BIBLIAISMERET. Általános koncepció. Célok és feladatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "BIBLIAISMERET. Általános koncepció. Célok és feladatok"

Átírás

1 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam BIBLIAISMERET Általános koncepció A bibliaismeret tantárgy tanterve az elsajátítandó ismeretanyagot év folyamán dolgozza fel. A négyéves képzés az anyag mennyisége miatt csak átfogó, és kevésbé részletes bibliatanulmányozást tesz lehetővé. Ezt kiegészítik a kereszténység alaptanításaival, valamint a keresztény teológia és hitgyakorlat főbb kérdéseivel foglalkozó tanulmányok. A levelező tagozat első sorban a tanulók önálló tanulását támogató oktatási forma. A kialakított konzultációs rendszerrel kívánjuk biztosítani a tananyag optimális tagolását, ezzel biztosítva az otthoni célzott tanulást. A javasolt tankönyvet is azért választottuk, mert szerkezete világos, magyarázata szemléletes. Jól érthető nyelvezete nagyban hozzájárul a fogalmak megértéséhez. A konzultációkon az alapvető fogalmak, eljárások magyarázatán túl, a témakör minimális ismereteit is megkapják a diákok. Lehetőség van arra is, hogy az otthon felmerült kérdésekre, problémára választ kapjanak. A felnőttoktatás tanórai keretei között csak a középszintű követelményeket tanítjuk. Célok és feladatok - A bibliaismeret című tantárgy tanításának célja a teljes ó- és újszövetségi Szentírás tartalmának, valamint az egyén, a család és a társadalom más csoportjai, a nemzet, és az egész emberiség számára szóló üzeneteinek megismertetése. A tantárgy célja, hogy a bibliai eseményeket történeti összefüggéseiben is megragadja, de mindenekelőtt segítse és erősítse olyan szilárd bibliai világnézet-világszemlélet kialakítását a tanulókban, amelyet a mindennapi élet döntéshelyzeteiben is sikerrel tudnak alkalmazni (felebaráti szeretet, egymás tisztelete, tolerancia a másság iránt stb.). - A Biblia az emberi lét nagy kérdéseire adott isteni válasz. A zsidó-keresztény kultúra a mai napig erős befolyást gyakorol a nemzetek történelmére, sorsára. A Tízparancsolat még ma is a nyugati civilizáció szellemi-erkölcsi alapját képezi, ezen alapulnak állami törvényeink. A tantárgy célja, hogy törvénytisztelő, család- és közösségcentrikus, kommunikatív, a társadalom polgári értékei iránt elkötelezett, azokat aktívan gyakorló személyek nevelését segítse elő. - A diákok amellett, hogy tényszerű, pontos ismereteket szereznek a Bibliáról, annak transzcendens, történeti, kulturális, filozófiai stb. aspektusairól, kívánatos, hogy megértsék annak személyre szabott üzeneteit, kijelentéseit. - A bibliaismeret célja, hogy megvizsgáljuk, mit mond a Biblia világunkról, hogyan jellemzi annak jelenlegi állapotát, s hogy ezekkel kapcsolatban milyen transzcendens jellegű kérdések és válaszok fogalmazódnak meg benne. Célunk azonban korántsem puszta elméleti oktatás: a bibliai világszemlélet arra is képessé teszi a befogadókat, hogy megszerzett ismereteiket a gyakorlati életben is hasznosítsák, világképük összhangban álljon mindennapi életvitelükkel. Törekszünk arra, hogy a diákok a Biblia üzeneteinek megismerése és elsajátítása által olyan pozitív életcélokkal tudjanak azonosulni, amelyek révén érett és értékes személyiségekké válnak, akik sikert érnek el családjukban, lakóhelyi- és munkaközösségükben, a társadalmi és gazdasági életben. Fontos célnak tekintjük, hogy a tanulók ne idegenedjenek el a mindennapi gyakorlati élettől, ne legyenek üres vallásos tradíciók hordozói, életük ne váljon szét egy keresztényi és egy világi gondolkozásra és viselkedésre, hanem az iskolát keresztény gondolkodású, kreatív emberekként hagyják el, akikre a társadalom is tud építeni.

2 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam Fejlesztési követelmények - A bibliaismeret tantárgy fontos szerepet játszik az ismeretszerzési- és feldolgozási képesség kialakításában. Szükséges, hogy a tanulók ismereteket szerezzenek a bibliai időkről, saját szűkebb és tágabb környezetükről, tudják azt értelmezni, és válaszoljanak arra megfelelő erkölcsi norma kialakításával. Fontos, hogy az ismereteket önállóan is értelmezzék, belőlük következtetéseket tudjanak levonni. Sajátítsák el a diákok a lexikonok, kézikönyvek, térképek használatának képességét, a Biblia könyveinek ismeretét. A különböző információk feldolgozása során képesek legyenek véleménynyilvánításra, következtetések és tanulságok levonására. Ismerjék fel a folyamatosságot a történelmi korok között a teremtéstől kezdve az apokaliptikus időkig, azok kiemelkedő, meghatározó fordulópontjait, eseményeit és karizmatikus személyiségeit. A tananyag feldolgozása során ismerjék meg azokat az elemzési, értelmezési szempontokat, értékrendeket, amelyek alapján képesek lesznek kialakítani véleményüket személyekről, helyzetekről, eseményekről, intézményekről. - A bibliaismereti oktatásnak szerepe van abban is, hogy a tanulók gyakorlatot szerezzenek a szóbeli közlés területén, történetek elbeszélésében, a gimnáziumi években a retorika területén szónoklat, prédikálási képesség elsajátításában. Legyenek képesek rövid beszámolót, vázlatot, tudósítást írni a környezetükben zajló eseményekről biblikus szemléletmód alkalmazásával. Tankönyvek - Károli Gáspár: Biblia, Magyar Bibliatársulat, Bibliai Enciklopédia A Biblia földje és kora, népei és hősei, tanításai és üzenetei. Magyar Könyvklub, Bibliai Enciklopédia A Biblia alakjai, népei államai, tájai. Magyar Könyvklub, Yohanan A. és Michael Avi-Y.: Bibliai Atlasz. (Carta Jeruzsálem) Szent Pál Akadémia, 1999 Kötelező és ajánlott irodalom - Derek Prince: A kereszténység hat alaptanítása. Hit Gyülekezete, Derek Prince: Tanulmányok (Atyaság, A böjtről, Házasság-szövetség, Megbocsátás, A bővölködésről, Az életcél) Hit Gyülekezete, Kenneth E. Hagin: Bibliai hit. Hit Gyülekezete, Paul Yonggi Cho: Ima. Kulcs az ébredéshez. Hit Gyülekezete, Paul Yonggi Cho: Szent Lélek, Támogató útitárs. Hit Gyülekezete, Rodney M. Howard-Browne: Isten érintése. Hit Gyülekezete, Benny Hinn: Jó reggelt, Szent Lélek. Hit Gyülekezete, Hit Gyülekezete Sajtóosztálya: Szemelvények a Hit Gyülekezete történetéből Az első 0 év - Hit Gyülekezete, Hit Gyülekezete: Új Exodus. Teológiai és hitéleti folyóirat

3 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam BIBLIAISMERET ESTI MUNKAREND 9. ÉVFOLYAM Évi óraszám: 7 Témakörök Tartalmak Óraszám Mózes első könyve A teremtés A bűnbeesés Káin és Ábel A lelkiismereti kor az özönvízig Az özönvíz A népek eredete A Bábel tornya Ábrahám elhivatása és élete Az Ábrahámnak adott áldások és ezek feltételei Izsák élete Jákob élete József és testvérei Jákob próféciái Jób könyve Az egyiptomi fogság 6 Mózes második könyve 10. ÉVFOLYAM Évi óraszám: 7 Mózes felemelkedése és a kivonulás Egyiptomból A Tízparancsolat Az aranyborjú Összesen: 7 Témakörök Tartalmak Óraszám Mózes második könyve Józsué könyve Bírák Mózes felemelkedése és a kivonulás Egyiptomból A Tízparancsolat Az aranyborjú A Szent Sátor részletei Józsué elfoglalja az országot Az ország felosztása A bírák korának általános jellemzése Debóra és Bárák Gedeon Sámson A hanyatlás 1 6 Sámuel Saul Sámuel életének első ideje A nép királyt kér Saul kiválasztása Saul élete, hibái

4 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam Dávid és a zsoltárok Dávid kiválasztása és felkenése Dávid felemelkedése Dávid üldözései Dávid száműzetése és Saul bukása Dávid királyságának kezdete A jeruzsálemi istentisztelet megalapítása Dávid sátrának jelentősége, a zsoltárok születése Dávid sikerei és bűne Dávid újabb üldöztetései Dávid népszámlálása és a Templom megalapítása A Zsoltárok könyve 9 Összesen: ÉVFOLYAM Évi óraszám: 7 Témakörök Tartalmak Óraszám Izrael királyságának története Júda királyságának története Helyreállítás Salamon története, bukásának következményei, az ország kettészakadása A nagy erkölcsi romlás Illés próféta Elizeus és Jéhu ideje A két Joás király ideje, a szír pusztítások Uzziás király ideje Az asszír fogság kezdete Ésaiás próféciái Ezékiás Ésaiás utolsó próféciái Manasse és Jósiás király Jeremiás próféciái Jósiás király idejében A babilóni fogságravitel első hulláma A fogságravitel második hulláma Sedékiás pártütése Jeruzsálem két éves ostromának időszaka Jeruzsálem eleste Ezékiel próféciái Jeruzsálem eleste után A babilóni fogság vége Hazatérés és a Templom újjáépítése Ezsdrás és Nehémiás 6 Összesen: 7

5 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam 1. ÉVFOLYAM Évi óraszám: 7 Témakörök Tartalmak Óraszám Jézus élete és szolgálata Apostolok cselekedete Pálig Pál élete, szolgálata és levelei Az első évszázad utolsó évtizedei Jézus születése, életének első időszaka Tevékenységének kezdete Jézus korai júdeai és galileai tevékenysége Az ún. első galileai szolgálat A hegyi beszéd A második galileai szolgálat A harmadik galileai szolgálat A felmenetel Jeruzsálembe A pereai szolgálat és a visszatérés Jeruzsálembe A pészach ünnepe és az utolsó vacsora Jézus szenvedése, halála és feltámadása Az apostolok cselekedetei Jeruzsálemben Az első pogányok megtérése Pál első missziós útja Pál második missziós útja Pál Efezoszban Korinthosziakhoz írt 1. levél Korinthosziakhoz írt. levél Pál újra Görögországban. A Rómaiakhoz írt levél Pál fogsága és útja Rómába A római fogságból írt levelek A zsidókeresztény levelek Pál pásztori levelei A két főapostoli végrendelet-levél Júdás és János levelei János apostol jelenéseinek könyve Összesen: BIBLIAISMERET LEVEZLEZŐ MUNKAREND A konzultációs órákon az adott témakör otthoni, önálló megtanulásához adunk segítséget. A megtanulandó tananyaghoz vázlatot kapnak a diákok, az alapvető fogalmak, eljárások ismertetése, magyarázata mellett. Minden tanévben, az év során négy házi dolgozat elkészítése az otthoni, önálló gyakorlást szolgálja. Érdemjegyet ezekre a munkákra nem kapnak a diákok, de elkészítésük, beadásuk határidőre kötelező. Az önálló tanuláshoz ajánlott tankönyvek: Károli Gáspár: Biblia, Magyar Bibliatársulat, 199; Yohanan A. és Michael Avi-Y.: Bibliai Atlasz. (Carta Jeruzsálem) Szent Pál Akadémia, 1999 A számonkérések formája minden vizsgán írásbeli. Konzultációs témakörök A tananyag tartalom minden témakör esetén a fent részletezett tantervben írtakkal azonos.

6 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam 9. ÉVFOLYAM Összesen 10 konzultáció, konzultációnként 1 óra 1./ Mózes 1. könyve; A teremtés története - A 6 napos teremtés - Az ember teremtése - Az ember teremtésének céljai Elolvasni: 1.Mózes 1-; 1.Mózes -./ A bűnbeesés - A kísértés folyamata - A bűnbeesés és következményei - Káin és Ábel története és tanulságai Elolvasni: 1.Mózes -6./ A lelkiismeret kora - Ádám leszármazottai, családfák - A lelkiismereti kor általános jellemzői Elolvasni: 1.Mózes 6-9./ Az özönvíz - Az özönvíz oka - Az özönvíz lefolyása - Noé és családja Elolvasni: 1.Mózes / Bábel, a nemzetek eredete - A világ az özönvíz után - Bábel, Nimród - A nemzetek Elolvasni: 1.Mózes / Ábrahám története - Ábrahám elhívása - Ábrahám és Lót - Ismael - Szodoma és Gomorra Elolvasni: 1.Mózes / Izsák; Jákob - Izsák születése, hit - Ábrahám áldozata - Jákób és Ézsau - Jákób története Elolvasni: 1.Mózes / József - József álmai

7 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam - József Egyiptomban - József és testvérei - A történet messianisztikus jelentése Elolvasni:.Mózes 1-9./ Mózes. könyve; Izrael Egyiptomban - Az egyiptomi fogság - A szabadítás és a szabadító jelentősége Elolvasni:.Mózes / Mózes története, a 10 csapás, az exodus - Mózes elhívása - A 10 csapás - Kivonulás Egyiptomból A továbbhaladás feltételei Ismerje az ember teremtésének céljait, a bűnbeesés folyamatát és következményeit. Ismerje Káin és Ábel történetét és tanulságait. Mutassa be Ábrahámot, mint a hit atyját és Isten barátját. Ismerje fel a párhuzamot Izsák feláldozása és Jézus Krisztus áldozata között. Tudja, hogy milyen messiási előképek szerepelnek József történetében. Ismerje a tíz csapást és a páskabárányt mint Jézus Krisztusra utaló előképet. Ismerje a tízparancsolatot és tudja elemezni az Újszövetség szemszögéből. 10. ÉVFOLYAM Összesen 10 konzultáció, konzultációnként 1 óra 1./ Mózes. könyve: a 10 parancsolat és a törvény; az aranyborjú; Mózes sátra - A törvény szerepe - Az aranyborjú története - Mózes sátra Elolvasni:.Mózes 10-0;.Mózes 1-8; / Mózes. könyve; az áldozati rendszer - Az öt áldozat - Az ószövetségi istentisztelet Elolvasni:.Mózes -0./ Az ünnepek - A mózesi ünnepkör - Az ünnepek üdvtörténeti jelentése Elolvasni: Józsué könyve./ Józsué könyve - Az ország birtokba vételének állomásai, tanulságai - A föld felosztása - Józsué könyvének üzenete Elolvasni: Bírák könyve 1-8

8 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam./ Bírák könyve; a bírák kora; Gedeon - A bírák korának általános jellemzése - Gedeon története Elolvasni: Bírák / Sámson - Sámson története - Sámson bukása - A bukás tanulságai Elolvasni: 1. Sámuel / Sámuel 1. könyve; Sámuel élete - Sámuel születése - A helyreállítás - Izrael csatái Elolvasni: 1.Sámuel / Saul élete - A királyság intézménye Izraelben - Saul elhívása - Saul hibái Elolvasni: 1.Sámuel 16-.Sámuel 9./ Sámuel. könyve; Dávid története - Dávid elhívása - Dávid személye - Dávid üldöztetései Elolvasni: Zsoltárok / Zsoltárok - A zsoltárok könyvei - A zsoltárok jellemzői - A zsoltárok csoportosítása A továbbhaladás feltételei Ismerje a Szent Sátor berendezéseit és annak szimbolikáját. Ismerje a honfoglalás főbb eseményeit (Átkelés a Jordánon, Jerikó és Ai ostroma, Ákán bűne és a gibeoniták csalárdsága.) Ismerje Gedeon és Sámson életének és munkásságának tanulságait, valamint a bírák korának jellemzőit. Tudja ismertetni Dávid királyságának történetét. Ismerje a zsoltárok keletkezésének körülményeit, szerepüket az Istentiszteletben. 11. ÉVFOLYAM Összesen 10 konzultáció, konzultációnként 1 óra 1./ Királyok 1. és. könyve, Salamon - Salamon király - Salamon dicsőséges uralkodása

9 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam - Salamon hibái és bukása Elolvasni: 1.Királyok1-17./ Az ország kettészakadása, a két királyság kora - Roboám és Jeroboám története - A bétheli és a dáni oltár - Júda és Izrael királyságok jellemzői Elolvasni: 1.Királyok 17 -.Királyok1./ Illés és Elizeus - Illés csodái - Elizeus csodái - A prófétai szolgálat jellemzői Elolvasni:.Királyok16-.0./ Az asszír fogság - Az asszírok - Az asszír fogságravitel okai - Júda királysága Elolvasni:.Királyok-; Jeremiás./ A babiloni fogság - A babiloni birodalom - A babiloni fogság okai - A babiloni fogságravitel szakaszai Elolvasni: Ezsdrás könyve 6./ Ezsdrás könyve - A hazatérés - A templom felépítése - Tanulságok Elolvasni: Nehémiás könyve 7./ Nehémiás könyve - Nehémiás hazatérése - A fal építése - A helyreállítás szellemi törvényei Elolvasni: Dániel könyve 8./ Próféták a babiloni fogság korában, Dániel - Élet a babiloni fogságban - Dániel próféta története - Fontosabb próféciák Elolvasni: Jeremiás könyve, 9./ Jeremiás próféta - Jeremiás elhívása - Jeremiás próbái

10 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam - Fontosabb próféciák Elolvasni: Ezékiel könyve 10./ Ezékiel próféta - Ezékiel elhívása - Prófétai jelek - Fontosabb próféciák A továbbhaladás feltételei Ismerje Salamon királyságának történetét. Tudja a kettészakadt királyság - Izrael és Júda főbb történéseit. Legyen tisztában Illés és Elizeus próféták tevékenységével, és Izrael és Júda fogságbavitelének történetével. Ismerje a hazatérés történetét: Ezsdrás és Nehémiás tevékenységét. Ismerje a nagy próféták (Jeremiás, Ezékiel és Dániel) tevékenységét és üzenetük lényegét. Ismerje a főbb messiási próféciákat, és azok beteljesedését, valamint a nemzetekre és Izraelre vonatkozó utolsó időkről szóló próféciákat. 1. ÉVFOLYAM Összesen 9 konzultáció, konzultációnként 1 óra 1./ Új Szövetség, Evangéliumok - Az Új Szövetség jellemzése - Az evangéliumok jellemzői - Az új szövetségi könyvek keletkezése Elolvasni: Lukács 1-./ Keresztelő János élete és szolgálata - Keresztelő János születése - Keresztelő János szolgálata - Megtérés és keresztség Elolvasni: Lukács -./ Jézus élete és szolgálata - Jézus születése - Jézus gyerekkora - Jézus csodái - A szolgálat jellemzői Elolvasni: Máté-7;1; János evangéliuma./ Jézus tanításai - A Hegyi beszéd - Példázatok Isten országáról - A Törvény és az Új Szövetség Elolvasni: Máté1-8;Lukács-; János18-1./ A megváltás: Jézus áldozata, halála, feltámadása - A megváltás jelentősége - Jézus halála

11 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam - A feltámadás Elolvasni: Apostolok Cselekedetei 6./ Az apostolok cselekedetei - A jeruzsálemi gyülekezet - Péter apostol - Pál apostol elhívása - A missziós utak Elolvasni: Pál apostol levele a Rómabeliekhez; Pál apostol 1. és. levele a Korinthoszbeliekhez 7./ Apostoli levelek 1 - A Rómabeliekhez írt levél elemzése - A Korinthoszbeliekhez írt levél elemzése Elolvasni: Pál apostol levele az Efézoszbeliekhez, Zsidókhoz írt levél 8./ Apostoli levelek - Az Efézoszbeliekhez írt levél elemzése - A Zsidókhoz írt levél elemzése Elolvasni: Jelenések könyve 9./ Jelenések könyve - A hét gyülekezet - A csapások - Az Új Jeruzsálem - Új ég és új Föld A továbbhaladás feltételei Keresztelő János életének és munkásságának ismerete. Ismerje Jézus Krisztus földi életének eseményeit. Ismerje főbb tanításait (hegyi beszéd, megbocsátás, imádkozás, tanítványság, Jézus követése, Isten országáról szóló példázatok), és tudja vonatkoztatni azokat a keresztény hívő életére. Legyen tisztában Jézus Krisztus helyettesítő és engesztelő áldozatának jelentőségével. Legyen tisztában a Pünkösd eseményének jelentőségével. Ismerje Pál apostol életútját és szolgálatának jelentőségét. Ismerje Pál apostol levelei közül rómaiakhoz, korinthusiakhoz, efézosziakhoz, valamint a Zsidókhoz írt levél tartalmát és főbb üzeneteit Tudja értelmezni a hét gyülekezetnek adott üzeneteket. Legyen tisztában az utolsó idők eseményeivel (Antikrisztus uralma, Krisztus visszajövetele, az ezeréves királyság és az örökkévalóság). Bibliaismeret, mint választott érettségi tárgy A Bibliaismeret tantárgyból érettségi felkészítést is végzünk. Azoknak a tanulóknak, akik ezt a tárgyat választják a 11. és 1. évfolyamon konzultációkat tartunk a levelező munkarendben. 11. évfolyamon 10- szer órát, 1. évfolyamon 9-szer órát. A diákok tanév elején a tanár által készített jegyzetet kapnak, amely tartalmazza a felkészülés tematikáját, tananyagát, az egyes konzultációkra kijelölt anyagot, a felkészülést segítő kérdéssort. A konzultációra az előre kapott szempontok alapján már felkészülten jönnek a diákok, az órán a téma megvitatása zajlik.

12 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam A 11. évfolyam témái 1. Teremtés és a lelkiismereti kor. A pátriárkák élete és kora. Az exodus és a törvény. A honfoglalás és a bírák kora. A királyság kora 6. A babiloni fogság 7. A költészeti könyvek 8. Az ószövetségi zsidóság és nemzetek története 9. Az Úr ünnepei 10.Rendszerezés:Ószövetség A 1. évfolyam témái: 1. Az Evangéliumok. Az Apostolok cselekedetei. Az újszövetségi levelek.. A Jelenések könyve -6. A kereszténység alaptanításai 7. Rendszerezés:Újszövetség 8. A keresztény erkölcsi élet etika 9. Összefoglalás,készülés az érettségire A konzultációk részletes tartalma az esti oktatásnál részletezettel azonos A kimeneti követelmények lefedik a középszintű érettségi követelményeket. Részletes vizsgakövetelmények BIBLIAISMERET 1. Ószövetség 1.1. Teremtés és a lelkiismereti kor A világ és az ember teremtése. A bűnbeesés Ismerje az ember teremtésének céljait, a bűnbeesés folyamatát és következményeit. Ismerje Káin és Ábel történetét és tanulságait. Az özönvíz és a nemzetek eredete 1.. A pátriárkák élete és kora A pátriárkák történetei:ábrahám, Izsák, Jákob, József Mutassa be Ábrahámot, mint a hit atyját és Istenbarátját. Ismerje fel a párhuzamot Izsák feláldozása és Jézus Krisztus áldozata között. Tudja, hogy milyen messiási előképek szerepelnek József történetében. 1.. Az exodus és a törvény Mózes élete és szolgálata Ismerje a tíz csapást és a páskabárányt mint Jézus Krisztusra utaló előképet. Pusztai vándorlás és a szövetségkötés Ismerje a tízparancsolatot és tudja elemezni az Újszövetség szemszögéből.ismerje a Szent Sátor berendezéseit és annak szimbolikáját. 1.. A honfoglalás és a bírák kora Ismerje a honfoglalás főbb eseményeit (Átkelés a Jordánon, Jerikó és Ai ostroma, Ákán bűne és a gibeoniták csalárdsága.) Ismerje Gedeon és Sámson életének és munkásságának tanulságait, valamint a bírák korának jellemzőit. 1.. A királyság kora A királyság kialakulása Dávid és Salamon királysága A kettészakadt királyság - Izrael és Júda Illés és Elizeus próféták tevékenysége

13 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam 1.6. A babiloni fogság Izrael és Júda fogságba vitelének története. Eszter története A hazatérés: Ezsdrás és Nehémiás tevékenysége 1.7. A költészeti könyvek Ismerje a Biblia költészeti könyveinek összességét, azok szerzőit és főbb üzeneteit. Ismerje a zsoltárok keletkezésének körülményeit, szerepüket az istentiszteletben 1.8. A próféták Ismerje a nagy próféták (Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel és Dániel) tevékenységét és üzenetük lényegét. Ismerje a főbb messiási próféciákat, és azok beteljesedését, valamint a nemzetekre és Izraelre vonatkozó utolsó időkről szóló próféciákat.. Alapvető ószövetségi bevezetéstudományi ismeretek A Biblia keletkezése, az ószövetség könyveinek keletkezése és felosztása: történeti, költészeti és prófétai. Újszövetség.1. Az Evangéliumok Keresztelő János élete és munkássága Jézus Krisztus földi életének eseményei, tanítása. Ismerje főbb tanításait (hegyi beszéd, megbocsátás, imádkozás, tanítványság, Jézus követése, Isten országáról szóló példázatok), és tudja vonatkoztatni azokat a keresztény hívő életre. Az apostolok elhívása Legyen tisztában Jézus Krisztus helyettesítő és engesztelő áldozatának jelentőségével... Az Apostolok cselekedetei A Szent Lélek kiáradása Legyen tisztában a Pünkösd eseményének jelentőségével. Ismerje Pál apostol életútját és szolgálatának jelentőségét... Az újszövetségi levelek Ismerje Pál apostol levelei közül rómaiakhoz, korinthusiakhoz, efézusiakhoz, valamint a Zsidókhoz írt levél tartalmát és főbb üzeneteit... A Jelenések könyve Tudja értelmezni a hét gyülekezetnek adott üzeneteket. Legyen tisztában az utolsó idők eseményeivel (Antikrisztus uralma, Krisztus visszajövetele, az ezeréves királyság és az örökkévalóság). KORTÖRTÉNETI HÁTTÉR. Alapvető újszövetségi bevezetéstudományi ismeretek Az evangéliumok és az apostolok cselekedetei keletkezésének története és célja. A jelenések könyv keletkezésének és szerzőjének bemutatása. Kortörténeti ismeretek.1. Az ószövetségi zsidóság és nemzetek története A zsidó nép eredete, pátriárkák, egyiptomi fogság és honfoglalás. Királyság kora, Izrael és Júda. Az asszír és a babiloni fogság, a helyreállítás és a diaszpóra... A korai egyház története Jézus és az apostolok korának történeti háttere: az intertestamentális kor. Tudja ismertetni a jeruzsálemi gyülekezet történetét és üldöztetését. Tudja bemutatni a kereszténység elterjedésének főbb állomásait és jelentősebb gyülekezeteit. FUNDAMENTÁLIS TEOLÓGIA. A kereszténység alaptanításai.1. A megtérés Legyen tisztában a megtérés szó görög és héber jelentésével. Tudjon mondani bibliai példákat a megtérésre... A bibliai hit Ismerje a hit bibliai meghatározását, Jézus tanítását a hitről... A keresztségek Legyen tisztában a vízkeresztség szellemi tartalmával, ószövetségi előképeivel, és tudjon példákat mondani az újszövetségi könyvekből. Ismerje a Szent Szellem

14 Helyi tanterv Bibliaismeret 9 1. évfolyam gyümölcseit és ajándékait és Jézusnak a Szent Szellemről mondott ígéreteit. Tudjon példákat mondani a Szent Szellemmel való megkeresztelkedésre... A kézrátevés Ismerje a kézrátevés szellemi jelentőségét, és tudjon megnevezni ó- és újszövetségi példákat... A halottak feltámadása Ismerje a halottak feltámadásának szakaszait és az azokra utaló bibliai próféciákat..6. Az örök ítélet Ismerje az isteni ítélet elveit, és tudjon megnevezni néhány történelmi ítéletet, valamint ismerje a jövőben megvalósuló ítéleteket. BIBLIAI ÜNNEPEK 6. Az Úr ünnepei Páska ünnepe Kovásztalan kenyerek ünnepe Első zsengék ünnepe Hetek ünnepe Kürtzengés ünnepe Engesztelés napja Sátorok ünnepe A KERESZTÉNY ERKÖLCSI ÉLET - ETIKA 7. A keresztény erkölcsi élet - etika Erkölcs, erkölcsi döntés, etika fogalma. Az erkölcs keresztény megítélése a bűn és a kegyelem fényében. A belső törvény: a lelkiismeret. Tolerancia és megalkuvás. A keresztény etika normái a családi élet, a munka és a társadalmi élet területén. A Tízparancsolat etikai üzenete. Kompetenciák Az vizsgázónak képesnek kell lennie arra, hogy a Bibliát ne csak olvassa, hanem bizonyos témák szerint tanulmányozza is; el kell tehát sajátítania az ún. szisztematikus olvasás képességét. Képesnek kell lennie továbbá a leggyakrabban felmerülő bibliai témákkal kapcsolatban konkrét szöveghelyek, illetve bibliai történet idézésére, bibliai szöveg alapvető mondanivalójának kifejtésére. Képesnek kell lennie arra is, hogy bibliai eseményeket értelmezzen, azaz azoknak jelentést tulajdonítson; az Írás korokon túlmutató, a jelenre vagy akár önnön helyzetére vonatkoztatható tanulságait felismerje. Az ó- és újszövetségi szövegek ismeretében legyen képes arra, hogy a bibliai eseményeket a világtörténelemben elhelyezze; valamint arra is, hogy az ó- és újszövetséget egymásra vonatkoztatva is értelmezze: lássa be bizonyos szöveghelyek jelentésbeli párhuzamosságát. Képesnek kell lennie arra is, hogy etikai kérdéseket, mai problémákat elemezzen, ezekben foglaljon állást, véleményét indokolja.

BIBLIAISMERET TANTERV A GIMNÁZIUM ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A FELNŐTTOKTATÁS ESTI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATA RÉSZÉRE

BIBLIAISMERET TANTERV A GIMNÁZIUM ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A FELNŐTTOKTATÁS ESTI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATA RÉSZÉRE BIBLIAISMERET TANTERV A GIMNÁZIUM 9-1. ÉVFOLYAMAI SZÁMÁRA A FELNŐTTOKTATÁS ESTI ÉS LEVELEZŐ TAGOZATA RÉSZÉRE A bibliaismeret tanításának céljai... 1 Általános célok és feladatok... Fejlesztési követelmények...

Részletesebben

Célok és feladatok. Általános koncepció

Célok és feladatok. Általános koncepció HELYI TANTERV Bibliaismeret -. évfolyam Általános koncepció A bibliaismeret tantárgy tanterve az elsajátítandó ismeretanyagot a () év folyamán koncentrikus körökben dolgozza fel: ugyanazok a témák többször

Részletesebben

OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET!

OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! OKTATÁSI MINISZTER TERVEZET! Tárgy: az érettségi vizsga részletes követelményeiről szóló40/2002. (V. 24.) OM rendeletmódosításáról Budapest, 2006. február VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Megjelent a Kormány 256/2005.

Részletesebben

3.2.1. A BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM FELNŐTTOKTATÁSI TAGOZATÁNAK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

3.2.1. A BORNEMISZA PÉTER GIMNÁZIUM FELNŐTTOKTATÁSI TAGOZATÁNAK PEDAGÓGIAI PROGRAMJA TARTALOMJEGYZÉK 3.2.1. A Bornemisza Péter Gimnázium Felnőttoktatási Tagozatának PEDAGÓGIAI PROGRAMja... 1 3.2.2. A Felnőttoktatási tagozat helyi tanterve... 3 3.2.2.6.1. Bibliaismeret tanterv A gimnázium

Részletesebben

HELYI TANTERV Bibliaismeret 1-13. évfolyam

HELYI TANTERV Bibliaismeret 1-13. évfolyam HELYI TANTERV Bibliaismeret -. évfolyam Általános koncepció A bibliaismeret tantárgy tanterve az elsajátítandó ismeretanyagot a () év folyamán koncentrikus körökben dolgozza fel: ugyanazok a témák többször

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

Tananyagok az írásbeli és a szóbeli teológiai záróvizsgára való felkészüléshez

Tananyagok az írásbeli és a szóbeli teológiai záróvizsgára való felkészüléshez Tananyagok az írásbeli és a szóbeli teológiai záróvizsgára való felkészüléshez Az írásbeli vizsga feladatai a tárgyak teljes tananyagát felölelik. Felhívjuk a figyelmet, hogy a főiskolai és az osztatlan

Részletesebben

ÁLTALÁNOS KONCEPCIÓ. Ennek általános koncepciója pedig a következő: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet

ÁLTALÁNOS KONCEPCIÓ. Ennek általános koncepciója pedig a következő: 110/2012. (VI. 4.) Korm. rendelet BIBLIAISMERET ÁLTALÁNOS KONCEPCIÓ... FEJLESZTÉSI KÖVETELMÉNYEK... ALSÓ TAGOZAT... 5. osztály... 5. osztály... 7. osztály... 8. osztály... 9 FELSŐ TAGOZAT... 0 5. osztály... 0 6. osztály... 7. osztály...

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete.

1. osztály. A tanév során tanult énekek közül 5 ifjúsági és 5 református énekeskönyvi ének ismerete. 1. osztály Külső jegyek alapján a református templom sajátosságainak felismerése. A bibliai teremtéstörténetének korosztályi szintű ismerete. Noé és a vízözön történetének ismerete. Az elveszett bárány

Részletesebben

Hittan érettségi tételek. A-tételek

Hittan érettségi tételek. A-tételek Hittan érettségi tételek Magyarországi Evangélikus Egyház 2018. február A-tételek Ószövetség 1. Mutassa be a teremtéstörténeteket, mint hitvallásokat! 2. Ismertesse a bűneset, Káin és Ábel, Nóé, valamint

Részletesebben

TANTERV HIT ÉS ERKÖLCSTAN HIT GYÜLEKEZETE ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-8. ÉVFOLYAM

TANTERV HIT ÉS ERKÖLCSTAN HIT GYÜLEKEZETE ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-8. ÉVFOLYAM TANTERV HIT ÉS ERKÖLCSTAN HIT GYÜLEKEZETE ÁLTALÁNOS ISKOLA -8. ÉVFOLYAM Általános koncepció A Hit Gyülekezete általános iskolai hit- és erkölcstan óráinak tanterve nem egyedül az egyház tagjainak gyermekeihez

Részletesebben

Biblia-olvasó kalauz. Szerkesztette: Deák Judit

Biblia-olvasó kalauz. Szerkesztette: Deák Judit Biblia-olvasó kalauz Szerkesztette: Deák Judit Hetednapi Adventista Egyház Dunamelléki Egyházterület Budapest, 2011 Copyright Hetednapi Adventista Egyház, Dunamelléki Egyházterület Kiadja a Hetednapi Adventista

Részletesebben

Székely János: Bibliaismeret

Székely János: Bibliaismeret Székely János: Bibliaismeret Hittankönyv a középiskolák 9. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó 01. Mi a Biblia? Vedd, és olvasd! A Biblia isteni eredetének jelei Sugalmazás 02. A Szentírás Isten szava,

Részletesebben

TANTERV HIT ÉS ERKÖLCSTAN HIT GYÜLEKEZETE ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-8. ÉVFOLYAM

TANTERV HIT ÉS ERKÖLCSTAN HIT GYÜLEKEZETE ÁLTALÁNOS ISKOLA 1-8. ÉVFOLYAM TANTERV HIT ÉS ERKÖLCSTAN HIT GYÜLEKEZETE ÁLTALÁNOS ISKOLA -8. ÉVFOLYAM Általános koncepció A Hit Gyülekezete általános iskolai hit- és erkölcstan óráinak tanterve nem egyedül az egyház tagjainak gyermekeihez

Részletesebben

Hittan tanmenet 5. osztály

Hittan tanmenet 5. osztály Hittan tanmenet 5. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Könyvek Könyve című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél 1. I. Ószövetség Mi a Biblia? 2-3.

Részletesebben

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9.

2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR. MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. 2015. évi bibliaolvasó KÉSZÍTETTE: BERECZKI SÁNDOR MINDENKI TEMPLOMA GYÜLEKEZETE 1105 Budapest, Cserkesz u. 7-9. Kedves Olvasó! Sok szeretettel adjuk közre a 2015. évi bibliaolvasó útmutatót. A közösen

Részletesebben

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév

Messiási próféciák IV. évfolyam. I. félév Messiási próféciák IV. évfolyam I. félév Tematika: 1. Bevezetés: A messiási jövendölések fogalma, jellegzetességeik, tanulmányozásuk, haszna, jelentősége. Két alapvető messiási jövendölés: Az ősevangélium

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

10. évfolyam. Isten-én témakör 10 Én témakör 5 Emberi kapcsolataim témakör

10. évfolyam. Isten-én témakör 10 Én témakör 5 Emberi kapcsolataim témakör 10. évfolyam Órakeret: 72 óra Az éves óraszám felosztása: Isten-én témakör 10 Én témakör 5 Emberi kapcsolataim témakör 14 Egyház témakör 7 Társadalom témakör 7 Teremtett világ és tárgyi környezet témakör

Részletesebben

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum: 2011. 05. 12.

Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények. Azonosító kód: SZ2 Verzió: 4. Dátum: 2011. 05. 12. SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 1121 Budapest, Remete u. 16/A 1536 Budapest 114. Pf.: 253 E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-1/391-01-80; 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 Teológia alapszak

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

Osztályozó vizsga követelmények a Baár-Madas Református Gimnáziumban Református hit-és erkölcstanból

Osztályozó vizsga követelmények a Baár-Madas Református Gimnáziumban Református hit-és erkölcstanból Az osztályozó vizsgák rendje és tematikája Református hit-és erkölcstan tantárgyból 7-12. évfolyam A vizsga két részből áll: írásbeli és szóbeli részből. Az értékelés során mindkét vizsgarészt figyelembe

Részletesebben

SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. Web: / Intézményi azonosító: FI70788

SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A.   Web: / Intézményi azonosító: FI70788 SOLA SCRIPTURA Teológiai Főiskola 2051 Biatorbágy, Patak u. 34/A. E-mail: sola@sola.hu Web: www.sola.hu 06-20/379-6260 Intézményi azonosító: FI70788 Teológia alapszak képzési és kimeneti követelmények

Részletesebben

6.1 Teológia alapképzési szak

6.1 Teológia alapképzési szak 6.1 Teológia alapképzési szak Szakfelelős: Dr. Vankó Zsuzsanna (vanko.zsuzsa@sola.hu) tanszékvezető, főiskolai tanár. 6.1.1 Képzési és kimeneti követelmények Teológia szak (alapképzés) 1. Az alapképzési

Részletesebben

ELŐTANULMÁNYI REND SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA TEOLÓGIA SZAK (alapképzés) 2015/2016-os tanévtől kifutó

ELŐTANULMÁNYI REND SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA TEOLÓGIA SZAK (alapképzés) 2015/2016-os tanévtől kifutó KÓD 1 TANEGYSÉG OKTATÓ KREDI T A FELVÉTEL FELTÉTELE 2 SZÁMONKÉRÉS MEGJEGYZÉS TKÓ1 Genezis Dr. Reisinger János _ TKÓ2 Az Ószövetség világa Nagy Viktória Izrael története TKÓ3 Nagy prófétai könyvek 1. (Dániel)

Részletesebben

SSTF Teológia alapszak 2018/2019. Záróvizsga-tételek

SSTF Teológia alapszak 2018/2019. Záróvizsga-tételek SSTF Teológia alapszak 2018/2019 Záróvizsga-tételek I. BIBLIAI TÖRTÉNELEM I.1. Izrael története (7 tétel): BT-1. Az Ábrahámmal kötött szövetség: kronológia és lelki tanulságok - Ábrahám elhívásának időpontja,

Részletesebben

BIBLIAI FELADATTÁR. Ismertetõ

BIBLIAI FELADATTÁR. Ismertetõ Ismertetõ Ezen a CD-n egy olyan tanítási segédletet talál, amely fõként a felsõs (10-14 éves) gyermekek számára jól hasznosítható. Igyekszik átfogni a Biblia valamennyi eseménysorozatát. Az egyes témakörökhöz

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005

Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005 1. VIZSGALAP A vizsgalap a X. osztályban használt tankönyv: Nemes István, Római katolikus vallás. Tankönyv a X. osztály számára, Kolozsvár 2005 alapján készült. Célja: általános teológiai ismeretek felmutatása.

Részletesebben

ÖSSZESÍTETT TANTERV. mény. K 1 3 Dr. Csabai Tamás TKR11

ÖSSZESÍTETT TANTERV. mény. K 1 3 Dr. Csabai Tamás TKR11 SOLA SCRIPTURA TEOLÓGIAI FŐISKOLA 2051 Biatorbágy, Patak u. 4/A www.sola.hu; sola@sola.hu; 06-2/820-80; 06-20/79-6260 Intézményi azonosító: FI70788 TEOLÓGIA ALAPKÉPZÉS 2018/2019 ÖSSZESÍTETT TANTERV Kötelező

Részletesebben

Gödöllői Református Líceum Gimnázium

Gödöllői Református Líceum Gimnázium Gödöllői Református Líceum Gimnázium OM azonosító: 032575 : 2100 Gödöllő, Szabadság tér 9. /Fax: 28/410-298 E-mail: refliceum@gmail.com A Gödöllői Református Líceum Gimnázium felvételi tájékoztatója Bemutatkozás

Részletesebben

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és BIBLIAISMERET A Bibliaismeret alapvető feladata a Biblia igazságainak megismertetése, a Teremtő és Gondviselő Mennyei Atya bemutatása, és ezek alapján a gyerekek társaikhoz, családjukhoz és környezetükhöz

Részletesebben

A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem. 1.2 Kar Református Tanárképző Kar

A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem. 1.2 Kar Református Tanárképző Kar A tantárgy adatlapja 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Református Tanárképző Kar 1.3 Intézet Református Vallás- és Zenepedagógia 1.4 Szakterület

Részletesebben

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki

3. Csak egy nevet írj!(4p.) Mózes honfoglaló utóda: A 300 fős hadsereg vezére A megvakított bíra: Az ő botja virágzott ki HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: III. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám:91p. 2015. február 27 1. Sorold fel

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET

MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET MISKOLCI MAGISTER GIMNÁZIUM ETIKA TANMENET Készítette: Varga Enikő 1 EMBER-ÉS TÁRSADALOMISMERET, ETIKA Célok és feladatok Az etika oktatásának alapvető célja, hogy fogalmi kereteket nyújtson az emberi

Részletesebben

I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld!

I. Döntsd el, hogy igaz vagy hamis az állítás! A helyes választ aláhúzással jelöld! Tudásdepó Expressz - A könyvtári hálózat fejlesztése a Keményben az élethosszig tartó tanulás érdekében Kódszám: TÁMOP-3.2.4.A-11/1-2012-0043 Kedvezményezett: Békéscsabai Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési

Részletesebben

Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam

Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam Az osztályozó vizsgák tematikája református hittan tantárgyból 9-12. évfolyam Református hittanból a tanulónak szóbeli osztályozó vizsgán kell részt vennie. A szóbeli vizsga időtartama 20 perc. A vizsgázónak.

Részletesebben

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére

Bibliaismeret. Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére Bibliaismeret Helyi tanterv általános tantervű szakközépiskolai tanulócsoportok részére A tantárgy órakerete: Évfolyam Hetek száma Heti órakeret Évi órakeret 9. 36 1 36 10. 36 1 36 11. 36 1 36 12. 32 1

Részletesebben

JACOB ALLERHAND A ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE AZ ELSŐ SZENTÉLY PUSZTULÁSÁTÓL A TALMUD LEZÁRÁSÁIG BIBLIAI BEVEZETÉSSEL FORDÍTOTTA: LICHTMANN TAMÁS KALEF

JACOB ALLERHAND A ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE AZ ELSŐ SZENTÉLY PUSZTULÁSÁTÓL A TALMUD LEZÁRÁSÁIG BIBLIAI BEVEZETÉSSEL FORDÍTOTTA: LICHTMANN TAMÁS KALEF JACOB ALLERHAND A ZSIDÓSÁG TÖRTÉNETE AZ ELSŐ SZENTÉLY PUSZTULÁSÁTÓL A TALMUD LEZÁRÁSÁIG BIBLIAI BEVEZETÉSSEL FORDÍTOTTA: LICHTMANN TAMÁS KALEF MIOK BUDAPEST, 1988 Tartalomjegyzék Előszó (dr. Schőner A

Részletesebben

11. évfolyam. Isten-én témakör

11. évfolyam. Isten-én témakör 11. évfolyam Órakeret: 72 óra Az éves óraszám felosztása: Isten-én témakör Én témakör Emberi kapcsolataim témakör Egyház témakör Társadalom témakör Teremtett világ és tárgyi környezet témakör Világvallások,

Részletesebben

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk

A helyreállítás lelki ajándékai. Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk A helyreállítás lelki ajándékai Ahogy Isten helyreállítja a rendet közöttünk 0. Áttekintés Vezetés és szervezés ; Lelkek megkülönböztetése Démonok kiűzése Gyógyítás Hit 1. A vezetés / szervezés ajándéka

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I.

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Forduló: I. HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN A versenyző neve: Forduló: I. Osztály: 4. Az iskola kódja: H- Elért pontszám: Javította: Feladási határidő: Elérhető pontszám: 70p. 2015. január 9. 1. Fejtsd meg a

Részletesebben

Bibliaolvasó vezérfonal a évre

Bibliaolvasó vezérfonal a évre Bibliaolvasó vezérfonal a 2019. évre Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk Őáltala. (1Jn 4,9) KÖZÖS IMÁDSÁGAINK TÉMÁI AZ EGYES NAPOKRA

Részletesebben

Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok

Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok Hittan 250 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk e könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

Kétszakos osztatlan tanári mesterképzés

Kétszakos osztatlan tanári mesterképzés Kétszakos osztatlan tanári mesterképzés I. Tanári szakpárok: 1) Az Evangélikus Hittudományi Egyetem az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közös képzés keretében hittanár-nevelő tanár közismereti tanár szakpáros

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK PROF. DR. ALMÁSI TIBOR

PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK PROF. DR. ALMÁSI TIBOR PUBLIKÁCIÓS JEGYZÉK PROF. DR. ALMÁSI TIBOR 1. Önálló kötetek (könyvek): (1978): Újszövetségi görög nyelvtan I. Budapest, BTA, 102 p., HNAE 4314. sz. (1990): Bibliai kérdések és válaszok Debrecen, GyuRó

Részletesebben

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok Hittan 275 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk a könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet és javaslataidat.

Részletesebben

Az Ószövetségi történelem kronológiája

Az Ószövetségi történelem kronológiája Az Ószövetségi történelem kronológiája Cél 2. Az óra célja az, hogy az Ószövetség által elmondott történetek időpontját - lehetőség szerint - a legpontosabban tudjuk meghatározni. A vizsgált korszak időbeli

Részletesebben

Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM

Azonosító jel: KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA. Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc OKTATÁSI MINISZTÉRIUM ÉRETTSÉGI VIZSGA 2005. május 25. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA Az írásbeli vizsga időtartama: 180 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI MINISZTÉRIUM Katolikus hittan emelt

Részletesebben

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG.

SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. SZÁNTAI LAJOS A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD! MÍTIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM NIMRÓDTÓL NAPJAINKIG. HÁLÓ KÖZÖSSÉGI ÉS KULTURÁLIS KÖZPONT S4 1052 BUDAPEST, SEMMELWEIS UTCA 4. 1/16. RÉSZ 2017. ÁPRILIS 24. HÉTFŐ 18.00

Részletesebben

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk?

Vetélkedő kérdések és válaszok. A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? Vetélkedő kérdések és válaszok 1. feladat A kivetítőn látható képek hogyan kapcsolódnak Jézus életéhez? Milyen történet kapcsolódik hozzájuk? 1. Jézus születése, a napkeleti bölcsek látogatása 2. Menekülés

Részletesebben

Vezetés, jellem, hatalom

Vezetés, jellem, hatalom CENTRÁL KÁVÉZÓ - Imareggeli, 2014.07.05. Vezetés, jellem, hatalom Heizer Tamás ht.bcsop@gmail.com www.barnabascsoport.hu Kérdések Releváns-e nem egyházi kontextusban, amit a Biblia tanít a vezetésről?

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21.

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE SZEPTEMBER 21. A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 031248 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA III. KÖTET HELYI TANTERV KIEGÉSZÍTÉSE 2010. SZEPTEMBER 21. 2 III. kötet TARTALOMJEGYZÉKE 1. Bevezetés 8 2. Idegen nyelv tanterv-kiegészítés

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 20. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2009. május 20. 14:00 I. Az írásbeli vizsga időtartama: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI

Részletesebben

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is!

Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! A Biblia A LEGISMERTEBB IRODALMI MŰ Keresd meg az alábbi bibliai eredetű szólások, kifejezések, szállóigék jelentését, majd kapcsolj hozzá egy művészeti alkotást (szerző és cím) is! kifejezés, szállóige

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119

Tartalomjegyzék. Bevezetés a 3. részhez: Jézus természete és céljai 113 14. Csodálatos Tanácsadó 115 15. Békesség Fejedelme 119 Tartalomjegyzék Előszó 5 i. rész: A neveiben föltárulkozó Isten Bevezetés az 1. részhez: Egység és többesség: Atya, Fiú és Szent Szellem 9 1. Elóhim 15 2. Jehova vagy Jahve 21 3. Ő, Aki gondot visel 27

Részletesebben

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei:

Helyi tanterv MELLÉKLET. Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Intézményünk helyi tantervének jogszabályi keretei: Helyi tanterv MELLÉKLET - 2011.évi CXC törvény nemzeti köznevelésről 6. számú Melléklete - 110/2012.(VI.4.) Kormányrendelet a Nemzeti Alaptanterv kiadásáról,

Részletesebben

Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés

Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés I. Tudnivalók a szakról: Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés Szaknév: Szint/ Képzési idő/ kreditek: Megszerezhető szakképzettség: Tagozat: A képzés célja: Finanszírozási forma: Önköltség mértéke:

Részletesebben

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan

Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Nemes György Nemes Rita Mácsik Mária: Katolikus dogmatika és erkölcstan Hittankönyv a középiskolák 11. osztálya számára TARTALOMJEGYZÉK Elıszó ELSİ RÉSZ: KATOLIKUS DOGMATIKA Bevezetés A hittan, a teológia

Részletesebben

Az i.e. XV. Századtól az i.sz. III. századig IZRAEL MŰVÉSZETE

Az i.e. XV. Századtól az i.sz. III. századig IZRAEL MŰVÉSZETE Az i.e. XV. Századtól az i.sz. III. századig IZRAEL MŰVÉSZETE Olajfák hegyén álló Könnycsepp templom belseje Judaizmus A judaizmus több mint 4000 éve keletkezett a Közel- Keleten. Az első zsidók egy héber,

Részletesebben

Tartalomjegyzék 3. T artalomj egyzék

Tartalomjegyzék 3. T artalomj egyzék Tartalomjegyzék 3 T artalomj egyzék Az 1. kiadás előszavából 9 Előszó a 2. kiadáshoz 10 Bevezetés 11 1. Jeremiás prófétai küldetése 11 2. Jeremiás prófétai könyve 19 Első könyvgyűjtemény: Jeremiás és nagy

Részletesebben

5. évfolyam. Bevezető órák Isten-én témakör

5. évfolyam. Bevezető órák Isten-én témakör 5. évfolyam Órakeret: 36 óra Az éves óraszám felosztása: Bevezető órák Isten-én témakör Én témakör Emberi kapcsolataim témakör Egyház témakör Társadalom témakör Teremtett világ és tárgyi környezet témakör

Részletesebben

Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem

Táblával, térképpel és vetítővel felszerelt terem A TANTÁRGY ADATLAPJA 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeş-Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Római Katolikus Teológia 1.3 Intézet Római Katolikus Didaktika Teológia 1.4 Szakterület

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1

Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1 Ajánlott témák jegyzéke évfolyam- és szakdolgozatok készítéséhez 1 Kedves Hallgatók! Az alábbi témákat ajánljuk fontosságuk, aktualitásuk miatt figyelmetekbe évfolyamdolgozatotok illetve szakdolgozatok

Részletesebben

Tanmenet. Hittan- és bibliaórák tervezéséhez P é c e l N y í r f a u. 1. w w w. v i s z. o r g. Általános iskola 1 8.

Tanmenet. Hittan- és bibliaórák tervezéséhez P é c e l N y í r f a u. 1. w w w. v i s z. o r g. Általános iskola 1 8. Tanmenet Hittan- és bibliaórák tervezéséhez Általános iskola 1 8. osztály 2012 2 1 1 9 P é c e l N y í r f a u. 1. w w w. v i s z. o r g Tanmenet Hittan- és bibliaórák tervezéséhez Általános iskolák 1

Részletesebben

Írásbeli beadandó vizsgadolgozatok formai szabályai

Írásbeli beadandó vizsgadolgozatok formai szabályai SSTF 2016/17 BIBLIKUMOK SZAKIRÁNYÚ TOVÁBBKÉPZÉS Írásbeli beadandó vizsgadolgozatok formai szabályai Az írásművek külalakja: Betűtípus: Times New Roman (ajánlott) Betűnagyság: 12-es (címeknél 14-es, 16-os)

Részletesebben

Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke 2015. november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája 2013 2015)

Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke 2015. november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája 2013 2015) Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke 2015. november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája 2013 2015) Az alábbi táblázatban a megírt szakdolgozatokat, szakdolgozat címeket találjátok.

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Katolikus hittan emelt szint 0804 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2008. október 28. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Ésaiás a jövőbe lát A Biblia gyermekeknek bemutatja Ésaiás a jövőbe lát Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Jonathan Hay Átírta : Mary-Anne S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

4176 Mózes első könyve (Genezis)

4176 Mózes első könyve (Genezis) 4176 Mózes első könyve (Genezis) Szerzőség: Mózes öt könyvének a pentateukosznak a szerzője a zsidó és a keresztény hagyomány egybehangzó véleménye szerint maga Mózes. Jézus is Mózes írásairól beszél (Jn

Részletesebben

Salamon, a bölcs király

Salamon, a bölcs király A Biblia gyermekeknek bemutatja Salamon, a bölcs király Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Ruth Klassen 60/22. Történet www.m1914.org Bible for Children,

Részletesebben

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság. 2012.november Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság 2012.november Keresztény-Zsidó Társaság, 1052 Budapest, Deák tér 4. Ajánlja fel személyi jövedelemadója 1%át: Adószám: 19672964-1-41. Számlaszám: 11706016 20465717.

Részletesebben

Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés

Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés I. Tudnivalók a szakról: Katekéta-lelkipásztori munkatárs alapképzés Szaknév: Szint/ Képzési idő/ kreditek: Megszerezhető szakképzettség: Tagozat: A képzés célja: Finanszírozási forma: Önköltség mértéke:

Részletesebben

A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem. 1.2 Kar Református Tanárképző Kar

A tantárgy adatlapja. 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem. 1.2 Kar Református Tanárképző Kar A tantárgy adatlapja 1. A képzési program adatai 1.1 Felsőoktatási intézmény Babeș - Bolyai Tudományegyetem 1.2 Kar Református Tanárképző Kar 1.3 Intézet Református Vallás- és Zenepedagógia 1.4 Szakterület

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE Bibliaismeret Hit Gyülekezete emelt szint 0812 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

KATOLIKUS HITTAN JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ Katolikus hittan emelt szint 0803 ÉRETTSÉGI VIZSGA 2009. május 20. KATOLIKUS HITTAN EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ

Részletesebben

6. évfolyam. Isten-én témakör

6. évfolyam. Isten-én témakör 6. évfolyam Órakeret: 72 óra Az éves óraszám felosztása: Isten-én témakör Én témakör Emberi kapcsolataim témakör Egyház témakör Társadalom témakör Teremtett világ és tárgyi környezet témakör Világvallások,

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

Kántor alapképzés. alapképzés / 6 félév / megszerzendő kreditek száma: 180 kredit

Kántor alapképzés. alapképzés / 6 félév / megszerzendő kreditek száma: 180 kredit I. Tudnivalók a szakról: Kántor alapképzés Szaknév: Szint/ Képzési idő/ kreditek: Megszerezhető szakképzettség: Tagozat: A képzés célja: Finanszírozási forma: Önköltség mértéke: Kántor alapképzés / 6 félév

Részletesebben

Hit- és erkölcstan tanmenet 5. osztály

Hit- és erkölcstan tanmenet 5. osztály Óraszám: 1 óra/hét 36 óra/év (2 óra/hét 72 óra/év) Felhasznált tankönyv: Székely János: A könyvek könyve Bevetetés a Biblia világába Szent István Társulat Bp. 2013. (A tantervhez tartozó részletesen kidolgozott

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

David Bolton Az Újszövetség alapvető jellegzetessége. 1. rész: Mennyei természet. by David Bolton at christcenteredchristianity.

David Bolton Az Újszövetség alapvető jellegzetessége. 1. rész: Mennyei természet. by David Bolton at christcenteredchristianity. David Bolton Az Újszövetség alapvető jellegzetessége 1. rész: Mennyei természet by David Bolton at christcenteredchristianity.com Mindennek az alapja az, amit az Újszövetség különleges keretei között Maga

Részletesebben

Izrael története 2 Segédanyag az írásbeli vizsgára

Izrael története 2 Segédanyag az írásbeli vizsgára Izrael története 2 Segédanyag az írásbeli vizsgára Kivonulás és pusztai vándorlás A kivonulás Biblia szerinti időpontja: i. e. 1445 A bibliai kronológia kulcs évszámai (i.e.1867; 1445; 966; 605) és igehelyei

Részletesebben

Hit- és erkölcstan tanmenet 5. osztály

Hit- és erkölcstan tanmenet 5. osztály Óraszám: 1 óra/hét 36 óra/év (2 óra/hét 72 óra/év) Felhasznált tankönyv: Székely János: A könyvek könyve. Bevetetés a Biblia világába, Szent István Társulat Bp. 2013. (A tantervhez tartozó részletesen

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás

Részletesebben

1. Féltőn szerető Isten (Memoriter: Tízparancsolat) Ó ra sz á m. Az óra címe. A központi ige

1. Féltőn szerető Isten (Memoriter: Tízparancsolat) Ó ra sz á m. Az óra címe. A központi ige 1. Féltőn szerető Isten (Memoriter: Tíz) Ó ra sz á m Az óra címe A központi ige Igehely Az óra célja 1. Bevezetés Kognitív cél: egym mélyebb, Isten féltő szeretetének tudatosíta Emocionális cél: fontosság,

Részletesebben

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban

Dániel könyve. Világtörténelem dióhéjban Dániel könyve Világtörténelem dióhéjban 2300 éves prófécia Kr.e. 457 Kr.u. 34 Kr.u. 1844 490 év 1810 év 70 hét Rendelet 1. rész Evangélium 2. rész 10-11 Ki Mikáél? Mózes éneke Szólt az ellenség: `Üldözöm

Részletesebben

alfa és omega: (1) a görög ábécé elsô és utolsó betľje (2) isten mint az idô kezdete és vége (JEL. 1.8.)

alfa és omega: (1) a görög ábécé elsô és utolsó betľje (2) isten mint az idô kezdete és vége (JEL. 1.8.) agape: ôskeresztény szeretet lakoma, az utolsó vacsora mintájára. alfa és omega: (1) a görög ábécé elsô és utolsó betľje (2) isten mint az idô kezdete és vége (JEL. 1.8.) angyalok: Isten udvartartásának

Részletesebben

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze

A vezetés ajándékai. Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze A vezetés ajándékai Az ötféle szolgálat Isten erős irányadó keze 4. Szolgálati felmérés Van elhívatásom? Van lelki ajándékom? Fel vagyok készítve? Vannak gyümölcseim? 6. A növekedés útja Róma 12,1-2 A

Részletesebben

JOGSZABÁLYOK. L. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 690 Ft 2006. FEBRUÁR 7. TARTALOM

JOGSZABÁLYOK. L. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 690 Ft 2006. FEBRUÁR 7. TARTALOM L. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM Ára: 690 Ft 2006. FEBRUÁR 7. TARTALOM oldal JOGSZABÁLYOK 256/2005. (XII. 7.) Korm. rendelet az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet

Részletesebben

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE

BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE ÉRETTSÉGI VIZSGA 2010. május 21. BIBLIAISMERET HIT GYÜLEKEZETE EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2010. május 21. 14:00 I. Időtartam: 60 perc Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM

Részletesebben