TIFFANY REISZ A SZIRÉN EREDENDŐ BŰNÖSÖK ELSŐ lyan nincs, hogy londoni köd - soha nem is létezett. A legendás londoni köd csak mese. A O valóságban a londoni köd inkább szmog, amely az ipari forradalom tetőpontján ezreket ölt meg, mérgező karjait a város a torkukra fonta, és megfojtotta őket. Zách Easton tudta, hogy a Royal House Publishing irodáiban őt Londoni Köd néven tartják számon - ezt a becsmérlő gúnynevet egy szerkesztőtársa ragasztotta rá, aki helytelenítette Zách merev viselkedését. Zách nem kedvelte sem a gúnynevét, sem a szerkesztőt, akinek köszönhette. De ma elhatározta, hogy megfelel neki. Zách - ahogy azt előre sejtette - a hivatalos munkaidő letelte után is benn találta John-Paul Bonner-t, a Royal House Publishing felelős főszerkesztőjét. J. P. az irodájában ült a földön, körülötte, miniatűr Stonhenge-et formálva, kézirathalmok tornyosultak. Zách megállt az ajtóban, és nekidőlt a fél fának. Lenézett a főszerkesztőjére, és nem szólt semmit. Nem kellett megmondania J. P.-nek, miért van itt. Mindketten tudták.
- A Halál az Easton-ködön keresztül érkezik hozzám - mondta J. P. a földön ülve, ahogy újabb köteteket válogatott át. - Meglehetősen költői halálnem. Feltételezem, azért jött ide, hogy megöljön. A 64 éves, ősz szakállú, szemüveges J. P. maga volt a megtestesült irodalom. Zách általában szeretett szójátékokat játszani vele, de ma nem volt kedve valamilyen ügyes válasszal visszavágni. - Igen. Igen? - ismételte J. P. - Csak igen? Nos, rövidség lévén lelke minden okos beszédnek Segítsen fel egy öregembert a földről, Easton, jó? Ha meghalok, akkor akár állva is meghalhatok. Zách felsóhajtott, belépett az irodába, lehajolt, és felsegítette J. P.- t. J. P. hálásan hátba veregette Zach-et, és beleroskadt az íróasztala mögött álló székébe. - Már úgyis halott vagyok. Sehol nem találom azt az istenverte Hamlet kefelevonatot, amit John Warrennek ígértem. Tegnap postára kellett volna adnom. De a mondás szerint a boldogság titka a jó egészség és a rossz emlékezőtehetség, én pedig nagyon, nagyon boldog ember vagyok. Zách egy pillanatig nézte J. P.-t, és némán átkozta azért, mert olyan szeretetreméltó. Főnöke iránti ragaszkodása ezt a beszélgetést még kellemetlenebbé tette. Zách odament J. P. könyvespolcához, és végigfuttatta ujjait a tetején. Ismerte J. P. azon szokását, hogy olyan helyeken tartja a fontos iratokat, ahová még ő sem ér fel. Zách talált egy halom papírt, és levette. J. P. íróasztalára dobta, és figyelte, ahogy kisebb porfelhő száll fel belőle.
- Áldja meg az Isten - mondta J. P. némi köhécselés közepette, és a szívére tette a kezét. - Megmentette az életemet. Most viszont én leszek az, aki megölöm. J. P. végigmérte Jacket, és helyet mutatott neki az íróasztal előtt álló széken. Zách vonakodva leült, és szürke kabátját szinte páncélként vonta maga köré. - Nézze, Easton... - kezdte J. P., de Zách csak ennyi időt hagyott neki. Nóra Sutherlin? - Zách annyi undorral ejtette ki a nevet, amennyivel csak tudta; e pillanatban meglehetősen mély volt benne az utálat. - Ugye tréfál? Igen, Nóra Sutherlin. Végiggondoltam, megnéztem az eladási vetületeket. Szerintem meg kellene szereznünk. Azt akarom, hogy maga dolgozzon vele. Nem dolgozom vele! Amit művel, az színtiszta pornográfia. Nem pornográfia - J. P. Zach-re pillantott a szemüvege fölött hanem erotika. Nagyon is jó erotika. Sejtelmem sem volt róla, hogy létezik jó erotika. Két szó: Anais Nin - vágott vissza J. P. Még két szó: Booker-díj - válaszolta Zách. J. P. hangosan kifújta a levegőt, és hátradőlt a székében. - Easton, ismerem a múltját. Maga az egyik legtehetségesebb szerkesztő a könyvszakmában. Nem fizettem volna azért, hogy idehozassam New Yorkba, ha nem lenne az. Igen, a szerzői nyertek Booker-díj at. És Whitbread-díjat, Silver Daggers-t... És Sutherlin legutóbbi könyve jobban fogyott, mint a maga Whitbreadje és
Silver Daggers-e együttesen. Recesszió van, ha nem vette volna észre. A könyv luxuscikk. Ha valamit nem lehet megenni, manapság senki nem veszi meg. Tehát Nóra Sutherlin a válasz? - kérdezte kihívóan Zách. J. P. elvigyorodott. - Janié Bürke a Timesnál a legutóbbi könyvéről azt írta, hogy rendkívül zabálnivaló. Zách megrázta a fejét, és utálattal bámult a plafonra. - Ez a nő maximum szennyíró - mondta Zách. - Az agya a szennycsatornában van, a könyvei is ugyanoda valók. Nem lennék meglepve, ha a legutóbbi kiadójának az irodája is a szennycsatornában lenne. Lehet, hogy szennyíró, de most már a miénk. Vagyis a mayáé. Ez nem a My Fair Lady. Én nem Henry Higgins professzor vagyok, az a nő pedig nem a nyavalyás Eliza Doolittle. Bárki is ez a nő, istentelenül jól ír. Maga is tudná, ha venné a fáradságot, hogy elolvassa valamelyik könyvét. Otthagytam Angliát ezért az állásért. - emlékeztette főnökét Zách. - Európa egyik legtiszteletreméltóbb kiadójától léptem ki azért, mert a legjobb fiatal amerikai írókkal akartam együtt dolgozni. Ez a nő fiatal. És amerikai. Nem azért hagytam el Angliát, az életemet... - Zách elhallgatott, mielőtt még kimondta volna: a feleségemet. Végül is a neje hagyta el őt. A könyvben nagy lehetőségek rejtőznek. Sutherlin azért hozzánk hozta el, mert
készen áll váltani. Adjon neki egy fontért cserébe húsz shillinget, ha váltani akar. Hat hét múlva Los Angelesbe utazom. Nem akarom elhinni, hogy azt kéri tőlem, hogy mindent dobjak félre, és az utolsó hat hetemet Nóra Sutherlinnék adjam! Esélytelen. Láttam a naptárát, Easton. Nincs annyira tele, hogy ne tudna együtt dolgozni Sutherlinnel, miközben elvarrja az itteni szálakat. Ne mondja, hogy nincs rá ideje. Mindketten tudjuk, hogy inkább hajlandósága nincsen. Jól van. Sem időm, sem hajlandóságom nincs arra, hogy erotikus könyv szerkesztője legyek, még ha jó erotikus könyvről is van szó - már ha létezik ilyen. Nem én vagyok itt az egyetlen szerkesztő. Adja Thomas Finley-nek. - Zách a legkevésbé kedvelt munkatársát nevezte meg, akitől a gúnynevét kapta. - Vagy akár Angié Clarknak. Finley-nek? Annak a buzinak? Kikezdene Sutherlinnel, aki élve falná fel. Fia pofon ütnéd Finley-t, azt sem tudná, hogyan produkáljon egy rendes orrvérzést. Zách majdnem helyeslően felnevetett, majd eszébe jutott, hogy végül is vitatkozik J. P.-vel. - Na és Angié Clark? -Ő most túl elfoglalt. Másrészt... - Másrészt mi? - akarta tudni Zách. Fél Sutherlintől. Ezért nem hibáztathatom - mondta Zách. - Flallottam, hogy felnőtt férfiak is csak suttogva merik kiejteni a nevét a bulikon. A pletyka szerint az első
könyvszerződéséhez kifeküdte az utat. Én is hallottam ezt a pletykát. De ehhez a szerződéshez semmi ilyesmit nem csinált. Sajnos - tette hozzá J. P. huncut vigyorral. Olvastam Rachel Bell blogján, hogy csak piros ruhában hajlandó kilépni az utcára. Bell szerint Sutherlinnek egy tizenhat éves fiú a személyi asszisztense. J. P. Zachre mosolygott. - Azt hiszem, Sutherlin jobban szereti a gyakornok megnevezést a személyi asszisztensénél. Zách majdnem megfulladt tehetetlenségében. Már indult volna haza, a kabát is rajta volt, amikor valamilyen démoni hang azt súgta neki, hogy nézze meg még egyszer a céges e-mailjeit. Jött egy levele J. P.-tői, amelyben közölte, gondolkodik rajta, hogy megszerezze Nóra Sutherlint, az erotikus könyvek szerzőjét és legújabb könyvét a nagy, őszi-téli kiadási hullámhoz. És mivel Zach-nek úgysincs különösebb dolga addig, amíg pár hét múlva el nem utazik L. A.-be... - Nekem az kell, hogy maga csinálja. Maga, és nem más - mondta J. P. Miért én vagyok az egyetlen, aki elbír ezzel a nővel? Elbír vele? - J. P. felkuncogott, mielőtt komolyra fordította volna a szót. - Hallgasson ide - senki nem bír el Nóra Sutherlinnel. Nem, egyszerűen maga az embereim közül az egyetlen, aki lépést tud tartani vele. Easton... Ah! Hallgasson meg, kérem! Zách nagyot nyelt, és egy pillanatra megenyhült. Meglehetősen ritka volt, amikor
John-Paul Bonner valakit a keresztnevén szólított. - Ez a nő limonádékat ír, J. P. - mondta Zách halkan. - Utálom a limonádékat. J. P. együtt érzőén nézett rá. - Tudom, hogy maga tavaly megjárta a poklot. Találkoztam a feleségével, Grace-szel, emlékszik? Tudom, mit veszített. De Sutherlin... Az a nő jó. Szükségünk van rá! Zách lassan mély levegőt vett. - Aláírta már a szerződést? - kérdezte Zách. -Nem. Még körvonalazzuk a feltételeket. - Szóbeli megállapodás már született? J. P. óvatosan végigmérte. - Még nem. Azt mondtam neki, hogy meg kell néznünk a számokat, és jelentkezünk, de inkább hajiunk az igen felé. Miért? Majd én beszélek vele. Kezdetnek jó. De előtte elolvasom a kéziratot. Ha azt gondolom, hogy egy szemernyi esélye is van, hogy a nő, vagyis mi, valami rendeset ki tudunk hozni a könyvéből, akkor nekiadom az utolsó hat hetemet. De a könyv nem megy nyomdába, amíg én a beleegyezésemet nem adom rá. J. P. tekintetét Zach-éba mélyesztette. Zách nem volt hajlandó pislogni vagy félrenézni. Megszokta, hogy a végső szó az övé a könyvek terén. Nem akart
lemondani erről a hatalomról, sem J. P, sem Nóra Sutherlin, sem senki kedvéért. - Easton, egyetlen Dán Brown-könyv jobban fogy egy hónap alatt, mint egy könyvesbolt egész költészet szekciója öt év alatt. Sutherlin pornográfiája, ahogy maga nevezi, sok költészetet elvinne a hátán. A kezembe akarom kapni a szerződést, J. P., különben még csak nem is találkozom a nővel. J. P. hátradőlt a székében, és hangosan kifújta a levegőt az orrán keresztül. - Jól van. Sutherlin a magáé. Szép kis háza van Connecticutban. Menjen vonattal. Vagy kocsival. Nem érdekel. Azt mondta, hétfőn otthon lesz. Rendben van. - Zách tudta, hogy valószínűleg biztonságban van. Amikor olyan hangulata volt, Zách könyörtelen tudott lenni egy- egy szerzőhöz a könyve fogyatékosságait illetően. A nagy írók elfogadták a kritikát. A ponyvaszerzők képtelenek voltak elviselni. Ha elég keményen viselkedik a nővel, könyörögni fog egy másik szerkesztőért. Mivel a vita holtpontra jutott, Zách fáradtan felemelkedett a székéből, és felfelhúzott, sajgó váltakkal az ajtó felé indult. Kis köhögés állította meg, mielőtt elhagyta volna az irodát. J. P. nem nézett a szemébe, csak végigfuttatta ujját a Hamlel kefelevonatának első oldalán. - Majd olvassa el ezt a könyvet, ha kijön - mondta J. P., és megkopogtatta a lapot. - Hamlet tettetett őrültségének roppant izgalmas elemzése - Én csak fölszéllel vagyok bolond... De ha délről fú, én is megismerem a sólymot a gémtől - fejezte be Zách a híres
idézetet. Sutherlin is csak annyira bolond, mint Hamlet. Ne higgyen el mindent, amit hall róla. A hölgy is megismeri a sólymot a gémtől. A hölgy? J. P. lehunyta a szemét, és nem válaszolt a sértésre. Zách ismét megfordult, hogy távozzon. - Tudja, maga még mindig fiatal, Easton, és túl jóképű is, ami a kárára válhat. Egyszer próbálja ki, milyen. Micsoda? Az őrület? - kérdezte Zách és a könyv felé biccentett. Nem. A boldogság. A boldogság? - Zách engedélyezett magának egy keserű mosolyt. - Attól félek, hogy ehhez túl jó az emlékezőképességem. Zách visszatért az irodájába. Asszisztense, Mary otthagyta Nóra Sutherlin kéziratát az asztalán egy mappával együtt. Zách kinyitotta a mappát, és átfutotta Sutherlin életrajzát. Harminchárom éves volt, egy évtizeddel fiatalabb, mint ő. Az első könyve huszonkilenc éves korában jelent meg. Azóta öt művet írt; második, Vörös című könyve kisebb szenzációt keltett - remek eladási adatok, nagy felhajtás. Zách tanulmányozta a mappában levő számokat, és megértette, hogy J. P. miért akarja annyira megszerezni ezt a nőt. Minden újabb könyvvel szinte megduplázódtak az eladásai. Zách végigfuttatta a fejében azt a keveset, amit az erotikus regényírókról tudott. Manapság az erotikus irodalom volt a könyvkiadás egyetlen növekvőben levő
területe. De a könyvkiadásnak nem a pénzről kellene szólnia, hanem a művészetről. Zách a szemétbe hajította Sutherlin életrajzát és az eladási vetületi kimutatást. Szerkesztői filozófiáját a régi Új Kritikusoktól kölcsönözte: a lényeg maga a könyv. Nem a szerző, a piac vagy az olvasó, de az ember a könyvet csak a könyv alapján ítéli meg. Nem kellene, hogy érdekelje Nóra Sutherlin magánélete, amely állítólag ugyanolyan heves, mint a prózája. Csak a könyv fontos. És ő, Zách nem sokat remélt tőle. Zách gyanakodva szemlélte a kéziratot. Mary tudta, hogy kemény kötésben szereti olvasni a könyveket. De nyilván túlságosan is élvezte, hogy ezt kinyomtathatta számára. A skarlátvörös címlapon ott ragyogott a rikító, gothic betűtípussal szedett cím -A vigaszdíj. A szerkesztők szinte mindig megváltoztatták a címet, de Zachnek be kellett látnia, hogy ez elég érdekes választás egy erotikus regény címéül. Kinyitotta a kéziratot, és elolvasta az első mondatot. Nem akarom jobban megírni ezt a történetet, mint amennyire te el akarod olvasni.h Zách megállt az olvasásban; valami régi, ismerős suttogás árnyékát érezte a válla fölött. Lerázta magáról az érzést, és újra elolvasta ezt a sort. Majd a következőt és a következőt... MASON k izonyos napokon Zách gyűlölte a munkáját. Magát a szerkesztést imádta B - fogni egy, az igazi nagyság ígéretét magában hordozó regényt, és
valóban naggyá tenni. De a politikát utálta, utálta a költségvetési válságokat, gyűlölte, ha egy zseniális, de csak félig sikeres szerzőt el kellett engednie, hogy egy jobb eladásokat mutató, silány írónak helyet adjon... És most kénytelen levonszolni magát Connecticutba, hogy találkozzon valami elmebeteg, trágárságokat összehordó nővel, aki valahogy meggyőzte a könyvkiadás egyik legnagyobb bölényét arról, hogy megérdemli a regényműfaj egyik legjobb szerkesztőjét. Igen, bizonyos napokon gyűlölte a munkáját. Ma egészen biztosan érezte, hogy a munkája is gyűlöli őt. Zách leparkolta J. P. kocsiját egy meglehetősen különös, kétemeletes, Tudorstílusú ház előtt, az unalmas és prózai külvárosban. Ellenőrizte a címet, az irányt, és a házra bámult. Itt lakik Nóra Sutherlin - a hírhedt erotikus írónő, akinek a könyveit annyiszor tiltották be, ahányszor lefordították őket? Zách úgy gondolta, inkább a saját nagyanyja lakhatna itt, aki teát és aprósüteményt erőltet rá a kisgyerekekre. Nehéz sóhajjal a bejárati ajtóhoz lépett, és megnyomta a csengőt. Röviddel azután lépéseket hallott közeledni - határozott, férfias koppanásokat. Zách megengedte magának, hogy elgyönyörködjön a gondolatban, miszerint a Nóra Sutherlin egyszerűen egy, az ötvenes évei közepén járó, túlsúlyos pasas írói álneve. Egy férfi nyitott ajtót. Nem, nem férfi - fiú. Egy álmos mosolyú fiú állt vele szemben, aki pizsamanadrágot és egy csomó kendernyakláncot viselt, az egyiken kis ezüstkereszt fityegett.
- Tizenkilenc - mondta olyan táj szólással, amiről Zách azonnal felismerte a Délt. - Nem tizenhat. Csak a jó híre miatt meséli mindenkinek, hogy tizenhat éves vagyok. A jó híre miatt? - kérdezte Zách. Megdöbbent, hogy a kamasz gyakornokról szóló pletyka mégis igaz. A fiú megvonta szeplőtől pettyes vállait. - Ő mondja így. Wesley Railey. Csak Wes. - Zachary Easton. Azért jöttem, hogy találkozzam a... a munkaadójával. A fiú, Wesley, felnevetett és a fiatalság kecses bágyadtságával kisimított egy sötétszőke hajtincset a szeméből. - A munkaadóm erre található - mondta, eltúlozta a déli tájszólást a komikus hatás kedvéért. Zách belépett a házba, és úgy találta, hogy kényelmes, otthonos, bár kissé túlzsúfolt, sok a bútor és a könyvespolc. - Tetszik az akcentusa. Maga brit, ugye? Az utóbbi tíz évben Londonban éltem. Maga sem az a kimondott őslakos. Kentucky. De az anyám georgiai leányzó, szóval innen ez a nagy kavarodás. Próbálom leszoktatni magam róla, de Nóra nem engedi. Imádja a táj szólást. Ez nem illik hozzá - mondta Zách, mialatt Wesley felemelt egy V-nyakú, fehér pólót egy halom összehajtogatott mosott ruháról, és felhúzta. Zách megszemlélte a fiú keskeny, de izmos alakját, és eltűnődött, hogy Nóra Sutherlin minek bajlódott a gyakornokálcával. Az, hogy egy harminchárom éves nőnek tizenkilenc éves szeretője van, eléggé szégyenletes, de semmiképp nem
törvénybe ütköző. Wesley átvezette egy apró előszobán. Kopogás nélkül belökött egy ajtót. - Nor, Mr. Easton van itt. Oldalt lépett, és Zách meglepetten pislogva bámult a hírhedt Nóra Sutherlinre. Az általa hallott pletykák alapján valamiféle vörös bőraihába öltözött amazont várt, aki rövid szárú ostort hord magánál. Helyette egy halvány bőrű, apró szépséget talált, aki göndör, fekete haját lazán fogta össze a nyakszirtjén. Vörös bőrruhának híre-hamva sem volt. A nő férfias stílusú, kék pizsamát viselt, amelyen a mintát - hajói látta -kis, sárga kacsák jelentették. A nő lába az íróasztal tetején pihent, a számítógép billentyűzetét az ölében tartotta. Gyors, fürge ujjakkal gépelt, nem szólt semmit, és csak csábító profilját mutatta feléjük. - Nóra? - sürgette Wesley. Van egy ropogós, új százdollárosom annak, aki mond egy jó szinonimát nekem a döf igére. Rajta! - mondta a nő, hangja egyszerre volt mézesmázos és kaján. Habár Zachet irritálta a fölényesen könnyed viselkedés és a sajnálatos vonzerő, azon kapta magát, hogy végigfut magában elméje jelentős kincstárán. - Szúr, bök, tol, nyom - sorolta a szavakat. A férfi lassú, fáradhatatlan döféseitől a nő megszédült... - mondta Nóra. - Mintha egy bokszmeccset közvetítenének. Az istenit már, miért nincsen jó szinonima a döf szóra? Ebbe pusztulok bele. Habár... - Félretette a billentyűzetet és először nézett szembe Zach- kel. - Szeretem, ha egy férfinak nagy a szókincse.
Zách gerince megmerevedett, amikor az évek óta látott legszebb nő mosolygott rá. A nő felállt, és mezítláb odalépkedett hozzá. - Miss Sutherlin - fogta meg Zách a feléje nyújtott kezet. - Hogy s mint? Apró termete miatt Zách finom kézszorítást várt. De a nő meglepően kemény ujjakkal ragadta meg a kezét. - Csodálatos az akcentusa - mondta Nóra. - Az egykori, Merseyside-i táj szólásnak nyoma sincs, ugye? Látom, megcsinálta a házi feladatát - válaszolta Zách. Megzavarta, hogy a nő láthatóan többet tudott róla, mint ő Nóráról. Már megbánta, hogy a szemetesben landolt az életrajza. - Azonban nem minden liverpooli beszél úgy, mint a fiatal Paul McCartney. Nagy kár. - A nő hangja suttogássá halkult, és folyamatosan bámulta őt. - Milyen nagy kár. Zách kényszerítette magát, hogy belenézzen a nő szemébe - aztán azt kívánta, bár ne tette volna. Elsőre ez a szem sötétzöldnek tűnt, de aztán Nóra pislogott, és a szín olyan éj sötétté változott, hogy szinte nem is emlékeztetett arra, amilyen az imént volt. Zách tudta, hogy a nő csak az arcát nézi, de úgy érezte, hogy kutató pillantása meztelenre vetkőzteti, tágra nyitja. Ismerte őt. Zách tudta és érezte, hogy a nő is tudja. Zách elhatározta, hogy kezébe veszi az irányítást, és visszahúzta a kezét. - Miss Sutherlin... Ja, igen. A munka. - Nóra visszafordult az asztalához. Zách körülnézett a
dolgozószobában, és még annál is több könyvet látott, mint amennyi a nappaliban volt: könyveket, füzeteket, papírhalmokat és sötét, fából készült iratszekrényeket. Egy gyors kérdés, Mr. Easton - mondta a nő, és belesüllyedt székébe. - Esetleg szégyellj azt, hogy zsidó? Tessék? - kérdezte Zách; azt hitte, nem hallotta jól. Nóra, hagyd abba! - feddte meg Wesley. Csak kérdezem - mondta a nő, és közönyösen legyintett. - A neve Zachary, de tulajdonképpen Zechariah-nak, vagyis Zakariásnak hívják, mint a héber prófétát. Miért változtatott nevet? A kérdés annyira személyes volt, és a nőnek annyira nem volt semmi köze hozzá, hogy Zách nem is akarta elhinni, hogy végül mégis válaszolt. - Születésem óta Zach-nek vagy Zacharynak hívnak. Csak hivatalos iratok kitöltésénél jut eszembe, hogy végül is Zechariah a nevem. - Zách igyekezett hűvös és közömbös hangon beszélni. Tudta, hogy csak akkor nyerhet, ha nyugodt marad, és nem hagyja, hogy a nő kihozza a sodrából, amire láthatóan nagyon vágyott. - És e pillanatban egyetlen dolgot szégyellek: ezt a kis hirtelen lejtőt a karrieremben. Azt várta, hogy a nő összerezzen vagy vitatkozni kezd. Ehelyett felnevetett. - Igazán nem hibáztatom érte. Foglaljon helyet, és meséljen! Zách óvatosan leült a viharvert, Paisley-mintás karosszékbe, szemben az íróasztallal. Majdnem keresztbe tette a lábát, de a mozdulat közepén megállt, amint lába egy szokatlanul hosszú, fekete plüsszsákot érintett a földön. Hallotta a
jellegzetes, idegesítő hangot, amikor fém ér fémhez. - Órára kell mennem - mondta Wesley, érezhetően nagyon mehetnékje volt. - Nem gond? O, kétlem, hogy abban a pillanatban, hogy kiteszed a lábad, Mr. Easton áthajol az íróasztalom fölött, és megbecstelenít - mondta a nő és kacsintott. - Sajnos. A szavak és a kacsintás hatására Zách elképzelte magát az aktust. Ugyanolyan gyorsan elhessegette magától a gondolatot, mint amilyen gyorsan a nő kimondta. Wesley szórakozott undorral rázta meg a fejét. - Mr. Easton, sok szerencsét! - mondta Wesley, és Zách felé fordult. - Ne játssza el, hogy lenyűgözi magát, akkor végül lenyugszik. Lenyűgöz? - ismételte Zách. - Kétlem, hogy ez a probléma felmerülne. Zách várta, hogy a szavai célt éljenek. Látta, ahogy Wesley szeme összeszűkül, de a nő csak nézett rá fekete szempillái sátra alól. - Óóó... - A nő szinte dorombolt. - Máris tetszik. Isten legyen irgalmas hozzánk! - Wesley ezzel a rövid imával kisietett a szobából. Zách megfordult a távozó fiú után. Nem volt benne biztos, hogy akaija, hogy kettesben hagyják ezzel a nővel. Gondolom, a fia - mondta, miután Wesley elment. A gyakornokom. Mondjuk. Ő főz rám, szóval amolyan mindenes. Bizalmas? Mindenes? Háziszolga - javasolta Zách, aki ismét munkára fogta kiterjedt szókincsét. - És meglehetősen ügyesen betanított háziszolga, mint azt látom.
Ügyesen betanított? Wesley? Szörnyen rosszul betanított. Arra nem tudom rávenni, hogy megbasszon. De nem hinném, hogy egyes- egyedül azért autózott idáig a városból, hogy a gyakornokomról beszélgessünk, bármennyire is imádnivaló. Nem, nem azért - Zách elhallgatott. Várt és nézte, ahogy Nóra hátradől a székében, és idegesítően bámul rá. Szóval... - kezdte a nő. - Azt látom, hogy nem kedvel engem. Ez azt jelzi, hogy legalább a nők terén jó ízlése van. Azt is jelzi, hogy hallott már rólam. Olyan vagyok, mint várta? Zách egy pillanatig bámult rá. Az utolsó három szerző, akikkel együtt dolgozott, az ötvenes évei végén, hatvanas évei elején járó férfi volt. Még soha életében nem látta őket pizsamában. És soha nem találkozott még olyan kényelmetlenül elbűvölő nővel, mint Nóra Sutherlin. - Alacsonyabb. Áldja meg az Isten a magas sarkút, igaz? És, mi az ítélet? J. P. azt mondta, hogy teljhatalmat ad magának a könyvet és engem illetően. Rég volt, mikor utoljára hagytam, hogy egy férfi uralkodjon fölöttem. Mondhatni, hiányzik. Az ítélet döntetlen. Akkor az esküdtszék eléggé jól el van látva. Perújrafelvételt kérek. Maga nagyon okos. Maga pedig nagyon jóképű. Zách fészkelődni kezdett a székben. Flörtöléshez sem volt hozzászokva az írói
részéről. Mindegy, ez a nő nem az írója. - Ez nem bók volt. Az okosság az amatőrök utolsó mentsvára. Én a könyveimben mélységet keresek, szenvedélyt, tartalmat. Szenvedély van nálam. A szenvedély nem a szex egyik megfelelője. Beismerem, hogy a könyve érdekes volt, és nem teljességgel érdem nélküli. Egy bizonyos ponton még a szívet is felfedeztem a sok hús mögött. Érzek egy apró de szócskát. De a szívverés nagyon gyenge volt. A páciens valószínűleg halálos beteg. A nő rápillantott, majd félrenézett. Zách látta korábban is ezt a tekintetet - a vereségé volt. Elijesztette a nőt, ahogy tervezte. De elgondolkodott, hogy miért nem örül neki jobban. - Halálos... - A nő visszafordult Zách felé. Új fény ragyogott a szemében. - Mindjárt itt a Húsvét - a feltámadás időszaka. A feltámadásé? Igazán? - mondta Zách, meglepődve a nő állhatatosságán. - Hat hét múlva a Royal Los Angeles-i kirendeltségére utazom. Hat hét nem elegendő ahhoz, hogy bármilyen fontosabb vagy nagyobb munkába belevágjak. De nekünk csak hat hetünk van. Azt mondta, hat hét nem elég ahhoz... De csak ennyit adhatok. Hozzuk helyre hat hét alatt, és mehet a nyomdába. Ha nem... Ha nem, a szennyirodalom mehet vissza a szennycsatornába, igaz?
Zách döbbent csendben bámult rá. - John-Paul Bonner a legnagyobb pletykafészek a szakmában, Mr. Easton. Elmondta, hogy maga mit gondol rólam. Azt mondta, hogy maga szerint kudarcot vallók. Ebben meglehetősen biztos vagyok. Ha maga a szerkesztőm, akkor a kudarcommal magát is lerántom a mélybe. Még nem vagyok a szerkesztője. Még nem egyeztem bele semmibe. Majd beleegyezik. Szóval, miért hagyta abba a tanítást? Miért hagytam abba a tanítást? Maga professzor volt Cambridge-ben, nem? Elég jó állás ilyen fiatalon. De abbahagyta a tanítást. Tíz évvel ezelőtt - mondta Zách. Megdöbbentette, hogy a nő látszólag mennyit tud róla. Hogy a csudába tudta meg Cambridge-et? Akkor miért... El nem tudom képzelni, hogy miért izgatja ennyire a magánéletem. Macska vagyok. Maga pedig egy gombolyag. Maga elviselhetetlen. Az vagyok, ugye? Valakinek végre jól el kellene fenekelnie. - Felsóhajtott. - Maga elég nagy seggfej. Már megbocsásson. Magát pedig két-három olyan szobán le lehetne írni, amiket nem szívesen mondanék ki hangosan. Azt mondanám, hogy nyugodtan mondja ki őket, de megígértem Wesleynek,
hogy nem hagyom, hogy flörtöljön velem. De elkalandoztam. Mesélje el, hogy mi a baj a könyvemmel. Mondja lassan - kérte vigyorogva. Maga nagyon szangvinikus módon viszonyul az egész szerkesztési folyamathoz. Mit szólna, ha azt mondanám, hogy ki kell szednie azt a tíz-húsz oldalt, ami maga szerint nyilván a könyve élő, dobogó szíve? Egy hosszú percig a nő semmit nem szólt. Tekintete elrévedt a férfiról, és úgy tűnt, valami sötét helybe süpped bele. Zách nézte, ahogy lassan, az orrán át beszívja a levegőt, bent tartja, majd a száján át kifújja. Aztán különös, zöld szemét a férfi felé fordította. - Akkor azt mondom, hogy egyszer már kivágtam a saját élő, dobogó szívemet a mellkasomból - mondta, és a hangjából ez egyszer hiányzott a szokásos könnyedség. - Azt az amputációt túléltem. Ezt is túlélem. Megkérdezhetem, miért akar annyira együtt dolgozni velem? Én is kutattam maga után, Miss Sutherlin. Magának őrült rajongótábora van. Az emberek a telefonszámláját is megvennék kemény kötésben, és még arra is képesek lennének kiverni a farkukat. Franciában is nagy vagyok. Zách a fogát csikorgatta, és érezte egy kezdődő fejfájás első jeleit. - A gyakornokah nem azt mondta, hogy egy adott ponton lenyugszik? - Mr. Easton - mondta a nő, hátragördült forgószékében, és lábát ismét feltette az asztalra. - Én ilyen vagyok, ha lenyugodtam. Ettől féltem - mondta Zách. Felállt és indulni készült.
A könyv... - kezdte a nő, majd elhallgatott. Levette a lábát az asztalról, és ismét keresztbe tett lábbal ült. Egy pillanatra nagyon őszintének és rettentően fiatalnak látszott. Mi van a könyvvel? A nő félrenézett, és úgy tűnt, keresgéli a szavakat. - Ez a könyv... fontos nekem valamiért. Nem csupán egy, a malac kis történeteim közül. Azért fordultam a Royalhoz, mert igazságot kell szolgáltatnom neki. - Ismét a férfi szemébe nézett, és a kajánság vagy vidámság minden nyoma nélkül így szólt: - Kérem. Szükségem van a segítségére. - Csak komoly írókkal dolgozom. Én nem vagyok komoly ember. Ezt tudom. De komoly író vagyok. Az írás azon két dolog egyike, amit komolyan veszek a világon. És mi a másik? A római katolikus egyház. Azt hiszem, végeztünk is. Maga nem igazán jó szerkesztő - gúnyolódott a nő, ahogy Zách elindult az ajtó felé. - Túl korán van még a történetünk végéhez. Én nem vagyok szerkesztő, mégis tisztában vagyok vele. Miss Sutherlin, magát nyilvánvalóan érzelmileg érinti a saját könyve. Ez írás szempontjából rendben van, de a szeretett könyv szerkesztése fájdalmas dolog. Szeretek mindent, ami fájdalmas. - Nóra vigyorgott, mint a fakutya. - J. P. azt mondta, hogy maga a legjobb. Azt hiszem, igaza van. Bármit megteszek, amit
csak mond. Könyörgök is magának, ha az segít rajtam. Le is térdelek maga elé és könyörgök, ha az kell. Megyek. J. P. azt is elárulta, hogy magát Londoni Köd névvel illetik az irodában - mondta, ahogy Zách hátat fordított neki. - A hosszú kabát, az akcentus vagy amiatt, hogy megvan az a különleges képessége, hogy hideggel és nedvességgel borítja be mindenki jókedvét? Ezt döntse el maga. Mondja meg, mit kell tennem, és megteszem! - kiáltotta a nő, és Zách kénytelen volt elismerni: csodálja a makacsságát. Nem akarta elhinni magáról, hogy hajlandó lenne megjutalmazni érte. Egy író ír - mondta Zách és ismét szembefordult a nővel. - írjon valamit nekem, valami jót. Nem érdekel, milyen hosszú, nem érdekel, miről szól. Csak varázsoljon el. Huszonnégy órája van. Mutassa meg, hogy képes alkotni teher alatt, és akkor meggondolom. Meg fog lepődni, mire vagyok képes teher alatt - mondta a nő, de Zach-nek voltak kétségei. A háziszolga, a viccek, a flört - ez a nő nem komoly író. - Valami javaslat? - kérdezte Nóra, ez alkalommal kissé őszintébben. Ne arról írjon, amit tud, hanem arról, amit tudni akar. És - mondta, ujjával rámutatva - egy olcsó trükköt se lássak! A nő gerince hirtelen kiegyenesedett, mintha ez a sértés végre célba talált volna. - Biztosíthatom, Mr. Easton - mondta egyszerre szigorú és dorgáló hangon
hogy a trükkjeimről sok minden elmondható, de az nem, hogy olcsóak. Akkor bizonyítsa be! Van rá huszonnégy órája. A nő hátradőlt a székében, és elmosolyodott. - Csessze meg a huszonnégy óráját! Még ma éjszaka megkapja. HARMADIK sibbasztó. Z Szerkesztőként Zách gyakran kényszerítette arra a szerzőit, hogy ássanak le mélyre, dobják félre azt, ami egyértelmű, és keressék meg a tökéletes szót minden egyes mondathoz. És mi volt a tökéletes szó, amellyel ennek a könyvnek a megjelenését ünneplő partit jellemezhetné, és amelyen kénytelen volt részt venni? Zsibbasztó. Zách végigjárta a bulit, alig mondott többet, mint egy-egy hellót a különböző kollégáknak. Csak azért jött el, mert J. P. ismét megszorongatta, és Rose Evely - a díszvendég - harminc éve volt a Royal House szerzője. Micsoda nevetséges egy parti ez - valaki tompított a fényeken, hogy egyfajta éjszakai lokál hangulatát keltse, de a közönséges hotelbelsőt semmilyen háttérmegoldás nem varázsolhatta el: nem volt több, mint egy bézs színű doboz. Zách a terem sarkában levő csigalépcső felé indult, és többször is megnézte az óráját. Ha két órát túlél ezen a partin, talán elég lesz ahhoz, hogy kielégítse társasági pillangónak is beillő főnökét. 26 A tömeget pásztázva megpillantotta huszonnyolc éves asszisztensét, Maryt, aki
megpróbálta rábeszélni férjét, akivel nemrég házasodtak össze, hogy táncoljon vele. Amikor az első hetét töltötte a Royalnál, kellemesen meglepődött, amikor rájött, hogy tűzről pattant kis asszisztense hozzá hasonlóan zsidó. Azzal ugratta a lányt, hogy még soha nem hallott zsidó nőről, akit Marynek hívtak volna, és elkezdte az ál-sikszéjének nevezni. Mary minden bájos gorombasága ellenére mindig is csak Főnöknek nevezte. J. P. ott állt Rose Evely mellett. J. P. és Evely is boldog házasságban élt, ki-ki a maga házastársával, de J. P.-t semmi nem gátolta abban, hogy gálánsán flörtöljön bármelyik nővel, akinek volt türelme végighallgatni irodalmi kalandozásait. Úgy tűnt, mindenki jól érzi magát ezen a rémes partin. O vajon miért nem? Ismét az órájára pillantott. - Én megmenthetem, ha akarja - hallott egy hangot felülről. Zách megpördült, és felnézett. A lépcső tetejéről Nóra Sutherlin mosolygott le rá. - Megmentene? - Zách összehúzta a szemöldökét. Erről a partiról. - Mutatóujját görbítve a férfi felé intett. Zach-nek azt sugallta a józan esze, hogy nagy butaság lenne felmenni azon a lépcsőn. Mégis a lába ellentmondott neki, felfelé indult, és csatlakozott a nőhöz a lépcsősor tetején. Felhúzta a szemöldökét, miközben megrovó pillantással nyugtázta Nóra ruháját. Reggel a házában formátlan pizsama volt rajta, ami mindent elrejtett, csak túláradó személyiségét nem. Most teljességgel kitárulkozva látta azt, amit korábban elméje csak elképzelt.
Természetesen vörösben volt. Skarlátvörösben, ami nem túl sokat takart. A ruha combközépen abbamaradt és a mellbimbója körül kezdődött. Csodálatos idomai voltak, melyeket a ruhája fölött viselt drámai, földig érő, vörös estélyi kabát sem rejtett el. Mi több, fekete bőrcsizma volt rajta, amely a térde fölött végződött. Kalózcsizma és egy gyönyörű, fekete hajú nő csúfondáros mosolya... Zách régóta először érzett ilyen zsibbadtságot. - Honnan tudja, hogy azt akarom, hogy megmentsenek erről a partiról, Miss Sutherlin? - kérdezte. Zách a korlátnak dőlt, és összefonta a karjait. Azóta figyelem magát innen a kis leshelyemről, amióta belépett a terembe. Talán öt szót ha beszélt négy emberrel, ugyanez idő alatt háromszor megnézte az óráját és suttogott valamit J. P.-nek, ami - az arcára kiült kifejezésből ítélve - halálos fenyegetés lehetett. Nem saját akaratából van itt. Én megtudom szöktetni. Zách önelégült mosolyt villantott a nőre. - Sajnos igaza van. Nem a saját akaratomból vagyok itt. Azonban kénytelen vagyok eltűnődni azon, hogy maga mit keres itt. Nem kapott tőlem házi feladatot? - kérdezte. Eszébe jutott ma reggeli meggondolatlan döntése, hogy ad a nőnek egy esélyt, hogy elkápráztassa. De igen. Én pedig jó kislány voltam, és elvégeztem. Látja? Zách megpróbált félrenézni, amint a nő benyúlt a ruhája kivágásába, és előhúzott egy összehajtogatott papírt, majd átadta neki. A papír még mindig meleg volt a bőrétől. - Ez lenne az? - kérdezte Zách. Csak három bekezdés volt az egész.
Ne ítéljen meg egy könyvet a szülőanyjáról. Csak olvassa el. Zách még egyszer ránézett, majd azt kívánta, bár ne tette volna. Valahányszor a nőre pillantott, mindig valami újat talált rajta, ami vonzotta. Kabátja lecsúszott a kaijáról, és felfedte szoborszerű, sápadt vállát. Szoborszerű? Aprócska írónőjén a gömbölyded formák ellenére itt-ott kemény izmok feszültek. Ez a nő keményebb, mint amilyennek látszik. Zách összeszedte magát, elfordult, a papírlapot a fény felé fordította, és olvasni kezdett. A nőnek először a férfi csípője tűni fel. A szem talán a lélek tükre, de egy férfi csípőjében re jlik az igazi ereje. A nő arra gondolt, hogy a férfi azért választotta a legtökéletesebben rásimuló farmert és a fekete inget, amely meghazudtolta feszes haséit, hogy lapossá varázsolja altestét, de így tett, és a nő elveszett a gondolatban, hogy ajkaival gyengéden megérinthesse azt a tökéletes üreget, amelyet a finom bőr és az elegánsan kiálló csípöcsont képezett. A nő végül kénytelen volt a férfi szemébe nézni. Vonakodva az arcába tekintett, amely ugyanolyan méltóscigteljes és szögletes volt, mint a teste többi része. Sctpadt bőre és sötét, Brutus-stilusú frizurája éles ellentétben állt jégszínű szemével. Jeges, gondolta a szeméről a nő a szeme rejtett mélységekről beszélt. Komor szépség volt ez a férfi, olyan, akit csodálnak az intelligens nők. Magas és szikár, de sportolókhoz illő testalkatával mégis rendkívül férfias. A világ eltörpült ct jelenlétében, és most, hogy elment, a nő érezte jelenlétének hiányát.
Zách még egyszer elolvasta a szavakat, miközben próbálta figyelmen kívül hagyni az ingerlő, képzeletbeli képet, ahogy Nóra Sutherlin a meztelen csípőjét ingerli a szájával. - Észrevettem, hogy általában tartózkodik a hosszú, leíró részektől a könyvében - jegyezte meg. - Tudom, hogy sokak szerint az erotikus könyv egyenlő azzal, hogy egy romantikus regényben sok szex van. De nem egyenlő. Ha az erotika bárminek is az alfaja, akkor a horroré. A horroré? Komolyan? A romantika nem más, mint szex és szerelem. Az erotika szex és félelem. Maga retteg tőlem, igaz? Kissé - ismerte be a férfi, és megdörzsölte a tarkóját. Egy okos horrorszerző soha nem közöl túl sok részletet a szörnyetegéről. Az olvasó képzelete majd megidézi a saját démonait. Az erotikus regényben az író soha nem akarja, hogy a szereplői fizikailag túlságosan jól körvonalazottak legyenek. így az olvasó használhatja a saját fantáziáját, a saját félelmeit. Az erotika az író és az olvasó közös munkája. Hogyhogy? - kérdezte Zách. Felvillanyozta, hogy Nóra Sutherlinnek saját irodalmi elméletei vannak. - Erotikus regényt írni olyan, mint először kefélni valakivel. Nem vagy teljesen biztos benne, hogy mit akar a férfi, így megpróbálsz mindent megadni neki, amit akarhat. Bármit és mindent... - Úgy elnyújtotta a szavakat, akár a
napfényben nyújtózó macska a hátát. - Minden ideg végződésére hatsz, és végül elkapod azt az egyet. Én elkaptam már magánál? Zách megfeszítette az állát. - Egy olyat sem, amit megcélzott. Nem tudhatja, hogy mit céloztam meg. Szóval mit gondol az írásról? Lehetne jobb is. - Újra összehajtotta a papírlapot. - A volt szócskát túlságosan gyakran használja. Csak vázlat volt - mondta a nő mindenfajta bocsánatkérés nélkül. Sötét, várakozó szemekkel bámult Zach-re. Az utolsó sor a legerősebb - a nő érezte jeleni élének hiányát. - Zách tudta, hogy vissza kellene adnia a papírlapot, de valamilyen oknál fogva a zsebébe dugta. - Az jó. A nő lassan, veszélyesen elmosolyodott. - Magáról írtam. Zách csak egy pillanatig bámult rá, majd újra előhúzta az összehajtogatott papírlapot a zsebéből. - Ez én vagyok? - kérdezte, és elvörösödött. Igen. Minden egyes hosszú, vékony centije. Azután írtam, hogy ma reggel elment. Nem kell mondanom, de inspirált a látogatása. Zách nagyot nyelt, és ismét széthajtotta a papírlapot. Brutus- st HUSII frizura....légsz in ü szemek... Farmer, fekete ing... Tényleg ő volt.
- Elnézést - kezdte Zách és próbálta kézbe venni a beszélgetés irányítását -, de nem sértettem meg többször is ma reggel? A kesergése sok mindennel kecsegtet. Szeretem az olyan férfiakat, akik szemetek velem. Jobban megbízom bennük. A nő félrehajtotta a fejét. Rakoncátlan, fekete haja a homlokába hullott, árnyékolva zöldesfekete szemét. - Bocsásson meg. Azt hiszem, szóhoz sem jutok. Maga parancsolta - mondta a nő. - Maga azt mondta nekem, hogy ne arról íijak, amit tudok, hanem arról, amit tudni akarok. Magáról... akarok tudni. Egy lépéssel közelebb lépett. Zách szíve mintha lejjebb süllyedt volna, valahol az ágyéka környékén állt meg. - Ki maga, Miss Sutherlin? - kérdezte. Maga sem igazán tudta, mit értett a kérdésen. Csak egy író vagyok. Egy Nóra nevű író. És hívhat Nórának, Zách. Akkor Nóra. Elnézést. Nem szoktam meg, hogy az íróim közeledjenek hozzám. Főleg azután, ha szóban inzultáltam őket. Nóra szemében pajkos fények gyúltak. - Szóbeli inzultus? Zách, ott, ahonnan én jövök, a ribanc egy kedves kifejezés. Látni akaija, honnan jövök? Nem. Nagy kár - mondta a nő, bár egyáltalán nem tűnt meglepettnek vagy csalódottnak. - Akkor hová menjünk? Megígértem, hogy megmentem erről a
partiról, nem igaz? Nem kéne elmennem - mondta Zách. Rettegett attól, mi történik, ha kettesben marad Nórával. Ugyan már, Zách! Ez a parti szopás, és nem jó értelemben. A rákszűrésem is nagyobb móka. Zách köhögéssel leplezte nevetését. - Be kell ismernem: jól bánik a szavakkal. Akkor lesz a szerkesztőm? Kérem? - Nóra tettetett ártatlansággal rebegtette meg a szempilláit. - Nem fogja megbánni! Zách felpillantott a mennyezetre, mintha az valamiféle betekintést nyújthatna abba, hogy mi a csudába mászik bele. Nóra Sutherlin... Csak hat hete van New Yorkban, és aztán elutazik L. A.-be. Egyáltalán miért foglalkozik a gondolattal, hogy belemásszon Nóra Sutherlinbe és a könyvébe? Tudta, miért. Jelenleg semmi nem volt az életében. Kedvelte Maryt, és élvezte, hogy J. P.-nek dolgozik. De nem lettek barátai New Yorkban, semmilyen kapcsolata nem volt. Még csak annyit sem engedélyezett magának, hogy a randevúzás eszébe jusson. Egy nap dührohamában levette a jegygyűrűjét az ujjáról, és nem talált rá okot, hogy visszahúzza. Nem gondolta, hogy bármilyen nőnek is a nyakába akaszkodna. Legalább az, hogy Nóra Sutherlinnel dolgozik, végre elvonja a figyelmét a saját nyűgeiről. Olyan típusú nőnek látszott, aki elfeledteti veled a fejfájásodat azzal, hogy felgyújtja az ágyadat.
Nem fogja megbánni? Máris megbánta. - Ugye megérti, hogy a közös munka magával, árthat a karrieremnek? - mondta Zách. - Én szépirodalommal foglalkozom, nem... Seggirodalommal? Nem hiszem el, mibe megyek bele. - Zách megrázta a fejét. Nóra közelebb hajolt hozzá. Zách hirtelen a nő nyaka hosszú, meztelen ívének tudatába került Melegházi, teljes szépségükben pompázó virágok illata vette körül. - Én elhiszem. - A szavakat belelehelte a fülébe. Zách lassan kifújta a levegőt, majd vonakodva elhúzódott a nőtől. - Brutális szerkesztő vagyok. Szeretek mindent, ami brutális. Az egész könyvet újraíratom magával! Ezzel fel akar izgatni, ugye? Mehetünk? Rendben - mondta végül Zách. - Akkor mentsen meg! Rendben! - mondta a nő. - Ha J. P. kiselőadást tartana magának arról, hogy eljött velem a partiról, mondja meg, hogy az én ötletem volt, hogy álljunk neki dolgozni a könyvemen. J. P. nem fog el fenekelni érte. Ebben nem vagyok biztos - mondta Zách. Tudtam, hogy nem véletlenül bírom a pasast. El kell köszönnöm néhány embertől, ha elmegyünk. - Először is J. P.-től. Aztán Marytől. Még nem is ismeri a féijét. És Rose Evelytől is.
Nem. Azt nem lehet - mondta Nóra. - Soha ne búcsúzzon el, ha elmegy egy partiról! így titokzatosságot hagy maga után. Sokkal szórakoztatóbb számukra az, ha rólunk beszélhetnek, mint ha velünk beszélhetnek. Nem hallja, miket mondanak majd? Zách Easton az imént ment el Nóra Sntherlinnel. Talán csak... Biztos nem... De persze, hogy... Nem vagyunk azok - mondta Zách megmásíthatatlanul. Én tudom. Maga is tudja. De ők nem tudják. Zách körbenézett a teremben. Ahová nézett, kíváncsian kutató szemeket látott. A legintenzívebb pillantás Thomas Finley-tői jött, attól a munkatársától, akit a legkevésbé kedvelt. Zách észrevette, hogy Finley nem is igazán őt bámulja, hanem Nórát. És a tekintete nem volt éppen barátságos. - Nem szívesen vagyok pletyka tárgya - mondta Zách. Már késő. De legalább velem csak jó pletykákban hangzik el a neve. - A nő lesietett a lépcsőn, az egyes lépcsőfokokon elszántan dobbantott cipője sarkával. Zách a nyomában volt. A tömeg szétvált, hogy utat engedjen a nőnek, aki vérvörös rendet vágott a terem közepén. Most, hogy kiszabadult a fullasztó partiról, Zách vállára vetette a kabátját, és beszívta a jeges, téli levegőt. Pár másodperc múlva egy taxi állt meg Nóra előtt, aki kecsesen az ülésre siklott. Zách élesen beszívta a levegőt, ahogy a nő fekete csizmás lába eltűnt a taxiban. Még egyszer feltette magának a kérdést, hogy mi a fenét is csinál, majd beült a nő mellé.
Nóra nem szólt semmit, amint csatlakozott hozzá, csak elfordította a fejét, és kibámult az éjszakába. Úgy tűnt, hogy a várost nézi. Zach- nek az az érzése támadt, hogy a város pislogna először. Zách idegesen megdörzsölte az üres helyet, ahol valaha a jegygyűrűjét viselte. Nóra odanyúlt, és kezével átfogta a gyűrűsujját. A férfival szembenézve kérdőn felhúzta a szemöldökét. - Grace - válaszolta a férfi. Nóra bólintott. - Egy hercegnőt vett feleségül. Grace hercegnő - az anyja hivta így. - Utálja, ha hercegnőnek hívják. - Zách hallotta a dühöt a saját hangjában. Nóra felemelte a férfi kezét, és a saját nyakához vonta. Ujjait a torkához nyomta. Pulzusa vadul vert meleg, puha bőre alatt. - Sorén - mondta, és a férfi szemébe nézett. A sötét, veszélyes mélységben Zách meglátta az emberség halvány szikráját - nem egyszerűen barátságot, hanem együttérzést. És valami emberhez méltatlant érzett válaszul - nem szenvedélyt, hanem puszta, állatias szükséget. Egy rövid pillanatra elképzelte, ahogy keze befurakodik a nő combjai közé, és hogy bőrcsizmája sarka a hátába váj. Nagy nehezen elkapta a tekintetét róla, mielőtt ez a különleges nő meglátta volna a képet éhes pillantásában. Nóra akkor engedte el a kezét, amikor a taxi megállt az apartmanház előtt, ahol Zách lakása volt. A férfi kinyitotta az ajtót, és kiszállt. Fel akarta hívni magához a
nőt, pár órára el akarta felejteni a fájdalmát és fájdalmai okát. De nem teheti, igaz? Grace miatt, nem mintha neki még számítana. Zách kinyitotta a száját, de mielőtt felinvitálhatta volna a nőt, az kinyúlt, hogy becsukja az ajtót. - Látja, Zách? Mondtam, hogy megmentem. Nóra figyelte, ahogy Zách bámul a taxi után, megfordul és besétál az épületbe. Milyen csodálatos emberi roncs! Kingsley mindig is mondta, hogy az emberi roncsok a specialitása. Ő aztán tudja. Hiszen ő maga is igazán annak számít. - Hová lesz a fuvar, hölgyem? Nóra egy pillanatig gondolkodott. A következő hat hétben ő és Zách újraírják a könyvét. Ha Zách holnaptól elkezdi fenékbe rugdosni, talán üdvös lenne, ha ma este ő is rugdoshatna néhány feneket. - Hölgyem? - sürgette a sofőr. Nóra eldarálta egy manhattani lakóház címét, és majdnem felnevetett, amikor meglátta a visszapillantó tükörben, hogy a sofőrnek tágra nyílik a szeme. - Biztos benne? Oda rendes lány nem megy sötétedés után. De máskor se. Most viszont Nóra kacagott fel hangosan. A városban minden taxisofőr ismerte Kingsley címét. Oda olyan nem ment, akinek bármi vesztenivalója is van. Még jó, hogy Nórának nincs mit veszítenie. Már nincs. Nóra kipillantott az éjszakai városra. Lehet, hogy Sorén kinyírja azért, mert kavar egy Zach-féle pasival, aki technikailag még nős. Felbosszanthatja Sorent - újabb ok, hogy belevágjon. - Ne aggódjon! - Keresztbe tette a lábát, és hátradőlt az ülésen. Egy százas
borravalót ad majd a sofőrnek pusztán azért, hogy megnevettette. - Én nem vagyok rendes lány. NECYET>IK indene fájt - a háta, a karjai, a csuklói, az ujjai, a nyaka - mindene. M Nórának évek óta nem voltak ilyen fájdalmai. Mármint a régi szép idők óta. Zách nem tréfált - tényleg brutális szerkesztő volt. És Nórának igaza volt - tényleg rugdosta a fenekét. Nóra megengedett magának egy mosolyt. Elfelejtette, mennyire szereti, amikor a fenekét rugdossák. Újra átolvasta Zách jegyzeteit, amelyeket az első fejezethez firkantott. Jó látni, hogy milyen szadista hajlamok szorultak ebbe a férfiba. Azt persze Nóra nem tudta elképzelni, hogy a férfi egy igazi korbáccsal közeledne felé - és milyen kár. De Zach-nek különös érzéke volt a szóbeli feddéshez. Már három napja volt a szerkesztője, és eddig nevezte már szennyírónakh, akinek a könyvei melodramatikusakh, mániákusakh és egészségtelenekh. Az egészségtelen jelző volt Nóra személyes kedvence. Kinyújtóztatta fájó hátát, amikor Wesley lépett be a dolgozószobájába, és lezöttyent az íróasztalával szemben álló fotelre. - Hogy halad az átírás? - kérdezte. - Rémesen. Három nap telt el, és... még semmit nem írtam át. Semmit? Zách ízekre szedte a könyvet. - Nóra felemelt egy köteg papirost. A parti másnapján Zách küldött neki egy tucat oldalnyi jegyzetet, pusztán az első három
fejezetről. Biztos vagy benne, hogy ez a pasas a megfelelő szerkesztő a számodra? Nem tudnál valaki mással dolgozni? Nóra felemelte a teásbögréjét, és belekortyolt. Inkább nem tárgyalja meg a mostani helyzetet Wesleyvel. J. P. azt mondta neki, hogy Zach-é az utolsó szó azzal kapcsolatban, hogy kiadják-e a könyvét, de ezt az információt Nóra nem osztotta meg Wesleyvel. Szegény kölyök már így is eléggé aggódik. - Úgy tűnik, hogy nem. John-Paul Bonner-nek szinte könyörögnie kellett, hogy Zách egyáltalán hajlandó legyen találkozni velem. Wesley vállat vont, és összefonta a karját. - Nem tudom, hogy kedvelem-e. Olyan... nem is tudom, milyen volt... Seggfej? Nyugodtan kimondhatod a segg szót a jelenlétemben. A Bibliában is benne van - emlékeztette Nóra a fiút egy kacsintás kíséretében. Szemét módon viselkedett veled. Na? Zách egy rabszolgahajcsár. De ez tetszik benne. Felidéz bizonyos emlékeket. - Hátradőlt a székében, és belemosolygott a bögréjébe. Wesley felnyögött. - Muszáj volt szóba hoznod Sorent? Nóra fintorgott. Wesley gyűlölte, ha megemlítette a volt pasiját. - Bocs, kölyök. Lehet, hogy Zách egy seggfej, de csodálatosan végzi a munkáját. Úgy érzem, hogy végre megtanulom, hogyan kell könyvet írni. A Librettónál a könyvek csak árucikkek voltak. A Royal művészként kezeli az
írókat. Azt hiszem, ez a könyv többet érdemel annál, mint amennyit a Librettó lenne képes nyújtani neki. Nóra nem említette, hogy a régi kiadója akkor sem hozná ki a könyvet, ha ő azt akarná. Amint Mark Klein megtudta, hogy Nóra új kiadót keres, minden kapcsolatot megszakított vele, kivéve pár dolgot, amelyekre a szerződésük kényszerítette. Wesleynek nem kell tudnia, hogy a Royal House volt az egyetlen jó nevű kiadó, amely foglalkozott vele. A nehéz kezdés ellenére örömmel várta a közös munkát Zach-kel. A férfinak kiváló híre volt kiadói körökben, nem szólva arról, hogy iszonyú jóképű, és szórakoztató flörtölni vele. Főleg, mivel eljátszotta, hogy ki nem állhatja, amikor Nóra flörtöl vele. - Mégis miről szól ez a könyv? - kérdezte Wesley. Egyfajta szerelmi történet. Nem a szokásos fiú megismerkedik lánnyal, fiú összeveri lányt típusú sztorim. A szereplőim szeretik egymást, de nem tartoznak össze. Az egész könyv arról szól, hogy akaratuk ellenére kénytelenek szakítani. Wesley kihúzott egy meglazult szálat a viharvert karosszék huzatjából. - De szeretik egymást? Miért ne tartoznának össze? Nóra reménytelenül, vágyódva felsóhajtott. - Megszólalt az igazi tizenkilenc éves. Én a boldog véget szeretem. Ez talán bűn? Csak valószínűtlen. Nem gondolod, hogy két ember szakíthat, de a végén mégis boldog lehet? Wesley hallgatott. Általában előbb cselekedett, és csak utána gondolkodott, de
mindig gondolkodott, mielőtt megszólalt. Nóra tanulmányozta a fiú arcát, ahogy az eltűnődött a kérdésén. Gyönyörű gyerek. A falat kaparta a csodálatos, nagy, barna szeme és az édesen jóképű pofija miatt. Mióta megkérte a fiút, hogy költözzön hozzá, már vagy egymilliószor eltűnődött azon, hogy mi a fenét képzelt, amikor magával rántotta ezt az ártatlanságot a saját világába. - Te hagytad el őt - mondta végül Wesley. Őt... Sorent. Igen - mondta Nóra, és a felső ajkába harapott. Sorén tizennyolc éven át próbálta leszoktatni erről a szokásáról. - Én hagytam el őt. Boldog vagy nélküle? - Wesley ismét Nórára nézett. Bizonyos napokon igen. Aztán néha meg olyan, mintha leszakították volna a karomat. De ez a könyv nem Sorenről szól Elolvashatom? -Esélytelen. Talán ha már újraírtam. Vagy ha... Nóra a fiúra vigyorgott, és Wesley hirtelen ideges lett. Nóra felállt a székéből, ráült az íróasztal sarkára, és egyik lábát a fotel karfájára tette. - Játsszunk valamit! - mondta, és közelebb hajolt. Wesley azonnal belemélyedt a fotelbe. - Elcserélem a könyvemet a testedért. A gyakornokod vagyok. Ez szexuális zaklatásnak minősül. A szexuális zaklatás benne van a munkaköri leírásodban, nem emlékszel? Wesley megmoccant. Nóra imádta, hogy még egy év együttlakás után is milyen idegessé tudja tenni. Egy homokszínű tincs a fiú homlokába hullott. Nóra