J E G Y Z İ K Ö N Y V

Hasonló dokumentumok
Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi március 5. napján tartott ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottságától

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága január 16. napján tartott rendes ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Csányi László alpolgármester, képviselı. Mucsi György társadalmi megbízatású alpolgármester,

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának szeptember 23. napján tartott nyílt ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V. és Idegenforgalmi Bizottsága május 4-én tartott ülésérıl

Nikolényi István: Örömét fejezi ki, hogy részt vehet a bizottság munkájában, s ismét hasznos társadalmi tevékenységet folytathat.

Nikolényi István: Kérdezi, hogy lesz-e pályázat kiírva a Szegedi Nemzeti Színház és a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetıi posztjára.

Távolmaradt: Horváth István polgármester, Halmai Gáborné, Máté Péter, dr. Tóth Csaba Attila képviselık

A Velencei-tó és Térsége, Váli-völgy, Vértes Térségi Fejlesztési Tanács Ügyrendje

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi június 27. napján tartott rendes ülésérıl

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület április 10-én megtartott rendkívüli ülésérıl

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága február 12. napján tartott ülésérıl

1. Döntés egyes korlátozottan forgalomképes ingatlanok értékesítésre történı kijelölésérıl

Közgyőlési jegyzıkönyv

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Dr. Botka László polgármester. Ikt. sz.: /2014. Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése év II. félévi munkaterve. 1 pld. határozati javaslat

Hirka Tamás: Tehát minden egyes csabai kolbász után termékdíjat kell majd fizetni?

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület december 19-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának július 25. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

J e g y z ı k ö n y v

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

Száma: /2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének Ügyrendi és Igazgatási Bizottsága 8200 Veszprém, Óváros tér 9.

Jegyzıkönyv. Készült: Dömös Község Önkormányzat Képviselıtestületének június 15-én megtartott rendkívüli ülésérıl

Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Kulturális, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottsága június 23-án tartott üléséről

JEGYZİKÖNYV a bizottság augusztus 16-án megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: A Fejér Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat február 22-én, du órakor megtartott ülésérıl

Halmay György bizottsági elnök

Kajdi István polgármester javaslatot tesz az alábbi napirendi pontok megtárgyalására. Jegyzıkönyv hitelesítıknek felkéri a polgármestereket.

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága augusztus 27-én tartott üléséről

Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága június 19. napján tartott ülésérıl

J e g y z ı k ö n y v

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK MŐVELİDÉSI ÉS OKTATÁSI BIZOTTSÁGA

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága szeptember 17-én tartott üléséről. Városüzemeltetési Iroda

Jegyzőkönyv. Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának án tartott ülésén.

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve március 08. rendkívüli ülés

Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának szeptember 13-án 18:10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános Közgyőlésérıl.

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

JEGYZİKÖNYV. Helyszín: 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. Polgármesteri Hivatal tárgyalóterme

Szekszárdi Német Kisebbségi Önkormányzat Deutsche Minderheitenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi str JEGYZİKÖNYV

EMLÉKEZTETİ. a május i EVDSZ Szövetségi Vezetıségi ülésrıl

Kivonat. mely készült a Csongrádi Kistérség Többcélú Társulása Társulási Tanácsának szeptember 20. napján megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl

A Mezıgazdasági és Gazdaságfejlesztési Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv május 30.

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága november 28-án (szerda) órakor tartott rendes ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J e g y z ı k ö n y v

Az Ügyrendi és Sport Bizottság ülésérıl készült jegyzıkönyv október 24.

Jegyzıkönyv. Olaszliszka Község Önkormányzat Képviselıtestületének január 27-én megtartott nyílt ülésérıl.

JEGYZİKÖNYV. Nyirád Község Roma Nemzetiségi Önkormányzata Képviselı-testületének nyilvános ülésérıl február 14.

J E G Y Z İ K Ö N Y V

Salgótarján Megyei Jogú Város J e g y zıjétıl 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. 32/ jegyzo@salgotarjan.hu

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága június 17-én tartott üléséről

JEGYZİKÖNYV. Kocsis Csaba, a Tolna Megyei Kormányhivatal oktatási fıosztályvezetıje

JEGYZİKÖNYV a bizottság október 24-én megtartott ülésérıl

Bér Község Önkormányzata 3045 Bér: Petıfi út 32 Tel, Fax: sz.

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának szeptember 7. napján tartott nyílt ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Szőcsné Dr. Fehér Éva, Vass Antal képviselık

Makó Város Önkormányzati Képviselı-testülete Városfejlesztési, Városüzemelési, Környezetvédelmi és Lakásügyi Bizottságának Ügyrendje

Dr. Cseke László könyvvizsgáló

JEGYZİKÖNYV a bizottság május 30-án megtartott ülésérıl

J E G Y Z İ K Ö N Y V. Ülés helye: Mélykút Város Polgármesteri Hivatala Tanácskozó Terem

ELİTERJESZTÉS. Sándorfalva Város Képviselı-testületének. Kakas Béla polgármester

Simon Roland képviselı távolmaradása okát elıre jelezte.

E L İ T E R J E S Z T É S

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK HUMÁN BIZOTTSÁGA

napirendi pont ELİTERJESZTÉS

Elıterjesztés a Sajószentpéteri Központi Napközi Otthonos Óvoda mőködtetésére vonatkozó intézményfenntartói társulási megállapodás módosítására

Szekszárdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat

J E G Y Z İ K Ö N Y V

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Dr. Szántó Mária jegyzı. Igazoltan van távol: Mucsi György képviselı

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés május 22-ei testületi ülésére

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága május 21-én tartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZİKÖNYV. Király Árpád polgármester szavazásra teszi fel Tóth Csaba alpolgármester személyében a

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága február 07-én tartott üléséről

TARTALOMJEGYZÉK a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság november 25-én tartott soros ülésének határozatairól. napirend

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TEL.: FAX.: PMESTER@DOROG.

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának december 14. napján tartott nyílt ülésérıl

JEGYZİKÖNYV. Készült: november 24-én Ordacsehi Község Önkormányzatának hivatali helyiségében a Képviselı-testület ülésérıl.

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának április 29. napján tartott nyílt ülésérıl

19/2014. (VI. 26.) TH.

Átírás:

11690-4/2011. J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Kulturális, Egyházügyi, Közmővelıdési és Idegenforgalmi Bizottsága 2011. május 11-én tartott ülésérıl Az ülésen jelen vannak: Haág Zalán, a bizottság elnöke Kormos Tibor, a bizottság alelnöke Kohári Nándor, a bizottság képviselı tagja Rózsavölgyi József, a bizottság képviselı tagja Tóth Károly, a bizottság képviselı tagja Miklós Péter, bizottság nem képviselı tagja Tóth János, a bizottság nem képviselı tagja Varga Antal László, a bizottság nem képviselı tagja Kerek Attila, rendezvény referens Dr. Holzinger Gabriella, a Jegyzıi Iroda munkatársa Roboz István, az Oktatási, Kulturális és Sportiroda munkatársa, Száz Krisztina, az Oktatási, Kulturális és Sportiroda munkatársa, jegyzıkönyvvezetı. Csicsai Antal, a Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház igazgatója Kollár József, a Kecskési Mővelıdési Ház igazgatója Sódar István, az Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. igazgatója Makó Mária, a Tömörkény István Mővelıdési Ház igazgatója Bodóné Péni Erika, a Heller Ödön Mővelıdési Ház igazgatója Kiss Ernı, a Bálint Sándor Mővelıdési Ház igazgatója Orbán Hedvig, a Százszorszép Gyermekház igazgatója Hajdú Géza, a Petıfi Sándor Mővelıdési Ház igazgatója Jarabekné Treplán Mariann, a Petıfi-telepi Mővelıdési Ház igazgatója Haág Zalán: köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a bizottság 5 fı önkormányzati képviselıvel és 3 fı külsı szakértı taggal határozatképes. Az elızetesen kiküldött napirendhez kapcsolódóan arra tesz javaslatot, hogy az Önkormányzati költségvetést érintı 2011. április 15-ei közgyőlési döntések hatása tárgyú elıterjesztést ne tárgyalja a bizottság, mert politikai kérdéssé vált, a Pénzügyi Bizottság tárgyalni fogja és megfelelı szempontok szerint értékelni tudják majd a polgármester úr javaslatát. Tóth Károly: az, hogy egy jóváhagyott költségvetés 450 milliós módosítással folytatódik az nem politikai kérdés, az közgazdasági vagy elemi matematikai kérdés. Haág Zalán: köszönöm, szeretném mondani, hogy a veszteséges üzleti tervvel kalkuláló önkormányzati cégek vesztesége az idei évi költségvetést nem érinti, kivéve ha ilyen kérdéssel fordulnának a cégvezetık hozzánk. Ezt nem szeretném, hogyha most tárgyalnánk. 1

Tóth Károly: az indoklás szerintem megtévesztı volt. És nem is elsısorban a veszteséges cégekre gondoltam, hanem arra, hogy az egyik 100%-os önkormányzati cég tulajdonosa, az IKV Zrt. vezérigazgatója több mint 300 millió forintot a jóváhagyott költségvetéshez képest nem kíván befizetni. Ez nem politikai kérdés. És az hangzik el, hogy ez nem érinti a város költségvetését. Ez azt jelenti, hogy ha a költségvetés X, akkor X-330millió=X. Új matematikai iskola lesz Szegeden. Haág Zalán: köszönjük szépen. Van -e módosító javaslata képviselı úrnak? Tóth Károly: nincs, de az indoklást nem tartom helyénvalónak. Haág Zalán: szavazásra teszi fel a napirendet. A módosított napirendet 7 igen és 1 nem szavazattal a bizottság elfogadta. 11692-46/2011. (V. 11.) KEKIB sz. Idegenforgalmi Bizottsága 2011. május 11-én tartott ülésén a következı napirendet fogadta el. 1. A mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása ea.: Roboz István 2. A közmővelıdési intézmények 2011. évi munkatervének jóváhagyása és a mővelıdési házak vezetıinek bemutatkozása ea.: Roboz István 3. Egyebek Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. 1. napirendi pont: A mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása Roboz István: amikor a 3 mővelıdési ház maradt részben önálló és a Bartók Mővelıdési Házból kivált 4 mővelıdési ház megkapta ugyanezt a státuszt és 7 mővelıdési ház egyenlı lett, az szmsz-t gyorsan el tudták készíteni a megalakulás után. Viszont számos olyan belsı szabályzat van, mely az szmsz-hez szorosan kapcsolódik és a mellékletét képezi, de csak nemrégiben készült el, és mostanra realizálódott, viszont ezek szerves részét képezik az szmsz-nek, velük együtt hatályosak, ezért a bizottság hatásköre az szmsz jóváhagyása. Mivel az elfogadott költségvetéshez képest plusz összeget nem igényel, így a mellékleteknek a jóváhagyása is a bizottsághoz tartozik. Ezeket a szakirodák véleményezték és rendben találták. Kérjük a bizottságot, hogy hagyja jóvá a mellékleteket. Haág Zalán: van-e valakinek észrevétele, megjegyzése? Szavazásra teszi fel a Petıfi Sándor Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot fogadta el: 2

11692-47/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 35834/2011. sz. elıterjesztését a mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása címmel, és az alábbi határozatot hozta: A bizottság jóváhagyja a Petıfi Sándor Mővelıdési Ház 6471-107/2009. (XI. 5.) KKIB számú határozatával elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatának alábbi mellékleteit: 1. sz. melléklet: A Petıfi Sándor Mővelıdési Ház mindenkor hatályos alapító okirata, valamint az azt hatályba léptetı határozat 2. sz. melléklet: A Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 344/2009. (VI. 26.) Kgy. számú határozatával jóváhagyott megállapodás a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában mőködı Petıfi Sándor Mővelıdési Ház mint önállóan mőködı, az elıirányzatok felett részjogkörrel rendelkezı költségvetési szerv között 3. sz. melléklet: A Petıfi Sándor Mővelıdési Ház egyes munkaköreinek munkaköri leírása. 4. sz. melléklet: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és a hozzárendelt Intézmények belsı ellenırzési szabályzata (kézikönyv) 5. sz. melléklet: A Petıfi Sándor Mővelıdési Ház folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzési szabályzata Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Petıfi Sándor Mővelıdési Ház igazgatóját jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán Szavazásra teszi fel a Bálint Sándor Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot fogadta el: 11692-48/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 35834/2011. sz. elıterjesztését a mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása címmel, és az alábbi határozatot hozta: A bizottság jóváhagyja a Bálint Sándor Mővelıdési Ház 6471-108/2009. (XI. 5.) KKIB számú határozatával elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatának alábbi mellékleteit: 1. sz. melléklet: A Bálint Sándor Mővelıdési Ház mindenkor hatályos alapító okirata, valamint az azt hatályba léptetı határozat 2. sz. melléklet: A Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 344/2009. (VI. 26.) Kgy. számú 3

határozatával jóváhagyott megállapodás a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában mőködı Bálint Sándor Mővelıdési Ház mint önállóan mőködı, az elıirányzatok felett részjogkörrel rendelkezı költségvetési szerv között 3. sz. melléklet: A Bálint Sándor Mővelıdési Ház egyes munkaköreinek munkaköri leírása. 4. sz. melléklet: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és a hozzárendelt Intézmények belsı ellenırzési szabályzata (kézikönyv) 5. sz. melléklet: A Bálint Sándor Mővelıdési Ház folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzési szabályzata 6. sz. melléklet:: a Bálint Sándor Mővelıdési Ház Önkormányzatának szervezeti és mőködési rendje Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Bálint Sándor Mővelıdési Ház igazgatóját jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán Szavazásra teszi fel a Móricz Zsigmond Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot fogadta el: 11692-49/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 35834/2011. sz. elıterjesztését a mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása címmel, és az alábbi határozatot hozta: A bizottság jóváhagyja a Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház 6471-109/2009. (XI. 5.) KKIB számú határozatával elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatának alábbi mellékleteit: 1. sz. melléklet: A Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház mindenkor hatályos alapító okirata, valamint az azt hatályba léptetı határozat 2. sz. melléklet: A Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 344/2009. (VI. 26.) Kgy. számú határozatával jóváhagyott megállapodás a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában mőködı Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház mint önállóan mőködı, az elıirányzatok felett részjogkörrel rendelkezı költségvetési szerv között 3. sz. melléklet: A Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház egyes munkaköreinek munkaköri leírása. 4. sz. melléklet: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és a hozzárendelt Intézmények belsı ellenırzési szabályzata (kézikönyv) 5. sz. melléklet: A Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzési szabályzata 4

Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház igazgatóját jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán Szavazásra teszi fel a Heller Ödön Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot fogadta el: 11692-50/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 35834/2011. sz. elıterjesztését a mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása címmel, és az alábbi határozatot hozta: A bizottság jóváhagyja a Heller Ödön Mővelıdési Ház 6471-110/2009. (XI. 5.) KKIB számú határozatával elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatának alábbi mellékleteit: 1. sz. melléklet: A Heller Ödön Mővelıdési Ház mindenkor hatályos alapító okirata, valamint az azt hatályba léptetı határozat 2. sz. melléklet: A Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 344/2009. (VI. 26.) Kgy. számú határozatával jóváhagyott megállapodás a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában mőködı Heller Ödön Mővelıdési Ház mint önállóan mőködı, az elıirányzatok felett részjogkörrel rendelkezı költségvetési szerv között 3. sz. melléklet: A Heller Ödön Mővelıdési Ház egyes munkaköreinek munkaköri leírása. 4. sz. melléklet: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és a hozzárendelt Intézmények belsı ellenırzési szabályzata (kézikönyv) 5. sz. melléklet: A Heller Ödön Mővelıdési Ház folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzési szabályzata Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Heller Ödön Mővelıdési Ház igazgatóját jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán Szavazásra teszi fel a Petıfi-telepi Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot fogadta el: 11692-51/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 5

35834/2011. sz. elıterjesztését a mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása címmel, és az alábbi határozatot hozta: A bizottság jóváhagyja a Petıfi-telepi Mővelıdési Ház 6471-111/2009. (XI. 5.) KKIB számú határozatával elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatának alábbi mellékleteit: 1. sz. melléklet: A Petıfi-telepi Mővelıdési Ház mindenkor hatályos alapító okirata, valamint az azt hatályba léptetı határozat 2. sz. melléklet: A Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 344/2009. (VI. 26.) Kgy. számú határozatával jóváhagyott megállapodás a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában mőködı Petıfitelepi Mővelıdési Ház mint önállóan mőködı, az elıirányzatok felett részjogkörrel rendelkezı költségvetési szerv között 3. sz. melléklet: A Petıfi-telepi Mővelıdési Ház egyes munkaköreinek munkaköri leírása. 4. sz. melléklet: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és a hozzárendelt Intézmények belsı ellenırzési szabályzata (kézikönyv) 5. sz. melléklet: A Petıfi-telepi Mővelıdési Ház folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzési szabályzata Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Petıfi-telepi Mővelıdési Ház igazgatóját jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán Szavazásra teszi fel a Tömörkény István Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot fogadta el: 11692-52/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 35834/2011. sz. elıterjesztését a mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása címmel, és az alábbi határozatot hozta: A bizottság jóváhagyja a Tömörkény István Mővelıdési Ház 6471-112/2009. (XI. 5.) KKIB számú határozatával elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatának alábbi mellékleteit: 1. sz. melléklet: A Tömörkény István Mővelıdési Ház mindenkor hatályos alapító okirata, valamint az azt hatályba léptetı határozat 2. sz. melléklet: A Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 344/2009. (VI. 26.) Kgy. számú határozatával jóváhagyott megállapodás a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában mőködı Tömörkény István Mővelıdési Ház mint önállóan mőködı, az elıirányzatok felett részjogkörrel rendelkezı költségvetési szerv között 3. sz. melléklet: A Tömörkény István Mővelıdési Ház egyes munkaköreinek munkaköri 6

leírása. 4. sz. melléklet: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és a hozzárendelt Intézmények belsı ellenırzési szabályzata (kézikönyv) 5. sz. melléklet: A Tömörkény István Mővelıdési Ház folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzési szabályzata Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Tömörkény István Mővelıdési Ház igazgatóját jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán Szavazásra teszi fel a Kecskési Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 8 igen szavazattal egyhangúlag az alábbi határozatot fogadta el: 11692-53/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 35834/2011. sz. elıterjesztését a mővelıdési házak szmsz mellékleteinek jóváhagyása címmel, és az alábbi határozatot hozta: A bizottság jóváhagyja a Kecskési Mővelıdési Ház 6471-113/2009. (XI. 5.) KKIB számú határozatával elfogadott Szervezeti és Mőködési Szabályzatának alábbi mellékleteit: 1. sz. melléklet: A Kecskési Mővelıdési Ház mindenkor hatályos alapító okirata, valamint az azt hatályba léptetı határozat 2. sz. melléklet: A Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése 344/2009. (VI. 26.) Kgy. számú határozatával jóváhagyott megállapodás a Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában mőködı Kecskési Mővelıdési Ház mint önállóan mőködı, az elıirányzatok felett részjogkörrel rendelkezı költségvetési szerv között 3. sz. melléklet: A Kecskési Mővelıdési Ház egyes munkaköreinek munkaköri leírása. 4. sz. melléklet: A Nevelési-Oktatási Intézmények Gazdasági Szolgálata és a hozzárendelt Intézmények belsı ellenırzési szabályzata (kézikönyv) 5. sz. melléklet: A Kecskési Mővelıdési Ház folyamatba épített elızetes és utólagos vezetıi ellenırzési szabályzata Errıl a tisztségviselıket, a címzetes fıjegyzıt, a Jegyzıi Irodát, a Csongrád Megyei Kormányhivatalt, a Közgazdasági Irodát, az Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Kecskési Mővelıdési Ház igazgatóját jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. 2. napirendi pont: A közmővelıdési intézmények 2011. évi munkatervének jóváhagyása és a mővelıdési házak vezetıinek bemutatkozása Haág Zalán: Veprik Róbert felhívott és jelezte, hogy külföldi úton van és nem tud részt venni 7

a mai bizottságon. Nem szerette volna a helyettesét delegálni erre a bemutatkozásra, ezért szeretné, ha a Vadasparkban tartanánk egy kihelyezett bizottsági ülést, ahol İ megteheti a bemutatkozást. Elıször az IH vezetıjének kell távozni, ezért İ fogja kezdeni a bemutatkozást. Kérném, hogy 5-8 percben, szóban foglalják össze az elıterjesztésben foglaltakat. Sódar István az IH Nonprofit kft. igazgatójának bemutatkozása Tóth Károly: Örömmel láttam, hogy az elmúlt évben kiemelkedıen sikeres munkát végzı management-nek Boros Gyulának és csapatának szakmai elképzelései folytatására kötelezte el magát igazgató úr. Ez megmutatkozik sok saját rendezvényben, megmutatkozik abban, hogy a Belvárosi Mozival kapcsolatos koncepció megmaradt. Bár nekem voltak kételyeim a SZINnel kapcsolatban, mert a napok marketingjét nem lehet érzékelni. Miközben a konkurens nyár végi rendezvények már mindenütt hallhatók, olvashatók,- ez óvatos becslések szerint is 1 milliárdos helyi és országos árbevételt generált több mint 10 ezer vendégéjszakával Szeged turizmusára kiemelkedı jelentıséggel hat. Szeretném kérni, hogy tegyünk meg mindent a SZIN sikerének elérése érdekében. Amik jók voltak eddig, azt folytatni érdemes, amikkel nem ért egyet a manegement azt szakmai alapon felül kell vizsgálni. Van azonban két kérdésem. -A Senior Centerrel kapcsolatban: Szeged város elsıként nyerte el az Idısbarát Önkormányzat címet a magyarországi városok között. Több mint 10 ezer nyugdíjast, több mint 70 nyugdíjas szervezetet fog össze. A Senior Center a klubok közel felének a mőködési feltételeit biztosítja. Hiányolom, hogy egy szó sincs a Senior Centerrel kapcsolatban. -Az IH üzleti tervébe betervezett 15.600 ezer forint nem fogja az önkormányzati költségvetést terhelni. Ezt hogy lehet elérni közgazdaságilag? Vagy akkor miért tervezte veszteségesre, ha a bizottság elnökének igaza van, hogy ez nem jár azzal a konzekvenciával, amivel a tulajdonosnak számolni kell, akkor miért kell egy veszteséges üzleti tervet beterjeszteni? Haág Zalán: az üzleti terv nevében is benne van, hogy az egy terv, reméljük, hogy nem realizálódik, az biztos, hogy a 2011-es költségvetést nem érinti, hiszen jelen pillanatban még csak tervként létezik. A SZIN kapcsán a kiváló munkát végzı managementnek nem kellett volna az önkormányzati választásokat követıen kiszerveznie egy külön kft-be a SZIN szervezését, amelyet a korábbiakban el tudott látni saját hatáskörben is az intézmény. Amennyiben ezt nem tette volna meg, akkor most is felelısen nyilatkozhatna az igazgató arról, hogy meg tudja e szervezni a SZIN-t, így viszont egyezkednie kell azzal a céggel, amely megkapta a szervezés jogát. A kiszervezés tényét nem lehet a mostani vezetı nyakába varrni. Sódar István: az IH-nak vannak technikai és személyi feltételei. A Kft. végezte a feladatait, plusz az IH-ban dolgozó emberkék ugyanúgy dolgoztak a SZIN-en, illetve konkrét információ (elszámolás, ellenırzés) nem jutott a birtokomba, tehát rendkívül nehéz követni egy ilyen fesztivált, mely túlnıtt az intézmény sorain, viszont én a zászlómra tőztem, hogy szeretnék egy olyan fesztivált, mely Szegeddel össze van nıve és minden eleme ellenırizhetı és átlátható. Utána lehet a költségekbe is belemenni. Nem sikerült egy olyan elszámolást látnom, hogy mennyi volt a jegybevétel. Nekem is van turisztikai vénám, így tisztában vagyok azzal, hogy Szegednek ez menniyre fontos. Egy jó fesztivált fogunk szervezni, az IH fogja szervezni, visszaszerezzük ezeket a jogokat és a szegedi vállalkozókat elınyben részesítjük. 8

A jól mőködı dolgokat megtartjuk, ugyanakkor szeretnénk változásokat is hozni. Szeretnénk friss szelet behozni. A Senior Centerrel való együttmőködést még nem nagyon láttam. Tudom, hogy most hétvégén lesz egy rendezvény a partfürdın, de megnézem, hogy milyen együttmőködést tudunk a jövıben tenni. Ezt csak elfelejtettem megemlíteni az egységek tárgyalásakor. Rózsavölgyi József György: nagyon örülök annak, hogy a Belvárosi Mozit úgy szeretné mőködtetni, hogy a régi épület hagyományos moziként mőködjön még úgy is, hogy a technika kicserélıdjön a mai technikára, ez egy nagyon jó irány és ajánlom az olyan vetítéseket mint Pesten az Uránia Moziban, hogy egy szőkebb rétegnek, de telt házzal történjen az elıadás. Sódar István Elıször meg kell vizsgálni az épületet, hogy milyen feltételei vannak. A gépészeti dolgok eléggé elavultak. A moziszakmával kialakítunk egy olyan koncepciót, hogy életet vinni a Belvárosi Moziba. Tóth Károly: az üzleti terv nem olyan egyszerő dolog. Milyen igazságtalan a közmővelıdési intézmények illetve a gazdasági társaságként mőködı, de ugyanazt a funkciót ellátó intézmények vezetıinek javadalmazása közötti óriási eltérés. Köznevetség tárgyává tesszük magunkat, amikor döntünk, hogy a közmővelıdési intézményvezetıknek az éves premizálása 2%, de ha nagyon jól dolgoznak, akkor eléri a 3-4 %-ot, de lehet, hogy volt egyszer az életben példa, hogy az éves jövedelmük 5%-át is megkaphatták. Az IH vagy a VTV vezetıje helybıl megkapja az éves fizetésének 80, de lehet, hogy akár a 100%-át is. Innentıl kezdve van jelentısége annak, hogy milyen üzleti tervet fogadtunk el, hiszen ha egy 15,6 milliós minuszos üzleti tervet fogadunk el, annak a teljesítése könnyen történik. Ha a VTV az üzleti tervben 150 ezer forintos javulást ér el, akkor kapásból kap a vezetı 3 millió forintot. Miután közpénzekrıl van szó, tehát egy reális üzleti tervet kellene elfogadni. Sódar István kétszer annyit keres, mint a vele azonos tevékenységet folytató mővelıdési házak vezetıi. Ez tény, nem az İ hibája. De azt én már nem tartom jónak, hogy benyújt egy veszteséges üzleti tervet (15,6 millió forint) ez lesz a premizálás alapja, tehát Önnek viszonylag kényelmes helyzete lesz, hogy megkaphassa majd a fizetésének 80 %-át. Ezt nem tartom méltányosnak. És ilyen sosem fordult elı az elmúlt 8 évben. Haág Zalán: volt példa a veszteséges üzleti terv elfogadására. A Szegedi Közlekedési Társaság esetében. Tóth Károly: IH esetében nem volt. Haág Zalán: Alapos mérlegelés után úgy döntött a közgyőlés, hogy elfogadja ezt az üzleti tervet. A korábbi évekkel nem lehet összehasonlítani, mert akkor a SZIN-nel tudott kalkulálni mint bevétellel, most pedig nem látjuk, hogy mennyi ez és nem tudja, hogy meg tud-e állapodni azzal a céggel, akinek kiszervezték a szervezés jogát. A VTV esetében nem a veszteség csökkentése jelenti a prémiumfeladatot, hanem a kiadások csökkentése, ami nem ugyanaz. Sódar István: amikor odakerültem, akkor az üzleti terv sarokszámai már álltak. Viszont vannak benne olyan tételek, melyre befolyásom nem volt. Így pl. elıkerült egy 15 millió forintos EUROPE számla még a SZIN-rıl, utána vett föl az elızı vezetés tagi kölcsönt, aminek az utolsó részlete még most kerül kifizetésre, ez 5 millió forint, így ha csak ezt a két tételt nézzük is már 20 millió forint, ami terheli az üzleti tervünket. 9

Tóth Károly: De az ellentmondás fennáll. Kohári Nándor: a cégek mérlegét csak azok zárását követıen 2012 tavaszán fogjuk látni és amennyiben veszteség képzıdik, akkor az ezzel kapcsolatos lépések, intézkedések megtétele a tulajdonos önkormányzat részérıl 2012-ben kell hogy realizálódjon. Az IKV üzleti terve kapcsán, melyet Tóth képviselı úr is elfogadott és nem olvasott el, 594 millió forint önkormányzatnak átadandó pénzeszközt tartalmaz. Ez van megszavazva és nem 360 millió forint. Bizalmat szavaztunk és a programok mutatják majd azt, hogy valóban ez a mőködés milyen mérleggel és milyen színvonalon és hatásfokkal realizálódik. Tóth Károly: Ez egy 224 milliós hozzászólás volt. Haág Zalán: Ez az egyebek napirendben megvitatható lesz. Az intézményvezetık meghallgatását az elıterjesztés sorrendjében tennénk meg. Hajdú Géza a Petıfi Sándor Mővelıdési Ház igazgatójának bemutatkozása. Kormos Tibor távozik a bizottsági ülésrıl. Kiss Ernı a Bálint Sándor Mővelıdési Ház igazgatójának bemutatkozása. Rózsavölgyi József György: Sok rendezvény zajlik, milyen a rendezvények látogatottsága. Kiss Ernı: az alsó határ 30-40 fı, a felsı határ 150-200, mert ez a befogadóképessége a háznak. Csicsai Antal a Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház igazgatójának bemutatkozása. Bodóné Péni Erika a Heller Ödön Mővelıdési Ház igazgatójának bemutatkozása. Rózsavölgyi József György: A 6 fıs gyékényes csoportot meg lehet-e hívni más helyre is egy bemutatóra? Bodóné Péni Erika Igen, sok meghívásnak tesznek eleget, kitelepülnek iskolákba, más városokba is utaznak. Jarabekné Treplán Mariann a Petıfi -telepi Mővelıdési Ház igazgatójának bemutatkozása. Rózsavölgyi József György: A kerámia szakkörön korongoznak is? Ki vezeti? Jarabekné Treplán Mariann Igen, az égetést pedig bérégetésben csináltatják. Farkas Endréné kolléganı vezeti, aki keramikus. Makó Mária a Tömörkény István Mővelıdési Ház igazgatójának bemutatkozása. Kollár József a Kecskési Mővelıdési Ház igazgatójának bemutatkozása. Haág Zalán: Hány gyerek vesz részt a Kész-Kecskés Ovifociban? 10

Kollár József: 3 csapat van. Ovi középsı, ovi nagycsoport, és elsı osztályosok. Kijutottak a nemzetközi porondra a gyerekek. Orbán Hedvig a Százszorszép Gyermekház igazgatójának bemutatkozása. Tóth Károly: Jó az ötlet, mely szerint ismerkedı, bemutatkozó beszélgetésre kerül sor. Érdemes folytatni azt, hogy kihelyezett üléseket tartson a bizottság. Az elmúlt 8 évben jelentıs támogatásban részesültek a közmővelıdési intézmények. Kivéve a Kecskési Mővelıdési Ház. A kultúraközvetítı tevékenységben sokat fejlıdtek a fizikai feltételek. Bízik benne, hogy az AGORA is sínen van. És kérem a bizottságtól, hogy a kultúra, közmővelıdés intézményei jelentıs támogatásban részesüljenek. A megváltozott társadalmi közegben is jól tudják szolgálni a városrész igényeit. Rózsavölgyi József György: mindegyik beszámolóban hiányoltam a hagyományt. Vissza kellene nyúlni és a hagyományokat életben tartani. Lele József, Péter László munkásságára gondolva. Haág Zalán: volt olyan beszámoló, nem is egy, melyben elhangzott az erre való utalás. Az elmúlt 4 évben javasoltam, hogy hallgassuk meg a mővelıdési házak vezetıit és örülök, hogy most ezt el tudtuk érni. Lesznek kihelyezett bizottsági ülések, és bárki meghívja a bizottságot, örömmel vesszük. Tóth Károly: 8 évre visszamenıleg azért volt példa kihelyezett ülésre. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Petıfi Sándor Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-54/2011. (V. 11.) KEKIB sz. A bizottság jóváhagyja a Petıfi Sándor Mővelıdési Ház 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Petıfi Sándor Mővelıdési Ház vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Bálint Sándor Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-55/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 11

A bizottság jóváhagyja a Bálint Sándor Mővelıdési Ház 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Bálint Sándor Mővelıdési Ház vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Móricz Zsigmond Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-56/2011. (V. 11.) KEKIB sz. A bizottság jóváhagyja a Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Móricz Zsigmond Mővelıdési Ház vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Heller Ödön Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-57/2011. (V. 11.) KEKIB sz. A bizottság jóváhagyja a Heller Ödön Mővelıdési Ház 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. 12

Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Heller Ödön Mővelıdési Ház vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Petıfi -telepi Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-58/2011. (V. 11.) KEKIB sz. A bizottság jóváhagyja a Petıfi-telepi Mővelıdési Ház 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Petıfi-telepi Mővelıdési Ház vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Tömörkény István Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-59/2011. (V. 11.) KEKIB sz. A bizottság jóváhagyja a Tömörkény István Mővelıdési Ház 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Tömörkény István Mővelıdési Ház vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Kecskési Mővelıdési Házra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-60/2011. (V. 11.) KEKIB sz. 13

A bizottság jóváhagyja a Kecskési Mővelıdési Ház 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Kecskési Mővelıdési Ház vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Százszorszép Gyermekházra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-61/2011. (V. 11.) KEKIB sz. A bizottság jóváhagyja a Százszorszép Gyermekház 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Százszorszép Gyermekház vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft.-re vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-62/2011. (V. 11.) KEKIB sz. A bizottság jóváhagyja a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi üzleti terv keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. 14

Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Szegedi Ifjúsági Ház Rendezvényközpont vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. Haág Zalán. Szavazásra teszi fel a Vadasparkra vonatkozó határozati javaslatot. A bizottság 7 igen szavazattal az alábbi határozatot fogadta el: 11692-63/2011. (V. 11.) KEKIB sz. A bizottság jóváhagyja a Szegedi Vadaspark 2011. évi munkatervét. A munkaterv végrehajtása az önkormányzat által meghatározott 2011. évi intézményi költségvetés keretében történik. Az intézmény többlettámogatási igénnyel nem léphet fel. Oktatási, Kulturális és Sportirodát, a Szegedi Vadaspark vezetıjét és a Kabinetet jegyzıkönyvi kivonaton értesíti. 3. napirendi pont: Egyebek A következı bizottsági ülések idıpontjainak egyeztetése Május 25-én 16 órakor és Május 30-án 8 órakor a Városházán, Június 8-án 16 órától a Somogyi-könyvtárban Június 15-én 14 órakor a Vadasparkban. Az elnök berekeszti az ülést. K.m.f. Haág Zalán a bizottság elnöke Kormos Tibor a bizottság alelnöke Roboz István Ügyviteli titkár Tóth Károly Bizottsági tag Száz Krisztina jegyzıkönyvvezetı 15