TARTALOM. NÉZÕPONTOK Dr. Visontai-Szabó Katalin A családon belüli erőszak pszichológiai és jogi kérdései / 9

Átírás

1

2 TARTALOM A CSALÁDJOG JÖVÕJE Dr. Lápossy Attila Dr. Szabó-Tasi Katalin Dr. Szajbély Katalin A család(fogalom) és más alapjogok alkotmányjogi megközelítésből / 1 NÉZÕPONTOK Dr. Visontai-Szabó Katalin A családon belüli erőszak pszichológiai és jogi kérdései / 9 Dr. Grád András Nisztor Mária Objektív vagy szubjektív? kérdőjelek az igazságügyi pszichológus szakértői vélemények megbízhatósága terén a hazai családjogban / 19 KITEKINTÉS Dr. Kőfalusi Eszter Gyakorlati tudnivalók az európai öröklési rendelet hajnalán / 30 KÜLFÖLDI SZEMLE Dr. Szeibert Orsolya Ami a házasság témájából Európát jelenleg leginkább foglalkoztatja: az azonos nemű partnerek házassága / 38 JOGGYAKORLAT Dr. Kőrös András A Kúria házassági vagyonjogi gyakorlatából / 45

3 A CSALÁDJOG JÖVÕJE A család(fogalom) és más alapjogok 1 alkotmányjogi megközelítésből A család az egyik legalapvetőbb és legkézzelfoghatóbb fogalmunk. Korántsem egyszerű vállalkozás azonban annak a meghatározása, hogy pontosan milyen kapcsolati formákat tekinthetünk családnak, hogy kik alkothatnak családot. A fogalom folyamatos jogi és morális viták kereszttüzében áll. A család ugyanis hagyományosan a társadalom legfontosabb alapegysége, a fogalma pedig szorosan kötődik az adott kor társadalmi és történelmi valóságához, ennek megfelelően tartalma folyamatosan változott és fejlődött. Gondolhatunk például a házasságon alapuló család primátusának háttérbe szorulására vagy éppen a törvényen kívül született gyermekek hátrányos helyzetének és jogállásának rendezésére. 1 Írásunkban a család fogalmával összefüggő kérdéseket alkotmányjogi nézőpontból vizsgáljuk. Kiindulópontként máris egy furcsa kettősségre érdemes felhívni a figyelmet a család fogalmával kapcsolatban: az államnak mind az Alkotmány korábbi rendelkezése, mind pedig a hatályos Alaptörvény L) cikke alapján egyfelől védenie kell a család intézményét (intézményvédelem), másfelől pedig tiszteletben kell tartania az egyén családi élettel kapcsolatos döntéseit (társkapcsolatban élés, házasságkötés, gyermekvállalás). E döntések joga az emberi méltósághoz és az önrendelkezéshez, a magánszférához és családi élethez való alapjog körébe tartozik, és csak kivételesen érheti külső, állami beavatkozás. A család fogalmáról való gondolkodás során nem lehet figyelmen kívül hagyni az állam világnézeti semlegességének követelményét. Ahogyan az Alkotmánybíróság fogalmazott: a jogállami alapelv, az egyenlő emberi méltóság feltétlen tiszteletéből, valamint a modern társadalmak megszüntethetetlen pluralizmusából fakadó kötelezettség, hogy az állam ideológiai, eszmei, világnézeti kérdésekben nem foglalhat állást. 2 Közös tanulmányunk első részében azt kívánjuk bemutatni, hogy az új családvédelmi törvényben 3 1 A tanulmány lezárására szeptember 30-án került sor, azt megelőzően, hogy az Alkotmánybíróság állást foglalt volna. (A szerzők a folyóiratban később A családban marad? Az alkotmánybírósági döntés után c. megjelenő cikkükben reagálnak az AB vonatkozó döntésére.) 2 Először lásd: 4/1993. (II. 12.) AB határozat. 3 A családok védelméről szóló évi CCXI. törvény (a továbbiakban: Csvt.). rögzített jogi fogalom több ponton eltér a család tényleges, szociológiai értelemben vett fogalmától, másrészt az Alkotmánybíróság által felállított, követett, az európai emberi jogi gyakorlatban rögzített standardoktól is. A család fogalmának restriktív meghatározása a megbélyegző hatás mellett aggályos az abból indokolatlanul kimaradó személyek szempontjából: egyrészt az ilyen családformák nem kapják meg az államtól az intézményvédelmi kötelezettségből eredő támogatásokat, másrészt pedig a családi élethez való joguk védettsége is sérülhet. A tanulmány második és harmadik részében a Csvt. öröklési keretszabályainak, valamint a családtámogatási törvénynek olyan rendszerszintű anomáliáira kívánunk rámutatni, amelyek szoros kapcsolatban állnak a család és a családi jogállás meghatározásával. Mérceként tekintünk az Alkotmánybíróság irányadó határozataira és az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a magyar alapjogi gyakorlat szempontjából kiemelt jelentőséggel bíró gyakorlatára. Álláspontunk szerint a család fogalmának meghatározása akkor sem tekinthető pusztán szimbolikus deklarációnak, ha adott pillanatban még nem fűződik hozzá közvetlen joghatás. Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a törvényalkotó csak egy jól meghatározott céllal definiál fogalmakat: azért, hogy azokhoz adott esetben joghatás kapcsolódhasson. Alkotmányjogi megközelítésből lényeges, hogy a törvényi családfogalom amennyiben annak meghatározására a jogalkotó vállalkozik ne minősüljön kizárónak vagy kirekesztőnek. A családi jogállással összefüggő, így különösen a családok támogatására vonatkozó szabályozásnak 4 pedig meg kell felelnie az egyenlő bánásmód követelményének és eleget kell tennie a gyermekek jogainak védelmével összefüggő állami kötelezettségnek. Az alkotmányjogi aspektusú elemzéshez háttérként és munícióként szolgált, hogy az alapvető jogok biztosának munkatársaiként mindhárman részt vettünk a családvédelmi, illetve a családtámogatási törvénnyel kapcsolatos ombudsmani vizsgálatokban, majd ezt követően az alkotmánybírósági indítványok összeál- 4 A családok támogatásáról szóló évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.). 1

4 lításában. 5 Tanulmányunk ugyanakkor nem ezeknek az indítványoknak ismertetésére, hanem az azokban is megjelenő gyakorlati és alapjogi problémák bemutatására törekszik. 1. Kizáró családfogalom? A család fogalmának jogi meghatározását nehezíti a társadalmi valóság folyamatos változása. A társkapcsolatok jellemző formái és az azokon alapuló családmodellek még egy adott társadalom vonatkozásában sem tekinthetőek állandónak, hiszen azokat számos szociológiai, kulturális és gazdasági tényező befolyásolja. Magyarország tekintetében bár a es népszámlálás e témára vonatkozó adatai jelen tanulmány lezárásakor még nem hozzáférhetőek már a 2001-es népszámlálás adatainak értékelése is tanulságos. Eszerint Magyarországon az élettársi kapcsolatokat először az évi népszámláláskor vették számba, az akkori 62 ezer ilyen párkapcsolat 1990-re megkétszereződött, 2001-re pedig közel négy és félszeresére nőtt. Számuk 2001 februárjában meghaladta a 271 ezret, s ezzel az összes családon belüli arányuk 9 10 százalék közé, párkapcsolatokon belüli részesedésük pedig 11 százalék fölé emelkedett. 6 A 2005-ös mikrocenzus eredményei alapján folytatódó tendencia a házasságban élők arányának folyamatos csökkenése. Ezzel párhuzamosan emelkedett azonban az élettársi kapcsolatban élők száma és aránya, elsősorban a fiatalok növekvő hányada választja a párkapcsolatnak ezt a formáját. A 30 éven aluliaknál visszaesett a házasok aránya. 7 Tanulmányunkban nem kívánunk általános, kimerítő meghatározást adni a család fogalmával összefüggésben. Kiindulópontunk a későbbiekben bemutatott alapjogi standardokkal összhangban nem a hatályos jogszabályokban rögzített család-definíció, hanem a család alkotmányjogi fogalmának elemei. Az alkotmányjogi családfogalomra vonatkozó meghatározást azonban sem az Alkotmánybíróság, sem pedig az EJEB döntései nem tartalmaznak, legfeljebb egyes fogalmi elemek rekonstruálhatóak. Álláspontunk szerint a család alkotmányjogi fogalmát Drinóczi Tímea és Zeller Judit meghatározásával lehet a legjobban szemléltetni, eszerint: Alkotmányjogi értelemben családnak tekinthető az olyan szabad akaraton alapuló életközösség, amelynek legalább két tagja van, aki- 5 Az ombudsman által benyújtott indítványok a hu/allam/jelentes/ ai.rtf oldalon, valamint a oldalon olvashatóak. 6 Dr. Fóti János Dr. Lakatos Miklós Rózsa Gábor: A népesség főbb demográfiai és foglalkoztatottsági jellemzői. In: Statisztikai Szemle május június o. 7 Lásd: /2006_05-06_001.pdf ket tényleges kapcsolat, kötődés és függőségi helyzet tart össze, és amely viszonyrendszerben mindegyik félnek meghatározott jogai és a gyermeket kivéve egyben kötelezettségei is vannak. 8 A családjogi törvény 9 korábban nem definiálta azt, hogy mi számít családnak. A 2011 végén elfogadott Csvt. a családi jogállás keletkezésével kapcsolatban a 7. (1) és (2) bekezdésében rögzíti a család fogalmát, a fenti meghatározásánál első pillantásra láthatóan is szűkebbre szabva azt. A törvény szerint a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja 1) egy férfi és egy nő házassága vagy 2) egyenesági rokoni kapcsolat, vagy 3) a családba fogadó gyámság. A Csvt. alapján az egyenesági rokoni kapcsolat pedig 1) leszármazással vagy 2) örökbefogadással jön létre. A Csvt. házasság-centrikus családfogalomban gondolkodik: a család alapja a társkapcsolatok közül ugyanis kizárólag a házasság lehet. A megfogalmazás azt viszont homályban hagyja, hogy például az élettársi kapcsolatban élő szülők és közös gyermekük vajon együttesen is családnak minősülnek-e vagy pedig csak a szülők és a leszármazó gyermek közt van családi kapcsolat (jogviszony), de a szülők közt már nincs. Megítélésünk szerint a hatályos definíció két tekintetben szűkíti a család fogalmát, ez pedig felveti az egyenlő bánásmód követelményének sérelmét. A családvédelmi törvény házasságközpontú családfogalma egyrészt problémákat vet fel az azonos nemű felek társkapcsolatán alapuló együttélési formációk, másrészt pedig a különnemű felek közti, nem házasságon alapuló társkapcsolatok szempontjából. Kérdés, hogy ez a szűkítés milyen társkapcsolatokat zár ki a család fogalmi köréből. Jelen pillanatban a jogilag is elismert társkapcsolatoknak amint arra az Alkotmánybíróság 2010-ben rámutatott 10 a házasságon túl számos formája megkülönböztethető. A különnemű párok élhetnek a) tényleges, ún. de facto élettársi kapcsolatban, vagy b) a bizonyítás megkönnyítése végett döntésüktől függően kérhetik az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába való bejegyzésüket, vagy c) választhatják a házasságkötést. Az azonos nemű párok is élhetnek a) de facto élettársi kapcsolatban, vagy b) kérhetik az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába való bejegyzésüket, vagy házasságkötés hiányában c) választhatják a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét is. 8 Drinóczi Tímea Zeller Judit: A házasság és a család alkotmányjogi értelemben. In: Acta Humana, sz. 80. o.. 9 Ennek kapcsán megjegyzendő, hogy a Kodifikációs Főbizottság által elkészített Új Polgári Törvénykönyv 2012-es tervezetének negyedik, családjogi könyve külön részben, részletesen foglalkozik az élettársi kapcsolat, valamint a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményével. 10 Lásd 32/2010. (III. 25.) AB határozat. 2

5 Azonos nemű párok társkapcsolatai a család fogalmi körében Az Alaptörvény L) cikk értelmében a házasság intézménye a férfi és nő között, önkéntes elhatározáson alapuló életközössége esetén választható megoldás. Az Alkotmánybíróság már 1995-ben deklarálta, és azóta is következetesen érvényesítette azon álláspontját, hogy a házasság intézménye kultúránkban és jogunkban is hagyományosan férfi és nő életközössége. Ez az intézmény az Alkotmánybíróság szerint tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete. A házasságot az állam arra tekintettel is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását. 11 Ezt az álláspontot január 1-jétől az Alaptörvény szövege is átvette, azaz a házasság alanyait különnemű személyekként határozza meg. Érdemes megjegyezni ezzel kapcsolatosan, hogy az egyes európai államokban e tekintetben nincs konszenzus. Az Emberi Jogok Európai Bírósága értelmezése szerint, a házasságkötés fogalmilag nem korlátozott a különnemű személyek esetére, habár az ellenkező megoldás sem olvasható ki kötelező jelleggel az Egyezményből. 12 Azonos nemű személyek mindazonáltal Magyarországon az Alaptörvény értelmében nem léphetnek egymással házasságra, esetükben így a családi élethez való jog nem a házassághoz való egyenlő hozzáférésben, hanem egy másik, tágabb kontextusban érvényesülhet. A fent hivatkozott, 1995-ös határozatában ugyanis azt is deklarálta az Alkotmánybíróság, hogy két személy tartós életközössége megvalósíthat olyan értékeket, hogy az érintettek személyi méltóságának egyenlő figyelembevétele alapján az együtt élő személyek nemétől függetlenül igényt tarthat jogi elismerésre. Egy későbbi határozatában pedig kimondta, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye az azonos nemű párok vonatkozásában alkotmányos megoldás. 13 Az azonos neműek tartós párkapcsolata számára az elismerés és a védelem igénye mivel ők házasságra nem léphetnek az emberi méltósághoz való jogból, és az abból származtatott önrendelkezési jogból, az általános cselekvési szabadságból, illetve a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogból levezethető. A testület kimondta, hogy az azonos nemű személyek számára, akik házasságot nem köthetnek, a jogalkotónak biztosítania kell egymás irányában a házastársakéhoz hasonló olyan jogállást, 11 Vö. 14/1995. (III. 13.) AB határozat. 12 Vasily Lukashevich: Egy új európai család. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a Schalk és Kopf kontra Ausztria esetben. In: Fundamentum, 3/ o. 13 Lásd 154/2008. (XII. 17.) AB határozat. amely az egyenlő méltóságú személyként kezelésüket biztosítja. A bejegyzett élettársi közösség intézménye esetükben nem veszélyezteti a házasság alkotmányosan védett helyzetét. Az Alkotmánybíróság a fentiek szerint alkotmányosnak találta a kizárólag azonos nemű párok részére nyitva álló bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét, amely sok tekintetben a házasságéhoz hasonló joghatásokkal bír, 14 és kvázi házasságnak tekinthető. 15 A Csvt. azonban a társkapcsolati formák közül kizárólag a házasságot vonja a család fogalmi körébe, amivel eleve kizárja a házassághoz hasonló bejegyzett élettársi kapcsolat családként való elismerését. A családvédelmi törvény pedig ezzel nem egyszerűen a társkapcsolati formák közt preferál, hanem a bejegyzett élettársi közösséget választó személyeket a szexuális irányultságuk alapján különbözteti meg a családi életükhöz való joguk tekintetében. Felmerülhet, hogy a szűkítő fogalomhasználat indokául az Alaptörvény L) cikkében foglaltak szolgálhatnak, amely szerint Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját. Felmerül a kérdés, hogy a házasság intézményének védelme érdekében alkotmányosan igazolható-e a bejegyzett élettársi közösség kizárása a család fogalma alól. A házasságvédelemre hivatkozást kétségessé teszi az a korábban már idézett alkotmánybírósági megállapítás, miszerint a bejegyzett élettársi közösség jogintézménye nem veszélyezteti a házasság alkotmányosan védett helyzetét. 16 A család fogalma egyáltalán nem szükségszerűen alapul a házasság fogalmán és a kettő összemosása nem következik az Alaptörvény szövegéből sem. Az idézett rendelkezés két tagmondata bár egymással szoros összefüggésben, de külön-külön fogalomként kezeli a házasság és a család fogalmait. Az L) cikk szövege tehát nem igazolja, hogy az azonos neműek élettársi kapcsolata eleve ki legyen zárva a család fogalmi köréből. Álláspontunk szerint a házasság intézményének védelmében szükségtelen a család fogalmának a Csvt. 7. (1) és (2) bekezdésében foglalt korlátozása. Az Alaptörvény a családot sommásan, az alkotmányszöveg kellő absztrakciójával a nemzet fenn- 14 Vö. 32/2010. (III. 25.) AB határozat. 15 A bejegyzett élettársi kapcsolatról, az ezzel összefüggő, valamint az élettársi viszony igazolásának megkönnyítéséhez szükséges egyes törvények módosításáról szóló évi XXIX. törvény (a továbbiakban: Béktv.) 3. (1) bekezdésének a), b) és f) pontja értelmében ha e törvény eltérően nem rendelkezik, vagy e törvény a rendelkezés alkalmazását nem zárja ki megfelelően alkalmazni kell a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra, a házastársra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra, és a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra. 16 Vö. 154/2008. (XII. 17.) AB határozat. 3

6 maradásának alapjaként határozza meg, ennek nyomán az is kérdés lehet, hogy az azonos nemű, bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pároknak a család fogalmából való kirekesztése indokolható-e azzal, hogy de facto nem lehet közös gyermekük. Az érvelést relativizálja ugyanakkor az, hogy a házasságban élő, de gyermektelen, vagy fogadott gyermekükkel élő párok is családnak minősülnek a Csvt. olvasatában. A gyermekvállalást tekintve pedig egy csapdahelyzet jött létre a jogrendszerben, mivel a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok számára nincs lehetőség közös gyermekké fogadására. (Csak külön-külön fogadhatnak örökbe gyermeket.) Így még akkor is, ha a Csvt. alapján elfogadnánk azt az értelmezést, hogy a ténylegesen vagy jogi értelemben közös gyermek családosítja a szülők közötti társkapcsolatot az örökbefogadás kizárása az azonos nemű párok esetében mindezt nem teszi lehetővé. 17 A törvény által elismert 18, az Alkotmánybíróság által is megerősített bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párok tehát a jogalkotó döntése nyomán semmiképpen sem válhatnak családdá és így számos vonatkozásban nem gyakorolhatják a családi élethez való alapvető jogukat sem, hiszen esetükben mind a házasság, mind az örökbefogadás kizárt. Az Alkotmánybíróság említett döntései mellett a magán- és családi élethez való jog értelmezése tekintetében nem hagyható figyelmen kívül az Emberi Jogok és Alapvető Szabadságok Európai Egyezményének magán és családi élethez való jogot rögzítő 8. cikke, illetve az Emberi Jogok Európai Bíróságának ehhez kapcsolódó gyakorlata. Az EJEB irányadó döntéseiben a család fogalmát kiterjesztően értelmezte: amikor arról döntünk, hogy egy kapcsolat»családi életnek«minősül-e, számos tényező releváns lehet, beleértve annak vizsgálatát, hogy a pár együtt él-e, kapcsolatuk hosszát és hogy demonstrálták-e egymás felé való elkötelezettségüket gyermekvállalással vagy bármilyen egyéb módon. 19 Az EJEB a 8. cikkben foglalt család fogalmát tehát nem korlátozza a házasságon alapuló életközösségekre ben a testület a Schalk and Kopf v. Austria döntésében az azonos nemű személyek kapcsolatai tekintetében elvi éllel szögezte le: mesterséges lenne fenntartani azt az álláspontot, hogy a heteroszexuális párokkal ellentétben az Egyezmény 8. cikkében foglalt»családi élet«fogalma nem foglalja magában az azonos neműek közötti párkapcsolatokat. (...) A stabil de facto kapcsolatban együtt élő azonos 17 A Béktv. 3. (2) bekezdése alapján a bejegyzett élettársakra a házastársak által történő közös gyermekké fogadásra vonatkozó szabályok nem alkalmazhatóak. 18 A házasságról, a családról és a gyámságról szóló évi IV. törvény (Csjt.). 19 Lásd: X., Y. and Z. v. the United Kingdom 21830/93 (22/04/ 1997), par. 36 nemű pár életközössége a»családi élet«fogalma alá tartozik, ugyanúgy, mint ahogy egy azonos helyzetben lévő különnemű pár esetében történne. 20 A Csvt. definíciója tehát álláspontunk szerint nemcsak a hazai alkotmánybírósági, hanem az egyébként alacsonyabb, a tagállamok számára nagy mozgásteret biztosító európai emberi jogi mércét is sérti. Különnemű élettársak a család fogalmi körében A Csvt. családfogalma nemcsak az azonos nemű párkapcsolatban élő párok számára okozhat hátrányokat, hanem azon különnemű párok esetében is, akik személyes döntésük alapján nem házasságban, hanem más társkapcsolatban kívánnak élni. Különösen problémás lehet a családként való elismerés abban az esetben, ha két, korábban elvált, élettársi kapcsolatot megszüntető vagy megözvegyült szülő élettársi kapcsolatban, a gyakorlatban családként funkcionálva nevel nem közös gyermeket vagy gyermekeket. Esetükben, a jogi értelemben családként való elismerésre a Csvt. rendelkezéseire figyelemmel csak akkor van lehetőség, ha 1) összeházasodnak vagy amenynyiben a közös leszármazó a köztük fennálló jogviszonyt is családivá változtatja 2) közös gyermeket vállalnak. Utóbbi lehetőség azonban a gyermektelen párok számára nem áll rendelkezésre és a bejegyzett élettársakhoz hasonlóan a közös gyermekké fogadásra sincs lehetőségük. A kizárólag a házasságban és leszármazásban gondolkodó Csvt. rugalmatlan családfogalma ezekről a gyakorlatban egyre jelentősebb számban előforduló családformákról sem vesz tudomást. Az Alaptörvény L) cikkéből ugyanakkor ahogyan arra már utaltunk nem következik olyan értelmezés, amely a társkapcsolati formák körében kizárólag a házasságot vonná a védendő család fogalmi körébe. Ismételten arra kell felhívni a figyelmet ennek kapcsán, hogy a család fogalma rá van utalva a társadalmi gyakorlat változására, amely szerint a házasság és a család intézménye egyre kevésbé feltételezi egymást. 21 A Csvt. leszűkíti a család fogalmát, ezzel pedig az állam az egyének legszemélyesebb döntéseibe avatkozik be, ami sérti a más párkapcsolati formát választók családi élethez való jogát, és ezzel közvetve korlátozza az emberi méltóság és az önrendelkezés jogát. 22 Az 20 Lásd: Schalk and Kopf v. Austria 30141/04 (24/06/2010), par Vö. Drinóczi Zeller: i. m. és Halmai Gábor Polgári Eszter Sólyom Péter Uitz Renáta Verman Martin: Távol Európától. Kiemelt védelem alacsony színvonalon. In: Fundamentum 1/2009. sz o. 22 A töretlen alkotmánybírósági gyakorlat 1990 óta az emberi méltósághoz való jogot általános személyiségi jogként határozza meg, amelyből számos különös személyiségi jogot is levezetett, így például a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogot, az önrendelkezés szabadságához való jogot, általános 4

7 Alkotmánybíróság szerint az önrendelkezési jogból nem csupán a házasságkötéshez való jog vezethető le, hanem az élettársi kapcsolat létesítése is szorosan e joghoz kötődik. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján az alapjogok korlátozásának tekintetében továbbra is a szükségességi arányossági mérce az irányadó annak megítélésére, hogy indokolható-e a házassághoz (illetve a bejegyzett élettársi kapcsolathoz képest) más társkapcsolati formát választó párok kizárása a család fogalma alól. A bejegyzett élettársak esetéhez hasonlóan a házasság intézményének védelme ebben az esetben sem tekinthető arányos korlátozásnak. Jelentős különbség ugyan az azonos neműek párkapcsolatához képest, hogy a különnemű pároknak van tényleges döntési szabadsága abban, hogy házasságot kötnek-e vagy sem. Az alkotmánybírósági gyakorlat alapján azonban nem tekinthető evidensnek, hogy pusztán azért, mert az érintett párok nem kívánnak házasságot kötni (vagyis más, jogszerű alternatívát választanak), azzal a következménnyel kell szembesülniük, hogy együtt családnak sem minősülhetnek. A Csvt. alapján pedig még az is bizonytalannak tekinthető, hogy a közös gyermek vállalása ha arra egyébként lehetőségük van egyben családi státuszt is jelent-e. A különnemű élettársak esetében ugyancsak érdemes ismét kitérni az Egyezmény 8. cikkével összefüggő európai emberi jogi gyakorlatra. Az EJEB deklarálta, hogy, hogy az állam a család védelmére alkalmas eszközök megválasztása, valamint a 8. cikk által megkívánt családi élet tiszteletben tartása során szükségszerűen köteles figyelembe venni a társadalomban végbement változásokat és a szociális, polgári jogi és kapcsolati kérdésekkel összefüggő fejleményeket, ideértve a tényt, hogy nem csupán egy út vagy egy választási lehetőség van, amikor a családi életünkről vagy magánszféránkról döntünk. 23 A Bíróság hangsúlyozta: (a) 8. cikk szempontjából irányadó»családi élet«létezése vagy nem létezése elsősorban ténykérdés, amely közeli személyes kapcsolatok meglététől függ. 24 Kimondta továbbá: a család kiterjedhet a tényleges családi kötelékekre is, amelyekben a felek házasságon kívül élnek együtt. 25 A Csvt. restriktív fogalomhasználata a más társkapcsolati formát választó különnemű párok esetében Egyezményt tekintve is aggályos lehet az emberi méltósághoz, a magán- és családi élethez való jog érvényesülése szempontjából. cselekvési szabadságot, avagy a magánszférához való jogot. Először lásd: 9/1990. (IV. 23.) AB határozat. 23 Kozak v. Poland 13102/02 (02/03/2010), par K. and T. v. Finland 25702/94 (12/07/2001), par Elsholz v. Germany 25735/94, par A kizáró családfogalom joghatásai az öröklési jogban A már említett családvédelmi törvény ugyanakkor nem pusztán a család fogalmát kívánta meghatározni, hanem emellett a polgári jogi kódexekkel konkurálva a törvényes öröklésre vonatkozó általános keretszabályokat is tartalmaz. Előírja azt, hogy végintézkedés hiányában történő öröklés (a továbbiakban: törvényes öröklés) esetében öröklésre elsősorban törvényben meghatározott rokonsági fokig az egymással egyenesági vagy oldalági rokonságban, illetve az örökbefogadási kapcsolatban állók és a házastárs jogosult. 26 A családfogalomból kiindulva a Csvt. öröklési szabályai említést sem tesznek a bejegyzett élettársak leszármazó hiányában történő törvényes öröklési lehetőségéről. Mindez abból a szempontból eleve aggályos, hogy a Polgári Törvénykönyv 27 kifejezetten lehetővé teszi, hogy végrendelkezés hiányában összhangban az alkotmánybírósági döntésekkel és figyelemmel arra, hogy nincs lehetőség házasságkötésre a bejegyzett élettárs örököljön élettársa után. A törvényes öröklés vonatkozásában a Ptk. és a Csvt. között összhang hiánya önmagában alkotmányossági probléma és a gyakorlatban komoly bizonytalanságot okozhat. Az ellentmondásos jogi helyzet miatt előfordulhat például az a helyzet, hogy leszármazó hiányában a Ptk. alapján a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő örökhagyó élettársa, míg a Csvt. alapján az örökhagyó testvére tekinthető törvényes örökösnek. A jogállamiság és jogbiztonság sérelmét kifogásoló ombudsmani indítvány nyomán az Alkotmánybíróság a Csvt. 8. -ának július elsejei hatálybalépését július 29-ig felfüggesztette. 28 Az Alkotmánybíróság ugyanis arra jutott, hogy az alaptörvény-ellenesség fennállása valószínűsíthető az Alaptörvényben rögzített jogállamiság elve és a belőle levezethető jogbiztonság követelménye alapján. Az ombudsmani érveléssel egyetértve az AB kimondta, hogy a törvényes öröklés vonatkozásában a törvények közötti összhang hiánya a joggyakorlatban jogértelmezéssel feloldhatatlan bizonytalanságot okozhat. A Csvt. idézett a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőkről megfeledkező törvényes öröklési szabályai jól példázzák, hogy törvénynek az azonos nemű párokat (is) a család fogalmi köréből kizáró szabályai nem egyszerű deklarációk. Nem zárható ki, hogy ez alapján akár a Csvt., akár más jogszabályok nyomán a család fogalmából kimaradók számára az élet különböző területein joghátrányokkal szembesülhetnek. Az egyik ilyen terep a családtámogatási rendszer, amellyel kapcsolatban már a Csvt. hatályba lépését 26 Lásd Csvt. 8. (1) bekezdés. 27 A Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény (Ptk.). 28 Lásd 31/2012. (VI. 29.) AB határozat. 5

8 megelőzően is felmerültek aggályok az egyenlő bánásmód követelménye szempontjából. 3. A családtámogatási rendszer alapjogi anomáliái Mind a korábbi Alkotmány, mind az Alaptörvény alapján az állam intézményvédelmi kötelezettségének körébe tartozik a családok, valamint a gyermeknevelés támogatása. Az már a mindenkori törvényalkotóra van bízva, hogy milyen eszközökkel (állami intézmények, tájékoztatási csatornák, transzferek stb.) biztosítja mindezt: az állam tehát széles mérlegelési jogkörrel rendelkezik a támogatási rendszer kialakítása során. Ezen a területen jelenleg a már említett családtámogatási törvény tartalmazza a legfontosabb szabályokat. A magyar jogban pillanatnyilag az egyik legtipikusabb családtámogatási forma a családi pótlék, amely minden szülőnek alanyi jogon jár, és amellyel az állam a gyermekek nevelkedéséhez járul hozzá. Egy 2010-ben indított ombudsmani vizsgálat 29 éppen azt tárta fel, hogy a családtámogatási törvény több hiányossága azt eredményezi, hogy a gyakorlatban valóságos családként funkcionáló életközösségek közvetett módon a támogatás megállapítása szempontjából nem számítanak családnak. A Cst. szabályai ugyanis 1999 óta (!) nem engedik a nem közös, de közösen nevelt gyermekek egybeszámítását, e lehetőség kizárásával pedig az élettársi kapcsolatban együtt élő szülők, ennek következtében pedig az egy életközösségben nevelkedő gyermekek összegszerűen alacsonyabb támogatásra jogosultak. A szabályozással kapcsolatos alkotmányossági aggályok részletesebb bemutatását megelőzően érdemes szólni az ombudsmani indítvány kapcsán a panaszokról és az előzményekről. Szokatlan módon ugyanis a panaszosok éppen a jogkövető magatartásuk miatt kerültek hátrányba. Esetükben a jogalkotó az élettársi kapcsolat létesítésének bejelentését a családi pótlékra való jogosultság szempontjából hátrányosan vette figyelembe: a szülők egyedülálló státusza megszűnt, és ezzel a nekik gyermekük után külön-külön járó magasabb összegű családi pótlék lecsökkent. Mivel a két szülő és a közösen nevelt 3-4 gyermek a Cst. alapján együtt nem minősült (nagy)családnak, így összességében kevesebb támogatást kaptak. Az egyik ügy panaszosa arról számolt be, hogy öt éve élt élettársi kapcsolatban, amelyben évekig élettársa két gyermekét nevelték közös háztartásban, majd ezt követően saját, vér szerinti gyermekét is nála helyezte el a bíróság. A gyermekek után magasabb összegű családi pótlékot szerettek volna igényelni, de az eljáró államigazgatási szerv arról tájékoztatta őket, hogy erre csak akkor van lehetőség, ha házassági 29 Lásd AJB-2293/2011. számú ügyben készített jelentés. kapcsolatba lépnek. Annak ellenére, hogy a három gyermek ténylegesen egy családban, egy háztartásban nevelkedett, nem kaphatták meg a három vagy több gyermek után járó magasabb összegű családi pótlékot. E panaszos álláspontja az volt, hogy a törvényalkotó a kisebb támogatási összeget megállapító szabályozással nyomást gyakorol az élettársakra, hogy házasságra lépjenek. A másik vizsgált ügyben a panaszosok ugyancsak élettársi kapcsolatban éltek, összesen négy kiskorú gyermeket neveltek, a panaszos, valamint élettársa két-két vér szerinti gyermekét, akik után az élettársi közösség létesítése előtt külön-külön voltak jogosultak a gyermeküket egyedül nevelőket megillető magasabb összegű családi pótlékra. Bejelentették a kincstárnál, hogy már nem egyedülállóként, hanem élettársi kapcsolatban nevelik gyermekeiket és erre tekintettel kérték a három vagy több gyermeket nevelőknek járó ( nagycsaládos ) magasabb összegű családi pótlék folyósítását. A Magyar Államkincstár illetékes igazgatósága kérelmüket arra hivatkozással utasította el, hogy álláspontja szerint a négy gyermek után nem jár összeszámítható magasabb családi pótlék, mivel élettársi és nem házastársi kapcsolatban élnek. Az élettársi kapcsolat hivatalos bejelentését követően ráadásul a korábbinál is hátrányosabb helyzetbe kerültek, mivel ezzel mindketten elestek a gyermeküket egyedül nevelő szülőnek járó magasabb összegű családi pótléktól is. Ahogyan arra már többször is utaltunk, a magyar jogi szabályozás sem a családjogi törvény, sem a családtámogatási törvény 2012-ig nem tartalmazta a család fogalmának meghatározását. A tételes definíció hiánya azonban nem jelenti azt, hogy korábban, például a családok támogatásával kapcsolatos joganyagokban és a joggyakorlatban ne jelent volna meg implicite a család valamifajta fogalma. A Cst. maga ugyan nem határozza meg a család fogalmát, a családi pótlék egyes kategóriáinak és összegeinek felsorolásakor használja azt, az egyedülállóként, azaz a gyermeket vagy gyermekeket egyedül nevelők ellentéteként. A törvény vonatkozásában egyedülállónak minősül az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa. 30 A Cst. alapján a gyermek nevelésével és iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó családi pótlékot (nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást) nyújt. 31 A törvény szerint e támogatásra jogosult többek mellett a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs a saját háztartásában nevelt, még nem tanköteles gyermekre tekintettel. 32 A Cst. tartalmazza, hogy mekkora a családi pótlék havi összege: ez függ egyrészt a gyer- 30 Cst. 4. a) pontja. 31 Cst. 6. (1) bekezdés. 32 Cst. 7. (1) bekezdés a) pontja. 6

9 mekek számától (értelemszerűen minél több a gyermek, annál magasabb), másrészt attól is, hogy a szülő egyedülállóként vagy családban neveli-e a gyermeket (előbbi esetében nagyobb összegű családi pótlékot állapít meg). 33 A Cst. alapján a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni, aki az igénylő háztartásában él, és akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a hivatásos nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult. 34 Az első ügyben a panaszos és élettársa összesen három gyermeket nevelt közös háztartásban, a panaszos élettársának két gyermekét, valamint a panaszos egy gyermekét. Mindketten egy, illetve két gyermeket nevelő egyedülállóként jogosultak voltak családi pótlékra egy, illetve két gyermek után, összesen forintra. A családi pótlék összege forint lett volna abban az esetben, ha három gyermeket nevelő családnak minősültek volna. A második ügyben összesen négy gyermeket neveltek közös háztartásban az élettársak. Az élettársi kapcsolat létesítése előtt mindkét szülő két gyermek után egyedülállóként forintot kapott, ketten összesen forintot. Élettársi közösségük bejelentését követően ez az összeg mindkettejük esetében forintra csökkent, így együttesen tehát összesen forint családi pótlékra voltak jogosultak. Ha a nagycsaládos kategóriába kerültek volna, akkor összesen forint családi pótlékra lettek volna jogosultak. Az első esetben havi 4700, a második esetben havi 9800 forint a különbség az élettársak családi pótlékból származó összbevételét tekintetve, ami éves szinten egy család költségvetésében semmiképpen sem tekinthető elhanyagolhatónak. A vizsgálat azt is áttekintette, hogy mindez milyen hatással jár a három vagy többgyermekes családoknak járó támogatásokra való jogosultság tekintetében. Kiderült, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családoknak folyósított családi pótlékról kiadott igazolás szükséges ahhoz is, hogy a gyermek normatív tankönyvtámogatásban részesülhessen. 35 A gyermekvédelmi törvény étkezési támogatásról szóló rendelkezései esetében pedig a három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-át, a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, 1 8. évfolyamon nappali rendszerű iskolai 33 A Cst. 11. (1) bekezdése rögzíti, hogy a családi pótlék havi öszszege egygyermekes család esetén forint, egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén pedig forint. A családi pótlék összege kétgyermekes család esetén gyermekenként forint, két gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként forint, a három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként már forint, a három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként forint. 34 Cst. 12. (1) bekezdés a) pont. 35 Lásd a tankönyvpiac rendjéről szóló évi XXXVII. törvény 8. (4) bekezdése d) pontja. oktatásban részt vevő gyermek után az intézményi térítési díj 100%-át kedvezményként kell biztosítani. 36 A gyermekeiket közösen nevelő élettársak tehát mivel nem jogosultak igénybe venni a három vagy több gyermek után járó családi pótlékot mind a normatív tankönyvtámogatás, mind pedig az étkezési térítési díjkedvezmény igénybevételének lehetőségétől elestek. Ez a dominó-effektus az összevont adóalapot csökkentő, családi adókedvezmény igénybe vételénél is megmutatkozik. Az Szja. törvény 37 értelmében azok az élettársak, akik három vagy négy, de nem közös gyermeket nevelnek, a magasabb összegű, három vagy több gyermek után járó családi adókedvezmény igénybevételére nem jogosultak. Ha azonban három gyermeket együtt nevelnek, amely gyermekek közül legalább egy gyermek közös, akkor a magasabb összegű adókedvezményt vehetik igénybe. Az egyenlő bánásmóddal és a gyermekek jogaival összefüggésben feltárt visszásságok orvoslása érdekében a biztos felkérte a nemzeti erőforrás minisztert, hogy kezdeményezze a Cst. olyan tartalmú módosítását, amely a különböző családi formák egyenlőként kezelését azzal is biztosítja, hogy megteremti az egymás gyermekeit élettársi kapcsolatban, közös háztartásban nevelő szülők esetében is az egybeszámítás lehetőségét. A szabályozás alkotmányosságával kapcsolatos miniszteri válasz több szempontból is tanulságos volt. A miniszter éppen azt hangsúlyozta, hogy Cst es hatályba lépése óta egyetlen időszakban sem engedte a családi pótlék összege szempontjából egybeszámítani az élettársak által együtt nevelt, de nem közös gyermekeket. A Cst. nem tekinthető hiányosnak vagy visszásnak, ellenkezőleg: a házasság intézményének alkotmányos védelmét e tekintetben is érvényre juttató, tudatos értékválasztásról van szó. A szülők minden gyermekre tekintettel részesülnek családi pótlékban, az a tény pedig, hogy ennek összege alacsonyabb, mint hogyha a gyermekek közös gyermekeik lennének, vagy házastársi kapcsolatban élnének a szülők, az élettársi és a házastársi jogviszony fent bemutatott különbözőségéből fakad. Az élettársak egymás gyermekeit nem kötelesek tartani, a családi pótlék funkciója viszont az, hogy a gyermek tartásához, a nevelési, iskoláztatási költségeihez hozzájárulást nyújtson. A gyermekek jogai és az egyenlő bánásmód szempontjából akut problémát jelent, hogy a gyakorlatban valóságos családként funkcionáló életközösségeket a Cst. a támogatás megállapítása szempontjából nem tekint családnak. Nem engedi a gyermekek egybeszámítását, e lehetőség kizárásával pedig az élettársi kapcsolatban együtt élő szülők, ennek következtében pedig az egy életközösségben nevelkedő gyer- 36 Lásd gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény A személyi jövedelemadóról szóló évi CXVII törvény. 7

10 mekek az összegszerűen alacsonyabb támogatásra jogosultak. Az élettársi közösség létesítésének bejelentését követően mivel a szülők státuszában változás állt be már nem az egyedülállók gyermekeinek járó magasabb összegű, hanem a családban nevelkedő egy, illetve két, a második panaszos esetében pedig a családban nevelkedő két, illetve két gyermeknek járó összegű, normál családi pótlékot kapták az egyes szülők. Egyik esetben sem voltak jogosultak a három, illetve a négy gyermeket nevelő családoknak járó magasabb összegű családi pótlékra. Összefoglalva, a hasonló helyzetben lévő családok évente akár ezer forint összegű támogatástól esnek el azokhoz képest, ahol a házasságban élő szülők nevelnek egy háztartásban gyermekeket. A kedvezőtlen helyzetet tovább fokozza az a tény, hogy mivel nem minősülnek ún. nagycsaládnak, további támogatásoktól is elesnek. Kérdéses, hogy a házasság és az élettársi kapcsolat között joghatásokban egyébként meglévő, például vagyonjogi jellegű különbségek igazolják-e azt, hogy e családi formák hátrányosabb helyzetbe kerüljenek. Álláspontunk szerint ezekben az esetekben nem az az általános tapasztalat, hogy az élettársak a jogi kötelezettség hiányában ne tartanák el egymás gyermekeit. Ennek kapcsán ugyancsak érdemes utalni az EJEB egyik döntésére is, amelyben az állami támogatásokkal, kedvezményekkel kapcsolatban is felhívta a figyelmet arra, hogy pusztán a szülők közt fennálló korábbi társkapcsolat formája (élettársi vagy házastársi) miatt az igénybevételükben nem lehet különbséget tenni. 38 Nem elhanyagolható az a szempont, hogy mindez jogkikerülő magatartáshoz és fenyegetettség kialakulásához vezethet: az érintettek a gyakorlatról tudomást szerezve inkább nem jelentik be az élettársi közösség létesítését. Ennek elhallgatása azonban később súlyos következményekkel járhat: a bejelentési kötelezettséget jogszabály írja elő, a jogalap nélkül felvett támogatást pedig kamattal együtt vissza kell fizetni. Diszfunkcionális mellékhatásként tehát a tudatos értékválasztást megvalósító jogalkotó a támogatási rendszerben a három vagy több gyermeket együtt nevelő élettársakat az egyedülálló státuszától is megfosztja, de a nagycsaládos mivoltot nem ismeri el. Az már önmagában aggályos, hogy így az élettársi kapcsolatban közösen több gyermeket nevelők így bizonytalan, lebegő helyzetbe kerülnek: sem egyedülállónak, sem pedig közös családnak nem tekinthetők. 38 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy 2005-ös határozata szerint az élettársi viszonyban élőknek a rájuk vonatkozó egyes kötelezettségek (például a szülő gyermektartási kötelezettsége) teljesítéséhez kapcsolódó kedvezmények (például az adókedvezmények) igénybevételére hasonló lehetőséget kell biztosítani, mint a házasságban élőknek. Az állam pusztán azon az alapon nem tehet különbséget, hogy elvált vagy más életközösséget elhagyó személyről van szó. Vö. P. M. v. United Kingdom, 6638/03. A Cst. szabályozási rendszerében fellelhető, a miniszteri válasz szerint tudatos hiányosságok jól mutatják a családfogalommal kapcsolatos bizonytalanságokat, és azt is, hogy szabályozás nem tudott vagy nem akart lépést tartani a valós társadalmi helyzettel. Mindez pedig a támogatási rendszerben a gyermekek közötti egyenlőség biztosításának felborulásához és alkotmányos aggályos helyzethez vezet. A gyermekek jogainak hatékony védelme érdekében ugyanis a jogszabályokat kellene a társadalom aktuális állapotával összhangba hozni, azokat a valós életviszonyokhoz, társkapcsolati modellekhez közelíteni. Az élettársi kapcsolatok számának és arányának emelkedésével kapcsolatban már jelzett tendencia miatt minden bizonnyal egyre gyakrabban előfordulhat az az élethelyzet, hogy két élettársi kapcsolatban álló személy közös háztartásban neveli, korábbi házassági vagy élettársi kapcsolatából származó gyermekeit. Álláspontunk szerint nem elfogadható, hogy ha a gyermekek után járó támogatás csökkentésével az élettársi kapcsolatban élő, gyermeket vállaló párokat házasságkötésre kívánja az állam szorítani. Az egyenlő bánásmód követelményéből, az önrendelkezési és a családi élethez való jogból kiindulva mindenki jogosult arra, hogy szabadon megválassza azt a párkapcsolati formát, amelyben élni kíván. A jogalkotónak a korábban idézett alkotmánybírósági gyakorlat alapján megvan a lehetősége arra, hogy a házasságot, mint párkapcsolati forma preferálja. 39 Az intézményvédelmi kötelezettség érvényesülése azonban csak addig tarthat, amíg azzal más alapjogot nem sért. Különbséget a mindenkori törvényalkotó a támogatásra való jogosultság, illetve a támogatás mértékének meghatározásakor a családok közt számos szempont, így különösen a rászorultság vagy a gyermek kora, állapota alapján. Gyermek és gyermek között a családtámogatás (családi pótlék) összegének megállapítása során önkényes különbséget tenni aszerint, hogy a szülő milyen társkapcsolati formában házasságban, bejegyzett élettársi kapcsolatban vagy élettársi kapcsolatban él. A Csvt. restriktív és számos elemében bizonytalan családfogalma ebből a szempontból álláspontunk szerint olaj a tűzre, mivel utólag legitimálhatja a hosszú ideje fennálló alapjogi aggályokat a családtámogatási rendszerben. A Csvt. családfogalmának az egyik joghatása éppen az lehet, hogy akadályát képezi annak, hogy az egyenlő bánásmódot és az egyéni önrendelkezési jogot érvényesítő, a valós társadalmi viszonyokhoz közelítő családtámogatási rendszer alakuljon ki. 39 Lásd 154/2008. (XII. 17.) AB határozat. Dr. Lápossy Attilla Dr. Szabó-Tasi Katalin Dr. Szajbély Katalin 8

11 NÉZŐPONTOK A családon belüli erőszak pszichológiai és jogi kérdései A családon belüli erőszak témájának aktualitása 2012 szeptemberében nagy társadalmi visszhangot váltott ki egy népi kezdeményezés, amelyet Halász Pálma, az Élet Érték Alapítvány elnöke hívott életre. Az Országgyűlés a kezdeti elutasító hozzáállását megváltoztatva október 17-én 336 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül megszavazta, a családon belüli erőszak 2 önálló büntetőtörvényi tényállássá minősítésének szükségességét, ezzel elkezdődött a törvényjavaslat kidolgozása. Megalakult a párkapcsolati erőszak büntetőjogi meghatározásával foglalkozó munkacsoport az Emberi Erőforrások Minisztériumában, amelynek eredeti célja az volt, hogy decemberre elkészítse az áldozatok érdekeit védő törvényjavaslatot. A törvényjavaslat egyelőre nem készült el, csak egy tervezet, amely hozzátartozók bántalmazásáról szól és a bűncselekmény megállapításához az elkövető és a sértett együttélését szabta feltételül. A tervezetet a NaNe Egyesület 3 és a Patent Egyesület, valamint a népi kezdeményezés előkészítője Halász Pálma és ügyvédje is kifogásolta, többek között azért, mert nem veszi figyelembe, hogy az erőszakos magatartásra sok esetben akkor kerül sor, amikor az érintettek már nem élnek együtt, tehát volt élettársak, volt házastársak között valósul meg. Hiányolták továbbá, hogy a kiskorú veszélyeztetése nem került bele a tervezetbe. A tárgyalások jelenleg úgy látszik elakadtak. 1. A családon belüli erőszak meghatározása, előfordulási gyakorisága és jellemzői A családon belüli erőszak egy nagyon összetett jelenség, több megjelenési formája lehetséges. Alap júniusában az új Btk. országgyűlési vitájában a Parlament még 80%-os többséggel foglalt állást amellett, hogy nem szükséges a családon belüli erőszak külön tényállássá tétele. Állásfoglalásukat azzal indokolták, hogy a szabályozás csak nehezítette volna az erőszakos magatartások üldözését. Továbbá a népi kezdeményezést is nagy többséggel leszavazták. 2 Még az sem dőlt el, hogy mi legyen a tényállás elnevezése. Az eddig felmerült variációk: családon belüli, kapcsolati, együtt élők közötti, otthoni erőszak. 3 Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület. kövének tekinthetjük az erőszakos magatartást (amely testi, lelki vagy szexuális sérülést okoz), és azt, hogy az áldozat és az elkövető jól ismerik egymást (rokonok, hozzátartozók, együtt élnek). Az erőszakos magatartás célja, hogy az elkövető a másik felet hatalmában tartsa, felette ellenőrzést és uralmat gyakoroljon. Az elkövetés ciklikusan ismétlődik, idővel egyre súlyosabbá válik. Az Országos Kriminológiai Intézet meghatározása szerint a családon belüli erőszak az együtt élő és egymással fizikai, érzelmi, anyagi, jogi függésben lévő személyek között megvalósuló erőszak, bántalmazás, visszaélés, amely magában foglalja a fizikai, szexuális, érzelmi bántalmazás vagy elhanyagolás valamennyi formáját. A közhiedelemmel ellentétben a nőkre és a gyermekekre nagyságrendekkel nagyobb veszély leselkedik az otthon falai között, mint azon kívül a nyílt utcán. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy nagyobb valószínűséggel lesz valaki erőszak áldozata a négy fal között 4 és az agresszív megnyilvánulások elkövetői a legtöbb esetben a hozzátartozók, rokonok. Az emberölések 43%-a, a testi sértések 30%-a családon belül történik 5. A 2001-ben elkövetett 377 emberölés 47,8%-ban családtag volt az áldozat. 6 Statisztikai adatok tanúsága szerint az ismertté vált családon belüli bűncselekmények leggyakoribb áldozata a jelenlegi vagy a volt házastárs, élettárs, az esetek egyötödében pedig a gyermek. A leggyakoribb bűncselekmény a súlyos testi sértés, az esetek 65%-ában fordul elő. A halálos véget érő bűncselekmények és a kiskorúak ellen irányuló bűntettek sértettjei között több a fiú. A családon belüli agresszió 4 Egy nőnek nyolcszor annyi esélye van rá, hogy élettársa öli meg, mint egy idegen támadó. Hegedűs Judit Pintyi Zoltán: A gyermekbántalmazásról röviden pedagógusoknak november Windt Szandra: A családon belüli erőszak statisztikai jellemzői az 1997 és 2002 között ismertté vált bűncselekmények kri minál statisztikai elemzése. In: Virág György (szerk.): Családi iszonyok a családi erőszak kriminológiai vizsgálata., KJK Budapest, 2005., o. 6 Geréby Zsuzsanna: A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról, avagy egy jogszabály sötét oldala bírói szemszögből. Családi Jog VIII. évfolyam o. 9

12 állandó kísérő jelensége az alkohol. A bántalmazók legnagyobb része alkoholos befolyásoltság alatt, vagy az alkohol miatti konfliktus következtében követte el a bűncselekményt. 7 Gelles és Strauss szerint a családot hatja át leginkább az erőszak, társadalmunkban az otthon a legerőszaktelibb szociális alrendszer. 8 A nemzetközi statisztikai adatok is azt mutatják, hogy az emberölések egynegyedét, a testi sértések közel felét mindenhol a világon családon belül követik el, és az áldozatok többsége nő. 9 Tekintve, hogy a feljelentési hajlandóság nagyon alacsony, a látencia pedig rendkívül magas, csak becsült értékekre hagyatkozhatunk, amely szerint hozzátartozója erőszakos magatartása következtében átlagosan minden harmadik napon meghal valaki. Házastársa, élettársa erőszakos magatartása következtében átlagosan minden héten meghal legalább egy nő. A családon belüli erőszak gyermekáldozatainak száma havonta legalább egy. 10 Az Élet Érték Alapítvány által összeállított statisztika szerint ma Magyarországon minden ötödik nő érintett a családon belüli fizikai erőszakban. Felbecsülhetetlen azonban azoknak a száma, akik partnerkapcsolaton belül lelki vagy gazdasági terror alatt élnek. A hivatalos ORFK statisztikák szerint a Magyarországon elkövetett emberölések 39%-ában az áldozat az elkövető hozzátartozója. A családon belüli erőszak előfordulási gyakorisága külföldön is hasonló. Norvégiában évente gyermek válik erőszak vagy elhanyagolás áldozatává. Angliában és Walesben a 4 évnél fiatalabb gyermekek közül évente háromezret súlyosan bántalmaznak. A bántalmazás következtében minden héten hat gyermek veszti életét. A helyzet az afrikai országokban még súlyosabb, Szudánban például gyermekről nem gondoskodik senki. Thaiföldön gyermekek ezreit adják el örökbefogadás, gyermekmunka, prostitúció, pornográfia és transzplantáció céljára. 11 A gyermekek nagy része nem panaszkodik a szülőjére és nagyon nehezen ismeri be, hogy sérüléseit az otthoni erőszak okozta. Ennek több oka is lehet. Elsősorban a következményektől való félelem, ugyanis attól tart, hogy ha elárulja a szülőt, akkor még súlyosabb büntetést fog kapni. A másik ok az irracionális bűntudat, amely azt jelenti, hogy a gyermek, akit állandóan bántalmaznak, egy idő után elhiszi, hogy ezeket a veréseket megérdemelte, mert 7 Windt (2005) 151., 159. o. és 170. o. 8 Kerezsi Klára: A védtelen gyermek (Erőszak és elhanyagolás a családban) KJK, Budapest 1995, 50. o. 9 Fehér Lenke: A nők sérelmére elkövetett családon belüli erőszak empirikus vizsgálata. In: Virág György (szerk.): Családi iszonyok a családi erőszak kriminológiai vizsgálata. KJK Budapest, 2005., 171. o /2003 (IV. 16.) ogy. határozat. 11 Kerezsi 1995., 55. o. nagyon rossz. Illetve az is akadálya lehet a probléma felismerésének, hogy a gyermekek, még ha bántalmazzák is őket, a felnőtteket, kiváltképpen a szüleiket mindennél többre tartják, nekik mindent elhisznek, szinte Istenként tisztelik és szeretik őket, ezért nem is árulhatják el őket. Vagy azért mert azt hiszik, hogy ez így normális hiszen ebben nőttek fel, nem ismernek más alternatívát vagy, mert ennek ellenére a szüleik az egyetlenek, akikhez akárhogy is de kötődhetnek. Egy kisgyermek számára a kötődés, a valakihez tartozás és a ragaszkodás érzése a legfontosabb. A családon belüli erőszakról felvázolt képhez a teljesség kedvéért hozzátartozik, hogy nem csak a férfiak verik a nőket és a gyermekeket a családon belül. Előfordul az is, hogy a nő terrorizálja a férfit. Ez esetben inkább lelki bántalmazásról beszélhetünk, hiszen a nő csak nagyon ritkán erősebb, mint a férfi. Az erőszaknak az úgynevezett nőies formája nem fizikai erőszakban nyilvánul meg, a nő legtöbbször szavakkal bánt. Ennek érdekében az asszony a megvetést, a fölényes lekezelést alkalmazza, amelynek révén az áldozatában bűntudatot, szégyenérzetet, zavart és ingerültséget ébreszt. Mindig tudja, hogy mi a párja legérzékenyebb pontja és kifinomult érzékkel támadja. Becsmérlő megjegyzéseket tesz a képességeire, a szexuális teljesítményére, az anyagi helyzetére, a státuszára. Továbbá megesik az is, hogy a gyermek bántalmazza a szüleit, de ez is csak olyan kivételes esetben fordulhat elő, amikor a szülők betegek, vagy mozgáskorlátozottak, illetve ha a szülők idősek és a gyermek is elég nagy és erős már. Tehát az előfordulás gyakoriságára tekintettel a férfi a bántalmazó és a nő és a gyermekek az áldozatok tipikus esetét veszem alapul, amikor családon belüli erőszakról szólok, hiszen a statisztikai adatok szerint az elkövető az esetek 87%-ában férfi. 12 Ki kell emelni továbbá azokat az áldozatokat, akik nem élnek házasságban vagy élettársi kapcsolatban, hanem egyedülállók. Őket is nagyobb veszély fenyegeti a hálószobájukban, mint éjjel a nyílt utcán. Ugyanis a szingli nők gyakran bonyolódnak sokszor megfelelő előzetes ismeretség nélkül meggondolatlan szexuális kapcsolatokba, szexuális és érzelmi kielégítetlenségük miatt. Ezekben a kapcsolatokban azonban gyakran kénytelenek elszenvedni a férfi brutalitását. Szerencsére az ilyen kapcsolatok nem lesznek hosszú életűek, és a szingli nő könnyebben ki tud belőle lépni, mint egy anya, ezért el kell különíteni a családon belüli erőszak tipikus eseteitől, csak annyiban hasonlít hozzá, hogy az erőszaktevő férfi, az áldozat nő és az agresszió intim kapcsolaton belül és a négy fal között zajlik. 12 Windt (2005) 136. o 10

13 A családon belüli erőszak mely családokban fordulhat elő? Széles körben elterjedt tévhit, hogy a családon belüli erőszak csak alacsonyan iskolázott, alacsony gazdasági/társadalmi státuszú családokban fordul elő. Valójában bármely iskolázottsági szinten, akármilyen státuszú családokban megjelenthet és előfordulása minden szinten nagyjából egyenletes. Az előfordulás tekintetében a legbiztosabb előrejelző a családtagok személyisége és a családi előzmények. Az amerikai kutatások szerint a családon belüli erőszak megjelenésének alapja mindig egy elhúzódó, vagy ismétlődően megjelenő konfliktus, ami rendszerint a gyerek miatt alakul ki. Második helyen áll, mint vitaforrás a pénz, majd a házimunka megosztása, a szabadidő eltöltésének módja és végül a szex. Fokozott rizikófaktort jelenthet tehát a rossz anyagi helyzet és a munkanélküliség. Azoknál a családoknál, ahol nincsen gyerek, ott a feleségverés vagy egyáltalán nem fordul elő, vagy igen kis számban, a gyerekek számával nő a tettlegesség gyakorisága. 13 A kötődés hiánya vagy gyengesége bizonyítottan szoros kapcsolatban áll a gyermekbántalmazással. Kutatták továbbá azokat a gyermeki jellemzőket, amik szintén könnyen vezetnek bántalmazáshoz: hiperaktív viselkedés, sokat síró, rosszul evő, testi kontaktust, ölelgetést elutasító gyerekek. Fokozott veszélynek vannak kitéve a rossz jelképeivé vált gyerekek, akik rossz házasságba 14 vagy elromlott kapcsolatba születtek. Illetve, ha az anyát, még a terhesség idején elhagyja az apa. 15 Ranschburg szerint kiemelkedő jelentősége van annak is, hogy a megszületett gyermek mennyire felel meg a szülei elvárásának. Ugyanis, ha a gyerek temperamentuma és bontakozó személyisége nem illik a család életstílusához, akkor ez biztosan számtalan konfliktus forrása lesz, és nagy bizonyossággal jelzi előre az erőszak megjelenését. Ha más van a gyerek puttonyában, mint amit a szülő elvárt, akkor mindig gond van és ennek jelei már a második évben megfigyelhetőek, kimutathatóak. 16 A vertikális családok A családi viszonyok egyértelmű alá- és fölé rendelődésen alapulnak, az alsóbbrendű családtag fel- 13 Tamási Erzsébet: A családon belüli erőszak vizsgálatának története. In: Virág György (szerk.): Családi iszonyok a családi erőszak kriminológiai vizsgálata. KJK. Budapest, o. 14 Gondoljunk csak Németh László: Iszony című művére. 15 Kerezsi (1995) o. 16 Popper Péter Ranschburg Jenő Vekerdy Tamás: Sorsdöntő találkozások: szülők és gyermekek. Saxum Kiadó, Budapest, o. tétlen engedelmességgel tartozik a felsőbbrendű felé, akkor is, ha a kívánsággal egyáltalán nem ért egyet, azt nem kívánja. A vertikális családban a kényszer, az erőszak és a félelem biztosítja a családfő dominanciáját. A főszabály az, hogy a domináns családtag parancsol és büntet, az alárendelt pedig engedelmeskedik és szenved. A büntetés nincs arányban és többnyire összefüggésben sem a vétekkel, az többnyire csak ürügy az agresszióra. Ez az úgynevezett Homokzsák-effektus. Főleg az autoriter személyiségű családfő esetében gyakori, hogy valami miatt frusztrált, feszült, de ezt a frusztráció miatt kialakult agresszióját nem irányíthatja az ellen, aki kiváltotta például a munkáját kritizáló főnöke ellen ezért a családja gyengébb tagjain vezeti le a feszültséget. 17 Kerezsi szerint azonban számtalan vizsgálat utal arra, hogy a családon belüli erőszak megjelenések okai között elsődlegesen az anyagi gondokat, a szülők beilleszkedési zavarait és deviáns életvitelét valamint az életkörülmények elégtelenségét emelhetjük ki. Álláspontja szerint a veszélyeztető családokra általában az átlagosnál nagyobb családnagyság és az atipikus családi struktúra jellemző. 18 Állításait Fehér Lenke empirikus kutatásának adatai is alátámasztják, mely szerint az alacsony iskolázottság az előnytelen munkaerőpiaci pozíció és az alacsony jövedelem kockázati tényezőt jelent. 19 Véleményem szerint mindezen kockázati tényezők összefoglalhatók és a fokozott stressz köré csoportosíthatók. Horizontális családok A demokratikusan szerveződő családokban mindenki egyenrangú, a fontos kérdésekben közösen dönthetnek, kölcsönösen szeretik és tisztelik egymást. Az ilyen családokban szinte sosem fordul elő erőszak. Konfliktusok természetesen itt is lehetnek, de ennek feloldása és kimenetele nagyban különbözik a vertikális családokétól. Játszmák Az amúgy teljesen átlagos családokban is tehát ahol egyik fél sem volt gyerekkorában áldozat és egyik sem szenved valamilyen személyiségzavarban nagyon messzire elmehet az ellenségeskedés, de ezt jól el kell tudni különíteni a családon belüli erőszak megnyilvánulásaitól. A rosszul működő, de nem patológiás kapcsolatokban gyakran megjelennek a játszmák, amelyek könnyen és gyorsan el tudják mérgesíteni a felek kapcsolatát, de bizonyos esetekben éppen ezek a 17 Ranschburg Jenő: A meghitt erőszak, Saxum Kiadó, Budapest 2006., o. 18 Kerezsi (1995) 43. o. 19 Fehér 2005., 176. o. 11

14 játszmák tartják hosszú időn keresztül életben a haldokló kapcsolatot. A játszmák során az áldozat és az elkövető szerepe folyamatosan cserélődik, a felek kölcsönösen gyötrik egymást. Az áldozatok személyiségjegyei Nyilvánvaló, hogy ezek az asszonyok is betegek, még ha nem is annyira, mint a férfiak, akik megkeserítik az életüket. Ezek az asszonyok egyrészt társfüggőségben szenvednek, másrészt a személyiségfejlődésük gyermekkorukban olyan rossz irányba indult el, hogy még felnőtt fejjel sem képesek egyedül megállni a lábukon. A bántalmazott nőkre jellemző az úgynevezett tanult tehetetlenség, 20 ami hosszú időn keresztül fennálló, nagyfokú stressz (jelen esetben a testi vagy lelki bántalmazás) következtében alakul ki. Az áldozat fásult, visszahúzódó és depressziós lesz, mert megtanulta hogy esélye sincs a menekvésre, beletörődik a megváltoztathatatlannak hitt helyzetbe és semmit sem tesz annak érdekében, hogy az élete jobb legyen. A másik lehetőség, hogy maga is agresszív lesz és végső elkeseredésében megöli bántalmazóját. Egy 2002-ben készült vizsgálat tanúsága szerint a megkérdezett szabadságvesztés büntetését töltő nők 60%-a partnere ellen követett el erőszakos bűncselekményt. A kutatásból az is kiderült, hogy az elkövetőket gyerekkorukban rendszeresen bántalmazták, a párkapcsolatuk súlyos konfliktusokkal volt terhelt, a társuk többségében alkoholista volt, de gyakran ők maguk is. Alacsony iskolázottságú és alacsony jövedelmű családban éltek. 21 A gyerekeknek még kevesebb esélye van kitörni a rosszul működő családból, hiszen számukra ez a természetes, ezt szokták meg, ebben nőttek fel. Még, ha érzik is, hogy szenvednek, az érzést nem tudják mihez mérni, hiszen sosem voltak boldogok. Sok bántalmazott gyermek akkor eszmél rá, hogy nem az a normális, ahogyan ők élnek, amikor a televízióban másfajta családideált látnak a filmeken. Azonban ezekről is azt gondolják, hogy csak tündérmese, ilyen a valóságban nincsen. Az esetek többségében tehát a gyermek természetesnek veszi a családban megjelenő konfliktusok megoldásának erőszakos módját, hiszen kicsi korától kezdve ebben a környezetben szocializálódott. Emiatt eszébe sem jut, hogy védekezzen vagy fellépjen ellene. 22 Susan Forward szerint az emberek a családjukhoz a leghűségesebbek. A hűség köti össze a családi rendszert, amit egyik családtag sem fog elárulni. Ezért engedelmeskednek vakon a gyerekek a szüleiknek 20 Atkinson Hilgard: Pszichológia, Osiris Budapest o. 21 Tamási (2005) 49. o. Fehér Lenke és Parti Katalin vizsgálatai. 22 Kerezsi (1995) 53. o. minden körülmények között. Amennyiben ezek a szabályok ésszerűek, akkor az megfelelő keretet tud biztosítani a gyerekek érzelmi fejlődéséhez, azonban, ha nem, rendkívüli mértékben rombolja a személyiségét. 23 A gyerekek előbb-utóbb a patológiás családokban is felnőnek és maguk is szülőkké válnak. A probléma generációról generációra öröklődik. A gyermek, aki nem tapasztalta meg milyen a nyugodt, biztonságot nyújtó, boldog családi élet, ezt szülőként sem fogja tudni biztosítani. Mivel hiányzik belőlük az önbizalom, a gyermeküktől várják a megerősítést és védelmet, azt, hogy töltsék be az érzelmi űrt, a szeretet hiányát. 24 Az elkövetők személyiségjegyei Statisztikailag a tipikus elkövető év közötti, általános vagy szakmunkásképző iskolát végzett, házastársi vagy élettársi kapcsolatban élő, rossz szocio-ökonómiai státuszú férfi. 25 Az állandóan mindenre és mindenkire féltékeny férfiakat belső bizonytalanság és súlyos önértékelési problémák jellemzik, ehhez társul a birtoklási vágy és az állandó gyanakvás, tehát a paranoid karakter féltékenysége nem a szerelem kifejezése, hanem a saját tulajdona iránt érzett aggodalom. Az erőszakos férfi egocentrikus. Úgy érzi, sőt szentül hiszi, hogy a világ körülötte forog. Elvárja a feleségétől, hogy minden kívánságát teljesítse és folyamatosan kiszolgálja. Alacsony stressz toleranciája miatt elvárja azt is, hogy a gyermekei legyenek lehetőleg láthatatlanok. A gyerekzsivaj ingerli. A gye rekekkel csak akkor törődik, ha éppen ahhoz van kedve, minden cselekedete csak a saját jólétét szolgálja, mások igényeire és érzéseire érzéketlen. Jellemző rájuk továbbá az önkontrollgyengeség, az előítéletesség, a felelősség áthárítása az ártatlan családtagokra. Hajlamosak a bűnbakképzésre. Saját erőszakos cselekedeteiket bagatellizálják. Sajnos azok a fiúk, akik ilyen apa mellett nőnek fel, akaratlanul is elsajátítanak egyfajta életszemléletet és konfliktuskezelési módot, amelyet majd felnőtt életükben ők is alkalmazni fognak. Sok esetben az alkohol is kiemelkedő szerepet játszik a bántalmazásoknál, azonban önmagában az alkohol nem tesz valakit agresszívvé. Vannak emberek, akik nagy mennyiségű szesz elfogyasztása után is békések maradnak, és vannak, akiknek egy kortyot sem kell inni ahhoz, hogy vadállatként viselkedjenek. Tehát az alkohol csak arra való, hogy feloldja a gátlásokat, ame- 23 Susan Forward: Mérgező szülők, Háttér Kiadó, Budapest o. 24 Magdolna Mérai: Bűbájos nagyszülők a bántalmazás többgenerációs átörökítése. Jószöveg Műhely Kiadó, Budapest o. 25 Fehér (2005) 178. o. 12

15 lyek megakadályozzák a vulkán kitörését, a hiba az alapszemélyiségben keresendő, nem a szeszben. Általában olyan nőt választanak maguknak, aki olyan családból származik, ahol a hagyományos értékek szerint éltek, és a lányt engedelmességre nevelték, arra, hogy a legfontosabb feladata a férfi és a gyermekek ellátása. A szegényebb sorból származó, alacsony iskolai végzettségű, fiatal, lehetőleg magányos, alacsony önbecsüléssel rendelkező, nem jómódú és nem túlzottan vonzó nőket részesítik előnyben, mert tudják, hogy velük szemben könnyebb lesz a fölényüket érvényesíteni. A rosszul működő családi alrendszerekben a családfő eszköztára eleve hiányos. A családtagok befolyásolásának számtalan fejlett eszköze van, többek között a verbális meggyőzés, érvelés által, és a mintaadó, példaértékű magatartás. Ezzel szemben az agresszor problémamegoldó és konfliktuskezelő eszköztára kimerül az erőszak enyhébb vagy súlyosabb formáinak alkalmazásában, így az erőszak válik a családi kommunikáció eszközévé. Mivel ilyen esetekben a külső kontroll hiányzik, nagy a veszélye annak, hogy a probléma eszkalálódik, az agresszió pedig fokozódik A családon belüli erőszak hatása a gyermekekre A fejlődéslélektan képviselői már régóta tudják, hogy a korai anya gyermek kapcsolat minőségének és a családi környezetnek életre szóló következményei vannak az ember személyiségére nézve, ezért egyáltalán nem mindegy miként alakul egy ember gyerekkora. A felnőttkori karaktervonásokban megtaláljuk a valaha volt szülő gyermek kötés minőségét. 27 A gyermek énképét a hozzá közel álló felnőttek elsősorban a szülei és az óvónők alakítják azáltal, hogy minősítik, bírálják vagy dicsérik képességeit, cselekedeteit. Sokszor sajnos nincsenek tisztában azzal, hogy milyen fontos és tartós személyiségjegy kialakulásáért felelősek. A gyerek minden elhangzó minősítést bontakozó énjének részévé tesz, és ha folyton azt hallja, hogy semmirekellő vagy, akkor azzá is lesz. 28 A gyerek csak azzal a szeretettel tudja szeretni magát és csak azt tudja környezetének is viszonozni, amit ő kap. A gyerek, akit nem szeretnek, ön- 26 Kerezsi (1995) 53. o. 27 Popper Ranschburg Vekerdy (2005) 26. o. 28 Amikor a szülők idegességükben fékevesztetten szidják gyermeküket, fogalmuk sincs róla, hogy varázsigéket mormolnak. Most változtatják csúf varangyos békává a királyfit, és ahogy múlnak az évek egyre csökken a remény, hogy a mesebeli hercegnő csókja hatástalanítja a varázslatot. Az önértékelési zavarokkal küszködő gyermek visszahúzódóvá válik. és egész életében hajlamos lesz arra, hogy felnagyítsa kudarcait, miközben a sikereit észre sem veszi. Ranschburg Jenő: Az én és a másik. Okker, Budapest, o. értékelési zavarokkal fog küzdeni egész életében, ha nem tanulja meg szeretni önmagát, akkor nem alakul ki az önbecsülése. Az önértékelés amint kialakul szívósan ellenáll minden változtatási kísérletnek. 29 Nagyon nehéz a bizalom és a biztonság érzését visszanyerni, ha a szülők már egyszer azt széttaposták. 30 Az ember személyisége a szüleivel való kapcsolata talaján alakul ki. A velük való szeretetteljes kapcsolat során bontakozik ki és szilárdul meg az ún. ősbizalom, amely azután egész életen át kíséri az embert. Ha ez az ősbizalom a szülők hibájából nem alakul ki a gyermekben, akkor azt már felnőttkorában senki sem fogja tudni kialakítani. A verbális sértések sem múlnak el nyom nélkül, sőt még nehezebben gyógyulnak, mint a testi sebek. Az érzéketlen szülők talán fel sem fogják, hogy az a rengeteg sértés, megalázó megjegyzések, becsmérlő beszólások, amelyekkel nap, mint nap traktálják a gyermekeiket olyanok, mintha tüzes vassal égetnék a gyermek önérzetét, és soha el nem múló sebet ejtenek a lelkén. A gyerek világának középpontjában ugyanis a szülők állnak, és ha ők azt állítják, hogy a gyermek semmirekellő, akkor a gyermek el is fogja hinni, hogy az úgy is van. 31 A gyermeknevelés alapvetőn nagy felelősséggel jár és igen kemény munka, ha az ember komolyan veszi. Azonban nem lehetetlen vállalkozás. Csak két dolgot kell szem előtt tartani: az egyik, hogy a gyermeket feltétel nélkül, őszintén kell szeretni. A másik, hogy következetesnek kell lenni minden tekintetben. Az agresszív szülők éppen ennek a két feltételnek nem tudnak megfelelni, és azzal, hogy állandóan egymásnak ellentmondó üzeneteket közvetítenek a gyermek felé, teljesen összezavarják, mert soha nem tudhatja, hogy mire számítson. A szülők részéről tanúsított kiszámíthatatlanság rejti a legnagyobb kockázatot a gyermek számára. Az állandó egymásnak ellentmondó reakciók és elvárások (hogy ugyanazért a cselekedetért egyszer dicséretet kap, máskor leteremtést) személyiségzavarok kiváltói lehetnek, talaján súlyos esetben tudathasadásos személyiségzavar és schizofrenia is kialakulhat. Ezek a gyermekek gyakran az öröm és a fájdalom bizarr elegyének vannak kitéve, ezért egyfolytában a szülői szeretet forrását fogják keresni, mindent megtesznek, csak hogy szeressék őket. Ezt a szeretet hajszolást felnőttkorban is folytatni fogják. Mivel nem képesek különbséget tenni az őszinte szeretet és a kihasználás között, a lányokból felnőtt korukra gyakran lesz prostituált, vagy keverednek kritika nélküli szexuális viszonyokba. Esetükben gyakori, hogy fiatalon elszöknek otthonról, nagyon hamar kötnek házasságot, vagy vállalnak gyermeket azért, hogy 29 Ranschburg (2003) 33. o. 30 Forward (2000) 129. o. 31 Forward (2000) 112. o. 13

16 minél előbb elszakadhassanak a mérgező családjuktól. Ez azonban a legtöbb esetben csupán látszatmegoldás. A meggondolatlan családalapítással általában csak rontanak a helyzetükön. Általánosságban elmondható, hogy a családon belüli erőszak hosszú távú következményei megjelennek a sértett egész életútjának alakulásában, választott családi és partnerkapcsolataiban, illetve a saját gyermekének nevelése során alkalmazott módszerekben. 32 Azok a felnőttek, akik gyerekkorukban erőszak áldozatává lettek nem képesek lezárni gyerekkorukat, hacsak nem kaptak szakértő segítséget, nem tudják feldolgozni a múltat, tehát a gyerekkorból átmenet nélkül kerülnek a felnőttek világába. A Kerezsi Klára által végzett kutatás tapasztalatai szerint az így felnövő gyerekek nem csak a saját gyerekeiknek és partnerüknek adják tovább az erőszakot, hanem agresszív szüleik is visszakapják tőlük, amit adtak nekik. A gyerekként bántalmazott felnőttek visszaadják idősödő szüleiknek azt a bizonytalanságot, támasznélküliséget, szeretetlenséget, amit gyerekként elszenvedtek. 33 Az ördögi körből segítség nélkül nincs menekvés. 34 A tapasztalatok azt igazolják, hogy amennyiben segítséget kapnak a történtek feldolgozásához, a bántalmazás és rossz családi minták továbbadásának valószínűsége lecsökken A társadalom válasza a családon belüli erőszak megnyilvánulásaira Alapvető probléma, hogy a társadalom döntő többsége a családon belüli erőszakot magánügynek tartja, sokan úgy gondolják, hogy nem kell mások életébe beleavatkozni. A felelősséget az állam is az egyénre hárítja, a jogalkotók sokáig nem érezték szükségét annak, hogy a jelenséggel szemben állami vagy össztársadalmi szinten kellene fellépni. Amennyiben a családon belüli erőszakot társadalmi problémaként tudnánk definiálni, akkor a társadalom és az állam felelőssége is felmerülhetne, ezáltal szélesebb hatósugarú segítő rendszert lehetne kiépíteni. Az államnak nem csak a büntető-ellenőrző, hanem a segítő-támogató szerepe is előtérbe kerülhetne. A beavatkozás lehetőségének megteremtése még nem jelenti a család autonómiájának megsértését. Kerezsi szerint a gyermekvédelem, a család- és szociálpolitika esetében minél liberálisabbak a szabályok, a társadalom és a közösség annál nagyobb felelősséget vállal tagjaiért és annál nagyobb részt vállal az egyéni problémák megoldásában. Viszont 32 Kerezsi (1995) 105. o. 33 Kerezsi (1995) 148. o. 34 Mérai (2006) 38. o. 35 Révész György: A felnőtt világ gyerekekkel kapcsolatos elvárásai és a gyermekbántalmazás. Magyar Pszichológiai Szemle évi o. minél kötöttebb a szabályozás, annál erősebben érvényesül az egyéni felelősség és a problémák megoldásának kényszere annál inkább az egyénre hárul. 36 Úgy gondolom tehát jelenleg nagyon nagy feladat elé állították a jogalkotót, hiszen olyan szabályozást kell létrehozni, ami lehetőséget teremt arra, hogy a társadalom hozzáállása megváltozzon, mert csak ezáltal érhetjük el az áhított célt, a családon belüli erőszak előfordulásának csökkenését. Ez azonban hosszú folyamat lesz, nem megy egyik napról a másikra és legfőképpen nem megy egy új büntetőjogi törvényi tényállás beiktatásával. Ennél sokkal többre van szükség. A családon belüli erőszak a család minden tagjára hatással van és ez a hatás egész életükben végigkíséri őket, tehát a konfliktusok kezelése csak hosszú távú, jól átgondolt és az egész családra kiterjedő módon hozhat tartós eredményt. Az 1998-as statisztikai adatok szerint az alacsony iskolai végzettségűek, a szigorúan katolikus vallásúak és az idősebbek nagyobb arányban értenek egyet azzal, hogy a gyereknevelés elengedhetetlen eszköze a verés, de általánosságban is elmondható, hogy a társadalom ¾ része egyetértett a gyerekveréssel. Az alacsony iskolai végzettségű, idősebb asszonyok nagy része úgy gondolta, hogy házasságon belül a férj nem követhet el erőszakos közösülést, hiszen az asszony kötelessége férje igényeit kielégíteni. A megkérdezettek 88%-a gondolta úgy, hogy teljesen a család magánügye, ha a házastársak, sértegetik vagy megalázzák egymást. Azok körében, akiket vertek gyerekkorában, kétszer olyan gyakori volt a saját gyermek bántalmazása, mint azok körében, akiket nem vertek. 37 Remélhetőleg az elmúlt 15 évben a hozzáállás sokat javult a társadalom részéről. 4. A családon belüli erőszak szankcionálásának megjelenése nemzetközi szinten A családon belüli erőszak jelenségét először Amerikában kezdték kutatni. A szociológiai és pszichológiai kutatások és a feminista mozgalmak hatására már az 1970-es években elindult a fellépés az agreszszió megfékezése érdekében. A bántalmazott nő szindróma 38 megalkotása és politikai elfogadása után bekerült a köztudatba a bántalmazott férfi szindróma is, mely utóbbi a szakértők szerint legalább olyan 36 Kerezsi (1995) 40. o. 37 Tóth Olga: Erőszak a családban TÁRKI Társadalompolitikai Tanulmányok Battered Wife Syndrome: az elkövetési magatartás jellemzői: az erőszak ciklikus jellegű, kialakul a tanult tehetetlenség, a sértett képtelen a helyzetet semlegesen, tárgyilagosan értékelni, az erőszak eszkalálódik, a kapcsolat megszakítására tett kísérletek. Szöllősi Gábor: A családon belüli erőszak differenciáltsága: Különbségek a nevek, a felfogások és a helyzetek szintjén. In: Virág György (szerk.): Családi iszonyok a családi erőszak kriminológiai vizsgálata. KJK, Budapest, o. 14

17 gyakori, mint az előbbi, csak kevésbé súlyos következményekkel jár, ezért nagyobb arányban marad titokban. A kutatások a 2000-es évekre jutottak el arra a szintre, hogy a domestic violence jelenségét már nem csak a feleség és gyermekverés körében értelmezik. A tudományos megállapítások jogi következményei is az utóbbi 10 évben forrtak ki. 39 A kutatások eredményeképpen létrehozták, és a gyakorlati tapasztalatok alapján tökéletesítették a Duluth modellt, amit ma már Amerika-szerte alkalmaznak és célja a társadalmi kontroll kiterjesztése, a bántalmazott támogatása és megerősítése, a bántalmazó eltávolítása, megbüntetése és gyógyítása. A megelőzés érdekében iskolai programok is születtek és jelentős szerepet kaptak a civil szervezetek a megelőzésben és a rehabilitációban is. Bevezették továbbá a kettős letartóztatás intézményét, ami azt jelenti, hogy kölcsönös bántalmazás vagy egymásra támadás esetén mindkét felet letartóztatják. Ezt követően a hatóságoknak meg kell állapítani, hogy melyik fél volt a kezdeményező, de ez gyakran komoly nehézségekbe ütközik. 40 Álláspontom szerint ez a fajta megoldás a család minden tagja számára káros, különös tekintettel a gyerekekre, akik egy ilyen helyzetben átmenetileg mindkét szülőjüket nélkülözni kénytelenek. Európában leginkább az osztrák modellnek volt kiemelkedő hatása, mert több oldalról közelíti meg a problémát (áldozatvédelem, távoltartás, erőszaktevő büntetése és kezelése, családterápia, mediáció) illetve nagy hangsúlyt helyeznek a téma kutatására és a közvélemény formálására, tájékoztatására is. Továbbá a fiatalkorúak ügyében eljáró ügyészek és bírák, valamint a távoltartást felügyelő rendőrök speciális felkészítést kapnak munkájuk pedagógiai, pszichológiai, kommunikációs és szociális munkát érintő vonatkozásairól. 41 Ausztriában május 1-jén lépett hatályba a családon belüli erőszakkal szembeni védelemről szóló szövetségi törvény. Az elmúlt 15 év során, a tapasztalatok alapján sokat fejlődött a rendszer és a kritikusok szerint is kiválóan működik. A rendszer négy fő pillér hatékony együttműködésén nyugszik, úgy, mint rendőrség, civil szervezetek, családjogi bíróság és büntető igazságszolgáltatás. 42 Belgiumban szintén külön törvény rendelkezik a családon belüli erőszakról (Law of 24 of November 1997 Against Domestic Violence). A távoltartás elrendelése és a házassági életközösség felfüggesztése 39 Tamási (2005) o. 40 Tamási (2005) 36. o. 41 Fellegi Borbála: Büntetőügyi mediáció, fiatalkorúak bűnel követése, családon belüli erőszak Mit kezd mindezen kérdésekkel az osztrák intézményrendszer. Család, gyermek, ifjúság évi o. 42 Szeremi Zsuzsanna: Még ma is elfogadott? A családon belüli erőszak. Rendészeti Szemle 56. évfolyam, szám 84. o. mellett lehetőség van arra is, hogy az elkövetőt terápián való részvételre kötelezzék. 43 Az Egyesült Királyságban is 1997-óta van hatályban a zaklatással szembeni védelemről szóló törvény. Zaklatás esetén a bíróságnak lehetősége van korlátozó határozatot hozni, mellyel eltiltja az elkövetőt a további zaklatástól. A Family Law Act 1996-os módosítása szerint az áldozat kérelmére a bíróság olyan határozatot hoz, melyben vagy eltiltja az elkövetőt a további zaklatástól, vagy pedig a családi otthon birtoklásától. Írországban külön törvény szabályozza a családon belüli erőszak elleni fellépést, melynek érdekében távoltartó, biztonsági és védelmi intézkedések elrendelésére van lehetőség. A domestic violence definíciója nagyon széles kört ölel fel, beletartozik a lelki terror, az érzelmi visszaélés és a túlzott kontroll gyakorlása is, egyben a családtagok meghatározásába is sokan beleférnek, tehát nem csak a szűk családi körre vonatkozik az erőszak tilalma. Hollandiában 2007-ben indult kampány Most már elég volt! címmel az áldozatok bátorítására, támogatására ben született meg a távoltartásról is rendelkező törvény, amely a gyermekek számára is igyekszik védelmet biztosítani. 44 A francia büntetőjog külön kategóriaként szabályozza a családon belüli erőszakot, illetve egyes bűncselekmények esetén minősítő körülménynek számít, ha a sértett az elkövető házastársa vagy partnere. Szankcióként lehetőség van a távoltartás elrendelésére, illetve a sértettel való kapcsolattartás tiltására is. 45 Portugáliában, Spanyolországban, Szlovákiában 46 és Lengyelországban is sui generis bűncselekmény a családon belüli erőszak, Svédországban a nőkkel szembeni erőszak tilalmáról született törvény, melybe beletartozik a prostitúció, a munkahelyi zaklatás és ennek keretében a családon belüli erőszak is. A nemzetközi szervezetek szintjén a családon belüli erőszak elleni fellépést először a nők hátrányos megkülönböztetésével és a nők elleni erőszak megszüntetésével foglalkozó dokumentumok érintették 47. Az ENSZ már a nyolcvanas évek elején megkezdte a nők és a gyerekek elleni erőszak elleni küzdelmet. Gazdasági és Szociális Tanácsának Emberi Jogi Bizottsága 1996-ban a családon belüli erőszak kezelésére vonatkozóan jogalkotási modellt mutatott be, 43 Fehér (2005) 104. o. 44 Pál Edith: A családon belüli erőszak előítéletei. Ügyvédek Lapja o. 45 Fehér (2005) 106. o. 46 Bastrnák Zsuzsa: Családon belüli erőszak Magyarországon és Szlovákiában. Belügyi Szemle 58. évfolyam, szám o ENSZ New York: CEDAW (Convention on the Elimination of All Forms of Discrimination against Women Egyezmény), 1989 ENSZ New York: a Gyermekek Jogairól szóló Egyezmény, 1993 ENSZ New York 48/104.h. a nők elleni erőszak felszámolásáról szóló nyilatkozat, 15

18 melyben legfőbb szankcióként az elkövető sértettől való távoltartását jelölték meg. 48 Az Európa Tanács is régóta kiemelt ügyként kezeli a családon belüli erőszak elleni küzdelmet. Miniszteri Bizottsága ennek jegyében fogadta el az évi 4. számú Ajánlását, melyben a figyelemfelkeltésen és a jelenség súlyának hangsúlyozásán túl konkrét intézkedési javaslatok is megfogalmazódtak. A következő lépés az évi 2. sz. Ajánlás a családon belüli erőszak elleni társadalmi intézkedésekről. A Parlamenti Közgyűlés 2000-ben fogadta el az sz. Ajánlást, mely kifejezetten a nők elleni erőszak elleni fellépést sürgeti, hasonló célokat tűzött ki a Miniszteri Bizottság évi 5. sz. Ajánlása is. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 1582 (2002) számú ajánlásában körvonalazta a családon belüli erőszak előfordulásának lehetséges formáit, egyúttal felszólította a tagállamokat, hogy gondoskodjanak az áldozatoknak ingyenes jogi tanácsadásról, pszichológiai támogatásról és anyagi segítségről, az áldozatok hatékony védelméről illetve a velük foglalkozó szervezetek támogatásáról és a megfelelő szakemberek képzéséről. 49 Az Európa Tanács álláspontja szerint az emberi jogok védelme érdekében, családon belüli erőszak elkövetése esetén a leghatékonyabb megoldás az elkövető távoltartása a sértettől, ezért az intézkedés bevezetését javasolja minden érintett országban. 50 Az Európa Tanács tagállamainak állam- és kormányfői 2006-ban létrehoztak egy keretprogramot: Építsük Európát a gyermekekkel a gyermekekért címmel, melynek egyik legfontosabb célkitűzése volt küzdeni a gyermekek ellen irányuló erőszak minden formája ellen ben a kampány folytatásáról döntöttek és sok helyen meghatározó eredményeket értek el. Az Európai Unió is igyekszik minden területen fellépni a gyermekeket érő erőszak ellen. Daphne elnevezésű programja keretében támogatást nyújt minden olyan szervezet számára, melyek a gyermekek, fiatalok és nők elleni erőszak ellen küzdenek. 51 Összességében elmondható, hogy a helyzet sokat javult az elmúlt 30 évben már azáltal is, hogy a nemzetközi szervezetek igyekeztek felhívni a figyelmet a problémára. Az ENSZ, az Európa Tanács és az Eu- 48 Alföldi Ágnes Dóra: A családon belüli erőszak megelőzésének és kezelésének nemzetközi és európai uniós eszközeiről. Európai Jog szám. 32. o. 49 Katonáné Pehr Erika: A gyermekbántalmazás nemzetközi megítélése avagy hogyan fegyelmezzük gyermekeinket in.: Családi Jog o. 50 Továbbá: Európa Tanács R(90)2. sz. ajánlása a családon belüli erőszakkal szembeni fellépésről, és R(93)2. sz. ajánlása a gyermekek elleni erőszak és elhanyagolás megelőzéséről. 51 Jelentősek továbbá a 1530/2007. és 1778/2007. sz. ajánlások a gyermekáldozatok: az erőszak, a kizsákmányolás és durva bánásmód minden formájának kiirtására. rópai Unió egyes szervezetei is sokat tettek annak érdekében, hogy a családon belüli erőszak előfordulása lehetőleg mindenhol csökkenjen. Ennek érdekében leginkább a tájékoztatás és a figyelemfelkeltés fontosságára, illetve a civil szerveztek bevonására, a távoltartás intézményének bevezetésére és következetes alkalmazására, valamint krízishelyzetben gyorsan reagáló segítő rendszerek kiépítésére hívták fel a figyelmet. Uniós szinten pedig az európai védelmi határozat 52 garantálhatja a sértettek határokon át nyúló védelmét. Úgy látszik tehát, hogy nemzetközi szinten már megszületett a felfedezés, miszerint nem elegendő a szankcionálás, de a társadalom hozzáállásának megváltoztatásához a törvénybe iktatás az első lépés. Svédország törvényhozására egész Európa mosolyogva tekintett, mikor 1979-ben törvénybe iktatták a gyerekbántalmazással kapcsolatos zéró toleranciát, ma ez már minden európai államban evidencia. Lépésről lépésre haladva Magyarországon is meg fog változni a társadalom hozzáállása, már így is nagyon sokat javult, de még van hová fejlődni. 5. A családon belüli erőszak szankcionálása a magyar jogban A mostani kezdeményezést megelőzően is felmerült már annak szükségessége, hogy a családon belüli erőszakkal kiemelten foglalkozzanak. A rendszerváltozást megelőzően csak kevés szó esett a családon belüli erőszakról, hiszen nem illett a szocializmus családképébe, ezért mindenki úgy tett, mintha nem létezett volna. A rendszerváltást követően azonban 1997-ben megszületett többek között a gyermekvédelmi törvény, és a Btk.-t is módosították, az erőszakos közösülést ma már nem csak nő ellen és házasságon kívül lehet elkövetni. Továbbá a Kormány jelentős lépésként elfogadta a 2174/1997. számú határozatot, melyben kötelezettséget vállalt a családon belüli erőszak törvényi szintű szabályozására. A civil megmozdulások hatására megszületett a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégiáról szóló 45/2003. (IV. 16.) OGY határozat amely immáron tíz évvel ezelőtt célként tűzte ki a családon belüli erőszak visszaszorítását. A társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (X. 28.) OGY határozatban is kiemelt szerepet kapott a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés. Megszületett a 34/2002. sz. BM utasítás a családon belüli erőszak áldozatainak védelmében alkalmazott intézkedések hatékonyságának növeléséhez szüksé- 52 Az Európai Parlament december 9-én szavazta meg az európai védelmi határozat létrehozásáról szóló irányelvjavaslatot, mely szerint a valamely tagállamban védelmet élvező sértett számára a védelmet a többi tagállamban is biztosítani kell. 16

19 ges feladatokról, illetve kiadták a 13/2003. (III. 27.) sz. ORFK intézkedést 53 a családon belüli erőszak kezelésével és a kiskorúak védelmével kapcsolatos rendőri feladatok végrehajtásáról, amely tételesen felsorolja a családon belüli erőszak fogalma alá tartozó bűncselekményeket és pontos definíciót is ad a jelenségre. Tehát a szándék érezhető volt, a változások elindultak, de csak lassan alakultak a dolgok, ami szerintem természetes is, hiszen egy ilyen súlyú társadalmi problémát ami ráadásul nem csak a törvényhozáson és a jogalkalmazáson múlik nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. Sokat változott például a rendőrség hozzáállása. Míg korábban a kivonuló rendőrök nem értették, hogy miért is van szükség a segítségükre, ha maga a vérző orrú asszony mondja azt, hogy téves riasztás történt, nincs semmi gond csak leesett a lépcsőn. Illetve sok rendőr érezte úgy, hogy a családi botrányba nekik nem kell beavatkozni. Ma már leginkább a 2003-as ORFK intézkedés nyomán szervezett továbbképzések és oktatások hatására érzékelhető a változás. 54 A 2003-as és a 2007-es ORFK utasítás is kimondja, hogy abban az esetben is intézkednie kell a rendőrnek, ha az erőszak magánlakásban zajlik. Korábban ez nem volt teljesen egyértelmű, általános volt a rendőrség részéről a hozzáállás, miszerint a CSB magánügy és a rendőrség nem intézkedik, amíg vér nem folyik ben létrehozták az Országos Kríziskezelő és Információs Központot a családon belüli erőszak következtében beállt válsághelyzet kezelésére, melynek célja állandó elérhetőséget biztosítani minden bajba jutott és azonnali segítséget igénylő embernek, ezért napi 24 órában ingyenesen elérhető telefonon. A szolgálathoz kapcsolódik egy kríziskezelő hálózat, melyben krízisközpontok és titkos menedékházak vannak. 56 A szorult helyzetben lévők segítségére van továbbá a Kék Vonal, az ún. védett házak (shelterek), amelyek bármikor készek fogadni, és 6 8 hétig oltalmazni a rászorulókat. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának jogelődje ajánlást dolgozott ki és azt módszertani levélben eljuttatta a háziorvosokhoz, a védőnőkhöz és a gyermekvédelmi szakemberekhez. Továbbá kampányt indítottak annak érdekében, hogy a közfigyelmet ráirányítsák a problémára. 57 A távoltartást a jogalkotó 2006-ban iktatta be a 53 Felváltotta a 32/2007-es ORFK utasítás. 54 Balogh Lídia Matolcsi Andrea: Vélemények a családon, illetve párkapcsolaton belüli erőszak elleni állami fellépés lehetőségeiről. in: Rendészeti Szemle o. 55 Balogh Matolcsi (2009) 94. o. 56 Zelenák József: Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a családon belüli erőszak következtében beállt válsághelyzet kezelésére. Védőnő o. 57 Gyurkó Szilvia: A családon belüli erőszak megítélése és szabályozása a magyar jogrendszerben. In: Virág György (szerk.): Családi iszonyok a család erőszak kriminológiai vizsgálata. KJK, Budapest, o. büntetőeljárásról szóló évi XIX. törvény (Be.) rendszerébe, majd a hatékonyabb fellépés érdekében a évi LXII. törvénnyel megteremtette a távoltartás büntetőeljáráson kívüli, ekként bírói döntés nélküli elrendelésének lehetőségét is. A távoltartás (Be. szerinti) a mozgásszabadság és a tartózkodási hely szabad megválasztásának korlátozásával járó kényszerintézkedés, melyet hasonlóan a lakhelyelhagyási tilalomhoz és a házi őrizethez a törvényhozó az előzetes letartóztatás alternatívájaként alkotott meg. A külön törvényben található két új jogintézmény, az ideiglenes megelőző távoltartás és a megelőző távoltartás lehetővé teszik a bántalmazó tartózkodási szabadságának, tartózkodási helye szabad megválasztásának, szülői felügyeleti jogának, valamint gyermekével való kapcsolattartási jogának átmeneti korlátozását már az esetleges büntetőeljárás megindulása előtt. A családon belüli erőszak önálló definíciója is megszületett: ha valaki a hozzátartozója biztonságát, testi-lelki egészségét veszélyezteti vagy károsítja, önrendelkezésében vagy szexuális önrendelkezésében korlátozza, testi erőszakot követ el vagy annak elkövetésével fenyeget, illetve e személy tulajdontárgyait szándékosan tönkre teszi, és ezzel elviselhetetlenné teszi az áldozat számára az együttélést, családon belüli erőszakot követ el. 58 Konklúzió A probléma megoldásakor nehézséget jelent, hogy a bántalmazott nő az esetek döntő többségében nem hagyja el az őt bántalmazó férfit, hanem visszatér hozzá. Szinte soha nem tesznek a férfi ellen feljelentést, ha valamilyen hirtelen felindulásból mégis elmennének a rendőrségre segítséget kérni, pár nap alatt megbánják és visszavonják a feljelentést. Ilyenkor a hatóságok tehetetlenek. Amennyiben a férfi olyan súlyos bűncselekményt követ el, hogy a büntetőeljárás megindításához már nincsen szükség az áldozat feljelentésére, a nő akkor se menekül el, pedig megtehetné. Megvárja a férfit. Vajon miért? Mert retteg a boszszújától, mert a férfi már olyannyira izolálta őt, hogy nincs hova mennie, a barátaival és a családjával a kapcsolata már régen megszakadt. Mert anyagilag a férfira van utalva, nincsen vagyona, munkája és még lehet, hogy iskolai végzettsége és tapasztalata sem. A gyermekeit egyedül nem tudná tisztességesen eltartani, nem akarja őket elhagyni, ezért inkább szenved. Negatív tapasztalatokkal rendelkezik a társadalom segítőkészségéről. Úgy érzi, hogy a hatóságok nem értik meg a problémáját. Való igaz, hogy egy olyan ember 58 Az Igazságügy Minisztérium által készített tervezet: Összefogás a családon belüli erőszak ellen. 17

20 számára, aki soha nem volt kénytelen elszenvedni azt, amelyeken ezek az asszonyok keresztülmennek, valóban érthetetlen, hogy egyáltalán miért kötötte össze azzal a férfival az életét, miért szült neki gyermeket és miért nem hagyta már ott az első pofon után. Továbbá megesik az is, hogy a büntetőeljárás azért nem indul el, vagy folyik tovább, mert az elkövető megfenyegeti az áldozatot, megfélemlíti és a bűncselekmény elkövetése nem bizonyítható. Jelenleg a családon belül elkövetett erőszakos cselekmények nagy része magánvádas bűncselekmény, tehát a sértett döntésén múlik, hogy elindul-e a büntetőeljárás. Úgy gondolom azonban, hogy ismerve a bántalmazók és a bántalmazottak lelki jellemzőit a cselekmények közvádassá tétele sem javítana a helyzeten. A büntetőjogi szankciók szigorítása alkalmatlan eszköz a családon belüli erőszakkal szembeni fellépésre, egy hatékony, több lábon álló, széles körű családtámogatási rendszer képes csak a krízis megoldására, de ezt nem lehet egyik pillanatról a másikra létrehozni. Sok időre és rengeteg pénzre van szükség hozzá. Továbbá nagyfokú társadalmi összefogásra van szükség, melyben a jóvátétel, elterelés, gyógyítás, stresszkezelés kell, hogy a legnagyobb hangsúlyt kapják, nem pedig a megtorlás, a bosszú és az elrettentés. A büntetőjogi kategóriává tétel csak annyiban segíthet, hogy egységesebbé teheti az erőszakkal szembeni fellépést és ráirányíthatja a figyelmet a probléma valódi súlyára. Összességében úgy vélem tehát, hogy önmagában nem oldja meg a problémát a családon belüli erőszak önálló törvényi tényállás keretében való szabályozása. A fizikai és szexuális erőszak minden lehetséges formája szabályozva van a Btk.-ban. Amit valóban szabályozni kellene, mert még nincsen szankcionálva: a lelki terror. Ez azonban csak nehezen megfogható, bizonyítható. Jelen helyzetben a legnagyobb problémát abban látom, hogy a jogalkotók elképzelései az erős társadalmi nyomás hatására túlságosan is érzelmi alapon közelítik meg a családon belüli erőszak kérdését és a bűnöst meg kell büntetni tételen nem látnak túl. Úgy vélem, hogy amennyiben a jogalkotó kiemelten kívánja kezelni a családon belüli erőszakot, akkor a megelőzésre kellene helyezni a hangsúlyt. A napvilágot látott és hatóság elé került ügyekben pedig az elkövetett cselekmény megtörténtének vizsgálatán túl, az elkövető és az áldozat kapcsolatának és személyiségének megismerésére és vizsgálatára kellene kiemelt figyelmet fordítani. Pszichológusok bevonásával lényegesen könnyebben feltárhatóak lennének a családon belüli erőviszonyok és kapcsolatok esetleges problémái. Hiszen az esetek többségében az áldozatok eddig sem kívánták az elkövető megbüntetését, miért kívánnák most csak azért, mert önálló kategóriává lesz? Meggyőződésem továbbá, hogy a kiérdemelt büntetésen túl, a (esetleg kötelező) pszichoterápia adott esetben mindkét fél számára, hiszen látható, hogy sok esetben az áldozatnak is komoly szüksége van rá hozhatja meg azt a változást, amelyet a társadalom és az ügyben konkrétan érintett családtagok is elvárnának. Bár a személyiségzavar a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható, azonban az indulatok kezelése és a magatartás kontrollálása szakértő segítségével megtanulható. Dr. Visontai-Szabó Katalin 18

21 Objektív vagy szubjektív? kérdőjelek az igazságügyi pszichológus szakértői vélemények megbízhatósága terén a hazai családjogban A hazai bíráskodás számos területén találkozhatunk igazságügyi szakértői véleményekkel. Egy közlekedési bűncselekmény esetén szakértő fogja megállapítani, hogy a féknyom stb. ismeretében a balesetnél mekkora volt a terhelt által vezetett jármű sebessége a fékezés megkezdése előtt, egy vagyon elleni bűncselekménynél az árverési leütési árak stb. ismeretében, hogy mekkora az ellopott műtárgy értéke, egy kártérítési perben a gerenda teherbíró képessége alapján, hogy az alperes tervezőként betartotta-e a szakmai előírásokat stb. Az igazságügyi szakértők tehát láthatólag általában objektív módszerekkel, a szubjektív megállapítások elvi lehetőségét is kizáró módon működnek, és az általuk adott szakvélemények a bázisadatok (féknyom hossza, műtárgy leírása, gerenda méretezése stb.) alapján bárki másik szakember által igen könnyen ellenőrizhetők. Ezekben az esetekben elvben sem fordulhat elő, hogy amennyiben a szakértők a szakmai szabályok betartásával végzik munkájukat, eltérő eredményre jussanak ugyanabban az ügyben. Természetesen léteznek olyan szakterületek, amelyek bizonyos teret engednek a szakértő szubjektivitásának a szakvéleményben. Például egy ingatlan értékbecslésénél a szakértő választja ki azokat az ingatlanokat, amelyeket összehasonlító adatokként alapul választ a szakvéleményében, vagy egy orvosi műhiba perben a szakértő dönti el, mit tekint egy orvosi beavatkozás szokványos műtéti kockázatának, azonban ezek a megállapítások bizonyos mértékben mégiscsak objektív módon ellenőrizhetők. Megvizsgálható például, hogy az ingatlanforgalmi szakértő által bázisként választott ingatlanok csakugyan hasonló adottságokkal rendelkeznek-e, mint a perbeli ingatlan (életkor, fekvés, alapterület, komfortfokozat, műszaki felszereltség stb.), az orvosszakértő esetében pedig a szakirodalomtól a statisztikákig számos módon ellenőrizhető a megállapítás helyénvaló vagy helytelen volta. Sajnálatos módon az igazságügyi pszichológus szakértő szakvéleményében elkerülhetetlenül nagyon tág bátran megkockáztathatjuk a kijelentést, hogy az összes szakértői vélemény közül a legtágabb a szubjektivitás tere. Jóllehet a pszichológus szakértő tevékenységét legalábbis elvben a rá vonatkozó módszertani útmutató alapján végzi, és az általa választott pszichológiai tesztek kiértékelése elvben más szakértő által ellenőrizhető, azonban az alábbiakban látni fogjuk, hogy ezen kijelentéseket miért előzi meg a sokatmondó elvben kitétel. Mindenképpen tudomásul kell vennünk, hogy a vizsgálatot végző szakértő szubjektuma a szakvélemény megállapításait nagyban, ha nem éppen döntően befolyásolja. Mindez azért probléma, mert egy korábbi, ugyancsak több éves kutatásunk 1 vizsgálatai azt igazolták, hogy a gyermekelhelyezési perekben azon bírósági döntések aránya, ahol a bíróság eltért a pszichológus szakértő szakvéleményétől, még a 10%-ot sem érte el, vagyis azokban az ügyekben, amelyekben a bíróság pszichológus szakértőt rendel ki, a szakvélemény megállapításai lényegében eldöntik a pert. Minden jel és személyes tapasztalás egymással egybehangzóan arra utal, hogy a bírák a szakértői véleményeket lényegében a pápai csalhatatlanság mintájára akként tekintik, hogy amennyiben egy általuk kirendelt igazságügyi szakértő a szakvéleményében valamit leír, akkor nem tévedhet. (Joggal tevődik fel a kérdés, hogy ez esetben a más ügyekben ugyanezen szakértők által a fél megbízásából készített magánszakvéleményeket miért söprik ki eleve a felhasznált bizonyítékok köréből, de ennek vizsgálata meghaladná jelen tanulmány kereteit.) Ilyen körülmények között fokozottan indokolt megválaszolni azt a kérdést, mennyire megbízhatóak ezek a szakvélemények, hiszen láthatólag emberek ezreinek sorsát döntik el hosszú időre, vagy éppen örökre. Az alábbiakban az igazságügyi pszichológus szakvéleményeket kifejezetten ebből a szempontból fogjuk vizsgálni. Minthogy éppen most jelentettük ki, a szakvélemények mennyire szubjektív megítélésűek, joggal merülhet fel a kérdés az olvasóban, milyen alapon foglalkozunk mi ezen problémákkal egy tudományos igényű tanulmányban, hiszen akkor nyilván e körben meg a mi szubjektív véleményünk jelenhet meg. Éppen ezért szeretnénk előre bocsátani, hogy jelen írásunk megállapításai több évtizedes szakmai gyakorlatunk során megismert több száz szakvélemény ismeretén és azok felhasználásán alapul. Ezen belül 7 éve kifejezetten gyűjtjük a Magyarország területén készült igazságügyi pszichológus szakértők által készített szakvéleményeket, ezek birtokunkban vannak, megállapításaink tehát objektív módon ellenőrizhetők. Ugyanakkor a személyhez fűződő jogok tiszteletben tartása okán ezen szakvéleményekre csak a bírósági ügyszámok alapján hivatkozunk. 1 Dr. Grád András Dr. Mede Lilla Dr. Jánoskúti Gyöngyvér Dr. Kőrös András: Az igazságügyi pszichológus szakvélemény szerepe a gyermekelhelyezési perekben. 19

22 1. A szakértők köre Magyarországon az működhet igazságügyi pszichológus szakértőként, akit az egykor évtizedeken át Igazságügyi Minisztérium néven működő minisztérium, illetve az utóbbi években folyamatosan változó nevű (2010 óta Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) jogutód-minisztériumai a kifejezetten ezen célból létrehozott névjegyzékbe felvettek. Már maga a névjegyzékbe történő bekerülés sem garanciája sajnálatos módon annak, hogy szakértő csak valóban kiváló pszichológusból válhasson, de még csak arra sem, hogy az illető a valóságban rendelkezik klinikai szakpszichológusi végzettséggel. Ismerünk olyan a jelek szerint komoly önbizalommal rendelkező pszichológus szakértőt Nyugat-Magyarországon, aki munka- és szervezetpszichológiai képzettsége mellett még csak klinikai pszichológusi szakvizsgával sem rendelkezik (forrás: Veszprémi Igazságügyi Szakértői Kamara honlapja, php), ennek ellenére évek óta rendszeresen szakért családjogi perekben és gyámhivatali eljárásokban 2. Ez túl a kérdés morális oldalán azért is probléma, mert a 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 20. (1) bek. f) h) pontjai kifejezetten kimondják, hogy (ha a szakkérdés) a nevelési hatások, a gyermek direkt befolyásolásának, vagy bántalmazásának, illetve a konfliktusos családi működésnek a szülők vagy gyermek személyiségét érintő következményeinek feltárására, leírására, megállapítására, tipizálására, kategorizálására, értékelésére, illetve kizárására irányul, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológiai vizsgálatot kell lefolytatni. Vagyis ezen szakértő láthatólag eleve nem is foglalkozhatna családjogi ügyekkel, ennek ellenére a kevés ottani szakértő között jogszabálysértő módon ő is rendszeresesen végez ilyen tevékenységet. Sajnálatos módon azonban időnként még olyan esetek is előfordulnak, amikor valaki úgy készít pénzért pszichológus szakértői véleményt, hogy nemhogy klinikusi szakvizsgával, de még csak pszichológus diplomával sem rendelkezik, ami már bűncselekmény (csalás, Btk ) alapos gyanúját veti fel. Ezek nyilvánvalóan kirívó esetek, az egyik ilyen ügyben például egy pár féléves, azóta már nem ok nélkül meg is szüntetett gyorstalpaló képzés keretében sikeresen abszolutóriumot szerzett, azonban nyelvvizsga hiányában diplomához már nem jutott szakember magát pszichológusnak kiadva ( engedélyszámként a Magyar Pszichológiai Társaságnak a Magyar Postával küldemények továbbítására kötött, és levelein feltüntetett szerződésszámát megjelölve!) egy perben az egyik fél kérelmére pszichológus szakvéleményt készített, és ami talán 2 Pl. Ajkai Városi Bíróság 1.P /2009., Veszprém Megyei Jogú Város Gyámhivatala 4295/2/2006. még abszurdabb, a bíróság erre is alapozva hozott határozatot az ügyben 3. Az illetőt a Magyar Pszichológiai Társaság ennek következményeként ki is zárta tagjai sorából, ez azonban a perben a szakvéleménye által sújtott másik peres fél helyzetén sajnos utólag már nem változtatott. Szeretnénk ugyanakkor a látszatát is kerülni annak, hogy azt a hamis benyomást keltsük, hogy ma Magyarországon kizárólag diploma vagy klinikusi szakvizsga nélküli, inkompetens stb. emberek járnának el igazságügyi pszichológus szakértőként a családjogi perekben. Természetesen a szakértők legnagyobb része szakmailag megfelelően és magasan képzett, elméletben rendelkezik mindazon tudással és szakértelemmel, ami egy megalapozott szakértői vélemény elkészítéséhez szükséges az ilyen perekben. Sajnálatos módon azonban az elméleti felkészültség önmagában még nem garancia arra, hogy a valóságot hatékonyan tükröző szakvélemények készüljenek a családjogi ügyekben, sok múlik az alkalmazott vizsgálati módszereken és magának a vizsgálatnak az elvégzésén is. Azt sem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a szakértői névjegyzékbe történő bekerülésnek az összes többi pszichológushoz képest többletként csak a kifejezetten a szakértői működéssel kapcsolatos képzés az előfeltétele, de a szakértők pszichológusként nem magasabban képzettebbek vagy kompetensebbek a többi, a szakértői névjegyzékben nem szereplő, ugyanolyan képzettséggel rendelkező pszichológusnál. 2. A szakértői vizsgálati módszerek és a vizsgálat elvégzése A vizsgálatok elvégzése tekintetében fontos útmutatásokat tartalmaz a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (a továbbiakban: MISZK) által kibocsátott módszertani útmutató. E téren ugyanakkor egy meglehetősen sajátos jogi helyzetet tapasztalhatunk. Az Országos Igazságügyi Módszertani Intézet ugyanis még évtizedekkel ezelőtt kibocsátott egy módszertani útmutatót (10. számú módszertani útmutató, közzétéve az Egészségügyi Közlöny évi 9. számában). Ezt lenne hivatott felváltani ezen intézmény újabb, immár 20. számú módszertani útmutatója az igazságügyi pszichológus szakértők működési köréről és tevékenységéről címmel. Ezen módszertani útmutató a legvégén azt tartalmazza, hogy Jelen módszertani levél kiadásával egyidejűleg az Intézet 10. számú, azonos című módszertani levele megjelent: Eü.K évi 9. sz. érvényét veszti. Csakhogy a módszertani útmutató a valóságban Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló évi CLXXX. tv ával módosított évi XLVII. törvény 30/A 30/D. -ok rendelkezései alapján még azóta sem lépett hatályba, 3 Karcagi Városi Bíróság 3.P /

23 ezért a MISZK hivatalosan maga is a 10. módszertani útmutatót tekinti jelenleg is hatályosnak, amely még nem került 4 visszavonásra a fentiek értelmében. Ugyanakkor a MISZK honlapján 5 kizárólag a 20. számú módszertani útmutató található meg, a valóságban hatályban lévő 10. számú módszertani útmutató nem. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy maguk a szakértők is hol a 10. számú, hol a 20. számú módszertani útmutatóra hivatkoznak, általában az utóbbira. Jelen írásunk szempontjából a két útmutató közötti igen lényeges különbség, hogy a még hatályban lévő 10. számú módszertani útmutató kötelező jelleggel tartalmazza a pszichodiagnosztikai adatok feltüntetését a szakvéleményben, míg a legtöbb szakértő által a gyakorlatban iránymutatásként használt 20. számú módszertani útmutató ezt már nem teszi kötelezővé. A problémára a szakvélemények alapjául szolgáló adatok megismerhetőségével foglalkozó 4. pontban még visszatérünk. Maguk a vizsgálatok családjogi ügyekben általában akként valósulnak meg, hogy a szakértő beidézi a feleket, és azt a felet hívja fel a gyermek elhozatalára, aki őt neveli. Ez azzal a problémával jár, hogy a gyermek gyakran heteken, néha hónapokon át nem találkozik a vizsgálatot megelőzően a másik féllel, ami önmagában is megkérdőjelezi a vizsgálat objektivitását. Értelemszerűen egyébként is előnyösebb helyzetben van ilyenkor az a fél, aki a gyermeket esetleg már hónapok, néha évek óta a saját háztartásában gondozza, ezt a kiegyensúlyozatlanságot csak fokozza, ha a másik féllel előzőleg hosszabb időn át még csak nem is találkozhatott. Egyes alaposabb munkát végző szakértők súlyt helyeznek arra, hogy a feleket akként hívják be, hogy legalább a másik fél is találkozhasson a vizsgálat megkezdését megelőzően a gyermekkel. Egy kiemelkedő szakmai tudással rendelkező, sajnos már sok éve elhunyt kiváló pszichológus szakértő, Gubi Miklósné ezzel szemben akként végezte el a szakértői vizsgálatot, hogy mindkét szülőt ő maga kereste fel az otthonában (vagy éppen még közös otthonukban), amikor a gyermek is éppen náluk tartózkodott, és ekként vizsgálta meg a szülők és a gyermek kapcsolatát, a maguk természetes közegében egy természetellenes művi környezet (szakértői vizsgáló helység) helyett. (Humánetológiai szempontból a különbség nagyjából ugyanakkora, mint ha egy vad viselkedését a maga természetes közegében, mondjuk a szavannán figyeljük meg, vagy egy pár négyzetméteres ketrecben, és 4 E vonatkozásban sajnálattal jelezzük, hogy a jelek szerint alaptalan optimizmussal az 1. lábjegyzetben megjelölt cikkünket már a 20. számú módszertani útmutató figyelembevételével írtuk, arra számítva, hogy az a közeljövőben mindenképpen hatályba lép. Más kérdés, hogy szerencsére az írás szempontjából lényeges rendelkezések a 10. módszertani útmutatóban is igen hasonló tartalmúak. 5 ez utóbbi alapján próbálunk képet alkotni magunknak a szavannán történő viselkedése felől.) A valós viszonyokról, a szülők és gyermekek valódi kapcsolatáról nagyságrendekkel többet tudott meg ezáltal, és épített is be roppant hatékonyan a szakvéleményébe, mintha csak a vizsgálati helység steril közegében találkoztak volna egy órára. Sajnos napjaink rohanó, pénzkeresetorientált világában úgy tűnik, mintha a legtöbb szakértőnek erre egyszerűen nem lenne ideje, illetve lehetősége, pedig az 1-2 óra plusz időráfordítás mellett lényegesen objektívebb, megalapozottabb szakvélemények születhetnének ilyen módon. További probléma, hogy a szakértők a módszertani útmutató segítségével lényegében teljesen önállóan határozzák meg, hogy milyen vizsgálati módszereket alkalmaznak a szakvélemény elkészítése során. A bírák a pszichodiagnosztikai módszerekhez általában nem vagy csak igen kevéssé értenek, így akadt per, amelyikben az sem tűnt fel például a bírónak, hogy a szakértő a gyermek vizsgálatánál a következő általa használt módszerekre hivatkozott: Beszélgetés, rajz. Talán nem szükséges részletesebben kifejtenünk, hogy egy gyermekkel beszélgetni vagy rajzolgatni bárki tud, ehhez semmi szükség igazságügyi pszichológus szakértőre. Ugyanakkor a bíró ennek a nem mellékesen alig pár oldalas rendkívül felszínes szakvéleménynek az alapján akarta elhelyezni a gyermeket az egyik félnél. Utóbb mivel a per során az elfogultsági kifogás bejelentésének következtében immár egy másik, lényegesen alaposabb bírónál bebizonyosodott, hogy ezen fél a gyermeket súlyosan elhanyagolja, bántalmazza, rendszeresen alkoholizál, adósságokat halmoz fel, időnként pénzért létesít férfiakkal alkalmi kapcsolatot, és minden egyéb területen is erősen lumpen életvitelt folytat, a felek a perben megállapodtak a gyermek apánál történő elhelyezésében. A legaggasztóbb az egészben az, hogy az egyébként kiválóan képzett klinikai szakpszichológus által készített, ugyanakkor igen felszínes pszichológiai vizsgálat mindezekből a később nyilvánvalóvá váló, utóbb már az érintett által is elismert, hosszú ideje tartó abúzusokból az égvilágon semmit sem volt képes feltárni, ráadásul kifejezetten az abuzáló félnél történő elhelyezést javasolta. Az ügy átszignálásáig eljáró bíró pedig a fenti körülmények között e szakvéleményre hivatkozással a bizonyítási eljárás lefolytatása helyett gépiesen az ezen félnél történő elhelyezést erőltette A szakvélemények szakmai megalapozottsága Ezzel eljutottunk írásunk leglényegesebb kérdéséhez: Mennyire megalapozottak a Magyarországon napjainkban készülő igazságügyi pszichológus szak- 6 Székesfehérvári Városi Bíróság 4.P /

24 vélemények? Őszinte sajnálatunkra ki kell mondanunk a csöppet sem örömteli választ: A szakvélemények megbízhatósága igen nagy szórást mutat, és semmiképpen sem jelenthető ki általánosságban, hogy a bíróságok kirendelése alapján készülő szakvélemények egyúttal csakugyan megbízhatóak is lennének. Ismét nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy ez nem azt jelenti, hogy ne lennének lelkiismeretes, alapos, kiváló szakemberek ezen a pályán, akik ne készítenének kiváló szakvéleményeket, csak éppen ez korántsem általánosságban jellemző. (Miként éppúgy akadnak okos, lelkes, tisztességes és kiváló, mint rosszul képzett, fásult, tisztességtelen és hivatásuk gyakorlására lényegében alkalmatlan pedagógusok, orvosok, mérnökök stb., tudomásul kell vennünk, hogy az igazságügyi pszichológus szakértői névjegyzékbe történő bekerülés senkit sem tesz önmagában jobb vagy rosszabb emberré és szakemberré, mint amilyen korábban is volt.) Az ezzel kapcsolatos legfőbb probléma, hogy a bírák a pszichológia szempontjából értelemszerűen nem szakemberek, akik pontosan azért rendelnek ki pszichológus szakértőt, mert joggal bíznak benne, hogy egy megalapozott szakvéleménnyel fogja segíteni a munkájukat. A bírák (és az eljárásban résztvevő többi jogászok) éppen szakértelmük hiányában legtöbbször nem ismerhetik fel a megalapozatlan szakvélemények hibáit, hiányosságait, és ez nem is várható el tőlük. A bíráktól ugyanakkor elvárható lenne az, hogy amennyiben egy-egy szakvélemény ellentmond a per egyik-másik, netán lényegében összes többi adatának, akkor a tudományos életben forráskritika névvel illetett jogos elővigyázatossággal kíséreljék meg az eltérések okát tisztázni netán kiderítve eközben a szakvélemény fogyatékosságait 7. Személyes tapasztalásunk ugyanakkor e téren igen sajnálatos módon az, hogy a bírák az ilyen esetekben az általuk kirendelt szakértővel, illetve a szakértői véleményével szemben felhozott kritikákat mintegy saját személyes bírálatuknak tekintik. Pedig önmagában az a körülmény, hogy a bíró rendelte ki a szakértőt, még nem jelenti azt, hogy mintegy hiúsági kérdést csinálva az ügyből magára kellene vennie a szakértő hibáit is egyúttal, emberileg érthető, ám szakmailag teljesen elfogadhatatlan módon a gyakorlatban sajnos mégis igen gyakran ezt teszik. Találkoztunk például olyan esettel, amikor egy szakértő az ügyben szembesülve szakvéleménye egyre nyilvánvalóbb megalapozatlanságával, tehetetlen dühében ököllel a jogi képviselő asztalára vágott. A jogi képviselő ezen tárgyalóterembe nem illő módszere elleni tiltakozására pedig közölte vele, hogy 7 A forráskritika alatt azt értjük, hogy hitelessége tekintetében valamennyiünkben jogos kételyeket ébresztene mondjuk a Kufstein Warburton szerzőpáros többedik hasonló jellegű tanulmánya az 1848-as szabadságharcosok osztrák várbörtönökben töltött derűs éveiről. Örüljön, hogy csak az asztalára csaptam!. Az eljáró bíró pedig ahelyett, hogy rendreutasította volna a magáról láthatólag kissé megfeledkezett szakértőt, még jegyzőkönyvezni is alig volt hajlandó a történteket, hangsúlyozva, hogy ő eddig mindig mennyire meg volt elégedve ezen szakértővel 8. A szakvélemények megalapozott, illetve megalapozatlan voltát természetesen nem könnyű egy nem pszichológus laikus számára egzakt módon érthetővé tenni. A megalapozott szakvéleményekkel értelemszerűen semmi baj, ugyanakkor a látszatát is kerülni szeretnénk annak, hogy a szakvélemények általunk állított gyakori megalapozatlan voltát mintegy a bemondásunk alapján kellene elhinnie az olvasónak. Ezért ezt az alábbiakban részben statisztikai adatokkal, részben egyes szakvélemények laikus számára is érthetővé tett kirívó hibáival fogjuk illusztrálni. Sajnálatos módon a legtöbb ilyen szakvélemény ugyanazon néhány szakértő keze nyomán születik. Statisztikailag a legegyszerűbben azt tudjuk demonstrálni, hogy egyes szakértők melyik szülőnél történő elhelyezést preferálják úgyszólván valamenynyi szakvéleményükben. Reménykedünk benne, hogy senkit nem szükséges meggyőzni arról, hogy miként nem léteznek eredendően bűnös és bűntelen népek, nemzetek, kizárólag jókból, illetve kizárólag gonoszakból álló települések stb., az olvasók ugyanúgy nem fogják elhinni, hogy a szülők közül mindig az egyik nem képviselői lennének a jók, a gyermek nevelésére alkalmasabbak, míg a másik nem képviselői a rosszak, illetve gyermeknevelésre kevéssé alkalmasak. Vagyis amennyiben egy szakértő szakvéleményeiben csodálatosképpen gyakorlatilag mindig az egyik nem képviselői rendelkeznek jobb nevelési képességgel, hozzájuk kötődik a gyermek inkább stb., akkor ez nem a valóságról, hanem a szakértő nyilvánvaló elfogultságából, fakad. Márpedig ha egy szakvélemény nem a valóságról, hanem a szakértő hamis sztereotípiáiról, rosszabb esetben előítéleteiről szól, akkor az a szakvélemény tökéletesen megalapozatlan, szakmailag pedig használhatatlan. Ennek ellenére akad szakértő, akinek 12 általunk ismert szakvéleményéből 11 az anyánál történő elhelyezést preferálta, de olyan szakértő is, akinek valamennyi rendelkezésünkre álló szakvéleményében csodálatosképpen mindig mindkét szülő átlagos mértékben alkalmas a gyermeknevelésre. Az alábbiakban két szakértő egy-egy konkrét szakvéleményén keresztül mint cseppben a tengert mutatjuk be, miként jelentkeznek az általunk leírt anomáliák a gyakorlatban. Tisztán pszichológiai szempontok alapján elemzünk két pszichológus szakértői véleményt, amelyekben komoly szakmai problémák találhatóak, és amennyire csak lehetséges, 8 Pesti Központi Kerületi Bíróság 13.P /

25 igyekszünk ezeket akként bemutatni, hogy laikusok számára is világosan felismerhetőek legyenek. 1. szakvélemény A szakértő a vizsgált személyről egyebek mellett a következőket írja: esetenként fékezetlen feszültségű, robbanékony indulatú, impulzív személyiség, majd közvetlenül utána, hogy viszonyulási hőfoka alacsony, aszociális, továbbá hogy mentális fékjei erősek, gondolkodása rigid, és a Szem, Szín válasz szenzitivitást, robbanékony indulatot jelez. Ha egy laikus olvassa ezt a szakvéleményt, vélhetőleg akkor is szembetűnik, hogy eleve semmiképpen sem lehetséges ezeknek a mondatoknak akárcsak a logikai egymásutánisága, nemhogy szakmai indokoltsága. Nem beszélve arról, hogy a Rorschach tankönyvből az arra történő hivatkozás nélkül egy az egyben átemelt, amúgy súlyos patológiák felismerésében segítséget nyújtó ezen szövegrészleteket kizárólag tendenciaszerű, a személyiség szerveződésében vonás szinten megjelenő értelmezés esetén lehetne használni, nem pedig normál populáció vizsgálatában. Laikusok számára talán könnyebben érthető módon megfogalmazva: Ha az explorációban az illető egész személyisége ezeket a patológiákat mutatná, ez lenne az alaptermészete, akkor lehetne elvben helye ilyen szintű megállapításoknak de akkor sem szó szerint kimásolva a tankönyvből. Hogy ez szakmailag milyen szintű hiba, azzal tudjuk érzékeltetni, mintha egy bíró a vádlottat elmarasztaló ítéletének indokolása helyett szó szerint kimásolná a Btk. vonatkozó paragrafusát, majd közvetlenül utána a büntethetőségét kizáró okként szolgáló másik paragrafust. Amennyiben a vizsgált személy személyiségképe valóban a fenti problémákat mutatja, akkor egy szakvéleményben ez valahogy így hangozhatna: komoly erőket mozgósít a normál alkalmazkodás érdekében, de viselkedésének túlzott beszabályozottsága miatt sérelmeit, indulatait mintegy»gyűjtögeti«, amelyeknek időszakosan kirobbanva jelenhetnek meg. A szakértő a Rorschach teszt kapcsán a Szem és Szín válaszra hivatkozik, de a mennyiségi megjelölés a tartalmak után nem szerepel. Márpedig ezekre a mutatókra hivatkozni csak akkor szabad, ha a jegyzőkönyvben halmozottan fordulnak elő, tehát ha a vizsgált személy minimum 3-4 ilyen tartalmú választ ad ennek azonban a szakvéleményben semmi nyoma, vagy pedig ha ezen megállapítást az exploráció is alátámasztja, de esetünkben ennek sincs nyoma. Vagyis két eset lehetséges: A személy vagy csak egyegy ilyen választ adott, és ha az exploráció ezzel nem cseng egybe, szakmai hiba erre hivatkozni az indulatosságával kapcsolatban, vagy pedig sok ilyen választ adott, mely esetben szakmai hiba e válaszok számát nem feltüntetni. Ha laikusként belegondolunk, valamennyien, akik nagyjából konvencionálisan, szabálykövető módon éljük az életünket, hajlamosak vagyunk erre a típusú reakciómódra, tehát a feszültségeinket gyakran gyűjtögetjük, és azok csak időnként törnek ki belőlünk. Ki ne veszett volna még össze ilyen módon a szüleivel, a házastársával, a gyermekével vagy a munkatársával? Természetesen célszerű a feszültségeket időnként kiadni magunkból, de amennyiben ezt folyamatosan tennénk, az egész életünk másból sem állna a családtagjainkkal, partnerünkkel, kollégáinkkal, barátainkkal, mint a mindennapi sérelmeinket tisztázó beszélgetések sorozatából, amit a kapcsolataink valószínűleg nem bírnának el. A vizsgált személyről leírt szakvélemény a nem hozzáértőkben azt a benyomást keltheti, hogy az illető minimum dührohamokat produkáló, impulzív, agresszív ember, aki akár a nála elhelyezett gyermeket is bántalmazhatja, miközben a valóságban érzelmi reakciómódja a nagy átlagéhoz hasonló, ekként a szakvéleményben leírtak teljesen megalapozatlanok. 2. szakvélemény A szakértő az explorációt és a tesztvizsgálatot követően a következőket írja: a személy érzelmi kötődései konfliktuózusak (IX. FFb). Alkalmazkodásra nehezen képes (V. Kettőzés, enkefalopátiás szindróma mutatója). Az értelmi eszközökkel történő szabályozása rosszul működik (F1=50%). Valóságérzéke leromlott, dezorientált (V. kettőzés, válaszrontás, o-!). Alacsony mentális fékrendszer mellett a stupor lehetősége is felmerül. ( ) laza viselkedési fékrendszer jellemzi. Szex válaszaiban voyeur tendenciák jelzései találhatók. ( ) valóságfunkció kóros romlása látható. Nárcisztikus elidegenedési folyamatok lehetősége. Ebben a szakvéleményben a vizsgált személy 5 darab súlyos pszichiátriai diagnózist kapott (enkefalopátiás szindróma, dezorientáltság, stupor, szexuális perverzió, nárcisztikusság), az egyébként a maga a szakértő által készített explorációt olvasva normál életvitelűnek hihető kliens, akit a szakértő átlagosan sikeresnek, az általa elmondottak alapján gyermekcentrikusnak ír le. A laikusok nem feltétlenül tudják, hogy a 10 db. Rorschach tábla mindegyike más-más felhívó jelleggel bír. A IX-es tábla felszólító jellege főként a tehetség, a teljesítmény és az erőfeszítés mérésére vonatkozik. Az ezen a táblán rossz megoldást ( FFb) nyújtó személyeknél elsősorban a munkateljesítményükre vonatkozólag vonhatunk le következtetéseket arra is kizárólag akkor, ha a kliens legalább 3-4 ilyen típusú választ adott (!) és semmiféleképpen sem az érzelmi életére. Egyetlen rossz válasz alapján pedig eleve semmiféle tendenciaszerű következtetést sem szabadna levonni, ez kifejezetten súlyos szakmai hiba. Jelen esetben két dolog jöhet szóba, ezek közül az egyik a jelölési hiba (a szakértő rosszul jelölte le 23

26 a választ) és ez eredményezte esetleg ezt az eredményt, hiszen a normál életvitelű populációban, amelybe a kliens is tartozik (dolgozik, eltartja magát, gyereket nevel) ennek a választípusnak a megjelenésére nagyon kicsi az esély. A másik, amire gondolni sem igazán szeretnénk, sajnálatos módon azonban ezen szakértő előéletének ismerete alapján nem zárható ki: a szakértő a saját szájíze szerint befolyásolta az eredményeket. A Rorschach tankönyvben Mérei Ferenc által leírtakra hivatkozva: a IX-es tábla értelmezhető a legnehezebben, és egyébként jó formalátású személyek itt gyakran adnak inadekvát (tehát akár negatív előjelű megoldást). Gyengébb képességűek esetében pedig egyenesen megoldhatatlannak tűnik a tábla felszólító jellege. ( ) A válaszok elemzése lehetővé teszi a képesség és ambíció megkülönböztetését, így az adekvát (jó) megoldások közé tartozik 1 darab F (negatív előjelű) válasz is megnyúlt reakcióidővel. Tehát a szakértő hivatkozása e választípus mentén (főként a felsorolt egy db. negatív előjelű válasz alapján) nem vehető személyiségdiagnosztikai szempontból alapul, különösen nem a kliens érzelmi életére vonatkozóan. A szakvéleményben hivatkozott állítólagos enkefalopátiás szindróma az organikus pszichoszindrómák körébe tartozik (a kliensnek minimum koponyatraumát kellett volna szenvednie valamikor, pl: autóbaleset, vagy valamilyen rosszindulatú organikus folyamaton kellett volna átesnie, ami a későbbiekben intellektuális deficitet okozott nála, de az explorációban semmiféle erre utaló adat nem található), amelynek diagnosztizálásához nem elég egyetlen projektív teszt. Ehhez részletes neurológiai kivizsgálás, MR vizsgálat (képalkotó eljárások) és az intellektuális teljesítményromlást bizonyító tesztek (pl. MAWI) felvétele szükséges ilyenek azonban a szakértőnek nem álltak rendelkezésre, és maga sem készített ilyet, holott amennyiben ilyen gyanúja támadt, kötelessége lett volna azt ellenőrizni pl. egy MAWI teszt felvételével. Ennek hiányában az enkefalopátiás szindrómával kapcsolatos megállapítása teljességgel alaptalan, és a részéről kifejezetten súlyos szakmai hiba. A szakértő azt is írja ugyanezen személyről: Valóságérzéke leromlott (F1=50%), dezorientált, ( ) laza viselkedési fékrendszer jellemzi : Az F%-ról azt kell tudnunk, hogy minél alacsonyabb az érték, annál rosszabb a vizsgált személy valóságérzékelése. A szakértő olyan alacsony F%-ot ír le, hogy ennek valóssága alapján már az is kérdéses lenne, hogy a vizsgált személy egyáltalán hogyan tudott a vizsgálat helyszínéig önerőből, kíséret nélkül eljutni, és aztán a vizsgálati helyzetben bármit is teljesíteni, hiszen ilyen alacsony szintű valóságmutató a kórházak pszichiátriai osztályain akut pszichózissal, neuroleptikumokkal kezelt páciensek esetében is csak ritkán fordul elő. Ezt egy laikus természetesen nem tudhatja, de szakemberek számára nyilvánvaló ekként a szakvéleményt készítő szakértőnek is fel kellett volna tűnnie. A stupor a személyiség olyan mértékű bemerevedettségét jelenti, amely leggyakrabban szintén csak súlyos pszichotikus állapotokban (vagyis az elmeműködés legsúlyosabb zavaraiban) fordul elő. A stuporózus állapotban lévő páciensek gondolkodásukban és mozgásukban is erősen korlátozottak, kórházi elhelyezésre szorulnak, mert ebben az állapotban nem képesek a saját létfenntartásukra sem. Ha pusztán laikusok számára is egyértelmű formállogikai szempontokat veszünk számításba, már akkor sem érthető, hogyan lehet stuporózus az, aki a szakvélemény alapján az előző mondatban oly mértékben fellazultként lett leírva, hogy még az értelmi eszközökkel történő szabályozása sem működik (F1=50%). Ilyen alacsony szintű viselkedési fékrendszerrel a vizsgált személy nemhogy dolgozni, de önmagát ellátni is képtelen lenne, így ez a vizsgált személyre egészen biztosan nem vonatkozhat, aki a szakértő előtt is ismert módon (exploráció, peradatok) egész életében folyamatosan dolgozott. Azzal inkább már nem is foglalkoznánk, hogy a szakértő ezen szakvéleményében néhány sorral arrébb a vizsgált személy loghorreás bőbeszédűségét ecsetelte, ami vélhetőleg még egy laikus számára is nyilvánvaló módon ellentmond a fenti megállapításának. A voyeur tendencia a gyógyíthatatlan szexuális perverziók körébe tartozik és nagyon kicsi a valószínűsége normál populációban való megjelenésének. Diagnosztizálásához elengedhetetlen lenne ezt megerősítő más tesztadat vagy a személy előéletének ilyen adatai (pl. az explorációban), azonban esetünkben egyiknek sincsen semmi nyoma magában a szakvéleményben sem. A fenti körülmények között ilyen súlyos diagnózis (szexuális perverzió) leírása nagyon durva szakmai hiba. Mivel pszichésen 100%-ban egészséges ember nem létezik, nárcisztikus vonásai mindenkinek vannak, de ez nem jelenti azt, hogy az a személyiség egészére vonatkozik. Laikus számára könnyebben talán úgy magyarázható ez meg, hogy valamennyien egy képzeletbeli Gauss-görbének a görbe alatti területén helyezkedünk el minden betegség szempontjából, és nem kivétel ez alól a nárcizmus sem. A normalitást az jelenti, ha nem a görbe két végének valamelyikén vagyunk találhatóak (sem túlságosan nárcisztikusak nem vagyunk, sem túlzottan ellentétes magatartással nem bírunk). Laikusként talán nem mindenki számára világos, hogy miért baj az is, ha valaki egy betegség szempontjából a görbe 0%-a közelében helyezkedik el. Nos, azért, mert egy-egy zavar 0%-os értéke szintén probléma, képzeljünk csak el mondjuk egy embert, akiben a szorongásos zavarra (régebbi nevén 24

27 neurózisra) való hajlam nulla. Ez az ember valóban soha nem fog szorongani, így akkor sem, amikor a normális emberek számára ez indokolt lenne mondjuk egy bűncselekmény elkövetése előtt. Az antiszociális személyiségzavarban (régebbi nevén pszichopátia) szenvedők esetében ez a szorongás valóban hiányzik de ettől ők nem egészségesebbek, mint mi átlagemberek, hanem betegek. Visszatérve immár a tesztbeli nárcizmus diagnózisra, az erre vonatkozó, a tesztben előforduló mutatók megjelenése csak halmozott előfordulás esetén lenne értelmezhető ilyesmiről azonban a konkrét esetben szó sincs, a szakvélemény ismét egy hamis diagnózist közöl. A szakértő által leírtak alapján összességében egy szexuálisan perverz, stuporban és enkefolopátiás szindrómában szenvedő, akut pszichózisa miatt kórházi kezelésre szoruló elmebeteg képe tárul elénk. A fenti szakvéleményben egyébként a már hivatkozottakon túlmenően is több durva jelölési, ennek következtében súlyos értelmezési hiba, szakmai szempontból is érthetetlen ellentmondás található, de ezekkel már nem terhelnénk az olvasót, reményeink szerint az eddigiek alapján is meggyőződhetett arról, hogy a szakvélemény teljes mértékben megalapozatlan. Jogászi nyelvre lefordítva olyan ez a szakvélemény, mint egy ítélet, amelybe egymástól függetlenül vagy 5 abszolút hatályon kívül helyezési okként szolgáló súlyos szakmai hiba került, amelyek közül értelemszerűen már egynek az esetében is kötelessége a másodfokú bíróságnak hatályon kívül helyezni az elsőfokú ítéletet, mert még érdemi felülbírálatra is alkalmatlan. A valódi probléma azonban nem az, hogy gyakran ilyen megalapozatlan, súlyos szakmai hibák tömkelegét tartalmazó szakvélemények is születnek bírósági és más hatósági eljárásokban, hanem az, hogy a bíróságok és más hatóságok ezen szakvéleményekre és az ezeket készítő szakértőkre úgy tekintenek, mint a csalhatatlanság letéteményeseire és határozataik meghozatala során ezekre támaszkodnak. Ismét szeretnénk hangsúlyozni ugyanakkor, hogy a fentiek nem jelentik azt, hogy minden pszichológus szakértő súlyos szakmai hibáktól szenvedő szakvéleményeket készítene, szerencsére ennek az ellenkezője az igaz, csak azt, hogy indokolt a szakvélemények laikus felhasználóinak egyfajta racionális szemlélettel közelíteni a szakvéleményekhez. Például a 2. szakvélemény esetében a leírt súlyos pszichés zavaroknak azok valóssága esetén egy laikus szintjén is láthatónak kellett volna lennie. Például a loghorrea (kóros bőbeszédűség) vagy éppen ennek lényegében ellentettje, a stupor (teljes bemerevedés) egy laikus számára is érzékelhető, miként az is gyanút kellene hogy keltsen, ha a fentieken túl nem mellékesen antiszociális személyiségzavarral is megvádolt fél esetében nyoma sincs nemcsak a tesztekben, de az előéletében sem bármiféle antiszocialitásra utaló jelnek stb. 4. A szakvélemények alapjául szolgáló adatok megismerhetősége A perekben a nem elfogulatlan szakvélemények áldozatait nem egyszerűen ezen megalapozatlan szakvélemény sújtja, hanem ezen felül még az is, hogy komoly nehézségekbe ütközik, lényegében lehetetlen megismerniük a szakvélemény elkészítése során felvett tesztek mutatóit, amelyek alapján másik szakértő ellenőrizhetné a vonatkozó megállapításokat. A szakértők által általánosságban alapul vett 20. számú módszertani útmutató ezzel kapcsolatban ugyanis az alábbiakat tartalmazza: A pszichodiagnosztikai vizsgálatoknak pontos jegyzőkönyvvezetéssel kell történniük. Ez teszi lehetővé az elemi, kiindulási adatok későbbi, kvantitatív feldolgozását. A kikérdezés és a megfigyelés során a válaszadás, a viselkedés teljességének regisztrálása szükséges. A pontos jegyzőkönyvvezetés vagy technikai rögzítés a vizsgálathoz kötelezően hozzátartozik. A vizsgálat objektivitását az jelenti, hogy az adott kiindulási adatokat a megfelelő felkészültségű szakértők közül bárki azonos módon dolgozza fel és értékeli. ( ) A szakértői véleményben nem szükségszerű a személyiség értékelésének alapjául szolgáló pszichodiagnosztikai adatok közzététele. A szakértő viszont köteles a teljes vizsgálat jegyzőkönyvi anyagát, a számszerűen, kötelező formában kiértékelt pszichodiag nosztikai adatokkal együtt megőrizni és másik, az ügyben eljáró igazságügyi pszichológus-szakértőnek betekintésre átengedni. A fentieket a szakértők egyöntetűen akként értékelik, hogy a szakvélemény elkészítése során általuk felvett tesztek mutatóit, amelyek a kiértékelés alapjául szolgálnak, nem kötelesek feltüntetni a szakvéleményben. Amiként láttuk, a még ténylegesen hatályban lévő 10. számú módszertani útmutató egyébként ezt kötelezően írja elő, e rendelkezését azonban a gyakorlatban lényegében senki sem tartja be. A legtöbb szakértő feltüntet néhány fontosabb tesztmutatót is az általa használt pszichodiagnosztikai módszerek közül, azonban ez még mindig nem elegendő ahhoz, hogy egy másik szakértő teljes körűen ellenőrizhesse a megállapításokat az általa felhasznált, de a szakvéleményben nem közölt tesztmutatók alapján. Mindez még mindig nem jelentene problémát, amennyiben a kirendelt szakértő az általa készített szakvélemény tesztmutatóit a fél által az ellenőrzése céljából felkért magánszakértő rendelkezésére bocsátaná. A gyakorlatban azonban mind a szakértők, mind a bíróságok a fenti módszertani útmutatóban szereplő előírást akként értékelik, hogy a szakértő kizárólag a bíróság által kirendelt másik igazságügyi szakértőnek köteles ezen adatokat a rendelkezésére bocsátani. Álláspontjuk szerint jóllehet a Polgári perrendtartás semmi- 25

28 féle ilyen különbségtételt nem tartalmaz csak az minősül az ügyben eljáró másik szakértőnek, akit a bíróság rendelt ki, aki a fél kérelmére készít magánszakvéleményt, az már nem. Gyakran és a bíróságokkal kapcsolatban méltán emlegetett ősi igazság, hogy nem elég tisztességesnek lenni, a tisztességesség látszatát is fenn kell tartani. Álláspontunk szerint azonban a tisztességesség látszatát sem tartja fenn az a szakértő, és a neki ebben segédkezet nyújtó bíróság, amely nem teszi lehetővé, hogy az ügyfél megismerhesse a kifejezetten saját magával kapcsolatos tesztmutatókat, hiszen ezzel megfosztják a szakmai kontroll lehetőségétől. Ez a helyzetet absztrahálva ugyanaz az eset lenne, mintha mondjuk egy ingatlanforgalmi szakértő nem lenne hajlandó elárulni, hogy mely összehasonlító adatok alapulvételével számolta volna ki egy ingatlan értékét, vagy egy műszaki szakértő erősen titkolná, hogy mekkora volt az általa számításai során alapul vett féknyom hossza. Alig hinnénk, hogy egy ilyen szakvéleményt bárki is komolyan venne. Ennek ellenére sajnálatos módon a jelek szerint ma Magyarországon egyes bíróságok a lehető legkomolyabban akként képzelik, hogy az ügyfeleknek semmi közük azon pszichodiagnosztikai adatokhoz, amelyeken a szakértő velük felvett tesztjeinek kiértékelése alapul, pedig a szakvélemény teljes rekonstruálása, és a megalapozottságának megítélése ezek nélkül eleve nem lehetséges. A feleket elvben természetesen a Polgári perrendtartás (1952. évi III. tv ) alapján megilleti a jog, hogy a szakvélemények megalapozottságát megkérdőjelezzék, és ellenőrző szakértő kirendelését kérjék. Ezzel a lehetőséggel azonban a gyakorlatban több súlyos probléma is adódik. Mindenekelőtt az, hogy éppen a pszichodiagnosztikai adatok ismeretének hiányában eleve nagyon nehéz a szakvélemények megalapozatlansága tekintetében állást foglalni, márpedig miként láttuk, pont ez az, amit a szakértők jelentős része féltve őriz, nehogy valamiképpen a felek tudomására jussanak. Talán mondanunk sem kell, hogy az adatokat tipikusan nem azok a szakértők tartják vissza, akik gondos, elfogulatlan, megalapozott szakvéleményeket készítenek, hiszen nekik semmi okuk, félnivalójuk nem lenne e körben. Az igencsak kétes megalapozottságú szakvélemények készítői azonban általában óvakodnak mintegy saját maguk ellen bizonyítékokat szolgáltatni. Csakhogy amenynyiben valamely peres fél a perben ellenőrző szakértő kirendelését kéri, őt terheli a bizonyítás abban a körben, hogy a szakvélemény valóban aggályos, homályos, megalapozatlan stb. A pszichodiagnosztikai adatok ismeretének hiányában lehetőségei értelemszerűen erősen korlátozottak, a bíróság pedig diszkrecionális jogkörben dönt ezen bizonyítási indítványok sorsa tekintetében, és a felet e körben fellebbezési jog majd legfeljebb az ítélet elleni fellebbezés keretében illeti meg. (Talán nem szükséges külön hangsúlyoznunk, hogy ennek a per elsőfokú befejeződését követően milyen lehet a hatékonysága.) Vagyis a félnek akként kellene valószínűsítenie a szakvélemény megalapozatlanságát, hogy az ehhez szükséges adatokat előle kifejezetten rejtve tartják. Egy ettől független további probléma, hogy ráadásul a félnek az általa egyoldalúan kért újabb szakértői vizsgálat költségeit saját magának kell viselnie, vagyis az érintettnek mintegy látatlanban kell kockáztatnia, hogy újabb, bíróság által kirendelt szakértőt kérjen. Az általánosan követett bírósági gyakorlat azonban az, hogy a bírák csak akkor rendelnek ki ellenőrző szakértőt, ha nekik támadnak alapos kétségeik a szakvélemény megalapozottságát illetően. Az általános az, hogy az egyes bírák tipikusan ugyanazzal a számukra bevált, általuk kedvelt, megbízhatónak ítélt szakértővel dolgoznak akár évtizedeken át, más szakértővel csak akkor, ha erre rákényszerülnek (pl. a kedvenc szakértőjük nem tudja valamiért, pl. leterheltsége folytán elvállalni a kirendelést). Márpedig ha másért nem, már csak a kognitív disszonancia okán is nem szívesen szembesülnének azzal, hogy az általuk hosszú idő óta foglalkoztatott quasi udvari szakértőjük a valóságban megalapozatlan szakvéleményeket készít, miközben korábban egy sereg döntésüket éppen az ő szakvéleményére alapozták. (Mint tudjuk, a kognitív diszszonancia azt jelenti, hogy két, egymással össze nem egyeztethető tudattartalom egyidejűleg van jelen a fejünkben, például hosszú ideje alkalmazunk egy szakértőt, akiben megbízunk, és most ezzel a szakértővel, illetve szakvéleményével kapcsolatban az egyik peres fél megalapozott kételyeket hangoztat. Természetesen megtehetjük, hogy alaposan utánajárunk ezen felvetéseknek pl. egy ellenőrző szakértő kirendelése révén, de ennél sokkal egyszerűbb meggyőznünk magunkat, hogy csak azért áskálódik ellene az illető, mert rá nézve kedvezőtlen megállapításokat tett a szakvéleményében.) Akármennyire is hivatalból pártatlanoknak kell lenniük, valahol a bírák is csak emberből vannak ennek minden gyarlóságával együtt, és ennek megfelelően értelemszerűen nem szívesen szereznének bizonyítékot a kedvenc szakértőjük megbízhatatlansága felől. Ezért aztán igen ritka, hogy valamelyik peres fél felvetése alapján a bíróság újabb szakértőt rendeljen ki a perben, és ha ezt megteszi is, sajnálatos módon meglehetősen általános tapasztalat, hogy tisztelet a gyér számú, igen tisztességes kivételnek az ellenőrző szakértő nem szívesen mond látványosan ellent az előtte eljárt szakértőnek, hiszen láthattuk, hogy egy meglehetősen szűk körű csapatról beszélhetünk esetükben, lévén az egész országban mintegy száz szakértő van összesen. Ilyen körülmények között nem csoda, ha tudatosan vagy tudat alatt, de gyakran érvényesül a Ma nekem, holnap neked! 26

29 elve, és a szakértők általában nem szívesen minősítik megalapozatlannak valamelyik kollégájuk szakvéleményét. Az egyik, kivételként említhető szakértő pl. egy olyan ügyben, amelyben az apát a gyermek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekménnyel vádolták, bátran szembe mert szállni a korábban eljárt általunk itt most nem nevesített pszichológus szakértőkkel, aminek hatására az egyik pszichológus szakértő mindjárt meg is változtatta a szakvéleményét, amelynek alapján az apát akkor már másfél éve tartották előzetes fogvatar tásban a Váci Fegyházban (!). Az eljárásból ezt a szak értőt a későbbiekben ki is zárták, és nem véletlenül. Minderről igen beszédesen szól az INDEX internetes hírportál vonatkozó hírének egyik részlete: A Budaörsi Városi Bíróság tanácsvezető elnöke (a hírben megjelölt nevű) szakértőt a büntetőeljárásból kizárta, és nem csak a fenti pálfordulás miatt. A december 9-i végzés indoklása szerint a szakértő október 14-én a tárgyalási szünetben odament a vádlott feleségéhez, és arra kérte, hogy keressen a vádlott múltjában állatkínzásra utaló történeteket, mivel az súlyos dolog, és ha másért nem is, legalább azért elítélhetik, és a vádlott a szadizmus miatt sem kaphatja meg a kisfiút. A szakértő a tárgyaláson elismerte, hogy így történt. A bíróság szerint a szakértő pártos és elfogult, az ügy végkimenetelét a vádlott kárára igyekszik befolyásolni, tőle elfogulatlan szakvélemény nem várható, ezért a perből ki kell zárni. 9 Mielőtt még bárki azt hihetné hogy ezen szakértő valamiféle pillanatnyi meggondolatlanságból, emberi gyengeségből sértette meg a szakértői pártatlanság és elfogulatlanság kötelező előírását, és igyekezett az egyik felet (esetünkben az anyát) a tanácsaival segíteni, a hamis tanúzásra rábírást súrolva, ugyanezen szakértő sajnálatos módon más ügyeiben vélhetőleg az alapszemélyiségével, attitűdjeivel összhangban ugyanígy működik. Egyetlen példa: a szakértő egy másik, itt is egy apa ellen garázdaság (utóbb megalapozatlannak bizonyult) vádjával indult büntetőügyben kirendelt szakértőként eljárva akként készített szakvéleményt, hogy az apát (az ugyanezen ügyben már az apa sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt elítélt anyával ellentétben) meg sem hallgatta, a szakvéleményében viszont annak ellenére, hogy a kérdések kizárólag a büntetőeljárásra vonatkoztak, vagyis a gyermek elhelyezése még csak véletlenül sem került szóba, bármiféle erre irányuló bármiféle kérdés nélkül kifejezetten javasolta a gyermeknek a már jogerősen elítélt, és a hamis váddal élő anyánál történő elhelyezését (!) 10. Nem szeretnénk részletezni, hogy mindez a szakma legalapvetőbb szabályaival és etikai normáival is ellentétes, például a szakértő eleve nem 9 vadolta_pedofiliaval_a_torokbalinti_lelkeszt 10 BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányság /2008 bü. fogalmazhat meg megállapításokat általa nem vizsgált személlyel kapcsolatban stb., a lényeg ebből az, hogy reményeink szerint a fentiek alapján körvonalazódik az olvasó előtt, hogy a pszichológus szakvéleményekben leírtakat adott esetben jogos fenntartásokkal kell fogadni. A baj csak az, hogy miként jeleztük, általában éppen az adott ügyekben eljáró bírák rendelkeznek a legkevesebb fenntartással az ilyen ügyekben. Egy másik, ezúttal kelet-magyarországi perben pl. az ügyben eljáró szakértő az egyik ügyfélről és szüleiről kizárólag csupa rosszat, míg a másik félről és szüleiről kizárólag csupa-csupa jót állapított meg a szakvéleményében. Miként ez rövidesen kiderült, az eljárt szakértői intézet igazgatója évfolyamtársa és közeli jóbarátja volt az egyik peres fél édesanyjának, ekként talán senkit sem fog meglepni, hogy nyilván pusztán a véletlenek sajátos összjátéka folytán a szakértő erről a családról írt csupa-csupa jót, míg a másik család lett a szakvéleményben a fekete bárány, minden bajnak-rossznak az okozója. Ami azonban ennél különösebb, hogy a szakértő egyetlen egy tesztmutató nem sok, annyit sem közölt a szakvéleményében, vagyis az érintett félnek az igen sommás elmarasztaló megállapításokat gyakorlatilag a szakértő bemondásán alapuló módon kellett volna elfogadnia. Az ügyfél mindezt természetesen az ügyben eljáró bíróságnál szóvá tette, és kérte a szakértő kötelezését arra, hogy a tesztmutatókat bocsássa az általa kiválasztott igazságügyi szakértő rendelkezésére. A bíróság azonban a fenti eljárásban az égvilágon semmi kivetnivalót nem talált, az ügyfélnek a tesztmutatók kiadására irányuló kérését pedig azzal utasította el, hogy a másik igazságügyi pszichológus szakértőt nem a bíróság rendelte ki, ugyanakkor sa - ját maga újabb szakértő kirendelésére nem volt hajlandó 11. Az ügyfél pert indított a szakértő ellen a pszichodiagnosztikai adatok kiadása iránt, ám az elfogulatlan szakértő ekkor sem az adatokat adta ki, hanem arra hivatkozott, hogy fél saját magát érintő adatok kiadására azért nem hajlandó, mert akkor a fél elvben újabb szakértői véleményt készíttethetne, és ez ellenjavallt ilyen rövid időn belül. Ebben az sem zavarta, hogy a fél időközben már készíttetett ilyen, az övével 180 fokkal ellentétes eredményeket mutató szakvéleményt, vagyis a kifogás nyilvánvaló módon csak ürügy volt. Miként az is, amikor a szakértő közölte, hogy ő nem szokta a tesztmutatókat feltüntetni a szakvéleményeiben, nehogy megzavarja vele a feleket, majd kénytelen volt szembesülni vele, hogy a saját korábbi szakvéleményeiben ezen fontosabb tesztmutatók igenis szerepelnek. A nyilvánvaló hazugság lelepleződésekor arra hivatkozott, hogy ez csak azért lehetséges, mert ezek elkészítése idején még a korábbi, 10. számú módszertani levél volt ha- 11 Debreceni Városi Bíróság 24.P /

30 tályban, amely ezt kötelezővé tette, de immár a 20. számú ugyanezt nem teszi. Ekkor szembesült azzal, hogy változatlanul a 10. számú módszertani útmutató van hatályban. Nem szeretnénk az ügyet hosszabban ismertetni, érjük be azzal, hogy a bíróság a felperesnek az adatok kiadására irányuló kereseti követelését a fenti körülmények mellett alaptalannak találta és elutasította, ami nem mellékesen még az Emberi Jogok Európai Egyezményével is ellentétes 12. Reményeink szerint az Olvasó számára mostanára érthetővé vált, mi is valójában a probléma a szakvélemények alapjául szolgáló tesztmutatók nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. És akkor mostanáig még csak a felek saját tesztmutatóival foglalkoztunk, holott a házastárs, illetve a közös gyermekek tesztmutatói értelemszerűen ugyanilyen fontosak lehetnek egy adott ügy elbírálása, és a szakvélemény ellenőrizhetősége szempontjából. Márpedig ezen adatok rendelkezésre bocsátása egy külön bírósági eljárás keretében történő kikényszerítés keretében gyakorlatilag kilátástalan. Joggal kérdezheti az Olvasó, hogy amennyiben valamennyi pszichodiagnosztikai adat szükséges a vizsgálat és a szakvélemény ellenőrizhetőségéhez, az adatok összességének hiányában miként kérdőjelezhetjük meg az általunk fentebb hivatkozott szakvélemények megalapozottságát. Nos, természetesen maradéktalanul igaz, hogy egy szakvélemény teljes ellenőrzéséhez valamennyi tesztmutatóra szükség van, ez nem jelenti azt, hogy a csak részlegesen közölt tesztmutatók alapján semmiféle következtetés ne lenne levonható. Természetesen minden hasonlat törvényszerűen csak hozzávetőleges lehet, de mégis valahogy akként próbáljuk elképzelni a helyzetet, mintha elvinnénk az autónkat egy szervizbe hiba-diagnosztizálásra, ahol a szerelő a vizsgálat eredményeként közölné velünk, hogy mivel a motor károsanyag-kibocsátása meghaladja a kívánatos határértéket, ezért sürgősen ki kell cserélni a szélvédőgumit és meg kell javítani az ajtókilincset. Ha ezek után egy másik, immár tisztességes, a szakmájához értő szerelőhöz kerül a jármű, ő a másik szerelő által megjelölt pontos érték hiányában is minden további nélkül meg tudja állapítani, hogy teljesen mindegy, mekkora volt a motor károsanyag-kibocsátása, ezen érték ismerete nélkül is biztosan kijelenthető, hogy ebből semmiféle következtetést nem lehet levonni az ablaktörlőgumi vagy a kilincs állapotára. Ilyen szinten elemi lehetetlenség egyes tesztmutatókból olyan következtetések levonása, mint amilyenekre a fentiekben utaltunk. Ugyanígy azt is mondhatnánk, hogy fogalmilag kizárt, hogy két, egymást eleve kizáró hiba egyszerre legyen jelen. Értelemszerűen egyetlen autónál sem képzelhető el, hogy ugyanazon csavar egyidejűleg túl szorosan és túlsá- 12 Szolnoki Törvényszék 8.P /2012 gosan lazán legyen meghúzva (ez elvben is csak vagyvagy képzelhető el). Ennek analógiájaként hasonló okból lehetetlenség valakinél egy skála két ellentétes végpontját jelentő viselkedés megalapozott diagnosztizálása (miként például az egyik szakvélemény egyszerre diagnosztizált a vizsgált személynél logorrheát (kóros bőbeszédűséget) és stuport (kóros gondolatelakadással, a beteg megnémulásával járó kórkép). Ezek a valós problémák (és természetesen még megannyi más) a tesztekben nem közölt tesztmutatók alapján is minden további nélkül kimutathatóak ezt tettük a fentiekben. 5. Összegzés A hazai igazságügyi pszichológus szakértői vélemények tekintetében megkíséreltük átfogó elemzését adni a szakvélemények megbízhatósági problémáinak. Természetesen egy pár oldalas tanulmányban csupán mintegy a jéghegy csúcsát mutathattuk be, mint cseppben a tengert, néhány konkrét példán keresztül érzékeltettük, mi okozza a valóságban ezeket a problémákat. Szerzőként, szakemberként egyaránt tisztában vagyunk ugyanakkor azzal, hogy az általunk leírtak (pontosan azért, mert nem neveztük nevükön a súlyosan felróható magatartást tanúsító, megalapozatlan szakvéleményeket készítő kollégákat) óhatatlanul azzal járhatnak, hogy a közvélemény szemében a teljesen tisztességesen, hivatástudattal eljáró, megalapozott szakvéleményeket készítő kollégáinkra is a gyanú árnyéka vetülhet, hiszen csak mi szakmabeliek tudjuk általában, hogy valójában mely szakértőkről is van e körben szó. Ugyanakkor úgy véljük, éppen a szakma megtisztulása érdekében a fenti anomáliák nem hallgathatók el tovább, és a tisztességes többség vagy kiveti magából az oda nem illő kollégákat, vagy az utóbbiak alapvetően változtatnak eddigi hozzáállásukon, és a jövőben valóban megbízható szakvéleményeket készítenek. Nem gondolnánk, hogy az általunk felvetett problémákra mi lennénk egyben a leghivatottabbak is megoldást kínálni, legfeljebb annyit tehetünk, felvetünk néhány ezzel kapcsolatos gondolatot. 1. Nyilván célszerű lenne, ha a pszichológus szakértői névjegyzékbe bekerülésnél érvényesülnének bizonyos szűrők, és vizsgálható lenne a szakmai alkalmasság, ekként elkerülhetővé válna, hogy mondjuk elvált és az ellenkező nemmel szemben súlyosan előítéletes szakértő járjon el családjogi ügyekben. 2. Hasonlóképpen ésszerűnek tűnne, ha a szakértők tevékenységét mondjuk 5 évenként éppúgy megvizsgálná egy független testület, miként a bírák működése is időnként vizsgálat tárgya. Ennek során fény derülhetne arra, ha egy szakértő nem megfelelő módon végzi a vizsgálatokat, szakvéleményeit tan- 28

31 könyvekből ollózza össze, netán mindig ugyanazon nemű szülőnél történő elhelyezést javasol stb. 3. Megfontolandónak találnánk egy olyan bírói (tovább)képzést, amelyben a családjogi pereket (is) tárgyaló bírák megkaphatnák azokat a legelemibb pszichológiai ismereteket, amelyek lehetővé tennék számukra a súlyosabb szakértői hibák felismerését. 4. Lenne értelme egy olyan módszertani útmutató elkészítésének, amely egyrészt hatályos lenne, másrészt alkalmas arra, hogy az érintettek tevékenységét és a vizsgálatok adatainak igencsak indokolt megismerését érdemben segítse, erre ugyanis jelenleg sem a 10. számú, sem a 20. számú módszertani útmutató nem alkalmas. 5. Végül szükségesnek tűnik, hogy a pszichológus szakértők tevékenységével kapcsolatos szakmai kifogások elbírálása a jelenlegi felelősségre vonási rendszernél hatékonyabb módszerrel történjen, pl. szankcionálnák az adatok közlésének elmaradását vagy a bizonyítottan felületes és/vagy a szakmai szabályok megsértésével készített szakvéleményeket. Dr. Grád András Nisztor Mária 29

32 KITEKINTÉS Gyakorlati tudnivalók az európai öröklési rendelet hajnalán Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, illetve az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről szóló 650/2012/EU rendelet elfogadásával a több mint egy évtizedes előkészítő munka után révbe értek az Európai Unión belüli öröklési ügyek egységesítéséért folyó törekvések. Az egységesítés jelentőségét tükrözik a statisztikai adatok, melyek szerint jelenleg kb. 12,3 millió európai uniós állampolgár él más tagállamban, évente mintegy nemzetközi öröklési ügy indul a tagállamok területén, a hagyatékok összértéke pedig meghaladja a 120 milliárd eurót. 1 Hazánkba 2010-ben fő érkezett az Unió más tagállamából, 2 de a magyar állampolgárok is egyre nagyobb számban élnek a szabad mozgás jogával, így egyre többen vállalnak más tagállamban munkát, szereznek ott ingó vagy ingatlan vagyont. Az örökhagyónak a külföldön lévő vagyona vonatkozásában tisztában kell lennie azzal, hogy arról halála esetére érvényesen hogyan, milyen szabályok szerint rendelkezhet, esetleges végrendeletére mely jogszabályok irányadóak, ha nem kíván végrendelkezni, kik és milyen arányban lesznek örökösei. Az örökösök szempontjából fontos kérdés az, hogy szükség esetén az eljárást mely országban, mely szervnél tudják megindítani, hogyan válhatnak örökössé, milyen örökrész illeti meg őket, az egyik tagállamban hozott határozatot hogyan tudják egy másik tagállamban érvényre juttatni. A napi joggyakorlat számára különösen nagy jelentőséggel bír a rendelet, hiszen jelenleg, a nemzetközi elemet tartalmazó, határon átívelő 3 hagyatéki ügyek elintézése nehézkes, lassú, az egyes államok belső jogában érvényesülő kollíziós normák, két és _hatartalan_orokles_hu.htm; IPR40564/ IPR40564_hu.pdf Határon átívelő öröklésről beszélünk, ha az elhunyt más állam állampolgára, vagy ha külföldön található vagyontárgy a hagyaték tárgya. többoldalú egyezmények alkalmazása rendszeresen nehézséget okoz a jogalkalmazóknak, a más tagállamok által kiállított okiratok elfogadásának megtagadása pedig számtalan bosszúságot és sérelmet okoz az örökösöknek. A jogalkalmazók részéről olykor már a joghatóság megállapítása is nehézségekbe ütközik. A tagállamok eltérő szabályozásából adódóan előfordulhat, hogy ugyanabban az ügyben több állam is joghatósággal rendelkezik, de az sem kizárt, hogy egy ügyben egyik államnak sincs joghatósága. Az alkalmazandó jog meghatározásának sokféle szabályozása szintén bonyolítja, jelentős mértékben lassítja a jelenlegi ügyintézést. A rendelet célja, hogy a joghatóság kérdésének, az alkalmazandó jog meghatározásának, az öröklési ügyekben hozott határozatok és kiállított közokiratok elismerésének és végrehajtásának egységesítésével, továbbá az európai öröklési bizonyítvány jogintézményének bevezetésével megkönnyítse a határokon átívelő öröklési ügyek elintézését. Visszatekintés Az Európai Unió jogalkotása elsősorban tradicionális okokból korábban kizárta a polgári ügyekben történő Igazságügyi Együttműködés 4 hatálya alól az öröklési jogi kérdéseket, bár az ezen a területen történő jogharmonizáció szükségességének kérdése nem új keletű. Konrad Zweigert német jogtudós, a Német Szövetségi Alkotmánybíróság bírája már 1966-ban felhívta a figyelmet arra, hogy az eltérő öröklési jogi kollíziós szabályoknak integrációt akadályozó hatása lehet. 5 Az öröklésre vonatkozó egységes szabályozás kívánalma az Unió szintjén először 1998-ban jelent meg, a Bécsi Cselekvési Tervben. Ez a dokumentum célul tűzte ki a lehetséges egységesítés vizsgálatát az öröklési ügyekkel kapcsolatosan a joghatóság, az alkal- 4 A határon átnyúló vonatkozású polgári ügyek tekintetében kialakított igazságügyi Együttműködésről az Európai Unió működéséről szóló Szerződés 81. cikke (a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően az EK-Szerződés 61., 65. cikkei) rendelkezik. 5 Anatol Dutta: Succession and Wills in the conflict of Laws on the Eve of Europeanisation [RabelsZ Bd. 73 (2009)] p ; p

33 mazandó jog, a határozatok kölcsönös elismerésének és végrehajthatóságának területén. A Német Közjegyzői Intézet, Heinrich Dörner, valamint Paul Lagarde 2002-ben a Bizottság számára készített jogösszehasonlító tanulmánya 6 rámutatott a határokon átnyúló vagyonszerzés és ennek öröklési jogi vonatkozású következményeire, illetve a joghatóság és az alkalmazandó jog meghatározására vonatkozó szabályok egységesítésének fontosságára, egy egységes végrendeleti nyilvántartás és öröklési tanúsítvány szükségességére. A tanulmány alapján világossá vált, hogy a joghatóság megállapításának, az alkalmazandó jog és az eljáró hatóságok körének tagállamonkénti eltérősége akadályozza a személyek Unión belüli szabad mozgását és a magántulajdonhoz való jog maradéktalan gyakorlását. A tanulmány alapján a Bizottság 2005-ben adta ki Öröklés és Végrendelet című Zöld Könyvét, amit széles körű társadalmi konzultáció, számos konferencia követett. Az Európai Bizottság 2009 végén közzé tette javaslatát az Európai Parlament és a Tanács Az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok és közokiratok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési tanúsítvány bevezetéséről szóló rendelet tervezetéről ben számos állásfoglalás érkezett a tervezethez. Az öröklési jogi rendeletet a évi magyar elnökség a kiemelt témák között kezelte. A bel- és igazságügy miniszterek decemberi tanácskozásán megállapodás született a rendelet szövegéről, mely szöveget az Európai Parlament első olvasatban március 13-án elfogadott, majd ezt követően a rendelet június 7. napján megkapta az Európai Unió Bel- és Igazságügy miniszterek Tanácsának végső támogatását is. A rendelet áttekintése 7 Az I. fejezet Hatály és fogalom-meghatározások (1., 2., 3. cikkek) határozza meg a rendelet alkalmazási körét, illetve tartalmazza az alapvető fogalmak definiálását. A II. fejezet (4 19. cikkek) a Joghatóság kérdését, míg a III. fejezet ( cikkek) az Alkalmazandó jog meghatározását szabályozza. A IV. fejezet ( cikkek) rendelkezik az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről, végrehajthatóságáról és végrehajtásáról, az V. fejezet pedig ( cikkek) a közokiratok és a perbeli egyezségek elismerésének és végrehajthatóságának szabályait rögzíti. A VI. feje- 6 DNotI; Prof. Dr. Heinrich Dörner, Prof. Dr. Paul Lagarde: Rechtsvergleichende Studie der erbrechtlichen Regelungen des Internationalen Verfahrensrechtes und Internationalen Privatrechts der Mitgliedsstaaten der Europäischen Union (Studie für die Europäische Komission, Generaldirektion Justiz und Inneres); 7 Az Európai Unió Hivatalos Lapjában napján megjelent szöveg alapján (L201/107) zet ( cikkek) vezeti be az európai öröklési bizonyítványt. Az általános és záró rendelkezéseket a VII. fejezet ( cikkek) tartalmazza. I. fejezet: hatály és fogalom-meghatározások Alkalmazási kör A rendelet tárgyi hatálya az öröklésre terjed ki, ide értve mind a törvényes, mind a végrendeleti és a szerződéses öröklés esetét is. Az öröklés fogalmát a rendelet az alábbiakban határozza meg: az örökhagyó vagyonában bekövetkező jogutódlás; amely a vagyontárgyak, jogok és kötelezettségek haláleset miatti átszállásának valamennyi formáját magában foglalja, akár végintézkedés szerint megvalósuló átruházás, akár törvényes öröklés révén történő átszállás útján 8. Az 1. cikk (2) bekezdése tételesen felsorolja a tárgyi hatály alóli kivételeket, így a rendelet nem terjed ki a) a személyállapotot, családi jogállást, családi kapcsolatokat érintő kérdésekre; nem érinti b) a természetes személyek jogképességét és cselekvőképességét; c) az eltűnéssel, távollétével, holttá nyilvánítással kapcsolatos kérdéseket. Szintén a tárgyi hatály alóli kivételt képez d) a házassági vagyonjog és az azzal egy tekintet alá eső kapcsolatokra (bejegyzett élettársak) alkalmazandó vagyonjog. Nem lehet alkalmazni a rendeletet e) a nem haláleset miatt keletkező tartási kötelezettségekre; f) a szóbeli végrendelet alaki érvényességére. Nem terjed ki a tárgyi hatály g) az örökléstől eltérő módon létrejött, vagy átszállt vagyoni jogokra, érdekeltségekre, vagyontárgyakra (így pl.: az ajándékozásra 9 ); h) a társasági jog, valamint jogi személyekre, jogi személyiség nélküli szervezetekre vonatkozó jogszabályok, létesítő okirat, alapszabály által szabályozott kérdésekre (tag halála esetén irányadó szabályok); i) társaságok, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek megszűnésére. Szintén nem érinti a rendelet k) a dologi jogok természetét (tartalmát). Így valamely jog a rendelet szerint, azonban a nemzeti jogban meghatározott tartalommal száll át a tagállam belső joga szerint meghatározott örökösi körre. Fontos megemlíteni, hogy a tagállamok nem kötelesek elismerni az adott tagállamban található tulajdonhoz kapcsolódó, a tagállam vagyonjogában ismeretlen dologi jogot. Végül a tárgyi hatály alóli kivételt képez l) az ingatlannal vagy ingósággal kapcsolatos jogok nyilvántartásba vétele beleértve az e nyilvántartásba vételre vonatkozó jogi követelményeket is és az ilyen 8 3. cikk 1. a) pont. 9 Azt azonban a tárgyi hatály alá tartozó öröklési jog határozza meg, hogy az ajándékozás vagy más, élők közötti rendelkezés alapján az örökrészek kiszámításakor van-e helye osztályra bocsátási, levonási vagy hozzászámítási kötelezettségnek lásd 23. cikk (1) bek. i) pont. 31

34 jogok nyilvántartásba vételének vagy nyilvántartásba vételének elmulasztásának joghatása. Így a rendelet a közhiteles nyilvántartásokra vonatkozó eljárási és anyagi nemzeti szabályokat nem érinti. A rendelet 2. cikke Hatáskör öröklési ügyekben a tagállamokon belül címszó alatt rögzíti, hogy a tagállamok öröklési ügyekben alkalmazott hatásköri szabályai érintetlenül maradnak 10. Így Magyarországon a hagyatéki eljárást a Hagyatéki eljárásról szóló évi XXXVIII. törvény 3. (1) bekezdés alapján továbbra is a jegyző hatáskörébe utalt eljárási cselekmények kivételével a közjegyző folytatja le. Hagyatéki perben a helyi bíróság, másodfokon pedig a közjegyző székhelye szerint illetékes törvényszék 11 jár el. A rendelet területi hatálya az Európai Unió tagállamaira terjed ki. A hatálybalépést követően a tagállamokkal fennálló két- és többoldalú nemzetközi egyezményeket, valamint a most hatályos kollíziós normákat, amelyek jelenleg irányadóak a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyekben, már nem lehet alkalmazni. A területi hatály alól kivételt képez Dánia, mivel az Európai Unióról szóló szerződéshez és az Európai Unió működéséről szóló szerződéshez csatolt jegyzőkönyv 1. és 2. cikkének megfelelően Dánia nem vesz részt az öröklési rendelet elfogadásában, az tehát rá nézve nem kötelező és nem alkalmazandó. Szintén nem lehet alkalmazni a rendelet szabályait az Egyesült Királyságra és Írországra, mivel ez a két tagállam nem írta alá azt. A területi hatály alól kivett tagállamok érintettsége esetén hazánkban eltérő egyezmények hiányában a Nemzetközi magánjogról szóló évi 13. tvr. vonatkozó rendelkezései továbbra is alkalmazandóak lesznek. Az időbeli hatály vonatkozásában felhívnám a figyelmet arra, hogy a rendelet hatályba lépésének napja és az alkalmazásának kezdő időpontja elválnak egymástól. A rendelet az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lép hatályba. A gyakorlatban alkalmazni augusztus 17-től kell 12 az ezen a napon, vagy azt követően elhunyt személyek hagyatéki eljárásában. 13 Amennyiben az örökhagyó az alkalmazási időpontot megelőzően élt a jogválasztás lehetőségével, vagy végrendelkezett, úgy ezek a nyilatkozatok érvényesek, ha azok megfelelnek a rendelet Alkalmazandó jog című III. fejezetében meghatározott feltételeknek. Szintén érvényes a jogválasztás és a végrendelet (alakilag és tartalmilag is), ha a hatályos nemzetkö- 10 E rendelet nem érinti a tagállami hatóságoknak az öröklési ügyekkel kapcsolatos hatáskörét. 11 A hagyatéki eljárásról szóló törvény 2. (1) bekezdése által alkalmazni rendelt, a Polgári perrendtartásról szóló évi III. törvény 10. alapján cikk cikk (1) bek. zi magánjogi szabályok értelmében a jogválasztás/ végintézkedés megtételekor (tartalmilag és alakilag) érvényes volt azon államban, amelyben az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt, vagy bármely olyan államban, amelyben állampolgársággal rendelkezett, vagy végintézkedés esetén az örökösödési eljárást lefolytató hatóság szerinti tagállamban 14. Ha a végintézkedést az alkalmazás kezdő időpontja előtt olyan állam joga szerint tették, amelyet az örökhagyó e rendelet szerint választhatott volna, akkor azt kell az öröklésre alkalmazandó jognak választott jognak tekinteni 15. Fogalom-meghatározások A rendelet szempontjából fontos fogalmak, így az öröklés, öröklési szerződés, közös végrendelet, végintézkedés, az eredeti tagállam, a végrehajtás helye szerinti tagállam, a határozat, perbeli egyezség, a közokirat, valamint a bíróság a 3. cikk alatt kerültek definiálásra. A bíróság fogalmát a rendelet kiterjesztően értelmezi, aminek a hagyatéki eljárást lefolytató hatóságok szempontjából a már korábban említett 2. cikkel együtt különös jelentősége van. A rendelet értelmében bíróság minden olyan igazságügyi hatóság és minden egyéb olyan, öröklési ügyekben hatáskörrel rendelkező hatóság és jogi szakember, amely/aki igazságszolgáltatási feladatot lát el, vagy igazságügyi hatóság felhatalmazása alapján vagy igazságügyi hatóság ellenőrzése alatt jár el, feltéve, hogy ezek az egyéb hatóságok és jogi szakemberek szavatolják a pártatlanságot és a felek meghallgatáshoz való jogát, valamint, feltéve, hogy a tevékenységük helye szerinti tagállam joga értelmében: a) határozataik ellen igazságügyi hatóság előtt jogorvoslattal lehet élni, vagy azokat igazságügyi hatóság felülvizsgálhatja; és b) határozataik hasonló hatállyal és joghatósággal rendelkeznek, mint az igazságügyi hatóságok által ugyanilyen ügyben hozott határozatok 16. Így tehát Magyarország vonatkozásában bíróság alatt értjük a közjegyzőt és meghatározott eljárási cselekmények tekintetében a jegyzőt. Az előbbiek következménye, hogy a magyarországi eljárás során perbeli egyezség 17 alatt a közjegyző előtt kötött egyezséget is érteni kell. II. fejezet: joghatóság A rendelet az általános joghatóságot 18 az elhunyt halál időpontjában fennálló szokásos tartózkodási helyéhez köti. A szokásos tartózkodási hely fogalmát sem ez a rendelet, sem korábbi polgári jogi tárgyú cikk (2) (3) bek cikk (4) bek cikk (2) bek cikk (1) bek. h) pont cikk 32

35 közösségi jogszabály nem határozza meg, azt a bírói gyakorlat alakítja. A szokásos tartózkodási hely meghatározása a személynek az adott helyhez kapcsolódó foglalkozási és személyes kötődése, a kötődés időtartama alapján történhet, ezeket együttesen kell vizsgálni. Szokásos tartózkodási helynek azt a helyet kell tekinteni, amelyet az érintett személy érdekeinek szokásos központjául választott 19. Ha másképp nem állapítható meg a szokásos tartózkodási hely, akkor elsődlegesen a személyes kötődést kell figyelembe venni. Hagyatéki ügyekben az utolsó szokásos tartózkodási hely általában megegyezik a javak jelentős részének helyével. A rendelet speciális joghatósági szabályokat állapít meg az örökhagyó jogválasztása 20 esetére. Amenynyiben az örökhagyó egy tagállam jogát választotta, az érintett felek írásbeli, vagy elektronikus úton tartósan rögzített megállapodást 21 köthetnek a választott jog szerinti tagállam bírósága kizárólagos joghatóságáról. Az általános, vagy kiegészítő joghatóság alapján eljáró bíróság a) az eljárásban részt vevő egyik fél kérelmére megállapíthatja joghatóságának hiányát, ha úgy ítéli meg, hogy figyelembe véve az öröklés gyakorlati körülményeit, például a felek szokásos tartózkodási helyét és a vagyontárgyak fellelhetőségét a választott jog szerinti tagállam bíróságai alkalmasabbak az öröklés tárgyában történő határozathozatalra 22. A fentiek alapján eljáró bíróság megállapítja joghatóságának hiányát, ha az érintett felek a joghatóságra vonatkozó 5. cikk szerinti megállapodást kötnek. 23 Az örökhagyó jogválasztása alapján alkalmazandó jog szerinti tagállam bírósága a határozathozatalra akkor rendelkezik joghatósággal, ha a) valamely korábban eljárt bíróság ugyanazon ügyben a fentiek szerint megállapította joghatóságának hiányát, vagy b) az eljárásban részt vevő felek az 5. cikkel összhangban arról állapodtak meg, hogy az említett tagállam bíróságának vagy bíróságainak joghatóságát kötik ki, vagy c) az eljárásban részt vevő felek kifejezetten elismerték az eljáró bíróság joghatóságát. 24 A joghatósági megállapodás alapján eljáró bíróság akkor is rendelkezik joghatósággal, ha eljárása során az derül ki, hogy nem minden érintett fél részese a megállapodásnak, de a megállapodásban részt nem vett felek megjelennek e bíróság előtt és joghatóságát 19 Georgios Alevizos kontra Ypourgos Oikonomikon C-392/05. sz. előzetes döntéshozatal iránti ügy ítélete cikk cikk cikk a) bek cikk b) bek cikk nem vitatják 25. Ezzel szemben, ha a megállapodásban részt nem vett felek vitatják a fenti bíróság joghatóságát, a bíróság megállapítja joghatóságának hiányát és az általános vagy a kiegészítő joghatóság szabályai lépnek érvénybe 26. Az általános vagy kiegészítő joghatóság alapján hivatalból indított eljárást a bíróság megszünteti, ha a felek megállapodást kötnek arról, hogy az ügyet békés úton, peren kívül rendezik a jogválasztás alapján alkalmazandó jog szerinti tagállamban. 27 A rendelet 10. cikke rendelkezik az úgynevezett kiegészítő joghatóság kérdéséről. Ez a szakasz arra az esetre vonatkozik, amikor az elhunyt szokásos tartózkodási helye a halál időpontjában nem valamely tagállamban, hanem ún. harmadik államban volt. A hitelezők védelme érdekében a rendelet a hagyaték egységének elvét szem előtt tartva az öröklés egészében történő határozat hozatalra joghatóságot ad a hagyatéki vagyon fekvése szerinti tagállamnak, ha az elhunyt a halála időpontjában ennek a tagállamnak az állampolgárságával rendelkezett, vagy, ha az örökhagyó előző szokásos tartózkodási helye ebben a tagállamban volt, amennyiben ez a szokásos tartózkodási hely a bírósági eljárás kezdő időpontja előtti 5 éven belül változott meg. Ha a joghatóság ez alapján sem lenne megállapítható egyik tagállamban sem, akkor a rendelet értelmében a vagyon fekvése szerinti tagállam bírósága ezen vagyontárgyak tekintetében történő határozathozatalra joghatósággal rendelkezik. Végül a rendelet lehetővé teszi a szükségképpeni joghatóság (forum necessitatis) megállapítását. Ha egyik tagállam sem rendelkezik joghatósággal, kivételes esetben valamely tagállam bíróságai határozatot hozhatnak az öröklés tárgyában, amennyiben az eljárás megindítása vagy lefolytatása ésszerűtlen vagy lehetetlen lenne egy olyan harmadik államban, amelyhez az ügy szorosan kapcsolódik. Az ügynek kielégítő mértékben kell kapcsolódnia az eljáró bíróság szerinti tagállamhoz 28. Azt, hogy mikor beszélhetünk szoros kötődésről és az mikor válik kielégítő mértékű kapcsolódássá, a gyakorlat fogja megmutatni és kidolgozni. A rendelet eltekint a hagyaték egységének elvétől, ha a hagyatékban szerepel harmadik államban található vagyontárgy is és feltehető, hogy a tagállam határozatát a harmadik állam nem fogja elismerni, vagy végrehajthatóvá nyilvánítani. Ebben az esetben bármelyik fél kérelmére a harmadik állambeli vagyontárgy tekintetében a bíróság mellőzi a határozat hozatalt cikk (1) bek cikk (2) bek cikk cikk cikk 33

36 A 13. cikk értelmében az örökség, a hagyomány, vagy a kötelesrész elfogadása vagy visszautasítása tárgyában tett nyilatkozat a határozathozatalra joghatósággal rendelkező bíróság mellett a nyilatkozat tételére jogosult fél szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is megtehető, feltéve, hogy a tagállam joga szerint ilyen nyilatkozat tehető. A nyilatkozatok alaki érvényességét a 28. cikk szabályozza. A 14. cikk arról rendelkezik, mikor kell az eljárást megindítottnak tekinteni. A 15. cikk rögzíti, hogy ha az eljárást joghatósággal nem rendelkező tagállam bírósága előtt kezdeményezik, akkor a bíróság joghatóságának hiányát hivatalból köteles megállapítani. A 16. cikk az elfogadhatóság vizsgálata címszó alatt a meg nem jelent alperes részére megküldött eljárást megindító irat kézbesítése szabályszerűségének vizsgálatát írja elő. A 17. cikk a perfüggőség szabályait rendezi. Az azonos felek közötti azonos jogviszony alapján ugyanazon jog iránt különböző tagállamok hatóságai előtt indult öröklési ügyben a később megkeresett bíróság hivatalból mindaddig felfüggeszti az eljárást, amíg az a bíróság, amely előtt elsőként indult meg az eljárás nem dönt a joghatóság kérdésében. Amennyiben az elsőként megkeresett bíróság megállapítja joghatóságát, úgy a később megkeresett bíróság joghatóságának hiányát hivatalból megállapítja. A 18. cikk lehetővé teszi, hogy a különböző tagállamok bíróságai előtt folyamatban lévő összefüggő ügyekben a később megkeresett bíróság felfüggessze eljárását és az első fokon folyamatban lévő, összefüggő eljárások a fél kérelmére az elsőként megkeresett bíróság előtt egyesítésre kerüljenek. A rendelet meghatározza, mit tekinthetünk összefüggő eljárásoknak. Végül a fejezet utolsó, 19. cikke a jogbiztonság szempontjából fontos szabályt tartalmaz, mi szerint: valamely tagállam joga alapján rendelkezésre álló ideiglenes intézkedések beleértve a biztosítási intézkedéseket is a tagállam bíróságainál kérelmezhetők, még akkor is, ha e rendelet alapján az ügy érdemi elbírálására más tagállam bíróságai rendelkeznek joghatósággal. III. fejezet: alkalmazandó jog A rendelet egyik legfőbb célja, hogy a jogbiztonság elérése érdekében előzetesen megismerhetővé tegye az örökhagyó számára az utána való öröklésre alkalmazandó jogot. Ennek érdekében a rendelet egységesíti az alkalmazandó jogra vonatkozó kollíziós normákat. A jogalkotó a rendelet alapján meghatározott jog számára a 20. cikkben egyetemes alkalmazást biztosít, így azt akkor is alkalmazni kell, ha az harmadik állam és nem egy tagállam joga. A 21. cikkben rögzített főszabály szerint az öröklés egészére alkalmazandó jog annak az államnak a joga, melynek területén a halál időpontjában az örökhagyó szokásos tartózkodási helye volt. Ez a jog az öröklés egészére vonatkozik, a rendelet értelmében tehát nem válik szét az ingóságok és az ingatlanok öröklése 30. A szokásos tartózkodási hely, mint kapcsoló elv indoka itt is ugyanaz, mint amit a joghatóságnál már láttunk. Ez jelenti az örökhagyó érdekeltségeinek központját, feltehetőleg ezzel az állammal a legszorosabb a kapcsolata és valószínűleg a vagyona is ebben az államban található. A rendelet kivételes esetben, az eset valamennyi körülményét figyelembe véve lehetővé teszi, hogy az alkalmazandó jog a fentiektől eltérően ne az elhunyt halálkori szokásos tartózkodási helye szerinti állam joga legyen, hanem azon állam joga, amelyhez az örökhagyó az elhalálozása időpontjában nyilvánvalóan szorosabban kapcsolódott. Véleményem szerint ez a szabály a gyakorlatban sok kérdést fog felvetni, a gyakorlat fogja kialakítani, hogy mit nevezhetünk szorosabb kapcsolatnak. A korábbi magyar kollíziós normákhoz képest újdonságot jelentenek a fenti szabályok, hiszen eddig Magyarországon az alkalmazandó jog az állampolgárság alapján került meghatározásra, ez a kapcsoló elv azonban a rendelet alkalmazásának napjától a tagállamok vonatkozásában már nem lesz alkalmazható. Szintén jelentős újítást tartalmaz az eddigi magyar kollíziós normákhoz képest a 22. cikk, mely a jogválasztás szabályait részletezi. A rendelet lehetővé teszi, hogy az örökhagyó a hagyaték egységének szem előtt tartásával hagyatékának egészére irányadó jogként a jogválasztás, vagy a halál időpontja szerinti állampolgársága szerinti jogot válassza. Többes állampolgárság esetén bármelyik állam joga választható, a rendelet eltérő rendelkezésének hiányában azonban a hagyaték egységét itt is meg kell tartani. A jogválasztásnak az állampolgárság szerinti jogra történő leszűkítésével a jogalkotó biztosítja a kapcsolatot az örökhagyó és a választott jog között, továbbá védi a kötelesrészre jogosultak érdekeit is, mivel a jogválasztás célja önmagában nem lehet a házastárs, illetve más kötelesrészre jogosultak jogának korlátozása. A jogválasztásnak egyértelmű, kifejezett, végintézkedés formájában megtett nyilatkozatnak kell lennie, vagy annak a végintézkedésből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie 31. A rendelethez fűzött magyarázat szerint a jogválasztás akkor megállapítható, ha az örökhagyó a végrendeletben az állampolgársága szerinti állam valamely jogszabályi rendelkezésére hivatkozik, vagy más módon ezt a jogot említi. A rendelet értelmében a jogválasztást általános jelleggel akkor is érvényesnek kell tekinteni, ha ezt a jogintézményt az adott tagállam öröklési joga nem ismeri. 30 Ez a szabály a hazánktól eltérően a dualista rendszert követő tagállamok számára jelentős változást eredményez, azonban megakadályozza az eljárások esetleges megkettőződését és az örökös számára is egyszerűbbé teszi a hagyatéki ügyek intézését cikk (2) bek. 34

37 A jogválasztásra irányuló jognyilatkozat tartalmi érvényességére viszont a választott jog lesz az irányadó 32. Ez alapján a külföldön szokásos tartózkodási hellyel rendelkező magyar állampolgár öröklési ügyében a szokásos tartózkodási hely szerinti jog helyett kifejezett nyilatkozattal választhatja a magyar jogot. Ezt a nyilatkozatot Magyarországon érvényesnek kell tekinteni. Ha azonban felmerül a nyilatkozat tartalmi érvénytelensége, úgy a nyilatkozatok érvénytelenségére vonatkozó hatályos magyar szabályok szerint kell azt elbírálni. A jogválasztás módosítására és visszavonására a végintézkedés módosítására és visszavonására vonatkozó alaki követelményeket kell alkalmazni 33. A 23. cikk rögzíti, hogy az öröklés egészére irányadó a rendelet által meghatározott alkalmazandó jog, majd a (2) bekezdésben példálózó jelleggel felsorolásra kerülnek azok az öröklési jogi jogintézmények, jogcselekmények és tények, amelyek körében egységesen alkalmazni kell ezt a jogot. A 24. és 25. cikkek az öröklési szerződéstől eltérő végintézkedés, valamint az öröklési szerződés megengedettségére, tartalmi érvényességére, valamint az öröklési szerződés felekre nézve kötelező erejére irányadó jogot határozza meg. A rendelkezés alapján ezekben a kérdésekben azt a jogot kell alkalmazni, amely a rendelet alapján az öröklésre alkalmazandó lett volna, ha az említett személy halála a végintézkedés megtételének/szerződés megkötésének napján következett volna be, ez pedig a 21. cikk szerinti szokásos tartózkodási hely állama szerinti jog. A rendelet itt is lehetőséget biztosít a 22. cikk alapján a jogválasztásra. A rendelkezéseket az öröklési szerződéstől eltérő végintézkedések módosítására és viszszavonására is alkalmazni kell. A 26. cikk felsorolásszerűen rögzíti, hogy a jogbiztonság és a kötelesrészre jogosultak érdekeinek védelmében a végintézkedés tartalmi érvényességének kérdésében végzett vizsgálatnak mire kell kiterjednie. A rendelet 27. cikke a korábbi tervezetekkel ellentétben részletesen tartalmazza az írásbeli végintézkedések alaki érvényességére vonatkozó szabályokat. Alakilag érvényes a végintézkedés, ha az megfelel a) a végintézkedés megtételének/öröklési szerződés megkötésének helye szerinti állam; vagy b) az örökhagyó végintézkedéskor, vagy a halál időpontjában meglévő állampolgársága szerinti állam; vagy c) az örökhagyó állandó lakóhelye szerinti állam; vagy d) az örökhagyó szokásos tartózkodási helye szerinti állam; vagy e) ingatlan hagyaték esetén az ingatlan fekvésének helye szerinti állam jogának cikk (3) bek cikk (4) bek. 34 Ha az öröklési szerződésben több örökhagyó érintett, a végintézkedés alakilag akkor is érvényes, ha az legalább az egyik érintett örökhagyó állampolgársága, lakóhelye, vagy szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogának megfelel. Az elfogadó, illetve visszautasító nyilatkozatokat alakilag érvényesnek kell tekinteni, ha megfelelnek a 21. vagy 22. cikk alapján az öröklés egészére alkalmazandó jognak, vagy a nyilatkozatot tevő személy szokásos tartózkodási helye szerinti állam jogának. 35 A fejezet további részei ( cikkek) a hagyatéki gondnokra; bizonyos vagyontárgyak (ingatlan, vállalkozás stb.) öröklésével kapcsolatos korlátozásokat megállapító különös tagállami szabályok alkalmazására; a dologi jogok egymáshoz igazítására; több személy egyidejű elhalálozására; a nyugvó hagyatékra; harmadik állam e rendelet szerint alkalmazandó nemzetközi magánjogában található vissza- és továbbutaló szabályaira; a közrendi klauzulára; az egynél több jogrendszerrel rendelkező államok belső kollíziós szabályaira vonatkozó speciális rendelkezéseket tartalmazzák. IV. fejezet: a határozatok elismerése, végrehajthatósága és végrehajtása A határozatok elismerhetőségéről és végrehajthatóságáról jelenleg még az államok egymás közötti szerződéseikben, egyezményeikben rendelkeznek, ennek hiányában pedig a belső jog szabályozza a más állam által hozott határozat elismerhetőségének feltételeit 36. Ez a helyzet a tagállamok vonatkozásában a rendelet alkalmazásának kezdő időpontjától megváltozik. A rendelet ugyanis kimondja, hogy a valamely tagállamban hozott határozatot a többi tagállamban külön eljárás nélkül elismerik 37. Az elismerés esetleges megtagadásának indokait a jogalkotó konkrétan, szűk körben határozta meg 38, a rendelet céljának maximális érvényesülése érdekében. A határozat elismerésének megtagadására közrendbe ütközés és eljárási hiba esetén kerülhet sor (alperes távollétében hozott határozat, ha az eljárást megindító iratot nem kézbesítették kellő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson), illetve ha az összeegyeztethetetlen az azonos felek közötti korábbi határozattal. A rendelet azt is rögzíti, hogy a más tagállamban hozott határozat nem képezheti érdemi felülvizsgálat tárgyát. A határozatok végrehajthatóságára vonatkozó 43. cikk kimondja, hogy valamely tagállamban hozott és az adott tagállamban végrehajtható határozat a többi tagállamban végrehajtható, ha azt az erre vonatkozó eljárásban az érdekelt fél kérelmére a többi tagállamban végrehajthatóvá nyilvánították. Az eljárásra a végrehajtás helye szerinti jogot kell alkalmazni. A kérelem cikk 36 A hazai jogban eltérő egyezmény hiányában az évi 13. tvr. XI. fejezete rendelkezik a külföldi határozatok elismeréséről és végrehajtásáról cikk (1) bek cikk 35

38 nek nem feltétele, hogy a kérelmező a végrehajtás helye szerinti tagállamban postai (idézési) címmel, vagy meghatalmazott képviselővel rendelkezzen. A kérelemhez csatolni kell a végrehajtandó határozat hiteles másolatát, valamint az eredeti eljárás helye szerinti tagállam bírósága, vagy illetékes hatósága által kiállított tanúsítványt. 39 Az alaki követelmények teljesítését követően a 48. cikk értelmében haladéktalanul végrehajthatóvá (részlegesen végrehajthatóvá 55. cikk) kell nyilvánítani a határozatot. V. fejezet: közokiratok és perbeli egyezségek A rendelet biztosítja a tagállamokban az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadását és végrehajthatóságát. Az 59. cikk rögzíti, hogy a valamely tagállamban kiállított közokirat ugyanolyan bizonyító erővel bír egy másik tagállamban, mint az eredeti tagállamban, vagy azzal a lehető legnagyobb mértékben hasonló bizonyító erővel bír, feltéve, hogy ez nem nyilvánvalóan ellentétes az érintett tagállam közrendjével. A közokiratot kiállító hatóság a közokiratot egy másik tagállamban felhasználni kívánó személy kérelmére formanyomtatványt tölt ki, amelyben többek között feltünteti azt, hogy a közokirat a kiállítása helye szerinti tagállamban milyen bizonyító erővel rendelkezik. A kiállítás helye szerinti tagállamban végrehajtható közokiratot más tagállamban bármely érdekelt fél kérelmére végrehajthatóvá kell nyilvánítani, a határozatok végrehajthatóságára vonatkozó eljárásnak megfelelően. A közokiratot kiállító hatóság a fél kérelmére a közokiratról tanúsítványt állít ki. 40 A bírósági egyezségek végrehajthatóságára a rendelet a közokiratok végrehajthatóságával azonos szabályokat állapít meg a 61. cikkben. VI. fejezet: az európai öröklési bizonyítvány A rendelet előkészítése során világossá vált, hogy a jogbiztonság megerősítése, a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyek egyszerűsítése és az eljárások gyorsítása érdekében szükséges egy egységes tanúsítvány bevezetése. Ezzel az örökösök, hagyományosok, végrendeleti végrehajtók, hagyatéki gondnokok egy másik tagállamban (pl. a hagyatéki vagyon fekvése szerinti tagállamban) könnyebben tudják igazolni jogállásukat, gyakorolni jogaikat, hatáskörüket; illetve amelynek segítségével egyszerűbbé válhat a jogoknak a más tagállamban vezetett közhiteles nyilvántartásba (pl.: ingatlan-nyilvántartásba) történő bejegyzése. Ennek érdekében a rendelet a közösségi jog és a tagállamok körében is új jogintézményként bevezeti a külföldi felhasználás céljából kiállított európai öröklési bizonyítványt ( cikkek) cikk cikk A bizonyítvány alkalmazása nem kötelező, tehát az érintettek nem kötelesek ennek kiállítását kérelmezni, ügyeikben eljárhatnak határozatok, közokiratok és perbeli egyezségek alapján, viszont a hatóságok, akik előtt a bizonyítvány felmutatásra kerül, kötelesek lesznek azt elfogadni és nem kérhetik helyette más okirat felmutatását. A bizonyítvány nem lép a nemzeti jogokban hasonló célokra használt belföldi okmányok helyébe, de az ilyen bizonyítványok, amennyiben azok a rendelettel összhangban kerülnek kiállításra, rendelkeznek majd azokkal a joghatásokkal, melyeket az európai öröklési bizonyítvány vonatkozásában a rendelet 69. cikke határoz meg. A 63. cikk (2) bekezdése szerint a bizonyítvány különösen az alábbi tények bizonyítását segíti: a) a bizonyítványban említett örökösök, hagyományosok jogállása és/vagy jogai; az őket megillető örökrész; b) a hagyatékba tartozó konkrét vagyontárgynak, vagyontárgyaknak a bizonyítványban említett örökös, illetve hagyományos javára történő juttatása; c) a bizonyítványban említett személynek a végrendelet végrehajtására vagy a hagyaték kezelésére vonatkozó hatásköre. A bizonyítványt azon tagállam hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósága állítja ki, mely az ügyben a rendelet szerinti joghatósággal rendelkezik. A kiállító hatóság lehet a rendelet 3. cikk (2) bekezdése szerinti bíróság, vagy más, a nemzeti jog felhatalmazása alapján öröklési ügyben eljáró hatóság. A bizonyítványt kiállító hatóság konkrét megnevezése/ kijelölése a tagállamok belső jogának feladata, arról minden államban jogszabály rendelkezik. A bizonyítvány kiállítása az örökös, a hagyományos, a végrendeleti végrehajtó, vagy a hagyatéki gondnok (kérelmező) kérelmére történik. A rendelet 65. cikk (3) bekezdése felsorolja, hogy a kérelemnek milyen adatokat kell tartalmaznia. A kérelem mellé csatolni kell minden kapcsolódó okirat eredetijét, vagy hiteles másolatát, de ha az nem áll rendelkezésre, a kiállító hatóság a 66. cikk (2) bekezdése alapján a bizonyítékok egyéb formáinak elfogadás mellett is dönthet. A kiállító hatóság megvizsgálja a kérelmet, értesíti a kedvezményezetteket (akár hirdetmény közzétételével), szükség esetén meghallgatja az érdekelteket, végrehajtót, gondnokot, a tagállamok társszerveitől beszerzi a szükséges okiratokat, nyilvántartásban szereplő adatokat. Amennyiben a szükséges tények az alkalmazandó jognak megfelelően megállapításra kerülnek, a hatóság a 68. cikknek megfelelő tartalommal haladéktalanul kiállítja az európai öröklési bizonyítványt, az előírt formanyomtatványon. A kiállító hatóságnak gondoskodnia kell arról, hogy a kedvezményezettek lehetőleg értesüljenek a bizonyítvány kiállításáról. A bizonyítvány kiállításának nincs helye, ha a) az igazolandó tényekkel kapcsolatos jogorvoslati eljárás 36

39 folyik; b) ha a bizonyítvány nem lenne összhangban valamely, ugyanazon tényekre vonatkozó határozattal. 41 A bizonyítvány eredeti példányát a kiállító hatóság őrzi, és arról a kérelmező, vagy más érdekelt személy számára hiteles másolatot kell kiadni. A hatóság jegyzéket vezet azokról, akik részére hiteles másolat kiadásra került. A hiteles másolat hat hónapig érvényes, a lejárati időt a másolaton fel kell tüntetni. A lejárati idő leteltét követően az meghosszabbítható, vagy új hiteles másolat kiállítását lehet kérni. Elírás esetén a kiállító hatóság kérelemre, vagy hivatalból javítja a bizonyítványt. Ha a bizonyítvány egyes elemei nem felelnek meg a valóságnak, a hatóság hivatalból, vagy kérelemre módosítja, vagy visszavonja azt. A kijavításról, módosításról, visszavonásról haladéktalanul tájékoztatni kell valamennyi érdekeltet. A bizonyítvánnyal kapcsolatos eljárással szembeni jogorvoslati lehetőségekről a rendelet 72. cikke szól. Az európai öröklési bizonyítvány joghatásai: a bizonyítvány valamennyi tagállamban külön eljárás nélkül azonos joghatással bír. Az EÖB bizonyító erővel bír, vélelmezni kell, hogy hitelesen bizonyítja az öröklésre, vagy bizonyos tényezőkre alkalmazandó jognak megfelelően az abban rögzített tényeket. Az örökösként, hagyományosként, végrendeleti végrehajtóként, hagyatéki gondnokként feltüntetett személyről vélelmezni kell, hogy rendelkezik a bizonyítványban rögzített jogállással, a bizonyítványban feltüntetett jogok illetik és rendelkezik a feltüntetett hatáskörrel. A bizonyító erő nem terjed ki a rendeletben nem szabályozott kérdésekre, így nem tanúsítja a hozzátartozói minőséget, mint ahogy azt sem, hogy a vagyontárgy ténylegesen az elhunyt tulajdonát képezte-e. A rendelet védelemben részesíti azt, aki a bizonyítvány (annak hiteles másolata) tartalmában és bizonyító erejében jóhiszeműen bízva kifizetéseket teljesít, vagyontárgyat ad át a bizonyítványban arra jogosultként megjelölt személynek, továbbá azt is, aki jóhiszeműen tulajdon átruházásra irányuló ügyletet köt az adott vagyontárgy fölötti rendelkezési jog jogosultjaként feltüntetett személlyel. Fontos joghatás, hogy a bizonyítvány alapján lehetőség nyílik a hagyatékban szereplő javak elhelyezkedése szerinti tagállam megfelelő nyilvántartásaiba (így elsősorban az ingatlan-nyilvántartásba) történő bejegyzésre. Ez a rendelet 1. cikk (2) bekezdés k) és l) pontjainak megfelelően a nyilvántartás szerinti tagállam joga által megállapított eljárási szabályok szerint történik és az ott előírt hatásokat eredményezi. Ez a joghatás a rendelet elfogadását megelőzően sok vitát váltott ki a tagállamok között, az ide vonatkozó eljárási szabályok ma még természetesen sok kérdést vetnek fel, azonban ha az EÖB elterjed a gyakorlat cikk (1) bek. ban, várhatóan nagy segítséget jelent majd mind az örökösöknek, mind az eljáró szerveknek, különös tekintettel az európai uniós állampolgárok egyre nagyobb számú külföldi ingatlanszerzésére. A 71. cikk szerinti módosításig, visszavonásig, illetve a 72. cikk szerinti jogorvoslati eljárás lezárulásáig a bizonyítvány joghatásai bármely érdekelt kérelmére felfüggeszthetőek (73. cikk). Összegzés; a jövő kérdései Valamennyi tagállam számára újdonságot jelent a nemzetközi elemet tartalmazó öröklési ügyek szabályainak egységesítése, így az összes érintett ország joggyakorlatában újítást hozó rendelet hatályba lépését szerte Európában nagy várakozás előzi meg. Magyarország számára az európai öröklési bizonyítványon túl a legfontosabb változást jelenti az állampolgárságon alapuló kapcsoló elv helyébe lépő, a szokásos tartózkodási helyen alapuló kollíziós normák bevezetése, valamint a jogválasztás lehetőségének biztosítása. A rendelet elsősorban a közjegyzők napi gyakorlatát fogja megváltoztatni, a jogalkotó tőlük különösen nagy felkészültséget vár el a rendelet céljainak maradéktalan megvalósulása érdekében. Az állampolgárok hazánkban (és más tagállamokban is) elsősorban a közjegyzőktől kaphatnak tájékoztatást a rendelet alapján biztosított jogaikról, az örökhagyók a külföldi elemet tartalmazó hagyatékuk elrendezésének lehetséges módjairól, különös tekintettel a jogválasztás lehetőségére. A jogalkotó megfelelő időt biztosított az alkalmazásra való felkészülésre és a rendelethez kapcsolódó nemzeti szabályok elfogadására. A jövőt illető konkrét elképzelés az Európai Öröklési Bizonyítványok elektronikus nyilvántartásának létrehozása, valamint a közjegyzők munkáját segítő hálózatok létrehozása, továbbfejlesztése. Ma még nem látjuk, hogy a rendelet gyakorlati alkalmazása során milyen további konkrét kérdések fognak felmerülni, ahogy azt sem, hogy az EÖB széles körű alkalmazása mennyi idő alatt fog megvalósulni. A jogválasztás lehetőségének biztosítása várhatóan adójogi és a házassági vagyonjoggal kapcsolatos kérdéseket is fel fog vetni. A rendelet tovább növeli az egységes európai végrendeleti nyilvántartás széles körű elterjedésének igényét. A gyakorlatban várhatóan fellépő nehézségek ellenére a gyakorló jogász szemszögéből mindenképpen üdvözlendő a rendelet által bevezetett egységesítés, hiszen a határokon átívelő öröklési ügyek jelenleg számos nehézséget hordoznak magukban, amelyek nem csupán eljárási nehézségeket jelentenek, de számos esetben a jogosultak jogérvényesítését is megnehezítik. Dr. Kőfalusi Eszter 37

40 KÜLFÖLDI SZEMLE Ami a házasság témájából Európát jelenleg leginkább foglalkoztatja: az azonos nemű partnerek házassága 1 Külföldi szemlénk témája a házasság ezen a területen azonban az utóbbi egy-két évben (is) messze a legtöbb publikáció azzal foglalkozik, hogy köthetnek-e az azonos nemű személyek házasságot. Noha néhány cikk érint egyéb házassági kérdéseket így a vagyonjog, illetve a tartás kérdéskörét, még a Németországban megjelenő FamRZ (Zeitschrift für die gesamte Familienrecht) legújabb, nemzeti beszámolókat tartalmazó száma is két alapvető kérdéskör köré csoportosul: ezek a gyermeket érintő, a gyermek-központú családjog irányába mozduló változások, továbbá az azonos nemű személyek kapcsolatának megítélése pro és kontra. Amennyiben a bejegyzett partnerkapcsolatokkal foglalkoznak egyes, különböző nemzetközi, európai folyóiratokban közölt cikkek, azok is kifejezetten az azonos neműek kapcsolata oldaláról fogják meg ezt a témakört, és nem a partnerkapcsolat jellemzőinek oldaláról. 1 Az alábbiakban különböző folyóiratok, továbbá egy tanulmánykötet fenti kérdéskörrel foglalkozó cikkei, tanulmányai között tallózunk, s kitérünk a Strasbourgban 2010-ben meghozott Schalk and Kopf v. Ausztria ügyben hozott ítéletre. Ebből is kitűnik, hogy a címben jelzett Európa részben jelenti az európai országokat és a nemzeti szinten történő jogalkotást, másrészt pedig ezzel összefüggésben az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatát. [Hogy mennyire fedik a valóságot a címben foglaltak, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a cikk írásakor, február elején mind a brit, mind a francia sajtó azzal volt elfoglalva, hogy miként kerülhet megszavazásra, s így bevezetésre az azonos neműek házassága, illetve, miként teszik lehetővé azt, hogy a polgári házasságot az azonos nemű partnerek is megköthessék február 5-én az Egyesült Királyság parlamentjének Alsóháza hatórás vitát követően 400:175 arányban megszavazta a same-sex marriage bevezetését. Amenynyiben ez a törvényhozás további stációin is keresztülmegy, Angliában és Walesben a polgári házasság különneműségének feltétele megszűnik. 2 A francia Nemzetgyűlés épp egy héttel később, február 12-én 1 A tanulmány az OTKA PD ny. számú kutatásának keretében készült. 2 Lásd pl.: 329:229 arányban szavazta meg azt, hogy azonos nemű partnerek is házasságot köthessenek, továbbá gyermeket fogadhassanak örökbe. A közvélemény-kutatások szerint a franciák mintegy százaléka támogatja a házasság fogalmának ilyen jellegű kiterjesztését. 3 A mariage homosexuel elfogadására irányuló jogalkotási folyamat a mariage pour tous (azaz házasságot mindenkinek ) szlogen jegyében folyik. Miután a kérdésnek erős politikai, illetve társadalmi vetülete van, a sajtó nemcsak magukkal a törvényjavaslatokkal, illetve azok elfogadhatóságával foglalkozott, hanem a véleményekkel, ellenvéleményekkel, továbbá az intézmény melletti és elleni tüntetésekkel; ez nyilván így is marad, amíg döntés nem születik: Angliában a Lordok Házának, Franciaországban a Szenátusnak kell igent mondania.] 1. Az azonos nemű személyek házassága Dániában előzmények; az egyház és az azonos neműek partnerkapcsolatai Az American University Journal of Gender, Social Policy & the Law közölt 2011-ben egy dán nemzeti jelentést, 4 amely áttekintette a dániai jogszabályi helyzetet. Ebben a szerzők utaltak arra, hogy Dánia volt az első ország, amely 1989-ben bevezette az azonos nemű párok részére a házasságéhoz hasonló joghatásokat maga után vonó bejegyzett partnerkapcsolat intézményét. Bevezetésekor ez az intézmény ugyan nagyon hasonlított joghatásaiban a házasságra, de nem volt azzal teljesen azonos, ezeket a különbségeket azonban időközben részben felszámolták. Így 2010-től a bejegyzett partnerek ugyanolyan módon fogadhatnak örökbe gyermeket a nemzetközi örökbefogadás keretei között akár idegen gyerme- marriage-vote.html?_r=0 3 Lásd pl.: _ html?xtmc=mariage&xtcr=25 4 Christina G. Jeppesen de Boer Annette Kronborg: National Report: Denmark. American University Journal of Gender, Social Policy & the Law

41 ket, akár mostohagyermeket, mint a házasságban élő vagy egyedülálló személyek. A szerzők statisztikát is közölnek; eszerint ben mintegy 36 ezer házasságot kötöttek meg és ennek több mint 40%-át egyházi keretek között, ugyanakkor mintegy 14 ezer házasságot bontottak fel. Noha 1989 óta a bejegyzett partnerkapcsolatok száma fokozatosan emelkedett, a lakosság igen csekély hányada él regisztrált partnerként januárjában az 5 és félmilliós dán lakosság körében 3761 férfi és 3596 nő élt bejegyzett partnerkapcsolatban; ez a teljes népesség 0,13%-a. Az új intézmény bevezetése után elsősorban férfiak léptek regisztrált partnerkapcsolatra, ma már azonban több nő hozza ezt létre, mint férfi ben 189 férfiak közötti és 236 nők közötti bejegyzett partnerkapcsolatot regisztráltak; a statisztikák szerint ugyanakkor a válási arány is magasabb körükben, mint a házastársaknál. Ami az egyházi álláspontot illeti, ez kapcsolatban áll a dán egyházi helyzettel. Dániában a népesség túlnyomó hányada a dán állam és Alkotmány által támogatott evangélikus Dán Népegyház (Folkekirken) tagja, bár a tagság önkéntes, és a dán Alkotmány elismeri a vallásszabadságot. A Népegyház tizenkét püspökségből áll, a püspökök döntenek a vallási kérdésekben, míg az adminisztratív és pénzügyi kérdések terén az egyházügyi minisztert illeti meg a döntés joga, ő ugyanakkor nem avatkozik a vallással kapcsolatos ügyekbe. Míg a különneműek közötti házasság akár a Népegyház (vagy más elismert egyház) egyházi szertartása keretében, akár polgári szertartásként megköthető, addig a bejegyzett partnerkapcsolat egyház színe előtt nem hozható létre. Nem sokkal a regisztrált partnerkapcsolat bevezetését követően felvetődött, hogy az, hogy a Népegyház biztosítsa-e a polgári úton létrehozott bejegyzett partnerkapcsolat megáldását, illetve az egyházi bejegyzett partnerkapcsolat lehetővé tételét, vallási kérdés-e, tekintve, hogy akkor a püspöki kar hatáskörébe tartozik a döntés ben arra a döntésre jutottak, hogy a már meglévő rituálé keretében biztosítják a bejegyzett partnerek egyházi áldását, de minden egyes lelkész maga dönt arról, hogy ilyen áldást nyújt-e. Miután hosszabb ideig a házasság és a bejegyzett partnerkapcsolat közötti különbség abban állt, hogy a házasságot meg lehetett kötni egyházi szertartás keretében, a regisztrált partnerkapcsolatot pedig nem, a tanulmány megírása idején még vita zajlott abban a kérdésben, hogy teljes egyenlőséget lehet-e teremteni a két intézmény között. (Egy 2010 szeptemberében végzett felmérés szerint 5 a megkérdezett 813 lelkész 46%-a volt az azonos nemű párok esketése mellett, 43%-uk ellene.) 5 Ezt Ingrid Lund-Andersen közli; Registered and Unmarraied Partners in Denmark Recent Legal Developments. In: Bill 2. Dánia: az azonos nemű párok házasságkötésének lehetővé tétele A FamRZ 2012 őszén adott hírt dán nemzeti jelentésében arról, hogy a házasság intézményét az azonos nemű párok részére is igénybe vehetővé teszik. 6 Anynyiban Dánia követte az északi államok így Svédország, Norvégia megoldását, hogy a regisztrált partnerkapcsolat bevezetését követő bizonyos idő eltelte után nyitotta meg a házasság intézményét az azonos nemű párok előtt annak jegyében, hogy a különnemű és az azonos nemű partnerek számára azonos bánásmódot biztosítsanak. Dániában június 15-én lépett hatályba az új rendelkezés és ezzel egyidejűleg megszüntették a bejegyzett partnerkapcsolat intézményét, így 2012 júniusa óta nem lehet Dániában regisztrált partnerkapcsolatot létesíteni. A szerző utal arra, hogy a bejegyzett partnerkapcsolat bevezetése idején a házasság és a regisztrált partnerkapcsolat között számos különbség volt, amelyeket sorban felszámoltak; fennmaradt azonban az egyházi áldás kérdésében fenn már tárgyalt eltérés, illetve az elnevezésbeli különbség. A házasság és a bejegyzett partnerkapcsolat nemcsak hangzásában más, hanem eltérő asszociációk is kapcsolódnak hozzá. A házasság megvalósított egységesítése kifejezetten azt a célt szolgálta, hogy azt nemi hovatartozás nélkül meg lehessen kötni, s teljesen egyenlő bánásmódban részesítsék a különnemű és azonos nemű partnereket. Miután a házasság Dániában érvényesen nemcsak polgári úton, hanem egyházi szertartás keretében is megköthető, a jogalkotónak ezt a problémát is meg kellett oldania. 3. Azonos nemű személyek házassága Európában, a holland megoldás és az európai trend Az Amsterdam Law Forum közölt 2011-ben egy cikket az azonos nemű partnerek kapcsolatának európai elismeréséről, és arról, hogy mennyiben mutatkozik meg e kapcsolatok legalizásában valamiféle meghatározó tendencia. A szerző ezt a tolerancia felé mutató trendnek nevezi. 7 A cikknek a holland jogra, általában az azonos nemű partnerek házasságára, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatának értékelésére vonatkozó részeit ismertetjük. Atkin (ed.): The International Survey of Family Law 2011 Edition, Bristol, Jeans M. Scherpe: Öffnung der Ehe für gleichgeschlechtliche Paare in Dänemark. FamRZ Ian Curry-Sumner: Same-Sex Relationships in Europe: Trends towards Tolerance? Amsterdam Law Forum VU University Amsterdam

42 Azonos neműek házassága a világ országaiban, Európában és Hollandiában Attól kezdődően, hogy Dániában 1989-ben bevezették a bejegyzett partnerkapcsolat intézményét, az azonos nemű partnerek kapcsolatának jogi elismerése irányában alapvető változásokra került sor. A szerző messzebbről kezdi az áttekintést: a 2011-es állapot szerint Ázsia kivételével valamennyi kontinensen akadt legalább egy ország, amely lehetővé tette azt, hogy az azonos nemű párok meghatározott szertartást követően formalizálják, bejegyeztethessék kapcsolatukat vagy házasságot köthessenek. (Ami a nem európai országokat illeti, Dél-Amerikában Uruguay és Argentína, ez utóbbi országban 2010 óta az azonos nemű személyek házasságot köthetnek; Észak-Amerikában Kanada (2005-től a házasság nyitva áll számukra is), illetve az Egyesült Államok számos állama; Afrikában Dél-Afrika (2006 óta a házasságot azonos nemű párok is megköthetik), Óceániában Új-Zéland, illetve Ausztrália számos állama. Nepálban 2011-ben indítványozták házasságkötésük bevezetését). Ezzel együtt azonban a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy a világ számos országában a homoszexualitás puszta ténye bebörtönzést, vagy akár halálbüntetést is maga után vonhat (így Iránban, Szaúd-Arábiában, Szudánban, az Egyesült Arab Emirátusok területén, Jemenben, illetve Nigériában). Ami a házasság lehetőségét illeti, 2001 áprilisában Hollandia volt az első ország, amely ezt a lépést megtette, de sem a regisztrált partnerkapcsolathoz, sem a házassághoz vezető út nem volt egyszerű. A 1990-es évek elején két, a holland bíróságok elé került eset vonta magára a figyelmet: még 1989-ben fordult két férfi Amszterdamban bírósághoz, és ugyanakkor két nő hasonló ügye került Legfelsőbb Bíróság elé. Mindkét esetben megtagadták a kérelmezők házasságkötéshez való jogát, s a Legfelsőbb Bíróság megállapította: a házasság időtlen idők óta férfi és nő szövetségét jelenti, amelyhez számos, részben éppen a nemek különbségéhez kapcsolódó joghatás fűződik, illetve a leszármazókra vonatkozó jogkövetkezmények. Miután azonban ez az álláspont csak arra vonatkozott, hogy a házasságkötés megtagadása nem diszkriminatív, de nem foglalt állást abban a kérésben, hogy a házasság joghatásai beállásának megtagadása diszkriminatív-e, felállítottak a kérdés vizsgálata érdekében egy bizottságot. Az ún. első Kortmann Bizottság 1991-ben tette közzé jelentését, amely szerint kétféle regisztrációs megoldás között indokolt választani: a városházán történő, illetve az anyakönyvvezető előtti regisztráció között ben akként került a javaslat a parlament elé, hogy kizárólag az azonos nemű párok részére vezessék be az anyakönyvvezető előtti regisztrációt. Egy 1995-ben benyújtott észrevétel hatására azzal módosították a javaslatot, hogy a bejegyzett partnerkapcsolat lehetőségét terjesszék ki a különnemű partnerekre is. Az észrevételt a homoszexuális érdekvédő szervezet azzal indokolta, hogy ellenkező esetben a bejegyzett partnerkapcsolat egyfajta másodrendű házasságnak minősül, mások azonban különösen a tudomány részéről határozottan bírálták az észrevételben foglaltakat. Mindezzel együtt a kilencvenes évek közepén a parlamenti többség amellett állt, hogy a házasságot tegyék lehetővé az azonos nemű személyek részére, miután azonban a Hollandiával szomszédos országok erőteljesen megkérdőjelezték a házasság ilyen újradefiniálását, az akkori kormány nem javaslat előterjesztése, hanem bizottság felállítása mellett döntött. Az 1996 áprilisában létrehozott második Kortmann Bizottságnak az volt a feladata, hogy a lehetőséget megvizsgálják időközben 1997-ben elfogadták a bejegyzett partnerkapcsolatról szóló jogszabályt; majd 1997 őszén a Bizottság is benyújtotta jelentését. Nem álltak egységesen a házasság kapujának megnyitása mellé, abban azonban egyetértettek, hogy ha az azonos nemű személyek házasságot is köthetnek, az a törvény erejénél fogva nem keletkeztethet családi köteléket, tekintve, hogy természetes úton a kapcsolatból nem származhat gyermek. Még 1998-ban a parlament elé terjesztettek egy javaslatot, végül ben lehetővé tették az azonos nemű személyek házasságkötését. Hollandiát követően számos európai és néhány egyéb kontinensbeli ország megtette ezt a lépést; a szerző ugyanakkor ismét felhívja a figyelmet arra, hogy ez más államokban komoly nehézségekbe ütközik, illetve a fenti folyamattal egyidejűleg egy másik folyamat is zajlik, amely az azonos nemű személyek párkapcsolata elismerésének tilalma irányába halad. Az alkotmányos korlátokat bevezetni szándékozó országok között a szerző Chile, Jamaica és Zambia mellett hazánkat is megnevezi, azzal az utalással együtt, hogy legalább huszonöt olyan állam van, amely alkotmányos szinten állapítja meg, hogy a házasság férfi és nő közötti kapcsolat. Ez utóbbi körbe tartozik az európai országok közül Bulgária, Litvánia, Fehéroroszország, Moldova, Ukrajna. Lengyelország, Lettország, Szerbia és Montenegró. 8 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatában azt az álláspontot foglalta el, hogy a homoszexuális személyek kapcsolatait a magánélet védelme körében kell védelemben részesíteni; abban a kérdésben, hogy mennyiben tekinthetőek kapcso- 8 Ami az alkotmányos tilalom keletkezésének időpontját illeti, Bulgáriában 1991, Litvániában 1992, Fehéroroszországban és Moldovában 1994, Ukrajnában 1995, Lengyelországban 1997, Lettországban 2005, Szerbiában 2006, Montenegróban pedig 2007 óta áll fenn. 40

43 lataik családi életnek, illetve hivatkozhatnak-e a házasságkötéshez fűződő jogukra, fennmaradt a vita. Az a következetes álláspont, amely szerint csak a különnemű személyek párkapcsolata alapozhat meg családi életet az Egyezmény 8. cikke értelmében, a 2010-ban elbírált Schalk és Kopf esetben dőlt meg. Noha a Bíróság érdemben elutasította az azonos nemű partnerek által előterjesztett kérelmet, a szerző különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy első alkalommal elismerésre került: az azonos nemű személyek párkapcsolata a családi élet fogalmi körébe tartozhat. Még ha ez csupán az indokolásban szerepel is, és öszszességében nem volt jelentősége az érdemi döntés meghozatalában, egyelőre ez a Bíróságtól érkezett legerőteljesebb jelzés a korábbi állásponttól való elmozdulás irányába. Curry-Sumner külön kitér a Schalk és Kopf ügyben részletesen körüljárt azon kérdésre, hogy az Egyezmény 12. cikkében foglalt házasságkötéshez való jog sérelmét jelentheti-e az azonos nemű partnerek egymással való házasságkötési jogának megtagadása. Míg a Bíróság részéről elhangzott az a kijelentés, hogy az Unió Alapjogi Chartájának 9. cikkére tekintettel az Egyezmény 12. cikke nem feltétlenül értelmezhető oly módon, hogy az csak a különnemű személyek közötti házasságkötésre vonatkozhat, addig a párhuzamos véleményben az fogalmazódott meg, hogy a 12. cikk egyértelműen nem alkalmazható az azonos nemű párokra. A szerző a fentieket akként értékeli, hogy bár a Bíróság bizonyos előrelépéseket tett az azonos nemű partnerek jogainak elismerése érdekében, és megkérdőjelezte, hogy a 12. cikk valóban csak férfi és nő egymással kötött házasságára vonatkozhat, a tagállamoktól semmiképpen nem követeli meg a döntés azt, hogy lehetővé tegyék az azonos neműek közötti házasságot. Összességében Curry-Sumner mérleget von: bár az európai kép egészen más, mint akkor, amikor 1989-ben Dániában bevezették az azonos nemű partnerek bejegyzett élettársi kapcsolatának intézményét, egységes álláspont egyáltalán nincs az azonos neműek házasságának kérdésében; s bár vannak a szerző szerint előremutató lépések, az összképet, különösen összeurópai szinten nem feltétlenül értékeli pozitívnak. 4. A Schalk and Kopf kontra Ausztria ügy (2010) 9 Tényállás Az ügy kérelmezői az 1962-ben, illetve 1960-ban született osztrák állampolgárságú H. M. Schalk és J. F. Kopf, akik azonos nemű partnerekként éltek Ausztriában ben Ausztriában az illetékes anyakönyvi hivataltól kérték azt, hogy házasságot köthessenek, 9 Schalk and Kopf v Austria [2010] ECHR 995. ám kérésüket az osztrák Ptk. azon cikkére hivatkozva, amely kimondja, hogy házasságot csak különböző nemű személyek köthetnek, elutasították. A bírósági út kimerítése után 2003-ban az Alkotmánybírósághoz fordultak, amely az osztrák Alkotmányra és az Európai Emberi Jogi Bíróság vonatkozó gyakorlatára tekintettel a kérelmet mint megalapozatlant, elutasította. Emiatt az Alkotmánybíróság eljárása során nem történt meg annak vizsgálata, hogy az azonos nemű partnerek házasságból való kizárása indokolatlan megkülönböztetést valósít-e meg. A kérelmezők hivatkoztak mind az Emberi Jogok Európai Egyezménye 12 cikkének, mind a 14. és 8. cikkek egymással összefüggésben való megsértésére. A 12. cikk vizsgálata A 12. cikk szerint a házasságkötési korhatárt elért férfiaknak és nőknek joguk van a házasságkötésre és a családalapításra, az e jog gyakorlását szabályozó hazai törvények szerint. Az osztrák kormány álláspontja szerint ez a cikk a házasság lényegénél fogva csak a különnemű személyek egymással kötött házasságára vonatkozik; s noha az Egyezmény elfogadása óta eltelt időben alapvető társadalmi változások történtek, egyrészt nem alakult ki semmiféle európai konszenzus abban a kérdésben, hogy az azonos nemű partnerek részére megnyissák-e a házasságkötés lehetőségét, másrészt ilyen jog az Európai Unió Alapjogi Chartájának 9. cikkéből sem következik. A kérelmezők arra hivatkoztak, hogy napjaink társadalmában a polgári házasság két személy olyan közössége, szövetsége, amely életük valamennyi területén meghatározóvá vált, míg a gyermekvállalás és a gyermekek felnevelése nem döntő jelentőségű többé. Miután a házasság intézménye alapvető változásokon esett át, nincs indoka annak, hogy az intézmény hatályát ne lehetne az azonos nemű partnerekre kiterjeszteni; a 12. cikk szövegéből pedig nem következik szükségszerűen az, hogy a férfiak és nők csak ellenkező nemű személlyel köthetnének házasságot. Álláspontjuk mellett érvelt beavatkozóként négy civil szervezet, elsősorban a nemi orientáció alapján történő hátrányos megkülönböztetésre hivatkozva, s utalva azokra az USA különböző államaiban hozott felsőbírósági ítéletekre, amelyek megállapították, hogy az a tény, hogy az azonos nemű partnerek nem köthetnek polgári házasságot, diszkriminációt valósít meg. A Bíróság leszögezte, hogy noha nem nyílt korábban alkalom annak vizsgálatára, hogy két azonos nemű személy jogot formálhat-e a házasság megkötésére, a transznemű személyeket érintő ítélkezési gyakorlatból bizonyos következtetések levonhatók. Ami a 12. cikk megfogalmazását illeti, a Bíróság elfogadta, hogy önmagában a szavak mondatbeli alkalmazása lehetővé tenné a kérelmezők általi értelmezést, de utaltak arra is: tekintettel kell lenni az Egyezmény elfogadásának 41

44 társadalmi-jogi hátterére, márpedig az ötvenes években a házasságot kizárólag a hagyományos férfi nő kapcsolatként értelmezhették. A Bíróság számára nem volt meggyőző a kérelmezők azon érve sem, hogy a 12. cikket az adott ügy elbírálásának idején érvényesülő társadalmi feltételeknek megfelelően kell értelmezni, hiszen bár a házasság intézményét valóban alapvető változások érték, az azonos nemű személyek házasságát illetően nem alakult ki egységes európai álláspont. (Az ügy elbírálásának idején az Európa Tanács 47 tagállam közül mindössze hat államban engedélyezték az azonos nemű partnerek házasságát.) A Bíróság kitért az Európai Unió Alapjogi Chartájának 9. cikkében foglaltakra is. Noha a Charta 9. cikke mely szerint a házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot, az e jogok gyakorlását szabályozó nemzeti törvények szerint, biztosítani kell nem utal kifejezetten sem nőkre, sem férfiakra, a nemzeti jogi szabályozásra hagyja annak eldöntését, hogy csak különböző nemű párok részére teszik-e lehetővé a házasságkötést vagy ennél szélesebb kört biztosítanak. Maga a 9. cikk azonban semmiféle, a házasság azonos nemű személyek részére történő megnyitására vonatkozó követelményt nem ró a tagállamokra. A 12. cikk megsértésének hiányát a Bíróság végezetül azzal támasztotta alá, hogy a házasságnak mélyen gyökerező társadalmi és kulturális jellemzői vannak, amelyek a különböző társadalmakban eltérően alakultak, s a sajátos nemzeti megközelítéseket nem indokolt egy, a Bíróság által kialakított házasság-fogalommal helyettesíteni, már csak azért sem, mert a nemzeti jogalkotó sokkal inkább képes a társadalom szükségleteinek megfelelő megoldást kialakítani. A 14. és 8. cikkek vizsgálata A diszkrimináció tilalmát kimondó 14. cikk és a magánélet és családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogot megállapító 8. cikk vizsgálata volt a következő lépés; a kérelmezők nemi orientációjuk alapján történő hátrányos megkülönböztetésre hivatkoztak, tekintve, hogy nem köthettek házasságot és a regisztrált partnerkapcsolatról szóló (osztrák) törvény elfogadása előtt nem állt rendelkezésükre egyéb, kapcsolatukat jogilag elismerő intézmény. Az eljárás megindítása után épp elfogadták Ausztriában a bejegyzett partnerkapcsolatról szóló törvényt, így a kérelmezőknek a szóban előadott érvelésük során szükségszerűen reagálniuk kellett erre a jogszabályi változtatásra. Arra utaltak, hogy a házasság és az új jogintézmény nem garantálnak azonos jogállást, azaz a hátrányos megkülönböztetés továbbra is fennáll. A kormány ugyanakkor a 2010 januárjában hatályba lépett új törvényre hivatkozott, s arra, hogy az osztrák állam a saját mérlegelési jogkörében határozott egy, a házasságéhoz igen hasonlító joghatásokat eredményező intézmény bevezetéséről. A Bíróság a 14. és 8. cikkek jelen ügyben történő alkalmazhatóságának vizsgálata körében áttekintette a nemi orientáció alapján történő megkülönbözetés témájához kapcsolódó ítélkezési gyakorlatot, s megállapította: vitathatatlan, hogy a kérelmezők partnerkapcsolata a 8. cikk szerinti magánélet fogalmi körébe tartozik. Ugyanakkor azt is leszögezte a Bíróság, hogy kérelmezők által előterjesztett érvek tükrében indokolt azzal a kérdéssel is foglalkozni, hogy ez a párkapcsolat megvalósíthatja-e 8. cikk értelmében vett családi életet. Emlékeztettek arra, hogy a különnemű partnerek családi életének fennállását nemcsak a házasságon alapuló kapcsolatok tekintetében ismerik el, hanem a tényleges családi kapcsolatoknak tulajdonítanak jelentőséget; ugyanakkor az azonos nemű személyek együttélése még a hosszú, tartós kapcsolatok esetén sem nyert mindezidáig családi életkénti elismerést. Ez utóbbi következtetést azzal indokolták, hogy bár az európai államokban nő az azonos nemű személyek tényleges partnerkapcsolata jogi elismerésének tendenciája, az Európa Tanács tagállamaiban egységes álláspont egyáltalán nem alakult ki. A jelen ügy kapcsán elismerték azt, hogy 2001 óta újabb nagymértékű tendenciózus változások történtek, s az európai uniós joganyag is időnként a családként tekint az azonos nemű partnerekre. Ezt követően pedig az alábbi megállapítást tették: mesterségesnek tűnik azon álláspont fenntartása, amely szerint az azonos nemű párok együttélése a 8. cikk alkalmazása szempontjából nem minősülhet családi életnek, így a kérelmezők együttélése éppúgy családi életet valósít meg, mint különböző nemű partnerek ilyen jellegű élettársi kapcsolata. Ezt követően vizsgálta a Bíróság a hátrányos megkülönböztetés kérdését. Megállapította, hogy a tartós és elkötelezett együttélést megvalósító azonos nemű párok a jogi elismerés iránti igény szempontjából olyan helyzetben vannak, mint az ilyen módon együttélő különböző nemű párok, mindazonáltal a kérelmezők azon állításával, amely szerint a 14. és 8. cikkekből levezethető a házasságkötéshez való jog, nem értett egyet. Ami a házasság melletti alternatív intézmény hiányát illeti, rámutattak az időközben hatályba lépett osztrák bejegyzett partnerkapcsolat lehetőségére és miután álláspontjuk szerint az előtte lévő konkrét ügyben kell dönteniük, megállapítható: a kérelmezők létrehozhatják a bejegyzett partnerkapcsolatot, s így nincs szükség annak vizsgálatára, hogy a házasságkötés lehetőségének a hiánya a 14. és 8. cikkek egymással összefüggésben történő sérelmét okozza-e. Ami az európai helyzetet illeti, megállapították, hogy bár az azonos nemű partnerkapcsolatok elismerése Európában a gyors változások keretei között növekvő tendenciát mutat, még mindig nem azok az államok vannak többségben, amelyek ezt lehetővé 42

45 teszik, s ezt a tagállamoknak az ügyet illetően fennálló szabad döntési jogkörére is tekintettel kell értékelni. Végezetül, az új osztrák törvényre tekintettel azzal foglalkozott a Bíróság, hogy a házasság és a részükre biztosított bejegyzett partnerkapcsolat közötti joghatásbeli különbségek diszkriminatívak-e. Nem értettek egyet azzal a kérelmezői állásponttal, mely szerint ezen intézményeknek azonos jogi védelmet kell nyújtaniuk; s rámutattak: az új osztrák jogintézmény számos tekintetben szinte a házasságéval azonos joghatásokat garantál, s még ha maradtak is fenn különbségek, az osztrák szabályozás összességében megfelel a fent jelzett európai trendnek. Miután nem látták megalapozottnak, hogy a tagállam túllépte volna mérlegelési jogkörét, megállapították a 14. és 8. cikkek megsértésének hiányát. Döntés Míg a 12. cikk megsértésének hiányát egyhangúan állapították meg, addig a 14. és 8. cikkek egymással összefüggésben történő megsértésének hiányát 4:3 arányban szavazták meg. Az a három bíró, aki nem értett egyet a 14. és 8. cikket érintő döntéssel, közös különvéleményt fogalmazott meg. Kiemelték az indokolás során elhangzott azon bírósági megállapítást, mely szerint az uniós jogban is megmutatkozik az azonos nemű partnerek együttélésének családi életként történő elismerése, s különösen azokat a fent említett mondatokat, amelyekben a Bíróság elismerte a kérelmezők együttélésének családi élet jellegét. Utaltak arra, hogy a 14. és 8. cikkek sérelmét a 2010 januárja előtti helyzetre vonatkozóan megállapíthatónak tartják, s nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy az Európa Tanács többségi tagállamaiban milyen szabályozás uralkodik. Két bíró fogalmazott meg párhuzamos véleményt, egyetértve azzal, hogy nem került sor a 12. cikk megsértésére, de nem teljességgel osztva a bíróság ezzel kapcsolatos érveit. Különösen azt emelték ki, hogy a 12. cikk nem értelmezhető másként, kizárólag úgy, hogy különböző nemű személyek köthetnek egymással házasságot. 5. Ausztria és a kelet-európai országok álláspontja 10 Ausztriában 2010-ben vezették be a bejegyzett partnerkapcsolat intézményét, kifejezetten az azonos nemű partnerek számára; még abban az évben Az osztrák helyzetről: Frederik Swennen Sven Eggermont: Same-Sex Couples in Central Europe: Hop, Step and Jump.; a kelet-európai országokról: Monika Jagielska: Eastern European Countries: From Penalisation to Cohabitation or Further? Mindkét tanulmány in: Katharina Boele-Woelki Angelika Fuchs: Legal recognition of Same-Sex Relationships in Europe. Cambridge Antwerp Portland, 2012, fully revised 2nd edition. férfiak közötti és 225 nők közötti bejegyzett partnerkapcsolatot (eingetragene Partnerschaft) regisztráltak. Noha joghatásait tekintve nem azonos a házassággal, az osztrák jogalkotó kifejezetten azt hangsúlyozta, hogy a bejegyzett partnerkapcsolat nem kisházasság vagy a házasságnak valamiféle light formája, hanem tulajdonképpen a házassággal egyenlő értékű intézmény. Annak, hogy nem a házasságot nyitották meg az azonos nemű partnerek számára, Ausztriában más országokhoz hasonlóan elsősorban az volt az oka, hogy ne vetődjenek fel alkotmányos kérdések. Az osztrák Alkotmánybíróság ban hozta meg azt a határozatot, amely szerint az osztrák Polgári törvénykönyv 44. cikke, amelynek értelmében a házasság (hagyományosan) két különböző nemű személy között jön létre, nem ellentétes az Alkotmánnyal. Ami a kelet-európai országokat illeti, hazánkon kívül Csehországban és Szlovéniában létezik az azonos nemű partnerek számára nyitva álló bejegyzett partnerkapcsolat; Csehországban 2010 januárjáig 917 ilyen kapcsolatot hoztak létre; Szlovéniában 2009-ben létesítették a legtöbb ilyen bejegyzett partnerkapcsolatot, szám szerint 11-et, hetet férfiak és négyet nők között. Szlovákiában, Romániában, Lengyelországban, Bulgáriában, valamint a Balti-államokban az azonos nemű partnerek részére nem állnak rendelkezésre speciális szabályok, a házasság pedig jellemzően kifejezetten csak egy férfi és egy nő által hozható létre. Bulgáriában a családjog semmiféle következményt nem fűz az azonos nemű személyek együttéléséhez, értve ezalatt az informális partnerkapcsolatot; bejegyzett partnerkapcsolatot pedig nem ismer. A házasság annak alkotmányos értelmében kizárólag különneműek között jöhet létre, tekintve, hogy az Alkotmány 46. cikkének (1) bekezdése szerint a házasság egy férfi és egy nő közötti szabad szövetség ben az akkor készülő családjogi törvény kapcsán felvetődött az azonos neműek partnerkapcsolata rendezésének kérdése, de mind az egyház, mind több politikai párt olyan mértékben ellenezte ezt, hogy az új családjogi törvény sem tartalmaz ilyen jellegű szabályt. Lengyelországban az Alkotmány 18. cikke mondja ki azt, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, amelyet a Lengyel Köztársaság védelemben részesít és támogat. Bejegyzett partnerkapcsolatot a lengyel jog nem ismer, a ténylegesen együttélő személyek számára azonban bizonyos garanciákat nyújt a jogszabály. Két jogszabálytervezet is született az évek során az azonos nemű személyek partnerkapcsolatának rendezése érdekében, mindkettő nemcsak bizonyos alapvető jogok garantálására irányult, hanem gyermek örökbefogadhatóságára is ezek a tervezetek nem eredményeztek törvényt. Romániában az Alkotmány 48. cikke állapítja meg 43

46 azt, hogy a család alapja a házastársak szabadon létrehozott házassága, a házasfelek egyenlősége és a szülők azon joga és egyúttal kötelezettsége, hogy gyermekeik felnevelését, oktatását biztosítsák. Noha ez kifejezetten nem utal a házastársak szükségszerű különneműségére, azáltal, hogy a gyermekek felnevelését is a család alapjává teszi, mégis kizárja az azonos nemű személyek házasságának lehetőségét. A 2009-ben elfogadott új Polgári törvénykönyv a szabályozás egyértelművé tétele érdekében kifejezetten megtiltja az azonos nemű személyek házasságkötését; s az azonos nemű személyek külföldön létrehozott házasságát, illetve bejegyzett partnerkapcsolatát Romániában nem ismerik el. A Polgári törvénykönyv több más cikkben is megerősíti a fentieket: így a házastársak kifejezés csak egy házasságban élő nőre és férfira vonatkozhat; a házasság egy férfi és egy nő között jön létre; azonos nemű személyek közösen nem fogadhatnak örökbe gyermeket. Szlovákiában két alkalommal, 1997-ben és ben terjesztettek elő törvényjavaslatot az azonos nemű személyek kapcsolatának jogi elismerése érdekében, de ezeket elutasították. Észtországban az új családjogi törvény előkészítése során, 2008 és 2010 között élénk vita folyt az azonos nemű személyek bejegyzett partnerkapcsolatának bevezetéséről, ám a 2010-ben elfogadott új jogszabály kimondja, hogy a házasság egy férfi és egy nő között jöhet létre, az azonos nemű személyek házassága érvénytelen; a bejegyzett partnerkapcsolatot pedig nem ismeri. Lettországban a 2005-ben módosított Alkotmány 11. cikke mondja ki azt, hogy az állam egy férfi és egy nő közötti szövetségként védi és támogatja a házasságot, a családot, a szülők és a gyermek jogait. Egyébként a lett jog nem ad semmiféle szabályozást az azonos nemű partnerek kapcsolatára nézve; ben történt erre nézve az első kísérlet, de támogatás nélkül maradt. Litvániában szintén nem ismeri a nemzeti jog az azonos neműek partnerkapcsolatait. A házasság különneműek számára fenntartott intézmény, ahogyan az Alkotmány 38. cikke azt meg is állapítja: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratán alapszik. A Polgári törvénykönyv ezzel összhangban ismétli meg, hogy a házasság férfi és nő között jöhet létre, s egyúttal nyilvánvalóan kizárja azt, hogy azonos nemű személyek házasságot köthessenek. Dr. Szeibert Orsolya 44

47 JOGGYAKORLAT A Kúria házassági vagyonjogi gyakorlatából 1. Házassági vagyonjogi szerződés és ajándékozás elhatárolása A peres felek több mint öt éves élettársi kapcsolatot követően, szeptember 30-án kötöttek házasságot. Az együttélést az alperes különvagyonát képező családi házas ingatlanban folytatták. Házastársi kapcsolatuk néhány hónap elteltével már nem volt zavartalan, mindez oda vezetett, hogy a felperes augusztus 3-án az előző házasságából származó kiskorú gyermekével együtt a visszatérés szándéka nélkül elhagyta az ingatlant. A felek még a házasságkötésüket megelőzően, szeptember 28-án az alperes kifejezett kívánságára ügyvédi ellenjegyzéssel ellátott házassági vagyonjogi szerződést kötöttek, amely az alperes különvagyonát részletezi az ingatlanainak, értékes személygépkocsijainak tételes felsorolásával, illetve az I. és B. Autó- és Kereskedelmi Szolgáltató Kft. feltüntetésével, azzal, hogy a forint névértékű törzstőkével rendelkező kft.-nek az alperes 60%-os arányú tulajdonosa a társaság alapítása, 1993 óta. A szerződés rögzíti, hogy a házassági életközösség megszűnése esetén a feleség a fenti társaság üzletrészére, valamint annak hozadékára nem tart igényt. Ezen túlmenően a házassági vagyonjogi szerződésben a felek rendelkeztek a közös életvitelhez szükséges költségek viseléséről, és arról, hogy a szerződésben szereplő, az alperes különvagyonaként megjelölt ingatlanok a házasság teljes időtartamára megőrzik különvagyoni jellegüket. Ha pedig valamelyik különvagyoni ingatlan helyébe más érték lép vagy elidegenítése esetén ennek értékén más ingatlan kerül beszerzésre, a szerződés szerint ez a férj különvagyona lesz. Ha a különvagyoni ingatlan elidegenítéséből eredő érték nem fedezi a megszerzendő ingatlan értékét, úgy a megszerzendő ingatlanon vegyes jellegű tulajdon keletkezik annak arányában, hogy mennyi volt a különvagyoni ingatlan ellenértéke és mennyi a közös vagyoni beruházás. A házassági vagyonjogi szerződés azt is rögzítette, hogy a feleség különvagyonnal nem rendelkezik. A szerződés 9. pontjában a férj (jelen per alperese) kötelezte magát, hogy a házassági életközösség nem várt megszűnése (a házasság felbontása, illetve az életközösség házasság felbontása nélküli megszakadása) esetén egy kb m 2 alapterületű összkomfortos lakást juttat a felperes részére a feleség választása szerint B. meghatározott kerületében, vagy az e helyen vásárolható ingatlan értékéig bárhol Magyarország területén. Ezen túlmenően egy középkategóriás, jelenleg kb forint értékű új személygépkocsit is juttat a feleségének, figyelembe véve a teljesítés időpontjában érvényes árakat is. A vagyonjogi szerződésben foglaltaknak megfelelően az alperes 2007 októberében átadott a felperesnek egy személygépkocsit, a lakásingatlan vásárlására vonatkozó kötelezettségét azonban nem teljesítette. A felperes módosított keresetében kérte a házasság felbontását, az alperes kötelezését a házassági vagyonjogi szerződés teljesítésére a szerződésben foglalt feltételeknek megfelelő ingatlan megvásárlásával vagy pénz egyenérték megfizetésével, melynek összegszerűségét forintban határozta meg. Az alperes a felperesi kereset elutasítását kérte. Viszontkeresetet támasztott a perbeli személygépkocsi visszaadása érdekében, azzal, hogy azt az alperes a felperesnek ajándékba adta, ezzel kapcsolatban a Ptk ára, és a 312. (3) bekezdésére hivatkozott, figyelemmel az 579. (1) bekezdésében foglaltakra. Állította, hogy a felperessel közös gyermek vállalása érdekében kötöttek házasságot, azonban a felperes többször is megszakíttatta a terhességét, illetve megsértette a házastársi hűséget, emiatt romlott meg nagymértékben a házassági kapcsolat. A felperes személyében rejlő okok miatt azon körülmények, melyekre tekintettel az alperes ingatlan, illetve gépkocsi ajándékozására vállalt kötelezettséget, alapvetően megváltoztak, a szerződés teljesítését lehetetlenné teszik, így az alperestől a teljesítés nem várható a Ptk (3) bekezdése alapján. Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek házasságát felbontotta. Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek házassági vagyonjogi szerződés alapján forintot. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. Ugyancsak elutasította az alperesnek a házassági vagyonjogi 45

48 szerződésre és ajándék visszakövetelésére vonatkozó viszont keresetét. A bizonyítási eljárás eredményeként az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a házasság feldulttá válásához vezető folyamat részleteire a bizonyítás során nem derült fény, az azonban megállapítható volt, hogy a házasságkötést követő néhány hónap elteltével már jelentkeztek a felek között konfliktusok. Az sem volt feltárható, hogy a felek részéről határozott szándékként került-e szóba a közös gyermek vállalása vagy sem. Erre vonatkozóan a meghallgatott tanúk közvetlen tudomással nem bírtak. Tény ugyanakkor, hogy a házassági vagyonjogi szerződés ezzel kapcsolatos feltételt, elvárást nem tartalmazott. Az elsőfokú bíróság megállapította ugyanakkor, hogy a felek érvényes-joghatályos házassági vagyonjogi szerződést kötöttek a Csjt ának (2) (3) bekezdése szerint, a Csjt a (5) bekezdésének alkalmazásával, figyelemmel a 30. (1) bekezdésében foglaltakra, a Ptk (1) bekezdésére és a 205. (1) (3) bekezdésére. Mindez a szerződés elnevezéséből és tartalmából határozott bizonyossággal megállapítható. A felperes elfogadta az alperes által felajánlott szövegezésű megállapodást, melynek hátterében az állt, hogy az alperes biztosítani kívánta ingatlanainak és értékes ingóságainak különvagyoni jellegét, ideértve a kft. üzletrészét is. Ennek ellentételezéseként a szerződés 9. pontjában vállalta a felperes lakhatásának biztosítását, illetve életvitele megkönnyítése érdekében gépkocsi juttatását is. A lakást és a gépkocsit a szerződés tartalma ismeretében ajándéknak minősíteni nem lehetséges, hiszen pontosan azt tartalmazza, hogy az életközösség nem várt megszűnése esetén megnyíló vagyoni ellentételezésről van szó. Egyik fél sem vitatta egyébként, hogy a szerződést ellenjegyző ügyvéd a szerződéssel kapcsolatban a szükséges tájékoztatást megadta. A felek a szerződés tartalmát egymással megállapodva állapították meg, a Ptk ának (1) bekezdése szerint. Amennyiben az alperes ajándéknak szánta volna a 9. pontban részletesen szabályozott ingatlant és személygépkocsit, ez erős valószínűséggel kitűnt volna a szerződés szövegezéséből, a megajándékozott akkori nyilatkozatából, mindennek azonban nincsen nyoma. Ezért a 9. pontban rögzítetteket utólagosan ajándékozásnak minősíteni nem lehetséges, így az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta az ajándék visszakövetelésére irányuló viszontkeresetet, illetve az ingatlanra vonatkozó kötelezettség teljesítésének megtagadását. Az érvényes szerződés alapján a felperesnek forint jár az alperestől a 64. sorszámú szakértői vélemény alapján. Az összegszerűség meghatározásakor az elsőfokú bíróság egy átlagos 70 m 2 alapterületű, nem új építésű lakás átlagárával számolt. A forint ennek alapján nem eltúlzott, az igazságügyi ingatlanforgalmi szakvélemény adatain alapul, évi esedékességnek megfelelően, hiszen a szerződés a házasság felbontásának idejét is megjelölte, mint teljesítési határidőt. A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az elsőfokú bíróság megalapozottan jutott arra a következtetésre, hogy a felek érvényes házassági vagyonjogi szerződése tartalmánál, megkötésének körülményeinél fogva nem minősül az alperes részéről ajándékozási szerződésnek. Az elsőfokú bíróság vonatkozó indokolását a másodfokú bíróság azzal egészítette ki, hogy a peradatok szerint a peres felek a Csjt. vagyonjogi rendelkezéseinek alkalmazása szempontjából nem tíz hónapot, hanem legalább hat évet éltek együtt. A Legfelsőbb Bíróság iránymutatásán alapuló általános bírói gyakorlat ugyanis a házasságkötést megelőző együttélést vagyonjogi szempontból a házastársi életközösséggel egybeolvadónak tekinti, vagyis a Csjt a szerinti vélelmeket tekinti alkalmazandónak az együttélés teljes időtartama alatt szerzett vagyon jogi jellegét illetően. A vagyonjogi szerződésben a felek sem zárták ki a közös vagyon keletkezését, kivéve az alperes nagy értéket képviselő különvagyoni társasági üzletrésze révén keletkező közös vagyont, mely utóbbit valóban az alperesi különvagyon körébe utalták. A felek tehát a szerződésükben nem határozták meg, hogy annak megkötéséig milyen közös vagyont szereztek már, és a jövőre nézve sem zárták ki a közös vagyon keletkezésének lehetőségét. Éppen ebből következik, hogy az alperes a szerződésben megjelölt juttatást nyilvánvalóan nem ingyenesen vállalta, hanem a felperest megillető vagyoni igény ellenszolgáltatásaként. Nincs szó tehát ajándékról, mint ahogy arról sem, hogy a teljesítés olyan okból vált volna lehetetlenné, amelyért a jogosult (a felperes) felelős. Erre, vagyis a Ptk a (3) bekezdésében foglaltakra az alperes az elsőfokú eljárásban is hivatkozott, az elsőfokú bíróság azonban az ítéletében nem tért ki rá. Nyilvánvaló azonban, hogy az alperes oldalán nem a teljesítés objektív, külső okból való lehetetlenné válásáról van szó, hanem szubjektív okról, vagyis arról, hogy az alperes nem akar a szerződés alapján teljesíteni. Erre az esetre pedig a Ptk ában foglaltak nem alkalmazhatók. A marasztalás összegszerűségét illetően az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által figyelembe vett évi fajlagos lakásérték nem az ítélet indokolása szerinti használt lakásra vonatkozik, hanem új építésű ingatlanra, azonban a vagyonjogi szerződés megszövegezéséből kitűnően a felperes választása szerint akár új építésű lakást is igényelhetett. A szerződés célja a felperes megfelelő lakáshoz juttatása 46

49 volt az életközösség megszakadása esetére, ezért a felperesnek nem a évi, hanem a jelenlegi lakásértékek alapján jár az ellenérték, hiszen ebből tudja jelenleg a lakást megvásárolni. A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatását és a felperes házassági vagyonjogi szerződés teljesítése iránt előterjesztett kereseti kérelmének elutasítását és a viszontkeresetének teljesítését kérte. Álláspontja szerint a felek a házassági vagyonjogi szerződésben meghatározták az alperes különvagyonát és megállapították, hogy a felperesnek különvagyona nincs. A szerződés 9. pontjában az ajándékra vonatkozó rendelkezés kifejezetten a közös gyermek vállalása reményében történt. Ezt a kérdést a bíróság nem tisztázta teljes körűen, mint ahogy nem foglalkozott a felperes házasságban betöltött szerepével sem, a felperesnek ugyanis a rövid házassági együttélés során háztartási munkát végeznie nem kellett, a havi jövedelméből önállóan gazdálkodott, nem fejtett ki tehát olyan tevékenységet a család érdekében, amelyet a vagyonjogi szerződésben értékelni lehetett volna a Csjt a alapján. A peres felek között közös vagyon és közös gazdálkodás nem volt, a közös vagyon gyarapításának szándéka sem állt fenn, így az alperest kizárólag az ajándékozás szándéka vezérelte, amikor a vagyonjogi szerződésben az ingatlan és a gépkocsi juttatását vállalta, az ott megjelölt feltételek bekövetkezése esetén. Az ajándékozás oka alapvetően a közös gyermekvállalás szándéka volt, erre vonatkozóan azonban az elsőfokú bíróság részletes bizonyítást nem folytatott le. A felperes tudatában volt ugyanakkor annak, hogy a szerződésben foglalt juttatás feltétele a közös gyermek vállalása. E mindkét fél által ismert titkos fenntartással kötötték meg a felek a perbeli vagyonjogi szerződést, így az alperes részéről a vagyoni juttatás kizárólag ajándékozás jogcímén történhetett, ami a Ptk (3) bekezdése alapján ellehetetlenült, így az alperes szabadult a kötelezettsége alól. Mindezt a perben a meghallgatott tanúk vallomása kellőképpen bizonyította. A felülvizsgálati kérelmet a Kúria alaptalannak találta, a következő indokok szerint. A Csjt ának (2) (3) bekezdése értelmében a házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak az egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösség tartamára szerződéssel rendezhetik. A szerződésben a Csjt. rendelkezéseitől eltérően határozhatják meg, hogy mely vagyon kerül a közös, illetőleg a különvagyonba. A szerződés érvényességéhez annak közokiratba vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba foglalása szükséges. Jelen esetben a felek házasságkötését több mint öt éves élettársi kapcsolat előzte meg. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság ítéletének indokolásában arra, hogy a következetes bírói gyakorlat értelmében a házasságkötést megelőző együttélést vagyonjogi szempontból a házastársi életközösséggel egybeolvadónak kell tekinteni, így házassági vagyonjogi szerződés hiányában az életközösség fennállása alatt szerzett vagyont is a házastársak osztatlan közös tulajdonaként kell elszámolni a házastársi vagyonközösség megosztása esetén. Nyilvánvalóan többek között ez motiválta az alperest, amikor a házassági vagyonjogi szerződés megkötését szorgalmazta, melyben a felek jelentős vagyontömeg vonatkozásában annak alperesi különvagyoni jellegét ismerték el. Helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság arra is, hogy a perbeli házassági vagyonjogi szerződés nem zárta ki a házastársi vagyonközösséget, melyek elszámolására az utóbb szerzendő ingatlanok esetében rendelkezést is tartalmazott. A fentiekből is kitűnően a szerződés 9. pontja szerinti juttatás melyet az alperes önkényesen kiragadott a szerződés egymással összefüggő rendelkezéseiből nem minősül ajándéknak, az alperes az ingatlan és a személygépkocsi szolgáltatását nyilvánvalóan nem ingyenesen vállalta, hanem a felperest megillető vagyoni igény ellenszolgáltatásaként, a tételes vagyoni elszámolás elkerülése érdekében. Az ingatlan, illetve személygépkocsi vonatkozásában azok ajándék jellege a perben nem nyert bizonyítást. A vagyonjogi szerződés erre vonatkozó rendelkezést egyáltalán nem tartalmaz, illetve az alperes nem bizonyította, hogy a vagyontárgyak szolgáltatását azzal a feltétellel vállalta, hogy a házastársaknak közös gyermekük lesz. Az alperes által bejelentett tanúk az alperestől értesültek arról, hogy a házasságkötésre a közös gyermekvállalás reményében került sor, azt ugyanakkor egyikük sem tudta megerősíteni, hogy ezen feltétel megvalósulása esetén juttatott volna az alperes a felperesnek ingatlant, valamint személygépkocsit, amennyiben a házassági életközösségük megszűnik, házasságuk felbontásra kerül. Az alperes vonatkozó perbeli nyilatkozatainak, viszontkeresetének, felülvizsgálati kérelmének ellentmond az a tény is, hogy az alperes a házassági vagyonjogi szerződés 9. pontjában foglaltaknak megfelelően a gépkocsi szolgáltatására vonatkozó szerződési előírásnak eleget is tett, noha a felek életközössége oly módon szűnt meg, hogy a házastársaknak közös gyermeke nem született. A fentiekre tekintettel a peres felek között a Csjt. 27. (2) (3) bekezdése szerinti házassági vagyonjogi szerződés jött létre, a Ptk (1) bekezdésének, illetve 205. (1) (3) bekezdéseinek megfelelően. Figyelemmel arra, hogy a házastársak életközössége végleg megszűnt, a házasságuk felbontására sor került, az alperes a Ptk (1) bekezdése szerint köteles a szerződés 9. pontjában foglaltaknak eleget tenni és a már korábban szolgáltatott személygépko- 47

50 csin túlmenően a 9. pontban körülírt ingatlan megvásárlásához szükséges pénzeszközt a felperes rendelkezésére bocsátani. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakkal szemben az eljárt bíróságok helyesen döntöttek az alperes fizetési kötelezettségének mértékéről is, amikor a felperes választásának megfelelően új építésű ingatlan megvételéhez szükséges összeg megfizetésére kötelezték az alperest, tekintettel arra, hogy ez a vagyonjogi szerződés 9. pontjában foglaltaknak megfelel. A bíróság ezen túlmenően helyesen számolt a évi lakásértékkel is, figyelemmel arra, hogy az alperes az életközösség megszűnését követően a felperes felhívásának ellenére nem tett eleget lakásvételi kötelezettségének, ezért a felperes csak most, a bíróság döntésének eredményeként kerül abba a helyzetbe, hogy ingatlant vásárolhat elhelyezése érdekében, értelemszerűen mai áron. A kifejtettekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, ezért azt hatályában fenntartotta. (Kúria Pfv. II /2012. szám) 2. Az egyik házastárs különvagyoni telkén történő közös építkezés jogkövetkezményeinek rendezése A peres felek 1994-ben kötöttek házasságot, ben D., 1998-ban Sz. utónevű gyermekeik születtek. A házasságkötést követően két évig a felperes szüleinél laktak. Ezen idő alatt az alperes által a házasságkötést megelőzően vásárolt telekingatlanra lakóházat építettek, amelybe 1996 novemberében költöztek be. Itt volt a peres felek utolsó közös lakása is. Az építkezéshez felhasználták a menyasszonytáncpénzt, a fenti két év alatt megtakarított jövedelmeiket, a lakásépítési támogatást, az önkormányzati kölcsönt, az alperes házasságkötés előtti megtakarítását, a felperes szüleinek támogatását. A felek házastársi életközössége március 26- án szakadt meg. Házasságukat a bíróság szeptember 17-én jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta. A bontóper során kötött egyezségben a felek megállapodtak a gyermekek alperesnél történő elhelyezésében, a felperes vállalta, hogy április 1. napjától gyermekenként havi forint gyermektartásdíjat fizet, valamint vállalta, hogy az időközben felhalmozott hátralékát havi forintos részletekben teljesíti. Az egyezség ellenére a felperes gyermektartásdíjat nem fizetett. A felperes a házastársi közös vagyon megosztása iránti keresetében egyebek mellett a fenti ingatlan 45/100 hányadára tulajdonjogának megállapítását, az így megállapított közös tulajdon megszüntetését kérte, tulajdoni hányadának az alperes tulajdonába adásával és az alperesnek forint megváltási ár megfizetésre kötelezésével. Az alperes 26/100 felperesi ingatlan tulajdoni hányad elismerésével a megváltási ár forintban való megállapítását, abba a felperest április 1-jétől terhelő gyermektartásdíj középarányos időtől járó kamattal való beszámítását kérte. Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperes házastársi vagyonközösség jogcímén megszerezte a perbeli ingatlan 23/52 tulajdoni hányadát. A közös tulajdont akként szüntette meg, hogy e hányadot az alperes tulajdonába adta és az alperest forint megváltási ár 30 napon belüli megfizetésére kötelezte. Kötelezte a felperest április 1. napjától május 31. napjáig lejárt gyermektartásdíj hátralék címén forint tőke, valamint ezen összegnek július hó 1. napjától kezdődően a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamatával azonos mértékű kamat megfizetésére. Ezen túlmenően a keresetet elutasította. Döntése indokolásában kifejtette, hogy a felperes által is elismerten a perbeli ingatlan telke az alperes különvagyona, az építkezésre fordított közös vagyonként megjelöltek közül a menyasszonytánc-pénz értékét, az alperesi, valamint a felperesi szülőktől származó támogatások értékét, az építkezésre felhasznált alperesi különvagyon mértékét figyelembe véve állapította meg a felperes tulajdoni hányadát az ingatlanban. A megváltási árat az ingatlan szakértő által megállapított jelenlegi forgalmi értéke alapján számolta ki és ennek megfizetésére kötelezte az alperest. Megállapította, hogy a április 1. napjától nem fizetett gyermektartásdíj megfizetése iránti alperesi követelés az igényérvényesítés időpontjában nem évült el, így a április 1. napjától az ítélet meghozatalát megelőző hónap utolsó napjáig lejárt tőkeösszeg, valamint november 1-jétől járó kamat felperest illető megváltási árba való beszámításának nincs akadálya. Figyelemmel arra, hogy a felek két gyermekének bentlakása folytán a felperes 23/52 tulajdoni illetősége részben lakott állapotban került az alperes tulajdonába, és a bentlakás okozta értékcsökkenés csak részben hárítható rá, az értékcsökkenés mértékét a felek gyermekeinek életkorára is figyelemmel 20%- ban állapította meg. Ehhez igazította az alperes által fizetendő megváltási árat. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, és a fenti ingatlanból a felperest illető tulajdoni hányad mértékét 26/73-ra, az alperes által fizetendő megváltási ár összegét forintra leszállította. A felperest forint után kamat fizetésére kötelező rendelkezést mellőzte. Ítéletének indokolásában a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegé- 48

51 szítette és módosította a szerint, hogy a fenti ingatlanon folyt építkezés a tetőtér beépítésre és építményekre is kiterjedően 2005-ben fejeződött be. Módosította a felperes és alperesi különvagyoni hozzájárulások megállapított mértékét, valamint a felperes gyermektartásdíj hátralékának összegét. A tényállás kiegészítése és módosítása kapcsán a peres felek egyező előadását az igazságügyi szakértő szakvéleményét, az építkezésre felvett kölcsönök szerződéssel és okiratokkal bizonyított alperesi szülők által történő teljesítését és annak idejét, a felperesi szülői támogatás többletértékét vonta mérlegelési körébe. Értékelte az e körben elhangzott tanúvallomásokat. Megállapítása szerint a felperes nem bizonyította, hogy a szeptember 30-ig fennálló gyermektartásdíj hátralékot részletekben teljesítette volna, így november 30-ig a gyermektartásdíj hátralékának tőkeösszegét forintra módosította. Indokolásában rámutatott, hogy a Csjt. 27. (1) bekezdése a közös szerzés, közös vagyon mellett törvényi vélelmet állít fel, és ez a szabály irányadó az ingatlant illetően az alperes különvagyonába álló telekre az életközösség fennállása alatt megvalósított építkezésre is, vagyis a közös vagyoni vélelem folytán a felek nem az építkezésre felhasznált közös vagyoni, hanem az állított különvagyoni ráfordításaikat tartoztak igazolni. A peradatok értékelése alapján osztotta az elsőfokú bíróság megállapítását a tekintetben, hogy a felperesi és az alperesi különvagyon között nincs jelentős eltérés, így azt azonos arányúnak tekintette. A felperes ráépítéssel keletkezett tulajdoni hányadának megállapításához a ráépítés befejezéskori ingatlan értékét tekintette irányadónak, melynek időpontját 2005-ben határozta meg és az ingatlan értékét forintban jelölte meg. Osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját a tekintetben, hogy a felek kiskorú gyermekei perbeli ingatlanban való bennlakásának terhe kizárólag a felperesi tulajdoni hányadot magához váltó alperesre nem hárítható. Az értékcsökkenés elszámolási módjának tekintetében azonban módosította az elsőfokú ítéletet a szerint, hogy az értékcsökkenést nem a beköltözhető ingatlanérték alapján járó megváltási árból vonta le, hanem a részben lakott forgalmi értéket a beköltözhető és a lakott forgalmi érték különbözetének 20%-os csökkenésével határozta meg. Megállapította, hogy a felperes gyermektartásdíj hátralék teljes összegének beszámítása nem ütközik jogszabályba. Kifejtette, hogy a Ptk ában foglaltakból következően a beszámítást nem zárja ki, hogy az alperesi gyermektartásdíj hátralék követelése már jogerős határozat van, arra részben végrehajtás indult, de a felperesnek a perben az alperessel szemben érvényesített megváltási ár követelésére végrehajtható határozat még nem született. A Ptk (2) bekezdése körében az ellenkövetelés keletkezéséhez, és nem annak bíróság előtti érvényesítéséhez, vagy annak tárgyában a jogerős határozat hozatalához fűződik jelentőség. A Csjt. 31. (2) bekezdése alapján a házastársi közös vagyon megosztása iránti követelés pedig a házassági életközösség megszakításával keletkezik. A peres felek házassági életközössége nem vitásan március 26-án szakadt meg, így ez a házastársi közös vagyon megosztása, annak keretében a megváltási ár iránti felperesi ellenkövetelés keletkezési ideje és nyilvánvaló, hogy ekkor az alperesi követelés elévülése még nem következett be. Mivel azonban a beszámítás fizetésre kötelezéssel nem járhat, annak Ptk (2) bekezdése szerinti jogkövetkezménye a kötelezettségek beszámítás erejéig való megszűnése, így az alperesi követelés tőkére és késedelmi kamatra kiterjedő összegszerű elszámolását végezte el, utalva arra, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alperes beszámítandó követelése kapcsán részben a felperes marasztaló rendelkezést hozott. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben a másodfokú ítélet megváltoztatását kérte. Kérte, hogy a felperes tulajdoni hányadát az egészhez viszonyított 45/100 részben állapítsa meg, és kötelezze az alperest közös tulajdon megszüntetése címén 30 napon belül forint megváltási ár és forint lejárt többlethasználati díj megfizetésére. Másodlagosan kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és kötelezze a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben elsődlegesen a másodfokú ítélet megváltoztatását kéri a felperes 26/100 tulajdoni hányada és forint megváltási ár megállapításával. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére, valamint a másodfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára kötelezésére terjesztett elő kérelmet. A Kúria sem a felülvizsgálati, sem a csatlakozó felülvizsgálati kérelmet nem találta alaposnak, a következők okokból. I. A különvagyoni ingatlanra fordított közös beruházások jogi sorsának rendezésénél nem a ráépítésre, hanem a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó családjogi szabályok az irányadók. A Csjt ának (1) bekezdése értelmében a házastársaknak az egyikük különvagyoni ingatlanára fordított közös beruházása, amely tartós jelleggel, jelentős új értéket hoz létre, a házastárs tulajdoni igényét akkor is megalapozza, ha a beruházás mértéke és jellege nem felel meg azoknak a követelményeknek, amelyeket a Ptk ának (3) bekezdése és a PK 7. számú állásfoglalás a ráépítésen alapuló tulajdonszerzéshez megkíván. A házastársak közül az egyiknek a telkén történő építkezés esetén az ingatlan forgalmi értékét jelentő- 49

52 sen emelő közös beruházás ráeső részének megtérítésére a másik házastárs a Csjt ának (2) bekezdése alapján tulajdoni hányadban tarthat igényt (BH 1997/2/72., CDT 144.). Ha a ráépítés valamelyik házastárs telkére történik a Csjt a alapján keletkezik tulajdon, a tulajdoni arányokat pedig az határozza meg, hogy a vagyonvegyülés időpontjában a telekingatlan és felépítmény értéke miként viszonyul egymáshoz. A tulajdoni hányadok megállapítása évekig elhúzódó építkezés esetén úgy történik, hogy az építkezés befejezésekor fennállott műszaki megvalósítási értékből célszerű kiindulni (BH 1994/8/410-I., CDT 143-I.). A közös vagyont megillető tulajdoni hányad egyenlő arányban oszlik meg a házastársak között és ezen felül tarthat igényt a házastárs a beruházott különvagyonának megfelelő hányadra. Ha az egyik házastárs szülei, rokonai is hozzájárulnak a beruházásokhoz: ők vásárolják a telket, anyagot, munkaerőt, pénzt biztosítanak az építkezéshez, ezt a ráfordítást rendszerint az ő gyermekük különvagyonaként kell elszámolni (PK 281. sz. állásfoglalás). Ennek különvagyonként megtérítésére a házastárs akkor is igényt tarthat, ha az ajándékozó részéről az ajándék visszakövetelésének feltételei nem állnak fenn (BH 2001/6/277.). Ha az építkezésben ingyenes segítségnyújtással mindkét család részt vesz és a vagyoni ráfordítások, munkavégzések pontos elszámolására nincs mód, az egyenlő arányú ráfordítást kell vélelmezni, ha csak az egyik házastárs nem bizonyítja a másikét lényegesen meghaladó különvagyoni hozzájárulását (BH 2001/12/578-I.). Ha a házastársak a közös építkezésre a különvagyonukból nagyjából azonos mértékű ráfordítást teljesítenek, ezen az alapon egyikük sem érvényesíthet megtérítési igényt a másikkal szemben (BH 1997/4/190., CDT 147-I.). A jogerős ítélet helyesen mutatott rá, hogy az adott esetben több lépcsőben történt az a beruházás, amelyre tekintettel a felperes a keresetében tulajdoni igényt érvényesít. Bár a felek 1996 novemberében költöztek be az ingatlanban, a teljes építkezés csak 2005-ben fejeződött be. Ez az időpont irányadó tehát a közös és különvagyon vegyülési arányának meghatározásánál. A különvagyon értékemelkedése úgy állapítható meg, ha azt a bíróság az ingatlan végleges kialakításának bekerülési értékéhez viszonyítja. Az akkori bekerülési költséghez viszonyítva kell a telek értékét is figyelembe venni, hiszen a jelenlegi forgalmi érték a beruházás óta eltelt időszakban bekövetkezett értékváltozásokat is tartalmazza mind a telek, mind a felépítmény vonatkozásában (BH I.). Nem tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor a Csjt. 31. (2) és (5) bekezdésének helyes értelmezésével a peres felek közös és különvagyonának vegyülési arányát az ingatlan végleges kialakításának bekerülési értékéhez viszonyította és ezt vetítette az ingatlan jelenlegi forgalmi értékére a közös tulajdon megszüntetése során megállapított megváltási ár meghatározásakor. Az eljáró bíróságok egyezően állapították meg, hogy a peres felek az alperes telkére történő ráépítés során közel azonos mértékű különvagyont használtak fel. Az építkezésnek a telken felüli részét a másodfokú bíróság helyesen értékelte közös vagyoni beruházásként, és helyesen járt el, amikor e tekintetben egyik fél javára sem számolt el különvagyoni hozzájárulást. Házastársi közös vagyon megosztása iránti perben az egységes bírói gyakorlat értelmében nem kell egyes tételek vonatkozásában külön keresetet indítani, így nem foghat helyt a csatlakozó felülvizsgálati kérelemben írt alperesi álláspont a kereseti kérelmen való túlterjeszkedést illetően. II. Volt házastársak ingatlanán fennálló közös tulajdon megszüntetése esetén a megváltási ár megállapításánál figyelembe kell venni, hogy a bentlakó tulajdonostárs a lakást nemcsak a saját, hanem a vele együttlakó kiskorú gyermek érdekében is használja. A Csjt ának (1) bekezdése értelmében a kiskorú gyermek lakhatásának biztosítása mindkét szülőnek kötelezettsége. Ha méltánylandó körülmények mást nem indokolnak, a saját bentlakása folytán előállt értékcsökkenés következményeit a bentlakónak kell viselnie. A bentlakás értékcsökkentő hatása főszabály szerint volt házastársak esetén is azt a tulajdonostársat terheli, aki az ingatlant használja [1/2008. (V. 19.) PK vélemény II. pont, BH 1997/1/26., CDT 169.]. A lakottság értékcsökkentő hatását azonban csak akkor kell teljes egészében a bentlakó házastársnak viselnie, ha méltánylandó körülmények mást nem indokolnak. Ilyen méltánylandó körülmény a Csjt ának (1) bekezdése értelmében a kiskorú gyermek lakhatásának a biztosítása. Így tehát a bentlakás értékcsökkentő hatásának meghatározásakor megfelelően értékelni kell, ha a bennmaradó különélő házastárs az ingatlanban a közös kiskorú gyermeknek a lakhatását biztosítja. Ezekben az esetekben a bentlakás által okozott értékcsökkenés következményei csak korlátozott mértékben terhelik a bentlakó tulajdonostársat [1/2008. (V. 19.) PK vélemény II. pont indokolása]. Ezekben az esetekben tehát a bentlakás által okozott értékcsökkenést csak részben lehet a bentlakóra hárítani. Azt, hogy a kiskorú gyermek bentlakásának értékcsökkentő következményét mennyiben viseli a bennlakó házastárs, és mennyiben az, aki a lakást nem használja a bíróság az eset összes körülményei (a gyermek kora, a használat módja stb.) alapján határozza meg. Az 1/2008. (V. 19.) PK vélemény I. pontja kimondta, hogy a PK 10. számú állásfoglalást meghaladottnak tekinti a megváltozott jogi környezet, új élethelyzetek, azokhoz igazodóan a tulajdonközösség intézményén belül kialakult új struktúrákra is figyelemmel, vala- 50

53 mint a jogszabályváltozások következményeként. Nem foghat helyt tehát a felperes felülvizsgálati kérelemben foglalt hivatkozása, mely szerint az általános bírói gyakorlatot e körben az életviszonyok jelentősen meghaladták. Ezzel szemben megállapítható, hogy töretlen a PK vélemény ismertetett rendelkezéseivel megerősített bírói gyakorlat a tekintetben, hogy a bentlakás értékcsökkenő hatásának meghatározásakor megfelelően értékelni kell, ha a bennmaradó házastárs a közös kiskorú gyermekek lakhatását is biztosítja. Így csak korlátozott mértékben terhelik a bennlakó tulajdonostársat a saját és gyermekei bentlakása folytán előállt értékcsökkenés következményei. A bírói gyakorlat egységes abban is, hogy a beköltözhető és a lakott forgalmi érték közti különbözet meghatározott százalékával csökkentett értékből kiindulva állapítja meg a megváltási árat, vagyis az ún. részben lakott forgalmi érték alapján számol el. Ennél fogva nem tekinthető jogszabálysértőnek a másodfokú bíróság döntése. Az eljáró bíróságok a bizonyítékok egybevetése alapján, a bizonyítékokat a maguk összességében értékelve, az ingatlan adottságait, használati módját, a gyermekek korát figyelembe véve, döntésüket kellően megindokolva jutottak arra a következtetésre, a gyermek bentlakására tekintettel az adott esetben a beköltözhető és a lakott forgalmi érték különbözetének 20%-os csökkentése indokolt (Pp. 206., BH ). III. A Kúria az alperes által fizetendő megváltási árba a felperesi gyermektartásdíj hátralék teljes öszszegének beszámítását sem találta jogszabályba ütközőnek. A Ptk a értelmében beszámítás célja ugyanis az azonos jogalanyok között fennálló követelések egy jogcselekménnyel történő elszámolása, a kötelezettségek megszüntetése. A gyermektartásdíj beszámításáról a polgári jog szabályai szerint kell dönteni (BH ). A 297. (1) és (2) bekezdésében foglaltak helyes értelmezése szerint pedig a jogalkotó a jogosultat nem akadályozza meg abban, hogy a létfenntartást biztosító tartásdíj, baleseti és életjáradéki követelést beszámítás útján hajtsa be. A beszámításnak nem előfeltétele az sem, hogy a bíróság erre kifejezetten engedélyt adjon ítéletében, az a törvény alapján a jogosult egyoldalú nyilatkozatával lehetséges. Nem akadálya a beszámításnak az sem, hogy a beszámított követelés végrehajtás alatt áll (BH 1988/6/181.). A volt házastársak között a közös tulajdonnak megváltás útján történő megszüntetése esetén az elszámolás körébe vonható kérdés a jogerős bírói ítélettel megállapított hátralékos gyermektartásdíj is a Ptk ának (1) bekezdése alapján (BH 1998/10/482.). A Csjt. 31. (2) bekezdése alapján a házastársi közös vagyon megosztása iránti követelés a házassági életközösség megszűnésével keletkezik, így ez a megváltási ár iránti felperesi ellenkövetelés keletkezési ideje, és nyilvánvaló, hogy ekkor az alperes gyermektartásdíj követelésének az elévülése még nem következhetett be. A Kúria kiemeli, hogy a feleknek a házastársi vagyonközösség megszüntetése és a gyermektartásdíj iránti igényekből eredő pénzkövetelése egyneműek és lejártak, az azonos jogalap pedig egyáltalán nem feltétele a beszámításnak. A április 1. napjától esedékes tartásdíj a jogerős ítélet meghozatalakor sem évült még el (2011. november 22.). Különbséget kell ugyanis tenni a Ptk (1) bekezdésében foglalt öt éves elévülési határidő és a tartásdíj igény visszamenőleges követelhetősége [Csjt. 68. (1) bekezdés] hat hónapos határideje között. Ez utóbbi nem azt jelenti, hogy az ennél régebbi, öt éven belüli tartásdíj iránti követelések elévültek, csupán annyit jelent, hogy a Ptk (1) bekezdésében foglalt időkeretben más feltételekkel érvényesíthetők. A tartásdíjfizetési kötelezettség a teljesítéssel megszabott határidő leteltével válik olyan pénztartozássá, amely után a kötelezettet késedelmi kamat-fizetési kötelezettség terheli [Ptk (1) bekezdés, BH ]. Téves az alperes álláspontja a jogerős ítélet kamatfizetésre vonatkozó rendelkezése körében. A jogerős ítélet nem ítél meg kamatot, de azt elszámolja a házastársi közös vagyon megosztása alapján járó értékkiegyenlítés összegének meghatározásakor. A tartásdíj címén megítélt pénztartozás késedelmes teljesítése esetén az adóst a Ptk ának (1) bekezdése alapján kamatfizetési kötelezettség terheli (BH ). Az egymással szemben beszámítandó követeléseknek a keletkezési ideje a fent kifejtettek szerint a Csjt. 31. (2) bekezdése alapján a peres felek házassági életközösségének megszűnéséhez köthető, tehát joghatás az életközösség megszűnésének időpontjához fűződik, vagyis a megváltási ár iránti követelés jogalapja akkor keletkezik. Ehhez igazodóan a jogerős ítélet a lejárt gyermektartásdíj hátralék elszámolását is elvégzi a késedelmi kamatra is kiterjedően a megváltási árba történő beszámítással. A fentiekkel tekintettel a Kúria megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati- és csatlakozó felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezései a jogszabályoknak megfelelnek, így azt hatályában fenntartotta. (Kúria Pfv. II /2012. szám) Összeállította: dr. Kőrös András 51

54 KÖVETKEZŐ SZÁMUNK VÁRHATÓ TARTALMÁBÓL: Szabó-Tasi Katalin: A családban marad? az Alkotmánybíróság döntése után Dr. Kozák Henriette: A gyermek szokásos tartózkodási helyének fogalmáról nemzetközi ügyekben Dr. Hevér Tibor: Megfizetek, ha addig élek is! Mi fán terem a Btk a szerinti önhiba? Gruber Andrea Rózsa Mónika: A hozzáértés szükségszerű avagy Pressley Ridge módszertan a magatartási és viselkedési problémákkal küzdő gyerekek segítésében Fõszerkesztõ: Dr. Kõrös András Szerkesztõk: Dr. Bencze Lászlóné, Dr. Grád András, Dr. Katonáné dr. Pehr Erika, Dr. Szeibert Orsolya Kiadja: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft Budapest, Radnóti Miklós utca 2. Telefon: , Fax: info@hvgorac.hu Internet: Felelõs kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetõje Felelõs szerkesztõ: dr. Gábor Zsolt Grafikai tervezõ: Kõszegi Zsolt Mûszaki szerkesztõ: Harkai Éva Szedés: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. A szerkesztõség címe: 1137 Budapest, Radnóti Miklós utca 2. Telefon: , Fax: Elõfizethetõ: HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.-nél Elõfizetési díj: évre: 7920 Ft (megjelenik háromhavonta). Egy szám ára: 1980 Ft Nyomtatás: Regiszter Nyomda Felelõs vezetõ: Nagy Béla ISSN

55 E szám szerzői Dr. Lápossy Attilla jogi főreferens, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Dr. Szabó-Tasi Katalin jogi főreferens, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Dr. Szajbély Katalin jogi főreferens, osztályvezető, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala Dr. Visontai-Szabó Katalin PhD-hallgató SZTE ÁJTK Munkajogi és Szociális Jogi Tanszék Dr. Grád András ügyvéd, tiszteletbeli egyetemi tanár, ELTE ÁJK Nisztor Mária felnőtt klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, Mérei Ambulancia Dr. Kőfalusi Eszter közjegyző-helyettes, Ózd Dr. Szeibert Orsolya PhD egyetemi adjunktus ELTE ÁJK Dr. Kőrös András tanácselnök Kúria

56 Fol yoi r a t ok-2005_ bor i t o_ SUXX. qxd Új Ptk. kommentár 6 kötetben + Ptk. Fordítókulcs + konferencia : 01 Pa ge 3 ( PANTONE 216 C pl a t e) XXI. évfolyam, 3. szám 8000 Ft 3200 Ft ÚJ PTK. PTK2013.HU 5400 Ft ÖN KÉPBEN VAN? Gazdaság és Jog T 6990 Ft a r t a l o m PRUGBERGER TAMÁS A munkaügyi kapcsolatok új szabályai az érdekkiegyenlítés jegyében 3200 Ft 4400 Ft 5800 Ft Amennyiben Ön megrendeli és kifizeti a HVG-ORAC Kiadó Mindent Egyben az új Ptk.-ról csomagját Ft-ért ( Ft helyett), akkor 3 NOVÁK ZOLTÁN SEBESTYÉN A pihenőnap mint a pihenőidő halála? Gondolatok az új Munka Törvénykönyve ai kapcsán 10 SZABÓ GÁBOR ZOLTÁN Néhány gondolat a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzésre vonatkozó szabályozással kapcsolatban I. 13 EGRI-RETEZI KATALIN EGRI ISTVÁN IVÁN A tagi kölcsön melletti cégmegszűnés lehetőségéről 17 JUHÁSZ TAMÁS A számlázás az új Ptk.-ban 20 Ön megkapja a teljes Ptk. kommentárt (választása szerint hat kötet díszdobozban, vagy kapcsos kommentárként vagy elektronikus formában) + a Ptk. Fordítókulcsot + 1 főre szóló részvételt a Ptk.-t bemutató konferencián. A HVG-ORAC Kiadó hat kötetben jelenteti meg a bírói gyakorlat és a tudományos élet kiemelkedő képviselői köztük számos kodifikátor által az új Ptk.-ról írt kommentárt, továbbá egy hetedikben a régi és az új Ptk. normaszövegeinek táblázatos összehasonlítását (megjelenés áprilisban). A szerzők június 13-án szakmai konferencia keretében áttekintést is adnak a legfontosabb változásokról. A konferencia tematikája: Alapelvek, értelmező rendelkezések, a Ptk. felépítése (Sáriné Simkó Ágnes) Birtok, tulajdon, telekkönyv (Petrik Ferenc) Zálogjog (Pomeisl András) Kötelmi jog (Wellmann György) Jogi személyek (Pázmándi Kinga) Természetes személyek, személyiségi jogok (Makai Katalin) Házasság, rokonság, élettársak (Kőrös András) Öröklési szabályok (Orosz Árpád) hvgorac.hu, ptk2013.hu, ujbtk.hu, jogkodex.hu, jegyzo.hu, hvgorac.eu Elérhetőségeink: info@hvgorac.hu, 06 (1) Címünk: H-1137 Budapest, Radnóti Miklós u. 2. GJ borító március.indd :44:45