A GYERMEKHEZ, AKI LEERESZKEDETT HOZZÁM

A GYERMEK DICSÉRETE (Kalendárium szonettekben - December) Ti már nem hozhattok jó hírt nekem. filmi jó van, magamtól megtaláltam az erdőkben, hol sok-sok este háltam - s keresztelő Jánosként hírdetem. Most járok hóban és halálra váltan, ám ez számomra boldog kínt terem; a hófúvásban gyakran hirtelen csak térdre hullok: Gyermeket találtam! Goromba ágak az arcomba vernek de én megyek tovább, egy kis haranggal viszem a drága hírt az embereknek: Bennem van, íme, csengő és harangdal és bennem van a legnagyobb, a Gyermek a fényes jászol s valamennyi angyal A GYERMEKHEZ, AKI LEERESZKEDETT HOZZÁM Nem elmúló dolgokon szomorkodni, inkább megifjodni szeretnék általad, hogy letérdelek most eléd te kedves gyermeke az ifjonti kornap kiből a derű aranya úgy ömlik reám most nehéz sugaraival mint hajnali rétre a nap. Itt vagy, ím, színről színre látlak s remegve érzem, mekkorát csattan tenyerembe gyermeki kezed, melyből a szeretet tűzcsóvája áradoz felém, s egy szempillanat alatt máris fölibém nősz, mint egy nagykorú felnőtt, hogy mosolyogni tudj; milyen kitüntetésnek vélem, hogy ennyire méltónak tartasz te, s erre kezet adsz nékem, aki meghatódottságában, lásd, nem tudja hogyan, elég alázattal megköszönni hozzámvaló angyali leereszkedésedet. A NAPKELETI BÖLCSEK Ama csillag után. A holdsugaras hideg éjszakán,

Mint egy fehérfő, csendes álom, Úgy vonult el a komoly karaván. És elöl ment a három. A sziklás föld mogorván és kopáron Feküdt el lábaik alatt. Méltóságos sora a száz tevének A harmaton halkan haladt. És mintha fehér árnyak lengenének, Úgy vonult végig a fehér sereg A völgyön, akol nem nőttek virágok, S a városon, ahol az emberek, Nem virrasztottak és nem énekeltek S akol nem látta őket senkisem. És így suhant el csendesen Életre éledt vágya Napkeletnek, Az ezredéves éjszakán. Ama csillag után. ÁHÍTAT KÉNE gyermeki csodálkozás havakkal hulló kéklátomás midőn nőnek a háztetők a lehullandó drága éjbe: megjelenne házunk fölött a fény: széttárt szárnyon a Béke suhogó gyönyörű madár sóhajtásom halk röppenése kísérné csak hol a Madár a Látomás? hol itt a Béke? hóból vastagra püffedt dunyhák paskolódnak az Újszülöttnek teknőjét azok bábáskodják akik hányszor befürösztöttek szegény Gyermek meg is fulladhat tömjén- mirrha- s aranyfüst szálldos a barmok nagyokat durrantnak a karácsonyunk is gőzös-gázos mindent el tudnak rontani: a csillagot fenyőnk hegyéről

felnyújtóznak roppantani s kifarolják Jézust helyéről Gáspár Menyhért és Boldizsár s minden barom és kiskirály forgolódik csak sürgölődik - látványosan: é r d e m ü k őrzik áhítat kéne gyermeki csodálkozás havakkal hulló kék látomás AHOGY FÉNY-EZREDÉVEKET Ahogy fény-ezredéveket átalrepül egy kis sugár, s régi csillagtörténetet távcsőbe diktál egy kvazár, soknemzedéknyi téten át idefénylik egy kisgyerek, akik didergő éjszakák istállójában született. Remény született áltata: Isten fia a csecsemő, akineg hideg jászola szalmáján szunnyad az idő. ASZTUR KARÁCSONY Csorgó gyertyák ütnek homályos ablakainkban imádkozunk misére harangot szent karácsony asztur hegyek fölött a fények szuronya vittan és József általnyújtja dermedt öklét a rácson üvegcserép-mezőkön tépdel vala Mária fölsír vak gyermeke égett-fatörzs-kezében nincs jászol se tej se tűz suhog az angyalok szárnya csillagok tükröződnek megfagyott nagy szemében BETLEHEM 1 Ó, emberek gondoljatok ma rá, Ki Betlehemben született ez este,

A jászol almán, kis hajléktalan, Szelel barmok közt, édes bambinó, Kit csordapásztoroknak éneke Köszöntött angyaloknak énekével. Ó, emberek, gondoljatok ma rá, Hogy anyja az úr szolgáló leánya, És apja ács volt, dogozó szegény, És nem találtak más födélt az éjjel A városvégi istállón kivül. Ó, emberek gondoljatok ma rá, Kit a komor Sibillák megígértek Kit a szelíd Vergítius jövendölt, S akit rab népek vártak szabadítót. Ó, emberek, gondoljatok ma rá, A betlehemi kisded jászolára, Amely fölött nagyobb fény tündökölt, Mint minden földi paloták fölött. Ó, emberek gondoljatok ma rá, Augustus Caesar birodalma elmúlt, Az ég és föld elmúltak de e jászol Szelíd világa mindent túlragyog! Ó, emberek gondoljatok ma rá, Ki rómaihoz, barbárhoz, zsidóhoz, A kerekföld mindegyikgyermekéhez Egy üzenettel jött: Szeressetek! Ó, emberek gondoljatok ma rá, És halgassátok meg az angyalok És pásztorok koncertjét, mely e szent éj Ezerkilencszázhuszonhárom éves Távolságából is szívünkbe zeng. Ó, emberek gondoljatok ma rá, S gondoljatok, rá holnap és minden áldott Napján e múló életnek s tegyen A betlehemi énekből öröm, A karácsony álomból valóság, És békessége már az embereknek BETLEHEM 2 Minden megíratott. A próféták megmondtak mindent jóelőre. De a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel

A te szíved még mindig várt valamit. Egy rést az örök Rendelésen, amelyen a szeretet kiosonhat. József már fáradt volt, ledőlt egy kapuboltba, de te csak mentél házról házra, kapuról kapura, és zörgettél és könyörögtél Nem magadért, hanem a Gyermekért, hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét, ahogy a próféták megírták Mert a te anyai szíved még mindig nem hagyott föl a reménnyel Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom el ne férne még? Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely? Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte: Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok koldusok! Nem csárda ez! A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jó szaga. S egy kard villant: sokféle martalóc bitangol szerteszét ilyenkor, s a bölcs polgár vigyáz a házra. Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett a félelemtől Mert azokban a napokban összeíratta a népét a Császár. Elengedték a láncról a kutyákat, nagy szelindekek futkostak a hóban, dühösen szimatoltak szűköltek mint a lelkiismeret. Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott az érthetetlen éjszakában. Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag. A küszödön megállt, hátrahőkölt a vastag trágya-bűztől, s tanácstalanul visszanézett. Te már tudtad, hogy nincs segítség. Az emberek bezárták szívüket, a Szeretet hiába könyörög, nem talál rajta rést. Fájdalmak Emberét hozod világra nyomban, fájdalmak anyja vagy, fájás nélkül szülő; amint a nyirkos szalmára lerogytál s öled végtelen távolából meghallottad a koldus Újszülött didergő zokogását. BETLEHEM 3 Kövérek és fehérek és farzsebük kiáll. Borotvált is, nyakkendős is a három király. Viola az alkonyi ég,

csillagot szitál A legnagyobb csillag alatt három a király. Belefárad a jövendő, megszületni fáj: minden bölcsőt lebélyegez a három király. Bárányfelhőn ordas rontás, ordas lett a nyáj. Ordas ringatja a földet: a Háromkirály. BETLEHEM 4 Ó fényességes Ó békességes Ó dicsőséges Karácsny! Szénakazlak mellett, lám, angyal közelgett. Az égből indulva üzenetét hozza: Ma született gyermek, a világ ismer meg! Ó fényességes Ó békességes Ó dicsőséges Karácsny! Pásztorok hirdessék minden szívnek tessék: ő az istállóban fekszik a jászolban, fekhelye gyalult fa, pelenkája szalma. Ó fényességes Ó békességes Ó dicsőséges Karácsny!

József és Mária ajkán zeng ária, ökörke, szamárka kétfelől csodál a: Világ ékessége, kezdete és vége! Ó fényességes Ó békességes Ó dicsőséges Karácsny! BETLEHEMBEN Szikrázó alkonyesti csillagok már Jelentgették a kora éjet, Mikor fáradtan Mária és József Betlehembe megérkezének Gazdája a vendégfogadó háznak Kint állt telt háza kapujába S a szállástkérő vándorokat durván Továbbkergette, meg nem szánta. Áldott terhével Mária leroskadt, Ott közelén a vendégháznak.. És megesett a szíve-lelke rajta Az istállóbeli szagának És akkor éjjel nagy fényes csodákkal Lőn tele az egész természet. A vendéglő gazdája kínos-ébren Gyötrődte át az egész éjet. Nem bírt aludni. A busás bevétel Valahogy a lelkére lázadt: Hasztalan számolt, nem tudott olvasni HARMINC EZÜST PÉNZNÉL továbbat. S az istállószolgának akkor éjjel Csodálatos álmai voltak Kárpitjai a kéklő menny-íveknek A jászolfákig lehajoltak. A szarufákról fényözön sugárzott...

A négy fal nőttön-nőtt föl az égnek.. S hajnalra-kelve remegő szivében Még visszhangzik az angyal-ének, Az istállót fényes templomnak látja - Barmai nagy-csendesen állnak És tátja álmélkodva folytatását Az éjjeli álomtátásnak. S míg jönnek a pásztorok és a bölcsek Ó a jászol belső végében, Maga se tusa, mért, csak boldogan ott Sír, sír rejtelmes örömében. BETLEHEMES Fehérszakállas mennyek bóbiskolnak a törten megkönyöklő tornyokon. Pillámra hull virágzón és elolvad a súlyos égből egy könnyű szirom. Elhangzott lépteket őriz a mellem, szemem gyerekkori csillagokat. Három fáradt bölcs kételkedik bennem a betlehemi fényesség alatt. Létek-fehér tájon át sorakozva a gyermekkorba tartó lábnyomok, a harangzúgás hömpölyögve hozza a fény gyűrűin ringó templomot. Báránybéléses köd borul a tájra; kifordított kucsmákban állanak az oszlopok; vasalt csizmátlan járja a kopogós földet a fürge fagy. Mindnyájunk szíve ma-született Jézus, imádatlan, meztelen didereg. Várja köré terelt örömök nyáját, hogy forró párát ráleheljenek Parasztok, pásztorok ájtatos gondban virrasztanak, - szemük a csillagon; jönnek vörös fényét követve: - hol van, amire oly rég vár a bizalom.

BETLEHEMI CSILLAG Mert jóllehet csak istállót talál, ki lépremegy a csillagot követve - mindig lesz Gáspár, Menyhárt s Boldizsár, ki újra csak elindul Betlehembe. A csillag meg nem róható azért, hogy álmaink egén kétszeresen süt - nem koronás, felkent királyt ígért, csak kisdedet, hogy királlyá növeljük. Ki a jászolnál megcsalatva áld mert istenfia nem bíborpalástos: hozzásegíti tétlen is akár a férfikori töviskoronához. S nem adja már, csupán Ferója önként az aranyat, a mirrhát és tömjént. BETLEHEMI KIRÁLYOK Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Három király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk gyalog jöttünk, mert siettünk kisjuhocska mondta - biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menykárt király a nevem. Segíts, édes Istenem. Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy kallottuk megszülették szegények királya lettél Benéztünk hát kicsit hozzád, üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnék afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg orszából. Főtt kolbászunk mind e fogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkal tömjént egész vasfazékkal Én vagyok a Boldizsár, aki szerecsen király. Irul-pirul Mária, Mária,

boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig fája Gézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok jóéjszakát kívánok! CSILLAG UTÁN Ülök életunt szobámban, hideg teát kavarok.. Körülöttem fájás-félés ködhálója kavarog. Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy ígéretes csillagot. Ó ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán! Gépkocsin, vagy teveháton - olyan mindegy, hogy hogyan! Aranyat, tömjént és mirrhát vinnék, vinnék boldogan. Mennék száz országon át, míg utamat szelné a vám. Aranyad tilos kivinni! " szólna ott a vámos rám. Tömjéned meg, ami csak van, az mind kell az itteni hazai hatalmak fényét méltón dicsőíteni. Százszor megállítanának - örülnék, ha átcsúszom: arany nélkül, tömjén nélkül érnék hozzád, Jézusom! Jaj és mire odaérnék hova a csillag vezet, te már függnél a kereszten és a lábad csupa seb, s ahelyett hogy bölcsöd köré szórjak, tömjént, aranyat, megmaradt szegény mirrhámmal keserűszagú mirhámmal kenném véres lábadat.

EGY JÖVENDŐ KARÁCSONY Jön a karácsony fehéren S én hozzám, is jön talán majd Valaki a régiéiből. Csöndesen lép a szobámba S én köszöntöm:»béke, béke.«a küszöbön sápadt orvos. 'És szorongva szól a vendég:»ma karácsony van, karácsony, Emlékszel a régiekre?«és bámulva és vidáman És kacagva mondom én majd:»ma karácsony van, karácsonya És szorongva szól a vendég:»valami tán fáj a múltból?«megmozdul a sápadt orvos. 'És bámulva és vidáman És kacagva mondom én majd:»hiszen én még sohse is éltem.«és hörögve mondom én majd:»ha a szobámból, pogányok.«dong az ajtóm és bezárul. És hörögve mondom én majd:»hiszen én meg se születtem. Karácsony van, száll az angyal.«és a nagy, szomorú házban Zsoltárokat énekelve Hajnalig várom az angyalt. EGY VOLT-KARÁCSONY Karácsony, karácsony, karácsony. Rozsda rózsán a rácson. Szent József keresztfát ácsol önmagából, az ácsbók

Mária tíz ujja -gyakd meg! - vaskampó, vérrozsdás vasszeg. Tenyere szögesdrót-pólya. Jézuskát altatja, óvja. Égen és földón jönnek három napkeleti bölcsek jönnek de nem köszönnek földúrnak eget és földet. Reményestől, szalmástól darabokban a jászol, mundérban béget a bárány, homloka véres szivárvány. Fut Mária, József, a pásztor, botja is fut a világból Hebeg a csöngő, a pára ráfagy a csacsi orrára. ÉNEK '56 KARÁCSONYÁRA Énekelni kéne karácsonyestére, ráférne az ének sok híres legényre. Verset énekelni, ellágyuló szájjal, Jézus kis csöppségnek s lóbálni lámpással Megajándékozni Boldogasszony-anyát áhítattal, s kérni: mutassa kis fiát. Mondókát mondani, ott állani előd, s kérdezősködni mi új megváltónk felől. S számára, hogy szíves üdvözletet hagyunk.. Egyszerű, nagy csizmás falusiak vagyunk. Üdvözletet annak, aki megöletett, azonnal drága, mihelyst megszületett. Jézus kis urunknak lábainál megholt szabadítónk ki a szabadság lelke volt.... Énekelni kéne karácsonyestére, ráférne az ének sok híres legényre. GLÓRIA! GLÓRIA! Mi lenne, mi lenne, ha angyaléneki örömhír nem zengne,

ha az a kicsiny jászol Betlehemben nem várna engem?! Sötétség... sötétség... Vak éjszaka! A hajnalcsillag késnék Láng se égne, hogy szívem melegítse, fényre derítse! Kárhozat, kárhozat! Roskadva vinném keserű átkomat. vergődnék nyomorult halálraváltan gonosz hínárban. Glória! Glória! Van kiben békességet találnia, életet, fényt bűnös, sötét szívemnek Vár az a Gyermek! Glória! Glória! Testté lett Ige, Jézus, Isten Fia, minden az enyém, mert megtaláltalak Téged áldalak Békesség! Békesség! Ragyogó hajnal sugárzófényesség, mióta szívem Teveled van tele! Élet reggele! GYEREKKORI KARÁCSONYESTE Hirtelen milyen tág teret nyitott óriási ereje a fagynak. A jeges mezőn szinte tériszonyt érezve csak gubbadnak a varjak Meredeznek a reggel még komor hegyek fái is talpig zuzmarásan. A ház asztalán fölragyog a bor; fenyők zúgnak a harangkondulásban. S az erdei mélyutakra szorul a hófúvás; a szomszéd faluból hát toronyiránt jön a plébános úr imbolyogva karácsonyra hozzánk A havas fényben látni még, ahogy némán fölnéz az úti feszületre, hol szegként lógnak már a jégcsapok,

mielőtt a fiú megszületne. HÁROM KIRÁLYOK Meghozta az ünnepet Gáspár, Menykért, Boldizsár Mire nevük kimondom, mindegyike kis király Ajtóm előtt megállnak vándor Három Királyok; koronájuk fülig ér, alig látszik orcájuk. Gáspár előénekes, közben, kőzően furulyál Menyhért verse elszakadt, összefűzi Boldizsár Fénylik botos-csillaguk, fénylik arcuk pirosan. Felmutatják jászolban a gyermeket, a barmokkal Apró Három Királyok, ünnephozó barátok, karácsonyi köszöntőnek beállnék én hozzátok! HÁROM KIRÁLYOK NAPJÁN (Kis Boldizsár tiszteletére) Egek, mit szemlélek napkelet tájáról? Három koronás fő költözik honnyáról, Siet Sidóország anyavárosában, Mondanád sas repül kőszál nyilásában, Sok tevék követik megterhelt hátokkal, Izzadnak, fehéről szájuk tajtékokkal. Vallyon mit jelentnek e gyors jövevények? Talán a városhoz van menni törvények? De tovább mit látok az égnek kékségén? Egy ragyogó csillag ballag kerekségén. Sugarát intézi a koronás főkre, Mint a felkelő nap bércekre s erdőkre. Ez már a természet rendét fellyül mulja, S az álló csillagok törvényét feldólja.

Vagy csak káprázása a megcsalt szemfénynek? Ó természet, ezek benned mért történnek? Nem! - igaz látás ez, értem már rejtekét, Illik hogy kihágja természet mértékjét. Amint Betlehemből jobb felé utaznak Egy istálló födő fái akadoznak Födetlen tetejét hófúvás takarja, Rongyos oldatait éjszaki széf marja. Ott fekszik. emberi nemünk megváltója, Kinek sokszázad vala sóhajtója. A jászolban reszket egy szénanyalábban, Nem pedig kárpitos kevély palotában! Szűz annya Józseffel állnak körülötte, Üzi a hideget barmok lehelete. Talám ezt idézi e három jövevény? Kinek kalauzza az a szokatlan fény? Ugy van, beléptek már, bókulva imádgyák Olly nagy kegyelmekért az egeket áldgyák! Tisztelik királi ajándékjaikkal, Illetvén kis kezét édes csókjaikkal! Örülj mármost ember illyen változáson, S térdet, fejet hajtsál e csudalátáson! Kiss Boldizsár, te is jelentsd örömedet, Ki egy szent királnak köszönöd nevedet. De, hogy hosszas légyen buzgó vigasságod Élj, s azután égben légyen boldogságod! HÁROMKIRÁLYOK ha gyertya lobban s érzékeny figurákat táncol jeleket ad tegnapból-mából a gyertya helyén üresség a lyukban eltüntek világok körülállják az ürességet detronizált háromkirályok. HÓTALAN A HEGYEK INGE Ez a tél még megváltatlan, nincs rá mentség; fehér paplan, se hó, se hold nem világol - amíg fölragyog a jászol

hordjuk szívünk szakadatlan, kormos arcot száz darabban, nincs ajándék semmi tömjén - rí Boldizsár, Menykért meg én. Az indul el akaratlan kinek angyala jelen van, hótalan a hegyek inge - el kell érnünk Betlehembe! ISTEN HÁTA MÖGÖTT Üres az istálló s a jászol idén se lesz nálunk karácsony hiába vártok nem jönnek a három királyok, sok dolga van a teremtőnek mindenjivel ő sem törődhet messzi a csillag mindenüvé nem világíthat megértjük persze mit tehetnénk. de olyan sötétek az esték s a szeretetnek hiánya nagyon dideregtet előrelátó vagy, de mégis nézz uram a hátad mögé is ott is lakoznak s örülnének a mosolyodnak ITT VAN A SZÉP KARÁCSONY Itt van a szép, víg karácsony, Élünk dión, friss kalácson: mennyi finom csemege! Kicsi szíved remeg-e? Karácsonyfa minden ága csillog-villog: csupa drága, szép mennyei üzenet: Kis Jézuska született. Jó gyermekek mind örülnek, kályha mellett körben ülnek, aranymese, áhítat

minden szívet átitat. Pásztorjátszók, be-bejönnek, és kántálva ráköszönnek, a csatádra. Fura nép, de énekük csudaszép. Tiszta öröm tüze átég a szemeken, a harangjáték, szól, éjféli üzenet: Kis Jézuska született. JÁSZOL Hóval jöve Karácsony, Károlymajort fejbúbjáig lelepte; a kimlei ács: Józsep úr toporgott ajtónkban köhentve. Ment istállónkba nagymama, sajtár forró vízzel ment nagymama, ha sajtárt nem visz, nyoma sincs a hóban. Utána ment az ács meg a kölök Lámpát emelve a jászol előtt állt nagymama, Samu szamarunk horkant, fölágaskodtam: Zöld Erzsi fejőslány feküdt a szalmán, gyöngyös verítékben, csak ennyit nyögött: Fiúnk született. JÁTÉK KARÁCSONYKOR Bárd az ég is, meg-meg villan, lelkeket irtana. Hamuszürke vatelinban jajgat a kisbaba. Csöpp ujjal az arany-lázas tornyokra rámutat. Anyja előtt bezárták az urak a kapukat, döndödi dön döndödi dön. Gyenge arcát üti-veri a havas zivatar, ha a telet kikeveri mit akar, mit akar! A kis istent mi megszánjuk

emberek állatok kályhácskája lesz a szájunk szedjétek a lábatok döndödi dön döndödi dön. Könnye van csak a mamának az csorog a tej helyett. Soványkotló babájának tejecskét fejjetek Hallgassuk, a csuda üveg harmatot hogy csobog, szívet nyomni kell a süveg, megszakad, úgy dobog, döndödi dön döndödi dön. Vércsöpp fut a jeges égre, bíbor-gyöngy, mit jelent? Ül Heródes gyilkos ménre, gyilkolni védtelent. Fodros nyerge vastag tajték kígyó a kengyele, beledöbben a sok hajlék, ádáz had jár vele, döndödi dön döndödi dön. Megmenekül, úgy remélem a fiú, a fiú, kívánjuk hogy sose féljen, ne tegyen szomorú. Vígad unka hogy enni tud a rongyosok új fia, - kerekedjék, mint a duda, orcája dundira, döndödi dön döndödi dön. JEGYEZVÉN SZALMASZÁLLAL -...mindig és mindig: bűnökben édesült, iramult napok. habjaiban fuldokló emberek, egy szalmaszállal, tudjátok-e? talán a menthetetlent mentitek. -...kívül és belül:

poklosan örvényült, háborult világ, de a remény sohasem meghaló, ha minden utolsó szalmaszál ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ! KARÁCSON ESTÉJÉN Nem hallod-e? kopogtat valaki... Told hátra, édes anyjok, a reteszt! Setét van künn s erősen fú, esik,.. Erszd be a szegény utast, ereszd Boldogtalan, kinek ma útja van, S ott éri a szent est, hot idegen... Csak. erre, erre! bátran egyenest, - A szó elég jókor tesz idebenn! - Ah, ifjú s vándor, mint a mi fiunk Isten hozott! oldozd te a saruid - Jót ég a tűz, melengesd fel magad! Szemközt fogott a csapkodó vihar: Hajfürtöd a két orcádhoz tapadt! Hja, szenvedés az utas élte most...! Szél ostora s köd a kísérete; Ember s hajléköröm reája, kit Éhes, vonító vad kisérgete. - Nem jársz-e künn te is, szegény fiunk? Elébb, elébb! ugy hátra mért vonulsz? Tied köztünk az asztalnál a hely; Szerény tálunk mellett bor és kalács, Elégülj meg, vidúlj fel s ünnepelj! Vendégünk vagy; szállást ad e fedél, S alatta szél, hideg, ne féfj, hogy árt! Megosztjuk a mi jót nyernénk veled, Nyujtsd közeledő azt az üres pohárt... - Hol ünnepelsz te most, jámbor fiunk? Aztán beszélj, hadd halljam a szavad, S hogy ifju szívednek mily álma van? Nagy cél utóm fellett eredned a Széles világnak ily fiatalan; Élnek-e még szüleid, a kiket Ugy érdekel szerencséd és bajod? Hazafelé fordúl-e már utad, Vagy tiéid még messzebb hagyod? - Mikép az a mi kedves, rossz fiunk? Mert úgy van az! oly balga a szüle,

Hogy a fiat serdült korára vár... Akkor kiszállanak... S árván marad Üres fészkében az anyamadár. Bár szüntelen fáj, fáj... ilyentor ont Az a hiány legkeserűbb könnyűt, Midőn az édes, vagy szent alkalom, Nagyot, kicsinyt a háznál egybegyújt... - Mikor térsz meg, mi várva várt fiunk? Mikor telnek be édes álmain!...?! Ugy lenne majd végóránk is nyugodt... De im éjfélt üt, - a hívő világ E nagy s dicső ünnepre eljutott, Hogy reggel új, szent érzések között Hallhassuk a váltság örök szavát: Hajtsuk fejünket nyúgalomra most: - Jer, a vetett ágy vár... jó éjtszakát! - Jó éjtszakát, mi szeretett fiunk! KARÁCSONYKOR Én hozzám is benézett a karácson, Tán csak azért, hogy bús orczát is lásson És rajta egy pár reszkető könnyűt. Menj el, karácson, menj innen sietve, Hiszen családok-ünnepnapja vagy te, S én magam, egyes-egyedül vagyok Meleg szobám e gondolattól elhül. Miként a jégcsap függ a házereszrül, Úgy függ szivemről ez a gondolat. Hejh be nem így volt, nem így néhanapján! Ez ünnep sokszor be vígan virradt rám Apám, anyám és testvérem között! Oh a ki együtt látta e családot, Nem midennapi boldogságot látott! Mi boldogok valánk mert jók valánk Embert szerettünk istent imádtunk Akármikor jött a szegény, mi nálunk Vigasztalást és kenyeret kapott. Mi lett a díj? rövid jólét múltával Hosszú nagy ínség... tenger, mellyen által Majd a halálnak révéhez jutunk

De a szegénység én nekem nem fájna, Hajó családom régi lombos fája Ugy állna még, mint álla hajdanán. Vészjött e fára, melly azt szétszaggatta; Egy ág keletre, a másik nyugatra, S éjszakra a törzs, az öreg szülők. Lelkem szülőim, édes jó testvérem, Ha én azt a kort újolag megérem, Hot mind a négyünk egy asztalhoz űl!... Eredj, reménység, menj, marad magadnak, Olly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz... Isten veted te szép családi étet! Ki van rám mondva a kemény itélet, Hogy vágyam űzzön és ne érjen el. Nem nap vagyok én, föld és kopd körében; Mint vészt jelentő üstökös az égen, Magányos pályán búsan bújdosom. KARÁCSONYKOR Hullámzó érzemény között Jövén az Úrnak templomából Lelkemben még sok visszhangzik, A hallott ígének szavából. Ugy tetszik mintha hallanám: Mikép zendűl a pásztor-éneke Sziv és ajk hű összhangzatában Az istenember nagy nevének. A megváltó ma született...! Betölt az évek teljessége... Dicsőség Istennek mennyégben! Az emberekhez égi béke! De szívem rögtön elszorul Miatta sajgófájdalomnak, Midőn tovább zendűl az ének: L e g y e n s z a b a d s á g a r a b o k n a k! Az árva népre gondotok..

S jövén az Úrnak templomából: Lelkembe kinnal ez nyomul de A hallott ígének.szavából. KARÁCSONY 1. Anyám rongyos szalmazsákon fekszik, torkáig az éjszakát takarónak hiába húzza, sűrű pilláival nem vitázik álom, nem tud elaludni, bárhogy is akarja, pedig a kertek kaszárnyáiba lányokat csalogató tulipán-katonák meglátogatnák álmában, beszélnének neki világot-vacogtató hírről a hidegről, hogy madarak lehelletén melegedik a felhőket elgáncsoló szét is, holdfénnyel zörgetik ablakát a pásztorol hó-rozsdás fenyők alá anyámat kihívják sírnak, zúzmara-zománcos könnyeit előtt csikorgó szobáit nyitja a fagy: a zöldgörönggyé dermedt békák iszap-kunyhóit is lelakatoló, megszületett jézus, világunt megváltója, ajka vérpiros oltárai mögött fogak gyertyái lobognak, keresztre-kiszemelt teste fölött a hideg szögesdrótjait pengeti az idő, jaj, anyám, édesanyám, pásztorol közt királyasszony, ne hagyd fázni Jézust, varjúkárogás-szemöldökű boszorkányokat: reszketőfákat ráncigálj tüzet bitói alá, loboncos lángoltak hamuvá tépdesel őket, énekeljél Jézusnak, fekete altatódalt, himnuszok füstjébe sodorja nyelvedet a félelem, hiszen tudod, nagyon tudod: bűneink szögeivel útjait már teleszórtuk. KARÁCSONY 2. A régi házban, hol apánk ilyenkor aranyba mázolt almát és diót mesélve karcsu, vidám angyalokról kik zsákban hordanak ma minden földi jót. Emlékszel anyánk boldog asztalára, hol illatozva gőzölt a frissen sült kalács, a gyertyafényből, fenyő illatából szövődött a derűs, ünnepi varázs?

Istenem, ha még egyszer lehetne asztalodhoz ülni, édes jó anyám, s a Te szivednek melegével égne gyertyánk, - a karácsonyi fenyőfa gallyán, ha még egyszer öledbe borulva Betlehemre lesnék hittel, áradóan a régi házban, a Te asztalodnál... Még egyszer... még egyszer otthon Váradon. A régi háznak karácsonyfa lángja, negyven év ködén át híva felragyog: szivemben Jézus, künn angyal harangoz és én ujra tiszta, jó gyermek vagyok. A téli kődben ismert régi úton, állok a sugaras Betlehem előtt s a régi háznak szentelt délibábját ringatja előttem a karácsonyi köd. KARÁCSONY 3. Ködszürke téli ég, keringő hópihék, száncsengő fuss hangja vén harang bim-bamja. Kisfenyő csillogó sok narancs, mogyoró. Érzed a friss kalács csuda jó illatát? Kacagás, víg ének pipázó kémények hó ül a faágon karácsony, karácsony. KARÁCSONY 4. Szól a csengő, száll a dal Itt van a karácsony. Arany csillag tündöklik, a fenyőfaágon. Gyertya lobban, mennyi fény! Mintha fa égne! Ha nem volna karácsony

felszállna az égre. Ott lobogna a fenyő mint egy tüzes csillag, amelyikről éjszaka szikraesők hullnak. Itt marad most a fenyő. Itt marad minálunk. S amíg itt lesz, mindnyájan ünneplőben járunk Fényben rezeg a fenyő. Lobognak a gyertyák Ünnep van ma, Karácsony látogatott hozzánk. KARÁCSONY 5. Egy bizonyos idő után akárhány karácsonyfát láthatsz, mindig csak egyet látsz s a többi a látszat. A többi öröm másé, idegen, vagy elrabolt öröm, Jézus Krisztus hozzánk csak egyszer jön. Csak egyszer száll le az angyal kitárt fehér szárnnyal és hozza el a békességet, egyszer jön Boldizsár mirrhával. És többé nincs békességünk, nincs Máriánk se szalmánk, de erre az egy éjre mindig emlékszünk. És ott is gondolnak ránk. KARÁCSONY 6. Legalább húsz fok hideg van, Szelek és emberek énekelnek, A lombok meghaltak de született egy ember, Meleg magvető hitünkről

Komolyan gondolkodnak a földek, Az uccák.biztos szerelemmel Siető szíveket vezetnek, Csak a szomorú szeretet latogatja, Hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot, Fa nélkül is befül az emberektől; De hová teszik majd a muskátlikat? Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég S az újszülött rügyező ágakkal Lángot rak a fázó homlokok mögé. KARÁCSONY 7. Ezüst esőbe száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a Lámpafény aranyfika kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű. Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel Fenyőszagú a lég és a sarokba ezüst tükörből bókol a rakott fa, a jó barát boros korsóihoz von. És zsong az ének áhitatba zöngve... Csak a havas pusztán, a néma csöndbe sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony. KARÁCSONY 8. Mini böcsőben mini Krisztus. Szót Isten vígan: Mondhatom, nagy nálunk most a forgalom, kint károm bölcs beszélget - egy paphlagon, egy szír, egy indus - mindkirályi személyek Az indus elefántot ül meg, teve hozta ide a szírt, a paphdagonnak egy blazírt málhásszamár jutott csak. Szerencse, hogy rizst, pulykasültet és bort ebédre hoztak.

De serlegét üríti Menykért, vaksi szeme a kisdeden: Egészségedre Istenem, élj sokk, drága jézus! Tud bajt-bút elkerülni egyként, nőjj nagyra, mint a cédrus. A boldog Boldizsár galambot s egy szép kisglóriát hozott, pulikutyát a pásztorok, majd Gáspár bontja zsákját: abból aranydió, narancsok füge hull ki s nyalánkság. Mária csirkét vág a konyhán. A tálalóasztal felett a fénytő üstökős rezeg, nyalja bajszát a macska. Bölcsőjében, türelme fogytán, bömböl az istenadta. Derekára tekerve farkát ott leskel a kemencelyuk, sötét zugában Belzebub, homlokán sűrű felhő - mardossa gyáva nyugtalanság: Mi lesz ebből ha megnő? Rőt fénnyel fölvacog a hajnal. Heródes dúl fúl: Én vagyok a bölcs vezér, a Legnagyobb, s ők egy koldusra néznek? Száz zsoldos, vérgyöngyözte karddal ím kezd új ezredévet. KARÁCSONY 9. Szeretni nem bűn e hideg, Ez érdekhajszoló világba, Mert szeretett, s nagy volt szíve, Magdolnának meg lőn bocsátva. Ő mondta ezt, az emberek, Nagy vértanúja, messiása: Nem bűnös az, ki itt szeret, Szeretni nem bűn e világba. Mit is tegyen, mit is tehet

Az ember itt gömbjén a bűnnek?... Ó, boldog, aki csak szeret, Míg egy csöpp vér erébe lüktet. Ó, Betlehem szelíd fia, Szíved is megdobbant szeretve! S Magdolna benned annyira B dobbanó szívet szerette. KARÁCSONY 10. Nem vottunk spórolós szegények olvadt az izzadt erő ára. Anyámék mindent ráköltöttek tornyos, csudás karácsonyfára. Fehér lepedő titkot rejtve feszült előtte, mint vitorla, s huncutul kittem, hogy a talpfát barkácsoló árny József volna. S a Boldogságos dús kezétől ingott a nagyfenyőfa lombja. Nagy, áhítatos árnyékokkal népesült be a műhely-konyha. A forgács angyalhajként zizgett, fűrészfogak fényt haraptak - fényét a mécses szép szelíden csobbantotta a gyalupadnak KARÁCSONY 11. Holdra ül az Életfavágó, szalonnát süt csillagparázson. - hova, hova, Három Királyok?! - Betlehembe. Itt a karácsony. - Siessetek csak, menjetek csak, kísérjeten utatokon a csillag, köszöntsétek fiamat illőn, a Megváltót, kit Mária ringat! - Urunk Teremtőnk Istenünk Viszünk aranyat, tömjént, mirhát, de vinnénk mi a félvilágot,