KORUNK VÁLTOZÓ HADVISELÉSÉNEK HADELMÉLETI ALAPJA
|
|
- Alajos Takács
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Bakos Csaba Attila KORUNK VÁLTOZÓ HADVISELÉSÉNEK HADELMÉLETI ALAPJA Rezümé Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiája a hagyományos értelemben vett háborús konfliktus kialakulását a közeli jövőben nem, vagy csak csekély mértékben tartja elképzelhetőnek, annak eshetőségét azonban nem zárja ki teljesen. A tudomány és a technika fejlődésének felgyorsulásával sok ország számára komoly nehézséget jelent a költséges haditechnika beszerzése, rendszerben tartása és annak folyamatos korszerűsítése. A honvédelem helyzetét a világban lezajló politikai, gazdasági, társadalmi folyamatok tükrében megvizsgálva látható, hogy a hagyományos szemlélet fenntartása az ország erőforrásait sokszorosan meghaladó igényeket támaszt. A XXI. század elején olyan haderő-fejlesztési koncepció kidolgozása szükséges, amely képessé teszi az országot arra, hogy egy fegyveres konfliktusban a vele szemben álló fél esetleges mennyiségi és/vagy minőségi fölényét semlegesítse, de legalább is csökkentse. A háborúk történetének vizsgálata egyértelművé teszi, hogy a kis államok hagyományostól eltérő hadviseléssel egyre sikeresebben vehetik fel a küzdelmet egy erősebb féllel szemben. Az alábbiakban a szerző elsősorban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és annak jogelődje keretei között folytatott és publikált kutatási eredmények feltárásával és elemzésével olyan hadelméleti összefüggésekre világít rá, amelyek a honvédelem koncepciójának merőben új megközelítését eredményezhetik. Kulcsszavak Clausewitz; honvédelem; hagyományostól eltérő. Csaba Attila Bakos THEORETICAL FOUNDATION FOR THE CHANGING NATURE OF CONTEMPORARY WARFARE Abstract The National Military Strategy of Hungary does not or just slightly see the possibility that in the near future a traditional military conflict can occur, but does not exclude it entirely. As the development of science and technology accelerates many countries find it difficult to procure, field and constantly upgrade expensive military hardware. The examination of national defence in the view of global political, economic, and societal processes makes clear that maintaining the traditional approach to national defence exceeds the available resources many times. At the beginning of the 21st century a new approach is needed that enables a country to offset or at least decrease the enemy s quantitative and / or qualitative superiority. An examination of the history of warfare makes clear that small countries waging other-than-traditional war can increasingly oppose a stronger enemy. This paper reveals the fundamental theoretical aspects of an entirely new approach to national defence based on research and analysis of earlier military theoretical insights published at the National University of Public Service and its predecessor. Keywords Clausewitz; national defence; unconventional. Két és fél évtizeddel a vasfüggöny lebontása után a Magyar Honvédség nemzetközi műveletekben edződött, kis létszámú, tapasztalt, korlátozott expedíciós képességekkel felvértezett önkéntes haderővé vált. A dinamikusan változó nemzetközi biztonsági helyzet és az összetett kihívásokkal teli jövő további lépéseket 210
2 követel meg annak érdekében, hogy a nehezen megszerzett tapasztalatok ne vesszenek kárba, valamint a honvédelem ügyét befolyásoló hadelméleti kutatások eredményeit is megfelelő módon hasznosítsák. A magyar hadtudományi gondolkodás alapját képező clausewitzi háborús meghatározás alapvetően három tényezővel, az úgynevezett csodálatos háromsággal írható le leginkább. Ennek elemei a szemben álló felek gyűlölködéséből és ellenségeskedéséből táplálkozó erőszakosság, az emberi lélek veleszületett sajátosságából eredő véletlenek és valószínűségek, valamint a háború politikának alárendelt eszköz szerepéből következő racionalitás és számítás. A háború az elsőt a népből, a másodikat a hadseregből, a harmadikat pedig a kormányzatból nyeri. Kora háborúit vizsgálva állapította meg Clausewitz, hogy a háború megvívásának alapja a nép, az annak megvíváshoz szükséges eszköz a hadsereg, a háború megvívásával elérhető cél pedig politikai. 1 Nemcsak a háborút alkotó tényezőket tárta fel, hanem a háborút a tényezők (ti. az alap, az eszköz és a cél) között meglévő összefüggések mentén is alapos vizsgálatnak vette alá. Clausewitz részleteiben közelítette meg a háborút a politika (cél) irányából, valamint részleteiben tárgyalta a háborút a hadsereg (eszköz) irányából. Azonban a háborút tartalommal, vagyis erőszakkal, gyűlölködéssel és ellenségeskedéssel megtöltő néppel (alap) keveset foglalkozott. 2 Kora társadalmi és politikai berendezkedésének ennél fogva kora haderőszervezési elveinek és sémáinak megfelelően az alábbi ábra szerint ragadta meg e csodálatos háromság alkotó elemeinek egymáshoz való viszonyát: 1. ábra A csodálatos háromság (Készítette: a szerző) A Clausewitz által megfogalmazottakat többek között az államokon belüli fegyveres konfliktusok okán sokan próbálták részben, vagy egészben megcáfolni. A hidegháború megszűnésével az államokon belüli fegyveres konfliktusok és a kihívók száma nem csökkent. Ennek eredményeként a kritikusok táborához a katonai gondolkodók mellett mára neves történészek és egyéb tudósok is csatlakoztak. Nem meglepő, hogy a magyar hadtudomány művelői között is található olyan, aki alapvetően a clausewitzi osztályozás (például hadikultúra) mellett tör pálcát, de attól eltérő elméletek térnyerése is megfigyelhető. 1 JOBBÁGY, Zoltán: Clausewitz és a felkelők: a háború csodálatos háromsága és a felfegyverzett nép ereje. Honvédségi Szemle, 2013/3. pp Uo. 211
3 A háború jellege. A hadikultúrák Az európai történelem vizsgálata egyértelművé teszi, hogy a különböző korok hadviselését nagyban meghatározta a szemben álló felek közötti konkrét társadalmi, gazdasági, katonai és kulturális különbség. Ennek megfelelően egy adott konfliktusban érintett népek, népcsoportok eltérő eszközöket és módszereket használtak háborúik megvívásához. A háborúról és annak megvívásáról alkotott nézetek eltérősége miatt feltételezhető, hogy a hadviselési sajátosságok felismerése volt a hadikultúra elméletéhez vezető úton az első lépés. A hadikultúra, mint önálló hadtudományi fogalom vizsgálatakor azonban nem szükséges a több ezer évre visszatekintő európai hadtörténelem teljes áttekintése, mivel alapvetően a napóleoni háborúktól napjainkig eltelt időszak elemzését teszi lehetővé. Az 1789-től 1815-ig terjedő időszak történései a nemzetközi hadelmélet változásai következtében a magyar katonai gondolkodók munkásságára is komoly hatást gyakoroltak. Napjainkban a magyar hadtudomány szerves részét képező, Kovács Jenő nevével fémjelzett hadikultúra elmélet kialakulását Perjés Géza munkássága előzte meg. Perjés, akit a legnevesebb hazai Clausewitz-kutatóként tartanak számon, a porosz katonai gondolkodó művének részletes feldolgozása után a megsemmisítés és kifárasztás kapcsolatrendszerének mélyreható elemzésével teremtette meg a magyarországi hadikultúra-elmélet kutatásának alapját, mintegy összefoglalva és mélyrehatóan elemezve a kor tudományos és szellemi környezetét. 3 Az 1990-es évek dinamikus változásai a magyar hadtudomány művelőit is komoly kihívások elé állították. Nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi bipoláris szembenállás diktálta hadászati gondolkodás és az azt meghatározó hadelméleti alapvetések újragondolása szükséges. Az új magyar katonai stratégia kidolgozása érdekében Kovács a téma geopolitikai, hadművészeti alapjait kutatva a probléma átfogóbb vizsgálata érdekében több kapcsolódó tudományterület (történelem, hadtörténelem, katonaföldrajz, külpolitika) képviselőit is megszólította. Kovács Perjés Clausewitz monográfiáinak eredményeit elsősorban angolszász szerzők munkáival kiegészítve arra a következtetésre jutott, hogy a katonai, azaz direkt eszközök alkalmazása mellett léteznek a konfliktusok megoldását lehetővé tevő nem katonai, azaz indirekt eszközök is. Ilyen eszközök lehetnek a gazdasági verseny, a pszichológiai hadviselés, valamint az ideológia területén megvívott harc. Kovács korai halála nem tette lehetővé, hogy a hadikultúra fogalmának és rendszerének kutatása teljessé váljon. Arra azonban elégséges alapot biztosított, hogy a jelenkor kutatói és szakírói a téma további feltárásával foglalkozhassanak. 4 A hadviselés generációi, a változó hadügy A hadviselés generációinak elmélete a hadviselés fejlődését első sorban a minőségi változások bekövetkezése alapján tipizálja, míg kiinduló pontnak a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békét tekinti. A hadviselés első generációja nem más, mint a zárt rendben harcoló gyalogság kora. Ebben az időszakban a katonai műveletek nem az ellenséges 3 FORGÁCS, Balázs: A hadikultúra fogalmának historiográfiája, I. Hadtudományi Szemle, II. évf. 2. szám. Pp FORGÁCS, Balázs: A hadikultúra fogalmának historiográfiája, II. Hadtudományi Szemle, II. évf. 3. szám. Pp
4 haderő megsemmisítésére koncentráltak. A cél olyan kedvező helyezet megteremtése volt, ami a szembenálló haderő számára csak túlzott veszteségek elszenvedése árán tette volna lehetővé a harctevékenység folytatását. 5 Az amerikai polgárháború időszakában a hadügyet forradalmasító műszaki újítások (például a huzagolt csövű ismétlőpuska, a tüzérségi gránát, a vasút és a géptávíró) a korábbi vonal- és oszlop-harcászaton alapuló gyalogság tömeges bevetését lehetetlenné tették. Ezek az új körülmények a mozgás és tűz összehangolását, valamint a tüzérségi tűz tömeges alkalmazását eredményezték. A harceljárások azonban továbbra is lineárisak maradtak. A gyalogság védelemben az ellenség betörését igyekezett mindenáron megakadályozni, míg támadásban az alegységek továbbra is az arcvonal megtartására törekedtek. A második generációs hadviselés csúcspontjának az első világháború felőrlő csatáinak sorozata tekinthető, amire a megoldást a harmadik generációs hadviselés jelentette. 6 Az új, nonlineáris harceljárások (például a manőver, a gyorsaság, a meglepés) az ellenség fizikai megsemmisítése helyett a lélektani egyensúly megzavarását helyezték a középpontba. Támadásban a cél az ellenség erős pontjainak elkerülése és ellenállásának inkább a mélységből a front felé haladva történő felszámolása volt. A védelemi harcban egy mélységében tagolt védelmi körzetben, kitérő mozgások és ellencsapások kombinációjával készítette elő az ellentámadást arra az időszakra, amikor az ellenség támadása lendületét vesztette. 7 Mind a hadikultúra, mind a hadviselés generációs elméletének képviselői megegyeznek abban, hogy a hidegháborút követő időszak politikai, gazdasági, társadalmi és technikai változásai a béke és stabilitás általános elterjedése helyett egy új hadügyi helyzet megszületését eredményezték. A Varsói Szerződés felbomlását követően a régió korábbi tagállamai védelmi rendszereiket a megváltozott környezetnek és biztonsági kihívásoknak megfelelően újragondolták és újraszervezték. Samuel P. Huntington intelmeit figyelmen kívül hagyva, annak éppen ellenkezőjét a nyugatiasodást választották. 8 Ennek megfelelően lépésről-lépésre integrálódtak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe. A szövetség biztonsági és védelempolitikai elveit elfogadva, hadseregeik a korábbi, jellemzően passzív szereplőkből a nemzetközi konfliktusok aktív résztvevőivé váltak. A Magyar Honvédség személyi állománya is szerteágazó műveleti tapasztalatokra tehetett szert az elmúlt időszakban. Ezeknek a tapasztalatoknak, valamint a megváltozott politikai, gazdasági, katonai, technikai és nem utolsó sorban társadalmi átalakulás eredményeként az alábbi folyamatokat lehet megfigyelni: Az állam fokozatosan elveszíti hadviselési monopóliumát, aminek gyökerei az állam általános legitimációs válságában keresendőek. Nemzetek fölötti politikai és gazdasági intézmények ragadják magukhoz az állam szuverenitásának egyes elemeit, amik tevékenységükért és esetleges hibás döntéseikért senkinek nem tartoznak felelősséggel. A korábbi nemzetállamok egyre kevésbé képesek emiatt megállni a helyüket és garantálni állampolgáraik alapvető biztonsági igényeit. Szuverenitásuk egyre nagyobb részét ruházzák át nemzetek fölötti szervezetekre, miközben különböző etnikai 5 KISS, Álmos Péter: Generációk a hadviselésben a negyedik generáció. Hadtudományi Szemle, II. évf. 2. szám. Pp Uo. 7 Uo. 8 FÁBIÁN, Sándor: Alternatív védelmi stratégia kis államoknak. Sereg Szemle, XI. évf Pp
5 és vallási kisebbségi csoportok elutasítják a többségi társadalom értékeit, és nem akarnak beilleszkedni. Az állami határokat semmibe vevő társadalmi hálózatok milliói jönnek létre, amiket a robbanásszerűen fejlődő információs technológia a korábbiakhoz képest jóval olcsóbb módon képes összekötni. A megváltozott körülmények hatására az elmúlt időszak konfliktusaiban a béke és a háború közötti határ annyira elmosódott, hogy sok esetben lehetetlen felismerni a különbséget a civil és a katona között. A műveletek egy időben folynak a konfliktusban álló társadalom teljes mélységében, a katonai mellett a gazdasági, politikai, társadalmi dimenziókban és a nemzetközi életben egyaránt. 9 Ezeket a változásokat a hagyományos honvédelmi stratégiák (semlegesség, nagy államok haderejének imitálása, tömegpusztító fegyver birtoklása, kollektív védelem) 10 csak nagy nehézségek árán, vagy egyáltalán nem képesek lekövetni. A megváltozott nemzetközi környezet, az új típusú biztonsági kihívások, valamint a régiós gazdasági képességek megkövetelik egy új szemlélet kialakítását, amely a korábbi hasonlóságra törekvés mellett más lehetőségeket is figyelembe vesz. A hidegháború és az azóta eltelt időszak konfliktusai bebizonyították, hogy két szembenálló fél közül még a jelentősen gyengébbnek is jó esélyei lehetnek a győzelemre, ha a megfelelő stratégiát választja. A legtöbb állam a hagyományos stratégiák adaptálása során általában figyelmen kívül hagyja a régió politikai, gazdasági és társadalmi képességeit és elvárásait, valamint azt a történelmileg jól igazolható helyzetet, ami szerint még egy erős, jól felszerelt hagyományos haderő is csak akkor lehet igazán sikeres, amennyiben ellenfele hajlandó a hagyományos szabályok szerint harcolni. Igaz ez annak ellenére is, hogy az említett időszak konfliktusaiban a hagyományostól eltérő stratégiai megközelítést alkalmazó fél stratégiája és az ahhoz kapcsolódó haderő-szervezési módszerek, harceljárások csak rögtönzött jellegűek, a konfliktus során kialakítottak voltak. Azok az államok, amelyek felismerik a közelmúlt időszakának megváltozott hadügyi összefüggéseit és védelmi képességeik kialakításánál figyelembe veszik a hagyományostól eltérő stratégiai megközelítés lehetőségeit, kétségkívül előnyre tehetnek szert. Nem utolsó sorban a XXI. században megváltozott gazdasági körülmények között is képesek lehetnek egy valós visszatartó erőt jelentő védelmi képességet létrehozni. 11 Az aszimmetria A hadviselés fejlődése során megfigyelhető, hogy a szembenálló felek technikai fejlettségük mértékében a győzelem kivívását harcosaik létszámának növelésével és/vagy haditechnikai eszközeik fejlesztésével próbálták meg elérni. Jellemzően fizikai értelemben vett erőfölényre törekedtek a döntő helyen, vagyis a versengő felek az ellenség haderejének legyőzését alapvetően annak a fizikai megsemmisítésével kívánták elérni. Ennek következtében a haderők mérete, valamint az államok költségvetéséből a haderőkre fordított összegek nagysága folyamatosan növekedett. 9 KISS, Álmos Péter: Generációk a hadviselésben a negyedik generáció. Hadtudományi Szemle, II. évf. 2. Pp FÁBIÁN, Sándor: Alternatív védelmi stratégia kis államoknak, Sereg Szemle. XI. évf Pp FÁBIÁN, Sándor: Alternatív védelmi stratégia kis államoknak, Sereg Szemle, XI. évf Pp
6 A második világháborút követően ez a tendencia megfordult. Köszönhetően a kétpólusú világrend nukleáris képességeinek, a korábbi értelemben vett totális háború mindkét fél számára katasztrofális eredménnyel zárult volna. Emellett az addigi, elsősorban a fizikai megsemmisítésre összpontosító haderők másfajta a fentiekben elemzett ellenséggel is szembe találták magukat. Az így patthelyzetbe került felek alig rendelkeztek a XX. század második felében kirobbant helyi háborúk sikeres megvívásához szükséges képességekkel. Ezeket a háborúkat megvizsgálva az látható, hogy a technológiai értelemben fejlettebb országok hadseregei a győzelem érdekében jelentős erőforrásokat mozgósítottak, sok esetben elitalakulataikat vetették be és törekedtek a legfejlettebb haditechnika felvonultatására. Az évekig elhúzódó háborúk jelentős erőforrásokat emésztettek fel, ennek ellenére a fejlettebb országok a konfliktusaik tekintélyes hányadát elvesztették. 12 Az elmúlt időszak műveletei különböző összetevőinek vizsgálata is azt mutatja, hogy a fizikai erő jelentette korábbi aszimmetria már korántsem elégséges alapja a győzelemnek. A gyengébb fél a fejlettebb ország nyilvánvaló erőfölénye ellenére sok tekintetben előnyt élvezhet, illetve az ilyen jellegű hátrányából előnyt kovácsolhat. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a hadászati fölénynek az erőfölény csupán egy alkotó eleme és az információs főlény birtoklása nélkül nem számít döntőnek. (Jól példázza ezt az iraki és az afganisztáni műveletek tapasztalata, ahol az információfölény kivívásáért folytatott harc a szembenálló felek nyilvánvaló technológiai képességei közötti különbség ellenére is kiegyenlített maradt.) Az információfölény sok téves elképzeléssel szemben elsősorban nem a technológia függvénye. A technológia megléte csupán egy eszköz az információfölény kialakításához vezető úton. Ahhoz, hogy az ilyen típusú konfliktusokban edzett harcos megkülönböztethető legyen a lakosságtól, emberi erőforrással szerzett információra (Human Source Intelligence HUMINT) van szükség. 13 Clausewitz művében a háborút tág körben dúló párviadalként határozta meg, amelyben a két küzdő fél arra törekszik, hogy saját akaratát fizikai erő alkalmazásával a másikra rákényszerítse. Szerinte minél inkább veszélyezteti egy nép létét egy háború, annál inkább fog a fenyegetett nép harciasan reagálni. Így válik döntő jelentőségűvé végső soron a nép szimpátiájáért folytatott harc. A harccselekmények a megtámadott társadalom kohézióját növelhetik a létért folytatott küzdelemben, szemben a támadó fél társadalmi támogatásának egységességével, ami erodálódhat az elhúzódó konfliktus okozta járulékos költségek miatt. 14 Clausewitz: újratöltve Clausewitz korának társadalmi berendezkedése természetszerűleg hozta magával azt a jelenséget, hogy Európa legtöbb államában a népnek nem volt túl sok ráhatása a politikai folyamatokra. Mára ez jelentősen módosult. Az európai nemzetállamok alapvetően demokratikus berendezkedésűek, aminek következtében bár a 12 JOBBÁGY, Zoltán: A felkelők elleni műveletekről. Egy elfeledett klasszikus: Bernardo Vargas de Machuca. Honvédségi Szemle, 2013/2. Pp PORKOLÁB, Imre: Aszimmetrikus hadviselés az ortodox és gerilla hadikultúra összecsapásai. Hadtudomány, 2005/4. Pp JOBBÁGY, Zoltán: Clausewitz és a felkelők: a háború csodálatos háromsága és a felfegyverzett nép ereje. Honvédségi Szemle, 2013/3. Pp
7 mindennapokban a legitim választásokon hatalmat szerzett politikai elit vezeti és irányítja az országot egyfajta kontrollt gyakorol a politikusok felett. Éppen ezért a korábban vázolt Clausewitz-i háborús univerzum modellje is módosításra szorul, ami a fentebb ábrázolt háromszög helyett inkább lágy, egymást metsző halmazokkal jeleníthető meg. Éppen úgy, ahogy Clausewitz a népháborút egy köd- és felhőszerű lényként vizualizálta, utalva a légszerű képződmények sajátosságára, azaz sehol sem központosulnak, vagyis nem sűrűsödnek. A népháború ereje tehát elsősorban inkább erkölcsi, mintsem fizikai. Jelentősége abban van, hogy az idő múlásával az ellenségben egyre nagyobb félelmet és aggodalmat kelt ábra A clausewitzi háborús univerzum új modellje (Készítette: a szerző) A clausewitzi háború új modelljével jól ábrázolhatóvá válnak olyan, korábban is ismert tényezők, mint például a gerilla, vagy partizán erők, amelyekre többek között maga Clausewitz is kevesebb figyelmet fordított művében. Így például azok a civil szerveződések is, amelyek a polgári engedetlenség intézményének gyakorlásával képesek politikai befolyásolást kifejteni, és ez által indirekt módon beleszólni egy legitim államvezetés háborús erőfeszítéseibe. A halmazok legfontosabb metszetét azonban a konfliktusban szerepet vállaló azon erők alkotják, amelyek középen helyezkednek el, így rendelkeznek a nép (közvélemény) támogatottságával és politikai céllal képesek szervezett erőszak alkalmazására. Amennyiben ez a metszet egy nemzetállam legitim része, akkor jó eséllyel indul egy fegyveres konfliktus eredményes lezárása felé. Amennyiben nem az, akkor annak az államnak komoly erőforrásokat kell mozgósítania ennek a résznek a perifériára szorításában, mert különben jelentősen megnehezítheti a háborús erőfeszítéseit. Clausewitz szerint a nép a háború igen fontos tényezője, az általa vívott harc (ti. a népfelkelés) a védelem egy sajátos eszköze. Ebben az esetben az a fél, aki sikerrel mozgósítja a népet saját háborús céljai érdekében és ezt az előnyt 15 JOBBÁGY, Zoltán: Clausewitz és a felkelők: a háború csodálatos háromsága és a felfegyverzett nép ereje. Honvédségi Szemle, 2013/3. Pp
8 kihasználja, az a háborúnak ezt a fajtáját nem alkalmazóval szemben feltétlenül előnybe kerül. 16 Az új típusú aszimmetrikus műveletekben ennek jelentősége még nagyobb, mivel sok esetben a konfliktus egyik szereplője egy állami entitás, míg a másik egy nem állami szereplő. Ezek a konfliktusok alapvetően alacsony intenzitásúak és jellemzőjük az aszimmetriában rejlő lehetőségek mesteri kihasználása. A lakosság bázisán és annak birtoklásáért folyó teljes spektrumban (politikai, gazdasági, katonai) megvívott háború egy adott területen mindenhol megtalálható és kerüli az ellenség főerőivel való közvetlen harcérintkezést. A helyismeretet mesterien kihasználva, az ellenség erejét folyamatosan koptatva, katonai értelemben inkább szívósan és kitartóan, mint bátran és vakmerően küzd. Fő erőkifejtését azonban a lakosság szimpátiájának megnyerésére, megtartására helyezi, ezzel indirekt módon befolyásolva a megtámadott állam legitim vezetését, vagyis a politikát. 17 * * * Összefoglalva megállapítható, hogy Clausewitz szerint a népháború hatását jellemzően a hadászati szinten fejti ki. Clausewitz a csodálatos háromságot a háború természetének leírására használta. Ezzel azonban a háború meghatározását korántsem zárta le, mert azt egy tág körben dúló párviadalként értelmezte. Abban pedig a két küzdő fél folyamatosan arra törekszik, hogy saját akaratát fizikai erő alkalmazásával (tehát erőszakkal) a másikra rákényszerítse. A clausewitzi háborús univerzum tehát nem vesztett jelentőségéből és az új típusú modell alkalmazásával megfelelő keretet biztosíthat az alacsony intenzitású, népfelkelők ellen vagy azok támogatása érdekében megvívott konfliktusok megértéséhez és megfelelő kezeléséhez is. Mindehhez nincs másra szükség, mint Perjés módszeréhez hasonlóan, megállapításainak megfelelően az adott kor, társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális berendezkedésének szűrőjén keresztül azt feltárni. Változó világunk egyik jellemzője, hogy a korábbi tiszta és világos erővonalak összekuszálódtak. Állami és nem állami szereplők felelősségi területei átfedik egymást az élet számos területén, így a hadviselésben is. Amennyiben azok a kisállamok, amelyek korábban a hasonlóság elve mentén a hagyományosan értelmezett alapvető biztonsági stratégiák (semlegesség, nagy államok haderejének imitálása, tömegpusztító fegyver birtoklása, kollektív védelem) mellett más eshetőségeket is figyelembe vesznek biztonságuk garantálása érdekében, adottságaik függvényében olyan képességek fejlesztését kell megcélozniuk, amelyek segítségével vélt, vagy valós ellenségeik fegyveres erői mellett, vagy extrém esetben akár helyette is, azok társadalmi támogatottságának szétzúzására helyezik a hangsúlyt. Mindeközben képesnek kell maradniuk saját társadalmi integritásuk megőrzésére. Ennek megvalósítására a hagyományosan szervezett, felszerelt és kiképzett, hatalmas tűzerejű és mozgékonyságú kötelékek alkalmatlanok. A XXI. század elején olyan haderő-szervezési sémákat és modelleket kell kialakítani, amelyek a hagyományos műveleti képességek mellett, vagy akár azok helyett, előtérbe helyezik a baráti és ellenséges társadalom saját célok érdekében történő befolyásolását egy elhúzódó, alacsony intenzitású népháború lehetőségének rémképét vizionálva. 16 JOBBÁGY, Zoltán: Clausewitz és a felkelők: a háború csodálatos háromsága és a felfegyverzett nép ereje. Honvédségi Szemle, 2013/3. Pp Uo. 217
9 FELHASZNÁLT IRODALOM CLAUSEWITZ, Carl von: On War. Oxford University Press, Oxford, FÁBIÁN, Sándor: Professional irregular defense forces: the other side of COIN. Naval Postgraduate School, Monterey USA, FÁBIÁN, Sándor: Alternatív védelmi stratégia kis államoknak. Sereg Szemle, XI. évf FORGÁCS, Balázs: A hadikultúra fogalmának historiográfiája, I. Hadtudományi Szemle, II. évf. 2. FORGÁCS, Balázs: A hadikultúra fogalmának historiográfiája. II. Hadtudományi Szemle, II. évf. 3. JOBBÁGY, Zoltán: A felkelők elleni műveletekről. Egy elfeledett klasszikus: Bernardo Vargas de Machuca. Honvédségi Szemle, 2013/2. JOBBÁGY, Zoltán: Clausewitz és a felkelők: a háború csodálatos háromsága és a felfegyverzett nép ereje. Honvédségi Szemle, 2013/3. KISS, Álmos Péter: Generációk a hadviselésben a negyedik generáció, Hadtudományi Szemle, II. évf. 2. PORKOLÁB, Imre: Aszimmetrikus hadviselés az ortodox és gerilla hadikultúra összecsapásai. Hadtudomány, 2005/4. PORKOLÁB, Imre: Katonai műveletek aszimmetrikus konfliktusokban. Kard és Toll, 2006/1. PORKOLÁB, Imre: A kifárasztó gerilla hadviselési mód. Kard és Toll, 2006/2. 218
Clausewitz újratöltve
KATONAI SZEKCIÓ Bakos Csaba Attila Clausewitz újratöltve 10.17047/HADTUD.2015.25.1-2.99 Változó világunk egyik jellemzõje, hogy a hidegháború idõszakának tiszta és világos erõvonalai összekuszálódtak.
Bevezető 12 Előszó 26 Értesítés 31 A szerző előszava 35
Tartalom Bevezető 12 Előszó 26 Értesítés 31 A szerző előszava 35 Első könyv: A háború természetéről 37 Mi a háború? 39 Cél és eszköz a háborúban 57 A háborús géniusz 71 A veszélyről a háborúban 89 A testi
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján
A kínai haderő a 21. században: a reformok és modernizáció útján Nemzeti biztonsági stratégia Globalizáció, multipoláris világrend, de katonai versengés folytatódik Kína célja a béke megőrzése Defenzív
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév
Vizsgakérdések az Európai Biztonsági Struktúra tárgyból 2006/2007 I. félév 1. Mit értünk biztonságpolitika alatt? 2. Hogyan változott meg a biztonságnak, mint fogalomnak a tartalmi háttere az elmúlt 16
Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ. Hadtudományi Doktori Iskola és a. DOSZ Hadtudományi Osztálya. tisztelettel meghívja Önt
Hadtudományi Doktori Iskola DOSZ Hadtudományi Osztály MEGHÍVÓ A Hadtudományi Doktori Iskola és a DOSZ Hadtudományi Osztálya tisztelettel meghívja Önt a Hadtudomány és a 21. század című doktorandusz konferenciára.
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT
A HADTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE KUTATÁSI TERÜLETENKÉNT 1. BIZTONSÁGI TANULMÁNYOK KUTATÁSI TERÜLET Vezető: Prof. Dr. Szenes Zoltán CSc, egyetemi tanár 1. A NATO kollektív
A Jó Állam Hatékony Haderõ
Jobbágy Zoltán Porkoláb Imre Bakos Csaba Attila Komjáthy Lajos Mezõ András Czeglédi Mihály Farkas Sándor Sztankai Krisztián A Jó Állam Hatékony Haderõ A Ludovika Kutatócsoport összesített kutatási jelentése
8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig
8. Az első világháborútól a kétpólusú világ felbomlásáig 8.1 Az első világháború jellege, jellemzői; a Párizs környéki békék TK 9 18, 33-38 A világháború jellemzőinek (gépi háború, hadigazdaság, állóháború
Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről
Hiánypótló kiadvány az aszimmetrikus hadviselésről A negyedik generációs hadviselésről szól az a kötet, amelyet április 20-án mutattak be a Stefánia Palotában. Dr. Kiss Álmos Péter Háború a nép között
A 21. század hadviselésének néhány fõbb jellemzõje
Ronkovics József A 21. század hadviselésének néhány fõbb jellemzõje A szerzõ rövid cikkében, kiindulva a 21. század valószínû kihívásaiból, felvázolja a jövõ hadviselésének lehetséges formáit, fontosabb
A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA.
A MAGYAR PUBLIC RELATIONS SZÖVETSÉG SZAKMAFEJLESZTŐ BIZOTTSÁGÁNAK I. számú ÚTMUTATÓ ÁLLÁSFOGLALÁSA. A public relations tevékenység struktúrájával kapcsolatos szakmai kifejezések tartalmának értelmezése:
A SAKK ÉS A HADMŰVELETI MŰVÉSZET KAPCSOLATA
"A sakkjáték a hadvezérek gyakorló terepe Kállai Gábor Nemzetközi nagymester A SAKK ÉS A HADMŰVELETI MŰVÉSZET KAPCSOLATA Előadó: Juhász István vezérőrnagy HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály főosztályvezető
Gondolatok az új Nemzeti Katonai Stratégia elkészítéséhez. Thoughts to prepare a new National Military Strategy
SZENDY ISTVÁN 1 SZTERNÁK GYÖRGY 2 Gondolatok az új Nemzeti Katonai Stratégia elkészítéséhez Absztrakt Thoughts to prepare a new National Military Strategy A magyar hadtudomány kutatóinak legfontosabb feladata
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK
Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK Politológia 1. 2013. Követelmények. - írásbeli kollokvium, tesztjellegű - Politológia. Elmélet - gyakorlat Szerző: Hazayné dr. Ladányi Éva VAGY - Politológia
TÉZISFÜZET. Forgács Balázs főhadnagy NAPJAINK HADIKULTÚRÁI (A HADVISELÉS ELMÉLETE ÉS FEJLŐDÉSI TENDENCIÁI A MODERN KOR- BAN)
TÉZISFÜZET Forgács Balázs főhadnagy NAPJAINK HADIKULTÚRÁI (A HADVISELÉS ELMÉLETE ÉS FEJLŐDÉSI TENDENCIÁI A MODERN KOR- BAN) Doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Témavezető: Dr. Deák János nyá. vezérezredes,
H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E
A TÜZÉRSÉG HARCI ALKALMAZÁSÁNAK SAJÁTOSSÁGAI ÉJSZAKA SPECIFICITIES OF COMBAT APPLICATION OF THE ARTILLERY AT NIGHT A tüzérségnek készen kell lenni arra, hogy a műveletekben folyamatos támogatást nyújtson
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre
A válság és a különleges jogrend kapcsolata, különös tekintettel a NATO Válságreagálási Rendszerével összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszerre dr. Keszely László ezds. Karl Marx: A történelem ismétli
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN június : Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán
MAGYARORSZÁG A II. VILÁGHÁBORÚBAN 1939-1941 1941. június 27. 1941-1945: Fegyveres semlegesség Belépés a háborúba Harc a tengely oldalán 1. A semlegesség időszaka: Semlegességi taktika: Magyarország a II.
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola BENCE BALÁZS A TÖMEGPUSZTÍTÓ FEGYVEREK TERJEDÉSÉNEK AKTUÁLIS KÉRDÉSEI KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NUKLEÁRIS FEGYVEREKRE A non-proliferációs intézkedések
Clausewitz és a kaméleon színe (Az aszimmetrikus hadviselés) 10.17047/HADTUD.2015.25.E.4
Jobbágy Zoltán Clausewitz és a kaméleon színe (Az aszimmetrikus hadviselés) 10.17047/HADTUD.2015.25.E.4 Rezümé A Magyar Hadtudományi Társaság, az MTA Hadtudományi Bizottsága, valamint a Nemzeti Közszolgálati
TÍZ ÁLLÍTÁS A LÉGIERŐVEL KAPCSOLATBAN. Philippe S. Meilinger ny. ezredes Tíz állítás a légierővel kapcsolatban című könyve alapján
TÍZ ÁLLÍTÁS A LÉGIERŐVEL KAPCSOLATBAN Philippe S. Meilinger ny. ezredes Tíz állítás a légierővel kapcsolatban című könyve alapján Philippe S. Meilinger ny. ezredes Air power is more complex entity which
Az aszimmetrikus hadviselés más szempontból DOI: /HADTUD E.119
Háber Péter: Az aszimmetrikus hadviselés más szempontból DOI: 10.17047/HADTUD.2015.25.E.119 A fő törekvés már nem az ellenfél közvetlen katonai vereségének elérése, hanem kifárasztása [ ] és összeomlásának
REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA
Dőry Tibor REGIONÁLIS INNOVÁCIÓ-POLITIKA KIHÍVÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓBAN ÉS MAGYARORSZÁGON DIALÓG CAMPUS KIADÓ Budapest-Pécs Tartalomj egy zék Ábrajegyzék 9 Táblázatok jegyzéke 10 Keretes írások jegyzéke
Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról
Hatékonyság vagy biztonság? A tűzoltói beavatkozásokról Dr. Pántya Péter egyetemi adjunktus Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézet, Tűzvédelmi és Mentésirányítási Tanszék H-1011 Budapest,
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája
Magyarország Nemzeti Biztonsági Stratégiája 1 Nemzeti Biztonsági Stratégia I. Magyarország biztonságpolitikai környezete II. Magyarország helye és biztonságpolitikai érdekei a világban III. A Magyarországot
KORSZERŰ RÁDIÓFELDERÍTÉS KIHÍVÁSAI AZ INFORMÁCIÓS MŰVELETEKBEN
III. Évfolyam 2. szám - 2008. június Fürjes János Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem furjes.janos@chello.hu KORSZERŰ RÁDIÓFELDERÍTÉS KIHÍVÁSAI AZ INFORMÁCIÓS MŰVELETEKBEN Absztrakt Az új biztonságpolitikai
VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA. Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens
Dr. DOBI JÓZSEF nyá. alezredes, egyetemi docens VÁLSÁGKÖRZETEK KATONAFÖLDRAJZI ÉRTÉKELÉSE A VÁLSÁGKÖRZETEK KIALAKULÁSA A II. világháborút követő évtizedek, a bipoláris világrendszer évtizedei amelyek során
A VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK HÍRADÓ ÉS INFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAK ELMÉLETI ALAPJA
V. Évfolyam 2. szám - 2010. június Tóth András toth.andras@regiment.hu Farkas Tibor farkas.tibor@zmne.hu Pándi Erik pandi.erik@zmne.hu A VÁLSÁGREAGÁLÓ MŰVELETEK HÍRADÓ ÉS INFORMATIKAI TÁMOGATÁSÁNAK ELMÉLETI
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak. KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás
ZÁRÓVIZSGA KÉRDÉSSOR NKK MA 2017 júniusi vizsgaidőszak KÖZÖS KÉRDÉSSOR Nemzetközi jog / nemzetközi szervezetek / külügyi igazgatás 1. A nemzetközi jog forrásai és alanyai 2. Az állami, mint a nemzetközi
8.2 A gazdaság és a társadalom új jelenségei a fejlett világban
8.1 Az els világháború jellege, jellemz i; a Párizs környéki békék Szövetségi rendszerek, frontok, az új típusú hadviselés jellemz i. A Párizs környéki békék területi, etnikai és gazdasági vonatkozásainak
BIZTONSÁGPOLITIKA TANANYAG ÉS TEMATIKA BIZTONSÁG ÉS KONFLIKTUSOK A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK RENDSZERÉBEN. Összeurópai biztonsági struktúra
BIZTONSÁGPOLITIKA TANANYAG ÉS TEMATIKA BIZTONSÁG ÉS KONFLIKTUSOK A NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK RENDSZERÉBEN Összeurópai biztonsági struktúra Cél A megváltozott körülményekre, a radikálisan átalakuló nemzetközi
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2016-2017 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
MÁRTON ANDREA: A CIVIL TÁRSADALOM HELYZETÉNEK ÉS SZEREPÉNEK VÁLTOZÁSAI
MÁRTON ANDREA: A CIVIL TÁRSADALOM HELYZETÉNEK ÉS SZEREPÉNEK VÁLTOZÁSAI Az elmúlt évtizedben ismét reneszánszát éli a civil-katonai kapcsolatok kutatása. Az 1990-es években a volt szocialista országokban
Fábián Sándor őrnagy. Alternatív védelmi stratégia kis államoknak 1
Fábián Sándor őrnagy Alternatív védelmi stratégia kis államoknak 1 - Maguk soha sem győztek le bennünket a harctéren. - Lehet, hogy így volt, de ez teljesen irreleváns. 2 A nemzetállamok történetének kezdete
A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig
1 ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola A gyarmati hadseregtől a békefenntartó műveletek modern, professzionális haderejéig A fegyveres erők szerepe, helyzete Spanyolország XX.
A TŰZTÁMOGATÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, PROBLÉMÁI A KATONAI VEZETŐK FELKÉSZÍTÉSÉBEN
A KONFERENCIA VITAANYAGA DR. HAJDÚ ISTVÁN ezredes 1 DR. SOMORÁCZ ANDRÁS alezredes 2 FODOR JÓZSEF alezredes 3 A TŰZTÁMOGATÁS ELMÉLETI ÉS GYAKORLATI KÉRDÉSEI, PROBLÉMÁI A KATONAI VEZETŐK FELKÉSZÍTÉSÉBEN
14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000)
14.4. Elõtanulmány az Információs Hadviselésrõl Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelõ Rt: Jávor Endre (2000) Tartalomjegyzék 0.0. Bevezetés........................................
Jogi alapismeretek szept. 21.
Jogi alapismeretek 2017. szept. 21. II. Állam- és kormányformák az állam fogalmának a meghatározása két fő szempontból fontos legitimációs és normatív szerep elhatárolás, megértés definíció! A definíciónak
KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG
Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros
H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E
NATO KAPCSOLATOK ÉS FELADATOK SZARAJEVÓBAN NATO POLITICAL AND MILITARY RELATIONS IN BOSNIA-HERZEGOVINA A felbomló Jugoszlávia megoldatlan politikai konfliktusai vezettek a véres boszniai háborúhoz, amely
A katonai műveletek háttere, megvívásuk jellemzői napjainkban
Hajdú István Szternák György: A katonai műveletek háttere, megvívásuk jellemzői napjainkban Senki sem kezd háborút, vagy helyesebben szólva, józan gondolkodással senki sem teheti azt meg anélkül, hogy
Osztályozó vizsga anyaga történelemből
Miskolci Magister Gimnázium Osztályozó vizsga anyaga történelemből Ismeretszerzési és feldolgozási képességek A tanulónak írott forrásokat kell tudni értelmezni, feldolgozni és feladatokban alkalmazni.
ADALÉKOK A KÖZELMÚLTBÓL (ELSŐ RÉSZ): A VOLT HONI LÉGVÉDELMI CSAPATOK HARCTEVÉKENYSÉGI FORMÁI BEVEZETÉS
Dr. habil. Krajnc Zoltán - Gönczi Gabriella ADAÉKOK A KÖZMÚTBÓ (SŐ RÉSZ): A VOT ONI ÉGVÉDMI CSAPATOK ARCTVÉKNYSÉGI FORMÁI BVZTÉS Minden hadelméletben kardinális kérdésnek számítanak a (had)műveletekkel
BEVEZETÉS. Tisztelt Pályázók!
DOKTORI FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ Budapest 2014 TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés... 2 Pályázati felhívás... 3 1. A képzés célja... 3 2. A képzési formák... 4 3. Az NKE doktori iskolái és kutatási területei... 4 4.
KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS. Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen
KATONAI ALAPISMERETEK ÓRAELOSZTÁS Évfolyam Fejezet Elmélet Gyakorlat Összesen 9. A) FEJEZET A Magyar Köztársaság biztonság- és szövetségi politikája 26 10 36 10. B) FEJEZET Térkép- és tereptani alapismeretek
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei
A nemzetközi jog létrejöttének és fejlődésének feltételei Valki László 2011. szeptember A nemzetközi jog létrejöttének előfeltételei 1. Tartósan elkülönült politikai entitások 2. Tényleges, intenzív kapcsolatok
(K+F) a bunkósbottól támadó/védő robotokig. Dr. Seres György DSc. 2003
Haditechnikai kutatás és fejlesztés (K+F) a bunkósbottól támadó/védő robotokig Dr. Seres György DSc. 2003 Mi a különbség az emberi és az állati lét között? Mi a különbség az emberi és az állati lét között?
A KATONAI LÉGIJÁRMŰ RENDSZERMODELLJE A KATONAI LÉGIJÁRMŰ
Seres György A KATONAI LÉGIJÁRMŰ RENDSZERMODELLJE A rendszerelmélet, mint új tudományos vizsgálati módszer, Angliában keletkezett, a második világháború idején, amikor a német légierő, a Luftwaffe támadásai
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt?
Miért válaszd az E-business menedzsment szakirányt? Az e-business menedzsment több, mint egy újabb oktatás az elektronikus kereskedelemr l. Ha meg akarunk felelni az elektronikus üzletvitel kihívásainak,
A negyedik generációs hadviselés - az érdekérvényesítés új lehetőségei
TÉZISFÜZET Somkuti Bálint A negyedik generációs hadviselés - az érdekérvényesítés új lehetőségei doktori (PhD) értekezés szerzői ismertetője Témavezető: Szternák György egyetemi tanár Nemzeti Közszolgálati
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL. 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen
Osztályozó/Javító vizsga témakörei TÖRTÉNELEMBŐL Írásbeli vizsga: teszt + esszé (60 perc) 40% fölött elégséges 20-40% között szóbeli vizsga 20% alatt elégtelen I. Az ókori kelet 9. évfolyam Mezopotámia
A BIZTONSÁG PRIVATIZÁLÁSA. Nemzetközi tapasztalatok és azok hatása a Magyar Honvédségre
ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola KARÁCSONY VERONIKA A BIZTONSÁG PRIVATIZÁLÁSA Nemzetközi tapasztalatok és azok hatása a Magyar Honvédségre Doktori (PhD) tézisfüzet Tudományos
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy
MAGYAR HONVÉDSÉG ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG 2008.04.11. SZOLNOK Tömböl László mérnök altábornagy 1 A KÖZELMÚLT 20 ÉVE 1987.07.01- től. 1991.11. 01-től. 1997.09. 01-től. 2007.01. 01-től. MN LÉRE PSÁG
Biztonságot Magyarországnak! Javaslatok a magyar baloldal biztonságpolitikai stratégiájához
Biztonságot Magyarországnak! Javaslatok a magyar baloldal biztonságpolitikai stratégiájához A Magyar Köztársaság biztonságpolitikai helyzetét érintően az új kormány részben halogató, részben problématagadó,
A ROBOTIKA ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI MÉRNÖK KÉPZÉSBEN
IV. Évfolyam 1. szám - 2009. március Tibenszkyné Fórika Krisztina Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tibenszkyne.forika.krisztina@zmne.hu A ROBOTIKA ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A HAD- ÉS BIZTONSÁGTECHNIKAI
Katonai mûveletek aszimmetrikus konfliktusokban
KARD ÉS TOLL 2006/1 Katonai mûveletek aszimmetrikus konfliktusokban Porkoláb Imre õrnagy A szerzõ arra a feltevésére alapozva, hogy a közeljövõ katonai konfliktusainak meghatározó formája az aszimmetrikus
A hadviselés, mint tudományelméleti és tudomány-rendszertani kategória 1
FÓRUM MHTT-konferencia: A hadviselés generációi Generációváltás Szendy István A hadviselés, mint tudományelméleti és tudomány-rendszertani kategória 1 DOI 10.17047/HADTUD.2017.27.3 4.106 Az emberiség fejlõdéstörténete
A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX
A GLOBÁLIS MILITARIZÁCIÓS INDEX Mikor tekinthetjük egy ország társadalmát alapvetően militarizáltnak? Mely okok játszanak közre a világ egyes régióiban a militarizáció szintjének emelkedésében, csökkenésében?
Navigációs megoldások. www.newscoaching.hu
Navigációs megoldások www.newscoaching.hu Kik vagyunk? A modellt 2001 óta fejlesztjük sikeresen világszerte. A Coaching & Training Ltd. 2006-ban alakult, székhelye Lausanne-ban (Svájc) van és kirendeltségei
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2015-2016 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A tudomány, mint rendszer
A tudomány, mint rendszer TEVÉKENYSÉGI EREDMÉNY- ISMERET- SZOCIOLÓGIAI INTÉZMÉNY- TEVÉKENYSÉGI Tervezett és SZOCIOLÓGIAI rendszerezett megismerési, alkalmazási és elôrelátási mozzanatok összessége. EREDMÉNY-
A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái
A Katonai Műszaki Doktori Iskola kutatási témái A ZMNE Katonai Műszaki Doktori Iskola tudományszakonként meghirdetett kutatási témái a 2009/2010-es tanévre: 01. Katonai műszaki infrastruktúra elmélete
TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Felvétele Kreditpont Követelmény típusa Heti óraszám Ajánlott félév Felvétel típusa Meghirdető tanszék/intézet TÖRTÉNELEM MESTERKÉPZÉSI SZAK MINTATANTERVE NAPPALI TAGOZAT Érvényes a 2016/2017. tanévtől
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola
Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtudományi Doktori Iskola Agyi érkatasztrófák kezelése a MH Honvédkórházban: a személyi állomány sürgősségi ellátásának megszervezése
KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366)
KÖZÉPKOR Az Aragón Királyság védelme a két Péter háborúja idején (1356 1366) Donald J. Kagay az Albany State University történészprofesszora, szakértője a középkori általános és hadtörténetnek, különös
TERRORIZMUS, LÉGI FENYEGETETTSÉG, HADERŐFEJLESZTÉS
Dr. Ruttai László Dr. Krajnc Zoltán TERRORIZMUS, LÉGI FENYEGETETTSÉG, HADERŐFEJLESZTÉS A Magyar Honvédség átalakítása, a haderő fejlesztése minek keretében a Magyar Honvédség haderőnemeit, a légierőt és
Az angolszász országok kompetencia alapú tanárképzési és szaktanárképzési tapasztalatai
Az angolszász országok kompetencia alapú tanárképzési és szaktanárképzési tapasztalatai Dr. Kelemen Gyula HEFOP 3.5.1. Korszerű felnőttképzési módszerek kidolgozása és alkalmazása Tanár-továbbképzési alprogram
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU
Nemzetközi szervezetek és a válságkezelés ENSZ, NATO és EU Dr. Benkő Tibor vezérezredes Honvéd Vezérkar főnök 2013. szeptember 26. Tartalom Magyarország biztonságának és a nemzetközi szervezetek válságkezelési
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában
ÚJKOR A félszigeti háború Spanyolországban és Portugáliában A félszigeti háború, ahogy a későbbiekben a történészek elnevezték, a napóleoni háborúk egy jelentős részét képezte. A francia hadsereg folyamatosan
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
A nevelés eszközrendszere. Dr. Nyéki Lajos 2015
A nevelés eszközrendszere Dr. Nyéki Lajos 2015 A nevelési eszköz szűkebb és tágabb értelmezése A nevelési eszköz fogalma szűkebb és tágabb értelemben is használatos a pedagógiában. Tágabb értelemben vett
A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA
IX. Évfolyam 2. szám - 2014. június BODORÓCZKI János bodoroczkijanos@gmail.com A MAGYAR KÜLÖNLEGES ERŐK LOGISZTIKAI TÁMOGATÁSA Absztrakt A cikk betekintést nyújt a szerző kutatásába, áttekinti a magyar
Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése. - összefoglaló -
Norvég Civil Támogatási Alap pályázóinak értékelése - összefoglaló - A kutatás célja a Norvég Civil Támogatási Alap keretében, három pályázati körben beadott (támogatott, illetve elutasított) pályázatok
H A D T U D O M Á N Y I S Z E M L E
A KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIA KÉRDÉSEI A NEMZETKÖZI MŰVELETEK TÁMOGATÁSÁBAN QUESTIONS OF THE CULTURAL ANTHROPOLOGY IN THE SUPPORT OF INTERNATIONAL MILITARY OPERATION A kulturális antropológia katonai alkalmazása
Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai
Téma Megjegyzés Tanszék Konzulens Fogyasztóvédelem az Európai Unióban Alapszakosoknak. Európai Köz- és Magánjogi Tanszék Dr. Bóka János Az Európai Unió intézmény- és döntéshozatali rendszere Alapszakosoknak.
HADTUDOMÁNY. 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA
HADTUDOMÁNY A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA HADTUDOMÁNYI BIZOTTSÁGA FOLYÓIRATA XXIII. évfolyam 2013/1. elektronikus lapszám A MAGYAR HADTUDOMÁNYI TÁRSASÁG ÉS AZ MTA HADTUDOMÁNYI
Dr. Szalkai Zsuzsanna egyetemi docens Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék tavasz
Menedzsment és Vállalatgazdaságtan kurzus a Doktori képzésben Marketingmenedzsment 2. előadás Ipari marketing Az Industrial Marketing and Purchasing (IMP) Group kutatásainak tükrében Dr. Szalkai Zsuzsanna
SZTEREOTÍPIÁK GÖRBE TÜKRE SZŐKE JÚLIA 1
SZTEREOTÍPIÁK GÖRBE TÜKRE SZŐKE JÚLIA 1 Összefoglalás: A sztereotípiákról sokszor sokféleképpen hallunk és beszélünk, jelentőségükkel, a viselkedésünkre gyakorolt hatásukkal azonban sok esetben nem vagyunk
Dr. Kóródi Gyula ny. o. alezredes
Dr. Kóródi Gyula ny. o. alezredes Tudományos szakmai vitájának témája: A szakterületek közötti hatékonyabb együttműködés kínálta lehetőségek a katasztrófa-egészségügyben Nyilvános előadásának témája: Szűrővizsgálatok
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) 2015.04.09. NyME- SEK- MNSK N.T.Á
Kompetencia alapú oktatás (tanári kompetenciák) A kompetencia - Szakértelem - Képesség - Rátermettség - Tenni akarás - Alkalmasság - Ügyesség stb. A kompetenciát (Nagy József nyomán) olyan ismereteket,
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015
Osztályozó- és javítóvizsga Történelem tantárgyból 2014-2015 A félévi vizsga szóbeli vizsga az első félévre megadott témakörökből. Az év végi vizsga írásbeli vizsga (feladatlap) az egész évre megadott
A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA
BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM VÁLLALATGAZDASÁGTAN INTÉZET VERSENYKÉPESSÉG KUTATÓ KÖZPONT Szabó Zsolt Roland: A STRATÉGIAALKOTÁS FOLYAMATA VERSENYBEN A VILÁGGAL 2004 2006 GAZDASÁGI VERSENYKÉPESSÉGÜNK VÁLLALATI
Makedónia geopolitikai helyzete. Csörgics Mátyás december 2.
Makedónia geopolitikai helyzete Csörgics Mátyás 2009. december 2. Tematika Tézis Generális ismeretanyag Regionális bontás Nemzetközi kapcsolatok Összefoglalás Irodalomjegyzék Tézis Biztosított Makedónia
JOBBÁGY ZOLTÁN 1. David Galula és a felkelés ellenes műveletek elmélete és gyakorlata francia megközelítésben
JOBBÁGY ZOLTÁN 1 David Galula és a felkelés ellenes műveletek elmélete és gyakorlata francia megközelítésben David Galula and the French Approach to the Theory and Practice of Counterinsurgency Absztrakt
Kisebbségi és többségi identitáselemek a Volkan-elmélet tükrében. Mirnics Zsuzsanna Nacsa Nella
Kisebbségi és többségi identitáselemek a Volkan-elmélet tükrében Mirnics Zsuzsanna Nacsa Nella Az identitás megőrzése, mint sajátos kisebbségi jellemző A kisebbségi identitás része a lényegesnek ítélt
Varga Attila. E-mail: varga.attila@ofi.hu
Az ökoiskolaság, a környezeti nevelés helye a megújult tartalmi szabályozásban - Nemzeti alaptanterv és kerettantervek Varga Attila Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet E-mail: varga.attila@ofi.hu Nemzetközi
c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1
Az Információs Társadalom fogalma, kialakulása Dr. Bakonyi Péter c. Fıiskolai tanár 2010.02.25. IT fogalma, kialakulása 1 Az információs társadalom fogalma Az információs és kommunikációs technológiák
A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében.
Dr. Czank László ny. alezredes 1 : A Honvédelmi alapismeretek oktatásának tapasztalatai a 2011/2012-es tanév I. félévében. 1 NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Át-és Továbbképző Központ főelőadó
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége?
Migrációs kihívások a multikulturalizmus vége? Glied Viktor egyetemi oktató / kutató Pécsi Tudományegyetem IDResearch Szolnok, 2012. december 4. A migráció 220-230 millió migráns (40-50 millió illegális
A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása
Kapronczay Péter A macedón nemzeti öntudat történeti alakulása Napjainkban, a médiában közzétett hírekben az elsők között szerepelnek a Balkán-félsziget népeinek egymás ellen vívott politikai és katonai
Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal
23. Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal Egység a sokféleségben - 2008 a Kultúrák Közötti Párbeszéd Európai Éve A KultúrPont Iroda munkatársa a 2008: a Kultúrák Közötti Párbeszéd
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia november 27.
ROBOTHADVISELÉS 7. tudományos konferencia 2007. november 27. Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Díszterem Budapest, X. Hungária krt. 9-11. A konferencia szervezőbizottsága: Dr. Haig Zsolt mk. alezredes
Műholdas kommunikációs rendszerek támadhatósága Szűcs Péter
Műholdas kommunikációs rendszerek támadhatósága Szűcs Péter Absztrakt A műholdas távközlés a ma emberének már nem tudományos fantasztikum, ismert távközlési forma, még ha Magyarországon nem is elterjedt.
Jogi és menedzsment ismeretek
Jogi és menedzsment ismeretek Értékesítési politika Célja: A marketingcsatorna kiválasztására és alkalmazására vonatkozó elvek és módszerek meghatározása Lépései: a) a lehetséges értékesítési csatornák
X X X X X. hatását a társadalom. szerkezetére, működésére! mutassa be az indiai vallások. ismeretei segítségével. 2. tétel: A források és
1. tétel: A források és mutassa be az indiai vallások hatását a társadalom szerkezetére, működésére! 2. tétel: A források és mutassa be a hódító háborúkat követő gazdasági változásokat és azok társadalmi
A Magyar Honvédség hadmûveleti követelményeinek meghatározása napjaink kihívásai tükrében
FÓRUM MHTT-konferencia: A hadviselés generációi Generációváltás Tehát a háborúban a gyõzelem az, ami fontos, nem pedig az, hogy sokáig bírjuk. Így a hadvezér, aki tudja, mi a háború, irányítója lesz a
Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján
Beszéd a Magyar Atlanti Tanács 20 éves évfordulóján Stefánia, 2012. október 5. Tisztelt Nagykövet Asszony! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tanácskozás! Ünnepelni és emlékezni jöttünk ma össze. Ünnepelni a
Takács Katalin - Elvárások két értékelési területen. Az értékelés alapját képező általános elvárások. Az értékelés konkrét intézményi elvárásai
Terület Szempont Az értékelés alapját képező általános elvárások Az értékelés konkrét intézményi elvárásai Alapos, átfogó és korszerű szaktudományos és szaktárgyi tudással rendelkezik. Kísérje figyelemmel
Manőverek a korszerű harcban
Manőverek a korszerű harcban A korszerű harc jellemzői a nyitott szárnyak és széles hézagok, valamint a csapatok magas fokú mozgékonysága. Ezek megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy a csapatok kihasználva