LOVAGRENDEK ÉS SZEREPÜK A DIPLOMÁCIAI ÉLETBEN MAGYARORSZÁGON

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi Kommunikáció szak Nappali tagozat Szakdiplomácia szakirány LOVAGRENDEK ÉS SZEREPÜK A DIPLOMÁCIAI ÉLETBEN MAGYARORSZÁGON Készítette: Jáger Szilvia Budapest, 2009

1 BEVEZETÉS...5 2 LOVAGRENDEK KIALAKULÁSA ÉS TÖRTÉNETE... 7 2.1 A LOVAGSÁG KIALAKULÁSA... 7 2.1.1 A lovagavatás... 9 2.2 A KERESZTES HÁBORÚK... 11 2.3 EGYHÁZI LOVAGRENDEK... 14 2.3.1 A templomosok... 16 2.3.2 A johanniták... 17 2.3.3 A teutonok... 20 2.3.4 A Kardtestvérek... 21 2.3.5 A Vöröscsillagos Kereszteslovagok... 22 2.3.5 A Szent Lázár Lovagrend... 22 2.3.6 A Szent Jakab Lovagrend... 23 2.3.7 A Szent György Lovagrend... 23 2.3.8 A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend... 24 2.4 LOVAGRENDEK CÍMEREI ÉS VISELETEI... 25 3 LOVAGRENDEK MAGYARORSZÁGON... 29 3.1 TÖRTÉNELMI GYÖKEREK HAZÁNKBAN... 29 3.2 KÜLFÖLDI RENDEK MAGYAR TAGOZATAI... 32 3.2.1 A johanniták hazánkban... 32 3.2.2 A templomos lovagrend... 35 3.2.3 A német lovagrend... 36 3.2.4 Az Aranygyapjas rend... 38 3.3 MAGYAR ALAPÍTÁSÚ VILÁGI LOVAGRENDEK... 40 3.3.1 A Szent György- lovagok... 40 3.3.2 A Sárkányrend... 41 4 A MÁLTAI LOVAGREND... 44 4.1 A REND KÜLÖNBÖZŐ ÁGAI... 44 4.2 A REND SZERVEZETE... 47 4.2.1 Rendi jelvények, öltözék és címer... 52 4.3 DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK... 54 4.4 A REND MA MAGYARORSZÁGON... 55 4.5 A MAGYAR MÁLTAI LOVAGOK SZÖVETSÉGE... 56 4.5.1 Magyar Máltai Szeretetszolgálat... 58 4.6 A JERUZSÁLEMI SZENT JÁNOS SZUVERÉN MÁLTAI LOVAGREND AUTONÓM PERJELSÉGEINEK SZÖVETSÉGE... 61 5 MODERN KORI LOVAGOK... 70 5.1 A JERUZSÁLEMI SZENT JÁNOS FÜGGETLEN LOVAGREND ISPOTÁLYOS LOVAGJAI... 71 5.2 A SZENT LÁZÁR LOVAGJAINAK MAGYAR SZÖVETSÉGE... 73 5.3 A JERUZSÁLEMI SZENT SÍR LOVAGREND MAGYARORSZÁGI HELYTARTÓSÁGA... 74 5.4 A MAGYAR TEMPLOMOSOK... 76 5.5 A SZENT ISTVÁN LOVAGREND... 77 5.5 A SZENT GYÖRGY LOVAGREND MAGYARORSZÁGON... 78 6 BEFEJEZÉS... 79 6.1 ÖSSZEFOGLALÁS... 79 6.2 ZÁRSZÓ... 80 7 FELHASZNÁLT IRODALOM... 82 3

Ábrajegyzék 1. kép: Lovaggá ütés (Edmund Blair Leighton festménye), http://hu.wikipedia.org 9 2. kép: Hazatérő keresztes lovag, http://www.dakle.hu 14 3. kép: Rendi címerek 14 4. kép: Rendi viseletek, http://www.oessh.katolikus.hu/ 14 5. kép: A templomos lovagrend viselete 25 6. kép: A templomos lovagrend címere 25 7. kép: A Szent János (Máltai) Lovagrend címere és a Johannita rend magyar tagozatának címere 25 8. kép: Dr. Kóczy László máltai lovagrendi viseletben 26 9. kép: A Német Lovagrend viselete 26 10. kép: A Német Lovagrend címere 26 11. kép: A Kardtestvérek Rendjének jelképe, http://hu.wikipedia.org 26 12. kép: A Kardtestvérek rendjének tagjai viseletükben, http://hu.wikipedia.org 26 13. kép: A Vöröscsillagos Kereszteslovagok címere 27 14. kép: A Vöröscsillagos Kereszteslovagok rendi viselete 27 15. kép: A Szent Lázár lovagrend tagjai rendi viseletben 27 16. kép: A Szent Lázár Lovagrend címere 27 17. kép: A Szent Jakab lovagrend címere 28 18. kép: Az 1992-ben újjáalakult Szent György lovagrend viseletében Zilahy Mariann 28 19. kép: A Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrend viselete 28 20. kép: A Szent Sír Lovagrend címere 28 21. kép: Az Aranygyapjas rend jelvénye, http://hu.wikipedia.org 38 22. kép: Az Aranygyapjas rend viselete, http://www.dakle.hu 39 23. kép: A Sárkányrend jelvénye, http://czuczor.com 41 24. kép: A Szuverén Máltai Lovagrend címere 53 25. kép: A Szuverén Máltai Lovagrend emblémája, www.orderofmalta.org 53 26-27. kép: A KMFAP lovagavatásán készült képek, www.kmfap.hu 65 28. kép: Dr. Hajós József johannita lovagrendi viseletben, Gömbös Tamás: A szerzetes és lovagrendek címerei és viseletei 72 4

1 Bevezetés A középkor talán legsajátosabb intézményei a lovagrendek, melyek történelmi hátterét bizonyos fokig mind megismertük tanulmányaink során. Kiemelkedő szerepüket, fontosságukat viszont jobban megérthetjük, ha tisztában vagyunk ránk maradt értékeivel és hagyományaival, melyek a mai napig éreztetik hatásukat társadalmunkra. Hozzájárulásuk jelentősége a nemzetközi kapcsolatok elősegítéséhez, illetve a diplomáciai szokásrend kialakulásához és fejlődéséhez megkérdőjelezhetetlen. Több diplomáciai szertartás és protokolláris eljárás eredetét a lovagi világ emlékei között találjuk. A lovagi illemkódex mai napig fennmaradt öröksége egy-egy ország képviselőinek megbecsülése, személyük tiszteletben tartása. Ma még sokan elcsodálkoznak a tényen, hogy napjainkban is szép számmal jelen vannak a lovagok - és működő rendjeik - hazánkban, akik azonban a kard helyett egészen más, békés eszközökkel küzdenek a megváltozott világ kihívásaival szemben. A mai kor embere talán értetlenül áll a tény előtt, és az is előfordulhat, hogy szükségtelennek is tartja létezésüket. Azon kevesekben pedig, akik tisztában vannak XXI. századi feladataikkal, - az igen jelentős karitatív és humanitárius tevékenységek végzésével -, felmerülhet a kérdés, mindez talán megtörténhetne lovagok nélkül is. Tény, hogy sok olyan magát lovagrendnek nevező társaság van világszerte, akik számára mindez csak hivalkodás, és a külsőségek fenntartása mellett nincs valódi tartalmuk. Ez azonban elhanyagolható, hisz számos pozitív példa mutatja, hogy a lovagi eszme, és intézményei, melyek a múlt erényeit a napi életükben gyakorlatként magukban hordozzák, jelen vannak mai társadalmunkban is. Ez indított arra, hogy számba vegyem ezeknek a rendeknek a születését, magyar vonatkozásait, jelenlegi és jövőbeli feladatait. Szakdolgozatomban felvázolom a lovagrendek és a lovagi eszme születését, majd a lovagok sorsának alakulását a keresztes háborúktól kezdődően megszűnésükig, valamint egyes rendek esetében kitérek újjászületésük körülményeire. Ismertetem a Magyarországon működő lovagrendeket, melyek közül a legfontosabbak a Máltai, a Szent Lázár, a Szent Sír és a Templomos Lovagrend. Feltárom történelmi gyökereiket, választ adva arra, mi szerint különböztetjük meg, hogyan csoportosítjuk őket, miért 5

szakadtak el vagy éppen olvadtak egybe, hogyan kerültek Magyarországra, illetve mi közös fűzi őket egymáshoz. E tárgykörön belül pedig különösképpen foglalkozom a Máltai Lovagrend és különvált ágai, valamint magyar tagozatának bemutatásával. Ismertetem kialakulásának történetét, vázolom nézetrendszerét, szervezetét és céljait. Mint a hazánkban működő legjelentősebb és legősibb múltra visszatekintő ma is aktív rend, szerteágazó diplomáciai kapcsolataik és a magyar államtól kapott mentességeik révén kiemelkedő szerepet játszik a nemzetközi színtéren, és számos nemes feladatnak tesz eleget, mely során nagy segítségére van a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. Szeretnék betekintést nyújtani abba is, hogy ma milyen kihívásokkal kell szembe néznie egy lovagrendnek, milyen aktualitások, változások várhatóak életében. Ezt a legilletékesebbektől szerettem volna megtudni, így a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend Autonóm Perjelségeinek Szövetsége humanitárius ügyekért felelős államtitkárával, Sir dr. Dobó Györggyel készítettem interjút. A lovagrend mindennapjairól, szabályzatukról és diplomáciai munkájukról is beszámolok, illetve protokolláris szempontból elemzem szertartásaikat, lovagavatási ceremóniáikat. A dolgozat keretében megpróbálok választ nyújtani azokra a kérdésekre, miszerint van-e létjogosultsága napjainkban ezeknek a rendeknek és szövetségeknek, hogy hosszú távon továbbra is életképesek-e, illetve hogy mennyire érzékeljük közvetlenül társadalmi hasznukat? Arra a megállapításomra keresek továbbá megerősítő, vagy cáfoló igazolást, miszerint a lovagrendek, ahogyan a múltban, úgy a XXI. században is hozzá tudnak járulni diplomáciai kapcsolataink élénkítéséhez, alakításához. Történelmi példákkal támasztom alá, hogy a nemzetközi kapcsolatokban milyen szerepet játszottak, hogyan végezték érdemi munkájukat a rászorulók megsegítésére egykor, és hogyan végzik humanitárius tevékenységüket jelen korunkban. 6

2 A lovagrendek kialakulása és története 2.1 A lovagság kialakulása 1 A 8-9. század végén, Martell Károly uralkodásától kezdve az európai hadszíntéren egyre jelentősebb katonai erőt jelentett a nehézfegyverzetű lovagság. Ezek egy új katonai osztályt hívtak életre, amely társadalmilag, gazdaságilag és politikailag előnyösebb helyzetben volt a gyalogos katonákkal szemben. A középkor és az újkor uralkodó állameszméje, a feudalizmus, illetve a feudális társadalom kialakulása teremtette meg a feltételeket a lovagság intézményének megszületéséhez. A lovag olyan nemesi származású lovas katona volt, aki földbirtokért, kiváltságokért és pénzért cserébe földesurának felajánlotta fegyveres szolgálatait és hűségét. A XI. századi francia társadalmon például már világosan megfigyelhetjük a munka szerinti hármas felosztást. A legalacsonyabb rendbe tartoztak a dolgozók, középosztályba a papokat soroljuk, legfelül a ranglétrán pedig a kiváltságos rend állt, az uralkodó osztály tagjai, akik mindezek védelmezőjeként lépnek fel. A lovagság szempontjából fontos változás, hogy fokozatosan eltűntek a különbségek a nemesek és a lovagok között, és ez a két kategória eggyé olvadt. A 12. században a szerzetesrendek és a céhek mellett a lovagság már egyike a három nagy társadalmi közösségnek. A szerzetesrendekhez hasonlóan egyfajta magasabb rendű életideált jelentett a lovagrendhez tartozás, sokaknak vált kitűzött céllá. A lovagokat szoros együttműködés és összefogás jellemezte. A lovagi intézményt leginkább egy nemzetközi klubhoz lehetett ekkor hasonlítani, melyben a tagok bárhol is találkoztak, barátokként tekintettek egymásra. Csupán a nemesi származás nem jogosított a lovagi cím viselésére kivéve a királyi hercegek esetében -, hanem kizárólag a lovaggá ütés során válhatott valaki lovaggá. Lovagi rangra az uralkodó, vagy egy magas rangú egyházi személy, illetve egy másik lovag emelhetett egy jelöltet. A hűbéri birtok nem, de a nemesi rendhez való tartozás előfeltétele volt a lovagi cím viselésének. 2 1 Dr. Wolfgang Tarnowski: Lovagok (1990) 2 http://lovagterem.gportal.hu/gindex.php?pg=18374192 7

A lovaggá avatást megelőző lovagképzésről is érdemes néhány szót szólni. Az apródkodás jelentette a lovagi szolgálat legalacsonyabb fokát, melyet a nemesi családok sarjai 6-7 éves korukban kezdtek meg, általában a főúri udvarokban. Feladataik közé tartozott az udvar úrnőjének szolgálata, amely során engedelmességet és illemet tanult, illetve felszolgálhatott a vendégeknek. Mindeközben elsajátította a korának megfelelő lovagi készségeket is. Ilyenek voltak a lovaglás, úszás, nyilazás, éneklés, és egy húros hangszeren történő játék. Szellemi nevelésüket a hit tételeire és az énekek, illetve trubadúrok formájában íródott kalandos történetekre alapozták, melyek a régi idők hőseinek vitézi tetteit mesélték el. Az idegen nyelvek közül a francia nyelv ismerete volt nélkülözhetetlen számukra, hiszen a bálokon egy úrhölggyel csak franciául társaloghattak. Mire a fiúk elérték 14. életévüket, először az úr pajzshordozójává, majd fegyverhordozó apródjává váltak. A fegyverforgatás nemeit, a lovagi torna szabályait, a vadászathoz szükséges készségeket is ebben a korban sajátították el, és mivel a lovagok között éltek, így az erkölcsi nevelést is tőlük kapták. A szigorúan vett lovagi becsület a következő négy pontban foglalható össze: 1. A keresztény egyház védelme, akár az élete árán is 2. A fejedelem, illetve a hűbérúr iránti töretlen hűség minden körülmények között 3. A gyengék és elesettek védelme 4. Az adott szó szentsége Az apród 20-21 éves korában mondhatta el magáról, hogy birtokában van a hét lovagi készségnek. Ezek a lovaglás, vívás, úszás, nyilazás, vadászat, sakkozás, és éneklés voltak. A lovagok nagy hangsúlyt fektettek a testi nevelésre, az erős és harcedzett ifjak kinevelésére. A lovagi tornák jó alkalmat teremtettek a hadigyakorlat megszerzésére. Ezek az összecsapások a középkori ünnepek kísérőjeként az uralkodó vagy a főúr udvarán zajlottak. A lovagok harcolhattak párosan vagy csapatosan, de akadt olyan torna is, ahol ügyességi feladatok elvégzése volt a cél. Ha egymással is harcoltak, a vérontást elkerülendő, külön erre a célra kifejlesztett tompa végű fegyvereket használtak. A felkészült jelöltet egyúttal ebben a korban avatták lovaggá. 8

2.1.1 A lovagavatás Eleinte az avatás egyszerűen zajlott, elsősorban a fegyverek a kard, a páncél és a sarkantyú átadását jelentette, majd ehhez később hozzájárult a váll- és nyakérintés. A lovag ezután felült a lovára, néhány lépés után suhintott párszor kardjával, majd ezzel a ceremónia be is fejeződött. Az egyház igyekezett kiterjeszteni 1. kép befolyását a lovagságra, mely jól megfigyelhető a lovagi szertartások, különösen az avatási szertartások fejlődésében. A felavatási ceremónia háromféle módja volt ismeretes: A lovagot a csatamezőn tanúsított bátorságáért a helyszínen azonnal felavathatták, vagy jutalomként bárhol máshol véghezvitt jelentős szolgálatáért. Ez a spontán szertartás, melyet a középkor végéig gyakran alkalmaztak a vallási rituális elemeket azonban nélkülözte. Egy másik avatási mód, már az egyházi szertartásokból alakult ki, bár itt a felavató laikus férfi volt és köznyelven celebrált. A jelölt először meggyónt, lelkileg megtisztult, majd ezt a fürdőben a testi megtisztulás követte. Ezután egész éjszakán át a templomban, az oltár előtt térdepelve virrasztott, és imádkozott, míg fegyvereit az oltáron hagyta, csupán kivont kardját tartotta kezében. Majd misén vett részt, ahol megáldozott, felövezték kardjával és felkötötték sarkantyúját. A lovagi eskü után a szertartást ünnepélyes prédikációval fejezték be, és egyes források szerint általában nagy lakomával ünnepeltek. Az egyházi jóváhagyással megalakult lovagrendek tagjai egy személyben lovagok és szerzetesek is voltak, ezért kialakult az egyházi szertartások rendjében az avatási ceremónia egy harmadik válfaja, mely alkalmazkodott a rendek alapszabályihoz és a lovaggá avatás különleges körülményeihez. Ilyen rendek voltak a Templomosok, a Johanniták, és a Német Lovagrend. Erkölcsi és gyakorlati magatartásukban döntő szerepet játszott Szent Benedek regulája, illetve clairveaux-i Szent Bernát (1090 k. 9

-1153) Exhortatio-ja, mely élesen elhatárolja a világi lovagokat a lovagszerzetesektől. 1 A lovaggá ütés csak később vált királyi kiváltsággá, kezdetben a patronáló lovag végezte el. A vállra ütés jelképezte azt az utolsó ütést, amelyet a lovag megtorlatlanul eltűr. A lovagi fogadalom a lovagság szabályainak szigorú megtartását jelentette. Ilyenek voltak a napi miselátogatás, életük kockáztatása a katolikus hitért, a szentegyház megszabadítása annak zaklatóitól, az özvegyek és az árvák védelme, az igazságtalan háborúk kerülése, a tisztességtelen szolgálat megtagadása, párbajozás minden ártatlan megszabadításáért, engedelmesség uralkodójának, hűbérurának. Továbbá törekednie kellett arra, hogy az államot sértetlenül megőrizze, és az emberek szemében kifogástalanul éljen a földön. Az egyház nagyban elősegítette a lovagi ideál fogalmának, jogainak és kötelességeinek pontos megfogalmazását. John of Salisbury, angol skolasztikus filozófus a 12. században ezeket így foglalta össze: Az egyház védelme, küzdelem az árulás ellen, a papság iránti tisztelet, a szegények védelme az igazságtalanságokkal szemben, a béke megtartása a saját környezetünkben, a testvérek védelme vérünk, de ha szükséges életünk árán is. A felsorolásból azonban hiányzik a lovagi magatartás fontos alapelve, az adott szó, az eskü szentsége, illetve a női tisztaság és becsület védelme. Amennyiben a lovag megszegte az előírt szabályokat, vagy főbenjáró bűnt követett el, megfosztották lovagi rangjától. A szertartásos jelleg ennél az eljárásnál sem hiányozhatott, ekkor a bűnösnek ítélt lovag fegyvereit kardját, pajzsát, sisakját - összetörték, és sarkantyúját levágták. 2 A lovagrendek születésének, virágzásának és hanyatlásának ismertetése előtt tisztázni kell, hogy a lovagrendek tagjai nem szerzetesek voltak, akik engedélyt kaptak a fegyverforgatásra, hanem olyan sajátos helyzetű világi lovagok, akik vállalták, hogy életvitelüket bizonyos szerzetesi szabályokhoz igazítják a nemes cél érdekében. 3 1 Marjai Imre: A kereszt és a kard lovagjai (1990) 2 http://lovagterem.gportal.hu/gindex.php?pg=18374192 3 Török József: Szerzetes és lovagrendek Magyarországon (1990) 10

2.2 A keresztes háborúk A lovagrendek kialakulásának mélyre nyúló gyökereit a Szentföldön (Palesztina, Júdea, a mai Izrael területe) kell keresnünk, mely a Római Birodalom tagja volt. I. Konstantin ( 274-377 ) császár uralkodásának idején kezdett nőni az érdeklődés a szentföldi zarándoklatok iránt, mikor 313-ban a kereszténységet szabadon gyakorolható vallássá tette és megszűntek a keresztényüldözések. A Római Birodalom fennállásának idején ezek a főként Jeruzsálembe tartó zarándoklatok békében, zavartalanul folyhattak, ám Palesztina később a Bizánci Császárság tartományává vált, és területén háborúk dúltak. Az iszlám térhódításával viszont egyre nagyobb problémát jelentett hovatartozása, bár kezdetben az iszlám hívek türelemmel viseltettek a keresztény zarándokok iránt, mivel maguk is szent helynek tekintették. 1 Majd miután Omár kalifa 638-ban elfoglalta Jeruzsálemet változás vette kezdetét, és ettől kezdve folyamatos zaklatások érték az ide érkező keresztény zarándokokat. A szeldzsukok uralma alatt pedig a vallási türelmetlenség mindkét oldalon addig fokozódott míg végül háborúk robbantak ki szerte a Földközi tenger medencéjében, beleértve a Szentföldet is. 1054- től az arabok mellett már a bizánciak is veszélyeztették a keresztény zarándokok biztonságát, hiszen a kereszténység is követte Bizánc és Nyugat eltávolodása után. Ekkor került sor az egyházszakadásra, keleti ortodox és nyugati katolikus felekezetekre. Egyre élesebbé vált a két egyház között feszülő évszázados ellentét, így a hadjáratokban nemegyszer keresztények küzdöttek egymás ellen. Ilyen előzmények vezettek a középkor legnagyobb hadi vállalkozása, a keresztes háborúk (1095-1290) megindulásához, melyek célul tűzték ki a Szentföld felszabadítását a pogány uralom alól. Fontos megemlíteni, hogy ezen klasszikus keresztes hadjáratok mellett, - melyek a XI. XIII. szd. között zajlottak- a reconquista háborút, a Hispánia felszabadításáért valamint az eretnekek ellen vívott harcokat is a keresztes háborúkhoz soroljuk. 2 Mikor II. Orbán pápa 1095. november 27-én a franciaországi Clermont-ban meghirdette a Szent Sír felszabadításának eszméjét, a nyugati világ nemes urai nem késlekedtek az egymással való hadakozás helyett valamely magasztosabb cél érdekében fegyvert fogni. A lovagokkal együtt a szerzetesek sem maradtak távol, ők viszont hadakozás helyett egészen más feladatok mellett kötelezték el magukat. Ilyen volt a lelkipásztori szolgálat, az ispotályok állítása a sebesültek ellátására, illetve olyan 1 Marjai Imre: A kereszt és a kard lovagjai (1990) 2 Rácz Piroska (2007): A keresztes háborúk 11

rendházak létesítése, ahol a zarándokok szállást kaphattak. 1 Kezdetben a kereszténység elítélte a háborút, ám a lovagság megjelenésével kialakult az elméleti indoklás, miszerint Krisztus katonájaként a harcos jogosan küzdhet a hit védelmében. Az új közös cél, a Szentföld visszaszerzésére indított harcok a lovagság intézményét erkölcsi elismerésben részesítették, közéjük tartozni a legnagyobb dicsőség volt, és az arisztokrácia körében is egyre vonzóbb célkitűzés lett. Az első keresztes hadjárat újdonságát az adta, hogy összekapcsolódott a zarándokhagyomány és a szent háború, a zarándokok és a lovagok alakja egybemosódott. Eleinte inkább zarándokokként tekintettek magukra, kereszteseknek csak a 12. század vége felé kezdték nevezni magukat. A keresztes seregek vezetői a legelőkelőbb királyi és hercegi családok sarjai, akik élve korlátlan hatalmukkal, jól felszerelt haderőt állítottak fel. Lotharingia hercege, Bouillon Gottfried jelentkezett elsőként seregével. A további vezetők IV. Raymund; Bohemund, Toulouse grófja; Tarentum normann hercege, Tancred de Houteville, és II. Róbert, Normandia hercege. A lovagok és katonák páncélzatuk fölötti fehér köpenyükön vörös keresztet viseltek, annak szimbólumaként, hogy nemzetközi és keresztény alapokon nyugvó vállalkozásról van szó. Elsőként a seregek Bizáncba érkeztek, ám hideg fogadtatásban volt részük. A konstantinápolyiak nem támogatták őket harcaikban, és a kölcsönös ellenszenv, mely később összecsapásokhoz is vezetett már itt megmutatkozott. A keresztesek szinte ellenállás nélkül vonultak végig Kis-Ázsián, 1099-ben elfoglalták Jeruzsálemet, majd új keresztény államalakulatok jöttek létre (Edesszai grófság, Antiochiai hercegség, Jeruzsálemi királyság és Tripoliszi grófság). Az elfoglalt területek megerősítésére és a béke fenntartására alakultak meg ezekben az évtizedekben a szerzetes lovagrendek. Ezek a rendek ötvözték a szerzetesrendek hitét az ezért harcoló lovagok hatékonyságával a csatatéren. Szükség is volt ilyenekre, hiszen a keresztesek jórésze fogadalmának teljesítése után visszatért Európába. Az új keleti államalakulatok védelmére viszont szükség volt jól képzett, állandó, a katonáskodáshoz szükséges anyagi forrással rendelkező szervezetre. 2 Ilyenek voltak a Jeruzsálemi Szent Jánosról elnevezett katonai és ispotályos rend (1089), másnéven a johanniták vagy ispotályosok, valamint a templomosok (1128), illetve a Német lovagrend, a 1 Gömbös Tamás : A szerzetes és lovagrendek címerei és viseletei (1993) 2 Veszprémy László(2006): Keresztes lovagrendek: Fekete, fehér és vörös kereszt 12

teutonok (1191). A lovagrendek fontos katonai erővé fejlődtek, és tanácsadói szerepük is jelentős volt a Jeruzsálemi királyságban. 1 A különböző vallási csoportok közötti összecsapások azonban állandóak maradtak, és egy újabb háború kirobbanására sem kellett sokat várni. Edessza 1145-ös elfoglalása indította III. Jenő pápát a második keresztes hadjárat meghirdetésére. Az összecsapások során kimerült sereg azonban már 1149- ben kénytelen volt visszatérni Európába. A harmadik keresztes hadjárat (1189-1192) Jeruzsálem visszafoglalására indult el, VIII. Gergely pápa felhívására. Megszervezéséhez azután kezdtek hozzá, hogy Szaladin erőteljes terjeszkedésbe kezdett és elfoglalta Palesztinát, Egyiptomot, Szíriát, Líbiát és Kis- Ázsia nagy részét. Az angol uralkodó, a mozgalom vezéregyénisége, I. (Oroszlánszívű) Richárd, II. Fülöp francia király és I. Barbarossa Frigyes összefogása révén hatalmas sereget állítottak elő, ám ez sem volt elég a Szentföld városainak és erődítményeinek visszafoglalására. További öt keresztes háború követte egymást. A hadjáratokba azonban Európa belefáradt, és az egykori szent cél érdekében történő, vallásos meggyőződésből fakadó lelkesedés is megcsappant. Száz évvel az első hadjárat után a keresztesek küzdelme szinte elvesztette eredeti jelentését, mind a politikai okok előtérbe kerülése, mind a keresztények egymással való vetélkedése során. 1291-ben a mameluk seregek bevették Akko-t, az utolsó keresztény kézen maradt területet, ezzel a hadjáratok gyakorlatilag minden eredményét megsemmisítve véget vetettek a kétszáz évig tartó keresztes háborúknak. 2 2. kép A hosszú háborúskodás kétségkívül óriási pozitív következménye volt a lovagi eszme megszületése és elmélyülése. A lovagi intézmény, mely a 12.-13. században élte fénykorát, nemcsak a keresztes hadjáratok katonai erejét adta, hanem kiemelkedő etikai, gazdasági és politikai változásokat érlelt meg Európában. 1 Marjai Imre: A kereszt és a kard lovagjai (1990) 2 Rácz Piroska (2007) A keresztes háborúk 13

2.3 Egyházi lovagrendek 1 3. kép A keresztes háborúk korszakának sajátos szükséglete egy személyben egyesítette a lovagot és a szerzetest, a középkor két jellegzetes alakját. Mivel a jámbor szerzetesek nem foghattak fegyvert, a véderőről viszont gondoskodni kellett a Szentföldön, ezért kezdetben segítő testvérek fegyverezték fel magukat, majd később csatlakoztak hozzájuk azok a hadviselésben jártas lovagok, akik kedvet éreztek a szerzetesi eszmények alá rendelni életüket. Érdemes megvizsgálni, miben is különbözött a világi lovag az egyházi szerzetesrendek tagjától, illetve a hagyományos értelemben vett szerzetesrend, az új egyházi lovagrendektől? A szerzetesi élet három legfontosabb alaptörvénye, melyre a szerzetesek fogadalmat tesznek a következők: - szegénység, vagyis a földi javakról történő lemondás - szüzesség - engedelmesség, egész életüknek a kitűzött célok alá rendelése 2 Az egyházi lovag is letette a három szerzetesi esküt, illetve ezt még kiegészítette egy negyedikkel is, miszerint megfogadja a hitetlenek elleni harcot, illetve a szegények, betegek és a Szentföldre zarándoklók védelmét. Életük berendezkedése is nagyban hasonlított a szerzetesekéhez, melyet rendszerint Szent Ágoston regulája szabályzott. Ezen egyházi lovagrendek szervezetén belül is megfigyelhetünk egyfajta hármas tagolódást. Az első osztályba a lovagok tartoztak, akik a fegyveres védelmet, és kíséretet biztosították. A másodikba a papok tartoztak, akik lelkipásztori és 1 Gömbös Tamás: A szerzetes és lovagrendek címerei és viseletei (1993) 2 Marjai Imre: A kereszt és a kard lovagjai (1990) 14

beteggondozási feladatokat láttak el. A harmadik osztályt a segítő testvérek alkották, akik a fegyverhordozói, a kézműves feladatokon kívül, a ház körüli egyéb munkálatokkal is meg voltak bízva. Egy másik forrás alapján viszont egy ettől kissé eltérő csoportosításra bukkantam, ami különbséget tesz a fogadalomtétel megléte alapján is az osztályok között. Eszerint a szerzetesi fogadalmat tevők közül a legelőkelőbb származásúak alkották a lovagok csoportját, míg a szegényebb származásúak voltak a szolgáló testvérek, akik azonban nevükkel ellentétben szabadok voltak. A fogadalmat nem tettek viszont egyszerű laikusokként tevékenykedtek a renden belül. A rendek egy hatékony, hierarchikus szervezetet alakítottak ki. A johanniták a rendet perjelségekbe, míg a templomosok tartományokba, majd pedig például nyelvek szerint nagyobb egységekbe szervezték, és ezeket irányították a szentföldi központból. 1 Noha az egymás után megalakuló egyházi lovagrendek alapvető célkitűzése ugyanaz, azonban a megvalósítás módjában sok eltérés mutatkozott. Ismerünk olyan rendet, amelyek csak fegyveres harcra alakultak, de olyat is, melynek laza szabályzata még az egyszeri házasságkötést is megengedte tiszta erkölcsű hajadonnal. A rendek vezetője a nagymester volt, aki a lovagok közül választással került ki. 4. kép 1 Veszprémy László (2006): Keresztes lovagrendek: Fekete, fehér és vörös kereszt 15

2.3.1 A templomosok Az első szabályzatos egyházi lovagrend 1128-ban alakult meg Templomos Lovagok Rendje néven, nyolc francia lovag összefogásának eredményeképp. II. Balduin jeruzsálemi király azonban pártfogásába vette őket, és saját palotájában jelöli ki a rend központi székhelyét, oda, ahol egykor a bibliai Salamon király temploma állt. Nevüket is innen kapják. Eleinte szegény lovagoknak is nevezték őket, ez azonban hamarosan feledésbe merült, részben a számukra felajánlott adományok, részben pedig a kiváltságaik nyomán egyre növekvő anyagi forrásaik miatt. Eleinte a Szent Ágostonféle regulát követték, de az új szabályzat megszületésével, melyen a jeruzsálemi pátriárka jelentős gyakorlati jellegű változásokat eszközölt, elhagyták azt. A tagokat hármas csoportba osztották. A rend magját a harcosok csoportja alkotta, akik nemesi származású lovagok közül kerültek ki. A papok vagy káplánok soha nem harcoltak, ők az istentiszteletet biztosították, míg a fegyverhordozók és kézművesek alkotta harmadik csoport feladata a lovagok körüli segédkezés volt. A lovagok kettős ideált követtek: egyszerre tettek eleget a szerzetesi és a lovagi fegyelem követelményének. A templomosok gyorsan terjedtek szerte Európában, főként Angliában, Franciaországban, Spanyolországban és hazánkban is. Hogy viseletükben is ki tudják fejezni az összetartozásukat, III. Jenő pápa engedélyével lovagi páncélzatuk felett egy fehér köpenyt hordtak, melyen vörös kereszt rajzolódott ki. Európában először különösebb érdeklődés nélkül fogadták ezt az új típusú szervezetet, ám Clairvaux-i Szent Bernát pártfogásának köszönhetően sikerült a világi és egyházi uralkodók figyelmét felkelteni, így a kezdeti közöny fokozatosan érdeklődéssé, majd támogatássá érett, elsősorban anyagi kérdésekben. Az alapító Hugues de Payens halála után az új rendfőnök, Robert de Craon megkapta II. Ince pápától azokat a kiváltságokat, amelyek a rend európai terjedéséhez nagyban hozzájárultak. Mivel püspöki joghatóságnak nem voltak alávetve, így mentesültek a tizedfizetés alól, illetve engedélyt kaptak templomok építésére is. A rend vezetésével a nagymester volt megbízva, a tartományok irányítását a nagy preceptorok végezték, a rendházak élén pedig a preceptorok álltak. A XIII. század második felében a rend Európa szinte minden országában jelen volt, és nagy vagyonokra tettek szert. Kiváltságaik lehetővé tették, hogy sem a világi, sem az egyházi hatóságoknak, egyedül a pápának tartoztak engedelmességgel. A Szentföld elvesztése után fennmaradásuk talán egyetlen lehetősége egy saját állam létrehozása lett volna, ám ez nem sikerült 16

nekik, mivel egyre inkább szembe kerültek a Francia Királysággal. A templomosok rendje nem érte meg a kétszáz évet, a koholt perek, a franciák által ügyesen kitervelt és végrehajtott akciók, bebörtönzések és vagyonelkobzások következményeként 1314-ben meg is szűnt. 1 2.3.2 A johanniták A legnagyobb történelmi múlttal a Szent János Lovagrend, teljes nevén a Keresztelő Szent Jánosról nevezett ispotályos rend rendelkezik. Kezdeteiről keveset lehet tudni, hiszen működése, és karitatív, zarándokokat segítő tevékenysége a keresztes háború előtti évtizedekben szinte észrevétlen maradt. Eredetének történetéről eltérő forrásokat találtam. Az egyik különbség az évszámban lelhető fel, mely szerint bizonyos szerző a 1070-es évekre teszi a lovagrend kialakulásának időpontját 2, addig egy másik az 1089-es évet jelöli meg kezdeti dátumnak 3. Az első változat szerint Amalfiból származó gazdag olasz kereskedők indítják el a rend történetét, akik Jeruzsálemben kórházat és menedékházat építenek a szegény és beteg zarándokok ellátására. Míg a másik verzió olasz lovagokról szól, akik egy kis kápolna felépítésével rakták le a rend alapjait. További kutatásaim eredményeképp egy harmadik olvasatra bukkantam, mely a következőképpen meséli el a kezdeteket: 1020-ban Amalfita tengerészek egy csoportja Jeruzsálemben egy kerületet alapít, mely rendelkezik templomokkal és menedékhelyekkel. Domus Hospitalis néven emlegetett központjuk működtetése céljából megalakították a gyógyító barátok szerzetesi testvériségét, amelyet Keresztelő Szent János oltalmába ajánlottak, így ez a közösség tekinthető a rend legfontosabb gyökerének. 4 A rend első nagymesterének nevéről is eltérő forrásokat találtam. Az egyikben Gerhard-ként említik az első elöljárót, aki szabályzatot készít társasága számára. Ezt a rövid nevet inkább pontosítva egy másik szerző Boldog Fra Pierre Gérard de Martigues főnökségéről számol be a szerzetesi közösségben. Egy harmadik változatban a rend első történelmi alakja és egyben első nagymestere Gerardo de Sasso barát volt. Abban 1 Török József: Szerzetes és lovagrendek Magyarországon (1990) 2 Gömbös Tamás : A szerzetes és lovagrendek címerei és viseletei (1993) 3 Marjai Imre: A kereszt és a kard lovagjai (1990) 4 www.maltalovagjai.hu 17

azonban mindhárom forrás egyetért, hogy a rend második elöljárója Du Puy Raymund, vagy más néven Boldog Fra Raymond de Puy volt, ő viselte először a mester címet, és az ő vezetése idején indult el a közösség a lovagrenddé szerveződés útján. Mivel a tagok letették a három szerzetesi fogadalmat is, a rendnek egyszerre volt szerzetesi és lovagi jellege. Ebben az időben vált szimbólumukká a nyolchegyű kereszt, amely később, mint máltai kereszt vált ismertté, és ekkor fogalmazódott meg a rend kettős célkitűzése: obsequium paupreum (a szegények szolgálata), és a tuitio fidei (a keresztény hit védelme). Ekkor már minden egyházi és világi hatalomtól független, autonóm testületként léteztek. Lovagrenddé alakulásukhoz 1113-ban megkapták II. Paszkál pápa jóváhagyását, de főbb célkitűzésük továbbra is a betegápolás maradt. Az új, félig katonai, félig szerzetesi közösségnek gyorsan híre ment, és a zarándokokon kívül olyanok is betértek hozzájuk, akik értettek a gyógyításhoz, illetve vállalták a hármas fogadalmat anélkül, hogy pappá szentelték volna őket. A zarándokok fegyveres védelmének megszervezését az adományok és alapítványok tették lehetővé. Később a szárazföldön ezt a szerepet átengedték a templomosoknak, míg ők képességeiket a tengeri szállítás veszélyeinek kivédésére hasznosították. Aki harcolni akart, nemzetiségi hovatartozás nélkül, bárki beléphetett a rend soraiba. Hiába a lovagok derekas helytállása, a pogányok elleni védelmi harcokban a Johanniták javarésze odaveszett. 1187-ben elesett Jeruzsálem, Szaladin pedig lassan az egész Szentföldet visszafoglalta, így a megmaradt lovagoknak menekülniük kellett. Először Ciprus szigetén találtak menedékre, majd 1310-ben innen is távozni kényszerültek. Így jutottak el Rodoszra, ahol felépítették a kereszténység új keleti központját. Ekkor már rhodosi lovagokként emlegetik őket, akik igen fontos feladatot teljesítették be, amellyel hamarosan egész Európa megbecsülését kivívták. Ez nem más volt, mint az európai kereskedelem szempontjából kulcsfontosságú hajózási útvonalak biztosítása és védelme az iszlám, illetve kalóz támadások ellen. Közel kétszáz év elteltével azonban Rodosz szigetét is feladni kényszerülnek, és Máltán találnak új otthonra, amelyet V. Károly spanyol király, és német-római császár ajándékozott a rendnek. Mikor 1539-ben Brandenburgban II. Joachim gróf bevezeti a reformációt, és az egész tartomány lutheránus lesz, a Szent János lovagrend ottani tagozata is csatlakozik a reformált valláshoz, így megalakul a rend protestáns, Johannita ágazata. A máltaiakkal az intézményi összeköttetés és kapcsolat azonban továbbra sem szakadt meg. A fenyegetettség Máltán sem szűnt meg, II. Szulejmán szultán hatalmas seregével a sziget elfoglalására indult. La Valetta nagymesterük vezetésével a Máltai Lovagok 18

azonban hősiesen visszaverték a támadásokat, és megvédték a szigetet. A hadi károk nyomát magán viselő várat helyreállítása után a győzelem kivívójáról, vezetőjükről, La Valetta-ról nevezték el. Innen ered a később kialakult mai főváros neve is. A rend olyan nemzetközi szervezetté formálódott, amely szuverén területein nem tartozott egyik európai hatalom fennhatósága alá sem, és sok európai országban tekintélyes birtokkal rendelkeztek. Ezekhez adomány, csere, vétel vagy örökség útján jutottak hozzá. Bár a Johanniták működési területe elsősorban a Földközi-tengerre korlátozódott, tehát szűkebb volt, mint a templomosoké, de céljaik egyértelműbbik és jobban körülhatárolhatóak voltak. Ez tükröződik államhatalmuk szigorúan központosított felépítésében is. A Johanniták mindig az adott központjukból (Szentföld - Ciprus Rodosz Málta) indulva váltak szét feladataik betöltésére és végrehajtására, majd a különböző nemzetiségű lovagok ugyanoda is tértek vissza, mintegy közös otthonukba. Míg például a templomosok Európa legnagyobb államaiban önálló központokat alakítottak ki szerteágazó üzleti és kereskedelmi vállalkozásaik, illetve kiterjedt birtokállományuk igazgatására. 1 Az iszlám birodalom hanyatlásával azonban a Máltai Lovagrendben is súrlódások kezdődnek az eltérő nemzetiségű lovagok között. Ezen kívül a rend belső egységét a pápák és világi uralkodók beavatkozásai is lazították. 1798-ban Napóleon így tudja az erejét vesztett lovagrendtől gyakorlatilag minden ellenállás nélkül elfoglalni a szigetet. A nagymestert lemondatták, a lovagok pedig Európában szóródtak szét, miután birtokaiktól megfosztották őket, így a rend anyagi bázisa sem maradt fent. A pápa és néhány uralkodó azonban megkísérelte a lovagrend feltámasztását. Elsőként I. Pál orosz cár vállalta magára a nagymesteri tisztet, ezzel adva lendületet a rend újjászületésének. Bár Anglia időközben elfoglalta Málta szigetét a franciáktól, a lovagoknak nem volt hajlandó visszaadni, így a rend régi nagy vagyonaiból nem sok maradt meg. 1834-ben a rend Rómában kapott központi székhelyet, majd olaszországi birtokaiból is visszajutattak néhányat. A Máltai Lovagrend újjászületésének dátuma 1879. március 28., amikor XIII. Leo pápa visszaállította a nagymesteri méltóságot eminenciás címen. I Ferenc József pedig 1880. december 27.én a birodalmi hercegi címet adományozta Jean-Baptiste Ceschi a Santa Croce nagymesternek. A bécsi udvar elismerte a rend állami szuverenitását, és állandó követet akkreditált. 1951 után bizonytalan interregnum 1 Marjai Imre: A kereszt és a kard lovagjai (1990) 19

következett, ekkor újból helytartók vették át a rend irányítását, mert szükségessé vált a Szentszékkel való kapcsolatának felülvizsgálata. Ennek a kapcsolatnak az újbóli megfogalmazására abban az 1953-ban kiadott határozatban került sor, amit a XII. Pius pápa által összehívott Bíborosi Bizottság készített. Ebben megerősítették a rend hagyományos státuszát. Az interregnum 1962-ben véget ért, és a Teljes Államtanács Fra Angelo de Mojana de Colognát választotta meg nagymesterré. A rend eszméjében ma is él, ám katonai jellege már csak dicső történelmi múlt. 2.3.3 A teutonok A három klasszikus egyházi lovagrend közül a Boldogságos Szűz Mária oltalmába helyezett teuton, más néven Német Lovagrend jött létre utolsóként. A teuton név az ókori germán népek egyik harcos törzséből származik. A harmadik keresztes hadjárat idején a sebesült németek ellátására Akko partjainál a németföldről jött zarándokok kis közösséget szerveztek. Kápolnát és tábori kórházakat építettek, majd nevet is adtak létesítményeiknek: A jeruzsálemi németek Szűz Máriáról nevezett ispotálya. A német seregek vezére, Barbarossa Frigyes császár vette pártfogásába a közösséget, és a pénzbeli támogatás mellett lovakat küldött, illetve egyszerű regulát is adott nekik. Pápai jóváhagyásukat egyházi lovagrenddé alakulásukhoz, - melyben a templomosok példáját követték - 1191-ben kapták meg. Az új német rend gyors fejlődésnek indult és hamarosan meg is gazdagodott a felajánlások és adományok révén, azonban a Szentföldről igen hamar visszavonulni kényszerültek. Ezek után hazánk déli részére veti őket a sors, ugyanis II. Endre királyunk meghívta őket az országba, letelepítette őket és birtokokat is adományozott nekik. Miután viszont ezeket a birtokokat a király pápai hűbéruraság alá helyezte, a lovagok fellázadtak az uralkodó ellen, aki válaszul kizavarta a teutonokat az országból. Ekkor Poroszországba helyezik át központjukat, ahol olyan eredményesen vették fel a harcot a pogánysággal szemben, hogy rövidesen az egész ország népét kereszténnyé tették. Erre hivatkozva, mint szuverén testület birtokba vették az országot. A rend erejét azonban felmorzsolta a szüntelen háborúskodás a szomszédos országokkal, főként a lengyelekkel. A poroszok sem tekintették jó szemmel a katonai uralomra, ezért szövetségbe tömörültek a lovagokkal szemben. A XVIII. századra birtokaikkal együtt a rend már elveszítette 20

minden jelentőségét. I. Ferenc József osztrák császár újította fel a rendet, 1801-től a nagymesteri székben egy osztrák főherceg ült. Ekkora már csak néhány beteggondozási intézményt tartottak fent. Struktúrájában a rend nem mutatott sok eltérést a johanniták vagy a templomosok rendjétől, inkább azok egy későbbi változataként lehet említeni. Egy dolog azonban mégis megkülönböztette elődjeitől, mégpedig az a tény, hogy tagjai csak német származású lovagok lehettek. Míg a templomosoknál és a johannitáknál találhattunk francia, angol, német, sőt olasz rendtagokat is, addig a Szentföldön ez a lovagrend a folyamatos német jelenlétet képviselte. Szervezeti tevékenységük viszont inkább az Ispotályosokkal volt rokon, hierarchiájukban itt is a hármas osztályozást figyelhetjük meg, illetve a gyógyító, ellátó funkció dominanciáját. 2.3.4 A Kardtestvérek A rendet 1201-ben Albert rigai püspök és Theodorich ciszter szerzetes alapítja a brémai és lübecki polgárok támogatásával. Két évvel később III. Ince pápa is megadja jóváhagyását az új lovagrend létrejöttéhez, mely eredetileg a templomosok szabályai szerint működött. Céljuk, hogy északon, elsősorban a livlandi pogányok ellen küzdjenek és keresztény hitre térítsék őket. A mai Balti államok területén található az egykori Livland, vagy más néven Livánia (Livónia). 1218-ban szövetségre léptek a dán királlyal és elfoglalták Észtország északi részét, ahol székhelyüket is kialakították. Több vesztes csata során számuk igen megfogyatkozott, ezért úgy látták célszerűnek, hogy beolvadnak a Német Lovagrendbe, amit a pápa 1237-ben jóvá is hagyott. Ettől kezdve a teutonok rendjének önálló, autonóm részeként léteztek tovább, megtartva szabályaikat, viseletüket, és saját nagymesterüket. A 15. században, a Német Lovagrend hanyatlásának idején a Kardtestvérek a rend livóniai részét képezve továbbra is megőrizték függetlenségüket. A rend utolsó nagymestere Gotthard von Kettler volt, aki miután egyezséget kötött a lengyel királlyal, elrendelte a rend szekularizációját és beolvasztását az evangélikus egyházba. 1 1 http://hu.wikipedia.org/ 21