Az emelt szintű szóbeli fizika érettségi kísérleteivel kapcsolatos tudnivalók vizsgázóknak, vizsgaközpontoknak, felkészítő tanároknak

Az emelt szintű szóbeli fizika érettségi kísérleteivel kapcsolatos tudnivalók vizsgázóknak, vizsgaközpontoknak, felkészítő tanároknak A következőkben a szóbelin elvégzendő kísérletekről, az ezekhez szükséges eszközök listájáról, a berendezések összeállításáról, a kísérlet kivitelezéséről, a mérés kritikus pontjairól és a mérési feladatról adunk tájékoztatót. (Az ismertetést, az elmúlt évek gyakorlatától eltérően, most egybeszerkesztett változatban készítettük el.) Vizsgaközpontoknak A kísérlet elvégzéséhez megadott eszközök listája természetesen bővebb, mint amennyi a kísérlet tényleges elvégzéséhez szükséges. Az eszközállomány azonban iskolánként változó, ezért az a javaslat, hogy iskolánként pontosítsák a szükséges eszközök listáját. A tálcára csak a tételben szereplő kísérlet elvégzéséhez szükséges eszközök kerüljenek. Ez jegyzékszerűen leírva szerepeljen is a tálcán, ezzel is segítve a vizsgázó munkáját. Ez egyben azt is jelenti, hogy kérjük a vizsgaközpontként szereplő iskolák ezzel megbízott kollégáit, a kísérleteket előzetesen végezzék el, a mérés eredményeit rögzítsék, majd a vizsgabizottság számára adják át. Arra kérjük kollegáinkat, hogy -- ahol ez értelmezhető -- mérésüket több ponton végezzék, ne csak annyin, mint amit a tanulóknak előírtunk. A kísérleteket az előírt mértékben összeállítva bocsássuk a vizsgázó rendelkezésére! Vizsgacsoportonként szükségesek még az alábbiak: 2-3 védőköpeny, 2-3 zsebszámológép, típusonként 6 függvénytábla, bélyegzővel lepecsételt papír, milliméterpapír, íróeszköz, vonalzó, szögmérő, radír, alkoholos filctoll, kréta, papír törlőkendő vagy törlőruha, tartalékok a törékeny eszközökből. 1

Vizsgázóknak A kísérlet célja lehet egy jellemző mennyiség meghatározása, fizikai összefüggés keresése, ellenőrzése, illetve függvénykapcsolat meghatározása. A mérőeszköz érzékenysége az a legkisebb egység, amelyet az eszközzel még mérni lehet. A mérés akkor pontos, ha meg tudunk mondani egy legkisebb értéket, aminél a mért mennyiség biztosan nagyobb, és egy legnagyobb értéket, aminél biztosan kisebb. Az így meghatározható eltérést a mérés objektív hibájának is nevezik Minél szűkebb a megadott tartomány, annál nagyobb a mérés érzékenysége. A mérőeszköz leolvasásakor utolsó számjegyként mindig adjuk meg a becsült értéket is, így a mérési adatokból bármikor megállapítható, hogy milyen érzékenységű mérőeszközzel mértünk. Mérőkísérlet esetén törekedni kell a több mérés elvének biztosítására. A mérendő mennyiséget egymástól független módon többször meg kell mérni. Mérési adatként az ezekből meghatározható átlagértéket használhatjuk. A mérési adatokat minden esetben jól áttekinthető, további feldolgozásra alkalmas formában, legtöbbször táblázatban érdemes rögzíteni. Ha a kísérlet során lehetséges, több mérési adatot vegyünk fel, hogy a mérés eredménye grafikusan is kiértékelhető legyen. Ilyen esetben célszerű a teljes mérési tartomány egyenletes lefedése adatokkal. A fizikában abszolút pontos mérés lehetetlen. A méréshez hozzátartozik a mérés hibájának megadása. Ezt a mérési eljárás, a mérőeszközök érzékenysége ismeretében megbecsülhetjük. Mielőtt a kísérlet végrehajtásához kezdünk, ismernünk kell a megvalósítandó feladaton kívül a szükséges eszközök kezelésének módját és a biztonsági szabályokat is. Tisztában kell lennünk a kísérleti eszközök szakszerű és biztonságos használatával, az egészségre káros vegyszerek szabályos kezelésével, a lehetséges balesetek megelőzésének módjával. Általában elmondható, hogy minden kísérlet balesetveszélyt rejt magában. Ettől azonban nem félni kell, hanem a kísérletezés megkezdése előtt a körülményeket kell gondosan megtervezni, és munka közben a szükséges és kötelező biztonsági előírásokat minden körülmények között be kell tartani! A vizsgázók számára fontos információ, hogy a tétel egyes esetekben nem csupán a tételben szereplő kísérlet elméleti hátterével foglalkozik, hanem átvezető kérdésekkel a kísérlethez szorosan kapcsolódó, de esetleg a fizika más területeiről származó ismereteket is számon kér. Ilyen témakör például az atomfizika és a gravitáció. Erre a felkészülés során figyelni kell. 2

BALESETVÉDELMI TUDNIVALÓK ÉS MUNKASZABÁLYOK Alapvető laboratóriumi munkaszabályok A feladat megkezdése előtt pontosan ismernünk kell a kísérlet célját és elvi hátterét, a gyakorlati kivitelezés minden eszközének rendeltetés szerinti használatát. Az összeállítást addig ne kezdjük el, amíg nem áll rendelkezésünkre pontos kivitelezési terv. Ne kezdjünk az összeállításhoz addig, amíg nem áll rendelkezésünkre minden szükséges eszköz. Az érintésvédelem, a vegyszerkezelés, a tűzvédelem szabályait pontosan ismernünk kell, és ezek betartása minden körülmények között kötelező. Az összeállítás mindig legyen áttekinthető és világos. A bekapcsolás (működtetés) mindig a legutolsó lépés legyen, a kísérlet végeztével pedig első feladat a működés megszüntetése (kikapcsolás). A laboratóriumi munkaszabályokról elektromos kísérletek esetében A kísérlet megkezdése előtt pontosan ismernünk kell a kísérlet, illetve mérés elvi hátterét és a gyakorlati kivitelezés minden eszközének rendeltetés szerinti használatát. Az összeállítást addig ne kezdjük el, míg minden eszköz nem áll rendelkezésünkre. Az előírás szerinti műveleti sorrendet szigorúan tartsuk be. Az ÉRINTÉSVÉDELEM szabályait pontosan ismernünk kell, annak betartása minden körülmények között KÖTELEZŐ! A műszerek üzemeltetéséhez szükséges műveletek sorrendjét szigorúan tartsuk be! Az eszközökön, kontaktusokon észlelt hibák javítása csak üzemelésen kívül végezhető el! Alapvető szabály, hogy összeállításkor az áramforrást legutoljára kapcsoljuk be, és szétszedéskor legelőször kapcsoljuk ki! Ha véletlenül feszültségmérőt árammérőként kötünk be, a műszer általában nem mutat, de nem hibásodik meg. Az árammérő tönkremegy (kiég), ha feszültségmérőként akarjuk használni, ezért bekötéskor különösen figyelni kell! Az első méréskor körültekintően meg kell vizsgálni, hogy a mérendő mennyiség belül van-e a méréshatáron! Ha a mérendő mennyiség nagyságrendje nem ismert, a mérés kezdetekor a műszert a legmagasabb méréshatárra állítsuk! Az elektromos mérőműszerekről A leggyakrabban használt mérőműszerek (feszültségmérő, árammérő, ellenállásmérő) leggyakrabban elektrodinamikus műszerek, de elterjedtek a digitális kijelzésű mérőműszerek is. A mérőműszereknek alapvetően két fajtája van: az egy fizikai mennyiség mérésére alkalmas alapműszerek, valamint a több méréshatáron, több fizikai mennyiség mérésére használatos univerzális műszerek. A műszereken feltüntetett belső ellenállásból és a műszerrel mérhető legkisebb érték méréséből meghatározhatjuk a beépített alapműszer érzékenységét. A mérőműszereket osztályokba sorolják, melyet a műszeren feltüntetnek (0,1; 0,2; 0,3 a laborműszerek; 1, 2, 5 a service műszerek). A műszer osztálya a méréskor elkövethető hibát adja meg a méréshatár százalékában. Egyezményes jelek mutatják a műszer használat közbeni helyzetét, amelyet a belső konstrukció határoz meg. Egyenáramú mérés esetén ügyelni kell a kapcsokon feltüntetett polaritáshelyes bekötésre is. 3

KÍSÉRLETEK I. MECHANIKAI KÍSÉRLETEK 1. Az egyenes vonalú egyenletes mozgás vizsgálata Mikola-csővel A szükséges eszközök: Mikola-cső, Bunsen-állvány és -dió, lombikfogó, metronóm és (vagy) stopperóra, szögmérő (vagy függőónos szögmérő), mérőszalag, ragasztószalag a szögmérőhöz. Az állványra erősített Bunsen-dióba úgy fogjuk be a lombikfogót, hogy miközben az tartja a csövet, aközben a cső forgatható is legyen, így könnyen tudjuk újra meg újra "mozgásba hozni" a buborékot. Ehhez az kell, hogy a dió egyik csavarja kissé kúpos legyen. A Mikola-cső egy kb. l m hosszú, egyik végén zárt, a másik végén ledugaszolt, folyadékkal töltött üvegcső, amelyben kb. 0,5 cm hosszúságú buborék mozoghat, akkor, ha a csövet megdöntjük. A cső olyan falapra van rögzítve, amelyen hosszúságmérésre alkalmas beosztás van. A függőónos szögmérőt úgy készíthetjük el, hogy egy 180 -os szögmérő középpontján varrótűvel cérnaszálat húzunk át és a cérnaszál végére kis nehezéket (pl. csavaranya) kötünk. A szögmérőt ragasztószalaggal a léchez erősítjük, így a cső hajlásszögének pótszögét olvashatjuk le a szögmérőről. A kísérlet elvégzéséhez a tanuló összeszerelt (állványra szerelt) Mikola-csövet kapjon! A Mikola-cső mentén jelöljön ki tetszőleges távolságot! A kijelölést a cső asztalon lévő végétől kb. 10 cm-re kezdje! Mérje meg a csőnek a vízszintessel bezárt szögét! Az adott, vízszintessel bezárt szög esetén mérje meg a kijelölt távolság megtételéhez szükséges időt! Több mérést végezzen! 4

2. Súrlódási együttható meghatározása A szükséges eszközök: 50-70 cm hosszú deszkalap, egyik végén egymás mellett fúrt lyukakon átfűzött, zsinegből kötött akasztóval, Bunsen-állvány, -dió (vagy más módon elkészített, állítható hajlásszögű lejtő). Kisebb, kb. 250 g tömegű fa -, valamint fém-, műanyag stb., hasáb alakú testek, a fahasábra helyezhető, kb. 50-100 g tömegű testek, rugós erőmérő, függőónos szögmérő, ragasztószalag (szigetelőszalag) a szögmérőhöz, a nehezékek rögzítéséhez, olló, S-kampó, U-szög. Kétféle módszerrel, kétféle súrlódási együttható meghatározása a feladat. a) Először lejtőn mérjük a fahasáb tapadási súrlódási együtthatóját. Abban az esetben is, ha lejtőnket Bunsen-állványos megoldással emeljük, a lejtő hajlásszöge legyen könnyen, folyamatosan változtatható, biztosan rögzíthető. Összeszerelt állapotban adjuk a lejtőt vizsgázónak! b) Másodszor vízszintesen mérjük a fa csúszási súrlódási együtthatóját a deszkalapon. A fahasábba ütött kis U-szögbe akasztjuk az S-kampót, ehhez pedig, esetleg fonál közbeiktatásával akasztjuk az erőmérőt. Az S-kampót lágyabb fémhuzalból gömbölyű fogóval hajthatjuk. A fahasábot a vízszintes felületre helyezve, a rugós erőmérő közbeiktatásával húzzuk, indításnál esetleg kissé megtoljuk. a) Határozza meg a rendelkezésre álló testek tapadási súrlódási együtthatóját az adott felületre vonatkozóan, a lejtő hajlásszögének változtatásával! A testet a lejtőre helyezve, a lejtő hajlásszögének változtatásával, keresse meg azt a szöget, amelynél a lejtőre helyezett test éppen elindul. Méréseit egy-egy testre többször ismételje meg! b) Vizsgálja meg a csúszási súrlódási erő és a felületeket merőlegesen összenyomó erő kapcsolatát! A hasábot a vízszintes felületen egyenletesen húzza! Úgy végezzen több mérést, hogy a hasábra helyezett ismert tömegű test segítségével változtassa a felületet nyomó erőt! Húzás közben, amikor a sebesség állandó, olvassa le a súrlódási erőt! A nyomóerőt a testek súlyának méréséből meghatározhatja. 5

3. Súlymérés A szükséges eszközök: 1 m hosszú rúd, mérleg (lehet levélmérleg vagy egyszerű rugós dinamométer), ismeretlen, a rúdra tetszőleges helyre elhelyezhető (akasztható, rögzíthető) test, melynek súlya kevéssel meghaladja a rendelkezésre álló mérleg méréshatárát, Bunsen-állvány, zsinegek, kampók, méteres mérőszalag. A rudat vízszintesen, a két vége közelében alátámasztva helyezzük el az ábra szerint. A rúd súlya ne legyen elhanyagolhatóan kicsi. Ügyeljünk arra, hogy az alátámasztó ék vagy a Bunsen-állványra szerelt támaszték kis felületen érintkezzen a rúddal! Arra is vigyázni kell, hogy a támasztékon ne csússzon meg a rúd. A rúd vízszintes helyzetét minden mérésnél biztosítani kell, ha szükséges, akkor az alátámasztás magasságának változtatásával. Az egyik támaszték tengelyként szolgál, a másiknál pedig az alátámasztásra ható erőt mérjük. Az alátámasztást megoldhatjuk Bunsen-állványon rögzített vízszintes rúddal vagy oszlopra helyezett ékkel. Az alátámasztás helyett felfüggesztést is használhatunk, mérleg alkalmazása helyett rugós erőmérőre is felfüggeszthetjük a rúd másik végét. Lényeg, hogy az egyensúlyt függőleges hatásvonalú erőkkel hozzuk létre. A mérleget összeszerelt állapotban kapja meg a tanuló, az ismeretlen súlyt mellékeljük! Helyezze az ismeretlen testet a rúd legalább három különböző helyére, mérje meg ezeknek a rúd alátámasztásától vett távolságát! Határozza meg, hogy mekkora erő hat a rúd mérleggel (rugós erőmérővel) egyensúlyban tartott végén! A mért értékekből határozza meg az ismeretlen test súlyát! 6

4. A rugóra függesztett test rezgésének vizsgálata A szükséges eszközök: állvány, dió, a dióba befogható, az egyik végén "peremezett" fém- vagy farúd, tükörskála (befőttes gumival az állványhoz rögzítve) a parallaxis hiba kiküszöbölésére, mutatóval ellátott rugó, szigetelőszalag a mutató elkészítéséhez, olló, esetleg gumiszál, egyenlő tömegű (10-50 g), rugóra akasztható testek (6 darab), rugós erőmérő. Rugót (ha nem áll rendelkezésünkre) erős, kb. 1 mm átmérőjű rugalmas acélhuzalból is "tekercseltethetünk", és azt 10-15 cm hosszú darabokra vágatjuk. Olyan rugót válasszunk vagy készíttessünk, amelyen legalább hét mérés végezhető különböző tömegű testek ráakasztásával úgy, hogy a rugó még éppen a linearitáson belül marad. A rugó legnagyobb megnyúlása kb.20 cm legyen. A parallaxis hiba elkerülése érdekében tükörskálát 3-4 cm széles, 20-25 cm hosszú tükörlapból úgy készíthetünk, hogy a tükör szélére hosszában 1-1,5 cm széles milliméterpapírt ragasztunk. Rugó helyett használhatunk alkalmas gumiszálat is. A rugóra mutatót szigetelőszalag ráragasztásával és ék alakúra vágásával készíthetünk. A mutatóval ellátott rugót a tükörskálás állvánnyal szerelten kapja kézhez a tanuló. A rugóra függesztett testeket óvatosan, függőleges egyenes mentén, kis amplitúdójú rezgésbe hozva mérje meg stopperórával több rezgés idejét, majd csökkentve a rugón függő testek számát (az össztömeget), ismét végezze el a mérést! (Célszerű a mérést úgy végezni, hogy a rugóra akasztott test tömege kezdetben legyen a legnagyobb.) 7

5. A lejtőn leguruló golyó energiájának vizsgálata A szükséges eszközök: 100-150 cm hosszú, állítható hajlásszögű lejtő a közepén a golyót vezető sínnel, acélgolyó, mérőszalag, stopperóra. Az időmérés pontossága érdekében valamilyen segédeszközzel (ütköző, vonalzó) segíthetjük a golyó indulási és leérkezési időpontjának meghatározását. Értelemszerűen az indítás nemcsak a lejtő tetején történhet. A mérés különböző hajlásszögű lejtőkön is megismételhető. Állítsuk be a lejtő hajlásszögét úgy, hogy a tetején elengedett acélgolyó tisztán gördüljön, és a legördülés ideje jól mérhető legyen! Mérje meg a mozgás idejét (t), a megtett utat (s) és a szintkülönbséget (h)! Egyenletesen változó mozgást feltételezve, a mért adatokból határozza meg a golyó haladó mozgásának végsebességét (v)! 8

II. HŐTANI KÍSÉRLETEK 6. A jég olvadáshőjének meghatározása A szükséges eszközök: Vékony fémedény (vagy 100 ml-es főzőpohár), hőmérő, stopperóra, borszeszégő megfelelő állvánnyal a melegítéséhez, apróra tört 0ºC-os jég, keverőpálca, rongy, szűrőpapír, fakalapács. A kísérlet lényege, hogy ugyanolyan teljesítmény mellett végezzük a jég olvasztását, mint a jégből keletkezett víz melegítését. Mérjük az olvadás idejét, és meghatározzuk, hogy mennyi idő alatt melegszik fel a víz az edényben mondjuk 10 ºC-ról 40 ºC-ra. (Célszerű 10 ºC-onként leolvasni a stopper állását.) A mérést végig igen intenzív keverés mellett végezzük A víz fajhőjét ismertnek tételezve (függvénytáblázatból kikereshető) az olvadáshő a mért adatokból egyszerűen kiszámítható. A méréstől nem várható pontos egyezés az irodalmi adattal, de nagyságrendileg jó értéket kapunk. A mérést nyitott edényben végezve a jég elolvadása látszik, de az olvadáspont túllépését a hőmérő is jelzi. A víz melegítése magasabb hőfokon már sokkal több energiaveszteséggel jár, ezért javasolt az alacsonyabb hőmérséklet. A mérés megszakítás nélkül folyamatosan végezhető. Az összetört jeget szűrőpapírral, konyharuhával szárítsuk meg közvetlenül az edénybe töltés előtt! Ezután a melegítés azonnal indul. Az edény hőkapacitását elhanyagoljuk, de törekedjünk rá, hogy kicsi legyen! A kísérletet úgy kell beállítani, hogy a jég az edényben körülbelül 5 perc alatt elolvadjon. A kísérlethez a jól feltöltött borszeszégő és az edény az állványon legyen összerakva! A tanuló kapjon 0 ºC-os vízben jégkockákat. A jeget a kísérlet kezdetekor rongyba csavarva a fakalapáccsal törheti össze, majd száríthatja. A meggyújtott borszeszégő fölé helyezze el az edényt, melyet előzőleg megtöltött az összetört, megszárított, 0 ºC-os jéggel! Erőteljes keverés mellett mérje meg, mennyi idő alatt olvad el a jég, majd tovább folytatva a melegítést és a keverést, mérje meg, milyen gyorsan melegszik a víz 20 ºC-ot vagy 30 ºC-ot. A víz fajhőjének ismeretében számítsa ki a jég olvadáshőjét! 9

7. A szilárd anyag fajlagos hőkapacitásának (fajhőjének) meghatározása A szükséges eszközök: kaloriméter (termosz), kétfuratú termosz-dugó, keverő, hőmérő, 3 db közepes főzőpohár, hideg és meleg víz, törlőruha, fémforgács, (sörét, apró csavarok, alátétek) vagy műanyag granulátum, vegyszerkanál, hőmérő a szobahőmérséklet mérésére, törlőruha, tömegmérési lehetőség: a) levélmérleg, b) előre kimért mennyiségek, c) digitális mérleg. A kísérlethez célszerű széles szájú, 1 literes ételtermoszt választani. A termosz dugójába két furatot készítünk: egyet a keverőnek, egyet a hőmérőnek. A keverőt lágyabb, formálható, vastagabb drótból hajthatjuk megfelelő alakúra. A kísérlet kritikus pontja a hőmérsékletek mérése. Nem meglepő az igen nagy hiba sem: ha itt akár 1-2 fokot is tévedhetünk. A mért érték a valódi értéket jobban közelíti, ha hőmérőnk pontossága legalább 0,5 o C. A jobb eredmény elérése érdekében figyeljünk arra, hogy a víz tömege lehetőleg kisebb legyen a szilárd anyag tömegénél (pl.: 200g vízhez 200-250g szilárd anyag adható). A számításhoz a termosz hőkapacitásának ismerete szükséges, a víz fajhőjét táblázatból keressük meg. Először az ismert tömegű meleg vizet töltse a kaloriméterbe! A kaloriméter felmelegedése után olvassa le a kiegyenlítődési hőmérsékletet! Majd a kimért, szobahőmérsékletű, száraz, szilárd anyagot tegye óvatosan a kaloriméterbe! Kevergetés közben a hőmérséklet kiegyenlítődik. Olvassa le a beálló közös hőmérsékletet! 10

8. Gay-Lussac első törvényének igazolása, a gáz hőtágulása A szükséges eszközök: kicsi lombik (100-250 ml), átfúrt gumidugó, kenőzsír, pipetta (0,1 ml beosztású), hőmérő, fém mérőszalag, súlyok, ragasztó a rögzítéshez, tárolóedény, meleg víz, hűtéshez víz, edények, rongyok. A kísérleti összeállítást az ábra mutatja. A jól tömített átfúrt dugóba helyezzük a pipettát. A nehezékkel ellátott eszközt úgy rögzítjük a tartály aljára, hogy a pipetta vízszintes legyen. Adott magasságú meleg vizet (40 ºC körüli hőmérsékletűt) töltünk a tartályba, annyit, hogy a lombikot is ellepje. A vizet, szintjének megtartása mellett, hűteni kezdjük. A hűtés hideg vízzel, jéggel történhet, állandó keveréssel. A levegő összehúzódik, a pipettába benyomul a víz. További hűtéssel indulhat a mérés. A tanuló meleg vízzel feltöltve kapja meg a berendezést! Ha a pipetta beosztása nehezen leolvasható, segíthet a mellé rögzített mérőszalag. A vízszint állandóságát legegyszerűbben egy túlfolyó biztosíthatja. De miután 1-2 cm magasságváltozás alig okoz hibát, bőven elég, ha a bejelölt magasságot a víz esetenkénti kimerésével tartjuk. Gazdaságosabb a vizet jéggel, jeges vízzel hűteni. Hűtés közben néhány fokonként leolvassuk, mennyi víz került a pipettába. A hőmérsékleti egyensúly beálltát A hőmérsékleti egyensúly beálltát a pipettában lévő gázoszlop hosszának állandóvá válása jelzi. A lombik és a pipetta teljes térfogatát (az első leolvasható jelig) a vizsgázó rendelkezésére kell bocsájtani! Mérje meg, hogyan változik a hőmérséklettel, állandó nyomás esetén, a levegő térfogata! A mérést egyszer végezze, de mérjen legalább négy különböző hőmérsékletnél! 11

9. A légnyomás mérése Melde-csővel A szükséges eszközök: Melde-cső, keskeny modellező léc, mm-papír, ragasztó, Bunsen-állvány és -dió, lombikfogó, üveghenger, tálca, függőónos vagy papír szögmérő, szigetelőszalag, befőttesgumi. A Melde-cső 30-40 cm hosszú, 2-3-mm belső átmérőjű üvegcső, amelyben néhány centiméter hosszúságú higanyoszlop által bezárt levegő van. A csövet higannyal úgy tölthetjük meg, hogy nyitott végével lefelé, ferdén, gázláng fölé tartjuk, és rövid idő múlva (amikor a benne lévő levegő a melegítés hatására már kitágult), az üvegcső száját higanyba nyomjuk. Ekkor a csőbe a külső, nagyobb légnyomás higanyt nyom fel. A csövet kiemelve a higanyból, óvatosan megrázzuk, annyi higanyt rázunk ki belőle, hogy a nyitott végénél a csőben csak annyi maradjon, amennyivel a későbbiekben biztonságosan dolgozhatunk, ne kelljen félni attól, hogy kisebb rázkódásra a higany egy része kirázódhat a csőből. Megtölthetjük a csövet higannyal úgy is, hogy tálcára helyezett magas edénybe állítjuk. Addig a mélységig, ahol azt akarjuk, hogy a levegő oszlop vége legyen, vékony drótszálat vezetünk. A kiöntő edényből a drótszál mellett higanyt öntünk a csőbe. Ilyenkor a drótszál melletti résen a felesleges levegő eltávozik. A tálca és az üveghenger azért szükséges, hogy elkerüljük a higanycseppek szétszóródását. Ha a bezárt levegőoszlop nem elég hosszú, akkor a csövet függőlegesen tartva, vékony dróttal szúrjuk át a higanyoszlopot, ennek hatására a drótszál mellett levegő áramlik a csőbe. Vékony, 1,5-2 cm széles, a csőnél hosszabb modellező lécre milliméterpapír-csíkot ragasztunk, így a gázoszlop és a higanyoszlop hosszúságát könnyen és jó pontossággal mérhetjük. A Melde-csövet a lécre erősítjük két befőttesgumi segítségével. A lécre függőónos (vagy papír) szögmérőt ragasztunk. A lécet a Bunsen-állványra erősített dióba fogott lombikfogóval rögzítjük. A lombikfogót a dió kúposan kiképezett csavarjával úgy fogjuk be, hogy a lombikfogó a dióban forgatható legyen. A bezárt gáz nyomásának kiszámításához tudnia kell, hogy az 1 mm magas higanyoszlop nyomása 136 Pa. A higany magasságát a h sin α képlet adja, ahol α a csőnek a vízszintessel bezárt szöge.) A légnyomásmérés elvi alapját a csőben lévő gáz állapotváltozására vonatkozó Boyle Mariottetörvény adja. A csövet elforgatva a gáz állapota változik. Mérje meg a Melde-csőben lévő levegőoszlop hosszát a cső több különböző helyzetében! A csövet lassan, óvatosan elforgatva biztosítható, hogy a benne lévő gáz mennyisége, valamint a hőmérséklet változatlan maradjon. 12

III. ELEKTROMOSSÁGTANI KÍSÉRLETEK 10. Ekvipotenciális vonalak kimérése elektromos térben A szükséges eszközök: feszültségforrás (10 V egyenfeszültség); kétállású kapcsoló; feszültségmérő, milliméterpapír, átlátszó fenekű műanyag vagy üveg edény; víz; 2 db azonos méretű fémlap; fémlapokat a tálhoz rögzítő eszközök, vezetékek, krokodilcsipesz. Készítsük el az ábrán vázolt eszközt! Az edény hossza 15-20 cm legyen, az edénybe rögzített fémlapok ajánlott mérete 5 x 2,5 cm. Az edény aljára ragasszunk milliméterpapírt, amelyre előzetesen x-y koordináta-rendszert rajzoltunk. (A fémlapok lehetnek a Taneszközgyártó által gyártott Elektrosztatika készlet elemei, vagy egyénileg szerezzük be őket.) Az elektródák és a mérőfej azonos anyagból készüljön. A követelményrendszer a homogén elektromos tér szerkezetének ismeretét kéri. Nem a tér ettől eltérő, széleken mérhető inhomogenitását kell a vizsgázónak megmutatnia. Az elkészített eszköz ennek a célnak feleljen meg! Szerencsés, ha az elektródaként alkalmazott fémlapokat könnyen méretre vágható anyagból készítjük (réz, alumínium). Az edény megfelelő szemközti oldallapjait teljes egészében beboríthatják a fémlapok. A víz magassága a fémlapok méretének és az edény mélységének függvényében 1-2 cm lehet. A potenciál kimérésekor használt szigetelt vezeték rövid, nem szigetelt végét helyezzük pontosan a kívánt rácspontra, és tartsuk függőlegesen! Feszültségforrásként alkalmazhatunk két darab sorba kötött laposelemet. A feszültségmérő megfelelően nagy ellenállású és pontosságú eszköz legyen. A mérés összeállítása a vizsgázó feladata! Mintegy 20-25 ponton mérjünk, az adatok alapján az ekvipotenciális vonalak megrajzolandók! Töltsön az edénybe csapvizet úgy, hogy ellepje a fémlapokat, ezután állítsa össze az ábra szerinti áramkört! Az összeállítást nyitott kapcsolóállásnál készítse el! A fegyverzetekhez ne érjen hozzá a mérés során! Az ábrán nyíllal jelölt vezetékvéget a vízbe helyezve mérjen feszültséget az egész koordinátájú rácspontokban! Keressen ekvipotenciális vonalakat a fémlapok közötti elektromos mezőben! 13

14

11. Az ellenállások soros és párhuzamos kapcsolásának vizsgálata A szükséges eszközök: 2-3 db ellenállás vagy Holtz-állványokba fogható ellenálláshuzalok, laposelem tartóval, feszültségmérő, árammérő, röpzsinórok, krokodilcsipeszek, kétállású kapcsoló (Morsekapcsoló). Az ellenállások lehetnek: a) Két Holtz-állvány közé kifeszített ellenálláshuzalok. b) Célszerűen készülhetnek az ellenállások banánhüvelyekkel ellátott dobozba bekötött, kereskedelmi forgalomban kapható ellenállások felhasználásával. c) Taneszközgyártó által készített készlet részei. A laposelemet célszerű alkalmas tartó eszközbe helyezni. Ez lehet egy laposelemmel működő zseblámpa doboza, ahol az elem csatlakozási helyeit banánhüvellyel, dugaszoló hellyel látjuk el, de készülhet a tartó egy falapból is, amelyre könnyen hajtható fémlemezzel (bilinccsel) és csavarokkal fogjuk fel az elemet. Az elem kivezetéseit fémesen, a falapra erősített banánhüvelyekre hajtjuk, kihasználva a laposelem kivezetéseinek rugalmasságát. A mérés célja a különböző kapcsolások áram- és feszültségviszonyainak vizsgálata. A soros kapcsolású áramkört a vizsgázó készen kapja. A feszültségmérő bekötése az ő feladata, a kapcsoló zárásával indíthatja a mérést. A párhuzamos kapcsolást már a vizsgázónak kell összeállítania. A telep és két sorosan kapcsolt ellenállás felhasználásával összeállított áramkörön feszültségmérővel mérje meg az egyes ellenállások kapcsain a feszültségeket, majd mérje meg a sorba kapcsolt ellenállásrendszer kapcsain az együttes feszültséget (az áramforrás kapocsfeszültségét)! Ezután az ellenállásokat kapcsolja párhuzamosan a teleppel! Az árammérővel mérje meg az egyes ellenállásokon átfolyó áram erősségét, majd a főágban folyó áram erősségét! Mindkét esetben készítsen kapcsolási rajzot! 15

12. Az áramforrás belső ellenállásának meghatározása méréssel A szükséges eszközök: laposelem, kb. 15 cm x 10 cm x 5 cm méretű karton- vagy műanyag doboz, 2 db banánhüvely, feszültségmérő, árammérő, legalább 2 db eltérő értékű, 100 Ω nagyságrendű ellenállás, kb. 50-70 Ω ellenállás az elem belső ellenállásának növeléséhez, kétállású kapcsoló, röpzsinórok, krokodilcsipesz, esetleg tolóellenállás. A méréshez igen nagy belső ellenállású feszültségmérőt és elhanyagolható belső ellenállású árammérőt használunk, hogy ezek ellenállását a számításkor ne kelljen tekintetbe venni. Célszerűen alkalmazhatók a Taneszközgyártó által készített demonstrációs műszerek. A kísérlethez lehetőleg új laposelemet használjunk. Mivel a 4,5 V-os laposelem belső ellenállása igen kicsi, a mérést csak az áramforrás nagy terhelése mellett végezhetnénk úgy, hogy jól megkülönböztethető értékeket kapjunk, ekkor azonban a belső ellenállás a mérés közben számottevően változna. Ezt a problémát elkerülendő, alkalmas áramforrást kell készítenünk, hogy a belső ellenállás nagyobb legyen. (Megnövelt belső ellenállású áramforrást készítünk.) Egy kartondoboz fedelén két lyukat ütünk, ezekbe egy-egy banánhüvelyt rögzítünk. A dobozban elhelyezzük a laposelemet és vele sorba kötve az ellenállások közül a legkisebb ellenállásút, majd a két kivezetést egy-egy banánhüvelyhez kötjük. A dobozt lezárva, azt áramforrásként használjuk. Különböző terhelő ellenállások mellett megmérjük a telep kapocsfeszültségét és a rajta átfolyó áram erősségét. A méréshez a használt külső ellenállás nagyságát nem kell ismerni. Elegendő, ha a várható belső ellenállás értékével csupán összemérhető nagyságú. Az előző kísérleti összeállításban külső ellenállásként tolóellenállást használva a mérést igényesebben végezhetjük el, ha felvesszük a kapocsfeszültség-áramerősség diagramot. Ekkor úgy járunk el, hogy a terhelő ellenállásként használt tolóellenállás értékét a csúszó érintkező eltolásával változtatjuk. Ügyelni kell arra, hogy a terhelő ellenállás változtatásának intervallumait jól válasszuk meg, hogy diagramunk értékelhető legyen. (Túl nagy terhelés esetén a kapocsfeszültség csak kicsit változik.) Végezhetjük a mérést úgy is, hogy a két külső ellenállás értékét megadjuk, azaz ismert külső ellenállásokkal dolgozunk. 16

A kapcsolást a vizsgázó állítja össze, ezért is fontos, hogy a telep belső ellenállásának növelésére felhasznált ellenállás a leírásnak megfelelően el legyen rejtve, az áramforrásból az egyetlen doboz legyen látható. Kapcsoljon a telepre különböző értékű ellenállásokat! (A mérés változtatható ellenállással is végezhető.) Mérje meg az adott ellenállás esetében az összetartozó kapocsfeszültséget és áramerősséget! A mérés közben ügyeljen arra, hogy az áramforrás mindig csak rövid ideig legyen bekapcsolva, így biztosítható, hogy a telep belső ellenállása gyakorlatilag állandó legyen. 17

13. Indukált feszültség vizsgálata A szükséges eszközök: 2 darab 1200 menetes, egyenes vasmagos tekercs, 50 Hz-es törpefeszültségű feszültségforrás, váltóáramú feszültségmérő, tolómérő (vagy más alkalmas távolságmérő eszköz), vezetékek. A tanulók munkáját könnyíti, ha egy megfelelő nagyságú vályúban helyezzük el a két egyforma tekercset, vagy legalább a tekercsek egyik oldalát egy rögzített, függőleges laphoz támaszthatják. A mérés során így biztosítható a tekercsek szimmetriatengelyeinek egybeesése. Lehetőség nyílik ily módon egy mérőszalag felragasztására a tekercsek mellé, ami nagyon megkönnyíti a kritikus távolságmérést. Induláskor célszerű megmérni a tanulónak a tápegység beállított feszültségének értékét. Ezután a mérést x = 0 pontnál, érintkező vasmagokkal kezdhetik. Elegendő számú (8-12) távolságban mérjünk, hogy a függvény menete jól kirajzolódjon! Helyezze el a két vasmagos tekercset úgy, hogy szimmetriatengelyük egybeessen! Az egyikre kapcsoljon néhány voltos (5 24 V), 50 Hz-es váltakozó feszültséget, a másik kivezetéseire váltóáramú feszültségmérőt! Jelölje x-szel a vasmagok távolságát! Különböző ismert x távolságokat beállítva mérje meg az U i indukált feszültséget! (Az x változtatásakor ügyeljen arra, hogy a vasmag tekercshez viszonyított helyzete ne változzon!) 18

14. A domború lencse képalkotása és fókusztávolságának meghatározása A szükséges eszközök: nagyobb átmérőjű domború lencse, óraüvegre rögzített gyertya, gyufa vagy izzólámpa, optikai pad vagy 2 db állvány dióval és fogóval, ernyő, mérőszalag. A domború lencse elé a kétszeres fókusztávolságon kívül elhelyezett gyertyáról a fókusz és a kétszeres fókusztávolság között figyelhetünk meg képet. A tárgyat a lencséhez közelítve a kép nagysága változik. A kísérletet optikai padon finomabban állíthatjuk be. Megmérve a tárgy és a kép távolságát, kiszámítható a fókusztávolság. Az optikai padon a tárgyat nagy távolságból közelítve a lencséhez, az ernyő helyének változtatásával keresse meg az éles képet több helyzetben! 19

ATOMFIZIKA, MAGFIZIKA TÉMAKÖRÖKHÖZ FELADOTT KÍSÉRLETEK 15. A hang sebességének mérése állóhullámokkal A szükséges eszközök: legalább 500 cm 3 -es mérőhenger, mindkét végén nyitott a hengerbe illeszthető üvegcső, ismert rezgésszámú hangvillák, kalapács, víz, szigetelő szalagcsík vagy filctoll, mérőszalag, Bunsen-állvány és -dió, fogó. Az üvegcső javasolt hossza mintegy 40-50 cm, legyen elegendően hosszú ahhoz, hogy a hangvillák frekvenciájára rezonálhasson. A mérőhengert megtöltjük vízzel, beleállítjuk a csövet. A csövet úgy fogjuk állványba, hogy könnyen emelhető-süllyeszthető legyen! A cső végéhez tartott, megütött hangvilla rezgése akkor erősödik fel (válik hangossá), amikor a cső vízből kiálló hossza lehetővé teszi, hogy benne állóhullám alakuljon ki. (Hosszabb csövek esetén kialakulhat nemcsak az alaphang, melyet mérni szándékozunk, hanem az első felharmonikus is). A hangvillát is rögzíthetjük az állványhoz. Figyeljünk arra, hogy a hangvilla villa része a cső tengelyére merőleges (vagy azzal megegyező) síkba kerüljön! A hangvilla vége (a nagy amplitúdójú rezgés) kerüljön a cső szája fölé! Rezonancia esetén megjelöljük, meddig merül a henger a vízbe, majd a henger mellé mérőszalagot illesztve, lemérjük a cső vízből kiálló részének (a levegőoszlopnak) hosszát, és a megfelelő összefüggésekből kiszámítjuk a hang terjedésének sebességét. Vízzel töltött magas edénybe mindkét végén nyitott, szélesebb üvegcsövet engedjen! Szólaltasson meg egy hangvillát az üvegcső felett! A cső mozgatása során egy meghatározott helyen a hang felerősödését észleli. Mérje meg a rezonáló levegőoszlop hosszát több különböző frekvenciájú hangvillával! 20

16. Felezési idő mérése A szükséges eszközök: mérőhenger (100 ml-es is elegendő), (állandó keresztmetszetű pohár), óra, vonalzó, egy üveg alkoholmentes sör. A szakirodalom szerint a sörhab bomlásának folyamata (mint minden széndioxiddal dúsított habé) exponenciális. Az alkoholmentes sör viszonylag gyors kiöntésével elérhető, hogy a hengert a hab kitöltse (kevés, kezdetben gyorsan növekvő folyékony sörrel az alján). A hab az idő múlásával fokozatosan elveszíti gáztartalmát (széndioxid), vastagsága csökken. A mérőhenger alján kiválik a sör. A habot a sörtől elválasztó határvonal éles. A hab felülről is összeesik, de itt a határvonal rosszul olvasható le. A vonalzó segítségével meghatározhatjuk bármely időpillanatban a sörhab vastagságát oly módon, hogy a pohár mellett tartott vonalzó nulla vonalát folyamatosan a sör-hab határon tartva leolvassuk, milyen magasan van ettől a hab-levegő határfelület. Mivel a sör habja a levegővel csak becsülhető határfelületet jelent, a mérési hiba csökkentése érdekében javasolt a viszonylag gyakori mérés (elsősorban a mérés kezdetén), amennyi elegendő ahhoz, hogy az exponenciális görbe jól kirajzolódjon. Nincs jó módszer éles határfelület létrehozására, a felszín egyenetlen, ráadásként a sörhab erősen tapad a falra. A henger magassága legalább 15 cm legyen. A sörhab vastagságának csökkenésével, (az indulási vastagságtól függően) körülbelül 3-4 perc elteltével elérünk olyan pontra, ahol a jelentősen megnövekedett százalékos hiba miatt a további mérés értelmetlen. (A kísérlet elvégezhető, gyakorolható bármilyen viszonylag tartós habot adó szénsavas folyadékkal például szódavízzel habosított mosogatószerrel, de itt különösen a mérés második felében nagyobb lehet az eltérés az exponenciálistól.) Töltsön a mérőhengerbe elegendő mennyiségű sört úgy, hogy kezdetben csak hab legyen! Mérje meg egyenlő időközönként a sörhab vastagságát! Legalább 8 mérési pont legyen! A méréseket 15-30 másodpercenként célszerű elvégeznie. Adataiból becsülje meg a sör habjának felezési idejét! 21

17. LED nyitókarakterisztikájának meghatározása A szükséges eszközök: LED dióda 30 ma körüli áramfelvétellel, 2 kω-os ellenállás, feszültségmérő műszer, mely 0 5 V-os tartományban legalább ötszázad pontosságú; árammérő, mely tud 20 µa 10 ma tartományban mérni, elektrolit kondenzátor (legalább 15 000µF kapacitással), egyenáramú tápegység (10 15 V), kapcsoló, röpzsinórok. A mérés kapcsolási rajza a következő: Az egyszerű kivitelezhetőség érdekében javasoltunk áramforrásként feltöltött kondenzátort. A kondenzátor töltése a tápegységről 10-15 voltra a vizsgaközpont feladata, a vizsgázó a kész áramkört kapja, mérése a kapcsoló zárásával indul. A kondenzátor feltöltése csak néhány percet vesz igénybe. A mérés könnyebben végezhető digitális műszerekkel. Ekkor pontosabb feszültségmérés válik lehetővé, az árammérés pedig kevesebb méréshatárváltással oldható meg. Egyes digitális multiméterek képesek a mért értékek kijelzőn történő időszakos kimerevítésére, ez a mérést megkönnyíti. A LED világító dióda. Nyitó irányban a rákapcsolt feszültség rendkívül kicsi változása igen jelentősen megváltoztatja a dióda áramát. A világítás, természetesen egyre gyengülve, igen sokáig megmarad. A rendkívül lassú feszültségváltozás teszi lehetővé, hogy egyidőben két műszert olvassunk le, hiszen az árammérő leolvasása alatt a feszültség gyakorlatilag állandónak tekinthető. Mérje meg a LED nyitókarakterisztikáját (feszültség áram függvényét)! A mérést a kapcsoló zárásával indítva folyamatosan végezze! Addig mérjen, amíg a LED árama a kezdeti érték századrészére nem csökken! Legalább hét összetartozó áram feszültség adatból rajzolja meg a LED nyitókarakterisztikáját! 22

18. A fényelhajlás optikai rácson, fény hullámhosszának meghatározása A szükséges eszközök: optikai pad lovasokkal, kereskedelmi forgalomban kapható izzólámpa (egyenesszálú), kb. 6 V, 5 W; millméter beosztású mérőléc, ismert rácsállandójú optikai rács, rés, színszűrő; vagy: lézer (elegendő az előadásokon használt, úgynevezett fénymutató lézer), optikai rács, ernyő, mérőszalag, a rácsot illetve az ernyőt tartó állvány, vagy optikai pad lovasokkal a) A lámpa elé közel helyezzük el egy tartóban a rést és a mérőlécet úgy, hogy az izzószál a skála 0 beosztásával essék egy vonalba. A színszűrőt az optikai rács és a mérőléc közötti távolságon helyezzük el. Az optikai rács az izzótól 40-60 cm-re kerülhet. Keresztülnézve a rácson a lámpa felé, leolvassuk a mérőlécen az első világos csík és a középső világos csík egymástól való távolságát, valamint lemérjük a rács távolságát a skálától. A rácsállandó ismeretében a hullámhossz kiszámítható. (A méréshez szükséges elrendezést régen a Tanért optikai pad készletének kiegészítéseként árult, 50 cm-es optikai paddal lehetett beszerezni). A mérés megismételhető különböző rács skála távolsággal. A mérőléc kb. 2 cm széles, 40-50 cm hosszú, vékony fém- vagy keményebb kartonlap, amelyen fehér alapon fekete milliméter beosztás van. b) Rögzítsük a lézert, elé fixen helyezzük el az optikai rácsot, tőlük távolabb az ernyőt! Mérjük meg az első maximum távolságát és a rács ernyő távolságot! A mérést többféle rács ernyő távolságnál lehet elvégezni. Ügyelni kell arra, hogy a fényforrásba ne nézzünk bele! Határozza meg a fény hullámhosszát ismert rácsállandójú optikai rács segítségével! Kétféle mérési elrendezéssel találkozhat: a) Ha a fényforrás izzólámpa, akkor a rácson átnézve keresheti meg az első maximum helyét. Mérje meg a skála rács távolságot és az első maximum távolságát a középső világos helytől! A mérést különböző skála rács távolsággal ismételje meg! b) Ha a fényforrás lézer, akkor ernyőn figyelheti meg az elhajlást. Itt a rács ernyő távolságot tudja változtatni. Ne nézzen a fényforrásba! 23

GRAVITÁCIÓ, CSILLAGÁSZAT TÉMAKÖRÖKHÖZ FELADOTT KÍSÉRLETEK 19. Az üveg törésmutatójának mérése Hartl-korong segítségével A szükséges eszközök: Hartl-korong, üveg félkorong, Reuter lámpa (vagy ennek megfelelő fényforrás, esetleg lézer), áramforrás a lámpához, A4-es papírlap, milliméter beosztású vonalzó, körző, ceruza, radír. a) Ha a korongon van szögbeosztás: A Hartl-korongra rögzítjük az üveg félkorongot úgy, hogy a 0 -nál beeső fénysugár a félkorong középpontján haladjon át, és a félkorongból irányváltozás nélkül lépjen ki. Fokozatosan elforgatva a Hartl-korongot, a kerületén lévő szögbeosztás segítségével leolvashatjuk a beesési és a törési szögeket. b) Ha a korongon nincs szögbeosztás: A papírra a félkorongnál nagyobb sugarú kört rajzolunk, meghúzzuk az egymásra merőleges két átmérőt. A korongra helyezzük a papírlapot úgy, hogy a beeső fénysugár az egyik meghúzott átmérő vonalában haladjon. Majd az üveg félkorongot is rögzítjük úgy, hogy középpontja a papíron lévő kör középpontjába essen. Úgy állítjuk be, hogy a középpontba beeső fénysugár változatlan irányban haladjon tovább. A Hartl-korongot fokozatosan elforgatva mindig bejelöljük a kör kerületén a beeső és a megtört fénysugár haladási irányának a helyét. Levéve a papírt a korongról, berajzoljuk a fény-utakat. Lemérve a és b távolságokat, meghatározzuk a törésmutató értékét. A mérés összeállítását a vizsgaközpont végezze, mert az esetek többségében meglehetős ügyességet igényel a világosban is jól látható sugármenet biztosítása! A Hartl-korongra rögzítse az üveg félkorongot úgy, hogy a 0 -nál beeső fénysugár a félkorong középpontján haladjon át és a félkorongból irányváltozás nélkül lépjen ki! Fokozatosan elforgatva a Hartl-korongot, a kerületén lévő szögbeosztás segítségével néhány helyzetben olvassa le a beesési és a törési szögeket! 24

25

20. A nehézségi gyorsulás értékének meghatározása fonálingával A szükséges eszközök: kb. 3 cm hosszú és 1 cm átmérőjű hengerre csavart kb. 1,5 m hosszú, könnyű fonál, a fonálon függő kis fémtest (esetleg ingatest) vagy ingatartóba fogott fonálinga, vagy lombikfogóba befogható, kis hengerre csavart zsinegen függő ingatest, Bunsen-állvány és -dió, lombikfogó, mérőszalag, stopperóra, egyenes vonalzó. Az ingatartó azért szükséges, hogy a fonál hosszát jó pontossággal mérhessük. Az ingatartó elkészítésének több módja lehet: 1. Ha a fonalat hengerre csavarjuk, a fonál hosszát a fonál függőleges helyzetében, a hengernél lévő érintési ponttól mérjük. 2. Készíthetünk egyszerű ingatartót két darab néhány milliméter vastag, kb. 1cm x 3cm méretű lécből is úgy, hogy a fonalat az egyik fadarabra csavarjuk, majd a két lécet összefogva lombikfogóban rögzítjük. 3. Bunsen-dióba fogható vastagságú nyélre egymáshoz simuló két fémlemezt erősítünk, és a lemezeket rajtuk átmenő menetes csavarral szorítjuk össze, miután a megfelelő hosszúságnál a fonalat a két lemez közé helyeztük. 4. Ingatartóként használhatunk fogóba rögzített ruhacsipeszt is. A vizsgázó az ingát a maximális fonálhosszal (1,2-1,5 m) kapja meg, összeszerelt állapotban! (A Bunsen-állványra erősítsük fel a dió és a lombikfogó segítségével a fonalat tartó hengert!) Több lengés együttes idejének méréséből határozza meg a lengésidőt különböző hosszúságok esetén! A fonálhosszak között legalább 15 cm különbség legyen! A Bunsen-állványt az asztal szélén úgy helyezzük el, hogy a fonál teljes hosszát ki tudjuk használni! A fonálingát úgy hozzuk kis kitérésű (α<5 ) lengésbe, hogy az ingatestet az egyenes vonalzó segítségével kicsit kitérítjük, majd elengedjük. 26