IFJ. GONDA BÉLA: A NŐI DIVAT MŰVÉSZETE

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "IFJ. GONDA BÉLA: A NŐI DIVAT MŰVÉSZETE"

Átírás

1 IFJ. GONDA BÉLA: A NŐI DIVAT MŰVÉSZETE párisi divatnak úgy jelenlegi, mint egy-két évre még nagyon valószínűleg várható elmaradása önkénytelenül is kínálja nekünk, magyaroknak az alkalmat, hogy összeterelve mindazt a művészeti érzéket, tudást és fantáziát, amely iparművészeinkben megvan, fejlesztve a hölgyközönségnek általános művészeti kultúráját és esztétikai érzékét, végül hozzáfűzve mindehhez azt a mesterségbeli szaktudást, amely e szakmabeli iparosainkat még a külföldön is elismertté tette: igyekezzünk a párisi divat alól való emancipálódásra. Ennek a törekvésnek úgy gazdasági, mint művészeti jelentősége igen nagy, mert amellett, hogy siker esetén tetemesen redukálódnék az a mintegy 200 millió koronányi összeg, melyet női divatcikkekért évente külföldre exportálunk, egy új művészeti iparág is keletkeznék, mely nemcsak kenyeret adna sok művésznek, hanem alkalmat adna egy egész művészgenerációnak a nevelését ebben a nálunk még új irányban való kiegészítésére. Nem kevésbbé fontos eredmény volna az is, hogy a hölgyközönség ízlése is sokkal közvetlenebbül és az eddiginél helyesebb alapon fejlődhetnék. Nem mulaszthatom el már e bevezető sorokban rámutatni arra, hogy az önálló magyar női divat megteremtésére a közeli napokban oly széles körben megindult akciónak nem célja, hogy magyaros motívumokkal ellátott női ruháknak tervezésére és készítésére buzdítsa hölgyeinket, mert hiszen ez a célnak teljes rajzolt vázlat. Federskizze. félreismerését jelentené, Sőt hangsúlyoznunk kell, hogy a női divat már természeténél fogva internacionális ipar és mint művészet is nemzetközi. Ezenfelül még szintén nem figyelmen kívül hagyandó körülmény az, hogy minél kulturáltabb egy nemzet, annál kevésbbé igyekezik a vilagforgalomban nemzeti jellegét ruhaviseletekkel kidomborítani. A kulturáltsággal már természetszerűleg velejár a feltűnés, a megbámultatás kerülése, mi a környezetbe való tapintatos beilleszkedéssel érhető csak el. Azok a forma- és kompozícióbeli különbségek, melyek a szintén napjainkban önállósítani óhajtott német és osztrák (bécsi) divat, valamint a francia és az angol divat között mutatkozni fognak, legfeljebb csak ez országok hölgyeinek sajátos termet- és életviszonyaira lesznek tekintettel. Ezt a szempontot pedig figyelembe venni már éppen a legfőbb ideje, mert éppen Magyarországon és főleg Budapesten tapasztalhattuk évről-évre mindjobban azt az ízléstelenséget, azt a művészeti abszurdumot, hogy a párisi sovány, vagy mesterségesen soványított nők termetviszonyaira ott Parisban művésziesen, tehát formailag tudatosan kreált ruhákat minden meggondolás és főleg minden formaérzék nélkül átvették a mi sokkal erősebb plaszíikájú hölgyeink. Az ilyen, sokszor elég nevetséges szolgai utánzás feltétlenül a művészeti érzék teljes hiányára vall s éppen ezért ma, amikor az önálló magyar női divat megteremtéséről van szó, művészeinknek és művészeti íróinknak elsősorban az a feladatuk, hogy hölgyközönségünket reáneveljék, reászoktassák a művészeti alapon való gondolkodásra, a szín, forma és kompozíció szent háromságának nemcsak a műtárgyakban, hanem a női öltözködés terén való egységes és összhangzó érvényesülésére. A francia divat világuralmát nemcsak a tradíció, hanem elsősorban a franciák nagy művészeti kultúrája teremtette meg. Mindaz a szín- és formabeli szépség, ami a párisi ruhákat jellemzi, mindaz az elsőrendű kompozíció, ötlet, fantázia és báj, ami egy párisi nő öltözékét minden más nemzetétől megkülönbözteti, tanúságot tesz nemcsak a párisi nőiszabók és ruhatervezőművészek magasfokú ízléséről, hanem egyszersmind a párisi hölgyközönségnek művészeti gondolkodáson alapuló esztétikai érzékéről. A divatnak a művészettel való szoros összefüggése kétségtelen. Legszembetűnőbben bizonyítja ezt a modern festőművészet-

2 Magyar Iparművészet. I

3 »

4 M 'i V II II II II 375. I Ä 375. elbing Ferenc : Tavasz". Naptári illusztráció Bélyegtervezet F. elbing: Frühling". Kalenderillustration 376. Projekt fur Briefmarken. 471

5 472 «M W W K î M fi V 377. elbing Ferenc : Illusztráció a Keleti _.3BSS5Ï_! ; 377. F. elbing : Illustration zu den Orien- «mesék"~hez Könyvdfsz. S.J...«'..'. talischen Märchen" Buchschmuck. «V 378. V M» t, il

6 il n 579. elbing Ferenc : Illusztráció a Keleti : j ^vaqp^g i j 379. F. elbing : Illustration zu den Őrien- «mesék"-hez Könyvdísz. talischen Märchen" Buchschmuck

7 381. elbing Ferenc: Mezőkövesdi párnaárusok. Szines rajz Kaszálók. Kőrajz F. elbing: Daunenniarkt in Mezőkövesd. Farbige Zeichnung Schnitter. Litografie.

8 ! ï 384. V 383. elbing Ferenc: Mezőkövesdi dunyhavásár F. elbing: Daunenmarki in Mezőkövesd «Kaszáló tót. Kőrajz. Siovakischer Schnitter. Litogratle.

9 il n n n Í! 476 n 385. elbing falikép. Ferenc : Árpád pajzsra emelése. Iskolai 385. F. elbing: Árpád, Begründer Ungarns wird zum Führer der Stämme ausgerufen.

10 nek a modern női divatra gyakorolt hatása. A látogató- és estélyi ruháknak roppant élénk színei, azok az azelőtt rikítóknak nevezett ragyogó, szinte világító egy-színek, az egyszínsárgák, egyszínpirosak, zöldek, kékek, melyek ezeket az alkalmi ruhákat uralják, uralják annyira, hogy minden egyes ilyen nőiruha egy-egy hangsúlyozott színfolt, épp annyira a modern festészetből fakadtak, mint az utcai, a trottőr-ruháknak eltérőleg a régi krinolin-, turnürös és puffos ruháktól a női test vonalaihoz a lehető legegyszerűbb és nemesebb formákban való simulása. Az a tény, hogy ma a ruha szobrászata, sokkal il inkább mint máskor, alkalmazkodik a test II plasztikájához, épp úgy rávall a modern művészeti felfogásra, mint ahogy lakóházaink II homlokzatainak, szobáink bútorainak minden cikornyamentes, nagy, nyugodt felületekkel való tagozódása a modern művészet formaleegyszerűsítő törekvéseiből fakadt. Az impresszionista és naturalista festészet, amely a régi sötéttónusú atelierpiktúrát felváltotta, nehéz küzdelemmel bár, de mégis rászoktatta, illetőleg megtanította a közönséget a szabad természetben fellépő nagy világosság, élénk színek, színreflexek tudomásulvételére, sőt megfigyelésére. A modern piktúra, amely a természet színeit nemcsak szolgai módon, hanem még fokozva, hangsúlyozva, azaz stilizálva adta vissza, illetőleg interpretálta, a természetben meglehetősen hirtelen változó gyönyörű színhatásoknak szükségessé vált gyors lerögzítése folytán természetszerűleg elhagyta, mellőzte a részletes rajzot, a tárgyaknak aprólékos, avagy mesterségszerű pontossággal való megrajzolását. Ez a tudatos részletelhanyagolás eredményezte a szélesebb látást, aminek következménye volt megint a formák leegyszerűsítése, azok jellemző tömegeinek és vonalainak a hangsúlyozása. A modern piktúra által forgalomba hozott élénk tiszta színek, nemesen egyszerű formák közkedveltekké váltak és így hatásuk alól nem vonhatta ki magát a női divat sem. Nagyon természetes, hogy az élénk színek nem hódíthatták meg egyszerre az egész ruhát, hanem kezdetben csak a ruhákra applikált díszítések, a kabátujjak, a gallérok, a hajtókák, övek, szalagok váltak színdúsakká, sőt színharsogóvá. A külföldi ruhatervezőművészeknek az applikációk színességére való törekvése támogatóra talált a népművészetben, illetőleg a népviseletben. Rájöttek arra, hogy a népművészet örökbecsű formakincscsel bővelkedik, mely modern munkáikon és így a női divat alkotásain is előnyösen alkalmazható. Kezdetben csak a díszítésekben érvényesültek a népies díszítő motívumok, de innen már csak egy lépés volt az egész ruhák egyszínre hozása, a tiszta egyszíneknek a női öltözékekbe való bevonulása. A színdússág leginkább az alkalmi, a látogató- és estélyi ruháknak lett jellemző tulajdonsága s ezeknek az élénk színeknek minél jobban való érvényesülését elősegítették még az ilyfajta ruhákon kompozicionális és formaritmikus szempontokból alkalmazott redőzésekkel, raffolásokkal. Az utcai, úgynevezett tröttőr-ruháknak ma már mindinkább a test plasztikájához való simulása, mint azt már fennebb említettük, szintén a modern piktúra egy sajátosságából, a formák leegyszerűsítésére való törekvésből eredt. A leegyszerűsítés, vagyis a formák megjelenésbeli nagy lényegének a hangsúlyozása a modern piktúrában szükségszerű következménye volt a színek jobban való hangsúlyozásának, vagyis a formák leegyszerűsítése a színek szolgálatában következett be. Ez a leegyszerűsítés átvonul azután az építészetbe, a zenébe, az irodalomba, a szobrászatba egyaránt, sőt az iparművészet révén bevonul a lakásunkba, a bútorainkba, szőnyegeinkbe, függönyeinkbe és minden egyéb berendezési műtárgyainkba is. Míg a színben megszeretjük az élénket, a formában megkedveljük a nyugodtat. És ezek az élénk tiszta egyszínek, ezek a nyugodt, nemes vonalozású formák a női divat esztétikájának élvezőit, vagy mond' juk alkalmazóit óriási mértékben megnövelték. A szép és ízléses divatnak sohasem volt annyira kézenfekvő a demokratizálódása, aminél szélesebb néprétegekben való elterjedése, mint ma, az egyszínek és a nyugodt formák uralma idejében. A tiszta színek nem elbing F.: Tollal rajzolt vázlat. F. elbing : Federskizze. Magyar Iparművészet. I

11 478 S követelik meg okvetlenül a legfinomabb, tehát szettel foglalkozók világának mind nagyobb íí y a legdrágább ruhaanyagokat, az egyszerű kiterjedése szintén csökkenti éppen a na- «nyugodt ruhaformák a minőségileg gyengébb gyobb kínálat folytán az árakat is. V anyagokból is alakíthatók. A mai divatnak a modern piktúrával, tehát u A modern divat tehát nemcsak, hogy nem a művészettel való szoros összefüggése önként íí $ zárja ki a polgári, vagy akár a szegényebb kínálja az alkalmat iparművészeinknek a női- y néposztálynak ízléses öltözködését, sőt elő- ruhatervezéssel való foglalkozásra is. Men- * segíti azt. A kérdésnek ez a része tehát nagy- nél többen készülnének elő közülük erre V íí jelentőségű, közgazdaságilag is, művészetileg a művészeti iparágra, annál olcsóbban tud- í!{ is. Sőt merem állítani, hogy általános ízlés és nák a közönséget ízléses ruhakreációkkal y művészeti kultúra szempontjából még nagyobb ellátni, de viszont annál inkább megvolna V a jelentősége, mint közgazdasági tekintetek- az alkalom, olyan sikerülten zseniális model- n bői. A művészetnek mind szélesebb népréte- leket alakítani, melyek szín, forma, kompo- í! gekben való elterjedését, mint az köztudomású, zíció és ötletesség tekintetében a nagy ver-» annál inkább érhetjük el, mennél olcsóbban, senyből magasan kiemelkedve, a vagyono- V mennél kevesebb pénzért lehet a közönséget sabb osztály legkényesebb igényeit is kielé- V» hozzájuttatni. E tekintetben nemcsak a nagy gítve, nagy összegekkel való honorálásra tart- í j művészi kvalitású képeknek reprodukciók hatnának számot. útján való terjesztésére utalunk, hanem arra Párisban elsőrendű festőművészek is fog- V az elvitázhatatlan tényre is,hogy az átlag közepes lalkoznak ruhatervezéssel és nem egy közülük M kvalitású, de emellett természetesen tehetséges ezen a réven százezreket keres. Ezek a ruha- í! y művészek számának növekedése, tehát a művé- tervező-művészek felkeresik az elegáns fürdő-» helyeket a színházakat, a lóversenyeket, az «előkelő hotelek halijait, az éttermeket, a mulató- helyeket s ott vázlatkönyvvel a kezükben í! figyelik a női formákat, egy-egy hölgy rit-» mikusabb gesztusát, termetének vonalformá- V cióit s a látottakat papirra vetve, a saját ' ötleteikkel egyesítve és kiegészítve tárgyalják íí meg ruhavázlataikat a szabócégek főnökeivel» és jeles ízlésű úriasszonyokkal. A hölgyeknek a ruhatervezésbe való mind sűrűbben történt bevonása s divatművészeti sajátos íí ösztönük vitte rá a párisi nőket arra, hogy j; ruháik összeállításában a saját egyéniségük «minél jobb kidomborítására is törekedjenek. Ez az, amit a magyar hölgyeknek különösebb * nyomatékkal kell a figyelmükbe aján-» lanunk. Az egyéniség harmonikus beleillesztése V a ruhatervezés kereteibe, vagy még inkább a ruhatervnek az egyéniséghez való feltétlen íí alkalmazása eredményezte Párisban s ered- y * ményezné nálunk is éppen a sok-sok különféle, V sohasem egyforma egyéniség létezése foly- tán a végtelen sok, sohasem egyforma, íí sohasem egyenruhaszerű, mindig ötletes, y bájos egyéni ruhák egész sorozatát. V íí ÜB^ Ruhatervezéssel majd foglalkozó iparművészeinknek is egyik főfeladata az leend, hogy hölgyközönséget rászoktassák arra, hogy y * soha ne másoltasson le már máson s különö- V sen nem egyező termetű és vérmérsékletű nőn látott ruhát. Nálunk Magyarországon a noisza- í bók mindig azon panaszkodnak, hogy a höl- y gyek nem fogadják el a legjobb hiszemű taná- V csot sem, egy-egy önálló ruhakreációnak, egy- ç c &y művészileg is jól megoldott ruhamodellnek íí 1! a forgalomba hozatala sok nehézségbe ütkö- $ elbing Ferenc: Ex libris. F. elbing : Ex libris. zik, mert a hölgyek mindig másokon látott ruhák V

12 másolatait követelik. De éppen ezért azt hiszsziik, hogyha elsőrendű szabócégeink segítségül vennék jónevű és ismert tehetségű iparművészeinket, ezek mint művészemberek nemcsak hogy nagyobb tekintélyként léphetnének fel a közönség, a rendelő előtt, hanem éppen kitűnő megfigyelőképességükkel, elsőrendű forma- és színlátótehetségükkel a nőiszabóiparosoknál is sokkal jobban meglátnák és ami a fő, képesek volnának megmagyarázni és megokolni is, hogy a rendelő hölgy egyéniségének minél jobban való érvényesíthetése szempontjából milyen öltözék volna leginkább ajánlható. Fontos még iparművészeink szerepe abból a szempontból is, hogy a hölgyeket persze sok időn át való céltudatos művészi munkával leszoktatnák olyan öltözékbeli eltévelyedésekről is, melyeket éppen a párisi divat gondolkozás nélküli követése nálunk elég szép számban okozott. Nem említve ehelyütt a párisi sovány nőkre kreált ruháknak általunk már fönnebb tárgyalt helytelen átvételét, nem mulaszthatunk el rámutatni a másik, soha eléggé el nem ítélhető jelenségre, hogy nálunk társaságbeli tisztességes úriasszonyok, akiknek a hivatásuk is az, hogy maguk iránt csak tiszteletet gerjesszenek, átvették a párisi kokottokra, az azok szempontjából ugyan megokolt, de fantasztikusan feltűnő, tisztára üzleti szempontokból kreált ruhákat. Olyan öltözékeket, amilyeneket maguk a tisztességes párisi aszszonyok sohasem viselnek. a majd a budapesti konfekciószalonokban iparművészek fognak a ruhatervezésre rendelkezésre állani, ha a hölgyközönség művészeti kultúrája a mainál emelkedettebb lesz, akkor ilyen eltévelyedések könnyen ki lesznek küszöbölhetők. De nemcsak az eltévelyedések szűnnek majd meg, hanem emelkedni fog a disztingváltabb öltözködésre, tehát az igazi eleganciára való törekvés is. S erre különösebben megvan ma az alkalom amúgy is, más okból is s ez az ok a háború. A háborús idők nemcsak a fegyverek csörgésekor, hanem évekre később is éreztetik hatásukat. Nagyon valószínű, hogy az a sok gyász és szomorúság, a közgazdasági életnek majdnem teljes pangásából eredő általános lehangoltság még jó időre nem fogja érvényesülni engedni a tobzódó örömök és mulatozások, az általános derű és jókedv hangulatát. A kor, amelyben ma élünk, a maga ünnepi komolyságának bélyegét rányomja az egész társadalomra. Csupa nemesebb és tisztultabb érzést, csupa disztingváltabb, komolyabb tónust vált ki Ennek a választékosságnak át kell menni a művészetbe, az iparművészetbe és ennek nálunk majd csak most megszületendő gyermekére a női divat művészetére is. De hogy ezt elérhessük, befejezésül ismét hangsúlyozzuk : elsősorban hölgyközönségünk művészeti kultúráját kell megalapoznunk és továbbfejlesztenünk. * * * Csak bátor haladással, nem pedig a régi kipróbált formákon való pihenéssel biztosíthatjuk a jövő fejlődést. Minden korlátozás veszélyt jelent. A művészet szabad és szabadnak kell maradnia. Jussa van hozzá, hogy itt-ott ballépést kövessen el, ami szabadságának bizonyítéka ugyan, de rendszerint nagyon üdvös reakcióval jár. Föltétlenül ragaszkodnunk kell ahhoz az igazsághoz, hogy egy oly kornak, mint aminő a miénk, amelynek életviszonyai az előző korokétól annyira elütök, amelyben a szellemi és anyagi alkotások nemzetközi, majdnem korlátlan cserélésének lehetőségei váltották fel a helyhezkötöttséget, amelyben hihetetlen kitalálások gyökeresen megváltoztatták életfeltételeinket, hogy egy ilyen kor művészetének és kifejezési módjának is egészen másnak kell lennie, mint aminő a letűnt koroké volt. Az a nemzet, mely ezeket a jellemző kifejezési formákat leghamarabb megtalálja, az kerül majd vezető helyre, az irányítja majd a stílus fejlődését, az lesz győztes az egész vonalon. Muthesius. elbing Ferenc : Ex libris. F. elbing : Ex libris. I T, ÎI ti =; 479 a*

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: Gyermeket nevelni (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1996): Gyermeket nevelni in: Társadalmi

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét.

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 37/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelete a városi önkormányzati jelképekről és a Szekszárd név használatáról * a módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét.

1. Általános rendelkezések. 1. (1) Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzat (a továbbiakban: önkormányzat) jelképei: a címer, a zászló és a pecsét. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 37/2011. (VI. 1.) önkormányzati rendelete a városi önkormányzati jelképekrıl és a Szekszárd név használatáról * Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata

Részletesebben

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon

KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András. A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon KISS Zsolt SZOBOSZLAI Mihály KOVÁCS András A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon 2 A civil szféra bevonása a települések fejlesztésének folyamatába Magyarországon...

Részletesebben

Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program. 2012. február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó

Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program. 2012. február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó Ikrény Mikrotérség Gyermekjóléti Szolgáltatást Ellátó Intézménye Ikrény, Vasútsor utca 6. Szakmai Program 2012. február 7. Kocsisné Gerencsér Ildikó 1 A Gyermekjóléti Szolgálatot Ellátó Mikrotérségi Társulási

Részletesebben

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1.

Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. Orczy Anna Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM Készítette: Hornyákné Szabó Bernadett Hatályba lépés: 2015. szeptember 1. 1 Tartalom 1. Helyzetelemzés... 5 1.1. Bevezető... 5 1.2. Küldetés... 5 1.3. A társadalmi

Részletesebben

Nem kellett volna inkább disztingválni? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök ny. mérnök

Nem kellett volna inkább disztingválni? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök ny. mérnök Nem kellett volna inkább disztingválni? dr. Rigó Mihály okl. erdımérnök okl. építımérnök ny. mérnök Elnézést kérek az idegen szó használatáért! A disztingvál szót a megkülönböztet, elkülönít, különbséget

Részletesebben

AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN

AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM KÁNONJOGI POSZTGRADUÁLIS INTÉZET VALLÁSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÁNONJOGI PROGRAM AZ ELIDEGENITÉS FOGALMA A KÁNONJOGBAN PhD tézisek Készítette: Fügedy Antal Levente Témavezető:

Részletesebben

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: DEBRECEN AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE: DR. KOVÁCS BÉLA LÓRÁNT 2 Tartalom

Részletesebben

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA CSÓTI CSODAVILÁG ÓVODA 201 901 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2015 1 TARTALOM Bevezető 1. Az óvoda működését meghatározó és a szakmai dokumentumok 1.1. Az óvoda működését meghatározó jogszabályok 1.2. Szakmai dokumentumok

Részletesebben

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504.

Educatio 2013/4 Forray R. Katalin & Híves Tamás: Az iskolázottság térszerkezete, 2011. pp. 493 504. Az iskolázottság térszerkezete, 2011 Az iskolázottság alakulása egyike azoknak a nagy népesedési folyamatoknak, amelyekre különös figyelem irányul. Természetesen nemcsak az e területtel hivatásszerűen

Részletesebben

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program

Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program Ajkai Szakképző iskola és Kollégium Pedagógiai Program. Nagy Zoltán igazgató Tartalomjegyzék Bevezető... 6 1. Az iskola jogállása... 7 2. A nevelő munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai... 8 2.1.

Részletesebben

SZÜKSÉGLETFELMÉRÉS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉS MÓDSZERTANI AJÁNLÁS

SZÜKSÉGLETFELMÉRÉS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉS MÓDSZERTANI AJÁNLÁS SZÜKSÉGLETFELMÉRÉS SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉS MÓDSZERTANI AJÁNLÁS Készítette: Mártháné Megyesi Mária SZKTT Egyesített Szociális Intézmény Tabán Családsegítő Közösségi Ház és Dél-alföldi Regionális Módszertani

Részletesebben

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia)

INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) INTEGRÁLT HELYI JÓLÉTI RENDSZER (Jóléti kistérség stratégia) SÁRVIZÍ KISTÉRSÉG KÖZÖS ÉRDEKELTSÉGŰ PARTNERI EGYÜTTMŰKÖDÉSE A JÓLÉTI RENDSZER MEGVALÓSÍTÁSÁRA Készítette: Stratégiakutató Intézet Írta: Dr.

Részletesebben

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK Nappali tagozat EU-kapcsolatok szakirány A LEADER ÉS AZ INTERREG KÖZÖSSÉGI KEZDEMÉNYEZÉSEK SZEREPE

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzata

Dévaványa Város Önkormányzata Dévaványa Város Önkormányzata Esélyegyenlőségi és Fenntarthatósági Terv Készítette: Educatio Bene Kft. 21. március 11. I. BEVEZETŐ...4 II. III. 1. AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG...4 2. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS...4

Részletesebben

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás 10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az

Részletesebben

BMEEOUVAI01 segédlet a BME Építőmérnöki Kar hallgatói részére. Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése

BMEEOUVAI01 segédlet a BME Építőmérnöki Kar hallgatói részére. Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése EURÓPAI UNIÓ STRUKTURÁLIS ALAPOK Az építész- és az építőmérnök képzés szerkezeti és tartalmi fejlesztése HEFOP/2004/3.3.1/0001.01 I N F R A S T R U K T Ú R A L É T E S Í T M É N Y E K K I V I T E L E Z

Részletesebben

A SZÍNES NYOMTATÓ-FESTÉKEKRŐL.

A SZÍNES NYOMTATÓ-FESTÉKEKRŐL. A SZÍNES NYOMTATÓ-FESTÉKEKRŐL. A színes festékeknek a grafikai szakmákban való alkalmazása nem az újabb időkből datálódik, hanem már abból a korból ismerjük a színes nyomást, a melyben a nyomdászat még

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM 2002 2 Tartalom Bevezetés I. A Sárvári Kistérség területfejlesztési ja II. A Sárvári Kistérség

Részletesebben

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17.

Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA és GIMNÁZIUM NEVELÉSI TERV 2011. JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM PEDAGÓGIAI PROGRAM Összeállította: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna 2011. június 17. 1 JANKÓ JÁNOS

Részletesebben

A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde

A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A békeszerződés vitája a magyar országgyűlésben Gróf Teleki Pál beszéde A Nemzetgyűlés 1920. november 13-án, a 128. ülésén tárgyalta az 1920. június 4-én Trianonban aláírt "Magyar Békeszerződésről szóló

Részletesebben

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

Munkaerő-piaci diszkrimináció

Munkaerő-piaci diszkrimináció Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. október ISBN 978-963-235-295-4 Munkaerő-piaci diszkrimináció Tartalom Bevezető...2 A diszkrimináció megtapasztalása nem, kor, iskolai

Részletesebben

UDVAR 3. IPR AZ ÓVODÁBAN 4. AZ ÓVODAI SZOKÁSRENDSZER KIALAKÍTÁSA

UDVAR 3. IPR AZ ÓVODÁBAN 4. AZ ÓVODAI SZOKÁSRENDSZER KIALAKÍTÁSA 1 TARTALOMJEGYZÉK I. BEVEZETŐ II. GYERMEKKÉP ÓVODAKÉP III. ÓVODAI NEVELÉSÜNK IRÁNYELVEI 1. AZ EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD KIALAKÍTÁSA 2. AZ ÉRZELMI NEVELÉS, SZOCIALIZÁCIÓ 3. AZ ANYANYELVI NEVELÉS, ÉRTELMI FEJLESZTÉS

Részletesebben

REGIOPLAN JÁNOSSOMORJA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ

REGIOPLAN JÁNOSSOMORJA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK ÉS HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATÁNAK MÓDOSÍTÁSA VÉLEMÉNYEZÉSI DOKUMENTÁCIÓ REGIOPLAN KÖRNYEZET- ÉS TELEPÜLÉSTERVEZŐ KFT. 9022 GYŐR, ÚJKAPU U. 13. TEL/FAX.: 96/529-751, 311-304 e-mail: regioplan@regioplan.hu JÁNOSSOMORJA VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERVÉNEK SZABÁLYOZÁSI TERVÉNEK

Részletesebben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-2350/2016. számú ügyben Előadók: dr. Szabó-Tasi Katalin dr. Borza Beáta dr. Lápossy Attila Az eljárás megindulása A panaszos civil szervezet elnöke a szervezet

Részletesebben

BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963)

BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) Tér és Társadalom 11. évf. 1997/2. 99-103. p. TÉT 1997 2 Könyvjelz ő 99 BELÉNYI GYULA: AZ ALFÖLDI VÁROSOK ÉS A TELEPÜLÉSPOLITIKA (1945-1963) (Csongrád Megyei Levéltár, Szeged, 1996 - p. 211) BARANYI BÉLA

Részletesebben

A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások

A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26. Hagyományos és korszerű tervezési eljárások A.26.1. Hagyományos tervezési eljárások A.26.1.1. Csuklós és merev kapcsolatú keretek tervezése Napjainkig a magasépítési tartószerkezetek tervezése a

Részletesebben

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK

HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK HÉTVÉGI HÁZI FELADAT SZABÁLYAI, ISKOLAI DOLGOZATOK SZABÁLYAI AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI 1 Magyar nyelv és irodalom Írásbeli beszámoltatások Rendszeres,

Részletesebben

AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA:

AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA: AZ ÉLELMISZERPIACI KUTATÓMUNKÁLATOK SZOCIÁLIS VONATKOZÁSAI ÍRTA: BENE LAJOS A PIACKUTATÁS MUNKAKÖRE. Az emberi haladás jellemző sajátsága, hogy a jólétét egészen közvetlenül érintő kérdésekre legkésőbben

Részletesebben

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6

Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény neve: Szabályzat típusa: Napközi Otthonos Óvoda Pedagógiai program Intézmény székhelye, címe: Rétság, Mikszáth út 6 Intézmény OM-azonosítója: 032044 Intézmény fenntartója: Rétság Város Önkormányzata

Részletesebben

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Környezetismeret. készült

Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Helyi tanterv. Környezetismeret. készült 1 Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont Helyi tanterv Környezetismeret készült a 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet 1. sz. melléklet 1-4./1.2.5. alapján 1-4. évfolyam 2 KÖRNYEZETISMERET Ahogyan a gyermek

Részletesebben

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI

Nemzeti alaptanterv 2012 NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI NEMZETI ALAPTANTERV I. RÉSZ AZ ISKOLAI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA TARTALMI SZABÁLYOZÁSA ÉS SZABÁLYOZÁSI SZINTJEI 1. A KÖZNEVELÉS FELADATA ÉS ÉRTÉKEI A hazánk Alaptörvényében megfogalmazott feladatokat szem előtt

Részletesebben

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE

A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE A SZOLGÁLAT BETÖLTÉSE Jegyzet Jim Sanders tanításából 2009. július 19. Köszönjük Úr Jézus az áldásokat, amivel megáldottál minket, a gyógyulásokat, amit adtál nekünk, valamint az üdvösséget. Köszönjük

Részletesebben

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény

Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény Városközponti Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási intézmény Belvárosi Óvoda HELYI NEVELÉSI PROGRAMJA 2010. TARTALOMJEGYZÉK 1. Az óvoda adatai 4 Bevezető 5 1.1.Az óvoda bemutatása 6 Gyermekkép

Részletesebben

Hétszínvirág Baptista Óvoda

Hétszínvirág Baptista Óvoda Hétszínvirág Baptista Óvoda Seregélyes, Templom köz 1. Hétszínvirág Baptista Óvoda SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2014. Tartalom I. FEJEZET... 5 ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 5 1.1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása

Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit: A gyermekvállalási magatartás alakulása (elektronikus verzió, készült 2006-ban) A tanulmány eredetileg nyomtatásban megjelent: Pongrácz Tiborné S. Molnár Edit (1997): A

Részletesebben

A tudás alapú társadalom iskolája

A tudás alapú társadalom iskolája Ollé János A tudás alapú társadalom iskolája A társadalom iskolája Az oktatásban csak nehezen lehet találni olyan életkori szakaszt, képzési területet, ahol ne lenne állandó kérdés a külvilághoz, környezethez

Részletesebben

Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata

Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig. Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Steh dazu! A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata stratégiája 2020-ig Magyarországi Németek Országos Önkormányzata 1 Tartalomjegyzék Preambulum... 2 I. Politika... 4 II. Nevelés-oktatás... 8 III.

Részletesebben

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004.

Pedagógiai Programja. A Hevesi Körzeti Általános Iskola 2004. A Hevesi Körzeti Általános Iskola Pedagógiai Programja A legjobb terv is csak terv, vagyis jó szándék. Elkötelezettség nélkül arra, hogy ezt végre is akarod hajtani csak ígéreteid és reményeid vannak,

Részletesebben

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA GYŐRI MOSOLYVÁR ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 4 LEHEL UTCAI TAGÓVODA... 7 I. BEVEZETÉS... 8 II. GYERMEKKÉP, ÓVODAKÉP... 9 III. AZ ÓVODAI NEVELÉS FELADATAI... 10 IV. AZ ÓVODAI

Részletesebben

1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i

1. A z Ö n k o r m á n y z a t J e l k é p e i BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ- TESTÜLETÉNEK 27/2008. (VII.11.) számú rendelete BUDAKALÁSZ NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JELKÉPEIRŐL CÍMERÉRŐL ÉS ZÁSZLAJÁRÓL Budakalász Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

WRC autó is ott száguld majd az évzárón

WRC autó is ott száguld majd az évzárón A felújítás kezdete óta az idei Szilveszter Rallye lesz az első verseny a Hungaroringen WRC autó is ott száguld majd az évzárón Hivatalosan még csak nemrég van lehetőség az idei, 17. alkalommal megrendezendő

Részletesebben

2016.05.02. MICHELIN, MGE, BOCUSE D OR TÖRTÉNETE VÖRÖS KÖNYV CSILLAGOK

2016.05.02. MICHELIN, MGE, BOCUSE D OR TÖRTÉNETE VÖRÖS KÖNYV CSILLAGOK ...A MICHELIN ÉTTERMI KALAUZ AZ ÚJ ÉVSZÁZADDAL ÉRKEZIK, ÉS LÁTNI FOGJA MÉG AZ ÚJ ÉVEZREDET IS. MOTTÓ. (GUIDE MICHELIN 1900.) MICHELIN, MGE, BOCUSE D OR 1929-es Michelin Guide étterem és szállodakalauz

Részletesebben

MAYA HOROSZKÓP József Attila 1905 április 11. nap-jegy jegy: 6-GYÍK (Kan Kan) év: KELET-10 13-napos ciklus: 1-ESŐ (Cauac Cauac) éjszakai uralkodó: 3 Vénusz-fázis: ESTI CSILLAG 2 BEVEZETÉS Mezoamerika ókori

Részletesebben

Pedagógiai hitvallásunk 2.

Pedagógiai hitvallásunk 2. Tartalomjegyzék Pedagógiai hitvallásunk 2. I. Nevelési program 4. 1.1. Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai 1.1.1. A köznevelés feladata

Részletesebben

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI

A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI FELSŐOKTATÁSI KUTATÓINTÉZET KUTATÁS KÖZBEN Liskó Ilona A SZAKKÉPZŐ ISKOLÁK KOLLÉGIUMAI Secondary Student Hostels No. 257 RESEARCH PAPERS INSTITUTE FOR HIGHER EDUCATIONAL RESEARCH Liskó Ilona A szakképző

Részletesebben

A pedagógusszerep változása

A pedagógusszerep változása CZIKE BERNADETT A pedagógusszerep változása Alternatív és nem alternatív iskolák összehasonlító elemzése 2005. 1 Tartalomjegyzék Előszó és köszönetnyilvánítás..6 A táblázatok jegyzéke 9 Ábrák jegyzéke

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft.

MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft. 5000 Szolnok, Karczag L. út 11. I/11. Iroda: 5000 Szolnok, Szántó krt. 52. II/5 Tel/fax: 56/343-279 Sz.: 4/2015. MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Részletesebben

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A SZÉCHENYI ZSIGMOND MEZŐGAZDASÁGI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 TARTALOM 1. BEVEZETŐ... 5 1.1. Az intézmény jogi státusza... 5 1.3. Az iskola története... 6 2. NEVELÉSI PROGRAM... 7 2.1.

Részletesebben

Fordító képzés. Hungarian translation by Amanda Ligetkuti 2014. 1. Bevezetés

Fordító képzés. Hungarian translation by Amanda Ligetkuti 2014. 1. Bevezetés Fordító képzés Training Translators, in Kirsten Malmkjaer and Kevin Windle (eds) The Oxford Handbook of Translation Studies. Oxford: Oxford University Press, 2011. 475-489. Hungarian translation by Amanda

Részletesebben

Laudato si - Áldott légy! Ismertető újságírók számára. Megjegyzés: az első két bevezető oldal után ez a tájékoztató egy-egy oldalon

Laudato si - Áldott légy! Ismertető újságírók számára. Megjegyzés: az első két bevezető oldal után ez a tájékoztató egy-egy oldalon Laudato si - Áldott légy! Ismertető újságírók számára Megjegyzés: az első két bevezető oldal után ez a tájékoztató egy-egy oldalon feltérképez minden fejezetet, röviden összefoglalja értelmüket és rávilágít

Részletesebben

Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása

Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása PORSCHE HUNGARIA Kommunikációs Igazgatóság Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása Kraftfahrzeugtechnisches Institut und Karosseriewerkstätte GmbH & Co.

Részletesebben

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Havas Gábor - Liskó Ilona Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés) Kutatásunk egyik célja az volt, hogy egy lehetőség szerint teljes általános iskolai

Részletesebben

2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret

2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret 2. A Környezetismeret tantárgy helyi tantervében a kerettanterv kiegészítésére biztosított órakeret 2. évfolyam: Tematikai egység rövid címe Kerettantervi óraszám Helyi többletóraszám (±) Témakör összidőkerete

Részletesebben

a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program

a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program a SEMMELWEIS EGYETEM NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODÁJA Székhely: 1089 Budapest, Elnök utca 4. OM: 034394 Pedagógiai Program Intézmény fenntartója: Semmelweis Egyetem Székhely: 1085 Budapest, Üllői út 26. Pedagógiai

Részletesebben

HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV 2012-2013. ÉVI FELÜLVIZSGÁLAT

HAJDÚNÁNÁS VÁROS TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV 2012-2013. ÉVI FELÜLVIZSGÁLAT HAJDÚNÁNÁS VÁROS ELEPÜLÉSSZERKEZEI ERV 2012-2013. ÉVI FELÜLVIZSGÁLA Jóváhagyási dokumentáció: 2013. június 10. I. II. ELEPÜLÉSSZERKEZEI ERV - RAJZI MUNKARÉSZ ELEPÜLÉSSZERKEZEI ERV - LEÍRÓ MUNKARÉSZ C Í

Részletesebben

Q IRODALOM G * Bessenyei György mint ref. főconsistoriumi titkár. Irta: Zoványi Jenő. Sárospatak, 1909. 8-rétű 42 lap. Ára: K. 2. Zoványi füzete különlenyomat egy nagyobb müvéből, mely a magyarországi

Részletesebben

budapest kultúrfölénye számokban Irta: Sárkány Oszkár BUDAPEST mint mondják, idegen város. Nem a statisztika

budapest kultúrfölénye számokban Irta: Sárkány Oszkár BUDAPEST mint mondják, idegen város. Nem a statisztika 36 budapest kultúrfölénye számokban Irta: Sárkány Oszkár BUDAPEST mint mondják, idegen város. Nem a statisztika adatai szerint idegen, hiszen 1930-ban a magyarság aránya 94.3%, hanem idegen-felépítésében,

Részletesebben

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme

Az ülés helye: Balmazújváros Város Polgármesteri Hivatal díszterme BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 16/2010. (XI. 25.) sz. rendelete 4. (1) bekezdése alapján a

Részletesebben

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről

Részletesebben

Szombathelyi Szivárvány Óvoda

Szombathelyi Szivárvány Óvoda Szombathelyi Szivárvány Óvoda OM: 036462 Epochális rendszerű pedagógiai programja TARTALOMJEGYZÉK BEKÖSZÖNTŐ 1. KÜLDETÉSNYILATKOZATUNK... 1. oldal 2. ÓVODÁNK BEMUTATÁSA... 2. oldal 2.1. Óvodánk személyi

Részletesebben

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012.

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A Mórahalmi és a Kisteleki Kistérség Tanyafejlesztési Programja 2012. MEGJEGYZÉS: A tanyaprogram elkészítéséhez végzett kérdőíves felmérés

Részletesebben

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1.

1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. 1. LECKE: ADVENTI VÁRAKOZÁS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN gyülekezeti óraszám: 1. egyházi iskolák óraszáma: 1. TEOLÓGIAI ALAPVETÉS (Felhasznált irodalom: Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Bibliai Lexikon II., Kálvin

Részletesebben

A termékek rejtett ára

A termékek rejtett ára 1. fejezet A termékek rejtett ára Nemrég hirtelen ötlettől vezérelve megvettem egy játékautót: egy fényesre festett, sárga, fából készült versenyautót négy fe kete lemezkerékkel, amelyben egy kis zöld

Részletesebben

2005.11.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/47 2005. ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL.

2005.11.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/47 2005. ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL. 2005.11.19. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/47 AZ EGYESÜLT NEMZETEK KERESKEDELMI ÉS FEJLESZTÉSI KONFERENCIÁJA 2005. ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL EGYESÜLT

Részletesebben

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu

Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu DOI: 10.18427/iri-2016-0057 Az olvasókörök társadalmi, közéleti tevékenysége az 1940-es években Szóró Ilona Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szoro.ilona@kello.hu A 20. század közepén az agrárvidékek lakosságának,

Részletesebben

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől

HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől HARSÁNYI JÁNOS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA 1091 BUDAPEST, IFJÚMUNKÁS U. 31. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2014. MÁRCIUS 31. Hatályos: 2014. szeptember 1-jétől Tartalom 1. Nevelési program... 6 1.1 ISKOLÁNK ARCULATA...

Részletesebben

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258.

MÁRIA engesztelő népe 1 166, 257-258. MÁRIA engesztelő népe 1 MÁRIA öröksége: az engesztelő nép A magyarság önazonossága, mint engesztelő áldozat, szeretni, ahogy az Úr szeretett minket, Magyarország őrangyalának kezét fogva! Kedves Testvérek

Részletesebben

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM

15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM: 030496 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2011 Készítette: Sárköziné Kollárits Edit igazgató 0 Tartalom Á L T A L Á N O S A D A T O

Részletesebben

HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY. A működő székely autonómia

HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY. A működő székely autonómia HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY A működő székely autonómia A székely területi önkormányzat vagy autonómia kialakulása minden bizonnyal akkor kezdődött, midőn a székelyek Erdély dél-keleti szegletébe érkeztek azzal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL a 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2009. JÚNIUS 15-ÉN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

Részletesebben

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye

Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézménye Intézményi minıségirányítási programja Alkalmazotti közösség jóváhagyta: 2010 Diákönkormányzat

Részletesebben

Modern korunk kéményproblémái

Modern korunk kéményproblémái Modern korunk kéményproblémái Az égéstermék-elvezetés akkor biztonságos, ha az égéstermék-elvezető, égéstermék-elvezető berendezés (kémény, égéstermék vezeték, stb.) képes a tüzelőberendezés üzemeltetése

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése

Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése LOVASSY LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Lovassy-László-Gymnasium Pedagógiai Program Tanulmányok alatti vizsgák részei és értékelése 2010. T ARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS FOGALMAK... 1 2. VIZSGAKÖVETELMÉNYEK... 1 3. VIZSGALEÍRÁSOK...

Részletesebben

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A NYUGAT-DUNÁNTÚL INFORMÁCIÓS ÉS KOMMUNIKÁCIÓS ESZKÖZELLÁTOTTSÁGA

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A NYUGAT-DUNÁNTÚL INFORMÁCIÓS ÉS KOMMUNIKÁCIÓS ESZKÖZELLÁTOTTSÁGA KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL GYŐRI IGAZGATÓSÁGA A NYUGAT-DUNÁNTÚL INFORMÁCIÓS ÉS KOMMUNIKÁCIÓS ESZKÖZELLÁTOTTSÁGA Győr 2007 Központi Statisztikai Hivatal Győri Igazgatósága, 2007 ISBN 978-963-235-090-5

Részletesebben

Csehbánya Német Kisebbségi Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2004 (VII. 26.) sz. rendelete

Csehbánya Német Kisebbségi Települési Önkormányzat Képviselő-testületének. 11/2004 (VII. 26.) sz. rendelete Csehbánya Német Kisebbségi Települési Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2004 (VII. 26.) sz. rendelete Csehbánya község jelképeiről és a jelképek használatáról Rendelet száma: 11/2004. (VII. 26.) Rendelet

Részletesebben

ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA

ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA ECSEGFALVA KÖZSÉG BŰNMEGELŐZÉSI KONCEPCIÓJA 2013. - 2018. I. Bevezető Az 1989. évi politikai rendszerváltást követően jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változások következtek be társadalmunkban.

Részletesebben

A SOOVARI CSIPKE A SOÓVARI CSIPKE.

A SOOVARI CSIPKE A SOÓVARI CSIPKE. A SOOVARI CSIPKE A SOÓVARI CSIPKE. ifjc^sxa VOLNA KRÓNIKÁSUNK,

Részletesebben

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata A Kék-Kálló Menti Népfőiskolai Társaság Egyesület felnőttképzési központjának, valamint a kapcsolódó II. világháborús emlék- és

Részletesebben

2.3. A rendez pályaudvarok és rendez állomások vonat-összeállítási tervének kidolgozása...35 2.3.1. A vonatközlekedési terv modellje...37 2.3.2.

2.3. A rendez pályaudvarok és rendez állomások vonat-összeállítási tervének kidolgozása...35 2.3.1. A vonatközlekedési terv modellje...37 2.3.2. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS...5 1. ÁRU ÉS KOCSIÁRAMLATOK TERVEZÉSE...6 1.1. A vonatközlekedési terv fogalma, jelent sége és kidolgozásának fontosabb elvei...6 1.2. A kocsiáramlatok és osztályozásuk...7 1.2.1.

Részletesebben

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI

A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI Széchenyi István Egyetem Regionális- és Gazdaságtudományi Doktori Iskola Tilinger Attila okleveles közgazdász A REGIONÁLIS INNOVÁCIÓS RENDSZEREK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEI AZ ÉSZAK-DUNÁNTÚLI TÉRSÉG PÉLDÁJÁN

Részletesebben

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és kapcsolódó ingatlanhasználati szerződések felülvizsgálatáról

Város Polgármestere. ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és kapcsolódó ingatlanhasználati szerződések felülvizsgálatáról Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A közoktatási és

Részletesebben

TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY

TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú. Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY TÁMOP 5.6.1C-11/2-2011-0003 azonosítószámú Ne legyél áldozat! című projekt KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS ZÁRÓTANULMÁNY Közvélemény-kutatás időpontja: 2015. szeptember Kaposvár lakosságának véleménye a bűnmegelőzésről,

Részletesebben

Politikatudomány és politikai elemzés BEVEZETÉS

Politikatudomány és politikai elemzés BEVEZETÉS BEVEZETÉS Ha fellapozzuk a nemzetközi politikatudomány termékeit, s ha belelapozunk a hazai nyilvánosságban megjelenő szövegekbe és nyilatkozatokba, valamiféle élénküléssel találkozunk: a politológusok

Részletesebben

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van. Atyaság Manapság sok szó esik a szellemi atyaságról fıként az újonnan megjelenı apostolokkal kapcsolatban. Ezt a két fogalmat sokan már összetartozó fogalomként is kezelik és ebbıl adódóan már kezd elterjedni

Részletesebben

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI

AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI 2014. október 3. 2014. 24. szám AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATAI AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HIVATALOS LAPJA TARTALOM 28/2014. (IX. 29.) AB határozat a Fővárosi Ítélőtábla Pf.20.656/2012/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének

Részletesebben

Magyarországi lelkigondozó szolgálatok hálózati együttműködésének lehetőségei és kihívásai

Magyarországi lelkigondozó szolgálatok hálózati együttműködésének lehetőségei és kihívásai DOI: 10.18427/iri-2016-0036 Magyarországi lelkigondozó szolgálatok hálózati együttműködésének lehetőségei és kihívásai Somosiné Tésenyi Timea Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet tesenyi.timea@public.semmelweis-univ.hu

Részletesebben

4. sz. Füzet. A hibafa számszerű kiértékelése 2002.

4. sz. Füzet. A hibafa számszerű kiértékelése 2002. M Ű S Z A K I B I Z O N S Á G I F Ő F E L Ü G Y E L E 4. sz. Füzet A hibafa számszerű kiértékelése 00. Sem a Műszaki Biztonsági Főfelügyelet, sem annak nevében, képviseletében vagy részéről eljáró személy

Részletesebben

Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola Bőnügyi Tudományok. Hautzinger Zoltán. PhD értekezés tézisei

Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola Bőnügyi Tudományok. Hautzinger Zoltán. PhD értekezés tézisei Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola Bőnügyi Tudományok Hautzinger Zoltán A katonai büntetıjog rendszere, a katonai büntetıeljárás fejlesztési lehetıségei PhD értekezés tézisei

Részletesebben

ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához

ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához ÚTMUTATÓ A LEADER Helyi Vidékfejlesztési Stratégia 2013.évi felülvizsgálatához VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 2013. MÁRCIUS TARTALOM 1. Bevezető 2. A HVS célja és szükségszerűsége 2. A HACS szerepe a döntéshozatalban

Részletesebben

Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Óbarok (Nagyegyháza) Község TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék 2. oldal A koncepció célja 3. oldal A település múltjának rövid történeti áttekintése 3. oldal Földrajzi elhelyezkedés

Részletesebben

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA.

ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA. ERDÉSZETI LAPOK AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZLÖNYE ERDŐ- ÉS FÖLDBIRTOKOSOK, ERDÉSZETI ÜGYEKKEL FOGLALKOZÓK ÉS ERDŐTISZTEK SZÁMÁRA Szerkeszti BUND KÁROLY, egyesületi titkár. _ W ; 1913. év, június

Részletesebben

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK 11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK A 2004-es uniós csatlakozást követően a Magyaroszágra bevándorlók számában enyhe, majd 2008-ban az előző évben bevezetett jogszabályi változásoknak

Részletesebben

Hatályos: 2014.05.06-tól

Hatályos: 2014.05.06-tól Hatályos: 2014.05.06-tól A Pedagógiai Program alapja a 2011.évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről és a 363/2012 (XII.17.) kormányrendelete az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjáról Kedves Olvasó!

Részletesebben

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4...

ERKEL FERENC Pedagógiai Program TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4... 3 MATEMATIKA 1-4... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4... ERKEL FERENC PEDAGÓGIAI PROGRAM IV. kötet HELYI TANTERV LOGOPÉDIAI OSZTÁLYOK 1-4. 2010. TARTALOMJEGYZÉK MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM TANTERV 1-4.... 3 MATEMATIKA 1-4.... 63 KÖRNYEZETISMERET 1-4.... 112 ÉNEK-ZENE

Részletesebben

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.12.20. COM(2010) 777 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK, AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK ÉS A RÉGIÓK BIZOTTSÁGÁNAK

Részletesebben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben

Varga Borbála 2011.01.18. VABPABB.ELTE. Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben Sámántárgyak motívumai a magyar fazekasművészetben A Kárpát-medence fazekasművészetét egyedülálló változatosság jellemzi: a XVIII. századra kialakult az egyes központokra jellemző sajátos formavilág és

Részletesebben

A Nyíregyházi Főiskola nappali és levelező tagozatos eltérő igényű hallgatói számára Nappali pihenő szoba vehető igénybe a B épület fsz. 077-ben.

A Nyíregyházi Főiskola nappali és levelező tagozatos eltérő igényű hallgatói számára Nappali pihenő szoba vehető igénybe a B épület fsz. 077-ben. 3.3 Hallgatói humánszolgáltatások fejlesztése 3.3.1 Nappali pihenő / Baba-mama szoba A Nyíregyházi Főiskola nappali és levelező tagozatos eltérő igényű hallgatói számára Nappali pihenő szoba vehető igénybe

Részletesebben