat racionalizálása a környezeti és természeti értékek

Részletesebben

A Rába nagyvízi mederkezelését megalapozó 2D lefolyásmodellezés

A Rába nagyvízi mederkezelését megalapozó 2D lefolyásmodellezés MTA VEAB Vízgazdálkodási Munkabizottsága előadói ülése, 215. 2. 1., Győr Numerikus modellezési feladatok a Dunántúlon A Rába nagyvízi mederkezelését megalapozó 2D lefolyásmodellezés Dr. Krámer Tamás BME

Részletesebben

A Közép-Tiszán elhelyezkedő napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással

A Közép-Tiszán elhelyezkedő napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással A Közép-Tiszán elhelyezkedő 40-60 napos elöntésű erdők természetes felújítása bontóvágással Szilágyi Annamária Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság 7179,5 km 2 vagyonkezelője KÖTIVIZIG Tisza magyarországi

Részletesebben

2D hidrodinamikai modellek alkalmazása a Duna alsó szakaszán a kisvízi szabályozásban

2D hidrodinamikai modellek alkalmazása a Duna alsó szakaszán a kisvízi szabályozásban MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG XXXIV. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS Debrecen 2D hidrodinamikai modellek alkalmazása a Duna alsó szakaszán a kisvízi szabályozásban Dr. Tamás Enikő Anna Intézetigazgató főiskolai docens,

Részletesebben

FENNTARTHATÓ HULLÁMTÉRGAZDÁLKODÁS CSAK NEKÜNK PROBLÉMA?

FENNTARTHATÓ HULLÁMTÉRGAZDÁLKODÁS CSAK NEKÜNK PROBLÉMA? FENNTARTHATÓ HULLÁMTÉRGAZDÁLKODÁS CSAK NEKÜNK PROBLÉMA? Lovas Attila igazgató Nemzetközi kitekintés Növekvő árvizek Adottságok és lehetőségek példákban Alkalmazott megoldások Következtetések Mennyire a

Részletesebben

Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei

Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 1 Feltételek Erdõ tûz-, árvíz és fakidöntéses vihar biztosítás különös feltételei NY. SZ.: 1-12318/01 erdotuz feltetel.qxd 07.01.10 9:23 Page 2 2 erdotuz feltetel.qxd

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1149/2008. Tervezet a Somogyvári Kupavár-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. szeptember

Részletesebben

Balaton levezető rendszerének korszerűsítése (KEHOP ) programozási időszak

Balaton levezető rendszerének korszerűsítése (KEHOP ) programozási időszak Balaton levezető rendszerének korszerűsítése (KEHOP-1.3.0-15-2015-00007) 2014-2020 programozási időszak Oláh Zoltán osztályvezető Árvízvédelmi és folyógazdálkodási osztály Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság

Részletesebben

Balaton partvonal-szabályozási terv

Balaton partvonal-szabályozási terv Balaton partvonal-szabályozási terv FEJÉR VILMOS kirendeltségvezető KÖDU-KÖVIZIG Balatoni Vízügyi Kirendeltség 8600 Siófok, Vámház u. 6 2007. október 9. A Balaton partvonal-szabályozásának megvalósítása

Részletesebben

19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről

19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről 19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény 24. (1) bekezdés a) pontjában, valamint 85. b) pontjában

Részletesebben

1 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A Kormány. Korm. rendelete

1 Az előterjesztést a Kormány nem tárgyalta meg, ezért az nem tekinthető a Kormány álláspontjának. A Kormány. Korm. rendelete 1 A Kormány /2016. (.) Korm. rendelete a hatékony víz-ár politika kialakítása érdekében egyes vízgazdálkodási tárgyú kormányrendeletek módosításáról A Kormány az Alaptörvény 15. cikk (2) bekezdésében meghatározott

Részletesebben

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok

Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott intézkedések Árvízvédelmi töltésekkel kapcsolatos intézkedés típusok A Felső-Duna árvízkockázat kezelési (ÁKK) tervezési egység az Észak-dunántúli, a Közép-dunántúli és a Nyugat-dunántúli vízügyi igazgatóságok működési területét érinti. Intézkedés Árvízvédelmi célja Előirányzott

Részletesebben

NYILVÁNOS KOMMUNIKÁCIÓ A TERVEK FEJLESZTÉSE SORÁN. Csont Csaba

NYILVÁNOS KOMMUNIKÁCIÓ A TERVEK FEJLESZTÉSE SORÁN. Csont Csaba NYILVÁNOS KOMMUNIKÁCIÓ A TERVEK FEJLESZTÉSE SORÁN Csont Csaba Árvízszintek emelkedése Mi a PP public participation szerepe? Mi a PP szerepe? Mi a PP szerepe? Mi a PP szerepe? Mi a PP szerepe? A FELADAT

Részletesebben

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft

Algyői-főcsatorna vízgyűjtőjének vízpótlása DAOP-5.2.1/B-09-2010-0007 A projekt támogatás tartalma: 696 421 086 Ft A megvalósítás tervezett ütemezése: 2012. december 21-2013. december 31. Projektgazda neve: Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság Projektgazda székhelye: 6720, Szeged, Stefánia 4. Közreműködő szervezet:

Részletesebben

Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok

Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok Az 5000 m² alatti területek fásítására, fennmaradására, felszámolására vonatkozó jegyzői feladatok Dr. Varga Tamás igazgató Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága Környezetünk legösszetettebb

Részletesebben

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK

A DUNA PROJEKT VÁRHATÓ EREDMÉNYEI FONTOS FEJLESZTÉSEK Duna Projekt A DUNA PROJEKTRŐL ÁLTALÁBAN A Duna projekt egy, az Európai Unió támogatásával, közel 30 milliárd forintból megvalósuló, kiemelt állami beruházás. Magyarország eddigi legnagyobb, az árvízvédelem

Részletesebben

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1313/2008. Tervezet a Tállyai Patócs-hegy természetvédelmi terület természetvédelmi kezelési tervéről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2008. november

Részletesebben

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései

A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései A Balaton részvízgyűjtő terv tervezetének kiemelt kérdései Tóth Sándor (KÖDU KÖVIZIG) "Vízgyűjtő-gazdálkodási tervek készítése (KEOP-2.5.0/A) Siófok 2009. július 21. 4-2 Balaton közvetlen alegység 53

Részletesebben

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben:

2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: 2014. évre tervezett erdőgazdálkodási tevékenységek a X. kerületben: Fahasználat módja Községhatár Tag Részlet Teljes terület (ha) TRV Budapest X. 4 F 5,14 TI Budapest X. 4 E 4,92 TI Budapest X. 4 K 1,65

Részletesebben

OMIT Közlemény Jelenleg 149,2 km-en I. fokú, 56,4 km-en II. fokú, 13,3 km-en III. fokú árvízvédelmi készültség van elrendelve az országban.

OMIT Közlemény Jelenleg 149,2 km-en I. fokú, 56,4 km-en II. fokú, 13,3 km-en III. fokú árvízvédelmi készültség van elrendelve az országban. OMIT Közlemény Jelenleg 149,2 km-en I. fokú, 56,4 km-en II. fokú, 13,3 km-en III. fokú árvízvédelmi készültség van elrendelve az országban. Az Országos Műszaki Irányító Törzs vezetője a helyszínen ellenőrzi

Részletesebben

Információk az utak menti fásításról. Zsidákovits József. üzemeltetési mérnök, KKK. Budapest 2008. február 20. 1. A fásítás két évtizede számokban

Információk az utak menti fásításról. Zsidákovits József. üzemeltetési mérnök, KKK. Budapest 2008. február 20. 1. A fásítás két évtizede számokban Információk az utak menti fásításról Zsidákovits József üzemeltetési mérnök, KKK Budapest 2008. február 20. Témák áttekintése 1. A fásítás két évtizede számokban 2. Változások a 3. Közút menti fák állapotvizsgálata

Részletesebben

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető

A Szabadság-sziget rehabilitációja. WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető A Szabadság-sziget rehabilitációja WWF Magyarország Siposs Viktória projektvezető 2009 2013 LIFE+ NAT/H/00320, DUNASZIGETERDŐK 2013. november 18. Háttér, elvi alapok / Előzmények A WWF Mo. egyik kiemelt

Részletesebben

Árvízkockázat-kezelési tervezés II. ütem

Árvízkockázat-kezelési tervezés II. ütem Árvízkockázat-kezelési tervezés II. ütem Tervezéstámogatás és a nem-szerkezeti intézkedések alkalmazása ÁKK Konferencia, 2014.01.30. Ganszky Márton (KSZI Kft.) előadása (szerkesztett) Eredeti előadások

Részletesebben

ÖSSZHANGJÁNAK LEHETŐSÉGEI, AZ ÖKOLÓGIAI SZEMPONTOK ÉS A TERMÉSZETI ÉRTÉKEK FIGYELEMBEVÉTELE AZ ÁRVÍZ KOCKÁZAT KEZELÉS TERVEZÉSE SORÁN

ÖSSZHANGJÁNAK LEHETŐSÉGEI, AZ ÖKOLÓGIAI SZEMPONTOK ÉS A TERMÉSZETI ÉRTÉKEK FIGYELEMBEVÉTELE AZ ÁRVÍZ KOCKÁZAT KEZELÉS TERVEZÉSE SORÁN A VÍZ KERETIRÁNYELV ÉS AZ ÁRVÍZ IRÁNYELV ÖSSZHANGJÁNAK LEHETŐSÉGEI, AZ ÖKOLÓGIAI SZEMPONTOK ÉS A TERMÉSZETI ÉRTÉKEK FIGYELEMBEVÉTELE AZ ÁRVÍZ KOCKÁZAT KEZELÉS TERVEZÉSE SORÁN - VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ - Az

Részletesebben

1. A. Ismertesse a vízügyi igazgatási szervek árvízvédelmi feladatait! 1. B. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, fő területeit és azok feladatát!

1. A. Ismertesse a vízügyi igazgatási szervek árvízvédelmi feladatait! 1. B. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, fő területeit és azok feladatát! 1. A. Ismertesse a vízügyi igazgatási szervek árvízvédelmi feladatait! 1. B. Ismertesse a munkavédelem fogalmát, fő területeit és azok feladatát! 2. A. Foglalja össze hidrometriai (vízméréstani) ismereteit!

Részletesebben

Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság

Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése. Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt címe: Taktaköz felső árvízvédelmi fejlesztése Projektgazda megnevezése: Észak magyarországi Vízügyi Igazgatóság Projekt azonosító száma: KEOP-2.1.1/2F/09-11-2011-0006 Előkészítési szakasz: Támogatási

Részletesebben

2 - V I Z S G Á L A T O K M E G Á L L A P Í T Á S A I ELŐZMÉNY - 1 - F O G A L M A K

2 - V I Z S G Á L A T O K M E G Á L L A P Í T Á S A I ELŐZMÉNY - 1 - F O G A L M A K V I Z S G Á L A T O K M E G Á L L A P Í T Á S A I ELŐZMÉNY - 1 - Az Római-Part RRT. 1997. évi anyagában olvasható:,,..az Aranyhegyi pataktól a Barát patakig terjedő mintegy 5.5 km 2 területű Bp. Lőpormalom

Részletesebben

VÁL-VÖLGYI VÍZRENDEZÉS

VÁL-VÖLGYI VÍZRENDEZÉS VÁL-VÖLGYI VÍZRENDEZÉS PARTNERSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSI ANYAG MUNKAKÖZI TÁJÉKOZTATÓ KAJÁSZÓ, ÓBAROK, VÁL TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK MÓDOSÍTÁSA 2018. VÁL VÖLGY VÍZRENDEZÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK

Részletesebben

A projekt általános célja a VTT program eddigi tapasztalatainak hasznosításával a Tisza-völgy árvízi biztonságának javítása.

A projekt általános célja a VTT program eddigi tapasztalatainak hasznosításával a Tisza-völgy árvízi biztonságának javítása. Projekt címe: VTT Közép-tiszai tározók kiépítése Inérháti tározó Projekt azonosító száma: KEHOP-1.4.0-15-2016-00013 Projektgazda megnevezése: Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) valamint az Észak-magyarországi

Részletesebben

Az árvízkockázat kezelés metodikája. Dr Váradi József

Az árvízkockázat kezelés metodikája. Dr Váradi József Az árvízkockázat kezelés metodikája Dr Váradi József Mi indokolja a továbblépést Magyarországon? A korábbi próbálkozások nem nyertek polgárjogot Pontosabb, részletesebb tájékoztatás az elöntési veszélyről

Részletesebben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi fejlesztései Európai környezet állapot és előretekintés 2015 Budapest, 2015. 06.01. Parrag Tibor, osztályvezető Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

Részletesebben

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Természetvédelem 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok Amiről a mai gyakorlaton szó lesz: Természetvédelmi értékcsoportok 1. Természetvédelmi értékcsoportok 1. Földtani értékek 2. Víztani értékek

Részletesebben

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás

AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI. Készítette: Dr. Varga Tamás AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS HATÓSÁGI SZABÁLYOZÁSÁNAK KÉRDÉSEI Készítette: Dr. Varga Tamás ERDÉSZETI IGAZGATÁS Erdőgazdálkodásunk az erdészeti hatóság szigorú ellenőrzése mellett folyik Részigazság Az erdészeti

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG. SOMLYÓDY BALÁZS főigazgató KSZGYSZ konferencia, december 9.

AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG. SOMLYÓDY BALÁZS főigazgató KSZGYSZ konferencia, december 9. AZ ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG SOMLYÓDY BALÁZS főigazgató KSZGYSZ konferencia, 2014. december 9. A VÍZÜGYI SZOLGÁLAT HELYE AZ ÁLLAMIGAZGATÁSBAN Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi helyettes

Részletesebben

Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö

Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 2. oldal A költségvetési szerv a gazdálkodási besorolása alapján ö Magyar joganyagok - Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság - alapító okirata módosí 1. oldal Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság alapító okirata módosításokkal egységes szerkezetben 1 A környezetvédelmi,

Részletesebben

A folyó, mint a nagyvízi meder része Keresztgátak kialakítása fizikai kisminta-kísérlet segítségével

A folyó, mint a nagyvízi meder része Keresztgátak kialakítása fizikai kisminta-kísérlet segítségével 2 szekció: A vízkárelhárítás időszerű feladatai Nagyvízi meder kijelölése, nagyvízi mederkezelés, modellezés, tervezés, egyeztetés tapasztalatai A folyó, mint a nagyvízi meder része Keresztgátak kialakítása

Részletesebben

Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens

Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai. Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens Az árvízvédelmi fejlesztési munkák tapasztalatai Készítette: Ambrus Krisztián Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság Árvízvédelmi referens TIVITIG árvízvédelmi szakaszai és elsőrendű árvízvédelmi töltései 09.01.

Részletesebben

Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció

Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció Az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos tevékenységek uniós szabályozásának hazai jogi vonatkozásai, jogharmonizáció Dr. Varga Ildikó Idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos szakmai nap Földművelésügyi

Részletesebben

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program 2007-2013 HUSK/1101/2.2.1/0354 Közösen a természetes erdőkért a Börzsöny, a Cserhát és a Selmeci hegységben, és a Korponai síkságon www.husk-cbc.eu

Részletesebben

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén

Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Vadgazdálkodás és természetvédelem kapcsolata és lakossági megítélése a Pilisi Parkerdő Zrt területén Csépányi Péter termelési és természetvédelmi főmérnök Szereplők, érdekcsoportok A problémákat csak

Részletesebben

Magyarország árvízvédelmi stratégiája

Magyarország árvízvédelmi stratégiája Magyarország árvízvédelmi stratégiája Szolnok, 2015. február 03. LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI FŐIGAZGATÓHELYETTES - Törzsvezető ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG Országos Műszaki Irányító Törzs LÁNG ISTVÁN MŰSZAKI

Részletesebben

A vizek és vízilétesítmények tulajdona

A vizek és vízilétesítmények tulajdona A vizek és vízilétesítmények tulajdona A Vgtv. megszüntette a vizek kizárólagos állami tulajdonát. A Vgtv. III. fejezete A tulajdonra és a tulajdon működtetésére vonatkozó rendelkezések -et tartalmazza.

Részletesebben

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés) KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/1363/2007. Tervezet az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről (közigazgatási egyeztetés) Budapest, 2007. július I. A döntési javaslat

Részletesebben

Tájgazdálkodási infrastruktúra fejlesztése

Tájgazdálkodási infrastruktúra fejlesztése Tájgazdálkodási infrastruktúra fejlesztése a Beregben és benne a Beregi árvízszint csökkentő tározó területén KEOP 7.2.1.3./10 11 2011 0003 azonosítójú projekt Podmaniczky László (Szent István Egyetem)

Részletesebben

83/2014. (III. 14.) Korm. rendelet

83/2014. (III. 14.) Korm. rendelet 83/2014. (III. 14.) Korm. rendelet a nagyvízi meder, a parti sáv, a vízjárta és a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról, hasznosításáról, valamint a folyók esetében a nagyvízi mederkezelési

Részletesebben

/Kivonat a 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendeletből/

/Kivonat a 33/2005. (XII. 27.) KvVM rendeletből/ A természetvédelmi hatósági eljárások során fizetendő igazgatási szolgáltatási díjak /Kivonat a 33/200 (XII. 27.) KvVM rendeletből/ Sorszám 3 37. Az igazgatási szolgáltatási díjköteles természetvédelmi,

Részletesebben