E/9. Az Ó- és Újszövetség kapcsolatának modelljei

Átírás

1 E/9. Az Ó- és Újszövetség kapcsolatának modelljei 2000 éves probléma az Egyháznak az Ószövetség bizonyságtételéhez fűződő kapcsolata, Marciontól kezdve a mai napig vissza-visszatérő jelleggel vetődik fel Az Ószövetség teljes elvetésétől annak elsődleges kijelentésként való kezeléséig számos hermeneutikai irányzat létezett és létezik mai napig. David L. Baker, a Sheffield Egyetem doktora a Két Szövetség Egy Biblia c. disszertációjában végigkíséri a keresztyénség Ószövetséghez való kapcsolata elmúlt két évezredének történelmét, majd a XX. századi teológusok munkái közül ismertet nyolc olyan megközelítést, melyek napjaink teológiájára - különböző mértékkel és irányból - hatással bírnak. A megközelítések közül kettő az Ótestamentumot tekinti a kijelentés fontosabb forrásának, kettő az Újtestamentumot, négy pedig - ha különböző módon és eredménnyel is - a két szövetség között nem lát ilyen erősorrendet. 1. Arnold A. van Ruler ószövetségi megközelítése Műve: A keresztyén egyház és az Ószövetség (1955) Van Ruler következtetései öt pontban: Az Ó- és Újszövetség között alapvető különbségek vannak az Ószövetségnek többlete van az Újszövetséggel szemben Jézus Krisztus Isten tette Izráel történetében a teremtésről szóló tanítás fontosabb mint a megváltásról szóló Isten országa az Ószövetség központi fogalma. Baker is elismeri, hogy Van Rulernek sok szempontból megfontolandó és alapos érvei vannak, még ha végkövetkeztetése miszerint az Újszövetség tulajdonképp csak az Ószövetséghez fűzött magyarázó jegyzet - téves. 2. Kornelis H. Miskotte ószövetségi megközelítése Műve: Amikor az istenek hallgatnak (1956). A könyvet Baker is az egyik legjelentősebb újkori munkának tartja. Miskotte az Ószövetség lényegét Isten önmagáról való tanúbizonyságában látja. Istent következetesen A Név titulussal illeti. A Bibliát azért látja egységes egésznek, mert egy Istenről és egy Krisztusról tesz tanúbizonyságot. Az üdvösség Isten teremtő tervének része, azaz a teremtés eleve része Isten megvál-

2 tó történetének, olyannyira, hogy az üdvösség fölötte áll a létezésnek és megelőzi azt. Ebből a tételből kiindulva az az Ószövetségen belül is prioritást az Exodusnak, mint Isten üdvözítő terve első megnyilvánulásának. A bibliai tanúbizonyság központja Krisztus. A két Szövetség kapcsolatában az Ószövetségnek elsőbbsége van az Újjal szemben. Az Ószövetségben már minden lényeges elhangzott, így a Messiást illetően is az Ószövetségben találjuk meg a fogalom lényegét és értelmét. Az Ószövetség tehát független, önálló tanúbizonyság A Név mellett, melynek keresztyén folytatása az Újszövetség, zsidó folytatása pedig a Talmud. 3. Rudolf Bultmann újszövetségi megoldása Bultmannál az Ószövetség az Újhoz tartozik. Az Ószövetség az Újnak előfeltétele. Műve: Az Ószövetség jelentősége a keresztyén hit számára (1933), Prófécia és beteljesedés (1949) A két szövetség viszonyában nincs törés, az egyetlen különbség a fejlődésben és tökéletesedésben mutatkozik. Alapvető kérdése egzisztenciális: mi módon segít az emberi létezés megértésében az Ószövetség?. A törvény alatt való létezés már az Ószövetségben is a kegyelem alatt való létezést jelenti. A kegyelem azonban az Ószövetségben még megfogalmazásában töredékes. Az Ószövetség a keresztyének számára csak mint törvény értelmezhető, mint kegyelem nem. A keresztyén hit számára az Ószövetség csak közvetett formában kijelentés. A próféciákról: a jövendölés és beteljesülés fogalmait elavultnak tartja, az ószövetségi próféciákat csak mint eszkatologikus üdvígéreteket tudja tekinteni. Az Ószövetség történeteiben és próféciáiban tulajdonképpen Izráel népének kudarca látszódik, mely az Újszövetség fényében ígéretté válik. 4. Friedrich Baumgärtel újszövetségi megközelítése Baumgärtel véleménye egyezik Bultmannéval abban, hogy az Ószövetség és az Újszövetség között ellentét feszül, és abban is, hogy az Ószövetséget az Újszövetség fényében kell tekintenünk. Baumgärtel viszont eltér Bultmanntól abban, hogy számára az ígéret nem kudarc, hanem sokkal inkább középponti tényező. A hit Istennek a Krisztusban adott ígéretén alapul, Isten ígéreteinek Jézus Krisztus szenvedése és feltámadása által szerzett érvényt, a keresztyén ember pedig az

3 evangélium által részesedig ebben az ígéretben. A Krisztusban való ígéret magában foglalja az ószövetségi ígéretet is. Az összes ígéret fölött az Ószövetségben egy áll: Én, az ÚR vagyok a te Istened. Ebben az ígéretben található a keresztyén hit számára az Ószövetség legnagyobb jelentősége. 5. Wilhelm Vischer krisztológiai megoldása Az Ó- és Újszövetség kapcsolatát krisztológikusan közelíti meg, mondván mindaddig fátyol borul az Ószövetségre, amíg fel nem ismerik, hogy Krisztus Jézus halála és feltámadása által tárul fel a szakadás és a régi szövetség vége, s távolíttatik el a fátyol. Értelmezését döntően az Újszövetség határozza meg, s munkája egyfajta teológiai azonosságot feltételez a két szövetség között. Vischer ezzel visszakanyarodik az egyház kezdeteihez Vischer szerint a Biblia és a keresztyén egyház hittétele: Jézus a Krisztus. Az ószövetség az Újszövetségre mutat előre, az Újszövetség pedig az Ószövetségre vissza. Mindkét szövetség egyaránt Krisztust hirdeti. Krisztus egész élete és halála úgy történt, ahogy azt az Ószövetségi próféciák megírták, Krisztus tehát az Ószövetség megígért Messiásának bizonyult. A Biblia tehát nem más, mint Jézus Krisztus tanúja. Az Újszövetség üzenete az, hogy Jézus élt, meghalt és feltámadott mindazokért, akik benne hisznek. Jézus az Ószövetség beteljesedése, annak vége és végcélja is. Az Újszövetség tehát az Ószövetséget mutatja fel a keresztyénségnek. 6. Tipológiai megközelítés: az Ó- és Újszövetség megfelelnek egymásnak A tipológia nem az értelmezés önkényes módszere, mert történetileg a Biblián alapul, és abból ered. Két fő kategóriát különböztetünk meg: az első a prefiguráció gondolatával kapcsolható össze, a második pedig a megfelelés (correspondance) eszméje körül rendeződik el. Mindkét irányzatra jellemző, hogy történeti alapokra épít és mindkettő világosan elhatárolódik a spekulatív értelmezéstől. Az újszövetségi tipológiában Leonhard Goppelt munkája a legkiemelkedőbb. Goppelt következtetése: az Újszövetség az Ószövetséget szinte kizárólag tipológia segítségével értelmezi.

4 Az Újszövetség az ószövetségi üdvtörténet tipologikus beteljesedése és az eljövendő beteljesedés tipologikus próféciája egyaránt (vö: úrvacsora). A tipológia nem allegória. A tipológia a tények összehasonlítása, míg az allegória nem annyira a tényekkel, hanem azok együttesével foglalkozik. A tipológia történeti jellegű, az allegória pedig spekulatív. A tipológia nem szimbolizmus. A szimbolikus értelmezés megkívánja hogy az értelmezendő tárgyat úgy fogjuk fel, mint egy általános igazság kifejeződését, a tipológiai értelmezés viszont a tények közötti összefüggést keresi. El kell különíteni a sensus pleniortól is, mely a Krisztusra utalást a textus valóságos jelentésének tartja, mellyel ugyanakkor a szentíró nem volt tisztában, a tipológia pedig úgy fogja fel a textust, mint Krisztus mintáját, nem mint valóságos jelentést. Typos az a bibliai esemény, személy vagy intézmény, amely (vagy aki) példaként vagy mintaként szolgál más események, intézmények vagy személyek számára. A tipológia ezért a Biblia értelmezésének egyik fontos eszköze a keresztyén egyház számára. 7. Gerhard von Rad üdvtörténeti megközelítése Von Rad alaptétele: Isten a történelemben tárja fel személyének titkát. Izráel Istene nem korlátozódik a mítoszok vagy a szentséges tartományára, hanem tevékeny a világban, a történelemben és a mindennapi életben is. Az Újszövetség üzenete leíró; leírja, hogyan cselekszik Isten a történelemben, s hogyan újítja meg ezáltal kapcsolatát Izráellel és a világgal. Az Ószövetségben Isten szavak és tettek által nyilatkoztatja ki magát. Isten valódi célja azonban Izráellel kapcsolatban nem más volt, mint Jézus Krisztus eljövetele. Mivel Jézus Krisztus történeti valóságként jött el, az Ószövetséget úgy kell értelmezni mint ami Krisztusra mutat, ugyanakkor maga az Ószövetség sem érthető meg Krisztus nélkül. Tehát Krisztus ugyanúgy szükséges az Ószövetség megértéséhez, ahogy az Ószövetség is Krisztus megértéséhez. A törvényhez való viszony nem oka, hanem következménye volt Isten és Izráel kapcsolatának. Izráelnek Istennel való kapcsolatában teljes kudarc következett be, ezért Isten maga teszi lehetővé az engedelmességet a törvény megújítása által. Pál apostol szerint a Törvény tökéletesen beteljesedett Krisztusban, ki maga tökéletes életet élt Isten előtt, mégis magára vette az emberek törvénnyel szembeni engedetlensége miatt járó büntetést.

5 8. A kontinuitás és diszkontinuitás paradoxona Theodorus C. Vriezen: az Ószövetség-teológia a rendszeres teológia ága. Az Ó- és az Újszövetség közös teológiai távlatokkal bír. Az Ószövetség tanúságtételének alapja a prófécia, mely Isten cselekvésének egyedülálló látomása és tanúságtétele. Már Jézus és Pál gondolkodásában feszültség van az Ószövetség elfogadása és újraértelmezésének igénye között, melyet az a meggyőződés vezet, hogy Krisztus eljövetelével túlhaladta az Ószövetséget. E feszültséget nem kell megszüntetni, hanem úgy kell tekinteni, mint a két szövetség kapcsolata megértésének központi tényezőjére. A két szövetség között ugyanis kettős kapcsolat van: organikus egység, ugyanakkor történeti különbség. H. H. Rowley: Az Ószövetség szüntelenül önmagán túl mutat, arra tekint előre, aminek el kell következnie, az Újszövetség pedig visszatekint az Ószövetségre, választ adva annak váradalmaira. Ez a prófécia és beteljesedés kapcsolata. A két szövetséget nem a hasonlósága, hanem épp különbözősége köti össze, közöttük a legjelentősebb kapocs az alapvető eltérésekben van. A két szövetségről a kontinuitás és diszkontinuitás paradoxonán keresztül gondolkodik, mely a Biblia lényegi teológiai egységében találkozik. C.H.Dodd: Az Ószövetség nem végleges, hanem egy folyamat, mely nem vált teljessé. Ez a folyamat történelmi kontextusban zajlik, és a történelem középpontjára, Krisztus keresztjére és feltámadására mutat. Az Úr napja Jézus Krisztusban megvalósult. Jézus szolgálata tehát realizált eszkatológia. Az egyház Isten Izráele, s egyidejűleg új teremtés is. A Biblia egysége azon alapul, hogy van egy közösség, amely egy folyamatos történet, az üdvtörténet tudatában él, és amely úgy mutatja be a történelmet, mint a megváltás és kinyilatkoztatás történetét. Jézus Izráel Messiása. Az Egyház azonban az Új Izráel. Az Ó- és az Újszövetség együtt és csak együtt alkotja a keresztyén Bibliát.