Összefoglaló a 2013. február 26-i direktori találkozóról Budapesten a Hélia Hotel adott otthont az üzletünk egy nagyon jelentős eseményének. Nem volt még arra példa, hogy Rune Evensen vezérigazgató és Arve Evensen együtt érkezett hozzánk. Nagy érdeklődéssel vártuk a találkozót valamennyien. 17 órakor a Tasi János által tartott üzleti bemutatón is szinte teljesen megtelt a terem. Aki az elmúlt egy másfél hónapban nem hallott üzleti prezentációt, annak mindenképpen javaslom, hogy hallgassa meg. Annyi változás történt az elmúlt időben, és történik folyamatosan, hogy szinte minden héten van valami újdonság. Hétvégén beléptek az új csomagok. Hogy ez milyen, és mekkora változást fog hozni az üzletünkbe, azt csak sejteni lehet ebben a pillanatban. Mindannyian egy nagyon dinamikus létszámnövekedésre számítunk. Eljött az ideje annak is, hogy TE minden ismerősödet meghívd a SiteTalk oldalra. Úgy gondolom, semmi túlzás nincs Kőrös Attila azon mondatában: a következő 6 hónapban átalakul a piac. A szünet után zsúfolásig megtelt a terem. Érkeztek vendégek az ország minden pontjáról, valamint Romániából, Szlovákiából és Lengyelországból is. Izgatottan vártuk Rune és Arve beszámolóját. RUNE Az, hogy ilyen sokan jelen vagytok ebben a teremben, pedig csak nagyon rövid idő állt rendelkezésre a szervezéshez, bizonyítja, hogy Magyarország egy nagyon jó piac, amire érdemes odafigyelni. Olvastam a Budapest Business Journalt, és az első oldalon éppen az e-kereskedelemről van szó. 180 milliárd Ft volt az e-kereskedelem árbevétele 2012-ben, és 2013-ban 30%-os növekedést prognosztizálnak. Magyarországon a teljes kiskereskedelmi forgalom 2,4%-a az e- kereskedelem ebben a pillanatban. Angliában, ami egy trend meghatározó ország, ugyanez a szám 12%. Ha nézzük a mi koncepciónkat, a platformunkat, a már meglévő és a közeljövőben bevezetésre kerülő funkciókat, akkor Magyarország Európában TOP vezető lehet a SiteTalk piacán. Bár már 3 éve működünk, most vagyunk a kezdeteknél. Most vannak meg az eszközeink és a termékeink egy profi üzlet felépítéséhez. Mielőtt ide jöttünk, kemény tárgyalásokat folytattunk a TOP vezetőitekkel. Ők sorolták a problémákat, és egyre csak azt kérdezték, mikor lesznek ezek a problémák megoldva. Ami problémákról ma beszéltünk, megtaláljuk a megoldásokat, de lesznek újabb problémák. Egy közösségi oldal soha nem készül el teljesen. Minden területen igaz, hogy vagy fejlesztesz, vagy meghalsz. Lesznek újabb fejlesztések, lesznek újabb hibák, amiket rendre korrekció követ. A facebook-on nemrég közel 100 000 profilt nyúltak le. Minden platformra igaz: az IT megcsinálja a fejlesztést úgy, hogy nem tudja milyen hibát fog tartalmazni. Használat közben a piac hozza felszínre a hibákat. Lehet, hogy lesz egy nagyon jónak tűnő fejlesztési ötlet, megcsináljuk, aztán kiderül, hogy nem is tetszik olyan sok embernek. Akkor kell hozni egy döntést: levesszük, ezzel kiváltjuk azok elégedetlenségét, akik kedvelik. Vagy tovább fejlesztjük. Ezzel azok lesznek elégedetlenek, akiknek nem tetszik. Valaki mindenképpen reklamálni fog. A fejlesztése soha nem fog befejeződni, és soha nem lesz mindenki 100%-ban elégedett. Mindenki igényeit egyszerűen nem lehet kielégíteni. Pl. ha felkerül egy borral
kapcsolatos deals az ajánlatok közé, ti valószínűleg nagyon örültök neki itt Magyarországon. De lehet, hogy olyan országokból, mint pl. Pakisztán, egy sereg reklamációt fogunk kapni, mert az ő hitüket már az alkohol látványa is sértheti. Ahogy nő a tagok száma, egyre újabb országok és egyre újabb termékek jelennek meg, ugyanezeket a különbözőségeket fogjátok látni az OPN-ben is. Fontos, hogy a termékek minden egyes országban megfeleljenek a kívánalmaknak. Ezért a termék kínálat jelentősen eltérhet az egyes országokban. Ahogy változnak a dolgok, nagyon sok extra munka van pl. a prezentációk változtatásával. Létrehoztunk két bőrápoló terméket Tajvanon, amelyek Európában nem lesznek kaphatók. Természetesen rendelhetők lesznek, és mindenki meg is fogja kapni, de ki kell fizetnie az extra szállítási költséget. Más termékek lesznek Európában az üzleti csomagokban, mint Ázsiában. Attila azt kérdezte tőlem, rendben van-e, ha ezt az üzletet én Szingapúrban prezentálom. Ez egy globális üzlet, így rendben van. De lehet, hogy azt nem fogja tudni Attila, hogy Szingapúrban hogy vannak a csomagok összeállítva. Amikor bármilyen szintű hálózati vezetőkkel beszélgetünk, mindig elmondjuk, hogy nálunk az üzlet nem egy adott termékre vagy termékkörre van felépítve. Minden cégben a fókusz a terméken van, az OPN SiteTalk-ban pedig a fókusz a koncepción van. Az adott csomag tartalma változhat, ez már meg is történt egy párszor. Nem vagyunk már messze attól, hogy megválaszthatjátok, mit tartalmazzon a csomagotok. A koncepció a lényeg, eldöntheted, hogy milyen termék legyen a csomagban. Régen nem voltak azok a termékek, amik most vannak, és most nincsenek azok a termékek, amik régen voltak. De a koncepció végig ugyanaz maradt. A koncepció nem változott. Folyamatosan dolgozunk új és új prezentációkon. Aki már dolgozott ebben az iparágban, az hallott a szalvéta bemutatóról. Csak az a helyzet, jelenleg kb. 1000 szalvétára férne rá az információ. Ezzel pedig a szalvéta bemutató lényege veszik el, hogy rövid legyen. Új prezentáció hamarosan a webirodában magyarul is. Nem lesz rajta más, csak egy szalvéta, egy mobiltelefon és egy csésze kávé. A szalvétán folyamatosan változik a szöveg, imitálja a kézírást. A mobiltelefon képernyőjén pedig megjelennek az ábrák, képek. Ezzel az eszközzel kevesebb, mint 15 perc alatt tudsz egy teljes prezentációt tartani. Ezzel, és további fejlesztésekkel teljesen új szintre emeljük az üzletünket, és te is teljesen új szintre emelheted az üzletedet. ARVE Arve beszélt arról, ami a teremben ülőket valószínűleg a legjobban érdekelte, a SiteTalk listázásáról. kb. 6 hónapja van a cégnél. Sokan azt gondolják, hogy azért van itt, mert a bátyja Rune. Ők ketten nem rokonok. Van egy saját vállalkozása, ami listázott cég, valamint több másik vállalatot végigvitt a listázásig. A listázás egy bonyolult, összetett folyamat. Egy halom papírt alá kell írni, KYC folyamatot végig kell vinni, és azzal összhangban kell lenni. Nem könnyű dolog egy céget listázni, és különösen nem könnyű egy olyan céget listázni, amelyiknek több mint 160 ezer tulajdonosa van. Az a megszokott, hogy általában 6-8 részvényese van egy cégnek a listázáskor, és csak utána jönnek többi magánrészvényesek. Január 14-én a londoni GXG-n megkezdődött a listázás.
Figyelembe véve a körülményeket, nem voltam biztos benne, hogy milyen irányból közelítsem. Ezért 2 irányból közelítettem. Itt voltak a hálózatépítők, és a hálózatépítők folyamatosan információt akartak. Információt kellett adnunk. Láttátok, hogy mi lett az eredménye. Nagyon közel voltam ahhoz, hogy ez az egész sz@rt itt hagyom. 5-ször voltam Londonban. A GXG egész adminisztratív háttere 3 fő. Van az igazgatótanács szerte a világban. Mindig, amikor valaki írt egy emailt, az igazgató tanácsnak ment. A GXG-nek nincsenek szabályai ilyen cégekre, nincsenek szabályai 160 000 részvényesre. Sokan személyesen odamentek az irodába, hogy megkérdezzék, igaz-e a hír. Ők folyamatosan kértek bennünket, hogy állítsuk le ezt, mert az iroda nem erre való. A vége az lett, hogy felfüggesztették a folyamatot, így most elölről kell kezdenünk. Egy ilyen cég elnökének az aláírását újra megszerezni nagyon nehéz. Nem tudjuk, hogy kik voltak, akik ezt tették, nem tudjuk, hogy ki ekkora ellenségünk. Ez volt a listázási folyamat A. Ezután elindult a listázási folyamat B. Abban biztosak lehettek, hogy senkinek semmilyen információt nem fogok adni. A SiteTalk-ot listázni fogjuk, de semmilyen információt nem fogtok megkapni mindaddig, amíg nem tudjuk megmondani, hogy pontosan mikortól tudtok kereskedni a részvényeitekkel. Ez egy 2013-as dátum lesz. MLDS.CC tudjuk, hogy ezzel az oldallal is voltak problémák. Elkövettük azt a hibát, hogy megbíztunk valakiben, aki azt mondta nekünk, hogy ezt az online felületet jól meg fogja csinálni. Most ezt is kijavítják, és hamarosan újraindul az oldal. Akik már megigényelték a részvényeiket, de valami hiba van az adatokban a KYC-ben megadotthoz képest, azoknak lehetősége lesz a javításra. Aki még nem igényelte meg a részvényeit, az pedig ezt megteheti. Ez a felület már házon belül készül, teljes kontroll mellett. Bőven időben vagyunk, mindenki meg fogja kapni a részvényeit időben. Hogy hol lesz a listázás? Biztos nem a GXG-n, nem akarnak többet minket. RUNE Nem készültünk erre a találkozóra, tárgyalni jöttünk Budapestre, mert van itt néhány szolgáltatónk, akivel találkoznunk kellett. De itt van a 4 muskétás, akik megkértek, hogy találkozzunk veletek. Mi pedig beleegyeztünk, hogy meghívják erre a találkozóra néhány vezetőjüket. /a teremben voltunk kb. 300-an/. Múlt héten bevezetésre kerültek új csomagok az EVO business csomagok, amelyek garantált regisztráltakat tartalmaznak Emellett a Webtradert és a Deals licenszt. 10 / regisztrált számoltuk ki a csomagok értékét. Valaki megkérdezheti, hogy miért 10 -val számoltunk, amikor valaki felmegy a google-re, és 1,5$-ért kaphat fix regisztrált embert. Akik bekerülnek ily módon a struktúrádba, azok létező, valós emberek, akik a maguk akaratából regisztráltak be. Meg kell adniuk az adataikat a regisztrációkor, ők maguk döntenek arról, hogy beregisztrálnak vagy sem. Aki vásárolt már ilyen csomagokat az elmúlt napokban, az látja, hogy 24 óra alatt bekerülnek a regisztráltak a struktúrába, a kapcsolat velük felvehető. Tudjuk-e garantálni, hogy BV-t fognak generálni, vagy OPN csomagokat fognak vásárolni? NEM!
A regisztrációt követően nyomon követő emaileket fognak kapni. Magnus és még néhányan fejlesztették fejlesztik az új prezentáció mellett az után követő emaileket, amelyekben elmondjuk, hogy mi a SiteTalk, a koncepciót, az alapvető funkciókat, bemutatjuk a ST Dealst, a SiteTalk Crediteket, és egy logikai sorrendbe illesztve az OPN üzleti lehetőséget is. Ezek előre legyártott levelek nagyon szép design-al. Ha elkezditek kiküldeni ezeket a leveleket, lehet, hogy 10 -ért meg fogjátok kapni a következő MLM szupersztárt a csapatotokba. DEALS Egy kicsit változtatunk a koncepción, azon, hogy a DEALS megvásárlása több BV-t generáljon. A BV nagyobb volumenét a Creditek vásárlása generálja, nem az elköltése. Szeretnénk nagyjából kiegyensúlyozni, több BV, ezáltal több generálódjon az elköltésből. Küldj ajándékot SiteTalk Creditekkel, teszteld le az új tagjaidat, akiket kaptál. Küldj meghívót SiteTalk Creditekkel. Ha elfogadja és regisztrál, akkor aktív és Creditet is költeni tud. ARVE WEBTRADER az iparág egyik legjobb terméke. Sokan kipróbálták a webtradert, és sokan, akiknek ott van a csomagjában, nem. Bármikor tradelsz, érzelmileg érintett vagy a témában. Az ember, ha keres pl. 50 -t, akkor hajlamos azt gondolni, hogy ez már elég nekem, és lezárni a tradet. Amikor pedig veszít, akkor abban reménykedni, hogy majd csak megfordul az irány. Abe Cofnes az egyik legjobb trader a világon. Ha követtétek az elmúlt 3 hétben a kereskedési jelzéseket, amiket küldött, pénzt csináltatok. A világon mindenki olyan algoritmusokon dolgozik, amivel meg tudja jósolni a piac változásait. Abe és csapata 15 éve dolgoznak egy algoritmuson. Aztán látták, hogy ez kevés, és kifejlesztettek egy másodikat. Jelenleg 3 algoritmust használnak. Ezzel az elmúlt hónapban 774 tradet hajtottak végre. Ez rendszer abszolút fantasztikus. A bizonytalanság érthető, bent van mindenkiben. Hamarosan elindítunk egy automata tradelési rendszert. Az automata tradelés arra a rendszerre fog épülni, amibe Abe-ék már több száz millió dollárt befektettek. Ha nem akarod, vagy nem mered használni a webtradert, hagyhatod a kereskedést az automatára. Maximum veszteségi határ be lesz építve. Pl. a számlán lévő pénzed 20%-a. A veszteségi átlag egyelőre 0. A profit jóval magasabb, mint amit a bank adna. Mi vagyunk az első MLM szervezet a világon, aki ezzel rendelkezni fog. Akinek nincs kedve tradelni, ráhagyhatja az automatára. dr. Góczán László Rune-t úgy ismerjük, mint Ázsia szakértőt. Szeretnénk arról hallani, mi újság Ázsiában? RUNE
Egyszer csak Ázsia elindult felfele. Ázsia robbantotta be az üzletet. Nekünk virtuális termékeink voltak, és a mi limitált agyunkban nem is voltak korlátok. Maga a koncepció és a vízió megragadták az ázsiai embereket. Kína Kínában licensz nélkül nem lehet törvényesen működni. Eddig összesen 27 licenszet adtak ki. Kínában érdekes szabályozás van. Nem engedélyezett licensz nélkül dolgozni, de 3 év piaci működés kell ahhoz, hogy licenszet igényelhess. Nagyon sok cég van felminősítés alatt, de 27 engedélyt adtak ki. A többit hagyják. Hagyják egészen addig, amíg nem nő akkorára, hogy engedélyért kelljen folyamodnia. Akkor jönnek a problémák. Mi nem akartuk ezeket a problémákat. Ezért olyan cég égisze (védőernyője) alatt kezdtünk dolgozni, akinek van licensze. Úgy gondoltuk, bevisszük a munkatársainkat ez alá a védőernyő alá. Engedélyezett termékekkel kezdtünk el dolgozni. A kezdeti együttműködés után érdekellentétek alakultak ki. Így fel kellett hagynunk az együttműködéssel. Kína volt a legkomplikáltabb piac. Kiválasztottuk a második legkomplikáltabb piacot, Tajvant. 8 hónapig dolgoztunk kvázi titokban a tajvani piac megnyitásán. Beszereztük az engedélyt a termékekre, irodára, folyamatokra. pl. ha egy Deals BV-t generál, az már terméknek számít, és a kormány két osztályának engedélye kell ahhoz, hogy forgalomba hozhasd. Kormányzati engedély kell minden egyes Deals-re. Elképesztő dolgokat prezentáltam a hivataloknak. Meg kellett mondanom a Hamingway napszemüvegek szavatossági idejét, be kellett mutatnom azt az afrikai céget, akik a napszemüveghez a nyakba akasztható madzagot gyártja. Össze kellett hozni Joseph McLandon ügynökével egy háromoldalú tárgyalást. Mostanra megvan: - MLM engedély - e-kereskedelmi engedély - Sense&Soul termékek engedélye - iroda - személyzet - 276 tagunknak van FSDK engedélye, de még nem engedtünk senkit, hogy regisztráljon. - A Deals képzés belső tréningnek minősül, BV tartalma nem lehetne. Március 4-én repülök Tajvanra, és onnan számítva kb. 2 héten belül megkezdődhet az értékesítés Tajvanon. A vezetők a helyükön vannak, a atgok a helyükön vannak és várnak. Miért olyan fontos Tajvan? Mielőtt kivonultunk Ázsiából, csak a tajvani piac 80 millió euró forgalmat csinált. Bizonyítottan nagyon komoly vezetők vannak, akik vissza akarnak jönni. Tajvannal párhuzamosan elindítottuk a Fülöp Szigetek piacának előkészítését is. Már rendelkezünk irodával, üzleti engedéllyel. a termékengedélyek beszerzése folyamatban van. Folyamatosan egyre több ország, és egyre több termék lesz a rendszerünkben. Nem minden termék lesz alkalmas minden piacra. Európában pl. nagyon kelendő a barnító krém. Az ázsiaiak fehérítő krémet szeretnének. Nem valószínű, hogy meg fogunk pakolni egy hajót fehérítő krémmel, és elindítani Európa felé. Aki akarja, persze megvásárolhatja, és meg is fogja kapni, de meg kell fizetnie az extra szállítási és egyéb költségeket. Folyamatosan terjeszkedünk. Az USA-val még várunk. Egyáltalán nem fogjuk elkapkodni az USA piacnyitást.
A 3 legnagyobb MLM piac: - USA - Japán - Brazília Még egyiken sem vagyunk ott. És fantasztikus eredményeket értünk már el. Hatalmas potenciál van az üzletünkben. Ott tartunk, ahol tartunk, és a 3 legnagyobb piacon még nem vagyunk jelen. Brazília - vannak már Deals-ek, egy norvég srác dolgozik ott. Brazil felesége van, és átköltöztek. - márciusban még 100 Deals fel fog kerülni Brazíliában - a potenciál ott van Több olyan tagunk van, aki elköltözik, és máshol kezdi az üzletet építeni. És el fog jönni az az idő, amikor Pakisztánból és Bangladeshből is meg fogjuk engedni a regisztrációt. Egyelőre ez a két ország nagyon magas kockázatú. Több fizetési módot is elveszítettünk emiatt a két ország miatt. Egyelőre az a dolgunk, hogy mindent megtegyünk, ebből a két országból senki ne tudjon regisztrálni. Néhány vezető kiköltözött Pakisztánból, máshol kezdenek dolgozni. POTENCIÁLT látnak ebben az üzletben, és ide akarnak tartozni. Egy online üzletben részt venni Magyarországon is jó üzlet. Milliárdos, trilliárdos üzlet forintban is. Rajtatok múlik, hogy mekkora részt hasít ki ebből a SiteTalk. 1 milliárd BV csak Magyarországon nem rossz üzlet. Zárásként dr. Kőrös Attila a közelgő rendezvényeket említette: Március 9-én START I képzés, és Deals tréning. Ezzel, valamint az üzleti prezentációkkal kapcsolatos információkat megkapjátok a SiteTalk oldal Informations csoportjában, illetve a levelezőlistákon keresztül. Akik az elmúlt 2 napban vásároltak az új csomagokból, azoknak már ott vannak a struktúrájában az új emberek. A következő fél évben felrobbantjuk a SiteTalk-ot. A piac a következő 6 hónapban nagyon megváltozik. Találkozzunk minden nap a SiteTalk-on, és személyesen a rendezvényeken. Szabó Márta