KÖZÉPKOR A GREGORIÁN ÉNEK A Római Birodalom utolsó századaiban létrejövő keresztény egyházak, és liturgiájuk új világszemlélet, új gazdasági-társadalmi közeg, és új kultúra létrejövetelében játszottak nagy szerepet. Az újonnan létrejövő Európai politikai rend, a feudalizmus, a román, majd a gótikus kultúra adott otthont a kereszténységre épülő gondolkodásmódnak. E közegben jött létre a gregorián ének, mely tulajdonképpen maga a katolikus egyház liturgiája. Hosszú, évszázados fejlődést foglalunk össze e szóval röviden, melynek virágkorát a IX-XII. századra tehetjük. A gregorián ének a római egyháznak a legrégebbi énekkönyveiben található hivatalos, egyszólamú, latin nyelvű, liturgikus, kíséret nélküli ( a capella ) énekrepertoárja. A dallamok lépcsőzetesen, kis hangközlépésekben mozognak, és az emberi hang legtermészetesebb dallamosságában gyökerezik. A szillabikus ( egy szótagra egy hang ) és a melizmatikus ( egy szótagra több, díszített hang) szakaszok egyensúlyban követik egymást. A gregorián ének forrásaként elsősorban az óhéber zsidó liturgikus énekeket, a zsoltárokat említhetjük, de egyéb ázsiai és észak-afrikaihagyományok is hatottak, sőt a földközitengeri népek népzenéje is fontos előzmény. A zsoltáréneklésből az antifonális és a responzorikus előadási gyakorlatot vették át. Antifona: két kórus váltakozó éneke ( felel, válaszol, azaz: kórus és ellenkórus váltakozása ) Responzorium: szólóének és kórus váltakozása. A szóló részeket rendszerint az zeneileg képzettebb énekesek énekelték, lehetett kis kar is. Az erős centrumból vezetett egységes vallás és kultúra eszméje ekkor még csak távoli álom volt. Róma gyakorlata mellett számos más központ is él. Ilyen kiemelkedő központ volt Ambrus püspöksége Milánóban, / ambrozián / vagy a Dél- Itáliai beneventán régió, vagy az Ibériai mozarab közösség. Mégis a legrégebbi írott emlék a Közép- Egyiptomban megtalált oxyrhynchosi himnusz, 270-ből. Az elnevezés I. Nagy Szent Gergely pápára utal ( Gregorius 590-604 ). A legenda szerint maga a szentlélek sugalmazta a pápának, galamb képében a dallamokat. Mindenesetre, sokáig úgy tartották, hogy az ő uralkodása alatt rendszerezték az egyházi dallamokat. A modern tudomány nem szereti a legendákat Gergelyét is rég megcáfolta már. Abban ma minden komoly kutató egyetért, hogy Gergely a zenével nem tehetett semmi érdemlegest. Ekkoriban ugyanis nem ismertek semmilyen módszert a dallamok leírására. Nyilvánvalónak látszik tehát, hogy utólag a legnagyobb tekintélyű pápának igyekeztek tulajdonítani az egyházi muzsika rendjét is. A valóságban a rendszerezés hatalmas munkája feltehetően Gergely előtt megindult, s jóval utána jutott el, ha nem is a befejezésig, de egy nyugalmi állapotig. A dallamanyag egészen a 15. századig gyarapodott
E gyarapodásban nagy szerepet játszott a Schola Cantorum ( Énekesek Iskolája ). E testület - főleg a zenei írás megjelenése előtt- a dallamokat, az éneklés módját tradíciójában megőrizte, és terjesztette Európában. A közvetlen terjesztésben Nursiai Benedek ( meghalt 548 ) szerzetesrendje, a bencések jártak elől A gregorián ének története összefügg az istentiszteletek szertartásainak, a liturgiának kialakulásával, fejlődésével. Egész menetét részletekig rögzítik az előírások. A római liturgia szövegének nagy része a bibliából származik ( próza ), ezért a zene is ütem nélküli, beszédszerű ( parlando ). Két nagy részre oszlik: a papi zsolozsma énekei, Officium ( Antiphonale Romanum ) A mise énekei ( Graduale Romanum )
AZ OFFICIUM Az egyház nyilvános, közös, hivatalos imádsága. Az officium, vagy zsolozsma nem más, mint a szerzetesek számára előírt napi köteles szolgálat. Ez ún. hórákból áll. Azaz, a nap bizonyos szakaszaiban elmondandó / eléneklendő / könyörgésekből, imákból, zsoltárszakaszokból. A rendszer lényegében már a bencés szerzetesrendet alapító Nursiai Benedek híres kolostori regulájában világosan előttünk áll. A kb. 3 óránként egymást követő hórák alapja a 150 bibliai zsoltár szövegének éneklése egy hét leforgása alatt. Az énekes initiummal kezdi, azaz felfelé lépegető hangokkal ( dó-ré-mi, vagy szó-lá-dó formulával. Ezután az elért felső hangon recitál ( ez a tenorhang, nevét a tenere= tartani kifejezésből kapta). A nyelvtani egységek végénél nagyobb középzárlatot kanyarít ( mediatio ). A következő zsoltársornál a folyamatot újra kezdi. Hogy a zsoltározás ne legyen egyhangú, a kántáló éneket keretbe foglalják. A zsoltár előtt dallamos antifonát énekelnek, amit a zsoltár végén megismételnek. Ugyancsak az officium anyagához tartoznak a himnuszok. Ennek szövege verses. Műfaját Ambrus püspök honosította meg. E milánói szokást vette át a központosító Róma. A zsolozsmák és szerkezetük ( a bencés regula napi rendje ) 1. Matutinum ( éjjeli zsolozsma, Vigilia ) 0-2 óráig 2. Laudes ( hajnali ima ) 5 órakor 3. Prima ( első imaóra ) 6 órakor 4. Tertia ( harmadik imaóra ) 9 órakor 5. Sexta ( hatodik imaóra ) 11 órakor 6. Nona ( kilencedik imaóra ) 15 órakor 7. Vesperae ( vecsernye ) 18 órakor 8. Completorium ( esti ima ) 19 órakor 3 nocturnus: 3 3 zsoltárral és antifonával 3 olvasmány responsoriummal, Te Deum 5 zsoltár antifonákkal, olvasmány, Benedictus 3 zsoltár antifonával, olvasmány 3 zsoltár antifonával, olvasmány 3 zsoltár antifonával, olvasmány 3 zsoltár antifonával, olvasmány 5 zsoltár antifonával, olvasmány, Magnificat 3 zsoltár antifonával, olvasmány, Nunc dimittis
A MISE Az istentisztelet liturgikus énekei két csoportra oszthatók. Vannak ún. állandó részek ( Ordinarium Missae ), amelyeknek szövege egész évben azonos /a dallamuk nem feltétlenül/. E mellett vannak változó részek, ezek az adott naphoz, ünnephez kötődő szövegek ( Proprium Missae ) A mise részei Állandó részek Változó részek HITTANULÓK MISÉJE, IGEISTENTISZTELET Asperges ( keresztvíz hintés ) Körmenet Introitus ( kezdő ének, a nap gondolatvilága ) Lépcsőima, bűnbánati imádság KYRIE ( Uram irgalmazz ) GLORIA ( Dicsőség ) Collecta I. oratio ( könyörgés ) SZ Olvasmány ( szentlecke ) SZ Olvasmányközi énekek: GRADUALE TRACTUS ALLELUJA Evangélium SZ Homilia ( ige magyarázat, SZÖVEG ) SZ CREDO ( Hiszek ) hitvallás Egyetemes könyörgések ( kérünk téged hallgass meg minket ) HÍVŐK MISÉJE, ÁLDOZATI LITURGIA Offertórium ( az adományok gyűjtése alatt ) Superoblata ( II. oratio ) SZ Prefacio ( hálaadó ének ) SZ SANCTUS ( Szent vagy ) BENEDICTUS ( Áldott ) Misekánon SZ PATER NOSTER ( Mi Atyánk.. ) SZ AGNUS DEI ( Isten Bárány ) Ita missa est ( elbocsátás ) SZ= szóló részek Communio ( áldozási ének ) Postcommunio ( III. oratio ) áldozás utáni könyörgés
A zeneszerzők figyelme az állandó miserészek felé fordult, hiszen nem egyetlen napra voltak rögzítve, s egy betanulással többször is felhasználhatók voltak. Ezek a középkor folyamán egyre inkább kiszakadtak a mise folyamatából, és önálló darabokká lettek. A későbbi korokban a vastagon szedett Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus, Agnus Dei részek önálló zenei műfajjá váltak a MISÉBEN. A II. Vatikáni zsinaton, 1963-ban fogadták el az anyanyelv korlátozott használatát a latin nyelv helyett. Innentől kezdve a mise tételeit anyanyelven énekelhetik a templomokban, és zenésíthetik meg a zeneszerzők. Gregorián műfajok Recitatív műfajok: A zene teljes alárendelése a szövegnek. A dallamnak nincs önálló jelentése, szépsége. Feladata, hogy a szöveget hordozza. PL: 1. Olvasó tónusok: a Bibliát, vagy az egyházatyák írásait hirdetik a közösségnek 2. Ima tónusok: kötött szövegű könyörgések, áldások, szentelések. Pl: orátio, Pater noster, állandó mise részek 3. Zsoltár tónusok. Pl: zsolozsmában Melodikus műfajok: Dallammal rendelkező, szillabikus énekek. PL: 1. Zsolozsma antifonák: a zsolozsmában a zsoltárok között. 2. Mise antifonák: Introitus, Communio 3. Önálló antifonák 4. Himnusz ( 380 körül Ambrus milánói püspök vezette be. 20 himnusza maradt ránk ) Melizmatikus műfajok: Díszítésben bővelkedő, ékítéses, hajlításos dallamok. PL: 1. Tractus ( folyamatos, díszítményes, zsoltárének ) 2. Graduale 3. Alleluja ( Dicsőítsétek Jahvét )
A 8-9. Századtól kezdve az egyre szilárdabb rend tiszteletben tartása mellett születtek azt kicsit színesítő dallamok, műfajok. Kialakult a tropus gyakorlata. Ez a meglévő rend énekeinek bővítését, aktualizálását jelentette. A kevésbé díszes dallamokat ünnepélyesebbé tették. A túlzottan melizmatikus dallamok esetében pedig a fordítottja történt, a hosszú melizmákat megszövegesítették. A sequentia műfaja is a tropizálás gyakorlatából ered. A nagyon ünnepélyes Allelujadallamok befejező melizmáját a középkor énekeseinek többsége külön szöveg nélkül képtelen volt fejben tartani. Mankót jelentett az ezekhez írt új szöveg. Ezen zárlatok egy része le is szakadt az Allelujáról, önálló műfajjá váltak. Olyan mennyiségű sequentia született, hogy az egyház vezetői kezdték ezt veszélyesnek, a központosítás eredményeit megkérdőjelezőnek látni. Végül a tridenti zsinaton, a 16. század második felében született meg a döntés betiltásáról. Csak öt nevezetes tétel maradhatott a liturgia körében. ( Pl: Veni Sancte Spiritus, Lauda Sion, Stabat Mater, Victimae Paschali, Dies Irae )
Hogy könnyült szívvel csoda tetteidnek zenghessék hírét szabadult szolgáid, oldd meg, Szent János, kötelét a bűntől szennyes ajaknak. Pauli Diaconi Hymnus In Nativitate S. Ioannis Baptistae, Sík Sándor fordítása Trubadúrok és trouverek A barbár népeknek magukkal hozott sajátos népi zenei műveltségük volt. Énekmondóik hangszerek kíséretével gyakran adtak elő hősi és szerelmi dalokat, krónikás énekeket. Híres énekmondóik voltak a germánoknak és a keltáknak. /kelta bárdok/ A hűbéri társadalom francia földön épül ki legkorábban. A templomok és a kolostorok mellett már más központjai is vannak a zenének: királyi udvarok, főúri várak, kastélyok. Az egyszólamú nemzeti nyelvű világi zene első nagy kiterjedését a trubadúrok és trouverek művészete jelenti. A trubadúr költészet Dél-Franciaországban /Provance/ születik meg és virágzik a XII. században. A XIII. század elején az albigens eretnekek ellen vezetett háborúk feldúlják ezt a területet, így ez a művészet Észak-Franciaországba költözik át. Itt trouvereknek nevezik őket. A trubadúr kifejezés a francia kitalálni szóból ered. E művészet művelői lovagok voltak, középnemesi rangban, de voltak főúri, sőt királyi művelői is. A trubadúr általában nem saját maga adta elő szerzeményeit. Erre a célra jongleurt alkalmazott. Feladatai közé tartozott a dalok előadása, hangszerkísérettel való ellátása. E művészet kialakulásához jelentősen hozzájárultak a keresztes hadjáratok. Értékes inspirációt kaphattak a dalköltők a népi muzsikából is. Szép számú dallamemlék maradt ránk. /több mint 1500 dallam/a szövegek főleg szerelmes tárgyúak, vagy hősi tetteket beszélnek el, baráti érzéseket énekelnek meg. A dalok formavilága is változatos: refrénes rondo, dalfüzér, kétszakaszos dalforma, egyéb táncformák. Hangnemében többnyire modális.
Híres trubadúrok voltak: Rainbaud de Vaqueiras /Kalenda Maya/ Pierre Vidal /Imre magyar király udvarában is szolgált/ Oroszlánszívű Richard angol király Moniot d Arras
Minnesang és Meistergesang A trubadúrok és trouverek művészete több irányban sugárzott ki Franciaországból. Német követői a minnesengerek voltak. A dalok középpontjában a szerelem áll. A minnesenger lovag volt. Egymaga írta és adta elő dalait, sőt énekét is maga kísérte hárfán vagy fidulán. A dallamok egyszerűek, táncos lejtésűek, a dúr és moll, valamint az ötfokúság kereteiben mozognak. Legfontosabb formája az ún. bar forma. (AAB) Híres minnesengerek volt: Walter von der Vogelweide. A XIV. század végén a német ipar és kereskedelem virágzásnak indult. A városok megerősödtek. Ilyen körülmények között alakult ki, fejlődött a meistergesang /mesterdal/polgári művészete. Művelői városi lakosok, iparosok. Első iskolájukat Mainz városában alapították. Ezen iskolák a céhek mintájára működtek. Működését szigorú szabályok irányították. A mester cím eléréséhez a különböző fokozatok egész sorát kellett a jelöltnek végigjárnia. Nagyon sok volt a megkötöttség, és ez nem tett jót ennek a művészetnek. A dallamok javarészt nélkülözik a természetes őszinte hangot. Kiváló képviselője: Hans Sachs nürnbergi csizmadia.
A KÖZÉPKORI TÖBBSZÓLAMÚSÁG Az Európai műzenei többszólamúság kialakításában és fejlődésében nagy szerepet játszott a népi többszólamúság. Kezdetei a VII. századra esnek. A templomokban és kolostorokban megjelenik az orgona. Kipróbálható, hogyan cseng össze két szólam. innen kapta nevét a többszólamúság első jelentős formája az orgánum. Ennek a IX-XII. században különféle módjai, stílusai alakultak ki. 1. Paralel /párhuzamos/ orgánum IX-X. század A gregorián alapdallamot a másik szólam kvint, kvart párhuzamokkal kíséri. A szólamokat oktávokkal is megerősítették, így 3-4 szólamú szerkezetek is létrejöhettek. 2. Szabad orgánum XI. század Az alapdallam az alsó szólamban jelenik meg. A felső szólam mozgása lehet párhuzamos, vagy ellenmozgás. Együtthangzó hangközök: prím, kvart, kvint, oktáv, undecima. 3. Melizmatikus orgánum XII. század A gregorián alapdallam hosszú kottaértékekre elnyújtva szólal meg az alsó szólamban. Felül egy mozgalmas, díszített szólam hangzik fel. Cantus firmus: alapdallam, meghatározott dallam. Az a már meglévő dallam, melyhez a zeneszerzők a többi szólamot megírják Az angliai többszólamúság Legfontosabb formái: Gymel népi eredetű, az alapdallamot alsó, vagy felső terccel kísérik, néhol ellenmozgás is előfordulhat. Fauxbourdon /álbasszus/ háromszólamú szerkezet, szext-akkordok sorozata, elnevezése arra utal, hogy a legalsó szólam nem az igazi basszusa a megszólaló műnek. A többszólamúság fontos vonása a rögtönzés.
A zenei írás fejlődése 1. Hangsúly-jelek a 4. században jelennek meg. 2. Neuma intés, jel. 8-9. század. Csupán a hangmagasság emelkedését süllyedését jelző rendszer. Nem jelzi a pontos hangmagasságot, ritmust, dallamot sem. Csak a dallam általános menetét rögzíti.
3. A 10. században megtörténik a neuma mező 2 részre osztása. Arezzoi Guido nevéhez fűződik a négyvonalas rendszer megteremtése. 4. Korál-hagjegyírás 11. század. Római korál-hangjegyírás, gótikus korál-hangjegyírás. Ez már jelöl hangmagasságot, dallamot, de ritmust még nem. 5. Menzurális hagjegyírás. 12. század. A hangok ritmikus értékviszonyát is jelzi. Alapelve a ritmusegységek osztásának elve. /maxima, longa brevis minima, fusa/
Ars antiqua A XI-XII. század táján a többszólamúság területén is megjelenik az írásbeliség, és ez kiszorította a rögtönzést. A legelső tudatosan komponáló mesterek nevét nem ismerjük. Csak iskolákról tudunk, melyek egy-egy kolostor körül szerveződtek. /Pl. compostellai mesterek iskolája/ A többszólamúság első összefoglaló mesterei, a párizsi Notre Dame karmesterei: Leoninus és Perotinus voltak. Leoninus Magister /XII. sz./ művészete lényegében melizmatikus orgánum volt, de eljut a 3 szólamú szerkesztésig is. Műveit a Magnus Liber Organi /Nagy Orgánum Könyv/ tartalmazza. Perotinus Magister /XII_XIII. sz./ Elődjének művészetét fejleszti tovább. Művei között már 4 szólamú darabokat is találunk. Tudatos szerkesztés, tematikus tervszerűség jellemzi. Az Ars Antiqua legfontosabb műfajai: Motet 3 szólamú, a szólamok mindegyikének más-más a ritmusa, a szólamok szövege is különbözik, lehet többnyelvű, sőt az egyházi és világi jelleg is egyszerre található meg benne, a legalsó szólamot sokszor hangszer szólaltatta meg. Conductus verses latin szövegre készült, gregorián alapdallamot nem használ, a szólamok egy ritmusban mozognak, azonos szöveget énekelnek. Ars nova XIV. század A zene történetében is új korszak kezdődik: az Ars Nova, az Új Művészet korszaka. (Elnevezését Philippe de Vitry: Ars Nova c. elméleti munkája után kapta.) E stílusirányzat zenéje elsősorban Franciaországban és Itáliában virágzott. Hollandiától Burgundiáig a híres énekiskolák egész sora (Antwerpen, Brügge, Liege, Cambrai, Dijon stb.) küldte szerte egész Európába neves énekeseit és zeneszerzőit. Egyre több hivatásos és amatőr muzsikus működött Európa-szerte és megbecsült rangot, hírnevet szereztek maguknak. Franciaországban Guillaume Machaut munkásságát kell megemlíteni. 1305-30 körül született és 1377-ben halt meg,mint a rheimsi székesegyház kanonoka. Legfontosabb műfaja a motetta és a ballade volt. V. Károly rhemsi koronázására készült Notre Dame-miséje. Az itáliai zene központja Firenze volt. Dante, Boccaccio és Petrarca világa ez. Legnagyobb alakja Francesco Landini /1325-1397./, aki a San Lorenzo templom orgonistája volt. Jellegzetes dallamfordulata a Landinoi-szext. A felső szólam a záróhangot mindig a 6. fokról, terc ugrással éri el.
Legfontosabb műfajok: Madrigál: szó jelentése anyától való. Anyanyelvi énekes műfaj. Caccia: vadászat. Ez csupán utasítást jelentett bizonyos előadásmódra. Kánonszerű szerkesztésű műfaj. Landini
A RENESZÁNSZ ZENE A XVI. században Európa-szerte felkelések jelzik a feudális rend válságát. (1356-ban polgári lázadás, vezetője Étienne Marcel, 1381-ben az angol parasztok felkelése, Watt Taylor vezetésével.) Az egyház abszolút hatalma megingott, a művészetek fokozatosan elvilágiasodtak. Az eddigi névtelen zenével szemben már sok zeneszerző nevét ismerjük. A reneszánsz Itáliából indult ki. A renaissance szó francia eredetű, jelentése: újjászületés, az antik görög szépségideál újjászületése. Eredete azonban nem az ókori művészet másolásában, hanem éppen a művészet mondanivalójának megújításában gyökerezik. A kutató tudósok és művészek mindenben az újjászületés útjait keresték. Természetesen nagy érdeklődéssel fordultak az ókori Róma tárgyi, szellemi, művészeti emlékei felé. A középkor elnevezése is ebből az időből való. Érdekes, hogy az ókori Róma virágzásától eltelt nyolckilencszáz évet csak amolyan jelentéktelen közjátéknak, közép állapotnak tekintették. Így keletkezett az V. századtól a XVI. századig tartó időszaknak máig, is használt elnevezése, a középkor. Az új stílus megteremtéséhez fölhasználták az antik örökséget, de nem szolgai, hanem alkotó módon. A középkor vallásos szemlélete után a reneszánsz az ember nagyságát és életörömét hirdetik. Fellendülnek a művészetek és a természettudományok, s elterjed egy új eszmei áramlat, a humanizmus, mely emberközpontúságot jelent. Tehát mindennek a középpontjában maga az ember áll. Valóban csodálatos korszaka volt ez a történelemnek. Az új nyersanyagok fölfedezése, a tengeri hajózás fejlődése, a feltörekvő polgárság, az egyházi és a világi főurak művészetpártolása soha nem látott fejlődést, újjászületést hozott. A művészek között többen egyetemes tudású, sokoldalú személyek ún. polihisztorok voltak. (Pl. Leonardo da Vinci) a legnagyobb festőművészek egyike lázas, nyugtalan kutató és nagyszerű zenész is volt. A szobrászként ismert Michelangelo pedig csodálatos építész, tudományos kísérletező volt egyszemélyben, sőt a kor neves költői között is megállta a helyét. A reneszánsz kort általában három nagy szakaszra bontják: Trecento - a XIV. sz. vége. A megismerés kora Quattrocento - a XV. sz. A valóság realisztikus ábrázolásának kora. Cinquecento - a XVI. sz. A kiteljesedett, érett reneszánsz művészet időszaka. A reneszánsz a kórusművészet aranykora, énekes (vokális) korszak. Az a capella (kíséret nélküli) énekkari szerkesztés máig élő hagyománya ekkor virágzik ki Európában. A XV. században jelenik meg a kórus. Ezek igen kis létszámú együttesek, mindössze 8-12 énekest számlálnak. A közkedvelt kóruséneklés ebben a korban helyet kap a templomban, a színpadon, az utcán, egyszóval mindenütt. Hangszereket is alkalmaztak szólójátékra, vagy énekszólam kísérésére. Sokféle fúvós-, vonós- és billentyűs hangszert ismertek, ez utóbbiak közé tartozott az orgona, mely a barokk zenében kap majd nagy szerepet. A reneszánsz legjellegzetesebb és legkedveltebb hangszere mégis a lant, amelynek szerepe a későbbi századokban házi hangszerré vált zongoráéhoz volt hasonló.
A zene terjedésében döntő szerepet játszott az első zenei nyomdák megjelenése. Az eddig csak egyes kéziratos példányokból ismert kompozíciók közkinccsé váltak. A kórusművészet elterjedésével természetesen a többszólamú szerkesztésmód is tovább fejlődött, melynek két főbb típusát különböztetjük meg: Polifónia: A szólamok egyenrangúak, és imitációs rendben követik egymást. imitáció = utánzás: a témát az egyik szólam indítja, a többi időbeli eltolódással, legtöbbször más hangról elindulva utánozza, s a szólamok időbeli eltolódással egymás után lépnek be. A legtisztább imitáció a kánon, ahol minden szólam ugyanazt a dallamot énekli végig időbeli eltolódással. A polifóniát úgy képzeljük el, mint egy különböző színű, vízszintes irányba haladó fonalakból álló köteget. A színes szálak úgy csavarodnak egymásba, hogy útjukat külön-külön is jól követhetjük. Ehhez hasonló a polifóniában a szólamok összefonódása. Az egyes szólamok lépcsőzetes kezdése, fokozatos egymásba fonódása, a fenséges harmóniák magasztos, ünnepélyes hangulatot teremtenek. Talán éppen ezért az egyházi kórusművek jobbára polifon szerkesztésűek. Homofónia A szólamok nem egyenrangúak. Egy magasabb szólam képviseli a fő dallamot, amelyet a többi szólam akkordszerűn alátámaszt. A szólamok együtthangzóak, ritmusuk és szövegük azonos. A homofon szerkesztés, ellentétben a polifon vízszintességgel, függőleges síkban képzelhető el. Itt nem egymás mellé, hanem a vezető szólam alá rendeződnek a szólamok. A szöveget is mindig egyszerre mondják az énekesek. Az általában könnyed hangvételű, lendületes tempójú világi kórusművek kedvelik a homofon szerkesztést. A kórusművek szövegeiben gyakran és refrénszerűen visszatérnek az ilyen játékos szóismétlések: fallalla, dondondon, pampampam, lallalla... Ezeknek a szavaknak nincs különösebb jelentésük, csupán a művek vidám hangulatára, táncos jellegére utalnak.
A reneszánsz zene műfajai A mise A római katolikus és keresztény ortodox egyházak legfontosabb liturgiája a mise. (A liturgia szó görög eredetű. Nyilvános, vallásos közösségi szertartást és annak rendjét jelenti. Ilyen például a mise, ilyenek a különböző felekezetek istentiszteletei vagy a keresztelés, az esküvő és a temetés. A különböző vallások szertartásain elhangzó énekes vagy hangszeres muzsikát liturgikus zenének nevezzük.) A mise szertartásának állandó imaszövegrészeire épül az egyházi zene legjelentősebb műfaja, a mise. Mivel a szertartás maga öt részből áll, a misekompozíció is öt tételes, s a tételek elnevezésüket az imaszövegek kezdő sorairól kapták: 1. Kyrie = könyörgés (Kyrie eleison - Uram, irgalmazz!) Általában nyugodt, kiegyensúlyozott tempójú bevezető zene. Azt is mondhatnánk, hogy ez a mise nyitánya. 2. Gloria = Dicsőség A Szenthármasságot dicsőítő tétel a legmozgalmasabb, legelevenebb valamennyi közül. 3. Credo = Hiszek A legfontosabb hitigazságok vallomásszerű összefoglalása. Ennek a szövegnek a súlyos tömbökkel bemutatott, fenséges, ünnepélyes zene felel meg a legjobban. 4. Sanctus-Benedictus = Szent vagy, Áldott vagy A Sanctus a legősibb vallásos elemeket őrző hozsannázó üdvözlés, dicséret. Általában mozgalmas, lendületes tempójú. A dinamikus Sanctus szárnyalása után a nyugodt, többnyire szólókra épülő Benedictus következik. Érdekessége ennek a tételnek a két egymás után következő ellentétes hangulatú zenei rész, mely változatosságot kölcsönöz a műnek. 5. Agnus Dei = Isten báránya A mise zárótétele, mely az előbbi tételeknél is nagyobb erejű könyörgő imádságot foglal magába, s egyetemes békeóhajtással zárul. A zeneszerző vérmérsékletét tekintve ez a befejező könyörgés vagy csendes, vagy eget ostromló fohász. A reneszánsz mise gyakori formája az úgynevezett cantus firmus mise (cantus firmus = meghatározott dallam). Ebben a mű valamennyi tétele egyetlen dallamra épül, amely rendszerint a tenor szólamban, vagy valamennyi szólamban megjelenik. A cantus firmus lehetett gregorián idézet vagy világi dallam is. Az egyik legnépszerűbb ilyen dal a XV. századi francia eredetű L homme armé (ejtsd lomm ármé) chanson, amelyre szinte minden jelentős reneszánsz szerző komponált misét. (pl. Guillaume Dufay, németalföldi zeneszerző.)
A motetta Latin nyelvű, vallásos tárgyú szövegre írt, több szólamú kórusmű. Elnevezése a XIII. sz-ból ered, amikor a tenor fölött következő szólamot szöveggel látták el, s ezért motetusként tüntették fel. (mot = szó) Három szólama közül a motetus volt a középső, a tenor az alsó, mely hagyományos gregorián dallamból átvett, egyetlen szótagra énekelt melizmából állt. A felső szólamok szövege kétféle volt, idővel ugyanis gyakran világi témákkal cserélték fel az egyházi szövegeket. A reneszánsz korszakban egyre változatosabb lett a motetta műfaja, s a mise mellett a többszólamú kórusművészet legjelentősebb vallási műformája lett. Zenei szerkesztésében a homofónia és a polifónia érvényesül. A madrigál A szó eredete: mandriale = pásztordal. A reneszánsz világi zene műfaja, az egyszerű strófikus többszólamú énekből alakult ki. Szövege nemzeti nyelvű, s főként a kor szerelmi költészetéből merít. Hangulata játékosan könnyed. A reneszánsz zene mesterei magas színvonalúvá emelték a madrigál műfaját. Szinte minden európai országba eljutott, költészete Itália mellett főként a polgárosodó Angliában virágzott, a XVi. sz. legvégén. NÉMETALFÖLD A németalföldi elnevezés a zenében nem jelent önálló nemzetiséget, hanem egy bizonyos földrajzi területet / Burgundi hercegség, a mai Belgium, Hollandia és Lotharingia/ és egy zenei stílust jelöl. A XV. században itt az ipar és a kereskedelem eddig még nem látott mértékben fejlődött. Az uralkodó hercegek, Jó Fülöp és Merész Károly, fényűző, zenepártoló udvart vezettek. Guilaume Dufay 1400 körül született. Gyermekkorában a cambrai-i katedrális kórusában énekelt. Később Párizsban tanult, majd Itáliába ment. Itt a pápai kórus tagjaként is tevékenykedett. /Capella/ Szívesen látott vendége volt a főúri rezidenciáknak. Élete végén visszatért Cambraiba. 1474-ben halt meg. Himnuszok, motetták, misék, chansonok teszik ki életművét. Miséinek mind az öt tételében a cantus firmust egy gregorián, vagy világi dallam képezte, melyet a tenor szólamban helyezett el. /tenor mise, ha világi dallam,akkor cantus firmus mise/ Missa L homme arme -Afegyveres ember / Világi darabjai főleg francia nyelvre íródtak. /chanson/ Művészete meghatározó szerepet játszott a tonális gondolkodásmód kialakításában. Jean de Okeghem valószínűleg Dufaynál tanul Cambraiban. Főleg Németalföldön és francia területeken áll szolgálatban. Miséi motettái négyszólamúak, melyekkel egy hatalmas polifonikus művészet messzire előremutató alapjait teremtette meg. Jakob Obrecht Cambraiban, Brüggé-ben, Antwerpenben és Itáliában muzsikál. Zenéje átmenetet képez az okeghemi hagyományok és Josquin stílusa között.
Josquin des Prez a XV-XVI. Század fordulójának legnagyobb zeneszerzője. Conde városában született 1450 körül. Párizsban Okeghemnél tanul, később Itáliában találjuk, Milánóban, Ferrarában, végül a pápai kórus tagja Rómában. Hazájába visszatérve a cambrai-i dóm karnagya lesz. 1521-ben szülővárosában hal meg. A zene Josquin /őt a zenetörténet a keresztnevén tartja számon/ szemében költészet ő a zene első nagy humanistája. Az emberközpontúság életművének igazi alaphangja. Nála a legbonyolultabb szerkesztés is a kifejezés erejét fokozza. Miséi, /Pange Lingua mise/ motettái /Stabat Mater/ már közvetlen előkészítői Lassus és Palestrina művészetének. Világi kompozíciói chansonjai ötletességükkel, szellemességükkel, humorukkal tűnnek ki. Művészi magatartása a következőkkel jellemezhető: Mindenről tudni, mindent ismerni és mindennel szabadon rendelkezni a mű érdekében. Ő komoly és lelkes az egyházi műveiben, sikamlós és gáláns, ha chansont ír. Tudatosan komponál másként az udvarnak, másként a templom számára, és másként a népnek. /Kroó György zenetörténész/ Egyaránt jártas a polifóniában és a homofoniában. Luther Márton így írt róla: Josquin a hangok mestere, mert a hangok mindig engedelmesen követték az ő akaratát, míg a többi zenemester inkább azt követi, amit a hangok őneki parancsolnak. Orlandus Lassus /Orlando di Lasso, Roland de Lassus/ Mons városában született 1532-ben. Gyermekkorában itt szülővárosának templomában énekel. Gonzaga szicíliai alkirály szolgálatában Palermóban, majd Milánóban szolgál. Ezután Róma következik: a lateráni bazilikában vállal állást. Bejárja Franciaországot, még Angliába is eljut. Később Antwerpenben telepedik le. Itt jelennek meg nyomtatásban munkái. V. Albert bajor herceg meghívására Münchenben telepedik le. Vezetése alatt az itteni zeneegyüttes Európa legkiválóbb zenei intézményévé vált. /60 énekes 30 hangszeres!/ itt hal meg 1594-ben. Korának valamennyi vokális műfaját művelte. /villanella, német kórusdal, madrigál (Zsoldos szerenád), chanson (Bon jour mon coeur), misék, motetták (Super flumina Babylonis)/ Egyházi műveinek száma kétszerese annak, amit Palestrina írt. Jól ismerte Európa valamennyi stílusát, ezeket szintézisbe hozva sikerült egyéni hangvételt létrehoznia. Mindegyik ország nyelvén komponált. Zenéje nem olyan zárt és egységes stílusú, mint Palestrináé, ezzel szemben színesebb, festőibb, elevenebb csillogású. Több mint 2000 kompozícióját tartjuk számon.
Palestrina Giovanni Pierluigi da Palestrina Palestrinában /Praeneste/ született 1532-ben. Gyermekkorában került rómába, mint karénekes a Santa Maria Maggiore templomba. Ezután szülővárosában lesz orgonista és karvezető. 1551-ben Palestrina püspöke III. Gyula néven pápa lesz. Megbízza Palestrinát a Szent Péter bazilika Capella Giulia-ban működő gyermekkar vezetésével. Énekel a 32 tagból álló sixtusi kápolna énekes kollégiumában is. A későbbi pápa /IV. Pál / megtiltotta, hogy családos emberek a Sixtina tagjai lehessenek. Így kizárták a testületből. A lateráni bazilikában vállal állást. Végül ismét a Szent Péter bazilika Capella Giuliajában találjuk karnagyként, sőt kinevezik a pápai kórus hivatalos zeneszerzőjévé. Ezt a megbízatást haláláig, 1594-ig betöltötte. 93 miséje, 179 motettája mellett számtalan madrigált /Gionetto álnéven/ és orgona művet írt. A tridenti zsinaton néhány túlbuzgó egyházi vezető a többszólamú zene teljes száműzését akarta a templomokból. Palestrina ekkor 3 misét ír felkérésre, és sikerült elérnie, hogy elismerjék a művészi polifonia jogosultságát. /Missa Ppae Marcelli/ Harmonikus, kiegyensúlyozott zenéjére mindenekelőtt a dallam énekszerűsége, dallamossága, szövegérthetősége, a homofon és polifon részek egyensúlya jellemző. Mindig az emberi hang legtermészetesebb tulajdonságait tartja szem előtt. Zenéjében jelen van a gregorián ének szabad hullámzása, az olasz dallamosság kifejező ereje, és a németalföldi elődök koncentrált szerkesztése, mindez tökéletes egyensúlyban. Ezért vált az egyházi zene korok felett álló példájává. Stílusának jellegzetességeit, törvényszerűségeit (szólamvezetés, együtthangzások, konszonanciák-disszonanciák alkalmazása) utóbb szabályokba foglalták, s ezt, mint Palestrina-stílust a mai napig tanítják a felsőfokú zenei intézményekben.
Angol reneszánsz Erzsébet uralkodása idején /1558-1603/ jut el a zene a teljes kivirágzáshoz. A királynő alapos műveltséggel rendelkezett, sőt zeneértő és hangszeren /virginálon/ jól játszó uralkodó volt. Az Erzsébet-kor a színház aranykora is volt. (Shakespeare) Az angol madrigál zene első mestere William Byrd 1543-ban született, egyes források szerint Tallisnál tanult. Húszéves korában a lincolni katedrális, majd a Chapel Royal orgonistája. 1623-ban bekövetkezett haláláig megmaradt a katolikus hitben, annak ellenére, hogy ez időnként nem kevés nehézséget, zaklatást is jelentett számára. Kortársai szerint "az angol nemzet leghíresebb muzsikusa és orgonistája" volt. Sokoldalú muzsikus volt, aki a latin nyelvű egyházi zene mellett értékes művekkel gazdagította az anglikán templomi muzsikát is. Nem kevésbé jelentős világi énekes zenéje sem, s ugyanezt mondhatjuk hangszeres zenéjéről is. Misekompozíciói szigorúan polifonikus szerkesztésűek, s egyesítik magukban a németalföldi és itáliai stíluselemeket az angol telt hangzás hagyományaival. Motettáinak legfontosabb és legszebb darabjait a Canciones Sacrae kötetei, valamint a Gradualia című gyűjtemény tartalmazzák. Legfőbb jellemzőik: Világi énekes zenéjének egy része az itáliai madrigál stílusjegyeit mutató vokális zene, más részük hangszer együttesek (rendszerint violák) által kísért énekes zene. Az ilyen s az ehhez hasonló előadói apparátust kívánó darabokat a szakirodalom Consort-dal néven említi (Consort: közösség, együttes). Sajátosságuk, hogy a szólóénekes dallama cantus firmus módjára egy rendszerint imitációs-polifonikus szerkesztésű hangszeres keretben jelenik meg. Mivel a zenei anyag egységes szövetű, az énekszólam is előadható hangszeren, mint ahogyan az egyes hangszerek szólamait is lehet énekelni. Orgonadarabjai ( fantáziák ) gyakran gregorián cantus firmusokon alapulnak, s fejlett játéktechnikát igényelnek. Virginálra írt művei között találunk táncokat, variációsorozatokat, sőt karakterdarabokat is. Ilyenek például a Harangok (The Bells) és a Csata (The Battle) című kompozíciók. Tanítványa Thomas Morley /1557-1602/ úgyszólván csak világi zenét írt. John Dowland /1562-1626/ Korának legnagyobb lantművésze volt. Zenetörténeti jelentőségűek szólódalai, /ayre/ melyeket többnyire lant kísér. Ezek a műfaj legkiforrottabb példái.