Az Értéktár Bizottság tagjai a javaslattal egyetértettek és egyhangúlag, 5 igen szavazattal, határozathozatal nélkül elfogadták az alábbi:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Értéktár Bizottság tagjai a javaslattal egyetértettek és egyhangúlag, 5 igen szavazattal, határozathozatal nélkül elfogadták az alábbi:"

Átírás

1 Települési Értéktár Bizottság 8296 Monostorapáti Petőfi u.123. Száma: /2015. J e gy z ő k ö ny v Készült: A Települési Értéktár Bizottság november 10-én (kedden) órai kezdettel megtartott üléséről Az ülés helye: Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal 8296 Monostorapáti Petőfi u.123. Jelen vannak: Gulyás Erzsébet Soós Gyula tag Varga János tag Bati Edit tag Stiglicz Rita tag Tanácskozási joggal jelen van: Takács Péter polgármester Gulyás Erzsébet köszöntötte a megjelenteket. Megállapította, hogy az ülés határozatképes mivel valamennyi bizottsági tag jelen van. Ismertette a napirendet, azzal kapcsolatban sem ő sem a jelenlévők nem kívántak kiegészítést tenni így javasolta annak elfogadását. Az Értéktár Bizottság tagjai a javaslattal egyetértettek és egyhangúlag, 5 igen szavazattal, határozathozatal nélkül elfogadták az alábbi: N a p i r e n d e t: 1./ Helyi értékké nyilvánításra beérkezett javaslatok elbírálása Előadó: Gulyás Erzsébet A napirend tárgyalása Gulyás Erzsébet elmondta, hogy a bizottság tagjai az előző ülésen vállalt megbízásukból többet teljesítettek, az ezekről szóló dokumentációkat elkészítették, így ezek értéktárba történő felvételéről szükséges dönteni. A dokumentáció ismertetése után javasolta, hogy az Almádi Bencés Apátság romjait mint épített környezetet - vegyék fel a helyi értékek nyilvántartásába. Ugyancsak javasolta, hogy kezdeményezzék ennek felvételét a megyei értékek közé is azzal a kéréssel, hogy a Veszprém Megyei Értéktár egyetértése és javaslata esetén vegyék fel azt az országos értékek közé is. 1/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága az Almádi Bencés Apátság romjai t

2 - 2 - Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Megbízza a bizottság ét, hogy erről a Veszprém Megyei Értéktár Bizottságot értesítse, a dokumentációt részükre küldje meg. A bizottság véleménye szerint a fenti érték országos jelentőségű, szerepel Magyarország Műemlékjegyzékében, ez is indokolja a Nemzeti Értéktárba történő felvételét, amelyet az is kér és kezdeményez. Gulyás Erzsébet a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy az Országos Műemlékek Jegyzékében már szereplő Nepomuki Szent János római katolikus plébániatemplomot mint épített környezet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság. 2/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága a Nepomuki Szent János római katolikus plébániatemplom -ot Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy a Bölcsőcske - t mint kulturális örökséget - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság.

3 - 3-3/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága a Bölcsőcske kulturális népszokást Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy a katolikus templom előtt lévő I. és II. világháborús hősök emlékére állított emlékművet mint épített környezetet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság. 4/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága az I. és II. világháborúban elhunyt hősök emlékműve -t Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy a katolikus templom előtt lévő Szentháromság szobrot mint épített környezetet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság.

4 - 4-5/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága a Szentháromság szobrot Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy az Almádi Bencés Apátság romjainál lévő emlékoszlopot mint épített környezetet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság. 6/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága az Almádi Bencés Apátság romjainál lévő emlékoszlop -ot Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy az Erdészet udvarán álló Azokért akik az erdőt szolgálták kopjafát mint épített környezetet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság.

5 - 5-7/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága az Azokért akik az erdőt szolgálták kopjafát Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet - a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy a Hősök könyve díszkiadványt mint kulturális örökséget - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság. 8/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága a Hősök könyve díszkiadványt Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet - a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy a Petőfi utca 22. szám előtt lévő platánfát mint természeti környezetet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság.

6 - 6-9/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága a Petőfi utca 22. szám előtt lévő Platánfa -t Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet - a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy az Iskola u.1. szám alatt lévő épület falán lévő Arany János - emléktáblát mint épített környezetet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság. 10/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága az Iskola utca 1. szám alatti épület falán lévő emléktáblát Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet - a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy a Petőfi u.12. szám alatt lévő épület falán lévő Petőfi Sándor - emléktáblát mint épített környezetet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság.

7 - 7-11/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága a Petőfi utca 12. szám alatti épület falán lévő emléktáblát Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet - a dokumentáció ismertetése után - javasolta, hogy a római katolikus templom előtt lévő Tízparancsolat - emlékkövet mint épített környezetet - nyilvánítsa helyi értékké a bizottság. 12/2015.(XI.10.) É.tár biz. számú h a t á r o z a t o t: testülete Települési Értéktár Bizottsága a Tízparancsolat emlékkövet Felkéri a bizottság ét, hogy a döntés Gulyás Erzsébet kérte, hogy az előző ülésen még felsorolt helyi értékké nyilvánításra jelölt értékeket is folyamatosan dolgozzák fel a bizottság tagjai. Kérte Takács Péter polgármestert, hogy a község honlapjára tegyen fel felhívást valamint a rövidesen esedékes közmeghallgatáson is kérje fel a lakosokat javaslattételre.

8 - 8 - Tájékoztatásul elmondta, hogy a rövidesen lejáró pályázat benyújtásához megkereste az Erdélyi testvértelepülés, Szucság illetékeseit a pályázat támogatottságához, de mivel ott közigazgatásilag más a rendszer ilyen rövid időn belül nem tudják biztosítani az ehhez szükséges iratokat így sajnos ez a pályázat most számunkra nem aktuális. Mivel más észrevétel, felvetés, javaslat nem hangzott el így megköszönte a részvételt és az ülést 19 órakor bezárta. kmf. Török Józsefné jkv. vezető Gulyás Erzsébet biz.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8295 Taliándörögd,

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-3/2016.

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 1101-1/2016.

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-16/2013.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 373-1/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2014. január 30-án /csütörtökön/ 18.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-12/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. június 6-án /szerdán/ 18 órai

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-9/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 28-án /hétfőn/ 18,30

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 372-1/2014.

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 155-8/2010. J e g y z ő k ö n y v Készült: Képviselő-testülete, valamint Hegyesd község Önkormányzata

Részletesebben

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v

Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 45-1/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulásának 2017. február 1-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 3117-4/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2013. október 30-án /szerdán/ 18.05 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-10/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. június 20-án, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt ülés)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/40-4/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-1/2013.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 11-6/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 31-én /szerdán/ 19.15 órai

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 187-10/2008. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző J e g y z ő k ö n y v K é s z ü l t: Az ülés helye: Jelen vannak Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2017. szeptember 13-án 15,00 órakor megtartott nyilvános üléséről Önkormányzati

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Szám: 46-6/2017.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Tel: 87/435-055. Száma: 1092-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8295 Taliándörögd,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 6/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2016. április 18-án 15 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által május 4-én /szerdán/ 17 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről.

Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által május 4-én /szerdán/ 17 órai kezdettel megtartott rendes nyilvános üléséről. Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat 8296 Monostorapáti, Petőfi u.123. Száma: 1099-3/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Roma Nemzetiségi Önkormányzat által 2016. május 4-én /szerdán/

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év június hó 17. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszama. JEGYZŐKÖNYV Bari a h i d a Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év június hó 17. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszama Kódja 23/201 ő.fvi. 17.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV. N a p i r e n d

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV. N a p i r e n d JEGYZŐKÖNYV Szám: 10/2017. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2017. augusztus 14-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 28-án 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének

Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa május 13-án (kedden) de órai kezdettel megtartott társulási ülésének 5/2014. Napirend: Alsó- Tisza-menti Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa 2014. május 13-án (kedden) de. 10.00 órai kezdettel megtartott társulási ülésének Jegyzőkönyve 1. Gondozási Központ Rózsafüzér

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 332-8/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzati Képviselőtestülete,

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 9/2013. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. június 19-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV

KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE. Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV KARAKÓSZÖRCSÖK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETE Szám:16/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. február 17. napján 16.30 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 83 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2014. június 23-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal Tanácsterme Monostorapáti, Petőfi u Társulási Tanács tagja

J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti Közös Önkormányzati Hivatal Tanácsterme Monostorapáti, Petőfi u Társulási Tanács tagja Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Száma: 1098-1/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült: Intézményfenntartó Társulása 2016. január 27-én /szerdán/ 19.00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCETOMAJ TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE LESENCEFALU TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE UZSA TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 4-én órakor megtartott nyilvános üléséről.

Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének január 4-én órakor megtartott nyilvános üléséről. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/1/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. január 4-én

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: 11-8/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 19-én /hétfőn/ 18.00 órai

Részletesebben

Tanácsa által október 17-én /szerdán/ 18:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről. Társulási Tanács tagja

Tanácsa által október 17-én /szerdán/ 18:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli, nyilvános üléséről. Társulási Tanács tagja Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai Intézményfenntartó Társulása 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. Szám: M/63-5/2018. J e g y z ő k ö n y v Készült: Helye: Monostorapáti és Hegyesd községek Óvodai

Részletesebben

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. október 19-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve 263/2016. (X.19.) határozat Vasas Miklósné bánhorváti lakos részére a Nyugdíjasházban

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.)

J e g y z ő k ö n y v. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva, Petőfi u. 1.) J e g y z ő k ö n y v Készült: Ligetfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. november 27- án 18 óra kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzati hivatal helyisége ( 8782 Ligetfalva,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Egeralja község képviselő-testületének október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Egeralja Szám: 231-12/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Egeralja község képviselő-testületének 2013. október 30-án 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Tahitótfalu Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 23-án megtartott nyílt, rendkívüli üléséről. Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testülete Szám: 9/2015 Határozatok száma: 80-83/2015.(03.23.) Rendeletek száma: - Tárgyalt napirendi pontok: JEGYZŐKÖNYV 2015. március 23-án megtartott nyílt,

Részletesebben

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 40-32/2010. 1. Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/352-201 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. április 21-én 18,05 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete március 26-án (csütörtökön) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének 4/2009. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. március 26-án (csütörtökön) du. 16. 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 1) A Szent László Általános

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2017. november 23-án, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt

Részletesebben

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK

ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. április 29-ei nyilvános ülésének. j e g y z ő k ö n y v e HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. április 29-ei nyilvános ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 152-3/2013. HATÁROZATOK Tartalom: KÓD 8/2013.(IV.29.) határozat

Részletesebben

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e A L S Ó N E M E S A P Á T I Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. június 28-ai ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 149-7/2013/ANA. Tartalom: HATÁROZATOK KÓD 60/2013.(VI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. január 23-án, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt ülés)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 104 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. június 13-án megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: A községháza nagyterme. Jelen vannak: mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2018. február 22-én, Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében Nagyecsed Város Önkormányzati Képviselő-testület Szociális Bizottságának üléséről (Zárt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. augusztus 06. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

rpápakovácsi KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-11/2012. JEGYZŐKÖNYV

rpápakovácsi KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-11/2012. JEGYZŐKÖNYV rpápakovácsi KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8596 Pápakovácsi, Fő u. 19. Szám7-11/2012. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pápakovácsi, Ganna, Döbrönte Kup, Nóráp Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-2/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2014. február 12-én 17 órakor megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 3596 Szakáld, Aradi út. 4. Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.május 13. napján megtartott ülésén. Jelen vannak:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 75 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2015. július 2-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: 80-11/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2013. szeptember

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének február 16-án 14 órakor megtartott rendkívüli nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910 1. sz. példány Szám: 469-5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9/2014. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2014. május 8-án megtartott rendkívüli üléséről Határozatok száma: 29-30. TARTALOMJEGYZÉK HATÁROZATOK: 29/2014.(V.08.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 12/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. november 29-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 8/2015. Készült Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. május 28-án 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen voltak:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja

JEGYZŐKÖNYV. Kissziget. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete. 2015. év június hó 5. napján. Határozatok: Sorszáma. Kódja JEGYZŐKÖNYV Kissziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2015. év június hó 5. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 19/2015.(VI.05.) 20/2015.(VI.05.) Rendeletek: Sorszáma

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Szakáld Közésg Önkormányzata Képviselő testülete 3596 Szakáld, Aradi u. 4 Jegyzőkönyv Készült: Szakáld Község Önkormányzata képviselő testülete 2013.július 03. napján megtartott rendkívüli ülésén. Jelen

Részletesebben

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei

Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya Község Önkormányzat és Farkasgyepű Község Önkormányzat Képviselő-testületei 2014. június 30-i nyilvános, együttes ülésének anyaga Városlőd Község Önkormányzat, Csehbánya

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Község képviselő-testület Kamond Szám: 372-14/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kamond község képviselő-testületének 2013. október 29-én 18 óra 30 perctől megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte.

Valente József képviselő távolmaradása okát előzetesen jelezte. 1 Szám: 20-50/2011. TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT SÜMEGPRÁGA 8351 SÜMEGPRÁGA, RÁKÓCZI U. 17. T/F: 87/350-587 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011. október 6-án 17,45 órakor kezdődött nyilvános üléséről. Az ülés

Részletesebben

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV JEGYZŐKÖNYV Szám: 7/2012. Készült Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2012. április 25-én 19 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma.

JEGYZŐKÖNYV. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 30. napján. megtartott nyilvános üléséről. Határozatok: Sorszáma. JEGYZŐKÖNYV Ki ssziget Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év május hó 30. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 16/2016.(V.30.) 17/2016.(V:30.) 18/2016.(V.30.) 19/2016.(V.30.)

Részletesebben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3-9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2012. május 3-án Határozatok: MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL Sorszáma: Kódja 35/2012. (V.03.) F5 36/2012. (V.03.) F4 37/2012.

Részletesebben

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről

Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete január 28-án 17,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről Lovászpatona Község Önkormányzata Lovászpatona, Kossuth tér 2. Szám: 39-2/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Lovászpatona Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2016. január 28-án 17,00 órai kezdettel

Részletesebben

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-21/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. december 28. napján MEGTARTOTT TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 98/2010. (XII.28.) Z1 99/2010.

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu.

Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. Sárisápi Polgármesteri Hivatal 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014.

Részletesebben

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL 1-8/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PETRIVENTE KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2010. június 17. napján MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL Határozatok: Sorszáma: Kódja 39/2010. (VI.17.) Z1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Jelen vannak: Orsós István elnök Orsós Sándor elnök-helyettes Orsós Róbert Lajos képviselő, jegyzőkönyv-hitelesítő ROMA NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT 8455. PUSZTAMISKE Szám: 2-2/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztamiske Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 21-én (hétfő) 15,00 órai kezdettel

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testület Szám: B/16-18/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Balatonmagyaród Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 3. napján 18,20 órakor

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről. Önkormányzati Képviselő-testület V A N Y O L A Szám: 8/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Vanyola község Önkormányzati Képviselő-testülete 2013. május 27-én 08,00 órakor megtartott nyilvános üléséről.

Részletesebben

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő

dr. Üveges István polgármester Barcsák Pálné képviselő Darnyiné Kövesdi Erzsébet képviselő Orosz Ferenc alpolgármester Tőzsér László képviselő ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 11/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szám: 14/2013.

JEGYZŐKÖNYV. Szám: 14/2013. JEGYZŐKÖNYV Szám: 14/2013. Készült 2013. október 9-én 18 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Pápateszér, Petőfi u. 17. Jelen voltak: Szalczer György polgármester Völfinger Béla

Részletesebben

Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 19-én megtartott. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v

Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 19-én megtartott. nyílt üléséről készült. j e g y z ő k ö n y v FELSŐSZÖLNÖK Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. július 19-én megtartott nyílt üléséről készült j e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Felsőszölnök Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Csömödér. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év május hó 14. napján megtartott. nyilvános üléséről. JEGYZŐKÖNYV Csömödér Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. év május hó 14. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 30/2014.(V.14.) 31/2014.(V.14.) 32/2014.(V.14.) Z1 Z1

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 476-12/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség és Őcsény Község Önkormányzata

Részletesebben

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről.

Készült a kerecsenyi Képviselő-testület október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Készült a kerecsenyi Képviselő-testület 2010. október 13-án 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége Kerecseny, Deák F. u. 52. Jelen vannak: polgármester, Bonyai József,

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 7/2014. Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2014. június 27-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Jegyzőkönyve Napirend: A polgármester beszámolója a két

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről

Jegyzőkönyv. A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás március 30-i üléséről Jegyzőkönyv A Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 2010. március 30-i üléséről Tartalomjegyzék 1/2010. (III. 30.) TT. A 2010. március 30-i Dél-alföldi Környezetvédelmi Társulás 4. o. napirendi pontjainak

Részletesebben

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése

HATÁROZATOK ALSÓNEMESAPÁTI 66/2013.(VIII.09.) határozat a Védőnői Szolgálatot Fenntartó Egészségügyi Társulás megszüntetése A L S Ó N E M E S A P Á T I és N E ME S A P Á T I Községek ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2013. augusztus 9-ei együttes ny i l v á n o s ülésének j e g y z ő k ö n y v e Szám: 151-2/2013/ANA. Tartalom:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete december 22.napján megtartott ülésen.

Jegyzőkönyv. Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete december 22.napján megtartott ülésen. Nemesbikk Község Önkormányzata Képviselő testülete 3592 Nemesbikk Petőfi út 13. Jegyzőkönyv Készült: Nemesbikk Község Önkormányzata képviselő testülete 2014. december 22.napján megtartott ülésen. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

Fertőd Város Képviselő-testülete

Fertőd Város Képviselő-testülete Fertőd Város Képviselő-testülete 5/2011. SZÁMÚ J E G Y Z Ő K Ö N Y V 2011. február 21. napján megtartott RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉRŐL Készült: 4 példányban. Fertőd Város Képviselő-testülete 5/2011. számú J E G

Részletesebben

Pénzügyi Ellen rz, Foglalkoztatáspolitikai és Településfejlesztési Bizottsága

Pénzügyi Ellen rz, Foglalkoztatáspolitikai és Településfejlesztési Bizottsága 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13/2011. Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete Pénzügyi Ellen rz, Foglalkoztatáspolitikai és Településfejlesztési Bizottsága 2011. szeptember 15-én

Részletesebben

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48.

VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. VESZPRÉMI UKRÁN NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8200 Veszprém, Rózsa u. 48. Szám: KOZP/868/5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Veszprémi Ukrán Nemzetiségi Önkormányzat 2016. március 4-én

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete szeptember 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének 14/2013. Napirend: Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. szeptember 27.-én (pénteken) du. 13. 00 órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének Az ülés napirendje: Jegyzőkönyve 1.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ráckeve Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának 2014. március 31-én megtartott üléséről Az ülés helye: Ráckevei Polgármesteri Hivatal I. emelet kisterem 2300 Ráckeve, Szent István

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Magyarkeresztúr Önkormányzat Képviselő-testülete 9346. Magyarkeresztúr, Kossuth u. 42. 10/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Magyarkeresztúr Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. szeptember 20-án

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 15-én 18,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 152-16/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont: Jegyzőkönyv Készült: a Balatonudvari Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 15. napján de. 8.30 órakor megkezdett rendes nyílt üléséről az önkormányzat hivatali kirendeltségének helyiségében.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-1/2016 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben