Lenia Samuel ALAPVETŐ SZOCIÁLIS JOGOK Az Európai Szociális Karta esetjoga 1 Európa Tanács, Strasbourg, 1997 1 A fordítás első változatát készítette: Ottlik András. A fordítás elkészítését kezdeményezte: a Szociális és Családügyi Minisztérium. A fordítás szerkesztését az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatta. A szakmai és nyelvi szempontú ellenőrzés, javítás nem jöhetett volna létre a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium megbízása nélkül. A fentieket elvégezte, kommentálta és a szöveget gondozta: Könczei György. A kötetnek 2002 óta új, bővített, második kiadásban megjelent változata is ismeretes: Lenia Samuel 2002. Fundamental Social Rights. Case law of the European Social Charter. Council of Europe, Strasbourg). Szerzője 2005. január 1-től a Szociális Jogok Európai Bizottságának tagja a Szerk. 1
1. CIKK A MUNKÁHOZ VALÓ JOG Általános megállapítások A munkához való jog az Európai Szociális Karta által védett első jog. Amint arra a Bizottság az első felülvizsgálati ciklus alkalmával rámutatott, alapvető jelentőségű a Karta összefüggésében, hiszen a Karta több olyan alapvető jogot is rögzít, amelynek hatékony gyakorlása elképzelhetetlen, ha nem biztosítják előbb a munkához való jogot (Konklúziók, I, 13. o.) 2. Példa erre az igazságos munkafeltételekhez való jog (2. cikk) és a méltányos díjazáshoz való jog (4. cikk). A munkához való jog azonban nem jelentheti azt, amit látszólag jelent, vagyis azt, hogy az államnak munkát kell biztosítania mindenkinek, aki erre igényt tart, hiszen ezt nyilvánvalóan lehetetlen lenne teljesíteni, mivel az, hogy van-e munka, a munkaerő-piaci helyzettől függ, és attól, hogy a munkakeresők ismeretei megfelelnek-e a piaci igényeknek. Ennek megfelelően az 1. cikknek nem az a célja, hogy munkát biztosítson mindenkinek, aki munkát keres, hanem négy olyan konkrét vállalásból áll, amely a munkaalkalmak javulását eredményezi. Első Konklúzióiban 3 a Bizottság ezt világosan ki is mondta: Jelen cikk célja a munkához való jog hatékony gyakorlásának biztosítása. Négy bekezdése a foglalkoztatáspolitika különböző vetületeit érinti. Továbbá: az 1. cikk nem csupán kimond egy elvet, hanem pontosan megmondja azt is, hogy a Szerződő Felek milyen eszközökkel alkalmazzák azt: teljes foglalkoztatás; szabad foglalkozás-választás; ingyenes foglalkoztatási szolgáltatások; szakmai pályaválasztási tanácsadás és szakmai átképzés (Konklúziók, I., 13. o.). 4 2 A Karta esetjogára hagyományosan ebben a formában hivatkozik a szakirodalom. Jelentése a következő: a Független Szakértők Bizottságának (1998-tól új néven: a Szociális Jogok Európai Bizottságának) következtetései, I. felülvizsgálati ciklus, 13. bekezdés a Szerk. 3 Amennyiben a nemzeti jelentések vizsgálat alapján egy tagállam megfelel, akkor a Szociális Jogok Európai Bizottsága nem tesz észrevételt, ha fejlődést mutat, pozitív következtetésekre jut. Amennyiben azonban nem felel meg, összefoglaló jelentésében az adott területek kritizált hiányosságait negatív következtetések -nek nevezve, részletező formában megküldi a Kormánybizottságnak, amely soron következő ülésén azokat elemzően megtárgyalja. Így születik a common law-típusú, angolszász jogcsalád logikájának megfelelően a Karta esetjoga, amely mára több tíz, vékonyabb-vastagabb kötetre rúg. (A Szerk.) 4 A hosszabb esetjogi idézeteket behúzással választottuk el a kötet főszövegétől (a Szerk.). 2
1. bekezdés Teljes foglalkoztatás A Karta 1. cikkének első bekezdésében a Szerződő Felek vállalják, hogy a teljes foglalkoztatás elérése céljából elsődleges céljaik és felelősségük egyikeként fogadják el a foglalkoztatás lehető legmagasabb és legtartósabb szintjének elérését és fenntartását. A Bizottsági esetjog szerint a Szerződő Feleknek bizonyítaniuk kell, hogy olyan következetes gazdaságpolitikát folytatnak, amely kifejezetten az ebben a rendelkezésben foglalt végső cél elérését szolgálja. A Szerződő Feleknek nem csak azt kell igazolniuk, hogy rendelkeznek megfelelő foglalkoztatáspolitikával: elvárják tőlük, hogy intézkedjenek is ennek végrehajtása érdekében, és elegendő információval szolgáljanak ahhoz, hogy a Bizottság értékelni tudja az eredményeket. A Bizottság kimondja, hogy e politikának a rövid- és középtávú, valamint a tartós munkanélküliség helyzeteire kell irányulnia; a területi egyenlőtlenségek elkerülését, leküzdését vagy csökkentését kell céloznia; azon célt kell követnie, hogy a társadalmon belül minden dolgozói csoport helyzetét fenntartsa, vagy javítsa, különös tekintettel a nőkre, a fiatalokra, a középkorúakra és az idősebbekre; ki kell terjednie a gazdaság minden ágazatára, beleértve a mezőgazdaságot is (a Konklúziók, II., 179. oldalán például a Bizottság tájékoztatást kért Ciprus kormányától arról, hogy milyen intézkedések történtek a mezőgazdasági munkanélküliség kezelésére). A Bizottság úgy értelmezte ezt a rendelkezést, mint amely inkább az eszközök mintsem az eredmények vonatkozásában jelent kötelezettséget. Felismerte, miszerint ahhoz, hogy el lehessen dönteni, hogy egy ország valóban teljesíti-e a kötelességeit, dinamikus álláspontra kell helyezkedni, értékelni kell az adott pillanatban fennálló helyzetet, figyelembe véve a folyamatosan végzett tevékenységet. (Konklúziók, I., 13. o.). Az 1. cikk 1. bekezdését dinamikus rendelkezésként jellemezték. Dinamikus jellege abból a tényből adódik, hogy a teljes foglalkoztatás progresszív eléréséről rendelkezik. A Bizottság a hasonló természetű rendelkezések kapcsán általánosságban kijelentette, hogy E rendelkezések értelmében az évek során olyan magatartást kell tanúsítani, amellyel fejlődést lehet elérni a kijelölt irányban. Ezért minden érintett kormánynak értesítenie kell a Bizottságot minden, a Karta hatályba lépésének (vagy az előző beszámolónak) az időpontjától az adott beszámoló dátumáig beállott változásról. Következésképpen nem elegendő az adott pillanatban érvényes helyzet tisztán statikus bemutatása. Kifejezetten a fejleményekkel kell fog- 3
lalkozni, hogy a Bizottság értékelni tudja az egyes országok által az adott összefüggésben elért előrelépést (Konklúziók, I., 9. o.). A Szerződő Feleknek lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy javulást érjenek el a hivatkozási időszak elején fennálló foglalkoztatási helyzethez képest. Ismét csak nem konkrét javulást kérnek, mivel ez sokszor csak hosszú távon jelentkezik; azt kell bizonyítaniuk, hogy foganatosítottak olyan intézkedéseket, amelyek hozzájárulnak a teljes foglalkoztatás eléréséhez. Ez igen világosan kifejezésre jutott a harmadik felülvizsgálati ciklus 5 idején, amikor is a Bizottság kijelentette, hogy a munkanélküliség csökkenése önmagában nem jelzi eléggé a teljes foglalkoztatás elérése érdekében tett erőfeszítéseket akkor, amikor például a munkanélküliség még mindig az aktív lakosság 5%-át érinti. Másrészt viszont a munkanélküliségi ráta számottevő növekedése sem akadályozza meg a Bizottságot abban, hogy arra a következtetésre jusson, miszerint eleget tettek a Karta követelményeinek, ha jelentős erőfeszítés történt a munkaerő-piaci helyzet javítására (Konklúziók, III., 3. o.). A negyedik, az 1972-73-as évekre vonatkozó felülvizsgálati ciklus idején nyilvánvalóvá vált, hogy a növekvő infláció, illetve az olajválságokból adódó gazdasági visszaesés kezelésére a Szerződő Felek több olyan intézkedést is bevezettek, amelyek rövidtávon növelték ugyan a munkanélküliséget, de végső soron annak a csökkentését szolgálták. Azzal kapcsolatban, hogy a kérdéses intézkedés megfelel-e az 1. cikk első bekezdésében szereplő követelményeknek, a Bizottság a következőket hangsúlyozta. A munkanélküliség túlzott növekedésének elkerülése érdekében, az 1. cikk első bekezdésének megfelelően foglalkozás-fenntartó lépéseket kell tenni az olyan tevékenységek mellékhatásainak ellensúlyozására, mint például a jelenlegi válság által szükségessé tett infláció-ellenes intézkedések Speciális intézkedésekkel kell segíteni a munkakeresés terén hátrányos helyzetben levőket. 5 Az első látásra bonyolultnak tűnő felülvizsgálati ciklusokat legegyszerűbb konkrét példán áttekinteni. Az 1999. júniusi ratifikációt követően a Karta Magyarország vonatkozásában 1999. augusztus 7-én lépett hatályba. Így a Magyar Köztársaság 2001. augusztus 7-ig küldi majd meg nemzeti jelentését első ízben ez lesz egyébként a XVI-1 felülvizsgálati ciklus, teljes jelentést küldve minden ratifikált és nem ratifikált cikkelyről Azaz, a nem ratifikált cikkelyekről is kell inkább áttekintő jellegű, mint a ratifikáltakhoz hasonlóan alapos nemzeti jelentést készíteni. A Szociális Jogok Európai Bizottsága ezt is megvizsgálja, észrevételeit itt is közzéteszi, ennek azonban jogilag kötelező ereje nincsen. Ezt követően 2003. júniusában ismét teljes jelentést kell küldeni, mégpedig a XVII-1 felülvizsgálati ciklusban. Teljes jelentést ezután nem kell küldenie többé. Viszont 2005. júniusától beáll a normál, minden tagállamra érvényes jelentéstételi rendszer. Ekkor csak a kemény magba tartozó cikkelyekről kell majd jelenteni (1., 5., 6., 12., 13., 16., 19.), ez lesz a XVIII-1 felülvizsgálati ciklus. 2006. márciusában XVIII-2 felülvizsgálati ciklus a nem a kemény magba tartozó cikkelyek közül a 2., 3., 4., 9., 10., 15. következik. Majd 2007. júniusában megint a kemény mag következik: ez lesz a XIX-1 felülvizsgálati ciklus. 2008. márciusában azaz a XIX-2 felülvizsgálati ciklusban hazánk a kemény magba nem tartozó cikkelyek második csoportjáról küld majd jelentést: 7., 8., 11., 14., 17. és a 18. cikkelyekről s így tovább. (A Szerk.) 4
Mindegy, hogy területi egyenlőtlenségekből vagy nemi alapon történő különbségtételből adódóan, vagy életkoruk miatt vannak nehéz helyzetben hiszen az idősebb dolgozók esetében, éppúgy, mint a fiataloknál, nagyobb a munkanélküliség veszélye. (Konklúziók, IV., XIV. o.). Hasonlóképpen, a Bizottság a hatodik felülvizsgálati ciklusban jelezte, hogy abban az esetben, ha az adott gazdasági helyzet nem kecsegtet a munkanélküliség jelentősebb csökkenésével, az 1. cikk 1. bekezdése értelmében a Szerződő Feleknek elsődleges célként növelniük kell erőfeszítéseiket arra, hogy megfelelő gazdasági és szociális intézkedések révén csökkenteni lehessen a munkanélküliséget, különösen a leginkább érintett csoportok körében (Konklúziók, VI., 12. o.). Megfelelés-értékelés Első felülvizsgálati ciklusa során a Bizottság megállapította, hogy Ha egy állam valaha is lemond a teljes foglalkoztatás célkitűzéséről egy olyan gazdasági rendszer javára, amely állandó munkanélküli-tábort eredményez, ezzel megsérti a Szociális Karta rendelkezéseit (Konklúziók, I., 14. o.). A fent említett fejlemények fényében a Bizottság a nyolcadik felülvizsgálati ciklus alkalmával úgy döntött, hogy ezzel a bekezdéssel kapcsolatban nem fog konklúziókat elfogadni. Ehelyett a Bizottság áttekintette a követett politikákat és a megtett intézkedéseket. Kiderült, hogy még Spanyolország sem sértette meg ezt a rendelkezést, jóllehet a tizenharmadik felülvizsgálati ciklus alkalmával (harmadik rész) a Bizottság megbizonyosodott arról, hogy a munkanélküliségi ráta elérte a 16,2%-ot, és a nők esetében a 23,8%-ot és ugyanez volt a helyzet Írország esetében is, ahol a munkanélküliség szintje 15,8% volt. A konklúziók hiánya több tényezővel magyarázható. Amint erre már utaltunk, a munkanélküliség az utóbbi évek során több országban jellemzővé vált emelkedő irányzata nem jelenti feltétlenül a foglalkoztatás-politikák kudarcát, hanem gazdasági válságokat tükröz; a számokból ennek ellenére arra lehetne következtetni, hogy nem történik semmi a teljes foglalkoztatás érdekében, holott a tények éppen az ellenkezőjét mutatják. Továbbá: számos olyan munkanélküliség-ellenes intézkedés létezik, amelynek az eredménye nem látható előre, és amely esetleg csak jóval a bevezetése után fejti ki hatását következésképpen lehetetlen dönteni ezek hatékonyságáról. A XIII-3. felülvizsgálati ciklus alkalmával (referencia-időszak: 1992-93), szinte valamennyi Szerződő Félnél nőtt a munkanélküliség szintje általában. A Bizottság komoly aggodalmat tanúsít némely dolgozói kategóriák munkanélküliségével kapcsolatban, és kéri, intézkedjenek, hogy javuljon a helyzetük ilyenek azok, akik elmúltak negyvenöt évesek, akik fiatal dolgozók, akik tartósan (tizenkét hónapon túl) munkanélküliek, 5
a nők akiknek a munkanélküliségi rátája magasabb és gyorsabban nő, mint a férfiaké, ami növekvő különbséget eredményez illetve a fogyatékosok. Szintén az utolsó ciklusban bizonyítást nyert, hogy növekszik a munkanélküliség szintje az idősebb dolgozók esetében Ausztriában; a fiatalok esetében Finnországban, Franciaországban és Görögországban (ahol az összes munkanélküli 45,5%-a tizenöt és huszonnégy év közötti személy), Írországban, Olaszországban, Luxemburgban, Hollandiában, Portugáliában, Spanyolországban, Svédországban, Törökországban (főként a városi területeken élő, magas iskolázottsági szintű tizenöt és huszonnégy évesek körében 1993-ban 30.2%) és az Egyesült Királyságban; a tartós munkanélküliek körében, főként Ausztriában, Franciaországban, Görögországban, Írországban, Luxemburgban, Máltán (53%), Hollandiában, Norvégiában és Portugáliában; a nők körében Cipruson, Franciaországban, Görögországban, Olaszországban, Luxemburgban és Portugáliában; Svédországban emelkedés mutatkozott a fogyatékos személyekre vonatkozó rátákban. Az kilencvenes évek második felében növekvő jelentőségre tett szert egy új irányzat: a részmunkaidős foglalkoztatás főleg a nők körében (Írországban, Hollandiában, Portugáliában és az Egyesült Királyságban). A Bizottság nagy figyelmet szentelt ennek az irányzatnak, csakúgy, mint az alkalmi foglalkoztatás növekedésének (Spanyolországban és az Egyesült Királyságban) és a határozott időre szóló munkaszerződések szaporodásának (Franciaországban, ahol 1993- ban ezek a szerződések tették ki az új felvételek 70%-át). A Bizottságot folyamatosan foglalkoztatja azoknak a fiatal külföldieknek a helyzete is, akik a Karta egyéb Szerződő Feleinek az állampolgárai. A XIII-1. Konklúziókban (41. o.) a Bizottság rámutatott arra, hogy megnőtt a külföldi munkanélküli dolgozók száma Svédországban. Konkrétabban: kérdéseket tesz fel azzal kapcsolatban, hogy milyen követelmények vonatkoznak a külföldi dolgozókra. Ausztriában például azt akarta tudni, hogy amikor ezek az emberek első ízben folyamodnak munkavállalási engedélyért, vajon azonos bánásmódban részesülnek-e a munkanélküli állampolgárokkal és idegen állampolgárokkal (Konklúziók, X- 2, 33. o.). Lejegyeztek azonban néhány pozitív eredményt is: a tartós álláskeresők újbóli beilleszkedését segítő intézkedéseknek volt némi hatása Hollandiában és az Egyesült Királyságban, ahol a tizenharmadik felülvizsgálati ciklus első felében változatlan maradt a munkanélküliség szintje; csökkent a nők és a férfiak munkanélküliségi rátái közötti különbség Ausztriában és Dániában; bizonyos szektorokban új állások jöttek létre és ez az adott szektorokban megfordította a munkanélküliség emelkedő irányzatát. 2. bekezdés A dolgozó joga ahhoz, hogy szabadon választott foglalkozás alapján biztosíthassa megélhetését Ebben a bekezdésben a Szerződő Felek vállalják, hogy 6
hatékonyan védik a dolgozó 6 azon jogát, hogy szabadon választott foglalkozás alapján biztosíthassa megélhetését. Az 1. cikk 2. bekezdésének függeléke 7 E rendelkezés nem értelmezendő úgy mint amely tilt vagy jóvá hagy bárminemű szakszervezeti biztonsággal kapcsolatos záradékot vagy gyakorlatot. A Bizottság az első felülvizsgálati ciklus során felismerte, hogy ez a rendelkezés szorosan összefügg két különösen fontos problémával: a kényszermunka tiltásával, és mindenfajta foglalkoztatási diszkrimináció megszüntetésével (Konklúziók, I., 15. o.). Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy ez a rendelkezés azt követeli meg a Szerződő Felektől, hogy védelmet biztosítsanak A. a kényszermunka, és B. a foglalkoztatási gyakorlatban jelentkező diszkrimináció ellen. A.) A kényszermunka tilalma A kényszermunka elleni biztosíték a cikkben szereplő szabadon választott kitételből adódik. A harmadik felügyeleti ciklusban a Bizottság kifejezte azt a véleményét, hogy ellentétes a Kartával bármely dolgozó kényszerítése arra, hogy óhaja ellenére és szabadon kinyilvánított beleegyezése nélkül munkát végezzen. Ugyanez vonatkozik arra, ha egy dolgozót arra kényszerítenek, hogy olyan munkát végezzen, amelynek elvégzésébe korábban szabadon beleegyezett, de amelyet a későbbiek során már nem akart elvégezni (Konklúziók, III., 5. o.). A Bizottság az utóbbi értelemben vett kényszerítésnek és ezért a Kartával összeegyeztethetetlennek tekintette az olyan törvényeket, amelyek büntetőjogi szankcióval sújtják azt a kereskedelmi tengerészt, aki nem tér vissza hajójára, vagy nem hajt végre bizonyos parancsokat. Ugyanakkor a Bizottság, elismerve azt, hogy a hajó és főként a fedélzeten tartózkodók biztonsága a lehető legfontosabb tényező. Ugyanezen a Konklúziókban, és ismét a kereskedelmi tengerészek vonatkozásában, világosabbá tette a nem 6 Általában véve a dolgozó kifejezést a Karta a lehető legtágabb értelemben használja, beleértve a nőket és az önfoglalkoztatókat is. Kivéve, amikor a Karta vagy az adott szövegösszefüggés más értelmezést követel meg (mint például a 19. cikk 6. bekezdésének függeléke, amely kizárólag a dolgozó feleségére vonatkozik, és ezáltal kizárja a nő-dolgozókat; az önfoglalkoztatókkal kapcsolatban a 4. cikk 4. bekezdése a munkaviszony felmondására vonatkozó nyilatkozatról csak fix fizetésű munkavállalókra vonatkozhat; a 8. cikk, amely kifejezetten csak az alkalmazott nők védelmét célozza). 7 A Karta Függeléke általában fontosabb értelmezéseket ad meg egy-egy cikkre vonatkozóan, illetve definiálja a Karta hatályát a védett személyek körét illetően. Az 1. cikk 2. bekezdésének függeléke kimondja a semlegességet a szakszervezeti oltalmi záradékok vonatkozásában, ami azt jelenti, hogy egy olyan zárt üzemi berendezkedés, amelynek értelmében a dolgozónak kötelezően a szakszervezethez vagy egy bizonyos szakszervezethez kell tartoznia, nem olyan diszkrimináció, amelynek megelőzésére a Szerződő Félnek lépéseket kell tennie. Ennek megfelelően a Karta 1. cikkének 2. bekezdése, csakúgy, mint az Európai Emberi Jogi Egyezmény 11. cikke és a 87. sz. ILO Egyezmény (Szövetkezési szabadság és a szervezkedéshez való jog védelme) nem foglal állást a zárt üzemek jogszerűsége kérdésében. Ez a függelék azonban csak az 1. cikk 2. bekezdésére vonatkozik, és a Bizottság az 5. cikkben (szervezkedési jog) kimondta, hogy véleménye szerint a zárt üzemek ellentmondanak a szervezkedési szabadságnak (ld. az 5. cikket). 7
delmi tengerészek vonatkozásában, világosabbá tette a nem kényszerből végzett munkáról alkotott fogalmát, azt állítván, hogy a büntető intézkedések megfelelő körülmények esetén jogosak lehetnek, ha olyan esetben alkalmazzák őket, amikor az intézkedésre okot adó cselekmény veszélyeztette, vagy veszélyeztethette volna a hajó biztonságát vagy a fedélzeten tartózkodók életét vagy egészségét. Ugyanez a helyzet a Bizottság nézete szerint a repülő-személyzet esetében is (Konklúziók, III., 5. o.). Bizottság utalt arra, hogy ilyen esetekben a korlátozások nem léphetik túl a 31. cikkben (nemzetbiztonság és közegészségügy védelme) szereplő határokat. A Bizottság ugyanebben a ciklusban azt állította, hogy a fegyveres erők különleges státusza jogossá teheti a büntetőjogi szankciót az önkéntes kötelességvállalás [voluntary engagement] megsértése esetén is, anélkül, hogy ez a kényszermunka tilalmának megszegését jelentené. Számos Szerződő Félről kiderült, hogy megsérti a Kartát, mivel törvényinek rendelkezései büntetőjogi szankciót rónak ki a tengerészekre. Közülük némelyek ennek következtében módosították törvényeiket, összhangba hozva őket a Kartával 8, mások azonban nem tették meg ezt, és továbbra is sértik a Kartát. Ez utóbbiak általában azzal érvelnek, hogy törvényeiket ma már nem alkalmazzák. Ám a Bizottság mindig azon a véleményen volt, hogy a Karta ezen elvével ütköző elemeket tartalmazó országos törvények nem alkalmazása nem elegendő a rendelkezés ezen a ponton történő alkalmazásának a biztosítására. Következésképpen az ilyen törvényeket módosítani kell (Konklúziók, V., 6. o.). Máskor pedig: az országos törvények nem alkalmazása nem elegendő bizonyíték arra, hogy az állam megfelel ennek a rendelkezésnek (ld. Konklúziók XIII-3., 66. o.). Egyéb, a kényszermunka tilalmával ellenkező helyzetek Bár az Európai Közösségnek a kényszermunka tilalmára vonatkozó esetjoga eddig főként a kereskedelmi flottával és a légi közlekedési szektorral kapcsolatban fogalmazódott meg, más esetekről is kiderült, hogy nem összeegyeztethetők a tilalommal, különösen olyanok, amelyek túlmennek a Karta 31. cikke 9 szerinti korlátozásokon is. Így a közszolgálatban esetenként munkavégzésre kényszerített köztisztviselők elleni büntetőjogi szankciók, a szélsőségesen 8 A helyzetet Németországban az 1974. október 29-i Kereskedelmi Hajózási Törvény orvosolta, Svédországban az 1973. május 18-i Kereskedelmi Hajózási Törvény, Norvégiában egy 1975-ös törvény, Cipruson az 1976-os, 11. számú Kereskedelmi Hajózási Törvény, Izlandon egy 1990. évi törvény, Spanyolországban egy 1992-es törvény és az Egyesült Királyságban egy 1994-es rendelet. 9 A Karta 31. cikke értelmében a Karta által szavatolt jogok és elvek kizárólagos engedélyezett megszorításai vagy korlátozásai azok, amelyeket jogszabály ír elő, és szükségesek egy demokratikus társadalomban mások jogainak és szabadságjogainak, vagy a közérdek, a nemzetbiztonság, a közegészségügy vagy a közerkölcs védelmében szükségesek. 8
hosszú kötelező szolgálati idő a fegyveres erőknél, és késlekedés a közalkalmazott által benyújtott lemondás megtagadásának elfogadása terén a közszolgálat némely területén. Megfelelés-értékelés Az alábbi országokról derült ki, hogy megsértik a kényszermunka tilalmát az 1. cikk 2. bekezdése szerinti értelemben, mivel törvényeik büntetőjogi intézkedésekkel sújtanak olyan eseteket, amelyekben csupán szerződésszegés, vagy a szerződés be nem tartása történt, és nem valószínű, hogy ez személyi vagy vagyoni veszélyeztetéshez vezetne. Franciaország: A Kereskedelmi Tengerészet Fegyelmi és Büntetőtörvénykönyve 39. részének 4. bekezdése és 59. részének 1. bekezdése lehetőséget ad arra, hogy tengerészek ellen büntetőjogi szankciókat alkalmazzanak bizonyos, a hajó biztonságát vagy a hajón tartózkodók életét vagy egészségét nem érintő esetekben 10 (Konklúziók, XIII-3., 62. o.). Görögország: léteznek olyan rendelkezések 11, amelyek büntető szankciót rónak ki tengerészekre olyan esetben, amikor sem a fedélzeten tartózkodók biztonságát, sem életét vagy egészségét nem fenyegeti veszély (Konklúziók, XIII-3., 62. o.). Írország: Az 1894-es Kereskedelmi Hajózási Törvény értelmében az a tengerész, aki nem tér vissza hajójára, vagy nem hajtja végre a parancsot, büntetéssel sújtható, amely jelenthet börtönbüntetést is (a hajó fedélzetére történő erőszakos visszaszállításról [forcible conveyance] ld. a 222., 224. és 238. részt, és a fegyelmi vétségek büntetéséről a 221. részt és a 225. 1. b és c pontokat uo., 66. o.). Olaszország: A Tengerészeti Törvénykönyv [Navigation Code] 1091. és 1094. része büntető szankciót ír elő azon tengerész és polgári légi személyzet számára, aki elhagyja szolgálati helyét, vagy megtagadja a parancs teljesítését, akkor is, ha a kérdéses mulasztás nem veszélyezteti sem a hajó ill. repülőgép biztonságát, sem a fedélzeten tartózkodók életét vagy egészségét (uo., 68. o.) 10 A tizenkettedik felülvizsgálati ciklus alkalmával a Miniszterek Bizottsága ajánlást intézett Görögországhoz (első rész), Franciaországhoz, Olaszországhoz és Spanyolországhoz (második rész). A tizenharmadik felülvizsgálati ciklus alkalmával (első rész), a Miniszterek Bizottsága ajánlást intézett Franciaországhoz (második ajánlás), Görögországhoz (második ajánlás), Olaszországhoz (második ajánlás), Spanyolországhoz. (Ez a második ajánlás volt. Az első ajánlás kereskedelmi tengerészetben és az aeronautikai szektorban alkalmazott büntetőjogi szankciókra vonatkozott, a második ajánlás csak az aeronautikai iparban levőket érintette, mivel a tengerészekre vonatkozó büntetőjogi szankciókat elrendelő törvényt 1992-ben visszavonták) és Írországhoz (első ajánlás). A Miniszterek Bizottsága megismételte ajánlásait Franciaország, Görögország és Olaszország számára a tizenharmadik felülvizsgálati ciklus harmadik részében. 11 Pl.: az 1973-as Állami Tengerészeti Törvénykönyv [Code of Public Maritime Law], 205. cikk, 207. cikk 1. bekezdés, 208. cikk, 210. cikk 1. bekezdés, és 222. cikk; a Kereskedelmi Flottabeli kollektív szerződésről szóló 3276/1944. sz. Törvény 4. részének 1. bekezdése; a Tengerészeti kollektív viták rendezéséről szóló 299/1936 sz. Törvény 15. része. 9
Spanyolország: A légi személyzetre vonatkozó 1964. decemberi törvény fegyelmi vétség esetén büntetőjogi szankciót rendel el olyan esetben is, amikor ez nem veszélyezteti sem a repülőgép biztonságát, sem a fedélzeten tartózkodók életét vagy egészségét (uo., 74. és 75. o.). Törökország: A Kereskedelmi Törvénykönyv 1467. cikke felhatalmazza a hajó kapitányát, hogy erőszakot alkalmazzon azzal a céllal, hogy a tengerészeket visszavigye a hajóra, vagy, hogy a hajó megfelelő működését biztosítsa, illetve a fegyelem fenntartásának céljával. A Bizottság emlékeztetett arra, hogy bármely kényszermunkával kapcsolatos szankciókat olyan cselekményekre kell korlátozni, amelyek a hajó biztonságát vagy a fedélzeten tartózkodók életét vagy egészségét veszélyeztetik, és feltétlenül pontosan meg kell határozni ezeket, és mivel a Kereskedelmi Törvénykönyv 1467. cikke nem felelt meg ezeknek a kritériumoknak, a Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy nem felel meg a Kartának (uo., 238. o.). Egyesült Királyság: A Kereskedelmi Hajózási Törvény 30c. része értelmében büntető szankciók alkalmazhatók olyan esetekben, amikor csak felbontják vagy nem tartják be a munkaszerződést a személyzet vagy a személyzet egy részének sztrájkja miatt, és amikor ez minden bizonnyal nem jelent személyi vagy vagyoni veszélyeztetést. 12 A Bizottság nem fogadta el a kormány azon állítását, hogy ez nem sérti a Kartát, mivel ez a rész kizárólag arra vonatkozik, ha a hajó személyzete vagy annak egy része sztrájkba lép, miközben a hajó úton van, és, hogy ezen az alapon soha nem emeltek még vádat. A Bizottság úgy vélte, hogy nem minden, a tengeren tartózkodó hajó fedélzetén kitört sztrájk veszélyezteti a hajó biztonságát vagy a fedélzeten tartózkodók életét, és a 30c rész nem felel meg a Kartának (uo., 78. o.). Az alábbi esetekben más okból adódik a nem megfelelés: Ciprus: A 79A és 79B Védelmi Rendelkezések [Defence regs] felhatalmazzák a kormányt arra, hogy közszolgálatra kényszerítsen alkalmazottakat, és hogy sztrájk-tilalmat rendeljen el a 31 cikkben megengedett korlátozásokkal nem összeegyeztethető esetekben (uo., 59. és 60. o.). Dánia: A Büntető Törvénykönyv 198. és 199. része büntetőjogi szankciókat ír elő a szándékos semmittevésért [deliberate idleness] vagy a létfenntartáshoz szükséges eszközök hiányáért, ha ezért az illető személy a felelős (uo., 61. o.). Görögország: A kötelező katonai szolgálatról szóló 1973. évi 1400. számú Határozat értelmében a több képzési tanfolyamot elvégzett hivatásos tisztek nem távozhatnak a hadseregből egy adott, akár 25 évig is terjedő, szolgálati idő letöltése előtt. A Bizottság úgy vélte, hogy ez az időtartam meghalad minden ésszerű határt, és nem indokolja sem a katonai pálya sajátos természete sem a képzés magas költsége 13 (uo., 64. o.). 12 A 30c rész egy rendelkezés utolsó, még hatályos darabja (l. 28-29. és 31. rész), amelyet a Bizottság a harmadik ciklus óta bírál. A Miniszterek Bizottsága ajánlást intézett az Egyesült Királysághoz ezzel a kapcsolatban a tizenharmadik felülvizsgálati ciklus harmadik részében. 13 A Miniszterek Tanácsa ajánlást intézett Görögországhoz a tizenkettedik ciklus első részére és a tizenharmadik ciklus első részére vonatkozóan (második ajánlás). Az ajánlást a tizenharmadik ciklus harmadik részére vonatkozóan megújították. 10
Hollandia: Az 1945-ös Munkaügyi Kapcsolatok (különleges hatáskörök) Különleges Rendelet [Labour relations, spec. powers, extraord. decree] 6. cikke értelmében sem a munkavállaló, sem a munkaadó nem mondhatja fel önként a munkaviszonyt a Regionális Munkaügyi Iroda igazgatójának engedélye nélkül (uo., 71. o.). A Bizottság a következő Szerződő Felek esetében elhalasztotta konklúzióját: Belgium: a: Bizonyos körülmények között meg lehet tagadni a hivatásos tisztek vagy altisztek felmondását. A Bizottság információt kért a megtagadás okairól és a szükséges szolgálati időről. b: Az 1948. augusztus 19-i törvény a közszolgálatok biztosításáról békeidőben elrendeli, hogy közös bizottságok döntsenek arról, hogy milyen intézkedéseket hozzanak, vagy milyen szolgáltatásokat nyújtsanak az alapvető szolgáltatások biztosítása érdekében, és arról, hogy milyen büntetőjogi szankciókkal sújtható az a dolgozó, aki megtagadja a döntéseknek való megfelelést. A Bizottság emlékeztetett arra, hogy azoknak a körülményeknek, amelyek közepette ezeket az intézkedéseket hozzák, indokoltnak kell lenniük a Karta 31 cikke szerint, és több kérdést is feltett, hogy értékelni tudja a helyzetet (ld. Konklúziók, XIII-2., 231. o.). Finnország: Az 1991-es 1080. sz. Készenléti Törvény [Readiness Act] rendelkezéseket tartalmazott az Államtanács által szükségállapoti körülmények között végrehajtható kötelező munkaerő kihelyezésről, például egy Finnország ellen irányuló fegyveres támadás esetén, Finnország területi integritásának súlyos megsértése esetén, ha a nemzetközi kereskedelem hirtelen zavara vagy bármely más, Finnországon kívül bekövetkezett konkrét esemény komoly fenyegetést jelentene a lakosság megélhetésére vagy a gazdaság alapjaira nézve, vagy nagyobb katasztrófa esetén. A Bizottság részletes tájékoztatást kért a»kötelező kihelyezés«jelentéséről, különösen a nemzetközi kereskedelem vagy egyéb konkrét, Finnországon kívül bekövetkező esemény esetén. Megkérdezte azt is, hogy alkalmazták-e már ezt a törvényt, és ha igen, milyen körülmények között (Konklúziók, XIII-3., 233. o. ). Görögország: Az 1974. évi 17. sz. Határozat engedélyezi a polgári lakosság mozgósítását bármely, az ország gazdaságának és társadalmának szétzüllesztését eredményező előreláthatatlan helyzetben. A Bizottságnak úgy tűnt, hogy ezt a kifejezést a túlságosan tágan értelmezik, mivel olyan kötelező munka-formákat is eredményezhet, amelyek a Karta 21. cikke értelmében az 1. cikk 2 bekezdése szerint nem megengedhetőek. Az utolsó beszámoló megállapította, hogy ez a rendelkezés már nem hatályos, és a Bizottság megkérdezte, mikor és milyen formában vonták vissza (Konklúziók, XIII-3., 62. o.). Írország: A Bizottság tájékoztatást kért olyan esetekről, amikor megtagadták vagy késleltették a tisztek azon kérésének engedélyezését, hogy elhagyhassák a hadsereget, megállapítva, hogy a fiatalok öt (tartalékosként hét) évre sorozhatók be, megkérdezte, hogy egy fiatalkorúként besorozott személy milyen életkorban és milyen anyagi feltételek mellett kaphat felmentést kötelezettségei alól (Konklúziók, XIII-3., 66. és 67. o.). Olaszország: a: A Büntető Törvénykönyv 328., 331., és 333. része börtönbüntetést ír elő a kötelesség-szegő köztisztviselők és közszolgálati alkalmazottak számára. A Bizottság megállapította, hogy a sztrájkhoz való jogot az alapvető közszolgálatok terén az 1990. június 12-i törvény 11