KÖSZÖNTŐ A III. MŰSZAK egy ingyenes punk-rock-metal fanzine, amely bárki számára hozzáférhető. A korszellemnek megfelelően nem az újságárusoknál avagy a rocker boltokban, hanem a világhálón. Célunk, hogy olyan zenekarokat mutassunk be, akik szerintünk értéket képviselnek, függetlenül attól, hogy mennyire népszerűek, van-e kiadójuk vagy épp milyen stílusban mozognak. Műszak harmincötödszörre is! A hideg idő ellenére mi még mindig Tokajban hempergünk a Hegyalja fesztiválon, igaz csak agyban. A testünk a gyárban munkálkodik. A Junkies visszatéréséhez egy alapos interjú is jár, a Barackca születésnapi zsúrjához szintén, a Baroness körüli tragédiát pedig döbbenettel figyeljük és szorítunk a srácoknak. Jó böngészést, jó kagylózást, jó karácsonyi készülődést kívánunk mindenkinek! Hajós III. MŰSZAK Hajós -bt- Pipi -Karina- Lőrincz Ferenczi nocode eszem KONTAKT www.iiimuszak.hu iii.muszak@gmail.com www.facebook.com/iii.muszak www.myspace.com/iii.muszak www.myspace.com/iii.muszak www.vaskarc.hu/iii.muszak www.kaderfeszt.hu/iii.muszak www.twitter.com/iiimuszak www.youtube.com/iiimuszak ÜDVÖZLET CONCERTPHOTOS.HU DEBROCK.HU FEMFORGACS.HU FULLROCK.HU HAMMERWORLD.HU HARDROCK.HU HEAVYMETAL.HU KADERFESZT.HU KRONOSMORTUS.HU KROSSKULT.HU LANGOLOGITAROK.HU LEGENDLIFESTYLE.HU MAGYARTARAJ.ULTRAWEB.HU METALCORE.HU METALNEWS.HU NUSKULL.HU PASSZIO.HU POPPUNKMIND.HU POWERGROUND.HU QUART.HU RIFF.HU RNR666.HU ROCK-R.HU ROCKELET.HU ROCKEREK.HU ROCKINFORM.HU ROCKNESS.EU ROCKNFO.HU ROCKPOLIS-MEDIA.COM ROCKSTATION.BLOG.HU ROKK.HU SHOCKMAGAZIN.HU SHORTSCORE.NET STONERROCK.HU THRASHMETAL.HU TOTALROCK.HU UNDERGROUND.PCDOME.HU VASKARC.HU VIHAROCK.HU ZENE.HU ZENE.NET ZENE.SK ZENEMAGAZIN.COM ZENEUDVAR.RO ZENESZMAGAZIN.HU
JUNKIES A budapesti Junkies már közel húsz éve száguld a rock n roll országútján, ezért nem meglepő, hogy idén egy kisebb szünetet iktatott be a banda. A visszatérésre nem kellett sokat várni a rajongóknak, hiszen szeptember 20-án újra színpadra álltak a fiúk a Zöld Pardonban, ahol egy új dal is felcsendült a készülő lemezről. A kihagyás okairól, az együttesben bekövetkezett változásokról és a hamarosan megjelenő új albumról a zenekar frontembere, Szekeres András mesélt. Egy héttel vagyunk a Zöld Pardonos visszatérő bulitok után. Hogy éreztétek magatokat? Minden a várakozásoknak megfelelően alakult? Abszolút jól sült el a koncert. Pontosan úgy, ahogy megterveztük. Remélem mindenkiben tudatosult, hogy visszajöttünk és most már itt is maradunk! Mondjuk lehetett volna jobb idő, de igazából nem számít. Én abszolút elégedett vagyok. Egyébként az imént beszéltem a videóklip rendezőjével, aki a helyszínen forgatott. Ezek szerint új klip is készül a nagy visszatérés örömére. Igen, hiszen van egy új dal. Kézenfekvőnek tűnt, hogy a Zöld Pardonban forgassuk a klipet a Nincs pardon számunkról. A visszatérés előtti időszakban milyen történések zajlottak le a Junkies életében? A neten keringett egy közlemény, miszerint 13 évnyi közös munka után megszűnt a banda és Hangya mint menedzser közötti kapcsolat. Remélem pontosan fogalmaztam. Igen, nagyjából ez a helyzet. Annyit kell tudni, hogy a Hangya egy más vonalat képvisel, mint amit a zenekar magának elképzelt. Ez már régóta probléma volt a kettőnk kapcsolatában és egy idő után eljött az a pont, mikor már nem akartam a Junkies-t folytatni ilyen keretek között. Akkor ezt úgy kell érteni, hogy ki akartál szállni a Junkies-ból? Igen. Úgy éreztem, hogy így már nem tudom folytatni a zenélést. Hangyát én nagyon tisztelem, meg most is jóban vagyunk, lépten nyomon találkozunk ilyen-olyan dolgok miatt. Mi jellemzi most a Junkies-t? Nagyobb szabású dolgokat szeretnénk megvalósítani és inkább a mennyiség helyett a minőségre helyezzük most a hangsúlyt. Például Budapesten csak négy koncertet képzelek el egy évben, a korábbi tizenvalamennyi helyett. A jövőben azt szeretném, hogy a budapesti fellépésünk egy komoly esemény lenne. Meg kell adni a módját az egésznek, érted. Mindenki megértette, hogy a Junkies-nak nem feltétlenül azt az utat kell bejárnia, amit a Zorallnak. Visszakanyarodva az eredeti kérdésedre, az elmúlt időszak úgy zajlik, ahogy elképzeltük. Nagy csend előzte meg a visszatérést, közben meg egy kiadóváltás is elindult. Akkor a Warner már nincs a képben? Már régóta nincs. Már nincs is ott senki a régi arcok közül, akik a Junkies-zal egy időben szerződésben álltak a kiadóval. Se a Heaven Street Seven, se a Neo. A Degeneráció lemez már a Hammer gondozásában jelent meg. 1997-től 2009-ig voltunk a Warner-nél, egyébként nagyon szerettük őket, de végül nagy sajnálkozások közepette elváltak útjaink. A Hammerrel sincs problémánk, de mi most egy más utat választottunk. Hozzáteszem, most már ugye a kiadózásnak sincs túl sok értelme. Mégis milyen útra léptetek rá? A 1G-hez mentünk át, ami egy produkciós és egy menedzsment iroda, de a szerződést még nem írtuk alá. A bulikat már ők szervezik? Idén még mi, jövőre már ők, de azért én is belefolyok a dolgokba. A zenét, szöveget megírjuk mi, de ahhoz már nem értünk, hogy milyen egy jó klip meg hasonlók. Amikor Gróf Balázs megrajzolta a Drog az rossz klipet, akkor sem mondtuk meg neki, hogy mit, hogyan csináljon. Csakis akkor szólunk, ha nekünk valami nem tetszik, érted. Azok a kreatív arcok, akik a Junkies munkájába belefolynak általában szeretnek velünk dolgozni, mivel nem mondjuk meg senkinek, hogy mit csináljon, csak azt, hogy mit ne. Most készül az új lemez, ha jól értesültem. Úgy érzem, hogy egy igen kreatív időszakot tudhat magáénak a zenekar. Azt hittük, hogy szar lesz, de kiderült, hogy tök gördülékenyen folynak a munkálatok. Nagyon élvezzük. Jönnek maguktól az ötletek? Nagyon optimista vagyok. Ha csak az új dal fogadtatását veszem alapul, pedig úgy érzem, hogy nem is ez a legjobb nóta a lemezen. A készülő lemezre még térjünk vissza. Az új tagokról hallhatunk egy pár szót? Persze. Levi az újabb Junkies arc, Viktor pedig két éve váltotta Zolit a dobok mögött. Kezdjük Levivel. Ő egy kiváló gitáros, de kitűnően zongorázik és nagyon nagyon sokat segít a zeneszerzésben is. Ő az az arc, aki megmondja, hogy ez így nem jó vagy az úgy eléggé disszonáns satöbbi. Emellett meg átalakult két gitárossá a zenekar, ennek a hatását pedig a publikált dalon is ki lehet venni. Több lehetőség adódott két gitárral? Igen, nekem így nagyon tetszik a hangzás. Levi fiatal kora ellenére, egy érett zenésznek mondható. Nagyon jóravaló srác, én nagyon kedvelem. Hogy került ő a képbe? Volt egy Mad Dolls nevű zenekar, akik a Junkies előzenekaraként is felléptek. Már abban az időben is felfigyeltem rá, hogy hát ez a gyerek nagyon tud. Amikor felmerült, hogy a nagyobb koncerteken két gitárral lépjünk fel, tudtuk, hogy ő lesz a megfelelő ember. Viktor korábban az Actionben, előtte a Carmenben meg egy csomó zenekarban játszott. Őt 95, tehát a kezdetek óta ismerem, mindig is egy szuper dobosnak tartottam. Csodálom az egyéniségét, emberileg néha vannak
súrlódások, de a nagy zenészekkel adódnak bizonyos problémák. Meg úgy általában a dobosokkal. Na igen, főleg nálunk. Hány dobosotok volt eddig? Nem tudom, közelít a két számjegy felé. Volt először Jódli, aztán volt Németh Miki, aztán a Bálint, Bálint az SX7-nél csatlakozott. Igen, aztán a Zoli, utána a Pöpi és a Viktor. Összesen hat. Akkor ez egy szép teljesítmény. Úgy érzem, hogy élőben most a legütősebb a zenekar. Beszéljünk egy kicsit az előző lemezről, a Degenerációról. Ha jól tudom Fonogram-díjra is jelölték, ugye? Igen, de ez igaz az összes 2000 utáni lemezünkre. Egyetlenegyszer sem nyertünk, bár Attilával nyertünk egyet a Hooligans Királylány daláért, de az mondjuk nem számít. Ismerjük az érzést, fogalmazzunk így. Attila még a Zorall-lal is nyert. Milyennek látod a Degenerációt 3 év után? Szerintem egy teljesen jó lemez, emellett egy kimondottan alulértékelt albumnak tartom. Nem volt tőle hangos a sajtó. Mondhatjuk úgy, hogy a promója nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Ezért is mentünk a 1G-hoz, ők promóban nagyon erősek. Náluk van a Supernem, a The Carbonfools, Frenk stb. Elég sokat szerepelnek a zenei szaksajtóban, meg a bulvárban is. És hát nem kívánjuk a fiókban hagyni dalainkat. Ez a visszatérő promó a zenekar egyik legerősebb kampánya volt a banda elmúlt 10 évében. Mindenki hallott róla, rengeteg cikk jelent meg, rádióinterjúk is kijöttek. Nagy események és nagyobb visszhang. Ez várható a jövőben, legalábbis reméljük. Mit várhatunk az új lemeztől? Úgy érezzük, hogy a készülő lemez egy jó anyag lesz, másfelől meg szeretnénk magunkat megmutatni. Mindenkiben benne van a tett-és a bizonyítási vágy. Ami nem is csoda, hiszen háromnegyed évig nem léptünk fel, leszámítva két határon túli koncertet. Csak írtuk a dalokat meg ezerrel próbáltunk. Térjünk rá a készülő lemezre. A Nincs pardon már debütált élőben a Zöld Pardonban. Nem lesz egy hosszú album, kilenc dal lesz rajta, Nagyon tömény, kb. 40 perces a lemez. Jók a dalok, úgy érzem, hogy most nincs rajta potyautas. Nem lesz rajta üresjárat. Ezzel a metaforával nem sértettelek meg. A 1G Recordsnál fog megjelenni, valószínűleg december 22-én, amikor a Sportarénában játszunk majd a Tankcsapda előtt. Akkor lesz először kapható a lemez, bár erről a kiadót kellene megkérdezni. Ott azért elég sok ember fog megfordulni, így a marketing akciójuk nagy valószínűséggel célba fog érni. Hát ja, reméljük! Változott-e dalszerzési folyamat? Ki hogyan folyik bele a munkálatokba? Nagyon sokat. Ötleteket, szövegeket, félszövegeket küldünk egymásnak email-en oda-vissza. Szerencsére adott a stúdió, itt a Dürer Kert fölött a Keleti Blokkban, ami sajátunk. Tök jó demókat tudunk összerakni Attilával. Ha odamegyünk, akkor biztos kisül valami jó dolog. Pozitív a hely szelleme, tök jó oda bemenni. Olyan, mint egy kuckó, magunkra zárjuk az ajtót és ott dolgozgatunk. Ott készül a lemez, a dobot két stúdióval odébb vesszük fel, mert ott olyan a konstrukció, ami nekünk is tetszik, meg meg is éri. A szövegek tekintetében? Korábban Attila írta a legtöbbet. Igen, többnyire Attila. Most egyébként csomót ketten írunk. Volt, amit ő hozott és ketten farigcsáltuk dallá. Riki eléggé aktivizálta magát dalszerzés terén, de Levi is nagyon aktív és nagyon jókat is ír. Én is elég sokat írok, talán én írtam most a legtöbb zenét, de mindenki rendesen odateszi magát. Rikinek voltak nagyon passzív korszakai, örülök, hogy ezen túl van, mert nagyon jó témákat tud hozni. Például a Nincs pardon verze része, az a Riki és a Levi közös munkájának az eredménye. Első osztályú, nagyon frankó, bejön az egész dal. Milyen a zenekar élete Hangya nélkül? Most a nyakamba szakadt a zenekarvezetés. Visszagondolva Hangyára, azért nagyon nem volt könnyű dolga velünk. Nem vagyunk teljesen százasok. Átvenni ezt a szervező szerepet borzasztó nehéz, de hát meg kell küzdeni ezzel is. A zenekaron belül szinte mindenkinek van sideprojektje. Gondolom jelenleg a Junkies az első mindenkinél. Most mindenkinek ez a prioritás. A Stereo most nekem is egy kicsit háttérbe szorult, talán ijesztően is, de hát most ezen túl kell lenni és ezt a Stereo-sok is tudják. Mert azért ott már érik az új lemez. Először befejezzük a Junkies lemezt, ami egyébként elég jól áll. Két szöveget kell még megírni, aztán igazából már nem nagyon lesz vele tennivalóm. Tudok koncentrálni a következő Stereo lemezemre. Attiláék nemrégiben jöttek ki a Zorall-lal a stúdióból. Ramones Zorall módra, ebből lett a Ramonia? Igazából még nem hallgattam meg. Én csak a Csilla is punk-rocker-t hallottam. Szóval a kérdésedre a válasz az, hogy igen, mindenkinek ez a legfontosabb. Szerencsére a producersrác, aki a társam a stúdióban, abszolút rajta van az ügyön, rá lehet bízni mindent. Ha valami nem tetszik, azt úgyis szóvá tesszük. Személy szerint én nagyon szeretem azokat a producereket, akik belefolynak a zenei projektbe. Nem csupán hangmérnök szintjén, hanem bátran mernek keverni, meg dolgozni az anyagon. Ha túlzásba esne, akkor úgyis rácsapunk a kezére. Kicsit boncolgassuk a múltat. Inkább ne. Válasszunk ki három lemezt, mondjuk a Károst, azt SX7-et és a Szép új világot. Hogy jellemeznéd az egyes lemezekhez köthető zenekari időszakokat? Milyen érzések törnek elő belőled?
A Káros az egészségre esetében, a címe elmond mindent. Nagyon őrültek voltunk. Tök jó volt a lemezfelvétel. Két hétig Szombathelyen laktunk, olyan volt, mint egy tábor, bár pénzünk nem nagyon volt, mégis jól elvoltunk. Emlékszem nem nagyon tetszett, ahogy szól a lemez, meg kicsit korlátozott lehetőségekkel bírt a stúdió. Természetesen akkor még szalagra dolgoztunk. Ez az anyag még az LMS-nél jelent meg. Igen. Egyébként én nagyon szeretem hallgatni ezt az albumot, iszonyat jók rajta a dalok. Mondjuk mi mást mondjon az ember a saját munkájáról, érted. Nekem nagyon tetszenek a nóták, ami nagyrészt Barbaróhoz köthető, meg Riki akkor nagyon aktív volt. Én csak egy-két számot írtam. Az Akupunktúrát. Például. Szóval a Káros abszolút megalapozta a zenekar jövőjét. Az SX7 szerintem az egyik legjobb, ha nem a legjobb lemezünk. Pont az imént beszéltem produceri munkáról. Annál a lemeznél a Bernie, teljes nevén Bernhard Hahn, a német producer fantasztikus munkát végzett. Szóval le a kalappal. Ott van például a Tabu, amit nem tartok egy igazán jó lemeznek. Nem mintha nem lennének rajta jó számok, de valamiért annyira nem állnak közel a szívemhez. A hangzás miatt? Elsősorban igen. Volt egy erős kezdésünk a Károssal, aztán egy még erősebb folytatás a Nihillel, aztán a Tabu, ami egy kicsit gyengébben sikerült. Legalábbis szerintem. Ez egy elég összetett dolog. Na mindegy, a lényeg az, hogy abszolút bennünk volt a bizonyítási vágy. Nagyon meg akartuk mutatni, hogy tudunk mi jó lemezt csinálni, ha akarunk. Szerintem az SX7 esetében ez teljes mértékben sikerült is. Ez az az album, amit az első két legjobb lemez között tartok számon, még jobb is, mint a Nihil. Mindenki a Nihillel jön, pedig én annyira nem vagyok elszállva a Nihiltől. Emlékszem, amikor megcsináltuk ezt a lemezt és meghallgattuk Attilával, akkor nagyon nem tetszett. Állatian paráztunk, hogy tök nagy bukta lesz, aztán meg szerencsére nem így alakult. És a Szép új világot hogy látod? A Szép új világ is rendben van. Az SX7 után jött a Hat, ami szerintem a leggyengébb lemezünk, egy-két jó szám akad rajta. Egy kicsit benéztük azt a lemezt, hangzását tekintve is gyenge. Ilyenkor viszont mindig összekapjuk magunkat és csinálunk egy jó lemezt, ilyen anyag a Szép új világ is. December 22-én a Tankcsapdával játszotok a Sportarénában, de a turnét a Rómeó Vérzikkel nyomjátok. Koppánnyal régóta ismerjük egymást. Többször szóba került már a közös turné lehetősége, ez most nekünk kapóra jött, megint csak adta magát a dolog. Nagyon várom már. Szeretnénk nagy közönség előtt, jó cuccokkal, jó fényekkel megtámogatva király koncerteket adni. Összesen 10 koncertet adunk a Rómeóval. Budapesten idén a Sportarénán kívül nem fogunk fellépni. Végszónak egy Junkies sor? Ettől inkább tekintsünk el. Viszlát. Ferenczi www.myspace.com/junkiesofficial www.facebook.com/junkiesmusic Junkies diszkográfia 1994 Rock 'N' Roll 1995 Káros az egészségre 1997 Nihil 1999 Tabu 2001 SX7 2003 Hat 2004 Váll-Lógatás 2005 Szép új világ 2009 Degeneráció
BARACKCA A fővárosi Barackca története 1993. októberében kezdődött, mikor a Huszár testvérpárban megfogant a zenekar alapításának kósza gondolata. Azóta jó pár hazai és külföldi koncertsorozatot, egy rövid életű, de annál meghatározóbb fővárosi underground klubot, Európán kívüli turnét tudhat magukénak a BKV-dalt, a Felhőtlent, a Kamikazét és sok más egyéb nótát megéneklő banda. Az antiszociális, intervizuális és multipopuláris punk-rock zenekar egyik alapítóját, Huszár Jánost a múltról és az aktualitásokról egyaránt faggattam. Mi a helyzet veletek? Üdvözlet a III. MŰSZAK olvasóinak. Mint arról már többen értesülhettek, a zenekar meglehetősen szétszóródott: Krisztián Hollandiában él, Hoschi és én Bécsben, Bandi Budapesten és Benji, aki többnyire Krisztiánt helyettesíti, jelenleg Egerben tanul. Szóval próbákra nem nyílik lehetőségünk és emiatt nem készültek még el az új dalok. Kikkel koncerteztek mostanság? Mostanában semmi komoly terv nincs kilátásban a koncertezéssel, illetve más zenekarokkal kapcsolatban. Ha jön egy buli, akkor szívesen játszunk szinte bárkivel. A Barackca egy híján húszéves zenekar, bizony nem ma indult útjának. Hogy látod, melyek a banda mérföldkövei? Az első fontos esemény az volt, amikor megcsináltuk az első saját kazettánkat, majd két évvel később a két Kollár fiú kiszállt a zenekarból. Talán utána ment a folyamatos koncertezés, amit egy újabb esemény, basszusgitároscsere, követett. Sziráki Zoli elment és Bandi jött a helyére. A következő lényeges állomás az volt, amikor először eljutottunk külföldre, majd folyamatos meghívásokat kaptunk Európa számos országából. Ekkor ismerkedtünk meg azzal, hogy a punk és a baloldali mozgalom mennyire működőképes más országokban és megpróbáltuk ezt Magyarországon is valamelyest elindítani, több-kevesebb sikerrel. Gondolom ekkor sok fellépés követte egymást. Így van. Rengeteget koncerteztünk, jobbnál jobb zenekarokkal játszottunk együtt, ráadásul nagy fesztiválokon Európa 24 országában, de sikerült 5 Délkelet ázsiai országban is muzsikálni. Az újabb fordulat akkor következett be, mikor Krisztiánnak munkát kellett találnia, hogy családját el tudja látni, de erre nem volt lehetősége Magyarországon. Ezért költözött egyik napról a másikra Hollandiába. Sajnos ebben az időszakban, sok egyéb problémánk is adódott, emiatt aztán nagyon keveset koncerteztünk. A zenekar anarchistának tartja magát és küzd az értelmetlen rasszista és fasiszta elvek és az embereket értelmetlenül pusztító háborúk ellen. olvasható egy, a bandát bemutató adatlapon. Mai fejjel hogyan jellemeznéd a zenekart? Szerinted a XXI. században mi jellemzi az anarchistát? Azt kell, hogy mondjam, mi sosem a könyvek vagy régi filozófusok által leírt anarchizmus mentén éltük és éljük jelenleg is az életünket. Amennyire csak lehet, megpróbálunk a jelenlegi politikai rendszeren kívül állni, méghozzá úgy, hogy ne ártsunk más embereknek, se fizikai, se anyagi értelemben. Mi magunk sosem abban gondolkodtunk, hogyan változtassuk meg a világot, csakis az emberek gondolkodásmódjának kialakításában kívánunk közreműködni, ami azt a célt szolgálja, hogy egy egészséges, mindenki által élhető társadalomban éljünk. Természetesen ebbe nem fér bele semmilyen diktatórikus eszme vagy megkülönböztetésen alapuló elmélet. Úgy gondolom, hogy a zenekarban megvan mindenkinek a saját gondolatvilága, de a főbb dolgokban nem térünk el egymástól és ez szerintem így szép és jó. Hogy ma mi jellemez egy anarchistát? Hát ezt pontosan nem tudom megmondani, mert ez egy nagyon tág gondolatvilág, amibe sok minden belefér. Abban biztos vagyok, hogy a jelenlegi politikai és gazdasági rendszerrel szembeáll és megoldásokat keres, vagy legalább azokban részt vesz, azért hogy élhetőbb legyen a világ számára és mások számára is. Elég sok tagcserén estetek át az évek alatt. Hogy néz ki a jelenlegi felállás? Nem gondolnám, hogy sok tagcsere történt a banda életében. Ketten a kezdetek óta csináljuk, Bandi 1998 óta tolja velünk, ha jól emlékszem Hoschi pedig szintén 8 éve koncertezik a zenekarral. Igaz, az utóbbi két évben nem csak Krisztián dobolt a zenekarban, őt néhányszor hol Ádám (Semmi komoly), hol Benji (Hatóságilag Tilos) helyettesítette. Krisztián október 20-án fogja velünk az utolsó koncertjét játszani és úgy néz ki, hogy Benji szívesen a helyére ül. Kanyarodjunk vissza egy kicsit a múltba. A zenekarhoz szervesen kötődik egy underground szórakozóhely, amit nemart klubnak hívtak. Miért zárt be végül a klub? Azért kellett lehúzni a redőnyt, mert a Wigwam-nak nem tetszett, hogy mi is létezünk és elintézte, hogy visszavegyék tőlünk a helyet. Milyen emlékezetes bulikat sikerült tető alá hozni a klubban? Életem egyik legjobb döntése volt, hogy létrehoztam a nemart klubot. Szerintem itt voltak a legjobb koncertek abban az időszakban, de megkockáztatom, hogy minden idők legjobb underground szórakozóhelye volt. Annyi zenekar és híresség játszott ott, hogy nehéz lenne a végére érni. Hogy csak néhányat említsek a sok közül: Oi polloi, D.O.A., Propagandhi, Exploited, Leftöver Crack, Union13 és persze szinte az összes akkor működő magyar zenekar. Mi a helyzet a nemart kiadóval? A nemart Records gyakorlatilag azért maradt abba, mert a letöltések miatt, már nem igazán van létjogosultsága a kiadásnak.
Miért költöztél ki Bécsbe? Milyen hangulata volt foglaltházban élni? Bécsbe egyszerű oknál fogva jöttem ki. Dolgozni szerettem volna és itt éppen kaptam munkát. Azóta is itt élek és nem is tervezem, hogy visszaköltözzek. Foglaltházban csak Berlinben laktunk, de az is viszonylag rövid idő volt, mert akkoriban állandóan úton voltunk. Egyébként vannak Európában nagyon jó és kevésbé jó foglaltházak. Mennyire pezsgő az osztrák underground élet? Aki már járt bécsi koncerten, tudja, hogy itt a nagyobb bulikon mindig sokan vannak. Nem gondolnám, hogy itt hatalmas mozgalom van, bár a magyarországinál mindenképpen aktívabbnak mondható. Megmozdulásokat szerveznek, házakat foglalnak, saját maguk hoznak létre szórakozóhelyeket a punkszíntérnek. 2003-ban jött ki a Nyisd ki szád album, mi történt azóta? Miért nem készült el a következő lemez? Bizony már nagyon rég készültek ezek a számok, de úgy érzem, még nem veszítették el aktualitásukat. Igazából már írtunk dalokat, de sosem volt elég időnk ezeket összepróbálni és véglegesíteni. Valaki éppen beteg lett vagy összetörte magát, külföldre utazgattunk, szóval nem jöttek össze jól a dolgok. Sok helyen megfordultatok már Európa-szerte, de nem csak az öreg kontinensen koncerteztetek, hanem 2004-ben egy Dél-kelet ázsiai turnén is részt vettetek. Milyen élményekkel gazdagodtatok ezen a nem mindennapi koncertsorozaton? Ez egy fantasztikus turné volt számunkra. Három hétig voltunk kint és összesen 9 koncertet adtunk Thaiföldön, Malajziában, Szingapúrban és Indonéziában. Annak ellenére, hogy a punkélet még gyerekcipőben jár, az ottani punkok már akkor is tisztában voltak azzal, hogy ez nem csak a zene hallgatását jelenti. Csodálatos volt látni, hogy az ottani emberek, vidámak és boldogok annak ellenére, hogy a nyugati javaknak még a töredékét sem birtokolhatták soha. Együtt élvezték a koncertet különböző vallású fiúk és lányok anélkül, hogy egymásra rossz szemmel néztek volna. Milyenek voltak ott a bulik? A bangkoki koncerten hihetetlen micsoda tarajos fiatalok kerültek elő a semmiből és tombolták végig a zenekarokat, pedig a koncert 18 órakor véget is ért, ezt követően hajnalig mulatoztunk. Hozzáteszem hajnali 2 után kijárási tilalom volt érvényben, de valahogy elkergettem a rendőröket és így mulattunk tovább. Kota Kinabaluban szinte minden ember köszönt az utcán, később kiderült, hogy oda nem szoktak fehér emberek menni és ennek nagyon megörültek. Itt egy disco lett kibérelve a koncertre és este 7-ig be kellett fejezni a bulit. Kuola Lumpurban a Petronas tornyoktól nem messze játszottunk szintén egy disco-ban, ahol végre volt légkondi, amit a helyi srácok utáltak és inkább a kinti 40 fok meleget választották. Innen még éjszaka továbbindultunk Szingapúrba, ahol egy lakótelepi ház aljában lévő tanteremben volt a buli szintén korai befejezéssel. Mondjuk a nagy páratartalom miatt alig 40 perceket tudtunk játszani. Ezt követően Jakartába érkeztünk, ahol egy kétszer hatsávos úton mentünk a városba kb. 2 órát a szállásig, mert reggel indult a vonat Malangba. Inkább azt a vonatot választottuk, ahol a vagonban lehetett ülni és nem a tetején. Malangban volt a legnagyobb létszámú koncert, aminek a vége felé egyszer csak eltűnt több száz ember és a buli is megállt. Mi történt? Hát a muszlimok elmentek imára, majd visszajöttek. Itt vettem 4 liter helyi pálinkát kb. 4 euroért és megittuk szépen a közönséggel. Bandungban az egyetemen játszottunk egy nagyszínpad előtt, a közönség teljesen körülvett minket, ráadásul annyian voltak, hogy néha nem is hallottam az erősítőmet, úgy elállták a hang útját. A turné következő állomásán, Jakartában csak egy kis helyet kb. 100-150 főset sikerült kibérelniük, ezért nem is csináltak szórólapokat és nem hirdették az eseményt. Ennek ellenére annyian voltunk, hogy alig lehetett megmozdulni. Itt egy Ramones-hoz hasonló zenekarral játszottunk együtt, akik a 40 fokos hőségben is bőrkabátban tolták le a koncertet. Hogy máshogy. Mi majd meghaltunk a melegtől. A buli végén találtunk egy horogkeresztes pólót, amit közösen az utcán fel is gyújtottunk nagy örömünnep közepette. Végül Szingapúrban csináltak még egy last minute koncertet, amit egy hangstúdióban adtunk, ezért mezítláb volt mindenki. A buli közben egy óra szünetet kellett tartanunk, mert ki volt bérelve a hely, de addig neylon szatyorból ittuk a gin tonikot. Aztán indulás haza, de elfelejtettük, hogy már nem jutunk a ruháinkhoz és ezért decemberben rövidnadrágban és egy szál pólóban szálltunk le Kijevben -5 fokban. Nem semmi élményben volt részetek, az egyszer biztos! Térjünk vissza a jelenbe, mert most is van mit mesélni. Hogy szolgál Krisztián egészsége? A 19. születésnapi koncerten, mely Krisztián búcsúbulija is egyben, Benji is üti majd a bőrt. Mennyiben lehet számítani rá a jövőben mint állandó dobosra? Lesznek-e új nóták is hallhatóak a koncerten? Sajnos Krisztián hátával még mindig komoly problémák vannak és nem tudjuk mi a megoldás. Benjivel mindent átbeszéltünk és egyenlőre a zenekar dobosaként fog már szerepelni a bulikon. Az új számokról nem szeretnék fogadkozni, ha egyszer kész lesznek tudni fog róla mindenki, akit érdekel. Mi a véleményed az új NOFX és Toy Dolls lemezekről? Mely zenekarokat szoktál hallgatni? A NOFX beszarás, annyira jó. Sokat hallgatom a többivel együtt. Toy Dolls-t még nem is hallottam, ezért semmit sem tudok mondani róla. Egyébként rengeteg zenekart hallgatok és nem csak punk vagy hardcore zenéket, de a Bad Religion mindig az örök kedvencem marad. Ha éppen nem koncertezel, akkor a Merch From Hell vezetésével ütöd el az időt, vagy máshol dolgozol? Mennyiben hobbi ez a tevékenység?
A Merch From Hell jelenleg vegetatív üzemmódban működik és átment hobbi szerepkörbe. Jelenleg van egy 4 órás munkám és mellette ezt-azt csinálgatok, mivel sok szabadidőm van. Merre játszotok majd a jövőben? Ebben az évben lesz még néhány koncert, ahová szívesen várjuk a nagyérdeműt. Október 19-én Balatonalmádiban a Méjvízben a Radio Bikinivel, a PFAval, a Tragédiával és Less Than Zero-val; október 20-án Budapesten az R33-ban, ami a 19. születésnapi bulink, mely Krisztián búcsúbulija is egyben, ahol rajtunk kívül fellép a HétköznaPI CSAlódások, a New Dead Project, a Radio Bikini és a PFA; november 24-én Gútán (Szlovákia) a Dimenzia X Cock Heads-zel; december 22-én Budapesten a Dürer Kertben a Nagy Karácsonyi Punkünnep keretein belül 19:20-20:00 között játszunk; december 22-én Bécsben a Venster99 társaságában valamikor éjfél körül kezdünk. Szeretettel várunk mindenkit! Ferenczi www.barackca.hu www.myspace.com/barackca Barackca diszkográfia 1995 Eine Kleine Punk Music 1996 Sleym 1997 Piros hó 1998 Terror 2000 Kö(s)ztársaság 2002 Miért élünk?! 2003 Nyisd ki a szád!
BARONESS Emlékszem, mennyire ledöbbentem, amikor augusztusban a reggeli hírböngészés közben megláttam a Baroness angliai buszbalesetéről szóló bejegyzést. Annyira szürreálisnak tűnt, hogy a zenekart, akiket kb. két héttel azelőtt láttam Bécsben, és akiknek életem egyik legmeghatározóbb koncertélményét köszönhetem, egy hajszál választott el a biztos haláltól. A sludge és post metal elemeket ötvöző amerikai zenekar épp európai turnéjának bristoli állomása után csúszott meg az úton és miután a fék elszállt, a busz tíz métert zuhant. A fedélzeten tartózkodó kilenc utast a tűzoltóknak kellet kiszabadítani a roncsból. Mára már mindenki hazatérhetett a kórházból, de rehabilitációjuk még hosszan elhúzódik majd. Reméljük, hogy mielőbb újra a színpadon köszönthetjük őket, hiszen mind zeneileg, mind emberileg hatalmas veszteség lenne a rock színtérnek, ha többé nem hallatnának magukról. A baleset pontos részleteiről John Baizley énekesgitáros adott tájékoztatást honlapjukon október elején. A továbbiakban a DECIBEL magazin interjújának fordítását olvashatjátok, amiben Andrew faggatja Johnt a beszámolójáról, a kórházban töltött időről és a zenekar jövőjéről. Szívbemarkoló és egyben nagyon részletgazdag beszámolót írtál a balesetről. Mély bepillantást nyerhettünk az érzéseidbe. Miért döntöttél úgy, hogy ennyire megnyílsz a történtek kapcsán? Számos okom volt a nyilatkozatra. A legfontosabb, hogy egyszerűen meg akartam tenni. Sokat segített, hogy kiadhattam magamból. A sajtóban megjelent hírek nagyon ellentmondásosak voltak az én közvetlen tapasztalataimhoz képest. Mivel én részletes képpel rendelkezem, szerettem volna tisztázni néhány égbekiáltóan helytelen kijelentést és pontatlanságot, amit a BBC vagy mittudomén melyik médium hozott le, és végül a rajongóink előtt igazságként jelent meg. Nem mintha azt hinném, hogy bárkit is igazán érdekelnek az eset aprólékos részletei, de úgy gondoltam, hogy ha alapos beszámolót készítek, az kettős célt fog szolgálni. Egyrészt tájékoztatást ad azoknak, akik törődnek azzal, hogy valójában mi is történt, másrészt mivel amúgy is a levegőben lógott a sajtó informálása már számos kérdésükre előre ott a válasz. Amúgy sem lett volna semmi kedvem újra és újra megválaszolni ezeket. Egyszerűen csak a lehető legalaposabban szerettem volna tisztázni mindent, mert rengeteg aggódó mailt kaptunk a rajongóinktól, akik szerettek volna képben lenni. Úgy tűnt, hogy sokan nem fogták fel a történtek valódi súlyát. Amikor olvastam róla minden olyan könnyed hangvételű volt, és ez határozottan nem az, amit én éreztem. És, csak hogy tisztázzuk; nem mind mehettünk egy hét után haza a kórházból. Az ilyesmi nem oldódik meg pár nap alatt varázsütésre, nagyon sok idő lesz kiheverni mindezt. Kicsit olyan ez interjú szempontból, mint amikor kiadunk egy új albumot. Egy bizonyos pont után már nem akarod újra és újra ugyanazokat a kérdéseket megválaszolni. Több olyan ember is felvette velem a kapcsolatot, akik súlyos balesetet szenvedtek a múltban, és mind arra figyelmeztettek, hogy milyen sokáig fognak kísérteni minket a történtek. Közben sok aggódó hangvételű interjúkérésünk is volt, szóval helyben vagyunk. Rájöttem, hogy senki sem fogja tudni jobban átadni az igazságot, mint én magam, külsős szerkesztő nélkül. Nagyon elcsépelt lenne a katartikus szót használni a beszámoló megírására? Vagy inkább csak egyike volt a kezdő lépéseknek a felépülési folyamatban? Valóban, ez egy lépés a feldolgozáshoz. Ha katartikusnak nevezném, az azt jelenté, hogy miután megírtam megkönnyebbülten felsóhajtottam; igen, most minden alapvetően megváltozott! Ez azonban nem történt meg. A balesetnél végig tudatomnál voltam és tisztán láttam az eseményeket, ezért könnyebb úgy túljutni rajta, ha többször újraélem, és kibeszélem magamból. Van más is, aki így érez a buszon lévők közül? Nagyon nehéz lenne megmondanom, hogy ki miként éli meg a történteket. Még nem ültünk össze mindannyian átbeszélni. Tartjuk a kapcsolatot, külön-külön természetesen szorosabban. Az alapján, ahogy most megélem az egészet, haboznék, hogy bárkiről akár csak találgatásokba bocsátkozzak, mert tudom, hogy mindannyiunkat megrázott az eset. Tehát semmiképp sem szeretném én megfogalmazni mások fájdalmát vagy veszteségérzetét. Az egyetlen, amiben biztos vagyok, hogy mindenki végig próbált pozitív maradni. Amikor a többségünket már kiengedték a kórházból, és végre otthon lehettünk, még mindig gyakran hívtak. Mindenki bejelentkezett, hogy tudjuk hogy van a másik. Próbáltuk elvenni a történtek élét viccelődéssel, meg összevissza süketeltünk mindenféle baromságról, hogy átsegítsük magunkat a nehéz helyzeten. Nem mondom, hogy ez a baleset elég lett volna ahhoz, hogy életre megnyomorítson minket lelkileg, de tényleg bármelyikünk az életét veszthette volna aznap. Vagy akár mindannyian. Ezzel azért igazán nehéz szembenézni. Az eluralkodó szentimentalizmus arra sarkall, hogy minél előbb térjünk vissza az útra és folytassuk a turnézást, mert az a lehető legjobb gyógyír. Nagyon szívszorító volt, ahogyan az esszéd összegzéseként rávilágítottál az élet ki/be kapcsolhatóságára. Sosem hittem benne, hogy tényleg ekkora trauma szükséges ahhoz, hogy erre a következtetésre jusson az ember. Valahogy úgy érzem, mintha egy gyülekezetnek prédikálnék, amikor ennyire klisészerű frázisokat durrogtatok az élet mulandóságáról, de most személyesen, csontig hatolóan bizonyosodhattam meg a
valóságtartalmáról. Persze kihúzhatja magát az ember, hogy OK, akkor most visszatérünk, de most igen könnyű lebeszélni magam a cselekvésről. Komoly mentségem van a pihenésre, nem sok mindenre leszek képes ebben az évben, és ez így nagyon nincs rendjén. Mondanom sem kell, a legkevésbé sem örülök ennek a kifogásnak. Szívem szerint mindent megtennék azért, hogy újra száz százalékig én legyek a felelős a döntéseimért. Alig várom, hogy ismét így legyen! Most nagyon rosszat dobott a gép, minimum hat hónapba kerül majd, hogy fordítsak a helyzeten. De miért kéne mindezt kifogásnak használnom, ahelyett, hogy a saját javamra fordítanám az ebben rejlő kreatív forrást mind szakmailag, mind emberileg?! Szeretném azt hinni, hogy ez ébresztő volt a sorstól. Igyekszem a lehető legjobb módón felhasználni, nem számít, ki mit gondol róla. John, a Candiria gitárosa elkérte az elérhetőségeteket a szerencsétlenség után. Ő is részese volt korábban egy hasonló balesetnek. Segített a vele való beszélgetés? Nagy őszinteséggel világított rá olyan lehetőségekre, amikre még nincs rálátásom, mert leköt a baleset fájdalmasan valós, fizikai és mentális része. Figyelmeztetett például a fájdalomcsillapítókra való rászokás veszélyére. Praktikus, hétköznapi tanácsokkal látott el, elmondta, mennyire hosszú távú hatással lehet a gyógyszerfüggőség az emberre. Ez ellen egész felnőtt koromban harcoltam, és nagyon vigyáznom kell, hogy a lehető legtisztább fejjel jussak túl ezen a fájdalmas helyzeten. Annyi sérüléssel, mint amit én szenvedtem, sokszor lehetetlen kibírni mindenféle bogyók nélkül, de nem szeretném függőként befejezni a rehabilitációm. Próbálom magam távol tartani tőlük amennyire lehet, jobb szeretem inkább némi fájdalom kíséretében kiélvezni a kemény munka nyújtotta sikereket. Inkább a fizikai terápiára fókuszálsz a poszttraumás stresszel való küzdelem helyett? Van egyáltalán választásod, vagy mindkettővel egyszerre kell szembenézned? Számomra ez a kettő elválaszthatatlan egymástól, mindkettőre szükség van, mert együtt segítik a hatékonyságot. Valamilyen szinten a fizikai rész a könnyebb. Többé-kevésbé színtiszta tudomány, olyan, mint a matek. Ha X mennyiségű munkát fektetsz be, Y eredményt érsz el; kijön az egyenlet végeredménye. Az orvosaim biztosak abban, hogy lesz amire képes leszek, és lesz amire nem. Van pár olyan elem, ami sajnos nem változtatható. Mondanál erről konkrétumokat is? Ja, persze. Úgy értettem, hogy járni tudok majd, a karom már valamennyire használható. Korábban rendszeresen futottam. Nem tudom, mennyit futhatok majd a jövőben, mert súlyosan sérült a lábam. A karomban is van idegroncsolódás. Szóval most még senki sem tudhatja, mit hoz a jövő. Legkevésbé én. Türelemjáték az egész amint a nagyobb sérülések meggyógyulnak, meglátjuk mi jön még elő. Körülbelül 90 százalékos az érzékelés a kezemben. Van benne egy nagyobb rész, ahol egyáltalán nem érzek semmit. De tényleg, semmit! Azt se venném észre, ha megégetnének, vagy megvágnának. Ráadásul vannak olyan területek is, ahol viszont hiperézékeny, mert egy csomó ideget kellett helyreállítaniuk a műtétnél. Olyan, mintha sokkolnának 24 órában. Ennek ellenére megdolgozom majd a gyógyulásért, küzdök és aztán hat hónap múlva biztosra veszem, hogy hat hónap múlva újra színpadon leszünk! Az, hogy mennyire leszek fürge és rugalmas a hozzáállásomon is múlik. De van egy tőlem független része is, ami elég nagy szívás. Napi szinten emlékeztetnek rá a sebészek, hogy volt olyan pont is a balesetet követő 48 órában, még a műtét előtt, amikor az amputáció szó is elhangzott. Benne volt a pakliban, hogy sosem fogom újra használni a kezem. Az egészet kimozdították a helyéről. Aztán el kellett, hogy törjék az alkaromat, mert a felkarom izomzata rátapadt. Érted, olyan helyen törték el, ahol amúgy nem volt törés. Aztán kihúzták az izmokat, átpakolták az idegeket, áthelyeztek párat a vállamba is. Lényegében újra összerakták a karomat. Azt mondták inkább hasonlított ácsmunkára, mint sebészeti beavatkozásra. Amikor felkeltem és több mint nyolc óra után végre sikerült megmozdítanom a kezem, majdnem dobtak egy hátraszaltót örömükben, pedig azért az orvosok általában nagyon higgadtak, főleg itt Angliában. Alapból lényegre törők és nem kertelnek, max annyi bátorítást adnak csak, amennyire morálisan kötelesek. Nagyon kell most vigyáznom, nehogy nekimenjek valaminek, mert nem érzékelem a fájdalmat a karomban. Olyan vagyok, mint Darkman! Nekem is ez jutott eszembe, csak nem akartam akkora pöcs lenni, hogy ki is mondom. Olyan vagyok, mint egy negyed Darkman. Sokszor említettél hat hónapot az új turné kapcsán. Gondolod, hogy addigra mindenki készen áll majd az útra? Úgy érzem hat hónap a lehető leghosszabb idő, amíg visszatarthat a helyzetem. Az is lehet, hogy hamarabb lesz, de nem akarom elkiabálni. Hogy jött akkor pont ez a szám? Nincs rá magyarázat, alapja sincs sok. Csak kíváncsi voltam, hogy ez az idő mennyire szorosan kapcsolódik a te és a többiek rehabilitációs idejéhez. Az előrejelzések mindenkinek teljesen más felépülési időt mutatnak, a fizikai rehabilitáció elég sok időt vesz majd igénybe. Ezután jöhet majd az állóképességünk újjáépítése, ez pedig ki tudja meddig tart majd. Viszont ha nem szabnék ennyire ambiciózus határidőt, akkor nem lennék kellőképpen motivált. Elismerem, talán egy kicsit nagyravágyó elképzelés, de inkább legyen ez majd később probléma, addig pedig nem szeretnék túl óvatos lenni, nem akarom, hogy hosszan rányomja a bélyegét az életemre. Szeretnék minél hamarabb visszatérni a megszokott mindennapokhoz. Máskülönben a "rosszfiúk győznek". Lehet hogy nyálasnak hat ez az egész, de azért bőven van benne igazság. Nem akarom, hogy a fájdalom,
az ágyhoz kötöttség és a baleset okozta trauma megakadályozza, hogy azt csináljam, amiben előtte örömemet leltem és aminek egyetlen pillanatát sem bántam meg. Ez ennyire egyszerű. Nem hiszem, hogy a baleset egyenes következménye a turnézásnak. Tudom, tudom, a koncertezés azzal jár, hogy sokat vagyunk úton, bla, bla, bla. És minél többet vagyunk úton......annál nagyobb az esélye, hogy balesetet szenvedtek. Valóban, ez így igaz. Vágom ezt a részét, nem vagyok hülye. De lehetnénk akár házaló ügynökök, ügyvédek, tűzoltók, vagy mittudomén, kéményseprők. Akárkik! Ez bárkivel megtörténhet. 10 éve turnézunk és imádjuk minden percét! Még mielőtt profik lettünk volna, már akkor is ez volt a szenvedélyünk. A kaland, az állandó pörgés, amivel folyamatosan kitolhatod a kapuzárási pánik eljövetelét. Nem hogy besokallnál tőle, hanem egyre jobban kiéhezel a még több utazásra és megmérettetésre. Teljesen elégedett voltam a régi életemmel. Az egyik legkirályabb a turnézásban a káosz, ami vele jár. Mindig történik valami, folyamatosan kihívásokkal szembesültünk. Tény, hogy ez lesz az eddigi legnagyobb. Ha már itt tartunk, nem nagyon hiszek az ilyen "biztos volt valami oka, hogy " típusú felvetésekben, de valami hasznot mindenképp ki kell hozni belőle. Amennyire súlyos volt a baleset, annyival több plusszal kell kijönnünk belőle. Ez tűnik számomra az egyetlen megoldásnak. Kötelességemnek és egyben célomnak érzem, hogy bebizonyítsam magamnak, ez nem akkora horderejű esemény, ami megállíthat, vagy eltéríthet. Még csak a közelében sem jár ezeknek. Ahogy most látom, kint vagyok már az erdőből, legalábbis a legnehezebb rész lezárult, de majd még meglátjuk. Őrületes, hogy az ilyesmi mennyire hosszútávon és milyen változatosan hagyja rajta a kézjegyét az életeden. Az első két hétben például lassan elkezdtek gyógyulni a sebeim, erre miután már megműtötték a kezem és kezdett rendbe jönni, elkezdtek üvegszilánkok kilökődni a bőröm alól. Hirtelen elkezdtem érezni az összes kis szilánkot, ami a bőrömbe ágyazódott. Majd miután végre kijöttek, már a zúzódásaim is elkezdtek sajogni. Miután ez is elmúlt, már megérzed, hogy az inak mennyire beálltak a testedben. Aztán megint jön valami más tudod olyan, mint valami hierarchia, mindig jön az eggyel lentebbi fokozat, amire nem is számítottál. Gondolom a végén, amikor a fizikai fájdalom jórészt elmúlik, akkor maradsz igazán összezárva az agyadban zakatoló gondolatokkal. Kíváncsi vagyok, milyen lesz. De mint már többször említettem, nagy szerencsénk, hogy van egy bandánk, kreatív személyiségek, művészek vagyunk, így van hova fordulnunk, hogy levezessük ezeket az energiákat. A zeneszerzés és zenehallgatás végig segítheti a gyógyulási folyamatunkat. Te egyben képzőművész is vagy. Van már olyan állapotban a kezed, hogy legalább abban kiélheted magad? Nagyon pörgős, energikus ember vagyok, aki nagy nyomás alatt teljesít a legjobban. Már tudok valamennyire gitározni, bele is fogtam már pár új dal megírásába. Szerencsére a sérülés a bal oldalamat érintette, így jobb kezes lévén leginkább pár új képzőművészeti projektemet viszem tovább, hogy lekössem magam és tápláljam a kreativitásomat. Van azért némi kettősség ebben. A legfurcsább, amit korábban még sohasem tapasztaltam, hogy volt olyan pillanat, amikor mintha totál elvágták volna minden kreativitásom. Na erre abszolút nem számítottam. Kb. két héttel a baleset után betettem valami zenét, hogy kikapcsoljak kicsit, mert még mindig a kórházban rohadtam és ez eléggé kiakasztott. Szóval tényleg csak ki akartam szakadni a rideg valóságból, ahol épp hat másik, a fájdalom különböző fokaival küzdő fickóval voltam összezárva. A feleségem nyugtató zenéket töltött fel az ipodomra, de az egész egyszerűen borzalmasan hangzott. A világ leglágyabb zenéje olyan volt, mint egy max hangerőn visszafele lejátszott bakelit. Teljesen disszonáns, fülsértő csikorgás. Levert a víz. Nekiálltam gyorsan valami vázlatos rajznak, de ott is ugyanez az érzés öntött el. Rá lettem kényszerítve, hogy kikapcsoljam az agyam, leálljak az állandó pörgéssel és kipihenjem végre magam. Az elmúlt két hétben aztán végre újra elkezdtem rendesen hallani a hangokat, ismét ki tudom használni az agyam kreatív oldalát. Remélem nem sérült meg túlzottan, így is nagyon furcsa volt mindezt megélni. Olyasmi lehet, mint amit a testi felépülés résznél említettél, a kilökődő üvegszilánkokkal, amit a többi fájdalom követ: a gyógyulásod egy új, elvontabb íven halad már. Pontosan ez helyzet. Azért jött el ez a rész, mert a testi javulásom lelassult. Még legalább két hónapig nem sétálgathatok majd. A fájdalom abban is akadályoz, hogy a karomat rendesen használjam, ez eléggé adja magát. Az, hogy mi zajlik a fejemben már teljesen más tészta. Nehezemre esik megfelelően kifejezni magam és tagoltan beszélni. Eddig a legjobb megfogalmazás, amit találtam rá, hogy kilazult egy fogaskerék. Meg kell találnom és meghúznom ahhoz, hogy újra önmagam lehessek. Arra tippelnék, hogy a zenei és művészi alkotókészségem fog segíteni ebben. Legalábbis ebben bízom. Nem mintha nagyon lenne más lehetőségem. Az ilyen Fuss a gyógyulásért típusú rendezvények nem nagyon játszanak sajna. Nagy szerencse, hogy a banda, a családod és a veletek dolgozók is ennyire támogató környezetet biztosítanak. Pontosan. És amire igazán rádöbbentett ez az egész, hogy ha az életem bizonyos alkotóelemei nem léteznének, akkor minden sokkal, de sokkal nehezebb lenne! Mi lenne velünk, ha mindez úgy történik meg, hogy nem egy bandában zenélünk? Mi lett volna, ha nincs ez a rengeteg támogatás a sajtó, a rajongók, a világ minden táján élő barátok, a kollégák, klubok, menedzserek és ügynökök részéről? Mindenki, akit csak ismerünk ezerrel próbált segíteni, amikor kiderült mekkora bajba kerültünk. Egy másik országban is érhetett volna minket a baleset, ahol alig beszélnek angolul, akkor aztán még rosszabb lett
volna. Szerencsére a mentősök elképesztő gyorsan kiértek és remek munkát végeztek a kórházban is. A kezelést is igyekeztek úgy megoldani, hogy mihamarabb hazatérhessünk, ami óriási segítség volt. Nem is tudom, hogyan köszönhetném meg ezt a rengeteg törődést az embereknek. Egészen biztos vagyok benne, hogy ha bármelyik tényező másképp alakul, sokkal nehezebb lett volna minden. (Az interjú eredetileg a decibelmagazine.com-on jelent meg, a fordítást engedélyezte: Albert Mudrian, fordította: -Karina-) www.baronessmusic.com Baroness diszkográfia: 2003 Demo 2004 First EP 2005 Second EP 2007 A Grey Sigh in a Flower Husk SPLIT LP 2007 Red Album 2009 Blue Record 2010 A Horse Called Golgotha EP 2012 Yellow & Green
HEGYALJA 2012 Ugyan nem a legerősebb kínálattal állt elő idén a Hegyalja, azért még így is bőven vonzó volt a fesztivál és nem csak a kiváló helyszín miatt. Biohazard, Hatebreed, Danko Jones, Skindred azért ez persze nem egy rossz felhozatal. Már harmadszor voltam Tokajban, de most először sikerült úgy intéznem az életem, hogy mind a négy nap jelen legyek. Három óra vonatozás a melegben, majd szállásfoglalás a Tokaji Ferenc Kollégiumban (ez itt a reklám helye) és már mentem is felmérni a helyzetet. Két nagyobb (Borsodi és Pepsi nagyszínpad) és két kisebb (Malátabár és Furmint Klub színpad) helyszín állt a zenekarok rendelkezésére. Az első koncert, a Yellow Spots volt, amit láttam - ezt a felállást utoljára valószínűleg, hiszen Schleki körül hamarosan lecserélődik a brigád (az új énekest közben meg is találták). Egy igazán profi produkció lettek ők, emlékszem amikor még a Vörös Yukban szárnyaikat bontogatták. Ezért is sajnálom, hogy az egók összecsaptak a stúdióban és külön utakon folytatják. Abberált hozta a megszokott formáját, a gyönyörő vokalista lányokról pedig nem bírtam levenni a szemem. A Feri a szadista vagy az Oké Májkül meg megtették hatásukat, a közönség tombolt, a Hegyalja elkezdődött! Az utánuk következő két tini-rock zenekar (Till We Drop MO-ról és Set Your Goals az USÁ-ból) nagyon nem engem célzott meg, de a fiatalok közül sokaknak okoztak örömöt. Azért remélem, hogy nem ez a jövő zenéje, mert akkor felköpök és aláállok. A Borsodin belenéztem a Vad Fruttikba is, de ez se tartott tovább 5 percnél. A Gary Holt nélkül érkező Exodust sokan várták és az energiaszint rendben is volt, azonban számomra kicsit egysíkúnak tűnt a muzsika lévén nem ismerem a lemezeiket de rendben tették a dolgukat. Egy rajongó biztos tudna többet írni a buliról, bennem több nem maradt meg. A Malátabár agyig telt Fish!-re, akik mindig megcsinálják a hangulatot, köszönhetően Krisztiánnak és a zsír pop-rockjuknak. Nem véletlenül vannak ott minden fesztiválon. Fish! után éreztem, hogy kezdek átbillenni a ló túlsó oldalára, de mikor ha nem most, nemigaz?! A Pepsihez Bloody Roots-ra értem vissza. A Smici vezette zenekar nem törődött azzal, hogy éjfél van és kezd hideg lenni, csak úgy jöttek a saját dalok, a Moby Dick örökzöldek (nem csak korai klasszikusok) és a két brazil sláger a Refuse/Resist meg a Roots. A kettes lemez Az ígéretek földjén már ide is ért! Utánuk a Vulgar Display Of Cover érkezett Vörös Attilával, de nálam valahogy mégsem állt össze ez a sztori, hiába a profi arcok. Másnap azzal magyaráztam, hogy a Panterában nemcsak négy kiváló zenész volt, hanem valami más is, valami megfoghatatlan, amit nem lehet visszaadni, de lehet hogy egyszerűen csak bennem volt a hiba. Mindenesetre jobbnak láttam nyugovóra térni. Másnap 11 körül ébredtünk, ebéd, kávé, parton fetrengés, majd némi fröccskostoló után délután 5-től ismét a Pepsinél álltam, hogy megnézzem az újfent felkapirgált brével kiálló Ganxsta Zolee & Kartelt. Nem tudom mikor láttam őket utoljára, de élőben mindig is jók voltak. Az új Kartel tényleg formában van, a régi és új slágerek és a feldolgozások is abszolút ütnek. Nekem a Semmi nem véd meg tetszett a legjobban az első lemezről. Dögék után a Mecsek Legalja következett, azaz a HétköznaPI CSAlódások. Az új dobos (aki már másfél éve az új dobos és aki ma már ex-dobos is) mindenképpen lendületet vitt a punkműsorba, kellőképpen lazán hozta a kettőnégyet. A mi Viktorunk ezalatt a koncert alatt nem kevesett csuklott a munkahelyén, Megyeritől minden második szám után megkapta a magáét. Tánc, pogó, 50 fok, a srácok pedig megidéztek minden korszakot, a Punk Rock n Rolltól a Csak egy éjszakáráig. A pécsiek után az a metálbrigád következett, akiknek úgy igazán sikerült kitörniük a nagy magyar valóságból, az Ektomorf. Nos, bárki bármit mond, az energiákat kiválóan tudják felszabadítani a színpadon és ez most sem volt másképp. A The One-ban pedig még Danko Jones is besegített Zotyának. Nekem személy szerint az újkori lemezek is bejönnek (az új is király lett), nyilván ezek voltak terítéken (na meg a végén a Nem engedem). Én azt mondom legyünk büszkék az Ektomorfra! Ektomorf után sikerült elszakadnom a Pepsitől, hogy a Malátabárban fiatalságom egyik meghatározó zenekarát a FreshFabrikot csekkoljam le. Miután csináltak egy zsír poplemezt, tavaly a Szigeten sikerült egy összeszedetlen koncertet adniuk. Ez jobb volt annál, de még mindig úgy érzem, hogy sokkal jobb is lehetne. Mondjuk az is igaz, hogy ami zenekarnak beüthet színpadon, az itt be is ütött. A Drive My Hand ismét előtérbe került, a gitárok zúztak és a végén a ráadásban még Vörös Andris is felment a színpadra. Ez volt a Nerveös záróblokk, ami hú-de-nagyon-nagyon jólesett. Aztán vihar, áramszünet és a fesztivál egy rövidebb időre megbolondult. Az emberek benyomultak a kevés fedett helyre és várták, hogy történjen valami. Nem tudom mennyi idő telhetett el, kb. fél óra, míg az eső elállt és újra lehetett mászkálni. Miután a Fabrikot ergyszerűen nem tudtam otthagyni Danko Jones-ból szinte nem láttam semmit (a párhuzamosan futó Parov Stelarból sem sajnos), de a Hatebreed-et is csak félig-meddig. Valahogy úgy tűnt ez nem is annyira az ő terepük, egy tömött klub (eső nélkül) jobban feküdne Jamey-éknek. Jamey amúgy is enerváltnak tűnt. Nem vagyok egy véres szájú hétbrídes, de azért remélem még látom őket úgy is, hogy minden klappol. Aztán Hatebreed után jól elvesztem az éjszakába, ami azzal zárult, hogy találtunk egy kutyát, akit végül becsempésztünk a hotelbe és velünk töltötte az éjszakát. A másnap délelőtt így róla szólt. Kevés nyomozás után megtudtuk, hogy elvileg van gazdája valahol, de a fesztivál idejére kiköltözik az utcára, mivel a rokkerektől rengeteg szeretet és élelmet kap. Nyugodtan indultam hát befelé, hogy elcsípjem kedvenc szlovák punkjaimat a Konfliktot. Előtte még belenéztem a Best Of Kettőnégybe, amin kurva jókat röhögtem. Ez a vetítés igazán jó ötlet volt! Aztán Juryék a délután és a 200 fok ellenére is iszonyat energiával robbantak színpadra, csak
sajnos valami történt, ami miatt rövöd időn belül távozni kényszerültem. Egy helyi lakos, egy igazi csöves kretén rámakaszkodott, majd provokálni kezdett. Még az sem tudta leállítani, hogy adtam neki a fröccsömből, csak folytatta. Így egy idő után jobbnak láttam lelépni onnan, a Konfliktot Fezenen még úgy is láttam. Dühítő. Viszont Beatricén szórakoztam egy jót legalább. Ki hinné, hogy Feró már a hatvanas évei közepén jár! A Rómeó Vérzik és Alvin koncerteket csak messziről láttam, lévén egyik sem érdekelt különösebben. A Depresszióba is csak frissen szerzett szlovák barátaim miatt néztem bele. Ilyen egy magyar zenekar?! Ez kibaszott jó!!! mondták ők, mire én csak nagyokat pislogtam. De azt el kell ismernem, hogy Halász Feriék produkciója rettentően profi, látványos is, és hát nem is voltak kevesen. Részemről ennyi. Aztán előkerült egy szlovák spangli, amiből én is szivogattam egy keveset, így onnantól végképp összefolynak az események. A Skindredet kell még megemlíteni erről a napról. Szerintem a lemezeik unalmasak, ezért csak nagyon ritkán hallgatok otthon Skindredet, de a koncert az más. A feka frontember Benji egy igazi őrült fanatikus. Bár harmadik találkozásra nem üt akkorát, mint először, azért rendben volt most is a történet. Aki nem látta még őket sürgősen pótolja! Az éjszaka a továbbiakban a rocknroll jegyében telt (gondolom). Rettentő gyorsan elérkezett a negyedik és egyben zárónap. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy annyit vártam, hogy itt lehessek és tessék, most meg milyen gyorsan telik az idő. Holnaptól megint várhatok egy évet. A szombat ezért végképp a buliról szólt, igyekeztem korán kimenni a terepre és a 14.45-kor kezdődő Nikson koncertet már végigkísértem egy jó fröccs mellől. A szemerkélő eső persze nem tett jót a fiatal poppunkerek látogatottságának, akik tisztességesen zúztak a nekik szánt fél órában. Utánuk Kettőnégy vetítéssel és a Sörélesztő játék megtekintésével töltöttem az időm, amit a kettőnégyes Dani mellett Senior Hal vezetett. Teljesen jó ötlet volt berakni ezeket a programokat, tényleg jókat röhögtem. Utána a Pepsin a Leander következett, akiket mostanában mindenki istenít. Én még kérnék egy kis időt. Utánuk a szájbabaszott Insane (ahogy Berci felkonferálja magukat) jött, zúzott, aprított, majd ment. Egyértelműen jó ez az új felállás! Az este két szupersztár fellépőjét a Suicide Silence-et és az Enter Shikarit sikerült kihagynom, de úgy, hogy nem is emlékszem hol voltam. Subscribe-ra és Blind Myself-re már újra előkerültem, az agyamat valahol elhagyva. Az éjszakát még azért végigpörögtük a biztonság kedvéért. Másnap a vonaton persze jól megbeszéltük, hogy jövőre ugyanitt, ugyanekkor (ami júniust jelent 2013-ban) és ezt kivétel nélkül mindenki komolyan gondolta. Hajós ÉLŐ ROKK CSÓK ÉS KÖNNY DÜRER KERT, BP., 2012.09.01. Az utolsó Csók és Könny. Az utolsó szót azért szokás erős fenntartásokkal kezelni mifelénk, talán utoljára a Hátsó Szándék tartotta be, hogy az utolsó tényleg utolsó (őszinte sajnálatunkra). Most azért annyiban hajlamosak voltunk elhinni, hogy Tonyó (basszusgitár) elköltözik Angliába valamint Schleki és Aberrált között is erősen megromlott a viszony. Szóval volt rá sansz, hogy tényleg utolsó. A koncert előtt a kedves Nem Pop Közösséges kollegákkal rádióműsort készítettünk, aztán kötetlen beszélgetéssel folytattuk a programot, így a Krumpliczukor bulijáról sajna le is maradtunk. No de őket látjuk még, lássuk, mit tud a Csók és Könny utolsó rúgásra. A felállás maradt az utolsó ismert csapat, Schleki dobol, Tonyó basszerozik és vokálozik, Szűcs Tomi gitározik, Aberrált meg mondjuk úgy, énekel. Nem kevés ismerős verődött össze a nagy esemény hírére, rengeteg baráti zenekar tagjai, mindenféle rég nem látott cimborák kerültek elő, mégiscsak ez volt a gyerekkorunk, ezen nőttünk fel. Kaptunk egy ígéretet néhány Érdekfeszület számra is, ami Aberrált atya ifjúkori zenekara volt, bár a késői szövegek egy része előkerült a Csók és Könnyben is. Szóval volt miért összejönnünk. El is kezdődött a koncert annak rendje és módja szerint. Aberrált ittas volt, a hangzás kifejezetten jó, az összhang pedig tökéletes. Egy nem kifejezetten kulturált egyén a színpad bal csücskében elaludt és bizony deliriumos állapotában nem zavarta meg a nem túl halk koncert sem, ő bizony végigaludta az eseményt, sőt ha nem dobták ki, akkor még mindig ott fekszik. Őt kivéve szerencsére nem túl sokan voltak, akik ilyen passzívan álltak volna az egészhez. Viszont észre kellett vennem, hogy mi, akik anno a zenekar törzsközönsége voltunk, bizony felnőttünk. Vagy legalábbis kicsit másmilyenek lettünk. A korábbi öldöklő pogónak nyoma sem volt, néha egymásnak ugrottak, ugrottunk néhányan, de ez már nem erről szólt. Ez persze nem feltétlenül baj, mert így is jó hangulat volt, jól érezte magát majdnem mindenki. Zeneileg nem lehetett kifogásunk, de ezt el is vártuk a tagoktól, akik zenei képzettsége sose volt kérdés előttünk. Az Érdekfeszület dalok valóban előkerültek, ezeket Aberrált minden alkalommal úgy konferálta fel, hogy ezek azok a számok, amiket a képzett zenészkollegáknak nehezükre esik eljátszani. Igaz, ő meg pár nappal előtte Facebookon azon pánikolt, hogy elfelejtette a régi szövegeit, ezért tanulnia kell őket, valamint csodálkozott, hogy hogyan volt ő képes anno ilyesmit papírra vetni. Változik mindenki, na. Ezt leszámítva a számlistában nem nagyon számíthattunk újdonságra a két éve feloszlott és mindössze egy lemezt kiadó együttesnél. Előkerült még az egyetlen, a lemez megjelenése után íródott új szám, a Ki ez az ember?, de
egyébként a megszokott dalok mentek le, igaz, azok nagyon korrekten. Kis szájhúzásra mindössze a Pacalhimnusz adott okott. Ennek ugyebár minden koncerten más volt a szövege, lényegében prózát hallgathattunk az Atyától, időnként megszakítva egy refrénnel. Ezek a korábbi bulikon mindig fuldokló röhögésbe torkolltak részemről. Nem tudom, hogy én változtam, vagy nem jött az ihlet Aberráltnak, de most valahogy nem volt annyira frenetikus élmény. Vicces volt, de elnyújtott és kicsit talán erőltetett is. De azért rossz nem, csak valahogy vártunk a gyilkos katarzist az utolsó bulin. Az nem jött, de azért bánnám, ha nem lettem volna ott, pláne, hogy mióta bekeveredtem, kicsit számomra is homályos módon a Nem Pop szervező gárdába, azóta ez volt az első buli, ahol a rádiózás mellett nem kellett dolgoznunk és végre bulizhattunk együtt egy jót. Nagyon ideje volt már, a hangulatra nem lehetett panasz, úgyhogy én abszolút jó szájízzel mentem haza, sok sikert odakinn, Tonyó, mutasd meg nekik a magyart virtust! Pipi FRISS ÁRU MÁRIS KLASSZIKUS JÓ, TETSZIK BORZASZTÓ GYENGE DOWN IV. PART I. THE PURPLE EP NAGYON JÓ HATÁRESET, NEM TUDOM OSZOLJANAK FEL! A régóta lebegtetett új anyagot mérsékelt érdeklődéssel vártam, épp az előzetes nyilatkozatok, a visszakanyarodunk az alapokhoz, elkészítjük a NOLA folytatását és hasonló nagyívű bejelentések hűtötték le a kedélyeimet. Ezek az arcok letettek már annyit az asztalra, hogy felesleges az efajta parasztvakítás, de mindegy. A Purple EP-t nem is tudom hogyan lehetne értékelni, önálló kiadványként semmiképpen sem, hiszen egy EP-sorozat első darabjáról beszélünk, melynek a folytatását folyamatosan szivárogtatják ki Anselmóék a jövő évtől. Csak remélni merem, hogy a végére összeáll a kép, mert ez a hat szám többszöri hallgatás után is úgy száguldott el mellettem mint a new orleans-i gyorsvonat. Amit hallunk rendben van, mind elsőosztályú doom-sludge alapvetés, ami csak ezeknek a kipróbált arcoknak a kezében szólal meg a kellő döggel, de ennyi. Hiányoznak az igazán fogós riffek, melyek miatt érezném a késztetést hogy lebontsam a lakást. Koncerteken, ahol megvan a kellő atmoszféra és hangerő nyilván működnek ezek a vaddisznó témák is, de otthon a hi-fi előtt nem érzem a bizsergést. És helyben is vagyunk. A Purple EP egy tipikus turné-kiadvány, amivel kérdés nélkül le lehet zavarni egy erős klubkoncertsorozatot. -bt-
MOTÖRHEAD THE WÖRLD IS OURS VOL 2 Természetes, hogy a motörfejek ezt az anyagot is beszerzik majd, de (szerintem legalábbis) csak a legnagyobb rajongók és a perverzek adjanak pénzt a DVD-ért (nem mondanám olcsónak). Ugyanis a tavalyi első részhez képest nem sok újdonságot látni itt. A 2011-es Wacken bulira épül a DVD, ahol (egy kivétellel) ugyanazt a programot tolják Lemmy-ék, mint Santiago-ban három hónappal azelőtt (és ami ugye az első rész alapanyaga volt). Ezenkívül kapunk még hat számot a 2011-es brit Sonisphere-ről (Würzelnek ajánlva, kinek halálhíre aznap érte a Motörheadet) és ötöt a 2011-es Rock In Rióról. Utóbbi két bulin Lemmy felszabadultabbnak tűnik, mint Wackenben. Meglepetésről tehát nem tudok beszámolni. A bónusz részben két rajongót látunk, ahogy körbemennek a Wackenen és még a zenekar tagjaival is beszélgetnek egy keveset, valamint kapunk (az én digipack verzióm legalábbis ilyen) két audio CD-t is a DVD hanganyagával. Ha jövőre lesz harmadik rész, megkérdezhetnének engem, lenne pár ötletem. A kiadvány egyébként önmagában nézve - fullos, a képek gyönyörűek, a Motörhead pedig most is Motörhead. Ezért nem osztályozhatok szigorúan: azért Megyeri a lazább témákat sem veti meg, úgy mint pl. a foci. Összességében nem fest derűs képet világunkról és kis hazánkról. Nem kell mindenben egyetérteni vele, de legalább el lehet gondolkodni a szövegein. A nyitó Nyolcvanháromban pl. saját felnőttéválásáról elmélkedik, ami persze nem is annyira csak saját magáról szól. Ez a kedvencem a lemezről, a kettes Hunguernicával együtt. Zeneileg annyi a változás, hogy egyrészt van hátul egy zsír dobos, másrészt, hogy a trombita átvette a szólógitár szerepét. Szerintem a kevesebb ebben az esetben több lett volna, 10 számon keresztül soknak érzem. Mindennel együtt talán a legegységesebb Picsa-lemez az Orindzsúz, arcbamászó, pimasz, szórakoztató. És még ingyenes is, ha veszed a fáradtságot és ellátogatsz a banda honlapjára. Hajós Hajós HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK ORINDZSÚZ & BRÉVNYÚWÖRLD Eleinte valamiért nem éreztem rá, most meg azon veszem észre magam, hogy már huszonkilencedszerre hallgatom az Orindzsúzt három nap alatt. Az új Picsa anyag több változást is hoz. Ez az első klasszikus értelemben vett nagylemez Cimi dobossal (és sajnos az utolsó is) és Bruszel Balázs trombitással. 10 szám, 8 saját, 2 honosítás (Johnny Thunders & The Heartbreakers, Ramones), 27 percben. Természetesen most is mindenki megkapja a magáét, legyen az a Jobbik vagy egyetlen Viktorunk, de