! IPARMŰVÉSZETÜNK KÜZDELMEI ÉS! j FELADATAI. f y DR. BÁRCZY ISTVÁN ELNÖKI MEGNYITÓBESZÉDE, MONDOTTA AZ ORSZÁGOS MAGYAR IPAR- v il MŰVÉSZETI TÁRSULAT 1915 ÁPRILIS 20-DIKI KÖZGYŰLÉSÉN.» Ti» Irt #rwrwr»*sl^ y esztendő előtt, mikor az Önök bizalmából az Iparművészeti Tár- íí sulat elnöki székét elfoglaltam, kifejezést adtam annak a meggyő- V ződésemnek, hogy a feladatot, amelynek elvégzése az Iparművészeti 1 <; - I lluljmllmui Társulat...TV.«^^., hivatása, igen.vuivuluii, fontosnak, " a il.ugj.ui magyar nuiiuiu kultúra szempontjából * íí 1 iiûm/imûv(j fekintve, messzekiható jelentőségűnek tartom. Azóta elmúlt egy V " i wwjmljw I esztendő s a közvetlen érintkezés, amelybe tisztemnél fogva magá- íí ^ y UIvmv/Jk^í va a ' feladattal és a feladat munkálóival jutottam, csak még erősebbé $ I* <=J tette bennem ezt a meggyőződést. De egyszersmind felvilágosított í azokról a körülményekről is, amelyek között ez a feladat a magyar közéletbe bele- * illeszkedik, megadta azokat a tapasztalatokat, amelyek az érte folytatott munka jelle- V gének és értékének megítéléséhez szükségesek, megismertetett azokkal az eredményekkel, y amelyekre a magyar iparművészet fejlődése támaszkodik. S ha ma ezeknek a tapasz-» falatoknak szemüvegén keresztül vizsgálom a feladatot, amelynek elvégzésére mi V íí mindannyian vállalkoztunk s az eredményt, amelyet vállalt munkánk érdekében elér- íi V tünk, be kell vallanom, hogy az eredmény a feladat nagyságához mérten még koránt- y sem kielégítő. «Akár az elmúlt év eredményeire tekintek vissza, akár a Társulat egész életé- íí»» ' " ' - - ' íí nek folyamát veszem szemügyre, nem titkolhatom azt a meggyőződésemet, hogy i bár a társulat kebelében állandó intenzív munka folyt és számosan akadtak, V akik nem csekély munkaerejüket, tehetségüket az iparművészet fellendítésének $ szentelték, mégis a lendület mértéke, gyorsasága és intenzitása, amellyel Magyar- V» országon az alkalmazott művészet fejlesztése halad, nem felelhetett meg eléggé a íí vele szemben támasztott várakozásoknak és annak a jelentőségnek, amelyet az előbb érintettem.» Az okokat, amelyek ezt a reánk nézve sajnálatos ellentétet előidézik, megtalálni» nem nehéz. a az Iparművészeti Társulat működésén végigtekintünk, okvetlenül sze- V íí műnkbe ötlik, hogy a társulat működése szorosan egybe van forrva az állami támo- íí V gatással. A társulat úgyszólván kizárólag akkor produkált valami nagyszabásút, jelen-» főségteljeset, amikor ehhez az állam nyújtott segítőkezet. Az állam segítsége természetes, mert hiszen a társulat a kultúra fejlesztése és az iparpártolás terén olyan feladatokat íí végez, amelyek jórészben magát az államot illetnék. De az állami segítség még sem y lehet a társulat egészséges működésének kizárólagos bázisa. A művészet fellendítése V elsősorban a társadalom kötelessége s az Iparművészeti Társulat is, mint amely ennek» a kötelességnek szentelte magát, a társadalom tevékenységében kell hogy a maga V íí erőit keresse. íí V Ennélfogva ugyancsak a társadalmi tevékenységben kell hogy keressük az erők $ hiányának okát. Keressük és meg is fogjuk találni. Egy futó pillantás a társulat tag- jainak névsorára, egy rövid betekintés a társulat életébe, meg fog győzni arról, hogy íí ebben a névsorban és különösen ebben az életben majdnem kizárólag olyanok vesznek V íí részt, akik az iparművészettel hivatásszerűen foglalkoznak. De csaknem teljesen $ hiányzik a közönség, hiányzik a társadalom. iányzik tehát éppen az a tényező,» amelynek közreműködésére alakult meg a társulat s amelynek ereje a művészet álta- V lános fellendülésének egyedüli biztosítéka. Ezt az erőt nélkülözzük s ezért nem lehet Jí $ még működésünk olyan gyümölcsöző, mint azt a modern ember lelki emelkedettsége» megkívánná. Mert szinte csodálatos jelenség az, igen tisztelt közgyűlés, hogy a művészet hívó szava, éppen leginkább annál a társadalmi osztálynál talál süket fülekre, amely jelle- ií généi fogva tárt szívvel kellene hogy ezt a szózatot befogadja. És valóban a helyzet :====:===:=========================================== 173 Magyar Iparművészet. I y s n
L'art paysan hongrois. Broderies 174 II az, hogy míg az iparososztály kedvvel és szívesen siet a művészet zászlaja köré, addig a szellemi foglalkozást űző magyar intelligencia alig akar tudomást venni művészeti mozgalmainkról. Éppen az az osztály, amely a művészeti kulturára leginkább hivatott, áll legmesszebb ettől a kulturától. Nemcsak a középosztály, hanem főpapságunk és arisztokráciánk egyrésze is érzéketlen a művészet iránt ; ízlése, vágyai a hosszú elhanyagolás miatt nincsenek annyira kicsiszolva, hogy a művészet szeretete és élvezete, mint életszükséglet lépne fel lelkében. Gyakran megelégszik a silány, alacsony portékával, mert ítélete nem olyan fejlett, hogy annak érdemetlenségét felismerné. Vagy nem lehangoló s egyben közállapotainkra szomorúan jellemző tünef-e, hogy az országgyűlésen évtizedeken át nem esik egyetlen szó a művészet életbevágó dolgairól I S ez mindennél jobban mutatja, hogy a magyar intelligencia mennyire nincsen tisztában a művészeti kérdések nagy értékével. Miként követeljünk azonban érdeklődést, szeretetet a közönség részéről, amikor azok, akik az ország szellemi elitjét kellene hogy képviseljék, közönyösen haladnak el a szellemi és gazdasági kultúra egyik legfontosabb tényezője mellett. Már pedig a törvényhozást, ha a művészet hívó szava nem tudja utolérni, legalább a feladat kulturális és közgazdasági jelentősége, a magyar művészet és ipar pártolásának égető szüksége kellene hogy a kérdés mellé lekösse. Ám ebben a tekintetben is mélyen fészkelnek a bajok, mert társadalmunkban, sajnos, ma még érvényesül az az áramlat, amely a lelkeket a magyar produktumok ellen hangolja. A külföldi eredetnek nálunk még mindig varázsereje van s bízvást állíthatjuk, hogy a magyar ipar pangásának éppen a külföldieskedés egyik főbb oka. A hazai termékekről lekicsinylőleg beszélni divat és minden mozgalom, amely ennek a divatnak megtörésére irányult, sikertelenségben sorvadt el. Azok, akiket tradícióik és ízlésük kiemelnek az általános közönyből, alig vesznek maguknak annyi fáradságot, hogy a magyar ipar versenyképességéről meggyőződjenek, hanem eleve elfogadva annak inferioritását, inkább a külföldi termeléshez fordulnak. Egyszerűen nem vesznek tudomást arról a fejlődésről, amelyet a magyar ipar az utolsó évtizedek alatt felmutathat. Ilyen körülmények között azonban mindjobban elakad az amúgy is nehezen meginduló fejlődés, mert hiszen a magyar ipar nem képes saját nemzetét a maga saját pártjára hódítani. a mindezekhez hozzávesszük azt, hogy a gyári termelés olcsósága egy alig legyőzhető versenytársat állított a kézműipar mellé, akkor tisztán állanak előttünk a magyar iparművészet fejlődése elé tornyosuló nehézségek és világos lesz előttünk az is, miért nem lehet társulatunk működése olyan eredményes, amint azt mindnyájan óhajtanok. De az a kép, amelyet ilyenképpen iparművészetünk bajairól körvonalaztunk, más egyéb tanúságokat is rejteget a mi számunkra. Nevezetesen kijelöli társulatunk működésének irányát. Nekem legalább az a meggyőződésem, igen fisztelt közgyűlés, hogy nekünk, akik a magyar iparművészetet fejleszteni, nagyranövelni akarjuk, elsősorban a haladás feltételeinek biztosítása a teendőnk. S minthogy ma a legelső, a legfontosabb feltétel : a társadalom közreműködése, még jórészben hiányzik, minden munkánk-?!
II II II ontmegyei varrottasok. L'art paysan hongrois. Broderies. iî «i M nak, minden megfeszített igyekvésiinknek oda kell irányulnia, hogy a magyar társadalom a fejlesztés küzdelméből kivegye a maga részét. Nincsen közönségünk teremtsük meg. Teremtsünk sziveket és elméket, amelyek befogadják a mi eszméinket, munkáljuk meg a talajt, amelybe remélt gyümölcseink magváf el akarjuk vetni. A közönség közönyösségének megtörése, a közönség felvilágosítása, nevelése, a művészi formák iránt való vágy felébresztése, a művészi ízlés fejlesztése, ápolása : ez az, amit elsősorban el kell hogy végezzünk. Addig minden egyéb munka meddő volna, mert hiszen termelhetjük mi a világ legfinomabb műalkotásait, ha nincsen közönségünk, amely szívesen venné őket, a semminek és senkinek termelünk. Azok a módok, amelyeknek segítségével a közönség nevelése lehetséges, nem ismeretlenek előttünk. Nagyon természetes, hogy a legelején kell kezdeni, az embereket ott és akkor kell megfogni, ahol és amikor a lelkük a legkönnyebben alakítható. Tehát a gyermekkorban, az iskolában. Az iskolai nevelést kell a művészeti nevelés alapjára helyezni. Több művészetet, mennél több művészetet az iskolába, hogy a művészi érzék bele fészkelje magát a gyermek lelkébe, hogy a művészet után való vágyakozás életszükségletévé váljék. Az iskolai tanításnak olyan reformjára kell tehát törekednünk, amelyben a művészetnek egyre nagyobb és nagyobb szerep jut. Ezáltal nemcsak magának a művészetnek teszünk jelentős szolgálatot, hanem kifinomítva a gyermek lelkét, emeljük az élet általános nivójáf. Ezt nevezem én a szép életre való nevelésnek, mely nincs tisztán külső anyagi eszközökhöz kötve, hanem azoktól független magasabbrendű életművészet. A másik fontos pont, amelyen a művészetért folytatott küzdelem megvetheti a lábát: a magyar népi művészet. Tudjuk, hogy népi magyar formanyelvünk elsőrendű, eléggé nem becsülhető artisztikus értékekkel teljes. De nem elég, hogy ezt mi tudjuk, a közönség kell hogy tudomásul vegye, a közönség kell, hogy megérezze ezeknek az értékeknek egész finomságát s különösen azt, hogy ezek az értékek bátran, diadalmasan állják meg a helyüket minden külföldi termeléssel szemben. A nemzeti öntudatra kell hogy appelláljunk a magyar művészet érdekében s ugyanekkor, hogy az öntudat jogosultságát emeljük, mindent meg kell tennünk a magyar nemzeti formanyelv céltudatos, művészi fejlesztése érdekében. Ez az utóbbi feladat annál is könnyebb, mert hiszen magában a magyar népi művészetben bőven megvannak a fejlődés lehetőségei s a mi munkánk vele szemben nem is terjedhet egyébre, minthogy lehetőleg megóvjuk egyes olyan zavaró befolyásoktól, amilyeneket az utóbbi időben egyes jószándékú, de helytelenül vezetett háziipari akciók részéről kellett elszenvednie. A népművészetben rejlő erő szabad érvényesülése a jövő fejlődés biztos záloga. Mindezek segítségével és még más sokszor vitatott és ismert eszközök útján bizonyára elérhetjük a közönség művelődésének olyan fokát, amelyen többé nemcsak a dolgok olcsóságát, hanem elsősorban azoknak minőségét nézi és meg tudja ítélni, meg tudja becsülni, mindenben a tisztább művészi ízlést. A közönségben fel kell ébreszteni J 175 1*
a tudatot, hogy nem az olcsó, de értéktelen, hanem csakis a formában, kidolgozásban tökéletes produkció felel meg érdekeinek. Evvel nem azt akarom mondani, hogy a művészet a fényűzés -. ^œâsftvzaw'' v eszközévé legyen. Sőt ellenkezőleg: a modern K RViSrarlTSÉft^ művészeti törekvésnek egyik legfontosabb feladata, IM bb^i^säiezgbk^ ontmegyei varrottas. L'art paysan hongrois. Broderie. hogy jó, szép, de olcsó tárgyakat állítson elő, iscl^ SÊ V ^ i a i V 8 m e r t csak ilyen módon lehetséges a művészet általánosítása. De a közönségben fel kell ébreszteni a becsületes, gondos munka iránti érzéket. Természetes, hogy ebben is a hatóságoknak kellene előljárniok. Nem szabad megismétlődniök azoknak a múltban sajnosan tapaszfalt eseteknek, hogy az iparművészet körébe tartozó közmunkák kiírásánál és odaítélésénél is az olcsóság elve legyen az irányadó. Az állam mutas- ^jlssm son példát avval, hogy csak művészileg és a megmunkálás dolgában egyaránt tökéletes mun- ] { g ra reflektál. Igen sokat tehetnek ebben a tekintetben gyárosaink és kereskedőink is, akik eddig, sajnos, nem mindig teljesítik azt a kötelességet, amely a magyar művészi ipar terén őket illeti. Nem szabadna megesnie, hogy olyan formákat hozzanak forgalomba, amelyek művészietlenek, ízlésbe ütközők, hogy selejtes külföldi minták szerint dolgoztassanak, mikor éppen ők azok, akik széleskörű összeköttetéseiknél fogva a magyar művészi erők számára megnyithatnák az érvényesülés terét. Éppen ezért várunk többet az ő közreműködésüktől. Nagyon természetes, hogy az iparművészetünk fejlesztésére irányuló akciók középpontjában társulatunk kell hogy álljon, amelynek erőit éppen ezért növelni, szaporítani kell. Őt illeti elsősorban az a felvilágosító, nevelő, irányító és szervező munka, amelyről szóltam, őt illeti az egész iparművészeti fejlődés vezetése. De míg egyrészről erre a célra meg kell hogy legyen minden eszköze a társulati ház volna elsősorban ilyen, addig másrészről gondoskodnunk kell olyan szervekről, amelyek elvégzik a munkának a társulatra nem hárítható részét. Ebben a kérdésben örömmel utalok az Országos Iparegyesülef érdemes igazgatójának, Gell éri Mór tagtársunknak, iparművészet fejlődésének irányairól és eszközeiről írt értékes tanulmányára, amelyben ő igen helyesen rámutat a fejlődés föltételeire. Mindenesetre szükséges volna, hogy a magyar ipar egy olyan szervezetet nyerjen, amely a piaccal való érintkezést végzi, amely a társulat eszmei vezetése mellett az iparfejlesztés praktikus oldalát intenziven szolgálja. Ilyen módon a társulat is nagyobb erővel fordulhatna tulajdonképpeni feladatához s viszont megvolna oldva az élettel való kapcsolat kérdése is. A két tényező összeműködése valósíthatná meg a mi vágyainkat, visszaidézhetné a magyar művészi ipar régi dicsőségét. Evvel a reménységgel, ebbe a jövőbe vetett hittel üdvözlöm azokat, akik mai megjelenésükkel reményeinkben és munkáinkban velünk egyeknek vallják magukat. ontmegyei varrottas. L'art paysan hongrois. Broderie. az
GERÓ ÖDÖN: MAGYAR INTERIÖRÖK AZ IPARMŰVÉSZ BÁLINT ÉS JÁMBOR egint az építészek uralkodnak el az iparművészeten. Megismétlődik az a már többször is megismételt uralomcsere, amely a festők és szobrászok akarása és munkában gyönyörködése alól kikerült iparművészetben az építészeknek juttatta a hatalmat. Minden ilyen uralomváltozás, elernyedtségből fölocsudás vagy pedig új lehetőségeknek és szükségességeknek érvényesítése volt. De az uralom idők leteltével belelomhult új elernyedésbe és belefásult új konvencionalizmusba. Síkra kellett szállnia az irodalomnak s a piktúrának, hogy a mester- ségekbe megint új lelkességet és lelkiismeretességet leheljen, szép hagyományokon épülésre» és új akarások büszkeségére bírja őket s azután a maga elmésségébe belefáradjon. A XVII. század is az építészek kezére adta az elkorhadt iparművészetet és fölelevenítette, fi A mi magunk élte időnkben ezek az uralmi változások hamarosan történnek. Az y angol irodalmi és pikturai uralom, a bécsi szecessziós építészi uralkodás, a belga, skandináv, finn irodalmi és pikturai vezetés, majd az új bécsi és német építészi irányítás M ilyen gyorsan váltakozó hatalomcserék voltak. Már nem hosszú korszakokat, hanem Ï csak rövid időközöket foglalnak le maguknak az új uralkodók, akik különben a régi urat élni hagyják, sőt meg is alkusznak vele. A nálunk divatossá lett fmneskedés is ilyen» megalkuvás volt. Az irodalmi spekuláció s a festői fantázia uralma most megalkudt az építészeti í akaráséval és egyelőre együttesen veszik át az iparművészet birodalmát. Bálint Zoltán és y Jámbor Lajos ugyancsak nem idegenkedett az új építészeti uralkodásnak ettől a meg- alkuvó taktikájától. Ók is résztvettek a régi kormányzat hagyatékának likvidálásában. M Az ő iparművészeti tevékenységük része az építészeti eluralkodásnak, részese tehát «annak a fölszámolásnak is. Ü Végig az iparművészeten az építészek és az építészi gondolat dominálnak. Van de» Velde, az író és festő, építésszé lesz, és nagyszerű józansága, amely fantáziák teremtő- erejénel hatalmasabb, az iparművészetben az építészi uralmat mélyíti. A bécsi s a német iparművészeten építészek szükségességei uralkodnak el, a finn és finneskedő iparművé- V szetben a skandináv-germán építészet hatalmasodik el, nálunk pedig az iparművészet teljesen a tervezők kezébe kerül s a tervezők építenek s az építészek terveznek. Bizonyos, n hogy az új uralom az iparművészetnek javára válik s bizonyos, hogy a mi iparművésze- V tünket ez az építészi uralkodás megint kilendítette az ellomhulfságából. Érdekes művészetit pszichológiai, falán néppszichológiai jelenség az, hogy a mi magától is lengésre rátermett $ iparművészetünkön folytonosan lendíteni kell egyet. Nagyszerűen tudna lendülni és mégis mindig meg kell lendíteni. Most az építészeten van a lendítés sora. M Bálint és Jámbor úgy van az építészi és iparművészi tervezéssel, mint a modern V zene a komponálással. Az új zeneszerző hangszerelve komponál. Nem külön komponál és insfrumentál, hanem instrumentálva gondolkozik. A hangszeradta lehetőségek gon-» dolatot adnak neki s a zenei gondolat a hangszerelés formaöflefével együtt támad. Bálint és Jámborék a házat és az inferiőrt együtt érzik és a kettőt együtt eszelik ki. f! Az egyik a másiknak lehetőségei és követelményei szerint alakul. így érvényesül az $ építészetükben festőiség ; távlataik így formálódnak, térötleteik így kereskednek a monu- mentalitás és az intimitás körül. A monumentalitás követelményei iparművészeti formákat» eszelteinek ki velük s az intimitás csábítása építészeti megoldásokat kerestet velük. «Felületek és mélységek iparművészeti kalandokba invitálják őket és iparművészeti fantáziák it építészi alkalmazkodásra ösztökélik őket. Az 1900-i párisi világkiállítás magyar palotáján, amely az ő művük volt, már vala- melyest érvényesült ez a komponálásuk, noha akkor a történelmi gondolat az alkotó M energiájukat lenyűgözte. Bálinték a világkiállítás majdnem valamennyi magyar csoportjának V berendezését is végezték s a magyar sikerben jórésze volt az artisztikus, érdekes, az idegeneknek, de magunknak is meglepő berendezésnek. Az ellesett és megtanult, kieszelt
II és először kipróbált, sajátszerűen alkalmazott motívumok idegenszerű harmóniájukkal» hatottak. Az idegenszerűségnek s az egyéniségnek egymáshoz való köze rejtelmesnek $ látszott ; nem tudták, mennyi része van benne az egyiknek, mennyi a másiknak. A magyar íí szenzációt élvezők ezt a problémát is kutatgatták. íí y A két-egy művész jó ideig Parisban volt, s mivelhogy művészek és fiatalok voltak : láttak és tanultak. A hatások mámorát s a megismerések szépségét élvezték. Minden művészet ezeken a gyönyörködéseken keresztül szűrődik le. Minden művészet hatá- y sokkal való szeretkezés és tőlük való szabadulás. Minden fejlődés : hatások előtt meg- «hódolás és hatások legyőzése. Bálintot és Jámbort akkor a bécsi szecesszió is kerül- )[» gette s az űj francia naturalizmus is. Amaz a fermészefest megtagadó spekuláció, emez» a természetes stilizálása. A kettő szenvedelmesen termelt új formákat. Bálint és Jámborék Ä amattól gyanakodva félrehúzódtak, falán a francia hatás közvetetlensége folytán is. Jí V És idegenkedtek Van de Velde hatásától is. Féltek a szertelenségétől. A nagyszerűn józan, y az észszerű egyszerűséget szépséges művészi energiává avató Van de Velde-vel szemben a buján játszi francia naturalizmus mellé azért szegődtek, mert amannak hatalmas y magátólérfefődésétől a maguk egyensúlyát féltették. Ilyen fajta tévedés nagyon sok il Ü művészt s egész nagy művészeteket ért, de a tévedésektől szabadulás is győzelem. Mire végiggyőznek minden szükséges győzelmet: eljutnak ahhoz a meggyőződéshez,» hogy Van de Velde, Wagner Ottó és Lechner Ödön az új építészet és iparművészet» lélekformálói és egyéniségeket nevelői. íme, három nagy építész az iparművészeiben íí V érvényesült új uralomnak kiverekedője és megalapozója. y Bálint és Jámbor megépíti és berendezi a Bajza-utca 24. számú palotát. A nancy-ak hatása alaft, a francia új ornamentikától megbűvölten. A Művészet" valamelyik régebbi» számában ezt a palotát ismertettem. A franciáknak reájuk való hatásába beleavatkozik V í a franciákra is hatással volt angol iparművészet. írók és festők programm-iparművé- íí y szefe. Glasgow, Kelmscolt, a maguk művészeinek szentséges fanatizmusával és forma- y áhifafával. Ez a hatás is értékes megismeréseket és önmegtalálásokaf juttatóit Bálint» és Jámbornak. S e hatások valami íudatmögötíiségfélévé raktározódtak el bennük, íí y azután, hogy tőlük már szabadultak. A finn hatás szépségeit tudatosan látszanak keresni, y Az egész magyarországi művészi finneskedésben különben csak olyan epizódot Iátok, y amelyben inkább művészetpolitikai mint művészetalkotói szempontok érvényesülnek.» Valami olyan programmosdit, amelynek megjátszását nem művészi akarások kezdték y íí meg, de folytatni a művészi alkalmazkodás okossága folytatja. Az építészet sokkal inkább íí y meghódolt neki, mint iparművészetünk. Ebben az utóbbiban elemibb hatással nyilvá- y nulnak a magyar törekvések, az új német, a bécsi, a belga tanítások s az egyéni ötlet.» A hatások, megismerések és szabadulások komplexumából szűrődött le Zala íí y György Stefánia-úti műteremházának terve. Magyaros törekvések is beletörtetnek ebbe y az értékes komplexumba. Az a vertvas ablak- és kertrács, amelynek képét bemutatjuk,» a franciás naturalizmus, angolos ornamensáhitat és magyaros ritmus hatásemlékének y és leszűrődésének érdekesen szép nyilvánulása. y íí A ritmusnak domináló éreztetése, de a mások által is megtalálható motívumok puszta Ä y alkalmazásának lehetőleg kikerülése : ez a Bálint és Jámbor magyaros építészetének és y iparművészetének programmja. A népies díszítőelemeket monumentalizálják, plasztikusan y jelentetik meg, de naivitásától megfosztják. A szerkezetben is magyarosságot éreztetnek y y a vonal ritmusával. A nagybányai színház ennek az igyekvésnek dokumentuma. ajdú y megye székházát Bálint-Jámborék magyar átmeneti stílusban építették. A nevén neve- y zések korában Bálint-Jámbor sajátos magyaros stílusának is nevet kell adni. Más ez y a stílus mint a Lechner mesteré, más mint a Lechner község híveivé vagy mint a S Lechneren túltevőké. Lechner mindig tiltakozott ellene, hogy utánzókat akar nevelni. íí y Csakis iránykövetőket, de az irányt egyéni művészetükkel követőket keres. y Bálint-Jámbor átmeneti magyar stílusában sajátságosan, izgalmasan érdekesen meg- y nyilvánul az az említettem egész komplexum, amely az ő tapasztalásuknak és hatástól y y szabadulásuknak tudáseredménye. A spekuláció és fantázia, az emlékezés és stilizálás y művészeteinek leszűrődése az ő magyar stílusuk is. Csak a finnhatás nyilvánul benne II
il:*:*:«:*:»:»:»:*:*:»:*:*:»:»:*:«*:*:»:*:«:»:*»:*:*:*:*:»:«:«*:* Bálint és Jámbor: all és lépcsője.
il íí * fölszívallanul, mintegy azt demonstrálván, hogy tőlük is idegen, mint ahogy idegen» mindenkitől, aki magára erőszakolta. n A debreceni megyeháza Bálint-Jámbore'k egyik legnemesebb műve. Itt csak a dísz- íí terméről szólunk. atalmas fehér csarnok, amelybe Kernstock mester üvegablakai színesen viszik a verőfényt. Sötétre beeresztett és viaszkolt hársfa-lambériák s ajtók vágják el y a nagy fehérséget. A vasbetonmennyezet szélesen ráborul a teremre. Finoman vésett, i virágosán ornamentizált fehér gerendák kereszteződnek benne. Középütt hatalmas, íí V hármas abroncscsillár, a négy szögletben egy-egy kisebb kétgyűrüs csillár függ le róla. V S Sárgarézből Kiszlingék öntötték Bálint-Jámbor terve alapján. A megyeháza nagy kapu- jának rácsa Bálint-Jámbor egyik legjava rajza. A derék debreczeni vasműves remekbe» kovácsolta ki. íí A falművészet igazában a hallban remekelhet. A felsőszivágyi kastély emeletes íí V hallja a belső dekorációnak finom vizsgatétele. Festőiséggel, távlathatásokkal, a tér- betöltés szépségeivel, összeegyeztetett monumentalitással és bensőséggel szolgál. Tulaj- V i donosa Bornemissza Elemér báró élvezi a szépségeit. A sötétzöld csempével borított í! kandalló nagy angolos fülkéjéből a csarnokon végignézvén, pompás harmóniába verődik V össze a nagy sokféleség : a végig vadászjelvényekkel borított sima falak, tövükben pácolt y fenyőfaburkolat, a nagy sárgaréz normandiai csillár, a bőrbűtor, az emeletnek szegő lépcső. A Munkácsy-utca 16. számú palota halljának zöldes juttával borított falait füstölt V í! tölgyfaburkolat tagolja. Fehér gipszmennyezet borul föléje. A kandalló központi fűtéssel íi j; kombinált, s a fűtőtestek melege áttört vörösrézburkolaton árad a kényelmesen nagy, y szép csarnokába. A Kmetty-utcai (31-33 sz.) palotának ugyancsak emeletes a hallja.» Szilfából a lambériák, a lépcsőkorlátok, az emeleti galéria könyöklője. A köralakú í! lépcső vakmerő törtetéssel visz az emeleti nyílt galériához. A mennyezetet hordó hatal- mas pillért szilfa burkolja : monumentális erővel hasítja szét a tért és hirdet szuverén» biztonságot. Köröskörül nemes tarkaság. Egymást követelő különféle dolgok harmó-» niája. A dongaboltos vestibülben lépcső és burkolat amerikai fenyőfa (pifschpine). í A dongákon plasztikus ornament fut végig. Ajtók, lépcsőrács bécsi-műhelyesen bieder- í; V meieres. A kis csarnok térré-testté lett invitáció. A sötét tölgyfaebédlő pedig a marasz- $ taló vidámság és komolyság összeegyeztetése : minden vendég otthon legyen benne. V n A világos krefonfali kárpiton nagy, színes virágok tobzódnak. Mintája olyan, mintha í V Morrisék magyarosan kedélyeskednének. A tálaló s a beépített ezüstszekrény a Iamri- V nákból szinte kihullámzik. Más hangulatú, mosolygón előkelő, pedig a fala haragos» zöld, a palota szalonja fehér, mennyezetének ornamentizált, dongázatát kazettás, széles,» ornamenssávok keresztezik. A fal lába fekete körtefa, a szmaragdzöld damasztkárpit X pedig falvállig ér. Végig a házon csupa fényűzés, minden materiája nemes, s minden íí II formája az anyagot hízelkedve bevallja. Anyagok bevallása, formákban beszédes meg- y szólaltatása, ornamentikában való finom pazarkodás, hangulatosság kifejezése, vagy V monumentális pátosz vagy bensőséges ritmus éreztetése, a művészetbölcsességnek» a művészetörömnek nyilvánítása íme Bálint-Jámborék iparművészete. Minden hatáson, V fölszíváson, leszűrődésen keresztül ez a művészi tudásuk, öntudatlanságuk, akarásuk és hitük érvényesül.» Il
ií Az e füzetben közölt valamennyi interiőrt és bútort BÁLINT ZOLTÁN és JÁMBOR LAJOS építőművészek tervezték. Tous les intérieurs et meubles reproduits dans ce fascicule ont été conçus par MM. ZOLTÁN BÁLINT et LOUIS JÁMBOR, architectes. 212. Fogadóterem sarka. (Kmetty-utca 31.) Fekete fényezett körtefa, falak : smaragdzöld selyem. tenture soie verte émeraude. 212. Coin du grand salon, boiserie en poirier verni, ======:==== 181 Magyar Iparművészet. 2
213. 182 213. Kandalló a hallban. (Kmetty-utca 31.) Szilfa, vert vas tűzhelykeret. 213. Cheminée dans le hall. Bois d'orme, encadrure du foyer fer forgé.
214. Kmetty-utca 31. sz. palota vesztibtilje. Pitch-pine fából. 214. Vestibule d'un hôtel privé. Boiserie en pitch-pine.
184 215 216. Pohárszék utca 31.) Tölgyfa. 216. és tálaló az ebédlőben. (Kmetty- 215 216. Buffet et dressoir dans la salle à hôtel privé. Chêne. manger d'un
»
218. Kmetty-ufca 31. sz. palota hallja. 218. all d'un hôtel privé.
u 'i V 219. 2 v v v v V 219. Nagybányai színház csarnoka. 219. Foyer du théâtre à Nagybánya. JJ il» i! 1Ä7 y I
188 220. Nagybányai színház emeleti csarnoka Mester Jenő szobraival. 221 222. Kovácsolt vasrácsok. (Forreider és Schiller.) 220. Foyer des loges du théâtre à Nagybánya. Statues par E. Mester. 221 222. Grilles en fer forgé. (Exéc. par MM. Forreider & Schiller.)
AZ IPARMŰVÉSZET KÖNYVE m. kötet. lársulatunk nagyszabású vállalkozásának, Az Iparművészet Könyvének II. kötete 1905-ben jelent meg. Röviddel azután meghaltfelejfhetetlen elnökünk Ráth György a könyv szerkesztője s hogy páratlan energiáját elveszítettük, már-már attól tartottunk, hogy nagy müvét befejezni sohasem leszünk képesek. Semmi sem könnyebb nálunk,minta tudomány bármelyágában népszerű összefoglaló munkát nyélbeütni. Annál nehezebb azonban ilyen munka megírására igazán rátermett szakembereket összetoborozni. Amikor könyvünk második kötete megjelent, a harmadiknak tervezete már régen készen volt s anyagát még Ráth György osztotta széjjel a munkatársak között, akiket nagy művének befejezésére megnyernie sikerült. Alig halt meg azonban kiváló elnökünk, a munkatársak egy része is feloldottnak érezte magát Ígérete alól s a közreműködésről rövidesen lemondott. Amíg új s azoknál nem kevésbbé jeles szakembereket szereztünk, a már kész értekezések, amelyek egy része a II. kötet számára készült, de onnan kiszorult, apránkint elavultak, úgy, hogy ezeket is újból kellett megíratni, vagy legalább is átdolgoztatni. ogy erre a szerzők nem szívesen vállalkoztak, azon alig csodálkozhatunk. Amily arányban az új cikkek megírása haladt, olyan arányban avultak el a régiek. Ebből oly vége beláthatatlan circulus vitiosus keletkezett, hogy Ráth György utóda a könyv szerkesztésében, Éber László, végezetül is nagy elfoglaltságára való hivatkozással lemondott tisztjéről.társulatunk kérésére akkor Divald Kornél vette kezébe a könyv ügyét, aki minden idejét ennek szentelve s az energikus munkában Ráth György nyomdokain haladva, alig másfél esztendő alatt, a mult év június havában óriási kész anyagával együtt sajtó alá rendezetten adta át a munkát az Athenaeumnyomdának. Ez utóbbi közel egy esztendőn át fáradt azon, hogy a harmadik kötet az előző kettőhöz méltó s Ráth György nagy müvének külső kiállításában is minden tekintetben kifogástalan betetőzése legyen. A harmadik kötet szerzői értekezéseik megírásánál ugyanazt a módszert követték, amely az első két kötetben már bevált. Az iparművészet egyes technikai anyagának és ez utóbbi feldolgozásának ismertetése után magának a technikának műtörténelmi fejlődését írták meg s végül az idevágó emlékek és modern munkák nyomán a technika magyarországi fejlődését és mai állását. Kivételt csak a fémek feldolgozásával foglalkozó műiparágaknál kellett tenni; elsősorban azért, hogy az ismétléseket elkerüljük. A kötet felerésze ezekkel foglalkozik s épp azért bevezetésül a fémek szerepéről az iparművészetben és ezek feldolgozásának módjáról Edvi-Illés Aladár külön tanulmányt írt, amelyben a kiváló szakember és író vonzó előadással ismerteti meg az olvasót mindazzal, amit az iparművészet idevágó alkotásainak nagyobb megértése szempontjából tudni kívánatos. A legelőkelőbb iparművészeti technikáról, az ötvösségről M i h a I i k József, ezen a téren legkiválóbb specialistánk írt monográfiát, amelyben anyagán korlátlanul uralkodva elsőbben is a bizsutteriáról szól, az ékszerekről és a drágakövekről. Majd a tulajdonképpeni ötvösséggel foglalkozva, végig vezet ennek a nemes technikának egész múltján, kezdve az őskoron napjainkig. Főbb korszakainak méltatása nyomában mindenütt a magyar ötvösség dicső műtörténelmi szerepéről is behatóan emlékezik meg s végül a modern ötvösséget is méltatja. Ugyanilyen módszer szerint tárgyalja Éber László dr. a bronz és az ón szerepét az iparművészetben. A mesteri összefoglalásnak valóságos remeke ez a kis monográfia, amelyet Csányi Károlynak, az Iparművészeti Múzeum igazgatóőrének a vasművességről szóló, nem kevésbbé alapos tanulmánya követ. A következő cikk a zománc monográfiája s szerzője ismét Mihalik József, aki erről évek előtt már könyvet írt. Ennek anyagát a kutatás újabb eredményeivel együtt találjuk meg itt rövidebb, de azért minden tekintetben kimerítő összefoglalásban. Az üveg technikájáról és remek műveiről Divald Kornél írt könnyen áttekinthető monográfiát. Alaposság tekintetében vele vetekedik Gulyás Pál dr. munkája a könyvkötésről. Ezt a nálunk bízvást alapvetőnek mondható tanulmányt legbonyolultabb iparművészeti technikának, a textilis művességnek az ismertetése követi, amelynek óriási anyagával ketten, Mihalik Gyula az iparművészeti iskola tanára és Török Kálmán birkóztak meg. Török Kálmán a szövés és rokon technikáinak technológiáját, a szövés és a szőnyeg történetét s a monográfia utolsó fejezeteként a textilis művészet magyarországi fejlődését tárgyalja. Mihalik Gyula a hímzés és a csipke fejlődéséről ír s ennek a két szép technikának legkiválóbb emlékeit mutatja be fejtegetései folyamán. Mintegy pillantásul a jövőbe Az Iparművészet Könyvét Nád ai Pál dr.-nak, a jeles esztétikusnak következő című cikke zárja be : Iparművészeti törekvések a huszadik században. A modern iparművészetről szóló tudnivalók kitűnő összefoglalása az a tanulmány, amely, amint Magyar Iparművészet. I s n
il Matyőviselet. Juhász Árpád rajzai. Costumes des paysans hongrois. i 1901 már erre utaltunk, az iparművészet fejlődésének jövőbeli lehetőségeire is kiterjeszkedik. S ezzel végére értünk nagy munkánk tartalma fölsorolásának. A monográfiák szerzőinek fejtegetéseit 352 szövegkép és 75 képmelléklet, ez utóbbiak sorában három színes, kíséri és teszi még tanulságosabbá. Külön elismerés illeti az Athenaeum-nyomdát, mely szokott gondosságával végezte a mű nyomását ; ugyanő intézi annak könyvárusi terjesztését. Az Iparművészet Könyve III. kötetének ter- díszítőművészet elemeit tudvalevőleg a mértani formákon kívül nagyrészt a növényi és állatvilágból veszi ; ezeket gyúrja, alakítja a díszítőművész évezredek óta. E motívumok mellé sorozhatnók az ember viseletében megnyilatkozó és aránylag kevéssé kihasznált formai szépet is díszítő elemként. Már magában a ruha egyszerű megoldásában is alkalmas díszítési feladatokra ; a célszerűségi szempontokból ruhadarabokkal tagozott emberi alak, úgy ahogy követi vagy eltakarja annak formáit, gazdag anyagot szolgáltat, mely még gazdagabbá válik, ha a ruházatra öntudatosan alkalmazott díszítéseket, hímzést, sujtást, rojtozást, csipkét stb. hozzávesszük. A népviselet az, ami itt elsősorban érdemes a tanulmányozásra sokféleségénél fogva. jedelme 636 oldal, vagyis valamivel több mint 40 ív. Társulatunk tagjai az Országos Iparművészeti Társulat igazgatóságánál (IX., Üllői-út 33-37.) a harmadik kötetet 11 kor. 50 f. kedvezményes áron rendelhetik meg. A kötet bolti ára 16 K. Az egész mű bolti ára 48 K. A Társulat tagjai mind a három kötetet együtt 34 K. 50 f.-ért kapják. Melegen ajánljuk Társulatunk e nagy anyagi áldozatokkal és lelkes és szakavatott munkával létesült maradandó értékű kiadványát olvasóink figyelmébe. Gy. JUÁSZ ÁRPÁD: Á MATYÓVISELET DEKORATÍV SZÉPSÉGÉRŐL. osszú idők próbálgatásának eredményekép jelenik meg előttünk egy ilyen népviselet ; nagy tényezők dolgoztak rajta ; a hagyomány, szokás, éghajlat s egyéb életviszonyok. Az emberi test födése, egyes részeinek hangsúlyozása vagy elrejtése volt mindig a vezetőgondolat ezeknél a feladatoknál, amiket az emberi szellem a legkülönfélébb változatokban oldott meg. Igen érdekes, különös ilyen megoldási módot mutat a mi matyó (mezőkövesdi) népviseletünk. Ennél (különösen a nőkruháinál)atest alakja nagyon el van födve,beburkolva, alig látszik belőle valami, s ami itt igazán érvényesül, az maga a ruha, a ruhának a dekoratív kiépítése, mondhatni a test formáinak rovására. A ruha, a gúnya" csakugyan a legfontosabb a matyók életében, ezért fáradnak, dolgoznak, nagy áldozatot hozva öntudatlanul, de belső érzésektől ösztökélve a nemzeti géniusznak; nagy erkölcsi, gazdasági, művészi erők, értékek kitevője ez a szertelen fényűzés,ami e viseletben megnyilatkozik. «
» Matyóviselet. Juhász Árpád rajzai. M V Talán a legszebb e viseletnél a menyecskék ruhája. A hosszú rojtú csavarintós" kendő it színes keretkép veszi körül a fejet, szokatlanul» megnagyítva annak alakját, a rojtok szerepel- V nek itt, meg a méhkasalakú tok". Ebbe van a haj beleszorítva s ez a fejnek bizarr, hegyes?! kúpban végződő befejezést ad ; csak az arc» fedetlen ; még kevesebb látszik a fejből a nagy, V színes, ünnepi sátoros fejkendők alól, amely mint valami tető födi be a fejet s messzire ki-» álló szélei az azokat szegélyező hosszú rojty jaival valóságos ereszt képezve. «Különösen hátrafelé nyúlik ki erősen az alája kötött jól keményített fehér kendő és papírbetéít tek s még inkább a tok" segítségével ; a fej y mozdulata e kendővel annyira hangsúlyozva V van, hogy nagy távolból is észrevehetők a legit csekélyebb helyzetváltozások is. íí A felső testet lazán fedi a rékli, a litya", y a mellek semmit sem látszanak; a dagadó V papírbetétes, keményített litya-vállak messze kiugranak, kiszélesítve a felső testrészt, szabáíí lyosan szedett redői a színes tarkaszövetek y virágait összefüggő sávos színfolttá egyszerű- V sitik. Többsoros színes csipkék s azokra boruló szalagok fejezik be az ujjat a könyök fölött,!t ahonnan kezdve fedetlen a kar. y A csípőben szűk, szabályosan szedett redőjű szoknya, lefelé harangosan kiszélesedik (a höndörgő") egész a bokáig ér, a lábaktól csak!t a kopogó csizmák orra látszik ; az alsó kiszéley sedését a szoknyáknak, a 100 métert is meg- «haladó fodrok okozzák. A járásnál szép hullám- játéka van e nagy súlyt képviselő (20-30 kgmot» is nyomó) s a szoknya alól felvetődő fodroky nak; az ülésnél pedig e fodrok párhuzamos y színsávú virágokra emlékeztetnek. A szoknya Costumes des paysans hongrois. alját szalagokkal, bársonnyal szegélyezik be, és pedig úgy, hogy már messziről látható legyen ; sötét alapú szövetet világosan, s világosat sötéten díszítve. Itt is, mint a litya" vállánál a virágos mintás szöveteket (egész egyszínüeket felső ruhánál nem is használnak) a szabályos redőkkel tudatosan úgy alkalmazzák, hogy a virágok foltjai sűrűn egymás mellé sorakozva egyöntetű színsávokat képeznek. Igen jellemző a mellre boruló nagy rojtos kendő, mely szintén pontos redőkbe szedve, belül előbb csak a kendő alapszínét mutatja, aztán az összefolyó virágfoltokat, erre szalagok és a sohasem hiányzó csillagok" szegélyzete következik; ez utóbbiakat maguk varrják a kendőre, jól megfontolt színárnyalatokban. Éppúgy maguk hálózzák rá a hosszú rojíokat is belinából" (berliner) s az öltözködésnél gondjuk van arra, hogy az ingvállat csak egy-két kisebb rojtpamat takarja, hogy így annak színe is érvényesüljön. átul a kisimított kendő csücskén levő virágok teljesen érvényesülnek s csak lányoknál födi azt is a hajfonat kettős szalagja. Kötényt kétfélét is viselnek, az ünnepi szélesráncut és a hétköznapi simát. Különös, hogy míg az ünnepit csak szalagokkal, ezüst zsinórokkal díszítik, addig a hétköznapira gazdag, széles hímzésű (gyapjú vagy selyem) nagy virágokból álló díszítés kerül. Templomba mindig ebben mennek, ez van felül és rendesen több párhuzamos, bokáig érő széles, szabadon csüngő szalag födi. A hímzett kötény ilyenkor alul van, a templomi kötény aztán lekerül, de a hímzett kötény mindig rajtuk marad még a munkánál is, gyermekek, kislányok abban játszanak ; utcára ki nem mennének anélkül. A kötény alapszíne a fekete, mely mintegy 209*
basszusát képezi a sok élénk magasabb hangoknak megfelelő színeknek ; s ez, míg egyrészt kiemeli a színeket, másrészt a szinek tarka hatását tompítja, a szemnek jóleső nyugvópontot képezve. A legények félrecsapott virágos tollas árvalányhajas fekete magas kalapja csak éppen hogy ül a fejük tetején, jól kifejezve büszke karga" voltukat. Külön szalag szorítja hátul a fejükre, hogy le ne essék. Nagyon szépen érvényesül ezeken a tagbaszakadt legényeken a hímzett legénying, a csaknem bokáig érő s így a kart teljesen elfödő ujjak könnyű perkál anyagának mintegy nehezékét képezik a vörös pamutvagy selyemhímzések és a súlyos horgolt szegélyek. A különböző karmozdulatoknál a legváltozatosabb formákbanesik a széles ingujj, részben vagy egészen elfödve a legényt, miközben a hímzés teljes nagyságában láthatóvá lesz. A kötözködésben ferdén betűzött színes hímzésű zsebkendő, a mélyen lekötött, csaknem a földig érő, gazdagon hímzett aranyrojtos kötény, annak piros és még külön alkalmazott széles díszszalagja, a rojtos sokráncú gatya, a magasszárú csizma, mindmegannyi jó dekoratív elem. A többi ruha is, mint a gyermekek zubbonya, a díszes szűr, suba, ködmön, a bizarrfodrú rékli", úgy díszítésében, mint szabásában kiváló s az eleven alakon megnyilatkozó dekoratív szépsége pedig mind- Matyóviselet. Juhász Árpád rajzai. ezen ruhadaraboknak valóban elsőrangú. Ezekből mutatunk be egy sorozatot, hogy a mondottakat igazoljuk. Costumes des paysans hongrois.
A SZOCIÁLIS MŰVÉSZET. z idei III. számunkban Anatole Francénak egy rövid cikke kapcsán megemlékeztünk Roger Marxról, a modern iparművészet francia apostoláról. Most ismétalkalmat találtunkarra és szükségét érezzük annak, hogy beszéljünk róla, mert egy érdekes kötetben, amely a kopenhágai 1909-ben tartott francia iparművészeti kiállítás nyomán mond el nagyon figyelemreméltó dolgokat a modern iparművészeti törekvésre vonatkozólag, összegyűjtve kaptuk az apostolnak legjelentősebb nyilatkozatát, valamint a Franciaországban erre a nyilatkozatra támadt visszhangot. Kétszer is használtuk már az apostol elnevezést, nem véletlenül, de mert igazán nem tudunk másfélét, amely Roger Marx egyéniségének és működésének méltó jelölője lenne. A meggyőződés heve, az ideálokért való forró lelkesedés, akarásának lendülete és főként egyéniségének önzetlensége, az emberiség közös javaiért való önfeláldozó küzdelem intenek arra, hogy a legnagyobb tisztelettel és megbecsüléssel közeledjünk az íróhoz, aki méltó társa a Ruskineknek és Guyauknak. Az a felhívás, amelyről beszélni akarunk s amely az Idées Modernes, majd rövidebb formában a Matin hasábjain jelent meg, mélyen belevágott a francia iparművészeti élet aktuálitásába, amennyiben első megcsendítése volt a párisi nemzetközi iparművészeti kiállítás eszméjének, a megokolás azonban, amellyel Roger Marx a kiállítás szükségét bizonyította, magában foglalja az író egész művészeti hitvallását s így a legkiválóbb érdekességgel bír nemcsak Franciaország, hanem az egész világra nézve. S ugyanilyen érdekességüek azok a válaszok, megjegyzések, reflexiók is, amelyeket Franciaország legkiválóbb szellemei Roger Marx cikkére küldtek s amelyekből alább közöljük a bennünket leginkább érdeklőket. Roger Marx okoskodásának kiindulópontja, alaptétele, sarokköve a szociális művészet. A művészet, mint az emberiség életének állandó kísérője, kiegészítő része, mint hozzátartozó és tőle elválaszthatatlan valami, ami nélkül az emberiség élete el sem képzelhető. Ez a meggyőződés tehát éles ellentétben áll minden olyan felfogással, amely a művészetet csak luxusnak, csak a szerencsés jómódúak szellemes szórakozásának tartja, szerinte a művészet szükség, amelynek kielégítését minden ember csak úgy megköveteli, mint a természeti szükségletekét. A művészet belevegyül a mindennapi életbe, körülfolyja a mindennapot és a maga benső erejével magasabbra emeli az élet nivóját. Ám, ha a művészi megnyilatkozások különböző formáit tekintjük, nem lesznek valamennyien egyenlő jelentőséggel a szociális művészet körébe sorolhatók. A grand art kevésbbé, mint az alkalmazott művészet, amelynek legbensőbb jellege az élethez való szoros hozzásímulás. A művészet szocializálása tehát az iskolák és otthonok művészetének, az iparművészeinek feladata s mindazoknak, akik az emberiség életén a művészet által segíteni akarnak, az alkalmazott művészet megújhodására kell törekedniök. Franciaországban, amely természetesen legelsősorban tárgya Roger Marx vizsgálódásainak, a jelenben a művészet, az alkalmazott művészet nem tölti be azt a szociális feladatot, amely pedig létezésének legfőbb oka. Nem tölti be pedig azért, mert nem aktuális. A szociális művészet éppen mert mindig eleven, mindig új és eredeti vágyak kielégítését célozza, csak eleven, új és eredeti formákkal tehet eleget hivatásának, csak magának az élő emberiségnek a lelkéből fakadhat és soha semmiféle utánzással nem boldogul. A letűnt korok artisztikus formanyelvét mi már meg nem érthetjük, mert hiszen azt minden kor a saját lelkének érzései szerint alkotta meg s ezek az érzések tőlünk már merőben idegenek. Soha nem lehet az utánzás lehetetlen volta világosabb, mint éppen ma, amikor egy modern, gazdasági alapokon, a szabadság és a független egyéniség elvén épült kor még mindig a feudális korszak merőben idegen formanyelvét használja. Ez a nyelv ma már nem lehet a nép művészete, ennek a szociális élethez igazán nincsen semmi köze s fennmaradása nem is okolható megmáskép, mint avval, hogy a művészet ma még nem érzi át a szociális feladatot s jórészt annak a kiváltságos osztálynak a jólétét szolgálja, amely részint az indolencia, részint a politikai elfogultság, részint a lényegében gyökerező konzervativizmus miatt fordul a mult művészetéhez. Amint azonban a művészet elveszti a szociális élettel való kapcsolatot, elsatnyul, tönkremegy. Ez az iparművészet helyzete a mai (Roger Marx cikke 1909-ben íródott) Franciaországban. A modern törekvések nem tudnak lábrakapni, éppen, mert a közízlés még a régi korok stílusainak kedvez, a gazdasági helyzet pedig még nem ment keresztül azon a változáson, amely a művészet szociális jellegének alapját alkotná. Egyes kísérletek vannak, de az egész törekvésnek van egy súlyos, majdnem végzetes hiánya : az építészet részvétlensége. Az építészet a par excellence szociális művészet s egyedül az építészet megújhodása lenne
II II II II képes a modern iparművészeti törekvésnek állandó sikert biztosítani. Annál is inkább, mert a jelenben az építészet megy keresztül a legnagyobb változáson s a kor modernsége leginkább az építészetet állítja új feladatok elé. Az új anyagok, a változott technikai eljárások, a gazdasági élet modern formái, amelyek megváltoztatják az épületek jellegét és egyre új, meg új megoldásokat követelnek az építésztől, úgy, hogy a régi formanyelv azoknak kifejezésére nem is alkalmas. Az építészetnek meg kell változnia, az architektúrában új stílusnak kell létrejönnie akár öntudatosan, akár öntudatlanul, mert az új problémáknál a régi sablonok nem alkalmazhatók. Nagyon természetesen ennek a változásnak öntudatos írányítása a legfontosabb feladat, mert ebben rejlik a művészet szociális hivatásának lehetősége, az építészetből kell fakadnia az új stílusnak, amely kiterjed azután az alkalmazott művészet összes megnyilatkozásaira, hogy olyan formákat találjon, amelyek megfelelnek a modern ember érzéseinek, amelyej< az összesség, a nép, az emberiség közös kincsei. Roger Marx ezek után az új művészet franciaországi lehetőségeivel foglalkozik s miután megállapítja az okokat, amelyek hazájában az iparművészet elerőtlenedéséhez vezettek, a legközelebbi teendőt egy nemzetközi modern iparművészeti kiállítás rendezésében látja, amelytől igen sokat vár. Tudjuk, hogy küzdelmének azóta megvolt a maga eredménye s a kiállítás az 1916-ik esztendőben megvalósul. Evvel a kiállítással azonban már több ízben foglalkoztunk s így felesleges volna jelentőségét újból méltatni. Ahelyett inkább azon nyilatkozatok közül ismertetünk néhányat, amelyek Roger Marx cikkeire érkeztek s amelyek a francia szellem legnevezetesebb képviselőinek igen érdekes kijelentéseit tartalmazzák kiváltképpen Roger Marx kiindulási pontjára : a szociális művészetre és annak lehetőségeire nézve. Sorban adjuk ezeket a kijelentéseket, amint következnek. Paul Desjardins. 1. A művészetet nem lehet úgy tekinteni, mint valami fényűzést, mely felülemelkedik az életen, sőt ellenkezőleg, mint magának az emberi életnek megnyilatkozását, ami azt jelenti, hogy a művészeti produkciók éppen olyan szükségből fakadnak, mint a természeti jelenségek. 2. Az élet, amely a művészi alkotásokban megnyilatkozik, amely azokat irányítja és lelkesíti, szociális élet, az egész társadalom közreműködéséből fakad s az egész társadalom örömét kell hogy lelje benne és ha ma a nép gyermekei ki vannak zárva belőle, ez csak azért van, mert ki vannak zárva a társadalomból magából, az eszmék azon közösségéből, amely az egyéneket egy közös egységgé tömöríti. P 3. A társadalom, amelynek élete a művészi alkotások szükségességében megnyilatkozik, mindig csak az aktuális, a jelenkori társadalom lehet; csak így lehetséges, hogy érzéseink, akaratunk kifejezést nyerjen. A retrospektív művészet a maga múzeumaival, stílusos bútoraival, utánérzéseivel és utánzataival, nem lehet sohasem más, mint egy mesterséges dolog, amelynek szépsége hiányos, mert hiányzik belőle a szükségesség jellege. Auguste Rodin. Úgy érzem, hogy végzetes tévedésben élünk. Manapság nincs divat, amelyet ne a mult ihletne meg, nincs tárgy, amely ne lenne másolata, természetesen rossz másolata egy régi stílusnak. A görög és középkori plágiumok után, íme most a japán és perzsa utánzatok következnek. Semmi eredeti, semmi, ami ne volna gyönge. Oh! ha volna annyi erőnk, hogy a természettől tanuljunk. Akkor talán a cipész a láb formáját tartaná szem előtt, mikor a cipőt megformálja. De mutassanak nekem most egy cipészt, akár a legjobbak közül, aki ne követné a konvencionális divatot. Mert remélhetjük-e, hogy egy ilyen intelligens és észszerű munka vevőre találna? Próbálják megkeresni a vevőt! Az volna a helyes állapot, ha a művészek ma is, mint hajdan, bírái lennének a viselkedésünknek, mint afféle arbitri elegantiarum. De ehhez először meg kellene szerezni a képességet. ogy erre méltók legyenek, ahhoz a mai munkásnak utol kellene érnie a hajdani tervezőt. Vájjon a gépek okozzák ezt? Lehet, sőt valószínű. Iparművészetünk hanyatlása vájjon politikai és gazdasági problémáinkkal és bajainkkal van-e összefüggésben? Félő, hogy igen. Valószínű, hogy egy kiállítás rá fog mutatni a baj arányaira és jelentőségére. De segíteni nem fog rajta. René Lalique. (Roger Marxhoz.) Ön egy szűkszavú írásban felölelte a francia iparművészet hanyatlásának egész bonyolult kérdését, az előkelő szellemnek avval a mértékletességével, amely csak nagy vonalakban világítja meg a dolgokat, nehogy túlsók időt pazaroljon a részletekre. S mégis mindent megmondott. Ön megmondotta az okokat, amelyek a jelenlegi, általunk közösen siratott állapotot előidézték : a termelőkben nincsen elég ambició. Már pedig könnyebb egy Louis XIV. karosszéket lemásolni, mint egy, hasonló szépet alkotni, amely jobban megfelelne a mi korunknak. Mi történne azonban, ha a műhelyek élére, amelyekben húsz esztendő óta csak a régi stílusok másolatai készülnek, az érdekeikkel elfoglalt spekulánsok helyébe meggyőződéses és mindenekelőtt: szép formákra szomjas mű-
II II í! vészek kerülnének? Talán a szociális művé-» szet Franciaországban visszanyerné régi lenjí dületét. De a mi társadalmunknak van egy osztálya, it amely szorgalmasan őrködik afelett, hogy ez y a haladás be ne következhessék : a műtárgyak és régi bútorok gyűjtői ezek, többnyire üzletit emberek. Szemtelen csereberélők és sznobok, it úgy lépnek fel, mint a gazdag bourgeoisie taníy tói, hogy minél több hasznot szerezzenek az V üzleteikből, anélkül, hogy a művészet jövőjé- vei törődnének labban az országban, amelynek it termőerőit minden lelkiismeretfurdalás nélkül» elfojtják. Még ahhoz a munkához sem értenek, y amelyet folytatnak, tudatlanok és képtelenek arra, hogy felismerjék a szépséget, ha nem it szerepel valamely híres, gyűjtemény kataló-» gusában, ha egy autentikus évszám nem adja V meg nekik a tájékozódás lehetőségét. Reméljük mindazonáltal, hogy ellenére annak it a nagy kárnak, amelyet eddig okoztak, a moy dern szociális művészet mégis lendülettel fog «bizonyságot tenni a maga valódi értékéről, ha, az ön kívánsága szerint, megadják neki az it erre szolgáló eszközt a kiállítás alakjában, y amelynek mielőbbi létesülését a magam részé- ről nagyon kívánatosnak tartom. Maurice Maeterlinck. Elolvastam az ön!t tanulmányát a szociális művészetről, ön tökéy letesen és határozottan kifejezte azt, ami mind- V nyájunk kívánsága. Itt az ideje, hogy Francialt ország tekintetbe vegye azokat a csodálatos, M bár gyakran rendszertelen törekvéseket, ame- II lyek körülötte lábra kaptak. Ö fogja feltenni it mindezekre a koronát, de sietnie kell. Azok az» elemek, amelyektől az általunk várt szépségek V létrejöhetnek, már nem sokáig lesznek formál- hatók. It Maurice Denis. A végsőkig vitt centrali-» záció, az államiság és a francia tőke közismert, V de a jelen politikai helyzet következtében még megnövekedett félénksége. Németországban it pedig a Kunstgewerbeschule-k felállítására ál- y dozotf összegek igen jelentékenyek. V A német törekvések jelentőségét azonban többnyire túlbecsülik. Azt az ízlést, amely a nép it körében uralkodik, Barrés írja le a Colette» Baudoche-ban. De az országnak van bátor V arisztokráciája : menjünk el Weimarba és néz- zük meg Van de Velde berendezéseit, Kessler í gróf, egy nagyhercegnő és több nagyúr rokona y teremtette őket. V De ennek nem a szociális, még csak nem is egy népszerű művészet az eredménye. y Az összes régi művészeti iskolák itt jöttek y létre, az ország eliteje teremtette őket, mint V ahogy két-három nagyvilági nő és egy szabó teremtik meg a ruhák és kalapok divatját. y Franciaország hajdani fölényét az alkalma- y zott művészetben s a grand artban ma is érzé- kenységünk foka magyarázza. Ott, ahol a gép- ipar lehetséges (Németországban vagy másutt), y a művész érzései értéktelenek ; el lehet tőlük y tekinteni.nálunk ez lehetetlen. Ezért nem egyez- V tethető össze Franciaországban az ipari ter- Jt melés és a művészet. y