Egyszerű levelek vese alakú rombusz alakú lapát alakú nyíl ílíkú Összetett levelek párosan szárnyalt páratlanul szárnyalt ujjasán összetett Levelek éle: ép csipkés fűrészes fogas karéjos szárnyasán hasadt
virág felülnézetben csészelevél virág oldalnézetben pillangós virág nyelves virág ajakos virág sarkantyús virág csöves virág fészkes virágok
Előszó A gyógynövények használata egyidős az emberiséggel. Erről tanúskodik az is, hogy a Neander-völgyi emberek egyik, Irakban talált és 60 000 éves korúra becsült sírhelyén olyan növények (pl. cickafark és mályva) pollenjeit találták meg, amelyeknek komoly jelentőségük van a modern fitoterápiában, és amelyeknek gyógyhatásairól minden bizonnyal a történelem előtti korok emberének is lehettek ismeretei. Földünkön különböző becslések szerint 3-500 ezer virágos növényfaj él, és ennek mintegy 10%-át használják különféle betegségek gyógyítására, nagyobb részben a hagyományos (népi), kisebb részben a hivatalos orvoslás keretein belül. A hazai gyógynövények használatára vonatkozó ismereteink nemzeti kultúránk sajátos, érdekes és fontos részét képezik. Az első magyar nyelvű füveskönyv, Herbarium címmel, Melius Péter tollából jelent meg, és 1578-ban Kolozsvárott nyomtatták ki. Ebben 1236 magyar növénynév és több mint 450 azonosított rendszertani egység (faj, alfaj stb.) szerepel, és ebből több mint 100 ma is gyógynövényként ismert. kherbarium kiadását követően megjelent magyar nyelvű füveskőnyvekben, házipatikákban és orvosbotanikai munkákban tárgyalt gyógynövényfajok száma meghaladja a 600-at. Hasonlóképpen gazdag a népi orvoslásra és a népi gyógynövényhasználatra vonatkozó ismeretanyagunk is, hiszen az utóbbi 150 évben legalább 500 növényfajt használtak fel a népi orvoslás keretein belül, és ezek többsége vadon élő növény. A hazánkban jelenleg szabadon forgalmazható és elsősorban gyógynövény-szaküzletekben beszerezhető mintegy 200 féle gyógynövénydrog 80%-át ugyancsak vadon élő növények szolgáltatják. A fenti adatok azt jelzik, hogy a vadon élő gyógynövényeknek nagyon fontos szerepük van az egészségmegőrzésben, a betegségek megelőzésében és gyógyításában. A megismerésük iránti igény kielégítésére az utóbbi néhány évben több olyan ismeretterjesztő és szakkönyv jelent meg, melyek hasznos segítséget nyújtanak mindazoknak, akik kedvtelésből, avagy hivatásszerűen kívánnak foglalkozni a vadon termő gyógynövényekkel kapcsolatos különféle kérdésekkel (pl. előfordulásukkal, gyűjtésükkel, termesztésbe vonásukkal, feldolgozásukkal, használatukkal stb.). Nem jelent viszont meg olyan kisméretű és terepen is könnyen használható, ugyanakkor sok hasznos alapinformációt, ill. fotókat tartalmazó könyvecske, amelyben nagyobb számú vadon élő gyógynövényt mutattak volna be. E hiányt pótlandó a kötetet elsősorban a gyógynövénygyűjtőknek és a gyógynövényekkel rendszeresen foglalkozóknak (pl. gyógyszerészeknek, drogistáknak, fitoterapeutáknak) ajánljuk, de hasznos útitársa lehet a gyógy- 4 növények és használatuk iránt érdeklődő kirándulóknak is.
Gyógynövények, növényi drogok, hatóanyagok és fitoterápia A gyógynövényekről, növényi (/ragokról, hatóanyagokról és a gyógynövényes gyógyászatról vagy más néven fitoterápiáról manapság egyre többet hallhatunk, és sokaknak van elképzelése arról, hogy mit is jelentenek ezek a fogalmak, ennek ellenére érdemes rövid meghatározást adni róluk. Gyógynövényeknek a szó legtágabb értelmében azokat a növényeket nevezzük, amelyeket a történelem során a hagyományos orvoslásban használtak, ill. azokat, amelyeket a modern terápiákban jelenleg is használják a különféle betegségek kezelésére és gyógyítására. Egy ennél szűkebb és pontosabb meghatározás szerint azokat a növényeket nevezzük gyógynövényeknek, melyeknek hatóanyagokat tartalmazó részeit, ill. a különféle eljárásokkal kinyert anyagait (pl. illóolajat, zsíros olajat, hatóanyag-együttest, tiszta hatóanyagot stb.) feldolgozás nélkül (pl. gyógyteának, gyógyfürdőnek elkészítve) vagy feldolgozva (különféle növényi gyógyszerek formájában) valamilyen kórfolyamat megelőzésére és kezelésére vagy az egészség megőrzésére használják. Vannak azonban olyan növények is, amelyeket elsősorban élelmiszerként ismerjük és fogyasztjuk (pl. vöröshagyma, fokhagyma, fejes káposzta, fekete retek, burgonya, sárgarépa, cékla, torma és áfonya), ugyanakkor táplálkozási értékeik mellett a kedvező terápiás tulajdonságaikról és gyógyászati alkalmazásukról is egyre több ismeretanyag gyűlik össze, ezért gyógynövényként is fokozott figyelemben részesülnek. Növényi drogoknak az esetek többségében a gyógynövények hatóanyagot tartalmazó, rendszerint szárítással tartósított részét nevezzük. Nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy ennek a gyógynövényismeretben és a növényi gyógyszerek előállításánál használt szakkifejezésnek, drog" része nem egyenlő a kábítószer fogalmával. A szárított növényi részek mellett szintén drognak nevezzük a növényekből vízgőz-desztillációval kivont illóolajat, a különböző technológiákkal kinyert zsíros olajat vagy egyéb, növényekből kinyert anyagokat (présnedv, gyanta stb.). A növényi drogok nevét - egy nemzetközi szabály alapján - a drogot szolgáltató növény és növényi rész latin nevének felhasználásával adják meg úgy, hogy a növény latin neve - rendszerint nemzetség neve - áll elöl birtokos esetben, melyet a növényi rész alanyesetben álló latin neve követ. A kötetünkben is szereplő növényrészek (növényi drogok) nemzetközileg elfogadott elnevezései az alábbiak: gyökér (radix), gyökértörzs v. gyöktörzs (rhizoma), gyöktörzs a gyökérrel (rhizoma et radix, egyes esetekben csak radix), hagymagumó (bulbotuber), szarv, leveles hajtás (stipes), virágos hajtás (herba), teljes növény (herba cum radice), virágos-leveles hajtásvég (summitas), 5
levél (folium), virág és virágzat [llos, anthodium), törzs és ágkéreg (cortex), termés (fructus), áltermés (pseudofructus), tobozbogyó (galbulus), mag (semen), illóolaj (aetheroleum), zsíros olaj (oleum), rügy (gemma) és toboz (strobull). Természetesen e szabály alól is vannak kivételek. Példaként említhető, hogy a gyepú'rózsa (Rosa canina) áltermésének elfogadott drogneve nem Rosae (caninae) pseudofructus, hanem Cynosbati pseudofructus. Hatóanyagnak pedig azokat a növény különböző részeiben felhalmozódó anyagokat nevezzük, amelyek kedvező hatást gyakorolnak az emberi szervezetben lejátszódó élettani és kórfolyamatokra, és így járulnak hozzá a betegségek megelőzéséhez és gyógyulásához. A növényekben lévő hatóanyagok között vannak olyanok, melyek egy-egy adott terápiás hatásért felelősek, ezeket fő hatóanyagoknak nevezzük, és mellettük lehetnek olyan, kisebb mennyiségben jelenlévő anyagok is, amelyek a fő hatóanyagok hatását felerősítik vagy kiegészítik. Ezek az anyagok az ún. kísérő hatóanyagok. A különféle gyógynövényeket és gyógyhatású növényeket növényi gyógyszerek alapanyagaként, gyógyszeripari és vegyipari ágazatok (pl. kozmetikaipar) nyersanyagaként, élelmiszeripari termékek előállításához, valamint egészséges életmódot és táplálkozást kiegészítő készítmények alapanyagaként hasznosítják. Napjainkban a különböző terápiás eljárások (kemoterápia, fizikoterápia, balneoterápia stb.) alkalmazása mellett növekszik a fitoterápia - azaz a betegségek gyógynövényekkel és növényi gyógyszerekkel történő kezelése - iránti érdeklődés, és ezzel párhuzamosan az öngyógyításban is egyre nagyobb teret kapnak a gyógynövények és a különféle gyógynövényalapú készítmények. A gyógyteaként fogyasztott növényi drogok és a növényi alapú készítmények iránt fokozódó érdeklődés fő oka az, hogy alkalmazásukkal számos területen jó eredmények érhetők el a betegségek megelőzésében, kezelésében és utókezelésében. Fontos szerepük van például a meghűlés és a meghűléssel járó tünetek, az enyhébb fokú idegi eredetű panaszok és alvászavarok, a funkcionális szív- és gyomorpanaszok, a krónikus gyomor- és bélbántalmak, a krónikus máj- és epebetegségek, egyes mozgásszervi betegségek, ill. bőrgyógyászati kórfolyamatok kezelésében, és komoly jelentőségük van a szervezet nem specifikus védekezőképességének fokozásában is. Szinte valamennyi betegség esetében a legegyszerűbb gyógyszerforma - a gyógytea - rendszeres fogyasztása is hasznos kiegészítője lehet a gyógyszeres terápiának. Bizonyos esetekben (pl. szívelégtelenségben és cukorbetegségben) pedig arra is lehetőség nyílik, hogy a különböző gyógyszerek adagjait gyógyteakeverékek rendszeres és orvosi felügyelet melletti fogyasztása esetén csökkenteni lehessen. A gyógynövények és a növényi gyógyszerek szakszerű és biztonságos alkalmazásáról egyre több információ érhető el, ill. szerezhető be gyógynövény-monográfiákból, szakkönyvekből és szakfolyóiratokból, ami nemcsak a fitoterápiai alkalmazásokat segíti, hanem az öngyógyítás keretén belüli használatot is.
A kötetben szereplő növényekről A vadon élő gyógynövények körébe azokat a természetes növénytársulásokban és különböző növénykultúrákban gyomnövényként előforduló, ill. a termesztésből kivadult és a természetes növénytársulásokba beépült növényfajokat soroljuk, amelyek valamilyen gyógyhatással bírnak. E kötetben a Kárpát-medence gazdag gyógynövénykincsébó'l adunk Ízelítőt, hiszen a kiválogatott növények között éppúgy megtalálhatók az alhavasi növények, mint a homokpuszták vagy a száraz lombos erdeink és a láprétjeink növényei. Az ismertetett növények jelentős része hazánkban tömeges előfordulású, a természetes állomány veszélyeztetettsége nélkül gyűjthető, és a begyűjtött növényi drogok az öngyógyítás keretein belül is biztonságosan használhatók. Mellettük szólunk az erős hatású, mérgezést is előidézhető növényekről éppúgy, mint a védettekről. Ezek bemutatásával természetesen nem a gyűjtésüket kívánjuk ösztönözni. Megismertetésükkel részben a kérdéses növények védelmét szeretnénk elősegíteni, ill. azt, hogy elkerülhetővé váljanak a nem megfelelő növényismeretből (pl. összetévesztésből) adódó mérgezések. Az erős hatású és nem megfelelő adagban fogyasztva mérgezéseket is okozható növények drogjait, kivonatait és hatóanyagait egyszerűbb vagy fejlettebb technológiát igénylő gyógyszerformák, többnyire tinktúrák, tabletták és injekciók előállítására használják. Az e növényekből előállított készítményeket csak megfelelő, orvos által felállított diagnózis alapján, az orvos javaslatára és ellenőrzése mellett használjuk. Esetükben az öngyógyítás komoly veszélyeket rejt magában, ezért ne alkalmazzuk háziszerként e növényeket, drogjaikat és kivonataikat (kivételként említhető az árnika vagy a beléndek külsőleges alkalmazása). Az erős hatású és/vagy mérgezést előidéző növények mellett szólni kell a védelemre szoruló fajokról is. Az utóbbi néhány évtizedben a természetes növénytakaró megváltozott, és egyes gyógynövényfajok élőtere beszűkült. Emiatt vált szükségessé például akálmos, az örménygyökér és a vidraelecke védelme, melyekből néhány évtizeddel ezelőtt még jelentősebb állományok voltak hazánkban. De nemcsak az élőterük szűkülése miatt lehet szükség a növények védelmére. Védeni kell azokat a növényfajokat is, amelyek hazánkban csak bizonyos területeken találhatók meg, és ott is csak kisebb populációik élnek. Ilyenek például a gyapjas gyűszűvirág, a hegyi árnika, a homoktövis, apalástíüvek vagy a vörös áfonya. Végezetül érdemes megemlíteni a vadon élő gyógynövények gyógyászatban betöltött jelentőségét is. A jelenleg érvényben lévő gyógyszerkönyvben (Magyar Gyógy- 7
szerkönyv, VII. kiadás, Medicina Kiadó, Budapest, 1986) hivatalos növényi drogok (70 féle) és illóolajok (16) jelentős részét vadon élő gyógynövények begyűjtésével és feldolgozásával biztosítják. A kötetben bemutatásra kerülő vadon élő növények az alábbi, gyógyszerkönyvünkben hivatalos növényi drogokat szolgáltatják: apróbojtorjáníű, beléndeklevél, bodzavirig, boróka tobozbogyó és -illóolaj, cickafarkfű, erdei fenyő illóolaj, ezerjófű, fehérürömfű, galagonyaágvég, gyepűrózsa iltermés, hársfavirágzat, kamillavirágzat és -illóolaj, kankalin gyökértörzs és gyökér, kálmosgyökértörzs, keskenyútifű-levél, kutyabengekéreg, maszlaglevél, mályvavirág és -levél, mezeizsurlófű, nadragulya levél és gyökér, szappangyökér, ökörfarkkóró-virág, tölgyfakéreg, tarackbúza-gyökértörzs, tövisesigke-gyökér, ill. zilizlevél és gyökér. E drogok többségét széles körben használják az öngyógyításban, és fontos alapanyagként szolgálnak különféle növényi készítmények előállításához is.
A kötetben használt piktogramok és magyarázatuk Az ismertetendő növények sorrendjének megválasztásához több lehetó'ség is kínálkozott, mindegyik mellett voltak érvek és ellenérvek. Valamennyit számba véve végül a magyar nevek alapján összeállított sorrend mellett döntöttünk, abban a reményben, hogy a gyógynövények megismerése iránt érdeklődő és némi ismerettel már rendelkező olvasók számára ez ad leginkább segítséget a gyors keresésre és tájékozódásra. Az egyes növények tárgyalása az alábbiak szerint történik. A növényképek alatt adjuk meg a növények magyar, ill. tudományos (latin) neveit (szinonima nevek esetén az ismertebb szinonimanévvel együtt), valamint annak a növénycsaládnak a magyar és latin nevét, amelybe a kérdéses növény tartozik. A botanikai alapinformációkat tartalmazó bekeretezett részben piktogramokkal jelöljük azt, hogy a növénynek mely részét vagy részeit gyűjtik, ill. dolgozzák fel a növényi gyógyszerek előállításához. Teáscsésze piktogrammal utalunk a növény biztonságos alkalmazhatóságára, és felkiáltójellel hívjuk fel a figyelmet arra, hogy valamilyen ok miatt (pl. kedvezőtlen mellékhatást vagy allergiás reakciót kiváltható vegyüle- 9
tek jelenléte, a nagyon pontos adagolás szükségessége, csak gyári készítmények formájában lehetséges használat stb.) óvatosságot igényel és/vagy nem ajánlott a növény adott részének a használata az öngyógyításban. A gyógyszerészetben használt kereszttel jelöljük azt, hogy a növényben lévő, komolyabb mérgezéseket is előidézhető hatóanyagok miatt semmilyen formában nem ajánlott alkalmazásuk az öngyógyításban. E növények drogjaiból olyan galenusi és/vagy gyári készítményeket állítanak elő, amelyek csak orvosi rendeletre és ellenőrzés mellett alkalmazhatók a terápiában. Emellett külön piktogrammal jelezzük azt, ha a növény védelmet élvez hazánkban (jele: csillagszerű sugaras virág). A növényfotót és a botanikai alapinformációkat követi a növények rövid leírása, a felhasznált részeik megnevezése, ill. főbb hatóanyagaik és hatásaik, valamint alkalmazásuk gyakoribb területeinek felsorolása. A növények leírása alatt további, ugyancsak a gyors tájékozódást segítő információk (jelzések) találhatók. A növényeket a gyűjthetőségük és védettségük, ill. az öngyógyítás keretein belüli alkalmazhatóságuk alapján három csoportba osztottuk be, és az egyes csoportokba tartozó növényeket külön színekkel jelöltük: jelöltük azokat a növényeket, amelyek a természetes állomány veszélyeztetettsége nélkül gyűjthetők, és az öngyógyításban is biztonságos az alkalmazásuk; jelöltük azokat a növényeket, amelyek a természetes állomány veszélyeztetettsége nélkül gyűjthetők, azonban valamilyen ok miatt az öngyógyításban óvatosságot igényel az alkalmazásuk. Ilyen ok lehet például az, hogy: a) adott részeik, ill. a belőlük előállított gyógyszerformák csak külsőleg használhatók, b) belsőleges alkalmazásuk csak rövid ideig és/vagy csak kis mennyiségben javasolt, c) a várandósság és a szoptatás ideje alatt nem ajánlják használatukat; jelöltük azokat a növényeket, amelyek a természetes környezetükben védelmet igényelnek, és ezért tilos a gyűjtésük, valamint azokat, amelyek erős fiziológiás hatásúak és/vagy mérgezőik, ezért nem tanácsoljuk a gyűjtésüket, Hl. használatukat. A védett növények között vannak olyanok, amelyeknek termesztett állományból vagy importból származó drogjai és a belőlük előállított készítmények az öngyógyításban biztonságosan használhatók (pl. árnika, homoktövis, vörös áfonya, szalmagyopár stb.). Ez utóbbiak neve mellett teáscsésze piktogram látható. De vannak olyan fajok is, amelyek nemcsak védettek, hanem erős hatású vagy mérgező anyagokat is tartalmaznak (pl. gyapjas gyűszűvirág, pirosló hunyor, tiszafa), tehát kettős ok miatt sem ajánlott a gyűjtésük (ezeknél a piros szín mellett felkiáltójel 10 vagy kereszt is található). Ugyancsak felkiáltójel került azon növények neve mellé,
melyeknek drogjait ipari úton dolgozzák fel, és gyógyszereket állítanak elő belőlük, ill. amelyeknek a legújabb gyógynövény-monográfiák adatai alapján nem látszik elég biztonságosnak az öngyógyításban való használatuk például azért, mert viszonylag alacsony - 1 gramm körüli - az ajánlott napi adagjuk. Mivel az egyes növényekre vonatkozó adagok és a szükséges kommentárok meghaladnák a kötet által biztosított terjedelmi korlátokat, ezért e kérdéskörrel nem tudunk foglalkozni. A különböző színekkel és a fenti piktogramokkal csupán alaptájékoztatást kívánunk adni a gyógynövények gyűjthetőségére, használatára, ill. használhatóságára vonatkozóan. A lap alján lévő, különböző színű mezőkben elhelyezett piktogramok utalnak a növények termőhelyére (Id. alább), gyűjthetőségére (ásó, ill. áthúzott ásó), valamint arra, hogy az egyes részeik mikor gyűjthetők (növényrészt jelző piktogram és gyűjtési időpontok). A gyakoribb és jellemzőbb előfordulási helyeket vagy termőhelyeket a könnyebb illusztrálhatóság kedvéért az alábbi csoportokba soroltuk: hegyvidéki lombos erdők, száraz síksági lombos erdők, erdőszélek, bokrosok, cserjések, füves hegyi lejtők és rétek, sziklás helyek fenyvesek, fenyérek, szőrfűgyepek, alhavasi rétek, savanyú talajok rétek, legelők, kaszálók, mezők állóvizek, mocsarak, lápok, ártéri ligeterdők és egyéb ártéri társulások, patak menti magaskórós társulások homokpuszták, szikesek szántóföldek, szőlők, kertek, parlagok, útszéli gyomtársulások, út menti fasorok, parkok.
A gyógynövények gyűjtésével kapcsolatos hasznos tudnivalók A gyógynövények gyűjtésével, szárításával, tárolásával és feldolgozásával több gyógynövénykönyv is részletesen foglalkozik, ezért csak néhány kiemelten fontos tudnivalóról adunk rövid összefoglalást. A gyógynövények gyűjtésével kapcsolatban alapszabályként" szokták megemlíteni az alábbiakat: csak azt a növényt és növényi részt gyűjtsük be, amelyiket valójában gyűjteni akarjuk, egy-egy gyűjtőhelyen ne szedjük fel az összes növényt, hanem hagyjunk belőle ott, ezzel biztosítva továbbszaporodásukat, mindig csak annyi növényt gyűjtsünk be, amennyit aznap fel tudunk dolgozni, azaz a szárításhoz megfelelően elő tudunk készíteni, nyers növényi részeket lehetőleg ne tartsunk egy halomban sokáig, mert átmelegszik, és a beinduló kedvezőtlen kémiai változások miatt romolhat a begyűjtött drog minősége, a növényi részeket általában épen és teljesen kifejlett állapotban gyűjtsük be. Az egyes növényi részek begyűjtésének időpontjára és módjára vonatkozó irányelvekből az alábbiakat érdemes szem előtt tartanunk. A földalattirészeket általában nyugalmi állapotban, késő ősszel vagy kora tavasszal, míg egyes gumókat (pl. őszi kikerics) nyáron gyűjtjük. Kiásás után a gödröket temessük be (ez azokon a legelőkön különösen fontos, ahol nagyobb méretű gyökereket - például tövises iglicét - ásunk ki). A növények továbbszaporodásának biztosítására egy kis gyökér(törzs)darabot telepítsünk vissza a talajba (ezt a gyakorlatot követik például a védelemre szoruló kálmos esetében). A föld alatti részeket rendszerint megmossák, egyes esetekben (pl. zilizgyökér és szappangyökér) pedig meghámozzák és aprítják. Szárításuk természetes és mesterséges úton egyaránt történhet mindaddig, amíg a drog pattanva nem törik. A virágos hajtásokat rendszerint virágzás előtt, virágzáskor vagy virágzás után gyűjtjük. Az erős, fásodó szárú növényeknél csak a felső hajtásrészeket gyűjtsük (pl. fehérüröm, aranyvessző). Minél kevesebb és minél vékonyabb szárrészt tartalmaz egy drog, rendszerint annál értékesebb (mivel több hatóanyagot tartalmaz). Szárításukhoz jól szellőző helyiséget kell választani, ahol drótokra felaggatva, csokorba kötve vagy keretekre kiterítve száríthatjuk addig, amíg a drog könnyen nem 12 morzsolódik.
A leveleket akkor kell gyűjtenünk, amikor azok teljesen kifejlődtek és egészségesek. A levelek gyűjthetők egyesével és levélnyéllel, de úgy is, hogy azokat a levágott hajtásokról lefosztjuk (pl. csalán). A leveleket lehetőleg száraz időben és a harmat felszáradása után gyűjtsük. Ha ez nem oldható meg, akkor gyűjtés után terítsük ki a leveleket, és a befülledés elkerülése érdekében többször forgassuk meg azokat. A drogot addig kell szárítani, amíg az könnyen nem morzsolódik. Virágokat száraz, napos időben kell gyűjteni, mert csak ily módon kerülhető el megbarnulásuk. Némely virágokat bimbós vagy nyíló állapotban gyűjtik (pl. kökény), míg másokat a teljes virágzás idején (pl. hárs, kamilla). A szárítást mindig meleg, huzatos helyen, vékony rétegben kiterítve kell végezni, lehetőleg naptól védve. Az ökörfarkkóró virág napon is szárítható, mert fontos, hogy a gyűjtés napján megszáradjon. A bodzavirág nemcsak kiterítve, hanem fürtökben felakasztva is szárítható. A megszáradást a drog könnyen morzsolhatósága jelzi. A terméseket és a magvakat félérett vagy érett állapotban szokták gyűjteni, szárításuk természetes úton, ill. a nagy tömegben és/vagy az ősszel gyűjtőiteknél mesterséges úton történhet. A lakéreg gyűjtését tavasszal, közvetlenül a nedvkeringés megindulása után szokták végezni, majd a drogot addig szárítják, amíg az pattanva nem törik. A növények szánfásának alapvető célja az, hogy a nedvesség eltávozását úgy segítsük elő, hogy az egyes növényi részek (drogok) küllemét (színét) és hatóanyagait megőrizzük, ezzel biztosítva hosszabb tárolhatóságukat. A szárítóhelyiséggel kapcsolatban éppen ezért alapkövetelmény, hogy az tiszta, jól szellőztethető és kellően nagy légterű legyen. A szárítás során ügyelnünk kell többek között: az összetévesztés elkerülésére (földre terítve a különféle növények részei jól el legyenek különítve, keretre rakva pedig csak ugyanazon növények részei kerüljenek egymás fölé), az erős hatású növények elkülönítetten történő szárítására és tárolására, az erőteljes és folyamatos szellőztetés biztosítására, ill. arra, hogy állatok (baromfi, galamb, kutya, macska stb.) ne juthassanak be a szárítóhelyre. A szárítás során a növényi részeket rendszeresen forgassuk meg, mesterséges szárításnál pedig ügyeljünk a szárítási hőmérséklet helyes megválasztására és az egyenletes hőmérséklet biztosítására. A növényi drogokat lehetőleg száraz helyen és fénytől védve tároljuk, s ügyeljünk arra, hogy a tárolásra használt eszközöket (zsákokat, üvegeket, dobozokat) megfelelő címkékkel lássuk el. 13
Acsalapú Petasites hybridus [L] Gaertn. Fészkesvirágzatúak családja (Asteraceae) Leírás és előfordulás: évelő, kétlaki növény. Forrásos, vizenyős helyeken, patakok mentén helyenként tömegesen nő, az ún. magaskórós növénytársulás jellegzetes faja. Gyöktörzse vaskos, hengeres, helyenként üreges, kívül barna, belül fehéres színű, belőle ujjnyi vastag tarackoló gyökerek fejlődnek. Felálló, kerekded, szíves vállú vagy vese alakú levelei hosszú nyelűek, egyenlőtlenül fogasak, fonákjuk finom szőröktől fehéren molyhos. Átmérőjük a fél métert is elérheti. Hússzínű termősvirágzatai fürtben jelennek meg, még a levelek kifejlődése előtt, március-áprilisban. A szár kezdetben arasznyi, de a magvak beérésekor már 1 méteresre is megnyúlik. A porzós virágzatú fürt alacsonyabb és fakóbb színű. Termése bóbitás kaszat. Felhasznált részei: a gyökér (Petasitidis radix) és a levél (Petasitidis folium). Főbb hatóanyagai: szeszkviterpén-vegyületek, illóolaj, flavonoidok és nyálkaanyagok. Főbb hatásai: görcsoldó és fájdalomcsillapító. Felhasználás: gyári készítmények alkotórészeként görcsös fájdalmakkal járó idegi eredetű és mozgásszervi panaszok, fejfájások, gyomor- és bélbántalmak, menstruációs zavarok és tüdőasztma kezelésére. Megjegyzés: a drogokban jelenlévő pirrolizidin-alkaloidok miatt az öngyógyításban kerülendő az alkalmazásuk! 15
Akác Robinia pseudo-acacia L. Pillangósvirágúak családja (Leguminosae) Leírás és előfordulás: lombhullató erdészeti fa, melyet a 18. században a futóhomok megkötésére telepítettek be hazánkba. Azóta annyira meghonosodott, hogy egyike a legközönségesebb növényeknek. Akár 25 m magasra is megnövő, szabálytalan koronát nevelő, sokfelé kiírthatatlan gyomfa, amely elfoglalja a területet az őshonos növényektől. A fiatal fák kérge sima és barnás, az idősebbeké barnásszürke, repedezett. A hajtások barnásvörösek. Levelei páratlanul szárnyaltak, 10-35 cm hosszúak, 9-19 levélkéből állnak. A levélkék oválisak, tojásdadok, 2-3,5 cm hosszúak, 1,3-2,8 cm szélesek. A pálhalevelektüskékké alakultak át. Májusjúniusban nyíló fehér, illatos virágai dús, lelógó fürtöt képeznek. Termése hüvely. Felhasznált része: a virág (Robiniae acaciae llos). Főbb hatóanyagai: flavonoidok és illóolaj. Főbb hatásai: enyhe görcsoldó és vizelethajtó. Felhasználás: vizelethajtó-, köhögéscsillapító- és gyomorteák alkotórészeként. 16
Aranyvessző, magas Solidago gigantea Ait. Fészkesvirágzatúak családja (Asteraceae) Leírás és előfordulás: évelő növény. A múlt század közepe táján került Észak-Amerikából dísznövényként hazánkba. Ma mártömegesen előforduló és különböző növénytársulások (pl. liget- és láperdők, magaskórós társulások, árterek) meghatározó alkotóelemévé vált. Gyöktörzse kúszó, tarackos. Szára 50-200 cm magas, dúsan leveles, csak a virágzatban ágazik el, a szár alsó része kopasz. Levelei szórt állásúak, 8-20 cm hosszúak, lándzsásak, felső részükön élesen fűrészesek, alsó részükön épek. Apró sárga virágfészkei egyoldalra hajló bugás virágzatot alkotnak. A megjelenésében hasonló kanadai aranyvessző (S. canadensis L.) szára a magas aranyvesszőével szemben rövid szőrös. Régebben a hegyvidéken élő, jóval alacsonyabbtermetű, nagyobb és kevesebb virágfészkű közönséges aranyvessző (S. virga-aurea L.) virágos hajtásait is gyűjtötték. Felhasznált része: a virágos hajtás (Solidaginis herba). Főbb hatóanyagai: flavonoidok, szaponinok, nyálkaanyagok és illóolaj. Főbb hatásai: vizelethajtó, gyulladáscsökkentő és immunstimuláns. Felhasználás: bakteriális eredetű húgyúti fertőzések, vesehomok és vesekő, kórosan magas vérnyomás, valamint reumás megbetegedések kezelését kiegészítő anyagcsereteák és gyári készítmények alkotórészeként. 17
Áfonya, fekete Vaccinium myrtillus L. Hangafélék családja (Ericaceae) Leírás és előfordulás: lombhullató cserje. Savanyú talajokon, lucosokban, erdei fenyvesekben, bükkösökben és tenyereken tenyészik. Nálunk csak kisebb állományai vannak. Magassága 15-60 cm, szára dúsan elágazó, ágai szögletesek, zöldek. Levelei szórt állásúak, élénkzöldek, rövid nyelűek, 1-3 cm hosszúak, 0,5-1,5 cm szélesek, kopaszok, ellipszis alakúak vagy tojásdadok, hegyesek, fűrészes élűek. A levelek hónaljában magánosan álló, zöldes-vöröses virágai 2-4 cm hosszú kocsányon csüngenek, a párták gömbösek, korsó alakúak. A virágzás ideje május-június. Termése kékesfekete, hamvas, sötétvörös levű bogyó. Felhasznált része: alevél (Myrtilli folium) és atermés [Myrtilli fructus). Főbb hatóanyagai: a levelekben cserzőanyagok, flavonoidok és iridoidok, a termésekben antocián-színanyagok (legfontosabb a mirtillin) és növényi savak. Fó'bb hatásai: a terméseké összehúzó, antibakteriális és a hajszálerek törékenységét csökkentő, a leveleké enyhe vércukorszint-csökkentő. Felhasználás: a terméseket más drogokkal együtt hasmenés elleni teakeverékek, ill. egyes szembetegségek (pl. szürkületi vakság, szembevérzések utáni állapotok, szemideg- és érhártya gyulladások) kezelésére ajánlott készítmények formájában; a leveleket cukorbetegek kiegészítő kezelését szolgáló teakeverékek alkotórészeként. 18
Áfonya, vörös Vaccinium vitis-idaea L. Hangafélék családja (Ericaceae) Leírás és előfordulás: örökzöld cserje. Lucosok, erdei fenyvesek, tenyerek, henye fenyvesek, havasi és alhavasi rétek jellegzetes, helyenként állományalkotó növényfaja. Mai határunkon belül ritka előfordulása miatt védett. Eszmei értéke 10 000 Ft. Szára hengeres, elfekvő. Levelei télen is élénkzöldek, bőrneműek, fényesek, visszás tojásdadok, 5-10 mm hosszúak, 3-6 mm szélesek, szélükön visszahajlók, élük enyhén csipkézett, csúcsuk gyakran kicsípett. A fonáka matt, apró sötétbarna pontokkal tarkított. Végálló fürtben csoportosuló virágai rövid kocsányúak, illatosak. A harang alakú párta 8-10 mm hosszú, fehér vagy rózsaszínű. Termése vöröses bogyó. Felhasznált része: a levél (Vitisidaeae folium). Főbb hatóanyagai: arbutin nevű fenolos glikozid és cserzőanyagok. Főbb hatásai: antibakteriális, vizelethajtó és összehúzó. Felhasználás: bakteriális eredetű húgyúti fertőzések elleni teakeverékek és egyéb készítmények alkotórészeként. Megjegyzés: hosszabb ideig történő alkalmazásakor gyomorírritáció fordulhat elő. A vörös áfonya levelei jól helyettesíthetők a nálunk nem élő, de beszerezhető medveszőlő (Arctostaphylos uva-ursi L.) leveleivel, amelyek kb. kétszer annyi arbutint tartalmaznak. 19
Arnika, hegyi Arnica montana L. Fészkesvirágzatúak családja (Asteraceae) Leírás és előfordulás: évelő növény. Üde alhavasi réteken, legelőkön, szőrfűgyepekben él, hazánkban csupán néhány helyen fordul elő. Védett, eszmei értéke 10 000 Ft. Gyöktörzse 8-10 cm hosszú, 0,5 cm vastag, belőletőlevélrózsát alkotó levelekfejlődnek, melyek hosszúkás tojásdadok, 5-12 cm hosszúak, ép szélú'ek. Szára egyenes, 20-60 cm magas, kevéssé vagy egyáltalán nem ágazik el, barnászöld, mirigyes. A szárlevelek hasonlítanak a tőlevelekre, de azoknál rövidebbek és hosszúkásabbak, nyeletlenek, keresztben átellenesen állnak. A hajtások végén található fészekvirágzat(ok) átmérője 3-8 cm, színe sárga vagy narancssárga. Virágzási ideje július-augusztus. Felhasznált része: a virágzat (Arnicae anthodium/flos). Fó'bb hatóanyagai: flavonoidok, szeszkviterpén-laktonok, keserű anyagok és illóolaj. Főbb hatásai: helyi vérbőséget fokozó, gyulladáscsökkentő, sebgyógyító és fertőtlenítő. Felhasználás: vizes és szeszes kivonatok, borogató- és bedörzsölőszerek, ül. kenőcsökformájában ütések, zúzódások és csonttörések következtében fellépő véraláfutások, ficamok, izomfájdalmak, valamint rovarcsípések helyén kialakult gyulladások kezelésére. Megjegyzés: külsőleg biztonságos a használata, de arra érzékeny egyéneknél a szeszkviterpénlakton-vegyületek allergiás reakciót válthatnak ki, és sérült bőrön alkalmazva ödémás bőrgyulladások jelentkezhetnek.
Arvacsalán, fehér Lamium album L. Ajakosvirágúak családja (Lamiaceae) Leírás és előfordulás: évelő növény. Tölgyesekben, ligeterdőkben, erdőszéleken és üde gyomtársulásokban fordul elő, az ország nagy részében megtalálható. Gyöktörzse vízszintes helyzetű és elágazó. Felálló vagy felegyenesedő szára 30-40 cm magas, négyszögletes. A száron keresztben átellenesen elhelyezkedő levelei nyelesek, 4-7 cm hosszúak, megnyúlt tojásdadok, hosszan kihegyezettek, fogazottak, finom szőröktől pelyhesek. Kétajkú fehér virágai 1,5-2 cm hosszúak, a levelek hónaljában örvökben képződnek. A fehér árvacsalán a nemzetség egyetlen fehér virágú faja, így felismerése és azonosítása könnyű. Termőhelytől függően májustól szeptemberig virágzik. Termése makkocska. Felhasznált részei: a virág (Lamii albi flos) és a virágos hajtás (Lamiialbiherba). Főbb hatóanyagai: iridoidok, flavonoidok, szaponinok és nyálkaanyagok. Főbb hatásai: köptető, vizelethajtó és enyhe gyulladáscsökkentő. Felhasználás: hurutos megbetegedések és vizelési zavarok kezelésére alkalmas teakeverékek, valamint bőrbántalmak kezelésére ajánlott gyógyfürdők alkotórészeként. 21
Árvácska, mezei Viola arvensis Murr. (V tricolor ssp. arvensis [Murr.] Gaud.) Ibolyafélék családja (Vmlaceae) Leírás és előfordulás: egyéves gyomnövény. Szántókon, kertekben, parlagokon gyakori. Számos alfaja ismert. Megjelenése a termőhelyi adottságoktól függően nagyon változó. Magassága rendszerint 10-30 cm. Hajtása egyaránt lehet ágatlan és ágas-bokros. Az egész növény gyéren szőrös. Az alsó levelei kerekdedek vagy tojásdadok, hosszú nyélbe keskenyedők, a felsők egyre keskenyebbek. A levelek széle durván csipkés, a legfelső levelek lándzsásak, csipkésen fűrészesek. A virágok a levelek hónaljában hosszú kocsányon fejlődnek. A három alsó sziromlevél a tövén szakállas. A kifejlett virágok szirmai sárgák vagy vajsárgák, a két felső néha ibolyaszínnel futtatott. A virágzás tavasztól őszig tart. Termése tok. Felhasznált része: a virágos hajtás (Violae arvensis herba). Főbb hatóanyagai: nyálkaanyagok, flavonoidok, cserzőanyagok, fenolkarbonsavak, szalicilsav-származékok és szaponinok. Főbb hatásai: salaktalanító, köhögéscsillapító, gyulladáscsökkentő és sebgyógyító. Felhasználás: forrázatok, főzetek és galenusi készítmények formájában légúti megbetegedéseket kísérő hurutok oldására, a szervezet salaktalanítására, érbántalmak (pl. visszérgyulladás) és egyes bőrbántalmak (pl. ekcéma, viszketés, akne) kezelésére. Megjegyzés: vadárvácska néven gyűjtik, és hasonló céllal használják a háromszínű árvácskát IV tricolor L.) is.
Bábakalács, szártalan Carlina acaulis L. Fészkesvirágzatúak családja (Asteraceae) Leírás és előfordulás: kétéves vagy évelő növény, mellyel középhegységeink magasabb részein találkozhatunk. Sovány réteken, legelőkön, száraz lejtőkön és szőrfűgyepekben tenyészik. Védett, eszmei értéke 2000 Ft. Gyökere karó alakú. A nagy tölevélrózsát alkotó, arasznyi hosszú levelei tövig szeldeltek, újból karéjosak vagy tüskés szeletekre hasogatottak. A tőlevélrózsa közepén fejlődő rövid szárnak a csúcsán egy fészekvirágzat ül, melynek átmérője eléri a 10 cm-t. A sugárvirágok pártája fénylő fehér, a csöveseké bíborszínű. Virágzási ideje július-szeptember. Termése repítőszőrös kaszat. Felhasznált része: a gyökér (Carlinae acaulis radix). Főbb hatóanyagai: illóolaj, inulin, cserzőanyagok és gyanta. Főbb hatásai: antibakteriális, vizelethajtó és görcsoldó. Felhasználás: vizelethajtó, epehólyag-bántalmakat enyhítő, emésztésjavító és szájüregi gyulladások kezelésére alkalmas teakeverékek, ill. bőrgyulladások elleni kivonatok alkotórészeként. 23
Báránypirosító Manna tinctoría (L.) Tausch Érdeslevelflek családja (Boraginaceae) Leírás és előfordulás: évelő növény. A kiskunsági homokbuckák egyik jellegzetes, védelemre szoruló növénye. Eszmei értéke 5000 Ft. A többfejű, vaskos, a talaj felszínénél 3-5 cm átmérőjű gyöktörzse 25 cm hosszúságú fó'gyökérbe megy át. Mindkettőben - különösen a gyökérkéregben-jelentős mennyiségű piros színanyag található. Serteszó'rökkel sűrűn borított hajtásai 15-30 cm hosszúak, és a gyöktörzsből kiindulva kör alakban a földön hevernek, a hajtásvégek kissé felemelkednek. A gyöktörzs csúcsán, a szárak között rövid tőlevelek fejlődnek, melyek ugyancsak sűrűn szőrözöttek. A szórtan elhelyezkedő szárlevelek 1-2 cm hosszúak, ülők és lándzsa alakúak. Az április-májusban nyíló azúrkék virágai kunkoros füzérbe rendeződnek, belőlük makkocska termések fejlődnek. Felhasznált része: a gyökér (Alkannae radix). Főbb hatóanyagai: bíborvörös festékanyagok (alkannin és származékai) és cserzőanyagok. Főbb hatásai: antibakteriális, összehúzó és sebgyógyító. Felhasználás: ártalmatlan festékanyagait az élelmiszer-, édesség- és kozmetikaiparban hasznosítják, de sebek kezelésében is használható. Megjegyzés: termesztése hazánkban megoldott.
Beléndek, bolondító Hyosciamus niger L. Burgonyafélék családja (Solanaceae) Leírás és előfordulás: egy- vagy kétéves, kellemetlen szagú növény. Gyomtársulásokban, szemétdombokon, parlagokon és legelőkön tenyészik. Főgyökere rövid, alig ágazikel. Szára erőteljes, 30-100 cm magas és elágazó. Tőlevelei (a kétéves változatnál) 15-30 cm hosszúak, 5-12 cm szélesek, kerekdedek, szelükfogazottvagy karéjos. A szórtan elhelyezkedő szárlevelek szárra futók, atőleveleknél keskenyebbek. Az egész növény bársonyos mirigyszó'rökkel borított. A 2-4 cm átmérőjű virágai korsó alakúak, piszkos halványsárgák, ibolyaszínű erezettel és bíbor torokkal díszítettek, május-júliusban nyílnak. Tojásdad alakú termése tok. Felhasznált része: a levél (Hyosciami folium). Főbb hatóanyagai: tropánvázas alkaloidok, legfontosabb a hioszciamin. Főbb hatásai: simaizom-görcsoldó és enyhe nyugtató. Felhasználás: hatóanyagait gyári készítményekben az emésztőrendszer görcsös állapotaiban, valamint a csattanó maszlag (Datura stramonium L.) leveleivel együtt asztma elleni cigaretta formájában; külsőleg reumás fájdalmat enyhítő olajos kivonat hatóanyagaként. Megjegyzés: erős hatású (mérgező) hatóanyagokat tartalmaz, alkalmazása háziszerként nem ajánlott!
Bodza, fekete Sambucus nigra L. Bodzafélék családja (Caprifoliaceae) Leírás és előfordulás: cserje vagy kis termetű fa, magassága elérheti a 7 métert. Ligetekben, vágásokban tömegesen terem. Kérge barnasszürke, szemölcsös, kellemetlen illatú. Hajtása szögletes, bordás. Levelei páratlanul szárnyaltak, 5-7 levélkéből állnak, 10-30 cm hosszúak. A tojásdad levélkék 4-12 cm hosszúak, 2-5 cm szélesek, szélük fűrészes. Jellegzetes illatú, tejfehér vagy krémsárga, apró virágai arasznyi széles sátorozó bogernyőben május-júniusban nyílnak. Gömbölyded, fekete csonthéjas bogyótermésének lilásvörös festőieve van. Rokonfaja, a gyalogbodza (Sambucus ebulus L.) felálló szárú kóros évelő, melynek szárai télen elfagynak. Virágai fehérek, porzói bíborszínűek, július-augusztusban nyílnak. Fekete termései a fekete bodzáéval ellentétben éretten is felfelé állnak. Felhasznált részei: a virág (Sambuciflos) és atermés [Sambucifructus). Főbb hatóanyagai: a virágok flavonoidokat, illóolajat és nyálkaanyagokat, a termések cukrokat, antocián-vegyületeketgyümölcssavakatéscserzőanyagokattartalmaznak. Főbb hatásai: a virágoké izzasztó, lázcsillapító és immunstimuláns, a terméseké enyhe hashajtó. Felhasználás: a virágokat meghűlés elleni, vizelethajtó és anyagcserejavító teakeverékek, aterméseket roboráló gyümölcsteák alkotórészeként. Megjegyzés: a nyers és különösen az éretlen termések gyomorirritációt, hányást idézhetnek elő. 26
Bojtorján, közönséges Arctium lappa L. Fészkesvirágzatúak családja (Asteraceae) Leírás és előfordulás: kétéves növény. Erdőkben, vágásokban, ártereken, parlagokon és gyomtársulásokban mindenütt gyakori. Többágú, 3-6 cm vastag karógyökereinek hossza elérheti a 40 cm-t. Erőteljes, 2-3 méteres magasságot is elérő szára bordázott, többé-kevésbé molyhos, a felső részükön dúsan elágazó. A szíves vállú és fonákukon nemezesen szőrös, hosszú és bordázott nyelű tőleveleinek átmérője elérheti az 50 cm-t. A levelek a szár felsőbb részein fokozatosan kisebbek. Bíborszínű, gömbölyded virágai horgas fészekpikkelyű virágzatban július-augusztusban nyílnak. Felhasznált része: a gyökér (Bardanae radix). Főbb hatóanyagai: inulin, nyálkaanyagok, keserűanyagok, illóolaj, poliecatilének és polifenol-származékok. Főbb hatásai: enyhe vizelethajtó, antimikrobiális és tumorellenes. Felhasználás: belsőleg máj- és epe-, vizelet- és hashajtó, valamint cukorbetegek kiegészítő kezelésére ajánlottteakeverékek; külsőleg bőrbántalmak (pl. ekcéma) kezelésére alkalmas készítmények és hajápolószerek alkotórészeként. Megjegyzés: rokonfajainak (pókhálós bojtorján -A. tomentosum Mill., kis bojtorján -A. minus [Hill.] Bernh.) gyökerei is gyűjthetők.
Borostyán Hedera helix L. Borostyánfélék családja (Hederaceae) Leírás és előfordulás: kúszó, kapaszkodó cserje. Középhegységeink és a Dunántúl szinte minden erdőtípusában megtalálható. Falakat, kerítéseket, öreg fákat gyakran futtatnak be vele. Szárának hosszúsága elérheti a 30 métert. Örökzöld levelei bőrneműek, kopaszok, fényesek, a vegetatív hajtásokon 4-10 cm hosszúak és ugyanolyan szélesek, 3-5 karéjúak. A virágzó hajtások levelei 6-10 cm hosszúak, 3,5-6 cm szélesek, tojásdadok vagy lándzsás-tojásdadok, ép szélűek. Zöldesfehér, illatos virágai magánosan vagy fürtökben lévő gömbös virágernyőben ősszel nyílnak, és a fekete, borsó nagyságú álbogyó termések a következő tavasszal érnek be. Csak az idős példányok virágoznak. Felhasznált része: a levél (Hederae folium). Fó'bb hatóanyagai: szaponinok, flavonoidok, fenolsavak és polifenolok. Főbb hatásai: köptető, nyákoldó, görcsoldó, összehúzó és enyhe nyugtató. Felhasználás: a levelekből előállított készítményekkel makacs hörghumtotes szamárköhögést kezelnek. Megjegyzés: szaponinjai irritálhatják a gyomor nyálkahártyáját. Háziszerként nem ajánlott a használata! 28
Boróka, közönséges Junipems communis L. Ciprusfélék családja (Cupressaceae) Leírás és előfordulás: örökzöld nyitvatermő, kétlaki cserje vagy fa. Nyíres fenyvesekben, hegyi cserjés legelőkön gyakori, a Duna-Tisza közi homoki nyáras borókásokban tömeges. Magassága természetes állományban 1-6 m. Kérge eleinte sima, vörösesbarna, később szürkésbarna, repedezett, pikkelyesen vagy rostosán leváló. Hajtása 3 élű, zöld, később barnásvörös. Ár alakú levelei merevek és szúrósak, hármas örvökben állnak, 1-2 cm hosszúak. Egyivarú virágaik jelentéktelenek, ősszel a levélörvök hónaljában egyesével jelennek meg. Borsó nagyságú, gömbölyded tobozbogyói két év alatt fejlődnek ki, éretten kékes hamvasak, feketék, édeskés ízűek, gyantaillatúak. Felhasznált részei: atobozbogyó (Juniperigalbulus) és a belőle előállított illóolaj (Aethemleum junipen). Főbb hatóanyagai: illóolaj (terpinén-4-ol fő alkotórésszel), cserzoanyagok és flavonoidok. Főbb hatásai: vizelethajtó, vesekőképződést gátló, fertőtlenítő és helyi vérbőséget előidéző. Felhasználás: terméseit vizelethajtó, húgyúti fertőtlenítő és reuma kezelését kiegészítő teakeverékekhez adják; illóolaja gyakori alkotórésze a reumás panaszok és zárt sérülések (ficam, zúzódás, rándulás stb.) okozta fájdalmakat enyhítő kenőcsöknek, masszázs- és fürdőolajoknak. Megjegyzés: a nagyobb adagban fogyasztott termések károsíthatják a vesét. Az illóolaj hígítatlanul nem használható.
Búzavirág, kék Centaurea cyanus L. Fészkesvirágzatúak családja (Asteraceae) Leírás és előfordulás: egyéves, ősszel csírázó áttelelő növény. Leggyakrabban búzaföldeken találkozhatunk vele, de előfordul más szántóföldi kultúrákban és száraz gyomtársulásokban is. Sok oldalgyökeret fejlesztő orsógyökere van. Szára felálló és a felső részén elágazó. Magassága rendszerint 30-70 cm, de elérheti az 1 métert is. Az egész növény pókhálós szőrzettől szürke. A szár alsó részén elhelyezkedő levelek hármasán tagoltak, afeljebb lévők keskenyszálasak. A 2-3 cm átmérőjű virágfészkek az ágak csúcsán ülnek, a fészket alkotó csöves virágok élénkkék színűek, pártájuk hasogatott. Virágzási ideje május-július. Termése kaszat. Felhasznált része: a virág (Cyaniflos). Főbb hatóanyagai: antocián-színanyagok, keseruanyagok, flavonoidok és cserzoanyagok. Főbb hatásai: enyhe vizelethajtó, összehúzó és antibakteriális. Felhasználás: különböző teakeverékek alkotórészeként, elsősorban azok küllemének szépítésére, valamint szemborogató forrázatok készítésére.
Cickafark, mezei Achillea collina Becker Fészkesvirágzatúak családja {Asteraceae) Leírás és előfordulás: évelő növény. Száraz gyepekben, legelőkön, útszéleken és szikes pusztákon egyaránt jól érzi magát. Gyöktörzséből tőlevélrózsát és 20-80 cm magas, kopasz vagy finoman pelyhes szárakat fejleszt. Tőlevelei 20-30 cm hosszúak, 2-4 cm szélesek, lándzsás kerületűek, többszörösen szeldeltek. Lomblevelei szórt állásúak, hosszúkásak, két-, háromszorosan szárnyasán szeldeltek, méretük a szár csúcsa felé kisebbedik. Apró fészket alkotó nyelves és csöves virágai sátorozó virágzatba tömörülnek. A júniustól októberig nyíló virágai fehérek vagy rózsaszínűek. Termése apró kaszat. Felhasznált részei: a virágzat (Achilleae anthodium), a virágos hajtás (Achilleae herba) és a belőlük előállított illóolaj (Aethemleum achilleae/millefolii). Főbb hatóanyagai: illóolaj, szeszkviterpén-laktonok, flavonoidok és triterpének. Főbb hatásai: antimikrobiális, gyulladáscsökkentő, görcsoldó, epehajtó, emésztésjavító és sebgyógyító. Felhasználás: belsőleg gyomornyálkahártya-gyulladás, gyomor- és nyombélfekély, vastagbélhurut és epebántalmak esetén; külsőleg aranyeres panaszok, nehezen gyógyuló sebek, fekélyek és ekcéma, ill. szájüregi gyulladások kezelésére alkalmas készítmények alkotórészeként. Megjegyzés: a fészkesvirágzatúakra érzékeny egyéneknél allergiás reakciók jelentkezhetnek a cickafark-készítmények alkalmazásakor. Az illóolaj hígítatlanul nem használható. 31
Csalán, nagy Urlica dioica L Csalánfélék családja (Urticaceae) Leírás és előfordulás: évelő növény. Hazánkban mindenütt közönséges és gyakori. Jellegzetes és tömeges aljnövényzete a liget-, láp- és szurdokerdőknek, valamint a száraz tölgyeseknek. Rendszerint kétlaki, de vegyes virágú példányai is előfordulhatnak. Gyöktörzse elágazó, kúszó. Szára négyszögletes, felálló, el nem ágazó, magassága 30-250 cm. Az egész növény élénkzöld színű, csalánszőrökkel sűrűn borított. Keresztben átellenesen álló levelei nyelesek, szíves tojásdadok, hosszan kihegyezettek, durván fűrészesek. A hímvirágok felálló, rövid oldalágas, a nővirágok hosszabb oldalágú füzérekben állnak. Termése tojásdad makkocska. Felhasznált részei: a levél (Urticae folium), a virágos hajtás (Urticae herba) és a gyökér (Urticae radix). Főbb hatóanyagai: a levelekben és a virágos hajtásokban flavonoidok, klorofill-származékok, karotinoidok, vitaminok (C, B-csoport, K,), triterpének, szterolok és ásványi anyagok; a gyökerekben főként szterolok. Főbb hatásai: vizelethajtó és gyulladáscsökkentő. Felhasználás: a leveleket reumás megbetegedések, a gyökereket prosztatabántalmak (gyulladás és jóindulatú megnagyobbodás) kezelésére alkalmas gyógyteakeverékek és készítmények alkotórészeként. 32
Csarab Calluna vulgaris (L.) Hull. Hangafélék családja (Ericaceae) Leírás és előfordulás: évelő cserje. Szőrfűgyepekben, ritkás erdőkben, kiszáradó tőzegeken, savanyú talajokon, erdei fenyvesekben és nyíres-fenyérekben helyenként tömegesen fordul elő. Gyökere fásodó, szára elfekvő, hajtásai felemelkedők. Apró, örökzöld levelei sötétzöldek, pikkelyszerűek, 2-4 mm hosszúak, keresztben átellenesen és sűrűn helyezkednek el, azt a látszatot keltve, hogytöbb sorba rendeződnek. Apró, harang alakú virágai ibolyasrozsasakvagy ciklámenszínűek, egyoldalú füzérvirágzatot alkotnak, augusztusban-szeptemberben nyílnak. Termése tok. Felhasznált része: a virágos hajtás (Callunae herba). Főbb hatóanyagai: cserzőanyagok, flavonoidok, szaponinok és fenolglikozidok. Főbb hatásai: leginkább enyhe vizelethajtó hatását említik, egyéb hatásai kevésbé ismertek, ill. kutatattak. Felhasználás: vizelethajtó és a reumás megbetegedések kiegészítő kezelésére alkalmas gyógyteák alkotórészeként.
Cserszömörce Cotinus coggygria Scop. Szömörcefélék családja (Anacardiaceae) Leírás és előfordulás: lombhullató cserje. Karsztbokorerdeink jellegzetes társulásalkotó faja. Agresszíven terjedő és rendszerint 1-3 m magasra nő meg. Ágai felegyenesedők, kopaszok, kérgük barnásvörös, rajtuk vese alakú levélripacsok láthatók. A szórtan elhelyezkedő levelek nyele 2-5 cm hosszú, a lemez hossza 3-8 cm, a szélessége 2-6 cm. A levelek elliptikusak vagy vísszástojásdadok, ép szélűek, csúcsuk kerek vagy kissé kicsípett. A levéllemez felül sötétzöld, gyakran kissé hamvas, kopasz, fonáka kékesszürke. Ősszel bíborvörösre vagy aranysárgásra színeződnek. Apró, laza fürtökben álló sárgásfehér virágaik egy része meddő, ezek a kinyílás előtt lehullanak. A virágzás ideje május-június. Termése apró csontár. Felhasznált része: a levél (Cotini folium). Főbb hatóanyagai: cserzőanyagok és flavonoidok. Főbb hatásai: összehúzó, vérzéscsillapító és antímikrobiális. Felhasználás: belsőleg hasmenéses megbetegedések kezelésére alkalmas gyógyteakeverékek alkotórészeként; külsőleg a szájüreg gyulladásos folyamatainak kezelésére használható szájvizek- és öblögetőszerek hatóanyagaként.
Csombormenta Mentha pulegium L. Ajakosvirágúak családja (Lamiaceae) Leírás és előfordulás: évelő, tarackos növény. Árterületeken, iszaptársulásokban, szikeseken, mocsaras és nedves réteken, legelőkön sokfelé előfordul. Magassága 10-50 cm, hajtásai négyélűek, elterülők vagy felállók, egyszerűek vagy elágazóak. Indás vagy lehajló szárai meggyökeresednek, és újabb hajtásokat nevelnek. Az egész növény gyéren szőrös vagy kopaszodó. Levelei a növény megjelenéséhez hasonlóan igen változók, rendszerint rövid nyelűek, 0,5-2,5 cm hosszúak, tojásdadok, lekerekített vállúak. Szélük ép, hullámos vagy enyhén fogazott. A virágok levélhónalji álörvökbe rendeződnek, ibolyáspirosak, 0,5 cm hosszúak, július-szeptemberben virítanak. Termése makkocska. Igen erősen illatozó növény. Felhasznált része: a virágos hajtás (Menthae pulegii herba). Főbb hatóanyagai: illóolaj és cserzőanyagok. Főbb hatásai: nyákoldó, fertőtlenítő és szélhajtó. Felhasználás: a népi gyógyászatban teáját köhögéscsillapításra, hasmenésre és bélpanaszok ellen javasolják. A fitoterapiaban nálunk nincs jelentősége. Illóolaját (Aetheroleum menthae pulegii) egyes országokban hurutos légúti megbetegedések és emésztőrendszeri panaszok kezelésében alkalmazzák.
Csucsor, ebszőlő Solanum dulcamara L Burgonyafélék családja (Solanaceae) Leírás és előfordulás: évelő, kúszó félcserje. Nálunk mindenfelé gyakori és közönséges, igen változékony és alakgazdag faj. Főként ártereken, mocsarakban, patakok mentén és ligetekben fordul elő. Magassága 30-200 cm, szára kapaszkodó, csavarodó vagy elfekvő, töve kissé fásodó. Levelei szórt állásúak, nyelesek, 4-7 cm hosszúak, szíves tojásdadok vagy tojásdad-hosszúkásak, ép szélú'ek. Az 1-2 cm átmérőjű virágok gyakran dús bogernyőben állnak, június-júliusban nyílnak, a párta színe ibolyalila, a porzók élénksárgák. Termése tojásdad-hosszúkás, élénkpiros, fényes, sokmagvú bogyó. Felhasznált része: a nyugalmi időszakban gyűjtött, elfásodott szárak (Dulcamarae stipes). Főbb hatóanyagai: cserzőanyagok, szteroid glikoalkaloidok és szaponinok. Főbb hatásai: összehúzó és antimikrobiális. Felhasználás: reumás és krónikus bőrbetegségek (pl. ekcéma) kiegészítő kezelésére alkalmas teakeverékek, Hl. belsőleg és külsőleg alkalmazható készítmények alkotórészeként. Megjegyzés: alkalmazása pontos adagolást igényel. Öngyógyításban nem ajánlott a használata! Bogyótermései, különösen éretlenül, erősen mérgezőek.
Ezerjófű, kis Centaurium erythraea Raín. (Syn.: Centaurium umbellatum Gilib.) Tárnicsfélék családja {Gentianaceae) Leírás és előfordulás: egy- vagy kétéves növény. Száraz erdőkben, bokrosokban, réteken, mezőkön, vágásokban, szikesekben és kaszálókon gyakori. Magassága 10 cm-től 50 cmig változhat. Szára felálló, egyenes, csak a virágzatban ágazik el. Tőlevelei levélrózsában állnak, 3-4 cm hosszúak, fordítotttojásdadok. A szárlevelek átellenesen állnak, 4-5 cm hosszúak, elliptikusak vagy hosszúkás-tojásdadok, ép szélűek. A szárak csúcsán megjelenő, 10-12 mm átmérőjű virágok aránylag tömött, sátorozó álernyő virágzatba rendeződnek, a nyár másodikfelében és ősszel nyílnak, színük leggyakrabban rózsaszín. Termése tok. Felhasznált része: a virágos hajtás (Centauriiherba). Főbb hatóanyagai: keserűanyagok, flavonoidok és triterpének. Főbb hatásai: gyomornedv elválasztást serkentő, étvágyjavító, ill. az epe termelődését és ürítését fokozó. Felhasználás: étvágytalanság, emésztési zavarok és epebantalmak kezelésére alkalmas gyógyteák és egyéb készítmények alkotórészeként. 37