A Miskolci Egyetem Közleményei, A sorozat, Bányászat, 82. kötet (2011) A Tési-fennsík víznyelőinek felszínalaktani vizsgálata Móga János egyetemi docens Eötvös Loránd Tudományegyetem TTK FFI Természetföldrajzi Tanszék jmoga@freemail.hu A Tési-fennsík közhiteles víznyelő-nyilvántartás adatbázisának elkészítése során 2004-ben 115 időszakosan aktív víznyelőjének adatbázisára támaszkodva lehetőség nyílt a nyelők rendszerezésére, tipizálására. A víznyelőket aktivitásuk, földtani-morfológiai helyzetük, alakrajzi sajátosságaik, fejlettségük és vízgyűjtő területük nagysága alapján rendszereztük. Vizsgálataink szerint a Tésifennsík jellegzetes fedett karsztos térszínén az átöröklődéses völgyek talpán kialakult víznyelők alakultak ki legnagyobb számban. A fedőüledékek eróziója és újbóli felhalmozása miatt gyorsan változtatják az alakjukat, feltöltődhetnek, betemetődhetnek, mellettük új nyelő alakulhat ki. Alakjuk, aktivitásuk egy-egy nagyobb zápor, hóolvadás során gyakran változik. A tetőkön kis vízgyűjtővel rendelkező víznyelőként is funkcionáló fedett karsztos töbrök alakultak ki. Aszimmetrikus lefejezéssel kialakult vakvölgyek, medernyelők a fennsíkperemi lejtők vízmosásaiban, völgyeiben alakultak ki. Bevezető A Tési-fennsík közhiteles víznyelő-nyilvántartás adatbázisának munkálatai során 2004-2005-ben 115 időszakosan aktív víznyelő adatbázisát készítettük el Németh Róbert kollégámmal. A víznyelőket aktivitásuk, földtani-morfológiai helyzetük, alakrajzi sajátosságaik, fejlettségük alapján rendszereztük. Terepbejárásaink során azokra az emberi beavatkozásokra, fizikai hatásokra is figyelmet fordítottunk (szántás, földmunkák, erdészeti munkák), amelyek a víznyelőkhöz vezető vízfolyások lefolyási viszonyait alapvetően befolyásolják. A víznyelő adatbázisból néhány közérdeklődésre számot tartó jelenséget szeretnék kiemelni és bemutatni e tanulmányban. A Tési-fennsík felszíne A K-i-Bakony területén emelkedő Tési-fennsík a Bakonyvidék legterjedelmesebb kiemelt és lenyesett felszínű fennsíkja (kb. 59 km²). A Tésifennsíkot és a peremi fennsíkmaradványait (Öreg-Futóné 574 m, Köves-hegy, Várberek stb.) minden oldalon törések és árkos süllyedékek mentén kialakult völgyek és medencék határolják. A fennsík meredek lejtőivel morfológiailag és hidrológiailag is jól elkülönül a szomszédos tájaktól. A fennsíkon belül kicsik a szintkülönbségek, de a lapos vízválasztó hátak, és a peremek felől hátravágódó, sekély, széles talpú eróziós-deráziós völgyrendszere kissé elkülönülő fennsíkrészletekre tagolják (FUTÓ J. 2003; JUHÁSZ Á. 1988). A legfeltűnőbb választóvonal a Kistés-puszta és a Bükkös-árok völgyfője között K-Ny-i irányba húzódó vízválasztó hát (ennek a tetejére épült Tés), mely 207
208 A Tési-fennsík víznyelőinek felszínalaktani vizsgálata egy kisebb É-i és egy nagyobb D-i fennsíkrészletre osztja a Tési-fennsík középső részét. A vízválasztó hát É-i oldalán egy keskeny fennsíkperem húzódik, amelynek a vizei a Gajába torkolló, különálló árkokban folynak le. A vízválasztótól D-re eső fennsíki terület középen kissé teknőszerűen behajlik. Ebben a hajlatban alakult ki a karsztfennsík legnagyobb belső völgyrendszere, amely erős ÉNy-DK-i. ill. erre merőleges tektonikai preformáció miatt többször élesen megtörik. A sekély teknő keleties lejtősödési irányát követve az árokrendszer K felé vezeti le az időszakosan jelentkező vizeket a Tábla-, ill. Burok-völgy felé. Az Öreg-Futóné lejtőiről Kistés-puszta felé lefutó völgy választja el a Kistési-fennsíkot a Tési-fennsík nagyobbik részétől. Mivel a Kistési-fennsík D-i peremén sorakoznak a Tési-fennsík legmagasabb tetői (Öreg Futóné, Hegyesberek, Csengő-hegy, ezért itt lényegében minden völgy É felé tart és a Gaja Bakonynána és Jásd közötti szurdokába (Római-fürdő) torkollik. A Tési-fennsíkot trisz, jura és kréta üledékek, főleg mészkövek építik fel, amelyeket változó vastagságú, de a néhány métert ritkán meghaladó lösztakaró borít be. Tipikus fedett karszt, mintegy 200 időszakosan aktív és inaktív víznyelővel, sok barlanggal, zsombollyal. Legjelentősebb barlangja az Alba Regiabarlang, mely 3,6 km hosszú és 200 m mély. A Tési-fennsík É-i peremébe mély szurdokvölgyet vésett a Gaja-patak (Római-fürdő), ebben fakadnak azok a karsztforrások, amelyek a fennsík É-i, jura és kréta mészköves területeinek nyelőiből táplálkoznak (Siska-kút, Vadalmásforrás, Kőbánya-forrás). A Tési-fennsík fedett karsztos mélyedései és víznyelői A Tési-fennsíkon a középidei mészköveket néhány m vastagon beborító lösz, ill. löszös üledékek miatt jellegzetes fedett karsztos felszínformák (mélyedések) alakultak ki. A fedett karsztos formák genetikai alapon történő tipizálása és nevezéktana ugyan bonyolult, azonban kis eltérésekkel néhány alapformára vezethetők vissza. Nehezíti az azonosításukat, hogy a lényegében azonos vagy hasonló fedett karsztos mélyedéseket az angol nyelvű szakirodalomban is eltérő névvel jelölik (FORD, D. C., WILLIAMS, P. W. 1989; WALTHAM, T. et al. 2004). A magyar nyelvű szakirodalomban a mélyedések kialakulási folyamatát (BÁRÁNY I., JAKUCS L. 1984; VERESS M. 1999, 2000, 2004, 2006 ; HEVESI A. 1986, 2001; ZÁMBÓ L. 1993) tanulmányai világították meg és az ő munkásságuk nyomán terjedt el a ma használatos nevezéktan. A Tési-fennsíkon a víznyelők képződése a lösszel fedett karszt rejtett kőzethatárain történik (VERESS M. 1999). Megoszlanak a vélemények abban a tekintetben, hogy ez a folyamat pontosan hogyan is megy végbe. Mivel e tanulmány terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé, hogy a víznyelők kialakulási folyamatának minden részletével foglalkozzunk, itt csak néhány mondatban szeretnénk utalni azokra a körülményekre, amelyeknek szerepe volt vagy lehetett véleményünk szerint a víznyelők kialakulásában.
Móga János Akár recens oldási folyamatok alakítják ki a kürtőket és vízvezető járatokat, akár paleokarsztos formák felújulása (VERESS M. 1999, szingenetikus. ill. posztgenetikus karsztfejlődési elmélete) nyitja meg az utat a felszíni vizek és az átnedvesedett hordalékok előtt, az oldásos folyamatokra visszavezethető anyaghiány a fedő laza üledékekben tömegmozgásokat indít meg, melyek a kürtőkön, járatokon keresztül mélyebbre szállítódnak. Ez az anyagveszteség a felszínen süllyedést okoz, amely fokozatosan fedett karsztos mélyedések kialakulását eredményezi. A kialakult mélyedés alakját a fedőüledék anyagi tulajdonságai is meghatározzák (KISS K. et al.2007). Kevésbé összeálló, lazább vagy képlékeny folyásra hajlamosabb, átnedvesedett vályogban szélesebb, lankásabb lejtőkkel határolt mélyedés keletkezik a szakaszos süllyedések nyomán. A nagyobb állékonyságú löszben függőleges, áthajló vagy meredekfalú mélyedések alakulnak ki az üledékek berogyása, beroskadása során, melyet más kutatók (WALTHAM, T. et al. 2004.) egyéb mintaterületeken más típusú talajokban is kimutattak (1. ábra). 1. ábra Waltham, T. et al. 2004. nyomán. Az utánsüllyedéses dolinák fejlődésének két eltérő példája. A felső ábrasor a homokos, nem összeálló laza talajok és üledékekben végbemenő süllyedési folyamatot, az alsó ábrasor az összeálló agyagos talajok és üledékek süllyedési rogyási folyamatát mutatja be. A fedett karsztos térszínek alapkőzetében az ún. lencsezónából (freatikus öv) a felszín irányába felfelé harapódzó kürtők felett a kőzet omlási folyamatai a fedőüledékre is átterjednek, a felszínen lefolyástalan, kezdetben meredek oldalú mélyedések képződnek, amelyek a folyamat előrehaladásával kiszélesednek. A felszínen kialakult mélyedés fokozatosan magához vonzza a környezetéből a lejtőkön lefolyó vizeket, ami tovább erősíti a kürtőfejlődés folyamatát és generálja a víznyelő kialakulását (VERESS M. 1999, 2000). 209
210 A Tési-fennsík víznyelőinek felszínalaktani vizsgálata A víznyelők felszínalaktani osztályozása: 1. Tölcséres és tál alakú berogyások (víznyelőként is funkcionáló fedett karsztos töbrök) A Tési-fennsíkon a legtöbb víznyelő olyan fedett karsztos töbör, amely időszakos víznyelőként működik. Vizsgálataink csak a víznyelőként is funkcionáló fedett karsztos töbrökre irányultak. Ezek ott alakulnak ki, ahol járat vagy kürtő húzódik a fekü kőzetanyagában. Ezek a járatok lehetnek recens, jelenleg is fejlődő vagy már régebben kialakult, paleokarsztos üregek. A fedő üledékek (lösz, löszös üledékek) az alattuk húzódó járatokba a befolyó vízzel együtt fokozatosan beszállítódnak. Az anyagszállítás valószínűleg szakaszosan történik, csapadékos időszakban gyorsabban megy végbe, száraz időszakokban szünetelhet is, esetleg az üledékek tömörödésével, süppedésével ilyenkor is mélyülhetnek kissé az ilyen utánsüllyedéses dolinák (VERESS M. 1999). Az év legcsapadékosabb szakaszában és hóolvadás után vizet nyelnek, ilyenkor láthatók a hozzájuk vezető néhány cm vagy dm mély árkok, ill. barázdák is, amelyek az év nagyobbik részét kitevő szárazabb időszakban fokozatosan elsimulhatnak, feltöltődhetnek, eltüntethetik őket a gépi földmunkák, hisz többnyire mezőgazdaságilag művelt területen vannak. Van, ahol nem látszik a szálban álló kőzet, és olyan is van, amelyben a vízlevezető kürtőkben feltárul az alapkőzet, melyben üregek, járatok nyílnak. A víznyelőként is funkcionáló fedett karsztos töbrök további osztályozása, rendszerezése sok esetben a rossz feltártságuk miatt nehézségekbe ütközik. Csak a járható méretű nyitott vagy mesterségesen feltárt víznyelőbarlangok formáinak, üledékeinek és kiválásainak vizsgálatával, a földtani-morfológiai környezet tanulmányozásával, ill. geofizikai módszerekkel (VERESS M. 2006) lehet a kialakulásukra vonatkozó további megállapításokat tenni. Rossz feltártság esetén nem könnyű megállapítani, hogy paleokarsztos járat fogadja-e be az üledékeket vagy recens, jelenleg is fejlődő kürtő nyitotta-e meg az utat a lefolyó víz és az üledékszállítás számára. Valószínűleg mindkét eset előfordul a Tési-fennsíkon. Az I-50-es víznyelő (Őskarszt-akna) nagy valószínűség szerint paleokarsztos kürtőbe nyílik, az I-82, I-83, I-87. sz. víznyelők fejletlen vízvezető járatai, kürtői inkább jelenleg formálódónak tűnnek (2.A ábra). Van néhány nagy méretű, zárt, töbörszerű forma a Tési-fennsíkon, amelynek az alján árokrendszer alakult ki és egy vagy több víznyelő vezeti el a vizeket (I-46, I-64, I-65). Ezek nagyobb méretük, sík felszínük és a bennük kialakult árokrendszerük miatt különböznek az egyszerű tálszerű berogyásoktól (2.B. ábra). 2. Szakadékdolinában nyíló víznyelő A Tési-fennsík Ny-i peremén, a Csengő-hegy lejtőjében régóta ismert (Bél Mátyás említette először 1736-ban) egy felszakadás (szakadékdolina), az Ördög-
Móga János lyuk (I-51), amelyhez egy kis talajvíz forrás által táplált sekély árok kapcsolódik. A mintegy százötven méter hosszú árokban általában hamar elszivárog a víz, csak nagyobb vízhozam esetén jut el a vízfolyás a Csengő-zsomboly víznyelőjéig (amely az árok fő megcsapolója), és kissé tovább az Ördög-lyuk szakadékáig, mely elvezeti a maradék vizet. Az Ördög-lyuk szakadéktöbre az időszakos vízfolyás mederlefejezése is egyben (3.A és B. ábra). A B 2.A és B. ábra A=I 82. sz. víznyelő;b=i.46. sz. víznyelő 3. Aszimmetrikus mederlefejezés Igazi fejlett vakvölgy, nyelő torok után homlokfallal záródó völgy a Tésifennsíkon kevés van (pl. I-110). A vakvölgyeknek fejletlenebb, fedőüledékekben kialakult változata azonban nagyon gyakori e fedett karsztos tájon, összesen 21 víznyelő tartozik e csoportba. Az egyik altípus az, ahol a fedőüledékekben kialakult néhány m mély vizesárok a nyelőnél véget ér és az árkot övező perem is összezárul a nyelő után. Ilyen pl. a Bongó-zsomboly víznyelője I-110 vagy az I-91. sz. víznyelő. A másik altípusnál a lejtőben kialakult nagyobb méretű völgy a nyelő után is továbbfolytatódik, csak a völgytalpi üledékekben kialakult vízvezető árok szakad meg a nyelőnél. Jellemző példája az I-94, I-95, I-118, I-119. sz. objektum. A harmadik eset az, amikor a lejtőt fedő üledékekbe bevágódott és a víznyelőnél végződő vizesárok (völgy) alatt a lejtő teljesen kisimul, ami arra utal, hogy a 211
A Tési-fennsík víznyelőinek felszínalaktani vizsgálata víznyelő visszaduzzasztás nélkül elnyeli a lefolyó vizet és a nyelő alatt nincs már tovább vízfolyás (I-42/B, I-41)(3.B. ábra). Mindhárom esetben a tényleges vízvezető árok vagy meder (amelyet nem lehet minden esetben völgynek nevezni) csak a víznyelőig ér, ott vakon végződik. A B 212 3.A és B. ábra A=Ördög-lyuk (I.51. sz. víznyelő); B=Kín-barlang (I.41. sz. víznyelő) 4. Medernyelő A Tési-fennsík időszakos vízmosásaiban három tipikus medernyelőt azonosítottunk (Csengő-zsomboly nyelője I-51, I-53, I-93), ahol lényegében megszakítás nélkül folytatódik a völgy, ill. árok a víznyelő után is, melynek kis nyelő kapacitása nem elég ahhoz, hogy befogadja maradék nélkül a lefolyó vizeket. E medernyelők felett átfolyik a víz és a meder kisebb kiszélesedésétől eltekintve lényegesen nem befolyásolják a völgy, ill. vízvezető árok morfológiáját. 5. Több nyelő torokkal nyíló, szabálytalan alaprajzú víznyelő Vannak olyan víznyelők, amelyekben több nyelési hely, több nyelő torok található (I-1, I-12, I-60). Ezek alaktanilag ugyan különböznek egymástól is, de bonyolultabb alaprajzuk és a bennük található több nyelő alapján egy csoportba soroljuk őket. Ezek olyan feltehetően idősebb víznyelők, ahol a víznyelés helye többször megváltozott. Új nyelők kialakulásával a régiek inaktívvá váltak vagy
Móga János lefűződtek a fő vízvezető árokról. A nyelők különböző magasságban nyílhatnak, de egy objektumhoz tartoznak. Előfordulhat az, hogy a vizet ugyanabból az árokból kapják, de több árokból álló vízvezető rendszer is kapcsolódhat az ilyen nyelő rendszerhez, amelyeknek különbözhet a vízgyűjtőjük is (4. ábra). 4. ábra I. 1. sz. víznyelő (Németh Róbert rajza) 213
A Tési-fennsík víznyelőinek felszínalaktani vizsgálata Irodalom BÁRÁNY I., JAKUCS L. 1984: Szempontok a karsztok felszínformáinak rendszerezéséhez különösen a dolinák típusaira. Földr. Ért. 33. pp. 259-269. BÉL M. 1736: Notitia Hungariae novae historico-geographica. (Az új Magyarország történeti-földrajzi ismertetése). Bécs, 1736. FORD, D. C., WILLIAMS, P. W. 1989: Karst Geomorphology and Hydrology - Unwin Hyman, London, 601 p. FUTÓ, J. 2003: Bakonyvidék. In: Székely, K. (szerk.) Magyarország fokozottan védett barlangjai. Mezőgazda, Budapest, pp. 339-344. HEVESI A. 1986: Hidegvizek létrehozta karsztok osztályozása Földr. Ért. XXXV. pp. 231-254. HEVESI A. 2001: Észrevételek Veress Márton Középhegységi karsztok néhány típusa. c. tanulmányához. Földrajzi Közlemények, CXXV., (XLIX), 1-2. pp. 117-134. JUHÁSZ Á. 1988: A Bakonyvidék 1. 3. Domborzat. In: Pécsi M. (szerk.) A Dunántúli-középhegység B, Akadémiai Kiadó, Budapest, 494. p. KISS K., ZÁMBÓ L., FEHÉR K., MÓGA J. 2007: A lösztakaró karsztosodásban játszott szerepének vizsgálata a Tési-fennsíkon. Karsztfejlődés XII. Szombathely, pp.193-205. VERESS M. 1999: Az Északi-Bakony fedett karsztja. A Bakony Természettudományi Kutatatásának Eredményei 23. Bakonyi Természettudományi Múzeum, Zirc. 167. p. VERESS M. 2000: Középhegységi karsztok néhány típusa. Földrajzi Közlemények, CXXIV. (XLVIII.), pp. 1-4., 1-28. VERESS M. 2004: A karszt. Szombathely, 382. p. VERESS M. 2006: Adatok a Tési-fennsík két térszínrészletének fedett karsztosodásához, Karsztfejlődés, BDF Természetföldrajzi Tanszék, Szombathely, pp. 171-184. WALTHAM, T., BELL, F., CULSHAW, M. 2004: Sinkholes and subsidence. Springer. 381. p. ZÁMBÓ L. 1993: A karsztosodó kőzetek alaktana (karsztgeomorfológia). In: Borsy Z. (szerk.): Általános természeti földrajz, Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest, pp. 544-593. 214