A PROJEKTTERÜLETEN TALÁLHATÓ JELENTŐSEBB

KUTATÁSI JELENTÉS Az utolsó órában. Program a hagyományos dél-gömöri gyümölcsösök és gyümölcsfajták, mint kiemelkedően fontos helyi genetikai erőforrások védelméért azonosító szám: NCTA-2008-Z01395 A PROJEKTTERÜLETEN TALÁLHATÓ JELENTŐSEBB SZŐLŐHEGYEK- SZÓRVÁNYGYÜMÖLCSÖSÖK TERÜLETI BEJÁRÁSA, A FAJTAGYŰJTEMÉNYBE AJÁNLOTT EGYEDEK KIVÁLASZTÁSA ÉS FELVÉTELEZÉSE HUDÁK KATALIN EKOTON BT MISKOLC 2009

TARTALOMJEGYZÉK TERMÉSZETFÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK 4 A GYÜMÖLCSTERMESZTÉS SZEREPE A GÖMÖR-TORNAI TÉRSÉG ÉLETÉBEN 5 A KUTATÁS MÓDSZERE 7 EREDMÉNYEK 8 A BEJÁRT TERÜLETEK JELLEMZÉSE 8 11 FAJTALEÍRÁSOK ALMÁK KÖRTÉK SZILVÁK 11 22 24 A BEJÁRÁSOK, FELVÉTELEZÉSEK ADATBÁZISA 26 TÉRKÉPEK 31 IRODALOMJEGYZÉK 34 2

KUTATÁSI JELENTÉS A Kutatás tárgya: a Gömöri Környezet és Tájfejlesztő Egyesület által megvalósított, Az utolsó órában. Program a hagyományos dél-gömöri gyümölcsösök és gyümölcsfajták, mint kiemelkedően fontos helyi genetikai erőforrások védelméért (azonosító szám: NCTA-2008Z01395) című pályázat szakértői feladatainak megvalósításában A PROJEKT-TERÜLETEN TALÁLHATÓ JELENTŐSEBB SZŐLŐHEGYEK- SZÓRVÁNY-GYÜMÖLCSÖSÖK TERÜLETI BEJÁRÁSA, A FAJTAGYŰJTEMÉNYBE AJÁNLOTT EGYEDEK KIVÁLASZTÁSA ÉS FELVÉTELEZÉSE. 3

TERMÉSZETFÖLDRAJZI ADOTTSÁGOK A Putnoki-dombság kistáj földrajzilag az Észak-magyarországi-középhegység nagytáj Északmagyarországi-medencék középtájának Borsodi-dombság kistájcsoportjában fekvő feltöltött, 200-400 méter tengerszint feletti átlagmagasságú medence. Északról a Gömör Tornai-karszt déli nyúlványa határolja, kapcsolatot teremtve a Kárpátok koszorújával. Déli határa a Sajó völgye, amely szintén önálló kistáj a Borsodi-dombságon belül. A felszín több mint kétharmadát pliocén agyagos, homokos üledékek fedik, a nyugati, délnyugati részen oligocén homokkő, márga (20 százalék), délen kis kiterjedésben miocén vulkáni andezittufa (putnoki szőlők) és helyenként löszszerű üledék található. A felszínt jelentős kiterjedésben pleisztocén vályog, a déli részeken löszderivátum fedi. A talajok nagy része agyagbemosódásos barna erdőtalaj, a patakok mentén réti- és öntéstalaj. Emellett néhány helyen köves és földes kopárok, valamint rendzina talajok is előfordulnak. Az eróziós hatás elsősorban a nagytáblás művelés alatt állt területeken számottevő. A területet közel párhuzamosan futó déli, délkeleti irányú völgyek szabdalják, közöttük nagyrészt tölgyesekkel borított hátak húzódnak. Domborzati viszonyaikra a völgyközi hátak mellett a hegylábi lejtők jellemzőek, melyeken több helyen erős eróziós hatás figyelhető meg. Felszínének mintegy 20-20 százaléka többnyire laza üledékekből felépülő tetőfelszín, völgyközi hát, illetve folyóártér, nagyjából 5 százaléka teraszfelszín, 55 százaléka pedig hegy- és domblábi lejtő. A talajerózió különösen intenzív a déli kitettségű lejtőkön és völgyfőkön. (Marosi Somogyi 1990 és Stefanovits 1993) A térség éghajlata mérsékelten hűvös, mérsékelten száraz. Évi középhőmérséklete 8,7-9,2 C, ami a vegetációs időszak átlaghőmérsékletét tekintve 15,4-15,8 C körül alakul. (Különösen hideg, fagyzugos terület Putnok környéke, ahol 1996. december 27-én reggel 24 ºC-ot mértek.) A területre hulló csapadék mennyisége 650 mm körüli. (Marosi Somogyi 1990 és Stefanovits 1993) Növényföldrajzilag a terület a Pannóniai flóratartomány (Eupannonicum) Északiközéphegység flóravidékének (Matricum) Tornai-karszt (Tornense) flórajárásába sorolható. Megjegyzendő azonban, hogy a Putnoki-dombság mind alapkőzetében, kialakult talajaiban, éghajlati adottságaiban és növényzetében is eltér a Gömör Tornai-karszttól, emellett talajtani mezőgazdasági szempontból is külön kistájat képez. A települések kialakulása előtt a Putnoki-dombság klímazonális erdőtársulása valószínűleg a cseres tölgyes (Quercetum petraeae cerris), extrazonális társulása pedig a hűvösebb (főként északi kitettségű) oldalakon a gyertyános kocsánytalan tölgyes (Querco petraeae Carpinetum). A patakvölgyek felsőbb szakaszán szubmontán égerligetek (Alnetum glutinosae incanae) színesítették a környék vegetációját, a hegyekből leérő vízfolyásokat pedig fűzligetek (Salici albae fragilis, Salicetum triandrae) szegélyezték. A jelenleg országos védettségű, fokozottan védett természetvédelmi területnek számító keleméri mohosok tőzegmohás lápfoltjai növelték az élőhelyek változatosságát. Jellemzőek még a patak menti magaskórós társulások (Filipendulo Petasition) is. (Marosi Somogyi 1990) 4

A GYÜMÖLCSTERMESZTÉS SZEREPE A GÖMÖR-TORNAI TÉRSÉG ÉLETÉBEN A történelmi Gömör vármegye déli részének természeti adottságai kedveztek a mezőgazdálkodásnak és a kertészetnek. Az 1749-ben Bél Mátyás által készített Gömör vármegye leírása című munkájában olvashatjuk, hogy bor az alsó, azaz Putnok, Trizs, Ragály, Zubogy, Kelemér és Poszoba községekben terem. Zamatát tekintve nagyon hasonlít a nagyhonti borhoz, melyért jó árat fizetnek a bányavárosok. A gyümölcstermesztést is jelentősnek tartotta, hiszen kertekkel és gyümölcsösökkel is eléggé gazdagon el van látva minden egyes falu, s ha az év kedvező, ezek akkora mennyiségű gyümölcsöt teremnek, hogy a termés igen gazdag lehet. Elismerően szól a sajógömöri gyümölcsös kertekről, melyek teli voltak olyan fákkal, melyek gazdagon termik a mindenféle és legválogatottabb gyümölcsöt, vagy Csoltóról, ahol mind a bőséget, mind a sokféleséget tekintve jeles gyümölcsöskertek díszlettek. Ragályról pedig ezt írta: Szőlői napkelet és dél felé fekszenek, jól teremnek és szinte ontják a nem megvetendő bort. A szőlő lábjában gyümölcsöskertek foglalnak helyet, amelyek gazdagon termik a nagy mennyiségű almát, körtét és szilvát, ha az esztendő kedvez. Ugyancsak gazdagon termő gyümölcsöskertek veszik körül azokat az udvarházakat is, melyeket a Ragályiak laknak. E kertek részint gyönyörködtetik gazdáikat, részint pedig jóízű gyümölcsökkel szolgálnak nekik. Alsószuhán kiemelte, hogy lakosai a gyümölcstermesztést gyakorolják nagy szorgalommal. A szőlő és gyümölcstermesztés helyszínei főként a minden település határában fellelhető szőlőhegyek voltak, de a beltelkeken, a házakhoz tartozó, zömmel dombtetőre futó hosszú kertekben is jellemzőek voltak a gyümölcsfákkal betelepített terek. A szőlőhegyek általában önálló hegybeni helység -ként működtek, a község irányításától elkülönült önkormányzattal, s önálló törvénykezési joggal. Ilyen önálló szabályozásról tanúskodik például az alsószuhai Szőlőgyűlési Könyv -e is, melyet 1909-től vezettek. Az önállóságot a szőlőhegyek megjelenésükkel is erősítették, hiszen a községtől elkülönülten, garáddal körülvett, kapuval ellátott területeken helyezkedtek el. A szőlőparcellák alsó és felső vége volt a gyümölcsös, melynek alját gyepesen hagyták, és évente kétszer kaszálták. Az ültetett fajok között kedvelt volt a szilva, az alma, a körte, a birs, a magról újuló őszibarack, s a szőlőparcellák középső részére talajkötő növényként ribizlit és egrest (büszkét) is ültettek. A XIX. század végén azonban a nagy hagyománnyal rendelkező gömöri szőlőket is kipusztította a filoxéra, vagy más néven a szőlő gyökértetű. Az újratelepítések csak igen lassan és az eredeti területnek csupán a töredékén valósultak meg, ott is inkább az amerikai eredetű direkttermő szőlőkkel, hiszen az oltványok telepítési és fenntartási költségei igen magasak voltak. Sok gazda teljesen felhagyta a szőlői művelését, és ezáltal a hegyen lévő gyümölcsösök egy része is hanyatlásnak indult. Máshol viszont a kipusztult szőlők helyére is gyümölcsfákat ültettek, hiszen a területek gyümölccsel való betelepítését az akkori Földmívelésügyi Minisztérium hathatósan támogatta. Az 1905-ben gróf dr. Serényi Béla helyi földbirtokos által Putnokon létrehozott "Kertgazdasági Tanszék" feladata kettős volt: a filoxéravész miatt kipusztult szőlők újratelepítéséhez szőlőalanyokat (a halastói út mentén fekvő telepen), és szőlőoltványokat (a Putnokot Bárévével összekötő főút mentén lévő telepen) állítottak elő, faiskolájában pedig a környék szükségleteinek és adottságainak megfelelő gyümölcsfa alanyokat és gyümölcsfa oltványokat neveltek. (Serényi Béla 1907/1908 telén szőlősgazda tanfolyamot is szervezett, hogy a helyi szőlősgazdákkal megismertesse a filoxéravész miatt szükségessé vált új szőlőtermesztési munkamódszereket.) 5

A gömöri vidékre 1911-ben a következő fajtákat ajánlották (Rudinai M.I, 1911): Alma: Téli arany parmén, Jonathán, Piros asztraháni, Brédai renet, Szürke francia renet, Királyi kurtaszárú, Entz rozmarin (Honti alma), Orleánsi renet, Nemes Sóvári, Oberdick renet, Nagy kasseli renet, Török Bálint Körte: Charneui ízletes, Császárkörte, Clairgeau, Erdei vajkörte, Izambert, Diel vajkörte, Hardempont téli vajkörte, Jaminette, Marianna herczegnő, Liegel vajkörte, Napóleon vajkörte, Téli esperes Szilva: Besztercei, Besztercei muskotály, Gömöri nyakas, Althan ringló, Nagy zöld ringló, Kirke, Spath Anna (Duránci) Cseresznye: Jolsvai hólyagos, Májusi korai, Nagyhercegnő, Hedelfingeni óriás, Nagy fekete ropogós Meggy: Ostheimi, Hortensia királyné meggy Természetesen ez nem azt jelentette, hogy csak ezeket a fajtákat termesztették, hiszen a kiskertekben, a szemzőhajtások és oltóvesszők cseréje által igen változatos fajtaválaszték alakulhatott ki, s ennek nyomai még ma is fellelhetők. A fajták terjesztésében jelentős szerepet játszottak az úgynevezett oltóemberek, akik értették a szaporítás ezen módját, s nemcsak kertről kertre, de községről községre is jártak, s hozták-vitték a jónak ítélt fajták szaporítóanyagát. Ugyancsak jelentős szerep jutott az uradalmi kerteknek is a fajtaválaszték bővülésében, hiszen az ország távolabbi részéről, illetve külföldről ide érkeztek az új fajták. A XIX.-XX. századforduló táján fellendülő gyümölcstermesztés a trianoni döntést követően jelentős termőterületeket és piacot veszített. Pl a felsőgömöri bányavárosok és ipari központok elcsatolása a magyarországon maradt gömöri és tornai községeket fosztotta meg a termelvényeik, köztük a friss és aszalt gyümölcsök értékesítési lehetőségeitől. A háborúk után a falvak lakossága a környéken nyitott bányákban és ipari üzemekben keresett munkalehetőséget, s egyre kevesebb idejük maradt a szőlőhegyek, kaszáló-gyümölcsösök fenntartására. Többnyire csak az otthon maradt, termesztési ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező öregek (míg bírják) gondozzák ezeket a kerteket, de számuk egyre kevesebb, a felhagyott területek pedig évről-évre növekszenek, s lassan veszendőbe megy évszázadok munkája, termesztési tapasztalata, és az a gazdag fajtaválaszték, mely valaha jellemezte ezt a vidéket. (Hudák, 2000) 6

A KUTATÁS MÓDSZERE Kutatásunk a megbízó által meghatározott programterület külterületein fennmaradt régi/öreg gyümölcsfák felkutatására, a fák pozíciójának meghatározására, vitalitásuk véleményezésére terjedt ki, valamint javaslatokat fogalmaz meg az egyedek továbbszaporításával kapcsolatosan. A vizsgálatok elvégzéséhez 2008 őszén öt alkalommal, 2009-ben pedig 3 alkalommal jártunk az érintett területeken: 2008. 09. hó 26 2008. 10. hó 06 Kelemér 2008. 10.hó 08 Zádorfalva 2008. 11.hó 05 2008. 11.hó 08 Alsószuha 2009. 03.hó 07 Gömörszőlős 2009. 03.hó 27 2009. 04.hó 23 A terepi felvételezést nehezítette a már sok területen jellemző erőteljes cserjésedés-erdősülés. A fák helyzetének meghatározásához Garmin Etrex GPS készüléket használtunk. A GPS pontossága 10-15 méter közötti volt, ami az egyedi fák esetében azok felkereshetőségét nem rontotta, de amikor több felvételezett fa állt egymáshoz közel a hibahatáron belül, nem kaptunk megfelelő adatsort. Ezért minden fát azonosítószámmal is elláttunk, és az azonosítót a fák törzsére, többnyire a korona tövébe festettük. A jelölt egyedeket EOV 1:10 000 léptékű térképeken is feltüntettük, a későbbi felkereshetőség érdekében. A felvételezett egyedekről (lehetőség szerint a fáról és a gyümölcsről is) fotódokumentáció készült a jelenlegi állapot bemutatására, illetve a későbbi beazonosíthatóság érdekében. 7

EREDMÉNYEK A BEJÁRT TERÜLETEK JELLEMZÉSE Bejárásainkon 6 település szőlőhegyét jártuk be, és 7 oldalt, dűlőt vizsgáltunk. A felkeresett helyszínek közül jellemző volt, hogy több faluban legalább 2 tagban voltak külterületi kertek. (Érdekes egyes dűlők elnevezése: Kutyás szőlő a faluhoz közeli terület, ahol régen gyakran a faluból falkában kijáró ebek pusztították a termést (Kelemér)) 1. Alsószuha Hegyes hegy Részben művelt, de felhagyott szőlőkkel és kaszáló gyümölcsösökkel mozaikos. A szőlőhegyet a szántótól egy darabon szép birssövény választja el. A keleti hajlat aljában kiterjedtebb gyümölcsös található. Az idősebb felhagyásokban egy méternél magasabb cseres tölgyek is felnőttek, de a cserjés nem teljesen zárt. Helyenként sok az Inula, a füvek közül főként a Brachypodium dominál. A domb alját szántóként még ma is művelik. 2. Gömörszőlős A hagyományos művelés lehetővé tette az eredeti flóra átmentődését. Ennek köszönhetően a gömörszőlősi szőlőhegyen fajgazdag félszáraz és száraz gyepek maradtak fenn. A kitettség keleti, dél-keleti, déli, délnyugati és nyugati. Lejtési viszonyok is változatosak, meredek és enyhe oldalak, valamint völgyaljak és közel tetőhelyzetű területek egyaránt találhatók. A talaj a meredekebb, korábban szőlővel beültetett területeken erodálódott, a Pozsokvölgy nyugatra néző oldalán kisebb lépcsősen-szakadó jelenségek is megfigyelhetők, ahol nyílt homokos agyagmárga felszínek jelennek meg. A völgyaljakban üde, tápanyagban gazdag hordalék halmozódott fel. A parcellák jelentős részét nem művelik, a felhagyások különböző korúak. A megmaradt gyümölcsfák egészségi állapota változó. 8

3. Kelemér Kutyás szőlő Az alsóbb (délnyugati) területeket még művelik, de a felsőbbeket már több tíz éve felhagyták. Ezeken a területeken a szarvaskocsord nagyszámú populációja az uralkodó, néhány csillagos őszirózsával és peremizsekkel. A szőlőhegy aljában szilva- és almafákat találtunk. A délkeleti hajlaton fiatal telepítés (szilva) van. A terület értékes része a patak mentén határt is képező égeres, valamint a vízhatású területek nádasa. A nyugatról határt képező kökényes-szilvás alsó harmadában a Dryopteris dilatata jelenléte érdekes. 4. Kelemér Dobos szőlő Nagyrészt kezelés alatt álló terület, ahol szőlőművelést folytatnak. Kisebb gyümölcsös foltok is előfordulnak. Az ilyen hasznosítású területeken jellemző a kaszálás. A felhagyott parcellák szukcessziós állapota változó, azonban a siskanád mindenhol jellemző. Szép, sztyeppesedő területeket nem találtunk. 5. A oldalon döntően felhagyott szőlők és gyümölcsösök találhatók. Az északra néző hűvösebb területeken dús füvű vegetáció a jellemző, főleg Agropyronnal, Brachypodiummal, vagy Calamagrostisszal. A közelmúltig még kaszált területeken pedig szép őszi kikerics állományokat találni. Az elhanyagoltság ellenére a meglévő almafák igen bőven teremtek. A több 10 éves felhagyásokon, a hűvösebb oldalon jellemező a veresgyűrűsom terjedése. 6. A védett, nyugati fekvésű domboldalon néhány parcellát még ma is művelnek. Alsó részében főleg szilvások és diósok találhatók. A gyümölcsösök alatti gyepeket helyenként kaszálják, a nedvesebb helyeken 9

az ecsetpázsit sem ritka, de a jellemző az angolperje. Feltűnően sok a vastövű imola. A szemben lévő keletre tájolt hajlat már kiesebb, hiszen sok a felhagyott szőlő-gyümölcsös. Jellemző a siskanád, de a régebbi felhagyásokban már a szárazgyepi fajok a meghatározóak, igaz, közöttük a széles ökológiájú fajok képviseltetik magukat. Érdekessége a területnek a megmaradt jónéhány gyümölcsfa, melyek között idős kajszibarackfák is vannak az alma és körtefák között. A szilvafa a tetőn nem jellemző, inkább elvadulásai láthatók a mezsgyéken. 6. A szuhafői szőlőhegy jelenleg a keletre néző oldalra korlátozódik, azonban a délnyugatra néző terület ezelőtt még 50-60 évvel szintén művelés alatt állott. A természetes vegetáció épp ezért ezen a régen felhagyott részen természetszerűbb, s nagyon érdekes mintázatot is ad, hiszen a tetőhelyzetben lévő kékperjés folytatásaként a domboldalt peremizses-zanótos lejtősztyeppszerű növényzet borítja, de már helyenként melegkedvelő tölgyesfoltok is megjelentek, s a hajdani út mentén erőteljes a spontán cserjésedés. A keleti részen a felhagyások viszonylag fiatalok, ott a siskanád és néhány gyomfaj dominanciája, vagy a gyümölcsösök alatt franciaperjés-csenkeszes kaszálórétek a jellemzők. Érdekessége a területnek a falu felé legközelebb eső parcellában található almafasor, melyet változatos fajtákból állítottak össze. 7. Zádorfalva Ragyás szőlő Nagyrészt már felhagyott terület, de néhány parcellában még művelik a szőlőt. Nagy kiterjedésű szilvásokban roskadoznak a fák a még mindig gazdag termés alatt. Az almafa nem tömeges, de több parcellában is van belőle 2 (-5). Ugyancsak jellemző, de kis számban, a dió. A természetes vegetáció a tetőn lévő gyepekben a legtermészetszerűbb. Szép lejtősztyepp-jellegű növényzet díszlik. A mezsgyéken erőteljes az erdősülés, már szépen fejlett (4-5m-es) csertölgyek is fellelhetők, de az igazi uralkodó fajok a kökény és a veresgyűrűsom. 10

FAJTALEÍRÁSOK A kutatás során meghatározott fajtákról készült ismertetésekhez a már korábban pomológusok által készített leírásokat is felhasználtuk. A forrásokat az Irodalomjegyzék -ben tüntettük fel. ALMÁK BATUL Erdélyi származású fajta. Magyarországon, Romániában és Szlovákiában is el van terjedve. A termőhelyre igénytelen. Még a kevésbé termékeny talajokon, a hűvösebb, magasabb fekvésű vidékeken is díszlik. A faiskolában fejlődése lassúbb, feltűnően sok mellékhajtással. Fája jól kiérik. Termőhelyén lassú növésű, szélesedő, gömb, majd csüngő félgömb alakú koronát alakít. Vesszői vékonyak, rövidek. Levelei kicsinyek. Középkésőn, sőt későn virágzik. Jó megporzó fajta. Későn fordul termőre, de azután rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse középnagy, szabályos, gyengén lapított, kerekded, középen a legszélesebb. Héja sima, fényes, viaszos, alapszíne világos zöldessárga, majd citromsárga, napos oldala gyönyörű piros színű. A gyümölcs egész felülete barna pontozottságú, esetleg rozsdafoltos. Csészéje zárt, kicsi, összeboruló. Csészemélyedése széles, szabályos, mély. Kocsánya rövid, középvastag. Kocsánymélyedése mély, szűk, kissé rozsdás színű. Húsa sárgásfehér, kemény, roppanó, lédús, édes-savanykás ízű. Novemberben érik, márciusig eláll. Jó minőségű fajta. Rossz tulajdonsága, hogy szállításnál érzékeny a nyomásra, és gyümölcse nagyon könnyen hullik. Termesztése a házikertekben és a magasabb fekvésekben érdemel figyelmet. Magastörzsű fának vadalanyon, közepestörzsű fának M II, M IV és M I alanyon neveljük. CHAMPAGNEI RENET Herrenapfel, Weisser Zwiebelapfel Diel írta le először 1799-ben Loskrieger név alatt, a Champagnei renet nevet később kapta. Délnémetországban igen elterjedt volt, mint borfajta. Érési ideje december-április. Elsőrendű gazdasági és piaci, másodrendű asztali. Aszalásra, borkészítésre kitűnően alkalmas. 11

Középnagy, lapos vagy lapos gömb alakú. Egyik oldala gyakran hízottabb, zöme a középtájra esik. Szára középhosszú, molyhosodó, szármélyedése sugarasan rozsdás. Kelyhe zárt, kehelylevelei zöldek, kehelymélyedése sekély, széles jellegzetes ráncokkal. A héja szívós, sima, fényes, értével zsíros tapintású, sápadt citromsárga. Húsa fehér, finom, teljes értével porhanyó. Leve bő, finom savanykás, cukros, de nem fűszeres. Magháza nyílt, sok ép és kerekded maggal. Fája teljesen edzett, középerős fejlődésű, korona-ágai merevek, sűrűn állók. Bőven terem. Későn virágzik. Levelei nagyok, vastagok, levélpálhái fonalasak, tartósak. Inkább a nyirkosabb, kötöttebb talajra való. Jó útmenti sorfának. Az almamoly nem szívesen kezdi meg. A nyesést nem kedveli. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán. Gödörben, veremben, hűvös helyen jól eltartható. CSILLAGOS PIROS RENET Érési ideje október-január. Középnagy, gyümölcs. elsőrendű csemege és piaci Alakja laposdad gömbölyű. Bőre sima, sápadt szalmasárga alapszínű, amelyet szinte teljes egészében élénkebb vagy sötétebb karmazsinpiros takar. E piros színben szürkés pontok láthatók, melyek úgy tűnnek szemünkbe, mint egy piros mennyezetre szabályosan elszórt parányi csillagok. Húsa fehér, rendszerint kissé rózsás árnyalattal. Fája edzett, erőteljes fejlődésű, elég korán és bőven termő. Koronája elég szellős ágazatú, terebélyes, de csak középnagyságra fejlődő. Mindenféle alanyon egyaránt jól díszlik. Inkább a kötöttebb, nyirkosabb talajt kedveli. ENTZ-ROZMARING Ősi eredetű hazai fajta, mely valahol az (Alföldön, vagy a szomszédos megyékben keletkezett. Bereczki nevezte el ezt - a hazai gyümölcsészet egyik úttörő bajnokának emlékére - Entz-féle rozmarin«-nak. Érési ideje decembertől februárig terjed, hűvösebb helyeken azonban késő tavaszig is eltartható. Másodrendű asztali, de elsőrendű piacos gyümölcs, mely a háztartásban is nagy kedveltségnek örvend. Gyümölcse ferdén csonkított kúpos, avagy hosszas tojásdad alakú s egyik felén rendesen 12

hízottabb, mint a másikon. Zöme a középtájon alul esik, ahonnan egyenletesen gömbölyödik a szűk szárnyílás felé. Nagysága rendesen nagyobb a közepesnél, sőt nem ritkán jókora nagy. Héja vékony, szívós, itt-ott érdes és általában zsíros tapintatú. Alapszíne zöldes, értével pedig szalmasárga; napos oldalán szelidpiros árnyalatú. Pontozata néha alig észrevehető, máskor elég feltűnő; a rozsdapettyek, sőt rozsdás szemölcsök sem tartoznak a ritkaságok közé az alma felületén. Kelyhe kicsiny és zárt, felálló molyhos osztványokkal. Kehelyürege szűk és mély, falain itt-ott ráncok is mutatkoznak, melyek azonban az üreg karimája körül elenyésznek. Szára rövid és közepes vastagságú, fás és bunkósvégű. Szárürege szűk és mély s csak ritkán mutatkozik falain némi sugaras rozsdázat. Húsa fehéres, közepe felé zöldes, finom porhanyó, bőlevű, savanykás-édes, kellemes, de nem fűszeres ízű. Magháza nyílttengelyű, rekeszeiben hosszúkás, sovány, de ép magvakat rejtő. Fája bujanövésű, edzett, egészséges; sűrű lombozatú és terjedelmes gömb- vagy tojásdad alakú koronájú; későn bár, de teljes kifejlődtével annál bővebben termő. Alkalmas gazdasági-, törpe alanyra oltva gúla- vagy bokorfának. Éves vesszői középvastagok s hosszúak, molyhosak és violaszínbe játszó barnák; rövid és rendetlen levélközűek. Farügyei középnagyok és tompa hegyűek, fehérmolyhosak és lelapulók. Termőrügyei középnagyok, hegyükön fehérmolyhosak, aljukon vereses-barnák. Levelei középnagyságúak és kerülékesek, szúrós hegyben végződők, fonákjuk molyhos, színük világoszöld; nem mélyen, de szabályosan fűrészelt szélűek. HÚSVÉTI ROZMARING Hazai eredetű fajta, de pontos származása bizonytalan: a Duna-Tisza közéről, mások Hont vármegyéből származtatják. Országosan ismert és elterjedt fajta volt még a század közepén, mára azonban szinte teljesen elfelejtődött. Az Entz rozmaringtól sokak szerint abban különbözik, hogy alakja nem olyan csúcsos, annál nagyobb, világoszöld alapon nagyobb a piros folt és tovább, májusig is eltartható. Szeptember második felétől október végéig szedhető, decembertől áprilisig érik. Gyümölcse zöldessárga, a napos oldalán piros színű. Héja vastag, jellegzetesen zsíros tapintású. Ez a viaszréteg segíti elő jó tárolhatóságát. Húsa zöldesfehér, kemény, leves, íze alig savanykás, illata gyenge, de jellegzetesen fűszeres. A tárolás végén kásásodásra hajlamos. Igen nagyvirágú, egy-egy tömött virágzatban átlagosan hat virágot is találunk, mely bimbózáskor citromsárga, rózsaszín, majd fakadáskor sötétpiros, virágzáskor pedig hófehér, kis rózsaszínes árnyalattal a közepén. Legnagyobb előnye igénytelensége és rendkívül jó tárolhatósága. Rendszeresen, bőven terem, a szakaszosság jellemzi, de ezt csak a kisebb termés jelzi. Terméshullásra nem hajlamos. Nagymértékben tűri a szélsőséges éghajlati változásokat, és bár kedveli a nedvességet, alkalmazkodóképessége révén szinte minden talajon megél. 13

Virágzása és habitusa miatt díszfaként is ültethető. A Batullal ellentétben termőrészeit az idősebb részeken hozza. Erőteljes növekedésű, különlegessége virágzatán kívül sűrűn paraszemölcsös vesszője és nagy, molyhos, sötétzöld levelei. JONATHAN Amerikai származású, az egész világon elterjedt kiváló almafajta. Általában közép nagy, néha igen nagy, sőt olykor annál is nagyobb gyümölcsének alakja; két végén kissé belapított tojásalakú vagy kúpos gömb alakú, szabályosan boltozott, de néha egyik oldalán hízottabb és némileg emelkedettebb. Zöme a középtájára esik, honnét szára felé hirtelen fogyva gömbölyödik s többnyire elég széles karimában végződik; kelyhe felé pedig szabályosan fogyva s így kissé összehúzódva boltozódik és néha ferdén álló karimában végződik. Szára közép hosszú, vékony, fás, molyhos, néha rövid, vastag, húsos, tágnyílású, de szűk és mély tölcséralakú üregbe helyezett, melynek falai rendszerint finom rozsdamázzal borítják. Kelyhe zárt, néha félig nyílt, felálló és összeboruló keskeny, molyhos osztványaival inkább szűk és mély üregben ülő, melynek falain finom ráncok nyúlnak föl a karimára, hol sekélyebb vagy nagyobbacska hullámos emelkedéseket képeznek és elenyésző lapos bordaként a gyümölcsön végig a szármélyedés kezdetéig húzódnak. Színe, héja rendkívül finom, vékony, simatapintatú, hamvas,ledörzsölve ragyogó fényes, eleinte fehéreszöld, értével szalmasárga, miből csak az árnyékban nőtt példányokon láthatni tisztán kisebb-nagyobb foltokat, mert csaknem az egész felület eleinte homályos, az érés közeledtére később gyönyörű derületre változó pirossal van bemosva vagy belehelve s közben élénkebb vérpiros, szakadozott csíkokkal becsapkodva. Pontozata rendkívül finom, apró, alig szembetűnő. Rozsdafoltok igen ritkán fordulnak elő a gyümölcs felületén. Belseje: húsa értével sárgásfehér, igen finom szövetű, kissé tömöttes, porhanyós és gyöngéd, mint a Téli fehér kalvil húsa, csaknem teljesen szétolvadó. Leve igen bő, cukros, finom savannyal emelt, illatos és rendkívül kellemes fűszeres ízű. Magtokja csak kissé nyílttengelyű, inkább vagy kevésbbé szűk fiókjában kevés, hegyes, tojásdad, vörhenyesbarna ép magokat rejtő. Fája eleinte vígnövésű, később mérsékelten növő, egészséges, igen edzett, korán, rendesen és bőven termő, a tavaszi utóderek, sőt fagyok ellen igen ellentálló. Helyben és talajban nem válogatós, nem kényes. Gyümölcsei igen jól állják helyüket a fán. Erős szelet, hosszantartó szárazságot baj nélkül kiáll. LANDSBERGI RENET Landsberger Renette - Reinette de Landsberg Németországból származik. Landsbergben nemesítették ki. Termesztése nemcsak nálunk, hanem egész Európában elterjedt. 14

Tekintettel arra, hogy a nyomás iránt érzékeny, csak mint háztartási, önellátási, és nem mint piaci alma van jelentősége. Gyümölcse középnagy vagy nagy, különösen a törpefáké igen nagy, lapított gömb alakú, szabályos. Héja finom, sima, világossárga, napos oldalán kissé pirosan mosott. Az egész gyümölcs felülete fehéren pontozott. A nagyobb gyümölcsök néha kicsit szögletesek. Csészéje kicsiny, félig nyitott vagy zárt, csészemélyedése sekély, széles, szélén néhány jellegzetes bordával. Gyümölcskocsánya hosszú, vékony, kocsánymélyedése széles, mély, rozsdaszínű. Húsa fehér, bőlevű, kellemes édes-savanykás, borízű. Gyümölcs-magháza sok magot tartalmaz. Október elején szedjük, novemberben érik, februárig eltartható. Termőhelyben és talajban nem válogatós. Jól díszlik a magasabb és nyitottabb, de nem kimondottan zord helyeken is. Minden talajon termeszthető, amely almafa termesztésére alkalmas, ha túlságosan nem nedves vagy száraz. Termőhelyén hatalmas, inkább magas, gömb alakú koronát nevel, amely ritkább, s a szélnek jól ellenáll. Gombabetegségekre nem hajlamos. Vesszői hosszúak, vastagok. Levelei nagyok, molyhosak, világoszöld színűek. Karán virágzik, sok virággal. A virágok a kedvezőtlen éghajlati viszonyokkal szemben ellenállók. Jó megporzó fajta. Megtermékenyítő fajtái a Baumann renet, Cox narancs renet, Sárga áttetsző alma, Téli arany parmen, Sárga szépvirágú stb. Melegebb fekvésekben a lisztharmat és vértetű támadja, nedves fekvésekben rákbetegségre hajlamos. A fagyok ellen kevésbé edzett. Korán fordul termőre, bőven, de szakaszosan terem. A legtermékenyebb fajták közé tartozik. Magastörzsű alakban széles utak mentén, fasorokban, továbbá gazdasági gyümölcsösökben és házikertekben termesztik. Nagyon jól díszlik M IX, M IV és M 11 alanyon. Minden alakban termeszthető, sok virágrügyet fejleszt. A metszést jól bírja. Korán fordul termőre, azután kétévenként gazdagon és felváltva gyengébben terem. Dacára annak, hogy nem tartozik a fagy iránt edzett fajták közé, termesztése mégis a magasabb fekvésekben jöhet számításba. LÁNYCSECSŰ ALMA (HONTI ALMA) Minden valószínűség szerint Hont megyéből származik. Érik novembertő1 április végéig. Elsőrendű csemege, háztartási és piaci gyümölcs. Nagy vagy középnagy gyümölcsei magas, csonkázott kúpalakúak. Szára középhosszú és középvastag, szabályosan kikerekített szép tölcséralakú, rozsdamázas s elég mély üregbe helyezett. Kelyhe zárt vagy félignyílt. Héja a fáján sápadt sárgászöld, megérve sárgásfehér, gyengén zsírostapintatú, napos felén halvány rózsaszínű pirossal belehelve. Húsa sárgásba játszó, fehér, finom, elég tömött, érve finom porhanyó. Leve elegendő, túlnyomóan édes; alig némi savanyúsággal; rendkívül kellemes fűszerezett és illatosízű. Magtokja nyilt tengelyű. 15

Fája gyorsnövésű, laposan szétterülő koronát alkot, minden alanyon jól díszlik; gyümölcsei nagyságuk dacára is elég jól állják helyüket a fán. Hamar termőre forduló fajta. NYÁRI CSÍKOS FŰSZERES ALMA (FAHÉJ ALMA) Augusztus legvégén érik, de néha novemberig is eltartható. Kis vagy középnagy gyümölcsei elsőrendű asztali és háztartási minőségűek. Alakja zömök, tojásdad vagy kúpos gömb-alakú, egyik oldalán kissé hízottabb. Bőre finom, fényes, kissé hamvas, értével élénksárga, amely azonban csaknem egészen kárminpiros, szakadozott csíkokkal sűrűn be van csapkodva. Fája fiatal korában vígnövésű, edzett, korán és bőven termő, visszahajló ágai terebélyes, szellősebb koronát alkotnak. Mindenféle alanyon jól díszlik, de nagy fát nem növel. Közepestörzsű és bokoralakú fának való. Gyümölcsei igen jól állják helyüket a fán. NYÁRI PIROS KALVIL Rother Sommer Kalvill, Veilchenapfel, Roter Herbst Strichapfel Bizonytalan eredetű régi gyümölcs, 1670 körül már ezen a néven említik. Elsőrendű asztali és piaci fajta. Július végén, augusztus elején érik. Középnagy, vagy ennél kisebb, tompakúpos vagy szögletes tojásdad. Zöme a középtájánál alább esik, honnét a kelyhe felé szélesebb vagy szűkebb csúcsban végződik. Szára elég hosszú, középvastag, finoman molyhos. Kelyhénél többnyire a szármélyedésig levonuló bordázat található. A héja elég vastag, szívós, kissé zsíros tapintású, a fán hamvas. Fedőszíne sötétvörös, melyet élénk piros csíkok, sávok tarkáznak. Húsa fehér, a bőr alatt és a magház körül rózsaszínű, igen fínom és porhanyó. Elég bő leve cukros, gyöngéd savannyal emelt, kellems, néha eper, vagy málnaillathoz hasonló eper vagy málnaízű. Magháza többnyire nyílt. Fája mérséklet növésű, igen edzett, korán és nagyon bőven termő. Szétálló ágai sűrű és kusza koronát képeznek. Levelei elég nagyok, vastagok, de lágyszövetűek. A nyirkosabb, középkötött vagy lazább talajt, harmatban bővelkedő éghajlatot, melegebb fekvést kedveli. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. 16

NYÁRI FONTOS Tellerapfel - Rambour franc Származása bizonytalan. Valószínűleg Franciaországból ered. Amiens-ban már 1535ben ismeretes volt. Elterjedését inkább nagyságának és konyhai használatra való alkalmasságának és nem minőségének köszöni. Érési ideje: Augusztus vége, szeptember eleje, de néha októberig is eltartható. Konyhai használatra igen alkalmas és ezért, valamint korai volta miatt a piacokon ismert és nagyon keresett. Neki megfelelő helyre, meleg vidékeinkre a tömegtermesztésre ajánlott fajták közé is fel van véve. Kitűnő rétesbe való alma. Nagy vagy rendkívül nagy, laposgömb alakú, néha rövid kúposgömb alakú. Egyik oldalán néha hízottabb és emelkedettebb. Zöme a középtájra vagy alább esik, honnét szára felé szelíden gömbölyödve boltozódik, szára körül lapos karimában végződik. Kelyhe felé kissé összébb húzódva boltozódik és kelyhe felé szintén széles, kissé hullámos karimában fogy el. Szára rövid, vastag, görbe, szabályosabb tágnyílású alján összeszűkülő mély üregbe helyezett, melynek sokáig zölden maradó falát sugaras rozsdamáz szokta borítani. Kelyhe nagy, többnyire zárt, összehajló, hosszas és molyhos kehelylevélkéivel tág és elég mély tányér-alakú üregben ülő, melynek alján finom, lapos dudorkák mutatkoznak, de karimája ritkán hullámos, bár a gyümölcs derekán néha elenyésző lapos bordák nyomai is mutatkoznak. Héja finom, sima, fényes, értével fehéressárga, napos oldalán aranysárga, nagy-részt szakadozott kárminpiros csíkokkal becsapkodott és a csíkok között sápadt pirossal becsapkodott. Pontozata ritkás, alig szembetűnő. Rozsda-alakzatok nem mutatkoznak rajta. Húsa fehér, kissé laza. Leve bő, vagy elég bő, csak kissé cukros, néha kissé élénk savannyal emelt, elég kellemes, csak néha kevéssé fűszeres ízű. Magháza nyílt. Számos ép magot rejtő. Kehelycsöve rövid, kúpalakú, nem mélyen lehatoló. Vesszei elég hosszúak, vastagok, merevek, könyökösek, sűrűn molyhosak. Itt-ott csupaszok, gyakran fényesek, sötétpirossal mosott szennyesbarnák, nagy kerek pontokkal sűrűn és szembetűnően pontozottak. Rügyközei rendetlenül hosszabbak vagy rövidebbek. Rügyei kicsinyek, simulók, sűrűn molyhosak. Virágrügyei középnagyok, sűrűn fehérmolyhosak, elég korán nyíló, nagy világos szirmúak. Levelei igen nagyok, vastag és keményszövetűek. Nyelük rövid, igen vastag, merev, molyhos, tövénél pirossal mosott. Levélpálhái fejletlenek, áridomúak, hamar lehullók. Termesztését illetően felemlítem, hogy mélyrétegű kellűen nedves, középkötött melegebb talajt és a melegebb éghajlatot kedveli. Elég erőteljes növekedésű, edzett, korán és elég bőven termő. Ágai rendetlenül szétállók, néha lefelé is irányulók, sűrű, terjedelmes, szabálytalan koronát alkotnak. Mindenféle almaalanyon jól díszlik. Vadalanyon középtörzsű fának, törpealanyon bokoralakú fának alkalmas. Nagy gyümölcsei miatt a szelek ellen védett helyet kíván. Rovarellenségek, gombabetegségek ellen kevésbbé ellentálló. 17

PONYIK-ALMA Alsófejér megyében, "Pojana-mik" (= Kismező) tisztáson fedezték fel ezt az almafajtát, mely valósággal fejedelme az ősi eredetű székely almáknak. Érési ideje november és február közé esik, ámbár hűvösebb tájakon tavaszig is eltart. Használhatósága: Elsőrendű asztali, piaci és gazdasági gyümölcs. Gyümölcse szabálytalan lapított gömb alakú, egyik felén rendesen hízottabb, mint a másikon. Zöme a közepénél mélyebben esik, honnét a kocsányos vége felé eleinte lassan, majd hirtelen domborodva egyszerre ellapul. Nagysága többnyire jókora, szélessége 85 mm., magassága 65 mm. Kelyhe kicsiny és zárt, keskeny molyhos osztványokkal. Kehelyürege szűk és mély, falain egyes lapos bordák emelkednek ki, melyektől az üreg karimája is hullámos, e bordák gyakran a gyümölcs kerekdedségét is megzavarják. Kocsánya majd rövidebb, majd félhosszú, de mindig fás és bunkósvégű. Kocsányürege szűk és mély, tölcséralakú, többnyire sugarasan rozsdás falazatú. Héja vastag, sima, sárgászöld, értével pedig szép citromsárga, napos oldalán narancspirosas. Pontozata ritka és barnás színű. Húsa sárgásfehér, néha zöldes árnyalatú, tömött, porhanyó, olvadó, cukrosan savanykás, illatos, fűszeres, igen finom ízű. Magháza nyílttengelyű, rekeszeiben kevés és többnyire fejletlen magot rejtő. Fája buja növésű, későn bár, de kedvező viszonyok közt elég bőven termő, szétálló ágazatú, ritkás lombozatú, de terjedelmes koronájú, gazdasági fának a legalkalmasabb, mert az alakítást és metszést meg nem hálálja. Éves vesszői vaskosak, hosszúak és felfelé irányulók, többnyire sárgás színűek és molyhosak. A termőrügyek a farügyeknél aránylag kisebbek s míg a farügyek tompahegyűek és laposhátúak, a termőrügyek zömök kúpalakúak, egyébként mindkét fajta rügyek sűrűn molyhosak. Levelei tojásdad alakúak és tüskés hegyűek, szabályosan és mélyen fűrészes szélűek, vastag szövetűek, színűkön símák, fonákjukon molyhosak. Fogyatékosságai közé tartozik az, hogy gombabetegségek iránt érzékeny és a taplósodásra annyira hajlandó, hogy némelyik gyümölcse emiatt teljesen értéktelenné válik. PARKER PEPIN Parkers Pepping Pepin gris de Parker Angliából származik. Amerikában elterjedt. Egész Európában és Decembertől érik, májusig tárolható. Vesszői hosszúak, vékonyak, barna színűek. Levelei középnagyok, megnyúlt tojásdad alakúak. Középkorán virágzik. Jó megporzó fajta. 18

Megtermékenyítő fajtái a Danzigi bordás alma, pl. Korán fordul termőre, rendszeresen és bőven terem, de jó tápanyagellátást kíván. Gyümölcse középnagy, szabályos, lapított gömb alakú, középen a legszélesebb. Héja vékony, érdes, rozsdaszínű, éretten szürkésen aranysárga, árnyékos oldalán néha áttetszően világoszöld, teljes értével sárga alapszínű. Csészéje zárt vagy félig nyitott. Csészemélyedése széles, középmély, néha enyhén bordázott. Kocsánya rövid vagy középhosszú, vékony, barna színű. Kocsánymélyedése mély, szűk, zöldes színű. Húsa bőlevű, zöldes, teljes értével sárgásfehér színű, finoman édeskés ízű. Lehetőleg minél későbben szedjük. A szállítást elég rosszul bírja, érzékeny az ütődésre. Aránylag jól tárolható. A nedvesebb fekvések tápanyagban gazdag talajain díszlik a legjobban. A száraz talajokat nem bírja. Magasabb fekvésű tájakon a fagyoktól szenved. A faiskolákban erőteljes növekedésű. Magasabb faalakban termeszthető, gyenge növésű alanyra nem alkalmas. Termőhelyén lassabban növekszik, kisebb, gúla alakú koronát nevel. Jó termőhelyen elsőrendű, kiváló ízű gyümölcsöt terem, kevésbé alkalmas helyeken gyümölcse apró. Az almamoly és egyéb kártevők támadják. SÁNDOR CÁR Alexander, Grand Alexandre Melegebb vidéken már augusztus közepe táján, hűvösebb tájakon október-novemberben érik. Elsőrendű háztartási és piaci, másodrendű asztali fajta (Gyümölcsei igen jó rétesalmák. Élénk színük és nagyságuk miatt piacos fajta.) Nagy, vagy igen nagy, széles talpú, kúp alakú, szelíden bordázott felületű. Szára középhosszú, középvastag, kis bunkóban végződik. Szárürege tág nyílású, enyhén rozsdával fedett. Kelyhe zárt vagy félig nyílt, mély, fala bordás, kehelylevelei hosszasak és molyhosak. Héja finom sima, majdnem zsíros tapintású, fáján hamvas, ledörzsölve fényes. Napos oldalán kárminpiros, alapszíne zöldessárga. Húsa fehér vagy zöldesfehér, finom, porhanyó, leve bő, cukros, kissé fűszeres. Magháza nyílt, tágas. Fája erős növésű, edzett, korán és bőven terem. Ágazata szétálló. Levelei nagyok, elég vékonyak, elég simák. Mindenféle alanyon jól díszlik. A rendesnél valamivel hosszabbra nyesendő. A nyesést jól bírja és hasznosítja. Helyben nem válogat, de a kellően nyirkos talajban terem a leggazdagabban. SÁRGA SZÉPVIRÁGÚ Amerikai származású, hazánkban régen igen elterjedt kiváló almafajta volt. Bereczki Máté kiváló pomológusunk észleletei szerint homokos 19

talajban tenyészik legjobban, és termi a legfinomabb gyümölcsöket, melyek vetekednek a Téli fehér kalvil fajtáéval. Gyümölcsei nem egyszerre, hanem aprádonként érnek meg a gyümölcskamrában, novembertől kezdve márciusig. Minőségre nézve elsőrendű csemege, háztartási és piacos gyümölcs. Nagy vagy igen nagy gyümölcseinek alakja szabálytalan tojásdad, többnyire magasnak látszó, noha szélességi és hosszúsági átmérője csaknem egyenlő. Zöme középtájra vagy csak kissé alább, a száras vége felé esik, honnét kelyhe felé eleinte szelíden, aztán pedig hirtelen behajlással fogyva, többnyire tompa kúpot alkotó, rövidke csúcsban végződik, szára felé pedig szintén szelíden, rogyva boltozódik, és elég talpasan végződik. Szára hosszas, vékony, fás, kissé molyhos, húsos emelkedésektől összeszorított, szűk mélyedésben ülő. Kelyhe középnagy, zárt, sokáig zölden maradó, finom osztványaival sekély és szűk mélyedésbe ülő, mintegy beszorítva ráncok és bordák közé, melyek a mélyedés karimájáról a gyümölcs derekára is felvonulnak s annak kerekdedségét megzavarják. Héja vékony, de szívós, sima, kissé zsíros tapintatú, eleinte zöldesbe játszó sárga, álltában és értével világos citromsárga, napos oldalán némi igénytelen pirossal belehelt, ritkásan elszórt, fehérrel szegett, szürkésbarna pontokkal elég szembetűnőleg pontozott. Rozsda többnyire csak szárüregének falain szokott mutatkozni. Húsa sárgásfehér, finom, gyöngéd; leve bő, igen cukros, borízű, igen kellemes fűszeres zamatú. Magtokja nagy, nyílttengelyű, nyílt fiókjaiban számos ép magot rejtő. Fája erőteljes, elég edzett, termékeny, ágai hajlékonyak, kissé lefelé görbülők, vesszői hosszúak, vékonyak, hajlékonyak. SÓVÁRI ALMA (KÖZÖNSÉGES) Érésideje novembertől februárig, de jól eltartható késő tavaszig. Alakja kúposodó gömb, egyenetlenül, elmosódottan bordás, szabálytalan, gyakran féloldalas. Mérete nagy, szármélyedése tágas, mély, pereme feltűnően hullámos, égszínkékes, világoszöld, amelyet sárgásszürke, mogyoróbarna és barna sugaras lepel takar. Szára rövid, vagy középhosszú, közepesen vastag, érdes felületű dohánybarna, enyhén ívelt és ferdén tűzött.a csészelevelek félig nyitottak, rövidek, összehajlók, feketésbarnák. A csészemélyedés tányér alakú, ráncos, kissé mélyebb keskeny boltozatú pereme enyhén hullámos, sárgászöld színéből nem sok látszik, mert bordó-pirosas gesztenyebarnával van sugarasan beecsetelve. Héja vékony, szívós, hamvas, viaszos tapintású. Alapszíne sárgás, majd kénsárga.fedőszíne kárminpiros szakadozott ecsetelésű csíkozottság, amely a napsütötte részen sötét ibolyás vagy málnavörös, kárminpiros összeolvadó csíkokkal, a szélek felé narancsvöröses rózsaszínű, ritka csíkokkal a felület kétharmadát takarja. Pontozatát, fehéres udvarú, apró, barna pontocskák képezik. Húsa zöldesfehér, majd vajsárgás fehér, a magüregek felé fehérebb árnyalatú, roppanó, majd kásásodó, leves, gyengén 20

savanykás, jó édes, de olykor fanyar utóízzel, fűízzel, gyenge aromával.magürege zárt, kicsi és kevés ép mag fejlődik bennük. Levelei kerülékes alakúak, közepes méretűek, menedékes vállal, rövid hegyű csúccsal és fűrészes széllel TÉLI ARANY PARMEN Winter Goldparmäne Pearmin dorée d hiver Angliában Kirke Brmptoni faiskola tulajdonos már a 18. század végén terjesztette. Származásáról közelebbit nem tudunk. Általában szeptember közepe és vége közötti időben érik; Gyümölcsei gömbölyded vagy majd szélesnek, majd magasnak látszó kúpos gömbalakú. Szára többnyire középhosszú, szép tölcséralakú, finom rozsdával bevont falú üregbe helyezett. Kelyhe nagy, nyílt vagy félignyílt, szétálló vagy hegyükkel hátragörbülő, hosszas, hegyes osztványaival tágas és mély tenyéralakú üregben ülő. Héja finom, sima, száraztapintatú. Színe eleintén zöldessárga, értével élénk aranysárga vagy csaknem narancssárga, napos oldalán piros csíkokkal bevont s a csíkok közt gyöngédebb pirossal is befuttatott. Húsa sárgásfehér, finom, tömött, kemény; kés, de elég porhanyó; leve többnyire elég bő, gyöngéd savannyal emelt, cukros és igen kellemes fűszeres ízű. Fája csaknem kivétel nélkül mindenütt jól díszlik és úgyszólván évenkint rendesen és szerfölött gazdagon terem; gyümölcsei meghaladják a közép nagyságot, széptermetűek, gyönyörű színezetűek, mindenkor finom ízűek, és úgyszólván leszüretelésük idejétől kezdve, egész tavaszig folyvást élvezhetők. Fája erőteljes, vígnövésű, edzett, rendesen és igen bőven terem. Fiatal faiskolai csemetéi gúla alakban fejlődnek, majd állóhelyükre ültetve gömb alakú koronát alkotnak. Mint általában minden almafa, úgy ez is legjobban díszlik és terem kellőleg nyirkos talajban. Gyümölcseit akkor igyekezzünk leszüretelni a fáról, amikor a férges, de különben szépen kifejlődött példányai aranysárga színt kapnak s a fáról éretten kezdenek lehullani. TÖRÖK BÁLINT ALMA Rother Zwiebelapfel, Rouge de Stettin Ennek a régi almafajtának a származása bizonytalan. Hazai eredetűnek, de németországi eredetűnek is mondják. Nincs bizonyos adat, hogy hol állott elő. Érési ideje: November-február. Minősége: Elsőrendű másodrendű asztali. piaci és háztartási, 21

Nagy vagy igen nagy, alakja lapos gömbölyű. Egyik oldalán hízottabb, néha emelkedettebb mint a másikon. Rendesen szabályos gömbölyödésű. Szára rövid, vastag. Tág, mély tölcséralakú üregbe helyezett, melynek zölden maradó falát csak ritkábban fedi némi áttetsző rozsdamáz. Kelyhe rendesen zárt, összehajló levélkéivel tág, sekély, néha mélyebb, szelíden ráncos mélyedésben ül. Karimája néha lapos bordáktól hullámos, melyek a szármélyedésig is lehúzódhatnak. Héja sima, finom, gyengéd tapintatú, ledörzsölve fényes. Sárgászöld alapszínéből alig látható valami, mert a gyümölcs napos oldalát, sokszor az árnyékosabb részeit is sötétebb barnásvérpiros odamosott fedőszín takarja. Pontozata ritka, a piros színben eléggé szembetűnő. Húsa zöldesfehér, sokszor zölden erezett, roppanó, teljes értével porhanyó, pezsgő. Leve igen bő, édes borízű, kellemes gyenge illattal emelt. Magháza nyilt. Kehelycsöve tágas kúpalakú, mélyen lehatoló. Vesszei hosszúak, kissé görbülők, eleinte finoman molyhosak, később csupaszok, vörhenyesbarnák, árnyékos oldalon zöldesbarnák, ritkásan pontozottak, kissé fényesek. Egyenlőtlen rügyközűek. Rügyei nagyok, simulók, molyhosak. Virágrügyei nagyok, molyhosak, barna pikkelyűek. Levelei középnagyok, vastagabbak, kemények, nyelük rövid, vastag, merev, molyhos, a nyár végén tövük felé pirossal festettek. Levél-pálhái rövidek, fonálidomúak. Erőteljes növekedésű, teljesen edzett. Kuszált, később lehajló ágai nagy, terebélyes koronát alkotnak. Kissé későbben kezd teremni, de azután rendesen és igen bőven terem. A rendszeres nyesést nem tűri, vadalanyon magastörzsű fának való. Húsában sokszor jegeces, áttetsző, íztelen foltok keletkeznek. A mély termőrétegű, nyirkosabb, kötöttebb talajban, párateltebb, hűvösebb éghajlat alatt érzi magát a legjobban. Gyümölcsei elég jól állják helyüket a fán. Jól szállíthatók, kitűnően és könnyen eltarthatók. A tömegtermesztésre ajánlott fajták közé van felvéve. KÖRTÉK ERDEI VAJKÖRTE A XIX. szd-i, belga eredetű fajta. Szeptember első felében szedik és ettől kezdve októberig fogyasztható. Termése középnagy, alakja széles, gömbölyded. Színe barnás kárminpiros mosottságú, foltosan, a kocsány felől erősebben parás. Kocsánya sekély mélyedésben ül. Húsa fehér, olvadó és bő levű, gyengén illatos. Íze kellemes. Jól tárolható, de könnyen túlérik. A szállítást zölden jól viseli. Koronája feltörekvő. Birsen gyengén fejlődik, inkább vadalanyra való. Igényes fajta, védett, meleg fekvést és eléggé nedves talajt kíván. Jól termékenyül. Hullásra hajlamos. 22

HARDY VAJKÖRTE Gellert's Butterbirne - Beurré Hardy Franciaországból származik, ahonnan jó tulajdonságai miatt Európa többi gyümölcstermesztő országaiban is elterjedt. Nálunk is nagy mennyiségben termesztik. Szeptember közepétől szedjük, 10 nap alatt beérik, jól tárolva 4 hétig is eltartható. A termőhellyel szemben nem igényes. Az alacsonyabb és magasabb fekvésű vidékeket egyformán jól bírja. Nagy gyümölcse miatt inkább védett termőhelyet kíván. Minden talajon díszlik, még a szegényebb és szárazabb talajokon is, de jobb talajviszonyok esetén gyümölcse természetesen nagyobb és jobb minőségű. A faiskolákban egyenes és erőteljes növésű. A termőhelyen felfelé törő, széles, gúla alakú koronát alakít. Vesszői hosszúak, erősek, világosbarna színűek. Levelei nagyok, ellipszis alakúak, hegyes végűek, fényesek, sötétzöld színűek. Középkorai virágzású, jó megporzó fajta. Megtermékenyítő fajtái az Avranchesi jó Lujza, Charneusi körte, Clairgeau, Vilmos körte, Clapp vajkörte stb. Későbben fordul termőre, de azután rendszeresen terem. Gyümölcse nagy, kobak vagy füge alakú, egyik oldala hízottabb. Héja világoszöld, éretten bronzos színű, napos oldalán elmosódott piros foltokkal. Pontozottsága egyenletesen szétszórt, barna parás (lenticellák). Vékony, ezért könnyen megsérül. Csészéje kicsiny, nyitott, kihajló, egyenes vagy tompán szögletes, középmély, középszéles mélyedéssel. Kocsánya rövid, vastag, fás, a fán erősen tartja magát, sekély mélyedésben ülő, néha enyhén félrenyomott. Húsa fehér, gyengén rózsaszín árnyalattal, nagyon finom, olvadó, bőlevű, kiváló édes, fűszeres ízű. Éretlen állapotban jól bírja a hosszabb szállítást. Egyike a legjobb és legtermékenyebb körtefajtáknak. A betegségeknek és fagyoknak jól ellenáll. Hiánya csak az, hogy későn fordul termőre. Házi és nagyüzemi gyümölcsösök telepítésére, utak szegélyezésére, fasorokba, szántóföldi gyümölcsösökbe és kertekbe alkalmas. Birsen is erőteljes növésű, ezért magasabb alakban nem neveljük. Szabadon növő törpefának és hajlított füzérfának igen megfelel. Jó törzsképző fajta. PAPKÖRTE 1760 táján e becses körtefajt Frankhonban 1 bizonyos Leroy nevű, villiers-en-brenne-i lelkész, Clion közelében, a fromenteau-i erdőben, hol véletlenül kelt magról, föltalálta és kezdette elterjeszteni. Okt.-novemberben érik, de hűvösebb tájakon vagy legalább alkalmas, hűvös helyen tartva, januárig is eltartható. Minősége. II. rendű csemege, I. rendű gazdasági és piaczos gyűmölcs. 23

Gyümölcse nagy vagy igen nagy. Hosszas, hasas körtealakú; majd ismét gula- vagy kobakalakú ; elég síkfelületű ; egyik oldalán gyakran hízottabb, mint a másikon. Zöme a középtájnál jóval alább, a kelyhes vég felé esik, honnét kelyhe felé inkább vagy kevésbbé fogyva gömbölyödik, s kelyhe körűl többnyire ferdén álló és szűk karimában végződik úgy, hogy ezen végén ritkán állhat meg ; szára felé pedig többnyire szelíd behajlással fogyva, hosszú, de azért elég vastag, kúpos csúcsban enyészik el. Szára hosszas, középvastag, fás, görbe, tövénél kissé húsos, hegyénél bunkós ; fényes barnamázos ; a gyűmölcs csúcsán annak folytatásaként húsosan kiemelkedő vagy húsos emelkedéstől egészen ferdére nyomott. Kelyhe igen nagy, nyílt ; csillagalakúlag szétterűlő vagy kissé fölálló, hosszas, hegyes szarunemű osztványokkal ellátott ; többnyire tágas, de igen sekély űregben űlő, melynek aljáról lapos mélyedések és emelkedések indulnak ki s a mélyedés karimáját hullámossá téve, inkább vagy kevésbbé kiemelkedő bordákként a gyümölcs derekára is fölvonulnak s annak kerekdedségét többnyire megzavarják. Héja kissé vastag és keménykés, sima száraztapintatú, bágyadtan fénylő; elejénte világos fűzöld, értével szalmasárga ; napos oldalán is csak kissé élénkebb sárga s néha, napszegte darabjain, igénytelen földvörössel belehelt. Pontozata elég sűrű; elejénte barna, később fahéjszínre változó, egyenlően elszórt, szembetűnő pettyecskék alakjában jelentkező. Rozsdaalakzatok száras, kivált pedig kelyhes végén sűrűbben, míg egyebűtt, fölűletén, csak itt-ott. szakadozottan tűnnek elő. Húsa bágyadt fehér vagy kissé sárgásba játszó fehér, félfinom, félszerint olvadó ; magtokja körűl kövesszemcsés ; Leve bő, czukros, gyöngéd savanynyal emelt, mibe azonban néha kevés összehúzó fanyarság is vegyűl, különben elég kellemes, fűszeresízű. Magtokja nyílttengelyű ; tágas tömlőcskéiben többnyire idétlen magvakat rejtő. Levelei középnagyok, vékony, de igen kemény-szövetűek, kerekdedek, hirtelen elkeskenyűlt, rövidke, éles hegyben végződők Erőteljes, egészséges, edzett növésű. Nem korán -- mert előbb nagy fává kell növekednie - de aztán rendesen és igen bőven termő, mert virágai sőt kötődött gyümölcsei is jól daczolnak a kései fagyokkal. Díszlik vadoncon is, birsen is. Szálasfának még inkább alkalmas, mint gulafának. Helyben és talajban nem válogatós. Gyümölcsei, nagyságuk mellett is, jól állják helyüket a fán. SZILVÁK BESZTERCEI SZILVA A legelterjedtebb és legkiválóbb Házi szilva. Általánosan használatos fajta. Angyal Dezső a XX. század elején úgy ítélte meg, hogy mindeddig nálunk az összes szilvafajok és fajták között közgazdasági jelentősége egyedül a Besztercei szilvának van és pedig azon egyszerű okból, mivel ezt termesztik nálunk a legkiterjedtebben és mert ennek aszalványa börzei értéket is képvisel. Gyümölcse más, kevésbé értékes fajtákkal való gyakori kereszteződés következtében több változatban vagy fajtakeverékben fordul elő, amelyek, mivel többnyire a szilvásainkban 24