TÜNDÉRKERT ÓVODÁBA JÁRÓ GYERMEKEK HÁZIRENDJE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TÜNDÉRKERT ÓVODÁBA JÁRÓ GYERMEKEK HÁZIRENDJE"

Átírás

1 TÜNDÉRKERT ÓVODÁBA JÁRÓ GYERMEKEK HÁZIRENDJE Készítette:Pungor Éva Óvodavezető 2015

2 Szűcs Mária: Oviba csalogató Óvodásnak lenni csoda, Kora reggel megyünk oda. Álmélkodhatsz, mennyi gyerek, Ismeri a titkos jelet! Kicsi asztal, ágy és párna, Minden törpe, s manó álma. Zegzugok és rönkből várak, Téged, s minden kicsit várnak. Gyere közénk: Óvodásnak! BEVEZETŐ Kedves Szülők! Kérjük, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig, és a gyerekek érdekében törekedjenek a benne foglaltak betartására. Óvodánkra jellemző a harmonikus, derűs, családias légkör, amelyben a gyermekek felszabadultan, jól érzik magukat. Lehetőség nyílik a gátlásos, nehezen oldódó gyermek számára is a beilleszkedésre, képességeik mélyebb kibontakoztatására. Óvodánk céljai az alábbiak: Tradicionális értékek átadása a gyerekeknek, biztonságos tájékozódás kialakítása a gyerekek szűkebb és tágabb környezetében. A gyermekek érdeklődésének felkeltése, illetve kielégítése az óvodai és óvodán kívüli tevékenységekkel, programokkal. Gyermeknevelési módszerünk titka az őszinte gyermekszeretetben, a gyermek tiszteletében, egyéni fejleszthetőségében keresendő. 2

3 Mindent megteszünk, hogy a gyermek érdeklődő, a világra nyitott, befogadó legyen, tisztelje társait, a felnőtteket, ismerje meg a valódi értékeket, tudjon örülni, lelkesedni. Óvodánk legfőbb célkitűzése, hogy a gyermekek szeretetteljes, nyugodt légkörben, igényes körülmények között töltsék ovis éveiket. A napi tevékenységek során arra törekszünk, hogy egyensúlyban tartsuk az életkori sajátosságoknak megfelelő készségfejlesztést és az önfeledt játékot. Nevelési munkánkkal elősegítjük, hogy intézményünkből jól kommunikáló, saját véleményalkotásra képes, nyitott, egészséges, az iskolában jó esélyekkel induló gyermekek kerüljenek ki. A gyermekek napirendjét úgy alakítjuk, hogy a játék, a mozgás, a változatos intellektuális tevékenységek egyensúlyban legyenek. A változatosságon, sokszínűségen kívül törekszünk a gyermekek ideális (saját személyükre szabott) terhelésére. Az önfeledt játék is rendkívül fontos a gyermek egészséges fejlődéséhez. Meggyőződésünk, hogy csak a családokkal együttműködve lehet igazi eredményt elérni a gyermeknevelésben. Az egészségmegőrzésben a prevenció fontosságát valljuk, ezért lehetőséget adunk a megfelelő mennyiségű és minőségű mozgásos tevékenységre. Gondoskodunk a változatos, egészséges étrendről. A gyermekek fogainak épségét fogorvos ellenőrzi. 3

4 ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK Ezen házirend: A Évi CXC.törvény a nemzeti köznevelésről A nevelési oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet; Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjáról szóló 363/2012.(XII.17.) kormányrendelet Rendtartás évi LXXIX. törvény A gyermekek jogairól szóló nov. 20-án kelt egyezmény (hazánkban ben kihirdetve) 328/2011.(XII.29). Kormány rendelet a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 2015.évi LXXIII.törvény a Magyarország 2015.évi központi költségvetéséről szóló 2014.évi C.törvény módosításáról ( Gyvt. 151 ) Családok támogatásáról szóló 1998.évi LXXXIV.törvény évi CLXXXVII. Törvény a szakképzésről 2015.éviLXIII. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI.törvénynek az ingyenes bölcsődei és óvodai gyermekétkeztetés kiterjesztése érdekében történő módosításáról 2015.éviLXV. törvény a nemzeti köznevelésről szóló 2011.évi CXC. törvény módosításáról 32/2015.(VI.19) EMMI-rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII.31) EMMI-rendelet módosításáról Nevelőtestületi határozatok Az intézmény Alapító Okirata, Szervezeti és Működési Szabályzata, Pedagógiai Programja alapján készült. 4

5 Az intézmény adatai OM azonosítója: Neve: BALATONFÜREDI TÜNDÉRKERT ÓVODA. Székhelye: Balatonfüred. Noszlopy Gáspár u. 18. Alapító szerve: Városi Tanács Balatonfüred VB Felügyeleti szerve: Balatonfüred Város Önkormányzata, Szent István tér 1. cím: Telefonszám: Tagintézményünk: Balatonfüredi Tündérkert Óvoda Kökörcsin Tagóvoda 8245Pécsely, Iskola u cím: pecsely.ovoda canet.hu Telefonszám:

6 A házirend hatályba lépése: A házirendet az óvoda vezetője készíti el, és a nevelőtestület fogadja el. A házirend elfogadásakor, illetve módosításakor SZMK egyetértési jogot gyakorol. A házirend módosítására akkor kerül sor, ha a vonatkozó jogszabályokban változás áll be, vagy ha a szülők képviselőik útján, illetve a nevelőtestület erre javaslatot tesz. Többlet költség esetén fenntartó jóváhagyása szükséges. A házirend az óvoda minden pedagógusára, illetve valamennyi alkalmazottjára, az intézménybe járó 3 7 éves korú gyermekre és szüleikre vonatkozik. A házirend a kihirdetés és kifüggesztés napján lép hatályba. A házirend jogforrás, melynek megsértése jogsértés. Az óvoda törvényben meghatározott feladatai: Ellátásának keretei között felelős a gyermekek testi, értelmi, érzelmi, erkölcsi fejlődéséért. Az óvoda felelős a gyermekközösség kialakításáért és fejlődéséért. Az óvoda a gyermek személyiségének fejlesztésében, képességeinek kibontakoztatásában együttműködik a szülővel. Az óvoda a gyermekközösség kialakítása, fejlesztése során a szülők közösségével együttműködve végzi nevelő oktató munkáját. Az óvodai nevelés szakasza a gyermek három éves korában kezdődik és ha jogszabály másképp nem rendelkezik tart annak az évnek augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a hetedik életévét betölti. A szülő kérésére a gyermek augusztus 31. után további óvodai nevelésben vehet részt, ha az óvoda nevelőtestülete (a szakértői és rehabilitációs bizottság javaslatára) azzal egyetért. A gyermek ötödik évének betöltésétől kezdve, óvodai nevelés keretében folyó felkészítő foglalkozáson köteles részt venni. 6

7 A gyermek jogai: A gyermeknek joga, hogy a nevelési oktatási intézményben biztonságban és egészséges környezetben neveljék és óvodai életrendjét pihenőidő, szabadidő, testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki. A gyermek személyiségét és emberi méltóságát és jogait tiszteletben kell tartani és védelmet kell számára biztosítani, fizikai és lelki erőszakkal szemben. A gyermek nem vethető alá testi fenyítésnek. A gyermek joga, hogy személyiségi jogait, cselekvési szabadságát és magánélethez való jogát az óvoda tiszteletben tartsa, e jogának gyakorlása azonban nem korlátozhat másokat e jogainak érvényesítésében. A gyermek joga, hogy képességeinek, érdeklődésének, adottságainak megfelelő nevelésben részesüljön. A gyermeknek joga van adottságának megfelelő megkülönböztetett ellátásban részesülni, pedagógiai szakszolgálathoz fordulni segítségért. Joga, hogy családja anyagi helyzetétől függően kedvezményes étkezésben részesüljön. Joga, hogy rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön. A gyermeknek, a tanulónak joga, hogy az oktatási jogok biztosához forduljon. A gyermek kötelességei: hogy részt vegyen a kötelező és választott tevékenységeken hogy óvja saját és társai testi épségét, egészségét; hogy megtartsa az óvoda helyiségei és az óvodához tartozó udvar használati rendjét; hogy megőrizze, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje az óvodában használt játékokat, eszközöket, óvja az óvoda létesítményeit, eszközeit; hogy az óvoda vezetői, pedagógusai és alkalmazottai, óvodatársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa. 7

8 A szülő jogai: A szülőt megilleti a nevelési oktatási intézmény szabad megválasztásának joga. Joga, hogy megismerje az intézmény pedagógiai programját, házirendjét SZMSZ-ét. Joga, hogy folyamatos tájékoztatást kapjon gyermeke fejlődéséről. A gyermek neveléséhez tanácsokat kapjon. A szülő kezdeményezheti óvodaszék, szülői szervezet létrehozását, részt vehet és közreműködhet annak tevékenységében. A szülő kötelességei: Biztosítsa gyermeke óvodai nevelés keretében folyó felkészítő foglalkozáson való részvételét; Megtegye a szükséges intézkedéseket gyermeke jogainak érvényesítésében; Megtegyen minden tőle elvárhatót gyermeke fejlődéséért; Rendszeres kapcsolatot tartson a gyermekével foglalkozó pedagógusokkal; Elősegítse gyermekének a közösségbe történő beilleszkedését, az óvoda rendjének, a közösségi élet magatartási szabályainak elsajátítását, és tisztelettudó magatartást tanúsítson az intézmény dolgozói felé. Köteles gyermekét az oktatási törvény értelmében abban az évben, amikor 6.-dik életévét augusztus 31 ig betölti az iskolába beíratni. A tankötelezettség megállapítása a 20/2012.(VIII.31) EMMI rendelet 21 -a alapján történik. Az óvoda a gyermekről óvodai szakvéleményt állít ki. 8

9 RÉSZLETES SZABÁLYOK Az óvodai beiratkozás és egyéb tudnivalók A beiratkozás, a gyermek és szülei személyes megjelenésével történik, a gyermekre vonatkozó információk rögzítésével, amit a szülők tájékoztatása előz meg. A gyermek számára lehetőséget biztosítunk ez idő alatt,hogy megismerkedhessen óvodánk életével, a gyerekekkel és az óvónőkkel, bekapcsolódhasson tevékenységükbe. A szülők számára igyekszünk lehetőséget teremteni óvodánk minél alaposabb megismerésére. Ennek egyik formája a nyitott foglalkozások tartása, közös ünnepségek, játszóidők teremtése. Minden szülőt partnerének tekinti óvodánk, s kölcsönös őszinteséggel és segítő szándékkal mindent elkövetünk óvodánk és benne gyermekeink minél jobb ellátásáért. A beiratkozás minden év áprilisában történik. A szülők a beíratáshoz a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót, lakcímet igazoló kártyát, TAJ kártyát, és a szülő személyi azonosító és lakcímét igazoló hatósági igazolványt hozzák magukkal. Az óvodába való felvétel feltétele a gyermek szobatisztasága. A Pécselyi Kökörcsin Tagóvodában az Alapító okirat szerint biztosítjuk azoknak az autista kisgyermekeknek az integrált nevelését, akik az Országos Szakértői Bizottság véleménye alapján közösségben integrálhatóak. A sikeres integrációhoz biztosítjuk a szükséges, a gyermek speciális igényeihez alkalmazkodó autizmus specifikus eszköz és módszertárt. Biztosítjuk a törvényileg előírt személyi feltételeket az óvodapedagógusok mellett: - utazó gyógypedagógust heti két órában, - gyógypedagógiai asszisztenst. 9

10 Nevelési alapelv Óvodásainkat a tradicionális nevelés alapján a felnőttek és egymás tiszteletére neveljük, arra, hogy el tudják fogadni társaik egyéniségének különbözőségét, másságát, ki tudják fejezni magukat, de képesek legyenek alkalmazkodni is, az esetleges konfliktusokat ne durvasággal, erőszakossággal, árulkodással oldják meg. Igyekszünk határozott, ugyanakkor megértő gyermekeket nevelni. Kérjük, hogy törekvésünk sikere érdekében, otthon is ezeket az alapelveket erősítsék gyermekeikben. A gyermek értékelése: Az értékelés fontos közösség alakító tényező. Az óvodában a pozitív értékelés az elsődleges: a jutalmazás és ennek előlegezett formája a biztatás. Ezzel erősíthetők leginkább a gyermek helyes megnyilvánulásai és ezzel alakítható ki a pozitív motiváció. Jutalmazás: Serkentő hatású, mindig erősítse a helyes cselekvést, és továbbiakra sarkallja. Mindig figyelembe kell venni a gyermek életkorát, minél kisebb a gyermek a jutalom annál személyesebb jellegű (gyermek megsimogatása, megölelése) legyen. Figyelembe kell venni az egyéni erőfeszítéseket, az első sikerek megszületését, a fejlődést. Jutalmazás fajtái: Dicséret: személyes jellegű szeretet kifejezésétől egészen a példaként való kiemelésig Megbízatások adása Tevékenységbe való bevonás Kedvelt elfoglaltságok biztosítása Tárgyi jutalmazást az óvodában nem alkalmazunk. 10

11 Büntetés: Mindig a gyermek viselkedésének közösségellenességére irányuljon. A pillanatnyilag adott magatartást ítéljük el és nem a gyermeket. Akkor éri el célját, ha segíti a gyermeket abban, hogy a helytelen viselkedésformát kiküszöbölje. Nem lehet célja a megszégyenítés. A helyesen nevelt kisgyermek minden megrovást restell, nem lehet cél a kipellengérezés. Büntetés fajtái Rosszalló tekintet Figyelmeztetés Időleges kiemelés az adott tevékenységből A gyermeket bevonjuk a szabályok kialakításába, megfogalmazásába. A gyermek magatartásának helyes értékelési módját igyekszünk a családba is átvinni hisz csak egységes nevelési elvekkel tudjuk céljainkat elérni, megvalósítani. Napirend Gyülekező, játék, készségfejlesztés a csoportszobában Folyamatos tízórai Kötött és kötetlen tevékenységek (mese, vers, ének-zene, tánc, környezetismeret, testnevelés, tinikondi használata, matematika, vizuális tevékenység) Fejlesztő és logopédiai foglalkozások a meghatározott napokon, ovi kézilabda csütörtökönként, ovis torna péntek du Tisztálkodás, öltözködés, levegőzés udvari játék, séta az időjárás függvényében a szabadban Terítés, ebéd, tisztálkodás, lefekvés mesehallgatás Délutáni alvás, vagy csendes pihenő Folyamatos ébredés, uzsonna, játék egyéb szabadon választott tevékenység, / udvari tartózkodás/ hazamenetelig. 11

12 Az óvoda nyitva tartása Az óvoda teljes nyitvatartási idejében a gyerekek óvodapedagógus felügyelete alatt állnak. Az óvodai nevelési év szeptember 1-től következő év augusztus 31-ig tart. Az óvoda a nyári hónapokban összevont gyermekcsoporttal működik. A nyári nagytakarítás időpontjáról február 15-ig tájékoztatást adunk a szülőknek. A pécselyi tagóvodából a szülők kérésére a gyermeket a Tündérkert óvoda fogadja. Az óvodában a nevelés nélküli munkanapok száma egy nevelési évben öt nap lehet, melynek időpontjáról a szülők legalább hét nappal előbb értesülnek. Hétfőtől péntekig reggel 6 30 órától délután ig. Pécselyi tagóvodában reggel 6.45 órától délután ig. Amíg a gyermek az intézményben tartózkodik, a bejárati ajtókat nem zárjuk kulcsra, tolózárral azonban be kell zárni a kertajtót, hogy a gyermekek az utcára ne jussanak ki. Beérkezés, távozás rendje, késés, hiányzás Nevelésünk, oktatásunk eredményessége érdekében kérjük, hogy ig érkezzenek meg gyermekükkel az óvodába. A később érkező gyermekek kapcsolódjanak be a napi tevékenységbe úgy, hogy a megkezdett foglalkozást ne zavarják meg. A gyermeket óvodába érkezéskor átöltöztetve minden esetben a szülő (vagy egyéb kísérő) személyesen adja át az óvónőnek, egyébként a pedagógus nem vállalhat érte felelősséget. A gyermekek hazavitele délután től, illetve délután tól történhet. A gyermeket az óvodából csak a szülő viheti el. Akadályoztatása esetén megbízott személyről gondoskodnia kell. Ellenkező esetben (a gyermekek biztonsága érdekében) a gyermek az óvodából az általunk ismeretlen személynek nem adható ki. Óvodás gyermeket csak 18 évesnél idősebb testvér vihet haza, a év közötti testvér pedig csak a szülő írásos engedélyével. Távozáskor, ha a szülő (hozzátartozó) átvette az óvónőtől a gyermeket, a további felelősség őt terheli. Óvónőtől való átvételnek számít, ha a szülő az óvónőnek jelzi 12

13 megérkezését, az óvónő a gyermeket szólítja és őt a szülő, vagy az általa meghatalmazott személy gondjaira bízza. A Pécselyi tagóvodában az autóbuszon kísérővel biztosítjuk a gyermekek biztonságos közlekedését. Csak jogerős bírósági végzés alapján korlátozható a gyermek kiadása valamelyik szülő részére. Gyermekeinket szeretnénk arra nevelni, hogy ha megérkeznek értük az óvodába, játékukat helyére téve köszönjenek el óvónőjüktől és ne várakoztassák szüleiket. Ezért kérjük, hogy távozáskor ne engedjék vissza gyermeküket az öltözőből a csoportszobába. Kérjük a szülőket, hogy a délutáni késést igyekezzenek elkerülni. Szíveskedjenek gyermekeik biztonságérzete érdekében megfelelő időpontban érkezni, az intézmény zárási idejét szem előtt tartva. Sorozatos késés esetén jegyzőkönyvet veszünk fel, harmadik eset után, jeleznünk kell a Kormányhivatal felé. Beszoktatási időn túl, a gyermekcsoportban az óvodai élet zavartalansága érdekében kérjük, ne tartózkodjanak testvérek, illetve szülők. Igyekszünk közös családi eseményeknek is teret adni, amelyeken minden kedves vendéget örömmel látunk. A mindennapi óvodai életben az óvónő teljes figyelmére szükség van, hogy a rábízott gyermekeket maradéktalanul elláthassa. Ha a gyermek az óvodai foglalkozásról távol marad, mulasztását igazolnia kell. A mulasztás igazolása minden óvodaköteles gyermekre egyformán kötelező, akit nem mentettek fel az óvodakötelezettség alól, akár négy órát, akár többet tartózkodik az óvodában. A mulasztás igazolt ha a) a szülő az óvodavezetőnek írásbeli kérelmet nyújt be,és engedélyt kap a távolmaradásra, b) a gyermek beteg volt, és azt igazolja, c) a gyermek hatósági intézkedés vagy egyéb alapos indok miatt nem tudott óvodába járási kötelezettségének eleget tenni. 13

14 Az igazolatlan hiányzás büntetési fokozatai Ha a gyermek távolmaradását nem igazolják, a mulasztás igazolatlan. Öt nap hiányzás esetén Ha a gyermek az Nkt. 8. (2) bekezdése alapján vesz részt óvodai nevelésben, és egy nevelési évben igazolatlanul öt nevelési napnál többet mulaszt, az óvoda vezetője értesíti a gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóságot és a gyermekjóléti szolgálatot. Az értesítést követően a gyermekjóléti szolgálat az óvoda, haladéktalanul intézkedési tervet készít,amelyben a mulasztás okának feltárására figyelemmel meghatározza a gyermeket, veszélyeztető és az igazolatlan hiányzást kiváltó helyzet megszüntetésével, a gyermek óvodába járásával kapcsolatos, továbbá a gyermek érdekeit szolgáló feladatokat. Tíz nap hiányzás esetén Ha a gyermek az Nkt. 8. (2) bekezdése alapján vesz részt az óvodai nevelésben, és az igazolatlan mulasztása egy nevelési évben eléri a tíz nevelési napot, az óvoda vezetője a mulasztásról tájékoztatja az általános szabálysértési hatóságot. Húsz nap hiányzás esetén Ha a gyermek az Nkt. 8. (2) bekezdése alapján vesz részt az óvodai nevelésben, és igazolatlan mulasztása egy nevelési évben eléri a húsz nevelési napot, az óvoda vezetője haladéktalanul értesíti a gyermek tényleges tartózkodási helye szerint illetékes gyámhatóságot. [20/2012. EMMI rendelet 51. (4)] Betegség vagy egyéb okból való távolmaradást, legkésőbb a hiányzás napján 10 óráig szíveskedjenek az óvoda felé jelezni. A következő napi étkezést csak így lehet lemondani. Étkezések Étkezések időpontja: óráig folyamatos tízórai órakor ebéd órakor uzsonna. Az étkezési idő után érkező gyermekeket célszerű otthon megetetni. Az öltözőben étkezni nem helyes. Kérjük a kedves szülőket, ne adjanak csokoládét, rágógumit, stb. gyermeküknek elváláskor, vagy érkezéskor. Konkrét programok módosíthatják a fenti étkezési időpontokat, pl. a testnevelés foglalkozás mindig 8 30 órakor kezdődik, ti. nem egészséges étkezés után közvetlenül a torna. 14

15 Jó időben a testnevelés foglalkozásokat igyekszünk célszerűen a szabadban tartani, ezért a reggelit az eredeti időpontban kezdjük. Az óvoda konyhájában csak a személyzet tartózkodhat. Étel allergia esetén az eltérő étkezés lehetőségét biztosítjuk. Több komponensű ételallergia esetén szakorvosi zárójelentés alapján a szülő saját felelőssége tudatában biztosítja a gyermeke étkezését. Térítési díj befizetése A térítési díj beszedése a hirdetőtáblán feltüntetett napokon történik. A gyermekvédelmi törvény 151 módosított (5) bekezdése alapján 2015.szeptember 1-től ingyenes étkezésre jogosult az óvodás gyermek ha, - rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül - tartósan beteg vagy fogyatékos, - családjában tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelnek, - családjában három vagy több gyermeket nevelnek, - nevelésbe vételét rendelte el a gyámhatóság, - családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a kötelező legkisebb munkabér személyi jövedelemadóval, munkavállalói, egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékkal csökkentett, azaz nettó összegének 130%-át.(89408ft) A 328/2011.(XII.29) Korm.rendelet 6.melléklet szerinti nyilatkozatát az intézményvezetőhöz kell benyújtani A befizetés minden hónap második hetében történik. Be nem jelentett hiányzás esetén a szülő a térítési díj visszafizetésére nem tarthat igényt. Az óvodába behozandó felszerelés Az óvoda biztosítja a foglalkozásokhoz az eszközöket, így csak a gyermek személyes holmijára van szükség: Váltócipő a csoportszobai tartózkodáshoz (jól szellőző lábbeli, lehetőleg szandál). Udvari játékhoz összekoszolható ruha, cipő. Egy-két váltás alsónemű. 15

16 Tornához kényelmes ruha. Fogkefe, fogmosó pohár, fésű. Alváshoz pizsama, takaró, lepedő, párna, ágynemű huzat. Pancsoláshoz papucs, úszósapka, törölköző, nejlonzacskó a vizes holminak, hosszú hajú kislányoknak száraz hajgumi. Óvodai ünnepeinkről, azok idejéről, az ünneplés módjáról, ünnepi ruha szükségességéről időben tájékoztatást adunk. A gyerekek ruhája, cipője gyakran összecserélődhet. Kérjük, jellel vagy névvel ellátni a gyermek holmiját, a csere megelőzése érdekében. Kérjük, az óvodába bevitt dolgok körét az óvónőnek bejelenteni. A gyermekek személyes holmiját az öltözőben szíveskedjenek elhelyezni. Az óvodai bejáráshoz nem szükséges dolgok bevitelére vonatkozó szabályok: 1. A Ft értékhatár feletti ékszer, játék, stb. behozatalát nem támogatjuk, értük felelősséget nem vállalunk. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a fenti előírások megsértése esetén az intézmény a bekövetkezett károkért, egyáltalán nem felel. Óvodán belüli dohányzás tilalma Az óvoda egész területén tilos a dohányzás! Az óvoda épületében valamint a kerítésen belüli területen sem lehet dohányzóhelyet kijelölni, akár használják a gyerekek, akár nem! A dohányzóhelyet nem lehet az intézmény bejáratától számított 5 méteren belül kijelölni. A dohányzást tiltó feliratok jól láthatóan, az óvoda területének több pontján kihelyezettek. 16

17 Együttműködés a szülőkkel Annak érdekében, hogy a gyerekeket a nekik legmegfelelőbb módszer szerint neveljük, szükség van igazi együttműködésre, nyitottságra és őszinteségre. Probléma, konfliktus, ellentét esetén mindenképpen keressék fel az óvónőt, vagy az óvoda vezetőjét, és velük közösen igyekezzenek megoldást találni. A szülőknek lehetőségük van rá és mi igényeljük is, hogy az óvodában folyó pedagógiai munka kialakításában, annak gyakorlatában, mint partnereink, a szülők aktívan vegyenek részt, ötleteikkel segítsék elő közös célunk megvalósítását. Szülői fórumok: szülői értekezlet, SZMK megbeszélések; játszó délutánok, nyílt napok; közös rendezvények előkészítése, lebonyolítása; fogadó óra (közösen egyeztetett időben); az óvónővel vagy a vezetővel történő, rövid, esetenkénti megbeszélések; a faliújság közös használata is az információk átadását segítik. A kellemes közösségi élethez hozzájárul a szülők önszerveződő együttműködése, amely ideális esetben hatékonyabbá teszi az óvodai munkát és a közösség helyes irányban való formálódását is. Fontos tudnivalók Alkohol és drog fogyasztása az intézmény egész területén tilos! Az óvoda egész területén tilos a dohányzás! Az óvoda területén kereskedelmi, ügynöki tevékenység nem folytatható, kivétel az óvoda által szervezett rendezvény alkalmával. Az óvoda látogatására (a jogosultakon kívül) csak az óvodavezető adhat engedélyt. Beteg, lázas, kiütéses, fejtetves, gyermek az intézményt nem látogathatja. Betegség esetén csak friss orvosi igazolással jöhet a gyermek óvodába. Az igazolást az óvónőnek át kell adni és a mulasztási naplóban meg kell őrizni. 17

18 51 (1) A beteg gyermek az orvos által meghatározott időszakban nem látogathatja az óvodát. Ha a pedagógus megítélése szerint a gyermek beteg, gondoskodik a többi gyermektől való elkülönítésétől, és lehető legrövidebb időn belül értesíti a gyermek szüleit. Azt, hogy a gyermek ismét egészséges és látogathatja az óvodát, orvosnak igazolnia kell. Az igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos időszakát. A szülőket kérjük, hogy elérhetőségüket, telefonszámukat az óvónőknek adják meg, hogy az óvodában történő megbetegedés esetén értesíteni tudjuk őket. Az információt bizalmasan kezeljük. Az óvodapedagógus és a szülő sem adhat be antibiotikumot a gyermeknek az intézmény területén kivétel az allergia gyógyszerek. Intézményi védő óvó előírások Az óvoda minden dolgozójának alapvető feladatai közé tartozik, hogy a gyermekek részére az egészségük, testi épségük megőrzéséhez szükséges ismereteket átadja, valamint, ha észleli, hogy a gyermek balesetet szenvedett, vagy ennek esélye fennáll, a szükséges intézkedéseket megtegye. Minden dolgozónak ismernie kell, és be kell tartania az SZMSZ-ben található munkabiztonsági szabályzat, valamint a tűzriadó terv rendelkezéseit. Az óvodai foglalkozásokat az óvoda helyiségeiben, ill. egyéb, a foglalkozás megtartására alkalmas helyen kell megszervezni. Az óvodapedagógusok az óvodai foglalkozásokon, valamint az ügyeleti beosztásukban meghatározott időben kötelesek a rájuk bízott gyermekek tevékenységét folyamatosan figyelemmel kísérni, a rendet megtartani, valamint a baleset-megelőzési szabályokat a gyermekekkel betartatni. Az óvodán kívül akkor szervezhető foglalkozás, ha a gyermekek intézményi felügyelete a külső helyszínen, továbbá az oda-és visszajutás közben biztosított. Az óvodán kívüli foglalkozásról a szülőt előzetesen faliújságon tájékoztatni kell. Úszásoktatás csak óvónői felügyelet mellett történhet. 18

19 Az óvodapedagógusoknak az óvodai foglalkozásokon a gyermekekkel ismertetni kell a veszélyforrásokat, a tilos és az elvárható magatartásformákat. Az óvodapedagógusoknak feltétlenül foglalkozniuk kell a balesetek megelőzését szolgáló szabályokkal a következő esetekben. A nevelési év megkezdésekor az első héten ismertetni kell: az óvoda környékére vonatkozó közlekedési szabályokat; a házirend balesetvédelmi előírásait; a rendkívüli esemény (baleset, tűzriadó, bombariadó, természeti katasztrófa óvó-védő rendszabályait) bekövetkezésekor szükséges teendőket, a menekülési útvonalat, a menekülés rendjét; a gyermek kötelességeit a balesetek megelőzésével kapcsolatban; tanulmányi kirándulások, túrák előtt; a nyári idénybalesetek veszélyeire fel kell hívnia a figyelmüket. Reméljük, senkinek nem okoz gondot házirendünk betartása. A házirenden kívüli, óvodánk működésével, hagyományaival kapcsolatban felmerült kérdésekkel forduljanak bizalommal óvodánk illetékes munkatársaihoz, illetve a szülői munkaközösség tagjaihoz. A házirend nyilvánosságra hozatala szülői értekezleteken történik, majd a megismerhetőség folyamatos biztosítása céljából az intézmény épületében kifüggesztésre kerül. A házirend egy példányát a gyermek óvodai beíratásakor, illetve annak érdemi változása esetén át kell adni a szülőnek. 19

20 Amire még szükséged lehet: Tisztasági csomag: - papír zsebkendő - folyékony szappan - szalvéta - fogkrém, fogmosó pohár, fogkefe - WC papír Alváshoz: - kispárna - paplan - lepedő ( 130 X 50 ) gumis is jó - pizsama Játékhoz, szekrénybe: - váltóruha időjárásnak megfelelően - váltócipő - fehérnemű Tornához: - kisnadrág - tornapoló - tornacipő 20

21 LEGITIMÁCIÓS ZÁRADÉK Az óvoda OM azonosítója: Készítette: Pungor Éva Legitimációs eljárás Az érvényességet igazoló aláírások:../2015 határozatszámon Véleménynyilvánítók a nevelőtestület nevében óvodai szülői szervezet nevében./2015..határozatszámon jóváhagyta: Intézményvezető Tagintézmény vezető Ph. Egyetértését kinyilvánító: Fenntartó Hatályos:2015.szeptember 01 21

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu

Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda 6768 Baks, Rózsa u. 1. Tel.: 62/269-387 E-mail: ovodabaks@invitel.hu BEVEZETÉS Az óvodai házirendet az intézményvezető előterjesztése alapján a nevelőtestület

Részletesebben

NÓGRÁDMEGYERI NAPSUGÁR ÓVODA HÁZIRENDJE

NÓGRÁDMEGYERI NAPSUGÁR ÓVODA HÁZIRENDJE NÓGRÁDMEGYERI NAPSUGÁR ÓVODA HÁZIRENDJE NÓGRÁDMEGYERI NAPSUGÁR ÓVODA HÁZIRENDJE Az óvoda már 1983 óta fogadja a gyerekeket sokoldalú, szakképzett óvónők közreműködésével. ~ 25 fős csoportokban differenciáltan

Részletesebben

A Győrújfalui Vadvirág Óvoda Házirendje szeptember

A Győrújfalui Vadvirág Óvoda Házirendje szeptember 1 12 H Á Z I R E N D G Y Ő R Ú J F A L U I V D Ó V O D A H-9171Győrújfalu, Mártírok útja 5/b 96/ 339-055 E-mail: ovoda@gyorujfalu.hu I R Á G A Győrújfalui Vadvirág Óvoda Házirendje 1 2013. szeptember 1

Részletesebben

RÁBAGYARMATI MANÓ ÓVODA. Házirendje. Hatályba lépés időpontja:2014.szeptember 01.

RÁBAGYARMATI MANÓ ÓVODA. Házirendje. Hatályba lépés időpontja:2014.szeptember 01. RÁBAGYARMATI MANÓ ÓVODA Házirendje Készítette: Kovács Vilmosné Hatályba lépés időpontja:2014.szeptember 01. Általános Tudnivalók Ezen házirend: a Köznevelésről szóló 2011. évi CXC.törvény; (NKT) 15/1998.(IV.30.)NM

Részletesebben

LŐRINCI NAPSUGÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE HÁZIRENDJE

LŐRINCI NAPSUGÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE HÁZIRENDJE LŐRINCI NAPSUGÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE HÁZIRENDJE Készítette: Bózsvári Lászlóné intézményvezető Hatályba lépés időpontja: 2013. április 1. LŐRINCI NAPSUGÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE HÁZIRENDJE BEVEZETŐ Kedves Szülők!

Részletesebben

PITYPANG ÓVODA HÁZIRENDJE

PITYPANG ÓVODA HÁZIRENDJE PITYPANG ÓVODA HÁZIRENDJE 1 A Pitypang Óvoda Házirendje A Házirend az óvodai gyermekközösség érdekeinek szem előtt tartásával a csoportok mindennapi életritmusának szervezését, az intézmény belső életének,

Részletesebben

FÓTI BOGLÁRKA ÓVODA és BÖLCSŐDE FÓT, BÖLCSŐDE ÚT 1-2 HÁZIRENDJE

FÓTI BOGLÁRKA ÓVODA és BÖLCSŐDE FÓT, BÖLCSŐDE ÚT 1-2 HÁZIRENDJE FÓTI BOGLÁRKA ÓVODA és BÖLCSŐDE FÓT, BÖLCSŐDE ÚT 1-2 HÁZIRENDJE Készítette: Nyéki Lászlóné Hatályba lépés időpontja:... 1 FÓTI BOGLÁRKA ÓVODA és BÖLCSŐDE FÓT HÁZIRENDJE BEVEZETŐ Kedves Szülők! Kérjük,

Részletesebben

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND

Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND Biatorbágyi Korai Fejlesztő Központ HÁZIREND 1. Bevezető rendelkezések: A házirend szabályai-mint a törvény felhatalmazásán alapuló intézményi belső jogi normák-kötelezőek az intézménnyel jogviszonyban

Részletesebben

1Házirend. 1. Általános információk az óvodáról. 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma

1Házirend. 1. Általános információk az óvodáról. 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma 1Házirend 1. Általános információk az óvodáról 1.1. Az óvoda neve, címe, telefonszáma Napsugár Óvoda és Bölcsőde 9222 Hegyeshalom Damjanich u. 2/a Tel./Fax: 96/220-589 1.2. Az óvoda vezetőjének neve: Magyarné

Részletesebben

A KAPOSMÉRŐI BOKRÉTA ÓVODA HÁZIRENDJE. Általános információk

A KAPOSMÉRŐI BOKRÉTA ÓVODA HÁZIRENDJE. Általános információk A KAPOSMÉRŐI BOKRÉTA ÓVODA HÁZIRENDJE Általános információk Az óvoda elnevezése: Kaposmérői Bokréta Óvoda Az óvoda címe: 7521 Kaposmérő, Hunyadi János u. 11. Az óvoda elérhetősége: +36 82/ 477 014, +36

Részletesebben

ÓVODAI HÁZIREND 2006. Készítette: Kápolnásiné Sági Andrea mb. óvodavezető PH: Ellenőrizte: Aláírás: Dátum: mb.

ÓVODAI HÁZIREND 2006. Készítette: Kápolnásiné Sági Andrea mb. óvodavezető PH: Ellenőrizte: Aláírás: Dátum: mb. 1. oldal, összesen: 13 ÓVODAI HÁZIREND 2006. Készítette: Kápolnásiné Sági Andrea mb. óvodavezető PH: Ellenőrizte: Aláírás: Dátum: mb. Kápolnásiné Sági Andrea Gyál. 2006-01.-02. óvodavezető: Elfogadta:

Részletesebben

Janikovszky Éva ÁMK Óvoda

Janikovszky Éva ÁMK Óvoda JÉÁMK ÓVODA Janikovszky Éva ÁMK Óvoda Házirend 2013. 0 Tartalom 1. A házirend célja és feladata... 2 2. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai... 2 3. A házirend hatálya... 2 4. A házirend

Részletesebben

tobbsincs@kondorosiktv.hu

tobbsincs@kondorosiktv.hu Általános információk az óvodánkról: Az óvoda neve: Kondorosi Többsincs Óvoda és Bölcsőde Címe: 5553 Kondoros, Csabai út 25 sz. Telefonszáma: 66/ 388 635 Email címe: tobbsincsovi@freemail.hu tobbsincs@kondorosiktv.hu

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018-2019 NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10. fejezet 23. - a, 1.-2. bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Az óvoda

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

Balatonföldvári Kistérségi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény MESEVÁR ÓVODA HÁZIRENDJE

Balatonföldvári Kistérségi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény MESEVÁR ÓVODA HÁZIRENDJE Balatonföldvári Kistérségi Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény MESEVÁR ÓVODA HÁZIRENDJE Készítette: Töttösiné Iván Erzsébet óvodavezető Hatályba lépés időpontja: 2010. 09. 01.

Részletesebben

HÁZIREND. Legitimációs eljárás - Az érvényességet igazoló aláírások: 4/2013. (V.) határozatszámon jóváhagyta: Óvodavezető Ph

HÁZIREND. Legitimációs eljárás - Az érvényességet igazoló aláírások: 4/2013. (V.) határozatszámon jóváhagyta: Óvodavezető Ph Borzavári Manókert Óvoda 8428 Borzavár, Hóvirág u. 8. Tel.:88/468021 HÁZIREND Intézmény OM - azonosítója: 036973 Készítette: A nevelőtestület Legitimációs eljárás - Az érvényességet igazoló aláírások:

Részletesebben

DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK HOLLÓSY KORNÉLIA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE HÁZIRENDJE

DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK HOLLÓSY KORNÉLIA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE HÁZIRENDJE DOMBEGYHÁZ NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK HOLLÓSY KORNÉLIA EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE HÁZIRENDJE Készítette: Talpai Istvánné óvodavezető Hatályba lépés időpontja:... Óvoda Házirendje BEVEZETŐ Kedves Szülők!

Részletesebben

HÁZIREND. Készítette: Biró Irma óvodavezető. Hatályba lépés időpontja: 2009. 09. 01.

HÁZIREND. Készítette: Biró Irma óvodavezető. Hatályba lépés időpontja: 2009. 09. 01. 6722 Szeged, Szentháromság u. 47. Tel/Fax: 62/420-365 E-mail: mavoviszeged@vnet.hu Web: mavovoda.try.hu HÁZIREND Készítette: Biró Irma óvodavezető Hatályba lépés időpontja: 2009. 09. 01. Kedves Szülők!

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/ KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. nevelési év A nemzeti köznevelésről szóló törvény és annak végrehajtásáról rendelkező 229/2012. (VIII.28.) kormányrendelet alapján. Az óvoda megnevezése Székkutasi Líbor Ilona

Részletesebben

CSIGA-BIGA ÓVODA HÁZIREND

CSIGA-BIGA ÓVODA HÁZIREND CSIGA-BIGA ÓVODA HÁZIREND 1.1. Általános információk az óvodáról: Az óvoda neve: Csiga-Biga Óvoda Címe: 2131, Göd Pesti út 152. Telefon: 0670/5175110 Vezető: Szűcs Edina 1.2. Az intézmény nyitva tartása:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2015-2016 nevelési évhez A Nemzeti Erőforrás Miniszter

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Humánpolitikai Bizottságának április 7-ei rendes, nyílt ülésére Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., polgarmester@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány

Részletesebben

HÁZIREND. Az intézmény felügyeleti szerve:győr-moson-sopron Megye Kormányhivatala

HÁZIREND. Az intézmény felügyeleti szerve:győr-moson-sopron Megye Kormányhivatala HÁZIREND Az óvoda neve: Pillangó Óvoda Székhelye: 9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7. Telephelye:9200 Mosnmagyaróvár Szent István király út 9. Fenntartója: Népmese-ház Nonprofit Kft. Az intézmény

Részletesebben

os NEVELÉSI ÉV

os NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016-os NEVELÉSI ÉV SZENT MIKLÓS GÖRÖGKATOLIKUS ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016/2017-es NEVELÉSI ÉV A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

Közzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év

Közzétételi lista. 2018/2019- es nevelési év Közzétételi lista 2018/2019- es nevelési év Sarkad Város Önkormányzat Óvoda Kossuth Utcai Tagóvoda Szalontai Úti Tagóvoda Vasút Utcai Tagóvoda A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti

Részletesebben

HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart.

HÁZIREND. 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután ig tart. HÁZIREND 1. A Dalos Ovi nyitvatartási ideje reggel 6.30-tól délután 17.30-ig tart. 2. A gyerekeket 8.00 előtt kérjük behozni. A nagycsoportos korú gyerekeket az első foglalkozás előtt, reggel 7.45.-ig

Részletesebben

Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma:

Közzétételi lista. Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda. Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út az óvoda OM azonosító száma: Közzétételi lista Az óvoda neve: Kiskörei ÓV-LAK Óvoda Az óvoda címe: 3384 Kisköre, Béke út 9-11. az óvoda OM azonosító száma: 031423 2016/2017. nevelési év Tájékoztató az óvodai felvételről: Az óvoda

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA a 229/2012 (VIII.28) Kormány rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. fejezet 23. (1-2) bekezdés 2017-2018-as nevelési évre A Nemzeti Erőforrás Miniszter

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) Kormányrendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A székhelyi

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év KISVÁRDAI EGYESÍTETT ÓVODA OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA

Részletesebben

BÖLCSŐDEI HÁZIREND. A csoportszervezés vegyes életkorú csoportban történik.

BÖLCSŐDEI HÁZIREND. A csoportszervezés vegyes életkorú csoportban történik. BÖLCSŐDEI HÁZIREND Kedves Szülők! Kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig és a gyerekek érdekében, törekedjenek a benne leírtak betartására. 1. A bölcsőde működése

Részletesebben

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető

(Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető (Az óvoda hosszú bélyegzője) OM azonosító: 034678 KÖZZÉTÉTELI LISTA P.H. óvodavezető Pestszentlőrinci Robogó Óvoda 1181 Budapest, Kondor Béla sétány 14. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017/2018-OS

Részletesebben

PILLANGÓ ÓVODA HÁZIREND

PILLANGÓ ÓVODA HÁZIREND PILLANGÓ ÓVODA HÁZIREND 2014. HÁZIREND Az óvoda neve: Pillangó Óvoda Székhelye: 9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7. Fenntartója: Népmese- ház Nonprofit Kft. Az intézmény felügyeleti szerve:győr-

Részletesebben

DIÓSBERÉNYI NAPRAFORGÓ ÓVODA ÉS KONYHA 7072 DIÓSBERÉNY, ISKOLA U HÁZIREND A GYERMEKEK ÉS SZÜLŐK RÉSZÉRE

DIÓSBERÉNYI NAPRAFORGÓ ÓVODA ÉS KONYHA 7072 DIÓSBERÉNY, ISKOLA U HÁZIREND A GYERMEKEK ÉS SZÜLŐK RÉSZÉRE HÁZIREND A GYERMEKEK ÉS SZÜLŐK RÉSZÉRE Készítette: Zei Ramóna óvodavezető 2018. 1 Tartalomjegyzék Általános tudnivalók... 3 Az óvodai felvételre, óvodalátogatásra vonatkozó szabályok... 4 Az óvodai étkeztetésre

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A nevelési év K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A 2018-2019. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII.28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. - a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

ZICHY MÁRTA ÓVODA OM: HÁZIREND Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. Készítette: Szabadosné Kiss Melinda Iktató szám: 212/2017.

ZICHY MÁRTA ÓVODA OM: HÁZIREND Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. Készítette: Szabadosné Kiss Melinda Iktató szám: 212/2017. ZICHY MÁRTA ÓVODA OM:202221 HÁZIREND Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 2017 Készítette: Szabadosné Kiss Melinda Iktató szám: 212/2017. I. Általános információk: Óvoda neve és címe: Zichy Márta

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2016-2017 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 136/2016 A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

CSABA JÓZSEF ÁMK ÓVODÁJA HÁZIREND

CSABA JÓZSEF ÁMK ÓVODÁJA HÁZIREND CSABA JÓZSEF ÁMK ÓVODÁJA HÁZIREND OM: 202345 2013-03-29. Tartalomjegyzék Általános tudnivalók 2. Az óvodai felvételre, óvodalátogatásra vonatkozó szabályok.3. Az óvodai étkeztetésre vonatkozó tudnivalók.3.

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre

KÖZZÉTÉTELI LISTA a nevelési évre KÖZZÉTÉTELI LISTA a 2017-2018. nevelési évre A 229/2012 (VIII.28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közre: Az óvoda megnevezése

Részletesebben

1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A HÁZIREND JOGISZABÁLYI ALAPJA 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (továbbiakban Nkt.) 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és

Részletesebben

A TÜNDÉRKERT ÓVODA KÖKÖRCSIN TAGÓVODA HÁZIRENDJE

A TÜNDÉRKERT ÓVODA KÖKÖRCSIN TAGÓVODA HÁZIRENDJE A TÜNDÉRKERT ÓVODA KÖKÖRCSIN TAGÓVODA HÁZIRENDJE H Á Z I R E N D BEVEZETŐ Kedves Szülők! Kérjük, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig, és a gyerekek érdekében törekedjenek

Részletesebben

A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai

A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje. A házirend elfogadásának és módosításának szabályai A Budapesti Zsidó Hitközség Benjámin Óvodájába járó gyermekek Házirendje I. A házirend hatálya 1. Ez a házirend a Benjámin Óvodába járó gyermekekre és szüleikre vonatkozik. A házirend célja, hogy meghatározza

Részletesebben

ÓVODAI HÁZIREND. Vámosszabadi Vackor Óvoda. OM azonosító: 030410. VIDA ESZTER óvodavezető. Vámosszabadi 2015. 9061.Vámosszabadi Szabadi út.53.

ÓVODAI HÁZIREND. Vámosszabadi Vackor Óvoda. OM azonosító: 030410. VIDA ESZTER óvodavezető. Vámosszabadi 2015. 9061.Vámosszabadi Szabadi út.53. Vámosszabadi Vackor Óvoda 9061.Vámosszabadi Szabadi út.53. ÓVODAI HÁZIREND OM azonosító: 030410 A nevelőtestület közreműködésével készítette: VIDA ESZTER óvodavezető Vámosszabadi 2015. -1- Óvodai Házirend

Részletesebben

Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

Zuglói Tündérkert Óvoda 1144 Budapest, Kántorné sétány 9. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016. nevelési év A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Rajki István Általános Művelődési Központ Játékvár Óvodája 2014/2015. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló

Részletesebben

OM azonosító: 201546 HÁZIREND Intézmény neve: Micimackó Óvoda. Házirend. Intézmény neve: Micimackó Óvoda

OM azonosító: 201546 HÁZIREND Intézmény neve: Micimackó Óvoda. Házirend. Intézmény neve: Micimackó Óvoda Házirend Intézmény neve: Micimackó Óvoda 1 TARTALOMJEGYZÉK 1. Általános információk... 3 2. Az intézmény helye a köznevelési rendszerben, a nevelési év rendje... 3 3. Az óvoda napi nyitva tartási rendje...

Részletesebben

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS.

HÁZIREND. Szemléletmódunkat meghatározzák az óvodáskorú gyermek legfőbb életkori sajátosságai a JÁTÉK és a MOZGÁS. HÁZIREND Az óvodáskorú gyermek nevelése elsősorban a család feladata, melyben az óvoda kiegészítő szerepet játszik. Feladatunknak tekintjük a gyermeki személyiség kibontakoztatását az egyéni képességek

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV BOGYISZLÓI KISTARISZNYA ÓVODA 7132. BOGYISZLÓ, PETŐFI S. U. 16. Tel: 06-74-440-774 E-mail: ovoda@bogyiszlo.hu OM: 202193 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015-2016 NEVELÉSI ÉV Ikt.sz. 107/2015 A Nemzeti Erőforrás

Részletesebben

HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE

HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE Dusnoki Óvoda és Bölcsőde 6353 Dusnok Óvoda u. 2. 78 / 401 383 OM:202015 Kedves Szülők! HÁZIREND SZÜLŐK RÉSZÉRE Kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig és a gyermekek

Részletesebben

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017.

Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. Szegedi Nemzetközi Általános Iskola HÁZIREND 2017. 1 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. TARTALOMJEGYZÉK 2 2. A HÁZIREND CÉLJA, HATÁLYA 3 2.1. TÖRVÉNYI ELŐÍRÁSOK 3 2.2. A HÁZIREND CÉLJA 4 3. A HÁZIREND TARTALMI ELEMEI

Részletesebben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben

A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Medgyesegyházi Varázserdő Óvoda közzétételi listája a 2018/2019-es nevelési évben A Kormány A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII.28.) rendelete szabályozza a nevelési

Részletesebben

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év Csillag Közi Központi Társulási Ó v o d a OM azonosító: 201 061 4600 Kisvárda Csillag köz 2. Tel.: 06-45/405-225. E-mail: csillagovi@naracom.hu Web: www.csillagovoda.info NEVELÉSI OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

Mihályi Napfény Óvoda. Házirend szeptember

Mihályi Napfény Óvoda. Házirend szeptember Mihályi Napfény Óvoda Házirend 2016. szeptember Készült: a Közoktatásról szóló többször módosított- 1993.LXXIX. Törvény a nevelési és oktatási intézmények működéséről szóló 11/1994. évi (VI.8.) MKM rendelet

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé:

KÖZZÉTÉTELI LISTA. A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: KÖZZÉTÉTELI LISTA A Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 10. fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat tesszük közzé: ARANY JÁNOS ÓVODA 2015/16. NEVELÉSI ÉV Szervezeti, személyzeti

Részletesebben

LÁTRÁNYI EGYSÉGES ÓVODA BÖLCSÖDE

LÁTRÁNYI EGYSÉGES ÓVODA BÖLCSÖDE LÁTRÁNYI EGYSÉGES ÓVODA BÖLCSÖDE HÁZIRENDJE 2014. OM SZÁM: 202389 Készítette: Császár Bíró Zsuzsanna intézményvezető Érvényes: 2014. szeptember 1. TARTALOMJEGYZÉK 1. Törvényi háttér, általános információk,

Részletesebben

MAJSI ÓVODA HÁZIRENDJE

MAJSI ÓVODA HÁZIRENDJE MAJSI ÓVODA HÁZIRENDJE 2013 Általános tudnivalók Ezen házirend a Közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXXIX. törvény; 2011.évi CXC. tv a nemzeti köznevelésről a nevelési-oktatási intézmények

Részletesebben

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, 2013. január 24.

Szent Imre Óvoda. Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató. Székesfehérvár, 2013. január 24. Szent Imre Óvoda Székesfehérvár HÁZIREND PH. Csák Lajos igazgató Székesfehérvár, 2013. január 24. A házirend tartalma Általános információk az óvodáról... 3 A nevelési év rendje... 3 Az intézmény pontos

Részletesebben

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre

INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA / nevelési évre Ferencvárosi Epres Óvoda 1098 Budapest, Epreserdő u. 10. Telefon: 280-6705 e-mail: epresovoda@freemail.hu INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017. / 2018. nevelési évre Jogszabályi háttere: A nemzeti köznevelésről

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012 (VIII.28) korm.rendelet 23 (2) értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: 1. A közoktatási intézmény adatai A közoktatási intézmény neve KIMBI Óvoda A közoktatási

Részletesebben

Szálkai Óvoda. Házirend 2014.

Szálkai Óvoda. Házirend 2014. Szálkai Óvoda Házirend 2014. Általános tudnivalók Óvoda neve: Szálkai Óvoda Óvoda címe: 7121 Szálka Petőfi u. 3. Telefonszám: 74/409-997 Óvodavezető: Mészáros Éva Margit Házirend jogi háttere: A nemzeti

Részletesebben

Pesti Úti Óvoda és Köztársaság Utcai Tagóvoda HÁZIRENDJE

Pesti Úti Óvoda és Köztársaság Utcai Tagóvoda HÁZIRENDJE Pesti Úti Óvoda és Köztársaság Utcai Tagóvoda HÁZIRENDJE Készítette: Szűrszabóné Révész Zsuzsanna óvodavezető Hatályba lépés időpontja: 2013. április 01 1 BEVEZETŐ Kedves Szülők! A Nemzeti Köznevelési

Részletesebben

Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: Orgovány Kölcsey u.1. 76/

Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: Orgovány Kölcsey u.1. 76/ Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde OM azonosító: 202188 6077 Orgovány Kölcsey u.1. 76/376-378 email: orgovoda@freemail.hu Különös közzétételi lista a 2016/2017 nevelési évről A kormány 229/2012

Részletesebben

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND

VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND VÁROSI INTÉZMÉNYI KÖZPONT ÓVODÁK ÉS BÖLCSŐDÉK INTÉZMÉNYEGYSÉGE FÜZESABONY HÁZIREND Füzesabony 2009 1. Az óvoda helye az oktatási rendszerben, óvodai felvétel - Az óvoda 3 éves kortól az iskolába járáshoz

Részletesebben

SZOMBATHELYI BARÁTSÁG ÓVODA HÁZIRENDJE

SZOMBATHELYI BARÁTSÁG ÓVODA HÁZIRENDJE SZOMBATHELYI BARÁTSÁG ÓVODA HÁZIRENDJE OM: 036458 HÁZIREND 2015. Készítette: Sárosiné Somogyi Irén óvodavezető 1. BEVEZETŐ: Az óvoda házirendje a hatályos törvényeket, rendeleteket alapul véve szabályozza

Részletesebben

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola

Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista. Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Óvodai Nevelési-oktatási intézmény Közzétételi Lista Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Törvényi háttér: A kormány 229/2012. (VII.28) Korm. rendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény

Részletesebben

Nyergesújfalui Napsugár Óvoda OM: 203075 HÁZIREND

Nyergesújfalui Napsugár Óvoda OM: 203075 HÁZIREND Nyergesújfalui Napsugár Óvoda OM: 203075 HÁZIREND Érvényes: Készítette: 2015. 09. 01-től Rábl Krisztina intézményvezető Kedves Szülők! Az óvodai nevelésünk célja a gyermekek sokoldalú és harmonikus fejlesztése,

Részletesebben

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ , Különös közzétételi lista

ALSÓVÁROSI ÓVODA Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ ,   Különös közzétételi lista ALSÓVÁROSI ÓVODA 2600 Vác, Vám u. 11. Telefon: 27/ 317-092, e-mail: forteovi@vipmail.hu Különös közzétételi lista Az intézmény neve, székhelye: Vác Város Önkormányzat Képviselő- testületének Alsóvárosi

Részletesebben

Jászkiséri Városi Óvoda. 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu H Á Z I R E N D. OM azonosító: 035770

Jászkiséri Városi Óvoda. 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu H Á Z I R E N D. OM azonosító: 035770 Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu H Á Z I R E N D OM azonosító: 035770 Az óvoda feladatának tekinti, hogy derűs, nyugodt légkört biztosítson a

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szervezeti adatok Intézmény megnevezése, címe Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda Általános Iskola és Gimnázium Intézmény OM azonosítója 027743 Óvoda elérhetőségei Telefon:06 78462

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁ OS ISKOLA ÉS ÓVODA 7084, PINCEHELY, KOSSUTH U. 67. Házirend. Bevezető

VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁ OS ISKOLA ÉS ÓVODA 7084, PINCEHELY, KOSSUTH U. 67. Házirend. Bevezető VÖRÖSMARTY MIHÁLY ÁLTALÁ OS ISKOLA ÉS ÓVODA 7084, PINCEHELY, KOSSUTH U. 67. Házirend Az óvoda neve: Vörösmarty Mihály általános iskola és óvoda Napköziotthonos óvodája Az óvoda címe: 7084 Pincehely Kossuth

Részletesebben

KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA 4335 Kántorjánosi, Arany János út 38. OM: 200251 HÁZIREND 2015. Készítette: Rácz Istvánné Intézményvezető

KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA 4335 Kántorjánosi, Arany János út 38. OM: 200251 HÁZIREND 2015. Készítette: Rácz Istvánné Intézményvezető KÁNTORJÁNOSI CSICSERGŐ ÓVODA 4335 Kántorjánosi, Arany János út 38. OM: 200251 HÁZIREND 2015. Készítette: Rácz Istvánné Intézményvezető TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETŐ 3. o. 1.1. A házirend célja 3. o. 1.2.

Részletesebben

Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/ H Á Z I R E N D. OM azonosító:

Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/ H Á Z I R E N D. OM azonosító: Jászkiséri Városi Óvoda 5137 Jászkisér, Kossuth tér 3. Tel.: 57/450-497 E-mail: kisovi@pr.hu H Á Z I R E N D OM azonosító: 035770 2015. Az óvoda feladatának tekinti, hogy derűs, nyugodt légkört biztosítson

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV.

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI ÉV. NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 2017-2018. NEVELÉSI ÉV. A Nemzeti Erőforrás Miniszter 229/2012. (VIII. 28.) Kormány-rendelet 10 fejezet 23. -a, (1.-.2.) bekezdése alapján az alábbi adatokat

Részletesebben

Magonc Óvoda 1071 Budapest, Városligeti fasor 39-41. Házirendje 2015.

Magonc Óvoda 1071 Budapest, Városligeti fasor 39-41. Házirendje 2015. Magonc Óvoda Házirendje 2015. Az intézmény OM azonosítója: Készítette: 200535 Nevelőtestületi elfogadás határozatszáma:../2015. ( ) az intézményvezető aláírása Ph Legitimációs eljárás Szülői Közösség nevében

Részletesebben

Házirend. Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola 4440 Tiszavasvári Petőfi u. 4 (magiszterovoda@gmail.

Házirend. Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola 4440 Tiszavasvári Petőfi u. 4 (magiszterovoda@gmail. Magiszter Alapítványi Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola 4440 Tiszavasvári Petőfi u. 4 (magiszterovoda@gmail.com) OM: 200 506 Házirend 2015 Készítette: Kulcsár Sándorné óvodavezető Intézmény

Részletesebben

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV

NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA. Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA Rumi Játékvár Óvoda 2016/2017. NEVELÉSI ÉV A 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról I. Fejezet 10. A

Részletesebben

Terézvárosi Önkormányzat Kincseskert Óvodája Budapest, Bajza u. 46. Házirend

Terézvárosi Önkormányzat Kincseskert Óvodája Budapest, Bajza u. 46. Házirend Terézvárosi Önkormányzat Kincseskert Óvodája 1062 Budapest, Bajza u. 46. Házirend 1 Az óvoda házirendje Célja: biztosítsa a működés kereteit az oktató és nevelő feladatok ellátásához, a közösségi élet

Részletesebben

Az Óvoda Házirendje. I. Bevezető

Az Óvoda Házirendje. I. Bevezető Az Óvoda Házirendje I. Bevezető Kedves Szülők! Kérjük, hogy az alábbiakban megfogalmazott Házirendet figyelmesen olvassák végig, és a gyerekek érdekében törekedjenek a benne foglaltak betartására. Óvodánk

Részletesebben

Az intézmény neve: Az intézmény székhelye: 2400 Dunaújváros, Lilla köz 1. Az intézmény OM azonosítója: 201590

Az intézmény neve: Az intézmény székhelye: 2400 Dunaújváros, Lilla köz 1. Az intézmény OM azonosítója: 201590 Az intézmény neve: Csigadombi Waldorf irányba tevékenykedő Óvoda Az intézmény székhelye: 2400 Dunaújváros, Lilla köz 1. Az intézmény fenntartója: Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány Az intézmény

Részletesebben

ÚJKERTI MANÓFALVA ÓVODA HÁZIRENDJE

ÚJKERTI MANÓFALVA ÓVODA HÁZIRENDJE ÚJKERTI MANÓFALVA ÓVODA HÁZIRENDJE OM: 201903 Ikt. sz.: 22/2015 2015 Kedves Szülők! Köszönjük, hogy intézményünket választották! Kérjük, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák

Részletesebben

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018

Jászkiséri Városi Óvoda. Közzétételi lista 2017/2018 2017/2018 OM: 035770 2017. A kormány 229/2012 (VIII. 28.) kormányrendelete a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról 23. -a értelmében az alábbi adatokat tesszük közzé: A felvételi lehetőségről

Részletesebben

Erzsébetvárosi Dob Óvoda

Erzsébetvárosi Dob Óvoda Köznevelési intézmények közzétételi listája 2016/2017-es nevelési évre 1077 Budapest Dob utca 95. Honlap: www.dobovoda.hu Iktató szám: 46-451/2016-D 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

KÉTEGYHÁZI NAPSUGÁR ÓVODA HÁZIREND

KÉTEGYHÁZI NAPSUGÁR ÓVODA HÁZIREND K É T E G Y H Á Z A N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T KÉTEGYHÁZI NAPSUGÁR ÓVODA HÁZIREND OM azonosító: 202519 1 1. Bevezető rendelkezések 1.1. A házirend célja: A házirendben foglalt előírások

Részletesebben

Készítette:Buzási Lászlóné Hatályba lépés időpontja:2013.február 24

Készítette:Buzási Lászlóné Hatályba lépés időpontja:2013.február 24 Z Ö L D Ó V O D A H Á Z I R E N D J E O M 0 3 1 6 7 7 Készítette:Buzási Lászlóné Hatályba lépés időpontja:2013.február 24 1 ZÖLD ÓVODA HÁZIRENDJE BEVEZETŐ Kedves Szülők! Kérjük, hogy az alábbiakban megfogalmazott

Részletesebben

Eszterház Néphagyomány Éltető Óvoda HÁZIREND OM-202710

Eszterház Néphagyomány Éltető Óvoda HÁZIREND OM-202710 Eszterház Néphagyomány Éltető Óvoda HÁZIREND OM-202710 I. Bevezetés 1. A házirend az alábbi jogszabályok és szabályzatok felhasználásával készült 2. Intézményegységi adatok II. A működés rendje A tárgyi

Részletesebben

HÁZIREND. I. Általános információk az óvodáról

HÁZIREND. I. Általános információk az óvodáról HÁZIREND I. Általános információk az óvodáról 1.1. Az óvoda neve: Apátistvánfalvi Kéttannyelvű Általános Iskola és Óvoda Tagintézménye 1.2. Címe: 9982 Apátistvánfalva, Fő út 84. 1.3. Telefon: 94/436-066

Részletesebben

HÁZIREND. Kedves Szülők!

HÁZIREND. Kedves Szülők! HÁZIREND Intézmény neve: Szabadszállási Általános Művelődési Központ Intézményegység neve: Szabadszállási ÁMK Tóth Erzsébet Óvoda, Bölcsőde Intézményegység címe: 6080. Szabadszállás Honvéd út 28. Intézmény

Részletesebben

HÁZIREND. Kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig és a gyermekek érdekében, törekedjenek annak betartására.

HÁZIREND. Kérem, hogy az alábbiakban megfogalmazott házirendet figyelmesen olvassák végig és a gyermekek érdekében, törekedjenek annak betartására. HÁZIREND Kedves Szülők! A Bukfenc óvoda házirendjét, az óvodavezető a gyermek beíratásakor köteles a szülőnek átadni a 2003. LXI. törvény. a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény módosításáról 29.

Részletesebben

Terézvárosi Önkormányzat Fasori Kicsinyek Óvodája HÁZIRENDJE

Terézvárosi Önkormányzat Fasori Kicsinyek Óvodája HÁZIRENDJE Terézvárosi Önkormányzat Fasori Kicsinyek Óvodája HÁZIRENDJE Készítette: Király Katalin óvodavezető Hatályba lépés időpontja: 2009. szeptember 1. 1 Terézvárosi Önkormányzat Fasori Kicsinyek Óvodája HÁZIRENDJE

Részletesebben

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend

Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde. Házirend Szentlőrinci Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Házirend Hatályba lépés időpontja: 2013/2014-es nevelési év Györkőné Molnár Judit intézményvezető BÖLCSŐDEI HÁZIREND A bölcsőde címe: 7940 Szentlőrinc, Liszt F.

Részletesebben

A Példa Családi Napközi Házirendje

A Példa Családi Napközi Házirendje Családi Napközi Nonprofit Kft. Példa Családi Napközi, 4324 Csanafalu, Napközi utca 4. Tel.: 063454332 e-mail: peldacsana@peldacsana.hu A Példa Családi Napközi Házirendje Budapest, 2013 A napközi adatai

Részletesebben

Tardonai Méhecske Óvoda. Kedves Szülők!

Tardonai Méhecske Óvoda. Kedves Szülők! Tardonai Méhecske Óvoda 3644 Tardona, Dózsa György utca 2. Telefon: 48/348-160 E-mail: tardonaovi@gmail.com OM azonosító: 201430 ÓVODAI HÁZIREND Kedves Szülők! Kérem Önöket, hogy az alábbiakban megfogalmazott

Részletesebben

Városközponti Óvoda Bornemissza Gergely Utcai tagóvodája. Házirend. Kedves szülők!

Városközponti Óvoda Bornemissza Gergely Utcai tagóvodája. Házirend. Kedves szülők! Városközponti Óvoda Bornemissza Gergely Utcai tagóvodája Házirend Az óvoda házirendje határozza meg a gyermeki jogok és kötelességek gyakorlásával, a gyermek életrendjével kapcsolatos rendelkezéseket.

Részletesebben

Különös közzétételi lista nevelési év

Különös közzétételi lista nevelési év Óvodavezető Óvodapedagógus Gondozónő Dajka Összesen: CSODA- VÁR EGYSÉGES ÓVODA - BÖLCSŐDE 3791, Sajókeresztúr, Petőfi út 25. sz. Telefon/Fax: 46/317-285 E-mail: sajoker.ovi@gmail.com OM azonosító: 201607

Részletesebben

HÁZIREND. Kedves Szülők!

HÁZIREND. Kedves Szülők! Kedves Szülők! HÁZIREND Az óvoda és a család sokoldalú, bizalomra épülő együttműködése a Házirend betartásán alapul. Ennek érdekében kérem, figyelmesen olvassák végig, és a gyermekeik érdekében törekedjenek

Részletesebben

Sarkad Város Önkormányzat Óvodák Intézménye OM:

Sarkad Város Önkormányzat Óvodák Intézménye OM: Sarkad Város Önkormányzat Óvodák Intézménye OM: 202 100 Különös Közzétételi lista 2016/2017-es nevelési év Epreskert Utcai Óvoda Kossuth Utcai Tagóvoda Szalontai Úti Tagóvoda Vasút Utcai Tagóvoda A kormány

Részletesebben

Ötvöskónyi Szivárvány Óvoda HÁZIRENDJE 2013. OM azonosító:

Ötvöskónyi Szivárvány Óvoda HÁZIRENDJE 2013. OM azonosító: Ötvöskónyi Szivárvány Óvoda HÁZIRENDJE 2013. OM azonosító: 202 752 2013. július 1. Tisztelt Szülők! Jelen házirend az Ötvöskónyi Szivárvány Óvoda intézményébe járó gyermekekre, és szüleikre, valamint az

Részletesebben

Általános információk az óvodáról: Az óvoda neve, címe, telefonszáma: Központi - Alsóvárosi ÁMK óvodája 6500 Baja, Damjanich u. 40 Tel: 79/322-043

Általános információk az óvodáról: Az óvoda neve, címe, telefonszáma: Központi - Alsóvárosi ÁMK óvodája 6500 Baja, Damjanich u. 40 Tel: 79/322-043 Központi Alsóvárosi ÁMK Óvodai intézményegységének HÁZIRENDJE Az intézményre vonatkozó szabályozás: Közoktatási tv. és 11 / 1994 (VI. 8.) MKM rendelet Az óvoda házirendje vonatkozik az óvodába járó gyermekekre,

Részletesebben