Czene Zsolt. Tukacs László

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Czene Zsolt. Tukacs László"

Átírás

1 Egy éves a NAKVI

2 NAKVI

3 Egy évvel ezelőtt

4 Czene Zsolt Tukacs László

5 Mivel foglalkozik az Intézet

6 Az Intézet Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) Közreműködik az Darányi Ignác Terv (a megújított ÚMVP) megvalósításának és értékelésének szakmai koordinációjában, támogatásában, annak tájékoztatási feladataiban. Közreműködik a LEADER helyi akciócsoportok munkájának koordinálásában. Az Integrált Közösségi Szolgáltató Terek számára módszertani központi szolgáltatásokat nyújt, működteti az Esélyegyenlőségi Integrációs és a Magyar Tanyákért Programirodát. Otthont ad a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Állandó Titkárságának, szervezi az Elnökség és a Tanács munkáját, közreműködik a Hálózat két éves Cselekvési Tervének végrehajtásában.

7 Az Intézet A képzés és szakképzés területén: OKJ-s képzéseket szervez, összeállít szakmai és vizsgakövetelmények, vizsgaszervezés és felügyelet, tankönyvkiadás A termelői szaktanácsadás központi koordinációja Gazdaképzések koordinációja Az Intézet ellátja továbbá a külön jogszabályokban meghatározott egyéb feladatokat: Tanya program, VM tudományos lapok kiadása, OSZB, EMVA monitoring. És kiemelt feladata az Európai Unió évekre szóló új, agrár- és vidékfejlesztési tervezési feladatainak a koordinációja, menedzselése. Valamint a GAZDANet program lebonyolítása

8 107 fő közalkalmazott ügyszám 17 fő jött, 16 fő távozott 1 fő közalkalmazott érte el a nyugdíjkorhatárt (17 évet dolgozott a NAKVI és jogelődei alkalmazásában) 6 fő GYES/GYED Pályakezdő fiatalok esélye, gyakornok fogadása, Start kártya 14 fő Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült 4 fő Szakmai elismerés 5 fő

9 Iskolai végzettség NŐK FÉRFIAK ÖSSZESEN száma % száma % száma % Nők/férfiak aránya Általános iskola Szakközépiskola Gimnázium Technikum Főiskola Egyetem % 2/3 átlagéletkor ,28 31 % 1/3 Legfiatalabb Legidősebb x x A vezetők 50%-a nő

10 Teljesítmény értékelő rendszer bevezetése és működtetése CAFETERIA rendszer bevezetése Tanulmányi szerződés/képzés támogatása (36 nyelvi, 6 szakmai) Iskolakezdési támogatás Tanköteles gyereket nevelő közalkalmazottak részére / 20 fő NAKVI csapatépítő tréningek NAKVI karácsonyi party Borkatakomba karácsonyi ajándékok adományozása IKSZT részére

11 Család- és környezetbarát munkahely GYES/GYED-ről visszatérő kismamák fogadása/visszailleszkedésük támogatása Törzsidő/peremidőben történő érkezés/távozás, ill. munkavégzés (kiskorú gyerekek oktatási intézményekbe-/ből történő elvitel/elhozatal elősegítése) Indokolt esetben otthoni munkavégzés engedélyezése Családbarát munkahely pályázat udvari játszótér létesítésére Családi /Gyerek nap - kirándulás Mikulás nap NAKVI - ZÖLD munkahely Szelektív hulladékgyűjtés, komposzt, kertrendezés Zöld környezet Energia takarékosság májusától a NAKVI munkatársai igény szerint - minden héten pénteki napokon, munkaidő terhére egyéni és a közösségi fejlődésre, a munka és magánélet harmóniájára irányuló pszichológiai tanácsadást vehetnek igénybe.

12 Hazai együttműködések

13 Hazai együttműködések

14 Vidékfejlesztés

15 Vidékfejlesztés - Közösségi Fejlesztések Osztálya 370 működő IKSZT (tematikus programirodák: IKSZT, Tanya, Esélyegyenlőségi, Falusi turizmus) - Monitoring és Tervezési Osztály (13 tervezési Munkacsoport) - Hálózati és Vidékfejlesztési Osztály (96 LEADER Helyi Akciócsoport)

16 Tevékenységeink számokban Ellenőrzött HACS beszámolók száma: 480 db es információküldés HACS-ok részére: 136 alkalommal Telefonos ügyfélmegkeresések száma IKSZT témában: kb db; Ellenőrzött IKSZT beszámolók száma: 630 db Ellenőrzött IKSZT programtervek száma: 300 db Megtettünk közel km-t (akár meg is kerülhettük volna a Földet és még egyszer a Távol- Keletre is eljutottunk volna)

17 Tevékenységeink számokban Megszerveztünk 63 rendezvényt köztük a három napos Vidék Akadémia II.-t (Mezőtúr) és a II. Vidékfejlesztők Napját, az akkreditált Közösségi Animátor képzést és öt IKSZT Helyi Aktivációs Műhelyt (HAM) HAM résztvevők száma: 500 fő Közösségi animátor képzés résztvevők száma: 102 fő Részt vettünk 610 rendezvényen, ebből 15 külföldi kiküldetésen Megszerveztünk 93 db, a vidékfejlesztési tervezéssel kapcsolatos hivatalos egyeztetést

18

19 Nyitra Tiszakeszi

20 HAM - Hercegkút IKSZT - Abaújvár

21 Szakképzés és -tanácsadás

22 Szakképzés Több, mint 130 szakképző iskolával, és 100 felnőttképző intézmény Iskolai rendszerben ez több, mint 20 ezer diákot jelent. (25% SNI) Iskolai rendszerben db tétel Iskolarendszeren kívül 96 képző részére db írásbeli/interaktív tételt Írásbeli tétel kiadás tanulmányi versenyekre db (Magyar Agrárkamara részére)

23 Szakképzés Vizsga szervezés évben az intézet által szervezett vizsgák: 93 vizsga, 33 féle szakképesítés, fő vizsgázó EUROPASS kiadás 51 db ( Ft árbevétel) VM Országos Szakmai Vizsgaelnöki Névjegyzék Bíráló Bizottság titkársági teendőinek ellátása (87 pályázat)

24 Szakképzési Osztály Szakértői tevékenység Környezetvédelem, vízgazdálkodás szakmacsoportba tartozó SZVK átdolgozása Közreműködés a mezőgazdasági, élelmiszeripari szakmacsoportba tartozó SZVK-k kidolgozásában A Felsőoktatási szakképzés képzéseihez 18 Képzési és Kimeneti Követelmény készítése (Elismerő oklevél)

25 Szakképzési Osztály Szaktanácsadók tevékenysége 15 pedagógiai szaktanácsadó 169 iskolai szaktanácsadói látogatása 41 szakértői feladat 87 munkaterv Számtalan pedagógiai tanácsadás, szakértés, szakmai véleményezés

26 Szakképzési Osztály Nemzetközi kapcsolatok Farmgyakornoki programok 4 célország 4 meghallgatás 40 jelentkező Leonardo da Vinci mobilitás program (magyar erdész és lovász fiatalok külföldi tapasztalatszerzése) EUR kétéves program 15 erdész és 10 lovász évente hathetes gyakorlatra

27 Szakképzési Osztály Nemzetközi kapcsolatok Mire KAP-ható az ifjúság? EB pályázat záró beszámolójának és a pénzügyi beszámolójának benyújtása januárban ikerintézményi pályázat beadás kölcsönös megfeleltetés témakörében.

28 Kiadói és Dokumentációs Osztály Tankönyv 360 féle tankönyvet forgalmazunk Élelmiszeripar 108 féle Általános mezőgazdaság 82 féle Erdész, vadász 58 féle Földmérő, térképész 22 féle Kertész 48 féle Mezőgazdasági gépész 42 féle db került értékesítésre, 73,7 millió Ft értékben

29 Kiadói és Dokumentációs Osztály Oktatófilm, gépkezelői jogosítvány I. Mezőgazdasági és erdészeti gépkezelői jogosítvány db jogosítvány került kiadásra 11,5 millió Ft árbevétel

30 Kiadói és Dokumentációs Osztály Oktatófilm, gépkezelői jogosítvány II. CD szakképzési oktatófilm 35 féle oktató CD-ét forgalmazunk, 141 db-ot értékesítettünk (2012. évben) 297 ezer Ft árbevétel VHS szakképzési oktatófilm 218 db-ot értékesítettünk 343 ezer Ft árbevétel

31 Kiadói és Dokumentációs Osztály

32 Kiadói és Dokumentációs Osztály VM Lapok A szaklapok megjelenése 66 alkalom Intézeti közvetlen értékesítés: db Ft árbevétel A Magyar Posta Zrt.-n keresztüli értékesítés: db Ft árbevétel Hirdetési bevétel Ft

33 Kiadói Dokumentációs Osztály Rendezvények, események Mezőgazdasági Könyvhónap (Budapest, Kaposvár) VI. Kaposvári Állattenyésztési Napok Fiatal Gazda Információs Börze (Győr, Kecskemét, Szegvár, Nyíregyháza, Egerszalók)

34 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Osztály ÚMVP I. II. tengely koordinációja I. ÚMVP képzési jogcímének keretében sikeresen végzett gazdák Támogatási jogcímhez kapcsolódó kötelező képzés: fő Végzettséget nem adó képzés: 198 fő OKJ-s képzés: fő Hatósági képzés: 620 fő

35 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Osztály ÚMVP I. II. tengely koordinációja II. Összesen koordinált képzés: 757 tanfolyamon résztvevő 41 esetben helyszíni ellenőrzést végeztünk

36 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Szaktanácsadói Névjegyzék vezetése 723 aktív, 180 felfüggesztett tanácsadó Új jelentkező: 41 fő Osztály Szaktanácsadás Tevékenység felfüggesztését kérő: 8 fő Tevékenység reaktiválása: 5 fő Felfüggesztés meghosszabbítása: 80 fő Elutasított jelentkező: 1 fő Szaktanácsadói igazolvány pótlása: 3 db

37 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Agrár- és vidékfejlesztési területeken szakértői lista vezetése február 1-től Osztály Szaktanácsadás Szakértői igazolás kiállítása: 33 db Szakértői igazolás meghosszabbítása: 12 db Szakértői tevékenység megtiltásáról szóló határozat: 2 db Szakhatósági állásfoglalás kiadása igazságügyi szakértői névjegyzékhez: 21 db

38 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Osztály Szaktanácsadás Szaktanácsadói alapvizsga: óta nem volt!!! Vizsga: december között Pótvizsga: februárban 505 fő vizsgára kötelezett 255 fő tett sikeres vizsgát

39 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Osztály Szaktanácsadás OSZB Szaktanácsadói jogcímrendelet egyszerűsítése Szaktanácsadói etikai kódex elfogadása Szaktanácsadói továbbképzés kreditrendszerének kialakítása Akkreditált szaktanácsadó szervezet címre vonatkozó pályázat előkészítése Szakmai Szaktanácsadási Központ pályázatok elbírálása (16 támogatott SzSzK)

40 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Osztály Szaktanácsadás Területi Szaktanácsadási Központok (TSZK) munkájának koordinálása szerződéskezelő felületén kezelt adatok: 42 szervezet adatai szerződés Ft támogatási összeg

41 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Osztály Felnőttképzés Kérődző szerkezetátalakítási program ~2800 képzést választó gazda Ökológiai/ gazdálkodási ismeretek 18 együttműködő szervezet 10 lezajlott képzés ~ 350 fő képzése ~ Ft árbevétel

42 Szaktanácsadási és Felnőttképzési Osztály MIR- KIR feladatok ellátása GAZDANet program ügyfélszolgálata és adminisztratív segítségnyújtás Segítség nyújtása az Intézeti iktatás rendszerében

43 MNVH

44 Hálózatosodás II. Az MNVH évi tevékenysége: Tavasszal kiírásra kerültek a projektötleti felhívások Az MNVH március 1-ei Tanácsülésén megalakult a négy szakosztály Az MNVH Elnökség több ízben vitatta meg, majd az MNVH Tanács is véleményezte a Cselekvési Tervet, amely április 28-án került jóváhagyásra Áprilisban az SzMSz jelentős változást hozott az igazgatóság életében (2 osztály: MNVH Állandó Titkárság, Projektkoordinációs Osztály) Az MNVH finanszírozásában és társfinanszírozásában összesen 89 esemény valósult meg: rendezvényeink költségeit tekintve elmondható, hogy az egész csekély támogatási összegtől ( Ft), a milliós összegig minden árkategória megtalálható Hálózatépítés, vidékfejlesztési tanulmányok, tudásátadás területén is jelentős eredmények MNVH Elnöksége is némileg átalakult (Fejes István elnökségi tag lemondott) Közbeszerzési eljárások sikeresen lezajlottak, ezek a forráskihelyezést segítik (a lehívás egyszerűbb, a partnerek számára előnyösebb módon zajlik)

45 Hálózatosodás III. Az MNVH évi tevékenysége jelentősebb eseményeink: MNVH Elnökségi ülés 10 alkalommal MNVH Tanácsülés, , Lakitelek Népfőiskola Múzeumok éjszakája 2012-Minisztériumi Nyílt Nap, Budapest Vajdahunyad vára Sziget Fesztivál Vidék Mustra-termelői piac a főváros szívében (2012.aug.24-től péntekenként) Nemzetközi Együttműködések- START UP Fórum, 2012.szeptember 26. Budapest Vidékfejlesztési Minisztérium Darányi Ignác terme Rövid értékesítési lánc, közvetlen értékesítés, a fenntartható mezőgazdasághoz vezető út kockázatai, október 4. Budapest Francia Intézet Vidék Akadémia A Vidék Jövőjéért, Mezőtúr Petőfi tér 1., 2012.október Transleader Területi Műhely 3 alkalommal II. Nemzeti Vidékfejlesztési Nap december

46 Közbeszerzési eljárás A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (MNVH Állandó Titkárság) képviseletében eljárva a Vidékfejlesztési Minisztérium az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap vonatkozásában az alábbiakban meghatározott 3 különböző tárgyban közbeszerzési eljárást indított: 1. Stratégiai kommunikációs, kreatív feladatokkal kapcsolatos szolgáltatói, szervezői, koordinációs és tanácsadói tevékenységre, valamint PR; Nyertes: Young and Partners Kommunikáció és Tanácsadó Kft. ( millió Ft + ÁFA) 2. Rendezvényszervezési; Nyertes MAHIR Kiállítás és Rendezvény Szervező és Kivitelező Kft. ( millió Ft + ÁFA) 3. Nyomdai, grafikai tervezési, DTP és egyéb produkció, illetve feladatok elvégzésére; Nyertes: HSC Consulting Kft. ( millió Ft + ÁFA)

47 MNVH regisztráció március 1-ig az MNVH összes regisztráltjának száma 8265 fő, ebből 4872 fő magánszemély. Az ÚMVP négy tengelye szerinti érdeklődési kör megjelölésére van lehetőség a honlapon. A tengelyek szerinti érdeklődés a következőképp alakul: az I. tengelyt összesen 455 fő, a II. tengelyt összesen 493 fő, a III. tengelyt összesen 687 fő, a IV. tengelyt összesen 687 fő jelölte meg. Összes: 2322 fő Az ÚMVP négy tengelye szerinti érdeklődési kör megjelölésére csak az új felületen, március 17. után volt lehetőség, így ezt csak az azóta regisztrálók és a korábbi MNVH regisztráltak közül a regisztrációjukat megerősítők tudták megadni (a korábbi regisztráltaknál nem minden esetben áll ez az adat rendelkezésre).

48 Hálózat tevékenységei A formálódó új magyar nemzeti vidékstratégia feladataihoz kapcsolódó szakmai eszmecserék, képzések, lokális tervezései és fejlesztési viták lebonyolítása Regisztráció és az előzetes nyilvántartásba vétel folyamatos gondozása Vidékfejlesztési projektötletek tárházának létrehozása, a támogatási kiírások folyamatos figyelemmel kísérése és korszerűsítése Vidéki rendezvényeken az MNVH céljainak képviselete, szakmai konferenciák szervezése A Falu című folyóirat, a Magyar Vidéki Mozaik rendszeres megjelentetése Segítségnyújtás a térségközi és nemzetek közötti kooperációhoz Tanulmányutak, képzések szervezése A többszereplős fejlesztéseket, települési és szakmai együttműködési hálózatok kialakításának elősegítése Tájékoztatás nyújtása a vidéki szervezetek és szereplők számára a hazai és nemzetközi vidékfejlesztési források által nyújtott lehetőségekről Az Európai Vidékfejlesztési Hálózattal (a továbbiakban: EVH) való együttműködés biztosítása MTA-MNVH vidékfejlesztési kutatások Az MNVH jelenlegi tevékenységét a évi Cselekvési Terv szerint végzi, a forrást az ÚMVP TS keretéből az IH biztosítja

49 Előzetes nyilvántartásba vétel Az előzetes nyilvántartásba vételre minden hónap első teljes hetében, hétfőtől hétfőig van lehetőség elektronikus formában a honlapon keresztül (áprilisban 01-08). Mindösszesen 546 előzetesen nyilvántartásba vett partnerünk van Az előzetes nyilvántartásba vétel előfeltétele annak, hogy az MNVH által meghirdetett projektötleti felhívásra finanszírozására vonatkozó ötletet nyújtsanak be. 936 millió Ft elkülönített forrás állt rendelkezésre: ebből 171 millió Ft a LEADER HACS-ok részére, a fennmaradó 765 millió forint pedig a 4 projektötletre Az első hónapban 40 millió, majd januárjáig havonta 25 millió Ft (+/- 20 %) került felhasználásra A felhívásokkal kapcsolatos eljárásrendek jelenleg átdolgozás alatt állnak

50 Vidékfejlesztési projektötletek benyújtására jogosult előzetesen nyilvántartásba vett partnerek (546 db)

51 Projektötletek 5 témakör: LEADER Helyi Akciócsoportok nemzetközi együttműködését elősegítő vagy előkészítő látogatásra (6 alkalommal nyílt meg: augusztus, január, május, augusztus, október, február) Sokoldalú fenntartható vidékfejlesztéssel kapcsolatos országos térségi és helyi fórumok,események szervezése (4 alkalommal nyílt meg: május, június, augusztus, január) Sokoldalú fenntartható vidékfejlesztéssel kapcsolatos ismeretátadás szervezésére (3 alkalommal nyílt meg: június, szeptember-október, december) Sokoldalú fenntartható vidékfejlesztéssel kapcsolatos módszertani és gyakorlati tanulmányok készítésére (3 alkalommal nyílt meg: június, szeptember-október, december) Sokoldalú fenntartható vidékfejlesztéssel kapcsolatos szakmai kiadványok szerkesztésére, készítésére, sokszorosítására és terjesztésére (3 alkalommal nyílt meg: június, szeptember-október, december)

52 évi projektötletekről számokban Projektötlet témája Finanszírozásra javasolt ötletek száma /Db/ Lekötött forrás összesen /Ft/ Viszonylag kevesen vélték fontosnak az egészséges ivóvízzel történő HACS ellátás, előkészítő a vízminőségi látogatás vizsgálatok elvégzését, 38 valamint a tanyagondnokokat forint Országos, összefogó térségi támogatásra és helyi jogosult szervezetek fejlesztését. fórumok, események A pályázat körülményei, lebonyolítása szervezése forint Többségében nagyon jónak, illetve jónak ítélték csak néhányan találták közepesen jónak. Ismeretátadás szervezése forint Szakmai kiadványok szerkesztése A pályázat készítése kezelő munkatársak munkáját kivétel nélkül jónak találták. sokszorosítása és terjesztése forint Módszertani és gyakorlati tanulmányok készítése forint Külső információk és dokumentációk megszerezhetőségét: ugyanannyian tartották közepesen jónak, mint ahányan jónak. Összesen

53 Kiemelt projektek I. Kiemelt projekteknek azon Hálózati és Nemzetközi projekteket nevezünk, melyek az Irányító Hatóság (a továbbiakban: IH) jóváhagyásával kerülnek megvalósításra, illeszkedve a NAKVI kötelezettségvállalási eljárásrendjébe évben 21 kiemelt mintaprojekt támogatására került sor forint + ÁFA értékben. A évi Cselekvési Tervben foglaltaknak megfelelően ,- Ft áll rendelkezésre kiemelt projektekre évben 23, míg 2013 évben 21 kiemelt mintaprojekt kerül megvalósításra. Említetteken kívül kiemelt projektek voltak például a Múzeumok Éjszakája, a SZIGET Fesztivál, a 2011-es évben elindított 21 kiemelt mintaprogram elektronikus médiában történő bemutatása, ismertetése az ECHO TV által.

54 Kiemelt projektek számokban Megvalósítás éve Finanszírozott projekt/db/ Lekötött forrás összesen /Ft/ év 24 Bruttó forint évi egyéb rendezvények 10 Bruttó forint év (szerződéskötés folyamatban) 21 Bruttó forint Összesen 55 darab forint

55 Nemzetközi ügyek II. Együttműködési megállapodás írtunk alá a Lengyel, Szlovák és Román Vidéki Hálózattal Az AEIAR (Európai Vidékfejlesztési Intézmények Szövetsége) május án, Korzikán tartotta éves közgyűlésén nyílt lehetőségünk tagfelvételünk jóváhagyására Tagfelvételt nyert az MNVH IV. Szakosztálya az ELARD-ba (Európai LEADER Szövetség a vidékfejlesztésért) Néhány példa a nemzetközi megjelenésre: január 12. április 04. DANET konferencia sorozat február 02. Lengyel delegáció magyarországi látogatása évben Youth in the Countryside programsorozat április fős finn delegáció magyarországi látogatása április Agrotravel, Kielce június 05. Quo Vadis LEADER? konferencia, Budapest augusztus Agrokomplex Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszer Kiállítás augusztus 31. szeptember X. Jubileumi Portius Magyar Borok Fesztiválja, Krosno október 4. - konferencia szervezése a Francia Intézettel február NSU tréning, Budapest

56 Tervek a Hálózat további fejlesztésére a következő programozási időszakban Az Elnökség és a Tanács 2013 végéig, ill június 1-ig pontos tervekkel, programokkal rendelkezik a forrásokat még koncentráltabban, még inkább a vidékfejlesztés, hálózatépítés érdekeit szolgálva helyezze ki (módosított feltételek várhatóan májusban jelennek meg) Kiemelkedik a közötti európai uniós tervezési időszakra való felkészülés, hálózati szakembereinek részvétele a készülő stratégiák és a programozási folyamatok eredményeinek társadalmi egyeztetésében 2013-as feladatok jó részét az Elnökség már a januári ülésén ütemezni igyekezett minden szakosztályvezető beterjesztette munkatervét Folytatódnak a projektötletek támogatásai is Minden megyében vidékfejlesztő terepi szakemberek álltak munkába február 1-től Folyamatos legyen az intézmény működtetése szaktárca és a civil partnerek támogatására számítunk március Elnökségi ülés április 10. MTA-MNVH kutatási workshop, Budapest május 8. MNVH Tanácsülés, Alsóörs

57 Kiadványok, információ

58 A jövő

59 Iskolák átvétele ( intézmény)

60 Intézmény átvétel folyamata Cél egy szakmailag magas színvonalú, hatékony és rentábilis rendszer kiépítése Kevés idő, sok feladat Középtávon valósítható meg Világos szabályok és keretek Feladat, felelős, határidő Bizalom elengedhetetlen

61 Szükséges jogszabályi módosítások elvégzése. A VM és a NAKVI közötti egyeztetés, feladatok megosztása, szükséges struktúra felállítása május 1. Az intézmény átvételt megelőző feladatok NAKVI SzMSz módosítása, felkészülés az intézmények átvételére július 1. Új igazgatóság felállítása

62

63 Informatikai fejlesztés Gazdasági alrendszer Tanügyi-szakmai alrendszer Csoportmunka felület Ütemezés

64 Az intézmény átvételt megelőző feladatok Intézmény átvétel augusztus 1-ig

65 NAKVImázs díj A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (továbbiakban: NAKVI) a NAKVI megalakulásának évfordulóján, évente megrendezésre kerülő rendezvényen, a évtől kezdődően NAKVImázs díjat adományoz. A jövőbeli díjazottak olyan személyek, akiknek jelenleg vagy korábban a NAKVI volt a munkahelyük. Ezen személyek elismerésére a NAKVI az alábbi díjat alapítja és adományozza.

66 NAKVImázs díj A NAKVI tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó, illetve a NAKVI hírnevét és szakmaiságát öregbítő, példamutató és kimagasló munkavégzés és tevékenység - amely méltóan képviseli a NAKVI szellemiségét elismerésére a NAKVI megalapítja a NAKVImázs díjat. A díj plakett vagy serleg lehet (értéke maximum bruttó Ft), amelyen gravírozással van feltüntetve a díj neve, a díjazott neve és a kitüntetés éve. A díjjal pénzjutalom nem jár.

67 NAKVImázs díj A díj kizárólag természetes személy részére, egy alkalommal ítélhető oda. A díj azon személynek adományozható, aki jelenleg a NAKVI alkalmazásában áll vagy korábban a NAKVI volt a munkahelye, aki aktívan részt vesz/vett a NAKVI tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó munkában, és példaértékűt alkotott.

68 NAKVImázs díj Somogyi János

69 NAKVImázs díj A díj kizárólag természetes személy részére, egy alkalommal ítélhető oda. A díj azon személynek adományozható, aki az alapító tevékenységi köréhez szorosan kapcsolódó, illetve magyarországi vidékfejlesztési és agrárszakképzési területen kimagasló szerepet tölt vagy töltött be, illetve a NAKVI hírnevét öregbítette, a NAKVI imázsát erősítette.

70 NAKVImázs díj Dr. Csatári Bálint

71 NAKVImázs díj

72 Köszönjük figyelmüket és várjuk önöket a pikniken

A NAKVI és az MNVH feladata és lehetőségei. Amiről szó lesz

A NAKVI és az MNVH feladata és lehetőségei. Amiről szó lesz A NAKVI és az MNVH feladata és lehetőségei Vágó Ilona mb. osztályvezető MNVH Hálózati és Projektkoordinációs Igazgatóság Karcag, 2012. November 9. Amiről szó lesz 1. Röviden a Nemzeti Agrárszaktanácsadási,

Részletesebben

A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben

A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben A NAKVI és az MNVH törekvései a helyi gazdaságfejlesztésben Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) Budapest, 2013. február 27. Amiről

Részletesebben

2012. november 29-30.

2012. november 29-30. 2012. november 29-30. A NAKVI, mint a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés aktív segítője Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet 1994-ben

Részletesebben

Az MNVH és a NAKVI szerepe az IKSZT program lebonyolításában. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató. Budapest, 2013. március 5.

Az MNVH és a NAKVI szerepe az IKSZT program lebonyolításában. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató. Budapest, 2013. március 5. Az MNVH és a NAKVI szerepe az IKSZT program lebonyolításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Budapest, 2013. március 5. Az Intézet munkájának rövid bemutatása Sokrétű és szerteágazó feladatok a vidékfejlesztés

Részletesebben

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) bemutatása

A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) bemutatása A Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) bemutatása dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató NAKVI 2014. április 25. Budapest Zöld NAKVI Zöld Vidék A NAKVI rövid története

Részletesebben

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában

Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Az MNVH szerepe a VP tervezésében, megvalósításában Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főtitkár Virágzó Vidékünk Európa Nap Kecskemét 2014. Május 16. Az MNVH feladata Uniós jogszabály alapján minden tagállam létrehozza

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában. Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködése nemzetközi kapcsolatok kialakításában Kiss Ágnes Temesvár 2012. szeptember 27. MNVH feladatai Nemzetközi és térségközi kapcsolatok kialakítása Segítségnyújtás

Részletesebben

Az MNVH céljai, feladata és felépítése

Az MNVH céljai, feladata és felépítése Az MNVH céljai, feladata és felépítése Tóth Márta MNVH Bács-Kiskun megyei referens Szarvas, 2013. április 29. MNVH megalakulása, jogszabályi háttér 1698/2005 EK rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési

Részletesebben

VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet szerepe a magyar agrárszakképzésben Tájékoztatás a Leader programról

VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet szerepe a magyar agrárszakképzésben Tájékoztatás a Leader programról Budapest, 2011. november 10. VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet szerepe a magyar agrárszakképzésben Tájékoztatás a Leader programról Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Vidékfejlesztési,

Részletesebben

MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT

MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLÓZAT Komárom Esztergom megyei Vidékfejlesztési Információs Pont Mocsi Ádám - Vidékfejlesztési referens NAKVI fő feladatai Közreműködés EMVA Darányi Ignác terv- LEADER HACS IKSZT

Részletesebben

Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet ALAPÍTÓ OKIRATA

Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet ALAPÍTÓ OKIRATA Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet ALAPÍTÓ OKIRATA KGF/582/2012. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 8. (4) bekezdésében, az államháztartásról

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat.. MNVH. megyei területi felelős 2015. szeptember Az MNVH célja, feladatai Az MNVH célja: Az MNVH feladata a vidékfejlesztésben érdekelt összes szereplő együttműködési hálózatba

Részletesebben

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások. Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens FELADATOK

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások. Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens FELADATOK A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens Magyarország legszebb konyhakertje Karcag, 2013. november 15. FELADATOK A politikai -, a szakmai-

Részletesebben

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens

A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens A MNVH tevékenységei projektötleti felhívások Dr. Barancsi Ágnes MNVH Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens Magyarország legszebb konyhakertje Karcag, 2013. november 15. FELADATOK A politikai -, a szakmai-

Részletesebben

A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban

A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban A NAKVI szerepe a Tanyafejlesztési Programokban Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató NAKVI Tanyák és aprófalvak Magyarországon Budapest, 2014. 12. 16. Amiről szó lesz 1. A NAKVI feladatairól 2. Tanyafejlesztési

Részletesebben

Hagyományos termékek és jó gyakorlatok a helyi gazdaságfejlesztésben

Hagyományos termékek és jó gyakorlatok a helyi gazdaságfejlesztésben Hagyományos termékek és jó gyakorlatok a helyi gazdaságfejlesztésben Palllóné Dr. Kisérdi Imola mb. osztályvezető, c. egyetemi docens NAKVI Projektkoordinációs Osztály Gönc, 2013. szeptember 6. A hagyományos

Részletesebben

Megnyító A stressz és annak megelőzése

Megnyító A stressz és annak megelőzése Kecskemét, 2011. szeptember 13. Megnyító A stressz és annak megelőzése Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid főigazgató Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet "A stressz az összegzése mindannak a kopásnak,

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításáról

TÁJÉKOZTATÓ. a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításáról TÁJÉKOZTATÓ a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat felállításáról I. Előzmények Az 1698/2005/EK rendelet 68. cikke előírja a tagállamok számára a nemzeti vidéki hálózatok létrehozását, melynek határideje 2008.

Részletesebben

Az MNVH céljai, feladata és felépítése

Az MNVH céljai, feladata és felépítése Az MNVH céljai, feladata és felépítése MNVH megalakulása, jogszabályi háttér 1698/2005 EK rendelet 1060/2008. (IX.19.) Korm. határozat 131/2008. (X. 1.) FVM rendelete 36/2010. (XI.30.) VM rendelete Az

Részletesebben

Országos Könyvtárügyi Konferencia

Országos Könyvtárügyi Konferencia Eperjesi Tamás főigazgató-helyettes NAKVI 2012. november 22-23. Országos Könyvtárügyi Konferencia Országos Széchényi Könyvtár Az intézet rövid története 1994-ben az elődszervezetek összevonásával a szakképzési

Részletesebben

Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens. Parád,2013 március 26.

Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens. Parád,2013 március 26. Csuhány Bence Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Heves megyei referens Parád,2013 március 26. MNVH megalakulása, jogszabályi háttér 1698/2005 EK rendelet 1060/2008. (IX.19.) Korm. határozat 131/2008. (X. 1.)

Részletesebben

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA

PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK, ELŐZETES NYILVÁNTARTÁSBA VÉTEL, PROJEKTÖTLETEK BENYÚJTÁSA DR. BARANCSI ÁGNES Jász-Nagykun-Szolnok megyei referens I. MNVH INFORMÁCIÓS PONT IRODA Gál Ferenc Főiskola Térségfejlesztő

Részletesebben

Az IKSZT-k szerepe a vidékfejlesztésben

Az IKSZT-k szerepe a vidékfejlesztésben Az IKSZT-k szerepe a vidékfejlesztésben Dr. Eperjesi Tamás főigazgató-helyettes, NAKVI A TÖBBCÉLÚ KÖZÖSSÉGI TEREK FEJLESZTÉSE PROGRAM II. ORSZÁGOS SZAKMAI KONFERENCIA Lakitelek, 2015. május 20. Tanyafejlesztés

Részletesebben

A magyarországi vidékfejlesztés tervezése, jelenlegi és jövőbeli feladatok. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid az MNVH főtitkára, a NAKVI főigazgatója

A magyarországi vidékfejlesztés tervezése, jelenlegi és jövőbeli feladatok. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid az MNVH főtitkára, a NAKVI főigazgatója A magyarországi vidékfejlesztés tervezése, jelenlegi és jövőbeli feladatok Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid az MNVH főtitkára, a NAKVI főigazgatója Mottó Bourdieu szerint a társadalmi tőke azon meglévő, illetve

Részletesebben

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia

Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban. 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Hatásvizsgálatok és stratégiák kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban 2013. november 26. ÁROP-1.1.19 Záró konferencia Államreform Operatív Program ÁROP-1.1.19 Amiről szó lesz. Az ÁROP-1.1.19 pályázati

Részletesebben

Az MNVH céljai, feladata és felépítése. Bíró Anna MNVH Nógrád megyei referens

Az MNVH céljai, feladata és felépítése. Bíró Anna MNVH Nógrád megyei referens Az MNVH céljai, feladata és felépítése Bíró Anna MNVH Nógrád megyei referens MNVH megalakulása, jogszabályi háttér 1698/2005 EK rendelet - az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó

Részletesebben

Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat bemutatása

Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat bemutatása Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat bemutatása Ponicsán Péter Csongrád megyei vidékfejlesztési referens MNVH megalakulása, jogszabályi háttér Minden tagállam nemzeti vidéki hálózatot hoz létre, amely összefogja

Részletesebben

II. KSZR szakmai műhelynap

II. KSZR szakmai műhelynap II. KSZR szakmai műhelynap Pécs, 2014. május 26-27. Eperjesi Tamás vidékfejlesztési igazgató NAKVI A NAKVI feladatai Közreműködés 2014-2020 megyei és helyi tervezésben 2014-2020 alakulás Helyi közösségekhez

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2011-2014. évi tevékenysége. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid MNVH főtitkár

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2011-2014. évi tevékenysége. Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid MNVH főtitkár A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat 2011-2014. évi tevékenysége Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid MNVH főtitkár Célok és tevékenységek Az MNVH feladata és célja Forrás: Dr. Csatári Bálint Az MNVH alapvető tevékenységei

Részletesebben

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról

Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról Arnóczi Rozália tanácsos Vidékfejlesztési Főosztály 2011. február 16. Összefoglaló a LEADER program végrehajtásának megújításáról A főbb probléma

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Cselekvési Terve

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Cselekvési Terve A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Cselekvési Terve A 1698/2005/EK Tanácsi rendelet értelmében minden tagállam nemzeti vidéki hálózatot hoz létre. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról szóló 1060/2008.

Részletesebben

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens

A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata. Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens A 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó Vidékfejlesztési Program tervezési folyamata Romvári Róbert, NAKVI MTO, tervezési referens Amiről szó lesz 1. A NAKVI és a tervezés kapcsolata 2. Hogyan segíti az

Részletesebben

Agrár-innovációs hálózat kiépítésének folyamata

Agrár-innovációs hálózat kiépítésének folyamata Agrár-innovációs hálózat kiépítésének folyamata Dr. Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár 2016. január 14. EIP hálózat jogszabályi alapja 1305/2013/EU EMVA rendelet 53. cikke Európai

Részletesebben

2014. 04. 16. Szabolcs

2014. 04. 16. Szabolcs A projekt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Elnökségének értékelése és javaslata alapján, az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában, a Nemzeti Vidékfejlesztési Program Irányító

Részletesebben

Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020

Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020 Virágzó Vidékünk Európa Nap Fiatal gazdák ösztönzése 2014-2020 Dr. Weisz Miklós AGRYA társelnök MNVH elnökségi tag Kecskemét, 2014-05-16 2000 2010 Fiatal gazdák (< 35): - 2,1% Gazdák (35 54): - 5,3 % Fiatal

Részletesebben

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum:

KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum: KÖZGYŰLÉS ELŐKÉSZÍTÉSE 2. Napirendi pont előterjesztése Dátum: 2014.03.04. Zempléni Tájak Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlése részére tájékoztatás a 2014. március hó 04-i ülés 2. napirendi pontjához

Részletesebben

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u. 66. Email: munkaszervezet@koppanyvolgye.t-online.hu Tel.: 84-377-542 Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE. Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA KÉPZÉSI ÉS TOVÁBBKÉPZÉSI INTÉZET ÜGYRENDJE Elfogadva: 2013. április 16., hatályba lép: 2013. április 18-án A Képzési és Továbbképzési Intézet (a továbbiakban: KTI) ügyrendjét (a továbbiakban:

Részletesebben

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén

Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén Stratégia értékelés és továbbfejlesztése a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület területén Berhida, 2015. április 24. Kontics Monika Munkaszervezet vezető Honnan indultunk? 2007-2008. HVI

Részletesebben

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Cím port XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 0 i kezelésű előirányzatok Vidékfejlesztési és halászati programok Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II.

Részletesebben

Mindenekel tt szeretnénk sikerekben gazdag, eredményes, boldog új évet kívánni Önnek!

Mindenekel tt szeretnénk sikerekben gazdag, eredményes, boldog új évet kívánni Önnek! Kedves Olvasónk! Mindenekel tt szeretnénk sikerekben gazdag, eredményes, boldog új évet kívánni Önnek! Januárban a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) egy témakörben vár projektötletet az el zetesen nyilvántartásba

Részletesebben

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Székesfehérvár 2014. november 27. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) és a referensi hálózat Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tudásmegosztó nap Csikász Gábor MNVH B.-A.-Z. megyei referense Az MNVH célja,

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás

A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete A B C D E F G H I J K. 2. prioritás. prioritás. prioritás A Vidékfejlesztési Program (VP) éves fejlesztési kerete 1. Felhívás azonosító jele 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. A B C D E F G H I J K VP1-1.1.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- VP1-2.3.1-4.1.1.1-4.1.1.2-4.1.1.3-

Részletesebben

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakképzési és felnőttképzési feladatai. Markhard József

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakképzési és felnőttképzési feladatai. Markhard József A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakképzési és felnőttképzési feladatai Markhard József Ágazati irányítás Irányító szerv Nemzetgazdasági Minisztérium Közigazgatási Államtitkárság Szakképzés

Részletesebben

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ

A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől. Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ A Pályázati és Innovációs Központ tevékenységei 2014. évtől Soltész-Lipcsik Melinda Pályázati és Innovációs Központ Helyzetfelmérés Az elmúlt két hónap tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy erőforrás

Részletesebben

Jogszabály-változások a szaktanácsadásban

Jogszabály-változások a szaktanácsadásban NEMZETI AGÁRGAZDASÁGI KAMARA Jogszabály-változások a szaktanácsadásban SZÉKELY ERIKA Székesfehérvár, 2014. november 27. Tájékoztatás, tanácsadás, szaktanácsadás Agrár-tanácsadás Térítésmentes tanácsadás

Részletesebben

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága. Alapító Okirata Iktatószám: 7712/2008. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága Alapító Okirata Az oktatási és kulturális miniszter az államháztartásról szóló 1992. XXXVIII. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról

Tájékoztató a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia felülvizsgálatáról és a 2013. évi LEADER pályázatok benyújtásáról Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A vidékfejlesztési miniszter 36/2010. (XI. 30.) VM rendelete a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról

A vidékfejlesztési miniszter 36/2010. (XI. 30.) VM rendelete a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2010. évi 182. szám 26151 A vidékfejlesztési miniszter 36/2010. (XI. 30.) VM rendelete a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózatról A mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati

Részletesebben

A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, január 30.

A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, január 30. A Tanyafejlesztési Program eredményei és a jövőbeli feladatok Budapest, Parlament - Vadászterem, 2014. január 30. dr. Viski József VM Stratégiai Főosztály 1 A Program előzményei, jogi háttere 49/2009.

Részletesebben

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu

Gárdony-Kápolnásnyék-Nadap-Pákozd-Pázmánd-Sukoró-Velence-Vereb-Zichyújfalu HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIAI FELÜLVIZSGÁLAT (HVS) 2013! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy az EMVA társfinanszírozású intézkedések Irányító Hatósága 16/2013. (III.6.) közlemény értelmében elrendelte

Részletesebben

Bábolna 2013. december 10.

Bábolna 2013. december 10. Bábolna 2013. december 10. Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013 (uniós tervezési időszakhoz igazodva) tengelyek (I., II., III., és IV. LEADER) LEADER Helyi Akciócsoportok kiemelt feladata:

Részletesebben

Helyi gazdaságfejlesztési lehetıségek a LEADER Program keretében és a 2014-2020-as programozásban

Helyi gazdaságfejlesztési lehetıségek a LEADER Program keretében és a 2014-2020-as programozásban Helyi gazdaságfejlesztési lehetıségek a LEADER Program keretében és a 2014-2020-as programozásban Dr. Eperjesi Tamás igazgató, NAKVI VFI Helyi gazdaság Mőhelymunka Autonómia Alapítvány Budapest, 2013.

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Az Oktatási Hivatal feladatai

Az Oktatási Hivatal feladatai Az Oktatási Hivatal feladatai Kerpen Gábor elnök Oktatási Hivatal Az Oktatási Hivatal feladatai közoktatási hatósági ügyintézés (köz- és felső)oktatási hatósági ellenőrzés érettségi, közoktatási felvételi

Részletesebben

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott.

Tárgyidőszakban 1 db kifizetési kérelem érkezett be, mely összesen 434 894 936 Ft támogatási igényt tartalmazott. TÁJÉKOZTATÓ RÉSZANYAG A MONITROING BIZOTTSÁG RÉSZÉRE A 2007-2013 KÖZÖTTI VIDÉKFEJLESZTÉSI PROGRAM EGYES INTÉZKEDÉS VÉGREHAJTÁSÁNAK ELŐREHALADÁSÁRÓL BESZÁMOLÓ IDŐSZAKA: 2012. JANUÁR 1-31. I. tengely 111.

Részletesebben

TÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 773 676 820 Ft

TÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001. Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 773 676 820 Ft TÁMOP 5.4.11. NYOLC PONT AZ AUTISTA SZEMÉLYEK ELLÁTÓRENDSZERÉNEK ORSZÁGOS SZINTŰ, KOMPLEX INNOVÁCIÓJA, SZAKMAI TANÁCSADÓ HÁLÓZAT ÉS KOORDINÁCIÓS KÖZPONT KIALAKÍTÁSÁVAL TÁMOP-5.4.11-12/1-2012-0001 Az Európai

Részletesebben

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása

Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Szaktanácsadás 2013 konferencia Az ÚMVP (DIT) szakképzési jogcímét és szaktanácsadási jogcímét érintő, VM hatáskörbe tartozó rendeletek módosítása Füsi Erzsébet NAKVI SZFO megbízott osztályvezető A szakképzési

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELELŐS AKKREDITÁLT KÖZBESZERZÉSI SZAKTANÁCSADÓK SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési

Részletesebben

Az MNVH I. szakosztály

Az MNVH I. szakosztály IV. Vidékfejlesztési Nap "Értékek és lehetőségek" Az MNVH I. szakosztály A versenyképes mezőgazdasági termelés Budapest, 2014-12-09 A versenyképes mezőgazdasági termelés szakosztály A szakosztály munkaterve

Részletesebben

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár

szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár A vidékfejlesztés aktuális közpolitikai és szakpolitikai kérdései V. Németh Zsolt Vidékfejlesztésért felelős államtitkár Paradigmaváltás Vidékfejlesztési Minisztérium: - Agrárium - Vidékfejlesztés - Környezetvédelem

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira

Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 2. oldal c) ellátja a Korm. rendeletben, a Társaság alapító okira Magyar joganyagok - 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás - a Széchenyi Progra 1. oldal 3/2013. (II. 28.) MeG államtitkári utasítás a Széchenyi Programiroda Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Részletesebben

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI

KÖFOP A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA NONPROFIT KFT. SZEREPE ÉS FELADATAI ELŐZMÉNYEK 2011-ben létrejött a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. a Promei Nonprofit Kft. jogutódjaként a Nemzeti

Részletesebben

Az Agridiag projekt technikai háttere: a Leonardo da Vinci program

Az Agridiag projekt technikai háttere: a Leonardo da Vinci program 2012 1 HU1 LEO05 04850 Az Agridiag projekt: áttekintés Balázs Katalin Gödöllő, Az Agridiag projekt technikai háttere: a Leonardo da Vinci program az Európai Bizottság együttműködési programja a szakképzés

Részletesebben

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5.

TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI Szarvas, szeptember 5. TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAM TAPASZTALATAI 2011-2014 Szarvas, 2014. szeptember 5. Szabó Tibor, szaktanácsadó Kecskeméti Főiskola Területi Szaktanácsadó Központ Tanyafejlesztési Program A Vidékfejlesztési Minisztérium

Részletesebben

A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre

A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre A HFS elkészítését segítő konzultációk, fórumok száma, témaköre Ssz. Dátum Címe Témakör Elnökségi ülés- Helyi Fejlesztési 1. 2015.11.04 2. 2015.11.06 Fejlesztési Stratégia tervezése 3. 2015.11.16 Tervezési

Részletesebben

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00

1. melléklet az 1248/2016. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete 6,20 0,00 2,60 1,38 1,66 0,56 0,00 1. melléklet az 1248/20. (V. 18.) Korm. határozathoz A Vidékfejlesztési Program éves fejlesztési kerete neve 1. 2. 3. 4. 5. VP1-1.1.1- VP1-1.2.1- VP1-1.2.2- VP1-1.3.1- VP1-2.1.1-2.1.2- Agrárgazdasági képzések

Részletesebben

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szerepe a szakképzésben

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szerepe a szakképzésben A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szerepe a szakképzésben Új fogalmak: szakképzési feladatot ellátó hatóság Pest Megyei Kormányhivatal állami szakképzési és felnőttképzési szerv - NSZFH 2

Részletesebben

Szent Gergely Népfőiskola. Szervezeti- és Működési Szabályzat

Szent Gergely Népfőiskola. Szervezeti- és Működési Szabályzat Szent Gergely Népfőiskola Szervezeti- és Működési Szabályzat TARTALOM 1..A szabályzat célja, tartalma... 3 2..Az SZMSZ célja... 3 3..A szabályzat hatálya... 3 4..Az Intézmény jogállása... 3 5..Létesítő

Részletesebben

Országos Szaktanácsadási Központ a NAK keretében Készítette: Székely Erika Előadó: Varga Zsuzsanna

Országos Szaktanácsadási Központ a NAK keretében Készítette: Székely Erika Előadó: Varga Zsuzsanna NEMZETI AGÁRGAZDASÁGI KAMARA Országos Szaktanácsadási Központ a NAK keretében Készítette: Székely Erika Előadó: Varga Zsuzsanna Budapest, 2014. október 30. Jogszabályok módosulása 2014. október 1-én hatályba

Részletesebben

Dr. Vér András - Dr. Milics Gábor - Cseri Dalma INNOVÁCIÓ NÖVEKEDÉS FENNTARTHATÓSÁG VII. ORSZÁGOS TANÁCSADÓI KONFERENCIA OKTÓBER 30.

Dr. Vér András - Dr. Milics Gábor - Cseri Dalma INNOVÁCIÓ NÖVEKEDÉS FENNTARTHATÓSÁG VII. ORSZÁGOS TANÁCSADÓI KONFERENCIA OKTÓBER 30. Dr. Vér András - Dr. Milics Gábor - Cseri Dalma INNOVÁCIÓ NÖVEKEDÉS FENNTARTHATÓSÁG VII. ORSZÁGOS TANÁCSADÓI KONFERENCIA 2014. OKTÓBER 30. Karunk 2000. január 1-én csatlakozott a Nyugat-Magyarországi Egyetemhez

Részletesebben

VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/1

VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/1 2014 2020 TERVEZÉS VÖLGY VIDÉK HÍRLEVÉL 2014/1 A 2007 2013 as programozási időszak lejártával megkezdődik a felkészülés a 2014 2020 as programra. Ennek első lépéseként a program Irányító Hatósága (a Vidékfejlesztési

Részletesebben

A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZEREPE A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN,

A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZEREPE A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN, SZÉCHENYI PROGRAMIRODA KÖFOP-3.3.3-15-2016-00001 A SZÉCHENYI PROGRAMIRODA SZEREPE A TERÜLETFEJLESZTÉSBEN, GAZDASÁGFEJLESZTÉSBEN BUZÁS LÁSZLÓ REGIONÁLIS IGAZGATÓ ELŐZMÉNYEK 2011-ben létrejött a Széchenyi

Részletesebben

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban

Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Képzési lehetőségek oktatók és felsőoktatási munkatársak számára a Campus Mundi programban Campus Mundi program - felsőoktatási intézmények nemzetköziesítésének támogatása Cél: a hazai felsőoktatási intézményekben

Részletesebben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben

Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Helyi hálózatok szerepe a vidékfejlesztésben Tószegi-Faggyas Katalin vidékfejlesztési igazgató Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság Tudásmegosztó Nap - Székesfehérvár, 2014. november 27. A vidékfejlesztés

Részletesebben

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA

A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A KÖZBESZERZÉSI HATÓSÁG PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA A KÖZBESZERZÉSI KIVÁLÓSÁGI DÍJ - 2018 ELNYERÉSÉRE FELSŐOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK TANULÓI SZÁMÁRA A Közbeszerzési Hatóság a kiemelkedő színvonalú közbeszerzési szakmai

Részletesebben

A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2013/2014 tanévben

A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium. meghirdeti a 2013/2014 tanévben A VM Közép-magyarországi Agrár-szakképző Központ Bercsényi Miklós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium meghirdeti a 2013/2014 tanévben a "FÖLDTŐL AZ ASZTALIG" AGRÁR- ÉS ÉLELMISZERTUDOMÁNYI PROJEKTVERSENYT

Részletesebben

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 27/2014. (II.17.) számú KÖZLEMÉNYE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) támogatott intézkedések 2014. évi kiegészítő monitoring adatszolgáltatás

Részletesebben

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader.

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / 06-27-370-890 / borzsony.duna@gmail.com / www.borzsonyleader. Emlékeztető Tárgy: Projektlátogatások ECOSYAL program 2. Időpont: 2014. augusztus 28. Helyszín: Szokolya, IKSZT 2014. áprilisától a Börzsöny Duna Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület bekapcsolódott egy már

Részletesebben

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012

Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek. SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Közbeszerzési, Pályázati és Beruházási ismeretek SZIE GTK Bsc. képzés 2012 Fejlesztési programok Új Széchenyi Terv (Új Magyarország Fejlesztési Terv) Darányi Ignác Terv (Új Magyarország Vidékfejlesztési

Részletesebben

TAKÁCS FERENC KÉPZŐ KÖZPONT

TAKÁCS FERENC KÉPZŐ KÖZPONT VIDÉKFEJLESZTÉSI TUDÁSKÖZPONT A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MEZŐGAZDASÁGI KARÁN TAKÁCS FERENC KÉPZŐ KÖZPONT SZTE MGK 6800 Hódmezővásárhely, Tanya 1431. Tel/Fax: 62/533-699, 62/533-698, Fax.: 62/220-864 e-mail:

Részletesebben

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere

Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere Az ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjpályázat kiírási rendszere A, a magyar projektmenedzsment szervezetek által létrehozott közösség, amely évente a Projektmenedzsment világnapján ÉV PROJEKTMENEDZSERE díjat adományoz.

Részletesebben

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a helyi erőforrások hálózatba szervezésében

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a helyi erőforrások hálózatba szervezésében A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerepe a helyi erőforrások hálózatba szervezésében Tószegi-Faggyas Katalin vidékfejlesztési igazgató Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóság Mezőtúr, 2014. november

Részletesebben

Küzdelem korunk pestise ellen konferencia a zaj elleni védelem aktuális kérdéseiről

Küzdelem korunk pestise ellen konferencia a zaj elleni védelem aktuális kérdéseiről Herman Ottó Intézet Budapest, 2015. október 12. Küzdelem korunk pestise ellen konferencia a zaj elleni védelem aktuális kérdéseiről Dr. Béres András főigazgató-helyettes Értékalapú Sokszínűség, polihisztorság

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program bemutatása

Vidékfejlesztési Program bemutatása A projekt az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló intézkedések Irányító Hatóságának jóváhagyásával készült. Vidékfejlesztési Program bemutatása Pannon Térségfejlesztő

Részletesebben

Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek

Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek Az alkalmazott innovációk támogatása és az innovációs partnerségek Dr. Feldman Zsolt Földművelésügyi Minisztérium 2016. február 26. Budapest Kutatás-fejlesztés és innováció Magyarországon K+F ráfordítások

Részletesebben

Közösség által irányított helyi fejlesztés (CLLD) 2014-2020 szeminárium. Brüsszel, 2013. február 6.

Közösség által irányított helyi fejlesztés (CLLD) 2014-2020 szeminárium. Brüsszel, 2013. február 6. Közösség által irányított helyi fejlesztés (CLLD) 2014-2020 szeminárium Csak egyszerűen! Brüsszel, 2013. február 6. 1 Hogy jól induljon: CLLD végrehajtási rendszer Tisztázzuk, kinek mi a feladata? Kinek

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program agrár-innovációs lehetőségeinek kiemelése. Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes

A Vidékfejlesztési Program agrár-innovációs lehetőségeinek kiemelése. Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes A Vidékfejlesztési Program agrár-innovációs lehetőségeinek kiemelése Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes Innováció an idea put into practice with success jelentősége sokrétű EU politika is felismerte

Részletesebben

VM Igazgatás 2013. január 1-2013. április 30. kötött szerződései

VM Igazgatás 2013. január 1-2013. április 30. kötött szerződései Partner megnevezése Szerződés típusa Szerződés tárgya Gyursó Gyöngyi egyéni vállalkozó Herencsényi Béla Denkinger Géza Hibbey Marót Dr. Pleva György Dr. Campo Consulting Hungárai Zrt. Valentine Kft. PROVITAL

Részletesebben

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21.

Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről. Budapest, január 21. Tájékoztató a református szaktanácsadó rendszerről Budapest, 2016. január 21. A feladat 2011. évi CXC. törvény 19. (2) Pedagógiai-szakmai szolgáltatás a) a pedagógiai értékelés, b) a szaktanácsadás, tantárgygondozás,

Részletesebben

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23.

A projektzáró tájékoztató rendezvény június 23. A projektzáró tájékoztató rendezvény 2010. június 23. A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködési kapacitásainak megerősítése ÁROP-1.1.5/C A Tokaji kistérség fejlesztési és együttműködési

Részletesebben

Vidékfejlesztési Program 2014-2020

Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Vidékfejlesztési Program 2014-2020 Fejlesztéspolitikai Fórum Vajdahunyadvár dr. Mezei Dávid Agrár-vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkár Budapest, 2014.12.10. A V4 részesedése az EU

Részletesebben

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye Az ÚMVP Irányító Hatóságának 6/2011 (II.4.) közleménye a 93/2007. (VII. 29.) FVM rendelet, valamint a 147/2007. (XII. 4.) FVM rendelet alapján elkészült a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (HVS) felülvizsgálatáról,

Részletesebben

2013. évi Stratégia felülvizsgálat

2013. évi Stratégia felülvizsgálat 2013. évi Stratégia felülvizsgálat Zala Termálvölgye LEADER Helyi Akciócsoport Tájékoztató fórum 2013. március 21. Zalaszentgrót Zala Termálvölgye Egyesület Vidékfejlesztési célú civil szervezet LEADER

Részletesebben

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület

Koppányvölgyi Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület Tisztelt Olvasó! Ön a LEADER Hírlevelét nyitotta meg képernyőjén. A LEADER Hírlevél megjelentetésével Egyesületünk legfőbb célja, hogy a Koppányvölgye Helyi Akciócsoport tervezési területén lévő 56 település

Részletesebben

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna.

A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás. Dr. Majoros Anna. A Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet tevékenysége az életen át tartó tanulás Dr. Majoros Anna igazgatóhelyettes Erősségek Az intézet hírneve Nyitottság innovációra Vezetői

Részletesebben

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai

A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai A Vidékfejlesztési Program dísznövénytermesztők számára elérhető pályázati felhívásai Nagy Attila Főosztályvezető EMVA Stratégiai Főosztály Agrár-vidékfejlesztésért felelős Államtitkárság Miniszterelnökség

Részletesebben

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek

A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek A külpiacra lépéshez igénybe vehető pályázatok, hitelek, garanciák, egyéb finanszírozási lehetőségek Szivi Orsolya 2009. április 20. Budapest Az előadás felépítése Fejlesztési programok, pályázati lehetőségek

Részletesebben