JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT



Hasonló dokumentumok
JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2019 tavasz

EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

Tantárgyi útmutató /NAPPALI félév

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

MÁSODDIPLOMÁS JOGÁSZKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

Közigazgatási jogérvényesítési és jogvédelmi ismeretek

AJÁNLOTT TANTERV az osztatlan jogász mesterképzés levelező tagozaton (JL5)

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Kriminológia tantárgy Oktatási Program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

2016/2017. tanév I. (őszi) félév. Neptun kódja: JK 10201M (régi KÖZIGAZGATÁSI JOG 1.

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

A bűncselekmény tudati oldala I.

ZÁRÓVIZSGA KÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOGBÓL 2018 tavasz

Bevezetés Az alapjogok korlátozásának általános szabályai... 5

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból. LEVELEZŐ MUNKAREND részére tavaszi szemeszter

TANREND 2017/2018 őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

OSZTATLAN JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOM- BIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

TANTÁRGYI PROGRAM tanév őszi félév

Jogi alapok TANTÁRGYI PROGRAM. Valamennyi szak Levelező és Távoktatás tagozat I.évfolyam. 2011/2012. tanév I. félév

EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR

NEMZETKÖZI MAGÁNJOG 1. J1:NMJ (1)

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

VIZSGAKÖVETELMÉNYEK ALKOTMÁNYJOG 2. Jogász szak, nappali tagozat 2017/2018. tanév I. félév I. A VIZSGA RENDSZERE ÉS A VIZSGÁZTATÁS RENDJE

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács március 30-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

JLSSZ Levelező tagozatos jogász alapképzés képzési terve (Szeged) 2011/2012. tanévtől Főtárgyak (kötelező) Tanóraszám Számonkérés

Gazdasági jog alapjai

Dr. Vadál Ildikó publikációs jegyzéke

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 27-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Tantárgyi tematika /2016 I. félév

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

Pécs, november Dr. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens

II. A VIZSGA ELSŐ RÉSZÉHEZ KIJELÖLT TANKÖNYVI RÉSZEK ÉS JOGI DOKUMENTUMOK

Pécs, szeptember Dr. habil. Fábián Adrián tanszékvezető egyetemi docens

Jegyzetboltb an kapható? Egedy-Gellén-Horváth-Pál- Szentpéteri Nagy Kari jegyzet 2013 igen, 1500 Ft

Jeney Petra. Évfolyamdolgozat témák

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

2016. SZAKDOLGOZATI TÉMAJEGYZÉK ÁLTALÁNOS KÖZIGAZGATÁSI JOGI INTÉZET

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai

Tájékoztató és Tematika MAGYAR ALKOTMÁNYJOG c. tantárgyból nappali és levelező hallgatóknak 2011 tavaszi szemeszter

TEMATIKA 2011/2012. tanév I. (őszi) félév. Munka- és szociális jog 3. Agrárjogi, Környezetjogi és Munkajogi Tanszék

ZÁRÓVIZSGA TÉTELEK. Politikatudományok BA szak. Miskolci Egyetem BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete I. Bevezetés a politikatudományba

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 16-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

Az európai integráció gazdaságtana

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács október 21-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Büntető eljárásjog tantárgy Oktatási program Rendőrszervező szakképzés számára 2011/2012.

KÖZIGAZGATÁSI MESTERKÉPZÉSI SZAK ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR. Államtudomány Közigazgatás

TEMATIKA Államháztartástan 2. Pénzügyi Jog és Közmenedzsment Tanszék

A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai

Tantárgy neve: A HÁTRÁNYOS HELYZETŰEK SZOCIÁLANDRAGÓGIÁJA MAD 1115 L

ELTE Emlékérmet adományozott Dr. Menyhárd Attila, a Polgári Jogi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára, a Kar leköszönő dékánja részére;

ALKOTMÁNYJOG II. Tárgy neve: Alkotmányjog II. Szak: jogász Neptun kódja: Számonkérés módja: kollokvium

Alkotmányjog. előadó: dr. Szalai András

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog alapjai II.

Tanmenet és tantárgyi követelmények. Közbeszerzés Illetve a Közbeszerzések joga tantárgyhoz. 2015/2016. tanév II. (tavaszi) félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Politológia

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS 1. ÉVFOLYAM 2013/2014/1. FÉLÉV

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

ÁLTALÁNOS JOGI ISMERETEK I.

KÉSZÜLJÖN FEL AZ ÚJ KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁSOKRA

A szakmai követelménymodul tartalma:

222 kr 74,00 % (a szaknyelvekkel együtt) Kötelezően választható tantárgyak Szakdolgozat Évfolyamdolgozat

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács szeptember 22-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács január 30-án tartott rendes ülésén meghozott határozatai Határozatok tára:

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági jog 2. tanulmányokhoz

ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. II. évf. vállalkozás szervező. 2007/2008 I. félév. Távoktatási Központ

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Levelező joghallgatók órabeosztása és leckekönyvi bejegyzései A 2009/2010. tanév I. félévében (I. évfolyam) Diplomás csoport

I. A KÉPZÉS TARTALMA

Az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanács február 26-i ülésén meghozott határozatai. Határozatok tára:

Tantárgyi tematika és félévi követelményrendszer/2018/ félév

HELYI ÖNKORMÁNYZATOK TEMATIKA ÁLLAMTUDOMÁNYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI KAR SZAKIGAZGATÁSI ÉS SZAKPOLITIKAI INTÉZET. (tárgykód: KKS7B17)

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

Az MTA-DE Közszolgáltatási Kutatócsoport tanulmányköteteinek tanulmányai és a kutatócsoportra hivatkozással megjelent tanulmányok 2014

KÖZIGAZGATÁSI ELJÁRÁS

2016/2017. tanév II. (tavaszi) félév. Neptun kódja: 10103M

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Átírás:

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT 1

KALENDÁRIUM 2012/2013. tanév I. félévére Levelező tagozatos jogász mesterképzés (I-II-III. évfolyam részére) A félév beosztása: Szorgalmi időszak: 37 50. hét: szeptember 10-től december 15-ig. Vizsgaidőszak: 51 5. hét: december 17-től február 1-ig. I. és III. évfolyam részére Első tanítási nap: szeptember 14. (péntek) Utolsó tanítási nap: december 8. (szombat) II. évfolyam részére Első tanítási nap: szeptember 07. (péntek) Utolsó tanítási nap: december 15. (szombat) Páratlan heteken (37 49. hét) Páros heteken (36 50. hét) 0/36. hét 1/37. hét 2/39. hét 3/41. hét 4/43. hét 5/45. hét 6/47. hét 7/49. hét Regisztrációs hét P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz 1/36. hét 2/38. hét 3/40. hét 4/42. hét -/44. hét 5/46. hét 6/48. hét 7/50. hét P-Sz (XI. 02-03. pótlása) P-Sz P-Sz P-Sz (P-Sz: XI. 02-03. munkaszüneti nap) P-Sz P-Sz P-Sz Összesen: 7 alkalom 7 alkalom 2

A LEVELEZŐ TAGOZATOS JOGÁSZ MESTERKÉPZÉS ÓRARENDJE I. évf. 1. félév (első szemeszter) Fayer auditórium (VI. tanterem) II. évf. 1. félév (harmadik szemeszter) Fayer auditórium (VI. tanterem) III. évf. 1. félév (ötödik szemeszter) Nagy Ernő auditórium (VII. tanterem) PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT PÉNTEK SZOMBAT Politológia Magyar alkotmánytörténet Közigazgatási jog 1. (Szervezeti jog) Alkotmányjog 2. Polgári perjog 1. Polgári jog 3. (Kötelmi jog, különös rész) (4 óra) 8.00-10.50 (4 óra) 8.00-10.50 (6 óra) 8.00-12.20 (4 óra) 8.00-10.50 (4 óra) 8.00-10.50 (4 óra) 8.00-10.50 Római jog 1. Filozófia 1. Polgári jog 1. (Általános, személyi, dologi) Európai közjog és politika 1. Közigazgatási jog 3. (Különös rész) Nemzetközi jog 1. (4 óra) 11.00-13.50 (4 óra) 11.00-13.50 (4 óra) 13.00-15.50 (4 óra) 11.00-13.50 (4 óra) 11.00-13.50 (4 óra) 11.00-13.50 Statisztika* Jogi alaptan Kriminológia Büntetőjog 1. (Általános rész 1.) Összehasonlító jogtörténet 1. Büntetőjog 3. (Különös rész 1.) (2 óra) 14.30-15.50 (2 óra) 14.30-15.50 (2 óra) 16.00-17.20 (4 óra) 14.30-17.20 (4 óra) 14.30-17.20 (4 óra) 14.30-17.20 Közgazdaságtan 1. (4 óra) 16.00-18.50 Jogi latin nyelv (37 47. hét) 16.00-17.00 Társadalomstatisztika / Demográfia** (4 óra) 17.30-20.20 Jogi dogmatika (2 óra) 17.30-18.50 Büntetőjog 2. (lemaradó) (Általános rész 2.) (4 óra) 17.30-20.20 Összehasonlító alkotmány és közigazgatástörténet* (2 óra) 17.30-18.50 Alkotmányvédelem, alkotmánybíráskodás (2 óra) 17.30-18.50 Büntetőjog 3. szeminárium (Különös rész 1.) (2 óra) 17.30-18.50 * JL3 lemaradóknak is (alternatív kurzus). ** A 42. hétig (X. 19.) Társadalomstatisztika c. kurzust, a 46. héttől Demográfia c kurzust oktatunk. 3 Egyenlő bánásmód és antidiszkrimináció (2 óra) 19.00-20.20 Jogászi etika (2 óra) 19.00-20.20

KALENDÁRIUM 2012/2013. tanév I. félévére Levelező tagozatos egységes osztatlan jogászképzés (IV-V. évfolyam) részére A félév beosztása: Szorgalmi időszak: 37 50. hét: szeptember 10-től december 15-ig. Vizsgaidőszak: 51 5. hét: december 17-től február 1-ig. IV. évfolyam részére Első tanítási nap: szeptember 14. (péntek) Utolsó tanítási nap: december 08. (szombat) V. évfolyam részére Első tanítási nap: szeptember 07. (péntek) Utolsó tanítási nap: december 15. (szombat) Páratlan heteken (37 49. hét) Páros heteken (36 50. hét) 0/36. hét 1/37. hét 2/39. hét 3/41. hét 4/43. hét 5/45. hét 6/47. hét 7/49. hét Regisztrációs hét P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz P-Sz 1/36. hét 2/38. hét 3/40. hét 4/42. hét -/44. hét 5/46. hét 6/48. hét 7/50. hét P-Sz (XI. 02-03. pótlása) P-Sz P-Sz P-Sz (P-Sz: XI. 02-03. munkaszüneti nap) P-Sz P-Sz P-Sz Összesen: 7 alkalom 7 alkalom 4

LEVELEZŐ TAGOZATOS EGYSÉGES OSZTATLAN JOGÁSZKÉPZÉS ÓRARENDJE IV. évf. 1. félév (hetedik szemeszter) PÉNTEK SZOMBAT Vécsey auditórium B/II. tanterem (VIII. tanterem) Jog- és állambölcselet 1.* Polgári jog 5. V. évf. 1. félév (kilencedik szemeszter) PÉNTEK SZOMBAT Récsi auditórium B/I. tanterem (III. tanterem) Agrárjog Jogpolitika (4 óra) 8.00-10.50 (4 óra) 8.00-10.50 (4 óra) 8.00-10.50 (4 óra) 8.00-10.50 Pénzügyi jog 1.* Munkajog 1. Polgári nemperes eljárások EU gazdasági joga (4 óra) 11.00-13.50 (4 óra) 11.00-13.50 (4 óra) 11.00-13.50 (4 óra) 11.00-13.50 Büntetőjog 4. Nemzetközi magánjog 2. Családi jog Büntetés-végrehajtási jog 2. (4 óra) 14.30-17.20 (4 óra) 14.30-17.20 (4 óra) 14.30-17.20 (4 óra) 14.30-17.20 Büntetőjog 4. szeminárium EU versenyjoga Nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga (4 óra) 17.30-20.20 (4 óra) 17.30-20.20 (4 óra) 17.30-20.20 * A 43. héten (X. 26.) és a 47. héten (XI. 23.) pénteken Pénzügyi jog előadás helyett Jog- és állambölcselet előadás lesz. A 45. héten (XI. 09.) és a 49. héten (XII. 07.) pénteken Jog- és állambölcselet 1. előadás helyett Pénzügyi jog 1. előadás lesz. 5

Kötelező előadások AZ ELSŐ SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA FILOZÓFIA 1. JL4:FIL (1) első szemeszter 1 Mi a filozófia? A preszókratikus filozófusok Ógörög filozófia: Szókratész 2. Ógörög filozófia: Platón Ógörög filozófia: Arisztotelész. A hellenizmus filozófiája 3 A középkor filozófiája: Szent Ágoston A középkor filozófiája: skolasztika, Szent Tamás 4. Racionalizmus: Descartes, Spinoza Brit empirizmus: Locke, Hume 5 Klasszikus német filozófia: Kant Klasszikus német filozófia: Hegel 6. Kereszténység-kritikák: Kierkegaard, Nietzsche A filozófia nyelvi fordulata: Wittgenstein 7. Konzultáció A Filozófia c. kurzus tananyagát (és egyben a záró feladatlap anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények) és tanulmányok. Hans Joachim Störig: A filozófia világtörténete. Budapest Helikon Kiadó 1997. Karácsony András (szerk.): Filozófia társadalomelmélet. Budapest Rejtjel Kiadó 2010. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Filozófia Tanszék Tanszékvezető: Dr. Cs. Kiss Lajos egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Cs. Kiss Lajos egyetemi tanár Előadók: Dr. Cs. Kiss Lajos Dr. Márton Miklós Dr. Nagypál Szabolcs egyetemi tanár tanársegéd 6

JOGI ALAPTAN első szemeszter JL4:JAT 1. Tudományelméleti alapvetés 2. Az állam és a jog eredete 3. A modern állam és jog kialakulása. Az állam sajátosságai 4. A jog fogalma és sajátosságai. A jogalkotás és a jogforrások 5. A jogi norma és a jogszabály 6. A jogérvényesülés és a jogalkalmazás 7. A jogrendszer és tagozódása. Napjaink főbb jogrendszercsoportjai A Jogi alaptan c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Szilágyi Péter: Jogi alaptan, 4. átdolgozott kiadás, ELTE Eötvös Kiadó, Bp. 2011. Beszámoló (szóbeli vagy írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Állam- és Jogelméleti Tanszék Tanszékvezető: Dr. Zsidai Ágnes hab. egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Zsidai Ágnes hab. egyetemi docens Előadók: Dr. Szmodis Jenő Dr. Zsidai Ágnes egyetemi docens 7

JOGI LATIN NYELV első szemeszter JL4:LAT 1-2. A latin nyelv kiejtési szabályainak megismerése és elsajátítása. 3-4. Egy minimális alapszókincs, ill. bizonyos alapvetően fontos római jogi kifejezések és szállóigék, regulák megtanulása. 5-6. A latin nyelvtan alapfogalmainak a megismerése és a 3-4. pontban említett kifejezések és regulák megértéséhez szükséges elemi nyelvtani ismertek elsajátítása. A Bevezetés a jogi latin nyelv alapjaiba c. kurzus tananyagát (és egyben a záró feladatlap anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek, segédanyagok. Bánóczi Rozália Rihmer Zoltán: Latin nyelvkönyv joghallgatók számára. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó 2000. Az előadó által megjelölt, megadott irodalom. Írásbeli vizsga. A kurzust oktató tanszék: Idegen Nyelvi Lektorátus Tanszékvezető: Dr. Bölcs Ágnes nyelvtanár Kurzusfelelős: Eiler Tamás nyelvtanár Előadó: Eiler Tamás Sándor Pál nyelvtanár nyelvtanár 8

KÖZGAZDASÁGTAN 1. JL4:KGT (1) első szemeszter A közgazdaságtan alaptételei. A gazdasági elemzés analitikus eszköztára A közgazdaságtan elmélettörténete és versengő irányzatai A piac és mechanizmusai. Kereslet-kínálati elemzés A piaci hatékonyság és a piaci kudarcok A fogyasztói magatartás elmélete. Előnykiegyenlítődés, egyensúly a fogyasztásban Jövedelem és árak, ICC, PCC, rugalmasság Vállalat-elmélet. Üzleti szervezet, technológia, költségek, bevétel, profitok A piaci szerkezet elemzése a tökéletes versenytől az uralmi piacokig (kompetitív, monopol, oligopol, és monopolisztikusan versenyző piaci mechanizmusok) Tényezőpiacok a munka, a föld, a tőke-piac tényezőárai és jövedelmei A piaci hatékonyság. A kormányzat gazdasági szerepe A piaci hatalom féken tartása A közgazdaságtan c. tantárgy tananyagát (és egyben a vizsgaanyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt tankönyv vonatkozó oldalszámai. (A tankönyvnek a 363-dik oldalától a 708.-dik oldaláig terjedő része a KGT 2. tárgy második félévben sorra kerülő tananyagát jelenti.). Samuelson-Nordhaus: Közgazdaságtan. Akadémia Kiadó, 2005. 3-360.o. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit habilitált egyetemi docens Előadó: Dr. Kovács Anna egyetemi docens 9

MAGYAR ALKOTMÁNYTÖRTÉNET első szemeszter JL4: MAJT (1) 1. A magyar feudális állammodellek. Bevezetés. A szentkorona-eszme. 2. Rendi képviselet rendi országgyűlés. Az államfő a monarchiában; a királyi tanács és a rendi kormányzat. 3. Feudális önkormányzatok és helyi igazgatás. A bíráskodási szervezet alakulása 1848 előtt. 4. Erdély és Horvátország a magyar történelemben. Nemzetek és nemzetiségek. Polgári állammodellek Magyarországon, polgári alkotmányosság. 5. Parlament, választójog a polgári korban. Az államfő: király és kormányzó; köztársasági elnök. 6. A polgári kormányzat. Önkormányzatok a polgári korban. 7. A polgári igazságszolgáltatási szervezet kialakulása. A 20. század második felének alkotmányos tendenciái Magyarországon. A 20. század második felének totalitárius tendenciái Magyarországon. A Magyar alkotmánytörténet c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Magyar alkotmánytörténet. (Szerk.: Mezey Barna). (5. átdolgozott kiadás), Budapest, Osiris Kiadó 2005. Magyar jogtörténet forrásai (Szerk.: Mezey Barna), Budapest, Osiris Kiadó 2006. Horváth A. Völgyesi L. (szerk.): Jogtörténeti atlasz. Budapest, Rejtjel Kiadó 1999. Ajánlott irodalom: Béli Gábor: Magyar jogtörténet. Budapest- Pécs, Dialóg-Campus 1999. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet. Budapest, Osiris Kiadó 2000. Magyar jogtörténet. (Szerk.: Mezey Barna). (4. kiadás), Budapest, Osiris Kiadó 2007. Stipta István: A magyar bírósági rendszer története. Debrecen, Multiplex Média 1998. Kollokvium (szóbeli). A kurzust oktató tanszék: Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tanszékvezető: Dr. Mezey Barna egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Mezey Barna egyetemi tanár 10

Előadók: Bódiné Dr. Beliznai Kinga Dr. Gosztonyi Gergely Dr. Horváth Attila Dr. Képes György Dr. Máthé Gábor Dr. Mezey Barna Dr. Révész T. Mihály Dr. Völgyesi Levente tanársegéd egyetemi docens professor emeritus egyetemi tanár címzetes egyetemi tanár 11

POLITOLÓGIA első szemeszter JL4:POL 1. A politika fogalma és fogalmának gazdagodása a politikatudományban. 2. A politikai rendszer fogalma, funkciói és elemei. 3. A politikai hatalom és hatalomfelfogások. 4. A politikai pártok fogalma és funkciói. 5. A pártrendszerek tipológiája. 6. Kormányformák és a köztársasági elnök. 7. Alkotmánybíráskodás a hatalmi rendszerekben. A Politológia c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyv kijelölt részei. Bihari Mihály Pokol Béla: Politológia (10. átdolgozott és bővített kiadás). Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó 2009. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Politikatudományi Intézet Intézetigazgató: Dr. Pesti Sándor egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Bihari Mihály egyetemi tanár Előadó: Dr. Antal Attila tanársegéd 12

RÓMAI JOG 1. JL4:RJ (1) első szemeszter 1. Általános tájékoztatás a római jog tanulásával kapcsolatban. Történeti rész. 2. Eljárásjog. 3. Személyi jog. Családi jog. 4. Dologi jog I. Alapfogalmak. A tulajdon. 5. Dologi jog II. A birtok. 6. Dologi jog III. A tulajdon megszerzése és megszűnése. A tulajdon védelme. 7. Dologi jog IV. Idegen dologbeli jogok. A Római jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt tankönyv. Földi András Hamza Gábor: A római jog története és institúciói (17. átdolgozott és bővített kiadás). Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó 2012. Kollokvium (írásbeli beugróval kombinált szóbeli). A kurzust oktató tanszék: Római Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Hamza Gábor egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Földi András egyetemi tanár Előadók: Dr. Földi András Dr. Sándor István Dr. Siklósi Iván egyetemi tanár egyetemi docens tanársegéd 13

STATISZTIKA első szemeszter JL4:STA 1. A statisztika tárgya, módszere, felosztása. A statisztikai adatgyűjtés. A statisztikai adatok feldolgozása. 2. Viszonyszámok; Dinamikus és megoszlási viszonyszámok. Középértékek; helyzeti és számított középértékek. 3. A szóródás és az aszimmetria. A szóródás helyzeti és számított mutatói; abszolút és relatív szóródás. 4. A valószínűség-számítás elemei. A relatív gyakoriság és a valószínűség fogalma; valószínűségi változók várható értéke és szórása; normális eloszlás; a nagy számok törvénye. 5. A reprezentatív megfigyelés; az eredmények pontossága és megbízhatósága; a hibahatárok és a mintaterjedelem meghatározása. 6. Az idősorok elemzése. A korreláció- és regresszió-számítás elemei. Indexszámítás; indexsorok. 7. A statisztika jogi megalapozása. A Statisztika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Pintér József Rappai Gábor (szerk.): Statisztika Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar, Pécs, 2007. Beszámoló (írásbeli) A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit habilitált egyetemi docens Előadó: Gyémánt Richárd 14

A HARMADIK SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA ALKOTMÁNYJOG 2. JL4:AJ (2) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. harmadik szemeszter A parlamenti jog, a parlament hatásköre Az Országgyűlés szervezete és működése Az országgyűlési képviselők jogállása Az Állami Számvevőszék, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa A köztársasági elnök Kormányzati rendszerek, kormányformák Kormányforma Magyarországon A kormány funkciói, felelőssége Hatalommegosztás a magyar kormányzati rendszerben Alkotmányvédelem és alkotmánybíráskodás Az Alkotmánybíróság szervezete és működése Igazságszolgáltatás alkotmányos alapelvei A bírói függetlenség. Az ügyészség Az Alkotmányjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények, jogszabályok). Alkotmánytan I. (szerk.: Kukorelli I.). 10-20. fejezet. Budapest, Osiris Kiadó, 2007. A magyar alkotmányosság az európai integrációban (szerk.: Dezső Márta Vincze Attila). Budapest, HVG-Orac, 2012. Ajánlott irodalom: A magyar alkotmányjog európai uniós forrásai (szerk.: Dezső Márta Vincze Attila). Budapest, Osiris Kiadó, 2004. Kollokvium (írásbeli) A kurzust oktató tanszék: Alkotmányjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Dezső Márta egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Dezső Márta egyetemi tanár Előadók: Dr. Dezső Márta Dr. Kukorelli István Dr. Papp Imre Dr. Pozsár-Szentmiklósy Zoltán egyetemi tanár egyetemi tanár tanársegéd 15

Dr. Sári János Dr. Somody Bernadette Dr. Vincze Attila Dr. Vissy Beatrix professor emeritus tudományos munkatárs tanársegéd 16

BÜNTETŐJOG 1. (ÁLTALÁNOS RÉSZ) JL4:BJ (1) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. harmadik szemeszter Büntetőpolitika jogi tárgyak büntetőjog. A jogállami büntetőjog kritériumai. Büntető jogtudományi irányzatok (iskolák). A magyar büntetőjog története. A büntetőjog forrásai. A büntető jogszabály szerkezete. A diszpozíciók fajai. A büntető jogszabály értelmezése. A büntető-joghatóság. A büntetőtörvénykönyv hatálya. A bűncselekmény. A bűncselekmények súly szerinti osztályozása. A bűncselekmény tárgyi oldala I-II. A bűncselekmény alanya. Az alannyá válás feltételei. A bűnösség általános jellemzése. Szándékosság. Gondatlanság. A minősítő eredményért való felelősség. A bűncselekmény stádiumai. A bűncselekmény elkövetői. A büntetőjogi felelősségre vonás akadályainak rendszere. A büntethetőséget kizáró okok I. A büntethetőséget kizáró okok II. A büntethetőséget megszüntető okok. A Büntetőjog c. kurzus általános részének tananyagát (és egyben vizsgaanyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, továbbá a kötelező tananyagként megjelöltek. Busch Béla (szerk.): Büntetőjog. Általános rész. HVG Orac, Budapest, 2010. Ajánlott irodalom: Gellér Balázs: A magyar büntetőjog tankönyve I., Általános tanok, Magyar Közlöny Kiadó, Budapest, 2008. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Büntetőjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Busch Béla egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Busch Béla egyetemi docens Előadók: Dr. Filó Mihály Dr. Gellér Balázs Dr. Margitán Éva Dr. Vaskuti András egyetemi docens az ELTE tiszteletbeli tanára 17

EURÓPAI KÖZJOG ÉS POLITIKA 1. harmadik szemeszter JL4:EKP (1) 1. Az Európai Unió története, integrációs politika-történet Az Európai Unió felépítése, alapvető elvei 2. Az Európai Tanács a Tanács felépítése és működése Az Európai Közösségek Bizottságának felépítése és működése 3. Az Európai Parlament felépítése és működése, a választások és a nemzeti politika, az EP és a nemzeti parlamentek Jogalkotás az Európai Unióban 4. Az uniós jog forrásai, a jogharmonizáció A nemzeti jog és az uniós jog viszonya, az uniós jog és a magyar jog, az EKTB 5. Az Európai Bíróság felépítése és működése, együttműködése a nemzeti bíróságokkal, az előzetes döntés Az Európai Bíróság előtt indított eljárások. 6. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikája Az Európai Uniós migrációs, menekültügyi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos politikájának elvi kérdései és szerkezeti alapjai 7. Aláírás, írásbeli vizsga. Az Európai közjog és politika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kende Tamás Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika. Budapest, Complex Kiadó 2007. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Nemzetközi Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Kardos Gábor egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Kende Tamás Előadók: Dr. Jeney Petra Dr. Kajtár Gábor Dr. Kardos Gábor Dr. Kende Tamás Dr. Lattmann Tamás tanársegéd egyetemi tanár tanársegéd 18

Dr. Nagy Boldizsár Dr. Sonnevend Pál Dr. Valki László egyetemi docens professor emeritus 19

KÖZIGAZGATÁSI JOG 1. (SZERVEZETI JOG) harmadik szemeszter JL4: KIG (1): SZJ 1. 2. 3. 4. 5.-6. 7. Programismertetés. Követelmények, tananyag ismertetése. Közigazgatás igazgatástudományi jellemzői. A közigazgatás helye az állami szervek rendszerében. A közigazgatás funkciói, feladatai. Közigazgatási tevékenységfajták A közigazgatás felépítésének elvei. A közigazgatási szerv Az államigazgatás központi szervei I. (Kormány) Az államigazgatás központi szervei II. A közigazgatás területi beosztása. Az államigazgatás területi szervei. Irányítás, felügyelet, ellenőrzés a közigazgatás rendszerében. Helyi önkormányzatok I. (Feladatok, szintek, helyi közügy, európai kitekintés, szervezet, társulási jog.) Helyi önkormányzatok II. (Rendeletalkotás, állami felügyelet, gazdálkodás, alapjogok védelme.) Közszolgáltatás megszervezésének intézményes formái a közigazgatásban. Közszolgálat Jegyzetek (e-elearning) Szalai Éva: Jogforrások. Tevékenységfajták. Hatósági tevékenység (Jegyzet) A külön meghirdetett vizsgakövetelményben feltüntetett jogszabályok Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Közigazgatási Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens Előadók: Dr. Fazekas János Dr. Fazekas Marianna Dr. Hoffman István tanársegéd egyetemi docens 20

KRIMINOLÓGIA harmadik szemeszter JL4: KR 1. Tudományelméleti bevezető. A kriminológia, mint társadalomtudomány, helye a bűnügyi tudományok rendszerében. A kriminológiai kutatások módszerei. (Előadás, Tankönyv 1.1. és 1.5. fejezeteiből). 2. A bűnözés morfológiája, a hazai bűnözés alakulása és jellemzői. A magyarországi kriminálstatisztikai rendszer. (Előadás, Tankönyv 1.6. 3. fejezetből). A klasszikus kriminológia kialakulása (Beccaria, Bentham). A kriminológiai kutatások kezdete (Quetelet, Querry, Tarde). (Előadás, Tankönyv 1.2. 4. fejezetéből). A biológiai determinista iskola (Lombroso, Ferri, Garofalo). A közvetítő irányzat (Liszt) és hatása a magyar kriminálpolitikára. A magyar kriminológiai gondolkodás fejlődése. (Előadás, Tankönyv 1.2. és 1.4. 5. fejezeteiből). A kriminálpolitika fogalma és feladata. (Előadás, Tankönyv 3.1. fejezetéből). A deviancia fogalma és változó tartalma (kulturális deviancia elméletek, 6. társadalmi dezorganizáció, differenciális asszociáció, kulturális konfliktus, címkézés elmélet). (Előadás, Tankönyv 1.1. és 1.3. fejezeteiből). A bűnözés és anómia, eltérő esélyek a devianciára (Durkheim, Merton). 7. Szubkultúra elméletek (Cohen, Cloward és Ohlin, Wolfgang és Ferracutti). (Előadás, Tankönyv 1.3. fejezetből). A bűnözés reprodukciójának esélyegyenlőtlenségi modellje, valamint a 8. kontrollelmélet, a piaci és a kirekesztettségi modell. (Előadás, Tankönyv 1.9. fejezetből). 9. A személyiség és a bűnözés kapcsolata, biológiai és pszichológiai elméletek (Kretschmer, Sheldon, Dugdale, Goddard, Freud). (Előadás, Tankönyv 1.2. és 1.3. fejezeteiből). Modern pszichológiai bűnözés elméletek (erkölcsi fejlődés 10. elmélete, kötődés elmélet, szociális tanulás elmélete, differenciális asszociációmegerősítés, kondicionálási elmélet). (Előadás, Tankönyv 1.3. fejezetből). 11. A látens bűnözés. A bűnözési félelem. Bűnözésábrázolás a tömegtájékoztatásban. (Előadás, Tankönyv 1.7. fejezetből). 12. Viktimológia, áldozatsegítő (kriminál)politika, kárjóvátétel (mediáció), kárhelyreállító igazságszolgáltatás. (Előadás, Tankönyv 1.8. fejezetből). 13. A bűnmegelőzés háromszintű modellje, a bűnmegelőzési irányai, orientációi, eszközei és módszerei. (Előadás, Tankönyv 1.9. fejezetből). Kriminológiai bűnmegelőzés-elméletek (többszörös viktimizáció, szituációs 14. bűnmegelőzés). A bűnmegelőzés intézményrendszere, a társadalmi bűnmegelőzés hazai stratégiája. (Előadás, Tankönyv 1.9. fejezetből). Kriminálpolitika, bűnözéskontroll, büntetőpolitika (Előadás, Tankönyv 3.2. fejezetből). 21

A Kriminológia c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsgaanyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Gönczöl K. et al.: Kriminológia Szakkriminológia, Bp., CompLex 2006. Gönczöl K.: Veszélyeztetők és veszélyeztetettek a jelenkori kapitalizmusban. In: Írások Tauber István emlékére. Magyar Kriminológiai Társaság, Budapest, 2009. 20-31. o. Gönczöl K.: Kriminálpolitika és bűnözéskontroll Magyarországon 2002-2009. In: Kriminológiai Tanulmányok 47. Szerk.: Virág György. OKRI, Budapest, 2010. 72-86. o. Gönczöl K.: Pesszimista jelentés a posztmodern büntetőpolitika klimatikus viszonyairól. Mozgó Világ, 2010. 4. sz. 12-22. o. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Kriminológia Tanszék Tanszékvezető: Dr. Lévay Miklós egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Lévay Miklós egyetemi tanár Előadók: Dr. Borbíró Andrea Dr. Gönczöl Katalin Dr. Inzelt Éva Dr. Kerezsi Klára Dr. Lévay Miklós tanársegéd egyetemi tanár tanársegéd egyetemi docens egyetemi tanár 22

POLGÁRI JOG 1. (ÁLTALÁNOS TANOK, SZEMÉLYI JOG, DOLOGI JOG) harmadik szemeszter JL4:PJ(1): ÁT 1. A polgári jog fogalma és rendszere. A polgári jog alapelvei 2. A polgári jogi jogszabályok. A polgári jogi jogviszonyok 3. Személyek a polgári jogban. A jogi személyek 4. A személyhez fűződő jogok. A dologi jog és a dolog fogalma 5. A tulajdonjog. A tulajdonjog megszerzése és megszűnése 6. A tulajdonjog védelme. A közös tulajdon 7. Korlátolt dologi jogok. A birtok A Polgári jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek). Bíró Gy. Lenkovics B.: Polgári jog. Általános tanok. Miskolc, Novotni Alapítvány 2002. Lenkovics B. Székely L.: A személyi jog vázlata. Budapest, Eötvös Kiadó 2001. Menyhárd Attila: Dologi jog, 2. kiadás, ELTE Eötvös Kiadó, Bp., 2010. Írásbeli kollokvium, a javító és utóvizsga szóbeli. A kurzust oktató tanszék: Polgári Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Menyhárd Attila egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Menyhárd Attila egyetemi tanár Előadó: Dr. Haupt Egon bíró, c. egyetemi docens 23

DEMOGRÁFIA (ALTERNATÍV KURZUS) harmadik szemeszter JL4: ALT(1): DEM 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. A demográfia tárgya, felosztása, a demográfiai adatok forrásai, a történeti demográfia forrásai, a demográfiai elemzés elvei és módszerei. Településdemográfia, a népesség területi elhelyezkedése, a népesség lakásviszonyai. A népesség száma és összetétele nem, kor, családi állapot, műveltség, foglalkozás, anyanyelv, nemzetség és vallás szerint. Népesedési elméletek. Házasság, házasságmegszűnése. Születések és a termékenység statisztikai vizsgálata. Népesedés politika. Halálozások, halandóság és a reprodukció mérése. Vándorlás. Népesség-előreszámítás. Az Demográfia c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Gyémánt Katona: Demográfia. Szeged, 2008. Kollokvium. A kurzust oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit habilitált egyetemi docens Előadó: Dr. Gyémánt Richárd 24

JOGI DOGMATIKA (ALTERNATÍV KURZUS) harmadik szemeszter JL4: ALT(1): JD 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Jog és dogmatika: jog-dogma-dogmatika-jogdogmatika. A (jog)dogmatikai gondolkodás története. A jogi norma: a jog normativitása, a jogi normák megjelenése, fajai, a jogforrás, a jogi norma és a jogforrás egymáshoz való viszonya, érvényesség, hatályosság. A jogrendszer: jogág, jogterület, jogintézmények. A jogágak alapvető jogintézményei. A jogdogmatikai tevékenység szerepe a jogrendszerben. A jogdogmatikai tevékenység sajátosságai, területei. A jog érvényesülése. A jogeset. A jogvita. (Jog)dogmatikai műveletek: logika, argumentáció, interpretáció, analógia. (Jog)dogmatikai műveletek: logika, argumentáció, interpretáció, analógia. A Jogi dogmatika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsgaanyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Az előadó által megjelölt tananyag. Gyakorlati jegy (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Állam- és Jogelméleti Tanszék Tanszékvezető: Dr. Zsidai Ágnes hab. egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Zsidai Ágnes hab. egyetemi docens Előadó: Dr. Zsidai Ágnes egyetemi docens 25

TÁRSADALOMSTATISZTIKA (ALTERNATÍV KURZUS) harmadik szemeszter JL4: ALT(1): TST 1. A társadalomstatisztika fogalma, tárgya Az oktatásügy helyzete Magyarországon, továbbfejlődés a magyar iskolarendszerben A magyar népesség kulturális helyzete 2. A munkanélküliség munkával való elégedettség nemzetközi összehasonlításban Az életminőség változása, életszínvonal, megélhetés A szegénység Magyarországon A magyar népesség szociális helyzete 3. A magyar társadalom az egészségügyi statisztika adatainak tükrében A családok helyzete Magyarországon Magyarország nemzetiségi statisztikája 4. Magyarország felekezeti statisztikája A magyarországi roma társadalom társadalomstatisztikai sajátosságai A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség Magyarországon és az Európai Unióban Tananyag és a vizsga anyaga A Társadalomstatisztika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsgaanyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyv és példagyűjtemény. Kötelező irodalom Gyémánt Richárd: Társadalomstatisztika. Pólay Elemér Alapítvány, Szeged 2009 A tárgyat oktató tanszék: Közgazdaságtan és Statisztika Tanszék Tanszékvezető: Dr. Steiger Judit habilitált egyetemi docens Előadó: Dr. Gyémánt Richárd 26

AZ ÖTÖDIK SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. BÜNTETŐJOG 3. (KÜLÖNÖS RÉSZ 1.) L4:BJ (3) ötödik szemeszter Az élet-, testi épség elleni bűncselekmények I. Az élet-, testi épség elleni bűncselekmények II. Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények. A szabadság és az emberi méltóság elleni bűncselekmények. A közlekedési bűncselekmények. A házasság, a család, az ifjúság és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények. A hivatali bűncselekmények. A hivatalos személy elleni bűncselekmények. Az állam büntetőjogi védelme. A nemzetközi büntetőjog szerinti bűncselekmények. A Büntetőjog c. kurzus tananyagát (és egyben vizsgaanyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Belovics Molnár Sinku: Büntetőjog. Különös Rész. HVG Orac Lap- és Könyvkiadó Kft., Bp., 2009. Kollokvium (szóbeli). A kurzust oktató tanszék: Büntetőjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Busch Béla egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Busch Béla egyetemi docens Előadók: Dr. Filó Mihály Dr. Gellér Balázs Dr. Margitán Éva Dr. Vaskuti András egyetemi docens az ELTE tiszteletbeli tanára 27

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3. (KÜLÖNÖS RÉSZ) ötödik szemeszter JL4:KIG (3): KÜL 1. Követelmények ismertetése. A közigazgatás feladatainak változásai a gazdaság igazgatásában. 2. A szolgáltatási irányelv harmonizációja A kereskedelem és fogyasztóvédelem joga 3. Energiajog Hírközlési igazgatás 4. Környezetvédelmi igazgatás Egészségügyi igazgatás 5. Területfejlesztés, területrendezés Településfejlesztés és építési jog 6. Szociális igazgatás Oktatási igazgatás 7. Rendészeti igazgatás Honvédelem igazgatása A Közigazgatási jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, valamint Magyar közigazgatási jog. Különös rész. Egyetemi jegyzet Bp., Osiris Kiadó 2011 Kollokvium A kurzust oktató tanszék: Közigazgatási Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Fazekas Marianna egyetemi docens Előadók: Dr. Bándi Gyula Dr. Fazekas Marianna Dr. Forgács Imre Dr. Fazekas János Dr. Hoffman István Dr. Rozsnyai Krisztina Dr. Lapsánszky András Dr. Szalai Éva Dr. Barabás Gergely Dr. Kereszty Éva Dr. Princzinger Péter Dr. Poczkodi Balázs Dr. Balla Zoltán egyetemi tanár, mb. előadó egyetemi docens egyetemi docens, mb. előadó tanársegéd egyetemi docens, mb. eladó tanársegéd egyetemi docens, mb. előadó OH elnöke, mb. előadó ügyvéd, mb. előadó egyetemi docens, mb. előadó

NEMZETKÖZI JOG 1. JL4:NJ (1) ötödik szemeszter 1. A nemzetközi jog alapfogalmai, forrásai, alanyai. 2. A nemzetközi szerződések joga. A nemzetközi jog alapnormái. 3. Szankció a nemzetközi jogban. A nemzetközi jog és a belső jog. 4. Az állam és a kormány elismerése. Terület és térség a nemzetközi jogban. 5. Idegenjog, állampolgárság, kiadatás. A nemzetközi és a magyar menekültjog. 6. Az emberi jogok univerzális szabályozása. Az emberi jogok védelme 7. Európában. A kisebbségek joga. A joghatóság és a joghatóság alóli mentesség kérdése. Záró konzultáció. A Nemzetközi jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Nemzetközi jog (szerk.: Nagy Boldizsár Sonnevend Pál Valki László) Bp., Complex Kiadó 2012. Nemzetközi jogi olvasókönyv (szerk.: Jeney Petra Nagy Boldizsár). Budapest, Osiris Kiadó 2002. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Nemzetközi Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Kardos Gábor egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Kardos Gábor egyetemi tanár Előadók: Dr. Jeney Petra Dr. Kajtár Gábor Dr. Kardos Gábor Dr. Kende Tamás Dr. Lattmann Tamás Dr. Nagy Boldizsár Dr. Sonnevend Pál Dr. Valki László tanársegéd egyetemi tanár tanársegéd egyetemi docens professor emeritus 29

ÖSSZEHASONLÍTÓ JOGTÖRTÉNET ötödik szemeszter JL4:ÖJT (1) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Bevezetés. Korszakok, jogcsaládok. Az európai közjog alapjai, értelmezése, közjogi jogok Az állam fogalmának kialakulása és az államszervezés territoriálisregionális aspektusai. A modern államot alkotó emberi közösség: a nemzet és a polgárok (az állampolgárság 3 európai modellje). Az állami szuverenitás történeti fejlődése és az államszervezés korai és kifejlett típusai Az alkotmányjog történetéből Kormányzás és közigazgatás a közigazgatás történeti kialakulása, fogalma. Az önkormányzatiság történeti kialakulása és főbb modelljei Az igazgatás személyi állománya és a közszolgálati jog történeti fejlődése A büntetőjog történetéből A büntető-eljárásjog történetéből Tananyag és a vizsga anyaga Kötelező irodalom Földi András (szerk.): Összehasonlító jogtörténet, ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 2012. A tárgyat oktató tanszék: Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék Mb. tanszékvezető: Dr. Földi András egyetemi tanár Előadók: Dr. Földi András Dr. Pomogyi László Dr. Kelemen Miklós Dr. Kisteleki Károly Dr. Schweitzer Gábor egyetemi tanár egyetemi docens

POLGÁRI JOG 3. (KÖTELMI JOG KÜLÖNÖS RÉSZ) ötödik szemeszter JL4:PJ (3): KK 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. Bevezetés. A szerződéstípusok rendszerezése Tulajdon-átruházási szerződések. Az adásvétel Szállítási és mezőgazdasági termékértékesítési szerződések Tevékenységkifejtő kötelmek. Az eredménykötelmek A vállalkozási szerződés és altípusai. Közbeszerzések A megbízás és a bizomány A fuvarozás és a szállítmányozás A letét és különös nemei Használati kötelmek. A bérlet, a haszonbérlet és lakásbérlet Pénzkötelmek. Biztosítási alapfogalmak Tartási, életjáradéki és ingyenes szerződések A Polgári jog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek). Nochta Tibor Kovács Bálint Nemessányi Zoltán: Magyar polgári jog Kötelmi jog (Különös rész) Dialog Campus Kiadó, 2010, második átdolgozott kiadás Ajánlott irodalom: A Polgári Törvénykönyv magyarázata (7. kiadás), II. kötet. Budapest, Complex Kiadó 2007. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Polgári Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Menyhárd Attila egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Menyhárd Attila egyetemi tanár Előadó: Dr. Fuglinszki Ádám

POLGÁRI PERJOG 1. JL4:PP (1) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. ötödik szemeszter A polgári eljárásjog fogalma és forrásai. Az igazságszolgáltatásban és a polgári eljárásban érvényesülő alapelvek. Joghatóság. Hatáskör, illetékesség. A peres felek és más perbeli személyek. A perbeli képviselet. Az ügyvédség. A perköltség és a költségkedvezmények. A polgári eljárási cselekmény. A keresetindítástól a perindításig. Tárgyalás. A Polgári perjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, az előadásokon megjelölt írott tananyag és hatályos jogszabályok. Az előadásokon megjelölt írott tananyag. Ajánlott irodalom: Kengyel Miklós: Magyar polgári eljárásjog, 11. kiadás, Budapest, Osiris Kiadó, 2012 kollokvium (szóbeli) A kurzust oktató tanszék: Polgári Eljárásjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Varga István egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Papp Zsuzsanna Előadó: Dr. Papp Zsuzsanna Dr. Timár Kinga, tanársegéd 32

ÖSSZEHASONLÍTÓ ALKOTMÁNY ÉS KÖZIGAZGATÁS- TÖRTÉNET (ALTERNATÍV KURZUS) ötödik szemeszter JL4: ALT (2): ÖAK 1. A közszolgálat és a közszolgálati jog fogalma; a közszolgálati szervezet alapvető modelljei 2. A közszolgálat kialakulásának történeti előzményei (késő-római közszolgálat, bürokratikus és hűbéri igazgatásszervezés a középkorban, az abszolutista államapparátus, a kameralisztika) 3. A zárt rendszerű közszolgálat történeti hagyományai és elemei 4. A nyílt rendszerű közszolgálat történeti hagyományai és elemei 5. A zárt- és nyílt rendszer közötti kapcsolat (konvergencia-jelenségek) az ún. vegyes rendszerek reprezentánsai 6. A közszolgálati nyugalmazás és nyugellátás rendszere; az ún. állami nyugdíjrendszerek és a közszolgálati nyugellátás elvi és jogszabályi különbségei 7. A közszolgálati jog változásai az európai integráció keretei között Kötelező irodalom GAJDUSCHEK GY.: Közszolgálat a magyar közigazgatás személyi állománya és személyzeti rendszere az empirikus adatok tükrében, Bp. 2008; 17-97. oldalak (a munka könyvalakban is megjelentetett változatának online hozzáférése [nem az anyagnak megfelelő disszertáció online megfelelője!!]) HAZAFI Z.: Közszolgálati jogunk a változó nemzetközi és hazai térben (de lege lata, de lege ferenda) [PhD értekezés PTE], Pécs 2009; 15-98. oldalak (a doktori értekezés online hozzáférhető változata) KELEMEN M.: A cohortalisok helye és szerepe a késő-római igazgatás rendszerében; In: Acta ELTE ÁJK (Acta Facultatis Politico-Iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestiensis De Rolando Eötvös Nominatae, tom. XLVI. [ann. 2009]), 57-80. A tárgyat oktató tanszék: Egyetemes Állam- és Jogtörténeti Tanszék Mb. tanszékvezető: Dr. Földi András egyetemi tanár Előadók: Dr. Kelemen Miklós Dr. Márkus Eszter tanársegéd

ALKOTMÁNYVÉDELEM, ALKOTMÁNYBÍRÁSKODÁS (ALTERNATÍV KURZUS) ötödik szemeszter JL4: ALT (2): AA 1. Bevezetés, az alkotmánybíráskodás fogalma Az alkotmánybíráskodás kialakulása, az alkotmánybírósági modellek 1. 2. Az alkotmánybírósági modellek 2. A magyar alkotmánybíráskodás Az alkotmánybíráskodás és a politika. Az aktivizmus és önmérséklet 3. Az alkotmánybírósági alkotmányértelmezés módszerei Az Alkotmánybíróság jogállása és működése 4. Az alkotmánybírósági hatáskörök, az absztrakt normakontroll A konkrét normakontroll, az alkotmányjogi panasz 5. Atipikus, rendhagyó alkotmánybírósági hatáskörök Az Alkotmánybíróság és az alapjogvédelem 6. Az Alkotmánybíróság és a jogállami elvek és garanciák 7. Konzultáció Tananyag és a vizsga anyaga Kukorelli István (szerk.): Alkotmánytan I. (Budapest, 2007, Osiris) című tankönyv kijelölt részei, valamint az előadásokon elhangzottak. Kötelező irodalom Kukorelli István (szerk.): Alkotmánytan I. (Budapest, 2007, Osiris), kijelölt részek. Számonkérés: írásbeli számonkérés A kurzust oktató tanszék: Alkotmányjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Dezső Márta egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Kukorelli István egyetemi tanár Előadók: Dr. Kukorelli István Dr. Lápossy Attila egyetemi tanár mh. oktató 34

JOGÁSZI ETIKA (ALTERNATÍV KURZUS) ötödik szemeszter JL4: ALT (3): ETI 1. A jogászi tevékenység etikai kérdései. Jog, erkölcs, vallás, politika Etikai fogalmak és szabályok az egyes jogágakban. Erkölcs és törvény 2. A bírói hivatás, jogalkalmazás, jogértelmezés. A Magyar Bírói Egyesület Etikai Kódexe és az Országos Bírói Etikai Tanács Az Ügyészek Országos Egyesületének Etikai Kódexe. IAP Standards 3. A közszolgálat etikája. Közigazgatási jog és a Köztisztviselői Etikai Kódex Gazdaság és erkölcs. Reklámetika, code of conduct, versenyjog és tisztességtelen magatartás 4. A jogtudomány erkölcsi kérdései, az MTA etikai kódexe Bioetika és jog. Az Orvos-Világszövetség Helsinki deklarációja. A Magyar Orvosi Kamara Etikai Kódexe 5. A BM hivatalos állományának etikai kódexe. A MÉK és az MMK Etikaifegyelmi Szabályzata, az etikai bizottság gyakorlata 6. A Közjegyzőség Etikai Szabálykönyve. A felszámolók és vagyonfelügyelők etikai bizottságának eljárási rendje 7. Jogi kultúra és erkölcs A normák természete, szabályrendszerek szüksége és korlátai Konzultáció Tananyag és a vizsga anyaga Az előadásokon elhangzottak és a kötelező irodalomban megjelölt szövegek. Kötelező irodalom Kondorosi F.-Uttó Gy.-Visegrády A., A bírói etika és a tisztességes eljárás. Bp. 2008., MÜK S z a b á l y z a t az ügyvédi hivatás etikai szabályairól és elvárásairól, Az ügyészek szakmai felelősségéről, az ügyészek alapvető jogairól és kötelességeiről szóló alapelvek, Köztisztviselői Etikai Kódex, Tudományetikai Kódex. MTA, 2010. A kurzust oktató tanszék: Filozófia Tanszék Tanszékvezető: Dr. Cs. Kiss Lajos egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Bányai Ferenc egyetemi docens Előadó: Dr. Bányai Ferenc egyetemi docens

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD ÉS ANTIDISZKRIMINÁCIÓ (ALTERNATÍV KURZUS) ötödik szemeszter JL4: ALT (3): EBA 1. A diszkrimináció történeti, szociológiai és elméleti alapjai, összefüggései Egyenlőtlenségek, kirekesztés, megfosztottság 2. A diszkrimináció kezelésének története, a jogi válaszok kialakulása A diszkrimináció formái és jogi fogalmai 3. Nemzetközi és nemzetállami intézmények a diszkrimináció tilalmának érvényesülésére 4. Faji diszkrimináció: nemzetközi és hazai fejlemények, hazai és európai joggyakorlat 5. Nemi egyenlőtlenségek és a nemi orientációval kapcsolatos hátrányos megkülönböztetések, emancipáció és jog 6. A fogyatékkal élők jogi helyzetének problémái Egyenlő bánásmód: foglalkoztatás és munkajog: európai jogi válaszok Diszkrimináció a jogalkalmazásban: a jelenség okai és a lehetséges válaszok 7. A civil szerveződések és technikák használata a gyakorlatban Az egyenlő bánásmód hazai gyakorlatának elemzése Tananyag és a vizsga anyaga Kötelező irodalom Gyulavári Tamás - Kádár András Kristóf: A magyar antidiszkriminációs jog vázlata, Bíbor Kiadó, 2009. Halmai Gábor - Tóth Gábor Attila: Emberi jogok, Osiris, 2003 Kertesi Gábor: A társadalom peremén. Romák a munkaerőpiacon és az iskolában. Osiris, 2005 Neményi Mária - Szalai Júlia: Kisebbségek kisebbsége. A magyarországi cigányok emberi és politikai jogai. Új Mandátum, 2005 Schiek, Dagmar, Chege, Victoria: European Union Non-discrimination Law. Comparative Perspectives on Multidimensional Equality Law, Taylor & Francis Routledge, 2009 Utasi Ágnes - Mészáros Ágnes: Cigánylét. MTA PTI, 1991 A kurzust oktató tanszék: Jogszociológia Tanszék Tanszékvezető: Dr. Fleck Zoltán egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Fleck Zoltán egyetemi tanár Előadók: Dr. Fleck Zoltán egyetemi tanár

LEMARADÓ HALLGATÓK SZÁMÁRA PÓTLÓLAGOSAN MEGHIRDETVE BÜNTETŐJOG 2. (LEMARADÓ) JL3:BJ (2) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. ötödik szemeszter A büntetés elméleti kérdései A büntetőjogi jogkövetkezmények rendszere. A büntetőjogi szankció A főbüntetések, mellékbüntetések Intézkedések a büntetőjogban. Mentesítés A büntetés kiszabása A fiatalkorúakra vonatkozó szabályok A nemzetközi együttműködés Az EU büntetőpolitikája A nemzetközi jog szerinti bűncselekmények A Nemzetközi Büntetőbíróság A Büntetőjog általános részének tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Busch Béla (szerk.): Büntetőjog Általános Rész, HVG ORAC, Budapest 2010. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Büntetőjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Busch Béla egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Busch Béla egyetemi docens Előadók: Dr. Busch Béla Dr. Filó Mihály Dr. Margitán Éva Dr. Vaskuti András egyetemi docens az ELTE tiszteletbeli tanára

BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOG 1. (LEMARADÓ) JL3:BE (1) ötödik szemeszter 1. A büntetőeljárás menete, a büntetőeljárás formái. A büntetőeljárás történeti rendszerei; a magyar büntetőeljárás históriája. 2. A büntetőeljárás alapelvei. A büntetőeljárás alanyainak rendszere; nyomozó hatóságok. 3. Az ügyész a büntetőeljárásban. A bíróság a büntető igazságszolgáltatásban. 4. A terhelt és a védő eljárásjogi helyzete. A sértett és processzuális megjelenési formái a büntetőeljárásban. 5. Bizonyítás alapfogalmai, elvei. Az egyes bizonyítási eszközök és bizonyító eljárások. 6. Az eljárási kényszerintézkedések és eljárási szankciók. A nyomozás menete, határozatok a nyomozás során. 7. A nyomozás ügyészi szakasza; a vád és vádemelés; jogorvoslatok a nyomozás során. A Büntető eljárásjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) az előadásokon elhangzottak, továbbá az ott külön megjelölt szakirodalom képezik. Király Tibor: Büntető eljárásjog. (4. átdolgozott kiadás) Budapest, Osiris Kiadó 2008. Ajánlott irodalom: Kabódi Cs. Mohácsi B.: Büntetőeljárás plusz. Budapest, Rejtjel Kiadó 2007. Tóth Mihály (szerk.): Büntető-eljárásjogi olvasókönyv. Budapest, Osiris Kiadó 2003. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Büntetőeljárási Jogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Kabódi Csaba egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Kabódi Csaba egyetemi docens Előadók: Dr. Hack Péter Dr. Kabódi Csaba egyetemi docens

EURÓPAI KÖZJOG ÉS POLITIKA (LEMARADÓ) ötödik szemeszter JL3:EKP 1. Az Európai Unió története, integrációs politika-történet Az Európai Unió felépítése, alapvető elvei 2. Az Európai Tanács a Tanács felépítése és működése Az Európai Közösségek Bizottságának felépítése és működése 3. Az Európai Parlament felépítése és működése, a választások és a nemzeti politika, az EP és a nemzeti parlamentek Jogalkotás az Európai Unióban 4. Az uniós jog forrásai, a jogharmonizáció A nemzeti jog és az uniós jog viszonya, az uniós jog és a magyar jog, az EKTB 5. Az Európai Bíróság felépítése és működése, együttműködése a nemzeti bíróságokkal, az előzetes döntés Az Európai Bíróság előtt indított eljárások. 6. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikája Az Európai Uniós migrációs, menekültügyi és igazságügyi együttműködéssel kapcsolatos politikájának elvi kérdései és szerkezeti alapjai 7. Aláírás, írásbeli vizsga. Az Európai közjog és politika c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Kende Tamás Szűcs Tamás (szerk.): Európai közjog és politika. Budapest, Complex Kiadó 2007. Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Nemzetközi Jogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Kardos Gábor egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Kende Tamás Előadók: Dr. Jeney Petra Dr. Kajtár Gábor Dr. Kardos Gábor Dr. Kende Tamás Dr. Lattmann Tamás Dr. Nagy Boldizsár tanársegéd tanársegéd egyetemi tanár tanársegéd

Dr. Sonnevend Pál Dr. Valki László egyetemi docens professor emeritus 40

A MAGYAR BÜNTETŐJOGI KODIFIKÁCIÓ TÖRTÉNETE (ALTERNATÍV KURZUS) (LEMARADÓ) ötödik szemeszter JL3:ALT (2): BKT 1. A feudális rendi büntetőjog Európában. A magyar feudális rendi büntetőjog. 2. Európai kodifikációk, az első büntető törvénykönyvek. A büntetőjogi kodifikáció eszmeáramlatai. 3. A magyar büntető kodifikáció kezdetei, az 1712. évi javaslat. A felvilágosodás hatásai: az 1795. évi javaslat. 4. Reformkori törekvések: 1827., 1843. évi plánumok. Az 1848/49-es törvényhozás büntető tárgyú szabályai. 5. Az osztrák monarchikus diktatúra kodifikációja, az 1852. évi Strafgesetz. A kiegyezéses korszak büntetőpolitikai programja 1867-1874. 6. A klasszikus büntetőjog magyar kodifikációja: a Csemegi-kódex. Kriminológiai irányok: az első büntető novella. 7. Fellépés a megrögzött bűnelkövetők ellen: dologház (1913) és szigorított dologház (1928). A szovjet típusú szocializmus büntető kódexe. A magyar büntetőjogi kodifikáció története c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak teljes egészükben, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek). Mezey Barna: A büntetőjogi kodifikáció kezdetei Magyarországon. (Bónis György az első magyar büntető kódex tervezet). In: Jogtörténeti Szemle 2004. I. 55-57. o. Jogtörténeti Szemle 2008/4. szám. (A büntető novella kibocsátásának 100. évfordulója alkalmából 2008. június 19-én az ELTE Állam,- és Jogtudományi Karán rendezett tudományos emlékülés előadásai) Balogh Elemér: A magyar büntetőjogi dogmatika kezdetei Máthé Gábor: Adalékok a büntető-gyakorlat kérdéseihez a két nagy kodifikáció között P. Szabó Béla: Bernolák Nándor, az I. büntető novella egyik kodifikátora és kommentátora Madai Sándor: A csalás tényállása a Csemegi-kódex és az I. Büntető novella tükrében

Bárándy Péter: A feltételes elítélés megjelenése a magyar büntetőjogban az I. büntető novella révén. Mezey Barna: Ami az első büntető novellából kimaradt. Törvényi válaszok a közveszélyességre Papp László: Új büntetőjogi irányzatok a századfordulón: a kriminálantropológia megjelenése Magyarországon Ajánlott irodalom: A praxistól a kodifikációig. Csemegi Károly emlékére. Jogtörténeti Értekezések 26. Budapest 2001. Osiris Kiadó, 78 p. Mezey Barna: Börtönügyi törvényjavaslat 1843-ban, Acta Facultatis Politico-iuridicae Universitatis Scientiarum Budapestinensis de Rolando Eötvös nominatae, tom. XXXI. 1989 [1991], 65-94. Mezey Barna: A büntető hatalom és a magyar liberalizmus (A büntető hatalom és a büntető kodifikáció az első liberális nemzedék gondolkodásában, in: Hatalommegosztás és jogállamiság, Jogtörténeti Értekezések 19. kötet, [Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke], Budapest 1998, 27-35. Beszámoló (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék Tanszékvezető: Dr. Mezey Barna egyetemi tanár Kurzusfelelős: Dr. Máté Gábor professor emeritus Előadók: Bódiné dr. Beliznai Kinga Dr. Gosztonyi Gergely Dr. Horváth Attila Dr. Képes György Dr. Máthé Gábor Dr. Révész T. Mihály Dr. Völgyesi Levente tanársegéd egyetemi docens professor emeritus c. egyetemi tanár 42

EURÓPAI KÖZIGAZGATÁS- TÖRTÉNET (ALTERNATÍV KURZUS) (LEMARADÓ) JL3:ALT (2): EKT Az Összehasonlító alkotmány és közigazgatás-történet c. kurzust hirdetjük meg helyette.

AZ HETEDIK SZEMESZTER OKTATÁSI PROGRAMJA BÜNTETŐJOG 4. JL3:BJ (4) 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. hetedik szemeszter Vagyon elleni bűncselekmények I. Vagyon elleni bűncselekmények II. Az igazságszolgáltatás elleni bűncselekmények. A közélet és a nemzetközi közélet tisztasága elleni bűncselekmények A közbiztonság elleni bűncselekmények. A köznyugalom elleni bűncselekmények. A közbizalom elleni bűncselekmények, a közegészség elleni bűncselekmények. Gazdasági bűncselekmények I. Gazdasági bűncselekmények II. A Büntetőjog c. kurzus tananyagát (és egyben a vizsga anyagát) képezik az előadásokon elhangzottak, továbbá a kötelező tananyagként megjelölt könyvek (jegyzetek, szöveggyűjtemények). Belovics Ervin Molnár Gábor Sinku Pál: Büntetőjog Különös Rész Bp, HVG.ORAC, 2009. 8. hatályos kiadás, szerkesztette: Dr. Busch Béla Kollokvium (írásbeli). A kurzust oktató tanszék: Büntetőjogi Tanszék Tanszékvezető: Dr. Busch Béla egyetemi docens Kurzusfelelős: Dr. Busch Béla egyetemi docens Előadók: Dr. Busch Béla Dr. Filó Mihály Dr. Morvai Attila egyetemi docens mb. oktató