MTESz Brüsszel 02-1/09 GONDOLATOK A BRÜSSZELI KLÍMAKONFERENCIÁRÓL A mai értékválságos időszakunkban sűrűsödnek azok a globális kockázatos hatások, amelyek lokálisan is érzékelhetők. Az előidézett kérdések megoldására irányuló kezdeményezések, konferenciák is gyakoribbak. Azt hiszem a műszaki értelmiségnek -így a MTESz-nek is- a kezdeményezők között kell megtalálni azokat a formákat, ahol multidiszciplináris készletével bekapcsolódhat a problémák elemzésébe, elhárítási lehetőségek keresésébe. A komplex témákban szakmai adottságai igényes művelésével talán előmozdítható a nélkülözhetetlen cselekvés és eredményesség. Hasonló célt szolgált a Brüsszeli Klímakonferencia, amelyen a MTESz képviseletében részt vehettem. Az ott szerzett tapasztalatom közreadása előtt néhány általános gondolattal kell kitérnem az előzményekre. A környezet- természetvédelem terén végzett szolgálatom során kerültem érdemi kapcsolatba a MTESZ Központi Környezetvédelmi Bizottságával (KKvB), amelynek a műhelyében az államigazgatás bizonyos szektorainak munkáját, döntéseit állásfoglalással - ha árnyaltan is, de- sikerült szolgálni. Rendezvényein folyó szakelőadások és véleménycsere eredményeként terjesztette a környezettudatosságot és jelezte a kockázatos jelenségeket. A megváltozott közéletben -mint sok más területen- a műszaki-értelmiség elismertsége is háttérbe szorult. A MTESz tagegyesületei -a kompetenciájába tartozó kérdésekben, szakmai fórumaikon és szaklapjaikban- folyamatosan értékelték a hazai környezeti helyzetet érintő kihívásokat, a műszaki, gazdasági és természettudományos válaszok hatékony érvényesítése azonban elmaradt. A rendszerváltást követően ugyan folytatódott a MTESZ-tagegyesületei és területi szervezetei irányítási, ill. működési- struktúrájának korszerűsítése azonban az vontatottan haladt. A megváltozott gazdálkodási feltételekhez való alkalmazkodást az államigazgatási szabályozók több vonatkozásban korlátozták. Mindezek a fennmaradásért folytatott küzdelmet jelentették és jelentik ma is. A kritikus feltételek függvényében a MTESz Szövetségi Tanácsa értékelte a helyzetet és az Elnökség közreműködésében átmenetileg stabilizálta a MTESz gazdasági helyzetét. Ezúttal a figyelem középpontjába helyezte a MTESz-be tömörült tagegyesületek empirikus szellemi tőkéjének a hasznosítást, beleértve a dinamizáláshoz nélkülözhetetlen még meglévő eszközrendszer korszerűsítését. Felismerve, hogy az a létező tudás, ismeret és jártasság, amely e szervezeti keretben a műszaki értelmiségi réteg birtokában mobilizálható lenne, nem mellőzhető a nemzetgazdaság döntés-előkészítésében, az időszerű fenntartható fejlődés feltételei kimunkálásában. Ennek azonban a megváltozott körülményekhez alkalmazkodó módon kell érvényesülési teret biztosítani, visszaszerezni a bizalmat, és felmutatni azt a látens multidiszciplináris szellemi-tőke értékrendet, amely kihasználatlanul létezik. Ebben a felfogásban kell érzékeltetni a szakok sajátságos szerepét azokon a területeken, ahol a képesség és a gyakorlati tapasztalat elsősorban az összefogással kamatoztatható. Különös figyelemmel a több tényezős környezeti ügyekben való közreműködésre, a haváriák jelzésére, környezetkímélő eljárási minták közvetítése stb.. Ilyen az összefüggésben hasznosítható a súlyának megfelelően az az ökomérnöki jellegű adottság és meglévő eszközrendszer, amely csakis együttműködéssel hasznosítható.

Meggyőződésem, hogy e potenciál érvényesitésében késésben vagyunk, mivel hiányzik/vontatott a környezet ügyeinek integrált megközelítése, a holisztikus szemlélet határozottabb terjesztése. A paradigma váltás azon szakaszába érkeztünk, amikortól az érdekviszonyok erőteljesen átrendeződnek/tek. A profitot összegző pénztőke nyomása, illetve a társadalmi-gazdasági, az iparosodás externalitásai oly mértékben megterhelték a környezetet, hogy kétségessé tették a pénzközpontú, ipari civilizáció fenntarthatóságát. Az egyre gyorsuló globális piaci terjeszkedés népességet érintő káraik és az ökológiai erőforrásokat érő kockázatos hatások következményei hiteltelenítették az eddigi társadalmi-gazdasági értékelméletet és elkezdődött az átirányulás az ökonómiai szemléletről az ökológiaira. Vagyis felszinre törtek a környezetközpontúság igényei is a költséghatékonyság egyeduralmával szemben. A sokféle externalitás mélyreható kockázatai; mint pl. a légkörbe került üvegházgázok okozta éghajlatváltozás, a vízkészletek elszennyeződése, az erdőterületek csökkenése, talajok pusztulása stb., mind- mind jelentősen befolyásolják a földi népesség minőségi életterét, amelyek elhárítása, kezelése egyre nagyobb költséggel jár. A társadalmak jogos aggódása mellett egyre határozottabb az igény, a gazdasági hatékonyságnál tágabb célok felvázolására és az emberiség értékrendjének átformálására, elsődlegesen az ökológiai és a társalmi fenntarthatóság feltételeihez igazodó modell és működés kialakítására. Az előzőekben vázolt összefüggés utal arra, hogy 1992 Riói konferencia ENSZ Éghajlatváltozás Keretegyezményében, illetve az 1997 évi Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt kötelezettségek, az aláíró országokat a szakmapolitikai intézkedések megvalósítására sarkalják, mivel 2008 és 2012 közötti kötelezettségvállalásuk teljesítése első évében vagyunk. Egy évtized kellett ahhoz, hogy e témát erőteljesebben kezeljük. Az éghajlatváltozás a fenntartható fejlődés kiemelkedő kérdéskörének igen jelentős szelete. A közlekedés, az ipar, valamint az energiagazdálkodás szektorai, a klímaváltozást oly mértékben befolyásolták/ják, hogy ma már kiemelt politikai kérdéssé vált. Következményének tekinthető, hogy az Európai Parlament klímapolitikája alakítása és a Kiotói Jegyzőkönyv (KJ) szabályozási szerepének összehangolására Éghajlatváltozással foglalkozó ideiglenes bizottságot hívott létre. A említett ágazatokból származó, felgyorsult CO2 kibocsátás mérséklése, a kibocsátást kompenzáló szén elnyelő rendszerek megítélése, -ezen belül az erdő szerepénekmérlegelése érdekében a Bizottság Tematikus ülést szervezett Az iparból, az energiaágazatból és a közlekedésből származó kibocsátások forrásai globális szinten - címmel. A bizottsági ülésen két szekcióban; -Közlekedési illetve Energia- elhangzott előadások (4 + 3) és számos (10 + 12) képviselői hozzászólás történt. Az ülésen foglalkoztak a kialakult helyzettel, vázolva a gondokat és a kiút keresés lehetséges formáit. A tematikus ülés felelőse, szervezője Barsiné Pataky Etelka magyar képviselőnő volt, akinek köszönhető, hogy a rendezvényt magyar plakátkiállítással gazdagította és lehetősége nyílt egy magyar szakmai küldöttség meghívására, fogadására, amelynek tagja lehettem. A 18 tagú küldöttségben helyet kaptak grafikus művészek, újságírók, egyetemi és más intézmények, a MTESz, illetve 5-6 önkormányzati képviselő. A Brüsszeli ülésén szerzett tapasztalatok, illetve a képviselő asszony fogadásán hallott információk, továbbá a szakmai részt érintő személyes benyomásokból az alábbi gondolatok rögzíthetők: Általánosan megjegyezhető, hogy az EU Brüsszeli központja egy óriási bürokrata gyár a maga gépezetével és 2

nagy differenciáló ill. szintetizáló készség szükséges az eligazodáshoz, az összefüggések áttekintéséhez, az egyetemesebb érdekek minél eredményesebb képviseletéhez, netán érvényesítéséhez. Szorgalom és szívósság nélkül nem csak az egyes képviselők, de a kisebb, így a nemzeti csoportok érdekérvényesítése is gyenge hatékonyságú. Az előzőből következik a nemzeti képviselők szükségszerű együttműködése, főként regionális kérdésekben. A bizottságokon belül felértékelődnek a személyes kapcsolatok és kvalitások, különösen a kis létszámú nemzeti képviseletek esetében. Amennyiben viszont egy - egy képviselő képes az igényes, a többletnek látszó feladatra felkészülni, alkalma nyílik adott témában a nemzeti vonatkozások árnyalt érvényesítésére is. Az éghajlatváltozás komplex kérdése vitájának előkészítésére, szervezésére /az átlagosnál nagyobb bizottságon belül/ nem véletlenül Barsiné kapott témafelelősi bizalmat, amelyet úgy érzékeltem a holisztikus szemléletével, szorgalmas és igényes munkájával érdemelhetett ki, és a mi jelenlétünk is közreműködésének volt köszönhető. Az eredményességhez azonban nagyobb figyelmet kell szentelni az olyan természetes folyamatok és összefüggései vizsgálatára, amelyek 0 vagy minimális kibocsátással járnak, és amelyhez szükségesek a multidiszciplináris szintetizáló csoportok. A konferencia tematikus ülésén az egyik legnagyobb üvegházhatású gáz kibocsátó szektornak a közlekedés kihívásait a Közlekedési Szekció keretében vázolták. Előadók voltak: J. Mcglade, az EU Környezetvédelmi Ügynökség ügyvezető igazgatója. Ph. Eydaleine, az Air France KLM európai ügyekkel foglalkozó alelnöke. M. Wissmann, a Német Autóipari Szövetség (VDA) elnöke. J. Dings, az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség (T&E) igazgatója Az Energia szekcióban, Előadók voltak: Ch. Azar, Chalmers Műszaki Egyetem (Svéd o.) energetikai és környv.-i prof. L. G. Josefsson, a svéd Vatenfall energia cég elnök-vezérigazgatója. F. Matthes, az M.S Alkalmazott Ökológiai Intézet, politikai tudományok doktora A Közlekedési szekcióban érzékeltették a kialakult állapotot. Az ismert/mért közös, ill. országonkénti CO2 kibocsátási adatokat viszonyították a Kiotói Jegyzőkönyvben foglalt kötelezettségvállalásokhoz, amelynek kapcsán néhány kiemelhető megállapítás: Egyetértés volt abban, hogy a kötelezettségvállalások eléréséhez valamennyi tagállamban szükséges a politikai döntés. Bevezetőben utalás történt az EU Tanács 2007-es -a fenntarthatóság és az energiai biztonság igényével előirányzott- 20-20-20-as célkitűzésére; vagyis 2020-ig az üvegházi gázkibocsátás 20 %-os csökkentésére, 20 %-os megújuló részarány elérésére az energia felhasználásban, valamint 20 %-os javulás az energiahatékonyságban. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség felvázolt trendje szerint, ha sikerül a Kyotó-i célok teljesítésében a 8 %-os mérséklés, akkor elérhető 2010-re 11.4 %-os üvegházigáz csökkenés. A közlekedés terén ugyan nőtt a kibocsátás (Közút, légi stb.), de szorító feladat 2010 és 20 közöttre a közlekedési volument a +4 és -2 közötti szintre beállítani. A személygépkocsik esetében kiemelésre került az európai autógyártók által 2010-re vállalt 130 gr/km-es kibocsátási szint 118 gr/km-re történő csökkentése, új konstrukciójú autókkal. 3

A német autóipar támogatja ugyan az EU kezdeményezését a 120gr/km-es CO2 kibocsátásra, kiemelve az EU kezdeményezés kritikus pontjait, amely így is nagy erőfeszítéseket kíván. A Közúti közlekedés kapcsán utalás történt a célkitűzések és a jelenlegi helyzet, illetve a tendenciák közötti konfliktusra; mivel az utóbbi 15 évben a kibocsátás évi 2 %-al nőtt, amelyben súlyos teher EU számára, hogy a 100 dolláros olajárak globálisan is a piszkosabb források felé terelhetik az üzemeltetőt, ill. az energiatermelést. Így a közlekedés nemhogy csökkentené a szén kibocsátást, hanem növelheti. Felmerült pl. az a kérdés, hogy miért van előbbre Japán? Az EU területén viszont előretekintve mélyülni fog a szakadék az elvárás és a várható kibocsátás között annak ellenére, hogy folyamatban vannak megoldások. Nincs igazán csomag az adók, az úthasználati és más díjak hatásának elemzésére, összefogására, stb.. Kérdéses az új üzemanyagok hatásának megítélése. Nagy vitát váltott ki a bio üzemanyag csökkentő hatása, mivel már 2. generációs változata is kérdéses eredménnyel jár. Felvetésre került, hol, hogyan lehet ill. kellene eltávolodni a kőolajtól? Szükséges további intelligens rendszerek keresése! A klasszikus motoroknál ökoinnováció, hajtó motoroknál új technikák, -hidrogén cellás techn.-a sürgetése, hibrid autók, stb.-. A szóba jöhető megoldások vizsgálata során még komolyabban kell megvizsgálni a gyártás hatásait, mert bizonyos előírások ill. a terhelhetőség költséghatékonysága miatt pl. az önsúlynövelés kibocsátás növelő. További kritikus kérdések; hogy milyen befolyással járhat a közlekedési módok váltása, pl. városban más típusú autók használata. Áruforgalom közútról hajóra irányítása, vagy pl. hiányzik a vasúti szállítás hatáselemzése, pl. exreternális hatásaival. Számításba vehető továbbá a sebesség korlátozás is, de az a tapasztalat, hogy csak a 7.5 to. fölötti áruszállításoknál valószínűsíthető érdemleges eredmény, stb. Bizonyos szokásokon is változtatni kell. A földfelszín kímélete igen fontos, amiért nem elégségesek a légterhelő anyagokra alkalmazott becslések, ami az ilyen vonatkozású innovációt fokozottan igényli. Egyszóval igen sok megválaszolatlan kérdés merült fel, amelyhez járul a részeredmények összhatásai szintetizálásának a hiánya is. A légi közlekedés; ahol az üzemvitel a kiotói igény teljesítéséhez nem csak a CO2-ért felelős, hanem még több más terhelés is a számlájára irható. Éles kritika érte a légi közlekedést azért, mert az EU 15-ökben évi 30 Mrd Font volt az adókedvezmény és mégis 80 %-al nőtt CO2 kibocsátás, ami -becslések szerint- 2020-ra a 142 %-ot is elérheti. Ez az ágazat majdhogynem privilegizált helyzetű, mert a nagyobb távolságok esetében nem látnak kiváltó megoldást. Vélemények szerint összevethető szabályozásra volna szükség. Legfeljebb rövid távokon lehetne valami módon befolyásolni, illetékekkel, adókkal stb.?! Az energia ágazat a klímaváltozás vonatkozásában még nagyobb a kihívást jelent mint az előző ágazatok, mivel nő a kibocsátása. Az EU kétszer annyit bocsát ki ma, mint Kína, vagyis 2.5 ről 0.5 to-ra kellene csökkenteni a CO2 -egységnyi- kibocsátást? Az éghajlatváltozási probléma megoldása a világgazdaság teljes átszabását igényli!; Ha itt legalább 50 %-os kibocsátás csökkenést akarnak elérni, az energia intenzív ágazatokban kell hatékonyabbnak lenni. Ebben a sok opciós rendszerben kihívás, hogy mit és hogyan kell/lehet preferálni, vagy adóztatni? A szén, szél, nap, zöld energia eltérő beavatkozást, indikációt kíván. 4

Az EU-ban pl. sok iparág szállít már környezetbarát árut, amellyel viszont kockáztathatják a versenyképességüket. Sok új technológiát lehet támogatni, ha nem növeli az emissziót. Abban sokan egyetértettek, hogy legfontosabb megtakarítási lehetőség a hőenergiával való jobb gazdálkodás, a szinenergikus megtakarítás. Kevés szó esett, de annál intenzívebb vita alakult ki a kibocsátás csökkentő, CO2- elnyelő, raktározó ágazatok, különösen az erdő, a fás ültetvények szerepéről. Az erdők fáinak -évi folyó növedéknek, fapalástnak, talajának- nem csak a CO2 levegőből történő kivonással, de a tartósabb tárolásában is komoly szerepük van. Az erdő megőrzése jelentős tétel. Kérdések irányultak arra is, hogy miért csak a legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátói jogosultak kvóta kereskedelemre, és miért nem kapcsolhatók be azok az ágazatok is, amelyek a szén körforgalmára kedvező hatást gyakorolnak?? Egységesülő volt a vélemény abban is, hogy ki kell küszöbölni a már érzékelt torzulásokat. További intézkedések kellenek a megújuló energia források támogatása, az energia hatékonyság javítása, a technológia váltás preferálása stb. terén. A kérdéscsoportokat érintően és összegzően kifejezésre jutott, hogy a kibocsátásra vonatkozó kvóta kereskedelem az üvegházhatású gázok csökkentése érdekében nem elég hatékony. A szabályozás módosításra érett. Nem megfelelő az eddig bevezetett üzleti modell sem. Az alternatíváknál a CO2 módosulás hatásait a költséghatékonyság mutatókkal differenciáltabban kell érzékeltetni. A konferencia jelzésértékűnek tekinthető volt abban, hogy a tőke, a multinacionális cégek érdekeinek az erősebb megjelenítése ellenében is felszínre kerültek azok a kockázatos hatások, amelyek még nehezen kimutathatók. Az ökológiai rendszerek értéke, érdeke a gazdasági determináltságot is módosulásra kezdik szorítani. Az a felismerés is erősödött, hogy az új megoldásokat azután lehet terjeszteni, ha annak kockázatmentesége hosszabb távon is bebizonyosodott. Nem lenne jó a gyorsasággal, vagy a kizárólagos profit érdekében az egyik katasztrófából a másikba rohanni, mert a fenntarthatóságot egyetemesen kell biztosítani. A hazai viszonylatban pl. az erdők és egyéb káros anyag elnyelők szerepének a megítélése feltétlenül szükséges. A klímakereskedelem szempontjából megállapították, hogy a jelen formájában az erdőkre a szabályozás diszkriminatív hatású. Újabb vizsgálatok alapján pl. a hazai éves fanövedék által (gyökérzettel) lekötött szén cca. 3.2 5.0 millió to., amely az országos kibocsátás 20 25 %-a. Tehát a lehetőségeket tekintve szükségszerű pontosabban állást foglalni az erdészet illetve az ágazatonkénti értékekben, hatásokban is. 2008. március 27. (javítás: 2009.01.10) Dr. S. Nagy László MTESz alelnök Környezetügyi Bizottság elnöke. 5