Magyar növényvilág ismerete
A rovaremésztés jelensége A rovarfogó képesség a növényvilágban egymástól függetlenül több rokonsági körben is (szarracénfűfélék, harmatfűfélék, rencefélék) kialakult, tehát ezek a növények nincse-nek közvetlen rokonságban egymással. Világszerte 14 nemzetség mintegy ötszáz faja folytat rovaremésztő életmódot.
A rovaremésztés jelensége Ami a rovaremésztőkben közös az, az élőhely, szinte kivétel nélkül lápos vizenyős területeken élnek. Az ilyen élőhelyekről általánosságban elmondható, hogy rendkívül kevés, a növények számára felvehető nitrogén és foszfor. (Pl. a tápanyagban szegénynek tartott fenyvesek talajaiban is kb. hússzor annyi nitrogén van mint egy tőzeglápban.)
A rovaremésztés jelensége Mivel a növények a talajból ezeket a nélkülözhetetlen anyagokat nem tudják felvenni, ezért más nitrogén- és foszforforrásokra kényszerülnek. Ezek a növények e forráshiányokat a rovarok emésztésével képesek pótolni.
Rovaremésztő fajok jellemző tulajdonságai Csalogatják a rovarokat Megfogják őket A rovarok pusztulását okozzák A rovarokat lebontják A rovarok hasznosítható anyagait felszívják
Rovaremésztő fajok jellemző tulajdonságai A rovarok csalogatása és csapdázása nem csak a húsevő növényekre jellemző. Számos más növényfaj is használ csapdákat. Sok esetben valamiféle védekező mechanizmusként vagy a beporzás elősegítésére.
Rovaremésztő fajok jellemző tulajdonságai Az emésztés alapján aktív és passzív emésztésű rovaremésztő növényeket ismerünk. Aktív emésztésű az a faj, mely saját maga által termelt enzimekkel végzi a lebontást. Passzív emésztésű az a faj, mely nem állít elő enzimeket, vagyis az emésztést más végzi, de a lebontott anyagok felvétele megtörténik. Tipikus példája a Heliamphora nemzetség, melyben az emésztést baktériumok végzik..
Rovaremésztő fajok jellemző tulajdonságai Mindezek alapján a következő képen definiálhatóak a rovaremésztő növények: Azok a növények, melyek rendelkeznek rovarok zsákmányolására alkalmas fogókészülékkel, mely a rovarok csalogatását is végzi, továbbá a valamely úton lebontott rovarokból származó tápanyagok felvételére képesek.
Rovaremésztő fajok Magyarországon Hazánkban a rovaremésztő növények két család négy nemzetségének tíz fajával képviseltetik magukat.
Rovaremésztő fajok Magyarországon Lentibulariaceae Utricularia Pinguicula U. gibba U. minor U. bremii U. vulgaris U. australis P. vulgaris P. alpina
Rovaremésztő fajok Magyarországon Droseraceae Drosera Aldrovanda D. rotundifolia D. anglica A. vesiculosa
Harmatfűfélék családja (Droseraceae) A család hazánkban előforduló két nemzetsége közül a harmatfüvek (Drosera spp.) lápos, nedves területek növényei, mindig talajban gyökereznek, míg az aldrovanda (Aldrovanda spp.) a víztestben lebegő hínár.
Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) Víz alatt úszó, ill. lebegő, gyökértelen, rovarfogó, hínárnövény. Nálunk melegkori reliktum. Először Indiában észlelték a 16. században, majd a Bologna melletti mocsarakban gyűjtötte Amadeus olasz orvos, aki elküldte Monti botanikusnak, ő Ulisses Aldrovandi (1522-1605) olasz botanikusról nevezte el 1747-ben. A vesiculosa fajnevet a hólyagocskáiról kapta.
Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) Fajleírás: 5-10 cm hosszú, zöldes, vörösesbarnás, hínárnövény. A levelek örvösen, tövüknél összenőve állnak 6-9-esével, ék alakú nyélből, fűrészes sertében végződnek. Módosult levelük a középér mentén összecsukódni képes, ezzel a készülékkel csapdázza az apró rovarokat. Ha érzékeny felületéhez rovar ér, az ingert követő 0,09 másodperc alatt a levélcsapda működésbe lép, majd a fehérjebontó enzimek a rovar testét megemésztik.
Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) Apró, gyakran ki sem nyíló zöldesfehér virágai kb. 1 cm hosszú kocsányon végállók vagy látszólag levélhónaljiak. Ritkán nyílnak ki a virágok, mert a növény önmegporzó (kleisztogámia). Virágzási ideje júliustól augusztusig tart. Az aldrovanda a mi éghajlatunkon a telet a hajtás csúcsán fejlődő gömbölyded rügy formájában vészeli át. Ez a telelőrügy októberben képződik, ezt követően lesüllyed a fenékre, itt áttelel majd májusban felemelkedve, kifejlődik belőle a növény. A melegebb éghajlatokon egész évben aktív marad, nem fejleszt telelőrügyet.
Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) Élőhelye: Síkvidéki faj. Szerves anyagokban feldúsult (eutróf), könnyen felmelegedő állóvizekben, semlyékekben él, ahol a többi hínár konkurenciája viszonylag kicsi. Termőhelyének enyhe árnyékolását igényli, mert teljes napfényben az algák elnyomják. Elterjedése: Kozmopolita növény. Európában, Közép- és Délkelet-Ázsiában, különösen pedig Közép- Afrikában és Ausztráliában szórványosan van jelen.
Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) Az aldrovanda hazánkban a kipusztulás közvetlen veszélyébe került fajok közé tartozik. Európa több országából mára teljesen kipusztult, így nem meglepő, hogy szerepel az EU közösségi jelentőségű növényfajainak listáján is. Magyarországon a faj megóvása érdekében a hazai természetvédelem 2006-ban fajvédelmi programot dolgozott ki.
Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) Magyarországon két aktuális előfordulása ismert. A Dél-Dunántúlon a belső-somogyi Baláta-tó Természetvédelmi Területen, ill. a Tiszántúlon Pocsajnál. A Drávamenti-síkról mára kipusztult.
Aldrovanda (Aldrovanda vesiculosa) A faj legkomolyabb veszélyeztető tényezője az élőhelyeinek átalakulása, elsősorban a kiszáradás, ill. az eutrofizáció, és az ennek hatására elszaporodó konkurens hínárfajok. A faj a konkurenciára, a vízszennyezésre, és a táplálékul szolgáló gerinctelen fajok állományainak csökkenésére rendkívül érzékenyen reagál.
Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) Nállunk hidegkori reliktum faj. A Drosera jelentése a görög eredetű napban csillogó kifejezésből származik, a rotundifolia, a kerek levelekre utal.
Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) A növény, évelő, magassága 5-15cm. Füzéres forgó virágzata van. A levelek tőálló levélrózsát alkotnak, hosszú nyelűek, kerekdedek vagy elliptikusak, épek, szétterülők és színüket vörhenyes, ragadós mirigyszőrök fedik.
Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) A mirigyszőrök közül a szélsők mindig behajlanak, a belsők bármerre állhatnak. A mirigyszőrök csúcsán csillogó cseppecskék vannak melyek, a rovarokat csalogatják. Ha a rovar a növény levelére száll, akkor a ragadós cseppek fogva tartják és közben a levél, teljesen a rovar köré tekeredik.
Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) Az emésztő enzimek néhány nap alatt feloldják az áldozat testét. Emésztés után a levelek újból kiterülnek. A füzéres forgóban lévő, sűrűn álló virágok kicsinyek, jelentéktelenek, rózsaszínes fehérek. A virágzati kocsány többszörösen hosszabb a leveleknél. A virágzási idő júliustól augusztusig tart. Termése toktermés.
Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) Élőhelye: Mészkerülő faj. Tőzegmohás társulásokban él, mindig a mészmentes, nedves tőzegtalajon, vagy a tőzegmoha párnák közt telepszik meg. Kizárólag tisztavizes élőhelyeken találkozhatunk vele. Elterjedése: Eurázsia északi felében terjedt el, a síkságtól az alhavasokig.
Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) Cirkumpoláris flóraelem, hazai elterjedése az ország két, kevésbé háborgatott tőzegmohás lápvidékére korlátozott. Az Észak-Alföldon Csaroda és Bábtava, az Őrségben Szőce, Farkasfa és a Fekete-tó, ezen kívül, a Vendvidéken is jelentős populációi élnek (pl. Grajkavölgy). Megtalálható még Sirokon a Nyírjes tóban.
Kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia) A faj drasztikus visszaszorulása elsősorban az élőhelyeinek a megszűnésével (tőzegbányászat, lecsapolások), ill. átalakulásával (kiszáradás) magyarázható. A kereklevelű harmatfű a hazánkban előforduló rovaremésztő növényfajok közül a leginkább ismert, így még ma is előfordul a húsevőnövény misztikumával magyarázhatóan a tövek kiásása. Ez főleg néhány közismert lelőhelyén jelent komoly veszélyeztető tényezőt (pl. az Őrségben a farkasfai Fekete-tó). Az Őrségi Nemzeti Parkban visszatelepítési program is zajlik.
Hosszúlevelű harmatfű (Drosera anglica) A hosszúlevelű harmatfű (Drosera anglica) és a két harmatfű faj hibridjének (Drosera intermedia) pusztulása a vindornyai láp lecsapolásával és tőzegének kitermelésével kezdődött. Utolsó hazai lelőhelyükről, a lesenceistvándi Láz-hegyről, az 1950- es években pusztult ki a bányászat hatására.
Hosszúlevelű harmatfű (Drosera anglica) A két faj és a hibrid között az eltérés csak morfológiájukban mutatkozik. A D. anglica levelei jóval hosszabbak, mint szélesek. A D. intermedia levelei a két faj közti átmenetet mutatja. Növényföldrajzi karakterük és élőhely típusaik hasonlóak a D. rotundifolia esetében ismertetettekkel. A rovarfogási technikájuk teljesen megegyező.
Rovaremésztő fajok Magyarországon Lentibulariaceae Utricularia Pinguicula U. gibba U. minor U. bremii U. vulgaris U. australis P. vulgaris P. alpina
Rencefélék családja (Lentibulariaceae) A család hazánkban előforduló két nemzetsége közül a hízókák (Pinguicula spp.) lápos, nedves területek növényei, mindig talajban gyökereznek, míg a rencék (Utricularia spp.) a víztestben lebegő hínárnövények.
Hízóka nemzetség (Pinguicula) A nemzetség fajai tőlevélrózsás évelő növények. Felső és alsó ajakra tagolódó virágaik hosszú tőkocsányon nyílnak. Évelő növények, áttelelésüket egy sajátos telelő rügy segíti. A hízókák a növények rovarfogásra való specializálódásának korai lépcsőfokát jelenthetik. Erre bizonyíték, hogy nem rendelkeznek olyan speciális rovarfogó készülékekkel, mint az evolúciós tekintetben fejlettebb fajok.
Hízóka nemzetség (Pinguicula) A Pinguicula nemzettség név a latin pinguis = kövér, húsos szóból származik, ezt az elnevezést a nemzettségre jellemző meghízó levelek miatt kapta. A Pinguicula fajok rovarfogó készülékei a talajon heverő mirigyszőrökkel teli lombleveleik. A levelek felszínét sűrűn borító mirigyek a bőrszövetből erednek. Ezeknek két fő típusa van, nevezetesen a 16 sejtű nyeles mirigyek és a 8 sejtű ülő mirigyek. Egy levél felületén kb. 40 000 darab mirigy van. A mirigyek sűrűsége nem egyforma az egész levélfelületen, a levél közepétől a széle felé haladva egyre sűrűbben helyezkednek el.
Hízóka nemzetség (Pinguicula) A nyeles mirigyeknek három fajtájuk van: egy rövid bazális, egy megnyúlt nyeles és egy csuklós. A nyeles mirigyek fejecskéi egy vékony pórusos kutikulával vannak bevonva. A nyeles mirigyek kizárólag a rovarok megfogására szolgálnak. A fejecske egy kis ragadós cseppet választ ki, ezzel az apró rovarokat fogva tudja tartani, a rovar által keltett érintési inger hatására a nyálka termelése fokozódik addig, amíg a rovar megfullad, vagyis a nyálka ebben az esetben a csapdázás közegét jelenti. Ezek a mirigyek az enzim kiválasztásában nem vesznek részt. Ez a feladat az ülő mirigyekre hárul.
Hízóka nemzetség (Pinguicula) Az ülő mirigyek nagy számban vannak jelen, felépítésük egyszerű. Ezek általában szárazak, de nyomás hatására szerves savat, fehérjebontó enzimet választanak ki. Az ülő mirigyek által kiválasztott enzim sűrűbb, mint az álló mirigyek általi. A mirigyek felülete perforált így a megemésztett testek felszívására is képesek. Az enzim a rovart méretétől függően 1-3 nap alatt megemészti. Egy apró rovar, vagy más fehérjetartalmú test kerül a levél színére és megkezdődik a nyeles mirigyek kiválasztása, e mirigyek által kiválasztott nyálka a rovar fogvatatását szolgálja. Ezzel egy időben az érintési inger hatására amelyet a megfogott test kelt és a sejtszövet továbbít a levél széle begöngyölődik.
Hízóka nemzetség (Pinguicula) A levélszélnek ezt a reakcióját, az életerős, fiatal leveleknél akár egy homokszemcse vagy bármilyen fehérjementes test is kiválthatja. De ilyen esetben a levelek kis idő múltán újra kisimulnak. Akkor göngyölődnek fel igazán, ha a mechanikai ingert egy kémiai is követi. A levelek begöngyölődése biztosítja, hogy a levél minél nagyobb felületen érintkezzen az emésztendő rovarral, illetve megakadályozza, hogy az eső elmossa az emésztés alatt álló testet.
Hízóka nemzetség (Pinguicula) Ha a rovar elpusztul, akkor az ülő mirigyek kiválasztása következik. A reakciót mesterségesen is elő lehet idézni, ha pl. nyers hús levét csöpögtetjük a levélre. Az idősebb levelek a begöngyölődő képességüket elvesztik. Egy levél a legjobb esetben is csak kétszer háromszor képes felcsavarodni. Ezzel a módszerrel a növény képes az apró rovarokat megemészteni, és felszívni. A hízókák rovarfogás nélkül is életben maradnak.
Lápi hízóka (Pinguicula vulgaris) 5-15 cm magas évelő, lila virágai az egykoron hazánkban is előforduló fehérvirágú P. alpina-tól egyértelműen elkülönítik. A nedves talajú, nyitott, konkurensszegény élőhelyek növénye, ahol legalább a vegetációs periódusban magas a levegő páratartalma. Feltétlenül szükséges a talaj vegetációs időszakon belüli, állandó átnedvesedése oxigénben gazdag vízzel (ez lehet szivárgóvíz, forrásvíz).
Lápi hízóka (Pinguicula vulgaris) A talajjal szemben nem támaszt speciális igényeket, a lényeg, hogy laza és pórusos legyen. Előfordulhat homokon, finom törmeléken, agyagon vagy tőzegen, a nedves, morzsalékos sziklafelszíneket is benépesíti. Az alapkőzet tekintetében közömbös. A fényigénye miatt a nyílt, fényben gazdag élőhelyeket, illetve a csupasz talajfelszíneket előnyben részesíti. Ezen feltételek beszűkülésével, megszűnésével a P. vulgaris lassan kiszorul az élőhelyről
Lápi hízóka (Pinguicula vulgaris) Elterjedés A Pinguicula nemzetségben a legnagyobb areával rendelkező faj. Az egész északi félgömb mérsékelt övében, európai centrummal, elterjedt, tipikus boreális faj (a legészakibb előfordulása Grönlandon kb. a 73 É). A boreális areáját posztglaciálisan foglalta el. A mediterránban ritka.
Lápi hízóka (Pinguicula vulgaris) Elterjedése Magyarországon
Lápi hízóka (Pinguicula vulgaris) Természetvédelmi helyzet A kipusztulás közvetlen veszélyében élő, fokozottan védett faj. Természetvédelmi értéke. 100.000 Ft
Havasi hízóka (Pinguicula alpina) Alapvető különbség, hogy ennek a fajnak a pártája sárgásfehér, az alsóajkán két szőrös sárga folttal. A sarkantyú, sokkal rövidebb, mint a párta, narancssárga vagy zöldes, széles-kúpos, csúcsos, előre ívesen meghajló. Magashegységi növényfaj, melynek hazánkban történő megtelepedése kuriózumnak tekinthető. A környező magashegységekben nem ritka.
Havasi hízóka (Pinguicula alpina) A bányászat karsztvíz csökkentő hatása és a meliorációs tevékenységek miatt hazánkból kipusztult. Az 1960-as években még megtalálható volt a Lesenceistvánd környéki lápréteken. Jégkori reliktum, dealpin faj.
Rence nemzetség (Utricularia) Lentibulariaceae Utricularia U. gibba U. minor U. bremii U. vulgaris U. australis
Rence nemzetség (Utricularia) A nemzetség fajai a víztestben lebegnek, nem gyökereznek. A vízfelszín fölé csak a virágok emelkednek. A rovarokat az apró tömlőkké módosult levelek ejtik el. A vegetációs periódus végén gyakran egy gömbös kitartóképlet alakul ki, melynek segítségével telelnek át.
Rence nemzetség (Utricularia) A nemzetség két faja természetvédelmi oltalom alatt áll, ezek nádasokban, semlyékekben és lápi vizekben kialakuló lebegőhínár társulások tagjai. Mind a két faj a kipusztulás közvetlen veszélyébe került, mely elsősorban a lápi, ill. vizes élőhelyek megsemmisülésének vagy erős degradációjának az eredménye. A szubatlanti elterjedésű, fokozottan védett lápi rence (U. bremii) ma is aktuális adatai a Duna Tisza közéről, a Dunamenti-síkról és a Nyírségből származnak. A Borsodi- és a Gödöllői-dombvidékről, a Déli-Bakonyból, a Balaton-felvidékről, Villány környékéről és a Tiszántúlról mára kiveszett.
Rence nemzetség (Utricularia) A cirkumpoláris elterjedésű kis rence (U. minor) magyarországi adatai Sirok és Isaszeg környékéről, Uzsáról, a Tapolcaimedencéből, Belső-Somogyból, ill. Ócsa és Kállósemjén környékéről váltak ismerté. Mára mindenütt bizonytalan a faj megléte.
Rence nemzetség (Utricularia) Törpe rence (Utricularia gibba) Szára 25 cm hosszú, mely gazdagon elágazó és a víztestben lebegve, vagy az iszap felületén elterülve helyezkedik el. A száron váltakozó állásúak a levelek, alakjuk fonalszerű, világos zöldek, 3-10 mm hosszúak, egyszerűek vagy 2-3-szorosan tagoltak. A leveleken helyezkednek el a rovarfogó hólyagok (vesiculum), levelenként 1-3 hólyag található, méretük 0,5-1,5 mm. Virágzáskor egy 10-30 cm magas, nem elágazó hajtást növeszt (lehet több is) melynek csúcsán 1-4 (-8) virágot növeszt. A virágok sárga színűek vörösesbarna erekkel, 6-8 mm hosszúak, az alsó ajkai szélesek, laposak és nyereg formájúak. Bizonyos környezeti körülmények között növeszt egy 30 cm hosszú hajtást ami a növényt az aljzathoz rögzíti, ezen a hajtáson képződnek a tápanyagban gazdag kitartóképletek (turion).
Rence nemzetség (Utricularia) Származás, elterjedés Észak és Közép-Amerikában honos, előfordul Észak-Amerika keleti részén, Brit Kolumbia déli részétől Kaliforniáig, Quebektől Floridáig és Louizianáig, és a közép-amerikai kontinens részein. Feltételezhetően őshonos még Nyugat-Indiában, Kínában és Afrika szubtrópusi részein. Őshazáján kívül betelepítették Új-Zélandra és Európába. Hazai elterjedés Hévíz
Rence nemzetség (Utricularia) Életciklus, életmenet A törpe rence júniustól augusztusig virágzik, a virágok rovar megporzásúak, a magok csírázásához közvetlen fény szükséges. Vegetatívan jól szaporodik a túrionok segítségével, a kitartó képletek érés után leválnak a szárról, majd a tél folyamán nyugalmi állapotban vannak, tavasszal a hőmérséklet emelkedésével a túrionok kihajtanak. Az U. gibba képes szárdarabokból is új egyedet létrehozni. A vesiculumokkal alsóbbrendű élőlényeket zsákmányol, a csapdák kis mérete egyértelműen meghatározza a faj táplálékspektrumát, vagyis: protozoák, a vízibolhák kisebb fajai illetve kisebb rákok.
Rence nemzetség (Utricularia) Termőhelyigény Sekély vízborítású, iszapos, nitrogénben szegény és gyengén, savanyú élőhelyeken fordul elő. A hőmérsékletre, a fényre és a páratartalomra nézve igen tágtűrésű, legkedvezőbb számára a 20 C-os vízhőmérséklet. Elviseli élőhelyének kiszáradását is, amíg van vízborítás hínárként viselkedik, ha kiszárad termőhelye az iszapon vészeli át a vízmentes időszakot.
Rence nemzetség (Utricularia) A betelepített U. gibba könnyen elterjed a fövenyes tavakban és minden olyan gyorsan felmelegedő vagy meleg vízben ahol gazdag vízinövényzet található, az áramlási sebesség nagyon kicsi vagy álló.