2010 december 09. Flag 0 Értékelés kiválasztása Még nincs értékelve Give 1/5 Give 2/5 Mérték Give 3/5 Give 4/5 Give 5/5 Hogyan nyújtott segítséget a Károlyi-kormány Erdély elszakításához? Mit ígértek a románok Gyulafehérváron 1918-ban? Károlyi Mihály kormánya különvonatokat bocsátott 1918-ban a Gyulafehérvárra özönlő románok rendelkezésére, a vasútvonalak biztonságát pedig a magyar vasútbiztosító egységei őrizték. Ezen a gyűlésen mondták ki Erdély egyesülését Romániával. Románia politikusai évtizedek óta álmodoztak, gondolkoztak, később már terveket is készítettek Magyarország keleti területeinek megszerzéséről. Az alkalom 1914-ben jött el, amikor kirobbant a világháború. Tisza István gróf magyar miniszterelnök, látva Oroszország katonai erejét és a román szövetséges magyarellenes terveit, egy ideig el akarta halasztani a katonai összecsapást. Románia 1. oldal (összes: 5)
1916-os támadása tette egyértelművé a helyzetet: a románok a magyaroknak nemcsak legkevésbé jellemesebb, hanem legveszélyesebb ellenségei. A Monarchia katonai veresége, majd 1918. őszi összeomlása Magyarországra húzta összes ellenségeit, a románok mellett a cseheket és a szerbeket is. A magyar integritásnak csak akkor volt esélye, ha Budapesten céltudatos, a lelki és katonai erőket összpontosító kormány kerül hatalomra. Budapesten azonban Károlyi Mihály gróf szabadkőműves és szocialista barátai lettek miniszterek és államtitkárok, akik a saját fölfogásuk szerint intézték az ügyeket. Magyarország első szabadkőműves kormánya: Jászi (Jakobovics) Oszkár, Szende (Schwartz) Pál és Kunfi (Kohn) Zsigmond miniszterek, valamint Diener-Dénes József államtitkár, hogy, hogy nem, valamennyien az 1908-ban alakult legradikálisabb, leginkább egyház- és magyarellenes Martinovics-páholy tagjai. A céltudatos, magát győztesnek hirdető, s hadseregét francia tisztekkel és fegyverekkel újraerősítő román Bratianukormány állt szemben a gyönge moralitású, kormányzási gyakorlattal nem rendelkező, pacifista, a katonaságtól idegenkedő Károlyi-kormánnyal. Az eredmény várható volt. A gyulafehérvári román nagygyűléshez a románok részéről kettős út vezetett. Az első az erdélyi románok útja. Az elszakadás akkor vált valóra, amikor a Károlyi-kormány 1918 novemberében nem mutatott erőt Erdélyben, s a román vezetők látták a magyar állam számukra örömteli meggyöngülését. 1918. november 15-én az erdélyi Központi Román Nemzeti Tanács összeült, ahol egy aradi román fiatalember, Iustin Marsieu azt javasolta, hogy ott azonnal mondják ki Erdély és Románia egyesülését. Ezt Vasile Goldis elutasította, ugyanis éppen akkoriban indítottak két küldöttséget Romániába, hogy tisztázzák az egyesülés föltételeit. Az egyik delegációnak a román miniszterelnök azt mondta, hogy ne csináljanak forradalmat az erdélyi románok, mert ezzel 2. oldal (összes: 5)
nehezítenék a román kormány tevékenységét. A másik küldöttség Jasiban Presan tábornokot, a román nagyvezérkar főnökét arra kérte, hogy a román hadsereg mielőbb vonuljon Erdélybe. Az egyik erdélyi román küldöttség Csernoviczba is elutazott, ahol november 28-án román nagygyűlésen kikiáltották Bukovina és Románia örök időkre való egyesülését. Ez volt a minta. A november 15-i román gyűlésen ugyan elhalasztották az egyesülés azonnali kimondását, de meghatározták a várost, ahol ezt majd megteszik. Nagyszeben román kultúrközpont és Balázsfalva, az 1848-as gyűléseik színtere helyett azért esett a választás Gyulafehérvárra, mert itt volt megfelelő nagyságú a vasútállomás, amely a várt tömegeket szállítani tudta. A gyulafehérvári nagygyűlésük meghívóját végül az Aradon megjelenő lapjukban, a Romanulban tették közzé, 1918. november 21-én. Eközben az erdélyi Román Nemzeti Tanács román gárdákat szervezett, s a magyar kormánytól kértek fegyvereket. Azt is kérték, hogy a román fiataloknak ne kelljen bevonulniuk a magyar hadseregbe. Ezt a kormányülésen Diener-Dénes államtitkár terjesztette elő, s a kormány a kérést elfogadta. Ezzel a magyar integritást ténylegesen föladták. Pedig a kormány előtt köztudott volt, hogy november 15-én Jászinak Aradon Iuliu Maniu négyszemközt megmondta, hogy ők nem keleti Svájcot akarnak formálni, hanem el akarnak szakadni Magyarországtól. Eközben elkészült az a (román és francia nyelvű) röpirat, amelyet A világ népeihez! címmel mindenhova elküldtek. Ebben, régi szokás szerint, a magyarokat barbárnak nevezik, viszont a Tiszáig terjedő ősi román földről kijelentik, hogy ezt Traján császár foglalása óta mind a mai napig a mi karjaink munkálták meg, a mi vérünk áztatta. Ez a hangnem előrevetítette a gyulafehérvári döntéseket. November utolsó napjaiban megindult a román tízezrek Gyulafehérvárra özönlése. A Károlyikormány a Hadilevéltár forrásai és a Világ című szabadkőműves napilap jelentései szerint különvonatokat bocsátott a románok rendelkezésére, a vasútvonalak biztonságát pedig a magyar vasútbiztosító egységek őrizték. Eközben a román hadsereg nagy erőkkel nyomult előre a Tisza felé. A román kormánytól azt az üzenetet hozta Octavian Goga költő testvére, hogy Erdély feltétel nélküli egyesülését kell kimondaniuk. Ennek megfelelően, bár a gyűlés előtt, november 30-án különböző álláspontokat képviseltek a román szervezetek, kimondták Erdély örök időkre történő egyesítését. Mintegy százezer erdélyi román paraszt vett részt a nagygyűlésen, ahol üdvözölték a volt Monarchia minden népét, kivéve a magyarokat. Fontos döntések születtek: megalakították az erdélyi román parlamentet, a Román Nemzeti Nagytanácsot, amely másnap ülésezett először. Kinevezte az erdélyi román kormányt, a Consiliul 3. oldal (összes: 5)
Dirigentet (kormányzótanácsot), amelynek helyi minisztériumai voltak. Hattagú küldöttségük indult Ferdinánd román királyhoz, hogy az örömteli eseményről tudósítsák. A folyamat azzal zárult, hogy 1918. december 24-én (Kolozsvár elfoglalása napján) a Román Királyság hivatalos lapjában, a Monitorul Oficialban két királyi dekrétum jelent meg. Az egyikben törvénybe iktatták Erdély és Románia egyesülését, a másikban viszont (az erdélyi románok keserűségére) lényegesen lecsökkentették Erdély Románián belüli autonómiáját, amit a román vezérek Gyulafehérváron kimondtak. Erdély Románián belüli román autonómiája, még mielőtt ténylegesen megvalósult, már meg is szűnt. Megkezdődött a Románia által megszállt új területek: Erdély, Bukovina és a Bánság teljes körű beolvasztása. A gyulafehérvári határozatok I: Erdély, Bánság és Magyarország összes románjainak meghatalmazott képviselői 1918. november 18-án (december 1-jén) nemzetgyűlésbe gyűlve Gyulafehérvárott, kimondják a románoknak s az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával. A nemzetgyűlés külön is kijelenti a román nemzet elidegeníthetetlen jogát a Maros, Tisza és Duna között elterülő egész Bánságra. A nemzetgyűlés az általános választójog alapján választandó alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosai számára. Ennek megfelelően az alábbi jogokat ígérik: Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára. Korlátlan sajtó, gyülekezési és egyesülési jog. Radikális földbirtokreform. Ezeknek az ígéreteknek az ellenkezője valósult meg: az Európában példátlan nemzeti elnyomás, a magyar földbirtok, vagyon és lakások elvétele, a magyar egyházak és iskolák üldözése és bezárása. Hemingway, a nagy amerikai író írta 1923-ban: Romániát csak óriási hadsereggel lehet összetartani, 4. oldal (összes: 5)
vagy még azzal sem, mert újrománjai nem akarnak románná válni. magyarhirlap.hu, Raffay Ernő Tweet (adsbygoogle = window.adsbygoogle []).push({}); Ajánló 5. oldal (összes: 5)