NÉMETORSZÁG. Német Szövetségi Köztársaság

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "NÉMETORSZÁG. Német Szövetségi Köztársaság"

Átírás

1 NÉMETORSZÁG Német Szövetségi Köztársaság Európa második legnépesebb országa. ( fő) Területe: km² Fővárosa: Berlin A világ negyedik legerősebb ipari és gazdasági nagyhatalma Az EGK alapító tagja

2

3 A II. világháború után (1949) az országot két részre osztották, a Német Szövetségi Köztársaságra (NSZK) és a Német Demokratikus Köztársaságra (NDK). Az egykori NDK területén újraalakított tartományok október 3-án csatlakoztak a Németországi Szövetségi Köztársasághoz.

4 A Berlint kettéosztó falat 1961-ben építették fel

5

6 Németország tizenhat szövetségi tartományra tagolódik, melyek közül három (Berlin, Hamburg és Bréma) városállam.

7 Domborzat Alpok Német középhegység átlagos magassága m Germán-alföld: felszíne morénavonulatokkal tagolt Mecklenburgi-tóhátság

8 Legjelentősebb folyói: Duna, Rajna, Elba, Odera, Weser Ems Vízrajz

9 Éghajlat Németország az északi mérsékelt éghajlati övben fekszik. A Golf-áramlat melegíti. Az éghajlat az Északi-tengerhez közeli vidékeken nedves óceáni. Vagyis csapadék egész évben előfordul, bár a nyár a legcsapadékosabb. A tél enyhe, a nyár hűvös. Kelet felé egyre kontinentálisabb jellegű, vagyis a tél hidegebb, a nyár melegebb, a csapadék eloszlása egyre egyenetlenebb, hosszú száraz időszakok alakulhatnak ki. A folyók vízállása tavasszal, hóolvadáskor a legmagasabb, hirtelen olvadás súlyos árvizet is okozhat.

10 GAZDASÁG Bányászat: A német ipar méretei és a hosszú ideje tartó kitermelés miatt Németország a legtöbb ásványkincsből behozatalra szorul. Jelentősebb mennyiségben feketeszenet (Ruhr és Saar-vidék), barnaszenet (a volt keleti tartományok és Köln környéke), valamint kősót és kálisót bányásznak (Harz-hegység). A többi ásványkincs (színesfémek, kőolaj, földgáz) mennyisége eltörpül a behozatal mellett.

11 IPAR Németország iparának hagyományos gerince a Ruhr-vidék. Az itteni ipar alapját a feketekőszén és kezdetben a vasérc lapozta meg. Vaskohók és gépipari üzemek települtek ide, majd megjelentek az energiaigényes iparágak pl. üvegipar, cementgyártás, melyek a feketeszénnel fűtött erőművekre támaszkodtak. Megjelent a szenet, illetve a szén kokszolásakor keletkező gázokat hasznosító vegyipar is.

12 A vasérc hamar elfogyott, ezt részben a franciaországi Elzász-Lotaringiából, részben a Rajnán keresztül távolabbi országokból (Svédo., Brazília) pótolják. Mivel ezek az üzemek elsősorban férfi munkaerőt foglalkoztatnak, ezért a női munkavállalás általánossá válása óta a textilipar is betelepült.

13 A 70-es években az iparvidék válságba került, főleg a drágán termelő bányák miatt. Sorban zárták be a bányákat, de a kohók és az energiaigényes iparágak egy része is erre a sorsra jutott. Ezek helyét a kevesebb alapanyagot és energiát felhasználó gépipari ágak (elektronika, finommechanika) foglalták el. Az alapanyag-termelés egy része a tengerparti kikötőkbe települt át, ahol az importált érceket dolgozták fel (Hamburg, Bréma).

14 A keleti országrész az újraegyesítést követően gyökeresen átalakult. Az üzemek egy része tönkrement a maradékot nyugati cégek vették meg és beolvasztották saját szervezetükbe. Nagy ipari központ maradt Drezda, Lipcse, Halle főleg gép és vegyiparáról nevezetes.

15 A német ipar gerincét ma a gépgyártás és a vegyipar alkotja. A gépgyártáson belül kiemelkedik az autóipar szerepe (Opel, Ford, Volkswagen, BMW, Daimler- Benz), az északi kikötőkben jelentős a hajógyártás (Hamburg, Bréma), fontos a fogyasztási eszközök gyártása, ami egyben elektronikai vállalatokat is jelent (Siemens, Bosch, Grundig)

16 A vegyipar szinte mindent termel, amit vegyipar termelhet, festékeket, műanyagokat, háztartási vegyi anyagokat, hajtó- és kenőanyagokat, gyógyszereket. Kiemelkedik közülük a gyógyszergyártó Bayer, és az általános vegyipari termékeket gyártó BASF, ami a világ második legnagyobb vegyipari üzem, a maga 140 ezer dolgozójával.

17 Mezőgazdaság: A német mezőgazdaság termelési színvonala fejlett. A birtokrendszer elaprózott, különösen a nyugati tartományokban, itt a hektáros családi birtok a jellemző. A keleti részen az egykori NDK állami gazdaságainak földjéből nem is engedtek 50 hektárnál kisebb területeket kihasítani, ezzel is szerették volna elérni a birtoknagyságok növekedését. A kis terület miatt a német mg. drágán termel.

18 A Germán-alföldön a nedves hűvös időjárás a takarmánynövényekn ek, kedvez, mellette rozs burgonya és cukorrépa terem. A takarmány - termesztés miatt tejtermelő tehenészetek alakultak ki. Az alföld déli részén és a

19 Sváb-bajor-medencében megjelenik a búza, a sörárpa, a komló és jelentősebbé válik a sertéstenyésztés. A hegyvidékek a szarvasmarha tenyésztés területei, kivétel a Német-középhegységben a Rajna-völgye, itt kihasználva a déli lejtők jobb felmelegedését szőlő-, zöldség- és gyümölcstermesztéssel foglakoznak.

20 A német mezőgazdaság nem termeli meg az ország szükségleteit, ezért jelentős az ország importja. Nemcsak trópusi élelmiszerekből, hanem mérsékelt öviekből is. Legtöbbet Hollandiából, Franciaországból és Dániából, valamint a mediterrán országokból szállítanak be.

21 NÉPESSÉG Körülbelül 7,3 millió külföldi állampolgár él Németországban - vendégmunkások Jelentős török (1,9 millió), olasz (0,6 millió), szerb (0,6 millió), görög (0,4 millió), lengyel (0,3 millió), és horvát (0,2 millió) kisebbség jött létre (2002-es adatok). Egyre növekszik a harmadik világból betelepülők száma (indiaiak, kínaiak, afrikai feketék). Német felmérések szerint az európai betelepülők a törököknél jobban integrálódtak a társadalomba.

22 A születések arányát 1000 lakosra kivetítve Németország 30 éve világszerte az utolsó helyen kullog. 30 év óta növekszik az egyszemélyes háztartások aránya., míg a három-, négy- vagy többtagúaké csökken. Egyrészt nőtt a fiatal, gyermektelen szinglik száma: a jólét lehetővé tette, hogy sokan külön költözzenek. Másrészt egyre több idős ember él egyedül, mivel az élettárs általában a férfi korábban elhalálozik.

23

VÁZLATOK. VIII. Az alpi országok: Ausztria, Szlovénia és Svájc. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa középső részén helyezkedik el.

VÁZLATOK. VIII. Az alpi országok: Ausztria, Szlovénia és Svájc. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa középső részén helyezkedik el. VÁZLATOK VIII. Az alpi országok: Ausztria, Szlovénia és Svájc AUSZTRIA Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa középső részén helyezkedik el. Határai: É: Németország, Csehország K: Szlovákia, Magyarország

Részletesebben

VÁZLATOK. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Székelyföld Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely

VÁZLATOK. Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Székelyföld Marosvásárhely, Kolozsvár, Székelyudvarhely VÁZLATOK XI. A természeti erőforrásokban gazdag Románia ÁLTALÁNOS ADATOK Elhelyezkedése: Az északi félgömb, keleti felén, közép-európa keleti részén helyezkedik el. Határai: É: Ukrajna ÉK: Moldova K: Ukrajna,

Részletesebben

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA 1. Ausztrália határai: NY: Indiai-óceán - Afrikától É: Timor-tenger, Arafura-tenger - Óceánia szigeteitől K: Nagy-korallzátony, Csendes-óceán - Amerikától D: Indiai-óceán

Részletesebben

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam

JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM. 7. évfolyam JAVÍTÓ- ÉS OSZTÁLYOZÓ VIZSGA KÖVETELMÉNYEI FÖLDRAJZBÓL HATOSZTÁLYOS GIMNÁZIUM 7. évfolyam A szilárd Föld anyagai és Földrajzi övezetesség alapjai Gazdasági alapismeretek Afrika és Amerika földrajza Környezetünk

Részletesebben

1. csoport Hanyatló nehézipar, avagy átalakuló termelési szerkezet

1. csoport Hanyatló nehézipar, avagy átalakuló termelési szerkezet 1. csoport Hanyatló nehézipar, avagy átalakuló termelési szerkezet A német nehézipari körzetekben a bányászat és a kohászat összefonódása figyelhető meg. A vaskohászat telepítő tényezői közé tartozik a

Részletesebben

Nagy-Britannia és Észak-Írország Veľká Británia a Severné Írsko (UK) Adatok: Államforma: alkotmányos monarchia Hivatalos nyelv: nincs (de facto az

Nagy-Britannia és Észak-Írország Veľká Británia a Severné Írsko (UK) Adatok: Államforma: alkotmányos monarchia Hivatalos nyelv: nincs (de facto az Nagy-Britannia és Észak-Írország Veľká Británia a Severné Írsko (UK) Adatok: Államforma: alkotmányos monarchia Hivatalos nyelv: nincs (de facto az angol) Főváros: London Terület: 244 820 km² Népesség:

Részletesebben

OLASZORSZÁG FÖLDRAJZA

OLASZORSZÁG FÖLDRAJZA OLASZORSZÁG FÖLDRAJZA 1. Határai: É: Alpok Ny: Ligur-tenger, Tirrén-tenger K: Adriai-tenger D: Jón-tenger 2. Tájai: Alpok: gleccserek által formált lánchegység jégvájta tavakban gazdag, pl. Comoi-tó, Garda-tó

Részletesebben

EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA

EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA EURÓPA TERMÉSZETFÖLDRAJZA Általános adatok Területe: 10,5 millió km2 Lakosság: kb. 725 millió (2003) Legmagasabb pont: 5633 m, M. Elbrusz (Kaukázus), Mont Blanc (4807) Legalacsonyabb pont: Volga delta,

Részletesebben

Hospodárska geografia

Hospodárska geografia Hospodárska geografia A GAZDASÁGI ÉLET JELLEMZŐI Világgazdaság szereplői: - nemzetközi óriáscégek, - integrációk(együttműködések), - országok, Ezek a földrajzi munkamegosztáson keresztül kapcsolódnak egymáshoz.

Részletesebben

A régió fővárosai: Izland. Reykjavík. Norvégia Dánia. Oslo Koppenhága. Finnország. Helsinki. Svédország Stockholm

A régió fővárosai: Izland. Reykjavík. Norvégia Dánia. Oslo Koppenhága. Finnország. Helsinki. Svédország Stockholm Észak- Európa Ide soroljuk a Skandináv félszigetet/škandinávsky polostrov országait (Norvégiát/Nórsko és Svédországot/Svédsko), továbbá Dániát/Dánsko, Finnországot/Fínsko és Izlandot/Island A régió fővárosai:

Részletesebben

Terület:356854 km a 8-adik legnagyobb európába, a teljes területének 3%-a. Népesség: 82 millió kb. népesség növekedés: -0.044%/év a németek körében

Terület:356854 km a 8-adik legnagyobb európába, a teljes területének 3%-a. Népesség: 82 millió kb. népesség növekedés: -0.044%/év a németek körében Németország Csatlakozás az Európai Unióhoz 1952 (alapító tag). Főváros : Berlin Terület:356854 km a 8-adik legnagyobb európába, a teljes területének 3%-a. Népesség: 82 millió kb. népesség növekedés: -0.044%/év

Részletesebben

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály

Osztá lyozóvizsga te ma ti ka. 7. osztály Osztá lyozóvizsga te ma ti ka 7. osztály Tankönyv: Földrajz 7. Mozaik Kiadó 1. A földtörténet eseményei 2. Afrika természet- és társadalomföldrajza 3. Ausztrália természet- és társadalomföldrajza 4. Óceánia

Részletesebben

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA

KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2015. május 14. 14:00 I. Időtartam: 20 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Földrajz középszint

Részletesebben

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13

A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 Előszó 9 TÉRKÉPI ISMERETEK A térkép I. 11 A térkép II. 12 Távérzékelés és térinformatika 13 KOZMIKUS KÖRNYEZETÜNK A Világegyetem 14 A Nap 15 A Nap körül keringő égitestek 16 A Hold 17 A Föld és mozgásai

Részletesebben

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén

VÁZLATOK. II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai. közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában: Alpokban, Kárpátok vidékén VÁZLATOK II. Közép-Európa társadalomföldrajzi vonásai Népek, nyelvek, vallások Európa benépesedésének irányai: Ázsia, Afrika alpi típusú emberek közepes termet, zömök alkat Kis-Ázsia felől Közép-Európában:

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2019. május 17. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak olyan

Részletesebben

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015

TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 TOVÁBBHALADÁS FELTÉTELEI minimum követelmény 11. osztály - 2015 1.1. Európa általános természetföldrajzi képe Ismertesse a nagytájak felszínformáit, földtörténeti múltjukat Támassza alá példákkal a geológiai

Részletesebben

Tanítási tervezet. Témakör megnevezése: A hazánkkal szomszédos országok földrajza. Az óra (jellemző) típusa: Új ismereteket szerző és feldolgozó óra

Tanítási tervezet. Témakör megnevezése: A hazánkkal szomszédos országok földrajza. Az óra (jellemző) típusa: Új ismereteket szerző és feldolgozó óra Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018.04.06. Iskola, osztály: 8. Z Iskola neve és címe: Vörösmarty Mihály Énekzenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium; 1181 Budapest, Vörösmarty Mihály u. 64. Tanít:

Részletesebben

FÖLDRAJZ 8. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 8. osztályos tanulók részére. Közép-Európa és Magyarország földrajzi ismeretei. Lakotár Katalin. ...

FÖLDRAJZ 8. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 8. osztályos tanulók részére. Közép-Európa és Magyarország földrajzi ismeretei. Lakotár Katalin. ... Lakotár Katalin FÖLDRAJZ. Közép-Európa és Magyarország földrajzi ismeretei TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK. osztályos tanulók részére............................................. a tanuló neve pauz westermann Teljesítmény

Részletesebben

Magyarország nagytájai

Magyarország nagytájai Magyarország nagytájai Az Alföld a legnagyobb nagytájunk, túlnyomó része tökéletes síkság, amit a gazdasági művelés által a leginkább átalakított az ember. A löszön kialakult mezőségi talajon gabonatermesztés,

Részletesebben

Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról

Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 219. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket

Részletesebben

A Berber makákó. Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja

A Berber makákó. Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja A Berber makákó Afrikában őshonos de a Gibraltáron élő populációja miatt Európa egyetlen majomfaja Afrika 30300 000 km²a Föld második legnagyobb kontinense Népessége több mint 1 milliárd fő Lakói: arabok,

Részletesebben

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016.

XLI. Országos Komplex Tanulmányi Verseny FÖLDRAJZ 2015/2016. FÖLDRAJZ 2015/2016. minden földrajzi tudománynak természetszerűleg a szülőföldés honismeret a kiindulása és kezdete. Egyént és népet egyaránt saját környezete érdekel legelőször /Fodor Ferenc / A csapat

Részletesebben

A monszun szél és éghajlat

A monszun szél és éghajlat A monszun szél és éghajlat Kiegészítő prezentáció a 7. osztályos földrajz tananyaghoz Készítette : Cseresznyés Géza e-mail: csgeza@truenet.hu Éghajlatok szélrendszerek - ismétlés - Az éghajlati rendszer

Részletesebben

Dr. Lakotár Katalin. Európa éghajlata

Dr. Lakotár Katalin. Európa éghajlata Dr. Lakotár Katalin Európa éghajlata A déli meleg és az északi hideg áramlások találkozása a ciklonpályák mentén Európa éghajlatát meghatározó tényezők - kontinens helyzete, fekvése kiterjedése K-Ny-i

Részletesebben

Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia

Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia Kelet Közép Európa és Délkelet - Európa Ex-szocialista országok Lengyelország Csehország Szlovákia Magyarország Románia Bulgária Jugoszlávia utódállamai Közös vonások: Elhúzódó feudalizmus Nincs gyarmatuk

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2011. május 12. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. B) 2. B) 3. C) 4. A)

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0612 É RETTSÉGI VIZSGA 2006. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT I. rész 1. Adriai-tenger

Részletesebben

Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves

Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves Leíró éghajlattan_2 Trewartha-féle éghajlat-osztályozás: Köppen-féle osztályozáson alapul nedvesség index: csapadék és az evapostranpiráció aránya teljes éves potenciális evapostranpiráció csapadék évszakos

Részletesebben

Ausztria, Magyarország és Szlovénia. Rakúsko, Maďarsko a Slovinsko

Ausztria, Magyarország és Szlovénia. Rakúsko, Maďarsko a Slovinsko Ausztria, Magyarország és Szlovénia Rakúsko, Maďarsko a Slovinsko AUSZTRIA term.viszonyai Alpesi ország /Magas-Tauern Grossglockner/ Tagolt felszín Gleccsertavak Folyói: Duna, Inn, Dráva, Száva Alacsonyabb

Részletesebben

Az éghajlati övezetesség

Az éghajlati övezetesség Az éghajlati övezetesség Földrajzi övezetek Forró övezet Mérsékelt övezet Hideg övezet Egyenlítői öv Átmeneti öv Térítői öv Trópusi monszun vidék Meleg mérsékelt öv Valódi mérsékelt öv Hideg mérsékelt

Részletesebben

2011. évi teljesítés

2011. évi teljesítés eredeti mód. Bolgár Kisebbség /2011. eredeti mód. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 36 8 /2011. összesen ( 1-4 ) 0 0 36 0 0 8 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000 5 723 71,5% 1 500 3 393 3 813 112,4% 8 000 8 000

Részletesebben

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0621 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2007. május 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT a) 1. Elba 2. Ostrava

Részletesebben

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé

Világtendenciák. A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé Világtendenciák A 70-es évek végéig a világ szőlőterülete folyamatosan nőtt 10 millió hektár fölé 80-as évek elejétől: túltermelési válság 25 % visszaesés (34% az EU-ban) Asztali bort adó szőlőterületek

Részletesebben

Szövegfeldolgozási módszerekre épülő földrajztanulás. 8. évfolyam Németország ipara

Szövegfeldolgozási módszerekre épülő földrajztanulás. 8. évfolyam Németország ipara 1. Alapadatok Szövegfeldolgozási módszerekre épülő földrajztanulás 8. évfolyam Németország ipara Készítette: Kovács Tamás (MA földrajz szakos hallgató, 2012. október) Évfolyam: 8. Témakör: Nyugat-Európa

Részletesebben

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait

MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON. Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Argentínában: száraz időjárási körülmények csökkentik a hozam elvárásait Argentína 2017/18 év kukorica termelését 36 millió metrikus tonnára becsülték, mely 8%-al

Részletesebben

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA

TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA TELEKI PÁL ORSZÁGOS FÖLDRAJZ-FÖLDTAN VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐJÉNEK FELADATLAPJA 8. osztály 2007. Elért pontszám: Javította: Ellenőrizte: Ú T M U T A T Ó A feladatlap megoldásához segédeszköz nem használható!

Részletesebben

KONTINENSEK ÉGHAJLATA. Dr. Lakotár Katalin

KONTINENSEK ÉGHAJLATA. Dr. Lakotár Katalin KONTINENSEK ÉGHAJLATA Dr. Lakotár Katalin AFRIKA Légnyomás és cirkulációs viszonyok -magas nyomású zóna nyáron 38. szélességig, télen 33-ig É-on, 31-ig nyáron, 27-ig télen a D-i félgömbön felszínközeli

Részletesebben

FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK június 26.

FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK június 26. FÖLDRAJZ ÍRÁSBELI FELVÉTELI FELADATOK 2003. június 26. Az írásbeli dolgozat megoldásához 180 perc áll rendelkezésre. Először olvassa el a feladatokban megfogalmazott kérdéseket, majd alaposan gondolja

Részletesebben

Természeti erõforrások, ásványi nyersanyagok felhasználásának hatékony fejlesztési lehetõségei, energia- és környezetgazdálkodás

Természeti erõforrások, ásványi nyersanyagok felhasználásának hatékony fejlesztési lehetõségei, energia- és környezetgazdálkodás Természeti erõforrások, ásványi nyersanyagok felhasználásának hatékony fejlesztési lehetõségei, energia- és környezetgazdálkodás Dr. Kovács Ferenc egyetemi tanár, az MTA rendes tagja Valaska József a Magyar

Részletesebben

A köles kül- és belpiaca

A köles kül- és belpiaca A köles kül- és belpiaca Györe Dániel tudományos segédmunkatárs Agrárgazdasági Kutató Intézet Köles Reneszánsza Konferencia 2013. október 25. Budapest Világ gabonatermelése - Az elmúlt 50 évben a főbb

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0912 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. október 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. rész a) 1. Új-Guinea

Részletesebben

Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága

Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Nagy- Britannia Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága Államforma: alkotmányos monarchia Főváros: London Terület: 244 820 km² Népesség: 61,7 millió Nemzeti valuta: font sterling Csatlakozás

Részletesebben

Mezőgazdaság meghatározó szerepben

Mezőgazdaság meghatározó szerepben Mezőgazdaság meghatározó szerepben. 11. 28. Szilágyi Péter Coface Hungary Magyar mezőgazdaság főbb jellemzői Termőterületek földrajzi adottságai (talaj, éghajlat, domborzat) kedvezőek Az ország területének

Részletesebben

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ JAVÍTÓKULCS

A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló FÖLDRAJZ JAVÍTÓKULCS Oktatási Hivatal I. Terepgyakorlat (15 pont) 1. F 2. E 3. D 4. D 5. F 6. G 7. C 8. E 9. A 10. C 11. D 12. G 13. B 14. D 15. A A 2017/2018. tanévi Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny második forduló

Részletesebben

Magyarország éghajlata. Dr. Lakotár Katalin

Magyarország éghajlata. Dr. Lakotár Katalin Magyarország éghajlata Dr. Lakotár Katalin Magyarország három éghajlati terület határán: időjárását a keleti kontinentális, a nyugati óceáni, a déli-délnyugati mediterrán hatás alakítja - évi középhőmérséklet:

Részletesebben

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Földrajz. Szép vagy Magyarország! április 4. Giriczné Kulcsár Anita

XLII. Országos Komplex Tanulmányi Verseny Megyei forduló. Földrajz. Szép vagy Magyarország! április 4. Giriczné Kulcsár Anita Földrajz Szép vagy Magyarország! A verseny ideje: Készítette: 2017. április 4. Giriczné Kulcsár Anita 1. Hazánkkal szomszédos országok (4 perc) a) Tegyétek helyes sorrendbe az összekeveredett betűket úgy,

Részletesebben

Olaszország Adatok: Természetföldrajza Fekvése, határai: Appenini-félszigeten Adriai- tenger Tirrén-tenger Jón-tenger Ligur-tenger Alpok

Olaszország Adatok: Természetföldrajza Fekvése, határai: Appenini-félszigeten Adriai- tenger Tirrén-tenger Jón-tenger Ligur-tenger Alpok Olaszország Adatok: Államforma: Parlamentális köztársaság Hivatalos nyelv: olasz Főváros: Róma Terület: 301 318 km² (71.) Népesség: 60 millió fő Népsűrűség: 197 fő/km² Pénznem: Euró Természetföldrajza

Részletesebben

földrajz földünk és környezetünk műveltségterület Tanulói Bmunkafüzet Készítette Molnár Krisztina Mészáros Csaba

földrajz földünk és környezetünk műveltségterület Tanulói Bmunkafüzet Készítette Molnár Krisztina Mészáros Csaba Tanulói Bmunkafüzet szövegértés szövegalkotás Készítette Molnár Krisztina Mészáros Csaba földrajz földünk és környezetünk műveltségterület 3 az Európai Unió 8 németország 13 Japán 19 népesedési folyamatok

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz emelt szint 1413 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA 1. FELADAT a) Csak a helyes sorrend

Részletesebben

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009.

Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. Szegedi Gábor vezető főtanácsos Európai Országok és Külgazdasági Elemző Főosztály Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Szeged, 2009. október 20. Ország Magyar export 1998 2003 2005 2006 2007 2008

Részletesebben

Vajdasági vízhiány probléma

Vajdasági vízhiány probléma Vízhiány és adaptív vízgazdálkodási stratégiák a magyar-szerb határmenti régióban Vajdasági vízhiány probléma Mészáros Minucsér Újvidéki Egyetem, Természettudományi Kar Workshop 2014. Május 30. Mórahalom

Részletesebben

Földrajz 7. évfolyam

Földrajz 7. évfolyam Földrajz 7. évfolyam Heti 1 óra, Évi 36 óra Célok és feladatok: - A térszemlélet fejlesztése a Föld méretviszonyainak összehasonlítása révén. Időbeli tájékozódás fejlesztése, az oksági gondolkodás erősítése.

Részletesebben

Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék

Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 217. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0911 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 13. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM 1. rész 1. FELADAT 1. Hamburg 2.

Részletesebben

Magyarország népesedésföldrajza

Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népesedésföldrajza Magyarország népességváltozásának hosszú távú trendjei A demográfiai átmenet stációi Magyarországon Magyarországon a demográfiai átmenet kezdetét 1880-ra teszik 1885-ig

Részletesebben

Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás

Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás Általános klimatológia Bevezetés a klimatológiába előadás (P) MAGYARORSZÁG ÉGHAJLATA Gál Tamás tgal@geo.u @geo.u-szeged.hu www.sci.u-szeged.hu/eghajlattan szeged.hu/eghajlattan SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi

Részletesebben

A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások

A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások A domborzat mikroklimatikus hatásai Mérési eredmények és mezőgazdasági vonatkozások Dr. Gombos Béla SZENT ISTVÁN EGYETEM Agrár- és Gazdaságtudományi Kar MMT Agro- és Biometeorológiai Szakosztályának ülése

Részletesebben

A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül.

A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid feladatokon keresztül, kifejtendő feladat nélkül. OSZTÁLYOZÓ VIZSGA Földrajz 7. évfolyam félévi vizsga 1.) Feladatlap: A vizsgakövetelményben felsorolt 7. évfolyamos tananyag számonkérése egyszerű, rövid 1.) Szóbeli felelet: Jónás-Dr. Kovács-Dr. Mészáros-Vízvári:

Részletesebben

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Gazdaságföldrajz Kihívások Európa előtt a XXI. században 2013. Európa (EU) gondjai: Csökkenő világgazdasági súly, szerep K+F alacsony Adósságválság Nyersanyag-

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1712 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a javítási-értékelési

Részletesebben

1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban!

1. A. 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit az Európai Unió országaiban! Ismertesse a Föld helyét a Naprendszerben! 1. A Mutassa be bolygónk fı mozgásait, ismertesse ezek földrajzi következményeit! 1. B Az ábrák segítségével magyarázza meg a területi fejlettség különbségeit

Részletesebben

AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A HİMÉRSÉKLET

AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A HİMÉRSÉKLET AZ ÉGHAJLATI ELEMEK IDİBELI ÉS TÉRBELI VÁLTOZÁSAI MAGYARORSZÁGON A HİMÉRSÉKLET A TALAJ HİMÉRSÉKLETE A talaj jelentısége a hımérséklet alakításában kiemelkedı: a sugárzást elnyelı és felmelegedı talaj hosszúhullámú

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról

TÁJÉKOZTATÓ. a Dunán 2009. tavaszán várható lefolyási viszonyokról VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Kft. Vízgazdálkodási Igazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat TÁJÉKOZTATÓ a Dunán 29. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató

Részletesebben

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be

Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be MEZŐGAZDASÁGI TERMELÉS A VILÁGON Kukorica Ukrajnában: betakarítási jelentések rekord termelésről számolnak be Kép. Ukrajna kukorica betakarítása: termelés USDA (United States Department of Agriculture

Részletesebben

Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató

Az európai térszerkezet változásai. Topa Zoltán PhD hallgató Az európai térszerkezet változásai Topa Zoltán PhD hallgató Topa.zoltan.szie@gmail.com Mi a térszerkezet? Egy ország gazdaság és társadalmi folyamatainak térbeli kerete Intézmények rendszere, települések

Részletesebben

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok

Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok dr Sárosi György Veszélyes áruk szállítási trendjei, fontosabb statisztikai adatok A veszélyes áruk szállítására megbízható hazai statisztikai adatok csak korlátozottan állnak rendelkezésre. Az Eurostat

Részletesebben

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

Tanítási tervezet. Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Tanítási tervezet Az óra időpontja: 2018. 03.21 08:00 Iskola, osztály: 10. A Iskola neve és címe: Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium Tanít: Kovács Máté Témakör megnevezése: Európai Unió

Részletesebben

Az IBS GmbH prezentációja. www.hochwasserschutz.de

Az IBS GmbH prezentációja. www.hochwasserschutz.de Az IBS GmbH prezentációja 3.3 K- 1994 Alapítás Thierhaupten-ben, Németország Szivárgásgátló gyártása 3.3 K- 1995 Árvíz elleni épületvédelem 3.3 K- Ablakok, kapuk, stb. árvízvédelmére 1996 Első szabadonálló

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1714 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. október 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. január kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

12. VÁLTOZAT. 6. Válaszd ki azt a hegységképződési időszakot, melyben a Kárpátok és a Krími-hegység kialakult:

12. VÁLTOZAT. 6. Válaszd ki azt a hegységképződési időszakot, melyben a Kárpátok és a Krími-hegység kialakult: . VÁLTOZAT І. Feladatok egy helyes megoldással. Határozd meg az Ukrán Kárpátok legmagasabb pontja és Ukrajna síksági területének legmagasabb pontja közötti viszonylagos (relatív) magasságot: А 56 m C 576

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2017. március - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

NÉMETORSZÁG Baden-Württemberg tartomány

NÉMETORSZÁG Baden-Württemberg tartomány NÉMETORSZÁG Baden-Württemberg tartomány Road show, 2010. május 4. Németország 5. Franciaország 6. Nagy-Britannia 7. Olaszország 9. Spanyolország 16. Hollandia 20. Belgium 21. Lengyelország 22. Svédország

Részletesebben

Szeged Megyei Jogú Város GAZDASÁGI AZDASÁGI PROGRAMJA

Szeged Megyei Jogú Város GAZDASÁGI AZDASÁGI PROGRAMJA Szeged Megyei Jogú Város GAZDASÁGI AZDASÁGI PROGRAMJA ROGRAMJA 2015 2019 Tartalomjegyzék I. BEVEZETŐ...4 II. SZEGED HELYZETE A DÉL-ALFÖLDI RÉGIÓHOZ VISZONYÍTVA...5 II.1. Múlt...5 II.2. Jelen...5 II.2.1.

Részletesebben

Magyarország vízrajza

Magyarország vízrajza Magyarország vízrajza Magyarország felszíni vízkészletének 90%- át a szomszéd országokból érkező folyók hozzák hazánk területére. A behozatal kedvezőtlen hatása, hogy a vizekkel együtt jelentős mennyiségű

Részletesebben

Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék

Tájékoztató. a Dunán tavaszán várható lefolyási viszonyokról. 1. Az ősz és a tél folyamán a vízgyűjtőre hullott csapadék Országos Vízügyi Főigazgatóság Országos Vízjelző Szolgálat Tájékoztató a Dunán 216. tavaszán várható lefolyási viszonyokról A tájékoztató összeállítása során az alábbi meteorológiai és hidrológiai tényezőket

Részletesebben

Az energia ára Energetika és politika

Az energia ára Energetika és politika 13. lecke Komplex energetikai rendszerek Az energia ára Energetika és politika 2018. április 24. Az ár a gazdaságban egy termék vagy szolgáltatás ellenértékét jelenti, amelyet többnyire pénzben kell megfizetni.

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 0512 É RETTSÉGI VIZSGA 2005. október 25. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI MINISZTÉRIUM 1. összetevő 1. FELADAT a) 1. Chicago 2. Washington

Részletesebben

Tárgyszavak: munkabaleset; statisztika; betegállomány; költség; elemzés; baleset-megelőzés; kockázatkezelés.

Tárgyszavak: munkabaleset; statisztika; betegállomány; költség; elemzés; baleset-megelőzés; kockázatkezelés. MUNKABALESETEK ÉS FOGLALKOZÁSI MEGBETEGEDÉSEK 4.1 Javuló baleseti statisztikák Németországban Tárgyszavak: munkabaleset; statisztika; betegállomány; költség; elemzés; baleset-megelőzés; kockázatkezelés.

Részletesebben

Lakotár Katalin FÖLDRAJZ 7. Kontinensek földrajzi ismeretei. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 7. osztályos tanulók részére. ... a tanuló neve.

Lakotár Katalin FÖLDRAJZ 7. Kontinensek földrajzi ismeretei. TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 7. osztályos tanulók részére. ... a tanuló neve. Lakotár Katalin FÖLDRAJZ 7. Kontinensek földrajzi ismeretei TÉMAZÁRÓ FELADATLAPOK 7. osztályos tanulók részére........... a tanuló neve pauz westermann Teljesítmény összesítése A Afrika és Ausztrália Amerika

Részletesebben

A JÖVŐ OKOS ENERGIAFELHASZNÁLÁSA

A JÖVŐ OKOS ENERGIAFELHASZNÁLÁSA A JÖVŐ OKOS ENERGIAFELHASZNÁLÁSA Dr. NOVOTHNY FERENC (PhD) Óbudai Egyetem, Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Villamosenergetikai intézet Budapest, Bécsi u. 96/b. H-1034 novothny.ferenc@kvk.uni-obuda.hu

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1012 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2012. május 16. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM 1. FELADAT 1. Perth 2. Melbourne 3.

Részletesebben

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő

Természetismereti- és környezetvédelmi vetélkedő Miskolc - Szirmai Református Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda OM 201802 e-mail: refiskola.szirma@gmail.com 3521 Miskolc, Miskolci u. 38/a. Telefon: 46/405-124; Fax: 46/525-232 Versenyző

Részletesebben

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év

XIV. évfolyam, 1. szám, Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE év XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Statisztikai Jelentések NÖVÉNYVÉDŐ SZEREK ÉRTÉKESÍTÉSE 2014. év Növényvédő szerek értékesítése Növényvédő szerek értékesítése XIV. évfolyam, 1. szám, 2015 Megjelenik évente

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1713 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2017. május 19. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a javítási-értékelési

Részletesebben

Mezőgazdasági számla

Mezőgazdasági számla 3. előadás Mezőgazdasági számla Megnevezés Folyó alapáron 2009 2010 2011 +) Gabonafélék (vetőmaggal) 393 047 458 021 679 591 Ipari növények (hüvelyesekkel) 151 957 159 261 248 061 Takarmánynövények 42

Részletesebben

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési A Forró övezet Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná

Részletesebben

Az általános földi légkörzés. Dr. Lakotár Katalin

Az általános földi légkörzés. Dr. Lakotár Katalin Az általános földi légkörzés Dr. Lakotár Katalin A Nap a Földet egyenlőtlenül melegíti fel máskülönbség légkörzés szűnteti meg légnyo- lokális (helyi), regionális, egy-egy terület éghajlatában fontos szerepű

Részletesebben

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1411 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2015. május 14. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA I. rész 1. FELADAT a) 1. Genfi- (tó)

Részletesebben

Nagykövetségek March 13.

Nagykövetségek March 13. Nagykövetségek 2007. March 13. Albánia Albán Köztársaság Magyarországi Nagykövetsége Cím: 1026 Budapest, Gábor Áron u. 55. Telefon: +31 1 326 8905 Algéria Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Magyarországi

Részletesebben

Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10.

Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10. Fazekas Rózsa Juhász Ernô Reszler Gábor Sallai József Ember és társadalom Történelem- és társadalomismeretmunkafüzet 10. Szakiskolák részére School Kiadó Nyíregyháza, 2010 Tartalom Elôszó 5 Európa és a

Részletesebben

Európa szívében. Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat. Fejlett vasúti hálózat

Európa szívében. Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat. Fejlett vasúti hálózat üdvözöljük! Európa szívében Három ország szomszédságában Az M3-as, M30-as autópálya révén az európai autópályahálózat része Fejlett vasúti hálózat E75 GYŐR E71 BUDAPEST M1 M7 M6 E75 M5 E71 SK M3 MISKOLC

Részletesebben

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Földrajz középszint 1812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2018. október 15. FÖLDRAJZ KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA Útmutató a javításhoz Ha egy feladatnak a

Részletesebben

A világ természet- és társadalomföldrajza II.

A világ természet- és társadalomföldrajza II. A világ természet- és társadalomföldrajza II. 1. témakör Oroszország ázsiai területei előadás diái +kiegészítés Szibéria Oroszországon belüli pozíciója Vasútvonalak Szibériában Szibéria meghódítása,

Részletesebben

TÁJ-1.ea. TÁJ-KÖRNYEZET-RÉGIÓ

TÁJ-1.ea. TÁJ-KÖRNYEZET-RÉGIÓ TÁJ-1.ea. TÁJ-KÖRNYEZET-RÉGIÓ Természet- és tájvédelem 1. A tárgy oktatása: 4 alkalommal, 3-3 óra előadás, gyakorlat nincs Hiányzás max. lehetősége 1 alkalom Követelmény: aláírás és írásbeli-szóbeli vizsga

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. november kivonat Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

Bugát Pál XXXIII. Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő Döntő, Földrajz

Bugát Pál XXXIII. Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő Döntő, Földrajz Bugát Pál XXXIII. Országos Középiskolai Természetismereti Műveltségi Vetélkedő Döntő, Földrajz 1. Változó éghajlat Válasszátok ki az egyes kérdésekre adható helyes válasz(oka)t! Karikázzátok be a betűjelét!

Részletesebben

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS

INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS INTEGRÁLT VÍZHÁZTARTÁSI TÁJÉKOZTATÓ ÉS ELŐREJELZÉS 2015. december - kivonat - Készítette: az Országos Vízügyi Főigazgatóság Vízjelző és Vízrajzi Főosztály Vízrajzi Monitoring Osztálya és az Alsó-Tisza-vidéki

Részletesebben

A munka. A munka a mindennapi életben az anyagi javak előállításának folyamatában jelentkezik, tehát bizonyos időhöz kötött tevékenységről van szó..

A munka. A munka a mindennapi életben az anyagi javak előállításának folyamatában jelentkezik, tehát bizonyos időhöz kötött tevékenységről van szó.. Munkaszervezés A munka. A munka a mindennapi életben az anyagi javak előállításának folyamatában jelentkezik, tehát bizonyos időhöz kötött tevékenységről van szó.. A szervezés fogalma.. A szervezés szó

Részletesebben