A mű értelmezése, elemzése

Átírás

1 A mű értelmezése, elemzése Katona József Bánk bánjának története a XIII. századi Magyarországon játszódik, a királyi udvarban. Az író történelmi forrásokra alapozta művét, és a forrásanyagot művészi módon dolgozta fel minden olvasó és néző számára élvezhető tragédiává. Ebben Katona Shakespeare és Schiller nyomdokain járt, akik történelmi témájú műveikben mindenki számára megélhető konfliktusokat és örökérvényű emberi tartalmakat fogalmaztak meg. A történelemből merített esemény a Gertrudis ellen elkövetett merénylet a Bánk bánban is olyan emberi és közösségi érzelmek megszólaltatására ad alkalmat, mint a hatalomvágy, a becsületérzés, a szerelmi féltékenység, a gyermek szeretete, a lovagiasság, a hálaérzet, a honvágy, a nemzeti identitás és öntudat, valamint az idegengyűlölet. Mindezzel együtt mély emberi indulatok és hangulatok tanúi lehetünk a cselekmény folyamán: féktelenség, tépelődés, kétségbeesés, gyász, megrendülés és érzelmi ellágyulás tanúi. A cselekmény időtartama igen szűk, mindössze kétnapnyi történést mutat be az író az öt felvonásban, de a párbeszédek segítségével kitágítja az időt: ezekből számos információt kapunk mind Bánk és Melinda, mind pedig Endre és Gertrudis családjának múltjáról. A történelmi utalások ezekben a dialógusokban azt az érzetet keltik, hogy a királyi udvarban történtek jelentősége továbbmutat a pillanatnyi eseményeken, egy folyamat részei, sőt egy egész nemzet történelmére vannak jelentős hatással. A helyszínek változnak: az öt felvonásból három a királyi palota különböző termeiben, egy Petur házában, egy pedig Melinda 144

2 szobájában játszódik. Ezek a helyszínváltások mintegy leképezik a konfliktusok rendszerét is. A fő konfliktus Bánk és Gertrudis között feszül, annak ellenére, hogy három felvonáson keresztül nem találkoznak személyesen. Bánk az első jelenetétől folyamatosan olyan visszaélésekkel, sérelmekkel szembesül, amelyek hátterében Gertrudis áll. Mind a nemesi-nemzeti sérelmeket megfogalmazó Petur, mind a parasztok sanyarú sorsáról panaszkodó Tiborc a Gertrudis elleni indulatokat fokozza Bánkban, aki a Melindát megbecstelenítő Ottó tettei mögött is megsejti a királyné cinkosságát. Ez a három konfliktusos szál Bánk magatartásának két motívumát is magában foglalja: a báni és a bánki sér tettséget, azaz a közéleti és a magánéleti sérelmeket. A magánember és a közéleti személyiség is megütközik egymással Bánk személyében. De nem csak benne, ez más szereplőkről is elmondható. Amikor Gertrudis a negyedik felvonás jelenetei között az uralkodásról elmélkedik, monológtöredékeiben az önmaga gyengesége miatt elégedetlen nő és a teljhatalomról álmodozó uralkodó szólal meg. Amikor pedig a hazatérő Endre holtan találja feleségét, egyrészről a férj, másrészről a nemzet sorsáért felelős király érzelmei kerülnek összeütközésbe egymással. Bizonyos mértékig Gertrudis történetében is szerepet kap a kettősség: a királyné úton-útfélen beleütközik öccse, Ottó kétes értékű ügyleteibe, és a herceg gerjedelme az egyik kiindulópontja a drámai konfliktusok sorozatának. Erre utal a cselekménynek az a mozzanata, amelyben Gertrudis a halála pillanatában Ottót nevezi gyilkosának. Az eddigiekben felvázolt összeütközéseknél talán még fontosabbnak tekinthető konfliktus: Bánk bán belső harca önmagával, azaz Bánk és a bán konfliktusa. A nagyúr magatartását kétfajta erő befolyásolja: egyrészt azok az erők és indulatok, amelyek erősítik benne a királynéval való leszámolás szándékát, másrészt azok az erők és elvek, amelyek visszatartják ebben. Sürgetik őt az országjáró körútján szerzett tapasztalatai, a magyar nemesség és a parasztság sérelmei, és nem utolsósorban a férfiúi becsületén esett szégyenfolt. Hátráltatja a radikális leszámolásban ahogyan ezt 145

3 a Peturral folytatott vitája is tanúsítja a királyi rang feltétlen tiszteletben tartása, a gyengébb nem iránti méltányosság parancsa, valamint egy esetleges polgárháborútól való félelem. Az első három felvonás folyamán hol az egyik, hol a másik erő jut érvényre a vívódó Bánk lelkében. Ezért a figyelmünk a külső események mellett fokozatosan a belső történésekre irányul, arra, hogy hogyan dönt a főhős ebben a kettős szorításban. Figyelemre méltó mozzanata ennek a belső küzdelemnek, hogy Bánk még akkor sem döntötte el dilemmáját, amikor a királynét már halálosan megsebesítette. Nem azzal a szándékkal érkezett ugyanis, hogy leszámoljon Gertrudisszal, és valójában egy véletlen folytán sodródik a gyilkosságba. Bánk csak később, Endre király érkezése után fogalmazza meg abbéli meggyőződését, hogy helyesen cselekedett. Bizonyos szempontból Bánk ellenpontja a műben Petur bán, kettőjük konfl iktusa a mű értelmezésének egyik alapköve. Petur Bánkkal azonos rangú és felelősségű főúr, de az ő személyiségétől idegen a Bánkra jellemző vívódás. Peturt az indulatai vezérelik, noha a sérelmei jogosak. A békételenek titkos találkozóján is az indulat beszél belőle, és a nemzeti féltékenység mellett a legfőbb kifogása Gertrudis ellen, hogy az nő, és hogy idegen földről való. Bánk ezzel szemben nem sérelmezi ilyen mértékben a királyné idegen származását, sőt azzal hárítja el Petur vádját, hogy hasonló helyzetben egy magyar főúr is előnyben részesítené a honfitársait. (Ugyanakkor az idegenekkel szembeni ellenérzés csak Gertrudis és udvartartása esetében merül fel a magyar főurakban, hiszen Melinda és testvérei spanyol származása senkiben sem vált ki ellenérzést.) Eltérő tulajdonságaik ellenére Bánk és Petur ábrázolásában különösen figyelemre méltó kettejük sajátos összetartozása: a vérmes természetű Petur gyilkos tervét a tépelődő, királyhű Bánk hajtja végre. És ezt még különösebbé teszi az a körülmény, hogy a mű végén a megkínzott összeesküvő, Petur megátkozza az orgyilkos Bánkot. Bánk legerősebb ellenfele Gertrudis. A negyedik felvonást megelőzően csak pillanatokra jelenik meg a színen, az író főként a róla 146

4 szóló párbeszédekben rajzolja meg a jellemvonásait. Így a nagyjelenetet megelőzően az olvasónak már kialakult véleménye van a királyné jelleméről. A negyedik felvonás azonban sokkal árnyaltabbá teszi ezt a képet: a monológok révén betekintést nyerünk Gertrudis gondolataiba, cselekedni, mozogni látjuk őt, tanúi lehetünk annak, milyen módon próbálja megoldani a konfliktushelyzeteket. Mindezek elárulják, hogy Gertrudis éltető eleme az uralkodás, ám csak nagy belső küzdelmek árán képes megőrizni pozícióját. Önbizalma sebezhető, hiszen érzi a vele szemben megnyilvánuló ellenállás veszélyét. Hogy nem tiszta a lelkiismerete, azt elárulja a riadalma, amikor megtudja, hogy Bánk visszaérkezett az udvarba. Az író mesterien készíti elő a negyedik felvonásban Gertrudis és Bánk összecsapását. A bánnal való vitát három jelentős dialógus előzi meg: Izidóra, Melinda és Mikhál párbeszéde a királynéval. A legveszélytelenebb a két nő, hiszen Izidóra hűséges híve Gertrudisnak, Melinda pedig már nem beszámítható. Gertrudis is nő, de jelleme is és hatalma is erősebb mindkettőjükénél, így leereszkedő szánalma elegendő ahhoz, hogy lefegyverezze őket. Mikhál már jelentősebb ellenfélnek ígérkezik, hiszen férfi, és egy nagyobb közösség, a békétlen nagyurak fenyegetését közvetíti. Az ő jelleme és öntudata azonban nem elég szilárd ahhoz, hogy fölébe kerekedhessen Gertrudisnak, így a hatalom szavával elhallgattatható. Ezek után kerül szembe egymással a királyné és Bánk. Vitájuk indulatos veszekedésbe torkollik, és tanúi lehetünk annak, hogyan veszíti el a biztonságérzetét Gertrudis. Ő ezt a helyzetet is próbálja hatalma demonstrálásával megoldani, jobbágynak, alattvalónak nevezi Bánkot, de érezzük, hogy ez már az utolsó fegyver, amellyel megpróbál fölébe kerekedni. Ebből a dialógusból az is kiderül, hogy milyen értékekre érzékeny leginkább a két főszereplő. Az indulatait eleinte lefojtó Bánk akkor gerjed haragra, és akkor enged szabad folyást szidalmainak, amikor Gertrudis szemrehányásaiban először elhangzik a becsület szó. A királyné pedig akkor ragad tőrt, amikor Bánk az Ottót szidalmazó szavaiban megátkozza Merániát, Gertrudis 147

5 szülőhazáját. Gertrudist ez a gesztus pár pillanatra Bánkkal azonos erkölcsi szintre emeli, felismerjük, hogy mindkettőjük számára fontos a nemzeti hovatartozás. Rokonszenvünket azonban ellensúlyozza az, hogy Gertrudis visszazökkenve szerepébe halála pillanatában is azt sérelmezi, hogy nem sikerült a trónon meghalnia. Hogy Gertrudisnak is lehettek emberi erényei, azt csak később, Endre gyengéd szavaiból sejtjük meg, amikor megölt feleségét siratja a ravatal mellett. A dráma fő konfliktusai szempontjából igen figyelemreméltó Melinda, a nagyúr felesége. Hajlamosak vagyunk Melindát gyengének nevezni, megfeledkezve arról, ahogyan Ottó szerelmi rohamait fogadja. Melinda egy pillanatig sem inog meg Ottó hízelgő szavaira, magatartását a Bánkhoz méltó erkölcsi tartás jellemzi, és ebben nemcsak a házastársi hűség vezéreli, hanem a tisztánlátása is. Annak ellenére, hogy nincs tapasztalata a szerelmi kalandokban, mégis érzi Ottó álnokságát, és később, a Bánkkal folyó vitában is ő világít rá arra, hogy a királyné nem ártatlan az elcsábításában. Melinda alakjának tisztaságát és méltóságát különösen kiemeli egy ellentét: ennek egyik pólusa az, ahogyan Biberach az asszonyi hűségről beszél, a másik pólusa pedig Melinda hajthatatlansága. Melinda azonban összeroppan a történtek súlya alatt. Ezt az váltja ki, hogy vétlensége ellenére szétesik a családja, Bánk megátkozza a gyermeküket, és talán az taszítja őt az őrültség határára a legnagyobb erővel, hogy Bánk nem hisz neki. Erős emberek is összeroppannak ekkora teher súlya alatt. Melinda alakját az írói fantázia formálta meg, ugyanúgy, ahogyan Tiborc, a paraszt figuráját is. Tiborc nem vesz részt tevőlegesen az eseményekben, de a kritikus helyzetekben szinte mindig észrevétlenül megjelenik a színen. Az ő szerepe elsősorban dramaturgiai: jelenléte és szavai hozzájárulnak Bánk belső konfliktusaihoz, és árnyaltabbá teszik a Gertrudisszal való leszámolás indokainak listáját. És árnyaltabbá teszik a műben megjelenő nemzetfogalmat is, mely szerint a jobbágyok, a parasztok is részét képezik a nemzetnek. 148

6 A nemzetfogalom problematikája éppen a mű keletkezése idején merült fel, és ebben a tekintetben a Bánk bán című dráma értelmezésében nem vonatkoztathatunk el attól, hogy mikor íródott a mű. A reformkorban ugyanis éppen a nemzeti identitás, a nemzeti függetlenség és a polgári fejlődést lehetővé tevő jobbágyfelszabadítás állt a politikai küzdelmek homlokterében. Katona József politikai szereplőként nem vett részt ezekben a küzdelmekben. Műve azonban a reformkor küszöbén íródott, ezért Tiborc panaszaiban és a magyar főurak nemzeti sérelmeiben nem lehet nem meghallanunk a reformkori progresszív nemesség hangjait. 149