MÁSODIK ESÉLY JAVASLATOK A TOVÁBBLÉPÉSRE

MÁSODIK ESÉLY JAVASLATOK A TOVÁBBLÉPÉSRE A kutatást a Nemzeti Felnőttképzési Intézet támogatta 1106 Budapest, Fehér út 10. Molnár D. László SzocioMed Kft. 1204 Budapest Szent Imre h u 52. Tel: 421-0991 FAX: 421-5006 M: 20-9552-782 E-mail: molnar@sociomed.hu Budapest 2006-01-20 Az egész életen át tartó tanulást szolgáló programok, s ezen belül a felnőttképzés nem helyettesíthetik az ország gazdasági helyzetének és a lakosság munkaerőpiaci helyzetének javítását célzó programokat. A felnőttképzés azonban felkészítést jelent a gazdaságban viszonylag gyorsan változó munkaerőpiaci igényekhez való alkalmazkodáshoz, mintegy előkészületet a megfelelő pillanatban való lépések megtételére. Ahogy a gazdaságban sem lehetséges hirtelen nagyon gyors fejlődés, hanem a változások fokozatosan mennek végbe, ugyanúgy az egyének és társadalmi csoportok sem képezhetők ki egyik pillanatról a másikra. Előre kell dolgozni, és előre ki kell számítani a lépéseket. Az egész életen át tartó tanulást szolgáló programokban való részvétel révén ki-ki a saját szerencséjének a kovácsa. Az egyén azonban nem mindig képes teljesen egyedül megtenni mindazt, amire ehhez szükség van. Az állam szerepe egyebek között az, hogy ebben segítséget, támogatást nyújtson az embereknek, a lakosságnak. Az a körülmény, hogy ezer fős országos reprezentatív mintán csupán a megkérdezetteknek a fele (49 %) hallott már az egész életen át tartó tanulást szolgáló programokról azt jelzi, hogy növelni szükséges az állam által támogatott társadalmi célú hirdetésekre fordított időt, pénzt és munkát annak érdekében, hogy ez az arány növekedjen. Tekintettel arra, hogy a legtöbben a TV-ben (25 %), a többiek viszont a munkahelyükön (19 %), újsághirdetésben (15 %), a rádióban (15 %), az interneten (15 %), ismerősnél családban (14 %), prospektuson (10 %), munkaügyi központban (9 %), plakáton (4 %), és egyéb helyen (3 %) látott, illetve hallott vagy olvasott a felnőttképzésről érdemes megfontolni a nagyon drága és rövid időtartamú televíziós hirdetésekkel

szemben az olcsóbb és költséghatékonyabb megoldások (sajtó, rádió, elsősorban internet, óriásplakát, egyéb) alkalmazását a lakosság informálása, mozgósítása érdekében. Tekintettel arra, hogy az összes megkérdezettnek csupán 59 százaléka gondolja úgy, hogy szüksége van egész életen át tartó tanulásra szervezett formában, ezt az arányt mindenképpen indokolt és szükséges emelni a kormányzati kommunikáció révén. Mivel az indokok között első helyen szerepel a szaktudás fejlesztése (42 %), továbbá 36 %-nál a könnyebb elhelyezkedés, 34 %-nál a jövedelmezőbb munka reménye, 28 % a saját személyiségét szeretné ezúton fejleszteni és 24 százalékuk az önbecsülése növekedése érdekében tanulna, a kormányzati kommunikációnál ezekre érdemes koncentrálni. Két irányban kellene dolgozni, egyrészt a kommunikációban hangsúlyt fektetni a leginkább kommunikációképes üzenetekre, másrészt a felnőttképzésben olyan ismereteket kellene napirendre tűzni, amelyek a legnépszerűbbek, és amelyekkel a képzésben részt vettek a legnagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni, illetve megélhetésüket biztosítani. A megtehető lépések és az ezekkel kapcsolatos javaslatos szempontjából irányadó, hogy az összes megkérdezett 20 százaléka határozottan úgy gondolja, hogy nincs szüksége egész életen át tartó tanulásra szervezett formában, további 21 százaléka bizonytalan ennek megítélésében. A nemleges válaszok indokaként megjelölt körülmények között első helyen szerepel az időhiány (9 %). További fontosnak ítélt akadály a továbbképzés költsége (7 %). Szintén 7 % gondolja úgy, hogy az ilyen továbbképzés csak papírt adna, illetve nem segítené a munkahelyi elhelyezkedését (7 %). 6 % életkora miatt vonakodik az ilyen képzésben való részvételtől, 6 % szerint nem juttatná magasabb jövedelemhez, nagyon fárasztó (5 %), nem segítené a munkahelyi előrejutást (4 %). Ugyancsak 4 %-uk arra panaszkodik, hogy munkahelye nem támogatja, illetve családja nem támogatja a továbbtanulási szándékát (4 %). Csak 2 % tartja akadálynak, hogy a képzések helyileg távol esnek a lakóhelyétől. A 18-55 éves korosztályhoz tartozó, tehát aktív életszakaszukban lévő megkérdezettek 37 százaléka vett részt az elmúlt öt éven belül felnőttképzésben. Közülük 65 % egyszer, 19 % kétszer, 16 % háromszor vagy többször vett részt képzésben. A 37 százalékos részvételi arányt akár magasnak is tekinthetnénk, amennyiben a mennyiségek káprázatának foglyaként nem vennénk észre egyrészt, hogy a felnőttképzés mennyire sokrétű, minőségben, időben, költségben eltérő összetételű. A felnőttképzésben való részvétel társadalmi megoszlása nemcsak a társadalmi igazságosság szempontjából vizsgálandó fontos, kényes kérdés, hanem a részvétel megoszlása a társadalom versenyképességét is befolyásolhatja. A képzések formáját tekintve irányadó, hogy az elmúlt 5 évben a képzés az esetek 96 százalékában személyes részvétellel történt, 3 százalékában 1

távoktatásban, 1 százalékában pedig levelező formában. A képzésekben tehát túlnyomó többségben a személyes részvétel volt jellemző. Nyilvánvaló, hogy ezen a területen a jövőben jelentős elmozdulás várható a távoktatási formák javára. Aggasztó, hogy a felnőttképzésben való részvétel az iskolai végzettség szerint kiemelkedő a felsőfokú iskolai végzettségűek körében és igen alacsony az érettségivel nem rendelkezők között. Mindezt akár természetesnek is vehetnék azok, aki úgy gondolják, hogy a képzés a magas, elsősorban felsőfokú iskolai végzettségű társadalmi rétegek privilégiuma. Kérdés azonban, hogy mi történik akkor, ha a középfokú végzettségűek, továbbá a szakmunkások és szakiskolát végzettek, valamint a legfeljebb 8 általános iskolát végzettek a vártnál lényegesen kisebb arányban vesznek részt a felnőttképzésben. Társadalmi méretekben mi történik, ha az autószerelők, a vízvezetékszerelők, a villanyszerelők, a titkárnők, az egészségügyi szakdolgozók és a többi, felsőfokú képzettséget nem feltétlenül igénylő szakmákban hosszú távon nem elegendő arányban vesznek részt a felnőttképzésben. A közvetlen szakmai, továbbá munkavédelmi, tűzvédelmi, minőségbiztosítási, nyelvi és egyéb képzésben. Hogyan befolyásolja ez a lakosság ellátását például a különböző szakmunkák elvégzése során, és az ország versenyképességét? Mi történik továbbá, ha az amúgy is leszakadó társadalmi rétegek a képzésben nem vesznek részt megfelelő arányban? Nyilvánvaló, például, hogy olyan kis országban, mint hazánk, nem lehet várni, hogy minden fontos írást magyarra fordítsanak. Az autószerelő műhelyben a fontos mérőműszerhez adott szoftver helyes használatához éppúgy, mint a villanyszerelőknek szóló leírások értelmezéséhez, továbbá az irodai szoftverek használatához is gyakran szükség van némi nyelvismeretre. Az eredmények alapján a 18-55 éves, felnőttképzésben részt vett, egyetemi végzettségű emberek között a legmagasabb az idegen nyelvismeret: 97 százalékuk ismer legalább egy nyelvet középfokon. A felnőttképzésben részt vett szakmunkásképzőt vagy szakiskolát, illetve szakközépiskolát vagy középfokú technikumot végzett 18-55 éves emberek körében a legalább középfokú idegen nyelvismeret a megkérdezetteknek már csupán 18-34 százalékára korlátozódik. Még a felnőttképzésben részt vett gimnáziumot, illetve főiskolát vagy felsőfokú technikumot végzett 18-55 éves emberek körében is az idegen nyelvismeret 44-45 százalékuknál hiányzik, ami a gyakorlatban korlátozott munkavégző képességet jelent. Növelni kell a tanoncképzésen belül a nyelvoktatás szerepét, beleértve a modern oktatási módszereket és a külföldre utazás anyagi támogatását is. A javaslatok szempontjából mérföldkőnek számít, hogy jelenleg Magyarországon a 18-55 éves korcsoportban a főállású alkalmazottak hajlanak elsősorban a felnőttképzésben való részvételre. Miközben a főállású alkalmazottak a megkérdezett 18-55 éves korcsoportban 58 százalékban 2

szerepeltek, a felnőttképzésben részt vettek (37 %) között részarányuk kiemelkedően magas, 66 százalék. Más szóval az elmúlt 5 évben felnőttképzésben részt vett 18-55 éves emberek csaknem kétharmada (66 %) főállású alkalmazott. Ez a jelenlegi felnőttképzési rendszer súlyos hibájának tekinthető. Ezt jelzi, hogy megfordítva - a 18-55 éves főállású alkalmazottak 42 százaléka vett részt az elmúlt 5 éven belül felnőttképzésben, miközben a részállású alkalmazottak 36 százaléka, az alkalmi munkások 25 százaléka, a pályakezdő munkanélküliek 21 százaléka, a másfél évnél rövidebb ideje munkanélküliek 49 százaléka, a másfél éve vagy régebben munkanélküliek 28 százaléka, a 18-55 éves nyugdíjasok 15 százaléka, a háztartásbeliek, GYES-en, GYED-en lévők 34 százaléka vett részt képzésben. Végső soron a munkanélküliek szűkebb és tágabb környezetük együttes hatására, és főleg saját maguk döntése eredményeként magukra maradtak abban, hogy képzettségük megváltoztatása, továbbfejlesztése révén kiszabaduljanak a munkanélküliség fogságából. Apró jel van a másfél évnél rövidebb ideje munkanélküliek enyhén fokozott részvételére a felnőttképzésben, amely azonban kétszeresen is visszaesik a másfél évnél régebb óta munkanélküliek és hasonlóképpen alacsony a pályakezdő munkanélküliek körében. Nem nagyon látszik a felnőttképzés területén tett kormányzati intézkedések hatása a munkanélküliség csökkentése érdekében ezen a területen. Márpedig a munkanélküliség különböző formáinak a csökkentése érdekében hozott intézkedések általában nem kis részben a kormányzati feladatok közé szoktak tartozni. Foglalkoztatási szempontból a felnőttképzés feladata végül is nem a munkaügyi problémák közvetlen megoldása, hanem az emberek felkészítése arra, hogy a lehetőségeket meg tudják ragadni képzettségük révén, és jobban megfeleljenek a társadalmigazdasági kihívásoknak. Ezen a területen sürgős kormányzati intézkedésre van szükség. A javaslatok szempontjából fontos a saját jogon vagy hozzátartozói jogon vagy rokkantsági nyugdíjasok alacsony részvételi aránya a felnőttképzésben. Az összes 18-55 éves megkérdezett között 7-8 százalék volt nyugdíjas, túlnyomórészt rokkantsági nyugdíjas, viszont a felnőttképzésben részt vett 18-55 évesek között csupán 3 százalék volt a nyugdíjas. A 18-55 éves nyugdíjasok 15 százaléka vett részt felnőttképzésben az elmúlt 5 éven belül. A 18-55 éves rokkantsági nyugdíjasok 14 százaléka, a 18-55 éves saját jogú vagy hozzátartozói jogú nyugdíjasok 17 százaléka vett részt felnőttképzésben az elmúlt 5 éven belül. Feltételezhető, hogy az 56 éves és idősebb nyugdíjasok között a felnőttképzésben való részvétel még ennél is jóval kisebb arányú. Az elöregedő nyugati társadalmakban az időskorúak képzése viszont nem elsősorban a társadalom számára szükséges és elvégzendő szakmunkák mennyiségének növeléséhez és minőségének javításához kapcsolódik. Az idősek 3

számára holisztikus elgondolás, hogy a tanulás csökkenti a társadalmi izoláltságot, az elmagányosodást, javítja a mentális funkciókat, ezen belül a memóriát, s különösen javítja az életminőséget. Ezekben a társadalmakban a tanulni kívánó idősek számára kis összegű ösztöndíjat ajánlanak föl. Az idősek a gazdaságilag fejlett országokban kiterjeszthetik az aktív életükben megszerzett tudásukat, rendkívül érdekes előadásokat hallgathatnak meg, és az oktatás helyszínére elutazva új ismeretségeket köthetnek, új barátokra tehetnek szert. Magyarországon viszont a felmérés adatai alapján a még nem is idős 18-55 éves nyugdíjasok már nem kívánnak komolyan részt venni a felnőttképzésben, többségük nem gondolja, hogy szüksége van az egész életen át tartó tanulásra, és nem is tervezi, hogy részt vegyen benne. Maga a képzési rendszer sem támogatja különösképpen a nyugdíjasok részvételét a felnőttképzésben sem az információ bősége révén, sem pedig anyagilag. A jelenlegi törvényi szabályozás sokkal inkább hangsúlyozza az új gazdasági kihívásokra adandó válaszok és a munkalehetőségek kihasználásának fontosságát, amint az a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. Törvény szövegéből is kitűnik. A rendszerváltozás átmeneti időszakában keveseknek tűnt föl, hogy az oktatási rendszer részének tekintett felnőttképzés az idősebbek és a nyugdíjasok számára valójában az egészségügyi ellátó rendszer gyógyító-megelőző részének tekinthető. A felnőttképzés az idősek és a nyugdíjasok számára sok esetben az egészség fenntartásának, megjavításának az eszköze, amely a magány, az elszigeteltség, a mentális hanyatlás, továbbá különböző módokon a káros és önsorsrontó magatartásformák ellenében is hat. Ebben az értelemben a nyelvtanulás hangúlyozottan ide sorolható, mely elősegíti az interneten való jobb tájékozódást azoknak a generációknak a tagjai számára, akik kénytelenek voltak egy zárt társadalomban élni, megfosztva a nyitott társadalmakban szokásos nyelvtanulási lehetőségektől, nevezetesen a természetes nyelvi közegben élés és tanulás lehetőségétől. És ez hamarosan, az erőltetett népesedéspolitika, a Ratkó-korszak gyermekeinek nyugdíjba vonulásakor növekvő problémát jelent majd. Mindezek alapján módosítandó a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. Törvény és a kapcsolódó végrehajtási utasítások is ennek megfelelően fogalmazandók meg. Nagy problémát jelent, hogy ha a jelenleg vagy legutóbb végzett munka jellegét tekintjük, akkor a mezőgazdasági fizikai, segéd-, betanított és szakmunkások, sőt a vezető állású fizikai munkát végzők is viszonylag alacsony arányban vettek részt képzésben, míg a beosztott szellemi státuszban dolgozók kiemelkedő arányban tanultak tovább, még a vezető beosztású szellemi munkát végzőkhöz képest is, amely olyan kormányzati intézkedésekkel enyhíthető, amely támogatásokkal, szabályozással megfordítja ezt a tendenciát. Az a körülmény, hogy a 18-55 éves korcsoportban a felsőfokú végzettségű, főállású beosztott szellemi munkakörben dolgozó, magukat az átlagos jövedelmi kategóriába sorolók vesznek részt a leginkább kiemelkedő arányban a 4

felnőttképzésben, nevezetesen ők alkotják a résztvevők 50 százalékát, azonnali kormányzati intézkedést követel. Hiszen ezzel szemben a felnőttképzésben a 18-55 éves korcsoporton belül a mezőgazdasági fizikai, a segéd-, betanított és szakmunkás rétegek vesznek részt statisztikailag szignifikánsan alacsonyabb mértékben a felnőttképzésben, mint amennyi a saját csoportjuk súlyának megfelelő volna. Ráadásul a felsőfokú képzéseknél a leggyorsabb a forgási sebesség. Mindez még inkább a társadalom számára szintén nagyon fontos alapés középfokú képzések igénybevételének lemaradására hívja föl a figyelmet. Ebből lényegében az következik, hogy éppen a képzésre leginkább rászoruló rétegek maradnak ki belőle, illetve részvételük nem megfelelő. Örvendetes ugyan, hogy a beosztott szellemi dolgozók folyamatosan és kiemelkedően részt vesznek felnőttképzésben, azonban rajtuk kívül még számos más társadalmi csoportnak nagy szüksége volna erre. Az elmúlt öt évben legfontosabbnak tartott képzés tartalmát tekintve a különböző számítógép-kezelő tanfolyamok, ezen belül ECDL vizsgák, WEBtervező, szoftverüzemeltető, rendszergazda, továbbá pedagógiai és gyógypedagógiai továbbképzések, nyelvtanfolyamok, kereskedelmi képzés, idegenforgalmi képzés szerepeltek a leggyakrabban. Ritkábban, de még mindig elég gyakran szerepeltek a gépjárművezetés, marketing, környezetismeret, környezetvédelem, a minőségbiztosítás, mérnöki tevékenység, élelmiszeripari ismeretek, szociális gondozás, egészségügyi, dajka, masszőr ismeretek a felnőttképzésben való részvételben. Viszonylag ritkábban egyéb ismeretek megszerzése iránt is volt érdeklődés. Az elmúlt öt évben legfontosabbnak tartott felnőttképzés szintjét tekintve a képzés az esetek 29 százalékában alapfokú, 37 százalékában középfokú, 28 százalékában felsőfokú és további 6 százalékában egyéb vagy ismeretlen szintű volt. Mindezek alapján erősíteni szükséges az alap- és középfokú oktatást a felnőttképzésen belül. Az elmúlt öt évben legfontosabbnak tartott felnőttképzésben való részvétel az esetek 54 százalékában saját kezdeményezésre történt, 37 százalékában a munkahely kezdeményezésére. Ebben az esetben a kormányzati intézkedések abba az irányba kellene hatniuk, hogy a láthatatlan, a képzésekben részt nem vevő emberek tömegét megmozgassa és a számukra világos, érthető esélyt, sok esetben második esélyt adjon életük jó mederbe tereléséhez, kiutat a munkanélküliség, az elmagányosodás, elszegényedés, leépülés nyomasztó világából. A javaslatok szempontjából üdvözlendő az egyéni kezdeményezések jelentősége a felsőfokú képzéseknél a legnagyobb (64 százalék), ezután következnek a középfokú képzések (57 százalék) és végül az alapfokú (42 százalék) 5

képzéseknél a legalacsonyabb. A munkahely ösztönzése az alapfokú képzéseknél a legnagyobb (47 százalék), ezután következnek a középfokú képzések (30 százalék) és végül a felsőfokú (33 százalék) képzéseknél a legalacsonyabb ennek a formának a jelentősége. A munkaügyi központok szerepe a képzésre ösztönzésnél a középfokú (12 %) és alapfokú (8 %) képzéseknél számottevő, a felsőfokú képzéseknél szerepük csupán 1 százalék. Mindezek alapján a munkaügyi központok szerepét növelni volna szükséges az alapfokú, továbbá a szakképesítést adó képzési formákban olyan módon, hogy a központok részt vegyenek a helyi közösség életében és a képzésre szorulók felkutatásában, az értelmes és hasznos közösségi életbe bevonásában. Tekintettel arra, hogy az elmúlt öt évben legfontosabbnak tartott felnőttképzés helyszíne az esetek 44 százalékában a megkérdezett személy lakóhelyének településén, kerekítve 55 százalékában lakóhelye településén kívül, és 1,5 százalékában külföldön volt. Elég sokan vállalták tehát az utazással járó fáradalmakat. A képzésre az út átlagosan 2 óráig tartott. Azoknak, akik vállalták az utazást 46 százaléka átlagosan fél-egy órát töltött utazással, 10 százaléka mintegy másfél órát, 19 százaléka két órát, 25 százaléka pedig két és fél órát vagy még többet is eltöltött azzal, hogy eljusson a képzés helyszínére. Mindez arra utal, hogy az emberek kisebb része még nagy távolságok megtételére is hajlandó a képzés helyszínének elérése érdekében, amely a kormányzati intézkedések tervezését elősegíti annyiban, hogy a képzések egy része akár nagyjából 1 óra utazási távolságon belül elérhető sugarú körön belül is megszervezhető. A javaslatok szempontjából fontos, hogy az elmúlt öt évben legfontosabbnak tartott felnőttképzés az esetek kétharmadában, 67 százalékában szakképesítést nyújtott. A jövőbeli kormányzati tervek és intézkedések, a tematika és a szint kialakítása során érdemes figyelembe venni, hogy a szakképesítés nyújtása a képzésben résztvevők kétharmad része számára fontos szempont. Egyértelmű kormányzati beavatkozási lehetőséget ad, hogy a képzés az esetek 96 százalékában személyes részvétellel történt, 3 százalékában távoktatásban, 1 százalékában pedig levelező formában. A képzésekben tehát túlnyomó többségben a személyes részvétel volt jellemző. Nyilvánvaló, hogy ezen a területen a jövőben jelentős elmozdulás várható a távoktatási formák javára. A kormányzatnak ebben az esetben komoly szerepe van ösztönzéssel az internetes távoktatási módszerek elterjesztésében különös tekintettel arra, hogy a megkérdezettek 8 százaléka már ma is szívesen tanulna távoktatásban interneten keresztül, további 4 százaléka pedig távoktatásban multimedia CD segítségével. A tanfolyamok szintjével kapcsolatban érdemes figyelembe venni, hogy az elmúlt öt évben legfontosabbnak tartott felnőttképzés során a megkérdezettek 6 6

százaléka 1 hónapnál kevesebbet töltött tanulással szervezett formában, 19 százaléka 1-3 hónapot, 21 százaléka 4-6 hónapot, 16 százaléka 7-12 hónapot, 20 százaléka 1-2 évet, és 18 százaléka 3-5 évet. Nem meglepő, hogy az alapfokú tanfolyamokkal kapcsolatban a megkérdezettek szervezett formában való tanulással az átlagnál szignifikánsan nagyobb arányban töltöttek 1-6 hónap időt, míg a felsőfokú tanfolyamokkal kapcsolatban 1-3 évet (p=0,000). Ennek megfelelően a kormányzati intézkedések során érdemes tekintetbe venni, hogy míg a felsőfokú képzések időtartama általában több év, addig a közép- és alapfokú képzéseké legfeljebb fél év. A felnőttképzési támogatásokkal kapcsolatban megfogalmazható javaslatok szempontjából fontos, hogy a képzést leggyakrabban, az esetek csaknem felében a megkérdezettek saját maguk finanszírozták (46 %), további 5 százalékban a család, rokonok, 35 százalékban a munkahely, 13 százalékban az állam, illetve önkormányzat, 1 százalékban nonprofit szervezet, 0,3 százalékban egyház, 03, százalék egyéb szervezet finanszírozta. Az elsősorban saját maga által finanszírozott képzés átlagosan 217.776, a család, rokonok által finanszírozott képzés 230.462, a munkaügyi központ által kezdeményezett képzés 71.579 forintjába, az állam, önkormányzat által finanszírozott képzés 153.659 forintjába került a megkérdezettnek, illetve családjának. Az egyes emberek, illetve családjuk saját kezdeményezésre jelentős terhet vállalnak a képzés érdekében, s ehhez társadalmi szinten hozzáadódik még az állam, önkormányzat által finanszírozott képzésekből az egyénre, illetve családjára háruló teher is. A támogatásokat nyilvánvalóan célzottan kell kialakítani a fentiek alapján, mégpedig elsősorban az alap- és középfokú képzések javára. A kérdés az, hogy mindezeknek az erőfeszítéseknek az eredményeképpen milyen eredmények születnek. Előfordult például, hogy valaki a felnőttképzést sikeresnek minősítette, azonban megjegyezte, hogy elhelyezkednie általa mégsem sikerült. Az elmúlt öt évben legfontosabbnak tartott felnőttképzés a megkérdezettek 58 százaléka szerint nagyon sikeres volt, 36 százaléka szerint inkább sikeres volt, mint sikertelen, 4 százaléka szerint inkább sikertelen volt, mint sikeres, és 2 százaléka szerint egyáltalán nem volt sikeres. A képzés sikerességének megítélése nagymértékben függ attól, hogy ki vagy mi indította a képzésre részvételre. A felsőfokú képzések esetében a saját kezdeményezésre indult képzéseket ítélték a leginkább sikeresnek. A középfokú képzések esetében a munkaügyi központ kezdeményezésére indult képzéseket ítélték a leginkább sikeresnek. Az alapfokú képzések esetében a munkahely kezdeményezésére indult képzéseket ítélték a leginkább sikeresnek. A szakképesítés szerint a képzések megítélése jelentősen különbözik egymástól. Egyrészt a szakképesítést nem nyújtó képzéseket inkább sikeresnek ítélték meg, 7

mint sikertelennek. Másrészt viszont a szakképesítést nyújtó képzéseket nagyon sikeresnek ítélték meg. Ennek megfelelően az kormányzati intézkedések során célszerű elsősorban a szakképesítést nyújtó képzéseket támogatni. Az, hogy az elmúlt 5 évben legfontosabb képzést tekintve a képzés a megkérdezettek számára leggyakrabban a képzés által a tudás növekedése volt a leglényegesebb, majd csökkenő sorrendben az, hogy a megbecsülése növekedett, munkahelyét megtartotta, magasabb jövedelemhez jutott, munkahelyet szerzett, szakmáját megváltoztatta, végül munkahelyén előbbre lépett, illetve munkahelyét megváltoztatta, kijelöli a szükséges kormányzati szervezési és kommunikációs lépéseket is. Hiszen a reklámanyagokban elsősorban a képzés által elérhető a tudás és általa a megbecsültség növekedésére kell a hangsúlyt fektetni. Ugyanakkor, jóllehet fontos, hogy ezáltal sokan a munkahelyüket is megtarthatják, a munkanélküliségből a kivezető pontokat is keresni kell és összekapcsolni a felnőttképzéssel. Vidéken, még a Dunántúl erősen fejlődő térségében is arról panaszkodtak, hogy nincs munka és kevés a jövedelem. A felnőttképzés mellé tehát a megfelelő és hatékony gazdaságpolitikai intézkedéseket is meg kell tenni, amellyel biztosítják a képzésben résztvevők számára a munkalehetőséget. A megkérdezettek nem kis része, 34 százaléka szerint az elmúlt 5 évben előfordult, hogy szerette volna magát tovább képezni, de erre nem került sor. Ezekben az esetekben a továbbképzés legfőbb akadálya a képzés ára volt (30 %), másodsorban az időhiány (26 %). További okként szerepelt, csökkenő sorrendben, hogy a munkahelye nem engedte tanulni (15 %), az életkora (9 %), egyéb ok (8 %), továbbá az, hogy nem szeret tanulni (7 %), valamint messze volt a képzés helyszíne (3 %), illetve a családja nem engedte tanulni (2 %). Mindezekre tekintettel érdemes kormányzati intézkedéseket hozni az olcsó, támogatott képzések létrehozása, illetve jelentőségük növelése érdekében. Mivel a jövőre nézve a megkérdezett 18-55 évesek 37 százaléka tervezi, hogy a következő 5 évben részt vesz felnőttképzésben, és tekintettel arra, hogy a 18-55 éves korosztályhoz tartozó, tehát aktív életszakaszukban lévő megkérdezettek 37 százaléka vett részt az elmúlt öt éven belül felnőttképzésben, a részvételi arány hosszú távon változatlan. Abban az esetben, ha részt venne képzésben, a megkérdezettek számára a jövőben a legfontosabb szempont az, hogy több pénzt keressenek (46 %), továbbá hogy több tudást szerezzenek (30 %), jobb munkát kapjanak (12 %), a kormányzati kommunikációban érdemes ezekre összpontosítani. A jövőben leginkább keresett, népszerű szakmák a felnőttképzés területén a felmérés tükrében szinte minden, ami a megélhetést biztosítja, amire szükség van, amivel el lehet helyezkedni, így az államigazgatási terület, elsősorban az angol, német francia, spanyol, portugál 8

nyelv, biztonsági őr munka, boltvezetés, buszvezetés, egészségügy, egyetemi képzés, eladható gyógynövény termesztés, elektronikai hulladék kezelés, épületgépészet, érettségi, érintés- és tűzvédelem, értelmi fogyatékos gyermekekkel kapcsolatos terület, EU pénzügyek, EU üzleti képzés, falusi turizmus, fegyveres őr, felsőfokú szállítmányozás és logisztika, felsőfokú számítástechnika, informatika, fodrászat, gépésztechnika, gimnázium, gyermekés ifjúságvédelem, gyermekvédelem, gyógymasszőr, gyógypedagógia, hidraulika középfok, idegenvezetés, idegenforgalom, idősek gondozása, intézményi kommunikáció, irodavezetés, járműipar, jeltolmács, jog, kameraman, kereskedelem, kertészet, kerttervezés, kézművesség, kommunikáció, kórházi ápoló, könyvelő, környezetvédelem, biológiai tudományok, kőszobrász, közgazdaságtan, közigazgatás, közlekedés, közlekedésrendészet, krupié, külkereskedelem, lakberendezés, logopédia, marketing, média, zene, mentálhigiénia, mérlegképes könyvelő, mérnők gépész, mezőgazdaság, mezőgazdasági vállalkozó, modernebb gépek kezelése, mozdonyvezető, műszaki terület, műszerész, német, nemzetközi fuvarozó, nemzetközi jog, óvodai továbbképzés, pályázatírás, parképítés, PÁV 1-es vizsga, pedagógia, pszichológia, pénzügyek, PhD képzés, politika, programozás, illetve WEB-es alkalmazások, pszichopedagógia, reklám, rendezvényszervezés, rendszergazda funkció, sport, rekreáció, szabás-varrás, szakácsmesterség, autószerelés, gyógytestnevelés, számítástechnika, szobafestés- mázolás, szociális gondozás, szociális munkásság, szociálpedagógia, szociológia, szövés, varrás, takarító szakismeretek, tanári diploma, tanítóképző főiskola, természetgyógyászat, történelem, tőzsde, transzilvanisztika, turisztika, tűzvédelem, újságírás, harctéri újságírás, uniós joganyag, utcai szociális gondozás, ügyintézéssel kapcsolatos, üzleti menedzsment, üzletkötés, üzletvezetés, vadgazda, vadgazdálkodás, vagyonvédelem, műszaki vállalkozási ismeretek, vállalkozások továbbfejlesztése, varrómunkás, vasipari szak, vegyészmérnök, vegyésztechnikus, vendéglátás, felszolgáló, vendéglátó üzletvezető, vezetéstudomány, villamos szakismeret, villamosság felsőfokon, villanyszerelés, villanyipar, virágkötészet, víz- gázszerelés, zene, ének munkaterületek. A tervezett felnőttképzésben a válaszolók kerekítve 44 százaléka heti 1-2 alkalommal venne részt, 23 százaléka havonta 1-2 alkalommal, 18 százaléka csak hétvégén, 9 százaléka akár heti 3-5 alkalommal is, és 6 százaléka félévente néhány alkalommal venne részt benne. A kormányzati szervezésű felnőttképzéseket ennek figyelembevételével kell megszervezni. Számítani lehet arra is, hogy az emberek nem kis része, csaknem egyharmada (32 %) mobilitásra is hajlandó a jobb munkahely érdekében. Jóllehet annak érdekében, hogy jobb munkahelye legyen a megkérdezettek 60 százaléka nem változtatna lakóhelyet, 12 százaléka csak a jelenleginél magasabb szintű településre költözne (pl. faluból városba), 12 százaléka akár külföldre is 9

költözne, 7 százaléka akár a jelenlegivel megegyező szintű másik településre is költözne (pl. városból azonos szintű városba), 1 százaléka akár a jelenleginél alacsonyabb szintű másik településre is költözne (pl. városból faluba). Ez kiterjeszti a kormányzati stratégiai tervezési és intézkedési lehetőségeket a munkaerő tervezésekor és szervezésekor. Arra a kérdésre, hogy milyen segítségre lenne szüksége ahhoz, hogy részt vegyen valamilyen felnőttképzésben, a megkérdezettek első helyen a tandíjhoz adott pénzbeli támogatást említették (68 %), majd csökkenő sorrendben a lakóhely közelében legyen a képzési hely (56 %), legyen elegendő szakterület a kiválasztáshoz (43 %), pénzbeli támogatás a közlekedéshez (39 %), pénzbeli támogatás a kieső jövedelem pótlásához (38 %), munkaidő után legyen a képzési idő (36 %), jobb tájékozódás (35 %), hétvégén legyen a képzési idő (25 %), családban rá háruló teher csökkenjen (23 %). Ennek megfelelően érdemes volna kis összegű kormányzati támogatást kialakítani a felnőttképzés előmozdítása érdekében és a kormányzati kommunikációt ennek megfelelően kialakítani az ösztönző kampányok során. A kérdőíven túlmutató kormányzati, önkormányzati intézkedések körébe tartozik a helyi közösségek szerepének erősítése. A helyi közösségek a központi kormányzatnál jobban képesek fölmérni a helyi igényeket és központi kormányzati támogatással a jelenleginél jobban képesek lehetnek a munkaerőkeresletnek, illetve a helyi igényeknek megfelelő képzések beindítására. Hasonlóképpen, a helyi közösségek kormányzati támogatással a jelenleginél jobban képesek lehetnek a felnőttképzésben résztvevők akár csak átmeneti, félegy évig tartó foglalkoztatásra is, amely már némi kiutat jelenthet például a pályakezdő munkanélküliek számára, hiszen munkatapasztalathoz és referenciákhoz juttatja őket. Ugyanígy a hosszú ideje munkanélküliek számára is reménysugarat adna ez a megoldás. A kormányzati, önkormányzati intézkedések körén belül elő kellene mozdítani az előre megadott curriculumú tanfolyamok, képzések, továbbképzések helyett a képzésben résztvevők növekvő szerepvállalását, amennyiben maguk a résztvevők is beleszólhatnak a képzés tematikájába. Ez megint rugalmasabb megoldást ad, amennyiben az egyének igényeihez jobban illeszkedik a tananyag, s ezáltal jobban képes a helyi közösség igényeit is kielégíteni. 10