ELTE Társadalomtudományi Kar 1117 Budapest Pázmány Péter sétány 1/a Felnőttképzési ny. sz.: 01-0167-04 HEFOP 2.2.1.-06/1.-2007-01-0111/4.0 Civil foglalkoztatás a szociális munkások bővülő eszköztárában A lisszaboni elvek és az EU foglalkoztatási stratégiája
Az Európai Unió általános jogelvei 1. Az egyenlőség és a diszkrimináció tilalmának elve a) állampolgári: - nem - faj - felekezet, meggyőződés - életkor - egészségügyi korlátozottságok - szexuális orientáció b) munkaügyi c) fogyasztási d) kereskedelmi
2. A jogbiztonság elve 3. A jogos elvárás elve 4. Az arányosság elve 5. Eljárási jogelvek
Az Európai Szociális Alap Az ESZA a több és jobb munkahely megteremtésének eszköze Az Európai Szociális Alap (ESZA) az EU egyik strukturális alapja. Azoknak a különbségek csökkentésére hozták létre, amelyek az EU tagállamai és régiói között jólétben és életszínvonalban mutatkoznak.
Az Alap előmozdítja a gazdasági és társadalmi kohéziót. Az ESZA rendeltetése a foglalkoztatás előmozdítása az EU-ban. Segíti a tagállamokat abban, hogy az európai munkavállalók és cégek jobban meg tudjanak felelni az új, globális kihívásoknak.
A finanszírozás kiterjed valamennyi tagállamra és régióra, különösen azokra, amelyekben kevésbé fejlett a gazdaság. Az ESZA az Unió növekedéssel és munkahelyekkel kapcsolatos stratégiájának egyik központi eleme, amelynek célja, hogy jobb készségek és jobb álláskilátások révén javuljon az EU állampolgárainak élete.
A 2007 és 2013 közötti időszakban az EU tagállamai és régiói mintegy 75 milliárd eurót kapnak e célkitűzések megvalósítására. A növekedéssel és munkahelyekkel kapcsolatos stratégia az EU legfőbb stratégiája arra, hogy biztosítsa Európa és az európaiak prosperitását és jólétét ma és a jövőben.
Az ESZA stratégiájáról és költségvetéséről az EU tagállamai, az Európai Parlament és a Bizottság egyeztetnek és döntenek. Ennek alapján az Európai Bizottsággal együttműködésben a tagállamok hétéves operatív programokat terveznek. Ezeket az operatív programokat ezt követően az állami és a magánszektorban működő intézmények széles körén keresztül hajtják végre.
Ezek között a szervezetek között megtalálhatóak nemzeti, regionális és helyi hatóságok, oktatási és képzési intézmények, nem kormányzati szervezetek (NGO-k), illetve az önkéntes szektor, továbbá a szociális partnerek, mint például a szakszervezetek és üzemi tanácsok, az ipari és szakmai szövetségek, valamint egyes vállalatok.
Európai Foglalkoztatási Stratégia 1988-ban a Közösség egységes politikát kísérelt meg kialakítani, amely a strukturális változások különböző elemeit egyszerre képes kezelni. A Strukturális Alapok 1988. évi reformja során megfogalmazott célok a következők voltak:
1. azon területek fejlesztésének és szerkezeti átalakításának elősegítése, amelyek a fejlődésben lemaradtak; 2. az ipari termelés hanyatlásától erősen sújtott vidékek, határ menti övezetek és foglalkoztatási válságtérségek szerkezetváltása; 3. tartós munkanélküliség elleni küzdelem;
4. a fiatalok belépésének megkönnyítése a munkaerőpiacra; 5. a) a mezőgazdasági struktúraváltáshoz való alkalmazkodás felgyorsítása; 5. b) a falusi területek fejlesztésének támogatása.
A kilencvenes években a nyugat-európai munkaerőpiacon új jelenség bukkant fel: a gazdasági növekedésnek egy olyan típusa, amely nem hoz létre pótlólagos munkaalkalmakat. Emiatt a tartós munkanélküliekből és a munkaerőpiacra belépni nem tudókból a szociálisan kirekesztettek egyre nagyobb tömege verbuválódott össze.
1994 decemberében Essenben öt pontban rögzítették a feladatokat, a következők szerint: 1. a munkaerő-állomány foglalkoztatási lehetőségeinek bővítése, a szakképzési beruházások ösztönzésével; 2. a gazdasági növekedés munkaigényességének fokozása, mégpedig elsősorban:
olyan rugalmas munkaszervezéssel, amely egyaránt megfelel a munkavállalók igényeinek és a verseny-képesség követelményének, a munkahelyteremtő beruházásokat ösztönző bérpolitikával, foglalkoztatási projektek támogatásával különös tekintettel a helyi szintű foglalkoztatási kezdeményezésekre, amelyek új szükségletekre reagáló munkahelyeket teremtenek például a környezetvédelemben és a szociális szolgáltatások területén;
3. a nem bér jellegű munkaerőköltségek csökkentése, az alkalmazottak felvételének megkönnyítésére, főleg a kvalifikálatlan munkavállalók érdekében; 4. a munkaerőpiaci politika hatékonyságának a növelése; továbbá 5. olyan intézkedések meghozatala, amelyek segítik a munkanélküliek leghátrányosabb helyzetű csoportjait, különös tekintettel a fiatalokra, tartós munkanélküliekre, idős munkavállalókra és a munkanélküli nőkre.
Ezek végrehajtásához azonban az Európai Bizottságnak nem volt eszköze. Az EU tagállamai ezen a helyzeten akartak változtatni, amikor elhatározták, hogy a foglalkoztatás bővítése és a munkanélküliség visszaszorítása érdekében összehangolják foglalkoztatáspolitikájukat.
Ebben az irányban mérföldkőnek tekinthető az amszterdami szerződés. A foglalkoztatási fejezet értelmében a tagállamok és a Közösség együtt dolgoznak az összehangolt foglalkoztatási stratégia kialakításán, különös tekintettel a szakképzett, alkalmazkodóképes munkaerő, valamint a gazdasági változásokhoz igazodó munkaerőpiac biztosítására.
Az Európai Bizottság már 1998-ra elkészítette javaslatát a közösségi foglalkoztatás-politika irányvonalaira. Ezt az Európai Tanács 1997. november 20 21-én Luxemburgban megtartott foglalkoztatási csúcsértekezlete elé terjesztették.
Ennek megfelelően az Európai Bizottság 1997. december 15-i határozata azt a kötelezettséget rótta a tagállamokra, hogy dolgozzanak ki nemzeti foglalkoztatási akcióterveket az irányvonalak átültetésére a nemzeti közigazgatási és jogalkotási gyakorlatba, továbbá a végrehajtást célzó intézkedések tartalmára.
Az irányvonalak négypilléres struktúrában épültek fel és 20 konkrét feladatot tartalmaztak. Ezek a munkaerőpiac fő feszültségpontjai mentén jelölték ki azt az európai közeledési folyamatot, amelynek két fő célja a növekvő foglalkoztatási arány elérése és a munkanélküliség csökkentése. Az ennek alapján készítendő nemzeti akciótervek keretül szolgálnak egy több évre szóló közösségi foglalkoztatáspolitikához.
Négy cselekvési irányt (pillért) jelöltek ki: I. a foglalkoztathatóság javítását, II. vállalkozásbarát környezet megteremtését, III. a vállalkozások és alkalmazottaik alkalmazkodóképességének a fejlesztését, IV. a nők és férfiak esélyegyenlőségi politikájának a megerősítését.
Az Európai Tanács lisszaboni csúcsértekezlete 2000 márciusában átfogó stratégiai célul tűzte ki a tartós gazdasági növekedés, a teljes foglalkoztatás, a társadalmi kohézió és a fenntartható fejlődés elérését egy tudásalapú társadalomban. Ezt az első három év kiváló foglalkoztatási teljesítménye alapozta meg. Az európai foglalkoztatási stratégia bevezetése előtti 1997. évvel összehasonlítva a 15 64 éves férfiak foglalkoztatottsága 2,1 százalékkal, a nőké pedig 3,3 százalékkal bővült 2000-re.
2002-ben sor került az európai foglalkoztatási stratégia első öt évének átfogó értékelésére A vizsgált időszakot látványos munkahelyteremtés és munkanélküliségcsökkentés jellemezte, amit lendületes gazdasági növekedés alapozott meg. A munkahelyek száma több mint 10 millióval (+6,5 százalék) nőtt, amiből 6 milliót nők foglaltak el. A munkanélküliek száma több mint négymillióval ( 25 százalék) csökkent. A strukturális munkanélküliség visszaszorulása felgyorsult. A gazdaságilag aktív népesség száma közel ötmillióval emelkedett, főleg a nők munkába lépésének köszönhetően. A gazdasági növekedés elmozdult a munkaigényes ágazatok felé, miközben az egy munkaórára jutó termelés is javult.
Ennek ellenére jelentős strukturális problémák maradtak még megoldatlanul: A munkanélküliek száma 2001-ben is közel 13 millió volt; 42 százalékuk több mint egy éve állástalan. A munkanélküliség további csökkentésének feltétele egy befogadó munkaerőpiac létrejötte. További erőfeszítéseket kell tenni a lisszaboni célok valóra váltásáért. 2002-ben 15,4 millióra becsülték azoknak a pótlólagos munkahelyeknek a számát, amelyeket a 70 százalékos foglalkoztatási arány eléréséhez létre kell hozni 2010-ig. A foglalkoztatás és munkanélküliség tekintetében fennálló regionális különbségek változatlanul jelentősek.
Következtetések: a közösségi foglalkoztatási stratégiát folytatni kell, de a gazdaság-politikával összehangolva; a jövőben kevesebb számú, de eredménycentrikusabb irányvonalakra van szükség; az irányvonalak ne egy évre, hanem hosszabb távra szóljanak.
2003 márciusában az Európai Tanács brüsszeli ülésén megerősítette elkötelezettségét az európai foglalkoztatási stratégia folytatása mellett. A lisszaboni célkitűzések teljesítése feltételezi, hogy az új foglalkoztatási irányvonalak három átfogó és egymással kölcsönösen összefüggő célra épüljenek, ezek: 1. a teljes foglalkoztatás, 2. a munka minőségének és termelékenységének javítása, valamint 3. a társadalmi összetartozás erősítése.
Az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2007. július 11-12-én azt fejti ki, hogy az ambiciózus lisszaboni foglalkoztatási célokat mennyiségi szempontból bár az egyes országok között jelentős és mindig szem előtt tartandó különbségek vannak csak korlátozottan sikerült elérni. A foglalkoztatás minőségét illetően is ellentétes a kép:
egyes tagállamok foglalkoztatáspolitikájában tapasztalható örvendetes példákkal, amelyeket az EGSZB szerint a jövőben rendszeresebben kell összegyűjteni és értékelni, EU-szerte továbbra is kijózanító tények állnak szemben: Bár a munkaviszonyok többsége EU-szerte többnyire szabványos munkaviszony, meg kell állapítanunk, hogy
a foglalkoztatásnak az utóbbi években megfigyelhető növekedése főként a nők esetében túlnyomórészt a részmunkaidős munkaviszonyok növekedéséből adódik, az idősebb munkavállalók esetében továbbra is kirívóan nagy a megfelelő munkahelyek hiánya, valamint hogy elsősorban a fiatalok esetében az atipikus (nem szabványos) foglalkoztatási formák erős növekedése figyelhető meg, amelyek közül több nem kellőképpen biztosított jogilag és szociális szempontból.
A hátrányos helyzetű csoportok esetében a munkaerő-piaci integrációs esélyek alig javultak (ez a továbbra is magas tartós munkanélküliségből látható, valamint a viszonylag magas munkanélküliségi rátákból főként a fiatalok és alacsony képzettségűek esetében, illetve elsősorban az idősebbek alacsony foglalkoztatási arányából); a társadalmilag kirekesztett csoportok esetében továbbra is rendkívül problematikus a munkaerőpiaci helyzet.
A nemzeti szociális és foglalkoztatási politikák keretében a jövőben nagyobb jelentőséget kapjanak a következő pontok: - a fiatalok munkaerő-piaci beilleszkedésének elősegítését célzó intézkedések, melyek célja olyan első munkahely megszerzésének lehetősége, amely kilátásokat biztosít a jövőre nézve,
fokozott küzdelem a számos továbbra is létező, koron, nemen, illetve fogyatékosságon vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés vagy hátrányos bánásmód ellen, főként a képzési lehetőségek és a munkaerő-piaci hozzáférés és a munkaerőpiacon maradás terén, - a munkaerőpiac biztonságának növelése és a "bizonytalan" foglalkoztatási viszonyok megakadályozása, többek között annak elérése által, hogy a munkanélküliek ne kényszerüljenek biztosítás nélküli állások elfogadására, valamint a feketemunka elleni harc és a határozott ideig foglalkoztatott munkavállalók kihasználásának megakadályozása révén,
- a munkahelyek minőségének javítását célzó intézkedések és a munkavállalók védelme a diszkriminációtól, - fokozott beruházások a munkahelyek minőségébe és életkornak megfelelő kialakításába, - beruházások a képzés, továbbképzés és az egész életen át tartó tanulás terén, valamint a meglévő és a munkaerőpiacon keresett képesítések közötti különbségek kiküszöbölése, - a nem szabványosított foglalkoztatási formák társadalombiztosítási helyzetének korszerűsítése és javítása minden olyan esetben, ahol ez szükséges,
a munkaerőpiac nemi alapú szegmentálódásának leépítése, elsősorban a munka és a család összeegyeztethetősége érdekében megvalósuló hatékony intézkedések (főként átfogó gyermekfelügyeleti intézmények létrehozása, valamint a gondozásra szorulók és családjaik számára többek között napközi otthonos intézmények formájában történő támogatási lehetőségek) révén, - a munkaerőpiacra lépés (visszatérés) és a munkaerőpiacon maradás során a gondozási kötelességgel rendelkező személyek előtt álló akadályok leépítése, valamint az apák gyermekgondozási feladatokban való nagyobb mértékű részvételének ösztönzése, - a vállalatokat ösztönző és támogató lehetőségek kiépítése annak érdekében, hogy nagyobb számban alkalmazzanak fiatalokat, valamint a munkaerő-piacon különleges problémákkal szembesülő idősebb munkavállalókat.