Szathmáry Béla: Az új egyházügyi törvény alkotmányossági kérdései 1. Az új egyházügyi törvény megalkotásának indokoltsága Az Országgyűlés 2011. július 11. napján elfogadta, majd 2011. július 19. napján 2011. évi C. tv. néven kihirdetésre került a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló sarkalatos törvény. A megalkotandó új egyházügyi törvény indokaként a törvényjavaslatot benyújtó képviselők az 1990. évi IV. tv. érdemeinek felsorolását követően utaltak arra, hogy az e törvény által nagyvonalúan biztosított egyházalapítás feltételei lehetőséget adnak az alapjoggal való visszaélésre, az egyházaknak járó állami támogatások jogosulatlan igénybe vételére, mind pedig ténylegesen nem hitéleti tevékenységet végző szervezetek egyházként történő bejegyeztetésére. Ezzel a problémával a jogalkotó már 2001. évben is foglalkozott, de a törvény módosítására nem került sor. 1 Az új alaptörvény elfogadását követően nyilvánosságra hozott kormányzati koncepció 2 az alkotmányozásra is alkalmas többség birtokában ismét meghirdette a változtatás szükségességét, ugyanezen okokra hivatkozással. A koncepció közzétételét, majd a törvény elfogadását követő nyilatkozatok indokolatlannak tekintették pusztán ezen okokra hivatkozással az új jogi norma alkotását, különös tekintettel arra, hogy az új törvény jelentősen érintette a már egyházként nyilvántartásba vett, közel 300 vallási közösség döntő részét érintő státuszbeli változást. Az aktust szükségtelennek, indokolatlannak, alkotmányellenesnek tartották, amely sérti az alapjogokat, visszalépést jelent a vallásszabadság kiteljesítéséhez vezető folyamatban. A kritikát megfogalmazó vélemények nagy többsége elismerte, hogy a hatályos törvényünk végrehajtása nem működött maradéktalanul jól, de egyező álláspontjuk szerint a meglévő jogi eszközök, így az ügyészségi keresetindítás lehetősége, a büntetőjogi szankciók következetes alkalmazása, továbbá az egyházfinanszírozásról szóló jogszabály szigorítása a törvény koncepciójában megjelölt célt, az ún. biznisz-egyházak, a nem vallási tevékenységet folytató, e státusszal visszaélő, vagy a nemzetbiztonságra veszélyt jelentő egyházak kiszűrését lehetővé tette volna. Megfogalmazásra került, hogy bírósági ítéletek nem támasztják alá a koncepció által hivatkozott devianciák széles körét, amely mindenképpen új törvény megalkotását indokolta volna. 3 Az ún. történelmi egyházakhoz tartozó, állami egyházjoggal foglalkozó alkotmányjogászok hasonló álláspontot fogalmaztak meg a 2001. évi sikertelen törvénymódosítást követően is. 4 Ekként beigazolódni látszik azok aggodalma, akik már a koncepció elkészítésének folyamatában figyelmeztettek arra, önmagában a visszaélések lehetőségével indokolni egy új törvény megalkotását, kevés lesz a törvény elfogadásához szükséges társadalmi konszenzus megteremtéséhez. Célszerűbb lett volna a koncepcióban ténylegesen megjelenő szándékok alapján azt kommunikálni, hogy a politikai hatalom azért kíván új törvényt alkotni, mert az európai hagyományokhoz igazodóan a 20 év tapasztalatai alapján a vallásszabadság kollektív oldalán új, a korábbihoz képest átláthatóbb, a vallásszabadságot 1 A Kormány 2000. december 21. napján nyújtotta be a T/3621. számú módosító javaslatát, amelyet azonban 2001. április 17-én az Országgyűlés elutasított a szükséges 2/3-os többség hiánya okán 199 igen, 98 nem és 31 tartózkodás mellett. 2 Szászfalvi László 2011. március 16-án a Magyarországi Református Egyház Zsinata székházában megrendezett konferencián tartott előadásában hozta nyilvánosságra a kormányzati koncepciót. Írásban nem jelent meg, csak az előadásából, továbbá sajtó kérdéseire adott válaszokból volt összeállítható, amely végül is egyéni képviselők törvényjavaslataként került az Országgyűlés elé. 3 Schweitzer Gábor: Észrevételek az új egyházügyi törvényről. Egyházfórum 2011/2. 2-4, Török Zoltán: Emberi jogi normákat sért. Egyházfórum 2011/2. 24-25. 4 Schanda Balázs: Magyar állami egyházjog. Szent István Kiadó Budapest, 2003. 109-112. 1
jobban kiteljesítő, ugyanakkor az egyes vallási közösségek társadalmi beágyazottságát, szerepvállalását, közfeladatok ellátásában való együttműködését az állammal szélesebb körben figyelembe vevő, árnyaltabb szabályozását kívánja megteremteni. Ennek következtében a formai egyenlőség hangsúlyozása helyett a megkülönböztetés alkotmányos keretei között a tartalmi szempontoknak kíván nagyobb jelentőséget tulajdonítani. 2. Az egyházfogalom különbözősége az állami egyházjog és a felekezeti egyházjogban és ennek következményei A koncepciót, majd a törvénytervezetet érintő vitában tapasztalható volt, hogy a vita résztvevői nem tettek különbséget az egyes vallási közösségek önértelmezése és az állami jogszabályok által meghatározott egyházfogalom között. A vallási közösségek állami megítélését rosszul vagy félreértelmező, kétségtelenül a hatályos törvényi szabályozásra visszavezethető helyzetmegítélés amely valóságos jogi indoka lehetett volna az új Alaptörvényhez igazodó szabályozásnak a szükséges kommunikáció elmaradása folytán jelentősen megnehezítette a társadalmi konszenzus kialakítását. A probléma gyökere onnan eredt, hogy az 1990. évi IV. tv. gyakorlatilag minden, magát akár egyház, akár más néven definiáló vallási közösségnek lehetővé tette az állami jog szerinti egyházi státusz megszerzését. A vallásszabadság alapjogának egyéni jogosultjai gyakorlatilag egyszerre hozhatták létre saját normarendszerük meghatározásával az állam által is elismert, mégpedig egyházként elismert közösségüket. Az állami jogrendszer szerinti egyház alapítható, e státusz elnyeréséhez semmiféle türelmi időt nem rendelt az állami jogszabály. Ennek következtében a közgondolkodásban az állami jognak nem minősülő, az adott vallási közösség belső normarendszere szerint meghatározott közösségi jogi forma összemosódott az állami jogrendszer által is egyháznak nevezett kategóriával, holott a kettő között mindenütt a világon, így Európa országaiban is nagyon markáns különbségek vannak, kellenek, hogy legyenek. Az egyházak egyenlő állami megítélése és kezelése ugyanis csak az utóbbi kategóriában a jogállamiság követelménye. Abban, hogy ezt a státuszt mely vallási közösségnek, milyen feltételek teljesítése esetén adja meg, az államoknak meglehetősen nagy szabadsága van a strasbourgi bírósági gyakorlat szerint is. A kialakult torz helyzetben azonban meglehetősen sok, az állami egyházjog szerint egyházi formát elnyert közösség kritikát megfogalmazó képviselője egyszerűen figyelmen kívül hagyta az Alkotmánybíróság álláspontját, mely szerint a vallás közös gyakorlása nem kapcsolható össze kizárólag ez utóbbi státusszal, az államnak csak a közösségi vallásgyakorlás feltételeit, de nem azok azonos szervezeti formáját kell garantálnia. Az Alkotmány 60. (2) bekezdése alapján a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához való jog magában foglalja, hogy vallását és meggyőződését mindenki»akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa«. Ez a rendelkezés - az»együttes«és»nyilvános«vallásgyakorlás szabadsága révén - felöleli a vallási gyülekezési és egyesülési szabadságot is, amelyet egyébként az Alkotmánynak a gyülekezési jogról szóló 62. -a és az egyesülési jogról szóló 63. (1) bekezdése általában garantál. Az együttes vagy az Ltv. szóhasználata szerint»közösségi«vallásgyakorlás szabadsága nincs kötve semmilyen szervezeti formához. A másokkal együttesen történő vallásgyakorlásnak az Alkotmány 60. (2) bekezdésében biztosított joga mindenkit megillet arra való tekintet nélkül, hogy az együttes vallásgyakorlás jogilag szabályozott szervezeti keretek között, vagy anélkül történik-e, illetve, hogy milyen szervezeti formában folyik. Sem az egyéni, sem a közösségi vallásgyakorlás szabadsága nem tehető alkotmányosan függővé sem vallásos szervezeti tagságtól, sem a vallási közösség szervezeti formájától. [ ] Az állam és egyház szétválasztása nem jelenti azt, hogy az állam az egyházak sajátosságaira ne lehetne tekintettel, s minden más társadalmi szervezettel azonosan kellene szabályoznia az»egyház«jogállását. Ilyen egységes szabályozási kötelessége az államnak a társadalmi szervezetekkel 2
kapcsolatban sincs; nem lenne akadálya az Egytv. szerinti»társadalmi szervezettől«eltérő szervezeti formák kialakításának. Az állam a vallási szervezetek számára nem köteles sajátos szervezeti formát létrehozni, de nincs megkötve abban sem, milyen sajátos formát vagy formákat hozhat létre. Az állam tehát amíg ezzel a vallásszabadságot, s ezen belül az együttes vallásgyakorlás jogát nem sérti belátása szerint határozhatja meg az»egyház«alapításának feltételeit és jogállását. [ ] bármely vallási közösség vallásgyakorláshoz való joga sértetlen marad akkor is, ha az»egyház«jogállást nem nyerheti el vagy nem kívánja elnyerni. 5 Az Alkotmánybíróság ezen határozata alapján tehát nem jár a vallásszabadság alapjogának sérelmével az, ha valamely közösség nem kap az állami egyházjog szerinti egyházi elismerést. Az EU Parlamentjének 1996. február 29. napján kelt határozata 6 és az Emberi Jogok Európai Bíróságának a gyakorlata szerint az államot csak az a kötelezettség terheli, hogy a szervezett vallásgyakorlást tegye lehetővé, garantálja a vallási gyülekezési és egyesülési szabadságot, 7 de abban messzemenő szabadsága van, hogy ezek közül kiemel-e néhányat, és nekik a többiekhez képest kedvezőbb helyzetet teremt a jogi szabályozásban. 8 Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata csak a jogalanyiság megadását tekinti a vallásszabadság közösségi formában történő gyakorlás joga feltételének, de ez a fentiek tükrében nem az állami jog szerinti egyházi státusz megszerzésének jogát, vagy legalábbis minden feltétel nélküli jogát jelenti. A hazai új szabályozás vélhetően figyelemmel a Religionsgemeinechaft der Zeugen Jehovas and others v. Austria 9 ügyre az állami egyházjog szerinti egyházi státusz elnyerése ésszerű várakozási idejének a 20 évet tartotta indokoltnak bevezetni. A hozzászólók közül többen persze nem is emiatt, hanem a visszaminősítés okán a szerzett jogok sérelmét tartották alkotmányellenesnek. E vélemények alapján a már egyházként nyilvántartásba vett állami közösség alapjoga sérült azzal, hogy a törvényi szabályozás következtében elvesztette egyházi státuszát és az ezzel együtt járó, korábban már élvezett kedvezményeit. E sérelmet mint alapjogi sérelmet jelölték meg, a törvényalkotótól az egyház mint a vallásszabadság kollektív jogalanyiságának sérelmét kérték számon. 3. Az állami egyházjog szerinti egyház jogalanyiságának kérdései Az Alaptörvény és az ennek jegyében megalkotott sarkalatos törvény együttes értelmezése a korábban egyértelműnek tekintett helyzetet kétségtelenül vitathatóvá tette. Ezért annak eldöntése, hogy az új Alaptörvény szelleme és normaszövege szerint az állam által egyházként elismert közösség továbbra is kollektív alanya-e a vallásszabadságnak vagy sem, nagy valószínűséggel ismét az Alkotmánybíróságra fog hárulni. Az Alaptörvény VII. cikkében ugyanis a lelkiismereti és vallásszabadság alanyaként mindenki szerepel, az egyházügyi törvény 1. (3) bekezdésében a bármely természetes személy, amely szűkebb az alaptörvényi megfogalmazásnál, tekintettel arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága az Emberi Jogok Európai Egyezménye 9. cikke alapján állva azt állapította meg, hogy a mindenki megfogalmazásában az egyház a vallásszabadság kollektív alanya lehet, a lelkiismereti szabadság csak ter- 5 8/1993. (II..27.) AB. határozat II.1., és II.3. c, pont. 6 Idézi Schanda Balázs: Magyar állami egyházjog. Szent István Társulat Budapest, 2003. 109. 7 Eur. Court H.R., Case of Manoussakis and Others v. Greece judgement of 26 September 1996. Reports 1996- IV, p. 1346, Cese of Canea Catholic Church v. Greece judgement of 16 December 1997.; Serif v. Greece 1994. december 14.; Hasan és Chaus v. Bulgaria 2000. október 26. 8 Ez az iránymutatás és gyakorlat azonban a vallási szervezetek közötti különbségtételre utal, s nem az egyházak és egyéb társadalmi szervezetek megkülönböztetésére, bár amennyiben a nem egyházként működő vallási szervezet pl. egyesületként működik, a különbségtétel az autonómiát illetően már lényeges és indokoltsága már vizsgálható. 9 Eur.Court H.R. Case Religionsgemeinechaft der Zeugen Jehovas and others v. Austria, judgement of 5 October 2006. 3
mészetes személyeket illethet. 10 Az egyházat mint szervezetet az eddigi hazai értelmezés szerint is megillettek bizonyos kollektív jogok 11 a vallásszabadságon belül, mint pl. a vallási tevékenységéhez szorosan kapcsolódó oktatási, szociális, egészségügyi intézmény alapítási joga, az oktatáshoz való joga állami vagy önkormányzati alsó és középfokú oktatási intézményben. Ez a jogosultságuk szerepel az új törvényben is. Alkotmányossági problémát jelenthet azonban, hogy a mostani normaszöveg a kollektív jogalanyiságot szűkítően is értelmezhető megfogalmazása az egyház 12. -ban meghatározott jogosítványai legitimitását, alkotmányos indokát szüntetheti meg. Ugyanakkor azonban, ha az egyház mint közösség a továbbiakban nem lesz alanya a vallásszabadságnak, az új regisztrációra kötelezés nem érint alapvető jogot, így a szükségesség-arányosság kérdése sem vizsgálandó. Ugyanakkor az egyházi státuszt el nem nyerő közösségek a vallási tevékenységükhöz kapcsolódó intézmény-fenntartási jogait félthetik ugyanezen okból alappal, amelyre utaló jelek, ha nem is ebben az alkotmányjogi kontextusban, de a vitában már megjelentek. Az alapvető problémát az egyházi státuszt meg nem szerző vallási közösségek esetében az jelenti, hogy megfelelő állami finanszírozás hiányában eddigi közhasznú tevékenységük folytatása (iskola, szociális intézmények, stb. fenntartása) lehetetlenné válik, ugyanakkor ezen tevékenységük az egyházzá válás feltételei között szerepel. Hiánya meggátolhatja a valós koncepció szerinti előre mutató folyamat, azaz az egyházi státusz elnyerésének lehetőségét, kiteljesedését. Mindezekre is figyelemmel a törvényalkotás folyamatában, a kormányzati kommunikációban mindenképpen hangsúlyozni kellett volna, hogy az új törvénytervezet szerint az állami egyházjogi értelemben vett egyházzá válás immár egy folyamat eredménye lesz. Az egyes emberek ilyen egyházat nem alapíthatnak, de a törvényben meghatározott feltételek teljesítésével működő közösségeik azzá válhatnak. Indokolt lett volna arra fókuszálni a figyelmet, hogy az új törvény feladata e folyamat alkotmányos kereteinek meghatározása, védelme, a kiteljesedés lehetőségének a biztosítása. Annak garantálása, hogy a hosszú időn keresztül bizonyítottan hitéleti tevékenységet végző és a társadalom számára is hasznos és fontos, az államcélok megvalósulását elősegítő közösségként való működés eredményeként minden közösség elérhesse ezt a privilegizált státuszt. Ennek a minden közösség által elérhető fokozatnak a sarkalatos törvénybe foglalt garantálásával az állam nem vesz el a vallási közösségek kollektív jogaiból, azok továbbra is érintetlenek maradnak, hanem a kölcsönös felelősség elve szem előtt tartásával egyre bővülő körben további jogokat biztosít számukra. Az egyesületi formában működő közösségek sem maradnak védtelenek, mert nem csak az egyesülési jog, hanem a vallásszabadság alapjoga alapján is védelmet élveznek, hitéleti tevékenységüket folytathatják, szertartásaikat megtarthatják, ezek megsértése bűncselekmény marad továbbra is. 12 Az egyházi törvény hatálya alá tartozó jogalanyok meghatározása során további problémát jelenthet, hogy a törvény elnevezése még az eredeti koncepciót, a többszintű szabályozást tükrözi, hiszen egyházról, vallásfelekezetről és vallási közösségekről szól. Valójában azonban a két utóbbit szabályozó szakaszok nincsenek a törvényben. A törvény az állam által elismert szervezetet egyházként definiálja. Ezen túlmenően e törvény szempontjából még releváns szervezetként a vallási tevékenységet is folytató egyesületet nevezi meg, melyek szabályozása nem e törvény, hanem az egyesülési jogról szóló törvény hatálya alá tartozik. A törvény 10 Lásd erről Christian Skakkebaek: Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 9. cikke. In Tanulmányok az Emberi Jogok Európai Egyezménye legfontosabb rendelkezéseihez kapcsolódó strasbourgi esetjogról. HVGORAC Lapés Könyvkiadó Budapest, 1999. 165. 11 Ádám Antal: Az állami egyházjog fogalma, jellemzői és problémái Magyarországon. Magyar Közigazgatás, 2000/9. 542., Paczolay Péter: A lelkiismereti és vallásszabadság. In: Halmai Gábor Tóth Gábor Attila (sze r- kesztők) Emberi Jogok, Osiris Kiadó Budapest, 2003. 547. és 558-575. 12 Kétségtelen, a szabálysértési védelem megszűnik, mert az csak az egyházként nyilvántartásba vett vallási közösséget illeti meg: A szabálysértésekről szóló1999. évi LXIX. tv. 150. (2). 4
7. (4) bekezdése alapján az egyházi elnevezést csak az új vallásügyi törvény szerint nyilvántartásba vett szervezet viselheti. Ez az állami egyházjog értelmezése szerint alapvetően helyes. Az állami (egyház)jog még ha nem is a legszerencsésebb módon egy, a felekezeti egyházjog által már foglalt, a keresztyén vallási közösségek önmeghatározását jelentő megnevezést általánosítva csak egy megnevezés alatt kezelheti az azonosan szabályozni kívánt szervezeteket, mint ahogyan teszi azt a párt, az egyesület, a szakszervezet, stb. esetében is. Az egyes vallási közösségek belső autonómiájához tartozó kérdés, s ekként a jogtudományban a felekezeti egyházjog körébe sorolt jogosultság, hogy egy közösség miként definiálja önmagát, így pl. egyházként, felekezetként, vallási közösségként vagy hitközségként. Azzal azonban, hogy az új törvény 7. (1) bekezdése az egyház mellett a vallásfelek ezetet, a vallási közösséget is megemlíti, majd e két utóbbit is egyháznak minősíti, a már említettek szerint összemossa az állami jog valamint az egyes közösségek állami jog szerint jogi normának nem minősülő belső normarendszerét, ugyanakkor kollíziót teremt a 7. (4) bekezdésével. Ez az állam i és a felekezeti egyházjog közötti indokolt megkülönböztetés hiánya azonban nem csak dogmatikai kérdés. A törvény 7. (2) bekezdésébe módosító indítványként bekerült mondat ugyanis nem felel meg az elfogadott törvény alapkoncepciójának, nevezetesen annak, hogy ezen új törvény alapján a közös vallásgyakorlást folytatni kívánó személyek az állami törvény szerinti egyházat már nem hozhatnak létre. Az állami jog szerint csak vallási tevékenységet is folytató egyesületek válhatnak a törvény 14. -ában megfogalmazott feltételek teljesítése esetén egyházzá, de ez nem azonos a vallásszabadság tartalmaként értelmezendő egyházalapítással, amelyet nem ez az állami törvény szabályoz, s a felekezeti egyházjogból következően korántsem biztos, hogy az alapítói egyházként fogják nevezni. A felekezeti egyházjog értelmében persze alapítható egyház, vallási közösség, hitközség, stb., de annak megengedése nem e törvény 7. -án, hanem az 1. (3) bekezdésén alapul. Az állami jog ismeri az egyesület fogalmát, tehát a vallási közösségnek, amennyiben később el kívánja nyerni az egyházi státuszt, előbb az állami jog szerinti egyesületként kell megalakulnia. Erre az 1989. évi II. tv. rendelkezései alapján van lehetősége egy frissen megalakuló szervezetnek. Az átmeneti rendelkezések között nyert szabályozást, hogy e törvény alapján az 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett, de a törvény mellékletében fel nem sorolt szervezetek az egyesülési jogról szóló törvény alapján kérhetik szervezetük állami elismerését és egyesületkénti nyilvántartásba vételét, vagy terjeszthetik elő egyházkénti nyilvántartásba vétel iránti kérelmüket. Az újonnan létrehozott vallási közösség, ha egyház akar lenni a későbbiek folyamán, egyesületként kell, hogy regisztráltassa magát. Az egyházzá válás feltételeként azonban szerepel a legalább 20 éves működés, így egy frissen alapított szervezet egyházként semmiképpen nem kaphat elismerést, ekként az állami jog szerint hiába írja ezt a 7. (2) bekezdése egyházat természetes személyek e törvény hatályba lépése után már nem hozhatnak létre. Ilyet legfeljebb már nyilvántartásba vett egyházak tehetnek a törvény 26. -a értelmében bár e szakasz a megszűnésről rendelkezik, ha egyesülnek egymással, hiszen ez esetben a régi szervezetek szűnnek meg, de jogutódlással, azaz az egyesülés révén új egyház jön létre mind a felekezeti egyházjog, mind az állami egyházjog szabályai alapján. De ez egy kivételes eset, nem azonos az új törvény 7. (2) bekezdésében lehetővé tett egyházalapítással. 13 Amennyiben a 7. (2) bekezdése az állami jog szintjén maradó szabályozást kívánt megjeleníteni, akkor nem egyházat, hanem egyesületet kellett volna a szövegben szerepeltetni azzal, hogy az a későbbi feltételek teljesítése esetén egyházzá is válhat. Ez jelenítette volna meg a valós jogalkotói szándékot, hogy az új törvény nem elvenni akar, hanem megteremti valamennyi vallási közösség számára az egyházkénti elismerés alkotmányos lehetőségét, de azt a korábbihoz képest szigorúbb feltéte- 13 Megjegyzendő, hogy a törvény az egyesülés folytán létrejövő új egyház nyilvántartásba vételét nem szabályozza, így nem tudni, hogy ilyen esetben csak egy formális megszűntetés és keletkeztetés, egy automatikus törlésekből és nyilvántartásba vételről szóló jogi aktusok sorozata zajlik-e le, vagy az újonnan létrejött szervezetnek kérnie kell a szokásos eljárás szerinti nyilvántartásba vételt is annak elutasítása kockázatával. 5
lekhez köti. Teljesítésük esetén azonban valamennyi eddig működött vagy ezután létrejövő közösség egyházzá válhat az állami egyházjog alapján is. Ekként a most elfogadott törvény értelmében egyház az állami egyházjog alapján már nem alapítható, csak elnyerhető státuszt jelent, így a 7. (2) bekezdése e törvényben idegen test, lényeges tartalmi kollíziót jelent! 4. Az egyház megszűnése A törvény a megszűnés esetei között csak egyetlen esetet említ, amely az állami egyházjog alapján nyilvántartásba vett egyház megszüntetését szabályozza, a tevékenységével felhagyó egyház megszüntetését. Ebben az esetben a miniszter az egyház megszüntetésére és törlésére vonatkozó javaslatot az Országgyűlés elé terjeszti. Ez esetben mivel a nyilvántartásba vételi szabályoktól eltérően itt nincsen 2/3-os előírás egyszerű többséggel is megszüntethető az egyház, mint az állami jog alapján létrejött jogi személy. Ez célszerű lehet, de talán az azonos szabályozás indokolt lenne. A törvény 7. (3) bekezdése értelmében az egyház kizárólag olyan vallási tevékenységet gyakorolhat, amely az Alaptörvénnyel nem ellentétes, jogszabályba nem ütközik, nem sérti más közösségek jogait és szabadságát, valamint az emberi méltóságot. Sajnálatos módon a törvényalkotó adós maradt annak a következtetésnek a levonásával, hogy mi a követendő eljárás arra az esetre, ha az egyház megszegné ezt a kötelezettségét. A korábbi, jelenleg hatályos törvényi szabályozással ellentétben az új szabályozás szerint az ügyész nem indíthat pert az ilyen tevékenységet folytató egyház megszüntetésére, s a miniszter sem tehet ilyen javaslatot az Országgyűlésnek. S ha ehhez még hozzávesszük a 10. (2) bekezdésében írtakat, mely szerint az egyházi szervek által hozott határozatokat állami hatóságok, így pl. bíróság sem vizsgálhatja, a jogsértő tevékenység ténye sem lesz megállapítható. Ekként a nyilvántartásba egyszer bekerült egyház ezt követően azt teheti, amit akar, mert az állami egyházjogi egyházi státuszát már nem veszítheti el azon az alapon, hogy az Alaptörvénnyel vagy a hatályos állami jogszabályokkal ellentétes tevékenységet folytat, más közösségek jogait és szabadságát vagy az emberi méltóságot sérti. Eljárás sem indítható ellene bíróság előtt például személyiségi jogi per tekintetében sem, ha határozatában, nyilatkozatában más közösségeket, adott személy, mint például az adott egyház lelkészi jogállású személye méltóságát sértő határozatot hoz. Ezzel pedig az egyházakat e törvény az állami törvényeken kívül, vagy azok fölé helyezi. Ugyanakkor a 10. (2) bekezdése és a 13. (2) bekezdése együttes értelmezése alapján a XV. század óta Magyarországon már nem létező privilegium forit építi be az állami jogrendszerbe, azaz az egyház lelkészeit, lelkészi vezetőit az általuk hozott határozataik törvénysértő volta miatt nem lehet állami bíróság elé állítani, hiszen elegendő valakire a 13. (2) bekezdése alapján azt mondani, hogy sajátos egyházi szolgálati viszonyban áll, az ügyre, hogy az egyház belső szabályait érinti, így a 10. (2) bekezdése értelmében az egyház valamely szerve általa hozott, egyházi ügynek minősített ügy nem vizsgálható felül állami bíróság által. Ugyanezen az alapon az egyház lelkésze sem fordulhat bírósághoz, ha jogellenesen megfosztják lelkészi tisztségétől és lelkészi diplomájával családjával, gyerekeivel együtt az utcára kerül, mert a bírósághoz fordulás, a munkaügyi perben kötelezően biztosítandó fellebbezési jogát, lelkiismereti szabadsághoz való jogának érvényesítését sarkalatos törvény zárja ki, illetve korlátozza jelentős mértékben. Ezen rendelkezések alkotmányossága tehát erősen vitatható. 14 A törvény az egyházak megszűnése fejezet alatt rendeli, hogy ha az egyházból személyek vagy személyek csoportjai kiválnak, de a nyilvántartásba vett egyház fennmarad, a kiválással keletkező új szervezetet a korábbi egyház vagyonából részesedés nem illeti meg. 14 Erről korábban Szathmáry Béla: Az egyházi autonómia határai. Jogtudományi Közlöny 2007/3. 87-99. és Az appelatio ab abusu a magyar jogrendszerben. Magyar Jog 2010/7. 416-422. 6
Ez a rendelkezés sérti az egyházi autonómiát, mert ez egyértelműen a 2011. évi C. törvény 10. (2) bekezdésében is az állami beavatkozástól védett belső ügynek, belső szabályozásra ta r- tozó kérdésnek minősül. A nyilvántartásba vett egyház amint már utaltam rá nem azonos a felekezeti egyházjog által létesített, az állami jog szerint vagy egyháznak vagy egyesületnek, vagy jogi személyiség nélküli személyösszességnek minősülő szervezettel. Ezek a szervezetek a már szintén hivatkozott alkotmánybírósági határozat szerint az egyesülési jog alapján szabadon szerveződhetnek, rendelkezhetnek vagyonukról, de ebből a szempontból ide tartoznak az állami jog szerint egyházként nyilvántartásba vett szervezetek is. E szervezetek tehát változhatnak, egyesülhetnek más egyházzal, szétválhatnak külön egyházakra, s korábbi tagjai kiválhatnak belőlük új szervezet alakításával. Az ezekre az esetekre vonatkozó vagyonjogi rendelkezéseket maguknak az egyházzá váló vallási közösségeknek kell meghozni, s ebben a körben is szabadon rendelkezhetnek. A nyilvántartásba vett egyházak alkalmazhatnak a jelen törvényben megjelenő szabályozást, de attól el is térhetnek. A lényeg az, hogy ezt maguk tegyék meg, erre vonatkozó szabályaikat maguk alkothassák meg, és ne állami törvény rendelkezése alapján. A törvény 26. (2) bekezdése az egyes vallási közösségek autonómiájához tartozó önrendelkezési jogát sérti, így ellentétes az Alaptörvény VII. cikk (2) bekezdése sz e- rinti egyházi önállóság biztosításának követelményét. 5. Az egyházak nyilvántartásba vétele Teljes egyetértés mutatkozik a vitában megszólalók között abban, hogy a nyilvántartásba vétel Országgyűléshez történő telepítése nem szerencsés. Vannak, akik az állam és az egyház elválasztását kérik emiatt számon, vannak, akik a pártatlanság, az igazságosság, az érintett részvétele elve által kötelezett bíróság helyett a politikai harcok színteréül szolgáló Országgyűlés érdek vezérelte döntésétől féltik az egyenlő elbírálás követelményét, különösen arra tekintettel, hogy a bírósági eljárásban megszokott jogorvoslati lehetőség az új törvényből hiányzik. 15 Kétségtelen, hogy a bíróságok viszonylag nagy gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeztek a nyilvántartásbavételi eljárást illetően, s az utóbbi évekre kikristályosodni látszottak a nyilvántartásba vétel feltételeinek kritériumai is. A törvény új helyzetet is teremtett a vallási tevékenység pozitív és negatív meghatározásával. Vallásfogalmat nem adott, ezzel tehát formálisan nem sértette a 4/1993-as AB határozatban rögzített semlegesség követelményét, de szép számmal hivatkoznak arra, hogy ezzel az állam világnézeti semlegessége mégis kérdésessé vált, hiszen ezzel valójában a vallást definiálta. 16 Bár a bíróság is államhatalmi szerv, de tevékenysége jogszabályokhoz és nem változó politikai érdekekhez kötött, az új szabályozással egyértelműbb és racionálisan összehasonlítható feltételek között hozhatta volna meg a döntését azzal, hogy határozata ellen fellebbezésnek lett volna helye. 17 A törvény nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a nyilvántartásba vételi kérelem elbírálása során a 15. (1) bekezdése szerint becsatolandó hitvallást, vallási tanok összefoglalását érdemben vizsgálja a miniszter, majd az Országgyűlés. Ez a 4/1993-as AB határozat alapján sérti az állam semlegességének követelményét, hiszen olyan kérdést kíván érdemben vizsgálni, amit az állam és az egyházak elválasztásának elvéből következően nem tehetne meg, vallási kérdésekben nem foglalhat állást, abban az egyház önértelmezésére kell hagyatkoznia. Jogosan vethető fel tehát a kérdés, mi indokolta az utolsó pillanatban a koncepciótól eltérő lényeges változtatást, és al- 15 Iványi Gábor: Az alkutól függ, mit értünk azonos jogok alatt. Egyházfórum 2011/2. 20-22. 16 Így például a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet álláspontja a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek jogállásáról szóló T/3503., átdolgozás után a T/3507. számú törvényjavaslatról. Forrás: www.tasz.hu; és Schweitzer Gábor: Búcsú a felekezeti egyenjogúságtól? http://szuveren.hu. 17 Szobota Zoltán: Egy kockázatos megoldás. Egyházfórum 2011/2. 11-13. 7
kotmányosan a zárószavazás előtti módosító indítványok között helye lehetett-e ennek. Az új helyzetben a parlament mint politikai testület döntési kompetenciája megteremti a visszaélés lehetőségét is, amelyet a jogalkotási tevékenység során alapkövetelmény minél kisebb mértékre visszaszorítani. A hozzászólók közül néhányan helytállóan emelik ki, hogy a valós törvényalkotói szándék a kimaradt szervezetek kérelmének elbírálásakor fog igazán megmutatkozni, így a problémát ezzel a szabályozással csak elodázta a politikai hatalom, de a válaszadást nem kerülheti ki. Talán elegánsabb megoldás lett volna valamennyi vallási közösség regisztrációs kötelezettségét előírni. A 14 egyház megfelelő jogi apparátusával minden nehézség nélkül teljesíthette volna ezt a kötelezettségét, s a megkülönböztetésre mint meg nem engedett diszkriminációra sem hivatkozhatott volna senki. A hozzászólások arra hívják fel a figyelmet, hogy a társadalmi konszenzusra épülő jogállami jogalkotás nem hagyhatja figyelmen kívül a regisztráció során a feltételeknek megfelelő vallási közösségekben jelenleg még meglévő pozitív várakozást, ha ezen a téren is társadalmi békét akar megvalósítani és nem privilégiumokat osztani. 6. Az egyházaknak járó pénzügyi támogatások és felhasználásuk ellenőrzése Az állami támogatások ellenőrzésére vonatkozó új szabályozás bár több kritikai észrevétel hangzott el ezzel kapcsolatban is egyértelmű. A jogalkotó az új törvény 21. (1) bekezdésében a megmondja, hogy mit kíván és mit nem kíván ellenőrizni. E körben pontosan szabályozza, hogy mit minősít hitéleti célú támogatásnak. Az alapvető problémát nem az ellenőrizhetőség, hanem egyáltalán az ilyen címen nyújtott támogatás indokoltsága jelenti nem csak a vallási közösségen kívül állók, hanem az egyes vallási közösségek tagjai számára is. Nem véletlen, hogy többen hangsúlyozták, közösségük nem fogad el hitéleti célú támogatást. 18 Az Országgyűlés hozhat ilyen döntést, mint ahogyan meg is szüntetheti azt. A probléma nem új keletű, az egymást váltó kormányzatok azonban nem változtattak a támogatás e formáját is tartalmazó gyakorlaton, ebben a tekintetben csak pontosabb fogalmazásra került sor. 7. Az 1990. évi IV. tv. és az új törvény hatályának viszonya Az Országgyűlés által elfogadott és a köztársasági elnök aláírását követően kihirdetett törvény nem tartalma hatályon kívül helyező rendelkezést az 1990. évi IV. törvényre vonatkozóan. A törvényjavaslat 41. -a még tartalmazta a hatályon kívül helyező rendelkezést. Annak törlésére először Stágel Bence terjesztett elő zárószavazás előtti módosító indítványt T.3507/93. szám alatt indokolás nélkül, de a képviselő javaslatát visszavonta. Ezt követően az Országgyűlés elé már T.3507/99. számon mint az Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság második ajánlásaként került. Ezen ajánlás 32. pontjában szerepel a törlésre vonatkozó indítvány. Indokolásként a T.3507/98. számú módosító javaslat 32. pontjának indokolására utal, azonban e módosító javaslat 32. pontja indokolást nem tartalmaz. Így a jelenleg hatályos törvény hatályban tartásának, illetve a törvényi rendelkezést nem igénylő hatályvesztésének indoka homályban maradt. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. tv. 10. (1) bekezdés a, pontja értelmében a hatályos jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés akkor veszti hatályát, ha a hatályon kívül helyezendő jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést tételesen megjelölő, a hatályon kívül helyezést kimondó jogszabályi rendelkezés hatályon kívül helyezi. Esetünkben ez elmaradt. A törvény további pontjai szerint hatályát veszti a jogszabály akkor is, ha a módosítandó jogszabályi rendelkezést tételesen megjelölő, annak helyébe lépését kimondó jogszabályi rendelkezés módosítja, a 12. (2) bekezdésében meghatározottak szerint, vagy ha 18 Így például az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza nevében Somfai Rita: Továbbra is krisztusi hittel és cselekedetekkel élni. Egyházfórum 2011/2. 22-23., a Keresztény Advent Közösség esetében Vankó Zsuzsanna: Soha nem fogadtunk el állami hitéleti támogatást. Egyházfórum 2011/2. 18-19. 8
azt az Alkotmánybíróság megsemmisíti. Adott esetben egyik rendelkezés esete sem állapítható meg, hiszen a 2011. évi C. tv. Preambulumának utolsó bekezdése szerint nem törvénymódosításról van szó, hanem önálló törvény alkotásáról. Következésképpen 2012. január 1-én két hatályos jogszabályunk lesz a lelkiismereti és vallásszabadságról valamint az egyházakról, amely valódi kollíziós helyzetet fog eredményezni, ahogyan erre Schweitzer Gábor a figyelmet felhívta. 19 8. Mi a megoldás? Figyelemmel az Alaptörvény 24. cikkére, az Alkotmánybíróság sarkalatos törvény alkotmányellenességét nem vizsgálhatja. Célszerű lenne ezeket a kérdéseket törvénymódosítással korrigálni. Ősszel az Országgyűlésnek foglalkoznia kell a benyújtott nyilvántartásbavételi kérelmekkel. Ez kiváló alkalmat jelent a pontosításokra, az Alaptörvénnyel való összhang megteremtésére. 19 Schweitzer Gábor: Észrevételek az új egyházügyi törvényről. Egyházfórum 2011/2. 2-4. 9