Szentes Város Polgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: Témafelelős: Kovács Györgyné Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Tárgy: Intézmények 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Mell.: 1 db Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 201/2000.(IX.24.) Kt. sz. határozatával döntött az egyes szolgáltatási díjak megállapításának testületi hatáskörbe vonásáról. Az érintett intézmények 2015. évre elkészítették a díj-megállapítási javaslatukat, ami alkalmas az intézmények által leadott közgazdasági tartalmú önköltségszámítás adatainak összehasonlítása révén a javasolt díjak áttekintésére. Az intézmények által javasolt önköltségszámításra alapozott díjak kerülnek előterjesztésre. Az anyag előkészítése során tapasztaltak, az önköltség, illetve a piaci viszonyok, a helyben alkalmazott árak összehasonlítása figyelembevételével a mellékelt 1. sz. táblázatban kimutatott díjakra teszünk javaslatot. A Szigligeti Üdülőben a szolgáltatások kínálati értékének meghatározásához alkalmazott árstratégia célja a befektetett ráfordítások gazdaságos megtérülésében, az ár és a nyereség stabilitásában, a versenyhelyzet erősítésében, az elért pozíció fenntartásában, javításában és a versenytársak mindenkori árstratégiájának, operatív árintézkedéseinek figyelemmel kísérésében fogalmazható meg. A turisztikai szolgáltatások stratégiai árképzésére alapvetően a következő tényezők hatnak: - a nyújtott szolgáltatások ráfordításai (humán munkaerő hozzáadott értéke, transzformációs, marketing és egyéb közvetlen költségek, közvetett költségek), - az értékesítési utak (közvetlen és közvetett értékesítési csatornák hatással a közvetett költségekre), - a potenciális vendégkör turisztikai szolgáltatások iránti költési készsége és értékítélete, - a turisztikai szolgáltatások régiós árai és ebből kiemelten a versenytársak árai, - az intézmény által nyújtott szolgáltatások specialitása, egyedi jellemzői. A fentieken túl számolni kell a kereslet kínálat arányával, különösen ennek szezonális és területi vonatkozásaival. Az itt vázolt bonyolult hatásmechanizmusnak oly módon kell eleget tenni, hogy a szolgáltatások árai megfeleljenek a hatékonysági és gazdaságossági követelményeknek. 1
Az értékesítési stratégia meghatározásánál fontos volt a közvetlen és a közvetett értékesítés arányának pontos meghatározása, mivel a közvetlen értékesítés továbbadott jutalék megtakarítást és többlet marketingköltséget, a közvetett értékesítés pedig továbbadott jutalék kiadást és marketingköltség megtakarítást eredményez. Értékesítési tevékenység a közvetlen értékesítést preferálja, de megjelennek a rendszerben más, közvetítő szervezetek is, pl. a Széchenyi Pihenőkártya, ooking.com, Irány Magyarország turisztikai web portál. Ezek a szervezetek, az Irány Magyarország kivételével aktív szolgáltatás közvetítést ugyan nem végeznek, de az általuk kibocsátott csekkel, utalványok elfogadásával bővíteni tudtuk a vendégkört. Ennek ellenére továbbra is a potenciális vendégkörrel való közvetlen kapcsolat kialakítását, ápolását, a piaci rugalmasságot, a kapacitáskihasználtság fejlesztését támogató kommunikációs tevékenységet helyezzük előtérbe, bízva a visszatérő törzsvendégkör kialakításában. Magyarországon a turisztikai szolgáltatások árai a szabad árképzés körébe tartoznak. Ez a szolgáltatást végzőknek viszonylag és látszólag szabad mozgásteret biztosít, azonban a fenti tényezők e mozgástér igen erős korlátaira utalnak (ráfordítási, keresleti, kínálati, regionális árkorlátok). Az árak kialakítását három módszer együttes alkalmazásával végezzük. Az árképzés alsó határát jelentő költség-alapú módszer meghatározza egy-egy szolgáltatás, szolgáltatáscsoport minimális árát. A maximális árat a kereslet-alapú módszerrel határoztuk meg. A két módszer által meghatározott kínálathoz alkalmazkodik a versenytárs-alapú módszer, melynek segítségével, az előző két módszer által kijelölt sávon belül határoztuk meg az üdülő stratégiájának megfelelő reálisan alkalmazható szolgáltatási árakat. Nagyon fontos feladat a szolgáltatási piacon betöltött pozíció fenntartása, fejlesztése. Ennek érdekében folyamatosan nagy hangsúlyt fordítunk a lehetőséghez képest a szolgáltatások fejlesztésére, regionális szerep és az egyediség megtartására. Ezeket a szolgáltatási termékfejlesztéseket egyrészt a település turisztikai adottságának, másrészt a potenciális vendégkör igényeinek, javaslatainak figyelembevételével terveztük. Ennek kapcsán a kereskedelmi szálláshelyek gyakorlatához igazítva a szolgáltatásokat, a működési időszakot három turisztikai szezonra, elő- és utó-, valamint főszezonra osztjuk. Ebből adódóan, az elő- és utószezonban kedvezményes szállásdíjat kínálunk a vendégeknek. Ezt a gyakorlatot kívánjuk folytatni a 2015. évben is, kiegészítve azzal, hogy a szentesi állandó lakosok 2015. évben egyéni megrendelőként a családi nyaraláson, kedvezményes áron vehetik igénybe a szállásszolgáltatást. A vendégforgalom elemzésénél némi emelkedést tapasztaltunk az előző évhez viszonyítva. Azonban az egy vendég által eltöltött vendégéjszakák száma csökkenő tendenciát mutat, mely rámutat a rekreációs motiváció jelenlétére, de a finanszírozási lehetőségek hiánya nem teszi lehetővé a hosszabb tartózkodást. A kerékpáros turizmus fellendülésével gyakoribbá váltak az egy-két éjszakás tartózkodások. A fenti adatok birtokában a jelenlegi szolgáltatási struktúrát megtartjuk, de üzletpolitikai célzattal, kiegészítjük a szolgáltatások csomagban történő értékesítésével, mellyel többek között lehetőséget szeretnénk biztosítani a főszezonban is az egyhetes turnusoknál rövidebb tartózkodásra is. A KSH és a MNB éves előjelzése alapján az infláció 0,1%. A térítési díjak megállapításánál figyelembe vettük a fentebb vázolt gazdálkodást jelentősen befolyásoló gazdasági hatásokat, mechanizmusokat, valamint az önkormányzat takarékos gazdálkodásra, és a bevétel növelésére tett intézkedéseit. 2
Elemeztük az adott szolgáltatást igénybe vevők körét, illetve az adott szolgáltatás éves forgalmát, és a településen hasonló tevékenységet folytatók árait. Mindezeket szem előtt tartva 2015. évre kialakított szolgáltatási szerkezetet alapul véve - a 2014. évi árakhoz képest nem javasolunk áremelést, 2015. évre az árak jelenlegi szinten tartására teszünk javaslatot. Számításaink szerint a 2015. évben is a jelenleg érvényben lévő szolgáltatási árak alkalmazásából származó bevételek a becsült vendégforgalom mellett megalapozzák a reális bevételi előirányzat teljesítését, az üdülőtábor zavartalan önkormányzati támogatás nélküli működését. Dózsa ház Közösségi térnél a térítési díjak megállapításánál négyzetméterre és egy órai időegységre vetített önköltséggel számolt az intézmény, figyelembe véve a hasonló szolgáltatást nyújtó szervezetek árait is. Az eddigi gyakorlatot alapul véve, a terembérlet fizetésére kötelezett igénylők száma igen alacsony, így e térítési díjból az intézménynek jelentősebb bevétele nem keletkezik, ezen gyakorlattal sokkal inkább az igazságosság elvének érvényesítésére irányuló törekvés. E szempontot figyelembe véve az intézmény nem javasol térítési díj emelést. A Sportközpont a 2015. évi szolgáltatási díjakat nem javasolja emelni az előző év szolgáltatási díjaihoz képest, mivel a szolgáltatásokat befolyásoló tényezők (közüzemi díjak, egyéb szolgáltatási díjak, személyi juttatás, munkaadót terhelő járulékok) számottevően nem változtak az előző évhez viszonyítva. Az intézmény fontosnak tartja a szolgáltatást igénybe vevők megtartását, a kereslet-kínálat megfelelőségét a gazdaságossági követelmények szem előtt tartásával. A Sportcsarnok díjszabását illetően javasolja az intézmény az előző évi szolgáltatási díjak megtartását, mivel a közüzemi díjak közül a villamos energia felhasználás a napelemrendszer kiépítésével összefüggésben megtakarítást eredményez az intézménynek. A Pusztai László Sporttelep futballpályái díjtételeinek meghatározását az előző év áraival azonos szinten javasoljuk kialakítani, mivel a külső és a center pályákat a helyi futballegyesületek használják edzéseik és mérkőzéseik megtartására. A 2014 júniusában átadott műfüves borítású labdarúgó pálya szolgáltatási díjainak meghatározására az intézmény javaslata alapján 2014 júliusában került sor. A Sportközpont felmérte az igénybevétel lehetőségeit, de az üzemeltetéssel kapcsolatos tapasztalatokat abban az időszakban még nem ismerte. A szolgáltatási díjak kialakítása során elsődleges szempont volt a potenciális bérlők (helyi és vidéki sportegyesületek, amatőr labdarúgók) igényeinek szem előtt tartása, így az árszabásnál a pálya nagyságát tekintve, különböző méretekre tagolva azt (egész, fél és 20x40 m-es), világítással és a nélkül javasolt a pálya díjtételeit megállapítani. Az elmúlt három hónap során a műfüves pályát elsősorban szentesi sportegyesületek használták edzéseik, mérkőzéseik lebonyolítására. Ezen időszak tapasztalatai alapján, melynek során figyelembe vette az intézmény az üzemeltetés költségeit, illetve egyeztetett a bérlőkkel, javasolja az egész és a fél pálya bérleti díjának csökkentését. A Sportszálló helyiségeit amatőr zenészek veszik igénybe zenekari próbákra, valamint sportszervezetek bérelnek helyiségeket eszközeik tárolására. Az objektum jelenlegi műszaki állapotára tekintettel célszerű a meglévő bérleti díj megtartása, ezért ezen a tételen emelés 3
nem javasolt. A bérleti díjak a rezsiköltséget nem tartalmazzák, azt a bérlők az elhasznált mennyiség arányában megtérítik. A Dózsa-ház épületének északi oldalán elhelyezkedő helyiségeket a Szent Jupát SE bérli támogatott létesítményhasználattal. Az edzőteremként funkcionáló helyiség bérleti díja tartalmazza a rezsiköltséget. A helyi bérleti díjakat figyelembe véve az intézmény nem javasol ezen tételen díjemelést. Az intézmény javasolja, hogy az egyéb kulturális és sportrendezvények igénybevételére vonatkozó bérleti díj a jóváhagyott áraktól térjen el, meghatározása az intézményvezető és a szolgáltatást igénybevevő(k) között kialkudott ár alkalmazásával történjen. A Szentesi Művelődési Központ szolgáltatásait terembérletre és technikai eszközök kölcsönzésére lehet csoportosítani. A 2015. évi szolgáltatási díjak esetében nem teszünk javaslatot változtatásra. A terembérleti díjak kialakításának alapja az önköltség és a fizetőképes kereslet, nem javaslunk emelést, mert a bérlők díjemelés esetén már nem veszik igénybe a szolgáltatást. Technikai szolgáltatás díjai közül a nagy- és közepes hangtechnika igénybevételének díját sem javasoljuk megemelni, mivel a térségben hasonló tevékenységet folytató vállalkozások díjai még mindig kedvezőbbek, illetve szolgáltatás egyezőség esetén a mögöttes műszaki tartalom jelentősen magasabb szintű. A Művelődési Központ kérelmezi, hogy a jóváhagyott áraktól az igazgató indokolt esetben eltérhessen. A Koszta József Múzeum 2015. évi térítési díjainak (belépőjegy) emelését nem javasoljuk. A diákok már nem tudnák megfizetni az emelt belépőjegyeket. Koszta József Múzeum igazgatója kérelmezi, hogy indokolt esetben eltérhessen a jóváhagyott áraktól. A Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft.-nél a könyvtári szolgáltatások egységárainak kialakításához összehasonlító elemzéseket végeztünk, figyelembe vettük a szolgáltatás iránti keresletet, és a városban elérhető hasonló szolgáltatások díjait is. A könyvtár esetében az olvasók számára legfontosabb költség a beiratkozási díj: A könyvtári tagok 40%-a fizet teljes beiratkozási díjat, 2014. évtől bruttó 1.100,- Ft-ot, míg a fennmaradó 60 % a törvény által előírt módon kedvezményesen, illetve ingyenesen használhatja a könyvtárat. Egy településen a könyvtárhasználók létszáma viszonylag állandó, a könyvtár számítógépen elérhető szolgáltatásai pedig bárki számára regisztráció nélkül is elérhetőek, így nagyarányú olvasói létszámnövekedésre nem számíthatunk. Az éves tagdíj emelését nem javasolunk. A Hangoskönyvtár beiratkozási díja 90 napra 2014-től bruttó 400,- Ft, emelésére nem teszünk javaslatot. A könyvtár beiratkozási díja az alábbi referencia adatok alapján átlagosnak mondható. 4
Település Beiratkozási díjak (bruttó) Cegléd 1.200,- Csongrád 820,- Dunaújváros 2.000,- Gödöllő 1.000,- Győr 1.200,- Gyula 2.000,- Hajdúszoboszló 600,- Hódmezővásárhely 1.200,- Kiskunfélegyháza 1.000,- Makó 1 200,- Nagykanizsa 700,- Orosháza 1.200,- Elveszett olvasójegyek pótlása, mely az új olvasójegy előállítási költségeit fedezi (bruttó 150,- Ft), ezért emelésére nem teszünk javaslatot. Felszólítás, kiértesítés: Az előjegyzett könyvek, stb. kiértesítését, illetve a késedelmes olvasóinknak szánt figyelmeztető levelek térítésmentes küldése 2014-ben megszűnt, csak az e-mailban történő értesítés ingyenes, a postai úton, telefonon vagy sms-ben küldött értesítésekért felszámoljuk a költségeket. Terembérlet: A terembérleti díjakat nem javasoljuk emelni. A Szentesi Élet c. városi hetilap ára bruttó 175 Ft, előfizetőknek 130 Ft. A lap árát a nyomdai költségek emelkedése miatt bruttó 175 Ft-ról 185 Ft-ra, az előfizetői díjat bruttó 130 Ft-ról 140 Ft-ra javasoljuk megemelni a veszteség csökkentése érdekében. 5
1.) CSALÁDSEGÍTŐ KÖZPONT SZIGLIGETI ÜDÜLŐ Sorszá m I. II. III. IV. V. VI. Normál Előre, a szállással együtt rendelve Zóna Előre, a szállással együtt rendelve Normál Helyszínen, a napi menü alapján rendelve Zóna Helyszínen, étlapról rendelve Kiemelt Céges, és családi rendezvényekre Kis adag Személyzeti Étkezés Ft/nap Függelék 2015/2014. jav. emelés %-a 2014. évre 2015. év javasolt megáll. díj Nettó ÁFA Nettó ÁFA Reggeli 500,00 +ÁFA 500,00 +ÁFA 0,00 Ebéd 787,40 +ÁFA 787,40 +ÁFA 0,00 Vacsora 708,66 +ÁFA 708,66 +ÁFA 0,00 Reggeli 500,00 +ÁFA 500,00 +ÁFA 0,00 Ebéd 629,92 +ÁFA 629,92 +ÁFA 0,00 Vacsora 551,18 +ÁFA 551,18 +ÁFA 0,00 Reggeli 551,18 +ÁFA 551,18 +ÁFA 0,00 Ebéd 905,51 +ÁFA 905,51 +ÁFA 0,00 Vacsora 826,77 +ÁFA 826,77 +ÁFA 0,00 Reggeli 551,18 +ÁFA 551,18 +ÁFA 0,00 Ebéd 708,66 +ÁFA 708,66 +ÁFA 0,00 Vacsora 629,92 +ÁFA 629,92 +ÁFA 0,00 Reggeli 787,40 +ÁFA 787,40 +ÁFA 0,00 Ebéd 1.968,50 +ÁFA 1.968,50 +ÁFA 0,00 Vacsora 1.732,28 +ÁFA 1.732,28 +ÁFA 0,00 Ebéd 480,30 +ÁFA 480,30 +ÁFA 0,00 Vacsora 440,94 +ÁFA 440,94 +ÁFA 0,00 Sorszám 1. Szállás Ft/nap 2014. évre megáll. díj 2015. év javasolt 2015/2014 jav. emelés %-a Nettó ÁFA Nettó ÁFA Üdülőház 101-106 szobáiban 550,84 +ÁFA 550,84 +ÁFA 0,00 gyermekeknek 4 éves korig (fő/éj) Kedvezményes* 491,52 +ÁFA 491,52 +ÁFA 0,00 Üdülőház101-106 szobáiban 1.483,05 +ÁFA 1.483,05 +ÁFA 0,00 gyermekeknek 4-10 éves korig (fő/éj) Kedvezményes* 1.355,93 +ÁFA 1.355,93 +ÁFA 0,00 Üdülőház 101-106 szobáiban nappalis 1.906,78 +ÁFA 1.906,78 +ÁFA 0,00 diákoknak (fő/éj) Kedvezményes* 1.737,28 +ÁFA 1.737,28 +ÁFA 0,00 Üdülőház 101-106 szobáiban 2.542,37 +ÁFA 2.542,37 +ÁFA 0,00 felnőtteknek (fő/éj) Kedvezményes* 2.330,50 +ÁFA 2.330,50 +ÁFA 0,00 Üdülőház 1-3 szobáinak ára (szoba/éj) 11.271,18 +ÁFA 11.271,18 +ÁFA 0,00 Kedvezményes* 10.169,49 +ÁFA 10.169,49 +ÁFA 0,00 6
2. 1 személy igénybevétele esetén 3.728,81 +ÁFA 3.728,81 +ÁFA 0,00 (szoba/éj) Kedvezményes* 3.389,83 +ÁFA 3.389,93 +ÁFA 0,00 2 személy igénybevétele esetén 6.949,15 +ÁFA 6.949,15 +ÁFA 0,00 (szoba/éj) Kedvezményes* 6.271,19 +ÁFA 6.271,19 +ÁFA 0,00 3 személy igénybevétele esetén 9.237,29 +ÁFA 9.237,29 +ÁFA 0,00 (szoba/éj) Kedvezményes* 8.389,93 +ÁFA 8.389,93 +ÁFA 0,00 Üdülőház 4-es szobájának ára 8.644,06 +ÁFA 8.644,06 +ÁFA 0,00 3. (szoba/éj) Kedvezményes* 7.796,61 +ÁFA 7.796,61 +ÁFA 0,00 1 személy igénybevétele esetén 3.474,58 +ÁFA 3.474,58 +ÁFA 0,00 (szoba/éj) Kedvezményes* 3.135,59 +ÁFA 3.135,59 +ÁFA 0,00 2 személy igénybevétele esetén 6.101,69 +ÁFA 6.101,69 +ÁFA 0,00 (szoba/éj) Kedvezményes* 5.508,47 +ÁFA 5.508,47 +ÁFA 0,00 Faházban felnőtteknek 2.118,64 +ÁFA 2.118,64 +ÁFA 0,00 4. Kedvezményes* 1.949,15 +ÁFA 1.949,15 +ÁFA 0,00 Faházban 4-10 éves gyermekeknek 1.186,44 +ÁFA 1.186,44 +ÁFA 0,00 Kedvezményes* 1.059,32 +ÁFA 1.059,32 +ÁFA 0,00 Faházban nappalis diákoknak 1.525,42 +ÁFA 1.525,42 +ÁFA 0,00 Kedvezményes* 1.432,20 +ÁFA 1.432,20 +ÁFA 0,00 Sátorban, lakókocsiban 677,96 +ÁFA 677,96 +ÁFA 0,00 5. Kedvezményes* 593,22 +ÁFA 593,22 +ÁFA 0,00 Sátorhely, lakókocsihely db/éj 1.016,94 +ÁFA 1.016,94 +ÁFA 0,00 Kedvezményes* 932,20 +ÁFA 932,20 +ÁFA 0,00 6. Kerékpárkölcsönzés** - max. 1 órára 393,70 +ÁFA 393,70 +ÁFA 0,00 - max. 4 órára 629,92 +ÁFA 629,92 +ÁFA 0,00-1 napra (4 óra felett) 944,88 +ÁFA 944,88 +ÁFA 0,00 7. Parkolás** személygépkocsi/éj 708,66 +ÁFA 708,66 +ÁFA 0,00 8. Mosatási díj *** 592,-- +ÁFA 592,-- +ÁFA 0,00 A szolgáltatási tételeket üzletpolitikai célzattal, a hatályos adójogszabályok betartása mellett, csomagban is értékesítheti a szolgáltató. *Kedvezményes szállást igényelhet, elő- és utószezonban: (szeptember 01-től június 15-ig üzemelési időben) minden megrendelő, főszezonban: minden szentesi állandó lakos egyéni megrendelés esetén, valamint közvetlen hozzátartozója és saját háztartásában nevelt kiskorú gyermekei, továbbá az, aki legalább 4 éjszakát tartózkodik teljes ellátással, vagy legalább 7 éjszakát tartózkodik félpanziós ellátással. Kedvezményes szállásra jogosult, minden szentesi közoktatási intézmény tanulója, csoportos megrendelés esetén. További kedvezmények: Diákcsoportoknál a csoportvezető pedagógusok a diákoknak meghatározott árat fizetik, és legalább 4 éjszakai tartózkodás esetén minden 21. fő szállásdíja nem kerül felszámításra. **Szobánként vagy faházanként 1 kerékpár egy alkalommal történő kölcsönzését, valamint 1 személygépkocsi parkolási díját a szállásdíj tartalmazza. ***Mosatási díj beépül az első éjszaka szállásdíjába, 3 vagy több éjszakás csomag vásárlása esetén nem kerül felszámításra a díj. 7
ÖNKÖLTSÉG SZÁMÍTÁS: Családsegítő Központ Szigligeti Üdülő Sorszám Tény 2014.I VIII. hó Várható 2014. IX-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 4381 486 1 004760 5 386 246 II. Munkaadót terhelő járulékok 979568 273897 1 253 465 III. Dologi kiadások: 7 626196 1 363804 8 990 000 1. fűtés 62 888 12 112 75 000 2. villamos energia 383524 166 476 550 000 3. víz- és csat. díj 583337 116 663 700 000 4. szemétszállít. 41306 8 694 50 000 5. élelmezés 2 235 854 229146 2 465 000 6. egyéb dologi 3 024 287 625 713 3 650 000 7. ÁFA 1 295 000 205 000 1 500 000 IV. 2014. évi kiadás összesen: 12 987 250 2 642 461 15 629711 2014. évi várható kiadás: 2014. évi kiadás Ft(IV. összesen sor) = 79.339,- Ft/nap 2014. évi tényleges vagy tervezett nyitvatartási nap (197 nap) (1 napi kiadás) 2014. évi 1 napi kiadás (Ft/nap) = 748,- Ft/nap/férőhely férőhely (106) Szigligeti Üdülő ÁRKALKULÁCIÓ 2015. évre Tervezett kiadások Személyi juttatások: Munkaadót terhelő járulékok: Dologi kiadások: Gáz energia szolg. Villamos energia Víz- és csatornadíj Szemétszállítás Élelmezés Egyéb dologi ÁFA fizetendő 6 129 000 Ft 1 593 000 Ft 7 986 370 Ft 80 000 Ft 550 000 Ft 700 000 Ft 70 000 Ft 2 556 370 Ft 2 700 000 Ft 1 330 000 Ft 8
2015. évi tervezett kiadás összesen 15 708 370 Ft A kiadások egyes költséghelyeinek részletezése az intézményi költségvetésben található. Szolgáltatásokra jutó költségek százalékos megoszlása: Szolgáltatás: Szoba Szállás Étkeztetés: Reggeli Ebéd Vacsora Egyéb szolgáltatás: % Költsége menny. egys. tervezett mennyisége egy egységre jutó átlagköltség egy egységre jutó tervezett átlagár 17,965 2 822 062 éj 465 6 069 Ft 6 788,771 Ft 44,080 6 924 304 vendégéj 4735 1 462 Ft 1 635,813 Ft 10,977 1 724 234 adag 3830 450 Ft 503,587 Ft 10,221 1 605 480 adag 2310 695 Ft 777,446 Ft 14,942 2 347 192 adag 3730 629 Ft 703,910 Ft 1,815 285 099 alkalom 538 530 Ft 592,776 Ft 100,000 15 708 370 Étkezési normák megállapítása A nyersanyagnorma tervezése tapasztati adatok, és mintakiszabat alapján készült A tervezéskor figyelembe vett alapvető nyersanyaghányadok minimum mennyisége: Étkezés Készétel Nyersanyag Me. egys. Tipus Normál Zóna Kiemelt Személyzeti reggeli tea liter 0,40 0,40 0,50 tejes ital liter 0,30 0.30 0,50 Müzli kg 0,10 0,10 0,15 Kifli, zsemle db 2,00 2,00 4,00 kalács kg 0,12 0,12 0,20 vaj kg 0,02 0,02 0,04 száraz szalámi kg 0,05 0,05 0,08 felvágott kg 0,06 0,06 0,08 ebéd, híg levesek liter 0,40 0,25 0,50 0,25 összetett levesek liter 0,50 0,30 0,70 0,30 főzelékek liter 0,50 0,30 0,00 0,30 köretek rizs kg 0,08 0,05 0,10 0,04 hasáb burgonya kg 0,20 0,15 0,25 0,10 burgonya kg 0,30-0,40 0,20-0,25 0,30-0,40 0,15-0,25 zöldség kg 0,25 0,15 0,30 0,15 húsok kg 0,14 0,08 0,30 0,07 Tipus Étel terv. adag nyersanyag Előre, a Helyszinen, a terv. Rezsiköltség nettó ára Rezsiköltség nettó ára Normál Reggeli 3800 200,00 Ft 300,0 Ft 500,00 Ft 351,2 Ft 551,18 Ft 760 000 Ft Ebéd 1900 347,00 Ft 440,4 Ft 787,40 Ft 558,5 Ft 905,51 Ft 659 300 Ft Vacsora 3300 275,00 Ft 433,7 Ft 708,66 Ft 551,8 Ft 826,77 Ft 907 500 Ft Zóna Ebéd 300 252,00 Ft 377,9 Ft 629,92 Ft 456,7 Ft 708,66 Ft 75 600 Ft Vacsora 300 195,00 Ft 356,2 Ft 551,18 Ft 434,9 Ft 629,92 Ft 58 500 Ft Kiemelt Reggeli 30 369,00 Ft 418,4 Ft 787,40 Ft 11 070 Ft Ebéd 30 1 000,00 Ft 968,5 Ft 1 968,50 Ft 30 000 Ft Vacsora 30 900,00 Ft 832,3 Ft 1 732,28 Ft 27 000 Ft személyzeti Ebéd 80 175,00 Ft 305,3 Ft 480,30 Ft 14 000 Ft Vacsora 100 134,00 Ft 306,9 Ft 440,94 Ft 13 400 Ft 2 556 370 Ft 9
Bevétel tervezése a jelentősebb szolgáltatástípusokkal SZÁLLÁS SZOLGÁLTATÁS Szolgáltatás Éj Vendégéj Nettó egys. ár Nettó érték Bruttó egys.ár 55 Üdülőház 1-3 szoba T. 11 271,18 Ft 619 914,90 Ft 13 300 Ft 75 Üdülőház 1-3 szoba K. 10 169,49 Ft 762 711,75 Ft 12 000 Ft 5 1 személy T 3 728,81 Ft 18 644,05 Ft 4 400 Ft 5 1 személy K 3 389,83 Ft 16 949,15 Ft 4 000 Ft 48 2 személy T 6 949,15 Ft 333 559,20 Ft 8 200 Ft 55 2 személy K 6 271,19 Ft 344 915,45 Ft 7 400 Ft 18 3 személy T 9 237,29 Ft 166 271,22 Ft 10 900 Ft 25 3 személy K 8 389,83 Ft 209 745,75 Ft 9 900 Ft 10 Üdülőház 4-es szoba T 8 644,06 Ft 86 440,60 Ft 10 200 Ft 15 Üdülőház 4-es szoba K 7 796,61 Ft 116 949,15 Ft 9 200 Ft szállás kőépületben 3 1 személy T 3 474,58 Ft 10 423,74 Ft 4 100 Ft 7 1 személy K 3 135,59 Ft 21 949,13 Ft 3 700 Ft 30 2 személy T 6 101,69 Ft 183 050,70 Ft 7 200 Ft 34 2 személy K 5 508,47 Ft 187 287,98 Ft 6 500 Ft 30 Üdülőház 101-106 sz. 4é T 550,84 Ft 16 525,20 Ft 650 Ft 35 Üdülőház 101-106 sz. 4é K 491,52 Ft 17 203,20 Ft 580 Ft 50 Üdülőház 101-106 sz. 10é T 1 483,05 Ft 74 152,50 Ft 1 750 Ft 30 Üdülőház 101-106 sz. 10é K 1 355,93 Ft 40 677,90 Ft 1 600 Ft 85 Üdülőház 101-106 sz. D T 1 906,78 Ft 162 076,30 Ft 2 250 Ft 125 Üdülőház 101-106 sz. D K 1 737,28 Ft 217 160,00 Ft 2 050 Ft 410 Üdülőház 101-106 sz. F T 2 542,37 Ft 1 042 371,70 Ft 3 000 Ft 400 Üdülőház 101-106 sz. F K 2 330,50 Ft 932 200,00 Ft 2 750 Ft 340 Felnőtteknek T 2 118,64 Ft 720 337,60 Ft 2 500 Ft 350 Felnőtteknek K 1 949,15 Ft 682 202,50 Ft 2 300 Ft szállás faházban 70 4-10 éves gyermekeknek T 1 016,94 Ft 71 185,80 Ft 1 200 Ft 400 4-10 éves gyermekeknek K 932,20 Ft 372 880,00 Ft 1 100 Ft 1200 gyerm., nap. diákoknak T 1 525,42 Ft 1 830 504,00 Ft 1 800 Ft 1000 gyerm., nap. diákoknak K 1 432,20 Ft 1 432 200,00 Ft 1 690 Ft 40 Sátorhely, lakókocsihely T 1 016,94 Ft 40 677,60 Ft 1 200 Ft szállás sátorban, 40 Sátorhely, lakókocsihely K 932,20 Ft 37 288,00 Ft 1 100 Ft lakókocsiban 110 Száll. Sátorban, lkocsiban T 677,96 Ft 74 575,60 Ft 800 Ft 100 Száll. Sátorban, lkocsiban K 593,22 Ft 59 322,00 Ft 700 Ft Szállás szolgáltatás összesen: 10 902 352,67 Ft ÉTKEZÉS Tipus Menny. Bruttó ár Nettó egys.ár Nettó érték Előre, a Reggeli Normál 3700 635 Ft 500,00 Ft 1 850 000,00 Ft szállással Normál 1800 1 000 Ft 787,40 Ft 1 417 320,00 Ft Ebéd együtt Zóna 280 800 Ft 629,92 Ft 176 377,60 Ft rendelve Normál 3150 900 Ft 708,66 Ft 2 232 279,00 Ft Vacsora (adag) Zóna 200 700 Ft 551,18 Ft 110 236,00 Ft Reggeli Normál 100 700 Ft 551,18 Ft 55 118,00 Ft A helyszinen, étlapról rendelve (adag) Céges és családi rendezvényekre (adag) Egyéb Étkezés összesen: Ebéd Vacsora Normál Normál 100 150 1 150 Ft 1 050 Ft 905,51 Ft 826,77 Ft 90 551,00 Ft 124 015,50 Ft Zóna Zóna 20 100 900 Ft 800 Ft 708,66 Ft 629,92 Ft 14 173,20 Ft 62 992,00 Ft Reggeli Kiemelt 30 1 000 Ft 787,40 Ft 23 622,00 Ft Ebéd Kiemelt 30 2 500 Ft 1 968,50 Ft 59 055,00 Ft Vacsora Kiemelt 30 2 200 Ft 1 732,28 Ft 51 968,40 Ft Ebéd Szem. 80 610 Ft 480,30 Ft 38 424,00 Ft Vacsora Szem. 100 560 Ft 440,94 Ft 44 094,00 Ft 6 350 225,70 Ft 10
EGYÉB SZOLGÁLTATÁS Mosatási díj Kerékpárkölcsönzés (alkalom) Parkolás szgkocsi Egyéb szolgáltatás összesen: M.egys. Menny. Bruttó ár Nettó egys.ár Nettó érték alkalom 500 752 Ft 592,00 Ft 296 000,00 Ft max. 8 óra 5 1 200 Ft 944,88 Ft 4 724,40 Ft max. 4 óra 6 800 Ft 629,92 Ft 3 779,52 Ft max. 1 óra 15 500 Ft 393,70 Ft 5 905,50 Ft nap 12 900 Ft 708,66 Ft 8 503,92 Ft 318 913,34 Ft Bevételek összesítése: Összesen: Szállás Étkezés Egyéb Nettó érték 10 902 352,67 Ft 6 350 225,70 Ft 318 913,34 Ft 17 571 491,71 Ft Családsegítő Központ Közösségi Tér 2014. évre 2015. év 2015/2014. jav. megáll. díj javasolt emelés %-a Nettó ÁFA Nettó ÁFA Előadóterem 1500-1500 - 0 % Csoportszoba 1000-1 000-0 % Civil Iroda 800-800 - 0 % Tanácsadó Iroda 800-800 - 0 % Büfé helyiség 1200-1200 - 0 % Sorszám Családsegítő Központ Közösségi tér 2014. évi önköltség számítása Tény 2014.I VIII. hó Várható 2014. IX-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 2 785320 1 377200 4 162520 II. Munkaadót terhelő járulékok 743 916 371844 1 115760 III. Dologi kiadások: 1 121247 498277 1619524 1. fűtés 292140 102000 394140 2. villamos energia 158145 40000 198145 3. víz- és csat. díj 152314 35000 187314 4. szemétszállít. 19 688 10344 30032 5. élelmezés 6. egyéb dologi 325471 205000 530471 7. ÁFA 173489 105933 279422 IV. 2014. évi kiadás összesen: 4650483 2 247 321 6897804 11
2014. évi várható1 napi kiadás: 2014. évi kiadás Ft(IV. összesen sor) = 26.530,- Ft/nap 2014. évi tényleges vagy tervezett nyitvatartási nap (260 nap) 1 órai kiadás: 2014. évi 1 napi kiadás (Ft/nap) = 3.316,- Ft/nap/óra napi nyitvatartási idő (8 óra) 2.) MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 2014. évre 2015. év 2015/2014. jav. megáll. díj javasolt emelés %-a Nettó ÁFA Nettó ÁFA Művelődési és Ifjúsági Ház Pódiumterem Ft/nap 37 000-37 000-0,00 % Pódiumterem félnap 26 000-26 000-0,00 % Pódiumterem Ft/óra 9 800-9 800-0,00 % Bál Ft/nap 68 000-68 000-0,00 % Előadóterem Ft/óra 9 000-9 000-0,00 % Ruhatár 6 000-6 000-0,00 % Klub II. fele Ft/nap 23 000-23 000-0,00 % Klub II fele Ft/félnap 15 000-15 000-0,00 % Klub I. Ft/óra 6 000-6 000-0,00 % Szakkör Ft/óra 1 900-1 900-0,00 % Szakkör tanfolyam esetén Ft/óra 950-950 - 0,00 % Nagy játékterem nap 20 000-20 000-0,00 % Nagy játékterem Ft/óra 7 000-7 000-0,00 % Ifjúsági Park Ft/nap 80 000-80 000-0,00 % Büfé Ft/nap 11 000-11 000-0,00 % Móricz Zsigmond Művelődési Ház Nagyterem Ft/nap 55 000-55 000-0,00 % Nagyterem fűtési idényben, 68 000 0,00 % lakodalom, bál Ft/nap 68 000 - - Nagyterem Ft/óra 9 000-9 000-0,00 % Klub I. Ft/óra 5 500-5 500-0,00 % Ismeretterjesztő Ft/óra 4 800-4 800-0,00 % Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ Kistermek Ft/óra 9 800-9 800-0,00 % Konferencia terem Ft/óra 20 000-20 000-0,00 % 8Esküvő Ft/alkalom 14 000 14 000-0,00 % Lakodalom Ft/alkalom 100 000 100 000-0,00 % Kisterem 6 órán túli használat esetén/alkalom 50 000 50 000-0,00 % Civil közösségi Ház (Kis Bálint utca) Próbaterem Ft/hó 13 000 13 000 0,00 % Őze Lajos Filmszínház Nézőtér Ft/óra 12 000-12 000 - Előcsarnok Ft/óra 6 000-6 000 - Büfé Ft/nap 11 000 11 000 Mobil színpad - komplett dobogóval egy napra 255 905 +ÁFA 255 905 +ÁFA 0,00 % 12
+ további napok Ft/nap 41732 +ÁFA 41 732 +ÁFA 0,00 % - sátorszerkezete ponyvával 1 napra 77165 +ÁFA 77 165 +ÁFA 0,00 % + további napok Ft/nap 37795 +ÁFA 37 795 +ÁFA 0,00 % Dobogó kölcsönzés Ft/nap 2 205 +ÁFA 2 205 +ÁFA 0,00 % Hangtechnika kölcsönzés nagy telj. +24 csat. keverő egy napra 70866 +ÁFA 70 866 +ÁFA 0,00 % + további napokra Ft/nap 28346 +ÁFA 28 346 +ÁFA 0,00 % Hangtechnika kölcsönzés közepes telj. +12 csat. keverő egy napra 43 307 +ÁFA 43 307 +ÁFA 0,00 % + további napokra Ft/nap 27559 +ÁFA 27 559 +ÁFA 0,00 % Kis telj. Hangtechnika Ft/nap 19685 +ÁFA 19 685 +ÁFA 0,00 % Mikrofon Ft/db/nap 2 362 +ÁFA 2 362 +ÁFA 0,00 % Fénytechnika kölcsönzése Ft/nap 78740 +ÁFA 78 740 +ÁFA 0,00 % + további napokra Ft/nap 30709 +ÁFA 30 709 +ÁFA 0,00 % Egyéb eszközkölcsönzés Asztal típustól független Ft/db/nap 142 +ÁFA 142 +ÁFA 0,00 % Fából készült összecsukható szék Ft/db/nap 94 +ÁFA 94 +ÁFA 0,00 % Műanyag karosszék Ft/db/nap 118 +ÁFA 118 +ÁFA 0,00 % Kárpitozott szék Ft/db/nap 142 +ÁFA 142 +ÁFA 0,00 % Kiállítási paraván Ft/db/nap 276 +ÁFA 276 +ÁFA 0,00 % Galéria belépő 236 +ÁFA 236 +ÁFA 0,00 % Mozi belépő Ft/db 512 +ÁFA 512 +ÁFA 0,00 % - diák (iskoláknak) 276 +ÁFA 276 +ÁFA 0,00 % - családi kedvezmény (2+2) 276 +ÁFA 276 +ÁFA 0,00 % A Képviselő-testület felhatalmazza a központ vezetőjét, hogy az oktatási-tudományos használat, valamint rendszeres, több termet magába foglaló igénybevétel esetén a díjak maximum 25%-ig engedményt adhat (az adózási szabályok betartása mellett) úgy, hogy emiatt önkormányzati támogatási igény nem keletkezhet. A 2014. évi tervezett kiadások a következőek. Az adatok a 2014. január-szeptemberi tény adatokból és a október-december hónapokra becsült adatokból készült. KIADÁSOK - személyi juttatások 45827 - munkaadókat terhelő járulékok 11800 - dologi kiadások - fűtés 9172 - villamos energia 2912 - víz- és csatornadíj 200 - szemétszállítás 125 - közüzemi díjak ÁFÁ-ja 2978 5. rendezvények 6292 6. egyéb céljellegű 0 7. egyéb céljellegű kiadások, rendezvények ÁFÁ-ja 1699 - céljellegű dologi kiadások összesen (27.+ +38.) 23378 - egyéb dologi kiadások 30916 13
- egyéb dologi kiadások ÁFA 7162 - fizetendő ÁFA 4692 dologi kiadások összesen 66148 - felhalmozás 2150 összesen: 125925 A kiadás felosztáskor az alábbi összegeket nem vesszük figyelembe, így a kiadási sorok ezekkel az összegekkel csökkentésre kerülnek. - Pályázatok kiadásai (támogatásból): - személyi juttatások 534 - munkaadókat terhelő járulékok 144 - egyéb dologi kiadások 961 - egyéb dologi kiadások ÁFA 259 - Közcélú foglalkoztatottak bér (támogatásból). - személyi juttatások 601 - munkaadókat terhelő járulékok 162 - Továbbszámlázott szolgáltatások, melyek ugyanakkora összegben a kiadási és a bevételi oldalon is jelentkeznek - egyéb dologi kiadások 4597 - egyéb dologi kiadások ÁFA 1241 - Érdekeltség növelő támogatás melyből minden évben technikai eszközöket szerezhet be az intézmény. - egyéb dologi kiadások 1550 - egyéb dologi kiadások ÁFA 419 - Fizetendő ÁFA, mivel ez az összeg csak könyvelés technikailag jelenik meg a kiadások között (technikai bevétellel fedezve). - fizetendő ÁFA 4692 Az összesen kiadás, csökkentésre kerül a fizetendő áfa összeggel, mivel ez az összeg csak technikailag jelenik meg a kiadások között (technikai bevétellel fedezve). Egyéb kiegészítés: A kiemelt rendezvények az egyéb dologi kiadások között szerepelnek. A rendezvények ÁFÁja az egyéb dologi kiadások ÁFA között szerepel. A levonások és rendezések után az önköltség számítás alapját képező intézményi mindösszesen: Személyi juttatás 44692 Munkaadót terhelő járulékok 11494 Dologi kiadások: 54579 - fűtés 9172 - villamos energia 2912 - víz- és csatornadíj 200 - szemétszállítás 125 - élelmezés - egyéb dologi 25732 14
- ÁFA 9920 2014. évi kiadások összesen: 110765 Az intézmény az önköltségszámítást épületeire lebontva, órára készíti - Művelődési és Ifjúsági Ház Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Nemzetközi kulturális együttműködés Hang- és fénytechnikai szolgáltatás Rendezvények Szakkörök Terembérlet Bútorkölcsönzés, eszközkölcsönzés Művelődési és Ifjúsági Ház összesen óra (vetítési alap) 4 óra 11 óra 0 óra 569 óra 2294 óra 1753 óra 2830 óra 266 óra 7727 óra - Móricz Zsigmond Művelődési Ház Rendezvények Szakkörök MZS Terembérlet MZS Móricz Zsigmond Művelődési Ház összesen óra (vetítési alap) 720 óra 657 óra 781 óra 2158 óra - Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ Konferencia rendezés Rendezvények Terembérlet Megyeháza KKK összesen óra (vetítési alap) 0 óra 376 óra 735 óra 1111 óra - Tokácsli Galéria Kiállítás összesen óra (vetítési alap) 968 óra - Civil Közösségi Ház (Kiss Bálint utca) Üzemeltetés összesen óra (vetítési alap) 600 óra A közüzemi díjak megállapítása külön házanként vezetett analitika alapján kerül kidolgozásra. A dologi kiadások között a konkrétan az adott rendezvényhez, egyéb eseményhez köthető költség a felmerülés helyét terheli. Az általános költség (irodaszer, tisztítószer, telefon, stb., amely költség felmerülésének helye nem konkrétan azonosítható be) az órák megoszlási aránya szerint van felosztva. 15
Sorszám 2014. évi önköltség számítása Tény 2014. I-III. negyedév Várható 2014. IV. negyedév Adatok e 2014. év összesen I. Személyi juttatás 16 424,31 5 474,77 21 899,08 II. Munkaadót terhelő járulékok 4 224,05 1 408,02 5 632,06 III. Dologi kiadások: 21 672,88 7 224,20 27 820,44 1. - fűtés 4 333,77 1 444,59 5 136,32 2. - villamos energia 1 375,92 458,64 1 630,72 3. - víz. és csat. díj 94,50 31,50 112,00 4. - szemétszállítás 59,06 19,69 70,00 5. - élelmezés 0,00 0,00 0,00 6. - egyéb dologi 9 456,51 3 152,17 12 608,68 7. * - ÁFA 3 957,76 1 319,25 5 068,90 IV. 2014. évi kiadás összesen: 42 321,24 14 106,99 55 351,58 2014. évi várható kiadás: _2014. évi kiadás Ft (IV. összesen sor) = 55 351 580,- Ft 2014. évi rendezvényóra 7 727 óra 7 163,- Ft/rendezvényóra Móricz Zsigmond Művelődési Ház Sorszám 2014. évi önköltség számítása Tény 2014. I-III. negyedév Várható 2014. IV. negyedév Adatok e 2014. év összesen I. Személyi juttatás 6 033,42 2 011,14 8 044,56 II. Munkaadót terhelő járulékok 1 551,69 517,23 2 068,92 III. Dologi kiadások: 7 368,17 2 456,06 9 824,22 1. - fűtés 1 238,22 412,74 1 650,96 2. - villamos energia 393,12 131,04 524,16 3. - víz. és csat. díj 27,00 9,00 36,00 4. - szemétszállítás 16,88 5,63 22,50 5. - élelmezés 0,00 0,00 0,00 6. - egyéb dologi 3 473,82 1 157,94 4 631,76 7. * - ÁFA 1 339,20 446,40 1 785,60 IV. 2014. évi kiadás összesen: 14 953,28 4 984,43 19 937,70 16
2014. évi várható kiadás: _2014. évi kiadás Ft (IV. összesen sor) = 19 937 700,- Ft 2014. évi rendezvényóra 2 158 óra 9 239,- Ft/rendezvényóra Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ Sorszám 2014. évi önköltség számítása Tény 2014. I-III. negyedév Várható 2014. IV. negyedév Adatok e_ 2014. év összesen I. Személyi juttatás 5 027,85 1 675,95 6 703,80 II. Munkaadót terhelő járulékok 1 293,08 431,03 1 724,10 III. Dologi kiadások: 6 140,14 2 046,71 8 186,85 1. - fűtés 1 031,85 343,95 1 375,80 2. - villamos energia 327,60 109,20 436,80 3. - víz. és csat. díj 22,50 7,50 30,00 4. - szemétszállítás 14,06 4,69 18,75 5. - élelmezés 0,00 0,00 0,00 6. - egyéb dologi 2 894,85 964,95 3 859,80 7. * - ÁFA 1 116,00 372,00 1 488,00 IV. 2014. évi kiadás összesen: 12 461,06 4 153,69 16 614,75 2014. évi várható kiadás: _2014. évi kiadás Ft (IV. összesen sor) = 16 614 750,- Ft 2014. évi rendezvényóra 1 111 óra Tokácsli Galéria 14 955,- Ft/rendezvényóra 2014. évi önköltség számítása Sorszám Tény 2014. I-III. negyedév Várható 2014. IV. negyedév 2014. év összesen I. Személyi juttatás 3 016,71 1 005,57 4 022,28 II. Munkaadót terhelő járulékok 775,85 258,62 1 034,46 III. Dologi kiadások: 3 684,08 1 228,03 4 912,11 1. - fűtés 619,11 206,37 825,48 2. - villamos energia 196,56 65,52 262,08 17
3. - víz. és csat. díj 13,50 4,50 18,00 4. - szemétszállítás 8,44 2,81 11,25 5. - élelmezés 0,00 0,00 0,00 6. - egyéb dologi 1 736,91 578,97 2 315,88 7. * - ÁFA 669,60 223,20 892,80 IV. 2014. évi kiadás összesen: 7 476,64 2 492,21 9 968,85 2014. évi várható kiadás: _2014. évi kiadás Ft (IV. összesen sor) = 9 968 850,- Ft 2014. évi rendezvényóra 968 óra 10298,- Ft/rendezvényóra Civil Közösségi Ház (Kiss Bálint utca) Sorszám 2014. évi önköltség számítása Tény 2014. I-III. negyedév Várható 2014. IV. negyedév Adatok e 2014. év összesen I. Személyi juttatás 670,38 223,46 893,84 II. Munkaadót terhelő járulékok 172,41 57,47 229,88 III. Dologi kiadások: 818,69 272,90 1 091,58 1. - fűtés 137,58 45,86 183,44 2. - villamos energia 43,68 14,56 58,24 3. - víz. és csat. díj 3,00 1,00 4,00 4. - szemétszállítás 1,88 0,63 2,50 5. - élelmezés 0,00 0,00 0,00 6. - egyéb dologi 385,98 128,66 514,64 7. * - ÁFA 148,80 49,60 198,40 IV. 2014. évi kiadás összesen: 1 661,48 553,83 2 215,30 2014. évi várható kiadás: _2014. évi kiadás Ft (IV. összesen sor) = 2 215 300,- Ft 2014. évi rendezvényóra 600 óra 3692,- Ft/rendezvényóra 18
Hangversenyközpont Sorszám 2014. évi önköltség számítása Tény 2014. I-III. negyedév Várható 2014. IV. negyedév Adatok e 2014. év összesen I. Személyi juttatás 2 346,33 782,11 3 128,44 II. Munkaadót terhelő járulékok 603,44 201,15 804,58 III. Dologi kiadások: 2 057,85 685,89 2 743,74 1. - fűtés 0,00 0,00 0,00 2. - villamos energia 0,00 0,00 0,00 3. - víz. és csat. díj 0,00 0,00 0,00 4. - szemétszállítás 0,00 0,00 0,00 5. - élelmezés 0,00 0,00 0,00 6. - egyéb dologi 1 620,36 540,07 1 801,24 7. * - ÁFA 437,50 145,82 486,33 IV. 2014. évi kiadás összesen: 5 007,62 1 669,15 6 676,76 2014. évi várható kiadás: _2014. évi kiadás Ft (IV. összesen sor) = 6 676 760,- Ft 2014. évi látogató 1286 fő 5 192,- Ft/látogató 3.) KOSZTA JÓZSEF MÚZEUM 2014. évre 2015. év 2015/2014. jav. megáll. díj javasolt emelés %-a Nettó ÁFA Nettó ÁFA Koszta József Múzeum Belépődíj egész 394 ÁFA 394 ÁFA 0 Belépődíj kedvezményes 197 ÁFA 197 ÁFA 0 Családi jegy 630 ÁFA 630 ÁFA 0 Csoportos diákjegy 118 ÁFA 118 ÁFA 0 Múzeumpedagógiai foglalkozás ÁFA ÁFA 0 (bérleteseknek) 157 157 Múzeumpedagógiai foglalkozás (bérlet ÁFA ÁFA 0 nélkülieknek) 236 236 Matiné 157 ÁFA 157 ÁFA 0 Fotó, videójegy 787 ÁFA 787 ÁFA 0 Tárlatvezetés (idegen és magyar nyelven) 2756 ÁFA 2756 ÁFA 0 19
Programtér terembérlet/program 3000-3000 - 0 Programtér terembérlet/program 5000-5000 - 0 Vendégszoba terembérlet/fő/éj 1000-1000 - 0 Csallány Gábor Kiállítóhely Belépődíj egész 315 ÁFA 315 ÁFA 0 Belépődíj kedvezményes 197 ÁFA 197 ÁFA 0 Családi jegy 551 ÁFA 551 ÁFA 0 Csoportos diákjegy 118 ÁFA 118 ÁFA 0 Múzeumpedagógiai foglalkozás ÁFA ÁFA 0 (bérleteseknek) 157 157 Múzeumpedagógiai foglalkozás (bérlet ÁFA ÁFA 0 nélkülieknek) 236 236 Matiné 157 ÁFA 157 ÁFA 0 Fotó-, videójegy 787 ÁFA 787 ÁFA 0 Tárlatvezetés (idegen és magyar ÁFA ÁFA 0 nyelven) 1181 1181 Terembérlet/program 3000-3000 - 0 Terembérlet/program 5000-5000 - Terembérlet/Lakás/hó (folyamatos) ÁFA 15.000 0 15.000 + rezsi + rezsi Péter Pál Polgárház Belépődíj egész 236 ÁFA 236 ÁFA 0 Belépődíj kedvezményes 157 ÁFA 157 ÁFA 0 Családi jegy 472 ÁFA 472 ÁFA 0 Csoportos diákjegy 118 ÁFA 118 ÁFA 0 Fotó, videójegy 787 ÁFA 787 ÁFA 0 Tárlatvezetés (idegen és magyar ÁFA ÁFA 0 nyelven) 1181 1181 Pince terembérlet/hó 5000-5000 - 0 Vendégszoba (folyamatos) 04.01-10.31. 11.01-03.31. terembérlet/hó/fő 10000 15000 10000 15.000 0 0 Vendégszoba terembérlet/fő/éj 1000 - - - 0 Udvar terembérlet/nap 4000-4000 - 0 Fridrich Fényírda Belépődíj egész 236 ÁFA 236 ÁFA 0 Belépődíj kedvezményes 157 ÁFA 157 ÁFA 0 Családi jegy 472 ÁFA 472 ÁFA 0 Csoportos diákjegy 118 ÁFA 118 ÁFA 0 Fotó-, videójegy 787 ÁFA 787 ÁFA 0 Tárlatvezetés (idegen és magyar nyelven) 1181 ÁFA 1181 ÁFA 0 A Képviselő-testület felhatalmazza a múzeum vezetőjét, hogy az oktatási-tudományos használat, valamint rendszeres, több termet magába foglaló igénybevétel esetén a díjakból - - 20
maximum 25%-ig engedményt adhat (az adózási szabályok betartása mellett) úgy, hogy emiatt önkormányzati támogatási igény nem keletkezhet. 4.) SPORTKÖZPONT 2014. évre megáll. díj 2015. év javasolt 2015/2014. jav. emelés %-a Nettó ÁFA Nettó ÁFA Dózsa-ház Egyéb helyiség bérleti díja Ft/m 2 /hó* 1.170-1.170-0,00 Futballpálya Center pálya bérleti díj Ft/óra 3.800-3.800-0,00 Edzőpálya (külső) egész pálya Ft/óra 2.700 2.700-0,00 Edzőpálya (külső) fél pálya Ft/óra 2.200 2.200-0,00 Edzőpálya (külső) negyed pálya Ft/ó 1.500 1.500-0,00 Bérleti díj (egyéb rendezvény) nap/pálya** 49.000-49.000-0,00 Rendezvénnyel összefüggő díj (előkészület, összeszerelés) 24.500-24.500-0,00 Műfüves pálya (Ft/óra) Szentesi sportegyesületek, iskolák és amatőr csapatok részére - egész pálya 9.000 7.000-22,23 - egész pálya világítással 10.500 8.000-23,81 - fél pálya 6.000 5.000-16,67 - fél pálya világítással 6.700 6.500-3,00-20 * 40 m-es pálya 3.000 3.000 0,00-20 * 40 m-es pálya világítással 3.500 3.500 0,00 Nem szentesi bérlők részére - egész pálya 25.000 25.000 0,00 - egész pálya világítással 26.500 26.500 0,00 - fél pálya 15.000 15.000 0,00 - fél pálya világítással 15.700 15.700 0,00-20 * 40 m-es pálya 10.000 10.000 0,00-20 * 40 m-es pálya világítással 10.500 10.500 0,00 Futballpálya - egyéb szolgáltatási díjak Reklám díj Ft/hó/m 2 1.800 + ÁFA 1.800 + ÁFA 0,00 Egy mobil lelátó elem Ft/nap 3.600 + ÁFA 3.600 + ÁFA 0,00 Egy lépcsőelem Ft/nap 1.800 + ÁFA 1.800 + ÁFA 0,00 Sportszálló Ft/hó*** - II. emelet helyiség bérleti díja Ft/hó 42.000-42.000-0,00 - II. emelet helyiség bérleti díja Ft/óra 2.300-2.300-0,00 - földszinti és I. emeleti helyiségek 8.500-8.500-0,00 bérleti díja Ft/hó Berekháti tornaterem Tornaterem bérleti díja (Ft/óra) 3.000-3.000-0,00 Berekháti emeleti helyiségek (Ft/óra) 1.600-1.600-0,00 21
* A rezsiköltséget is tartalmazza ** A pályahasználattal arányosan változik a térítési díj *** A rezsiköltséget nem tartalmazza; a földszinti és az I. emeleti helyiségek bérleti díja egységes A Sportcsarnok terembérleti és szolgáltatási díjai 2014. évre megáll. díj 2015. év javasolt 2015/2014. jav. emelés %-a Nettó ÁFA Nettó ÁFA Iskola (testnevelés óra), egyesületek, diáksport, sportrendezvények csarnokhasználati díja Egész pálya Ft/óra 8.200-8.200-0,00 Háromnegyed pálya Ft/óra 7.300-7.300-0,00 Fél pálya Ft/óra 5.900-5.900-0,00 Negyed pálya Ft/óra 3.700-3.700-0,00 Nemzetközi felnőtt és országos felnőtt bajnokság Egész pálya Ft/óra 21.000-21.000-0,00 Háromnegyed pálya Ft/óra 18.000-18.000-0,00 Fél pálya Ft/óra 13.500-13.500-0,00 Negyed pálya Ft/óra 9.200-9.200-0,00 Egyéb (kiállítás, vásár, koncert, nagygyűlés stb.) Egész pálya Ft/óra 38.000-38.000-0,00 Háromnegyed pálya Ft/óra 35.000-35.000-0,00 Fél pálya Ft/óra 32.000-32.000-0,00 Negyed pálya Ft/óra 21.500-21.500-0,00 Előcsarnok és karzat Ft/óra 11.500-11.500-0,00 Színpad bérleti díja 65.000 + ÁFA 65.000 + ÁFA 0,00 Műanyag szék bérleti díja Ft/db 90 + ÁFA 90 + ÁFA 0,00 Büfé bérleti díja (Ft/hó) 33.000-33.000-0,00 Kondicionáló terem (Ft/hó) 68.000-68.000-0,00 Reklám díj Ft/hó/m 2 1.800 + ÁFA 1.800 + ÁFA 0,00 Az előkészületek és utómunkálatok idejére a bérleti díj összege az alapdíj 60%-a. A szentesi csoportok kulturális rendezvényei, ha belépődíj nélküliek, valamint az iskolák egyéb rendezvényei 40%-os kedvezményben részesülnek! A palánkos és a PVC létesítést igénylő rendezvények esetén az ezekkel kapcsolatos költség az igénybevevőt terheli. SPORTKÖZPONT Önköltségszámítás Sorszám 2014. évi önköltség számítása SPORTKÖZPONT ÖSSZESEN Tény 2014.I VIII. hó Várható 2014. IX-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 18.938.000 6.933.000 25.871.000 II. Munkaadót terhelő 4.098.000 1.375.000 5.473.000 22
járulékok III. Dologi kiadások: 13.517.000 6.727.000 20.244.000 1. fűtés 3.002.000 1.900.000 4.902.000 2. villamos energia 2.827.000 767.000 3.594.000 3. víz- és csat. díj 567.000 285.000 852.000 4. szemétszállít. 79.000 60.000 139.000 5. élelmezés 0 0 0 6. egyéb dologi 4.152.000 2.315.000 6.467.000 7. ÁFA 2.890.000 1.400.000 4.290.000 IV. 2014. évi kiadás összesen: 36.553.000 15.035.000 51.588.000 2014. évi önköltség számítása SPORTCSARNOK Tény 2014. I IX. hó Várható 2014. X-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 13 410 000 4 490 000 17 900 000 II. Munkaadót terhelő járulékok 3 025 000 895 000 3 920 000 III. Dologi kiadások: 7 798 000 3 643 000 11 441 000 1. fűtés 1 987 000 1 200 000 3 187 000 2. villamos energia 1 910 000 483 000 2 393 000 3. víz- és csat. díj 243 000 208 000 451 000 4. szemétszállít. 57 000 52 000 109 000 5. élelmezés 0 0 0 6. egyéb dologi 1 880 000 910 000 2 790 000 7. ÁFA 1 721 000 790 000 2 511 000 IV. 2014. évi kiadás összesen: 24 233 000 9 028 000 33 261 000 2014. évi várható kiadás: 2014. évi kiadás = 33.261.000 Ft = 106.606 Ft/nap 2014. évi tényleges nyitva tartás = 312 nap (1 napi kiadás) Sorszám Sorszám 2014. évi 1 napi kiadás = 106.606 Ft/nap= 8.200 Ft/óra napi nyitva tartási idő = 13 óra 2014. évi önköltség számítása FUTBALLPÁLYA Tény 2014. I IX. hó Várható 2014. X-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 4 081 000 1 940 000 6 021 000 II. Munkaadót terhelő járulékok 598 000 345 000 943 000 III. Dologi kiadások: 4 306 000 2 555 000 6 861 000 1. fűtés 650 000 560 000 1 210 000 23
2. villamos energia 396 000 65 000 461 000 3. víz- és csat. díj 192 000 40 000 232 000 4. szemétszállít. 22 000 8 000 30 000 5. élelmezés 0 0 0 6. egyéb dologi 2 192 000 1 385 000 3 577 000 7. ÁFA 854 000 497 000 1 351 000 IV. 2014. évi kiadás összesen: 8 985 000 4 840 000 13 825 000 2014. évi várható kiadás: 2014. évi kiadás = 13.825.000 Ft = 43.750 Ft/nap 2014. évi tényleges nyitva tartás = 316 nap (1 napi kiadás) 2014. évi 1 napi kiadás = 43.750 Ft/nap = 3.646 Ft/óra napi nyitva tartási idő = 12 óra Sorszám 2014. évi önköltség számítása BEREKHÁTI TORNATEREM Tény 2014. I IX. hó Várható 2014. X-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 1 447 000 503 000 1 950 000 II. Munkaadót terhelő járulékok 475 000 135 000 610 000 III. Dologi kiadások: 921 000 374 000 1 295 000 1. fűtés 346 000 130 000 476 000 2. villamos energia 250 000 129 000 379 000 3. víz- és csat. díj 34 000 15 000 49 000 4. szemétszállít. 0 0 0 5. élelmezés 0 0 0 6. egyéb dologi 80 000 20 000 100 000 7. ÁFA 211 000 80 000 291 000 IV. 2014. évi kiadás összesen: 2 843 000 1 012 000 3 855 000 2014. évi várható kiadás: 2014. évi kiadás = 3.855.000 Ft = 21.417 Ft/nap 2014. évi tényl.nyitva tart. nap = 180 nap (1 napi kiadás) 2014. évi 1 napi kiadás = 21.417 Ft/nap = 3.060 Ft/óra napi nyitva tartási idő = 7 óra 24
2014. évi önköltség számítása DÓZSA-HÁZ Tény 2014. I IX. hó Várható 2014. X-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 0 0 0 II. Munkaadót terhelő járulékok 0 0 0 III. Dologi kiadások: 326 000 127 000 453 000 1. fűtés 19 000 10 000 29 000 2. villamos energia 174 000 70 000 244 000 3. víz- és csat. díj 64 000 20 000 84 000 4. szemétszállít. 0 0 0 5. élelmezés 0 0 0 6. egyéb dologi 0 0 0 7. ÁFA 69 000 27 000 96 000 IV. 2014. évi kiadás összesen: 326 000 127 000 453 000 Sorszám Sorszám 2014. évi önköltség számítása SPORTSZÁLLÓ Tény 2014. I IX. hó Várható 2014. X-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 0 0 0 II. Munkaadót terhelő járulékok 0 0 0 III. Dologi kiadások: 166 000 28 000 194 000 1. fűtés 0 0 0 2. villamos energia 97 000 20 000 117 000 3. víz- és csat. díj 34 000 2 000 36 000 4. szemétszállít. 0 0 0 5. élelmezés 0 0 0 6. egyéb dologi 0 0 0 7. ÁFA 35 000 6 000 41 000 IV. 2014. évi kiadás összesen: 166 000 28 000 194 000 25
5.) VÁROSI KÖNYVTÁR NKFT. (FELNŐTT és GYERMEK KÖNYVTÁR) 2014. évre 2015. év 2015/2014. jav. megáll. díj javasolt emelés %-a Nettó ÁFA Nettó ÁFA Beiratkozási díj: éves 866 +ÁFA 866 +ÁFA 0 féléves 472 + ÁFA 472 + ÁFA 0 Hangos könyvtári tagság: 90 nap 315 + ÁFA 315 + ÁFA 0 Kedvezmények: Ingyenes a 16 éven aluliaknak és 70 éven felülieknek (Törvény szerint). 50%-os kedvezmény a 16 éven felüli nappali tag. diákok számára Dokumentum elvesztése Eredeti dokumentum beszerzése vagy a fénymás. és köttetés költsége. Elveszett olvasójegyek pótlása 118 +ÁFA 118 +ÁFA 0 Felszólítás, kiértesítés: postai úton 150 - telefonon 95 + ÁFA 95 + ÁFA 0 e-mail-ben - - Könyvtárközi kölcsönzés Fénymásolt dokumentum kiszámlázott díja, + a könyv küldésének postaköltsége. Fénymásolás - A/4-es egyoldalas 10 +ÁFA 10 +ÁFA - - A/3-as egyoldalas 17 +ÁFA 17 +ÁFA - - A/4-es kétoldalas 17 +ÁFA 17 +ÁFA - - A/3-as kétoldalas 25 +ÁFA 25 +ÁFA - Terembérlet Ft/óra - előadóterem 3.543 +ÁFA 3.543 +ÁFA 0 - előadóterem technikai 4.724 4.724 +ÁFA +ÁFA felszereléssel 0 - számítógépes oktatóterem 6.700 +ÁFA 6.700 +ÁFA 0 - klubhelyiség 2.755 +ÁFA 2.755 +ÁFA 0 Internet Ft/óra 95 + ÁFA 95 + ÁFA 0 Késedelmi díj Ft/hó - Olvasótermi könyveknél Ft/nap/db 100-100 - - - 1 hetes kölcsönzésű könyveknél Ft/nap/db 30-30 - - - 4 hetes kölcsönzésű könyveknél Ft/hét/db 10-10 - - VÁROSI KÖNYVTÁR NKFT. SZENTESI ÉLET c. újság 2014. évre 2015. év 2015/2014. jav megáll. díj javasolt emelés %-a Nettó ÁFA Nettó ÁFA Előfizetői díj Ft/db 124 +ÁFA 133 +ÁFA 7,26 Bolti értékesítés Ft/db 167 + ÁFA 176 + ÁFA 5,39 26
Szentesi Élet c. újság 2014. évi önköltség számítása Sorszám Tény 2014.I IX. hó Várható 2014. X-XII. hó 2014. év összesen I. Személyi juttatás 5009000 1669000 6678000 II. Munkaadót terhelő 1340000 447000 1787000 járulékok III. Dologi kiadások: 4863000 2277000 7140000 1. fűtés 42000 14000 56000 2. villamos energia 43000 14000 57000 3. víz- és csat. díj 5000 2000 7000 4. szemétszállítás 0 0 0 5. élelmezés 0 0 0 6. egyéb dologi 4220000 1957000 6177000 7. ÁFA 553000 290000 843000 IV. 2014. évi kiadás összesen: 11212000 4393000 15605000 2014. évi várható kiadás: 2014. évi kiadás Ft(IV. összesen sor) = 246,76 Ft/db 2014. évi tervezett újság eladás 15.605.000 Ft -------------------= 246,76 Ft/db 63.240 db 27
./2014.(XI.14.) Tárgy: Intézmények 2015. évi szolgáltatási díjának megállapítása Határozati javaslat Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete az intézmények 2015. évi szolgáltatási díjairól készült előterjesztést megtárgyalta és az alábbiak szerint dönt: 1.) A Képviselő-testület ezen határozat 1. sz. melléklet szerint kimunkált szolgáltatási díjak mértékét jóváhagyja. 2.) Felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzat 2015. évi költségvetésében a jóváhagyott díjak mértékével kell számolni, és az intézmények saját bevételei között a reálisan számba vett bevételeket szerepeltetni kell. Felelős: intézményvezetők Határidő: 2015. évi költségvetés benyújtása A határozatról értesítést kap: 1. Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 2. Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Számviteli és Tervezési Irodája 3. Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Polgármesteri Irodája 4. Szentesi Családsegítő Központ intézményvezető 5. Sportközpont vezetője 6. Szentesi Művelődési Központ vezetője 7. Szentes Városi Könyvtár Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője 8. Koszta József Múzeum vezetője 8. Irattár Szentes, 2014. október 30. Szirbik Imre polgármester 28
1.) CSALÁDSEGÍTŐ KÖZPONT SZIGLIGETI ÜDÜLŐ Sorszá m I. II. III. IV. V. VI. Normál Előre, a szállással együtt rendelve Zóna Előre, a szállással együtt rendelve Normál Helyszínen, a napi menü alapján rendelve Zóna Helyszínen, étlapról rendelve Kiemelt Céges, és családi rendezvényekre Kis adag Személyzeti Étkezés Ft/nap 1. sz. melléklet 2015. évi díj Nettó ÁFA Reggeli 500,00 +ÁFA Ebéd 787,40 +ÁFA Vacsora 708,66 +ÁFA Reggeli 500,00 +ÁFA Ebéd 629,92 +ÁFA Vacsora 551,18 +ÁFA Reggeli 551,18 +ÁFA Ebéd 905,51 +ÁFA Vacsora 826,77 +ÁFA Reggeli 551,18 +ÁFA Ebéd 708,66 +ÁFA Vacsora 629,92 +ÁFA Reggeli 787,40 +ÁFA Ebéd 1.968,50 +ÁFA Vacsora 1.732,28 +ÁFA Ebéd 480,30 +ÁFA Vacsora 440,94 +ÁFA Sorszám 1. 2. Szállás Ft/nap 2015. évi díj Nettó ÁFA Üdülőház 101-106 szobáiban gyermekeknek 4 550,84 +ÁFA éves korig (fő/éj) Kedvezményes* 491,52 +ÁFA Üdülőház 101-106 szobáiban gyermekeknek 4-10 1.483,05 +ÁFA éves korig (fő/éj) Kedvezményes* 1.355,93 +ÁFA Üdülőház 101-106 szobáiban nappalis 1.906,78 +ÁFA diákoknak (fő/éj) Kedvezményes* 1.737,28 +ÁFA Üdülőház 101-106 szobáiban felnőtteknek 2.542,37 +ÁFA (fő/éj) Kedvezményes* 2.330,50 +ÁFA Üdülőház 1-3 szobáinak ára (szoba/éj) 11.271,18 +ÁFA Kedvezményes* 10.169,49 +ÁFA 1 személy igénybevétele esetén (szoba/éj) 3.728,81 +ÁFA Kedvezményes* 3.389,93 +ÁFA 2 személy igénybevétele esetén (szoba/éj) 6.949,15 +ÁFA 29