Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente



Hasonló dokumentumok
Városunk Pécs Pécsi Tudományegyetem webhelyen lett közzétéve (

Képeslapok a Dunáról

A Tisza-part természeti szépségével, élővilágával ismerkedtünk, majd megvizsgáltuk a víz tisztaságát. Következő úti célunk Visk volt.

ERDEI SULI (DÖMÖS) Készítette:Etzl Regina Herczku Bianka

Az előkészítő óra: Tanulmányi kirándulás - Beszámoló képekkel

1.) Petőfi-emléktábla

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Beszámoló. Térségi kerékpáros stratégia készítése projekt. az Ister-Granum ETT részére. A régió turisztikai értékei kerékpáros túrákhoz igazítva

Szakmai utazás a Vajdaságba

HAJDÚSZOVÁT. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 58,01 km 2 Lakosság: fő Polgármester: Vass Sándor

KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI

Vác. A XII. században Magyarország egyik leggazdagabb városa. Imre király itt tart 1193-ban nemzeti zsinatot.

Ópusztaszer-Szeged március 23.

A harmadik út Erdélybe július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

Állami kitüntetések elnökhelyettese. Országos Etikai Bizottság elnöke. Felügyelő Bizottság elnöke. Számvizsgáló Bizottság elnöke

Isa-Paletta Vendéglátó és Kereskedelmi Betéti Társaság Csata vendéglô és vendégház 2117 Isaszeg Rákóczi u. 8. Kapcsolattartó: Könczöl Gábor Telefon:

ÁSVÁNYRÁRÓ ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

Akik nem emlékeznek a múltra arra ítéltetnek, hogy újra átéljék Jorge Santayana. III. Pilis. Konferencia. Makovecz Imre.

Kedves Útitársaink! Gyönyörű és tartalmas kirándulásra hívjuk meg Önöket a Duna magyarországi szakaszának Budapestig tartó hajóútjára.

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

Szoborséta Berekfürdőn - Győrfi Lajos, Magyar Örökség-díjas szobrászművész műveinek nyomában

Várostörténet. 3. forduló. Kecskemét városának legrégebbi oktatási intézményéhez kapcsolódik a következő feladat.

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

Húsvéti Kempingtalálkozó Erdélyben. Dés, Transilvania Camping

Bősön útba ejtettük a környezetvédelmi szempontból sokáig vitatott vízierőművet, láttunk zsilipelő uszályt is. Bős - Vízierőmű

A Kormány 1550/2017. (VIII. 18.) Korm. határozata a Dunakanyar kiemelt turisztikai fejlesztési terségben megvalosiítandó egyes fejlesztésekről

1. nap Besztercebánya. érintésével mennénk fölfelé, az Árva. völgyében megállnánk egy-egy faluban. (Árva várát kihagynám, mert már sokan láttuk.

Hol hallod a sz hangot?

Szabad program, játék. Uzsonna

Vásároljon kombinált jegyet!

1 Tiszták, hősök, szentek. Árpád-házi Szent István Boldog Bajor Gizella Árpád-házi Szent Imre Árpád-házi Szent László Árpád-házi Szent Piroska

KÖZHASZNÚSÁGI MELLÉKLET és KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓHOZ

1. MELLÉKLET 2. PONT A 15/2018. (VI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETHEZ HELYI EGYEDI VÉDELEM ALÁ TARTOZÓ ÉRTÉKEK

POSTAI CÍM HRSZ. RENDELTETÉS

Innováció Tanulmányi kirándulások ütemterve 1-8. évfolyamosok számára.

Magyarok az I. világháborúban Doberdó, Isonzó

332 Vác Rétság Bernecebaráti Szob

Az Oroszlányi Települési Értéktár Bizottság (TÉB) ismét várja a javaslatokat

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

Legolcsóbb pihenés Dobogókőn 60 % kedvezménnyel!

Prédikálószéki-kilátó

Szakmai beszámoló a Gergő család hegytékának megvásárlásáról

Így került le a lófarkas lobogó Buda váráról

Visegrád. Esztergom. KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS Az OSZTÁLY TANULÓI

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

Olaszország hadba lép

34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet. a Duna-Ipoly Nemzeti Park létesítéséről

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

A cs.és kir. 68. gyalogezred emlékhelyei

Magyar joganyagok /2017. (VIII. 18.) Korm. határozat - a Dunakanyar kiemelt t 2. oldal Határidő: első alkalommal december 31-ig, utolsó al

ÉSZAK-ERDÉLYBEN A HATÁRTALANUL PÁLYÁZATTAL

Verő ce TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERV. (TSZT 174/2010 Önk.Hat, SZT 9/2010 Önk.rend.) karbantartása

Kösiszeg - Kunhalom Kerékpáros Körtúra

Karcag - a szobrok városa

Turisztikai programcsomag ajánlat általános és középiskolák, cserkészcsapatoknak számára

Megoldókulcs. Várostörténet

Fiatalok helyzete a Szobi Járás területén

BGA-12-HA-01 sz. Pályázati adatlap 5. A HATÁRTALANUL! tanulmányi kirándulás

EMLÉKHELYEK ÉS EMLÉKMŰVEK PILISCSABA VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN

Lovas Emlékmenet az I.világháború áldozatainak tiszteletére. Kisújszállás-Nagycenk június

Vác. a Dunakanyar.

Nagyrécse-Galambok kerékpártúra

1. függelék a 18/2015. (XII.10.) önkormányzati rendelethez HELYI VÉDELEM ALATT ÁLLÓ ÉPÍTMÉNYEK JEGYZÉKE

Budapest Érd Százhalombatta

Kerekegyháza Város Képviselőtestületének augusztus 5-i rendkívüli ülésére

A Március 15. tér már a középkorban is Vác kereskedelmi központja, melynek meghatározó épülete a Szent Mihály templom volt.

1/2014. (II.3.) önkormányzati rendelet. a választási plakátok elhelyezésének tilalmáról

A pályázat adatai. 7.g osztály: 28 tanuló + 3 kísérőtanár. Az elnyert támogatás összege: ,- Ft

Az Értéktár Bizottság tagjai a javaslattal egyetértettek és egyhangúlag, 5 igen szavazattal, határozathozatal nélkül elfogadták az alábbi:

TEMATIKUS OKTATÁSI-NEVELÉSI TERV

ábra Az 1848-as honvédsíroknál Ünnepeltek a XVII. kerületi lengyelek is - cikk a POLONIA WĘGIERSKA számában

MŰVÉSZETI TÁBOR A BALATONFELVIDÉKEN. formák, színek, változatosság és harmónia, alkotó képzeletvilág JÚLIUS 23-TÓL AUGUSZTUS 5-IG

VII Pestvidéki kir. Törvényszéki Fogház iratai ( 1949)

3. napirendi pont: Tárgyalja: Gazdasági Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság

London-Oxford-Stonehenge - augusztus (6 nap) Irányár: Ft/fo

A K.u.K. 68. Jászkun gyalogezred emlékhelyei

Gyermekkorunk kirándulóhelyei Agócs Éva Emléktúra

2012. szeptember II. évfolyam 1. szám. Tartalom. Múlt-jöv... Egy keresztel nyomában. Tanévnyitó. (Iván Csilla) Miért jó...

TATA törzsszám azonosító cím név védelem bírság kat. helyrajzi szám EOV Y EOV X

Határtalanul a Felvidéken

Duna-menti. látványosságok

Varga Attila Európai Kőfaragómester

1. Bangkok városa és templomai

Horváth Mihály Történelemverseny középiskolások számára. A török kiűzése Magyarországról ( )

Szakmai beszámoló. Vérzivataros évtizedek MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Napokl

Leonardo szülőföldjén

1.2. l) frank uralkodó vagy császár ( ) vagy a középkori császári hatalom megteremtője összesen 12 pont

Legyél te is határvadász! - Pályázati felhívás

Szlovénia és Horvátország magyar emlékeivel ismerkedtünk

IN VINO VERITAS hétvége

A háború és a béke kérdései ifj. gróf Andrássy Gyula gondolkodásában

Kedvenc városom Szolnok Várostörténeti vetélkedő középiskolásoknak 2. forduló Javítókulcs Ajánlott irodalom: 1.) 940 éve

RENDELETTERVEZET. Ezen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és a hatályba lépését követő napon hatályát veszti.

1. melléklet a 40/2014. (VII. 24.) önkormányzati rendelethez. Pályázati felhívás-minta

Délvidéki barangolás Szerbiában. Délvidéki magyar természeti és kultúrtörténeti barangolás MÁJUS

Lakcím:. Születési év:.. Egyesületi tagság: Teljesítés módja:..

XV. 44. Digitális adathordozók levéltári gyűjteménye

Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása: Más típusú tevékenység leírása: Tantárgyhoz kapcsolódó/kulturális tevékenység leírása:

A Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetsége évi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJA ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

Átírás:

Lengyel emlékhelyek nyomában Dunakanyar, Ipolymente A magyarországi lengyel emlékhelyeket bejárva 2014-ben hazánk egyik legszebb vidékére, a Dunakanyarba, valamint az Ipolymentére látogatunk el. Olyan közismert turistaközpontokat is fölkeresünk, mint Vác, Esztergom, de itt is az előbb említett fő célt tartjuk szem előtt. A Dunakanyar szentje Szent Hedvig, Nagy Lajos király lánya, Lengyelország szeretett királynője, rá is emlékezünk pl. Vácon, Márianosztrán. Az utóbbi helyen működő pálos rend is összeköti a két nép történetét. A II. világháború alatt befogadott lengyel menekültek a Dunakanyarban, a folyó mindkét oldalán befogadásra találtak. Elsősorban a zsidó lengyelek kaptak itt menedéket, sőt, Vácott külön otthont hoztak létre a gyerekek számára. Jó néhány településen átmegyünk csak, hiszen nincs mindenütt emlékhely, de az emléktáblákat megtekintjük. Természetesen megemlékezünk Sobieski János lengyel királyról, aki a török elleni harcokban vett részt hazánk felszabadításában. Első nap a Duna bal oldalán haladunk, a második napon pedig a bal partot járjuk végig. Vácott, az Eötvös u. 3. sz. alatt levő óvoda falán elhelyezett emléktáblánál megemlékezünk a Lengyel Tiszti Árvák Otthona működéséről. Fölkeressük Hedvig szobrát a főtéren, a Fehérek temploma oldalában. és persze sétálunk a Március 15. téren. Vác után érkezünk Kismarosra, itt Végvári Györgyitől hallunk a településről tájékoztatót. A településen, és a mellette lévő Verőcén is befogadásra találtak a lengyelek, néhány család emlékezik

is rájuk. Fölkeressük a Börzsöny szép települését, Márianosztrát, ahol I. Lajos kolostort a pálosoknak. építtetett az egyetlen magyar alapítású szerzetesrendnek, Majd eltávolodunk a Dunától, hiszen Vámosmikola következik. Itt is lengyel menekülttábor volt a kastélyban, ma emléktábla őrzi az emlékét. Ipolyszalka ma Szlovákiához tartozó magyarlakta település, ahol a volt kaszárnyában működött a tábor. Itt beteggondozó is működött. A háború alatt három lengyel katona halt meg, kettőnek a sírja a temetőben található. A szlovákiai oldalon haladva Párkányra érkezünk. Az 1683. évi párkányi csata hősére, a lengyel királyra, Sobieski Jánosra emlékezünk

a 2008-ban átadott lovas szobornál de az emlékkövek más lengyel kapcsolatokra - többek között a II. világháborús menekültekre is - emlékeztetnek, A sokáig elválasztó, ma már helyreállított Mária Valéria hídon megyünk át királyi városunkba, Esztergomba. Itt is található egy Sobieski emlékmű, melyet 1933-ban állítottak. De a városnéző sétánk során megtekintjük az ismert nevezetességeket is. Terveim szerint mód lesz szentmisén részt venni a Bazilikában.

A Duna jobb partján haladva megtekintjük a Dunakanyar másik oldalát is, miközben megállunk Dömösön, ahol római kori és Árpád-kori építészeti emlékeket is találunk. A lengyel menekültekre itt emlékoszlop, Mária-emlékmű - amit 1940-ben állítottak a lengyel katonák állítottak, és amelyre 2010-ben a dömösiek gránit emléktáblát tettek - emlékeztet.

Leányfalun a templom előterében elhelyezett emléktáblánál állunk meg, utoljára emlékezve a lengyel menekültekre. És természetesen gondolunk Leányfalu nevezetes látogatóira, lakóira is. Közülük néhány név: Gyulay Pál, Móricz Zsigmond, Szeberényi Lehel, Karinthy Ferenc, Ravasz László püspök és veje, Bíbó István. A két napos út során bejárjuk hazánk egyik legszebb vidékét, melyet sokan ismernek ugyan közülünk, de talán a lengyel kapcsolatok szempontjából nem. Bízom abban, hogy a kirándulás hozzájárul ismereteink bővüléséhez, a vidék táji, építészeti megismeréséhez, de a lengyel-magyar kapcsolatok elmélyítéséhez is. A praktikus információkat külön küldöm. Diósd, 2014. január 25. Bazsóné Megyes Klára