A Képviselő-testület 18 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozta:



Hasonló dokumentumok
T ö r z s ö k Károly: Aki a beszámolót elfogadja, kérem szavazzon!

- 43- A Képviselő-testület 2 igen szavazattal, 19 tartózkodás mellett elvetette a Pénzügyi Bizottság módosító javaslatát.

"ALAPÍTÓ OKIRAT... A továbbiakban változatlanul a 13. ponttal bezárólag. Határidő: határozat megküldésére: október 30.

(11,05 Miskolczi Ferenc megérkezett, a létszám: 21 fő)

jegyzéke. A Bizottság e módosítást 7 igen szavazattal elfogadásra szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadásra- javasolja a

finanszírozza más városnak, tehát ezt máshonnan finanszírozni nem lehet.

ZAJ- ÉS REZGÉSVÉDELEM

F a 1 u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal a rendelet-tervezet elfogadását javasolja.

Tárgy: 2() 14. évi s ciális nyári gvenl[keztetés. Előterjesztő: Di. Földc vaboics gyző. Készítette: Dr. Fölűcsi Szabolcs jegyző

Én ebből az egész ügyből azt vonom le, hogy ha a Főépítész

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT llsl &Q jl ^[k>q^. POLGÁRMESTERE íjjjjg s/fp; 2 4 Budapest ;...V...

TÁRGY: Javaslat rekreációs célú földterületek kijelölésére

(V.29.) számú képviselő-testületi határozat:

Javaslom és kérem, hogy a következő alkalomra Várpalota

ELBIR. Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszer A FEJÉR MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG BŰNMEGELŐZÉSI HIRLEVELE 2010.

A Mezoberenyi Kistersegi Ovoda vezetoje mellekelt leveleben ismerteti a nevelesi evre beiratkozott gyermekek létszamat

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/339-3/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület december 15-i nyilvános ülésére

Ügytípus megnevezése. Működési engedély kiadása iránti kérelem

18 - S u r á n v i Pál: Csak azért kérdeztem rá, hogy lássuk azt, hogy mennyinek

FÁCÁNKERT HELYI ÉRTÉKVÉDELMI KATASZTER

Folyamatba épített előzetes utólagos vezetői ellenőrzés. Tartalom. I. A szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje

Az összes képviselő, bizottsági kültag és a hivatal

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület november 23-i nyilvános ülésére

JELENTÉS A GYÁMHATÓSÁG TEVÉKENYSÉGÉRŐL Kérjük figyeljen az előlap rovatainak pontos és hiánytalan kitöltésére!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!


75- Egyébként ,-Ft-ot jelentene a vételár, a\nivel 2 telek kialakítható. A másik telek értékesítésével ennel az árnak a

A Szolgáltatás minőségével kapcsolatos viták

Költségvetési ellenőrzés Tartalom

2000. évi XXV. törvény a kémiai biztonságról1

1988. évi I. törvény Hatályos:

javasolja a Képviselő-testületnek a rendelettervezetet.

visszaélésekre ad alkalmat. Ez nem jó fényt vet ránk. Ezt a problémát fel kell vetni.

Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. Szervezeti és Működési Szabályzata

Szentes Város Polgármesterétől 6600Szentes, Kossuth tér 6. Iktatószám: U /2016. Témafelelős: Szigeti Miklós, Czirok Jánosné

-86- Székhelve: 8100 Várpalota-Pétfürdő, Berhidai u. 54. Telephelyei: Várpalota, Hősök tere 1. Berhidai u. 54. Móra Ferenc u. 1.

Békés Város Önkormányzata évi belső ellenőrzési

Határidő az értékesítési ajánlat megtételére: szerződés megkötését követő 30 nap

Interjú Dr. VÁRY Annamáriával

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

T ö r z s ö k Károly: Van-e még hozzászólás? Aki a határozati javaslatot támogatja, kérem szavazzon!

[iillillliliji]1]{]-[ TI) ~-ITfillIilllOIillJillDIIIJJ

tud vinni, tehát nem kényszeríthetjük építsen magának, hogy a mozsárkályhát Abból indulnék ki, hogy nem elvétett gondolat-e a fűtőmű

településjlesztésse1, és településkép-érvényesítéssel összefüggő partnerségi egyeztetés helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet megalkotása

- 92- További észrevétel? Ha nincs, akkor kérem, aki az előterjesztést elfogadja, szavazzon!

HÍRMONDÓ ZAGYVARÉKASI

DEBRECEN Megyei Jogú Város Önkormányzatának

Modul I Képzési szükségletek elemzése

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság 8229 Csopak, Kossuth u. 16. Tárgy: kutatási jelentés

} 37/1 5. Pásztor Szidónia interpellációs válasz. Egyszerű többség. Nyílt ülés Gál András osztályvezető, Műszaki Osztály. Tisztelt Képviselő Asszony!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FOGYATÉKOS SZEMÉLYEK ESÉLYEGYENLŐSÉGÉÉRT KÖZALAPÍTVÁNY 1139 BUDAPEST, Pap Károly u. 4-6.

JEGYZŐKÖNYV. NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága

SÉNYŐ KÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVÉNEK ÉVI MÓDOSÍTÁSA A 046/14 HRSZ-Ú INGATLAN TÖMBJE

PÁLYÁZATI ÚTMUTATÓ. a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében

vízújság Több polgármester Bemutatkozik a Vevőszolgálat Központi Telefonos Ügyfélszolgálata Még mindig a víz az Úr! Szakszervezeti hírek

város község telefonszáma A kitöltő adatai címe A nemlegesség oka és egyéb megjegyzés

Dr. Seres István interpellációs válasz

Az anyakönyvi eljárásról szóló törvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet megalkotása

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Mezőberény Város Önkormányzati Képviselő-testületének február 04-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről.

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Inlernet Online-utalványok könyvelése a Termékpartnernél. Kérdés. Válasz

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

mekkora ugrások vannak havonta. Ha erre valaki stabil költségvetést tud tervezni, azt nagyon megköszönném.

KÉRDŐÍV. (március hó 31. napja, 24 órai állás szerint) Születési idő. nős/férjezett

I.* j) költségvetési kiadásait Ft-ban állapítja meg.

F a 1 u s s v Sándor: Az lenne a kérdésem, hogy a hátoldalon mellékelt összesítő szerint az egyik javasolt iskolában van is számítógép és

A Küldetés Alapítvány bérleti kérelme

-90- fizessen. Ne én velem fizettessék meg és még azzal a kétezer lakossal, akik becsületesen fizető állampolgárok.

A Szent István királyról nevezett erdélyi Ferences Rendtartomány értesítője Brassó, Március

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

tudnak dolgokról. Valahol igaz, hogy itt néhányan semmit nem

HULLADÉKGAZDÁLKODÁS ANYAGMÉRNÖK ALAPKÉPZÉS VEGYIPARI TECHNOLÓGIAI SZAKIRÁNY LEVELEZŐ MISKOLCI EGYETEM MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR KÉMIAI TANSZÉK

Egyházashollós Önkormányzata Képviselőtestületének 9/ (IX.17) ÖR számú rendelete a helyi hulladékgazdálkodási tervről

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

Mgyr jognygok /2014. (XII. 3.) Korm. htározt közötti progr 2. oldl ) megyei önkormányztok z 1. mellékletben meghtározott indiktív fo

Előteijesztés Békés Város Önkormányzat Képviselő-testülete Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága november 28-i ülésére. Miklós Lajos elnök

A Madzagfalvi Horgásztó jogára vonatkozó döntés. halgazdálkodási

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Tájékoztató az allergiát okozó parlagfűvel kapcsolatban

Tartalom I. 1. Kohászat. 2. Egyedi Protanium acél. 3. Első osztályú korrózióvédelem. 4. Örökös garancia

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!

kedvezményeket a honlapján közzéteszi. Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a fenti kötelezettségének az alábbiakban kíván eleget tenni.

akkor legfeljebb minden képviselő felvállalhatna 20 ilyen lap kitöltetését és akkor ingyen megvan ez az 500 fős minta.

szavazatot és emiatt újra szavaztunk a 3.) pontban és ez sem került elfogadásra. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság egyik iskolában sem

Friss tavaszi szélben ünnepeltünk

Az Európai Unió politikai intézményrendszere

Sitke Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 6/201 5.(11L3 1.) önkormányzati rendelete. a szociális ellátásokról szóló 4/2015. (11.10.

Civil támogatások pályázati. kiirása. e2vszerü szótöbbség. Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság Pénzügyi Bizottság. nyílt ülés

-95- Bebesi István 17,11 órakor bejött. A létszám 18 fő. 27.) Máté György telekalakítási kérelme (295.)

Átírás:

- 09- A Képviselő-testület 8 igen szvzttl, 2 trtózkodás mellett következő htároztot hozt: 27/997. (IV. 24.) számú képviselő-testületi htározt: Várplot Város Önkormányzti Képviselő-testülete szükségesnek látj z állttrtásról szóló 4/995. (V. 29.) számú önkormányzti rendelet módosítását, különös tekintettel z ebek trtásár vontkozó szbályok felülvizsgáltár. A Képviselő-testület felkéri Polgármestert, hogy rendelet-tervezetet Jogi és Ügyrendi Bizottság tgji: Czifr László, Flussy Sándor és Jámbor Attil bevonásávl készítse elő, és terjessze Képviselő-testület elé. Htáridő: 997. június 26-ár tervezett képviselő-testületi ülés Felelős: Leszkovszki Tibor polgármester Aki Polgármester, Pétfürdő Városrész Önkormányzó Testülete, Inot Városrész Önkormányzó Testülete és Környezetvédelmi Bizottság átruházott htáskörökről szóló beszámolóját elfogdj, kérem szvzzon. A Képviselő-testület 9 igen szvzttl, mellett következő htároztot hozt: trtózkodás 28/997.(IV.24.) számú képviselő-testületi htározt: Várplot Város Önkormányzti Képviselő-testülete Polgármester, Pétfürdő Városrész Önkormányzó Testülete, Inot Városrész Önkormányzó testülete, vlmint Környezetvédelmi Bizottság beszámolóját Képviselő-testület áltl átruházott htáskörök gykorlásáról elfogdj. A Képviselő-testület felhívj z ellenőrzésre jogosultkt rr, hogy z elkövetkező időszkbn ellenőrzési kötelezettségüknek rendszeresen tegyenek eleget. Htáridő: folymtos beszámolásr: Képviselő-testület munktervében megjelölt időpont Felelős: átruházott htáskört gykorlók ellenőrzési jogosultsággl rendelkezők

- 0-35.) Beszámoló z önkormányzti tuljdonbn álló zártkerti, vlmint külterületi ingtlnok hsznosításáról (20.) Bizottsági állásfogllásokt kérek! T r á n s z k v László: A Városrendezés és Kommunális Bizottság 6 igen szvzttl jvsolj, hogy z előterjesztő június 3-éig újr dolgozz át z ingtlnok rendezését és lkosson koncepciót gzdjegyző bevonásávl. T ó t h István: Pétfürdő Városrész Önkormányzó Testülete 8 igen szvzttl z ingtlnok hsznosításávl egyetért zzl feltétellel, hogy z árkt még egyeztetni ( jelenlegi 70 fillért feltétlen emelni) kell. B á t o r Antl: A Gzdsági és Pénzügyi Bizottság htározti jvsltot 8 igen szvzttl elfogdásr jvsolj Képviselőtestületnek. S j t o s János: Az Inoti Részönkormányzt beszámoló elfogdását jvsolj 8 igen szvzttl. F u s s v Sándor: Az nyg önmgábn nem rossz, de szerettünk voln tábláztot látni, mert kkor területről vn szó, mivel eddig még nem fogllkoztunk. Jvslom, hogy fogdjuk ek módosítást, koncepcionális elhtározást kell tenni: mely területekkel mit kíván tenni Képviselő-testület? (pl. Józn telkek esetében) Az első pontig elfogdásr jvsoljuk, de júniusbn tételes, döntésre lklms nygot várunk. A Pétfürdői Részönkormányzt jvslt összefüggésben vn Városrendezési Bizottság jvsltávl, h hsznosítási koncepciót kell lkotni, kkor bbn tételes beszámolót várnk. A Városrendezési és Kommunális Bizottság zon jvsltát teszem fel szvzásr, hogy hsznosításr vontkozó koncepciót készítse el Városgzdálkodási Irod. Aki ezzel egyetért, kérem szvzzon. A Képviselő-testület 20 igen szvzttl következő htároztot hozt: 29/997. (IV. 24.) számú képviselő-testületi htározt: Várplot Város Önkormányzti Képviselő-testülete z Önkormányzt tuljdonábn álló zártkerti, vlmint külterületi ingtlnok hsznosításáról szóló beszámolót megtárgylt, zt elfogdj.

- - Felkéri Polgármestert, hogy z önkormányzti tuljdonbn álló zártkerti, vlmint külterületi ingtlnok hsznosításánk koncepcióját dolgozz ki, és zt terjessze Képviselő-testület elé. Htáridő: 997. június 26-ár tervezett képviselő-testületi ülés Felelős: Leszkovszki Tibor polgármester (Leszkovszki Tibor visszjött, létszám: 2 fő) 36.) Beszámoló pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások 997. I. negyedévi dtiról (05.) Bizottsági állásfogllásokt kérek! S u r á n v i Pál: Az Okttási, Kulturális és Sport Bizottság z előterjesztést 8 igen szvzttl elfogdásr jvsolj. T ó t h István: Pétfürdő Városrész Önkormányzó Testülete 7 igen szvzttl - vit nélkül - beszámoló elfogdását jvsolj. Dr. S z b ó Gyul: Az Egészségügyi, Szociális és Lkásügyi Bizottság beszámolót 7 igen szvzttl tudomásul vette. B á t o r Antl: A Gzdsági és Pénzügyi Bizottság beszámolót 6 igen szvzttl elfogdásr jvsolj Képviselő-testületnek. S j t o s János: Az Inot Városrészi Önkormányzó Testület 9 igen szvzttl elfogdásr jvsolj beszámolót. F u s s v Sándor: Kérdésem z előterjesztőhöz, hogy rendszeres nevelési segélyben támogtndók esetében z 2 00 cslád hány személyt fogll mgáb? S o m o cr v i J.Lászlóné: Nem tudom megmondni, mert nyilvántrtásunk még nem működik. Véleményem szerint 2,5 -es átlggl lehet számolni csládonként. F u s s v Sándor: A korfát vizsgálv ezek szerint több, mint minden második gyerek részesül rendszeres nevelési segélyben. Ismerve rendeletet, hogy milyen jövedelemhtár, ez mjdnem munknélküliek jövedelempótló támogtását kitevő összeg.

- 2- Aki beszámolót elfogdj, kérem szvzzon! A Képviselő-testület 20 igen szvzttl és trtózkodás mellett következő htároztot hozt: 30/997. (TV.24.) s z. képviselő-testületi htározt Várplot Város Önkormányzti Képviselő-testülete pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátások 997. I. negyedévi dtiról készült beszámolót elfogdj. (8,50 Bátor Antl képviselő kiment, létszám: 20 fő) 37.) Lejárt htáridejű képviselő-testületi htároztok (09.) Bizottsági állásfogllások ismertetését kérem! Dr. S z i l á g y i Tibor: A Környezetvédelmi Bizottság csk bizottság htáskörébe trtozó lejárt htáridejű képviselő-testületi htároztokkl fogllkozott. A Környezetvédelmi Bizottság 265/996. (IX.26.) számú képviselő-testületi htározt végrehjtásáról szóló jelentést 7 igen szvzttl elfogdásr jvsolj. T r á n s z k v László: A Városrendezési és Kommunális Bizottság jelentést 6 igen szvzttl elfogdásr jvsolj. A Bizottság 6 igen szvzttl jvsolj, hogy 36/996.(XII.9.) sz. képviselő-testületi htároztot Képviselő-testület vonj vissz. A htároztbn felsorolt 3 cslád részére hsználtb dott ingtlnokt vonj vissz z ÁRT-re vló tekintettel, területet szkértők bevonásávl vizsgálják meg "nyárf-sor' végéig. A +09.sz. előterjesztésben Flussy Sándor jvsltát 5 igen trtózkodó szvzttl jvsolják elfogdásr - mely szerint 288/996.(X.5.) sz. képviselő-testületi htároztot szkértők bevonásávl felül kell vizsgálni, hogy közlekedési lámpák közül csk z egyik kerüljön megvlósításr. A +09.sz. előterjesztést 6 igen szvzttl elfogdásr jvsolják. S u r á n v i Pál: Az Okttási, Kulturális és Sport Bizottság 263/996. (IX.26.) számú képviselő-testületi htároztot érzi csk htáskörébe trtozónk, ezt 4 igen szvzttl, 2

ellenszvzttl, 3 trtózkodás mellett nem jvsolj elfogdásr. T ó t h István: Pétfürdő Városrész Önkormányzó Testülete 6 igen szvzttl, 2 trtózkodás mellett lejárt htáridejű htároztok végrehjtásáról készített jelentés elfogdását j vsolj. D o m o k o s István: 36/996. (XII.9.) számú képviselő-testületi htározt: A Beruházási Bizottság 8 igen szvzttl jvsolj, hogy szkértők vizsgálják felül, hogyn lehetne (szolglmi joggl terhelten) területet hsznosítni. A Beruházási Bizottság 8 igen szvzttl lejárt htáridejű képviselő-testületi htároztok végrehjtásáról szóló jelentést elfogdásr jvsolj. Dr. S z b ó Gyul: Az Egészségügyi, Szociális és Lkásügyi Bizottság lejárt htáridejű képviselő-testületi htároztok végrehjtásáról szóló jelentést 7 igen szvzttl elfogdásr jvsolj. Képviselő-testületi döntés kötelezte z Egészségügyi, Szociális és Lkásügyi Bizottságot február 27-ei döntéssel, hogy Kórház elnevezésére tegyünk jvsltot. Gyűjtőládákt helyeztünk ki, összegyűjtöttük jvsltokt. A következő jvsltok érkeztek: Rutsek Pál, Szent Berndett, Herz Adolf, Zichy Bél, Semmelweis Ignác, Bányász Kórház, Zichy Mihály. Bizottságunk kórház főorvosi kránk jvsltát fogdt el, hogy most ne djunk nevet és ne döntsünk, tekintve kórház sorsánk átmeneti állpotát. A főorvosi kr jvsltát indokoltnk trtottuk, hogy fél évvel hlsszuk el döntést. Dr. N g y László: A Gzdsági és Pénzügyi Bizottság 6 igen szvzttl, 2 trtózkodás mellett jvsolj, hogy z nygbn z utolsó htározti jvslt kerüljön törlésre. + 09. sz. A Gzdsági és Pénzügyi Bizottság jelentést összességében 6 igen szvzttl, 2 trtózkodás mellett elfogdásr jvsolj Képviselő-testületnek. F u s s v Sándor: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 5 igen szvzttl, 2 trtózkodás mellett 09. sz. nygbn lévő lejárt htáridejű képviselő-testületi htároztok végrehjtásáról szóló jelentéseket elfogdásr jvsolj. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 4 igen szvzttl, 3 trtózkodás mellett + 09. sz. nygbn lévő 64/997. (III.2.) számú képviselő-testületi htározt végrehjtásár dott jelentésben kért htáridő módosítást elfogdásr jvsolj.

- 4 - A Jogi és Ügyrendi Bizottság 7 igen szvzttl + 09. sz. nygbn lévő 288/996. (X.5.) számú képviselőtestületi htározt végrehjtásár dott jelentéshez következő jvsltot teszi: A Jogi és Ügyrendi Bizottság jvsolj, hogy Képviselőtestület z illetékes bizottságok, szkhtóságok bevonosávl vizsgálj felül, hogy Kossuth utci és Gárdonyi G. utci lámpás csomópont közül melyiket célszerű megvlósítni, s csk z egyiket vlósíts meg. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 7 igen szvzttl + 09. sz. nygbn lévő lejárt htáridejű képviselő-testületi htároztok végrehjtásáról szóló jelentéseket elfogdásr jvsolj. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szvzttl, trtózkodás mellett ++09. sz. jelentést elfogdásr jvsolj Képviselő-testületnek. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szvzttl, trtózkodás mellett z Egészségügyi, Szociális és Lkásügyi Bizottság Elnöke szóbeli jelentését kórház elnevezése tárgyábn elfogdásr jvsolj. A Jogi és Ügyrendi Bizottság 6 igen szvzttl, trtózkodás mellett Pétfürdő Városrész Önkormányzó Testülete Elnöke szóbeli jelentését pétfürdői fűtésmegoldássl kpcsoltbn elfogdásr jvsolj. S j t o s János: Inot Városrész Önkormányzó Testülete Az Inot Városrészi Önkormányzó Testület 8 igen szvzttl elfogdásr jvsolj jelentéseket. A +09. sz. előterjesztést 7 igen szvzttl, trtózkodás mellet jvsolj elfogdni részönkormányzt. T ó t h István: Szóbeli jelentést kívánok tenni. Idő és egyeztetések hiány mitt Pétfürdő Városrész Önkormányzó Testülete hónpos htáridő módosítást kér megnevezett fűtés megoldássl kpcsoltbn. Április helyett májusbn kérjük elfogdni. V á m o s i Tibor: +09. sz. előterjesztés utolsó nygábn lterntív megoldású pályázttások folymtbn vnnk Fller Jenő Szkközépiskolánál. Kérdésem, hogy ez pályázttás elmente, mikor lesz értékelés vgy vn-e már döntés? L e s z k o v s z k i Tibor: Az értékelés nem történt meg. A költségvetési rendelet készítésekor Jogi és Ügyrendi Bizottság zzl érvelt, hogy megye 2 MFt-j megyei fenntrtású intézmények átlkításár 2/3-os összeg legyen, sját összeg pedig /3. A feldt z, hogy z idei fűtési szezonr Fller Szkközépiskolát, Thuri Gimnáziumot és 8.sz. Áltlános Iskolát véglegesen beállítni egy fűtési formár. A költségvetési rendeletben megállpított összeg gázfűtésre nem elegendő. Elmondtuk, hogy Fller Szkközépiskol távfűtésre vló állás sokkl kedvezőbb, z lterntívák

- 5- közötti különbség 8-0 MFt. H ezt válsztjuk, kkor idén csk z egyiket tudjuk megvlósítni. El kell dönteni, hogy melyiket. A Fller Szkközépiskol egy bizonyos összeget kp fűtésre, és h földgázt vezetjük be, zzl ők jobbn tudnk gzdálkodni, megtkrítni. Várhtón május 0-ig megszületik döntés. Lehet, hogy rendkívüli testületi ülésen kell döntenünk. A Thuri Gimnáziumbn teljes energetiki rendszert kell átlkítni gázr. Emellett Fller Szkközépiskolábn kell teljes átlkítást végezni. A 8.sz. Iskolábn kb. 00 eft-os tételről vn szó, míg két középiskolábn 0 MFt-os tételekről lehet beszélni. A jelzőlámpávl kpcsoltbn: Amikor z Esso egyeztetett, kiderült, hogy gázvezeték nyomvonlánál korrekciókt kell végrehjtni, ennek kpcsán leírták, hogy véglegesített kereszteződéshez viszonyítják zt, hogy két jelzőlámpás kereszteződés lesz. A közútkezelő htóság végleges döntését nem hozt meg, folymtbn vn. (9,0 Bátor Antl visszjött, létszám: 2 fő) J á m b o r Attil: A 358/996. sz. htározttl kpcsoltbn ggályim vnnk. A teljesítésre nem került sor, vevő elállt vételi szándéktól. Mivel területet birtokb vette és hsználj, z Önkormányzt felé bérleti díjt kell fizetnie és erre felhívták figyelmét. Én ezt rossz megoldásnk trtom. H nem jött létre szerződés, kkor kerüljön vissz tuljdonunkb. Dr. F e k e t e Antl János: Felhívtm Közüzemi Válllt igzgtójánk figyelmét, hogy z önkormányzt is birtokvédelem eszközeivel tud élni. Április 4-ei dátumml földhivtli ügyirt szerint bejegyzést kezdeményezték, eldták területet. (9,05 Miskolczi Ferenc kiment, létszám: 20 fő) F u s s v Sándor: Volt z ÁRT kpcsán egy lkossági fórum, hol kb. 8-20 fő jelen volt. Ngy vit volt z érintett csomópontokról. Nem közútkezelő Kht. finnszírozz egyik csomópontot sem. Rájuk bízni sem érdemes. Nekünk figyelembe kellene venni lkossági fórumon felmerült kérdéseket. Az ott lkók Kossuth utci csomópontot nem jvsolják. L e s z k o v s z k i Tibor: A végleges engedélyezett egyeztetési eljárás nem történt meg kereszteződések kilkításánk vontkozásábn. Lehet és kell véleményünket z illetékes htóságok felé tolmácsolni, de nem mi szvunk perdöntő. (9,06 Dr.Ngy László kiment, létszám:: 9 fő) L e s z k o v s z k i Tibor: Mit ért szkértői véleményeztetésen?

- 6 - F u s s v Sándor: Meg kell kérdezni közútkezelőt, z építészeket, Közüzemi Vállltot. Azért jvsoltuk szkhtóság bevonását, hogy vlóbn legyen egyeztetés. Ne kívánság merüljön fel, hnem meglpozott döntés szülessen. Dr. D n c s ó Mári Év: Ezzel kpcsoltbn megkerestek Veszprémi út -3., Fehérvári u. -3. és Kossuth u. 9.sz. ltti lkosok, kiket beruházási csomópont kiépítése ggszt, mert z ő lkásikbn olyn zj, rezgés és légszennyeződés tpsztlhtó, mi z egészségügyi htárérték felett vn. H szélesítés megtörténik, kkor ezekre z ingtlnokr bejárás is problémássá válik. Azért fordulnk Képviselőtestülethez, hogy z áltlános rendezési tervben szereplő terveknek megfelelő kilkításkor z ő kérésüket vegyék figyelembe. Szándékukbn áll kártérítésért fordulni kivitelezőkhöz. Eljutttták kérésüket K-Dunántúli környezetvédelmi felügyelőséghez és ott is szeretnék, h ügyükben segítséget kpnánk. L e s z k o v s z k i Tibor: A beruházó úgy nyiltkozik, hogy kisjátítás költségeit Várplot Város mgár válllj. F z e k s István: Mindkét forglomnál ott voltm, mikor jelzőlámpás irányítás volt. A zj szint ngyon mgs volt mindkét esetben. Meggondolndó, hogy ott nem kell csomópont. B á t o r Antl: Véleményem megegyezik Önökkel. Meghllgttm helyszínen zárt blkok mellett zjt, úgy gondolom, hogy kibírhttln. Tervezni kell ház kisjátítását. Ők is ugynolyn állmpolgárok, mint más, életkörülményeik elviselhetetlenek lesznek. Jvslom, hogy Képviselőtestület foglljon állást, sználásokt tervezni kell. F u s s v Sándor: A Kossuth utc Gárdonyi utc közötti házkbn tpsztltuk körülményeket. Segítséget kell nekik nyújtni bbn, hogy z érdekeiket hogyn lehet érvényesíteni. Á r v á i Istvánné: A Telefon-telex kábeleket is z észki oldlr telepítették. A jelenleg el nem fogdott ÁRT is rról szól, hogy 8-s szélesítése - korszerűsítése déli oldlon fog történni. Az ÁRT előírj környezeti htástnulmányt. Nem hiszem, hogy történt voln-e ilyen mérés. 5-6 évvel ezelőtt volt zjmérés és már kkor meghldt z előírásokt. Azót megnőtt 8-s út forglm. Dübörgő hngerővel mennek 4 0 tonnás szerelvények. Az éve megvásárolt lkásink repedeznek, kétségbe vgyunk esve. H észk felé szélesítünk, kkor miért volt lényeges eldni ezeket lkásokt? Mi nem fogjuk tudni eldni. L e s z k o v s z k i Tibor: 99. decemberében 4-es lterntívát fogdtuk el, mely szerint déli iránybn lesz szélesítve 8-s út. Ott élni

- 7- normálisn nem lehet, meg kell tlálni megoldást, hogy onnn lkóházk eltűnjenek. 5 éven belül új jelzőlámpás kereszteződés nem fog épülni. 2000-ig el fog készülni Szélhelytől Vízműig és Székesfehérvár irányából Sportcsrnokig. A belső szkszr nincs nygi fedezet. Á r v á i Istvánné: Ez 3 ház kártérítést fog benyújtni. A mi 64 lkásos házunk is fel fog lépni ezzel. Kérni fogjuk környezeti htástnulmányt. Jelen állpotábn 3-4 m széles zöld sáv vn, de h közelebb kerül z út, kkor helyzet rosszbbodik. V á m o s i Tibor: Az ÁRT-ben tettünk jvsltot egy terelőút kilkításár. Sjnos ez most nem jön létre. Sjnálom, hogy Kórház főorvosi kr pesszimist, hogy nem kíván nevet dni kórháznk. Ezt még inkább kellett voln forszírozni. S u r á n v i Pál: Meg kell vizsgálni zt, hogy gáz- és közmű fűtés közötti különbség megtéríthető-e? A megyei önkormányzt is érdekelt, hogy hosszú távon olcsóbbn oldj meg z intézmény fűtését. M o l n á r László: +09. nyghoz 64/997.(.2.) képviselő-testületi htározttl kpcsoltbn htáridő módosítást kér jegyző úr péti szovjet ingtlnnl kpcsoltos és vizsgáló bizottság eredményéről. Szeretném júniusi időpontot májusr módosítni. Ebben témábn minden elhlsztott np z esélyeinket rontj. A város vgyonát minél előbb vissz kell szerezni. A Polgármester lett felkérve jelentés megtételére. Úgy gondolom, hogy meg kell nevezni személyt, Tóth Jánost. így felgyorsuln folymt rendőrségen is. Legyen kiegészítés z, hogy polgármesterre és jegyzőre tett ráglmzásokról vn szó. Enélkül el fog húzódni dolog. L e s z k o v s z k i Tibor: Az nygbn mit elküldtem Rendőrséghez, mindez szerepel. M o l n á r László: Amit képviselőnek nem jutttnk tudomásár, rról nem tudht. J á n o s i n é Izsó Ildikó Azért lehetett megtenni feljelentést, mert ismeretlen tettes ellen szól. A ráglmzás csk mgánindítványr büntethető. Ismert személy ellen nem is lehetett voln megtenni. Dr. F e k e t e Antl János: Molnár úr jegyezze meg pertárgy értékét. Meg kell nevezni, hogy mekkor z Önkormányztot ért kár és gyorsbbn lehet pert indítni.