Főigazgató-helyettesi Szervezet Tű A mentő tűzvédelem rendszere Fülep Zoltán tű. alezredes Országos Tűzoltósági Fő Tűzoltósági főosztályvezető
Mentő tűzvédelem A 2011. évi CXXVIII. Törvény kimondja, hogy a: A tűzoltás és műszaki mentés állami feladat. - Hivatásos tűzoltóságok látják el a mentő tűzvédelmi feladatokat. Magyarország teljes területén a hivatásos tűzoltóságok rendelkeznek működési területtel. Az ország összes települése besorolásra került egy-egy hivatásos tűzoltósághoz.
Mentő tűzvédelem Működési terület:
Mentő tűzvédelem A hivatásos tűzoltóságok jelenlegi diszlokációja nem teszi lehetővé, hogy minden település 25 percen belül elérhető legyen, ezért őrsök létrehozásával tervezünk javítani a diszlokáción. Valamint az elmúlt év végéig önkéntes (köztestületi) tűzoltóságként működő egységek ez évtől önkormányzati tűzoltóságként, saját vonulási területtel rendelkezve, láthatnak el mentő tűzvédelmi feladatokat. A vonulási terület a hivatásos tűzoltóságok működési területén belül azt a területet jelenti, ahol az önkormányzati tűzoltóság, önként vállalva, látja el az elsődleges beavatkozói tevékenységet, a hivatásos tűzoltóság felügyelete, és ellenőrzése mellett. Mit jelent ez?
Mentő tűzvédelem Vonulási terület: Akár több HTP működési területéhez is tartozhat egy ÖTP vonulási területe.
Mentő tűzvédelem Vonulási területtel rendelkezik még a létesítményi tűzoltóság, amely a létesítményi tűzoltóság fenntartására kötelezett szervezet létesítményének területe, valamint azon más létesítmények területe, amelyekre szerzõdésben működési kötelezettséget vállalt.
Mentő tűzvédelem A magyarországi mentő tűzvédelem tevékenységét segítik még a szaktevékenységet vállaló Önkéntes Tűzoltó Egyesületek, akik helyben lévőleg a káresemények korai szakaszától képesek támogatni a hivatásos, és az önkormányzati tűzoltóságok beavatkozó erőit. Jelenleg 315 együttműködési megállapodással rendelkező ÖTE van az országban. Fejlesztésük, támogatásuk szükséges.
Mentő tűzvédelem Az ország teljes területét a hivatásos tűzoltóságok védik. Ezen belül az önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok vonulási területtel rendelkeznek. A hivatásos tűzoltóságok szervezetei: -Tűzoltó parancsnokság -Katasztrófavédelmi őrs Cél, hogy a szakmailag magas szinten képzett segítséget a megfelelő eszközparkkal közelebb vigyük az eseményekhez, és ez egy elfogadható költségterheléssel valósuljon meg. Ezzel korábban segítséget nyújthatunk a bajbajutottak számára. Ebben a munkában továbbra is számítunk a helyben szerveződő önkéntesen feladatot vállaló önkéntes tűzoltó egyesületekre.
Mentő tűzvédelem 2012. április 1-től tervezett tűzoltóságok Tűzoltó parancsnokság 105 Önkormányzati Tűzoltóság 68 Katasztrófavédelmi őrs 64 Létesítményi Tűzoltóság 78?
Mentő tűzvédelem A mentő tűzvédelem újraszervezésének egyik alapköve a települések elérhetőségét 25 percre, majd az alá korlátozni Kiérkezés ideje 25 perc 20 perc 15 perc 10 perc Ellátott lakosság % 99,49 97,34 83,85 70,27 Ellátott terület % 97,90 92,01 62,59 40,50 A jövőbeni cél: a települések elérhetőségi ideje minél alacsonyabb legyen.
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság Működési területén ellátja a mentő tűzvédelmi feladatokat. Közreműködik a helyreállítási feladatokban. Végzi a polgári védelemmel kapcsolatos feladatokat. Szervezeti egységeként működnek a katasztrófavédelmi őrsök és irodák. A működési terület megismerése, az állomány képzése és képzettségének ellenőrzése érdekében foglalkozásokat, gyakorlatokat szervez, melybe vonulási területén bevonja az önkormányzati tűzoltóságokat is. A mentési feladatok, a gyakorlatok során szerzett tapasztalataival segíti a hatósági tevékenységet. Ellenőrzi az önkormányzati tűzoltóság, a létesítményi tűzoltóság és a tűzoltási és műszaki mentési feladatokat ellátó önkéntes tűzoltó egyesület tevékenységét.
Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság A parancsnok feladatai: - gondoskodik a szolgálat szervezésről - közreműködik az állomány képzésében - felelős a laktanya rendjéért, a felszerelések állapotáért - kapcsolatot tart az önkormányzatokkal - irányítja a közbiztonsági referensek munkáját - beszámoltatja az önkormányzati tűzoltóság parancsnokát - végzi a tűzoltóság gazdaságos működtetését - a beavatkozásokkal kapcsolatos költséghatékonyság elemzést végez
Önkormányzati és a létesítményi tűzoltóságok 2011. évi CXXVIII. törvt rvény Jogszabályi háttér 118/1996. (VII. 24.) Korm. rendelet 256/2008. (X. 21.) Korm. Rendelet 1996. évi XXXI. törvény az önkormányzati és létesítményi tűzoltóságokra, valamint a hivatásos tűzoltóság, önkormányzati tűzoltóság és önkéntes tűzoltó egyesület fenntartásához való hozzájárulásra vonatkozó szabályokról szóló 239/2011. (XI. 18.) Korm. rendelet az önkormányzati tűzoltóság legkisebb létszámáról, létesítményei és felszerelései minimális mennyiségéről, minőségéről és a szolgálat ellátásáról szóló 48/2011. (XII. 15.) BM rendelet BM OKF Országos TűzoltT
Önkormányzati tűzoltóságok működése támogatási rendszer Átalakításra kerül létszám diszlokáció eszközrendszer BM OKF Országos TűzoltT
Támogatási rendszer újraszabályozása Új szempontrendszer Település lakossága 30% Település nagysága 10% Település távolsága a hozzá tartozó ÖTP-től 10% Település távolsága a legközelebbi HTP-től 40% Településen működő SEVESO üzemek típusa és száma 10% Régi szempontrendszer Település lakossága 80,5% Település nagysága 15% Ipari terület nagysága 3% Idegenforgalmi vendégéjszakák 1,5%
Létszám egységesítése A tűzoltóságok szervezési kategóriába történő besorolása megszűnt, a minimális készenléti létszám egységesen ügyeleti szolgálat 1 fő készenléti szolgálat 4 fő BM OKF Országos TűzoltT
1 gépjárműfecskendő (egységes szakfelszereléssel) 1 tartalék gépjárműfecskendő (szakfelszerelés nélkül) Eszközrendszer egységesítése tűzoltók laktanya kialakításának meghatározása közművek szertár ügyelet BM OKF Országos TűzoltT
Önkormányzati tűzoltóság vonulási terület alapvédelem biztosítása HTP egységek feladatainak kiegészítése 8 perc alatt, legalább 4 fő és 1 gépjárműfecskendő kezdje meg a vonulást BM OKF Országos TűzoltT
főfoglalkozású létesítményi tűzoltóság Létesítményi tűzoltóság + üzemi technológiai folyamat, vagy egyéb helyi sajátosság alapján szükséges alkalomszerűen igénybe vehető létesítményi tűzoltóság BM OKF Országos TűzoltT
Létesítményi tűzoltóság Létesítményi tűzoltóság kötelezés nélkül is megalakítható és fenntartható. Ebben az esetben a szükséges létszámot, gépjárműveket, felszereléseket, oltó- és mentesítő anyagokat, a szükséges tartalékot az illetékes területi szerv a létesítményi tűzoltóság fenntartójának kezdeményezése alapján, annak figyelembevételével határozza meg. min. 4 fő! BM OKF Országos TűzoltT
Létesítményi tűzoltóság Parancsnoki tevékenység ügyelet vonulás tűzoltás vezetés tervezés képzések, gyakorlatok adatszolgáltatás ellenőrzés szolgálati okmányok BM OKF Országos TűzoltT
Létesítményi tűzoltóság Képzések képzési terv készítése képzés darabszáma oktatási napló vezetése elméleti és gyakorlati felmérés BM OKF Országos Tűzoltósági Fő
A kivonulás rendje a hivatásos katasztrófavédelmi szerveknél. I-es riasztási fokozat elrendelésekor: a szerparancsnok, a szolgálatparancsnok-helyettes vagy a szolgálatparancsnok, valamint az eset jellegének megfelelő, rendelkezésre álló készenléti szer köteles vonulni. II-es riasztási fokozat elrendelésekor a fentiekben felsorolt személyeken és a hozzájuk tartozó eszközökön kívül a működési terület szerinti hívatásos tűzoltóság parancsnoka, akadályoztatása esetén az ügyrendben meghatározott tűzoltásvezetésére jogosult helyettese. III-as riasztási fokozat elrendelésekor a fentiekben felsorolt erőkön és eszközökön kívül az illetékességi terület szerinti Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője, akadályoztatása esetén az ügyrendben meghatározott tűzoltásvezetésére jogosult helyettese, valamint az illetékességi terület szerinti Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának utasítására a megyei Tűzoltósági Főfelügyelő. IV-es riasztási fokozat elrendelésekor, a fentiekben meghatározott személyeken felül az illetékességi terület szerinti KI megyei Tűzoltósági Főfelügyelője, akadályoztatása esetén az ügyrendben meghatározott tűzoltásvezetésére jogosult helyettese. V-ös riasztási fokozat elrendelésekor, a fentiekben meghatározott személyeken felül az illetékességi terület szerinti KI igazgatója, akadályoztatása esetén az ügyrendben meghatározott tűzoltásvezetésére jogosult helyettese, valamint a BM OKF személyi állományából a főigazgató utasítására az általa megbízott tűzoltás vezetésére jogosult személy köteles vonulni.
A tűzoltás vezetésének átadása-átvétele: a) nem főfoglalkozású létesítményi tűzoltóság önkormányzati tűzoltóság hivatásos tűzoltóság az illetékességi terület szerinti Katasztrófavédelmi Kirendeltség az illetékességi terület szerinti KI BM OKF; b) főfoglalkozású létesítményi tűzoltóság hivatásos tűzoltóság az illetékességi terület szerinti Katasztrófavédelmi Kirendeltség az illetékességi terület szerinti KI BM OKF; c) önkormányzati tűzoltóság hivatásos tűzoltóság az illetékességi terület szerinti Katasztrófavédelmi Kirendeltség az illetékességi terület szerinti KI BM OKF. A tűzeset vagy műszaki mentés helyszínén az önkormányzati tűzoltóság tűzoltásvezetőjétől a helyszínre érkező hívatásos tűzoltóság tűzoltásvezetésre jogosult tagja köteles átvenni a tűzoltásvezetését.
2012. április 1-től Katasztrófavédelmi Műveleti szolgálat (KMSZ) Minden Katasztrófavédelmi Igazgatóságon felállításra kerül elsősorban a tűzoltóságok megfiatalodott tűzoltásvezetésre jogosult beavatkozói állomány tagjainak munkáját fogja segíteni létszáma egységesen 9 fő lesz elöljárója az ügyeleti osztályvezető szakmai elöljárója a tűzoltósági főfelügyelő 24/48 órás készenléti szolgálatot fognak ellátni riasztási ideje 2 perc a meghatározott felszerelésekkel kell a káresemény helyszínére vonulnia tűzoltásvezető munkájának támogatása
A KMSZ tagjainak beosztásai, valamint a velük szemben támasztott képesítési követelmények: Katasztrófavédelmi Igazgatóságonként 3 fő kiemelt főreferens 3 fő kiemelt főelőadó 3 fő kiemelt előadó A beosztások alapfeltételei tűzvédelmi szakmai felsőfokú végzettség tűzoltásvezetői jogosultság legalább 2 év tűzoltásvezetői beosztásban eltöltött idő B kategóriás jogosítvány PÁV I. (megkülönböztető jelzés használatához)
A KMSZ legfontosabb feladatai: tűzoltás, műszaki mentés irányítása, ellenőrzése, katasztrófavédelem műveletirányítás katasztrófavédelmi tevékenység irányítása beavatkozás elemzés végrehajtása gyakorlatok megszervezése tűzoltósági gyakorlatok ellenőrzése biztonságos beavatkozáshoz szükséges feltételek meglétének folyamatos figyelemmel kísérése szolgálat ellátás ellenőrzése Irányítói Törzs szervezése
KMSZ képzése A magas szintű szakmai képzettség érdekében tűzoltás, műszaki mentés irányítása, ellenőrzése, katasztrófavédelem műveletirányítása katasztrófavédelmi tevékenység irányítása beavatkozás elemzés gyakorlatok megszervezése tűzoltósági gyakorlatok ellenőrzése a biztonságos beavatkozáshoz szükséges feltételek meglétének folyamatos figyelemmel kísérése szolgálatellátás ellenőrzése Irányítói Törzs megszervezése Veszélyes áruszállítás ellenőrzése
Riasztás A szükséges erők-eszközök riasztása Műveletirányító Terv alapján a jelzést értékelő személy döntése szerint. a működési terület szerinti hivatásos tűzoltóság ügyeletese hajtja végre saját erők és eszközök részére Riasztással egy-időben értesíti a területileg illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletét az érintett önkormányzati tűzoltóságot az önkéntes tűzoltó egyesületet
Riasztás Működési területen kívüli riasztás esetén az esemény helyszíne szerinti, területileg illetékes katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese hajtja végre a Műveletirányító Tervben tervezett tűzoltóságokat a Műveletirányító tervben nem tervezett tűzoltóságok riasztását BM OKF Főügyelete hajtja végre A hivatásos tűzoltóságok működési területükön kívülre Műveletirányító tervben tervezetteken kívül is kötelesek vonulni ha azt számukra a BM OKF Főügyelete elrendeli
Az adatszolgáltatás rendje On-line KAP Az adatlapok adatainak elektronikus rögzítését a katasztrófavédelmi igazgatóságok és a tűzoltóságok az on-line KAP alkalmazásával teljesítik. A riasztással egy időben gyors adatszolgáltatás indítás. Az adatlapok bevonulást követő 2 órán belül feltöltése. A tűzoltóparancsnok, vagy az általa megbízott személy köteles a feltöltött adatlapokat ellenőrizni és 72 órán belül lezárni. Az adatlapokat az a tűzoltóság tölti fel, akinek a működési területéhez az adott kárhelyszín tartozik. Ha az önkormányzati tűzoltóság önállóan avatkozott be a vonulási területén, akkor az adatlapokat az önkormányzati tűzoltóság tölti fel. ÖTE szeradatlapját hozzáférés esetén maga tölti fel, egyébként a működési terület szerinti tűzoltóság.
"Az ország állampolgárai a nemzet legnagyobb értékei" Köszönöm megtisztelő figyelmüket!