Magyarország nemzeti parkjai III. Természetvédelmi alapozó ismeretek

Hasonló dokumentumok
Magyarország nemzeti parkjai III. Természetvédelmi alapozó ismeretek

Magyarország nemzeti parkjai III. Természetvédelmi alapozó ismeretek

Magyarország nemzeti parkjai III. Természetvédelmi alapozó ismeretek

Kedves Természetjárók!

ÖVEGES KÁLMÁN KOMPLEX ANYANYELVI VERSENY április 19. Séta a Balaton-felvidéken

Természetvédelem. 7. gyakorlat: Természetvédelmi értékcsoportok

Gördülő Tanösvény témakör-modulok

34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet. a Duna-Ipoly Nemzeti Park létesítéséről

Kótai Lajos Emlékverseny 2017/2018 Komplex természettudományos csapatverseny 7-8.

Területtel védett természeti értékek

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK Borsod-Abaúj-Zemplén MEGYÉBEN

J_ 02.. számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Környezeti elemek állapota

Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban

Tájváltozási folyamatok feltárása történeti térképelemzés és az érintettek megítélése alapján Nyugat-Magyarország északi és déli határ menti vidékein

A vizes élőhelyek szerepe délkiskunsági

A DUNÁNTÚLI-KÖZÉPHEGYSÉG

41. ábra. Zárt erdőterületek a Duna-Tisza közén 1783-ban. Zárt és nyílt erdőterületek, ligetek, cserjések a Duna- Tisza közén 1783-ban.

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

FÜLÖP. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Történelem. Terület: 55,87 km 2 Lakosság: 1793 fő Polgármester: Hutóczki Péter

Domborzati és talajviszonyok

A BALATON ÉS KÖRNYÉKE

Települési értékvédelem esettanulmányok

Környezeti és fitoremediációs mentesítés a Mátrában

Turizmus. Környezetvédelem a turizmusban. Ökoturizmus. Fenntartható fejlődés

Természetvédelem. Nagy Gábor. területi osztályvezető

2. Hazánk folyóvizei Mutasd be hazánk folyóit többféle szempont alapján! Milyen gazdasági és társadalmi jelentőségük van folyóvizeinknek?

A főváros természeti értékeinek kezelése, valamint hazai és nemzetközi jelentősége. Előadó: Bajor Zoltán Főkert Nonprofit Zrt.

4/2002. (II. 27.) KöM rendelet. az Őrségi Nemzeti Park létesítéséről

A Bükkalja kiemelkedő természeti- és kultúrtörténeti értékeinek védelme

ÁLLATMENTÉSRE FELKÉSZÜLNI! TÁRSASJÁTÉK ÁLLATKÁRTYÁK

Téma Óraszám Tanári bemutató Tanulói tevékenység Módszertan Óratípus Eszközök

A mészkőbányászat által roncsolt táj erdősítése az erdőmérnök kihívása

5/2008. (II. 19.) KvVM rendelet. a Bél-kő természetvédelmi terület létesítéséről

Élőhelyvédelemhez kapcsolódó dokumentációk a gyakorlatban. Élőhelyvédelem

TERMÉSZET EMBER KÖRNYEZET

Magyarországi társulások Szerkesztette: Vizkievicz András

141/2007. (XII. 27.) KvVM rendelet. a Soproni Tájvédelmi Körzet védettségének fenntartásáról

Magyarorsza gi Nemzeti Parkok

Korlátozások és lehetőségek a gazdálkodásban és a megőrzésben Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítése

A Székelyföld geográfiája dióhéjban

Ökológiai gazdálkodás és ökoturizmus a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

AUSZTRÁLIA TERMÉSZETI FÖLDRAJZA

VESZPRÉM MEGYE TURISZTIKAI KONCEPCIÓJA

A Duna-Dráva Nemzeti Park Dráva-menti területeinek bemutatása - a DDNP Igazgatóság tevékenysége a Dráva-mentén -

Megalapozó vizsgálat

2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása. 4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik

Keresse meg a kakukktojást, a felsorolásba nem illő szót!

ÉLHETŐ TELEPÜLÉSEK FENNTARTHATÓ

Vajon kinek az érdekeit szolgálják (kit, vagy mit védenek) egy víztermelő kút védőterületének kijelölési eljárása során?

Készítette: Babiak Sabina, Bugyi Ágnes, Pálovics Nikoletta Tanár: Győriné Benedek Kata Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda Csicsó Kattintásra vált

VAGYONKEZELÉSI KONCEPCIÓ

BÜKKI NEMZETI PARK A NEMZETI PARK ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA A NEMZETI PARK LOGÓJA FÖLDTANI ÉRTÉKEK FÖLDTANI ÉRTÉKEK

Csopak épített környezetének értékkatasztere

ÖRVÉNYES. TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ Jóváhagyásra előkészített anyag

Természetvédelem. Természetvédelmi értékcsoportok 2. A vadon élő állatfajok és állattársulások védelme

31/1997. (IX. 23.) KTM rendelet. a Balaton-felvidéki Nemzeti Park létesítéséről

A Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer (NBmR)

A KÁRPÁT-MEDENCE TÁJTÖRTÉNETE II.

19/2007. (VI. 1.) KvVM rendelet. a Márkházapusztai fás legelő természetvédelmi terület létesítéséről

Élőhelyvédelem. Gyepek védelme

7285 Törökkoppány, Kossuth L. u Tel.:

KÉSZÍTETTE: VARGA ÁRPÁDNÉ TANÁR ÉS A 7. OSZTÁLY TANULÓI

DOROG VÁROS FÖLDRAJZI, TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI

Tour de Délvidék Badacsonyi tavasz április 28.- május 1.

1.SZ. MELLÉKLET: ORSZÁGOS MŰEMLÉKI VÉDETTSÉGŰ ÉPÍTMÉNYEK ÉS MŰEMLÉKI KÖRNYEZETÜK

Natura 2000 fenntartási terv készítés tapasztalatai.

ŐRSÉGI NEMZETI PARK A NEMZETI PARK ÁLTALÁNOS BEMUTATÁSA A NEMZETI PARK KORÁBBI LOGÓJA VÍZTANI ÉRTÉKEK A NEMZETI PARK ÚJ LOGÓJA

Zene: Kálmán Imre Marica grófnı - Nyitány

BEVEZETÉS A NEMZETI BIODIVERZITÁS-MONITOROZÓ RENDSZER

32/2007. (X. 18.) KvVM rendelet. az Aggteleki Nemzeti Park védettségének fenntartásáról

Tervezet. (közigazgatási egyeztetés)

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Tervezet. az Abaújkéri Aranyos-völgy természetvédelmi terület létesítéséről. (közigazgatási egyeztetés)

Balaton-felvidéki Kultúrtáj - a világörökségi cím elérésének fenntartható lehetőségei

Vadontermő gyógynövények a hazai vegetációban

4. osztályos feladatsor III. forduló 2017/2018. tanév

11/2007. (III. 30.) KvVM rendelet. a Bükkhát természetvédelmi terület létesítéséről és erdőrezervátummá nyilvánításáról

A Mecsek középhegység Magyarországon, a Dél- Dunántúlon, Pécstől északra. Legmagasabb pontjai:zengő (682 m), /A középkorban Vas-hegynek

15. Az élőhelyek, mint természetvédelmi egységek. Erdei élőhelyek. Az erdők kezelése és védelme. Erdőrezervátum program.

Jelentés az Ali Baba-barlangban a évben végzett kutató munkáról

Kedves Természetjárók!

Természettudományi vetélked 2009/2010-es tanév Béri Balogh Ádám Tagintézmény I. forduló. Matematika

Baráz Csaba (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

Zala Megye Területfejlesztési Koncepciója

Kilátópont a Bükk hegységre és a Bükkaljára

Nyugat magyarországi peremvidék

A Tétényi-plató földtani felépítése, élővilága és környezeti érzékenysége Készítette: Bakos Gergely Környezettan alapszakos hallgató

Földtani alapismeretek III.

7. melléklet. Fotódokumentáció. A Paksi Atomerőmű környezetében található jellegzetes, védett növény- és állatfajok, jellemző életterek

Beavatkozással érintett területek

Szőlőtelepítés Tokaj-Hegyalja Natura 2000-es természeti területein. Zsólyomi Tamás Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság ökológiai szakreferens

MIBŐL ÉS HOGYAN VAN FELÉPÍTVE A MAGYAR AUTONÓM TARTOMÁNY? Rövid földtani áttekintés

KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM

Karsztosodás. Az a folyamat, amikor a karsztvíz a mészkövet oldja, és változatos formákat hoz létre a mészkőhegységben.

A természetvédelemről szóló évi LIII. Törvény a alapján Göd Nagyközség Önkormányzata a következőket rendeli el.

Prédikálószéki-kilátó

A földtulajdon és a földhasználat alakulása Tolna megyében

Magyarország nagytájai

Kedves Természetjárók!

Átírás:

Magyarország nemzeti parkjai III. Természetvédelmi alapozó ismeretek

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997)

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Főbb adatok 1997-ben, nyolcadikként megalakult nemzeti parkunk. Területe: 1997-ben 56.771 ha, 2015-ben 57.019 ha. Az igazgatóság székhelye: eleinte Veszprém: később: Csopak Érintett megyék: Veszprém, Somogy, Zala Címer: Korábban: Lisztes kankalin, a tanúhegyek és a Balatont szimbolizáló hullámok, ma:?

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997)

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997)

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Főbb adatok A nemzeti park mellett az igazgatóság felügyel 3 tájvédelmi körzetet, 27 természetvédelmi területet és 65 Natura 2000 területet. Az Igazgatóság több területe is szerepel a Ramsari-jegyzéken. Az igazgatóság területén található hazánk másodig geoparkja (Bakony- Balaton geopark). Az Igazgatóság területén található hazánk harmadik Európa Diplomás területe a Tihanyi-félsziget utóvulkáni képződményei (2003). Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Kis-Balaton

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Történeti áttekintés A megalakulás körülményei A térségben több kisebb terület (Tihanyi-félsziget, Fenékpuszta-Kis- Balaton) nemzeti parkká nyilvánítására történt korábbi javaslat. Végül Baja Ferenc hivatalba lépése után a korábbi nemzeti park javaslatokat megvizsgálta és döntött a megalakításukról. Ennek eredményeként született meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park. A nemzeti parkot hat korábbi tájvédelmi körzetből és számos természetvédelmi területből, illetve további 14 ezer hektár védetté nyilvánításával hozták létre. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tapolcai-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területe hat fő részre osztható. Tihanyi-félsziget Káli-medence Keszthelyi-hegység Pécselyi-medence Tapolcai-medence Kis-Balaton Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tapolcai-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tihanyi-félsziget A Tihanyi-félszigeten hozták létre hazánk első tájvédelmi körzetét 1952-ben, melyet 1997-ben beolvasztottak a Nemzeti Parkba. A félsziget természeti értékei közül legismertebbek a geológiai, illetve a táji értékek. Legértékesebb földtani képződményei a Belső-tavat délről körülölelő dombok gejzírkúpjai, amelyek a félsziget zömét kialakító vulkáni tevékenység következtében alakultak ki. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tihanyi-félsziget

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tihanyi-félsziget Az időszakosan feltörő forró vizű források száznál is több helyen forrásmészkőből és hidrokvarcitból álló sziklaalakzatokat hagytak maguk után. Közülük legszebb az Aranyház nevű gejzír-kúp, amely nevét a rajta tenyésző sárga színű zuzmótól kapta. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tihanyi-félsziget

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tihanyi-félsziget A Tihanyi-félsziget különleges geológiai értéke a teljes és rendkívül kövületgazdag felső-pannóniai üledéksor. Ennek leghíresebb ősmaradványa, a tihanyi kecskeköröm néven közismert, megkövesedett Congeria-kagyló. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tihanyi-félsziget

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tihanyi-félsziget Víztani értékei közül leglátványosabb a szabad vízfelületű, a község mellett, a Balaton vízfelületénél 25 m-rel magasabban fekvő Belső-tó, valamint az északabbra fekvő értékes madárélőhely, a benádasodott, elmocsarasodott Külső-tó. A növény- és állatvilág ritka értékei a viszonylag enyhe, mediterrán jellegű tihanyi klímának köszönhetik jelenlétüket. A félszigeten az erdőtársulások közül a molyhostölgyes- virágoskőrisescserszömörcés erdők a jellemzőek. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tihanyi-félsziget

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tihanyi-félsziget A száraz pusztafüves lejtősztyeppekben több szubmediterrán ritka, védett növény található. Különlegesen gazdag a félsziget melegkedvelő rovarfaunája is. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tihanyi-félsziget

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tihanyi-félsziget A kultúrtörténeti értékei is kimagaslóak. Leghíresebb kultúrtörténeti értéke az 1055-ben I. Endre király által alapított Bencés Apátság barokk-kori épületegyüttese, a tufába mélyített altemplommal, amely az alapító király sírját is őrzi. A hajdan teljesen nádfedeles halásztelepülés több régi háza skanzenként működik, megőrizve a 19. századi Balaton-felvidéki népi építészeti formákat. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tihanyi-félsziget

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tihanyi-félsziget Az Óvár hegyének Balaton felőli meredek tufaszikláiban láthatjuk ma is a középkori eredetű Barátlakásokat. Az omladozó és balesetveszélyes hajdani remetelakokat 1993-ban a természetvédelem helyreállíttatta. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tihanyi-félsziget

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) A félsziget híres az itt termelt levenduláról is. Részterületek Tihanyi-félsziget Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tihanyi-félsziget

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Pécselyi-medence Részterületek Pécselyi-medence Növényföldrajzi szempontból különlegesen gazdag táj. Az északi lejtőkön maradvány bükkösöket találunk míg a déli lejtőkön sztyepnövényzet tenyészik. A földtani, földrajzi és éghajlati adottságok mellett az ember tájátalakító hatása sem elhanyagolható. A köves fennsíkokon juhok és marhák legeltek, az északi oldalak, mély völgyek pedig erdők élőhelyei maradtak. A kíméletesen természetalakító, értékmegőrző hagyományos gazdálkodásnak egyik legszebb, most is csaknem eredeti szépségében látható példája hazánkban ez a terület.

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Káli-medence A területet 1984-ben tájvédelmi körzetté nyilvánították, melyet 1997- ben a Nemzeti Parkhoz csatoltak. A medence természeti kincsei közül kiemelkedők a geológiai értékek. A rendkívül változatos kőzettani felépítés (délen permi vörös homokkő hegysor, északon hatalmas bazalthegyek, nyugaton mészmentes homokkő konglomerátumok, keleten és a medence közepén a mészkövek és dolomitok változatos formái) egyedülállóan sajátos térszínformákat hozott létre. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Káli-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Káli-medence A medence síkjából több helyen is bazaltkúpok emelkednek ki (Hegyestű, Kis-hegyestű, Lapos-hegyestű, Kereki-domb). Szentbékkála, Kővágóörs és Salföld mellett a hajdan nagyobb kiterjedésű, de az évszázadok folyamán malomkőfaragásra felhasogatott kőtengerek maradványai Európa-szerte híres geológiai értékek. A nyolc falu számos templomtornya, a falvak szőlőhegyeinek pincéi, a változatos művelési ágak (szőlő, rétek, szántók, tavak) sajátos tájképi összhangot teremtenek. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Káli-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Káli-medence Kimagasló botanikai értékei a láprétek. A Köveskáltól Ny-ra elterülő Sásdi-réteken él hazánk legnagyobb lisztes kankalin állománya. A természetvédelem itt fából készült zsiliprendszerrel vízvisszatartó élőhely-rekonstrukciót hajtott végre 1982-ben a láprét kiszáradásának megakadályozására. A hegytetőkön lévő erdők különösen változatos képet mutatnak: (mészkerülő tölgyesek, cserszömörcés molyhostölgyesek, hársas törmelékerdők, cseres tölgyesek, gyertyános-bükkösök). Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Káli-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tapolcai-medence A magyar természetvédelem évtizedekig küzdött az egyedülálló tanúhegyeken 1903. óta elkezdett bazaltbányák bezárásáért. Ezzel kapcsolatban jelent meg Herczeg Ferenc évtizedekkel később is gyakran idézett írása: Herczeg Ferenc (1929 szept. 23. Pest Hírlap): A magántulajdonra, a szerzett jog szentségére hivatkoznak azok, akik a Badacsony testéből lakmároznak! Van azonban valami, ami szentebb a magántulajdonnál és minden szerzett jognál, és ez: a nemzeti érdek! A badacsonyi bánya végleges bezárására csak 1964-ben került sor. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tapolcai-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tapolcai-medence A Gulács, a Tóti-hegy és a Csobánc bazaltja kevésbé volt alkalmas a felhasználásra, így oldalaikon csak kisebb tájsebeket okozó bányák működtek. A pannonkor végi vulkánosság képződményei ezek a tanúhegyek. A Badacsony, Szent György-hegy és Csobánc szélein a kőzet érdekes megszilárdulási formái, a bazaltkő-zsákok (bazalt orgonák) láthatók. Legszebb ezek közül a badacsonyi Kőkapu és a Szent György-hegyi bazaltorgonák. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tapolcai-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tapolcai-medence A Badacsony oldalain a még meglévő sziklák tövében hatalmas kőfolyások, kőtengerek alakultak ki. A bazalthegyek extrém éghajlati és geológiai viszonyai között számos botanikai ritkaság él. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tapolcai-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Tapolcai-medence A Szent György-hegy napsütötte szikláin él a hazánkban csak itt előforduló cselling-páfrány. A természeti értékek gazdag sorához társul a római korig visszavezethető országos jelentőségű szőlőkultúra, valamint a szőlőhegyek és községek számos építészeti emlékei: a várromok, templomromok, kastélyok, falusi és szőlőhegyi népi építészeti emlékek. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Tapolcai-medence

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Keszthelyi-hegység A szűkebb értelemben vett Keszthelyi-hegység túlnyomórészt dolomitból épül fel, mészkő csak kisebb kiterjedésben található. A változatos karsztjelenségeket (barlangok, víznyelők, töbrök) mutató terjedelmes hátakat helyenként vad szurdokvölgyek szabdalják. A Kovácsi-hegy és a Tátika a Keszthelyi-hegység bazaltvidéke. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Keszthelyi-hegység

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Keszthelyi-hegység Ritka jelenségnek számítanak és ezért érdekes látnivalók a Bazaltfolyosó és az álkarsztos jelenségként számon tartott bazalt-dolinák, melyek mélyedéseiben apró tavacskák húzódnak meg. A területen a szubmediterrán xerotherm sztyeplejtőktől kezdve, a zárt tölgyeseken és bükkösökön át, a jégkori maradványokat őrző hideg szurdokvölgyekig igen sok élőhelytípus megtalálható, különlegesen gazdag, egyedi értékeket is tartalmazó flórával és faunával. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Keszthelyi-hegység

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Keszthelyi-hegység Az erdőtársulások közül kiemelkedő az országosan is ritka, különleges reliktum társulás, az elegyes karszterdő. A Keszthelyi-hegység bazaltvidékének bazaltdolináit állandó vízállások lápi, mocsári vegetációja borítja, bükkelegyes gyertyános tölgyes környezetben. A Keszthelyi-hegység állatvilága, különösen a gerinctelen fauna ma is nagyon gazdag. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Keszthelyi-hegység

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Részterületek Kis-Balaton Kialakulása szorosan kötődik a Balaton történetéhez; annak legnyugatibb részmedencéjeként a pleisztocénben süllyedt be, majd napjainkra szinte teljesen feltöltődött a Zala hordalékával. A Kis-Balaton madártani szempontból országos és nemzetközi viszonylatban kiemelkedő terület, a Ramsari Egyezmény hatálya alá tartozik. A Kis-Balaton nádrengetegei nyílt víztükrökkel, mocsárrétekkel, magassásosokkal, fűz- és égerligetekkel, bokorfüzesekkel váltakoznak. Balaton-felvidéki Nemzeti Park / Kis-Balaton

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Az igazgatóság fontosabb kiadványai A Balaton-felvidék természeti értékei: A Nemzeti Park természeti értékeit bemutató sorozat.

Balaton-felvidéki Nemzeti Park (1997) Ajánlott irodalom

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997)

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Főbb adatok 1997-ben, kilencedikként megalakult nemzeti parkunk. Területe: 1997-ben 60.307 ha, 2015-ben 60.675,95 ha. Az igazgatóság székhelye: Budapest-Esztergom Érintett megyék: Komárom-Esztergom, Nógrád, Fejér, Pest és Budapest Címer: Havasi cincér

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997)

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997)

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Főbb adatok A nemzeti park mellett az igazgatóság felügyel 8 tájvédelmi körzetet, 33 természetvédelmi területet és 75 Natura 2000 területet. Az Igazgatóság által érintett több terület is szerepel a Ramsarijegyzéken Az Igazgatóság területén található hazánk egyik Európa Diplomás területe a Szénások fokozottan védett terület (1995). Duna-Ipoly Nemzeti Park / Pilis

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Történeti áttekintés A megalakulás körülményei A térségben nemzeti park kialakítására először az 1960-as években tettek javaslatot, amelyeket azonban a Pilisi Állami Parkerdőgazdaság megalakításával megoldottnak tekintettek. Ezek a javaslatok kizárólag a Visegrádi-hegységre vonatkoztak. Az 1970-es években újból javaslatok születtek a terület nemzeti parkká nyilvánítására, de az OTvH álláspontja szerint a Duna-kanyar nagyfokú beépítettsége és a Váci cementgyár porszennyezése miatt a térség nem alkalmas nemzeti park létrehozására. Duna-Ipoly Nemzeti Park /Börzsöny

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Történeti áttekintés A megalakulás körülményei A nemzeti park mai formájában való védetté nyilvánítására először 1991-ben fogalmazódott meg javaslat a Dunnával kapcsolatos nemzetközi környezetvédelmi feladatokról szóló országgyűlési határozatában. Ez a törekvés egyértelműen politikai indíttatású volt és a Bős-Nagymarosi vízlépcsőrendszer kiépítésének megakadályozását szolgálta. (Máig nem tudni, hogy ennek ellenére miért csak 1997-ben hozták létre.)

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek A Duna-Ipoly Nemzeti Park területe öt fő részre osztható. Pilis Börzsöny Visegrádi-hegység Ipoly Duna és szigetei

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Pilis A 757 m magas Pilis hegység főleg a földtörténet triász időszakában keletkezett mészkőből és dolomitból áll. Duna-Ipoly Nemzeti Park / Pilis

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Pilis A rögökre darabolódott hegységre a meredek, gyakran kopár mészkő- és dolomitlejtők jellemzőek. Közel 250 barlangja közül 12 fokozott védelem alatt áll, melyek közül legismertebbek a Leánybarlang, a Legénybarlang, valamint az Ördöglyuk barlang. A hegységben a karsztosodás előrehaladott, és annak ellenére, hogy a hegység völgyekkel gazdagon szabdalt és sok a forrás, állandó vízfolyása alig van. Duna-Ipoly Nemzeti Park / Pilis

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Pilis A Pilis jellemző erdőtársulásai a középhegységi bükkösök, gyertyánosés cseres-kocsánytalan tölgyesek és a bokorerdők. A kopár területek lejtőgyepek és sziklagyepek ritka, értékes fajainak nyújtanak élőhelyet. Duna-Ipoly Nemzeti Park / Pilis

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Az észak-keleti fekvésű Visegrádi hegység földtani szempontból a Duna bal oldalán fekvő Börzsönnyel mutat rokonságot, melytől a Duna korajégkorszaki áttörése választotta el. A Pilistől elsősorban az különbözteti meg, hogy a Kárpátok felgyűrődése miatti feszültségek itt vulkáni tevékenységek formájában oldódtak fel. A kiömlő láva a mészkövet és a dolomitot maga alá temette. A miocén korban zajlott vulkáni tevékenység központja a 700 m magas Dobogókő, a Nagy-Csikóvár és Visegrád térsége volt. A vulkáni eredetű kőzetekből szelídebb formák jöttek létre, de a Rámszakadék szurdoka nagy turisztikai vonzerő. A hegységben 16 barlang ismert. Részterületek Visegrádi-hegység A hegységet néhol szurdokszerű völgyek szabdalják, amelyekben gyakoriak a kisebb zuhatagok és vízesések.

Duna-Ipoly Nemzeti Park / Pilis Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Visegrádi-hegység A hegység növényvilága változatos, területének nagy részét középhegységi lombos erdők borítják. Erdőtársulásai közül 5-600 m magasságig a cseres tölgyesek, feljebb, és a hűvösebb helyeken gyertyános tölgyesek és bükkösök díszlenek. A hegylábi részeken a sztyeppnövényzet jellemző. A térség állatvilága eléggé gazdag, de a többi, erdővel borított középhegységétől nem tér el lényegesen. A történeti és régészeti emlékek kiemelkedő gazdagsága jellemző a területre, hiszen két középkori fővárosunk, Esztergom és Visegrád is a hegység határában van.

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Börzsöny A harmad időszakban vulkáni tevékenység eredményeképpen kialakult hegység. Hazánk egyik legérintetlenebb hegysége, települések elsősorban a hegylábi, illetve a völgyi részeken jöttek létre. A hegységben eredő források száma 400 körüli, melyek vizét számos kisvízfolyás viszi az Ipolyba, vagy a Dunába. Duna-Ipoly Nemzeti Park /Börzsöny

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Börzsöny A védett terület döntő többségét erdő borítja, melyek között legjellemzőbbek a középhegységi bükkösök, a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, a cseres-kocsánytalan tölgyesek és a bokorerdők. Duna-Ipoly Nemzeti Park /Börzsöny

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Börzsöny Legjelentősebb növény és állatfajai is az erdőkhöz kötődnek. Az erdei élőhelyek jó állapotát jelzi a vadmacska, a hiúz, a fehérhátú fakopáncs, az uráli bagoly és a fekete gólya jelenléte. Kiemelkedő növénytani értéke a bennszülött magyarföldi husáng és hazánkban egyedül itt előforduló pirosló nádtippan. Kultúrtörténeti értékei közül közismert a hegységet behálózó keskeny nyomtávú erdei vasút. Duna-Ipoly Nemzeti Park /Börzsöny

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Duna és szigetei A Nemzeti Parkhoz a mintegy 3000 km hosszú Duna Esztergom és Göd közötti szakaszának számos területe tartozik. A part menti ártéri erdők mellett legjelentősebbek a szigetek, köztük a Szentendrei-sziget természeti értékekben gazdag egységei, de néhol a csatlakozó vizes és homoki élőhelyek is bekerültek a nemzeti parki területek közé. A Dunakanyar és a Szentendrei sziget elsősorban a főváros és környéke lakosságának napi kiránduló-, hétvégi pihenő- és tartós üdülőterülete. A folyam mindkét oldalán fekvő hegységek és maga az áttörés elsősorban a táj szépsége miatt védett, a természeti értékek mellett számos, ember által alkotott kultúrtörténeti érték és turistákat kiszolgáló létesítmény is található.

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Ipoly A nemzeti park létesítésekor került védelem alá az Ipoly völgyének Hont és Balassagyarmat közötti legértékesebb szakasza. Az év nagy részében jelentéktelen vízfolyásnak tűnik, de igen jelentős mértékű áradások vonulhatnak végig a folyón. A kisvízi és az árvízi vízhozam között közel kilencszázszoros különbség lehet, így érthető, hogy hazánk legszeszélyesebb folyójának tartják. 2001 óta a Ramsari Egyezmény is védi, a szomszédos szlovák területekkel együtt. Duna-Ipoly Nemzeti Park / Ipoly-völgy

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Részterületek Ipoly Különleges értéket képviselnek a folyót kísérő holtágak és az ártér mélyfekvésű részeinek mocsarai, lápjai. A folyómentének élővilága a sajátos táj változatosságának köszönhetően rendkívül színes, ritka fajokban és életközösségekben feltűnően gazdag. Az Igazgatóság az Ipoly-völgyben saját szürke marha állománnyal folytat extenzív legelőgazdálkodást mellyel egyben génmegőrzési feladatokat is ellát. Duna-Ipoly Nemzeti Park / Ipoly-völgy

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Az igazgatóság fontosabb kiadványai Fedezze fel a...: A Nemzeti Park Igazgatóság működési területének természeti értékeit bemutató sorozat. Cincér-füzetek: A Nemzeti Park Igazgatóság működési területén található tanösvények füzetei.

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Az igazgatóság fontosabb kiadványai Rosalia: A Nemzeti Park Igazgatóság 2006- ban indított tudományos folyóirata. Rosalia kézikönyvek: A Nemzeti Park Igazgatóság 2010-ben indított folyóirata, mely a gyakorlati természetvédelmi eredményeket mutatja be.

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Az igazgatóság fontosabb kiadványai Tanösvények Budapest körül Cincér: A Nemzeti Park Igazgatóság rendszeresen megjelenő ismeretterjesztő kiadványa.

Duna-Ipoly Nemzeti Park (1997) Ajánlott irodalom

Őrségi Nemzeti Park (2002)

Őrségi Nemzeti Park (2002) Főbb adatok 2002-ben, tizedikként megalakult nemzeti parkunk. Területe: 2002-ben 43.950 ha, 2015-ben 44.048,26 ha. Az igazgatóság székhelye: Őriszentpéter Érintett megyék: Vas, Zala Címer: Siketfajd és henye boroszlán

Őrségi Nemzeti Park (2002)

Őrségi Nemzeti Park (2002)

Őrségi Nemzeti Park (2002) Főbb adatok A nemzeti park mellett az igazgatóság felügyel 2 tájvédelmi körzetet, 7 természetvédelmi területet és 16 Natura 2000 területet. Az Igazgatóság működési területe által érintett Rába-völgy szerepel a Ramsari-jegyzéken Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Történeti áttekintés A megalakulás körülményei A nemzeti parkot az egykori OTvH negyedik-ötödikként már a hetvenes évek végén, illetve a nyolcvanas évek elején létre akarta hozni, amit azonban a helyhatóságok akkor megakadályoztak. Ezért 1978-ban közbülső megoldásként 37,915 ha kiterjedésben létrehozták az ország legnagyobb kiterjedésű tájvédelmi körzetét, amely 33 Vas megyei település határát öleli fel úgy, hogy Apátistvánfa, Őriszentpéter és Szalafő belterülete is része lett a tájvédelmi körzetnek. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Történeti áttekintés A megalakulás körülményei Két évvel korábban, 1976-ban 1916 ha kiterjedésben három vas-megyei valamint három zala-megyei község közigazgatási határában hozták létre a Szentgyörgyvölgyi Tájvédelmi Körzetet. 2002-ben a nemzeti park e két tájvédelmi körzet átminősítésével jött létre. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park / Őrség Őrségi Nemzeti Park (2002) Természeti viszonyok Növényvilág A terület természetes vegetációja erdő, melyet csak kis kiterjedésű mocsaras, lápos foltok, és természetes vizek tarkítottak. Ezt a képet az ember több évszázados tájhasználata megváltoztatta, de a mai képben még vannak olyan területrészek, amelyek erre az antropogén befolyás nélküli természeti tájra hasonlítanak. Az erdők részaránya még ma is nagy (72%), de jelentős (10%) a gyepek térfoglalása, és az agrárterületek (pl. szántók, gyümölcsösök, szőlők) aránya is (15%), ez utóbbi e tájban gyakran jelentős természeti értékeknek nyújtanak otthont. Táji sajátosság, hogy az ember által különböző mértékben befolyásolt élőhelyek váltakozva, többnyire mozaikosan helyezkednek el a tájban.

Őrségi Nemzeti Park (2002) Természeti viszonyok Növényvilág Terület természetes élőhelyei a tőzegmohás lápok, a zsombékoló sásosok, a fűzlápok, a patakmenti ligeterdők, gyertyános és cseres-tölgyesek, bükkösök és a mészkerülő lombelegyes fenyvesek. Az itteni gyeptípusok kialakulása tájtörténeti okokkal magyarázható, erdők irtása és tartós használata (elsősorban kaszálás, kisebb mértékben legeltetés) során jöttek létre, s stabilizálódtak. Az irtáskultúra eredményeképpen többféle hasznosítású gyeptípus jött létre, amelyek közül itt a kaszálórétek, kaszálógyümölcsösök, legelők sajátos tájmozaikokat képeztek, ill. képeznek. Őrségi Nemzeti Park / Vend-vidék

Őrségi Nemzeti Park (2002) Természeti viszonyok Növényvilág A kaszálógyümölcsösök elsősorban a településeken vagy azok közvetlen közelében voltak jellemzőek, míg a kaszálórétek a távolabbi patakvölgyi és dombháti irtások sajátjai. Legjellemzőbb gyeptípusok: kékperjések, mocsárrétek, üde rétek, a sovány gyepek és a csarabosok. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Természeti viszonyok Állatvilág A Nemzeti Park változatos élőhelyei változatos állatvilágnak adnak otthont. Legismertebb zoológiai értékei a lepkék (pl. boglárkák) és a szitakötők közül kerülnek ki. Érdekesség, hogy a nemzeti park patakjaiban megtalálható a dunai ingola országos léptékben is jelentős állománya. A térség vízrendszerében előforduló 45 halfaj közül elsősorban a bennszülött magyar- és német bucó, selymes durbincs és homoki küllő Rábában élő állományai emelhetők ki, de természetvédelmi szempontból különösen értékes a kőfúró csík és a fürge cselle előfordulása is. Boglárka faj (Maculinea sp.)

Őrségi Nemzeti Park (2002) Természeti viszonyok Állatvilág A kétéltűek közül 12 békafaj és mind a négy hazai farkos kétéltű egyedei előfordulnak. A madárvilágot főként az erdőkhöz kötődő fajok képviselik. A zavartalan erdőrészekben költő fajok közül a fekete gólya és a réti sas kiemelkedő értéket képviselnek. A ragadozó madarak közül figyelemre méltó számban él a nemzeti park területén a darázsölyv. Európa legkisebb madarainak a sárga- és a tüzesfejű királykának országos jelentőségű állományai élnek a nemzeti park fenyveseiben.

Őrségi Nemzeti Park (2002) Természeti viszonyok Állatvilág A nedves rétek globálisan veszélyeztetett fészkelője a haris. A rétek kaszálásakor nem repül fel addig, amíg a legkisebb kaszálatlan fűfoltban el tud bújni. Az emlősök közül faunisztikai érdekesség három denevérfaj, a horgasszőrű-, a nagyfülű- és a fehérszélű denevér előfordulása. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Az Őrség néprajzilag önálló, sajátos kultúrát megőrző táj. Az egyetlen olyan tájegység hazánkban, melynek lakói a honfoglalás óta folyamatosan itt, egy helyben élnek. Miután a honfoglaló magyarok birtokba vették a mai Ny- Magyarországot, az itt lévő hegyeket, erdőket, folyókat védelmi vonalul használták fel. Itt húzódott a gyepű határa. Az Árpádházi királyaink őrállókat telepítettek a vidékre, akik a király emberei voltak, csak neki tartoztak szolgálattal, saját költségükön, saját fegyvereikkel védték a határt, ezért kiváltságokat élveztek, mentesültek mindenféle földesúri teher alól. Az Őrvidékhez tartozó községek (települések) függetlenek voltak a vármegyéktől, adó- és tulajdonjogi kiváltságokat élveztek, amit többször megerősítettek az idők folyamán.

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Település szerkezeti, építészeti hagyományok A domborzati viszonyok, a völgyekben összegyűlő sok csapadék, a védelmi célok mind befolyásolták az itteni jellegzetes településszerkezet kialakulását. Az egykori őrállók a dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki telephelyeiket. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Település szerkezeti, építészeti hagyományok Ezek a néhány házból, a hozzátartozó gazdasági épületekből, udvarokból álló település részek a szerek, amik nevüket az ott élő családokról (Baksaszer), vagy a természeti viszonyaikról (Felsőszer), esetleg valami helyi jellegzetességről kapták (Templomszer). A szerek együtt alkották a községeket, melyek nagy része 2-4 szerből állt, a nagyobbak 7-8 szerből. Ennek az építkezési formának a sajátossága a nehéz megközelíthetőség és az elszigeteltség, ami egyben a védelmet is segítette. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Település szerkezeti, építészeti hagyományok A Vendvidéken szórvány települések alakultak ki, ahol egy-egy ház külön áll a dombokon. A vidék erdős voltából adódóan az építkezés anyaga a fa volt, a vakolat szalmatörekes sározás volt, a tetőt rozsszalmával - zsuppal - fedték, vagy fazsindellyel. Az épületek elhelyezését tekintve eleinte a vonalas építkezés volt a jellemző - szoba, konyha, kamra, ólak. Őrségi Nemzeti Park / Vend-vidék

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Település szerkezeti, építészeti hagyományok Nagyobb gazdaság esetén az épületek vonalas elhelyezése nem volt célszerű, ezért ahol a telek nagysága és formája megengedte az istállót és a pajtát lakórész végébe, arra merőlegesen építették, a harmadik oldalara kerültek az ólak, a negyedik oldalt kerítés zárta le. Így alakult ki az Őrség egyik legjellegzetesebb épület formája, az un. úgynevezett kerítettház. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Település szerkezeti, építészeti hagyományok Az őrségi telkek legszembetűnőbb épületei a különálló pajták, melyek méreteikkel is kitűnnek. A házakhoz gyakran önálló kamraépületek is tartoztak, ezek a kástuk. Ma már egyedülálló épület a Pityerszeren látható emeletes kástu. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) A XIX. század vége felé kezdett megváltozni az építkezés anyaga. Előtérbe került a tégla, mivel az ehhez szükséges agyag helyben volt. A tetőfedés anyaga a cserép lett. Kultúrtörténeti értékek Település szerkezeti, építészeti hagyományok A tornác lerövidült, így alakult ki az úgynevezett kódisállás. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Település szerkezeti, építészeti hagyományok Az Őrség területén nem volt jellemző a kővárak építése, szerepüket az erődszerű templomok vették át. Többnyire román- vagy gótikus stílusban épültek Árpád-kori alapokra. A népi faépítészet remekei az un. szoknyás haranglábak.

Őrségi Nemzeti Park / Vend-vidék Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Hagyományos kisparaszti gazdálkodás A tájkép alakulása a gazdálkodással függ össze, a családok önellátásra törekedtek, kisparaszti gazdálkodást folytattak. A terület természeti adottságai, jellegzetességei miatt elsősorban az állattenyésztés és az erdőgazdálkodás volt a jelentős. A szántóföldi gazdálkodásra az úgynevezett bakhátas művelés volt a jellemző. Bakhátakat alakítottak ki a humuszréteg összeszántásával, a lefolyó víz így a barázdák agyagát mosta. A meredekebb oldalak extenzív kaszálógyümölcsösöknek adnak otthont, amik régi hagyományos gyümölcsfajtákat őriznek.

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Hagyományos kisparaszti gazdálkodás A völgy talpakban, az összegyűlő vizek hatására dúsfüvű kaszálórétek alakultak ki, ezeket évente kétszer kaszálták. Az őrségi végeken az állattartás volt az, ami a megélhetést adta. A szarvasmarha tenyésztés volt a legjellemzőbb, magyar tarka marhát tartottak. A teheneket istállózó állattartással tartották, ritkábban legeltettek is. Őrségi Nemzeti Park / Vend-vidék

Őrségi Nemzeti Park (2002) Kultúrtörténeti értékek Hagyományos kisparaszti gazdálkodás A marha tenyésztés mellett a hidegvérű ló (pl. muraközi) tartásának is jelentős hagyományai voltak. A sok csapadék és az agyagos talaj miatt gyakori a pangóvíz, ennek helyi hasznosítása a "tóka", ami 1-2 m átmérőjű és 1-2 m mély vízgyűjtő gödör. Vizét állatok itatására és mosásra használták. Őrségi Nemzeti Park / Őrség

Őrségi Nemzeti Park (2002) Ajánlott irodalom

Őrségi Nemzeti Park (2002) Ajánlott irodalom