Az Országba vezető királyi út

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az Országba vezető királyi út"

Átírás

1 XII. évfolyam különszám április Az Országba vezető királyi út A Szent napokban a Szentírás olyan közeggé válik, amelyen keresztül találkozunk Istenünkkel. Kinyilatkoztatják számunkra, hogy Isten közöttünk van, amikor olvassuk az apostol levelét, akkor olyan, mintha az apostol maga lenne közöttünk és emlékeztetne. Amikor hallgatjuk az evangéliumot, akkor azt halljuk, hogy Krisztus szól hozzánk. Az ezt követő prédikáció olyan, mint a próféták szava, akik kinyitják kincses ládájukat és elénk tárulnak Isten üzenetei, amelyek most és nekem szólnak. Ezekben a szent és nagyszerű napokban, melyeket az Úr szerzett nekünk, mindez különösen nyilvánvalóvá válik. Isten, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Messiássá tette. (ApCsel 2,36)

2 2 A Szentírás lesz a Szentföld számunkra A különböző himnuszok, a ruhaviselet, a gyertyák fénye, a körmeneti mozgások mind azt fejezik ki, hogy ami a történelemben megtörtént az ma velünk is megtörténik. Az Egyház a múltat jelenvalóvá teszi. És mi ezt kifejezzük a dicséret, bűnbánat, beleegyezés hangján, hogy mi vagyunk a tanúi annak, ami most történik Jézus Krisztussal. Ez teszi a szentírási olvasmányokat maivá, hogy mi, mint az esemény tanúi vagyunk jelen. Nagy erővel jelenik meg mindez a pénteki utrenyében, amikor a 12 evangélium meghív Krisztus keresztjének a követésére, és világossá válik a nagyszombati utrenyében, amikor Krisztus előtt állunk és olvassuk a 119. zsoltárt, amelyben mintha maga Krisztus szólna hozzánk a keresztről, és mi minden zsoltárversre válaszolunk egy dicsérettel, mint aki párbeszédet folytat vele. Isten ereje és Isten bölcsessége a meghívottaknak (1Kor1 18,24) Nagycsütörtökön felgyorsulnak az események a mi Urunk Jézus Krisztus szenvedése előtt. A misztikus vacsorán, ahol megalapítja Jézus az isteni Liturgiát, törekedni kell arra, hogy ezen a napon megkapjuk ezt a vacsorát, mert Jézus Krisztus az Eucharisztiában új szövetséget köt velünk. Ezen a szent Liturgián Szent Testből tesznek félre a szentségtartóba a betegek számára, hogy bármikor, amikor szükséges ki tudják szolgáltatni, és meg tudják erősíteni a szenvedő, agonizáló embert. Ennek az eredeti szövetségnek, ennek újítása történik Krisztus és az Ő népe között Az első szövetséget törvények szabályozták, de a Törvény nem tudta megőrizni az új ellenséggel szemben, és a bűn továbbra is rabszolgává tette az embereket, s elkerülhetetlen volt a halál is. Ezért Krisztus olyan exodust hoz magával, ami

3 3 a bűntől és a haláltól szabadít meg és teljesíti az egész Törvényt azáltal, hogy engedelmeskedik Istennek egészen a halálig. A szeretet és engedelmesség áldozatát mutatta, és az Ő kiömlött vére a szövetség igaz pecsétje. Olyan tökéletes lett ez a szövetség, hogy Izrael határaim túl minden bűnös emberre kiterjedt, akik a keresztelés bűnbánatában és Jézus Krisztus halálának és föltámadásának emlékezetében lépnek be ebbe a szövetségbe. Ez a szövetség azért teljesül, mert egyek vagyunk vele, azt, ami közel visz minket Istenhez Krisztus Vére által /Ef 2,12-13/. Így most ti szomorúak vagytok. De viszont látlak benneteket, s akkor majd örül szívetek és örömötöket senki nem veheti el tőletek (Jn 16,22) Az evangélium öröme ezen az éjszakán lép be a történelembe, és teljesedik be közöttünk Persze világos számunkra emberileg szólva, hogy nem a történelmi eseményt, a port a lábunk alatt, a gúnyolódást, a napfogyatkozás miatti hideget érezzük, és nem is kell, hogy így legyen. Bennünk annak a ténynek kell kiteljesednie, hogy Isten belépett a történelembe, s megváltoztatja a világ menetét, mert Nagypéntek után Húsvét következik, ahogyan a mi életünkben is a szomorúságot örömmé tudja változtatni. Amikor Krisztus, mint teljes Isten és mint egész Ember keresztre van feszítve, akkor az Egyház bekapcsol a saját szenvedésünkön keresztül Krisztus emberségébe, és az Egyház segítségével a Szentírás jelenlévő erejével részévé válunk Krisztus keresztre feszíttetésének és föltámadásának.

4 4 Atyám elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged. Hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. (Jn 17,1-2) Csütörtökön este már a Nagypénteki szolgálatokat végezzük, ahol a 12 kínszenvedési evangéliumot olvassuk, amely végigvezet bennünket Urunk Jézus Krisztus keresztre feszítésén. Az ötödik evangélium után a Szent Keresztet ünnepélyes felvonulással a templom közepére helyezzük. Ez a nap szigorú böjti nap, ilyenkor a lehető legkevesebbet kell ennünk. Ezen a napon semmilyen szentséget nem szolgáltatunk ki. A nap folyamán a Királyi imaórákat imádkozzuk. Ezek az ünnepélyes imaórák különböző sztichirák, himnuszok, olvasmányok által a keresztre feszített Jézushoz vezetnek bennünket. A délutáni vecsernyében levesszük Jézus testét a keresztről, s új sírba helyezzük (virágokból és babérlevélből díszített fehér sír) a halott Jézust ábrázoló leplet. Arimateai József az, /Jn 19,38-42/ aki elkéri a testet, és mi őt utánozva, körmenetben visszük az újonnan díszített sírhoz és helyezzük bele. A kis esti zsolozsma után végezzük a jeruzsálemi utrenyét, Jézus siratását.

5 5 Ma történik velünk, most történik mindaz, amit hallunk és látunk A Szentírás emlékezete azt jelenti, hogy Isten most is jelen van. Isten májára, jelenlétére emlékeznünk kell. Az ember hamar elfelejtkezik Istenről, különösen, ha jólétbe keveredik. A Nagyhét és a Húsvét az ószövetségi Exodus bibliai modelljére épül. Ha erre nem figyelünk, akkor a lényeget nem vesszük észre. Ebben a modellben látjuk meg és értjük meg, hogy Isten mit ért el Krisztusban a kereszten. Az Exodusra, mint egy jövendölésre kell tekinteni, ami Krisztusban teljesedik be. A Húsvét ünneplésében ezért mondja Krisztus, hogy ezt cselekedjétek az én emlékezetemre! Tudniillik, így kapcsolja össze a húsvéti vacsorát és a keresztet. A Nagyhét és a Húsvét a mi életünkben segít emlékezni arra, mit tett értünk az Isten Jézus Krisztusban, és ezzel Isten jelenléte bekapcsol bennünket az eseményekbe. Pontosabban, Isten, aki jelen van, megment minket, vállára vesz minket, mint a keresztet, és átvisz minket a halálból az életre. Sőt minden alkalommal a szent Liturgián is ezt teszi velünk, az Ő jelenléte megment bennünket. A Liturgia anaphorajában a Nagyhét és a Pászka mikrokozmosza, más módon, a legtökéletesebb módon kapcsol be a Megváltó Krisztus művébe. Kezdetektől van egy szövetség Isten és az Ő népe között. Azt jelenti, hogy Isten lesz a mi Istenünk, és mi leszünk az Ő népe. Ez az unió jelentette, hogy Isten gondoskodik, utat mutat, jelen van a népe életében, és mi engedelmeskedünk neki. Mózes parancsolatainak ez volt a célja, hogy Isten választott népe a nemzetek fényévé váljon. Ó, ti mindnyájan, akik jártok-keltek az úton, nézzetek ide és lássátok, van-e oly fájdalom, mint az én fájdalmam? (Sir 1,12)

6 6 Nagyszombat ez a nap, amikor arra emlékezünk, hogy az Úr Jézus Krisztus Teste a sírban nyugszik, tiszta lelke leszáll a hádészbe, hogy kiszabadítsa az ószövetség hívő népét. A remény és a várakozás napja ez. A liturgiát együtt ünnepeljük a vecsernyével, és fehér ruhát öltünk, mert mi már tudjuk, hogy Krisztus győz a halál fölött, és mi már számítunk Krisztus föltámadására. A templomban és a Szent Síron szétszórt babérlevél ennek a győzelemnek a jele. Jónás történetét olvassuk, aki a cethal gyomrában volt 3 napig, így válik az Egyház számára Krisztus előképévé, ahogyan Jónás a cethal gyomrából 3 nap után élve tér ki, ugyanígy a mi Urunk is 3 napig a sírban van, hogy meglássuk az Ő dicsőséges föltámadását. Ez a szolgálat már a nagy és szent Húsvéthoz vezet minket. Teljességében senki sem tudja megérteni, mi történik velünk ezekben a napokban Talán a görög szó, az anamnézis fejezi ki a legjobban azt, ami nem egyszerűen emlékezést jelent. Nem csak olyan értelemben, mint jelen emlékezés a múlt eseményeire, hanem a bibliai szóhasználat sokkal többet fejez ki, szellemi tevékenységet. A tanítványok személyesen jelen voltak a húsvéti vacsorán, jelen voltak ezen a misztikus eseményen. És mi is hasonlóképpen, amikor ünnepeljük a Liturgiát vagy a Pászkát, ugyanezen a misztikus vacsorán vagyunk jelen. A zsidó nép identitásában is meghatározó pillanat volt, hogy meg kell emlékezni az Exodusról. Azt állítják ebben, hogy Isten kiszabadította őket a fogságból és szabadságot adott nekik. Ez egy múltbeli esemény volt, amit jelenvalóvá kellett tenni, áthidalva a múlt és a jelen feszültségét. És az emlékezés megértését a jelen örök cselekvésében látják. Az emlékezés ezért nem egyszerűen memória, hanem olyan eseményen való részvétel a jelenben, ami átível az idő kategóriáin.

7 7 Húsvét: Jertek merítsetek fényt A mi Urunk Jézus Krisztus feltámadása és halála az a cselekmény,amit mi életnek nevezünk Istennel való kapcsolatunkat Krisztus előtt a törvény, Krisztus után a kegyelem hozza létre, ezért kiemelkedő és mélyreható az a szövetség, amely Krisztusban jött létre. A Szentírás olvasása által belépünk a megváltás történetébe, és Isten jelenléte szent nemzetté és királyi papsággá, Isten Országának polgáraivá tesz bennünket. Ezért mi nem passzívan elszenvedjük a Nagyhét és a Húsvét eseményeit, hanem belekerülünk a történetbe, és a mi megváltásunk történetévé válik. Ezen a héten jön velünk szembe a mi Megváltónk, és a mi bukdácsoló bűneink miatt keresztre feszítik. De a Húsvéthoz nem tudunk csak a kereszt által eljutni. Csodálatos és fénylő számunkra a Húsvét, mert elhagyjuk szomorú történetünket- Jézus széttépi bűneink adóslevelét, és felébredünk egy gyönyörű, ragyogó reggeli napra, amely többé már nem ismer estét és sötétséget. Beteljesül: Krisztus világossága mindenkinek világoskodjék!

8 8 Fiam miért tetted ezt velünk? (Lk 2,48) Krisztus Feltámadt! Valóban feltámadt! Szeretettel: Pacsai János sajószentpéteri parókus SZENTPÉTERI LEVELEK Kiadja a Sajószentpéteri Görögkatolikus Egyházközség Felelős kiadó: Pacsai János parókus (Elérhetőség: , 06-48/ ) Sajószentpéter 3770, Vörösmarty út 12. pacsai.janos@parisat.hu, Szerkesztés és nyomdai előkészítés: Ujházi Tibor Szerkesztőség címe: szentpeterilevelek@gmail.com Bankszámlaszám: CIB bank

Jo jj é s la ss! Dicso sé g Jé zus Krisztusnak! VI. é vfolyam 4.sza m a prilis. Nagyhét az út,... Varga Rita rovata:...

Jo jj é s la ss! Dicso sé g Jé zus Krisztusnak! VI. é vfolyam 4.sza m a prilis. Nagyhét az út,... Varga Rita rovata:... Jo jj é s la ss! VI. é vfolyam 4.sza m 2019. a prilis Dicso sé g Jé zus Krisztusnak! Nagyhét az út,... Varga Rita rovata:... A Nagyböjt és a Nagyhét szervesen öszszekapcsolódik, de mégis két különálló

Részletesebben

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz

BEE HÍRLEVÉL. A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Tavasz BEE HÍRLEVÉL A Budafoki Evangélikus Egyházközség időszakos értesítője III. évf. 1. szám Az iroda nyitva: Hétfő: 14.00-18.00; Csütörtök: 8.00-10.00; 14.00-16.00 A lelkészi pihenőnap: kedd (ezen a napon

Részletesebben

Arcodat keresem, Uram!

Arcodat keresem, Uram! Arcodat keresem, Uram! Imádságok az Eukarisztia elõtt Pan non hal ma, 2011. AZ EUKARISZTIA ELÕTT SZENTSÉGIMÁDÁSI ÓRA IMÁDÁS Az Úr Jézus köztünk van az Élet Kenyerében. Hálaadó lélekkel imádjuk ôt, a mi

Részletesebben

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT

URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT URUNK JÉZUS KRISZTUS FELTÁMADÁSÁNAK ÜNNEPLÉSE NAGYSZOMBAT 1 Az 1. olvasmány után A 2. olvasmány után A 3. olvasmány után: Mózes éneke (a kórus énekli) A 4. olvasmány után 2 Az 5. olvasmány után Alleluja

Részletesebben

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ O Clemens O Pia O Dulcis Virgo Maria Család - liturgia A családi imádság egyik célja, hogy a gyermekek természetes módon eljussanak az egész Egyház liturgikus imádságához, a Szentmiséhez

Részletesebben

Tanítás a gyülekezetről

Tanítás a gyülekezetről Tanítás a gyülekezetről ADUNARE Tanítás a gyülekezetről. A keresztény élet egyik legfontosabb leckéje a gyülekezetről való tanulás. Isten mindíg az Ő gyülekezetét használja arra hogy a földön véghezvigye

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Bevezető rész Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. június 22. A szentmise Bevezető rész I.A liturgia = Az Egyház istentisztelete Kettős célja:

Részletesebben

Szegénység. -betlehemi egyszerűség-

Szegénység. -betlehemi egyszerűség- XI.évfolyam 12. Szám 2013. december Szegénység -betlehemi egyszerűség- Amikor meghalljuk, ezt a szót öszszeszorul a szívünk. Nagyon sokan vannak. Gyerekek, felnőttek, családok. Vannak, akik régóta- vannak,

Részletesebben

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31

Nagyböjti elmélkedések. Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 Nagyböjt Pontosan így (XVI. Bene Olvass! Elmélkedj! Cselekedj! 1 / 31 február 22. Hamvaz ószerda Joel 2,12-18; 2Kor 5,20-6,2; Mt 6,1-6.16-18 A legveszedelmesebb kísértés Részt veszek az első nagy február

Részletesebben

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15

JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 Tartalom JÉZUS SZENVEDÉSE (Rózsa Huba) A szenvedés története az evangéliumokban 15 JÉZUS SZENVEDÉSE MÁRK SZERINT Márk szenvedéstörténetének tanítása 19 1. Jézus az Isten Fia 20 2. A szenvedés hozzátartozik

Részletesebben

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad.

lehetek. Hogy ebben az ellentmondásos világban Ti vállaltátok a családi életetekkel azt a tanúságtételt, ami mások számára is eligazítást ad. Kedves Testvéreim! A Húsvét ünneplésében hangsúlyt kap az a gondolat, hogy az Egyház évről évre új nemzedékkel gazdagodik. Elsősorban a keresztségre vonatkoztatjuk ezt a megállapítást, ezt a bátorítást,

Részletesebben

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1

É N E K F Ü Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K Ö N Y V E 1 4 7 : 1 É N E K F Ü Z E T A S V Á B H E G Y I R E F O R M Á T U S G Y Ü L E K E Z E T S Z Á M Á R A Ö S S Z E Á L L Í T V A MILYEN JÓ ISTENÜNKRŐL ÉNEKELNI, MILYEN GYÖNYÖRŰ A SZÉP DICSÉRET! Z S O L T Á R O K K

Részletesebben

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Az apostolok szinte mindig böjtöltek XI.évfolyam 6. Szám 2013. június Pünkösd után, Apostolok böjtjének üzenete Május 27-től Az apostolok szinte mindig böjtöltek (Aranyszájú Szent János 57. homíliája a Máté evangéliumához.) Az apostolfejedelmekről

Részletesebben

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE

ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE ELSŐÁLDOZÁSI FELKÉSZÍTŐ 4. JÉZUS, AZ ÉLET KENYERE 1. feladat Olvassátok el a lábmosásról és az utolsó vacsoráról szóló részletet az Evangéliumból A lábmosás 1 Közel volt már húsvét ünnepe. Jézus tudta,

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN SzentMihályFőplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

Jertek merítsetek fényt, a feltámadottnak világosságából, És dicsőítsük Krisztust, ki föltámadt hallottaiból!

Jertek merítsetek fényt, a feltámadottnak világosságából, És dicsőítsük Krisztust, ki föltámadt hallottaiból! II. évfolyam 4. szám 2015. április Jertek merítsetek fényt, a feltámadottnak világosságából, És dicsőítsük Krisztust, ki föltámadt hallottaiból! Mindnyájan bementek az Úr örömébe, elsők és későn jövők,

Részletesebben

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA 1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA A mi Urunk Jézus Krisztus így szól: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. (Mt 11,28) Tőle kaptuk ezt

Részletesebben

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 Tartalom ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7 5 A RÓMAIAKNAK ÍRT LEVÉL 11 Bevezetés 14 A levél szövege 14 Címzés és köszöntés (1,1-7) 16 Hálaadás és a téma megjelölése (1,8-17) 1. TANÍTÓ RÉSZ (1,18-11,36)

Részletesebben

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN

2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN 2014. NAGYHETI-HÚSVÉTI SZERTARTÁS- ÉS MISEREND VESZPRÉMBEN Szent Mihály Főplébánia 2014. ÁPRILIS 11. FÁJDALMAS PÉNTEK 18.00 Élő keresztút a Károly templomtól a Bazilikáig 10.30 Érseki szentmise, barkaszentelés,

Részletesebben

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem? Amikor úgy döntöttél, hogy behívod Jézust az életedbe, lehet, hogy felmerült benned a kérdés: Vajon Isten hallotta egyáltalán, amit mondtam?

Részletesebben

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje

Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Vasár- és ünnepnapi olvasmányok rendje Adventi idő olvasmányai... 1 Karácsonyi idő olvasmányai... 2 Nagyböjti idő olvasmányai... 3 Nagyheti olvasmányok... 4 Húsvéti idő olvasmányai... 5 Pünkösdi és ünnepi

Részletesebben

Hanukka és Karácsony

Hanukka és Karácsony Bereczki Sándor Igehirdetések 9. Hanukka és Karácsony Mindenki Temploma Hanukka és Karácsony Igehirdetés sorozat 9. Copyright 2010 Bereczki Sándor Korrektor: Dr. Gruber Tibor Kiadványszerkesztő: Danziger

Részletesebben

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája Jézusom, bízom Benned! Az Isteni irgalmasság kilencede valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája 1937. augusztus 10-én mondta az Úr Szent Faustina nővérnek: Azt kívánom,

Részletesebben

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia

A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise. Igeliturgia Felnőttkatekézis A keresztény élet forrása, központja és csúcsa: A szentmise Előadó: Maga László Plébános atya Időpont: 2012. július 06. Igeliturgia Igeliturgia és Eukarisztia liturgiája, két része ugyan

Részletesebben

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi együtt vagyunk 126 A tisztelet csak Istené 48 A végtelenhez

Részletesebben

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT: A SZENT IMÁDSÁG (A MIATYÁNK) ÁTADÁSA A KATEKUMENEKNEK 1 2 AZ IGE LITURGIÁJA Katekumen olvassa: Olvasmány Szent Pál apostolnak a Galatákhoz írt leveléből 4A

Részletesebben

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3) Szentségek vételére felkészítő kiadvány. Kiadja: Szent József Plébánia. Cím: 8800 Nagykanizsa Ady E. 15. Felelős kiadó és szerkesztő: Váron István. E-mail: varonistvan@gmail.com

Részletesebben

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés;

313: a Római Birodalomban megszűnik a keresztényüldözés; A keresztény egyház szertartásrendjének kialakulása Ószövetségi hagyomány: Páskabárány Újszövetség: Húsvéti Bárány páska-vacsora pontos szertartás Jézus a kovásztalan kenyeret és a harmadik serleg bort

Részletesebben

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések

Messiási jövendölések IV.évf./2.félév. A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések I.Igehelyek Messiási jövendölések IV.évf./2.félév A Messiás helyettes áldozati halálára vonatkozó jövendölések a.) Nagyobb, egybefüggő szakaszok - 22. Zsoltár - 69. Zsoltár - Ézsa. 52:13-53:12 b.) Rövidebb

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus és Nikodémusz A Biblia gyermekeknek bemutatja Jézus és Nikodémusz Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Byron Unger és Lazarus Átírta : M. Maillot és Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children

Részletesebben

Karácsonyi böjt. Erőfeszítéseink odaajándékozása a hit növekedéséért.

Karácsonyi böjt. Erőfeszítéseink odaajándékozása a hit növekedéséért. X.évfolyam 7. Szám 2012. november Karácsonyi böjt Erőfeszítéseink odaajándékozása a hit növekedéséért. A karácsonyi böjt Szent Fülöp apostol napja után november 15-én kezdődik és december 24-ig tart. Célja,

Részletesebben

Mit keresitek az élőt a holtak között

Mit keresitek az élőt a holtak között Isten szeretete csodálatosan ragyogott Jézusból. - Olyan tisztán, hogy emberi életek változtak meg általa. - Akik találkoztak Jézussal, s engedték, hogy megérintse őket az Ő szeretete, azok elkezdtek vágyakozni

Részletesebben

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI

SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI HÚSVÉTI MISERENDEK 2010. CSONGRÁD MEGYE NAGYOBB TEMPLOMAIBAN SZEGEDI SZÉKESEGYHÁZ SZEGED VÁROS PLÉBÁNIÁI Április 1. Nagycsütörtök 10.00 Olajszentelési szentmise, melyet Püspök úr és az egyházmegye papsága

Részletesebben

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért Bevezetés Imádság az idei karácsony teljességéért Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.... Mi pedig

Részletesebben

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS

FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS FELTÁMADÁSI SZERTARTÁS 1 2 Feltámadási szertartás A pap teljes liturgiai díszben a szent sírnál megtömjénezi a síri leplet, az oltárra viszi, kiteríti és otthagyja az ünnepzárásig. A lepel átvitele alatt

Részletesebben

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe

2016 Irgalmassággal belépve az új évbe III. évfolyam 1. szám 2016. január 2016 Irgalmassággal belépve az új évbe Az irgalmasság jel, hogy viszszataláltam a felebaráti szeretethez, már nem magamnak élek, hanem másokért. Megbocsátás és megbékélés

Részletesebben

Hittan tanmenet 4. osztály

Hittan tanmenet 4. osztály Hittan tanmenet 4. osztály Heti óraszám:1 Összes óra: 40 Az Élet a hitben című hittankönyvhöz Plébániai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

Hittan tanmenet 2. osztály

Hittan tanmenet 2. osztály Hittan tanmenet 2. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 Az Isten szava című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél Segédeszköz, Munkaformák, Módszerek

Részletesebben

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Józs. 24,18-20. Kiűzött előlünk az ÚR minden népet, az országban lakó emóriakat is. Mi is az URat akarjuk szolgálni. Bizony, ő a mi Istenünk! Akkor Józsué ezt mondta a népnek: Nem tudjátok ti szolgálni

Részletesebben

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA Ünnepi szentmise KEZDŐÉNEK (Dallam: Áldjad, ember, e nagy jódat ) 1 Áldunk, Isten jó szolgája / Szent Családnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk

Részletesebben

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5

TARTALOM. Előszó a magyar kiadáshoz 5 TARTALOM Előszó a magyar kiadáshoz 5 Í.MÁTÉ EVANGÉLISTA-KI IS VOLT Ő? 13 1.1 A meghaladott életrajzi portré 13 1.2Az evangélium az evangélista nélkül 16 1.3 A teológiai portré 19 1.4Előzetes módszertani

Részletesebben

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Újpest-Belsőváros 2004. 03. 14. Loránt Gábor IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT Alapige (textus): Neh 1 és Lk 11,1 Lectio: Neh 1 Lk 11,1: Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá

Részletesebben

Az örömből, a legnagyobb Örömbe.

Az örömből, a legnagyobb Örömbe. XIII. évfolyam 1. szám 2015. február Az örömből, a legnagyobb Örömbe. Elmúlt a farsang és elkezdődött a csendesebb életvitelnek, az elgondolkodásnak, a változtatásnak az időszaka. Ahogyan a Prédikátor

Részletesebben

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Tételek hittanból (2016. május 20.) Tételek hittanból (2016. május 20.) 1. Kinyilatkoztatás Biblia (jelentése, részei, felosztása, keresés benne, sugalmazás) 2. Egy XX. századi magyar boldog élete, jelentősége 3. Teremtéstörténet - bűnbeesés

Részletesebben

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra.

2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 3. A világ, ami körülvesz bennünket, Isten teremtett világa, 10 óra. Hittan kerettanterv. Általános iskola 1. osztály Téma: 1. Ismerkedés egymással, 2 óra. 1.hét: Gyerekek játékos ismerkedése egymással. 2. Ismerkedés a hittannal, a gyülekezettel, a templommal, 6 óra. 2.hét:

Részletesebben

Sokszínű húsvét Sokszínű tár

Sokszínű húsvét Sokszínű tár 2012/04/02-2012/06/15 [1] Mini tárlatunkon ezúttal a húsvét sokszínűségéhez kapcsolódva mutatunk be néhány dokumentumot a sokszínű Plakát- és Kisnyomtatványtár anyagából szemezgetve, és kívánunk minden

Részletesebben

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu

EDK -k az EDM -ért. Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért. www.ujremeny.hu EDK -k az EDM -ért Evangéliumi Diák Körök az Evangéliumi Diák Misszióért LÁTÁS Egyetemekre, Főiskolákra járó diákok evangéliummal való elérése, keresztyén diáktársaik által. Keresztyén diákok aktivizálása,

Részletesebben

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok

A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok A Mormon könyve tanításai és tana tanulói olvasmányok Hittan 275 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk a könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet és javaslataidat.

Részletesebben

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, /

4 Isteni malasztnak anyja, / Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, / Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! 5 Szűz virág szent anya, / MÁJUSI LITÁNIA Kezdőének 1 Uram irgalmazz nekünk, / Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, / Krisztus hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! 2 Mennybéli Atya Isten, / Megváltó Fiú

Részletesebben

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK

KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KATOLIKUS HITTAN I. RÉSZLETES VIZSGAKÖVETELMÉNYEK KÖZÉPSZINT Témakörök/ I. Biblia ÓSZÖVETSÉG 1. Az Ószövetségi üdvtörténet a kezdetektől a próféták aranykoráig 2. Ószövetségi üdvtörténet a próféták aranykorától

Részletesebben

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja.

HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA. * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. 1 HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA HÁLAADÁS ÉS ÚRVACSORA * Aki teheti, álljon fel a csillaggal jelölt részeknél! A vastagon szedett szöveget a gyülekezet mondja. MEGHÍVÁS A lelkész az Úr asztala mögött áll. Krisztus,

Részletesebben

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése 13. Bûnbánati imádságok Advent 1. vasárnapja Istenem! Méltatlan vagyok kegyelmedre, mert sokszor és sokféleképpen vétkeztem. De légy

Részletesebben

A Mennyország, Isten gyönyör otthona

A Mennyország, Isten gyönyör otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyör otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Átírta : Sarah S. 60/60. Történet www.m1914.org Bible

Részletesebben

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS

EGYHÁZAINK HÍREI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F április HIT VALLÁS 2019. április HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉGEINK F GYÓNI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG MISEREND A NYÁRI IDŐSZAKBAN: hétfő, kedd, péntek 18.00 óra, szombat 19.00 óra, vasárnap 9.00 óra (Dabas-Szőlők),

Részletesebben

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8).

Nagy öröm. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Nagy öröm Lectio: ApCsel 8,1-25. Textus: És lőn nagy öröm abban a városban. (ApCsel 8,8). Fülöp Samáriában hirdette a Messiást. Jézusról tett bizonyságot, a Szabadítóról. Az ember mindig kapcsolatban kellene,

Részletesebben

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa

Részletesebben

Üdvözlünk Isten családjában!

Üdvözlünk Isten családjában! Üdvözlünk Isten családjában! Amikor Jézust elfogadod Megváltódnak, Isten családjának tagja leszel. Isten azt akarja, hogy ha az Ő gyermeke lettél, növekedj az Ő megismerésében, és válj minél inkább Jézushoz

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje júniusban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje júniusban

Részletesebben

A keresztény istentisztelet. A liturgia elemei

A keresztény istentisztelet. A liturgia elemei V. OSZTÁLY L I T U R G I K A A keresztény istentisztelet Keresztény (gör. chrisztianosz = krisztusi) Istentisztelet = szentmise Az istentisztelet helyes módját a kinyilatkoztatásból ismerjük meg. A kinyilatkoztatás

Részletesebben

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL. ISTEN SZERETETE Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (János

Részletesebben

Örömhír. A Tiszaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség Hitéleti kiadványa

Örömhír. A Tiszaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség Hitéleti kiadványa Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Örömhír A Tiszaújvárosi Görögkatolikus Egyházközség Hitéleti kiadványa Krisztus feltámadását mindenekelőtt mint egzisztenciális, egész lényünket érintő eseményként

Részletesebben

XI. 9. Karitász-ünnep 10. 11. 12.

XI. 9. Karitász-ünnep 10. 11. 12. Hó órasz Iskolai Plébániai Megjegyzés IX. 1. 2. 3. 4. X. 5. 6. 7. 8. Cím: Szervezési feladatok, ismerkedés könyvvel Nevelési cél: Egymásra figyelve, együtt lesz a közös munkánk eredményes Oktatási cél:

Részletesebben

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

HÍRLEVÉL. Szentmisék és szertartások rendje áprilisban Egyházközség SZENTMISÉK, SZERTARTÁSOK, TUDNIVALÓK MINISTRÁNSOK CSERKÉSZEK JÓ MUNKÁT! SZENT MÓNIKA KÖZÖSSÉG ANYAI SZÍVVEL CARITAS GONDOSKODÓ SZERETET HÍRLEVÉL Szentmisék és szertartások rendje áprilisban

Részletesebben

Csak az Isten kegyelme segíthet

Csak az Isten kegyelme segíthet Csak az Isten kegyelme segíthet Lectio: Ef 2,1-13 Textus: Ef 2,4-10 Kedves Testvéreim! Róm 1,18-ban ezt olvassuk: Mert nyilván van az Istennek haragja mennyekből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org 2012

Részletesebben

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA 33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA Liturgikus szín: az egyházi esztendő szerint vagy piros Gyülekezeti felügyelő, presbiter, gyülekezeti munkatárs, gondnok, pénztáros, jegyző, kántor és egyházfi iktatása

Részletesebben

Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok

Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok Jézus Krisztus és az örökkévaló evangélium tanulói olvasmányok Hittan 250 Kiadja: Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza Utah, Salt Lake City Méltányoljuk e könyvvel kapcsolatos megjegyzéseidet

Részletesebben

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok

Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben. I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok Dr. Marczell Mihály: FÜGGELÉK I. sorozathoz (1950): EGY ÉVI SOROZAT -ok címekben I. sorozat: vasárnapok, ünnepnapok (Általános bevezetés eléje olvasása szükséges: 1. kötet!) 94. kötet 2 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról

A Biblia rövid áttekintése. Alapvető információk a Bibliáról A Biblia rövid áttekintése Alapvető információk a Bibliáról Áttekintés a Bibliáról A Biblia Isten szava A Biblia Isten üzenetét tartalmazza. A Szentírás megírásában kb. 1500 év leforgása alatt mintegy

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Az asszony A Biblia gyermekeknek bemutatja Az asszony a kútnál Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Ruth Klassen Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org BFC

Részletesebben

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ Isten Nagy Terve teremtés elesés megváltás helyreállítás Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Zsidó.13.8 Méltó vagy, Urunk és Istenünk, hogy tied

Részletesebben

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk A Biblia világosan tanítja:a keresztény ember nem önmagában elszigetelt lélek, akinek magányosan kell élnie vallásos életét. A Biblia világosan tanítja:

Részletesebben

Hittan tanmenet 5. osztály

Hittan tanmenet 5. osztály Hittan tanmenet 5. osztály Heti óraszám: 2 Összes óra: 80 A Könyvek Könyve című hittankönyvhöz Iskolai hitoktatás céljára Óraszám Tananyag Didaktikai cél, nevelési cél 1. I. Ószövetség Mi a Biblia? 2-3.

Részletesebben

Az időszak neve. Szokások

Az időszak neve. Szokások A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából Katolikus liturgiának megfelelő adventi koszorú, három lila és egy rózsaszín gyertyával. Advent (ádvent, úrjövet) a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (dec.25-ét)

Részletesebben

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Félreértett rtett tanítások? Ugyanazon alapról eltérő tanítások? Fordítások A Biblia eredeti nyelve nem a magyar Összehasonlító fordítások,

Részletesebben

Legyenek eggyé kezedben

Legyenek eggyé kezedben Legyenek eggyé kezedben EGYETEMES IMAHÉT ÖKUMENIKUS ZÁRÓ ALKALMA KITEKINTÉSSEL A BIBLIA ÉVÉRE 2009. január 25. vasárnap - 15. 30 tól a gyülekezés alatt a Miskolc - Belvárosi Evangélikus Egyházközség In

Részletesebben

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A

Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Kognitív (Tudás, megértés): /ismereti szint/ érdeklődés felkeltése: A Iskola:Vörösmart Osztály:IV. Hittanár:Sipos-Tűr Klára Dátum: 2015. Téma:A hit útján Tanítási egység / a tanóra anyaga:az egyházi év Kulcsfogalmak:Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év, Az óra fő céljai:

Részletesebben

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Pasarét, 2012. július 1. (vasárnap) PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK Horváth Géza SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24 Alapige: Galata 4,4-7 De amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát, aki asszonytól

Részletesebben

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren

TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ. TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ TÉGY ENGEM BÉKEKÖVETEDDÉ Szerző:Szöveg: S. Temple ford.: ifj. Kulcsár Tibor Zene: S. Temple, N. Warren 1. Tégy engem békeköveteddé, Hogy hinthessem az igemagvakat. Ó, Szentlelked

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma.

A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. MANFRED RÖSELER A karácsony a legtöbb ember számára a család ünnepe és az ajándékozás alkalma. Mások magányosan töltik ezt az ünnepet, és egyeseket ez mélységesen elkeserít. Karácsony táján minden évben

Részletesebben

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2)

22. Bibliai történetek Újszövetség Jézus önmagáról (Jn 6,35. 51; 8,12; 10,7-15; 11,25; 14,6; 15,1-2) 7. évfolyam 1. Önismeret a Biblia fényében 2. A Szentírásban Isten szava (2Tim 3,16) 3. Megtérés és hit 4. Emberi kapcsolatok a Biblia fényében 5. Hitvallók a történelemben (gályarabok, hitvalló őseink)

Részletesebben

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18

Dátum Hangfájl Cím Alapige dec mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 Dátum Hangfájl Cím Alapige 2014. dec 31. 20141231.mp3 Isten bátor szolgája 1 Királyok 18 2014. dec. 28. 20141228.mp3 A vigasztalás útja Példabeszédek 3,1-18 2014. dec. 26. 20141226.mp3 Karácsonyi üzenetek

Részletesebben

Elöljáróban. 13. hitelv

Elöljáróban. 13. hitelv hit13.qxd 2007.11.06. 21:40 Page 1 A Hetednapi Adventista Egyház hitelvi füzetei 13. hitelv A maradék és küldetése Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen,

Részletesebben

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik.

A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. Hittan A javítóvizsgák követelményrendszerét a kerettantervben az adott évfolyamnál megjelölt tematikai egységek, kulcsfogalmak képezik. 5. évfolyam: A Biblia, az üdvtörténet fogalma A teremtéstörténetek

Részletesebben

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy

Megrendülten tudatjuk, hogy. Varga Árpád MINTA. Táviratcím: Varga Árpádné, 1228 Budapest, Rónai János u. 7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 1 Megrendülten tudatjuk, hogy 2013. január 26-án 87 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2013. február 10-én 10.30 órakor a Budafoki Temetőben a Római Katolikus Egyház

Részletesebben

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk: Mi az evangélium? Jó az, ha időt tudunk áldozni arra, hogy átgondoljuk mi a Biblia üzenete. Bizonyára sokan óvatosak a vallásokkal, a templomba járással, az egyházi rituálékkal, és a hagyományok követésével.

Részletesebben

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova

BÉRMÁLÁS. Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: Nova BÉRMÁLÁS Plébániánkon a soron következő bérmálás időpontja: 2016.... - Nova A bérmálás a "keresztény nagykorúság szentsége". Urunk Pünkösd ünnepén küldte el a Szentlelket az apostolokra. A Szentlélek csodát

Részletesebben

Mindszenty bíborossal

Mindszenty bíborossal K Mindszenty bíborossal Ö Déri Péter Fotók Lovagi Milán Kiadja Martinus Könyv- és Folyóirat Kiadó 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 3. Telefon: 94/513-191, 30/864-5605 E-mail: info@martinuskiado.hu

Részletesebben

Jézus, a misszió Mestere

Jézus, a misszió Mestere 7. tanulmány Augusztus 8 14. Jézus, a misszió Mestere SZOMBAT DÉLUTÁN E HETI TANULMÁNYUNK: Ézsaiás 42:1-9; Dániel 9:24-27; Máté 10:5-6; Lukács 2:8-14; Apostolok cselekedetei 1:1-14; 2Timóteus 1:8-9 Majd

Részletesebben

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET V. Istenem, jöjj segítségemre! 1 ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK ESTI DICSÉRET F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.

Részletesebben

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. A Mennyország, Isten. otthona A Biblia gyermekeknek bemutatja A Mennyország, Isten gyönyörű otthona Írta : Edward Hughes Illusztrálta : Lazarus Átírta : Sarah S. Franciáról fordította : Dr. Máté Éva Kiadta : Bible for Children www.m1914.org

Részletesebben

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS 4.7-16 Ha belefáradtál, hogy mindig bizonyítanod kell Nem arról beszélek...hogy a szeretet ne intené a másikat...hogy a tetteink ne árulkodnának szívünk állapotáról...hogy

Részletesebben

Tegyétek meg, amit mond

Tegyétek meg, amit mond III. évfolyam 3. szám 2016. március Tegyétek meg, amit mond Egy évvel ezelőtt újból meglátogatta a pócsi csodatavő ikon az encsi és környékbeli híveket. Ennek emlékére március 12 én szombaton a reggel

Részletesebben

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút 1 1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel. Mostan azért

Részletesebben

Bibliaismereti alapok

Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok Bibliaismereti alapok 1. Isten 2. Jézus Krisztus 3. Szent Szellem Szentháromság 4. A Biblia 5. Az Ember 6. Bűn megváltás 7. Újjászületés, megszentelődés 8. Betöltekezés Szent Szellemmel

Részletesebben

Húsvét a tanítványokkal

Húsvét a tanítványokkal Húsvét a tanítványokkal 87 Ezt az alkalmat akkor illesszük be a sorozatba, ha nagyhéten vagy húsvét hetében tartunk összejövetelt. Nagyhéten a kereszt, a szenvedés előtt borulunk le, húsvét után pedig

Részletesebben

KÉSZÜLŐDÉS A HÚSVÉTRA 2. JÉZUS 7 SZAVA A KERESZTEN (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma)

KÉSZÜLŐDÉS A HÚSVÉTRA 2. JÉZUS 7 SZAVA A KERESZTEN (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) KÉSZÜLŐDÉS A HÚSVÉTRA 2. JÉZUS 7 SZAVA A KERESZTEN (olvasmány, egyházi iskolában ajánlott téma) Gyülekezeti óraszám 0. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Mt 27,46; Lk 23,34-43; Lk 23,46; Jn 19,26-27) TEOLÓGIAI

Részletesebben

Te vagy, akit nagyon szeret!

Te vagy, akit nagyon szeret! XII.évfolyam 1. Szám 2014. január Te vagy, akit nagyon szeret! Te vagy az én szeretet Fiam, benned telik kedvem. A megkeresztelésünk óta mi vagyunk Isten szeretett gyermekei, fiai, leányai maradandó, eltörölhetetlen

Részletesebben