VERTEBRATA HUNGARICA MUSEI HISTORICO NATURALIS HUNGARICI Tom I. 1959. Fase. 2. Egy hazai holocénkori roztomák (Gulo gulo L.J előfordulásáról Irta: Bakonyi Sándor Történeti Muiotim, Budapest. A recens faunával foglalkozó zoológia ás a pleisztocén végóig élt faunával foglalkozó paleontológia vizsgálati területei között időbelileg tágae ür van, mely nagyjából tízezer évre tehető. Ez az ür azonban nem légüres tér, hanem mai gerinces faunánk kialakulása szempontjából rendkívül fontos ldőssak. Ennek az időszaknak a faunájával foglalkozik a régészeti vagy történeti zoológia és ennek a tudományágnak a hivatása az, hogy a fenti Urt, mely hazai recens emlősfaunánk kialakulását illetően ismereteinkben is fennáll, adataival kitöltee. Ez a meglehetősen fiatal, alig több mint száz évre vieezatekintő tudományág nevét onnan nyerte, hogy ismereteit főként régészeti ásatáeokból előkerült állatcsontanyag 'izsgálata révén szerzi. Eleősorban a háziállatokkal, azok 'ímesztikációjával, vad őseivel, a korai háziállatfajtákkal
és azok további fejlődésével foglalkozik, azonban - miután a régészeti lelőhelyeken a háziállatcsontok mellett vadállatmaradványok is előfordulnak - vizegélatait azokra la kiterjeszti, és a pleieztocén és a mai kor közti Időszak vad gerinoee faunáját, annak változásait igyekezik megismerni. A pleisztocén, az utolsó nagy faunahullámzási korszak után Európában viszonylag állandóbb jellegű fauna alakult ki,melyben azonban továbbra le létrejöttek bizonyoe finomabb változások,s e változásokat sikerült ki is mutatni. Ezek lényegében két csoportba oezthatók, melyek közül az egyik csoportot klimatikus okokra, a másikat pedig az ember tevékenységére vezethetjük viasza. Ami az első csoportot i l l e t i, tudjuk, hogy a holocénben is voltak klimaváltozé8ok, ha a pleiaztocénkoriaknál jóval kisebbfokuak Í8. A holocén klímája a neolithikum első harmadában volt a legmelegebb /klimaoptlmum/,utána a bronzkor végéig egyre hűvösödött,a lehűlés mélypontját a bronzkor végén, a koravaakor elején érte el, mikorie az átlaghőmérséklet a mai alá került,azután újra felmelegedée következett és azóta - kisebb ingadozásokkal - a mai klima uralkodik. Természetesen ezek a klímaváltozások hatással voltak a faunára is, pl. a neolithikus melegbetöréesel déli állatok, mint pl. az Equus /Asinue/ hydruntinue REG. /2. p.9-24; 3. p.45 sk. ; 14. p, 111./, sőt ázsiai formák, igy pl. az indiai bivaly /Bubalus arni/ /1.;. p. 45 skk./ le bejutottak Közép- és Délkelet-Európába, eőt még az is a meleg, száraz klímának köszönhető, hogy az őstulok /BOB primigenius BOJ./ e korszak faunájában uralkodó szerepet játszott /5.. p.241. ; 6./. A neolithikum második harmadától kezdve bekövetkezett lehűlés hatására aztán e fajok kihaltak,mint az Equus /Asinus/ hydruntlnus /2. p. 22 skk. ; 2«; 5. p. 240, 241./, vagy visszahúzódtak dél vagy délkelet felé, mint a bivaly Közép- és Délkelet-Európából /. p. 49./, vagy a mocsári teknős /Emys orbicularis L./ Dániából /8. p.93./, úgyhogy bronzkori faunánk csupa hidegtürő, erdei fajból állt.
A fenti változások; második csoport ját,mely az ember te vékenységének eredményeként Jött létre.további két alcsoportba tagolhatjuk, aszerint, hogy az ember k i i r t o t t, vagy betelepített állatfajokat. Az ember által kiirtott illatok egyik klasszikus példája az őstulok, melynek kiirtásénál az ember tevékenységén kívül Bemmiféle tényező nem játszott szerepet /15. p. 58./, de ugyancsak az ember szorította ki Közép- és Nyugat-Európából a jávorszarvast /Alces alces L./ is,mely pedig a neolithikumban pl. minden svájci lelőhelyen előfordult /10. p. 272./. Ezzel szemben az ember telepitette be Középés Nyugat-Európába a dámvadat /Dama dama L./,mely pedig eredetileg csak Dél-Európában, Kis- és Elő-izsiában élt /7.p. 7./, a muffiont /Ovis muslmon PALL./ ós egész sor kisebb emlőst. A történeti zoológia fő célja tehát az,hogy a fenti időszakban az egyes korszakok faunáját minél több, pontosan datált csontanyag vizsgálata révén a lehető legpontosabban meghatározza, hogy igy a mai gerinces faunánk kialakulását szinte lépésről-lépésre nyomonkövethessük. E munka keretében a közelmúltban összeállítottuk a magyarországi régészeti őskor /a neolithikum kezdetétől- a római uralom kezdetéig/ gerinces faunájának listáját. Ezt a munkát részint irodalmi adatok feldolgozásával, részint pedx^ az általunk meghatározott csontanyag alapján végeztük el,s végeredményben a fenti korszakból 118 gerinces fajt mutattunk ki /_6./. A fenti fauna vad emlőseinek egyik legérdekesebb faja a rozsomák /Gulo gulo L./, melynek összetartozó humerusát és ulnáját /1-2. kép/ a budapesti Remete-barlang bronzkor-koravaskori rétegéből határoztuk meg /Vértes L. ásatása; 9_. p. 3-21.; 16_. p. 10-16./. A két csont meghatározásánál súlyos problémával vívódtunk.a rozsomák ugyanis Magyarországon csak a pleisztocénben fordult elő s ma hazánkban és egész Közép- Európában ismeretlen,kimondottan északi állat. /Németországban volt egy-két utalás, hogy a rozsomák ott az újkor kezdetén még élt volna, ezeket azonban ZIMMERMANN /17. p, 20-21./
Abb. 1. M.: 1:1. Vielf rase /Gulo gulo L./ - Humerus
Abb. 2. M.: 1:1. Viel r»s8 /Gulo gulo L./ - Ulna
és HILZHEIMER /12. p. 219-221,/ sorra megcáfolta./ Az emiitett két csont egyáltalán nera ugy hat, mintha pleisztocénkoriak lennének, nem fosszilizáltak, könnyűek, szinük szürkésfehér, szinük és fajsúlyuk a barlangban talált háziállatcsontokéval /melyek tehát kétségtelenül holocénkoriak/ tökéletesen 4H~gegyezik. A rozsomák csontjai egyébként annyira jellegzetesek, hogy más állatokéval öasze nem téveezthetők. A borz /Mêles mêles L./ csontjaitél, melyekhez még a legjobban hasonlítanak, alakbeli eltéréseiken kivül óriási méreteikkel ütnek el. A kérdéses humerus diaphysisének legkisebb szélessége ugyanis 10,7 mm, distalis epiphysisónek szélessége pedig kb. 43 mm /proximalie epiphysiséről és az ulnáról erősen rágott voltuk miatt nem tudtunk méreteket felvenni/. Ezzel szemben a varból Lambrecht Kálmán-barlangból azármazó 34 szubfosszilis borzhumerus diaphysisének legkisebb szélessége 7,9 és 10,0 mm között ingadozik, átlagosan 8,9 mm. Ugyané humerusok distalis epiphyeisánek szélessége 28,5 ós 34,5 mm között van, átlaguk 30,8 mm. A rozsomák e bronzkor-koravaskori hazai előkerülése általában felveti a iégkorszaki állatok továbbélésének problémáját, mellyel nem ártana bővebben foglalkozni. A rozsomák ugyanis nem az egyetlen jégkorszakból visszamaradt emlős Magyarországon. KRETZOI éppen a közelmúltban mutatott ki a bajóti Jankovich-barlangból a jégkorszakot túlélő kisemlősöket /Ochotona, Cricetulus/ /13. p. 16-21./, ezek azonban csak óppenhogy túlélték a pleisztocén végét, mig a Remete-barlang rozsomákja mélyen belenőtt a holocénba. Ennél az időszaknál tovább már csak bizonyos alacsonyabbrendü fajok éltek, egyesek a mai napig is. Ha ezt a problémát vizsgáljuk, hogy miért éppen a Culo, üchotona és Cricetulus tudta túlélni a jégkorszakot, arra a meggyőződésre kell jutnunk,hogy ezek az állatok fennmaradásukat minden valószinüség szerint kis testüknek és kisebbfoku specializáltságuknak köszönhették. Kis testük miatt a számukra szükséges táplálékot könnyebben meg tudták szerezni
/különösen a húsevő rozsomák/ és kevésbé specializálódott szervezetükkel pedig jobban tudtak a megváltozott élet körülményekhez alkalmazkodni, ellentétben a nagytestű, túlspecializált fajokkal, mint egyes vadlovak, a mammut, stb. /11. p. 205/. Das Vorkommen des Vielfrasses (Gulo gulo L.) aus der heimatlichen Holozänzeit Von S. Bokönyi Archäologische Abteilung des Ungarischen National Museums, Budapest Wir haben die zusammengehörigen Humerus und Ulna /Abb. 1-2/ des Vielfrasses /Gulo gulo L./ aus einer Schichte der Bronz-Prüheisenzeit der Eremitengrotte /Remete-barlang/ bei Budapest determiniert /Ausgrabung des L. VÉRTES/. Die Farbe der beiden Knochen ist grauweias, sie sind leicht, gar nicht fossil; was die Farbe und das specifische Gewicht betrifft, stimmen sie mit den Knochen der in der Grotte gefundenen subfossilen Knochen von Haustieren überein /welche als solche überhaupt nicht fossil sein können/, somit ist es ausgeschlossen, dass obrige zwei Knochen aus irgend «iner tieferliegenden Pleistozanschicht mit den Knochen des Holozänalters vermengt worden sind. Die Masse des Humerus: die kleinste Breite der Diaphyse 10,7, die Breite der distalen Epiphyse cca, 43,0 mm.
Dae Vorkommen des Vielfraeees in Ungarn aus dem Holozänalter zeigt ein Weiterfortleben von der Biszeit.Eine ähnliche Erscheinung hat KRETZOI auch hinsichtlich der Qchotona und Cricetulus ausgewiesen. Die Gründe des Weiterfortlebens obiger Arten erachten wir in ihrem kleinen Körperbau una ihrer kleingradiger SpezialiBierungsgabe. L i t e r a t u r 1. BOTEZ und NECRASCV: /in Matesa, G.: Frumusice./ /Bucuresti, 1955./. - 2. BCKöNYI, S.: Eine Pleietozän-Beeleart im Neolithikum der Ungarischen Tiefebene /Acta Arch. Hung., 4. 1954, P. 9-24/. - 3. BÖKÖNYI, S.: A léből 1956-oa áeatés gerinces faunája /Móra F. tíuz. Évk., Szeged, 1957, p.61-78/. - 4. BÖKÖNYI, S.: Mitteleuropäische vorgeschichtliche Büffelfunde /Folia Arch., 9, 1957, p. 39-45/. - 5. BÖKÖNYI, S.: Zur Urgeschichte der Haustiere und der Fauna der archäologischen Urzeit in Ungarn /Zeitschr. f.tierzüchtg. u.züchtungsbiol., 72, 1958, p.239-249/. - 6. BÖKÖNYI, S.: Die frühalluviale Wirbeltierfauna Ungarns /Acta Arch. Hung.,12, 1959, Im Bruck/. - 7. BOESSNECK, J.: Zu den Tierknochen aus neolithischen Siedlungen Thessaliens /Ber. d. röm.-germ. Komm., 36, 1956, p.1-51/. - 3. DEGERBÖL, M. - KROG, H.: Den europaeiske Sumpakildpadde /Erays orbicularis L./ i Denmark /Danmarks Geol. Undersögelse., 2, R, 78, I951, pp.130/. - 9. GÁBORI, M.: A Remete-barlang ásatásának eredményei /Bud. Rég. 18, 1958, p. T-52/. - 10. HESCHELER, K. - KUHN, E.: Die Tierwelt der prähistorischen Siedlungen der Schweiz /Ins TSCHUMI, 0.:
Urgeschichte der Schwei«. II.//Frauenfled,1949/. - 11. HTLZ- HEIMER, M.: Das Aussterben der grossen Säugetiere Mittel europas am Ende der Eiszeit /Porech. u. Portechr., 9, 1933, p. 204-205/. - 12. HILZHBIMER, M.: Hat der Vielfraee noch in der Heuzeit in Horddeutsohland wild gelebt? /Zeitechr.f.Säugetierkunde, 8, 1933, p.219-221/. - 13. KRETZOI, M.t Wirbeltierfaunietieche Angaben zur Quartärchronologie der Jankovlch-Höhle /Polia Arch., 9, 1957, p. 16-21/. - 14. NECRASOV, 0. - HAAS, N. - HAIMOVICI, S. - MAXIMILIAN, C. - NICOLAESCU- PLOBSOR, D. : Date asupra faunei deecoperite in 1956 /Met. ei cercet. erheol., 5, 1959, p. 110-112/. - 15. SZALAY, B.: A magyar őstulok. Az őstulok /Bos primigeniue Boj./ magyarországi története /Manuskript. Ohne Jahrnummer/. - 16. VÉRTES, L.: Néhány uj őskőkor! lelőhelyünkről /Polia Arch., 6, 1954, p. 9-21/. - 17. ZIMMERMANN, R.: Der Vielfraee in Sachsen /Mitt. d. Sachs. Heimatschutz., 12, 1923, p. 20-21/.