H A T Á R O Z A T. kötelezi, hogy érvénytelenítse a fogyasztási helyre vonatkozó azon számlákat, amelyeket a kérelmez nevére állított ki.

Hasonló dokumentumok
Ft, azaz ötvenezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

H A T Á R O Z A T. A Székesfehérvári Járási Hivatal a Molnár és Fiai Épít Kft. (székhely: 6726 Szeged, Fürj utca 105. adószám: ) terhére

Ezen túlmenően a Vállalkozást arra

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Heves Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és

HATÁROZAT. kötelezi, A fenti kötelezettségének a Társaság a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

2. (1) Az Ör. 2. (1) bekezdés e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép, a következő f) ponttal egészül ki:

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

VILONYA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 12/2016. (XII. 5.) önkormányzati rendelete

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

PÜSPÖKLADÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2014. (V. 30.) önkormányzati rendelete egyes önkormányzati rendeletek módosításáról

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 24/2015. (XII.21) önkormányzati rendelete. az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatról 1 2

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

A Kormány. /2017. ( ) Korm. rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról

H A T Á R O Z A T. Kötelezem az Atlanta Sport Kft.-t (2900 Komárom, Jókai tér 2.-4., adószám: ), hogy

ELŐTERJESZTÉS október 20.

ELŐTERJESZTÉS. Ügyrendi és Szavazatszámláló Bizottság. A döntéshez egyszerű/minősített többség szükséges.

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Hetvenezer forint. fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 27-én tartandó ülésére

Ft, azaz hatvanezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki. kötelezi,

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei. k ö t e l e z i

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI

Ezen túlmenően a Vállalkozást

Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2013. (IX.19.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

H A T Á R O Z A T. k ö t e l e z i

H A T Á R O Z A T. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 24/2015. (XII.21) önkormányzati rendelete. a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

15/2016. (III.22.) 55/2013. (XII.17.)

Nyírábrányi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 4264 Nyírábrány, Ábrányi Kornél tér 6. : 52/ /11 : 52/

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 4-én tartandó ülésére

H A T Á R O Z A T. 1. A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete február 02-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottságának február 17-i ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S

H A T Á R O Z A T. megtiltom. A fenti kötelezettségének a vállalkozás a határozat jogerre emelkedésének napjától köteles eleget tenni.

1. Általános rendelkezések

H A T Á R O Z A T. Bernáth Károly egyéni vállalkozót (székhelye: 7400 Kaposvár, Honvéd u /1. adószáma: ) kötelezem

E L Ő T E R J E S Z T É S

Moha Község Önkormányzata Képviselőtestülete 14/2015.(IX.22.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

Mátraterenye Községi Önkormányzat Polgármestere

PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2018. (XII.14.) önkormányzati rendelete. az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladatról

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

HATÁROZAT. k ö t e l e z i,

H A T Á R O Z A T Ft, azaz hetvenezer forint. - a fogyasztó minségi kifogásáról szóló jegyzkönyvet nem vették fel,

Ft, azaz kettszázezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szab ki.

1. Általános rendelkezések

6/2016.(IX.7.) 24/2013. (XII.12.)

5/2016. (VII. 1.) 4/2016. (V.27.)

H A T Á R O Z A T. 1.) A Huszár Termény Kft. (székhely: 2535 Mogyorósbánya, Fő u. 1/A., adószám: ) által forgalmazott

H A T Á R O Z A T. - a fogyasztók szóbeli panaszáról minden esetben vegye fel a jogszabályban elírt tartalommal a jegyzkönyvet.

,,(l) Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) az

Határozat: A SPOOR-TEX Bt. (székhely: 3300 Eger, Kallómalom út em. 11., adószám: , képviseli: Kaliczné Szabó

ELŐTERJESZTÉS március 28-i rendes ülésére

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.

Hárskút Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2014. (IX.2.) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

1 Tervezet, amelyet a Kormány nem tárgyalt meg, ezért nem tekinthető a Kormány álláspontjának évi... törvény

H A T Á R O Z A T. 1.) A Spar Magyarország Kft. (székhely: 2060 Bicske, Spar út 0326/1 hrsz., adószám: )

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Segíthetünk? Kérdések és válaszok

A rendelet hatálya. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tartalma

a települési szilárd hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 12/2013.(VI.28.) önkormányzati rendelet módosításáról

A BALOGH Kft.-t (székhely: 5624 Doboz, Árpád utca 21., adószám: , a továbbiakban: vállalkozás)

Tárgy: Utólagos közmű csatlakozások rendjéről és a fizetendő hozzájárulásról szóló rendelet megalkotása

Elsőfokú bírságot kiszabó határozat. Ügyintézés helye: Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal. Kecskeméti Járási Hivatala

ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület január 29-én tartandó ülésére

Polgárdi Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2015 (IX.16..) önkormányzati rendelete A hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról

HATÁROZAT. A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, mint fogyasztóvédelmi hatóság

HATÁROZAT. kötelezi, 2. Az alábbi jogszabályhelyek figyelembe vételével hoztam meg döntésemet:

1. Az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat tartalma, a közszolgáltatási terület határa

Módosította a 9/2013. (III. 01.) önkorm. rendelet Hatályba lépés ideje: márc. 1. 2

A díjképzés általános szabályai

Tápiószecső Nagyközség Önkormányzat képviselő-testületének 8/2016. (VII.04.) önkormányzati rendelete

Hegyesd község Önkormányzat Képviselő- testületének /2016.(..) önkormányzati rendelete a hulladékgazdálkodási közszolgáltatásról szóló 8/2014.

Tárgy: Tájékoztató a szemétszállítási díjjal kapcsolatos intézkedésekről

H A T Á R O Z A T Ft, azaz Egyszázezer forint

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület május hó 30. napján tartandó ülésére

Isztimér Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 10/2016.(IX.13.) önkormányzati rendelete

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület július 12.-bi nyilvános ülésére

H A T Á R O Z A T. - tartózkodjanak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattól, a jogszabályban elírtaknak megfelel szóbeli tájékoztatást adjanak,

GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI KORMÁNYHIVATAL

Elsőfokú bírságot és kötelezést kiszabó határozat

TOLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚNIUS 28-I NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE

Előterjesztés: Nyílt ülés X X X. Zárt ülés

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

HATÁROZAT. A Veszprém Megyei Kormányhivatal (továbbiakban: Hatóság) a Kluxer Trade Kft-t

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztály

forgalomból történő kivonását rendelem el.

Szám: 36600/ /2015.ált. Tárgy: Túrkeve város hulladékgazdálkodási közszolgáltatásának ideiglenes ellátására közérdekű szolgáltató kijelölése

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 26-án tartandó ülésére

1. Az önkormányzati hulladékgazdálkodási közfeladat tartalma, a közszolgáltatási terület határa, fogalom-meghatározások

Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület november 10-i ülésére

HATÁROZAT. E kötelezettségének a határozat jogerőre emelkedésének napjától köteles eleget tenni ,- Ft, azaz egyszázezer forint

Jegyzőkönyv Önkormányzat Salköveskút Képviselőtestületének június 27-én tartott üléséről

A hulladékgazdálkodás január 1-jétől alkalmazott jogszabályai

Átírás:

Iktatószám: Tárgy: FE/FO/00827-0012/2016 Elsőfokú kötelezést kiszabó határozat H A T Á R O Z A T A fogyasztóvédelmi, illetve piacfelügyeleti hatáskörben eljáró Fejér Megyei Kormányhivatal a VHG Velencei-tavi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft.-t (székhely: 2481 Velence, Tópart u. 26., adószám: 11457499-2-07) kötelezi, hogy érvénytelenítse a fogyasztási helyre vonatkozó azon számlákat, amelyeket a kérelmez nevére állított ki. 2. Az alábbi jogszabályhely(ek) figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: A kérelem szempontjából érintett időszakban hatályos hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 42. (1) bekezdésének g) pontja szerint: (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében a közszolgáltató g) jogszabály eltérő rendelkezése hiányában legalább negyedévente, utólag a hulladékgazdálkodási díj fizetésére kötelezett ingatlanhasználó vagy tőle a fizetési kötelezettséget jogszerűen átvállaló személy vagy önkormányzat részére számlát állít ki.

2 Velence Város Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladék kezeléséről szóló 39/2004. (XII.31.) rendelete szerint: 5. (1) A szemétszállítási díjfizetési kötelezettség megállapítása szempontjából egy egységnek kell tekinteni egy üdülő-, ill. lakótelket, vagy egy üdülő-, ill. lakóegységet. 3. A fentiek alapján az alábbi tényállást állapítottam meg: Velence Város Önkormányzatának a hatóság számára megküldött tájékoztatása szerint az önkormányzati rendelet a hulladékképződés és a hulladékszállítási közszolgáltatási díjfizetési kötelezettség szempontjából az önálló használhatóságot veszi figyelembe függetlenül attól, hogy adott esetben több ingatlan ugyanazon a helyrajzi számon található (pl. iker lakóház, iker nyaraló, társasházi lakások stb.), illetve adott esetben a különálló ingatlan egységek ugyanazon személy, vagy más személyek tulajdonát képezik. Velence Város Önkormányzatának tájékoztatása szerint a települési szilárd hulladék kezeléséről szóló Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (XII.31.) önkormányzati rendelet megalkotásakor figyelembe vették a 1997. évi LXXXVIII. törvény, valamint az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet 1. számú mellékletében rögzített fogalom meghatározást, mely az önálló rendeltetési egységet meghatározza. A hulladék elszállításának és a

3 díjfizetési kötelezettségnek nem a használatbavételi engedély a feltétele, hanem az a tényleges körülmény, hogy az ingatlanon található tartózkodásra alkalmas engedélyhez vagy engedélyekhez nem kötött építmény. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK) 1. számú mellékletében szereplő fogalommeghatározások alapján: 95. Önálló rendeltetési egység: meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas helyiség vagy helyiségcsoport, amelynek a szabadból vagy az épületen belüli közös közlekedőből nyíló önálló bejárata van. 101. Rendeltetés: az a használati cél, amelyre az építmény, az önálló rendeltetési egység vagy a helyiség létesül, illetve amire használják. 134. Üdülő rendeltetés: időszakosan a pihenést szolgáló használati cél. Az OTÉK 104/A. alapján: Szállás jellegű épület 104/A. Szállás jellegű, nem életvitelszerű, átmeneti tartózkodásra szolgáló épületet vagy önálló rendeltetési egységet úgy kell megtervezni és kialakítani, hogy annak helyiségei a tervezési program szerint tegyék lehetővé a) a pihenést (az alvást),

4 b) a tisztálkodást, az illemhely-használatot, valamint c) a mosást, főzést, élelmiszertárolást, mosogatást, az étkezést, valamint a használathoz szükséges berendezések és használati tárgyak tárolását, továbbá egyéb ellátást nyújtó szolgáltatásokat. A kérelmező által a hatóság részére megküldött tulajdoni lap másolatban foglaltak alapján a 2481 Velence, Ady Endre utca 25. szám alatti ingatlan kivett hétvégi ház, udvar. A hatóság rendelkezésére álló dokumentumok alapján megállapítható, hogy a fogyasztási hely üdülő rendeltetéssel bír, tehát időszakos, nem életvitelszerű tartózkodásra szolgál, ennek megfelelően szállás jellegű épületnek tekinthető. A hatályos jogszabályi előírások alapján önálló rendeltetési egységnek azon egység tekinthető, amely meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas. Fentieknek megfelelően a kérelemben nevesített fogyasztási helyen található ingatlan kizárólag akkor lenne két egységnek tekinthető, amennyiben rendelkezik két olyan egységgel, melyek önmagukban is megfelelnek rendeltetési céljuknak, jelen esetben az üdülő rendeltetésnek és ennek megfelelően a szállás jellegű épületre vonatkozó előírásoknak.

5 A hatóság által elvégzett szemle során, melyen a kérelmező és a szolgáltató is részt vett, tehát a megállapításokról meggyőződött, megállapításra került, hogy az ingatlan két bejárattal rendelkezik, azonban kizárólag az egyik egységben található étkező valamint konyha funkcióval és kialakítással rendelkező helyiség. Ennek megfelelően az ingatlan nem tekinthető a jogszabály által meghatározott feltételek szerint két önálló egységgel rendelkező ingatlannak. Mindezek alapján jogsértő tehát a szolgáltató azon gyakorlata, hogy a 2481 Velence, Ady Endre u. 25. szám alatti ingatlan vonatkozásában ugyanazon időszakra 2 db számlát állít ki a hulladékszállítási közszolgáltatásról. A szolgáltatónak az ingatlant egy önálló egységgel rendelkező ingatlanként szükséges nyilvántartania. 4. A Társaság által megsértett jogszabályhelyek: A feltárt tényállás alapján megállapítottam, hogy a Társaság megsértette

6 a Ht. 42. (1) bekezdésének g) pontjában foglaltakat. 2. Az alábbi jogszabályhely(ek) figyelembe vételével hoztam meg döntésemet: A kérelem szempontjából érintett időszakban hatályos hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 42. (1) bekezdésének g) pontja szerint: (1) A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében a közszolgáltató g) jogszabály eltérő rendelkezése hiányában legalább negyedévente, utólag a hulladékgazdálkodási díj fizetésére kötelezett ingatlanhasználó vagy tőle a fizetési kötelezettséget jogszerűen átvállaló személy vagy önkormányzat részére számlát állít ki. Velence Város Önkormányzata Képviselő-testületének a települési szilárd hulladék kezeléséről szóló 39/2004. (XII.31.) rendelete szerint: 5. (1) A szemétszállítási díjfizetési kötelezettség megállapítása szempontjából egy egységnek kell tekinteni egy üdülő-, ill. lakótelket, vagy egy üdülő-, ill. lakóegységet. 3. A fentiek alapján az alábbi tényállást állapítottam meg:

7 Velence Város Önkormányzatának a hatóság számára megküldött tájékoztatása szerint az önkormányzati rendelet a hulladékképződés és a hulladékszállítási közszolgáltatási díjfizetési kötelezettség szempontjából az önálló használhatóságot veszi figyelembe függetlenül attól, hogy adott esetben több ingatlan ugyanazon a helyrajzi számon található (pl. iker lakóház, iker nyaraló, társasházi lakások stb.), illetve adott esetben a különálló ingatlan egységek ugyanazon személy, vagy más személyek tulajdonát képezik. Velence Város Önkormányzatának tájékoztatása szerint a települési szilárd hulladék kezeléséről szóló Velence Város Önkormányzat Képviselő-testületének 39/2004. (XII.31.) önkormányzati rendelet megalkotásakor figyelembe vették a 1997. évi LXXXVIII. törvény, valamint az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Kormányrendelet 1. számú mellékletében rögzített fogalom meghatározást, mely az önálló rendeltetési egységet meghatározza. A hulladék elszállításának és a díjfizetési kötelezettségnek nem a használatbavételi engedély a feltétele, hanem az a tényleges körülmény, hogy az ingatlanon található tartózkodásra alkalmas engedélyhez vagy engedélyekhez nem kötött építmény. Az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (továbbiakban: OTÉK) 1. számú mellékletében szereplő fogalommeghatározások alapján: 95. Önálló rendeltetési egység: meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas helyiség vagy helyiségcsoport, amelynek a szabadból vagy az épületen belüli közös közlekedőből nyíló önálló bejárata van. 101. Rendeltetés: az a használati cél, amelyre az építmény, az önálló rendeltetési egység vagy a helyiség létesül, illetve amire használják. 134. Üdülő rendeltetés: időszakosan a pihenést szolgáló használati cél.

8 Az OTÉK 104/A. alapján: Szállás jellegű épület 104/A. Szállás jellegű, nem életvitelszerű, átmeneti tartózkodásra szolgáló épületet vagy önálló rendeltetési egységet úgy kell megtervezni és kialakítani, hogy annak helyiségei a tervezési program szerint tegyék lehetővé a) a pihenést (az alvást), b) a tisztálkodást, az illemhely-használatot, valamint c) a mosást, főzést, élelmiszertárolást, mosogatást, az étkezést, valamint a használathoz szükséges berendezések és használati tárgyak tárolását, továbbá egyéb ellátást nyújtó szolgáltatásokat. A kérelmező által a hatóság részére megküldött tulajdoni lap másolatban foglaltak alapján a 2481 Velence, Ady Endre utca 25. szám alatti ingatlan kivett hétvégi ház, udvar. A hatóság rendelkezésére álló dokumentumok alapján megállapítható, hogy a fogyasztási hely üdülő rendeltetéssel bír, tehát időszakos, nem életvitelszerű tartózkodásra szolgál, ennek megfelelően szállás jellegű épületnek tekinthető.

9 A hatályos jogszabályi előírások alapján önálló rendeltetési egységnek azon egység tekinthető, amely meghatározott rendeltetés céljára önmagában alkalmas. Fentieknek megfelelően a kérelemben nevesített fogyasztási helyen található ingatlan kizárólag akkor lenne két egységnek tekinthető, amennyiben rendelkezik két olyan egységgel, melyek önmagukban is megfelelnek rendeltetési céljuknak, jelen esetben az üdülő rendeltetésnek és ennek megfelelően a szállás jellegű épületre vonatkozó előírásoknak. A hatóság által elvégzett szemle során, melyen a kérelmező és a szolgáltató is részt vett, tehát a megállapításokról meggyőződött, megállapításra került, hogy az ingatlan két bejárattal rendelkezik, azonban kizárólag az egyik egységben található étkező valamint konyha funkcióval és kialakítással rendelkező helyiség. Ennek megfelelően az ingatlan nem tekinthető a jogszabály által meghatározott feltételek szerint két önálló egységgel rendelkező ingatlannak. Mindezek alapján jogsértő tehát a szolgáltató azon gyakorlata, hogy a 2481 Velence, Ady Endre u. 25. szám alatti ingatlan vonatkozásában ugyanazon időszakra 2 db számlát állít ki a hulladékszállítási közszolgáltatásról. A szolgáltatónak az ingatlant egy önálló egységgel rendelkező ingatlanként szükséges nyilvántartania.

10 4. A Társaság által megsértett jogszabályhelyek: A feltárt tényállás alapján megállapítottam, hogy a Társaság megsértette a Ht. 42. (1) bekezdésének g) pontjában foglaltakat. Kelt: Székesfehérvár, 2016. Kapják: IRATTÁR,