ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Hasonló dokumentumok
HATÁROZAT. Helység fekvés hrsz. Művelési ág Kivett töltés, Kivett udvar, erdő,

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Kardos Sándor igazgató megbízásából

HATÁROZAT. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2.) május 23-án érkezett kérelmére

Nagymaros közigazgatási területéhez tartozó, az Igazgatóság által lehatárolt nagyvízi mederben elhelyezkedı ingatlanok helyrajzi számok szerint:

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A TÁ R O Z A T

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelıség

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Iktatószám /2012 Hiv. szám: Tárgy: Ács Önkormányzat- Jeges puszta, házi vízellátó rendszer fennmaradási és üzemeltetési engedélye V É G Z É S

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ:

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

FELSŐ TISZA VIDÉKI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

KÜJ: KTJ: HATÁROZAT. állapítom meg.

Szám: /3/2013. Tárgy: A Magyar Telekom Távközlési Nyrt. (1541 Budapest) Nagykanizsa, Bartók B. u. 8. szám alatti ingatlanon lévő telefonközpont

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H a t á r o z a t

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H /2008. Hiv. szám: Tárgy: Rábapordány PANNON-VÍZ Előadó: Műszaki ea.

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

AZ INGATLANNYILVÁNTARTÁS ALAPJAI

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

SÁROSPATAK VÁROS JEGYZŐJÉTŐL 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax.: 47/ H a t á r o z a t

művelési ág Lendvadedes K. 018/1 752 erdő 709/2000 "tó és környéke" Lendvadedes K. 019/ erdő 709/2000 "tó és környéke"

védősáv (töltés menti sáv): az árvízvédelmi töltés mindkét oldalán, annak lábvonalától számított, méter szélességű területsáv;

HATÁROZAT. 1. A tájrendezett terület sarokpontjainak koordinátái EOV rendszerben: 2. A tájrendezett területtel a tulajdonos szabadon rendelkezik.

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

Szám: /1/2014.I. Tárgy: Levegőtisztaság- védelmi működési engedély határozat Ea: Törkenczi Arnold Melléklet: 1 pld.

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

Melléklet: 1 pld. hirdetmény 1 pld. határozat

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye Részben zárt térben Szabad téren

Tárgy: Törökszentmiklós I.- agyag védnevű bányatelek egy részének tájrendezése HATÁROZAT

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

A határozat év: hó: nap: KÜJ: KTJ: JOGERŐS:

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

Melléklet: HATÁROZAT I.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség

Tárgy: Tiszagyenda II.- homok védnevű bányatelek bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

H A T Á R O Z A T. levegőtisztaság-védelmi engedélyt

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

A határozat JOGERŐS: év: hó: nap: KÜJ: KTJ: Iktatószám: H /2008. Hiv. szám: Tárgy: Bogyoszló Pannon-Víz Zrt. Előadó: Műszaki ea.

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

A rendelet 2. számú és 3. számú melléklete e rendelet melléklete szerint változik. E rendelet a kihirdetése napját követő napon lép hatályba.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter

Tárgy: Gyomaendrőd I.- homok védnevű bányatelek részleges bányabezárása, tájrendezése HATÁROZAT

Forgalomképtelen törzsvagyon

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183.

Magyar joganyagok - 74/204. (XII. 23.) BM rendelet - a folyók mértékadó árvízszintj 2. oldal 3. Árvízvédelmi falak esetében az árvízkockázati és a ter

CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZEGEDI JÁRÁSI HIVATALA

KÖZÉP-DUNA-VÖLGYI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

1. melléklet a 15/2013 (VII.02.) önkormányzati rendelethez Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyona Forgalomképesség: F.KÉPTELEN Főkönyv Sorsz

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14/2018. (VI. 27.) önkormányzati rendelete

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

év: hó: nap: KÜJ: KTJ: H A T Á R O Z A T

KÖZLEMÉNY. környezetvédelmi hatósági eljárás megindulásáról

5. Az Ör. kiegészül az 1. melléklet szerinti 24. melléklettel.

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Részben szabadtéren

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG

év: hó: 10. nap: 17. KÜJ: KTJ: KTJ:

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELİSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

H A T Á R O Z A T. 4. A telephelyen pékség üzemel. A technológiához tartozó zajforrások: hűtőaggregát, tehergépjárművek. A zajforrás működési helye

Telepengedélyezési és bejelentés kötelezett ipari tevékenységi ügyek

H A T Á R O Z A T. A zajforrás működési helye. Baromfinevelés Légtechnikai gépek Zárt térben

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYEL HATÁROZAT

NYUGAT-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG 9700 Szombathely, Vörösmarty u. 2., 9701 Pf.: 183

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8915/2017. iktatószámon folyamatban van.

HIRDETMÉNY. A tárgyi dokumentáció elbírálása BO-08/KT/8708/2017. iktatószámon folyamatban van.

Átírás:

ÉSZAK-DUNÁNTÚLI KÖRNYEZETVÉDELMI, TERMÉSZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI FELÜGYELŐSÉG mint első fokú környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatóság 9021 Győr, Árpád u. 28-32. Levélcím: 9002 Győr, Pf. 471. Internet: http://edktvf.zoldhatosag.hu e-mail: eszakdunantuli@zoldhatosag.hu Telefon: Központi: 96/524-000, Ügyfélszolgálat: 96/524-001 Fax: 96/524-024 Ügyfélfogadás az Ügyfélszolgálati Irodán: Hétfő, Kedd, Szerda: 9-15 óráig, Csütörtök: 9-16 óráig Beadványában ügyiratszámunkra szíveskedjék hivatkozni! A határozat jogerős: év: hó: nap: Iktatószám: H-13164-5/2008. Hiv. szám: Előadó: dr. Tóth Árpád Melléklet: - Tárgy: Győr, ÉDU-KÖVIZÍG nagyvízi meder jogi jellegének ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyeztetése HATÁROZAT I. Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség, mint elsőfokú vízügyi hatóság az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (9021 Győr, Árpád út 28-32.) kérelmére megállapítja, hogy a Mosoni-Duna, a Rába, a Rábca és a Marcal folyók nagyvízi medrében Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területén, a 2007. évben készült felmérés alapján az alábbi helyrajzi számú ingatlanok helyezkednek el: Helység Fekvés HRSZ Művelési ág GYŐR belterület 2965/3 Kivett töltés GYŐR belterület 2965/4 Kivett töltés GYŐR belterület 5467/2 Kivett csatorna GYŐR belterület 5468 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 5469 Kivett beépítetlen terület GYŐR belterület 5470/1 Kivett töltés GYŐR belterület 5470/4 Kivett töltés GYŐR belterület 5470/7 Kivett csatorna GYŐR belterület 5470/8 Kivett telephely GYŐR belterület 5470/9 Kivett telephely GYŐR belterület 5470/10 Kivett töltés GYŐR belterület 5531/1 Kivett országos közút GYŐR belterület 5532/1 Kivett saját használatú út GYŐR belterület 5532/2 Kivett csatorna GYŐR belterület 5532/3 Kivett töltés GYŐR belterület 5700 Kivett vízállás GYŐR belterület 5701 Kivett vízállás GYŐR belterület 5702 Kivett töltés GYŐR belterület 5737 Kivett közterület GYŐR belterület 5738/2 Kivett beépítetlen terület GYŐR belterület 5738/6 Kivett telephely GYŐR belterület 5742/2 Kivett szennyvíztisztító GYŐR belterület 5742/5 Kivett áruház és udvar GYŐR belterület 5742/7 Kivett autószalon,szervíz és udvar GYŐR belterület 5742/8 Kivett iroda,raktár és udvar GYŐR belterület 5743/2 Kivett gyártelep GYŐR belterület 5743/3 Kivett közterület

GYŐR belterület 5743/4 Kivett 2 épület és udvar GYŐR belterület 5743/5 Kivett udvar GYŐR belterület 5744 Kivett országos közút GYŐR belterület 5745 Kivett csatorna GYŐR belterület 5746 Kivett beépítetlen terület GYŐR belterület 5747 Kivett töltés GYŐR belterület 5748 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 5749 Kivett transzformátor állomás GYŐR belterület 5750/1 Kivett töltés GYŐR belterület 5750/2 Kivett szennyvíztisztító GYŐR belterület 5750/3 Kivett szennyvíztisztító GYŐR belterület 5751 Kivett töltés GYŐR belterület 5756/1 Kivett országos közút GYŐR belterület 5756/2 Kivett töltés GYŐR belterület 6404 Kivett töltés GYŐR belterület 6405/3 Kivett töltés GYŐR belterület 6405/4 Kivett hajóállomás GYŐR belterület 6405/6 Kivett vízállás GYŐR belterület 6405/8 Kivett töltés GYŐR belterület 6405/9 Kivett töltés GYŐR belterület 6416/1 Kivett ipartelep GYŐR belterület 6417 Kivett közterület GYŐR belterület 6821/1 Kivett vásártér GYŐR belterület 6821/2 Kivett áruház GYŐR belterület 6822 Kivett közterület GYŐR belterület 7028/2 Kivett közforgalmú vasút GYŐR belterület 7068/2 Kivett országos közút GYŐR belterület 7068/3 Kivett közterület GYŐR belterület 7087 Kivett országos közút GYŐR belterület 7089/1 Kivett töltés GYŐR belterület 7089/2 Kivett töltés GYŐR belterület 7090 Kivett töltés GYŐR belterület 7091/2 Kivett vízállás és beépített terület GYŐR belterület 7091/3 erdő - GYŐR belterület 7091/4 Kivett saját használatú út GYŐR belterület 7091/5 erdő - GYŐR belterület 7091/6 Kivett töltés GYŐR belterület 7091/7 Kivett országos közút GYŐR belterület 7094 Kivett sporttelep GYŐR belterület 7095 Kivett közterület GYŐR belterület 7118 Kivett közterület GYŐR belterület 7279 Kivett közterület GYŐR belterület 7280 Kivett töltés GYŐR belterület 7281 Kivett közterület GYŐR belterület 7282 Kivett udvar GYŐR belterület 7283/1 Kivett csónakház GYŐR belterület 7283/2 Kivett töltés GYŐR belterület 7284 Kivett ipartelep GYŐR belterület 7285 Kivett közpark GYŐR belterület 7286 Kivett víziszínpad 2

GYŐR belterület 7287 Kivett parkoló GYŐR belterület 7288 Kivett közterület GYŐR belterület 7465 Kivett közterület GYŐR belterület 7466 Kivett közterület GYŐR belterület 7467 Kivett telephely GYŐR belterület 7468 Kivett közterület GYŐR belterület 7469 Kivett közterület GYŐR belterület 7470 Kivett napközi otthon GYŐR belterület 7471 Kivett közterület GYŐR belterület 7472 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 7473 Kivett közterület GYŐR belterület 7474 Kivett főiskola GYŐR belterület 7479 Kivett lakóház udvar GYŐR belterület 7480 Kivett udvar GYŐR belterület 7481 Kivett közterület GYŐR belterület 7482 Kivett közterület GYŐR belterület 7483 Kivett udvar GYŐR belterület 7489 Kivett közterület GYŐR belterület 7490 Kivett Rába folyó GYŐR belterület 7491/1 Kivett vendéglő GYŐR belterület 7491/2 Kivett közterület GYŐR belterület 7492 Kivett közterület GYŐR belterület 7493 Kivett közterület GYŐR belterület 7494 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 7495 Kivett Rába folyó GYŐR belterület 7496 Kivett töltés GYŐR belterület 7505 Kivett közterület GYŐR belterület 7506/4 Kivett töltés GYŐR belterület 7656 Kivett országos közút GYŐR belterület 7661/6 Kivett töltés GYŐR belterület 7661/7 Kivett vízállás GYŐR belterület 7666 Kivett Rába folyó GYŐR belterület 7667 Kivett Rába folyó GYŐR belterület 7668/2 Kivett töltés GYŐR belterület 7668/3 Kivett töltés GYŐR belterület 7668/4 Kivett közforgalmú vasút GYŐR belterület 7669/1 Kivett közforgalmú vasút GYŐR belterület 7669/4 Kivett közforgalmú vasút GYŐR belterület 8110/3 Kivett töltés GYŐR belterület 8110/5 Kivett közterület GYŐR belterület 8110/7 Kivett töltés GYŐR belterület 8110/8 Kivett töltés GYŐR belterület 8110/9 Kivett közterület GYŐR belterület 8110/10 Kivett töltés GYŐR belterület 8111/1 Kivett közterület GYŐR belterület 8111/2 Kivett töltés GYŐR belterület 8111/3 Kivett uszoda GYŐR belterület 8112/1 Kivett uszoda GYŐR belterület 8112/2 Kivett töltés GYŐR belterület 8112/3 Kivett uszoda 3

GYŐR belterület 8113 Kivett töltés GYŐR belterület 8702 Kivett közterület GYŐR belterület 8703 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 8704 Kivett panzió és udvar GYŐR belterület 8705 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 8706/1 Kivett vizi sporttelep GYŐR belterület 8706/2 Kivett udvar GYŐR belterület 8707 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 8708 Kivett uszoda és csónakház GYŐR belterület 9750/1 Kivett Rába folyó GYŐR belterület 9750/2 Kivett töltés GYŐR belterület 9750/5 Kivett Mosoni-Duna GYŐR belterület 10125/2 erdő GYŐR belterület 10126/1 erdő GYŐR belterület 10126/2 Kivett töltés GYŐR belterület 10140/2 erdő GYŐR belterület 10213/2 Kivett Mosoni-Duna GYŐR belterület 10214 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 10215 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 10216 Kivett 3 épület és udvar GYŐR belterület 10217 Kivett gátőrház és udvar GYŐR belterület 10218 Kivett közterület GYŐR belterület 10219 Kivett csónakház GYŐR belterület 10220/1 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR belterület 10220/2 Kivett állami terület II. GYŐR belterület 10221 Kivett töltés GYŐR belterület 10222/1 Kivett udvar GYŐR belterület 10222/2 Kivett állami terület II. GYŐR belterület 10222/3 Kivett udvar GYŐR belterület 10224 Kivett töltés GYŐR belterület 10462 Kivett közterület GYŐR belterület 10615 Kivett közterület GYŐR belterület 10671/2 Kivett szabadstrand GYŐR belterület 12173 Kivett töltés GYŐR belterület 12174 Kivett csatorna GYŐR belterület 12175 Kivett Mosoni-Duna GYŐR belterület 12176 Kivett töltés GYŐR külterület 0158/1 Kivett töltés GYŐR külterület 0158/2 Kivett töltés GYŐR külterület 0158/3 gyep (rét) - GYŐR külterület 0158/4 gyep (rét) GYŐR külterület 0159/3 gyep (rét) - GYŐR külterület 0159/4 gyep (rét) - GYŐR külterület 0159/5 gyep (rét) - GYŐR külterület 0159/7 erdő - GYŐR külterület 0159/8 erdő - GYŐR külterület 0159/9 erdő - GYŐR külterület 0159/10 gyep (rét) GYŐR külterület 0159/11 gyep (rét), nádas GYŐR külterület 0160/1 gyep (rét) - 4

GYŐR külterület 0160/2 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/3 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/4 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/5 erdő GYŐR külterület 0160/6 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/7 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/8 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/9 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/10 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/11 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/12 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/13 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/14 gyep (rét) - GYŐR külterület 0160/15 gyep (rét) - GYŐR külterület 0161 Kivett Rába folyó GYŐR külterület 0162 erdő GYŐR külterület 0163 gyep (rét), Kivett mocsár, erdő GYŐR külterület 0164 gyep (rét), erdő GYŐR külterület 0165/1 erdő - GYŐR külterület 0165/2 gyep (rét) - GYŐR külterület 0165/3 erdő - GYŐR külterület 0165/4 gyep (rét) GYŐR külterület 0165/5 erdő - GYŐR külterület 0165/6 gyep (rét) GYŐR külterület 0165/7 erdő - GYŐR külterület 0166/1 Kivett töltés GYŐR külterület 0166/3 Kivett autópálya GYŐR külterület 0167/2 Kivett töltés GYŐR külterület 0167/3 szántó GYŐR külterület 0167/4 Kivett töltés GYŐR külterület 0168 erdő GYŐR külterület 0169 Kivett közút GYŐR külterület 0170/1 Kivett közút GYŐR külterület 0170/2 Kivett közút GYŐR külterület 0171/3 erdő GYŐR külterület 0171/4 gyep (rét) - GYŐR külterület 0171/5 gyep (legelő) - GYŐR külterület 0171/6 erdő GYŐR külterület 0171/7 gyep (rét) - GYŐR külterület 0171/8 erdő - GYŐR külterület 0171/9 gyep (legelő) - GYŐR külterület 0173 Kivett közút GYŐR külterület 0174 gyep (rét) - GYŐR külterület 0176 Kivett árok GYŐR külterület 0177 erdő GYŐR külterület 0178/1 erdő GYŐR külterület 0178/3 erdő GYŐR külterület 0178/4 Kivett autópálya GYŐR külterület 0179/1 erdő GYŐR külterület 0179/2 erdő 5

GYŐR külterület 0182/1 erdő GYŐR külterület 0182/2 Kivett anyaggödör GYŐR külterület 0183 Kivett Marcal folyó GYŐR külterület 0184/1 erdő GYŐR külterület 0184/3 gyep (rét) - GYŐR külterület 0184/4 gyep (rét) - GYŐR külterület 0184/5 gyep (rét) - GYŐR külterület 0184/6 gyep (rét) - GYŐR külterület 0184/7 gyep (rét) - GYŐR külterület 0184/8 gyep (rét) - GYŐR külterület 0185 Kivett Rába folyó GYŐR külterület 0186/2 Kivett anyaggödör GYŐR külterület 0186/3 gyep (legelő), Kivett árok GYŐR külterület 0186/4 erdő - GYŐR külterület 0186/5 erdő - GYŐR külterület 0186/7 erdő - GYŐR külterület 0186/8 gyep (rét) - GYŐR külterület 0186/9 gyep (rét) - GYŐR külterület 0186/10 gyep (rét) - GYŐR külterület 0186/11 gyep (rét) - GYŐR külterület 0186/12 Kivett út GYŐR külterület 0186/13 gyep (rét) - GYŐR külterület 0186/14 erdő - GYŐR külterület 0186/15 erdő - GYŐR külterület 0186/16 gyep (legelő) - GYŐR külterület 0186/17 erdő GYŐR külterület 0186/18 erdő - GYŐR külterület 0186/19 erdő GYŐR külterület 0351 erdő GYŐR külterület 0352 gyep (rét), Kivett töltés GYŐR külterület 0390/3 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0390/4 Kivett töltés GYŐR külterület 0391/1 Kivett töltés GYŐR külterület 0392/3 erdő - GYŐR külterület 0393 erdő - GYŐR külterület 0394 erdő - GYŐR külterület 0396 erdő - GYŐR külterület 0397 erdő - GYŐR külterület 0398 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0400 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0401/1 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0407/1 erdő GYŐR külterület 0408/1 Kivett töltés GYŐR külterület 0408/2 Kivett töltés GYŐR külterület 0619 gyep (rét), Kivett töltés, erdő GYŐR külterület 0620/1 gyep (rét) - GYŐR külterület 0620/2 erdő - GYŐR külterület 0620/3 erdő - GYŐR külterület 0620/4 erdő - GYŐR külterület 0621 Kivett közút 6

GYŐR külterület 0622 Kivett közút GYŐR külterület 0623 gyep (rét), Kivett saját használatú út, Kivett gazdasági épület és udva, erdő GYŐR külterület 0624/4 Erdő, Kivett csatorna, gyep (legelő) GYŐR külterület 0625/9 gyep (legelő) GYŐR külterület 0625/11 Kivett állami terület I. GYŐR külterület 0625/12 Kivett csatorna GYŐR külterület 0625/13 Kivett állami terület I. GYŐR külterület 0628/2 gyep (legelő), Kivett töltés GYŐR külterület 0628/3 Kivett árok GYŐR külterület 0629/4 fásított terület - GYŐR külterület 0629/5 Kivett anyaggödör GYŐR külterület 0629/6 gyep (legelő) GYŐR külterület 0647 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0648 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0649/1 Kivett állami terület I. GYŐR külterület 0649/2 Kivett gazdasági épület és udvar GYŐR külterület 0652 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0653 Kivett állami terület I. GYŐR külterület 0655/2 erdő GYŐR külterület 0655/3 Erdő, gyep (legelő) GYŐR külterület 0656 Kivett állami terület I. GYŐR külterület 0658 Kivett töltés GYŐR külterület 0659/1 gyep (legelő), szántó GYŐR külterület 0659/2 gyep (legelő), szántó GYŐR külterület 0659/3 gyep (legelő), szántó GYŐR külterület 0659/4 szántó - GYŐR külterület 0659/5 szántó - GYŐR külterület 0659/6 szántó - GYŐR külterület 0659/7 szántó - GYŐR külterület 0659/8 Szántó, erdő GYŐR külterület 0659/9 Szántó, erdő, gyep (legelő) GYŐR külterület 0659/10 szántó - GYŐR külterület 0660 Kivett töltés GYŐR külterület 0674 Kivett töltés GYŐR külterület 0676/2 Kivett udvar GYŐR külterület 0677 erdő GYŐR külterület 0683 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0684 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0685 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0686 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0687/1 Kivett töltés GYŐR külterület 0687/2 erdő GYŐR külterület 0688 erdő országos közforgalmú kikötő, Kivett országos közforgalmú kikötő GYŐR külterület 0689 Kivett Mosoni-Duna GYŐR külterület 0713 Kivett Duna folyam GYŐR külterület 01805 gyep (rét), Kivett Marcal folyó, Kivett töltés, erdő GYŐR külterület 01806/1 gyep (rét), Kivett anyaggödör GYŐR külterület 01806/2 Kivett töltés GYŐR külterület 01806/3 Erdő, Kivett anyaggödör, gyep (legelő) GYŐR külterület 01807 Kivett töltés 7

GYŐR külterület 01808/1 Kivett töltés GYŐR külterület 01808/2 Kivett töltés GYŐR külterület 01811 Kivett mocsár GYŐR külterület 01812 gyep (rét) - GYŐR külterület 01813 Kivett közút GYŐR külterület 01814 Kivett közút GYŐR külterület 01815/1 gyep (rét) GYŐR külterület 01815/2 Kivett mocsár GYŐR külterület 01816 gyep (rét) GYŐR külterület 01817 Kivett Holt-Rába GYŐR külterület 01818 Kivett Rába folyó GYŐR külterület 01819 Kivett anyaggödör, gyep (rét) GYŐR külterület 01820 Kivett közút GYŐR külterület 01821/1 gyep (rét) - GYŐR külterület 01821/2 erdő - GYŐR külterület 01821/3 Erdő, gyep (rét) GYŐR külterület 01822 gyep (legelő), erdő GYŐR külterület 01836/1 Kivett tölté, erdős GYŐR külterület 01836/2 erdő GYŐR külterület 01836/4 gyep (legelő) - GYŐR külterület 01837/1 gyep (rét) GYŐR külterület 01837/2 erdő GYŐR külterület 01838 Kivett anyaggödör GYŐR külterület 01839 erdő GYŐR külterület 01840 Kivett Rába folyó GYŐR külterület 01841 erdő GYŐR külterület 01842 erdő GYŐR külterület 01843/1 gyep (rét) - GYŐR külterület 01843/2 erdő GYŐR külterület 01843/3 gyep (rét) - GYŐR külterület 01843/4 gyep (rét) - GYŐR külterület 01843/5 gyep (rét) - GYŐR külterület 01843/6 gyep (rét) - GYŐR külterület 01843/7 gyep (rét) - GYŐR külterület 01843/8 gyep (rét) GYŐR külterület 01843/9 Kivett anyaggödör GYŐR külterület 01844/1 Kivett töltés GYŐR külterület 01844/2 Kivett anyaggödör GYŐR külterület 01844/3 gyep (legelő) GYŐR zártkert 22601/1 fásított terület - GYŐR zártkert 22601/2 fásított terület - GYŐR zártkert 22601/3 fásított terület - GYŐR zártkert 22601/4 fásított terület - GYŐR zártkert 22601/5 fásított terület - GYŐR zártkert 22601/6 fásított terület - GYŐR zártkert 22601/7 fásított terület - GYŐR zártkert 22601/8 fásított terület - GYŐR zártkert 22601/9 erdő - GYŐR zártkert 22601/10 erdő - GYŐR zártkert 22602/4 szántó és gazdasági épület 8

GYŐR zártkert 22602/5 Kivett saját használatú út GYŐR zártkert 22602/6 Kivett saját használatú út GYŐR zártkert 22602/7 Kivett telephely és gazdasági épület GYŐR zártkert 22602/8 Kivett telephely és gazdasági épület GYŐR zártkert 22604 kert - GYŐR zártkert 22605 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22606 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22607 kert - GYŐR zártkert 22608 kert - GYŐR zártkert 22609 kert - GYŐR zártkert 22610 kert - GYŐR zártkert 22611 kert és gyümölcstároló GYŐR zártkert 22612 kert hétvégi ház és udvar GYŐR zártkert 22613 kert telephely GYŐR zártkert 22614 kert - GYŐR zártkert 22615 kert - GYŐR zártkert 22616 kert - GYŐR zártkert 22617 kert - GYŐR zártkert 22618 kert - GYŐR zártkert 22619 Kivett saját használatú út GYŐR zártkert 22620 kert - GYŐR zártkert 22621 kert - GYŐR zártkert 22622 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22623 kert - GYŐR zártkert 22624 kert - GYŐR zártkert 22625 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22626 kert - GYŐR zártkert 22627 kert - GYŐR zártkert 22628 kert - GYŐR zártkert 22629 kert - GYŐR zártkert 22630 kert - GYŐR zártkert 22631 kert hétvégi ház és udvar GYŐR zártkert 22632 kert - GYŐR zártkert 22633 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22634 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22635 kert - GYŐR zártkert 22636 kert - GYŐR zártkert 22637 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22638 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22639 kert - GYŐR zártkert 22640 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22641 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22642 kert - GYŐR zártkert 22643 kert - GYŐR zártkert 22644 kert - GYŐR zártkert 22645 Kivett saját használatú út GYŐR zártkert 22646 kert - GYŐR zártkert 22647 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22648 szántó - GYŐR zártkert 22649 szántó - 9

GYŐR zártkert 22650 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22651 kert - GYŐR zártkert 22652 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22653 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22654 kert telephely és gazdasági épület GYŐR zártkert 22655 kert - GYŐR zártkert 22656 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22657 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22658 kert gazdasági épület és udvar GYŐR zártkert 22659 kert - GYŐR zártkert 22660 kert - GYŐR zártkert 22661 Kivett saját használatú út GYŐR zártkert 22662/1 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22662/2 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22665 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22666 kert - GYŐR zártkert 22667 kert - GYŐR zártkert 22668 kert - GYŐR zártkert 22669 kert - GYŐR zártkert 22670 kert - GYŐR zártkert 22671 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22672 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22673 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22674 kert - GYŐR zártkert 22675 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22676 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22677 kert - GYŐR zártkert 22678 kert lakóház udvar GYŐR zártkert 22679 kert - GYŐR zártkert 22680 kert és gazdasági épület GYŐR zártkert 22681 szántó - GYŐR zártkert 22682 szántó - GYŐR zártkert 22683 erdő - II. A hatóság a jogerős határozattal megkeresi az illetékes Körzeti Földhivatalt, hogy a határozat alapján a nagyvízi meder jogi jelleget az érintett ingatlanok egészére vonatkozóan az ingatlan-nyilvántartáson vezesse át, és az erről szóló határozatot a Felügyelőségnek küldje meg. III. A hatóság a határozattal megkeresi Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát, hogy gondoskodjon a határozat helyben szokásos módon történő közzétételéről, és a közzétételt követően a határozat kifüggesztésének és levételének napjáról a Felügyelőséget haladéktalanul tájékoztassa. IV. Jelen határozat ellen a kézhezvételtől (hirdetmény levételétől) számított 15 napon belül az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőséghez címzett, de az elsőfokú hatóságnál 2 példányban benyújtandó fellebbezésnek van helye. A fellebbezés illetéke 10.000,-Ft (azaz Tízezer forint), melyet a fellebbezés egyik példányán illetékbélyegben kell leróni. 10

INDOKOLÁS Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (9021 Győr, Árpád út 28-32.) a nagyvízi meder jogi jellegének ingatlan-nyilvántartáson történő átvezetésére vonatkozó kérelmet nyújtott be a hatósághoz. A kérelmező az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. tv. (a továbbiakban Itv.) 5. (1) bek. c) pontja alapján személyes illetékmentességben részesül. Az Igazgatóság a nagyvízi mederbe eső ingatlanokat a Földmérési és Távérzékelési Intézet által a 2007. év során, a jogszabályi rendelkezések figyelembevételével készített felmérés alapján jelölte meg. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban Vgtv.) 1. sz. melléklete alapján nagyvízi medernek minősül a vízfolyást vagy állóvizet magában foglaló terület, amelyet az árvíz levonulása során a víz rendszeresen elborít. A nagyvízi medrek, a parti sávok, a vízjárta, valamint a fakadó vizek által veszélyeztetett területek használatáról és hasznosításáról, valamint a nyári gátak által védett területek értékének csökkentésével kapcsolatos eljárásról szóló 21/2006. (I.31.) Korm. rendelet 5. (1) bekezdése alapján a nagyvízi meder területét a mértékadó árvízszint vagy az eddig előfordult legnagyobb árvízszint közül a magasabb jelöli ki. A nagyvízi meder rendeltetése a mederből kilépő árvizek és a jég levezetése. A Felügyelőség a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL tv. (a továbbiakban Ket.) 29. (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően tekintettel arra, hogy az eljárás jelentős számú ügyfelet érint - hirdetményt tett közzé, egyidejűleg közhírré tétel céljából a hirdetményt és az érintett ingatlanok listáját megküldte a település jegyzőjének. Az eljárás során észrevétel nem érkezett. A Vgtv. 27. alapján a nagyvízi mederben való elhelyezkedés tényét, mint jogi jelleget a vízügyi hatóság jogerős határozata alapján (a település nevének és helyrajzi számnak a megjelölésével) az ingatlan-nyilvántartásba - külön törvény szerint - fel kell jegyezni. A hatóság a földhivatali eljárást megindítását az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI tv. (a továbbiakban Inytv.) 26. -a alapján megkereséssel kezdeményezi. A jogi jelleg feljegyzését az Inytv. 17. (1) bek. g) pontja és a 109/1999. (XII.29.) FVM Rend. 39/A. -a teszi lehetővé. A hirdetményi úton történő közlés a Ket. 80. (3) bekezdésén alapul. A hatóság az ügyfeleket a Ket. 72. (1) bekezdés da) pontja alapján tájékoztatta, a fellebbezés jogát a Ket. 98. -a biztosítja. A fellebbezés illetékéről az Itv. mellékletének XIII. Cím 2. a) pontja rendelkezik. A hatóság hatásköre a fent idézett jogszabályhelyeken és a környezetvédelmi, természetvédelmi, vízügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 347/2006. (XII.23.) Korm. rend. (továbbiakban R.) 13. (1)-(2) bekezdésén, illetékessége a R. 1. számú melléklet IV/1/A. d) pontján alapul. Győr, 2008. november 7. Dr. Hajdu Klára s.k. hatósági igazgatóhelyettes 11