AZ ÓSZÖVETSÉG TEOLÓGIÁJA

AZ ÓSZÖVETSÉG TEOLÓGIÁJA TÉTELVÁZLATOK CLAUS WESTERMANN KÖNYVE ALAPJÁN A tételvázlatok célja, hogy vázlatszerűen összefoglalja és amennyire ez lehetséges szerkezetében láttassa Westermann könyvének főbb gondolatait. Tehát nem helyettesíti és nem teszi szükségtelenné a könyv olvasását. Szentírási utalásai igénylik a megjelölt helyek fellapozását és tartalomszerű megismerését. Az alkalmazott jelek értelme: utalás, származtatás szembenállás, ellentét hasonlóság következtetés nem egyenlő felsorolás Α, Ω: kezdő- és végpontok áthúzás: az áthúzott fogalom tagadása, hiánya

1. TÉTEL: AZ ÓSZÖVETSÉGI TEOLÓGIA MÓDSZERTANA I. MI AZ ÓSZ-I TEOLÓGIA ALAPSTRUKTÚRÁJA? Nincs benne központi esemény vagy gondolat, mint az Újszövetségben. Nem gondolati, hanem történeti struktúra. von Rad: Ósz teol = a történet elmondása a történet nem folyamatos az alapszerkezet a kánon felépítését követi: Tóra történet (Isten cselekvése) Próféták ige (Isten szava) Ketubim az ember válasza Hogyan lehet ebből szintézist teremteni? Régen: nominális fogalmak (üdv, kiválasztás...) Itt: verbális, Isten és ember története, melynek magva a szabadítás megtapasztalása, de nem korlátozódik erre. Pentateuchus: dicséretmondás Isten szabadításáért (őstört, atyák tört, néptört.) DtrG: bűnvallás Próféták: az ábrázolás alapja az ítéletes ige és az üdvige közös struktúrája Zsoltárok: az alap a két fő fajta (dicsőítő és panasz) A bölcsességnek az alapszerkezetben nincs helye A szisztematikai felépítés alapja, hogy Isten beszéde állandó elem. Állandó elemek: Isten és ember közötti kölcsönös történés Isten részéről szabadítás és áldás Az ember részéről dicséret és panasz Isten mindvégig egy A történeti felépítés alapja, hogy Isten népe történetéhez kötötte magát. Mivel e nép kontingens, a történés elemei módosulnak. I. A TÖRTÉNET: dialógikus történés 1. A XIX. századi történelem-fogalom (Isten munkássága nem része a történelemnek) nem alkalmazható. (Vita v. Rad és Hesse között.) 1. Nemcsak a dokumentálható anyagok tartoznak a körébe, ezért a történeti-történetietlen fogalma néhol alkalmazható, máshol nem. 2. az Ósz-ben a történelmi a vallásitól nem választható el. 3. Isten munkássága átfogó, nem lehet belőle csak a történetinek minősített részeket kiemelni. Táguló körökben játszódik: a nép, az egyes emberek (családok), az emberiség. Ld. Jahvista felfogása. 2. Az üdvtörténet-felfogás sem lehet meghatározó. Nemcsak szabadítás-tört., ítélet-tört. és áldás-tört. is. Isten munkássága változó tartalmú és változó kört érint Nemcsak egy cél jelenik meg benne, az élet egészét átfogja. Mindennek megvan a maga jelentősége benne. A sokrétűséget összetartó erő Isten munkássága, mozgatója Isten igéje. II. ISTEN IGÉJE 1. Isten munkássága: cselekvés és beszéd. Isten igéje önálló egységet kapott a kánonban, a prófétai könyvekben: ezek szorosan kapcsolódnak a történethez. Isten igéje nem a tartalma felől értelmezendő: folyamatról van szó. Eseményt vezet be: a prófétának adott megbízatás az ige hirdetése a hallgatók válasza. Az ige: két vagy több személy között az időben lejátszódó folyamat. Mai történelemértelmezés: Isten igéje történetileg nem dokumentálható próféta szubjektív tudata Isten igéjét másként fogja fel, mint ahogy a szöveg érti. Modern teológia: tartalma felől közelít hozzá: leválasztja a történésről manipulálható 2

2. Isten igéje sokféle alakban szólal meg: mindig funkciója van. mindennapokban kultuszban meghirdető ige tanító ige kultikus ige ígéret (üdv) ítélet (nyomorúság) parancsolat törvény mindennapos el- főleg: áldás igazítások intés 1. felosztás: hol hangzik el? mindennapokban: mal ak Jahve: bárhol, váratlanul, sokszor a hallgató akarata ellenére istentiszteleten: szent helyen, szent időben: az ige meghallgatására gyűltek össze. 2. felosztás: tartalma (egyben funkciója) szerint: meghirdető ige tanító ige (mindennapokban kultuszban: kultikus ige). a.) meghirdető ige (szíve a prófécia) Ígéret: üdvöt hirdet meg; ítélet: nyomorúságot. Az Ósz egészét átfogják és egymáshoz tartoznak. Összefonódnak a történelemmel, annak egyik mozgató elemei. A meghirdetés eseménysort vezet be (+: Sárának fia lesz; : Jeruzsálem elpusztul), amely a beteljesülésig tart. Az esemény jelentőségét az adja, hogy előre meghirdették, ezért őrzik meg a történetet. + családi körhöz szól politikai körhöz szól elfogadják elvetik mindkettő összefüggéseket teremt: egy időszak egységgé tömörül, korszakot alkot történelmi öntudat keletkezése Ld. Lk prológusa: családi történet a Szabadító megszületése, az ígéret beteljesedése Ígéret és beteljesedés. Helytelen: Ósz = ígéret ideje, Úsz = beteljesedés. Az ígéretek többsége beteljesedett a maga idejében (ország, győzelem, Jeruzsálem pusztulása) Egy részük még nem vált valóra: halál nem lesz többé, Jer 31,31-34: nem kell többé tanítani az embereket Kis részük Krisztusra mutat vagy benne teljesedett be. Az Úsz felől nézve minden ígéret Jézusban teljesedett be (2 Kor 1,20), mert csak az lényeges, ami felé mutat. Igaz annyiban, hogy az Ósz önmagán túlmutat, a történetben látjuk a cél irányát (Dt-Iz: végső szabadítás egy személy helyettes elégtételt adó áldozata által). De: helyre kell állítani az ígéretek önálló, Ósz-beli jelentését. Az ígéretek az Ósz-n belül is történetet képeznek, e történet Krisztussal, mint középponttal folytatódik: perspektívát ad a történelem egészére (Krisztussal elkezdődik a beteljesedés története, ld. Lk 4,16-21). b.) Tanító ige. A Tóra eredeti jelentése: tanítás. Később törvénynek neveznek mindent, ami eredetileg különböző volt (parancsolatok, rendelkezések, végzések). A parancs és a törvény különbözősége (ld. 13. tétel) A parancsolathoz közel áll az intés: feltételes mellékmondatban pozitív vagy negatív következményeket helyez kilátásba. A tanító igéhez tartoznak a mindennapi életben elhangzó eligazítások, felszólítások: mindig egy adott helyzetben, egy emberhez szólnak mindenkire érvényes parancsok (az istentisztelet részeivé váltak). A tanító igét nem elvont fogalomként, etikai szabályként, hanem az ember útján, útvesztői között adott eligazításként kell érteni. c.) Kultikus ige Megvan a helye a szertartáson belül. Feltételezi az istentiszteleti gyülekezetet. Tipikus formája az áldás. A prófétai ige: futurikus (jövő), a parancsolat imperativikus (felszólító), az áldás, az üdvorákulum ( az Úr meghallgatott... ) múlt-jelen idejű. Az áldás helyébe léphet az átok (Dt). Ugyanannak az igének más és más környezetben eltérő a szerepe: a parancsolat, ha egy adott helyzetben hangzik el, akkor tanító ige; ha parancssorozatokban, az istentiszteleten hangzik el, akkor kultikus ige, amely Isten akaratát őrzi és továbbadja. Az istentiszteleti igét védik a változástól, de ha nem állna kapcsolatban a mindennapok igéjével, megmerevedne: a kettő együtt Isten igéje. 3

Nem minden igét lehet e funkciók egyikébe sorolni, másokban keverednek a funkciók: mégis mindhárom végig változatlanul fennmarad a meghirdetett ige főleg a próféciák történetében, de ált. az ígéretek és ítéletek történetében is a parancsolat és törvény parancssorozatokban és törvénygyűjteményekben a kultikus ige az istentisztelet történetében. Ezek közül csak a meghirdetett ige vált a kánon önálló részévé, de helytelen volna Izrael vallását prófétai vallásnak nevezni: a másik két forma éppúgy fontos. A prófécia fő jelentősége, hogy a jövő felé mutat, átfogja a történelmet. Ez kapcsolja össze az Ósz-t az Úsz-gel. (A kereszténység számára ez a legfontosabb.) A zsidó értelmezés viszont a tanító igét tartja a legfontosabbnak (alapja, hogy a Törvény a Sínain kinyilatkoztatott isteni szózat). DE: 1. ez kapcsolódik az exodushoz; 2. éppen a meghirdetett ige kapott önálló helyet a kánonban. Mindhárom ige szorosan kapcsolódik a történethez nem lehet arról leszakítani, tanulsággá tenni, abszolutizálni. A zsidó álláspont a Törvényt abszolutizálta, a keresztény egyházak pedig a meghirdetett igét azzal, hogy egyoldalúan az Úsz felől tekintette. 3. Kijelentés-fogalom. (A mi terminológiánk szerint: kinyilatkoztatás-fogalom) Keresztény teológia: az eredménye felől tekinti: kinyilatkoztatás = kinyilatkoztatott Ósz: a kinyilatkoztatás folyamat: történik. Megjelenési formái különbözők. Más dolgok is hozzátartoznak: Isten cselekvéséhez epifánia (Isten eljövetele, hogy megszabadítson), A korai időkben a természetet megrázkódtató eljövetelt vártak A panaszzsoltárokban (80) és a prófétáknál (Hab 3,3-15) ragyogással teli eljövetelt vártak Később Isten epifániájában ítél, törvényt ül népe felett Végül ő az, aki a végítéletre eljön. Az egyes ember megmentésére is ő siet. Beszédéhez a teofánia tartozik, ld. Sínai perikópa. Célja a szózat, mindig szent helyet alapít (Gen 28) vagy szent helyen megy végbe (Iz 6). Isten szava nemcsak kinyilatkoztatás (itt = önfeltárulkozás). Szólhat álomban, látomásban, jel vagy követ által: nem helyes mindegyiket önfeltárulkozásként érteni. Az is helytelen, ha a kinyilatkoztatást egyoldalúan csak történet (Pannenberg) vagy ige által (Fohrer) történtnek tartjuk. 4

AZ EMBER VÁLASZA 2. TÉTEL: AZ EMBER VÁLASZA, ISTEN EGY-VOLTA Isten beszédének és cselekvésének célja, hogy az ember feleljen rá. A keleti teológiai hagyomány a dogmatikától elkülöníti és annak alárendeli az etikát (emberi válasz a mindennapokban) és a liturgikát (az istentiszteletben) öntörvényűség. Az emberi válasz a teológia szerves része, az Ósz egyik fő eleme. 1. Az ember válasza beszédben azonnali felelet a mindennapokban: dicséret, köszönet, fogadalom, stb. válasz a szentélyben kötött formájú imádságokban (zsoltárok, de ezek is az előbbiekből fejlődtek ki). A zsoltárok minden egyes eleme előfordulhat önmagában egy-egy történetben is (Gen 28,20-22; Bír 15,18), s ezek a történet nélkülözhetetlen részei (enélkül befejezetlen volna). Az ember válaszának két pólusa panasz (válasz az ítéletre, a szenvedés kifejezése) dicséret (válasz a szabadításra, az életöröm kifejezése) Különbség a mai és az Ósz-i imaértelmezésben: ma tudatos tevékenység, akkor: spontán Istenhez kiáltás, az emberi lét szükségszerű velejárója Panasz és dicséret nem hangozhat el egyszerre, de mindkettőben benne van a másik is: a panasz előretekint a fordulat utáni dicsőítésre a dicséret visszatekint a nyomorúságra, ahonnan az ember megszabadult. A panasz és dicséret polaritásában a teljes emberlétet és az egész világot átfogja (ld. a zsoltárok témáinak gazdagsága: egyén, közösség, munka, ünnep, mindennapok, kivételes élethelyzetek, a nép története, a teremtés dicsérete, stb.) 2. Az ember válasza tettekben a mindennapokban: Isten parancsainak végrehajtása. Alapja, hogy az ember képes ezek teljesítésére (Dt 30,11) így lehet különbséget tenni az engedelmesség és engedetlenség között. az istentiszteleten: főleg áldozatbemutatás. Hosszú története van, a Gen 4; 8,20-22 mutatja, hogy nemcsak Izrael sajátja, de általános vallási jelenség. Az Ósz ( a babiloni mítoszok: azért vagyunk, hogy az isteneket szolgáljuk) szerint az ember dolga, hogy a földet művelje és őrizze az áldozat sosem helyettesítheti Isten akaratának teljesítését a mindennapokban. A hangsúly az engedelmességen van, ezért folytatódhat a történet Isten és a népe között a templom pusztulása után is. ISTEN EGY-VOLTA Az Ósz történet: mi teszi a sok eseményt összefüggő történéssé? Isten egy-volta (Dt 6,4): teremtő = szabadító, áldó = ítélő, hozzá száll a dicséret és a panasz is minden összefügg egymással. Isten egyetlensége az Ósz axiómája, de ezt nem mindig egyformán értelmezték. Három szakasz: 1. Ex 20; Dt 5: ne legyenek más isteneid : Jahve Izrael egyetlen Istene, de nem foglalkoznak azzal, léteznek-e más istenek: tudomásul veszik, hogy más népek más isteneket tisztelnek. 2. Dt 6,4: az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr : Isten egy-volta tudatossá vált, fogalmilag is kifejezik: ennek felel meg a kultuszcentralizáció is (háttere a politeista környezettel vívott küzdelem). 3. Dt-Iz: háttere a fogság. Iz 43,10: minden más istentől elvitatja létét. 44,6: Isten egyetlenségét az idő vetületében látja ( én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten ). Izrael számára a monoteizmus nem elméleti kérdés, hanem egzisztenciális: Isten csak a maga népéhez és teremtéséhez fordul (nincs dolga más istenekkel). Istentörténet Jahve a történelem Ura. Isten egyetlensége azonos értelmű azzal, hogy Ő a történelem Ura. A monoteizmusból fakad a mindenség feletti hatalma is (a Szabadító = a Teremtő) egyetemes gondolkodás (Dt-Iz 40,28-29; 40,12kk). Izrael Szabadítója = a világtörténelem Ura = a kozmosz Teremtője: mindent a kezében tart. 5

3. TÉTEL: ISTEN SZABADÍTÁSÁNAK JELENTŐSÉGE 1. A történések kiindulópontja az exodus a szabadító Isten megtapasztalása ez indítja el a dialógikus történést Gen 50,24: összekapcsolják az atyák történetével erre épül a letelepedett élet (Józs 24) ez a mintája a babiloni fogságból való visszatérésnek erre utal a kultusz: 1. elsőszülöttek felajánlása; 2. ünnepek historizálása a panasz- és dicsőítő zsoltárok témája a parancsolatok prológusa (Ex 20; Dt 5) A bölcsességi irodalmat kivéve mindenütt megtalálható. 2. Isten volt és maradt Izrael szabadítója megtapasztalta történetében a vándorlások alatt elemi csapásoktól a honfoglalás után az ellenségtől a királyok korában (hódítások) ritkább: de Babilonból új exodus vezet haza kiterjesztették az egyéni életre (általában nem kötődik Izrael történetéhez, mert tapasztalati területe más: a pátriárkai történetek mintájára épülnek fel) kiterjesztették az emberiségre: őstörténet (özönvíz), apokaliptika (végidő): mindkettőben a pusztítás mellett ott van a szabadítás is. 3. A szabadítás az ember teremtett voltából következik: Életre teremtetett, de sebezhető, veszélyeztetett: a megmenekülés az élet része. A veszély sokféle a szabadítás is az: közös bennük, hogy mind Istentől jön. Az Ósz és az Úsz központi jelentőségű fogalma, annak ellenére, hogy a szabadítás más jellegű. 4. Szabadítás és kiválasztás kapcsolata A kiválasztás gondolata a történet része, de utólagos interpretáció (a bhr szó magukban a történetekben és a fogság előtti prófétáknál vö. Ám 3,2 értelmezése nem fordul elő). Később keresik vele a választ arra, miért történt a szabadítás. A Dt (ld. 7,6-8) eredeti összefüggése a 7,1-5 elkülönülési parancsának indoklása, amely a 7,9-11-ben parainetikusan folytatódik. Izrael a szabadítás által lett Isten népe. A kiválasztás gondolatából nem lehet extra igényeket levezetni, csak az 1. paranccsal kapcsolatban van értelme, nem lehet ettől elvonatkoztatva általánosítani. 5. Szabadítás és szövetség kapcsolata A szövetség fogalmának sok biblikus alapvető jelentőséget tulajdonít, pedig ez csak a történtek eredményének utólagos megjelölése: a.) A Sínai eseményekhez kötődik: DE az Elohista a Sínaival kapcsolatban nem beszél szövetségkötésről, a Papi pedig a szövetségkötést eredetileg nem hozza kapcsolatba a Sínaival: tehát késői értelmezés, utólagos összekapcsolás. b.) A berit értelme eredetileg nem állapot, hanem aktus ha ember: ünnepélyes, kötelező fogadalom ha Isten: ígéret karat berit (szövetséget vágni): a feltételes önelátkozás van benne (ld. leölt állatok) A korai Dt-ban (7,9): jelentése ígéret (amit esküvel fogadott az atyáknak) A késői Dt-ban (3,2) a dekalógussal kapcsolódik össze: itt törvényt jelent. A pátriárkai történetekben (Gen 15,7-21) is ígéretet jelent. A P-ban (Gen 17) két fél közötti szerződés maradandó státusz. A késői időkben statikussá, kétoldalúvá akarták tenni, hogy hangsúlyozzák az emberi elem fontosságát. c.) A szövetség-formula (amelyekben a berit szó nincs is jelen) még nominális (fogalmi) meghatározás nélkül szól Isten és ember viszonyáról. Jer 11,4-ből, Dt 26,17-18-ból látható, hogy eredetileg nincs köze semmilyen rítushoz vagy szertartáshoz: a formula Isten szózataiban fordul elő. Célja az Istenhez fűződő viszony stabilizálása: semmilyen formában nem rögzíti, hanem a lehetőségek tömegében nyitva hagyja. 6

4. TÉTEL: A SZABADÍTÁSI TÖRTÉNET 1. A szabadításról szóló beszéd sajátosságai A szabadítást eseményként értelmezi és történetként adja elő. Nem helyes üdvtörténetről szólni, mert az üdv (salus, shalom) állapotot jelent ncl ige = kiszakítás (a halálos veszedelemből) általa az ember visszanyeri a normális életet. A folyamat öt részből áll: 1. nyomorúság 2. kiáltás Istenhez 3. meghallgatás 4. (fordulat) megszabadítás 5. a szabadításra adott válasz Az 1. és 4. elem bármilyen történet része lehet, a többi három teszi dialógikus (hívő) történéssé. A szabaduláshoz így kapcsolódik az Istennel való találkozás: ezzel indul el Izrael története. Klasszikus példáját ld. Dt 26,5-11: történeti credo (ld. a könyvben). Nemcsak egymás mellé állít különböző témákat, a sok különböző eseményt egyetlen, önmagába zárt történeti ívbe tömöríti. Ugyanez a struktúrája (kibővítésekkel) az Exodus könyvének (ld. a könyvben). Ez lett a mintája az Ószben minden szabadítási történetnek. V. Rad szerint a Hexateuchus szerkesztése teljesen megegyezik a történeti Credo felépítésével. Ezzel szemben a.) bizonyos részek egyeznek (főleg Ex és Num), b.) másokban kibővítések találhatók, c.) ismét mások nem egyeznek a Credoval (főleg Gen és P-részek). a.) Egyértelmű egyezések: Dt 26,5 = Ex 1,1 előtörténet Dt 26,6 = Ex 1,6-22 nyomorúság Egyiptomban Dt 26,7a = Ex 3,7.9 a kiáltást eleve fel kell tételezni Dt 26,7b = Ex 3,7-8 a meghallgatás bennefoglaltatik Dt 26,8.9 = Ex 11 - Num végéig a kivezetés Dt 26,10-11 = Ex 15: a megmentettek válasza b.) Kibővítések: egyesek adódnak a szabadító történet szerkezetéből, mások nem tartoznak ide. Már maga a Credo is bővített: kihozott Egyiptomból bevitt Kánaánba. Bővítések az Exodusban: 1. az ígéret földjére csak hosszú út után juthatnak el 2. a hosszú útra vezetőt és közvetítőt ad 3. a közvetítő (Mózes) története próféták (elhívás) 4. a kivezetés két típusra tagolódik: megmentés a hosszú nyomorúságból szabadulás a halálos veszedelemből (életveszélyből) 5. a pászka beillesztése a kivonulás elé: ez köti össze Izrael történetét istentiszteletével. J és E történet formájában mondják el (ld. a vérrítus magyarázata az utolsó csapással; kovásztalan kenyerek ideillesztése a kivonulás helyzetébe ágyazva). A P-nél a pászka és az elsőszülöttek alapja kultikus rendelkezés, de ez is utal a történetre. E bővítés jelentősége a. ) a kezdeti szabadítás örökre meghatározza Isten és Izrael kapcsolatát b.) megmutatja a történelem és az istentisztelet (a letelepedéstől az áldásnak megfelelően körforgó jellegű) közötti szoros kapcsolatot nyitottság a tört. és a jövő felé c.) az istentisztelet fő részei a történelemben (kezdeti szabadítás) és nem a Sínai teofániában gyökereznek (amely a szentélyt = letelepedett élet kultusza alapítja meg). 6. Ex 32-32: az aranyborjú, a szövetség megszegése. Bemutatja, hogy a megmentettek válasza elmaradt! A későbbi engedetlenség (ld. dáni, bételi bikakultusz) csírái már a kezdeteknél megvoltak. új elem: a vétek és büntetése. Az Ex 32-34 kapocs a Pt és a DtrG, valamint az ítéletes prófécia között (mi vezetett a dicsőítő tanúságtételtől a bűnvallomásig). Az átmenetet mutatja a Bírák könyve is: 1. a vétek motívumaival változik a credo, 2. a közvetítő egyben az ítélet hirdetője is, 3. a szabadító Isten egyben ítélkező is. c.) A Sínai perikópa (Ex 19-34) egészen eltér a történeti credo szerkezetétől. A credoban nincs is benne, független hagyományt illesztettek itt a szövegbe. A szabadítási történetbe nem tartozik bele. 7

Benne Izrael szent történésként (teofániában) ismeri meg az istentisztelet alapelemeit de ez letelepedett életet feltételez (ezt mutatják az ide illesztett parancsok és törvények is). Ugyanígy: a szövetségkötés szövegei is az átmenettel kapcsolatosak. Az Egyiptomból szabadulás története önmagán messze túlmutat: befolyásolja az Ósz szövegeinek nagy részét. Itt ismeri meg Izrael a csodákat; általa kezdődik az ígéret és beteljesedés története; a válaszadásból az ítéletes és üdvprófécia alapjai, valamint az emberi reakciók (panasz, dicséret) bontakoznak ki; Mózessel elkezdődik a közvetítők története. Az Ósz történelemértelmezésének eredménye Az Ósz nemcsak szabadítási történet. A szabadítás csak váz, amelyhez további kiegészítések társulnak: a.) Az áldás ígérete: kiviszlek Egyiptom földjéről és beviszlek Kánaánba: a Jordánon átkelve új fejezet kezdődik. Kánaán földjén a szabadítás mellett fő szerepet kap Isten áldó munkássága (ld. Dt központi fogalma). A szabadítás maga is változáson megy át: a honfoglalás korában Isten nem közvetlenül menti meg a népet, hanem harcaik győzelemre vitelével. A szabadítás tétje sem a túlélés, hanem új lakóhelyek szerzése (ld. etiológikus elbeszélések ezek a helyek már Kánaán földjéhez és múltjához tartoznak) a bírák korában Isten szabadítókat hív meg, hogy népét megmentsék a letelepedett élet során Isten két nagy intézményben munkálkodik: a királyság és a kultusz: a királyságba való átmenet Saul személye (összekötő a bírák korával), teológiai megalapozása pedig Nátán ígérete a letelepült kultusz intézménye a jeruzsálemi templom, amelyhez az átmenetet a szövetség ládájának Jeruzsálembe vitele jelenti b.) A szövetségi törvény rögzítése (ld. Szöv. kve, Ex 21-23.24) a szabadítás eseményét állapottá, mindig fennálló, statikus viszonnyá alakítják át (vö. Józs 24). P a templomot vetíti előre a Sínai perikópában. c.) Ex 32-34 előrevetíti az elpártolást és ítélethirdetést. Az anyagi biztonság ellenére Izrael veszélyeztetett (már nem kívülről, hanem belülről): engedetlenségében elfordul Jahvétól. Paradox módon Isten az ítélet meghirdetésével akarja népét a veszedelemből megszabadítani. 8

5. TÉTEL: A SZABADÍTÁSI FOLYAMAT ELEMEI I. A CSODA Amit Isten tesz, az csoda: az emberből csodálkozást, értetlenséget vált ki. Bibliai csoda nyugati teol. csoda: nem lehet megragadni pusztán az észlelt jelenségből. 77., 118. zsoltár csodának nevezik Isten tettét: ez nem az esemény besorolása a csoda-kategóriába, hanem annak kiemelése: Isten volt, aki ott cselekedett. Ex 14 elbeszélése: a legrégibb réteg még nem tartalmaz csodás elemeket: a közvetlen szemlélőnek maga az esemény volt csoda (a fordulat, amelyre nem számíthattak). A csoda lényege az ember megsegítése: a hatalom csodája is ezt szolgálja (vö. evangéliumok csodatörténetei). A csoda fogalmát később bővítik: a 139. zsoltár a teremtés csodájáról beszél: tehát a természet törvényeinek felfüggesztésével, hiszen itt alkotja a természetet! Jel csoda. A jelek azt bizonyítják, hogy egy kijelentés Istentől ered. II. ISTEN ELJÖVETELE A szabadító Isten = eljövendő Isten: a közbeavatkozáshoz hozzátartozik Isten megmozdulása. (ld. Num 10,35; Ex 15,21 stb.) Szerkezete: Isten eljövetele az eljövetelt kísérő természeti megrázkódtatások Isten beavatkozása az eseményekbe Az ábrázolásra pogány párhuzamok is hatottak, a leírás drámai, de nem mitikus. A hogyan kérdése másodlagos: az eljövetel módjára vonatkozó elképzelések (tengeren át, égből, Sionról) az idők során változtak. Állandó elem a segítségre sietés, a kozmosz megrázkódtatása. Történetileg előbb ismerték meg az eljövendő, s csak azután a mindig létező Istent. Később: nemcsak a szabadító, de az ítélkező Isten is eljövendő. eszkatológia: Az Ósz-ben nem a végső dolgokról szóló tanítás (= tantételek a világ végéről). Az ember szorongatott helyzetét úgy éli át, mint Isten távollétét. A jövő nem az, ami eljön, hanem aki eljön. III. ÜDVIGE A szabadítást üdvige előzi meg: Isten belekiált az ember nyomorúságába, ez feszültséget, ívet teremt (várakozás a beteljesedésre), a várakozás pedig összefüggéseket szerteágazó történet. Az ígéretekre adott válasz (bűn, engedetlenség) párhuzamos történetet teremt, az ítéletes igéét. E feszültségi ívek teszik az Ósz történetét mozgalmassá, drámaivá. Fajtái: üdvígéret (meghallgattalak: perfektum): válasz a panaszra: a nép számára a próféta, az egyénnek a pap közvetíti üdvhirdetés (ami jönni fog: futurum): prófétai műfaj: párhuzama az ítélethirdetés, de az üdvhirdetésben nem szerepel indokolás üdvleírás (az üdv. állapota: futurum-praesens): párhuzama a látnokság és az áldás, főleg az apokaliptikában jelentős műfaj. Címzettjei: 1. A nép A: Az ígéret mindenekelőtt a földre vonatkozik ( Ígéret földje Izrael különleges kapcsolata hazájához: az ígéret a beteljesedés után is továbbél, ld. Dt). Ez az ígéret köti össze a nép történetét az atyák történetével (a nekik adott ígéret a honfoglalással teljesedett be). Ugyanígy a megsokasodásra vonatkozó ígéret ( mint égen a csillag ). Azok az ígéretek, amelyek csak az ősatyák idejére vonatkoztak (fiú utód, új élettér, legelő...) 9

A legnagyobb feszültségi íve a Gen 12,3 ígéretének van ( benned nyer áldást a föld minden nemzetsége). Ez a pátriárkai történeteket az őstörténettel köti össze ( egész emberiség horizontja). A benne rejlő egyetemesség továbbél Dt-Iz, apokaliptika. A kezdeti ígéretek (szabadítás Egyiptomból, föld és utódok) mutatják a három kört, amelyhez szólnak: család (egyén), nép, emberiség. Ω: A kezdeti ígéretek a néptörténet végén visszatérnek: a hazatérés Babilonból szabadulás Egyiptomból: mindkettő elfogadható vagy elvethető, közvetítő tolmácsolja. DE: Egyiptom: alapja a nyomorúság miatti könyörület; Babilon: alapja a bűnbocsánat. A kettő között: honfoglalás: győzelem ígérete ( kezedbe adtam Ai királyát... ) letelepedés: az áldásígéret Isten áldó munkásságában bontakozik ki királyság: az üdvígéret helyét átveszi az ítélethirdetés (de nem szűnik meg teljesen) 2. A közbenjáró A nép és az egyén között áll, az ígéret hivatalának szól. Két fő vonal: az erőtlen prófétának tett ígéret (Mózes, Illés, Jeremiás, Ebed Jahve) a királynak tett ígéret (ld. Nátán jövendölés): egy intézmény legitimációja. Nem teljesedett be, de alapja lett a messiási jövendöléseknek. Az egyik ígéret a Szenvedő Szolgában, a másik a Messiásban éri el csúcsát Jézus egyesíti. 3. Az egyén Az egyes ember sem sikkadt el a nép mellett. A teremtéstört. először az emberről beszél még vallási, nemzeti hovatartozása nélkül. Az ősatyák történeteiben látjuk: Isten kisebb-nagyobb személyes gondjaikat is megoldja. A zsoltárok nagy része az egyénről szól. Az ember családi története az atyák kora után is fontos maradt (Dávid, Jeremiás panaszai). Az egyén számára az üdvígéretet az istentisztelet közvetíti a papi üdvorákulum (a zsoltárokból látjuk, fontos része volt a megszólítás: ne félj! ) az áldás ígérete (Gen 28,15; 91., 121. zsoltár): eredetileg feltétlen, később csak a jók részesülhetnek benne (ld. 1., 112. zsoltár) 4. Az emberiség Az áldás ígéretét a Gen 1 tartósan, a világ végéig megadja. Az özönvíz utáni ígéret (Gen 8,20-22) ezt szögezi le újra. Gen 12,1-3: elsősorban az izraelitákhoz szól, jelentése: Ábrahám utódai egykor jelentőséggel bírnak a többi nép számára ( az Izraelnek adott áldás rájuk is kiárad Izraelen keresztül). Ez a gondolat megjelenik más szövegekben is Gen 47,7-10: Jákob, a szegény pásztor megáldja a fáraót Iz 19,18-25: út épül Egyiptom és Asszíria között (= béke lesz), Izrael sugároz áldást mindkét irányba Az apokaliptikában az ígéret újra az egész emberiségnek szól: az apok. dráma után az üdv végérvényes állapota köszönt be, a történelem a végéhez ér. A HIT mint válasz az üdvigére Hogyan válaszol az ember az üdvigére? Normális esetben egy lépést tesz felé: Ábrahám kimegy Mezopotámiából, a nép Egyiptomból, Bír 6-8: felkelés a szabadságharcra. hisznek Istenben. Ezt a szövegek általában nem hangsúlyozzák: az ember azzal hisz, hogy Istenre hagyatkozik. A késői reflexiók (Ex 4,31; Zsolt 106,12; Gen 15,6) már észreveszik a hitet, mert látják a másik lehetőséget is, amikor valaki nem hisz (Sára nevetett). Izajás (7. fej.): Ákház, Isten fölkentje nem hisz! Nála a hitnek nagy jelentősége van. Akkor beszélnek a hitről, amikor megszűnik magától értetődő volta. A hitnek csak ott van értelme, ahol van választási lehetőség nincs teremtésbe vetett hit (még nincs más magyarázat a világ keletkezésére). A hit nem átfogó megjelölése az ember Istenhez fűződő kapcsolatának (vö. Úsz), ez csak egyféle magatartás a sok változat közül nem válik általános, statikus fogalommá ( hit főnév a héberben nincs). A heszed a szövetségi hűséget, mint tartós állapotot jelöli; a tetté vált hit: 10

cedaqah (igazságosság); a heemin nem vallásba vetett hit (melyik vallásban hiszel?), hanem Istenbe vetett bizalom. Van azonban olyan helyzet, ahol az üdvigére adott válasznak nagy a jelentősége: Dt-Iz művét Isten igéjének erejével keretezi (40,1-11; 55): a jövő azon múlik, hisznek-e benne. Iz 53: az Ebed Jahvéval kapcsolatos hit már átvezet az Úsz-be ( Jézusba vetett hit) IV. A KÖZVETÍTŐ A szabadítás közvetítő által történik, a szabadító ige közvetített ige a.) Az ősatyák történetében még nincs közvetítő, története a néptörténettel kezdődik. Mózes a nép vezetője, Isten szavának és tettének (kivezetés) is közvetítője. Nem vallásalapító a szó későbbi értelmében: a vallás hozzátartozik a közösséghez, tartalmát átmenetekben nyeri el, amelyek összefonódnak a társadalmi változásokkal. A kivonulás is bizonyos átmenetet jelent az atyák történetéből a nép későbbi történetébe: a régi Isten új nevet nyer (meg kell magyarázni a név jelentését!), az új név az új tapasztalatból fakad, s a vele kezdődő történettel folyamatosságot biztosít. Mózes nem hadvezér, nincs politikai hatalma sem szenved. b.) A letelepült életben a közvetítői szerepek elágaznak (ige, cselekvés) Az államalapítás előtt karizmatikus vezérek: elhívás által, a fegyverek erejével cselekednek. A szent háborúk védelmi jellegűek, a harcot isteni megbízatásként, a győzelmet Isten szabadításaként élik át. A bírák nem törekednek hatalomra, a harcok végén visszatérnek régi életükhöz. Kitérő: rúah (lélek): a bírákra, a korai extatikus prófétákra a rúah Jahve száll. Eredetileg erős kilégzés, szél. Akit megragad, révületbe esik. Az írópróféták nem beszélnek róla (mert az extatikus prófétasághoz kötődik). A végidő ígéretében újra előkerül: hol a várt szabadító, hol Isten egész népe megkapja. Joelnél már statikus fogalom: Isten minden tettét már a Lélek által végzi. Úsz uralkodó fogalma, bár a pünkösdi történetben még látható különleges és egyszeri volta is. c.) A királyok, mint közvetítők. Az átmenetet Saul jelenti. Története megmagyarázza, hogy eredetileg a szabadítás közvetítői. Mivel nemzetközi intézmény, szükségszerűen ellentétbe került Izrael saját tradícióival. A hatalom megszilárdulása után a király áldásközvetítő (statikus intézmény), ld. Nátán ígérete, 2 Sám 7,16. Veszélyei: 1. az istenkirályság képzete (elkerülik, de Izraelben is kap a király szakrális szerepet), 2. általa az idegen befolyások teret nyernek: mindig kritikus szemmel nézik. A történeti könyvek egyedül Dávidot ítélik meg teljesen pozitívan: 1. ő még szabadító, 2. a Szent Láda átvitelével összeköti a régi tradíciókat az új helyzettel. Hozzá mérnek mindenkit: Saul: balul végződött kísérlet, Salamon: még kérdéses, jó-e ez az intézmény Izraelnek, a többiek bűne az elpártolás, a bálványimádásban vezető szerepet játszanak. A királyoknak a szakrális királyság eszménye miatt tulajdonítanak nagy szerepet: képviseli a népet, felel a jólétéért és bukásáért. A DtrG ezért ítéli el: nem teljesítették az áldás feltételéül szabott engedelmesség parancsát. Más szempontból nézve a királyság szerepe pozitívabb volt (megj: elsősorban a déli királyságban, ahol a dinasztikus eszmény kialakulhatott, Északon végig megőrizték a karizmatikus kiválasztás gyakorlatát, Cz.), ld. királyzsoltárok (2, 18, 20, 21, 45, 72, 89, 101, 110, 132). Nagy jelentőségük volt az istentiszteletben. Fájlalják a dinasztia összeomlását, 89. zsoltár, Siral 4 (az embereknek sokat jelentett), de a Nátán ígéretet nem tartják semmisnek végidőbeli messiás várás. d.) A papok Isten beszédének közvetítői (cselekvésének csak annyiban, hogy áldást osztanak). Állandó hivatal, a királyságtól az uralkodó tisztviselői: örökletes. Helyzetük miatt csak ritkán játszanak a történelemben jelentős szerepet, a fordulópontokon nincsenek jelen. A történeti könyvek ezért nem beszélnek sokat róluk. Szerepük mégis pozitívabb volt: az istentiszteletben fenntartották Isten és az ember közötti kapcsolatot, áldást adtak, a tradíció fő hordozói voltak. e.) A próféták nem vezérek, nincs hatalmuk, nem közvetítenek áldást. Mózes munkáját viszik tovább (Isten igéjének hirdetése). Kezdetben együttműködnek a karizmatikus vezérekkel (Debóra), a királyság kezdetén az uralkodót támogatják még kritikájukkal is (Nátán, Gád), az üdvpróféták végig működtek a fogságig, majd utána ismét. Mégis az ítéletes prófécia vált uralkodóvá: oka Izrael története. Az elpártolás létében fenyegeti Izraelt, az ítéletes prófécia a jövendő megrajzolásával a népet akarja visszatartani a bukásba vezető úton. Szerepe ezért pozitív volt: a néppel nem bukott együtt Istene: az történt, amit Isten előre megmondott (ld. Dt-Iz), megtartotta szavát, tehát most is lehet hinni szabadító ígéretének. 11

A DtrG-ben a királyság történetét a prófétai ítélethirdetés értelmezi: a királyság bukása értelmes és szükséges. A prófécia korszakai a történelmi helyzethez kötődnek: szükség szerint léptek fel a próféták, szerepük elmúltával eltűntek nem lehet Izrael hitét prófétai hitnek nevezni. A próféciából sosem lesz állandó intézmény. E lőtörténet: különböző vallástörténeti áramlatok hatása (látnokság, extatikus vonások, istenes ember ). Hatnak főleg Illésre és Elizeusra, később Ezekielre. Ettől eltekintve az extatikus elem szinte teljesen hiányzik. A víziók a jövendő ítélet vagy üdv leírásában kapnak szerepet, az apokaliptika fő motívuma. Istenes ember: hatalma van az ige felett (burkoltan végig megmaradt) A fő szakasz két részre tagolódik: Ámoszig Ámosztól hagyománytörténet a történeti könyvekben maradt ránk önálló hagyomány (Nebiim) kiterjedés az ítélet-beteljesülés íve rövid (pl. Jezabel bukása) a meghirdetés-beteljesülés íve több nemzedéket fog át hatóköre a próféta főleg a király ellen fordult az ítélethirdetés kiterjed az egész népre Közös: egyik sem ér el eredményt, mégis egymás után következnek, amíg az összeomlás be nem következik U t ó t ö r t é n e t : A fő szakasz a fogsággal lezárul, Ez, Dt-Iz az utolsók. A fogság után már csak utózengés: a megelőző prófétizmus tradícióját ismeri, arra építkezik. Üdvpróféciák változatos keveréke jellemzi. Az átmenet az új teológiába: Zak apokalipszise ( apokaliptika), Malakiás tanító disputái ( rabbinizmus). d.) Ebed Jahve: a közvetítői hivatal befejezése. A kor összefüggése: Dt-Iz nem ígérheti a politikai hatalom visszatérését, a szabadítás áldást hoz, de kérdés, azon kívül mit jelent. A prófétaság összefüggése: Az EJ kapcsolódik a fogság előtti próféták ítélethirdetéséhez (49,1-6), azt folytatja és fejezi be immár a népekre is kiterjedően. Új feladat a helyettes szenvedés (előfutára Jeremiás). Izrael történetének összefüggése: a hazatérés új exodus. EJ Mózes, de EJ nem válik történeti alakká, anonim marad. Mindkettő: ebed egyedüli közvetítők, mellettük nincs más: közvetítik Isten szavát és cselekvését (EJ a szenvedésben). Mindketten erőtlenek, de EJ hatóköre Izraelen túl hat (a nemzetek világossága). Mózes vezeti be a nép történetét (hatalom nélküli vezér), az EJ-ban ér céljához e történet (és nem a királyság történetében!) Két vonása: 1. helyettes szenvedés, 2. nemzetek világossága túlmutatnak az Ósz-n Jézus. A negyedik ének (Iz 53) alapszerkezete megegyezik az evangéliummal. A dráma hármas pillére Isten, a szenvedő és a többiek (ld. még Jób). Isten igéje keretezi, a szolga közbenjáró lesz, sorsa megváltozik. Ezzel a tévelygő ellenséget baráttá teszi, az őt megvetőkből új közösséget kovácsol. A történés színtere az emberiség fóruma. V. PANASZ ÉS DICSÉRET is hozzátartoznak a szabadítási történethez, az Ex-ban ez adja a keretet, ezekről külön részben esik szó. 12

6. TÉTEL: AZ ŐSTÖRTÉNET, A VILÁG TEREMTÉSE Istenről beszélni = egészről beszélni Isten a világ teremtője Mai alapállásunk: hiszem vagy sem, hogy Isten teremtette a világot? A Biblia ezt a kérdést nem ismeri, így nem állítja szembe a teremtést és a tudományos világnézetet. A teremtést két nagy összefüggésben látja: 1. Isten a szabadító (volt és maradt) mindenható teremtő Ld. a szabadítási történet kiterjesztése és összekapcsolása a teremtéssel. A teremtésről szóló tkp-i forma a dicséret (a szabadítónak ás a teremtőnek) 2. A teremtésről régóta és mindenütt beszéltek. A különböző teremtéstörténetek nem intellektuális érdeklődésből, hanem a fenyegetett ember kétségeiből születtek meg (csak szorongatott helyzetünkben kérdezünk rá: miért is születtem a világra?) A világ teremtéséről és az ember teremtéséről nem egyszerre születtek elképzelések: előbb az utóbbit fogalmazták meg (vö. a J ter.tört. az ősibb!) ( saját létünk értelmének kérdése) A teremtéstörténetek keletkezéséhez az első lépés az egészről való fogalmak megjelenése (ember, világ). Ezek a primitív ember látókörébe még nem tartoznak bele. E fogalmakat csak az eredetük felől lehet megérteni teremtés AZ ŐSTÖRTÉNET J és P, mielőtt a nép történetéről, ill. istentiszteletéről beszélnének, leírják az őstörténetet Isten munkássága Izraelen túl terjed: történetüket az egész összefüggésébe helyezik. 1. A Gen 1-11 jellege Ma megváltoztatták ennek értelmét: az 1-3-at tartják fontosnak, a 4-11-et csak illusztrációnak. Pedig az 1-11 együtt az őstörténet. Az elbeszélő és felsoroló szövegek egyaránt fontosak. 1. A felsoroló szövegeket csak kelléknek tekintették, holott a genealógiák az 1,28 áldásának kibontakozását mutatják. 2. Az elbeszélő szövegekben ellentétet látnak a teremtés elbeszélése és az özönvíz (a teremtés visszavonása?) között: pedig a kettő összetartozik, az özönvíz arról szól, hogy a teremtést katasztrófák fenyegetik. 3. Alárendelt viszonyban látják a Gen 3 (Isten elleni vétek) és a Gen 4 (a bűn növekedése?) részeket. Holott: Gen 3 és 4 a kétféle bűn egyenértékűségét mutatják. 4. Úgy gondolkodnak, mintha csak a Gen 2,7 szólna az ember teremtéséről, holott az egész Gen 2 erről szól. 2. A teremtéstörténet kapocs a többi vallással Négyféle teremtés-elképzelés létezik, ezek mindegyikéből maradtak elemek a Bibliában (bár felfogása alapvetően eltér a többi vallásétól) 1. megformálás, munka által: ez a primitív elképzelés, maradványa a Gen 2,7 2. Nemzés, szülés által 3. Harc által. A 2-3. a mitikus, politeista vallásokra jellemző: maradványa Iz 51,9-10; Gen 1-ben a teremtést toledót = nemzéseknek nevezi. A Gen 1 stílusa a genealógiákéval rokon. 4. Ige által. Absztraháló jellegű, teológiai magyarázat, közelít a tudományos jellegű magyarázatokhoz. A Gen 1 megőrzi a régebbi elképzeléseket is (teremtés elválasztással) és kombinálja a szó általi és a tett általi képzeteket. Ezzel is hangsúlyozza, hogy nincs abszolút helytálló elképzelés. a term.tud. magyarázatok jogosak, ha nem abszolutizálják magukat. A VILÁG MEGALKOTÁSA A világ egésze nem érzékelhető: csak a teremtés által lehet megérteni. Ez hatott a természettudományok fejlődésére, belőle ered pl. a természet, anyag fogalma. 1. A teremtés tagolása 13

folyamatra, tehát időbeli történésre utal. A 7 nap a történelem előjátéka. A 7. nap jelentése: a történelem elindul célja felé. Ebben transzcendentálódik a teremtés. 2. Ige általi teremtés Nem kell spiritualizálni. A szó: parancs. (Amint Izrael történetében is parancs vezeti be az új eseményeket) genealógiák: a szó lép a szülés-nemzés helyébe. A szó általi teremtés tudatos kapcsolat teremtése a teremtés és a történelem között. A parancsoknak nincs személyes címzettjük: végrehajtásukat Isten mondja ki. 3. A növények és állatok teremtésében a P tudományos elképzelései: az egészből osztódott fajtákra nem tudományellenes. A csillagok is csak teremtmények: mítosztalanítja őket a tudományos kutatás számára hozzáférhetők. 4. Isten ítélete a teremtés felett: jó Ő látja az egészet, az ember nem: nem ítélheti meg résztapasztalataiból. Az egészen belül mindennek helye és értelme van életöröm Jó = szép (tob) is: a szépség történés, mozgásban van ( férfi és nő találkozása): a szépség feletti öröm az Istenhez szóló dicséretben fejeződik ki (a természet szépsége = a teremtés szépsége), az áldáshoz tartozik (ld. a király áldásközvetítő a 45. zsoltárban szép, a Szenvedő Szolga szabadítás közvetítője nem szép, nem ékes) görög szépségfogalom: a művészetben ölt testet. 5. A teremtés célja: a 7. nap A 7. nap jelentése eredetileg: a Teremtő már nem nyúlik a kész műhöz. Átértelmezik: a teremtés olyan nap felé halad, amely a többitől különbözik. A kezdet: a világosság és sötétség elválasztása, a vég: az 1-6. nap elválasztása a 7.-től. P a Sínai teofániában a 7. nappal a jeruzsálemi istentisztelet megalapítására utal. 14

7. TÉTEL: AZ EMBER TEREMTÉSE 1. Az emberlét mint egész Az ember teremtmény = az, akinek Isten alkotta. Hozzátartozik az élettér, élelem, munka, közösség, nyelv elvont antropológia 2. Korlátok A bűnbeesésről szóló tanítás nem alapozható a Gen 3-ra, hanem a zsidó hagyományra és 4 Ezd-ra. Ezt Ágoston vitte tovább: az ember bukása alacsonyabb létfokra jutás. A Biblia itt nem beszél erről. A bűn büntetése nem a halál, hanem a kiűzetés az Édenből. A Gen 2 és 3 eredetileg önálló elbeszélések, amelyeket egybeolvasztottak. Jelentése: teremtettségünk korlátokat is jelent: 1. Áldást kapott utódok létrehozására, de korlát előtte a halál: az élet nem egyenes vonalú, hanem ívet alkot. Élet és halál (megjelenik a félelemben, magányban is) feszültségében élünk. 2. A tévedés korlátja: vétkezhet, elvesztheti önuralmát. Ezen semmiféle politika vagy vallás nem tud változtatni. E két korlát indítja el Isten szabadító cselekvését: a szabadítás a korlátokat nem törli el, de az embernek szabadságot ad velük szemben. 3. Istenképiség Nem az ember tulajdonságáról van szó, hanem arról: az ember arra teremtetett, hogy Isten és közte valami történjen. Az istenképiség nem valami plusz bennünk, hanem maga az ember (ld. Barth): ettől ember az ember. Az istenképiség minden népre, emberre érvényes emberi méltóság emberi jogok 4. Munka és kultúra bölcsesség Az Éden: Boldogok szigete? Alapja a görög szemlélet: a testi munka megvetése (a rabszolgák dolga, a szabadokhoz csak a szellemi tevékenység illik). A Biblia: művelni, őrizni: a munka (testi + szellemi) az emberi élet része. Uralkodni : nem kizsákmányolás, hanem ókori értelemben: felelősen gondoskodni róla. 4,17: a munka elágazása munkamegosztás kialakulása A munkához, az élet minden területéhez bölcsesség kell. A bibliai bölcsesség philo-sophia. A bölcsesség tapasztalati: a nemzedékek továbbadják, ennek formája a közmondás (bölcsmondás). Ez közös kincs: nemzetközi és profán (nem szükséges hozzá isteni kijelentés, teológiai reflexió) önállóság, a tudományok autonómiája A teremtésről nemcsak a Gen 1-11 szól: Zsolt, Dt-Iz, Jób. A teremtésről szóló beszéd mindegyikben: Isten dicsérete. A teremtésről beszélni = az egészről beszélni = Istenről beszélni. Ha Isten a teremtő, akkor minden a kezében van mindennek célhoz kell érnie univerzalizmus (egyetemesség). Ezt ritkán fogalmazzák meg, de mindennek a hátterében ez áll: (Gen 12,1-3; 148. zsoltár, Isten a népek által bünteti Izraelt, Kürosz Jahve felkentje, apokaliptika, Dt-Iz: én vagyok az első és az utolsó, vö. Jel 1,11) 15

16 8. TÉTEL: AZ ÁLDÁS Isten szabadítása: különleges történet egy csoporttal (választott nép) Isten áldása a Teremtő munkálkodása: minden élőlényre kiterjed (tehát a választottak is rászorulnak, a körbe ők is beletartoznak. 1. Az áldás természete Nem rendkívüli esemény, hanem tartós folyamat: Isten csöndes, észrevétlen munkálkodása a hétköznapokban (gyermeket ajándékoz, a munkát sikerre viszi). Az áldás teszi lehetővé, hogy az ember Istennel élő kapcsolatban töltse egész életét. 2. Áldás az Ósz-i könyvekben Pentateuchus: szabadítás leírása, de az őstörténet és a Dt áldásai keretezik Történeti könyvek: fő témájuk (szabadítás és ítélet) két állandó intézménnyel van kapcsolatban: a királyság és a kultusz (mindkettő áldásközvetítő) Próféták: fő témájuk az ítélethirdetés, az áldás (ritkán) az üdvleírásokban jelenik meg Zsoltárok: a szabadítás és az áldás szinte minden fajta zsoltárban ötvöződik Jób: egészen áthatja, Izraelen kívül játszódik áldás egyetemessége Bölcsességi irodalom: a Teremtőt magasztalja (nincs szó a választott nép történetéről) Isten szabadító és áldó munkássága az Ósz-ben egyenlő súllyal szerepel. AZ ÁLDÁS TÖRTÉNETE 1. Ősatyák A család közösségében történik, az áldást az apa adja. Szerkezete: Izsák áldása: 1. az apa felszólítása vagy a fiú kérése 2. a megáldandó személy azonosítása vagy megnevezése 3. az áldásmondó megerősítése étellel-itallal 4. a fiú odalépése apjához és megérintése 5. az áldásmondás Hatása: vertikális (termékenység: Ábrahám köre) horizontális (együttélés, jószág szaporodása: Jákob és Ézsau) salom (béke: József) A föld megáldása a nomád életben még nem játszik szerepet (de ígérete igen) 2. A történelemben Gen 12,1-3: az Ábrahámnak szóló áldás Izrael népének szóló áldásígéretté válik Num 22-24: Bileám áldása: megátkozás helyett Izrael jövendő boldogságát ecseteli az áldás, mint az ígéret egy állapotra utal. Az áldásígéret végigvonul az Ósz-n, különösen az apokaliptikában válik jelentőssé. 3. A Deuteronomiumban Uralkodó fogalom. A letelepedés kapujában a föld megáldása (a manna megszűnik). A szabadítás kenyere helyett ettől fogva az áldás kenyerét eszik. Küzdelem a Baál-kultusz ellen azért, hogy Jahvét elismerjék áldás (föld, termékenység) Istenének is. Oz 2,10: Baállal a termékenységet, érlelődést is adó Jahvét (és nem a történelem urát) állítja szembe. Dt 26: a zsengék felajánlásakor a történelmi credo-t mondják el (szabadítás + áldás). Az áldásnak immár feltétele van, az engedelmesség. Szembeállítják az átok lehetőségével. 4. A letelepült élet intézményei A királyság és a kultusz. Mindkettőben közös céljuk: az ország jólétének, biztonságának biztosítása jellegük: az állandó munkásságnak megfelel állandó (= örökletes) jellegük, amelyet a felkenés, felszentelés fejez ki.

a.) Hogyan került a királyság Isten állandó munkásságával összefüggésbe? ez is egyetemes, mint az áldás: az apa családon belüli szerepe testesül meg benne szakrális jellegű (minden keleti király valamilyen kapcsolatban áll istenével): a korai idők családfőjének kultikus közvetítő szerepéből ered képviseli a népet és felel a jólétéért (az áldás hatásáért) b.) Áldás a kultuszban A letelepült életben az áldás a központja. Ld. földműves ünnepek átvétele. A szent helyen és szent időben adott áldás nagy jelentőségűvé vált: családjukra, házukra, munkájukra az istentiszteletből vették az áldást. Ebben az ige és a cselekvés összefonódott ( szentségi jelleg). 5. A fogságtól A szabadítás és az ítélethirdetés idején kevés szó esik áldásról. De amint a pusztai vándorlás végén (Bileám), úgy az ítélet után is meghatározó szerepe van. A próféták beszélnek a jövendő üdvállapotról (a távoli jövőbe vetítve). Ezek a fogságtól kezdve megsokasodnak. Jeremiás a föld vásárlásával csak a minimumot hirdeti: az élet megy tovább. Dt-Iz (54-55) és Trito-Iz: az ígéret nem a győzelmes állam helyreállításáról, hanem az áldásról (felvirágzás) szól. A messiási jövendölések: a jövendő királyban (Dávid sarja) áldott lesz az ország. A Messiás nem hódító (politikai vezető), hanem áldásközvetítő (nem küzdelem, hanem születés által lesz király, születése már az idők teljességének kezdetét jelenti). Apokaliptika: a katasztrófa után egyetemes áldás az egész világon. Megszűnik a népek megosztottsága, helyreáll az őstörténet békéje minden élőlény számára. 6. Jób könyve A fogság utáni teológia fő kérdése az áldás problémája (73. zsoltár, Jób): hogyan fér össze az istentiszteleten kapott áldás az élet szenvedéseivel? A szokásos válasz: megtorlás-tan (a szenvedés a súlyos bűn jele), ld. több zsoltár az igazak és istentelenek sorsáról Jób: a tapasztalat nem ezt igazolja. A probléma gyökere a régi intézmények szétesése: a vallás egyéni elkötelezettségen alapul, nem védik a királyság és a nemzeti kultusz keretei az Istennek engedetlenek szerencséje megbotránkozást szül. Az áldás az életet térben és időben átfogja. Közösséget teremt nemcsak minden emberrel, de minden élőlénnyel. Istennek nemcsak az ember üdvösségére van gondja, hanem életének minden vonatkozására. 7. Az áldás fogalmának tágabb jelentése a.) Áldás béke. Ez is állapotot jelölő fogalom (salom), nincs köze a szabadítás aktusához: nem szabad a megmentés (soteria) fogalmát a salus-éval (üdvösség) összekeverni. A salom félreértése: a béke nincs háború (ez békekötéssel jön létre) béke = a közösség egész-sége, épsége: állapot, amely jelen van a közösségben. Hozzátartozik a jólét, egészség Az Ósz-ben nincs külön lelki béke. A salom nem áll ellentétben az érzéki gyönyörrel mindig egy közösségre és nem egyénre vonatkozik a közösség békéjének feltétele a béke Isten és ember között. Ha elszakadnak Istentől, vége a békének a béke a végidőben valósul meg egyetemesen (akkor helyreáll Istennel is a felborult béke). b.) Megőrzés, megtartás: veled leszek ígérete: az embert tartósan elkísérő bizonyosság. c.) Siker, virágzás, szerencse, boldogság: beletartoznak az áldás fogalmába. TEREMTÉS ÉS ÁLDÁS A VALLÁSTÖRTÉNETBEN ÉS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN A szabadítás: páratlan, egyszeri az áldás: egyetemes, állandó. A teremtésből fakad egyetemes jellegű. Az őstörténetnek számos párhuzama van a világ különböző vallásaiban. A Gen 1-11 motívumai szinte mind felbukkannak az elbeszélésekben öröm az egész emberiséggel közös elemeken. Amint az evan- 17

géliumok is a Krisztus-eseményt összekötik az előzményekkel (Mt: Izrael történetével, Lk az egész Ószgel, Jn az őstörténettel), a Gen 1-11 az Ósz-t a többi vallással. DE: az őstörténetet Izrael története elé helyezték: ezzel beépül abba, új jelentést kap: célja lesz. Az általános és az egyedi egyforma súlyt kap. Az áldással ugyanez történt: Egyetemessége látszik abból, hogy a háromféle áldás (test, föld, nyáj) minden vallásban megtalálható. Ennek megfelelően három nagy intézményt vett Isten áldó ereje alá: család, kultusz, királyság. A kultusz és a királyság a többi néppel rokon vonásokat tartalmaz. DE: új jelentést kapnak azzal, hogy betagolják Isten történeti munkásságába: a Gen 12,1-3 és Num 22-24 áldásait a történelemhez kötik a királyság idején a királyságot és a kultuszt kapcsolatba hozzák Isten történelmi munkásságával (credo, ünnepek historizálása, zsoltárok, királyok szabadító szerepe, kapcsolatuk a prófétákkal) a fogság után az áldást ismét összekötik a történelemmel (végidő) Egyszerre igaz, hogy az Ósz páratlan és hogy összekapcsolódik a többi vallással. 18

9. TÉTEL: BŰN, BÜNTETÉS ISTEN ÍTÉLETE BŰN ÉS BÜNTETÉS 1. A bűn fogalma az Ósz-ben Mind az Ósz, mind az Úsz beszél a bűnről, de más értelemben. 1. Ósz-i fogalmak: hatah: eltévelyedés, vétség, árulás; c awon: gaztett elkövetése, hibázás; pasa : hitszegés, árulás. Úsz: csak egy fogalmat használ: hamartia (bűn) 2. Az Ósz eleve feltételezi az ember botlását (ld. őstörténet), de szól az Istennel szembeni árulásról is. 2. Bűn az őstörténetben Mindenki téved, ez az ember számára éppoly korlát, mint a halál. De a bűn veszélyes: Isten és ember ellen tör, gátló, korlátozó, ezért valamit tenni kell ellene lelkiismeret törvény. A J bemutatja a bűn szerkezetét: Gen 3: Isten elleni vétek, Gen 4: ember elleni vétek; 9,20-27: szülők, tradíciók ellen, 6,1-4: kollektív vétek, amely nemzedékek romlását, katasztrófákat okoz. Ma külön fogalom a bűn (egyház) és a bűntény (társadalom): az Ósz-ben egy. Az embert fenyegető valóság (nem pusztán érthetetlen engedetlenség Istennel szemben. A bűnről való gondolkodás: a fenyegetettségről való beszéd). Isten reakciója: 1. a Gen 3-4-ben bíró (ld. Ádám pere ). 2. Az özönvíz történetében az ítélet mellett 8,21: az ember türelmes hordozása (nem torol meg mindent). 3. A bűn Isten népe történetében Különbség az általános bűn és a választottak bűne között: ez utóbbi a találkozások, a hűség fogadalmán alapul. (ld. Jeremiás: Bűn = elfelejteni; Dt: engedelmességre intés az engedetlenség Istentől elválaszt) Izrael tévelygései csak a történelemmel összefüggésben érthetők: maguk a tévelygések is történetiek, változók. Izrael történetében a bűn nem időtlen, fogalmi: kezdődik az aranyborjúval, innen jutnak el 587-ig. A Dt (az áldás az engedelmességtől függ) hangsúlyozza: lehetséges a csorbítatlan kapcsolat, Izrael történetének kezdete az volt. DtrG bemutatja a pusztuláshoz vezető folyamatot (= a bűnök történetét). Ezekiel viszont úgy látja: Izrael kezdettől fogva végig bűnös volt. 4. Bűn az egyes ember életében Erről nagyon különböző módon beszél az Ósz. Három szövegcsoport: a.) Gen 12-27: bűnről nem esik szó, Gen 37-50: a testvér elleni vétek a kiindulópont és a fő motívum. Családi körben történik: bűn büntetés helyett a bűn megbocsátás kapcsolatában. Itt a büntetést is szeretet veszi körül ( büntetni nincs a héberben) b.) Panasz- és dicsőítő zsoltárok A bűn magában hordja büntetését mágikus elképzelés helyébe az Isten büntet lép (de a régi képzet tovább él). A büntetés a lét csökkenése. A panaszzsoltárokban, amikor bocsánatért könyörögnek, a jólét viszszatérését is kérik (nincsen csak lelki megbocsátás). De a szenvedést nem mindig a bűn okozza: nincs minden panaszzsoltárban bocsánatkérés. c.) A fogság után Visszatér a régi képzet: ellenőrizhető megtorlás-tan (Péld késői rétege, Jób barátai). Jób könyve és a 73. zsoltár mutatja, hogy nem mindenki értett vele egyet. 5. Bűnbocsánat a.) Az Istennel való találkozásnak nem feltétlen velejárója a bűnbocsánat. b.) József novella: bűn és bocsánat ott lehetséges, ahol az emberek között történik valami ( absztrakt, egyéni bűntudat). A vétek közösségi: összeroppantja a shalom-ot, szenvedést okoz. A bocsánat nem automatikus (bűn, bevallás, bocsánat), hanem rendelt ideje van, s addig gyakran sok idő eltelik. c.) Iz 6,5: találkozás a Szenttel, ráébred tisztátalanságára. Ezt a kultikus megtisztítás orvosolja ( bűnbocsánat, amely konkrét bűnre vonatkozik). A megtisztítás és a bűnbocsánat a kultikus engesztelésben találkozik egymással. A bűn bevallása vezekléssel és áldozatbemutatással egészül ki. A bocsánatot a kultikus közvetítő, a pap szerzi meg. A kettő kölcsönhatásban van egymással, ld. 103., 51. zsoltár. A fogság után túlzott szerepet kap az engesztelési áldozat intézményesülés: csak közvetítéssel lehet bocsánatot nyerni. 19

AZ ÍTÉLETES PRÓFÉTASÁG 1. A prófétaság jelentősége Izraelben Másutt is létezett, de csak Izraelben fordult szemben tartósan a saját népével. A királyság ideje alatt a legfontosabb vallási jelenség. Csak e korszakkal összefüggésben vizsgálhatjuk: az előtte és utána következő korszakok közé kell helyeznünk önmagában is szakaszokra tagolódik vizsgálni kell kapcsolatát a kortörténettel (politika, gazdaság, kulturális, kultikus élet) A kérdés: mi történt a prófétaságon belül Isten és népe között? Az ítéletes prófécia: középső korszak. 1. Előzménye: Izraelt a szabadítás tette néppé, az Istentől elfordulás léte alapját veszélybe sodorta. Az ítélet: a szabadítás folytatása (a fenyegető veszély elhárítására). E szabadító cél már az aranyborjú történetében látható (Ex 32-34). Következménye a fogság. Újból felhangzik a szabadítás üzenete, a történelem a végső szabadítás felé tart. 2. Középenállása megmutatkozik formájában is: kétrészes (tény és következmény): jövendőt hirdet, ami a jelen állapotok következménye lesz. A pusztulás nem végzet, hanem Isten büntetése (a szabadítás érdekében). 3. Az ítéletes prófécia korszakát az üdvprófécia keretezi: a bírák korában (Debóra) és a monarchia kezdetén (Nátán) 587 után az ítéletes prófécia üdvpróféciává válik (Ez, Dt-Iz). 2. Az ítéletes prófécia szakaszai a.) Ámoszig Ámosztól tradícióbeli különbség a történeti könyvekben szerepel önálló hagyomány (csak ettől fogva írták le a tanítványok a próféták igehirdetését). tartalmi különbség a bűnökért az egyes személyek, főleg a királyok felelnek az egész nép felelős Izrael léte forog veszélyben (a szakrális királyság képzetének átértelmezése) A királyság alatt prófétizmus mozgalommá válik, Isten ítélete a nép felett feszültséget eredményez, nem lehet semmibe venni. Csúcsa: Jer 36. (Jojakim elégetteti Jeremiás könyvét) b.) Ámosz korától ismét két szakasz: 722-ig és 587-ig. Észak és Dél bámulatos egysége a prófétizmusban: kölcsönös hatások (Ámosz Északon működik, Jeremiásra Ózeás hat, Mikeás közelebb áll Ámoszhoz, mint Izajáshoz, stb.) c.) Az 587-es katasztrófa korához közeledve a prófétai ige már nem választható el a prófétai sorstól: Jeremiás, Ezekiel. A próféta élete is a prófétizmus részévé válik. Folytatása: Ebed Jahve, Jézus. Az evangéliumok felépítése Jeremiáshoz hasonlít: ige ige a helyzettel, amelyben elhangzik a próféta passiója. 3. A prófécia Izrael életében A vádak az élet minden területére kiterjednek a.) Politika A korai időben: a király ellen, amiért megengedi a bálványimádást, vét az ősi jogrend ellen, Isten igéjét semmibe veszi. A vádakon kívül nem tesznek semmit a királlyal szemben (megjegyzem: Elizeus forradalmat szervezett! Cz.) Ámosznál és Mikeásnál hiányzik. Ózeás a vezetőket vádolja. Iz 2: a bálványimádás, az idegen szokások sértik Isten fenségét; 31: a politikába vetett vakmerő bizalom ellen Jer: a politikai döntéseket függetlenítik Isten akaratától b.) Szociális állapotok ostorozása Oka nem a nagy szociális érzékenység, hanem az ősi jogrend védelme (Náthán, Illés, Jeremiás templomi beszéde a dekalógus sorrendjében 7,1-15; Ámosz fő témája, Iz 5,1-7 a szőlőskertről). 20