Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Erdőgazdálkodási és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskola Erdővagyon-gazdálkodás (E3) program Schiberna Endre doktori szigorlatának írásbeli dolgozata A MAGÁN-ERDŐGAZDÁLKODÁSI SZEKTOR KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE Témavezető: Dr. Héjj Botond 2003.
TARTALOMJEGYZÉK ÁBRAJEGYZÉK... 3 TÁBLÁZATJEGYZÉK... 3 Rövidítések... 4 1. Bevezetés... 5 2. Az erdőgazdálkodás egyszerű intézményi modellje... 5 2.1. Az erdőgazdálkodási tevékenység... 6 2.2. A tulajdonos... 6 2.3. A gazdálkodó... 6 2.4. A kivitelező... 7 2.5. Igazgatás... 7 2.6. Az erdőgazdálkodási ágazat szektorszerkezete... 7 3. A magyar erdőgazdálkodás 1990 előtt... 8 4. A magán-erdőgazdálkodás kialakulása és elmúlt egy évtizedes fejlődése... 9 5. A magán-erdőgazdálkodási szektor jelenlegi intézményi felépítése...10 5.1. Tulajdonosi szerkezet...10 5.2. Tulajdonszerkezet...11 5.3. Gazdálkodói szerkezet...12 5.3.1. Az erdőgazda...12 5.3.2. A bejelentett erdőgazdálkodó...12 5.3.3. A szakirányító...13 5.3.4. A magán-erdőgazdálkodási szektorban előforduló szervezeti formák...13 6. A magán-erdőgazdálkodási szektor gazdasági helyzete és potenciálja...16 6.1. A magán-erdőterület adottságai...16 6.2. A magán-erdőgazdálkodók tevékenysége...18 7. Problémák és megoldások...21 7.1. Az információ hiánya és az integrátori hálózat...21 7.2. Rendezetlen gazdálkodás...23 IRODALOMJEGYZÉK...24 1. számú melléklet...27 2. számú melléklet...31 3. számú melléklet...33 4. számú melléklet...34 5. számú melléklet...35 6. számú melléklet...36 7. számú melléklet...37 8. számú melléklet...38 2
ÁBRAJEGYZÉK 1. ábra: Az erdőgazdálkodás intézményi modelljének szemléltetése... 8 2. ábra: A magyarországi erdőterületek tulajdonmegoszlása a magánosítás előtt... 8 3. ábra: Magyarország erdőterületének tulajdonforma szerinti megoszlása... 9 4. ábra: A magán-erdőtulajdon megoszlása az erdőbirtok nagysága szerint...11 5. ábra: Az erdőterületek megoszlása az erdőtest jellege szerint az egyes tulajdoni csoportokban...12 6. ábra: A tulajdonos, a haszonélvező és a bejelentett erdőgazdálkodó jogi kapcsolatai önálló gazdálkodás, bérlet és megbízás esetén...13 7. ábra: A magán-erdőgazdálkodói formák gazdálkodási területe és változása 1997-2003 között...14 8. ábra: Az erdőgazdálkodási ágazat szektorszerkezete...15 9. ábra: Az egyes erdőgazdálkodási formák átlagos üzemmérete...15 10. ábra: Magyarország megyéi erdőterületének tulajdonforma szerinti megoszlása...16 11. ábra: Az egyes fafaj(csoport)ok területének megoszlása tulajdonformák szerint...17 12. ábra: Az egyes tulajdonformákba eső erdőterületek fatermőképesség szerinti megoszlása...17 13. ábra: Elsődleges rendeltetés megoszlása az egyes tulajdonformák területében...18 14. ábra: A 2001-2010 között vágásérett állományok fatérfogat-megoszlása fafaj(csoport)ok szerint...18 15. ábra: Kitermelt fatérfogat az állami és magántulajdonú erdőterületen 2002-ben...19 16. ábra: Véghasználati fakitermelések fafaj(csoport)ok szerint...19 17. ábra: Magyarország erdősültsége és a magán-erdőgazdálkodási szektorban, a 2001/2002. tenyészeti év erdőtelepítésének területi kiterjedése...20 18. ábra: Erdősítési hátralékok alakulása...21 19. ábra: Erdőgazdálkodási integrátorok elhelyezkedése Magyarországon...22 20. ábra: Magyarország nem regisztrált gazdálkodójú magán-erdőterületeinek eloszlása...23 21. ábra: fafaj(csoport)ok szerinti területmegoszlás a különböző tulajdonformákban...38 22. ábra: Az egyes tulajdonformák terület és folyónövedék arányai...38 23. ábra: A 2001-2010 között vágásérett állományok hektáronkénti véghasználati fatérfogata...38 24. ábra: Fakitermelések és fakitermelési lehetőségek fahasználati módok és tulajdonformák szerint...39 25. ábra: Erdőtelepítések és erdőfelújítások területe az állami és a magánszektorban 2001/2002. tenyészeti évben...39 26. ábra: A 2001/2002 tenyészeti évben végrehajtott erdőtelepítések fafaj-szerkezete a magánszektorban...39 TÁBLÁZATJEGYZÉK 1. Táblázat: A magán-erdőtulajdonosok jellemzői (2001-es állapot)...11 2. Táblázat: Csemetekertek száma és területe tulajdonforma szerint 2002. évben...21 3. Táblázat: Magyarország erdőgazdálkodási célú területeinek megoszlása a gazdálkodók és a tulajdonosok szerint36 4. Táblázat:Magyarország megyéinek sorrendje az erdőterületben megjelenő egyes tulajdonformák aránya szerint..37 3
Rövidítések ÁESZ: Állami Erdészeti Szolgálat FVM: Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Evt.: 1996. évi LIV. törvény - Az erdőről és az erdő védelméről Ptk.: 1959. évi IV. tv A Polgári Törvénykönyvről Tftv.: 1994 LV. tv A termőföldről Vhr.: a jelölt törvény hatályos végrehajtási rendelete Definíciók a szerző értelmezésében Erdőgazda: olyan gazdasági alany, akinek vagy amelynek gazdasági tevékenysége az erdő hasznainak szedésére irányul, és a haszonélvezet mellett viseli a gazdálkodás kockázatait. Bejelentett erdőgazdálkodó: az ÁESZ által ilyen minőségben nyilvántartásba vett magánszemély vagy szervezet. Szakirányító: Az Evt. X. fejezet szerint az a magánszemély, aki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Miniszter által előírt erdészeti szakképesítéssel rendelkezik, vagy az a szervezet, aki ilyen személyt foglalkoztat, és az ÁESZ ilyen minőségben nyilvántartásba vette (Lásd 1. sz. melléklet) Erdőgazdálkodás (mint tevékenység): az erdőgazda, a bejelentett erdőgazdálkodó és a szakirányító feladatainak elvégzése. Erdőgazdálkodási szolgáltatás: a bejelentett erdőgazdálkodó és/vagy a szakirányító feladatainak ellátása szerződés alapján. Egyéni gazdálkodó: Az Evt. Vhr. 16. szerint: Egyéni erdőgazdálkodó az, aki a kizárólagos tulajdonában, haszonélvezetében vagy vagyonkezelésében levő és az erdészeti hatóság által önálló erdőgazdálkodásra alkalmasnak minősített erdőterületen maga gazdálkodik. (Lásd 1. sz. melléklet) Önálló gazdálkodó: a saját tulajdonán gazdálkodó egyéni gazdálkodó. Nem regisztrált (gazdálkodó): az ágazati statisztikákban rendezetlen vagy működésképtelen megnevezéssel jelölt erdőterület, amelyre erdőgazdálkodót az ÁESZ nem vett nyilvántartásba. 4
1. Bevezetés A magyar magán-erdőgazdálkodásnak nincs múltja, csak régmúltja. És jelene kezd lenni. Luzsi József A magán-erdőgazdálkodói szektor alatt a legtágabb értelemben az erdőgazdálkodási ágazat azon szereplőinek összességét értjük, akik magánszemélyek, vagy amely szervezetek legalább részben magántulajdonban vannak. Az így kialakított magán-szektor magában foglal erdőtulajdonosokat, erdőgazdálkodókat, és az erdészeti munkák kivitelezőit is, akik kapcsolatban vannak az ugyanezen feladatokat végző állami és közösségi tulajdonú szervezetekkel. Az erdőgazdálkodási ágazat tulajdonjelleg szerint elkülönített szektorai tehát összefonódnak, az erdőgazdálkodás értékteremtő folyamatában váltakozva is megjelenhetnek. A magán-erdőtulajdon által kijelölt magánszektorban például vannak nem magán vagy nem magántulajdonú erdőgazdálkodók, ugyanakkor az állami tulajdonú erdőterületeken magánvállalkozók végzik el az erdőgazdálkodási munkákat. Mégis, amikor az erdőgazdálkodási ágazat magánszektoráról további pontosítás nélkül beszélünk, akkor egy viszonylag jól körülhatárolt erdőterületre, tulajdonosi és gazdálkodói körre gondolunk: azokra az erdőterületekre, amelyek magántulajdonban vannak, és a bejelentett erdőgazdálkodó is magánszemély, vagy magántulajdonú szervezet. A későbbiekben ki fog derülni, hogy az összefonódások ellenére ez az elhatárolás elfogadhatóan tiszta képet ad, éles határvonalakkal, és mind a tulajdonosok, mind a gazdálkodók magánérdekelt körének túlnyomó részét lefedi. (Lásd 8. ábra és 6. sz. melléklet 4. táblázat) A magán-erdőgazdálkodási szektor fenti körülírásából kiderül, hogy az erdőgazdálkodási kivitelezés nem szerepel az ismérvek között. Ez egyrészt érthető, mivel az egyes munkák kivitelezési megoldása mindig eseti döntés eredménye, ezért ezek a kapcsolatok kevésbé állandóak, mint a tulajdonos és a gazdálkodó esetében 1. Másrészt azzal jár, hogy az erdőgazdálkodás magánszektorával kapcsolatos elemzésekben ez a tevékenység nem elég részletezettséggel tárgyalt. Ennek felismerése ellenére, ez a dolgozat sem tesz másként, és a vizsgálat középpontjába a fent meghatározott -sokkal inkább magán-erdőgazdálkodóinak nevezhető- magán-erdőgazdálkodási szektort helyezi. Ennek oka, hogy sem szakirodalmi, sem statisztikai források nem állnak rendelkezésre olyan részletezettséggel, amely alapján lényegi megállapításokat tehetnék, ezért ez a kérdéskör nem kerül tárgyalásra. Hasonlóképpen jártam el a magyar magán-erdőgazdálkodási ágazat nemzetközi példákkal való összehasonlításával kapcsolatban is. Megítélésem szerint, a nemzetközi kitekintés akkor nyerne csak értelmet, ha mind a hazai, mind a külföldi körülmények teljes részletességgel ismertek volnának, és nem csak a nagyvonalú statisztikák, hanem az azokat alakító erők, motivációk is összevethetők lennének. Ez azonban még a következőkben bemutatásra kerülő magyarországi magán-erdőgazdálkodásról sem állítható minden tekintetben. Nem ismerjük például az erdőbirtokok olyan lényeges tulajdonságait, mint a közös tulajdon kiterjedése, vagy a tulajdonosok és a gazdálkodók kapcsolatrendszerét. A statisztikák magyarázó okok nélküli bemutatása nem növelné a dolgozat alaposságát, ezért nem kerülnek bemutatásra. 2. Az erdőgazdálkodás egyszerű intézményi modellje 2 Az erdőtulajdon használatához több érdekelt félnek kell döntéseket hoznia és együttműködnie annak érdekében, hogy az erdőgazdálkodás jogszerű keretek között végbemehessen. A bemutatásra kerülő modell azt vázolja fel, hogy a gazdálkodás érdekében történő együttműködés milyen lehetséges formákban, és mely feltételek teljesülése mellett jöhet létre. Egyúttal be szeretném mutatni azt a gondolkodási keretet, ami a későbbi tárgyalás logikai vázát szolgáltatja. A modell felépítésében tükröződik, hogy a leglényegesebb kérdés az erdőgazdálkodási tevékenység definiálása, amit azáltal érünk el, hogy meghatározzuk: kit tekintünk az erdő használójának, ki foglalkozik lényegében az erdővel 3, kinek milyen hatása van rá? Ez a modell célja, eszköze pedig a szerepkörök kialakulásának döntési lehetőségeken alapuló vizsgálata. 1 Ez csak a tevékenységek jellegéből származó, vizsgálatokkal alá nem támasztott feltételezés. 2 A modell lényegi elemei Dr. Lett Béla megállapításain alapulnak.[lett, 2003. II. fejezet 8. oldal] 3 Ez a kérdésfeltevés hasonlatos a vállalatelmélet megbízó-ügynök problémájára, aminek lényege, hogy bár a vállalat a tulajdonosoké, a működésre gyakorolt hatás szempontjából a menedzsmentnek jut a lényegi szerep. [Chikán, 1998. 63. oldal] 5
2.1. Az erdőgazdálkodási tevékenység Az erdőgazdálkodás fogalma három, funkcionálisan elkülönülő részterületet takar: (zárójelben a tevékenységet végző elnevezése, melyeket a dolgozat elején definiáltam): gazdálkodás az erdő javaival és hasznaival, gazdálkodási eredmény elérése és kockázatainak viselése (erdőgazda) az erdővel, mint közérdekeket is szolgáló tulajdonnal szemben támasztott törvényi szabályoknak való megfelelés (bejelentett erdőgazdálkodó) az erdőgazdálkodási szakismeretek alkalmazása, szakszerű gazdálkodás (szakirányító) Amikor erdőgazdálkodásra gondolunk, ezeknek a funkcióknak az ellátását értjük. A fenti sorrend egyben hierarchia is, amiben az első jelenti a legfontosabb elemet. Az erdőgazda tevékenysége fejezi ki az erdővel való lényegi foglalkozás -t, mivel ez, az a tevékenység, ami a gazdálkodás céljához kötődik, nem pedig velejárója, mint a másik kettő. 2.2. A tulajdonos Abból a feltételezésből indulok ki, hogy a tulajdonos azért rendelkezik erdőtulajdonnal, mert annak hasznaiból valamilyen formában részesedni akar, márpedig minél nagyobb mértékben, ami együtt jár a gazdálkodási funkciók minél nagyobb arányú ellátásával. Amennyiben a gazdálkodási szándék megvan, azt csak a képességek korlátozhatják, ezért a magánerdőgazdálkodói szektor szerveződésének kiindulópontja a tulajdonos (vagy tulajdonosi közösség) képessége, beleértve az erdőgazdálkodási tevékenységgel szemben támasztott jogszabályi előírásoknak való megfelelést is. A tulajdonos (vagy tulajdonosi közösség) gazdálkodási képességei az alábbi, az erdőgazdálkodás részfunkcióinak megfeleltethető kérdésekkel írhatók körül: fel tudja-e vállalni a gazdálkodási kockázatokat? eleget tud-e tenni a bejelenttet erdőgazdálkodó feladatainak? megvan-e az erdőgazdálkodási munkák szakirányítására előírt végzettsége? Ezek a képességek határozzák meg azt, hogy a gazdálkodás mely funkcióit tarthatja meg magánál, és melyeket kell átadnia más szereplőknek. Az egyes tulajdonosok (tulajdonosi közösségek) e három területen eltérő képességekkel rendelkeznek, és az erdőtulajdonos erdőgazdálkodó kapcsolatok ezek szerint fognak kialakulni. 2.3. A gazdálkodó Az erdőtulajdonosnak első sorban arról kell döntenie, hogy erdeje hasznainak szedését meg tudja-e, meg kívánja-e tartani, vagy ellenérték fejében lemond róla, például haszonbérleti szerződés keretében. Ekkor dől el, hogy ki lesz az erdő tényleges gazdája, az erdőgazda, de csak akkor, ha ennek a funkciónak a megtartása vagy átadása tartós 4. Osztatlan közös tulajdon esetén a tulajdonosi döntéseket nem egyetlen embernek, hanem a tulajdonosi közösségnek kell meghozni a közös tulajdonra vonatkozó mindenkori jogszabályoknak megfelelően. Az erdőgazdálkodás további funkcióiról valójában nem is a tulajdonosnak, hanem az erdőgazdának kell döntést hoznia, aki természetesen lehet a tulajdonos is, de akkor már a döntését erdőgazdai minőségében hozza meg. Az erdőgazdálkodás tevékenységi hierarchiájában a törvényi előírásoknak való megfelelés következik, ami azért forr szorosan össze az erdőgazda tevékenyégével, mert olyan kötelezettségek teljesítéséről van szó, amelyek egyrészt kihatnak a gazdálkodásra (fahasználat engedélyezése), meghatározzák annak módját (sarjaztatás tiltása), másrészt teljesítésüknek anyagi vonzatai vannak (például erdőfelújítási kötelezettség). Az említett előírások vállalását ezért nem lehet teljesen elszakítani a gazdálkodástól. A kötelezettségeket 4 Nem egyértelműen értelmezhető fogalom, tartósnak értem a legalább egy vágásfordulóra, vagy a határozatlan időre történő átadást azért, mert az erdővel való mindenféle foglalkozásról (művelés, használat) történő egységes lemondás szándékát jelzi. 6
vállalónak legalább annyi jogkört át kell adni, amennyi a vállalások teljesítéséhez szükséges, vagy más módon garantálni kell, hogy önhibáján kívül ne érhesse hátrány. Felmerülhet a kérdés, hogy miért vállal át valaki kötelezettségeket az erdőgazdától, azok miért nem közvetlenül az erdőgazdát terhelik minden esetben. Erről lásd az 5.3.2. fejezetet! Az erdőgazdálkodási tevékenységhierarchia legalsóbb tagja a szakirányítás, azaz az erdőgazdálkodási szakismeretek alkalmazása. Ez egyrészt törvényi kötelezettség annak érdekében, hogy a gazdálkodó ne vétsen mások számára is káros hibákat (például tűzvédelmi pászták szakszerűtlen kialakítása), másrészt a gazdálkodó érdeke, hogy tevékenységében felhasználja a gazdálkodás hatékonyságát és biztonságát javító ismereteket. A gazdálkodás (a javak hasznosítása), az igazgatási követelményeknek való megfelelés (törvényi kötelezettségek teljesítése), és a szakirányítási feladatok ellátása (a szakértelem bevonása) mégha hierarchikus rendbe is állíthatók, együtt jelentik az erdőgazdálkodást, mint tevékenységet. Ez a funkcionális felbontás természetesen nem örökérvényű, hanem a jelenlegi feltételekhez és követelményekhez alkalmazkodik, és sugallja, hogy a részterületek ellátása nem feltétlenül ugyanazon szereplő feladata. 2.4. A kivitelező Az 1990-es évek első feléig erdőgazdálkodási munkákkal kapcsolatos döntési, tervezési és szakmai felügyeleti feladatok ellátása mellett az erdőgazdálkodási tevékenység fogalmába tartozott az erdőgazdálkodási munkák elvégzése, a kivitelezés is. Az állami erdészeti részvénytársaságok az 1990-es évek második felében, részvénytársasággá alakulásukat követően leépítették fizikai dolgozói létszámukat. Az elbocsátott dolgozók egy része az erdőgazdálkodási részvénytársaságok segítségével képes volt olyan vállalkozások alapítására, amelyek ugyanazokat a feladatokat látták el nagyjából ugyanazokkal a gépekkel, mint korábban, de már nem munka-, hanem vállalkozói szerződés alapján. Ez az átalakulás egybeesett a magánerdő-birtokok kialakulásával, ami megkönnyítette a magán-erdőgazdálkodás kialakulását azáltal, hogy a tulajdonosoknak, vagy az erdőgazdálkodóként megjelenő szakembereknek nem feltétlenül kellett rendelkezni saját eszközökkel vagy tőkével az erdőgazdálkodási munkák elvégzéséhez. 2.5. Igazgatás Az erdészeti igazgatás feladata, hogy felügyelje az erdőgazdálkodásra vonatkozó jogszabályok betartását. Ezeknek a szabályoknak egy igen lényeges csoportja, az erdők közcélú funkcióinak fenntartását garantáló rendelkezések. Ezt a feladatot az ÁESZ látja el: a gazdálkodókat és a szakirányítókat nyilvántartásba veszi, ellenőrzi a gazdálkodási terveket és végrehajtásukat, kiszabja az erdőgazdálkodók befizetési kötelezettségeit, és működteti az ágazat pályázati rendszerét. 2.6. Az erdőgazdálkodási ágazat szektorszerkezete Az erdőgazdálkodási ágazat szereplőit három csoportra oszthatjuk: az állam a magánszektor a közösségi intézmények Az állam több szerepben is megjelenik az erdőgazdálkodási ágazatban. Elsődleges feladata az erdészeti igazgatás rendszerének fenntartása, de emellett tulajdonos és gazdálkodó is, az erdőgazdálkodási munkák kivitelezésében azonban alig vállal szerepet. Ez egyes funkciókat egymástól elkülönült szervezeteken keresztül látja el. Széleskörű szerepvállalásának nagyon sok oka van, amelyek közül a legfontosabb a foglalkoztatáspolitikai célok elérése és az erdővel kapcsolatos közérdekű célok érvényre juttatása. A magánszektor az igazgatást kivéve minden funkció ellátásában megtalálható, az erdőgazdálkodási munkák kivitelezésében pedig csaknem kizárólagos szerepe van. A közösségi szektor (egyházak, önkormányzatok, közalapítványok) előfordulása a tulajdonosi és a gazdálkodói szerepkörben jellemző, de az ágazat egészét tekintve jelentősége csekély (tulajdonarányát tekintve kevesebb, mint 1%, lásd 3. ábra). 7
1. ábra: Az erdőgazdálkodás intézményi modelljének szemléltetése (szerző saját munkája) 3. A magyar erdőgazdálkodás 1990 előtt Az 1989-90-ben bekövetkezett politikai rendszerváltás és az azt követő gazdasági átalakulás előtt a magyar erdőgazdálkodás jellemzően nagyüzemi keretek között zajlott, nagyobb részben az állami erdőgazdaságok, kisebb részben mezőgazdasági termelőszövetkezetek és egyéb gazdálkodók részvételével, összesen mintegy 1 millió 690 ezer hektáron [ÁESZ, 1996. 21. oldal]. 31% 1% 1991.I.1. 6% 62% Állami erdőgazdaságok Egyéb állami MGTSZ erdők Egyéb nem állami 2. ábra: A magyarországi erdőterületek tulajdonmegoszlása a magánosítás előtt Adatok forrása: [ÁESZ, 1996. 21. oldal] A gazdálkodás egységei az erdészetek voltak, amelyek egyesítették magukban a gazdálkodás, a szakirányítás és a kivitelezés feladatait. Az klasszikus erdészetek az állami erdőgazdaságok szervezeti egységei, de a feladatok azonos szervezeten belüli ellátása mindenhol általános volt. Az ágazatot központi tervezés és irányítás jellemezte, egyrészt azáltal, hogy az állami erdőgazdaságok (amelyek az erdőterület 62%-án gazdálkodtak, lásd 2. ábra) a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) irányítása alá tartoztak, másrészt a szintén MÉM szervként működő Erdőrendezési Szolgálat teljes erdőterületre vonatkozó üzemterv készítési tevékenysége által. Az üzemterv szerinti gazdálkodást az Erdőfelügyelőség ellenőrizte, és ellátta az egyéb ágazati igazgatási feladatokat. Az erdészeti politikai célkitűzések, mint például a mindenkori erdőtelepítési tervek, végrehajtása a tervgazdálkodási rendszer irányító mechanizmusain keresztül történt, és bár az ágazat rendszerváltás előtti eredményei elmaradtak az 50-es és 60-as években megvalósult nagy volumenű erdőtelepítések 5 sikereitől, kialakult az a kép, hogy az erdőterületnek az ország érdekei szerinti további növelése és tartamos erdőgazdálkodás folytatása csak egy ilyen, területileg és funkcionálisan koncentrált, felülről irányítható rendszerben valósulhat meg 6. 5 20-25 ezer ha/év 6 A nagyterületen egységes erdőgazdálkodás eszménye, és az állami szerepvállalás, mint a tartamos erdőgazdálkodás garanciája független a szocialista kollektivizmustól, annak gyökerei a XIX. század erdőgazdálkodási reformjaiból erednek. [Lengyel, 1999.] 8
4. A magán-erdőgazdálkodás kialakulása és elmúlt egy évtizedes fejlődése Pontosan 10 évvel ezelőtt kezdődött a magyar piacgazdaság alapjait megteremtő privatizáció, ami a megelőző vagyonnevesítési folyamattal együtt az erdőgazdálkodási ágazat tulajdoni és gazdálkodói szerkezetének átalakulását is eredményezte. 1991-ben az erdőterület 69%-a állami, 31%-a pedig szövetkezeti tulajdonban volt, az ország teljes erdővel borított területe 1,69 millió hektárt tett ki. [ÁESZ, 1996. 21. oldal] A magánosítási folyamat során a korábbi szövetkezetek vagy megszűntek, vagy átalakultak. A szövetkezeti csoporttulajdon törvényben (1992. évi II. tv) meghatározott részét nevesítették, illetve a másik része a korábban állami tulajdonú, privatizációra kijelölt erdőterületekkel együtt kárpótlással magánkézbe került (1991. évi XXV. tv.). A magánosítás utáni magán-erdőtulajdon 80%-a származott a korábbi szövetkezeti földekből, és 20%-a a korábban állami tulajdonból. 2001-ben az 1,82 millió hektár erdőterületből az állami tulajdon részaránya 58%, a magántulajdoné 41%, a közösségi tulajdoné pedig 1%. [ÁESZ, 2001. 21. oldal] 1% 2001.I.1 41% 58% Állami tulajdon Magántulajdon Közösségi tulajdon 3. ábra: Magyarország erdőterületének tulajdonforma szerinti megoszlása Adatok forrása: [ÁESZ, 2001. 25. oldal] A tulajdoni szerkezet megváltozása együtt járt a gazdálkodói szervezetek részleges feloszlásával illetve átalakulásával, és így a bemutatott modell szerinti erdőgazdálkodási folyamat, ami a tulajdonosi döntéstől kiindulva az erdőgazdálkodási funkciók teljesítésén keresztül halad, teljesen elölről kezdődött. A privatizációs folyamat kezdetétől (1993) a tulajdon birtokbaadásának lezárulásáig (1998) öt évre volt szükség, és az azóta eltelt újabb öt év sem volt elég arra, hogy a már rendezett tulajdonviszonyok mellett a magánszektor teljes területén meginduljon a jogszerű gazdálkodás. Az átalakulás elhúzódó folyamata miatt ma is mintegy 300 ezer hektáron, Magyarország erdőterületének 15%-án hiányzik a bejelentett erdőgazdálkodó. (Lásd 6. sz. melléklet) A privatizációs folyamat elsődlegesen politikai indíttatású volt, 7 az emberek birtoklási vágyának kielégítését szolgálta, és nem fordított figyelmet arra, hogy az átmenet alatt és után is érvényesüljenek az erdőgazdálkodási szakmai alapelvek, folyamatos lehessen az erdőgazdálkodás hatósági felügyelete. A privatizáció jogszabályi háttere csak a tulajdonváltozást érintette, nem foglalkozott a privatizáció során kialakult tulajdonszerkezet működőképességével. Az erdőgazdálkodásban megjelenő új tulajdonformák, és körülmények a jogi szabályozás megváltoztatását tették szükségessé. Ezért 1994-ben illetve 1996-ban négy lényeges törvény került elfogadásra: 1994. évi XLIX. tv Az erdőbirtokossági társulatról 1996. évi LIII. tv. A természet védelméről 1996. évi LIV. tv. Az erdőről és az erdő védelméről 1996. évi LV. tv. A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról Az új szabályozás magán hordozta a rendszerváltás előtti szemléletet (területi és feladat koncentráció), és tévesen mérte fel, illetve nem vette figyelembe az új tulajdonosok igényeit (tulajdonnal való rendelkezés szabadsága). A szakmai alapelvek folytonosságát társulási kényszer előírásával kívánta elérni, 8 ami 7 A gazdaság magántulajdonra való alapozása más módon is végbemehetett volna, amelyekkel például a gazdálkodás folytonosságát jobban elő lehetett volna segíteni. 8 2000.VII.3.-ig az Evt. Vhr. 13. (2) c. pontja szerint: 9
azonban távol állt a tulajdonosok szándékaitól, és nem is volt szükségszerű még akkor sem, ha társulás alatt a hatóság előtti közös képviseletet kell érteni.(erről bővebben lásd 5.3. pont) A tulajdonváltás alatti és utáni folyamatos hatósági felügyelet érdekében mindössze annyit kellett volna csak elérni, hogy addig, amíg a jogszabályoknak megfelelő gazdálkodás feltételei nem állnak fenn, ne kerülhessen az erdő az új tulajdonos birtokába, de emellett nem szabadott volna fenntartani az erdőtulajdonos jogait indokolatlanul korlátozó, társulásra vonatkozó szabályokat sem.(evt. Vhr. 14. (2) c Lásd 7 lábjegyzet bejegyzés). A magán-erdőgazdálkodási szektor fejlődését meghatározta, hogy az új tulajdonosoknak nem voltak ismereteik az erdőgazdálkodás igazgatási rendszeréről, törvényi szabályozásairól, és a gazdálkodás szakmai kérdéseiről sem. Azokban az esetekben, amikor az erdőterületek a tulajdonváltással nem darabolódtak fel, vagy valamilyen módon sikerült a korábban alkalmazottként dolgozó szakembereknek saját érdekükben is- az új tulajdonosokat és birtokaikat együtt tartani, a gazdálkodás hamar megindulhatott. Ilyen szervező erő hiányában azonban ez a folyamat megtorpant, annak ellenére, hogy a közös gazdálkodói szervezetek (erdőbirtokossági társulat vagy erdőszövetkezet) alapítását az állam az alapítási költségek részbeni (80%) átvállalásával és forgóeszköz feltöltéssel is támogatta. A megtorpanás jól látható abban, hogy a rendezetlen, bejelentett erdőgazdálkodóval nem rendelkező erdőterület még mindig jelentős, és alig csökken. 9 A rendezetlen erdőterületekre vonatkozóan nincsenek ugyan világos kimutatások, hogy milyen tulajdonosi kört érint, mik a meghatározó okok stb., de feltételezhető, hogy a gazdálkodó bejelentésének elmulasztása, ami a kötelezettségek csökkenésével nem jár (Evt. 13. (3)), de az erdőgazdálkodói jogon igénybe vehető kedvezmények elvesztésével igen (Evt. 13. (5)), a tájékozatlanságra és a tulajdonosok megegyezés-képtelenségére vezethető vissza. Tisztázatlan, hogy mekkora erdőterületet érint, de ismert az a jelenség, hogy az erdőtulajdonosok egy része nem vonható be a döntésekbe, például a nagy számuk miatt, vagy mert elérhetetlenek, és előfordul az is, hogy a tulajdonos nincs tisztában azzal, hogy hol és mekkora tulajdoni hányaddal rendelkezik. Amennyiben a tulajdonközösségben nincs elégendő motiváció, hogy a gazdálkodás beinduljon, mert például mindenkinek túl kicsi a tulajdonhányada, vagy senkinek nincsenek meg a szükséges ismeretei, akkor nincs másik erő, amely ösztönözné a tulajdon hasznosítását. Egy kívülálló, a gazdálkodásban érdekelt szereplőnek, bár a szükséges szakismeretei meglehetnek, még nehezebb dolga van, hiszen a tulajdonosok információihoz nem, vagy csak korlátozottan juthat hozzá. 5. A magán-erdőgazdálkodási szektor jelenlegi intézményi felépítése 5.1. Tulajdonosi szerkezet A mezőgazdasági szövetkezetek tulajdonnevesítésekor a termőföld, így az erdő is, igényelhető volt. Ebben a folyamatban egyértelműen a vidéki lakosság szerzett túlnyomórészt erdőt, hiszen a szövetkezetek tagjai vidéken éltek. A privatizációban a kárpótlási jegyek tulajdonosai árveréseken juthattak termőfölhöz. Mivel a kárpótlási jegyeket valamilyen korábban elszenvedett elismert kár ellentételezéseként lehetett igényelni, a városi lakosság is megjelenhetett az árveréseken, kárpótlási jegyeinek felhasználásával. A magánosítási folyamat alatt (egészen 2001 július 19.-ig) termőföldet belföldi magánszemélyeken kívül csak a Magyar Állam, az önkormányzat, az erdőbirtokossági társulat, a legelőbirtokossági társulat és a közalapítvány szerezhetett. (1994. LV. tv 6. Lásd 4. sz. melléklet) A magánosítás egyrészt tulajdonnevesítéssel történt, ami magánszemélyeket érintett, és a privatizációban is magánszemélyek vettek részt. Később erdőbirtokossági társulat tulajdonába is kerülhetett ugyan erdő, de a kialakult tulajdonosi kör végül nagyrészt magánszemélyekből áll. A magánosítási folyamat eredményeként körülbelül 248 ezer ember jutott erdőtulajdonhoz [Jáger, 2001. 45. oldal]. Mivel az erdő hasznosításának módját a tulajdonosoknak kell meghatározniuk, a magánszektor működésére és fejlődésére alapvető hatással van, hogy a tulajdonosok milyen módon, milyen célokkal és milyen ismeretek mellett jutottak erdőhöz. (2) Ha a természetben összefüggő erdő több földrészletből áll, és az egyes földrészletek tulajdonosai többségükben nem azonosak, a társult erdőgazdálkodást a több földrészletre vonatkozóan abban az esetben kell előírni, ha c) az adott erdőterületnek a tv. hatálybalépését megelőzően egy erdőgazdálkodója volt. Ezt követően a kell lehet -re változott, és a c) pontot el is törölték, a társulási kényszer lényegében a közös tulajdonra vonatkozóan maradt fenn. (Lásd 1. sz. melléklet!) 9 Évente 4-5%os területarányos csökkenés. Lásd 7. ábra! 10
Szepesi András 10 becslése szerint az erdőtulajdonosok mintegy 2/3 része vidéki lakos, 1/3-a pedig városban él. A városi tulajdonosok között leggyakrabban az 50-es, a vidéki tulajdonosok között pedig a 60- as éveikben járók fordulnak elő. A tulajdonosok nemek szerinti megoszlásakor figyelembe kell venni, hogy egy család által birtokolt erdőterület felett általában a családfő rendelkezik akkor is, ha a család erdőtulajdona megoszlik a családtagok között. Az itt idézett felmérési eredmények azt mutatják, hogy a kérdőívet kitöltők 70%-a volt férfi, és feltételezhetjük, hogy ugyanez az arány érvényes a tulajdonnal kapcsolatos döntések meghozatalakor is. Ez tehát nem a tulajdonosok, hanem a tulajdonnal kapcsolatos feltételezhető döntéshozók nemek szerinti megoszlását mutatja. A vidéki tulajdonosok esetén kiemelkedő a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezők száma, míg a városi erdőtulajdonosok jellemzően a felsőfokú végzettséggel rendelkezők közül kerülnek ki. [Jáger 2001. 45-46. oldal] 1. Táblázat: A magán-erdőtulajdonosok jellemzői (2001-es állapot) JELLEMZŐK VIDÉKI TULAJDONOSOK VÁROSI TULAJDONOSOK Létszám ~ 248 ezer Megoszlás 2/3 1/3 Életkor módusza 51-60 61-70 Férfi/nő arány 70/30 Adatok forrása [Jáger, 2001. 46-48. oldal] 5.2. Tulajdonszerkezet A tulajdonszerkezet legmeghatározóbb jellemzője, hogy mekkora az egy tulajdonosra jutó átlagos erdőterület és a birtoktest mennyire szabdalt. Ez határozza meg leginkább azt, hogy a tulajdonos milyen gazdasági önállóságra lesz képes, és milyen jellegű gazdálkodást szeretne megvalósítani. A birtokméret mellett lényeges körülmény, hogy az erdő osztatlan közös tulajdon-e. Az erdőgazdának a gazdálkodás önállóságától függő mértékben integrálódnia kell az erdőgazdálkodás magánszektorát működtető vállalkozói szolgáltató hálózatba. Természetes módon a birtokméret alakítja ki a gazdálkodás jellegét is. A kistulajdonosok előnyben részesítik a saját szükségletek kielégítését célzó gazdálkodást, míg a nagyobb birtokkal rendelkezők piacra is tudnak termelni. 50 % 45 40 35 30 25 20 15 10 5 0-1 ha 1,1-5 ha 5,1-25 ha 25,1-50 ha 50 - ha nem tudja városi vidéki eloszlásgörbe - városi eloszlásgörbe - vidéki 4. ábra: A magán-erdőtulajdon megoszlása az erdőbirtok nagysága szerint (Forrás: [Jáger, 2001. 48. oldal]) Az erdőtulajdonosok birtokszerkezetében szembetűnően magas a kisbirtokok aránya. Az erdőbirtokoknak több mint 1/3 része 1 hektárnál kisebb és több mint ¾ része nem haladja meg az 5 hektárt. Mintegy 2%-a a városi tulajdonosoknak nincs tudatában, hogy mekkora erdőterülettel is rendelkezik. Jáger kimutatja továbbá, hogy a birtokméret erős összefüggést mutat a tulajdonosok jövedelmi helyzetével, ami annak lehet a következménye, hogy a tulajdonszerzés időszakában a magasabb jövedelműek jobban értesültek voltak, és anyagi erejük nagyobb birtok kialakítását is lehetővé tette. [Jáger, 2001. 47. oldal] 10 Szóbeli közlés alapján idézi [Jáger 2001. 45. oldal] 11
80 % 2001.I.1. 70 60 50 40 30 20 10 0 Erdőség Nagy erdő Közepes erdő Kis erdő Állami tulajdonú Magántulajdonú Rendezetlen Magyarország 5. ábra: Az erdőterületek megoszlása az erdőtest jellege szerint az egyes tulajdoni csoportokban (Forrás: [ÁESZ, 2002. 29. oldal.]) Az erdőbirtokok megoszlása az egyes erdőtest típusokban kevésbé meghatározó a gazdálkodásra nézve, mint a birtoktest nagysága. Ugyanakkor a 4. ábrán látható, hogy a magántulajdonú, és a többségében szintén magántulajdonban levő nem regisztrált kategória megoszlása az államihoz képest a kisebb erdőtestek irányában eltolódott. Ez annak a következménye, hogy egyrészt, a magán-erdőtulajdon legfőbb forrása, a korábbi MGTSZ erdők megoszlása is ezt a jellegzetességet mutatta, illetve a privatizált, korábban állami tulajdonú erdőterületek főként a szórványerdőkből kerültek kijelölésre. 5.3. Gazdálkodói szerkezet A magán-erdőgazdálkodói szektort egy olyan hálónak lehet felfogni, amiben az egyes szereplőket szerződések kötik össze, és ezeken, a jellemzőikben nagy változatosságot mutató kapcsolatokon keresztül valósulnak meg a gazdálkodás funkcionális elemei. A szektor működésének szempontjából előnyös, hogy ez a változatos felépülés rugalmasságot eredményez. A következőkben a szektor szereplőinek kapcsolatai, és az azokat alakító tényezők kerülnek ismertetésre. 5.3.1. Az erdőgazda Az erdőgazda, mint a gazdálkodás hasznainak szedője, és kockázatainak viselője, az erdőterület használója, ami kétféleképpen lehetséges: ha önmaga a tulajdonos, ami magánszemély, vagy erdőbirtokossági társulat esetében képzelhető el, vagy pedig haszonbérleti szerződés alapján. A haszonbérleti szerződés feljogosítja a bérlőt, hogy a bérelt erdő hasznait szedje, aminek ellenében a gazdálkodás eredményétől független bérleti díjat fizet. Közös tulajdonú erdő esetén a saját használat körülményeiről szótöbbséges, míg a haszonbérbeadáshoz egyhangú határozat szükséges. (Ptk. 140. (2) és 144. ) 5.3.2. A bejelentett erdőgazdálkodó Az Evt. 13. (1) kimondja, hogy az Evt. értelmezésében erdőgazdálkodó az erdő tulajdonosa, vagy jogszerű használója. Jogszerű használat alatt a hasznok szedését kell érteni, ami tulajdonosi jogon, vagy haszonbérleti jogviszony esetében lehetséges. Bejelentett erdőgazdálkodó, ugyancsak az Evt. értelmében és a fentiekkel ellentétben nem csak a tulajdonos vagy a haszonélvező lehet, hanem az Evt. Vhr. 14. (4) értelmében az erdőgazdálkodási tevékenység ellátásával megbízott szervezet, vagy személy is. A megbízás fogalmát a Ptk. XL. fejezete tárgyalja, amelyből kiderül, hogy a megbízó megbízási díjat fizet a megbízottnak, illetve költségeit téríti, a megbízott pedig elszámol a megbízás folyamán felmerült bevételekkel és ráfordításokkal. A megbízás tartalma a szerződő felek megállapodásától függ, nincs megkötés arra vonatkozóan, hogy a gazdasági döntési jogköröket milyen mértékben kell átengedni, de mivel a bejelentett erdőgazdálkodó anyagi vonzatú kötelezettségeket vállal, a legtöbb esetben a megbízás tartalmazza a gazdálkodás lebonyolítását is. A megbízott a tevékenységét azonban mindvégig a megbízó nevében és számlájára végzi, elszámolási kötelezettsége van, és nem rendelkezhet a gazdálkodás eredményével. 12
A megbízási jogviszony lényeges jellemzője, hogy a megbízott csak a megbízás szerinti közreműködést vállalja, nem valamilyen eredmény létrehozását vagy elérését. Az eredménykritérium ugyanis a vállalkozói szerződések tartalmi eleme. TULAJDONOS BÉRLET HASZONÉLVEZŐ MEGBÍZÁS BEJELENTETT ERDŐGAZDÁLKODÓ ÖNÁLLÓ GAZDÁLKODÁS SZAKHATÓSÁG 6. ábra: A tulajdonos, a haszonélvező és a bejelentett erdőgazdálkodó jogi kapcsolatai önálló gazdálkodás, bérlet és megbízás esetén (szerző saját munkája) A bejelentett erdőgazdálkodó tehát vagy maga az erdőgazda (tulajdon vagy bérleti viszony) vagy egy megbízott személy, de az erdőgazdálkodási felelősség mindig a bejelentett erdőgazdálkodót terhelik. (Etv. Vhr. 15. ) Ezzel kapcsolatosan felmerül az a jogi probléma, hogy a megbízás valamely tevékenység ellátását, és nem felelősségátvállalást jelent. Annak ellenére, hogy a valóságban egyelőre ez a tisztázatlan jogi helyzet nem okozta a megbízásos erdőgazdálkodás ellehetetlenülését, ezt a jogi megalapozatlanságot mielőbb fel kell számolni. Arra kell megoldást találni, hogy az erdőgazdálkodás felelősségét minden esetben az erdőgazda vállalja, de ne feltétlenül az erdőgazdának kelljen az ÁESZ-tal kapcsolatot tartania, és ne a képviselő, hanem a tényleges gazdálkodó, az erdőgazda személyére történjen az üzemtervezés is. A magán-erdőgazdálkodási szektor elemzésekor gyakorta találkozhatunk az egyéni és a társult gazdálkodás kifejezésekkel, amiket az Evt. is definiál. Ezek az igazgatási fogalmak azonban, véleményem szerint, nem használhatók a magán-erdőgazdálkodási szektor gazdálkodási folyamatainak és kapcsolatainak bemutatására. Egy gazdálkodó ugyanis nem kizárólag csak egyéni vagy csak társult gazdálkodást folytat, hanem ezek a fogalmak az egyes tulajdonos gazdálkodó kapcsolatokra alkalmazhatók. Közös megbízott ként folytathat valaki társult gazdálkodást, miközben bérelt területein egyéni gazdálkodónak számít. (Evt. Vhr. 14. (4) és Evt. Vhr 16. Lásd 1. sz. melléklet). Ezek a fogalmak tehát egyrészt nem fedik le a tulajdonos erdőgazdálkodó kapcsolat minden lehetőségét, másrészt nem zárják ki egymást, definíciójukban pedig zavart kelt, hogy míg a társult gazdálkodás a tulajdonosok, és nem a bejelentett erdőgazdálkodó jellemzője, addig az egyéni gazdálkodó kifejezetten a bejelentett erdőgazdálkodóra vonatkozik. Lényegesebbnek tartom kiemelni azt, hogy a magán-erdőgazdálkodás szerveződésében a tulajdonosi képességek és szándékok a meghatározóak, ahogyan azt az erdőgazdálkodás egyszerű intézményi modelljében kifejtettem. 5.3.3. A szakirányító Az Evt. X. fejezete alapján az erdőgazdálkodó köteles az erdőgazdálkodási munkák szakszerűségének biztosítása érdekében a jogszabályban előírt végzettséggel rendelkező szakirányító közreműködését igénybe venni. Ez történhet úgy, hogy az erdőgazdálkodó rendelkezik szakképesítéssel, vagy szakképesítéssel rendelkező személyt foglalkoztat, vagy ilyen személyt foglalkoztató szervezettel szakirányítási szerződést köt. A szakirányítást végző un. szakszemélyzetet eskütétel után az ÁESZ nyilvántartásba veszi, és felruházza az Evt.-ben meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel. (Lásd 1. sz. melléklet) 5.3.4. A magán-erdőgazdálkodási szektorban előforduló szervezeti formák A magán-erdőgazdálkodási szektorban előforduló szervezeti formák és gazdálkodói típusok ismertetése előtt ismét szeretném kihangsúlyozni, hogy itt csupán szervezeti formákról lesz szó, az általuk betöltött szerepet az határozza meg, hogy milyen jogi kapcsolatot létesítenek egymással, illetve az erdőtulajdonos(ok)kal. A statisztikákban szereplő adataik, pedig mint bejelentett erdőgazdálkodókra vonatkoznak. 13
Magánszemély A magánszemélyek lehetnek bejelentett erdőgazdálkodók akár egyéni gazdálkodóként, vagy megbízás alapján. Az erdőgazdálkodási tevékenységet a tulajdonos önálló tevékenységként, mezőgazdasági őstermelőként, vagy egyéni vállalkozóként végezheti. Erdőszövetkezet Az erdőszövetkezet olyan szövetkezet, amely kizárólagosan erdőgazdálkodással, és azzal szorosan kapcsolódó tevékenységgel foglalkozik. A szövetkezet legjellemzőbb ismérve, hogy a tagok, tagi részesedésük mértékétől függetlenül azonos szavazattal bírnak. A korábban szövetkezeti formában működő erdőgazdálkodók közül egyre többen alakulnak át más gazdálkodási formába főként amiatt, mert a nagyszámú, és eltérő tulajdoni hányaddal rendelkező tagok nem érzik igazságosnak a tulajdoni hányad és a szavazati jog szétválasztását. Ez a forma inkább olyan esetekben alkalmazható, amikor a felek közel azonos bevitt vagyonnal rendelkeznek, és meg tudnak egyezni az üzletvitel kérdéseiben. Erdőbirtokossági társulat Az erdőbirtokossági társulat erdőtulajdonosok által létrehozott társulat, aminek elsődleges célja az erdőtulajdon hasznosítása. Megalakulása szerződéssel, vagy az alakuló közgyűlés határozatával lehetséges, ami alapján a cégbíróság bejegyzi. A tulajdonosok erdőtulajdonukat a társulat használatába adják, és az alapszabályban pontosan meghatározzák a gazdálkodás körülményeit, az erdei haszonvételek módját és szabályait. A tagok szavazati joga arányos társulati érdekeltségükkel, amit a tag saját területének és a társulat által a tagoktól használatba vett összes terület arányában kell meghatározni. A tagsági érdekeltség csak a tulajdonjoggal együtt ruházható át, azaz a társulatnak nem lehet olyan tagja, akinek nincs a társulat használatában levő erdőtulajdona. Ez nem zárja ki, hogy a társulat kívülállók erdőtulajdonát is használatba vegye. 2002 július 19.-ig az erdőbirtokossági társulat nem csak az erdőtulajdonosok erdeit vehette használatba, hanem tulajdonos is lehetett akár tagi apport révén, vagy későbbi vásárlás útján. (5. sz. melléklet) Mind az erdőszövetkezet, mind az erdőbirtokossági társulat a tulajdonosok közössége, un. intern társulat, amelynek tagja csak erdőtulajdonos lehet. A 7. ábra bemutatja, hogy az egyes szervezeti formák területe hogyan változott 1996-2003 között. Jól látható, hogy lényeges szerep jut az egyéni gazdálkodásnak (12%) és a közös megbízottnak (19%). Ezek azok a formák, amik az erdőtulajdonosok számára a legvonzóbbak, mert a legnagyobb önállóságot nyújtják, ugyanakkor ezek a formák csökkentik legkevésbé az ÁESZ ügyfélszámát. Az idő múlásával a jelenleg egyéni erdőgazdálkodók várhatóan, az öröklések miatti elaprózódás következtében, legalábbis részben, a közös megbízotti kategóriába kerülnek át. Észrevehető a szövetkezetek területének csökkenése, amivel együtt az erdőbirtokossági társulatok, és a gazdasági társaságok területfoglalása emelkedik. 900 800 700 600 Nincs erdőgazdálkodó 1000 hektár 500 400 300 200 100 0 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 Nincs erdőgazdálkodó 461 406 403 344 333 316 300 Egyéb szövetkezet 128 123 76 76 49 40 30 Erdőbirtokossági társ. 62 85 97 114 119 121 123 Közös megbízotti forma 0 39 72 91 124 131 153 Egyéni erdőgazd. 44 46 58 72 76 95 95 Egyéb gazdasági társ. 18 21 32 46 54 62 82 Erdőszövetkezet 11 13 15 14 12 12 12 év Egyéb szövetkezet Erdőbirtokossági társulat Közös megbízotti forma Egyéni erdőgazdálkodás Egyéb gazdasági társaság Erdőszövetkezet 7. ábra: A magán-erdőgazdálkodói formák gazdálkodási területe és változása 1997-2003 között Forrás: [FVM, 2003.c] 14
A 6. sz. melléklet bemutatja a magán-erdőgazdálkodási szektor tulajdonosi és gazdálkodói oldalának összetételét. Ebből is látható, de a 8. ábrán külön kiemelésre került, hogy az állami illetve magántulajdonú gazdálkodók és az állami illetve magán-erdőtulajdonosok jól elkülönülnek egymástól, bár gazdasági a kivitelezési és egyedi megbízásos kapcsolataikat ezek az adatok nem mutatják be. ezer ha 1200 1000 800 600 400 200 0 Állami gazdálkodók Állami tulajdon Magántulajdon 8. ábra: Az erdőgazdálkodási ágazat szektorszerkezete Adatok forrása: [FVM, 2003.] Az egyes erdőgazdálkodó szervezettípusok gazdálkodási feltételei eltérőek, amiket elsődlegesen határoz meg az kezelés alatt álló erdőterület. A területkoncentrációnak nyilvánvaló előnyei vannak, és azt gondolhatnánk, hogy a szektor fejlődése és szerveződése az átlagos kezelt terület növekedésével jár. Ez azonban, a 9. ábra alapján nem igaz, sőt, a szövetkezetek esetében határozott csökkenés tapasztalható. Ennek egyik oka lehet az a korábban említett jelenség, hogy a szövetkezetek igyekezetek átalakulni. Az ábrából kiderül az is, hogy az egyéni gazdálkodók, illetve a közös megbízottal társult gazdálkodást folytatók fajlagos területe 8 illetve 15 ha, ami messze elmarad a gazdasági társaságok, és a tulajdonosi társaságok 100 200 ha nagyságú fajlagos területétől. Bár a fajlagos területek nagysága egyértelműen befolyásolja a magán-erdőgazdálkodók gazdasági önállóságát, és piaci pozícióikat, a kis méretből adódó hátrányok kiküszöbölésére vannak olyan lehetőségek, mint például értékesítési vagy beszerzési szövetkezetek, amelyek nem szükségeltetik a gazdálkodás összevonását. Ezért a szektor fejlődéséhez nem feltétlenül szükséges a gazdálkodási területek összevonása, és így a változatlan, vagy éppen csökkenő fajlagos gazdálkodói területek sem egyértelműen minősítik a gazdálkodási fejlődését. A magán-erdőgazdálkodói szektor jelenlegi legfontosabb stratégiai versenyelőnye abban rejlik, hogy nincsenek olyan állandó költségeik, ami miatt nagy területeket kellene összevonni, és ugyanebből az okból kifolyólag nincsenek termelési kényszerben sem. 350 300 250 hektár/db 200 150 100 50 0 1997 1998 1999 2000 2001 2002 2003 év Egyéni erdőgazdálkodás Közös megbízotti forma Egyéb gazdasági társaság Erdőbirtokossági társulat Erdőszövetkezet Egyéb szövetkezet 9. ábra: Az egyes erdőgazdálkodási formák átlagos üzemmérete Forrás: [FVM, 2003.c] 15
6. A magán-erdőgazdálkodási szektor gazdasági helyzete és potenciálja A magán-erdőgazdálkodási szektor örökölte a korábban főként mezőgazdasági szövetkezetek által birtokolt, illetve a rosszabb gazdálkodási adottságú állami erdők jellemzőit, hiszen ezeket a területeket vonták be a magánosítási folyamatba. Az idő múlásával a magán-erdőgazdálkodási szektor erdőtelepítésekkel változtat valamelyest adottságain, ám ennek jelentősége elhanyagolható, egyrészt, mert a telepítések által elért területnövekedés nem éri el a 2%-ot évente, másrészt a telepítések hatása csak évtizedek múlva jelentkezik majd. 6.1. A magán-erdőterület adottságai Magyarországon összesen 795 ezer hektár magántulajdonú erdőgazdálkodási célú terület van, amelynek 62%-án, összesen 495 ezer hektáron van bejelentett erdőgazdálkodó. A fennmaradó mintegy 300 ezer hektár az ágazati statisztikákban a rendezetlen (egyes helyeken működésképtelen) kategóriákban találhatók. Mivel ezen felül csak alig több, mint 5 ezer hektár más tulajdonú erdőgazdálkodási célú terület tartozik ebbe a kategóriába, az alább következő kimutatásokban, ha a forrás-hiteles közlés érdekében nem is nevezem rendezetlen magántulajdonnak, lényegében magántulajdonnak tekinthető. (6. sz. melléklet) A magántulajdon részaránya a teljes erdőterülethez képest nagy változatosságot mutat az egyes megyékben. A 7. sz. melléklet és a 10. ábra kimutatása szerint a magántulajdonú és rendezetlen erdőterület együttes aránya körülbelül 17% és 65% között változik. Még ennél is nagyobb különbségek adódnak rendezett magántulajdonú erdők esetében, ahol az eloszlás szélső értékei 6% és 46%. A fentiekkel összhangban a magántulajdonú erdőterület abszolút eltérései is az mutatják B.A.Z.: 48 eha, Békés: 1,5 eha hogy az ország egyes vidékein a magán-erdőtulajdon eltérő jelentőségű gazdasági és politikai szerepet játszik. Összességében elmondható, hogy ez a szerep a jelenleg az ÁESZ-hoz bejelentett erdőgazdálkodóval rendelkező erdőterületeket alapul véve az alföldi megyékben: Szabolcs-Sz.-B., Bács-K. és Pest, illetve a jobban erdősült megyékben: Borsod-A.-Z., Vas, Somogy, Zala, a legjelentősebb. (10. ábra és 7. sz. melléklet) % 100 90 80 70 60 50 40 30 20 Magyarország Tolna Baranya Somogy Zala Vas Veszprém GY.-M.-S. Kom.-Eszt. Fejér Pest+Bp Bács-Kiskun Csongrád Békés J.-N.-Sz. Hajdú-Bihar Sz.-Sz.-B. B.-A.-Z. Heves Nógrád 10 0 Állami tulajdon Magántulajdon Rendezetlen Erdősültség 10. ábra: Magyarország megyéi erdőterületének tulajdonforma szerinti megoszlása Adatok forrása: [ÁESZ, 2002. 29. oldal] Az állami és a magántulajdonú erdők fafaj-szerkezete lényeges eltéréseket mutat. A magántulajdon domináns fafaja az akác (33%), és az országos átlagnál nagyobb a nemesnyár területaránya is, míg az állami erdőterületeken a tölgyek és a bükk jelenik meg az átlagosnál nagyobb arányban. (8. sz. melléklet 21. ábra) A 11. ábrán látható, hogy a magán-erdőgazdálkodás az akác, a nemesnyár és a fekete fenyőhöz hasonlóan az erdeifenyő területnek nagyobbik részét birtokolja, ugyanakkor csak kis mértékben részesedik a tölgyek és a bükk területéből. Ezeknek az adottságoknak meghatározó szerepük van a szektor által betöltött piaci szerep kialakulásában, bár jelenleg nagyobb hatást gyakorolnak a gazdálkodás megszervezésének nehézségei. 16
% 100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 T B A NNY EF Állami tulajdon Magántulajdon Rendezetlen 2001.I.1. 11. ábra: Az egyes fafaj(csoport)ok területének megoszlása tulajdonformák szerint Adatok forrása: [ÁESZ, 2002. 106. oldal] A tulajdonformák fatermőképesség szerinti erdőterület-megoszlásában észrevehető a magántulajdonú erdők hátránya. A 12. ábra jó, közepes és gyenge kategóriái a fafaj(csoport)ok állományainak a fafaj(csoport)on belüli egymáshoz való viszonyításával jöttek létre, kiszűrve a fafaj(csoport)ok eltérő növekedési adottságait. Ebből látható, hogy a magántulajdonú erdőterületen rosszabb adottságú állományok vannak, mint az állami erdőkben, hiszen a jó fatermőképesség kategóriájában egyértelműen az állami, míg a közepes fatermőképesség kategóriájában a magánszektor a domináns. Ezen a hátrányos képen javít az a tény, hogy a fafaj-szerkezet eltéréseiből adódóan abszolút mértékben a magánerdőterületeken az átlagos fatermőképesség nagyobb: állami 9,3 m 3 /ha, magán 9,8 m 3 /ha. [ÁESZ, 2002. 88. oldal] 70 % 60 50 40 30 20 10 0 Jó Közepes Gyenge 2001.I.1. Állami tulajdon Magántulajdon Rendezetlen Magyarország 12. ábra: Az egyes tulajdonformákba eső erdőterületek fatermőképesség szerinti megoszlása Adatok forrása: [ÁESZ, 2002. 88. oldal] A fatermőképesség csak arra ad utalást, hogy az adott termőhelyen levő fafaj mekkora korszaki átlagnövedék elérésére lehet képes (fafajonként megállapított egyezményes korban). A tényleges fatermést befolyásolja például az állományok korosztályszerkezete is. A 8. sz. mellékletben (22. ábra) bemutatott folyónövedék-eloszlásból látható, hogy hiába az abszolút mértékben nagyobb fatermőképesség, a tényleges folyónövedék, feltehetően a kedvezőtlenebb korosztályszerkezet miatt, elmarad a területarány alapján elvárhatót mértéktől. Nyugodtan kijelenthető, hogy az erdőgazdálkodás elkövetkező évtizedének egyik legnagyobb megoldásra váró kérdése az erdők védelmi és közcélú funkciói körül kialakult viták rendezése lesz. Ennek elméleti jelentősége mellett lényegesebb a gyakorlati hatása, amit szemléltet, hogy az ország erdőterületének 1/3 része áll valamilyen fokú védelem alatt. A kérdéskör gazdálkodási oldalról azért kap jelentőséget, mert bár az erdő képes egyszerre több funkció ellátására, egyes funkciók kiemelése a többit korlátozhatja. A magántulajdon közcélokra való hasznosítása, ha az a gazdasági hasznok szedésének korlátozásával jár, indokolja, a korlátozás okozta hátrányok ellentételezését. A 13. ábra bemutatja, hogy az egyes tulajdonformákban milyen arányt képviselnek az elsődlegesen gazdasági és az elsődlegesen védelmi rendeltetésű erdők. Ebből kirajzolódik, hogy az állami erdőterületeken sokkal meghatározóbb a védelmi rendeltetés, de még a magántulajdonú erdőterületek mintegy 1 /4 1 /5 része is elsődlegesen védelmi rendeltetésű. 17
% 100 80 2001.I.1. 60 40 20 0 Állami tulajdon Magántulajdon Rendezetlen Magyarország Védelmi erdők összesen 40 19 24 32 Gazdasági erdők összesen 58 80 74 66 13. ábra: Elsődleges rendeltetés megoszlása az egyes tulajdonformák területében Adatok forrása: [ÁESZ, 2002. 37. oldal] 6.2. A magán-erdőgazdálkodók tevékenysége 6.2.1. Fahasználat 2001-2010 között vágásérett állományok összes fatérfogata meghaladja a 91 millió m 3 -t, aminek 56 %-a az állami tulajdonú erdőterületeken található. A korábban elmondottak alapján nem meglepő, hogy a tölgyek és a bükk csoportban az állami tulajdon dominál, míg az akác és nemesnyár csoportokban a magántulajdonnak meghatározó részesedése van. A 14. ábrán látható az is, hogy az akác és nemesnyár csoportok vágásérett fatömegének jelentős része, mintegy 1 /3 ¼ része a nem regisztrált gazdálkodójú területeken van. % 100 2001.I.1. 80 60 40 20 0 T B A NNY EF Összesen Magántulajdon 17 12 35 35 19 24 Állami tulajdon 75 81 28 39 74 56 14. ábra: A 2001-2010 között vágásérett állományok fatérfogat-megoszlása fafaj(csoport)ok szerint Adatok forrása: [ÁESZ, 2002. 158. oldal] A magán-erdőtulajdon hátrányos adottságait mutatja a 15. ábra is, az egyes fafajok 2001-2010 között vágásérett állományainak véghasználati hektáronkénti átlagtérfogata szempontjából. Látható ugyanis, hogy az állami erdőterületek ezen jellemzője rendre nagyobb értéket mutat, mint a magántulajdonú erdőterületeké. A tényleges fakitermelések vizsgálatakor (15. ábra) látható, hogy a teljes 2002. évi mintegy 7 millió m 3 kitermelt fatérfogat szinte teljes egészében az állami és a magánszektorban került megtermelésre, amelyhez a magánszektor 33%-kal járult hozzá. 18
ezer br m8000 3 6000 4000 2000 35% 65% 33% 67% 0 Véghasználat Összes használat Magán 1757 2321 Állami 3218 4671 Magyarország 4988 7013 15. ábra: Kitermelt fatérfogat az állami és magántulajdonú erdőterületen 2002-ben Adatok forrása: [FVM, 2003.a 4.-10. oldal] A teljes kitermelt famennyiség, mintegy 7 millió br m 3 több, mint 70%-a véghasználatokból származik, amely mennyiség az ÁESZ adatai szerint az állami szektorban az üzemtervi kitermelési lehetőségeknek 83%-át, a magánszektorban pedig 57%-át teszi ki. Az eddig közölt statisztikáktól eltérően ez az adatforrás nem különít el rendezetlen kategóriát, hanem a gazdálkodóval nem rendelkező területeket a tulajdonforma alapján sorolja be. Ez azt jelenti, hogy az üzemtervi lehetőségeket 57%-osan kihasználó magángazdálkodói fakitermelés valójában 92%-os, ha figyelembe vesszük, hogy a magántulajdonú erdőterületnek csak 62%- érintett, és feltételezzük, hogy a kitermelési lehetőségek egyenletesen oszlanak meg rendezett és rendezetlen gazdálkodójú magánerdőterületek között. Bár nem tartozik szorosan a magán-erdőgazdálkodók tevékenységéhez, csupán működési környezetükhöz, érdemes megfigyelni, hogy a 8 sz. melléklet 24. ábrán bemutatott üzemtervi lehetőség-kihasználtság minden fahasználati módban körülbelül megegyezik a tulajdonformákon belül. Ez jelentheti azt, hogy az erdőgazdálkodók ugyanolyan arányban hajtják végre tisztítási és gyérítési kötelezettségeiket, mint amilyen arányban kihasználják a véghasználati lehetőségeiket, vagy pedig azt jelenti, hogy a kimutatott és a tényleges lehetőség valamilyen okból- szisztematikusan eltér egymástól. A tényleges véghasználati fakitermelések az egyes fafaj(csoport)okban ugyanazt a már többször megállapított eredményt mutatják, hogy a magánszektor a tölgy és bükk piacán alig kap szerepet, de az akác és nemesnyár választékok termelésében meghatározó lehet. A 16. ábrán megkíséreltem meghatározni a magánszektor termelési potenciálját is úgy, hogy a magánszektorra kimutatott véghasználati kitermelési lehetőségeknek, az állami szektorban jellemző 80%-os kihasználtságát (kihasználhatóságát) vettem alapul. Az eredmény tovább erősíti a fentebb megállapított fafaj(csoport) szerinti elkülönülést. ezer 1200 br m 3 magán = regisztrált + nem regisztrált 1000 800 600 400 200 0 T B A NNY F Állami Magán Magán potenciális* *a magánszektorra vonatkozó üzemtervi előírás 80%-a 16. ábra: Véghasználati fakitermelések fafaj(csoport)ok szerint Adatok forrása: [FVM, 2003.a 12.-17. oldal] 19
6.2.2. Erdőművelés Magyarországon 2001/2002-es tenyészeti évben több, mint 36 ezer hektár területen történt első kivitelű erdősítés. Ennek 60%-a erdőfelújítás, és 40%-a erdőtelepítés. A magán-erdőgazdálkodási szektor körülbelül 10 ezer hektár erdőterületen hajtott végre első kivitelű erdőfelújítást, és 14 ezer hektáron végzett erdőtelepítést, ami azt jelenti, hogy a teljes első kivitelű erdősítésekben a magánszektor elérte a 65%-os részesedést. 11 Lényeges különbség a szektorok között, hogy az állami gazdálkodóknak nem áll rendelkezésre olyan földterület, amelyen erdőtelepítést hajthatnának végre, ezért az erdőtelepítések szinte teljesen a magánszektorban jönnek létre. (8. sz. melléklet 25. ábra) Az erdőtelepítések fafaj-szerkezetét a 8. sz. melléklet 26. ábra mutatja be, amelyen látható, hogy a magánszektorban végrehajtott erdőtelepítéseknek mintegy 1 /5 részét tölgyek, 2 /5 részét nyarak és egyéb lány lombos fafajok, 1 /3-át pedig akác alkotja. Az erdőtelepítések területi megoszlása Magyarországon beül nem egyenletes. A 17. ábra bemutatja, hogy az országnak azon a részein történnek a legnagyobb erdősítések, ahol a rendezett gazdálkodású magánterületek nagysága abszolút értelemben jelentős, illetve, ahol rendelkezésre áll az erdőtelepítésre alkalams terület is. Így Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Bács-Kiskun megyében, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Somogy megyében valósult meg a 2001/2002. tenyészeti év magán-erdőtelepítés első kivitelének több, mint 60%-a. 17. ábra: Magyarország erdősültsége és a magán-erdőgazdálkodási szektorban, a 2001/2002. tenyészeti év erdőtelepítésének területi kiterjedése (piros korongok nagysága az erdőtelepítés kiterjedését, a színskála az erdősültséget szemlélteti) Adatok forrása: [FVM, 2003.a 51. oldal] és [ÁESZ, 2002. 23. oldal] A gazdálkodás szakszerűségének általános jellemzésekor egyik mértékadó mutató, az erdősítési hátralékok nagysága, és változásuk iránya. Az erdősítési hátralékok idősoros vizsgálatakor látható, hogy a magánosítási folyamattal együtt elindult az erdősítési hátralékok növekedése. Tetőpontját 1996-ban érte el, amikor 17.900 hektár hátralék halmozódott fel, meghaladva az évtized egy évére jutó átlagos erdőtelepítés területét. A tulajdonosok birtokba kerülése óta a hátralékok területe csökken, de még mindig meghaladja a 10.000 hektárt. (18. ábra) 11 Természetesen itt nem a kivitelezésről van szó, hanem csak arról, hogy ezek az erdősítések magántulajdonú területeken valósultak meg. 20