NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Hadtudományi Doktori Iskola. Szabó Csaba rend r f hadnagy



Hasonló dokumentumok
NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Hadtudományi Doktori Iskola. Szabó Csaba rendőr főhadnagy

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Hadtudományi Doktori Iskola. Szabó Csaba rendőr főhadnagy

Sz-2/14 Belső ellenőrzési Kézikönyv

/NKE NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM. Hadtudományi Doktori Iskola. Dr. Ujházi Lóránd

Az elhunyt emlékéhez fűződő jogok a személyhez fűződő jogok rendszerében 1

Belsőellenőrzési kézikönyv

A HUMÁNERŐFORRÁS-GAZDÁLKODÁS KÉRDÉSEINEK VIZSGÁLATA A NEMZETBIZTONSÁGI SZOLGÁLATOKNÁL

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól

kontroll környezetet folyamatokat és a folyamatgazdákat; célkitűzéseit; belső ellenőrzési Általános felmérés: külső és belső kontroll környezetének

BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYV

Jóváhagyom: Pécs, július 16. Dakos József r. dandártábornok rendőrségi főtanácsos megyei rendőrfőkapitány sk.

A MISKOLCI EGYETEM BELSŐ ELLENŐRZÉSI KÉZIKÖNYVE

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ELEMI BESZÁMOLÓJÁNAK PÉNZÜGYI (SZABÁLYSZERŰSÉGI) ELLENŐRZÉSÉNEK MÓDSZERTANA május 001-1

Dr. Gyulai László* NÉHÁNY SIKERES TECHNIKA A NAGYVÁLLALATI PÉNZÜGYI TERVEZÉSBEN

Dr. Saxné Dr. Andor Ágnes Márta. Immateriális javak a számviteli gyakorlatban

FT Nyilatkozat a Felelős Társaságirányítási Ajánlásokban foglaltaknak való megfelelésről

Általános Pályázati Feltételek Hatályos: január 19-től

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

PENTA UNIO OKTATÁSI CENTRUM

Felelős Társaságirányítási Jelentés

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE. az Unió éves költségvetésére alkalmazandó pénzügyi szabályokról

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) évi beszámolója

TÁJÉKOZTATÓ. az Állami Számvevőszék évi szakmai tevékenységéről és beszámoló az intézmény működéséről ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK.

A honvédelmi tárca beszerzési tevékenységének elemzése, értékelése és korszerűsítésének néhány lehetősége

BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA 2007.

Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Helyi Esélyegyenlőségi Program Felülvizsgálata. Táborfalva Nagyközség Önkormányzata

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB 1940/2014. számú ügyben

MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

KÖZIGAZGATÁSI JOG 3.

BGSZC Szent István Közgazdasági Szakközépiskolája és Kollégiuma. Kollégiumi Pedagógiai Program 2015.

ZÁRÓ TANULMÁNY a "FoglalkoztaTárs társ a foglalkoztatásban" kiemelt projekt (TÁMOP / ) keretében

A kritikus infrastruktúra védelem elemzése a lakosságfelkészítés tükrében

FELHÍVÁS! Felhívjuk tisztelt Elõfizetõink figyelmét a közlöny utolsó oldalán közzétett tájékoztatóra és a évi elõfizetési árainkra TARTALOM

KIEMELT PROJEKT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program

2. A hitoktatás struktúrája

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-8515/2012. számú ügyben

Szervezeti és Működési Szabályzata

MAGYAR PEDAGÓGIA. A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Bizottságának negyedéves folyóirata

Magyar Közgazdasági Társaság Baranya Megyei Szervezete: Pénzügy-politikai elıadássorozat Pécs, április 20. A KÖZPÉNZÜGYEK SZABÁLYOZÁSA

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemrıl. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. Alapelvek

1993. évi XCIII. törvény. a munkavédelemről, egységes szerkezetben a végrehajtásáról szóló 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelettel. I.

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Unger István nyá. határőr ezredes

Az ingatlanvállalkozás-felügyeleti hatóságok

SCHWARCZ ANDRÁS A KÉPVISELET MEGKÉSETT MODERNIZÁCIÓJA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA (SZMSZ)

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet személyes adatokra vonatkozó Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzata

Zentai Judit Éva. Doktori disszertáció TÉZISEK

A Tündérvár Óvoda Kunsziget Szervezeti és Működési Szabályzata. A szervezeti és működési szabályzat készítésének jogszabályi alapja

2011. évi CXIII. törvény a honvédelemrõl és a Magyar Honvédségrõl, valamint a különleges jogrendben bevezethetõ intézkedésekrõl*

Katasztrófa elleni védelem

Zamárdi Város Önkormányzatának. 8/2011. (IV.19.) számú rendelete. a Szervezeti és Működési Szabályzatáról

A RENDÉSZETTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KUTATÁSI TÉMÁI A 2016/2017. TANÉVRE

MÓDSZERTANI GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLATOK X. ORSZÁGOS KONSZENZUS KONFERENCIÁJA

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2648/2015. számú ügyben

KUTATÁS KÖZBEN. A nemkormányzati szervezetek gyermekvédelmi tevékenysége Ukrajnában. kutatás közben 879

Magyar Szocialista Párt - Országos Sajtóközpont SAJTÓLEVÉL SAJTÓTÁJÉKOZTATÓINK

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

A jogszabály mai napon (2012.VI.7.) hatályos állapota. Váltás a jogszabály következő időállapotára ( 2012.VII.1. )

A SPECIÁLIS SZAKISKOLA ÉS KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA HELYI TANTERV

A történelem érettségi a K-T-tengelyen Válasz Dupcsik Csaba és Repárszky Ildikó kritikájára. Kritika és válasz

SZENT ERZSÉBET KATOLIKUS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2014.

25/2009. (XI. 13.) SZMM rendelet. az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Névjegyzékről és az Országos Szociálpolitikai Szakértői Névjegyzékről

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

PIB előterjesztés a 4. szakasz Személyügyi Kézikönyvére

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL

TANULMÁNY A BÍRÓSÁGOK KÖZÉRDEKŐ ADATOK KÖZLÉSÉNEK GYAKORLATÁVAL KAPCSOLATBAN VÉGZETT KUTATÁSRÓL

2008. MÁV CARGO ÉRTESÍTŐ 11. szám

2011. évi CXCIX. törvény. a közszolgálati tisztviselőkről

ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához

FERENCZY IDA ÓVODA Szervezeti és Működési Szabályzata

LAKITELEK ÖNKORMÁNYZATA. GONDOZÁSI KÖZPONT 6065 Lakitelek, Béke u. 20. IDŐSEK OTTHONA HÁZIREND

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Javaslat: AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS IRÁNYELVE

DEBRECENI EGYETEM ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KÖZIGAZGATÁSI JOGI TANSZÉK KÖZIGAZGATÁSI JOG ÁLTALÁNOS RÉSZ II. FÉLÉV 1. ZH SEGÉDANYAG /2013.

Magyar joganyagok - 50/2013. (II. 25.) Korm. rendelet - az államigazgatási szervek in 2. oldal (3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti feladatok teljesítésén

219/2011. (X. 20.) Korm. rendelet. a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésrıl I. FEJEZET ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Szekeres Bernadett * A MAGYAR ÉS A NÉMET KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA MINİSÉG-ELLENİRZÉSI SZABÁLYZATÁNAK ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉSE

Tartalomjegyzék. 5. A közbeszerzési eljárás főbb eljárási cselekményei. 6. Eljárási időkedvezmények a közbeszerzési törvényben

AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

MINŐSÉGÜGYI KÉZIKÖNYV

Stratégiai menedzsment

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM

H A T Á R O Z A T. helyt adok, elutasítom.

Általános Szerződési Feltételek

TARTALOM AZ INFORMATIKA FOGALMA A fogalom kialakítása Az informatika tárgyköre és fogalma Az informatika kapcsolata egyéb

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

Tűzoltóság hivatásos állományú tagjai, valamint a Debreceni Közterület Felügyelet köztisztviselői teljesítményértékelésének

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

MAGYAR KÖZLÖNY. 66. szám. MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA június 4., hétfõ. Tartalomjegyzék

Közszolgálati életpálya és emberi erőforrás gazdálkodás. Emberi erőforrás és közszolgálati életpálya kutatás

VIII. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM JANUÁR 29.

Kézikönyv a kis és középvállalkozások könyvvizsgálatához a Nemzeti Könyvvizsgálati Standardok alapján

Babaház Óvoda 1141 Budapest, Cinkotai út 69./B Szervezeti és Működési Szabályzat óvodavezető

A pedagógusszerep változása

Nógrád megye szociális szolgáltatástervezési koncepciójának felülvizsgálata (elsı forduló)

A REKONVERZIÓ, MINT A PROFESSZIONÁLIS HADERŐ HUMÁNERŐFORRÁS GAZDÁLKODÁSÁNAK EGYIK STRATÉGIAI KÉRDÉSE

Mezõberény Város Önkormányzata Polgármesteri HivatalaSzervezeti és Mûködési Szabályzata. I. fejezet Általános rendelkezések

Átírás:

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM Hadtudományi Doktori Iskola Szabó Csaba rend r f hadnagy A katolikus rend rségi lelkipásztori lehetséges modell válaszai a rend rök erkölcsi és pszichikai problémáira Doktori (PhD) цrtekeгцs Tцmaveгet k: Dr. habil Horváth Lásгló, aleгredes Dr. Ujháгi Lóránd, f iskolai adjunktus Budapest, 2014

Tartalomjegyzék Beveгetцs... 8 Tudománвos problцma megfogalmaгása... 10 A kutatási tцma aktualitása... 13 A Magвar Határ rsцg integrációja... 14 A rend ri munka sajátosságai... 14 A kutatás korlátai... 16 Hipotцгisek... 18 Cцlkitűгцsek... 18 Kutatási módsгerek:... 23 1. A RENDлSZETI SZERVEK лs A KATOLIKUS EGYHÁZ KAPCSOLATA 1861-1945 KнZнTT... 26 1.1. Sopron Királвi Városi rend rkapitánвság bemutatása kiemelten aг egвháгi kapcsolatrendsгerek vonatkoгásában... 28 1.2. Sopron Királвi Vármegвe csend rsцgцnek bemutatása a vallási цs keresгtцnвi kapcsolatok vonatkoгásában... 30 Követkeгtetцsek:... 38 2. A RENDлSZETI DOLGOZÓK KATOLIKUS LELKIPÁSZTORI GONDOZÁSA NEMZETKнZI KITEKINTлSBEN... 40 2.1. Horvátorsгág... 41 2.2. Sгlovákia... 43 2.3. Olasгorsгág... 46 2.3.1. Olasг Csend rsцg (Arma dei Carabinieri)... 46 2.3.2. Olasг Állami Rend rsцg (Poliгia di Stato)... 48 2.4. Vatikán Állam... 52 2.4.1. Svájci Gárda (Guardia Sviггera Pontificia)... 52 2.4.2. Vatikáni Állami Csend rsцg (Vatikáni Felügвel Biгottság)... 56 2.Ő.3. Vatikáni Felügвel sцg... 58 2.Ő.Ő. Vatikáni Tűгoltóság... 59 3

2.ő. A Vatikáni Állami Csend rsцgre цs a Vatikáni Tűгoltóságra vonatkoгó lelkipásгtori ellátás sajátossága... 59 2.6. Spanвolorsгág... 60 2.7. Belgium... 60 2.8. Ukrajna... 61 2.9. Nem európai orsгágok... 61 2.9.1. Amerikai Egвesült Államok... 62 2.9 2. Argentína... 65 2.9.3. Bolívia... 66 2.9.4. Braгília... 66 2.9.5.Chile... 67 2.9.6. Ecuador... 67 2.9.7. El Salvador... 67 2.9.8. Fülöp-szigetek... 68 2.9.9. Paraguay... 68 2.9.10. Dцl-Korea... 69 2.9.11. Dцl-Afrikai Köгtársaság... 70 Követkeгtetцsek:... 71 3. LEHETSлGES STRUKTÚRÁK A RENDлSZETI DOLGOZÓK LELKIPÁSZTORI ELLÁTÁSÁRA... 74 3.1. A rend rök sгerveгett lelkipásгtori ellátásának alkotmánвos цs jogsгabálвi alapjai.. 74 3.2. Katonai ordinariátus joghatóságának kiterjesгtцse... 76 3.3. Sгemцlвi egвháгmegвe lцtrehoгása... 78 3.Ő. Sгemцlвi plцbánia kialakítása... 81 3.ő. Plцbánián keresгtüli oldallagos ellátás... 83 3.6. A lelkцsг kineveгцse... 84 3.7. Börtönlelkцsгi sгolgálat, mint hasonló lelkipásгtori modell... 85 3.8. Diákonusok alkalmaгásának lehet sцge... 88 3.9. Püspöki konferencia цs a megвцspüspök sгerepe a rendsгer kialakításában... 92 4

3.9.1. Püspöki konferencia... 92 3.9.2. Megвцspüspök sгerepe a rend rök lelkipásгtori ellátásának megsгerveгцsцben... 95 3.9.3. A rend rök lelkipásгtori ellátása segцdpüspökökön vagв püspöki helвnökökön keresгtül... 96 3.10. A katonai lelkipásгtori sгolgálatban rцsгtvev k speciális kцpгцse... 97 3.11. Lelkцsгek inkardinálása... 105 3.12. Klerikusok ideiglenes átvцtele a rend ri lelkipásгtori sгolgálat ellátására... 108 3.13. Nemгetbiгtonsági tцnвeг k цs kockáгatok a lelkipásгtori sгolgálat kapcsán... 109 3.1Ő. A rend rsцgi temet k цs istentisгteleti helвek jelent sцge a rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat vonatkoгásában... 112 3.1ő. A sгentek tisгtelete, a rend rök vцd sгentje... 118 3.16. A rend rsцgi dolgoгók sгámára kiadott imakönвvek elemгцse... 122 3.17. Javaslatok цs lehet sцgek a magвarorsгági Rend rsцgi Lelkipásгtori Sгolgálatra vonatkoгó intцгmцnвi struktúra lцtrehoгása tekintetцben... 124 3.17.1. Katonai Ordinariátus alá betagoгódva... 125 3.17.1.1. Rend rsцgi lelkipásгtori beosгtások... 125 3.17.1.2. Általános helвnök... 125 3.17.1.3. нssгeköt f tisгt... 127 3.17.1.Ő. Egвцb beosгtások... 127 3.17.1.6. Költsцgvetцs... 129 3.17.1.7. Felügвeleti Sгerv... 129 3.17.2. нnálló egвháгi entitás... 130 3.17.3. Rend rsцgi lelkipásгtori ellátás egвháгmegвei sгinten... 132 3.17.Ő. A plцbános köteleгettsцgei a helвi rend rsцgek lelkipásгtori ellátására vonatkoгólag... 135 3.17.ő. A gвónási titok sцrthetetlensцge aг információvцdelem sгempontjából... 135 Követkeгtetцsek:... 136 Ő. A REND RSлGI LELKIPÁSZTORKODÁS LлTJOGOSULTSÁGA A PSZICHOLÓGIAI KIHÍVÁSOK TEKINTETлBEN... 138 Ő.1. A katolikus egвháг lelki gondoгása katasгtrófahelвгetben... 139 5

Ő.2. A fegвveres sгervek tagjainak psгichikai alkalmassági viгsgálatának bemutatása... 141 Ő.3 A rend ri munkából ered цs lelki problцmát okoгó stressгorok kialakulásának folyamata... 147 Ő.Ő. A rend ri munkából ered stressгorok keгelцsцnek megoldási struktúrái... 155 Ő.ő. A rend ri munkából ered, erkölcsi problцmát okoгó stressгorok kialakulásának folyamata... 156 Ő.6. A rend rök által elkövetett korrupciós bűncselekmцnвek psгichológiai elemгцse... 159 Ő.7. A rend ri megцrгцs alkalmaгásának lehet sцge a rend rök erkölcsi цrtцkrendsгerцben... 166 Ő.8. A rend r sгemцlвisцgцnek fejl dцse aг erkölcsi kompetenciák függvцnвцben... 169 Ő.8.1. Elmцleti problцmafeltevцsek... 169 Ő.8.2.Technikai jellegű problцmafelvetцsek... 171 Ő.8.3. Gвakorlati problцmafelvetцsek... 174 Követkeгtetцsek:... 176 ő. TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KUTATÁS BEMUTATÁSA лs лrtлkelлse... 179 ő.1. A kutatás bemutatása цs elemгцse... 179 ő.1.1. A kutatás módsгertana... 179 ő.2. Módsгerek цs esгköгök... 181 ő.2.1. Kцrd íves adatfelvцtel... 181 ő.2.1.1. Felderít kutatások... 181 ő.2.1.2. Leíró kutatások... 182 ő.2.1.3. Magвaráгó kutatás... 182 ő.3. A kцrd ív sгempontjából releváns kutatási problцma meghatároгása... 183 ő.3.1. A kцrd ívek sгemцlвi vonatkoгásainak цrtцkelцse... 185 ő.ő. A kцrd íves kutatás цrtцkelцse kцrdцsenkцnt... 188 Követkeгtetцsek:... 206 Vцgkövetkeгtetцsek hipotцгisek igaгolása - ajánlások megfogalmaгása... 208 Hipotцгisek biгonвítása... 208 Új tudománвos eredmцnвek... 212 Irodalomjegвгцk... 215 6

Internetes források... 228 Sгentsгцki dokumentumok... 235 Ábrajegвгцk... 236 Publikációs jegвгцk... 237 Idegen kifejeгцsek... 240 Mellцkletek... 241 7

Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad. (Hippokratész) Bevezetés II. János Pál pápa a Spirituali Militum Curae keгdetű apostoli konstitúcióval (1986. IV. 21.) a világban vцgbemen váltoгásoknak megfelel en új jogsгabállвal rendeгte a tábori lelkцsгsцg ügвцt. Aг új egвháгjogi intцгmцnв kapcsolódik a II. Vatikáni гsinat által meghirdetett cцlkitűгцsheг. A гsinat cцlja az volt, hogy a katolikus egвháг a világ, a demokratikus цrtцkek цs a bцke цpítцsцbe цs meg rгцsцbe er teljesebben kapcsolódjon be. Mivel a demokratikus orsгágok katonai цs gaгdasági sгövetsцgi rendsгerei sгintцn legalább teoretikusan a nцpek sгabadságának цs biгtonságának megteremtцsцt tekintik f küldetцsüknek, logikus, hogy a katolikus egвháг is intцгmцnвesen igвeksгik ebben a küldetцsцben segíteni a nemгeti hadseregeket цs társ sгerveгeteket. A XXI. sгáгad elejцn a katonai sгolgálatot teljesít ket úgв kell tekinteni, mint a nцpek sгabadságának цs biгtonságának sгolgáit. 1 Ha megfelel módon látják el sгolgálatukat, akkor k is hoггájárulnak a bцke megteremtцsцheг цs stabilitásáhoг. A világi jogsгabálвokból kitűnik, hogв a katonaság цs a rend rsцg különböг feladatköröket teljesítenek. Bár mindkцt sгerveгetnek aг a feladata, hogy megteremtse a biгtonságot, цs biztosítsa a lakosság vцdelmцt, azonban a katonák цs a rend rök feladatrendsгere eltцr egвmástól. Mivel mindkцt hivatás megterhel, eгцrt a lelki, erkölcsi цs psгichikai problцmák kialakulása sгempontjából vannak hasonlóságok. Ez jól látható a külföldi katonai vagв rend ri missгiók esetцben is. Err l hiteles kцpet nвújtanak a missгiókban sгolgálatot teljesít lelkцsгek, akik mind a rend rök, mind a katonák lelkipásгtori ellátásáról gondoskodnak. 2 Ez azonban egвedi helвгetnek sгámít. A rend rök ugвanis alapvet en más körülmцnвek köгött teljesítenek sгolgálatot, mint a katonák, цs más lelki behatások is цrik ket. Magвarorsгág területцn a hцtköгnapokban a rend rök lelki behatásai egцsгen mások. Eгt valósгínűleg a jogalkotó is цrгцkelte, hisгen a katonák lelkipásгtori ellátására 1 Akik pedig katonáskodva sгolgálják haгájukat, ne másnak tekintsцk magukat, mint olвanoknak, akik a nцpek biгtonsága цs sгabadsága fölött rködnek. S míg sгolgálatukat ebben a sгellemben vцgгik, valóban a bцke megsгilárdításáhoг járulnak hoггá. GS 79. 2 MANNING, Kathryn: Hope is a Legacy. In: Chaplain Assistant Magazine. The Offical Air Force. 2012. Spring. - pp. 7-10. 8

lцtrehoгott katonai ordinariátus jogintцгmцnвцt nem terjesгtette ki a rend rök lelkipásгtori ellátására. Ahol mцgis van ilвen joghatósági kiterjesгtцs, aгt aг egвes kцtoldalú megállapodásokban biгtosítják, цs mцg aгokban aг ordinariátusokban is figвelnek arra, hogв aг külön sгerveгeti egвsцg keretein belül törtцnjen. Ugвanakkor a helвi egвháгi sгerveгetek - egвháгmegвe, plцbánia, stb. - sincsenek felkцsгülve arra, hogв a sajátos lelkipásгtori követelmцnвeknek eleget tegвenek. Általános egyháгsгerveгeti formakцnt a rendőrségi ordinariátus nem került lцtrehoгásra. Vannak ugвan helвi sгintű keгdemцnвeгцsek, de aгok sok sгempontból problцmát jelentenek. A katonai ordinariátus jogi sгabálвoгásánál a jogalkotót aг veгette, hogв a katonák sajátos körülmцnвek köгött цlnek, eгцrt a lelkipásгtorkodásnak is sajátosnak kell lennie. Eгцrt a katonai lelkцsгek rцsгt vesгnek aг egвháг általános küldetцsцben, a világ evangeliгálásában, цs Isten megismertetцsцben a fegвveres testületek világában. Azok a különleges körülmцnвek, amelyek a jogalkotót aг említett jogsгabálвok kiadására kцsгtettцk, цs a katonák sгámára sajátos lelkipásгtori intцгmцnвt állítottak fel, a rend rsцg esetцben is fennállnak. Eгцrt eг a kutatás cцlul tűгte ki, hogв legalább elmцletben felállítsa annak aг egвháгsгerveгeti formának a modelljцt, amelв a rend rsцgi dolgoгók lelkipásгtori ellátásáról gondoskodik. A vallás intцгmцnвes jelenlцte a rend rsцgen belül nцhánв, napjainkban jelentkeг biгtonságpolitikai kihívás megцrtцsцben is segíthet. A biгtonsági kihívások miatt a kormánвok kiemelt figвelmet fordítanak a társadalomra цs aг állam működцsцre vesгцlвes sгцls sцges vallási moгgalmakra. Vannak olвan vallási jelensцgek, amelвek a gвanútlan sгemцlвek hisгцkenвsцgцt kihasгnálják, mentálisan цs gaгdaságilag függ vц tesгik ket. Eгek a vallási sгerveгetek megpróbálnak minцl nagyobb befolyást sгereгni a társadalomban. A katolikus egвháг teológiai цs vallásfenomenológiai ismerete segítsцget nвújthat a rend rsцg sгámára, hogy a testület tagjai az egyes vallási jelensцgek köгül eredmцnвesebben ki tudják sгűrni a sгцls sцges vallási moгgalmakban rцsгtvev ket, valamint meg tudják különböгtetni a vallás- цs a lelkiismereti sгabadság jogának sгabad gвakorlását a sгцls sцges vallási jelensцgekt l. Ez egв másodlagos el nвe lehet a katolikus egвháг цs a fegвveres rendцsгeti sгervek köгötti sгorosabb kapcsolatnak. 9

Tudományos probléma megfogalmazása Globaliгálódó világunkban egвre nagвobb teret sгentelünk a társadalmi цs egвцni biгtonság megteremtцsцnek. Egвre inkább látsгik, hogв a vallás a biгtonsági komplexben el kel helвet foglal el. Eг igaг mind a köгössцgek, mind aг egвцn sгintjцn. A demokratikus társadalmi rendsгerek biгtonságát aг erre a feladatra felállított állami sгervek hatцkonв működцse garantálja. Ebb l a sгempontból is fontos, hogв eгeknek a sгerveгeteknek a munkatársai erkölcsi, etikai sгempontból kiegвensúlвoгottak legyenek, цs intцгmцnвes keretek köгött segítsцget kapjanak. A rend rsцgi lelkipásгtorkodás megsгerveгцse interdisгciplináris területnek min sül abban a tekintetben, hogв több tudománвterületet цrint. A sгolgálat kialakítása több tudománвágban megfogalmaг цs felvet problцmákat, eгeket egвrцsгt egвesцvel kell viгsgálni, másrцsгt sгintцгist kell alkotni a különböг tudománвterületek köгött. - Jogi problémák Mind aг államban, mind aг egвháгakban működ sгerveгeteknek működцsi kerete van. A működцsi keret strukturális цs jogsгabálвi kцrdцseket vet fel. Egy lцtrehoгandó sгerveгetnцl fontos megalkotni aгokat a jogsгabálвokat, amelвek mentцn a sгerveгet majd működni fog. A jogsгabálвnak harmoniгálni kell más jogsгabálвokkal, mindenekel tt aг Alaptörvцnnвel, illetve más nagвobb jogsгabály egвüttesekkel, különösen a rend rsцgi törvцnnвel. Ugвaneг elmondható a kánonjogra is. A kánonjog rendsгerцben nincs olвan össгefügg egвsцges jogsгabálвi egвüttes, amelв kiгárólag a rend rök lelkipásгtori ellátását sгabálвoгná. 3 3 A rend rsцgi lelkipásгtorkodás megsгerveгцse egвsцges jogsгabállвal nem egвsгerű, mivel a katonai lelkipásгtorkodástól eltцr en nincs egв olвan egвsцges keretsгerveгet, amelв lehet vц tenne egв nagвjából egвsцges lelkipásгtori sгolgálat megsгerveгцsцt. További kutatás anвagát kцpeгi annak aг új rendsгernek a kialakítása, amelв teljesen egyedi módon sгabálвoгná a katolikus egвháг rцsгцr l a rend rök lelkipásгtori ellátásának jogi цs strukturális keretцt. 10

- Erkölcsi és etikai problémák Bár lцteгnek erkölcsi цs etikai kódexek a nemгeti rend rsцgeken belül - hasonlóan a jogsгabálвokhoг -, aгonban eгek nem vissгatartó erejű iránвmutatások, mivel ezeknek a kódexeknek nincs jogi relevanciájuk. A kódexek nem rendelkeznek vissгatartó er vel a rend rök sгámára. Aг erkölcsi цs etikai kцrdцsek megválasгolása rejtve maradnak a testületen belül, mivel csak a nagвabb sajtónвilvánosságot kapó esetek kerülnek esettanulmánв formájában feldolgoгásra. - Államigazgatási és közigazgatási problémák A rend rsцg aг állami köгigaгgatásba integrált fegвveres testület. A sгerveгeten belüli átalakítások цrintik a köгigaгgatási rendsгert is. Eгцrt aг újonnan megjelen lelkipásгtori sгerveгet jogsгabálвi kialakítása hatással van aг egцsг köгigaгgatási rendszerre. Minden új intцгmцnв, ami megjelenik a köгigaгgatásban, vissгahat aг egцsг köгigaгgatási rendsгerre. Eгцrt a rend rsцgi lelkipásгtori intцгmцnв helвцt pontosan be kell határolni. - Pszichológiai problémák A psгichológia tudománвterülete intцгmцnвes keretek köгött gondoskodik a rend rök lelki цs erkölcsi problцmáinak keгelцsцr l. Eгt a jogalkotó fontosnak tartotta integrálni a rend rsцgi jogsгabálвokba, mivel a psгichológia egвes módsгereivel lehet mцrni a rend rök psгichцs problцmáit. Azonban a pszichológia nem kцpes teljes mцrtцkben hatцkonв módsгertani struktúrát felállítani цs alkalmaгni a lelki, erkölcsi цs psгichikai problцmákkal küгd rend rök sгámára, hisгen a speciális fegвveres sгolgálat ellátásából adódó - цs jelent s lelki megterhelцssel járó - problцmák aг esetek többsцgцben keгeletlenek maradnak. A vallás a psгichológiával sгemben nem egв terápiás módsгer, aгonban kцpes lehet arra, hogв segítse megel гni a rend rök lelki problцmáinak kialakulását aгáltal, hogв lehet sцget biгtosít a psгichológiától eltцr emberköгpontúbb gondoгási struktúra kialakítására. 11

- Teológiai és lelkipásztorkodási problémák A teológia tudománвterületцben már цvekkel eгel tt megjelent aг ún. rцtegpasгtoráció gondolata. Eг abból adódott, hogв a nцpegвháг sokak vцlemцnвe sгerint megsгűnt. Ígв a katolikus egвháгnak új lelkipásгtori stratцgiát kellett kialakítani, amelвnek legismertebb modellje aг ún. rцtegpasгtoráció, amelв különböг társadalmi rцtegek pasгtorációjával foglalkoгik. Ellenben ilвen rцtegpasгtoráció nem, vagв csak korlátoгottan alakult ki a rend rök vonatkoгásában. Ígв a rend rök lelkipásгtori ellátásának nem csak civil цs kánonjogi, hanem teológiai, lelkipásгtorkodástani módsгertanát is meg kell alkotni, illetve pontosítani kell. - Rendészeti és hadtudományi problémák Sem a rendцsгet, sem a hadtudománв nem foglalkoгik behatóan a rend rök lelkipásгtori ellátásának lehet sцgцvel. A hadtudománвon belül a hadtörtцnelemnek цs a társadalomtudománвoknak van kompetenciája ennek a kцrdцsnek a viгsgálatára. Mivel a törtцnelem folвamán már voltak olвan keгdemцnвeгцsek, amelвek kifejeгetten a rend rök lelkipásгtorkodását tűгtцk ki cцlul, eгцrt van lцtjogosultsága a törtцnelmi vissгatekintцsnek, illetve eгeknek a modelleknek napjaink jogrendsгerцbe törtцn átültetцsцre. - Vallásfenomenológiai problémák A vallásfenomenológia a vallási jelensцgekkel foglalkoгó rцsгtudománвa a teológiának, illetve a vallástudománвoknak. A rend rök lelkipásгtori ellátása esetцn viгsgálni kell aгt is, hogв milвen hatásokat vált ki a vallás jelenlцte a társadalomban цs a fegвveres testületeken belül. Eгekben a tudománвokban felvetett problцmák egвüttesen alkotják a rendцsгeti lelkipásгtori sгolgálathoг kapcsolódó problцmafelvetцst. Megválasгolásukra aг adott tudománв specifikus módsгertana sгüksцges, de a rцsгkцrdцsek megválasгolása aг egцsг problцmakör feloldásáhoг. цs a komplex kцrdцskörök lefedцsцheг elengedhetetlen. 12

A kutatási téma aktualitása Rendszerváltás Az 1989-es magвarorsгági rendsгerváltást követ id sгakban a Magвar Rend rsцg sгerveгetцn belül több lцnвeges strukturális kцrdцst цrint átalakítás került vцgrehajtásra. Eгek aг átalakítások lehet vц tettцk, hogв aг alapvet en statisгtikai sгemlцlet mellett egy egвre inkább társadalomköгpontú цs köгössцgi elveket integráló rend rsцg működjön Magвarorsгágon. A rend rsцgen belül strukturális цs sгemlцletbeli váltoгtatásokat kellett alkalmaгni. A fegвveres rendvцdelmi testületek köгül a rend rsцg volt a pártállami diktatúra legfontosabb támasгa. Eг aгt is jelentette, hogв a rend rsцget alkalmaгták a vallási köгössцgek ellen rгцsцre цs megfцlemlítцsцre. Bár aг állománв nagв rцsгben lecserцl dött, de a vallással цs a vallási jelensцgekkel sгemben ma is vannak fenntartások, de leginkább цrtetlensцgek. A rend rsцg vallási köгössцgekkel való kapcsolatának viгsgálatát eг a tцnв önmagában indokolttá tesгi. A 2006-os események A Magвar Rend rsцg szakmai цs erkölcsi megpróbáltatásai - társadalomban betöltött sгerepцnek vonatkoгásában - a 2006-os budapesti esemцnвek voltak. A rend rsцg szakmai цs erkölcsi jellegű problцmái már a 2006-os esemцnвek el tt is jelen voltak, aгonban nem törtцnt olвan indukáció, amelв eгeket a problцmákat a felsгínre hoгta volna. 4 A rend rök nem voltak felkцsгülve a bekövetkezett esemцnвekre, ígв egв kiгárólag elmцleti síkban lцteг, mindenfajta megoldási koncepciót цs gвakorlati megvalósítást nцlkülöг köгrendvцdelmi цs csapater s feladatellátásban vettek rцsгt. Aг alkalmaгásra került sematikus vцgrehajtási tervek kudarcai hatására a rend rök olвan lelki, erkölcsi цs psгichikai problцmákkal kerültek sгembe, amelвekre nem voltak felkцsгülve. A rend rök a budapesti esemцnвek során nem megfelel módon keгeltцk a felmerül helвгeteket, 4 Ilвen jellegű problцmák voltak aг eltúlгott mцrtцkű teljesítmцnвkцnвsгer beveгetцse, a statisгtikai sгemlцlet indokolatlan formában törtцn er sítцse цs kiterjesгtцse, a társadalom rцsгцr l törtцn kollektív bűnössцg megfogalmaгása. A felmerül problцmáknak a keгelцsцt a kormánвгat цs a Belügвminisгtцrium a rend ri veгet k leváltásában látta megoldottnak, aгonban eгek a váltoгtatások nem minden esetben цrtek el eredmцnвeket. A problцmakeгelцs speciális formája köгц tartoгott a pálвaelhagвás, цs a tapasгtalt rend ri állománв nвugdíjaгtatása. 13

indulatokat, amelвek el idцг i lehettek az egyes esetekben eltúlгott agressгív magatartásnak цs brutalitásnak. A 2006-os esemцnвek során a rend rsцg állománвa korábban egвáltalán nem tapasztalt civil agressгiónak volt kitцve, amelв agressгió nem a jogsгabálвokban lefektetett módon került elhárításra, eгцrt alakultak ki aг esemцnвekben rцsгtvev rend rökben negatív lelki, erkölcsi цs psгichikai jellegű problцmák. Az esemцnвek utáni lelki behatások keгelцsцre a már meglцv struktúra nem volt alkalmas. Ezt biгonвítja sгámos lesгerelцs, idegi problцmák, családon belüli agressгió. Aг ilвen felfokoгott kríгishelвгetekb l kialakuló nehцгsцgek keгelцsцnek lehet sцge önmagában felvetik a vallás цs a vallási köгössцgek által adható segítsцg viгsgálatának sгüksцgessцgцt. A Magyar Határőrség integrációja A határ rsцg 2008. január 1-jцn integrálódott a rend rsцg sгerveгetцbe. A határ rsцgnek a lelkipásгtori ellátásáról - elvileg - a Magвar Katonai Ordinariátus gondoskodott. A határ rsцg integrációja után sгámos olвan vita alakult ki, amelв a rцgi határ rsцg munkatársainak önaгonosságát kцrd jeleгte meg. Sok határ r hagвta el aгцrt a testületet, mert nem találta a helвцt, цs nem tudott beillesгkedni a rend rsцg sгerveгeti struktúrájába. Egв lelkipásгtori sгerveгet adott esetben segítsцget jelentene a strukturális átalakításokkal járó lelki fesгültsцgek oldásában. Ilвen mцrtцkű strukturális átalakítás a fegвveres testületekben ritka, de kisebb sгerveгeti átsorolások цves sгinten többsгör is el fordulhatnak. Mindig van nцhánв sгemцlв, akit eгek a strukturális átalakítások lelkileg megviselnek. Eгeknek a sгemцlвeknek a különleges keгelцse jelen struktúrában nem megoldott. A rendőri munka sajátosságai A rend ri hivatás - ahogв a katonai sгolgálat is - jelent s цletmódbeli цs цletsгemlцletbeli váltoгást jelent a civil foglalkoгást válasгtó sгemцlвekkel kapcsolatban. A hivatásos sгolgálat nagвobb áldoгatvállalással jár aг egвцn rцsгцr l. 5 A nagвobb áldoгatvállalás els sorban a sгolgálati kötelmek sгaksгerű 5 1996. цvi XLIII. törvцnв a fegвveres sгervek hivatásos állománвú tagjainak sгolgálati visгonвáról. (http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99600043.tv letöltцs ideje: 2013.11.16.) 14

vцgrehajtásából, цs egвes alapjogok átmeneti id tartamra vonatkoгó korlátoгásából áll. Aгonban nem sгabad megfeledkeгni aгokról a megterhelцssel járó behatásokról, amelвek nagвban hoггájárulnak a rend rök döntцseiheг цs magatartási sгokásaihoг. A rend rök különleges körülmцnвek köгött teljesítenek sгolgálatot. Ki vannak tцve aг alábbiakban megfogalmaгott, felsorolt sцrülцsek lehet sцgцnek: - Testi sérülések A rend rök a sгolgálat ellátása során testi sцrülцseknek is ki vannak tцve. A testi sцrülцsekb l való felцpülцs lelki megpróbáltatásokkal jár, amit jelenleg nem keгelnek megfelel en a rend rsцgen belül. Eгцrt is van aktualitása eгen kцrdцskör viгsgálatának. - Lelki és pszichikai sérülések Psгichikai jellegű problцmák keгelцsцre a rend rsцgen belül saját intцгmцnвrendsгer került kialakításra. Ezeknek a felmerül problцmáknak a keгelцsцre egвes nemгeti rend rsцgekben már különböг modelleket alkalmaгnak. A további kutatás eredmцnвessцge sгempontjából цrdemes megviгsgálni a vallási köгössцgek nвújtotta segít lehet sцgeket. - Korrupció Aг állami veгetцs egвik f cцlkitűгцse a rend rsцgi korrupció vissгasгorítása. Ez azonban nem csak jogsгabálвi, hanem erkölcsi kцrdцs is. A lelkipásгtori ellátás цppen eгt aг erkölcsi oldalt viгsgálná. - Jogellenes cselekmények A rend rsцg jogsгabálвi keretek köгött működik. A jogsгabálвok ismerete elvárható a rend rökt l, de be nem tartásuk esetцn a fegвelmi elöljárók felelnek aг egвes sгankciók kisгabásáцrt. Ellenben a sгankcionálás önmagában nem vissгatartó er, amelвet aг elmúlt цvek esemцnвei biгonвítottak. A vallás erkölcsi tanítása nagвmцrtцkben el moгdíthatja a jogkövet magatartás lцnвegцnek a megцrtцsцt. 15

- Missziók Aг elmúlt цvek válságreagáló katonai műveletei nem csak katonai, hanem rendцsгeti kihívásokat is támasгtottak, eгцrt a feladatteljesítцs eг iránвba tolódott el. Egвes nemгeti rend rsцgek egвre nagвobb sгámban kцpviseltettцk magukat eгekben a missгiós tevцkenвsцgekben, mivel eгek a missгiós válságreagáló műveletek egвre inkább rendцsгeti jelleget öltöttek. A rend rsцg missгiós sгerepvállalása indokolttá цs aktuálissá tesгi a rend rsцg lelkipásгtori ellátásának elmцleti цs működцsi modelljцnek kidolgoгását. - Nemzeti és nemzetközi tudományos érdeklődés A kutatási terület aktualitását jelгi, hogв mind nemгeti, mind nemгetköгi sгinten egвre határoгottabb цrdekl dцs fogalmaгódik meg a rend rsцgi lelkipásгtori ellátás iránвában. 6 Eг a felsorolás csak exemplatív listáját nвújtja a rend ri lelkipásгtori sгolgálat kidolgoгásának, aktualitásának, цs nвilvánvaló, hogв eгeken kívül mцg más sгempontok is megfogalmaгódhatnak. A kutatás korlátai Mivel jelenleg Magвarorsгágon egвáltalán nem, цs külföldön is csak egyes orsгágokban található rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat, eгцrt sem a haгai, sem a nemгetköгi kitekintцs vonatkoгásában nem találhatunk elцg releváns joganвagot. Bár kцtsцgtelen, hogв a vallássгabadság jegвцben aг össгes felekezetnek van lцtjogosultsága, de ebben a doktori dissгertációban csak a katolikus egвháг intцгmцnвes jelenlцtцvel foglalkoгunk. Ennek egвrцsгt terjedelmi oka van, másrцsгt egвedül a katolikus egвháг rendelkeгik olвan össгefügg jogszabálвegвüttessel цs nemгetköгi jogalanвisággal, amelв kiindulópontja lehet a rend rsцgi lelkipásгtori 6 Haгai цs nemгetköгi konferenciákra törtцn meghívások - el adások, opponenciák -, vallási rádióműsorokban törtцn riportok цs kerekasгtal besгцlgetцsek - Mária Rádió, Katolikus Rádió -, keresгtцnв újságokban riportok цs cikkek - Új Ember katolikus hetilap. 16

sгolgálat kialakításának. 7 Nemгetköгi sгinten a katolikus egвháг rendelkezik a legkiцpültebb lelkipásгtori struktúrával. Nцhánв orsгágban már megvalósult a rend rsцgen belül a lelkipásгtori sгolgálat kialakítása. Eгeknek a katolikus intцгmцnвeknek a viгsgálata önmagában elцgsцges viгsgálati alapot ad, valamint aг Apostoli Sгentsгцk цs a Vatikán a nemгetköгi jog alanвa. 8 Sok kцrdцsben nem a helвi egвháгi sгerveгet цs hatóság aг adott állam tárgвalópartnere. Aг Apostoli Sгentsгцkkel kötött megállapodások, amelвek nemгetköгi köteleгettsцgvállalást is jelentenek aг adott állam rцsгцr l, modell lehet a többi felekeгet sгámára is. 9 Ígв a katolikus egвháг által lцtrehoгott egвháгi sгerveгet a rend rök lelkipásгtori ellátására цs a többi felekeгet sгámára is kiindulópontot jelenthet aг állami цs rend rsцgi sгerveгetekkel való megállapodásban. A kutatás rцsгletesen nem tцr ki más rendцsгeti szervek - büntetцsvцgrehajtás, katasгtrófavцdelem, Nemгeti Adó- цs Vámhivatal - цs nemгetbiгtonsági sгolgálatok szervezeti struktúráján belül fellцp lelki, erkölcsi цs psгichikai jellegű problцmák bemutatására цs aгok keгelцsцre. A rend rsцg lцtsгáma, sгerveгeti sajátossága, illetve aг állománвt цrt behatások miatt külön kell viгsgálni a felmerül nehцгsцgeket. Egвes orsгágokban - ahol már van rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat -, más rendцsгeti sгervekt l külön került felállításra, aгonban egвes esetekben a katonai ordinariátus sгerveгeti keretцn belül működik. Mivel a rend rök lelkipásгtori ellátására vonatkoгóan nincs egвsцges modell - mint a katonák esetцben -, eгцrt aг egвes orsгágokban eltцr módon látják el a rend rök lelkipásгtori ellátásának megsгerveгцsцt. Aг össгes ilвen megoldást цs keгdemцnвeгцst bemutatni szinte lehetetlen. A kutatás során jelen doktori dissгertáció írója törekedett arra, hogв a rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat Magвarorsгágon lцtrehoгásra kerüljön, eгцrt mind az állami, mind a katolikus egвháгi fцl - haгai цs nemгetköгi visгonвlatban is - iránвába kifejtette álláspontját. A doktori dissгertáció egв egвsцges modell megalkotására töreksгik, aгonban a rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat felállítása egвsцges állami цs katolikus egвháгi akart nцlkül nem hoгható lцtre. Aг állami 7 A Tábori Lelkцsгi Sгolgálat kialakításánál is aг Apostoli Sгentsгцkkel kötött kцtoldalú megállapodás jelentette a kiindulópontot a többi lelkцsгi sгolgálati ág kialakításáhoг. Továbbá a katolikus egвháг nemгetköгi karaktere miatt egвцb külföldi kiindulóponttal is rendelkeгik a sгolgálat. 8 GнRANSSON, Göran: Church - State Relationships and Thjeir Infuenceonthe. In: The Jurist, 1977. 1-2. Sz. The Catholic University of America. - pp. 5-32. 9 Eг törtцnt aг egвháг finansгíroгás, illetve a katonák lelkipásгtori ellátásának vonatkoгásában is. 17

(Minisгterelnök, Köгtársasági Elnök) цs a katolikus egвháгi (Sгentsгцk) felek válasгait a 2-3-as mellцkletek tartalmaггa. (ipotézisek Három hipotцгist fogalmaгok meg, amelвeket öt fejezetben, különböг kцrdцsek viгsgálatán keresгtül biгonвítok. 1. A rend rök olвan sajátos körülmцnвek köгött látják el sгolgálati feladataikat, amelв során sгámos küls tцnвeг befolвásolja sгemцlвes цrtцkítцletüket, döntцshoгó kцpessцgüket, sгakmai kommunikációjukat, valamint sгemцlвi meggв г dцsüket. Eгek hatására egвre gвakoribb цs egвre súlвosabb lelki цs erkölcsi eredetű problцma halmoгódik fel. Mindezek sгüksцgessц tesгik a lelki gondoгás új formáit. 2. A katolikus egвháг által felállított lelkipásгtori modellek kцpesek az össгetett problцmák a keгelцsцre. Aг egвháг rendelkeгik aгokkal a jogi цs strukturális lehet sцgekkel, amelвek a társadalom különböг rцtegeinek lelkipásгtori ellátására jöttek lцtre, ígв van arra is lehet sцg is, hogy sajátosan a rend rök lelkipásгtori ellátásával foglalkoгó jogintцгmцnвt hozzon lцtre. Aг egвháг kцpes olвan struktúrák kialakítására, amelвek az állam sгámára is elfogadhatók. Eг a lelkipásгtori tevцkenвsцg цrгцkenв köгege miatt különösen is indokolt. 3. A vallási köгössцgek цs a katolikus egвháг által felkínált lelkipásztori lehet sцget a rend rsцg állománвa poгitívan fogadná. Célkitűzések 1. A katolikus rend rségi lelkipásztori szolgálat módszertanának megalkotása, és működési struktúrájának kialakítása 18

Cцlom megvizsgálni a katolikus egвháг, jogi цs strukturális lehet sцgeit a rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat vonatkoгásában. Megalkotni aгt a jogi цs strukturális keretet, amelв lehet vц tesгi, hogв a rend rsцg állománвa sгámára elцrhet vц váljon a rend rsцgi lelkipásгtori ellátás. Továbbá cцlom, hogв a lelkipásгtori sгolgálat struktúrájába beépítsem a katolikus egвháг lelkipásгtori esгköгtárát. A lelkipásгtori modell kidolgoгásánál figвelembe vesгem, hogв a rend rsцg állománвában különböг felekeгetű sгemцlвek teljesítenek sгolgálatot. Eгцrt a katolikus egвháг ökumeniгmusra - vagв adott esetben vallásköгi párbesгцdre - vonatkoгó alapelvei hatvánвoгottan kell, hogв цrvцnвesüljenek egв ilвen a hagвománвos lelkipásгtori struktúráknál гártabb lelkipásгtori intцгmцnв esetцben. 10 Cцlom megalkotni annak a rend rsцgi lelkipásгtornak a személyi modelljét, aki a rend rsцgen belül teljesít lelkipásгtori sгolgálatot. Ennek a sгemцlвnek ugyanis olвan specifikus tulajdonságokkal kell rendelkeгnie, amelyek alkalmassá tesгik t a sajátos lelkipásгtori feladat ellátására. Egyszerre kell ismernie a rend rsцg bels felцpítцsцt, mindennapi működцsцt, jogsгabálвi keretцt, ugвanakkor a katolikus egвháг mozgásterцt цs lehet sцgeit. Továbbá rendelkeгik állami цs egвháгi felhatalmaгással feladatának teljesítцsцheг. 2. Statisztikai - kérd íves - adatfelmérés készítése a rend rség állománya körében Cцlom bizonyítani a rend rsцg sгemцlвi állománвára kiterjesгtett statisгtikai - kцrd íves - kutatáson keresгtül, hogв a rend rsцg állománвának tagjai fontosnak tartják a vallás intцгmцnвes jelenlцtцt, цs aгokat a lehet sцgeket, amelyeket a katolikus egвháг a rend röket цrint kríгishelyzetekben fel tud kínálni. További cцlom megvizsgálni, hogв kik цs milвen körülmцnвek köгött vennцk igцnвbe ennek a lelkipásгtori sгolgálatnak a segítsцgцt. Továbbá cцlom, hogв a rend rsцg teljes sгemцlвi állománвa tekintetцben vцgrehajtott úttör jellegű statisгtikai adatfelmцrцs önmagában kцpes legвen igazolni цs bizonyítani, hogв a rend rök sгüksцgцt цrгik a vallási цlet megцlцsnek a sгolgálat 10 VISCHER, Lukas: Church Law and the Ecumenical Movement. In: The Jurist. 1977. 1-2 sz. The Catholic University of America. - pp. 1-14. 19

ellátása során. Cцlom azt is bizonyítani, hogв a vallás - esetleges - intцгmцnвes jelenlцte a rend rsцgen belül lehet vц tesгi a rend ri hivatás teljesebb megцlцst. 3. A katolikus rend rségi lelkipásztori szolgálatban résztvev lelkészek képzésére és jogállására vonatkozó alternatívák megfogalmazása A katolikus egвháгnak a lelkцsгei kцpгцsцre saját hagвománвa цs joganвaga van. A katonai lelkipásгtorok kцpгцsцnцl gondot okoг a lelkцsгek sajátos felkцsгítцse, pedig ott lцteгik saját joganвag цs intцгmцnвi háttцr is. A sajátos kцpгцs nehцгsцge a rend rsцgi lelkipásгtorkodásban rцsгtvev k esetцben mцg er teljesebben jelentkeгhet. Cцlom figyelembe venni a katolikus egвháг papkцpгцsцre vonatkoгó jogi sгabálвoгást, amelв figвelembevцtelцvel megalkotni aгt a lehetsцges kцpгцsi alternatívát, amelв ebben a sajátos lelkipásгtori küldetцsben rцsгtvev lelkцsгeket kцsгíti fel. A katolikus egвháг papjainak kцpгцsi rendjцben - teológia, filoгófia, kánonjog - köteleг jogi el írások vannak. Eгeket helвi sгinten átlцpni nem lehet. A kцpгцst aгonban ki lehet egцsгíteni olвan elemekkel, amelyek a rend rsцgben sгolgáló lelkipásгtorok mindennapi munkáját el moгdítja. Joggal lehet elvárni, hogв a rend rökkel napi kapcsolatban álló lelkцsг legalább a rend ri munka alapjait, a rend rsцg felцpítцsцt цs tevцkenвsцgцt, illetve a legf bb biгtonsági kihívásokat - migráció, sгerveгett bűnöгцs, pцnгmosás, drogkereskedelem, stb. - ismerje. Ezeket az ismereteket a katolikus egвháгban sгabálвoгott kцpгцs alapján nem lehet elsajátítatni. Cцlom, hogв aг egвháгi цs aг állami döntцshoгók sгámára megfogalmazzam a rend rsцgi lelkipásгtori munkában rцsгtvev k kцpгцsцre vonatkoгó javaslatokat. Ehhez vizsgálom: - aг általános lelkцsгi цs a BSc 11 sгintű rendцsгeti kцpгцsi rendsгereket, - a Nemгeti Köгsгolgálati Egвetem, Rendцsгettudománвi Kar rendцsгeti alapú oktatási rendsгerцnek speciális intцгmцnвi struktúráját, valamint a teológiai kцpгцsek sajátos oktatási цs sгerveгeti felцpítцsцt, valamint a papnevel intцгeteket, 11 BSc Bachelor of Science. Aг els kцpгцsi ciklus aг alapkцpгцs, melв (alapkцpгцsi sгaktól függ en) 6 8 fцlцves. Aг alapkцpгцs csak egвsгakos, aг oklevцl megsгerгцsцvel alapfokoгat цs egв, aг adott sгaknak megfelel sгakkцpгettsцg sгereгhet. 20

- a kiegцsгít sгakosítást nвújtó rokon tudománвterületek által nвújtott kцpгцsek tartalmát цs sгabálвoгását, - aг említett állami цs egвháгi oktatási intцгmцnвek egвüttműködцsi lehet sцgцt. A rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat másik kiemelked kцrdцse a rendszerben már sгolgálatot teljesít lelkцsгek jogállása. A katolikus egyháг jogi rendsгerцben különböг papi beosгtások lцteгnek, pl: plцbános, káplán, lelkцsг, stb. Cцlom megvizsgálni, цs aг állami jogsгabálвokkal összhangba hozni a különböг egвháгi sгolgálatok rend rsцgen belüli alkalmaгhatóságának lehet sцgцt. Javaslatokat dolgozok ki, hogв melвek aгok a jogsгabálвi lehet sцgek, amelвek mindkцt fцl - egвháгi цs állami - sгámára elfogadhatók. Figвelembe vesгem a katolikus egвháг sгemцlвi feltцteleit, mivel a katolikus egвháг minden területen paphiánnвal küгd. Eгцrt a megfogalmaгott modellben, a sгemцlвi állománв össгeállításánál eгt figвelembe vesгem, pцldául segцd- цs tartalцkos lelkцsгi sгolgálat kialakítása, oldallagos ellátás, helвi egвháгi sгerveгetek felajánlásai. Ugyancsak megvizsgálom aг állami fцl elvárásait цs esetleges aggálвait aг új lelkipásгtori sгolgálat felállítása kapcsán. A rend rsцg dolgoгóinak speciális követelmцnвeknek kell megfelelni, ezt aг alapelvet aг új intцгmцnв munkatársai kapcsán is meg kell tartani. Itt vizsgálom aг egвháгi sгemцlвekkel kapcsolatban jelentkeг kihívásokat, цs bizonyítom, hogy a katolikus egвháг papjainak цs munkatársainak besorolásánál nem áll fenn nemгetbiгtonsági kockáгat. Orsгágos цs területi sгinten vizsgálom az állománвtáblák kereteit, illetve a financiális lehet sцgeket. 4. A rendészeti szervek lelkipásztori ellátására irányuló kezdeményezések történelmi vizsgálata A magвar törtцnelem folвamán voltak keгdemцnвeгцsek a rendцsгeti dolgoгók lelkipásгtori ellátására. Cцlom, hogв bebizonyítsam a rendцsгeti dolgoгók lelkipásгtori ellátásának biгtosítása nem pцldanцlküli a magвar rendцsгet törtцnetцben. Aг intцгmцnвes keretek ugвan jelent sen eltцrtek, de aг egвháгi цs az állami sгerepl k rцsгцr l mutatkoгott sгándцk a rendцsгeti sгektorral törtцn egвüttműködцsцre. A törtцnelmi el гmцnвek bemutatásán, a konkrцt pцldákon цs aг esettanulmánвokon keresгtül sгeretnцm bizonyítani, hogв aг ilвen lelkipásгtori 21

keгdemцnвeгцsek nem okoгtak fesгültsцget sem egвháгi, sem világi fórumon. A lelkipásгtorok jelenlцte el moгdította a sгerveгet eredmцnвesebb működцsцt. A törtцnelmi vissгatekintцs segítsцgцvel felhasгnálom a viгsgált keгdemцnвeгцsek azon rцsгeit, amelвek a megváltoгott törtцnelmi visгonвokban, цs a rend rsцg új struktúrájában is alkalmaгhatónak tűnnek. Bemutatom azokat a törtцnelmi hagвománвokat - гásгló-, esгköг-, цpületsгentelцs, rendцsгetheг kapcsolódó sгentek ünnepeinek megtartása -, amelвek napjaink rend rsцgцben is továbbцlnek. Eгek ugyanis a katolikus egвháг цs a rend rsцg kapcsolatára világítanak rá. Hasonló sгempontok alapján vizsgálom a rend rsцgi h si halottakkal kapcsolatos egвháгi sгertatásokat, a temet k цs a temetkeгцs rendjцt. Sгintцn törtцnelmi цs jelenkori pцldákon keresгtül bizonyítani kívánom a kultikus helyek - imasгoba, kápolna, adott esetben templom - jelent sцgцt a rendцsгeti dolgoгók körцben. Ezek a kultikus helyek tovább er sítik a katolikus egвháг цs a rend rsцg intцгmцnвes egвüttműködцsцt. 5. A katolikus rend rségi lelkipásztori szolgálat működési szabályrendszerének és struktúrájának vizsgálata A katolikus egвháг hierarchikusan felцpített sгerveгet. Saját jogalkotásában tisгtáггa sгerveгeti цs strukturális felцpítцsцt. A Magвar Rend rsцg sгintцn hierarchikusan, területi elven felцpül sгerveгet. Cцlom megtalálni a rend rsцgi lelkipásгtori intцгmцnв, mint egвháгjogi alakгat helвцt a katolikus egвháг цs a magвar állam adta jogi цs strukturális keretetek köгött. Eгцrt viгsgálom: - a lelkipásгtori intцгmцnв jogi цs strukturális keretцt, felügвeleti sгervцt, - a külföldi rend rsцgi lelkipásгtori keгdemцnвeгцseket цs modelleket, - aгokat a biгtonsági követelmцnвeket, amelвek elvárhatóak a rend rsцggel napi kapcsolatban álló intцгmцnвekt l цs munkatársaitól (okiratok, dokumentumok keгelцse цs tárolása, információvцdelem), 22

- a rend rsцgi lelkipásгtor sгemцlвцt, kineveгцsцnek, sгolgálati helвцnek цs joghatóságának keretцt, illetve a felettes egвháгi цs állami hatóságokat, - a harmadik fцllel való kapcsolattartást, цs a kommunikációs csatornák felhasгnálásának módját, - a lelkipásгtori ellátás cцlsгemцlвeit. 6. Pszichológiai szempontok vizsgálata A rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat lцtrehoгásának egвik legf bb indoka a rend rök psгichцs terheltsцge цs problцmái. Egвesцvel megviгsgálom aгokat a legf bb psгichцs kihívásokat, amelвek a rend rsцgi munkából eredhetnek. Cцlom bizonyítani, hogв a psгichцs problцmák a rend rsцg állománвán belül lцteгnek, цs erre a rend rsцgi lelkipásгtori szolgálat a psгichológia tudománвterületцt kiegцsгítve megfelel segítsцget nвújthat. A dissгertációban bizonyítani kívánom, hogв a vallás цs a vallás legitim köгvetít i segítsцget nвújthatnak a megel гцsben цs a kríгiskeгelцsben. Aг egвes f bb problцmák vonatkoгásában külön megjegвгцseket teszek. Bizonyítom, hogв a vallás, mint segít alternatíva, a psгichológia mellett legitim цs intцгmцnвes jelenlцte segítsцget jelenthet. Kutatási módszerek A kutatás alatt a kutatott területnek megfelel en a kvalitatív módsгert alkalmazom. Mivel interdiszciplináris területr l van sгó, alkalmaгom a: - törtцnelmi, - sгociológiai, - rendцsгettudománвi, - teológiai, vallástudománвi, - jogi, kánonjogi, - psгichológiai, psгichiátriai, - speciális kutatási módsгereket. 23

A kцrd íves adatfelmцrцsen keresгtül alkalmazom a kvantitatív módsгert. Ígв - vissгajelгцseket sгerгek be a rend rsцg sгemцlвi állománвa rцsгцr l a rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat sгüksцgessцgцr l, - lehet vц tesгem, hogв a rend ri állománв anonim módon kifejthesse sгemцlвes vцlemцnвцt цs meggв г dцsцt a vallás jelent sцgцr l, jelenlцtцr l, elmцleti цs gвakorlati sгerepцr l a rendvцdelmi sгervek munkájában, - a statisгtikai felmцrцs által a rend rsцg állománвa megismerheti, цs vцlemцnвt formálhat a rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat működцsцr l, hatцkonвságról цs cцljairól. A váгolt kutatási módsгerek цs viгsgálati sгempontok egвütt alkotják a rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat viгsgálatának egвsцges egцsгцt. A kutatási munkafolyamat A bemutatott tudománвos módsгereknek megfelel en terveгem meg a kutatás munkafolyamatát aг alábbi sгempontok alapján: - Levцltári - helвtörtцneti - цs törtцneti kutatást vцgeгtem. Megviгsgáltam a vallás цs a katolikus egвháг jelenlцtцt a XIX. цs a XX. sгáгadi magвar köгbiгtonsági testületekben. - A magвar rend rsцg teljes sгemцlвi állománвára kiterjed kцrd íves kutatást цs adatfelmцrцst hajtottam vцgre. Ebben megviгsgáltam a vallás цs aг egвháг 24

megítцlцsцt egв esetleges új intцгmцnв fogadtatási hajlandóságát. - Jogsгabálвi цs strukturális elemгцst hajtottam vцgre a külföldön működ rendцsгeti lelkipásгtori sгolgálatok vonatkoгásában. Elemeztem törtцneti helвгetüket, strukturális цs jogi sгabálвoгásukat, veгetцs-iránвításukat, felügвeleti hatóságukat цs eredmцnвessцgüket. - Felvettem a kapcsolatot az Apostoli Sгentsгцk, a haгai цs a külföldi katonai ordinariátusok, a helвi egвháгi hatóságok, a kormánвгat цs a rend rsцg meghatároгó sгerepl ivel. - Segítsцget цs javaslatokat kцrtem aг említett entitások veгet it l a lelkipásгtori modell kialakításáhoг. - Aг új kutatási eredmцnвeket nemгeti цs nemгetköгi fórumokon publikáltam, konferencia-el adásokat tartottam. Aг információgвűjtцs során megsгerгett ismereteket rendsгereгtem, válogattam, osгtálвoгtam, össгehasonlítottam цs a viгsgált eredmцnвeket össгegeгtem. A kutatások alapján követkeгtetцseket vontam le a rend rsцgi lelkipásгtori sгolgálat működцsцre, veгetцsцre, iránвítására цs lehetsцges fejlesгtцsi iránвára vonatkoгóan. 25

1. A RENDÉSZET) SZERVEK ÉS A KATOL)KUS EGY(ÁZ KAPCSOLATA 1861-19 KÖZÖTT 12 A magвar rendvцdelem fejl dцstörtцneti id sгakai több egвmástól jól elkülöníthet korszakokra bonthatók. 13 A magвar rendvцdelem 14 els sгakasгa aг Árpád-kortól a török kiűгцsцig tartott. Ebben aг id sгakban aг orsгág rendvцdelmi feladatait katonai egвsцgek látták el, mivel aг orsгág külpolitikai цs belpolitikai helyzete egвaránt a katonai er jelenlцtцt kívánta meg. Erre a korszakra a katolikus egвháг hittцrít tevцkenвsцge volt jellemг. Eг alól a hadsereg sem volt kivцtel, s t a köгigaгgatás цs a hadsereg kцpvisel inek ideológiai beállítottsága kulcskцrdцse volt aг új keresгtцnв államberendeгkedцsnek. Eгцrt tábori lelkészek sгolgáltak aг Árpád-kori bandцriumokban. 15 A magвar rendvцdelem második sгakasгa aг absгolutiгmustól a reformkorig terjedt. Ennek aг id sгaknak egвik sikere, hogв a rendvцdelem keгdett elkülönülni a hadseregt l. A hadseregben már működtek tábori vagв katonai lelkцsгek, ha nem is a mai цrtelemben vett sгabálвoгott egвháгjogi keretek köгött. Aг állandó lelkцsгi intцгmцnв aг állandó hadsereg kiцpülцsцheг köthet. 16 A rendцsгeti sгerveknцl 17 hasonló keгdemцnвeгцsek nem voltak. A rendцsгeti munkában rцsгtvev k a helвi egвháгköгsцgek munkájába kapcsolódtak be. 18 A 12 Aгцrt került viгsgálat alá a fejezetcímben sгerepl törtцnelmi id sгak, mivel az 1945-t l a rendsгerváltásig terjed id sгakban nem volt sem a rend röknek, sem a katonáknak szervezett, vagy egвцni keгdemцnвesen alapuló lelkipásгtori ellátása. A rendsгerváltás után fokoгatosan цpült ki a Magвar Honvцdsцg цs aг akkor mцg önálló csapater kцnt lцteг Magyar Határ rsцg keretein belül a sгerveгett lelkipásгtori ellátás. A magвar állam tárgвalópartnere ebben a kцrdцsben aг Apostoli Sгentsгцk volt. A tárgвalások eredmцnвekцnt sгületett meg a Magвar Katonai Ordinariátus 199Ő-ben. Ett l aг id sгaktól keгdve a rend rök lelkipásгtori ellátása is kцrdцs volt. 13 BODA Jóгsef: A nemzetközi oktatás és képzés története a magyar rendvédelmi szervezeteknél. In: Belügвi Sгemle, Ő9. цvf. 2001. - pp. 59-79. 14 A köгigaгgatásnak arról aг ágaгatáról van sгó, ami jogsцrt nek min sített emberi magatartásoktól a hatósági kцnвsгer esгköгeivel vцdi a társadalmat. SZAMEL Lajos: Jogállamiság és rendészet. In: Belügвi Sгemle, Ő0. цvf. 3. sгám. - p. 11. 15 STENCINGER Norbert: A magyar királyi honvédség tábori lelkész szolgálata 1868 1918 kiemelten az I. világháború időszakában folytatott tevékenységére. PhD цrtekeгцs. Zrínвi Miklós Nemгetvцdelmi Egyetem, Kossuth Lajos Hadtudománвi Kar. 2011. - p. 3. 16 HORVÁTH Lásгló: A tábori lelkészet intézményes megjelenése. In: Hadmцrnök. Ő. цvf. 3. Sz. 2009. pp. 396-397. 17 SZIKINGER István megfogalmaгása sгerint a rendцsгeten aгt a köгigaгgatási tevцkenвsцget цrtjük, amelвnek feladata a köгbiгtonság цs a köгrend, valamint aг állampolgárok sгemцlвes biгtonságának megóvása, továbbá köгreműködцs a megsцrtett rend helвreállításában. BALLA Zoltán aг NKE-RTK tanárának megfogalmaгása sгerint a rendцsгet olвan állami, köгigaгgatási tevцkenвsцg, amelв a 26

felekezetek köгötti ellentцtek kihatottak a rendцsгeti dolgoгók цletцre is. A felekezeti villongások a korabeli köгbiгtonság legmeghatároгóbb kцrdцsei voltak. A magвar rendvцdelem harmadik sгakasza az 1848-49-es forradalom цs sгabadságharccal keгd dött, цs a kiegвeгцssel гárult. Eгen id sгak sajátossága, hogв a rendvцdelem teljesen integrálódott a honvцdelembe. A rendvцdelem ismцt katonai iránвítás alá került. 19 Ennek oka, hogy a sгabadságharc alakulása megkívánta a rendvцdelmi sгervek alakulatainak össгevonását цs bevetцsцt, mivel nem volt elegend katona. A tábori lelkцsгek alkalmaгkodtak a megváltoгott körülmцnвekheг, цs a rendvцdelmi sгervekkel egвesített Magвar Honvцdsцg sгámára lelkipásгtori ellátást biгtosítottak. 20 A magyar rendvцdelem negвedik sгakasгa a kiegвeгцst l aг II. világháborúig terjed id sгak. 21 Amíg ebben aг id sгakban a katonai lelkipásгtorkodás mind nemгetköгi, mind haгai sгinten komolв fejl dцsen ment keresгtül, addig a rendvцdelmi sгerveken belül nem törtцnt jelent s váltoгás. A rendцsгeti dolgoгók a saját plцbániájuk цletцbe kapcsolódtak be. A lelkцsгek pedig inkább saját keгdemцnвeгцseikre, mintsem elöljárójuk utasítására vagв munkaköri felhatalmaгásuk alapján foglalkoгtak a rendцsгeti dolgoгók lelkipásгtori ellátásával. A kiegвeгцst követ en a magвar rendvцdelem iránвító цs vцgrehajtó rendszere teljes egцsгцben sгabadulni kívánt aг Osгtrák Csásгárság által ráer ltetett sгerveгeti struktúrától. A cцl els sorban aг 18Ő8-as állapotok vissгaállítása volt. 22 A kiegвeгцs utáni rendцsгeti átrendeг dцst követ en a Magвar Királвság rendvцdelmi szervezetei voltak a magвarorsгági városi rend rsцgek, a Magвar Királвi Csend rsцg, a Magвar Királвi Pцnгügв rsцg цs Vámhivatalok, a test rsцgek, a köгbiгtonság megгavarásának megel гцsцre, a köгvetlen гavaró magatartás megakadálвoгására цs a megгavart rend helвreállítására iránвul. 18 BOROVI Jóгsef: A magyar tábori lelkészet története. Budapest: Zrínвi Kiadó, 1992. - pp. 25-32. 19 Sгámos, a magyar rendvцdelemtörtцnet bemutatásával foglalkoгó kutató (Boda, 2001, Parádi, 199ő) a magвar rendvцdelem sгakasгai köгül megkülönböгteti, цs eгцrt különválasгtja a kiegвeгцst l az I. világháborúig, valamint a kцt világháború köгötti id sгakot. Lelkipásгtori ellátás sгempontjából nincs jelent sцge a felosгtásnak, hisгen sгerveгett formában megjelen lelkipásгtori munka a rendvцdelmi szervekben nem volt jelen a viгsgált id sгakokban. 20 TÓTH Zsolt: A magyar tábori lelkészek szerepe és kegyeleti tevékenysége 1848/49-ben. In: Hadtudománвi Sгemle. Ő. цvf. 1. sг. 2011.- pp. 65-68. 21 A magвar rendvцdelem id sгakának ötödik sгakasгa a kцt világháború köгötti id sгak, amelв nem hozott lцnвeges váltoгást a felállított rendцsгeti sгerveгetek felцpítцsцben цs struktúrájában. A hatodik sгakasг a II. világháborútól a rendsгerváltásig terjed id sгak, aгonban eгen id sгak nem kцpeгi jelen kutatás tárgвát, eгцrt további viгsgálata nem releváns. 22 ZAKAR Pцter: A magyar hadsereg tábori lelkészei 1848-49-ben. Budapest: METEM könвvek 23. 1999. - pp. 15-22. 27

Magвar Királвi Korona rsцg, a Kцpvisel háгi rsцg, valamint a büntetцsvцgrehajtás intцгmцnвei. 23 A viгsgált id sгakban Magyarorsгág rendцsгeti sгervei köгül a rend rsцg állami цs önkormánвгati sгerveгeti egвsцgekre különíthet k el. A köгrend biгtosítását, цs eг által a rendfenntartás jogát aг állam цs aг önkormánвгatok az orsгág területцn egвüttesen gвakorolták. A városi rend rsцgek aг adott város önkormánвгatának iránвítása alatt álltak. 24 1.1. Sopron Királyi Városi rendőrkapitányság bemutatása kiemelten az egyházi kapcsolatrendszerek vonatkozásában Esettanulmány A dualiгmus id sгakában a rendvцdelem városi struktúrája egвsцges módon цpült fel. 25 A Sopron Királвi Város rend rkapitánвságának szerkezete, illetve a vallási köгössцgekkel való esetleges kapcsolata esettanulmánвkцnt kerül bemutatásra. A Soproni Városkapitánвság 1861. április 3-án keгdte meg működцsцt, de 1866-ig a város többsгöri tiltakoгása ellenцre a Polizeidirection, mint állami rend rsцgi hatóság formájában is tevцkenвkedett. 26 A városkapitánвság 1872-ben fejeгte be működцsцt, feladatait, hatásköreit цs illetцkessцgi területцnek rendfenntartását a városi rend rsцg vette át. Feladatköre aг 23 PARÁDI Jóгsef: A magyar rendvédelem története. Budapest: Szemere Bertalan Magyar Rendvцdelemtörtцneti Tudománвos társaság цs a Rend rtisгti F iskola Magвar Rendvцdelemtörtцneti Dokumentációs Köгpont kiadvánвa. 1995. - p. 52. 24 A XIX. sгáгad vцge цs a XX. sгáгad eleje törtцnelmi id sгakának feltцrkцpeгцsцt els sorban Sopron Királвi Város önkormánвгati rend rsцgцnek, valamint a Soproni Királвi Vármegвe csend rsцgцnek vonatkoгásában került viгsgálat alá. A viгsgált köгigaгgatási terület írásos törtцnelmi dokumentációiból цs a visгonвrendsгerek jellegгetessцgeib l kimutatott adatok kiгárólag a viгsgált területre vonatkoгnak, aгonban nagв valósгínűsцggel átültethet Magвarorsгág más köгigaгgatási területeire is. Eltцrцsek a kapcsolati rendsгerek helвi sajátosságából цs aг egвцni kompetenciákból adódnak. 25 SZIKINGER István: Rendvédelmi jog a dualizmus korszakában. In: Rendvцdelmi-törtцneti füгetek. 22. цvf. 26. sг. 2012. - pp. 141-157. 26 Sopron Magвarorsгág nвugati határa mellett, aг Alpok lábánál, Bцcst l 60 km-re, Budapestt l 220 km-re található. A város egвesíti magában a múltat цs a jelent, hidat alkotva aг orsгág nyugati szomsгцdjai köгött. A város jellegгetessцge a Tűгtoronв, amelв dцli oldalán található Hűsцgkapu, amely az 1921-es nцpsгavaгás emlцkцt idцгi fel. (http://portal.sopron.hu/sopron/portal/front_show?contentid=1558 letöltцs ideje: 2013.03.16.) 28

alábbiak sгerint határoгható meg: honosság, iparügвek, munkakönвvek, tanoncsгerг dцsek, újoncoгás, rendfenntartás, sгökevцnвek köröгцse. 27 A testület цlцn a kapitánв állt, akit aг önkormánвгat pálвáгati úton neveгett ki. A kapitánв a rend rsцg 28 hivatalán keresгtül iránвította a testületeket. 29 A városi rend rsцgek esetцben megvalósult egв komplex rendцsгeti egвsцg, amelв teljes egцsгцben átfogta aг adott város цs a hoггá tartoгó települцsek köгbiгtonsági tevцkenвsцgцt. A Sopron Királвi Város 1907-ben kцsгült polgármesteri jelentцse sгerint a város köгbiгtonságának helвгete általánosságban kielцgít volt. 30 A polgármesteri jelentцsb l kitűnik, hogв a tisгti állománв lцtsгáma nem volt megfelel, eгцrt a társsгervekkel való kapcsolattartás aг adott цvben nem volt kielцgít цs hatцkonв. A város rend rkapitánвsága sгerteágaгó sгakmai kapcsolatot tartott fenn más magвarorsгági rendцsгeti társsгervekkel, valamint a köгös bels osгtrák-magyar határ köгelsцgцb l kifolвólag aг osгtrák csend rsцg határköгeli egвsцgeivel is. A város veгetцse kiemelt figвelmet fordított a rend rlegцnвsцg oktatásának цs művel dцsцnek er sítцsцre. Az 1907-es polgármesteri jelentцsben utalásokat találunk a városi kapitánвság veгetцse, valamint a legцnвsцgi állománв цs a katolikus egвháг köгötti kapcsolat alakulásának цs ápolásának jelenlцtцr l. 31 A város veгetцse a rend rlegцnвsцg sгámára egв sгerцnв keretek köгött működ könвvtár lцtrehoгásáról rendelkeгett. Könвvtári alap hiánвában a könвvtár tartalmát adománвokból цs felajánlásokból töltöttцk fel. 32 A felajánlók köгött található Páder Reгs, a Szent Gвörgв vцrtanúról elneveгett káptalan prцpostja, aki 27 Sopron Város Tanácsának iratai, IV.B 1Ő03. Mutató könвvek: 1861, 1920, 1921 цvi. Aг eddig elvцgгett kutatások els sorban Magвarorsгág teljes területцnek feltцrkцpeгцsцvel viгsgálta aг adott korszak rendцsгeti testületeit. Jelen kutatásban helвtörtцneti sгempontból kerültek viгsgálat alá a felállított rendцsгeti sгervek. Sopron Vármegвe Magвarorsгág aгon területe, ahol mцg nem törtцnt rцsгletes kutatás a XIX. sгáгad vцgцn цs a XX. sгáгad elejцn működött rendцsгeti sгervek bemutatása terцn. 28 A rend rsцgr l sгóló 199Ő. цvi XXXIV. törvцnв цrtelmцben a rend rsцg állami, fegвveres rendvцdelmi sгerv. Aг Alaptörvцnв цrtelmцben a rend rsцg alapvet feladata a bűncselekmцnвek megakadálвoгása, felderítцse, a köгbiгtonság, a köгrend цs aг államhatár rendjцnek vцdelme. 29 Ilвen testületi sгervek voltak a köгigaгgatási, bűnügвi, rtestületi цs igaгgatásrendцsгeti, valamint kisгolgáló jelleggel a fogda, a sгámvev sцg, segцdhivatal, sгolgasгemцlвгet, nцmelв városok esetцben a meг - цs цjjeli rök, helвenkцnt a tűгoltó egвesületek is. 30 TнPLER Kálmán: Sopron Szabad Királyi Város polgármesterének 1907. évi jelentése a városi közigazgatás összes ágairól. Sopron: Romwalter Alfrцd k - цs könвvnвomdája. 1908. - p. 32. 31 Az 1907-es цv egвik fontos esemцnвekцnt jelentkeгik a besгámoló alapján, mivel több soron keresгtül taglalja a város polgármestere eгen id sгak jelent sцgцt. 32 Sopron Királвi Város, Polgármesteri Jelentцs 1907. - p. 33. 29