A rózsa hatásai és használata (részlet)

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A rózsa hatásai és használata (részlet)"

Átírás

1 IOANNES BAUHINUS: A RÓZSA ORVOSI HASZNÁRÓL1 Ifjabb Ioannes Bauhinus Bázelben született, 1541-ben, hugenotta családban. Szülővárosában szerzett orvosi diplomát, majd 1566-ban a bázeli egyetemen vállalt rétorikatanári állást től a württembergi Ulrich herceg háziorvosaként működött, egyben Mömpelgard physicusa, vagyis körzeti orvosa is lett. Élete hátralévő negyvenhárom évét az utóbbi városkában töltötte, itt is hunyt el 1613-ban. Ioannes Bauhinus botanikai főműve mellett balneológiai könyveket is írt, sőt kiadott egy munkát a veszettségről is. A rózsa orvosi hasznáról szóló, alább olvasható részlet Historia plantarum universalis (Ebroduni, 1651) című, monumentális, három folio kötetes munkájából való. Ebben a műben Bauhinus a teljes növényvilágot igyekezett leírni és ismertetni, különös tekintettel az egyes növények gyógyhatásaira. A szöveget szépen kivitelezett, élethű, rézmetszetes ábrák is illusztrálták. A nagy művet végül Ioannes Henricus Cherlerus, Bauhinus veje, illetve a vő korai halála után Dominicus Chabraeus, genfi orvos (?-1667) rendezte végleges állapotába, javította és adta ki 1651-ben. A Historia plantarum fontos mérföldköve volt annak a 16. században megkezdett botanikai, osztályozó és leíró folyamatnak, amelyet többnyire orvosok, Leonhardus Fuchsius, Bockius, Matthiolus, Dodonaeus kezdtek még meg, és amely utóbb Linné nagy rendszertanában jutott el csúcsára. Bauhinus könyvének szisztémája még nem kiforrott érvényesül benne a középkori hagyomány - leírásai és disztinkciói néhol hiányosak, illetve önkényesek, ám ezek a kötetek mégis, kétségtelenül koruk legmagasabb színvonalán állnak: nélkülük a későbbi, sőt a legmodernebb rendszertanok sem születhettek volna meg. Az itt közölt szövegrészlet, mint láthatjuk, elsősorban Amatus Lusitanus és Rembertus Dodonaeus munkáiból idéz: Bauhinus műve ugyanis - mint az a reneszánsz idején elterjedt szokás volt legalább 80 %-ban idézetekből áll. A rózsa hatásai és használata (részlet) Amatus2 Dioszkuridész-kommentárjában szerepel egy bizonyos vörös, vaskos, fogós hatású rózsa, amelyből rózsacukrot lehet készíteni, mert fogós és összehúzós hatású. Ezért azután hasmenés-gátló rózsaszirup is kitűnően állítható elő belőle, ha kiszárítva alkalmazzák: ám száraz formában fürdőkhöz is félre lehet tenni. Vannak még más fehér rózsák is, amelyekből mindenféle készíthető, ezek helyett azonban Ferrarában az úgynevezett Megtestesült -eket (Incarnatae), vagyis a halványpiros3 rózsákat használják, amelyek kétség kívül, akár Ferrarában, akár pedig Anconában, Nápolyban, vagy Itália egyéb vidékein teremnek, hashajtó hatásúak és kitűnően tisztítják a beleket, különösen, ha rózsaszirom-mézet (mel rosaceum foliatum) készítenek belőlük. Hiszen ebből a rózsamézből egyetlen uncia is enyhe gyomorrontás és puffadás esetén - egy közepes testalkatú embert háromszor vagy négyszer is meghajt, amit Amatus - aki betegeinek ezt a gyógyszert hashajtóként adta ezerszer is tapasztalt. Amatus szerint az sem állítható, ami mellett egyébként sokan kardoskodnak, akik ennek a gyógyszernek a hatásait nem ismerik, hogy a rózsa csak a hozzá adott méz hatására, annak arányában hajt. Hiszen a főtt méz alig vagy egyáltalán nem hajtós hatású (noha a méz nyersen egyébként hashajtó, de ezt az erejét főzés közben elveszíti), amit Hippokratész (a külső betegségekről írott könyvében) és Galénosz is tanúsít (A táplálékokról című munkájában a 3. könyv, 38. fejezetében), illetve Paulus Aegineta4 is, (Orvostanának 1. 1 Bauhinus, Joannes Cherlerus, Joannes Henricus:Historia plantarum universalis. (Ebroduni, Tom.II ) Amatus Lusitanus, vagy másnéven Joannes Rodericus Castellus Albus ( ?) portugál orvos, írt egy Dioszkuridész-kommentárt (Velence, 1553) és egy terápiás munkát (Velence, 1563) Bauhinus bizonyára az előbbire hivatkozik. 3 A szöveg szerint pontosan a fehér és piros közötti, átmeneti színűeket : ezt fordítottam itt halványpirosnak. 4 Paulus Aegineta (7.sz.) bizánci orvos, Epitomé jatrikész biblia hepta című később arabra is lefordított - munkája 2

2 könyvében, a 96. fejezetben) szokása szerint, helyesel, ahol azt mondja, hogy a főtt méz erősebben táplál, mint hajt, a fővetlen viszont pont ellenkezőleg hat. Őt erősíti meg Alexander Aphrodisziensszisz5 is (Problemata, 2. sectio, 66. probléma), aki azt írja, hogy a főtlen méz sikál és tisztít, míg a főtt csak táplálni képes. Mindebből napnál világosabban kitűnik, hogy a rózsa természettől fogva és eleve lazító és hashajtó hatású, nem pedig csupán a méz teszi azzá. Rózsaábra Bauhinus művéből 5 a teljes orvostudomány kivonatát adja, Galénosz alapján. Paulus nagy szerepet játszott a görög orvoslás közvetítésében az arab világ felé. Alexandrosz Aphrodiszienszisz (3.sz.) Arisztotelész-magyarázó. A neve alatt fennmaradt orvosi munkákat, köztük az itt idézett, Iatrika aporémata kai phüszika problémata-t azonban valószínűleg nem ő írta.

3 Ezekből a rózsákból, ha többszörösen átforrázzuk őket, hashajtó hatású rózsaszirup készíthető, amelyet kitűnő és kíméletesen tisztító orvosságnak tartanak, úgyhogy effajta gyógyszert egész Itáliában, a betegek nagy hasznára mindenütt készítenek is. Ez a szirup Amatus szerint még hatásosabb és kiválóbb lesz, ha víz helyett a rózsákra hulló harmattal állítják elő, vagy legalább a szárán összegyűlt vízzel, ahonnét nagy mennyiségű harmatot vagy deret lehet nyerni. Akadnak továbbá mondja Amatus másfajta, fehér, citromsárgás színű, apró, kevéslevelű rózsák is, amelyek szinte egész évben nyílnak és amelyeket, mivel mósusz-illatúak, moschata-nak vagy alexandriai-nak nevez a nép. Ezek a rózsák bódító illatúak és ugyanúgy meg képesek hajtani a gyomrot, mint a szkammonium, úgyhogy ha valamilyen ecetes savanyúságba hat-nyolc szirmát belekevered, az egész savanyúság hashajtó hatásúvá válik, ezért azt ajánlom, hogy olyan óvatosan bánjunk evvel a természettől fogva nagyhatású növénnyel, mint valami veszedelmes méreggel. Hiszen korábban megesett, hogy Velencében egy dúsgazdag asszony, bizonyos Beatrix a Lima megbetegedett és bajára egy velencei orvos az említett rózsából készíttetett cukros orvosságot, mivel korábban már biztonságos és nagyhatású gyógyszerként gyakran használta e szert. Ám az előkelő asszonyság alighogy belekóstolt a szerbe, máris érezte, hogy a torka és a nyelve kimarjul, és a gyomra csikarni kezd. Mivel azonban nem tudta eldönteni, hogy a betegsége, vagy a szer okozta-e panaszait, végül is nem az orvosságot hibáztatta értük. Én azonban jól tudva, hogy ez a gyógyszer rendkívüli erejű és valóságos méreg, figyelmeztettem a hölgyet, hogy ne fogyasszon belőle többet, és ő fel is hagyott a szedésével. Az asszonyság ugyanis abban a hitben élt, hogy orvossága az általam korábban már említett Megtestesült rózsából készült, amelyet korábban Antwerpenben már gyakran használt. Ezek a moschata-rózsák azonban Spanyolországban6 ritkán fordulnak elő: fehéresek és halvány sárgák, röviden szólva, azokhoz a tövisek közt termő csipkerózsákhoz (Rosa canina L.) hasonlók, amelyeknek legföljebb három-négy levelük van. Nem csoda hát, ha a spanyolok, akiknél nem terem meg a moschata-rózsa nem tudják eldönteni, hogy az általunk Megtestesültnek nevezett rózsát amely szintén hashajtó hatású és náluk is megtalálható hívják-e moschata-nak vagy alexandriainak. Pedig ezek közt nagy a különbség: a moschatanak, alexandriainak vagy damaszkuszinak nevezett rózsa ugyanis sárgásfehér színű és nagyon veszélyes, a Megtestesült viszont, amely halványpiros színű vagy pirosas, teljesen más, hiszen kitűnő és kíméletes hashajtóként ajánlhattam. Mivel azonban ezek a rózsák nagy mennyiségben találhatók Itália-szerte, csodálatos hashajtó rózsaszirup vagy kilencszeres áztatóvíz készíthető belőlük, hiszen már három unciányi kár nélkül kihajtja a rossz nedveket a testből. S hogy vajon az Avicenna által több helyütt emlegetett, állítólagos perzsa rózsából való Ieneliabin az itt említett rózsák valamelyikéből készül-e? Azt felelem erre: nem abból, hiszen Avicenna az őszibarackfa virágából készítteti a rózsamézet, vagyis a Ieneliabint, mivel ezeket a virágokat nevezi a fordító rózsának Számos kitűnő patikában tartanak ilyen barackvirágból készült szirupot, amely a nyákos betegségekre igen jó. Ezek a virágok ugyanis természetüknél fogva tisztító hatásúak, a nyákot, a nyúlós nedveket, és a sűrű epét kihajtják a testből. A rózsaszirmok mondja Dodonaeus7 mivel különböző részekből állnak, sokoldalúan hathatnak, ám az egyes rózsafajtáknál ez a hatás nem egyforma. Az egyik fajtánál a földes jellegű és összehúzó hatású, a másiknál a vizes jellegű és nedves, megint másiknál a légi jellegű és spiritusban gazdag részekből van több. Valamennyinél azonban a hideg természet dominál, ám ez inkább közepesen hidegnek nevezhető, a rózsa tudniillik a hűtő hatású dolgok első rendjébe tartozik. A nedves, légies és spiritusban gazdag részek, a fehér, a halványabb piros, illetve a damaszkuszi vagy moschata rózsákban uralkodnak. Ezért e három fajtából igen finom és édes illatú nedv préselhető, ez a nedv más rózsák esetében majdnem 6 7 Hispania Ehhez tudnunk kell, hogy Antwerpen, egész Dél-Németalfölddel együtt a spanyol Habsburgok birtoka volt ekkoriban, ezért beszélhet a szerző itt Hispaniá-ról. Rembertus Dodoneus vagy Dodoens ( ), hírneves flamand orvos, II.Miksa és I.Rudolf orvosa, leydeni botanikaprofesszor. Itt valószínűleg Historia stirpium (Antwerpen, 1558), vagy Purgantium aliorumque eo facientium...historiae (Antwerpen, 1574) c. munkájára hivatkozik a szöveg.

4 szagtalan. Ez a rózsapárlat szíverősítésre és a szellem serkentésére használható, illetve mindenhez, amit kíméletesen kell hűteni, vagyis üdítőkhöz, süteményekhez, befőttekhez és egyebekhez, amiket az élvezet végett készítenek: hozzájuk keverve ugyanis ínycsiklandó ízt ad. Ezen kívül a forró szemfájdalmat enyhíti és altat - a friss fehér rózsa illata egyébként szintén álmot hoz. A fehér rózsa nedve is gyomornyugtató és hashajtó hatású: a leghatásosabb közülük a damaszkuszi nevezetű, ezután jön a halványpiros, amelyet széles körben használnak. Ugyancsak hasznos ugyanezeknek a rózsáknak az áztatóleve is, az a Rosatum vagy Serapium nevű szer is, amelyet a patikákban oldó rózsaszirupnak (syrupum rosatum solutivum-nak) neveznek, amelyet olyan forrázatból vagy áztatóléből kell készíteni, amelyben sok friss rózsalevelet többször is kezeltek. Ez a gyomor megnyugtatására vagy meghajtására olyankor alkalmazható, ha erősebb hajtószer használata vagy nem szükséges vagy nem ajánlatos. Mivel a belekben megtapadt salakanyagokon, illetve a gyomor-közeli és legfontosabb erekben megrekedt nyers, nyákos és gyakran epés maradványokon kívül mást nem hajt ki, legföljebb akkor, ha más, erősebb hajtószerekhez keverik. Ez a Serapium8 nedvesít és hűt is, ezért a forrólázak túlságos hevét csillapítja, a belek gyulladásait enyhíti, szomjat olt, a renyhe és nedvdús gyomornak is igen jót tesz, mivel még jobban elrenyhíti és lazítja. Ezeknek a rózsáknak cukorral eltett szirmai is hasonló hatásúak, különösen akkor, ha csak kézzel morzsolják őket szét és alaposan összekeverik a cukorral, majd a tűzre helyezve felmelegítik: ez többet ér, mintha meg is főznék. A piros rózsákban amelyek mindenfelé megteremnek és a többi mélybíbor rózsában, amelyeket provence-inak (provincialis) neveznek a harmadik szubsztanciából és a szárító, összehúzó hatásból van több, ám a belékeveredett nedvességnek sincsenek híjával, ami még friss korukban megvan bennük, ha azonban kiszárítják őket, elvész. Ezért azután nedvük és áztatólevük hashajtásra is alkalmas, ám kevésbé az, mint a fentebb említetteké. Ezek a rózsák kiszárítva és nedvességük vesztével összehúzó és szárító hatásúak lesznek, sőt hűtők is, bár kevésbé, mint a frissek. Erősítik a szívet, reszketésén és ritmuszavarain segítenek, a májat, a vesét és a többi beteg belső szervet szintén erősítik, az ernyedt, renyhe és nedvdús gyomrot pedig szárítják és erősítik. A női folyást és a túl erős havi vérzést csillapítják, a vérömlést, akárhonnét jön is, megállítják, a verítékezést megszűntetik, a hasmenéstől ellazult gyomrot összehúzzák és mindenfajta ellenméreghez, illetve egyéb, belsőleg vagy külsőleg alkalmazandó orvossághoz is alkalmasan keverhetők, - ezekhez összehúzó és roboráló hatásukkal járulnak hasznosan hozzá. A belőlük készített rhodomel (rózsaméz) a sebekre, kelésekre, kiütésekre és általában mindenre, amit ki kell tisztítani és szárítani, messze a legjobb. Olaja mindenfajta hevet csillapít, a gyulladások kialakulását gátolja, a már meglévőket pedig enyhíti. A rózsa virága, pontosabban a sárga bibéje és porzója hasonlóképpen szárít és összehúz, mégpedig hatásosabban, mint a rózsaszirmok maguk. Ugyanerre képesek kehely- és csészeszirmai is, ám mivel ezeknek nincs illatuk, kevésbé hasznosak és az emberi szervezetnek is kevésbé kedvezők. Fuchsius állítja, hogy a vadrózsa szivacsocskája és feje a húgy- és vesekő, illetve a vizelési nehézségek ellenszere, ha porrá törve alkalmazzák. Ám nem vizelethajtóként vagy kőzúzóként hatnak, hanem mint általános összehúzó-szerek, és a renyhe vesék erősítői, ami a köveseknek gyakran többet ér, mint sok, különösen túl erős, vizelethajtó. Hiszen az effajta vizelethajtók sűrű, vagy túlságos használata a veséket köztudottan igencsak megviseli és gyakran túl is hevíti és a köveket nemcsak, hogy nem aprítja, zúzza össze, vagy hajtja ki, hanem gyakran egyenest szaporítja, és még inkább megkeményíti. Ami ugyanis a vérben híg, vízszerű és savós azt az erős vizelethajtók kiválasztják, ami viszont tömörebb, azt még jobban összetömörítik és megszilárdítják. De ugyanez a hatása más, kevésbé erős szerek túlzott alkalmazásának is, amint azt Galénosz az Egynemű gyógyszerekről szóló műve 5. könyvében írja. Ennyit mond tehát Dodonaeus. Azt azonban képtelen vagyok megérteni, hogy a rózsaszirup szerinte miért kevéssé hasznos a renyhe és nedvdús gyomor számára, és miért renyhíti és gyöngíti el még jobban a gyomrot, hiszen a rózsa amellett, hogy tisztító hatású, 8 Serapium ugyanaz, mint a szirup, semmi köze a Szerapion néven ismert arab orvos(ok)hoz.

5 összehúzó hatású is egyben, ugyanúgy, ahogy a rebarbara vagy a myrobalanus (Moringa Arabica PERS). Ez az oka annak is, hogy hasmenés és egyéb gyomor-folyás esetén előszeretettel vegyítjük a rózsát myrobalanusszal, rebarbarával vagy rhaponticum verummal, 9 ha éppen kéznél vannak. A szirupot azonban mi a moschata rózsából nyerjük, megfelelő előkészítés után. Fordította: Magyar László András Forrás: Medicina renata. Reneszánsz orvostörténeti szöveggyűjtemény (Bp., Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár) 9 Valószínűleg beléndek, Hyoscyamus niger L.

Gyümölcsök erdőn-mezőn

Gyümölcsök erdőn-mezőn Húsos som piros bogyói A csonthéjas gyümölcseink közül az egyik legismertebb az erdők, cserjék, laza kötésű talajok kedvelt növénye, a pirosas színű húsos som. A gyümölcs ismeretes, édeskés-fanyar-savanykás

Részletesebben

Szépítő, gyógyító őszi gyümölcsök II.

Szépítő, gyógyító őszi gyümölcsök II. 2009 szeptember 13. Flag 0 Értékelés kiválasztása értékelve Mérték Még nincs 1/5 2/5 3/5 4/5 5/5 Fűben-fában orvosság van tartja a népi bölcsesség, és ezt természetesen igaz most érő gyümölcseinkre is.

Részletesebben

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI

A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI A KÖRNYEZETI INNOVÁCIÓK MOZGATÓRUGÓI A HAZAI FELDOLGOZÓIPARBAN EGY VÁLLALATI FELMÉRÉS TANULSÁGAI Széchy Anna Zilahy Gyula Bevezetés Az innováció, mint versenyképességi tényező a közelmúltban mindinkább

Részletesebben

TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039.

TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039. TÁMOP-3.1.4 08/2-2009-0039. Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvoda 2010.05.03-2010.05.25. Amikor a tölgyet kivágják, az egész erdő visszhangzik az esésétől, de száz makkot vet csöndben egy észrevétlen

Részletesebben

Forrás: http://www.doksi.hu

Forrás: http://www.doksi.hu Az illóolajok gyógyító hatását használja ki Az illatok, mint ingerek az idegrostokon keresztül jutnak az agykéregbe, ahol a megfelelő sejteket ingerlik. Ennek hatására javul közérzetünk. Közérzetünk javulásának

Részletesebben

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7

Gyógynövények babáknak és mamáknak. Ánizs 1 / 7 Gyógynövények babáknak és mamáknak Ánizs A Közép-Keleten és a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő szigeteken őshonos köz 1 / 7 Napjaink fitoterápiája a növény termését és annak illóolaját használja,

Részletesebben

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt

A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt AZ ANGOL H A D I F L O T T A Irta: SZALAY ISTVÁN A világháború után kiadott uj angol katonai szolgálati szabályzatban egy helyen a következők olvashatók: A brit világbirodalom messze szétszórt részei között

Részletesebben

Magyarország rákos betegeinek statisztikája.

Magyarország rákos betegeinek statisztikája. 138 Magyarország rákos betegeinek statisztikája. Magyarország rákos betegeinek összeszámlálására s ezen adatoknak tudományos feldolgozására azon mozgalom szolgáltatta a közvetlen indokot, mely külföldön

Részletesebben

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA *

AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * Sólyom László AZ OMBUDSMAN ALAPJOG-ÉRTELMEZÉSE ÉS NORMAKONTROLLJA * 1. Ha már ombudsman, akkor rendes közjogi ombudsman legyen mondta Tölgyessy Péter az Ellenzéki Kerekasztal 1989. szeptember 18-i drámai

Részletesebben

Helyes táplálkozás a családban

Helyes táplálkozás a családban Helyes táplálkozás a családban Amikor leültem megírni ezt a cikket, azon gondolkodtam, vajon hányan fognak unottan felsóhajtani: "Na, már megint a táplálkozásról lesz szó!" Valóban nagyon sok szó esett

Részletesebben

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK

Mosogatógép öblítő. Újdonságok FM GROUP FOR HOME 2013 ősz KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK Mosogatógép öblítő Mi a mosogatógép öblítő használatának módja? Az öblítőt csak mosogatógéppel használjuk. Mire használjuk az öblítőt? Az öblítő többrétűen dolgozik. A tisztított felület csíkmentesen szárad,

Részletesebben

AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ

AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ Kis János Sajó András AMICUS CURIAE AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGHOZ Alulírottak, Kis János egyetemi tanár és dr. Sajó András akadémikus, egyetemi tanár az alábbi amicus curiae levéllel fordulunk a T. Alkotmánybírósághoz.

Részletesebben

A magvak életképességétiek meghatározása festési eljárással

A magvak életképességétiek meghatározása festési eljárással A vegyszer kiszórására, a vegyi védekezés végrehajtására ezért csak a kézi porozó vagy permetezőgépek alkalmasak, mivel ezekkel lehet legjobban hozzáférni a tuskóhoz, a hajtások alsó részéhez és vegyszer

Részletesebben

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY

A SZÁZEGYEDIK ASSZONY A SZÁZEGYEDIK ASSZONY (Egy kis tréfa) 1883 Sok tarkabarka dolgot írt meg hajdan a pajkos tollú Boccaccio. Veronai, florenci asszonyok segítették benne. Amennyi rossz fát azok a tuzre tettek, annak a hamujában

Részletesebben

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele 2014. Március 23. hogy egyek legyenek Jn 17,20 A komáromi Plébánia hírlevele II/12. szám Jöjjetek, lássátok meg azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: nem ez-e a Krisztus? Az evangélium

Részletesebben

1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig

1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig EGÉSZSÉGES CUKORPÓTLÓK 1. rész Kristálycukortól a Juhar szirupig Sok gondot okoz, hogy ha valaki szereti az édeset, de nem eheti, mert cukorbeteg, valamilyen más betegsége van (pl. daganatos), könnyen

Részletesebben

Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk

Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Kelemen Emese Hiszen csak közönséges mutatványosok vagyunk Berniczky Éva: Várkulcsa, mesterek, kóklerek, mutatványosok, szemfényvesztõk. Magvetõ Kiadó, Budapest, 2010 Berniczky Éva Várkulcsa című novelláskötete

Részletesebben

Á Á ó É Ü Ő É Ü Í Ü ő í Ü í ó ő í ó ó ó ó Á ö ő ó ö í ü ó ö ó ó í ő ő ő ő ö ó ú ó Í ö ö ó ő ü ó ó ó ö Í ó ó í Í ő í ü ó ó ő ő í ü ő ü ö ú ó ó ó ó í ö ő ő ö ó ó ü ő ö ű ó ű ő ő í í ü ő ú í ö ö ö ó í ő í

Részletesebben

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó!

úgy matematikával és geometriával építik, mint a gótika kisebb csodáit. Két nyitott szem, két nyugodt kéz, egy emberi szív: ez a művészet. Hohó! ELŐSZÓ Íme, megint folytatom az egyetlen művet, új hullámban verem felétek a végtelen titkú tengert. Élnék ezer esztendeig: nem mondhatnám meg minden titkát. Írnék ezer esztendeig: nem mutathatnám meg

Részletesebben

Agresszió. Agresszió. Tartalom. Megjegyzés

Agresszió. Agresszió. Tartalom. Megjegyzés Tartalom Az emberi agresszió, mely bár nagyrészt rossz, azért meglehetnek a hasznai is. Az agresszió biológiai és társadalmi háttere, ahogyan a körülmények alakítják a viselkedést, a viselkedés pedig a

Részletesebben

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj

Hitman TANDORI DEZSÕ. 14 tiszatáj 14 tiszatáj TANDORI DEZSÕ Hitman Hitman nincs a szótárban, a szótárban nincs. De hát ember nem ad lónak olyan nevet, hogy Úgy Jól Ötvenen Túl. Nem ad, öreg, lónak ember olyan nevet, hogy... mondom. Mondja

Részletesebben

A PERMETEZETT SZŐLŐ ÉS GYÜMÖLCS FOGYASZTÁSA

A PERMETEZETT SZŐLŐ ÉS GYÜMÖLCS FOGYASZTÁSA 1 3 _.... %^-OílL, E ' ÁQ>fó>Í. A PERMETEZETT SZŐLŐ ÉS GYÜMÖLCS FOGYASZTÁSA ÍRTA: DR. BODNÁR JÁNOS ÉS DR. SZÉP ÖDÖN BUDAPEST, 1940. KIR. MAGY. TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT VIII., ESZTERHÁZY«U. 16. A PERMETEZETT

Részletesebben

Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger

Ady Endre bibliájáról * Nemzetben is megtette közleményében arra mutat rá, hogy Ady Endre A megőszült tenger A. Molnár Ferenc Ady Endre bibliájáról * Az Irodalomismeretben nemrég recenzió jelent meg a Kazinczy Ferenc Társaság 2001-es évkönyvéről és hírleveléről. i Az írás külön is kitér Szabó Lajos képírók képén

Részletesebben

Az átlagember tanítvánnyá tétele

Az átlagember tanítvánnyá tétele február 1 7. Az átlagember tanítvánnyá tétele SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 15:32-39; 16:13-17; Lukács 2:21-28; 12:6-7; 13:1-5; Jakab 2:1-9 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont

Részletesebben

Táplálkozási tanácsok TÁPLÁLKOZÁSTAN, GASZTRONÓMIA. Elhízás és kóros soványság 2016.05.02. A vegetarianizmus

Táplálkozási tanácsok TÁPLÁLKOZÁSTAN, GASZTRONÓMIA. Elhízás és kóros soványság 2016.05.02. A vegetarianizmus Táplálkozási tanácsok TÁPLÁLKOZÁSTAN, GASZTRONÓMIA Mindent mértékkel fogyasszunk Ne fogyasszunk a szükségesnél kevesebbet, legyengít a szervezetet Ne fogyasszunk túl sokat, csökken az emésztőerő, betegségek

Részletesebben

Aktuális tönköly alvópárna akció! Tönkölypárnák a legideálisabb méretben: 35x45 cm: 1db: 3300.- Ft, futárdíj nélkül

Aktuális tönköly alvópárna akció! Tönkölypárnák a legideálisabb méretben: 35x45 cm: 1db: 3300.- Ft, futárdíj nélkül Aktuális tönköly alvópárna akció! Tönkölypárnák a legideálisabb méretben: 35x45 cm: 1db: 3300.- Ft, futárdíj nélkül 2+1 db ugyanolyan ajándékpárna: 6600.-Ft, futárdíj nélkül 1. 2. 3. 4. Előnyei: Optimálisan

Részletesebben

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD

Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD Tatay Sándor HÚSHAGYÓKEDD TATAY SÁNDOR Húshagyókedd Regény 2011 Fapadoskonyv.hu Kft. Tatay Sándor jogutódja Barabás már kilencedik napja kerülgette a várost. S e kilenc napot megelőző kilenc hónapig vándorolt.

Részletesebben

Kötetünkben Johan Huizinga nyolc írása olvasható.

Kötetünkben Johan Huizinga nyolc írása olvasható. Huizinga Noster A FORDÍTÓ UTÓSZAVA Kötetünkben Johan Huizinga nyolc írása olvasható. Ám ez aligha ilyen egyszerű. Ha valakire, akkor rá biztosan igaz, hogy amikor olvassuk, nem csak a szövegeit olvassuk.

Részletesebben

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei

Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Bocz János Jéghegyek. Tévhitek, avagy a magyar nonprofit szektor mélyrétegei Az újkori magyar civil, nonprofit szektor az idei évben ünnepli 20 éves születésnapját. Ilyen alkalmakkor a témával foglalkozó

Részletesebben

Tartalom, elemzés, értelmezés

Tartalom, elemzés, értelmezés Franczel Richárd Tartalom, elemzés, értelmezés 2009. november 7-én a német Die Welt interjút közölt Kertész Imrével 80. születésnapja alkalmából. A Nobel-díjas író a beszélgetés során Magyarországhoz,

Részletesebben

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés

Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés TÁMOP-4.2.1-08/1-2008-0002 projekt Vállalkozás alapítás és vállalkozóvá válás kutatás zárójelentés Készítette: Dr. Imreh Szabolcs Dr. Lukovics Miklós A kutatásban részt vett: Dr. Kovács Péter, Prónay Szabolcs,

Részletesebben

Egyebek (A világ működése - Ember)

Egyebek (A világ működése - Ember) Tartalom Néhány dolog az emberről, melyek más témákba nem fértek bele. Az emberi szépség: jellemzői, külsőnk és belsőnk kapcsolata és a szépség hatalma. Az emberi faj rugalmassága. Megjegyzés Viszonylag

Részletesebben

Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002.

Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. KERTÉSZ IMRE Az elsõ magyar ombudsman Gönczöl Katalin Kóthy Judit: Ombudsman, 1995 2001. Helikon kiadó. Budapest, 2002. Az elsõ magyar ombudsman története divatos kifejezéssel élve sikersztori. Pedig igencsak

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant?

Miért tanulod a nyelvtant? Szilágyi N. Sándor Mi kell a beszédhez? Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 2. rész Térjünk

Részletesebben

medicus universalis 2006. szeptember október 151

medicus universalis 2006. szeptember október 151 szerk rovat IX. 9/26/06 21:07 Page 1 A 2-ES TÍPUSÚ CUKORBETEGSÉG KEZELÉSE. MIT SEGÍT A VÉRCUKOR ÖNELLENÔRZÉS? Martin S. - Diabetes 2005: 54 (Suppl. 1) Napjainkig a vércukorszint önellenôrzése általában

Részletesebben

Reménytelen, de nem komoly

Reménytelen, de nem komoly Csepeli György Reménytelen, de nem komoly A hazai rendszerváltás során játszódó politikai álarcosbál egyik emlékezetes pillanata volt, amikor 1998-ban a kőkemény liberálisból magát paternalista nemzeti

Részletesebben

A Bélyegzési Ceremónia

A Bélyegzési Ceremónia xx. fejezet A Bélyegzési Ceremónia ár mindenki a Szentélyben várakozott. A kör alakú, kupolás, középkori terem teteje a magasba nyúlt, ezért úgy tűnt, mintha a hatalmas, kovácsoltvas, méteres fehér gyertyákkal

Részletesebben

Ezeket az ételeket semmiképp ne adjuk a kutyánknak!

Ezeket az ételeket semmiképp ne adjuk a kutyánknak! Óvjuk kis kedvenceinket! Semmiképp nem adjuk nekik ezeket az ételeket: Csoki és kávé Soha ne adjunk csokoládét, kávét vagy bármilyen koffeintartalmú dolgot a kutyánknak. Ezek a termékek metilxantin nevű

Részletesebben

Azonosító: feljelenteskiterjesztesbarnaistvanra-160129 FELJELENTÉS KITERJESZTÉSE A SEMMELWEIS EGYETEM EGYIK DOCENSÉRE ÉS REKTORÁRA

Azonosító: feljelenteskiterjesztesbarnaistvanra-160129 FELJELENTÉS KITERJESZTÉSE A SEMMELWEIS EGYETEM EGYIK DOCENSÉRE ÉS REKTORÁRA Azonosító: feljelenteskiterjesztesbarnaistvanra-160129 FELJELENTÉS KITERJESZTÉSE A SEMMELWEIS EGYETEM EGYIK DOCENSÉRE ÉS REKTORÁRA (ALAPFELJELENTÉS azonosító: kuriadarakp-stopso-menzaprogram-160128j) 1/11.

Részletesebben

ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN

ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN HAFRAC MAGYAR SZÖVETSÉG A KULTURÁLT ALKOHOLFOGYASZTÁSÉRT www.alkoholtfelelosen-2340.hu ALKOHOLT FELELŐSSÉGTELJESEN 2 3 4 0 program: felelősségteljesen élvezd az italod! Az alkohol és hatása Amikor borról,

Részletesebben

Klasszikus vajkrém. Készítése: Vaj és porcukor keveréke, akár ízesíthetjük is. Előnye:

Klasszikus vajkrém. Készítése: Vaj és porcukor keveréke, akár ízesíthetjük is. Előnye: A tortázást a piskóta után a vajkrémek határozzák meg. Mostanra már jó pár próbán túl vagyok, bátran állítom, hogy bármikor készítek már főzött krémet is. A klasszikus vajkrém nagyon vajas én nem szeretem,

Részletesebben

Sokféleképpen belefoghatnék ebbe a történetbe. Ábrándosabb lelkületű olvasóim, akik nem közömbösek régmúlt csaták és elporladt hősök iránt, bizonyára nem vennék zokon, ha úgy kezdeném: régesrég, azokban

Részletesebben

Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista

Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez. 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista Alapvetően fontos fogyasztási tanácsok a Napharcos termékekhez 2015, Napharcos biológiai sejtjavító és megújító specialista A tökéletes táplálkozás megvalósítása a természetes testi állapotért Különlegesen

Részletesebben

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek tel

Rózsa katalógus Tearózsa hibridek   tel Rózsa katalógus 2013. Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel. +36 70 311-6255 www.rozsa.kereskedes.eu rozsa@kereskedes.eu Tearózsa hibridek www.rozsa.kereskedes.eu tel.: +36 70 311-6255 Tearózsa

Részletesebben

www.tantaki.hu Oldal 1

www.tantaki.hu Oldal 1 www.tantaki.hu Oldal 1 Problémacsillapító szülőknek Hogyan legyen kevesebb gondom a gyermekemmel? Nagy Erika, 2012 Minden jog fenntartva! Jelen kiadványban közölt írások a szerzői jogról szóló 1999. évi

Részletesebben

A törzsszámok sorozatáról

A törzsszámok sorozatáról A törzsszámok sorozatáról 6 = 2 3. A 7 nem bontható fel hasonló módon két tényez őre, ezért a 7-et törzsszámnak nevezik. Törzsszámnak [1] nevezzük az olyan pozitív egész számot, amely nem bontható fel

Részletesebben

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2.

Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Érveléstechnika-logika 7. Filozófia és Tudománytörténet Tanszék 1111 Budapest, Sztoczek J. u. 2-4. fsz. 2. Induktív érvek Az induktív érvnél a premisszákból sosem következik szükségszerűen a konklúzió.

Részletesebben

Kós Károly. Kovács László

Kós Károly. Kovács László Kovács László Kós Károly Az a köves hegy, velünk szemben éppen: az a Tâlharu; ez itt a Piatra Calului. Ott messze pedig, a völgyhajlásból szürkén, fátyolosan, ide látszik a vénséges, kopasz Vlegyásza.

Részletesebben

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1]

Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Published on Reformáció (http://reformacio.mnl.gov.hu) Címlap > Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja Életút: dr. Küry Albert, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye alispánja [1] Küry

Részletesebben

Fejezet a Gulyás Méhészet által összeállított Méhészeti tudástár mézfogyasztóknak (2015) ismeretanyagból. A méz. összetétele és élettani hatása

Fejezet a Gulyás Méhészet által összeállított Méhészeti tudástár mézfogyasztóknak (2015) ismeretanyagból. A méz. összetétele és élettani hatása A méz összetétele és élettani hatása A méz a növények nektárjából a méhek által előállított termék. A nektár a növények kiválasztási folyamatai során keletkezik, híg cukortartalmú oldat, amely a méheket

Részletesebben

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből

VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből VII. TÉMAKÖR A meteorológia magyarországi történetéből Az első honi meteorológiai feljegyzések a középkor századaiból maradtak fenn, így egy 1009- re utaló feljegyzésben arról olvashatunk, hogy abban az

Részletesebben

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom

konyhába, beletörlöm a kezem abba a nedves törülközőbe, amelyik ott lóg a vízcsap fölött, a szegen. A kályhán már felforrt a víz a fazékban, előhúzom NAGYTAKARÍTÁS Én csak egy szegény asszony vagyok. Asszonyiságom utolsó éveit számlálgatom már, a fejemen tincsekké duzzadtak a fehér hajszálak, az arcomon, a szám körül megszaporodtak a ráncok, lekúsznak

Részletesebben

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz

Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz Szilágyi N. Sándor Miért tanulod a nyelvtant? Nyelvtani kiskalauz (Részletek a szerző Ne lógasd a nyelved hiába! c. kötetéből, Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége, 2000) 10. rész Hányféle lehetőségünk van

Részletesebben

A felelős állattartás néhány szabálya

A felelős állattartás néhány szabálya Tanuló neve: Dátum: A felelős állattartás néhány szabálya 1. Táplálás Egyetlen gyógyszer sem képes oly sok betegséget megelőzni, mintha olyan ételt eszünk, amilyenre szükségünk van. Gondoljunk csak arra,

Részletesebben

Pesti krimi a védői oldalról

Pesti krimi a védői oldalról Fazekas Tamás Pesti krimi a védői oldalról 1999. nyarán egy fiatalember érkezett a Társaság a Szabadságjogokért drogjogsegélyszolgálatára. Akkoriban szigorítottak a büntető törvénykönyv kábítószerrel való

Részletesebben

AZ ÉLETMŰ EDDIGI ZÁRÓDARABJA

AZ ÉLETMŰ EDDIGI ZÁRÓDARABJA AZ ÉLETMŰ EDDIGI ZÁRÓDARABJA BATA IMRE Csak néhány megjegyzésre futja a rendelkezésemre álló id őből. A Krisztus levétele a keresztről című eposzról szól ez a néhány jegyzet nevezzem tézissornak s annak

Részletesebben

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1;

Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; Datum=03.07.2007; Forrás=Észak-Magyarország; Kiadás=157; Rovat=Társadalom; Oldal=1; A tüdő a túloldalon n A tüdôgyógyászati osztállyal 15 beteget költöztettek át hétvégén, de hétfôn már 20-an voltak. Miskolc

Részletesebben

Az értelem elemei. Az értelem elemei. Tartalom. Megjegyzés

Az értelem elemei. Az értelem elemei. Tartalom. Megjegyzés Tartalom Az értelem és elemei: a tudás, az intelligencia és a beleérző képesség. Mennyire járnak ezek együtt, és milyen kombinációkban fordulnak elő az emberekben? Mi jellemzi a zsenit, tehetséget és a

Részletesebben

C/6 A VÉGRENDELET ÉS AZ ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA; A VÉGINTÉZKEDÉS TARTALMA

C/6 A VÉGRENDELET ÉS AZ ÖRÖKLÉSI SZERZŐDÉS ÖSSZEHASONLÍTÁSA; A VÉGINTÉZKEDÉS TARTALMA A VÉGINTÉZKEDÉSEN ALAPÚLÓ ÖRÖKLÉSRŐL A végintézkedési szabadság a kötetlen magántulajdonosi társadalmak viszonylag természetes velejárója: a magántulajdonos jogának elismerése ahhoz, hogy vagyonáról halál

Részletesebben

Nézzük meg, mi is történik! Az ember táplálékul rossz

Nézzük meg, mi is történik! Az ember táplálékul rossz civilizált társadalom szupermarketjét, egyszerűbb nevén áruházat. Azok, akik még nem voltak nyugati országokban, meglátogathatják a miénket is. A nagyobb városokban található kínálat ezektől különösebben

Részletesebben

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL

CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL CURRYS-ZÖLDSÉGLEVES PAPRIKAKOCKÁVAL» 2 személyre -15 perc 1/2 db paprika 1 ek olívaolaj 1 ek currypor Vágd kockára a paprikát és süsd olajban 3 percig. Azután önts hozzá 300 ml sovány tejet. A maradék

Részletesebben

Državni izpitni center MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2014. augusztus 25.

Državni izpitni center MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV. 2. feladatlap. Nem művészi szöveg elemzése. 2014. augusztus 25. A j e l ö l t k ó d s z á m a : Državni izpitni center *M14213112* ŐSZI VIZSGAIDŐSZAK MAGYAR NYELV MINT ANYANYELV 2. feladatlap Nem művészi szöveg elemzése 2014. augusztus 25., hétfő / 90 perc Engedélyezett

Részletesebben

Leukémia (fehérvérûség)

Leukémia (fehérvérûség) Leukémia (fehérvérûség) Leukémia - fehérvérûség A leukémia a rosszindulatú rákos megbetegedések azon formája, amely a vérképzõ sejtekbõl indul ki. A leukémia a csontvelõben lévõ éretlen és érettebb vérképzõ

Részletesebben

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez

a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez A fekete özvegy levele a Madách Könyvkiadó főszerkesztőjéhez Tisztelt Főszerkesztő Úr! Karácsony szent ünnepére megvásároltam az Ön beosztottjának, Grendel Lajos úrnak, leendő férjem egykori barátjának

Részletesebben

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után

KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után KORA ÚJKOR, ÚJKOR Családi ügyek Orániai Vilmos és a Habsburgok V. Károly lemondása után A Habsburgok és a Nassauiak, akik együttműködtek V. Károly uralkodása idején, élesen összecsaptak egymással II. Fülöp

Részletesebben

A magyar közvélemény és az Európai Unió

A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió A magyar közvélemény és az Európai Unió 2016. június Szerzők: Bíró-Nagy András Kadlót Tibor Köves Ádám Tartalom Vezetői összefoglaló 4 Bevezetés 8 1. Az európai

Részletesebben

Ipar. Az átütő teljesítmény purenit a meggyőző funkcionális építőanyag. PURe technology!

Ipar. Az átütő teljesítmény purenit a meggyőző funkcionális építőanyag. PURe technology! Ipar Az átütő teljesítmény purenit a meggyőző funkcionális építőanyag PURe technology! 2 purenit a gyémánt a funkcionális építőanyag között Ipar purenit mi is ez valójában? A válasz nagyon egyszerű: a

Részletesebben

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye

A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye A betlehemi csillag és Jézus születésének rejtélye 2013-12-23 12:13:19 Karácsony közeledte a betlehemi csillagot, Jézus születését, a napkeleti bölcseket juttatja az ember eszébe. De mi is lehetett valójában

Részletesebben

Összetétele: 2. oldal

Összetétele: 2. oldal Gynex Bioinformációs, komplex gyógynövény-koncentrátum 15-féle gyógynövényből. Kiemelt hatásterületei: hormonrendszer, nőgyógyászati panaszok, lelki instabilitás, alkalmazkodás a megváltozott körülményekhez.

Részletesebben

33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos Bútorasztalos 54 543 02 0010 54 01 Bútoripari technikus Fa- és bútoripari technikus

33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos Bútorasztalos 54 543 02 0010 54 01 Bútoripari technikus Fa- és bútoripari technikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL

GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL GÁBRIEL GARCÍA MÁRQUEZ VÉLEMÉNYE A KRITIKÁRÓL VARGA ISTVÁN Az, hogy az íróval egy időben megszületik a kritikus is, az szinte természetesnek tűnik az irodalomtörténetben. Talán azzal a kiegészítő megjegyzéssel,

Részletesebben

Analógiák és eltérések szövevénye

Analógiák és eltérések szövevénye Thomka Beáta Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) 117(2013) Analógiák és eltérések szövevénye Sőtér István komparatista módszeréről Az európai önismeret és a közös hagyományát őrző művelődéstörténet megbecsülése

Részletesebben

SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba.

SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba. 3. Foglalkozás SZAKMAI SEGÉDANYAG az FFsuli program elméleti anyagaiba. Élelmiszerek vásárlása Az élelmiszerek vásárlása alapvetően két szempont alapján történhet: a kiválasztást befolyásolják egyrészt

Részletesebben

Bemutatjuk. Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni

Bemutatjuk. Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni Bemutatjuk Minden, amit tudni akarsz a kadarkáról, de sohasem merted megkérdezni Hosszú idõn át, az elmúlt évszázadokban a magyar szõlészeti és borászati kultúránk meghatározó fajtája volt a kadarka. Ki

Részletesebben

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde AHOL AZ ÉG ÉS A FÖLD TALÁLKOZIK Javasolt feldolgozási idő: 70 perc 1. feladat Az alábbi szövegrészletek Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című drámai költeményéből

Részletesebben

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA

KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA KÉT ASSZONY TOLDI ÉVA A Hídban az 1960-as években Déry Tibornak több novellája és esszéje jelent meg, s új regényéből, a G A. úrx-ben címűből is küldött részleteket folyóiratunknak. Ezek a szövegek azonban

Részletesebben

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13. 11. tanulmány Hittel élni március 7 13. SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Példabeszédek 28:4-5, 7, 9; 29:13; Róma 1:16-17; Galata 3:24; 1János 2:15-17 Az emberektől való félelem csapdába ejt, de aki

Részletesebben

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA

A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA A VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA www.evp.hu A víz az élet forrása: víz nélkül nincs, és nem is lehetséges egészséges élet. A víz lehetővé teszi a vérkeringést, segíti a sejtek működését és a test méregtelenítését,

Részletesebben

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma

A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI. A d o r já n i Z o l t á n. Jób testamentuma A SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA BIBLIATUDOMÁNYI TANSZÉKÉNEK KIADVÁNYAI A d o r já n i Z o l t á n Jób testamentuma B e v e z e t é s f o r d í t á s j e g y z e t e k Adorjáni Zoltán Jób testamentuma

Részletesebben

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra

lényege az, hogy mi kerül A sűrűje 2. Borbás Marcsi 100 recept a családi asztalra A magyar gasztronómia lényege az, hogy mi kerül otthon a családi asztalra. Borbás Marcsi A sűrűje 2. 100 recept a családi asztalra Borbás Marcsi Asűrűje 2. A könyv alkotói: Borbás Marcsi Antal Csilla Borbás

Részletesebben

Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége Az élet iskolája A félelem általános kezeléséről A félelem formáinak rendszertana

Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége Az élet iskolája A félelem általános kezeléséről A félelem formáinak rendszertana Tartalom Félelem és pánik, avagy az élet szűkössége 7 Születés és halálfélelem 10 Az élet iskolája 14 Kibékülni a halandósággal 15 A félelem általános kezeléséről 20 Lefagyás és menekülés 20 Rámenősség

Részletesebben

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország REFORMÁCIÓ Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország Szolgál: Johannes Wöhr apostol info: www.nagykovetseg.com www.fegyvertar.com www.km-null.de Felhasználási feltételek: A blogon található tartalmak

Részletesebben

Európai integráció - európai kérdések

Európai integráció - európai kérdések 28 KÜMZSÉG Csák László: Európai integráció - európai kérdések 1998. Szeged "Ön Európát rabolja éppen. - búgja az asszony. Ugyan már, kedvesem, mit nem mond! - kacsint az úr. Hát hol van itt Európa? Nézzen

Részletesebben

Cégvezető, MIR vezető: rajtuk áll vagy bukik minden

Cégvezető, MIR vezető: rajtuk áll vagy bukik minden Cégvezető, MIR vezető: rajtuk áll vagy bukik minden Mit mond az ISO 9001 es szabvány a vezetővel kapcsolatban? A szabvány 8 fejezetből áll, ebből a 8-ból egy fejezet teljes mértékben a vezetői feladatokról

Részletesebben

Székelyszenterzsébet

Székelyszenterzsébet Nagy Emma Székelyszenterzsébet Séta térben és időben Szent Erzsébet Sancta Elisabeth Székelyszenterzsébet, így látom leírva a falu nevét a régi dokumentumokban, vagy a jelenlegi helységnévtáblán és máshol.

Részletesebben

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA

ItK. Irodalomtörténeti Közlemények 200. C. évfolyam. szám KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA KISEBB KÖZLEMÉNYEK PIENTÁK ATTILA BABITS FELJEGYZÉSEI ARANY JÁNOSRÓL Kézirat, rekonstrukció, kiadás * Horváth János a következő mondattal zárta az 1910-es évek első felében írt, de csupán a hagyatékból

Részletesebben

Engedelmeskedjetek egymásnak

Engedelmeskedjetek egymásnak Erdélyi Gyülekezet Zalatnay István Reménység Szigete 2010. augusztus 22. Lekció: 4Móz 9,15-23 Textus: Ef 5,21-6,9 Engedelmeskedjetek egymásnak Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok

Részletesebben

A rugalmas hallgató mobilitás a felsőoktatásban

A rugalmas hallgató mobilitás a felsőoktatásban A rugalmas hallgató mobilitás a felsőoktatásban A hazai felsőoktatási intézmények nappali tagozatain tanulók közül minden tizedik már tapasztalt hallgató, hiszen a mostani tanulmányai előtt már más egyetemek,

Részletesebben

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI Egészen bizonyos, hogy azok az apostolok, akik korábban Jézus közvetlen tanítványai voltak (tehát a 12-höz tartoztak), tanításaik alkalmával

Részletesebben

Az európai romastratégia

Az európai romastratégia Bene Márton Az európai romastratégia Az Európai Unió ebben a félévben szeretne elfogadni a régóta szorgalmazott romastratégiát, amelyik a magyar EU elnökségnek is kiemelt prioritása. Nagyon úgy tűnik,

Részletesebben

esetén a timol típusú illóolajat 2 csepp borsikaolajjal is alkalmazhatjuk. Vöröshagyma

esetén a timol típusú illóolajat 2 csepp borsikaolajjal is alkalmazhatjuk. Vöröshagyma esetén a timol típusú illóolajat 2 csepp borsikaolajjal is alkalmazhatjuk. Vöröshagyma Az Aloe vera és a fokhagyma után a vöröshagyma személyében" a liliomfélék újabb képviselőjét ismerhetjük meg. A vöröshagyma,

Részletesebben

Harmadik országbeli kutatók Magyarországon

Harmadik országbeli kutatók Magyarországon DR. ILLÉS SÁNDOR Harmadik országbeli kutatók Magyarországon Gellérné Lukács Éva (szerk.): Harmadik országbeli állampolgár kutatók magyarországi integrációja. (Third-country national researchers integration

Részletesebben

OTTHONOS OTTHONTALANSÁG

OTTHONOS OTTHONTALANSÁG SZÉNÁSI ZOLTÁN OTTHONOS OTTHONTALANSÁG Fehér Renátó: Garázsmenet Hatvany Lajos az egész háború utáni nemzedék dokumentumának nyilvánította nem egy ízben»a kései korok számára«" - írta József Attila nevezetes

Részletesebben

A romániai magyarság termékenysége 1992-2002 között, regionális összehasonlításban

A romániai magyarság termékenysége 1992-2002 között, regionális összehasonlításban Veres Valér A romániai magyarság termékenysége 1992-2002 között, regionális összehasonlításban A romániai magyarság létszámcsökkenésének egyik fő oka az alacsony gyermekvállalási kedv. E tanulmány fő célja

Részletesebben

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés

MUNKAANYAG. Orosz Tibor. Sűrített levesek. A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés Orosz Tibor Sűrített levesek A követelménymodul megnevezése: Ételkészítés A követelménymodul száma: 1465-06 A tartalomelem azonosító száma és célcsoportja: SzT-007-30 SŰRÍTETT LEVESEK ESETFELVETÉS MUNKAHELYZET

Részletesebben

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 2-86 számú irányelv. Kávé, kávékeverék, pótkávé és egyéb kávékészítmények

MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV. Codex Alimentarius Hungaricus. 2-86 számú irányelv. Kávé, kávékeverék, pótkávé és egyéb kávékészítmények MAGYAR ÉLELMISZERKÖNYV Codex Alimentarius Hungaricus 2-86 számú irányelv Kávé, kávékeverék, pótkávé és egyéb kávékészítmények Coffee, coffee mixes, coffee substitutes and other coffee products Jóváhagyta

Részletesebben

Nincstelenség - korlátlan birtoklás

Nincstelenség - korlátlan birtoklás Nincstelenség - korlátlan birtoklás A birtoklás kérdése az elmúlt időszakban sokat foglalkoztatott azért is vállalkoztam e cikk megírására, hátha segít kicsit összerendezni a gondolataimat. Menet közben

Részletesebben

A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák

A játék célja. A játék tartozékai. A játéktáblák Szabályfüzet A középkorban minden nemesnek az volt a legfontosabb, hogy minél nagyobb terület fölött uralkodjon, és minél nagyobb befolyást szerezzen a királyi udvarban. A beházasodás más nemesi családokba

Részletesebben

SZKA_209_22. Maszkok tánca

SZKA_209_22. Maszkok tánca SZKA_209_22 Maszkok tánca diákmelléklet maszkok tánca 9. évfolyam 207 Diákmelléklet 22/1 AUSZTRÁLIA TOTÓ Jelöld X-szel azokat a válaszokat, amiket helyesnek tartasz! Hány millió négyzetkilométer Ausztrália

Részletesebben