Görbe Attiláné Dr. Zán Krisztina. Migráció előítélet idegenellenesség Előítélet-kutatás a belügyi ágazatban

Görbe Ailáné Dr. Zán Krisztina Migráció előítélet idegenellenesség Előítélet-kutatás a belügyi ágazatban

Görbe Ailáné Dr. Zán Krisztina Migráció előítélet idegenellenesség Előítélet-kutatás a belügyi ágazatban Nemzeti Közszolgálati Egyetem Budapest, 2014

NKE Közszolgálati Kiválóság Program Szerző: Görbe Ailáné Dr. Zán Krisztina r. alezredes, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartói Testület Hivatala, ügyvivő szakértő Kiadja: Nemzeti Közszolgálati Egyetem, 2014 Minden jog fenntartva. Bármilyen másoláshoz, sokszorosításhoz, illetve más adatfeldolgozó rendszerben való tároláshoz és rögzítéshez a kiadó előzetes írásbeli hozzájárulása szükséges. Olvasószerkesztés, tördelés: Nemzeti Közszolgálati és Tankönyv Kiadó Zrt. ISBN 978-615-5305-73-3 Tartalom Bevezetés... 7 1. fejezet Xenofóbia-kutatások... 11 2. fejezet Előítélet/idegenellenesség-kutatás a belügyi ágazatban... 17 2.1. A rendőrségnél végze kutatás... 17 2.2. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál végze kutatás... 21 2.3. A büntetés-végrehajtási szervezetben folytato kutatás... 26 3. fejezet Következtetések, összegzés... 33 Befejezés... 37 Felhasznált irodalom... 39 Internetes források... 39

Bevezetés Az előítélet gyermekbetegség, mint a gyermekbénulás vagy a reumás szívbetegség, életre szóló következményekkel, ritkaság, hogy felnőkorban kapja meg az ember. 1 A migráció jelensége egyidős az emberiség fejlődéstörténetével, hiszen már a prehisztorikus korban is ismert volt a népvándorlás mint az ado közösség fennmaradásának, megélhetésének kényszere, lehetősége, más területek meghódításának vágya, a természeti katasztrófák elleni menekülés útja. Ernst Georg Ravenstein volt az első, aki a 20. század elején megfogalmazta a modern kori migráció első elméletét, felismerve a push and pull tényezők alapvető szerepét a népességmozgás kiváltásában (a push faktorok a taszítóerőket, a pull faktorok a vonzó tényezőket foglalják össze). 2 A migrációnak alapvetően két fő típusa létezik: a külső, vagyis az országok közöi, és a belső, vagyis az országon belüli vándorlás. Következménye szempontjából azt kell figyelembe venni, hogy milyen előnyös és hátrányos folyamatokat gerjeszt maga a migráció. Samuel P. Huntington szerint: ha a demográfia maga a sorsszerűség, akkor a népmozgás viszont a történelem motorja. 3 Azaz megkerülhetetlen, az emberiség történetével szorosan összefüggő kérdés a migráció, amely az elmúlt évszázadokban hol békésen, hol agresszíven, de folyamatosan zajlo és zajlik napjainkban is. Ezt a folyamatot megakadályozni nem lehet, de ésszerű népesedési és migrációs politikával, hosszú távú koncepciókkal erősíteni lehet az előnyeit és csökkenteni lehet a kockázatokat. Európában fogy a népesség, és ezzel párhuzamosan elöregszik a társadalom, azaz a korfa majdnem minden országban kedvezőtlenül alakul: egyre kevesebb embernek kell egyre több embert eltartania, amely előbb-utóbb a szociális ellátórendszerek összeomlásához vezet. A fejle világ népessége az elmúlt száz évben a bevándorlással együ megduplázódo, viszont a kevésbé fejleek népessége önerőből megnégyszereződö. Ebből következik, hogy a fejle világ demográfiai tartalékait a kevésbé fejle világ jelenti, mivel a bevándorlás tűnik egyelőre az egyetlen eszköznek, amely átmenetileg ellensúlyozni tudja a népesség fogyását, és ezen belül is az aktív, munkaképes korosz- 1 Simon Géza: Az integráció kudarca. Népszabadság, 2013. nov. 6. 2 Delfs, Silke: Ursachen und Formen menschlicher Wanderungsbewegungen in historischer Perspektive. 1993. 42-45. 3 Huntington, Samuel P.: A civilizáció összecsapása és a világrend alakulása. Európa Kiadó, Bp. 2006. 237. 7

Bevezetés tály pótlását (2050-ig mintegy 13,5 millió bevándorlónak kellene az Európai Unióba érkeznie). 4 A hátrányok közö elsősorban a biztonságot veszélyeztető tényezőket (terrorizmus, szerveze bűnözés), illetve a szociális és nemzetgazdasági hátrányokat kell megemlíteni, amelyek elsősorban makroszinten érzékelhetők. A 21. században tehát az egyik legmarkánsabb globalizációs tényező a migráció, amely egyszerre gazdasági-társadalmi-szociális-etnikai-vallási problémákat kiváltó, öszszete jelenség, a nemzeti regionális biztonságot fenyegető tényező, de forrása lehet a jólét fenntartásának, a népesség szinten tartásának, a statisztikák javításának, humanitárius megoldásoknak. Összegezve: nehezen kezelhető, de kezelendő kategória. A modern mindennapok világában a nemzetközi migráció egyre érezhetőbb jelenség, amellyel a hétköznapokban mind gyakrabban találkozunk. A társadalmi folyamatokhoz mára már szervesen kapcsolódik, mind volumenében, mind ütemében egyre gyorsabban növekszik, a globalizáció nyomán megjelenési módjai és formái fokozatosan átalakulnak. 5 A nemzeti sokféleség gazdagíthatja a befogadó országokat, de a befogadó országnak olyan biztonságos környezetet kell kialakítania, ahol tiszteletben tartják a különbségeket, és megvédik a legkiszolgáltatoabbakat a diszkrimináció, a rasszizmus, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet (xenofóbia) 6 és a homofóbia ellen. Ahhoz, hogy a bevándorlók sikeresen integrálódhassanak, arra is szükség van, hogy a befogadó társadalom ne tanúsítson ellenséges magatartást a mássággal szemben. Vagyis az integráció és annak sikere nemcsak a bevándorlók igyekezetén, hanem a befogadó ország lakosságának nyitoságán is múlik. A migrációs hullámok azonban a befogadó országokban társadalmi feszültséget okoznak. E feszültség kiváltó okai és megjelenési formái több síkon mozognak. Mindenekelő a társadalomban, a közvéleményben megjelenő csoportközi előítéletek megjelenéséről beszélhetünk. A csoportközi előítéletek mindig magukban rejtik az emberek kategoriális hovatartozás szerint megszabo (tehát nem individuális szempontokat alapul vevő) egyenlőtlen megkülönböztetésének esélyét, amelyek megvalósulva az emberi együélést súlyosan zavaró interakciós jelenségek. Az erőszak, a türelmetlenség, az egyenlőtlen elbánás kiapadhatatlan forrásai lesznek, hol lappangó, hol nyílt konfliktusokba taszítva az emberek nagy csoportjait. 7 A bevándorlókkal kapcsolatos konfliktusok leggyakoribb okai a teljesség igénye nélkül a következők lehetnek: 4 Póczik Szilveszter Dunavölgyi Szilveszter: Nemzetközi migráció nemzetközi kockázatok. HVG-ORAC, Bp. 2008. 34-41. 5 Melegh Aila: Globalizáció és migráció. Korfa, 2002/1. 6 Az Oxford English Dictionary értelmezése szerint: idegenektől, más országokból jö emberektől való beteges félelem vagy másképp fogalmazva: idegenektől, külföldiektől való irtózás. 7 Csepeli György (szerk.): Szociálpszichológia. Osiris Kiadó, Bp. 1997. 491. talán a leggyakoribb a kommunikáció félreértése (általánosságban igaz, hogy a konfliktusok nyolcvan százaléka ebből ered); információhiány: a jó döntések meghozatala csak kellő mennyiségű információ birtokában történhet. Ha kezelni akarjuk a konfliktusokat, akkor rendbe kell tenni a kommunikációs rendszert, az információáramlást; nem tudatosult előítéletek: ezek az előítéletek nem tudatosult aitűdöt alakítanak ki, fokozatosan torzítják az információkat, aminek következtében a helyzetre nézve rossz döntések születnek (például az arabokkal kapcsolatban); a konfliktusban részt vevő külföldiek származási, vallási, etnikai hovatartozásából adódó tradicionális íro és íratlan szabályok ismeretének a hiánya; a konfliktusban résztvevők eltérő kulturális értékei, szabályai. Előfordul, hogy az ado népnek, népcsoportnak más szabályozó értékei vannak valamire, mint az őshonos lakosságnak, és ez okozza a konfliktust; érdekkülönbség: amikor az egyik csak a másik kárára győzhet. Ez sokszor vezet ellentéthez, mert a meglévő konfliktust ebben az esetben győztes-vesztes módon kezelik. Sokkal célravezetőbb lenne ezekben az esetekben a problémamegoldó stratégiát preferálni. 8 A migrációs mozgásokból adódó, a befogadó országok lakóinál kialakuló előítéletek fontos ellenszere lehet a migránsok beilleszkedését biztosító szociálpolitika, a közoktatás, a sajtó véleményformáló erejének kihasználása. Tekinteel arra, hogy az országok többsége esetében az oktatásból, a közvélemény formálásából hiányzik a migránsokkal való együérzésre történő felkészítés, szinte biztosra vehető az előítéleteken alapuló idegenellenesség megjelenése, amely a migráció globalizálódásával egyidejűleg egyre inkább közelít az idegengyűlölet fogalmához. Az idegengyűlölet maga olyan érzés, látásmód, amelynek alapjául nem racionális vagy objektív tények, hanem társadalmilag felépíte képek (migránskép, pl.: tutajos menekültek ), elképzelések szolgálnak. Míg Kelet- és Közép-Európában az idegengyűlölet első számú áldozatai a helyi kisebbségek, addig Nyugat-Európában főleg a bevándorlók, a menekültek, köztük a kelet-európai országokból érkezők az érinteek. Bár az idegenektől való félelem morálisan elfogadhatatlan, és ellenkezik mindazzal, ami az emberi jogok kultúráját jelenti, az idegengyűlölet nem törvényellenes, s így jogilag nem is büntethető. Következésképpen az idegengyűlöletnek csak a gyakorlati megjelenési formáit lehet büntetni, amennyiben azokat a törvény bűncselekménynek ismeri el (ide tartoznak az olyan, xenofób látásmódon alapuló rejte vagy fizikai erőszakkal járó cselekmények, mint a rasszista támadások, a munkahelyi megkülönböztetés, szóbeli bántalmazás, etnikai tisztogatás, népirtás stb.). A mindennapi tapasztalatok azt mutatják, hogy az idegenellenesség és/vagy idegengyűlölet gyakran nem is alaptalan, hiszen a fejlődő országokból érkező bevándorlók 8 Tájok Péter: A rendőri intézkedésekkel szemben támaszto speciális igények egy más aspektusból. Pécsi Határőr Tudományos Közlemények X. Pécs, 2009. 406-407. 8 9

Az utóbbi években kezd kialakulni egy európai xenofóbia diskurzus, ami a nemzeti kutatási hagyományokra és véleménycserékre támaszkodik, elsősorban a bevándorlókkal szemben. Ennek a megnyilvánulásai egyrészről a közös európai kutatások, amelyeés a fejle országok lakosai közöi szokások, viselkedések terén igen nagy különbségek lehetnek. A mindennapi, esetleg deviánsnak tűnő magatartáson túl azonban jóval inkább táplálja ezt az érzést, hogy az idegenek részesülnek a közpénzekből, szociális juatásokból, veszélyeztetve ezzel a hazaiak helyzetét. Válságos időkben a migrációnak a külső formái a szokásosnál több irritáló tényezőt hordoznak. Irritáló lehet a migránsok váratlanul nagy száma, menekültkénti tömeges megjelenése. Irritálhatja továbbá az alapnépességet, ha a jövevények túlságosan szegények, ha túlságosan nagy a civilizációs, kulturális, vallási különbség az újonnan érkezeek és a régiek közö. 1. fejezet Xenofóbia-kutatások Nemzetközi és hazai kutatások egyaránt bizonyítják, hogy a migránsokkal szembeni előítéletesség, idegenellenesség vagy idegengyűlölet egyre erőteljesebben van jelen az érinte országokban. Az idegenekkel/külföldiekkel kapcsolatos külföldi kutatások régiónként és államonként eltérő társadalom- és politikatörténeti gyökerekkel rendelkeznek. Talán az eltérő hagyományokból is adódik, hogy máig nincsen egységes nemzetközi xenológia, azaz önálló szaktudomány, amely a külföldiek és a fogadó társadalom viszonyát kutatná. Az önálló szaktudományi fejlődés ellen hat az is, hogy a xenos a mozgás a vándorlás által teremtődik a társadalomszerkezetben és diskurzusokban, maga a migráció pedig olyan bonyolult társadalmi jelenség, hogy nehezen határozhatók meg tudományos törvényszerűségei. 1. Ha mégis megkísérelnénk a xenológia kutatási területeinek a csoportosítását, három fő irányt kapnánk: 2. a migrációkutatásokat, amelyek elsősorban a bevándorlással, az állampolgársággal és az integrációval foglalkoznak; 3. rasszizmussal, illetve idegengyűlöleel kapcsolatos kutatások; 4. a társadalmi együéléssel kapcsolatos kutatások (asszimiláció, multikulturalizmus, interkulturalizmus, cultural studies, etnicitás). Mindhárom kutatási terület komoly problémája, hogy vagy maga is részt kell, hogy vegyen a xenos konstruálásában (szociológiai értelemben: a társadalmi rend/struktúra maga teremti meg a felismerhető idegent), vagy maga is etnikai/rassz/származási kategóriákat kell, hogy alkalmazzon. Az idegenellenesség tényének és működésének magyarázására igen sok változó hatásának kitéve nagy számban készültek elemző tanulmányok. Ezek alapján az idegenellenességet magyarázó tények a következőképpen összegezhetők: társadalmi-demográfiai változók (iskolai végzeség, életkor, lakóhely, település típusa és regionális elhelyezkedése, társadalmi státusz és vagyoni helyzet); gazdasági változók; politikai változók; kulturális változók; szubjektív természetű változók; kognitív természetű változók; migrációval kapcsolatos kontextuális változó; média. 10 11

1. fejezet Xenofóbia-kutatások ket főleg az Európai Unió finanszíroz, de ide sorolható az a politikai diskurzus is, amely a Fortress Europe 9 kifejezést használja, akár mint elérendő célt, akár el- és megvetendő kimenetelét a létező, egyre inkább összehangolt európai politikának. A német Friedrich Ebert Alapítvány 2011-ben publikálta annak az összehasonlító felmérésnek az eredményét, amely az Európai Unió nyolc országára terjedt ki. A vizsgálatot a következő országokban végezték: Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország és Portugália. Országonként reprezentatív módon ezer-ezer főt kérdeztek meg. A kutatás feltárta, hogy az Európai Unió kohézióját, tagállamainak szolidaritását, demokratikus fejlődésének távlatait nemcsak az intézményi és gazdasági-szociális krízisjelenségek fenyegetik, hanem az ezekre rárakódó, országonként eltérő mértékű és a dezintegráció irányába ható általános előítéletesség is. A magyar Political Capital 2012-es az európai értékvizsgálatra támaszkodó kutatása szerint az előítéletesség és a jóléti sovinizmus tekintetében az EU-országok közül Leország a leginkább intoleráns, a harmadik hely Görögországé, viszont a második helyen találjuk Magyarországot. A magyar lakosság körében mérhető nemzetközi összehasonlításban is magasnak számító bevándorlókkal kapcsolatos idegenellenességre fokozoan igaz, hogy jellemzően nem strukturális, hanem szimbolikus természetű. Nincs ezzel persze egyedül hazánk, hiszen az utóbbi évtizedek nemzetközi migrációval kapcsolatos fejleményei szinte mindenü a világon megteremteék egy újfajta megközelítés igényét, nevezetesen azt, hogy a migráció többé ne elsősorban közgazdasági, illetve szociológiai problémaként, hanem egyre inkább mint politikai és kommunikációs kérdés kerüljön vizsgálatra. Magyarország példája erre két, egymással szorosan összefüggő okból kifolyólag is kiválóan alkalmas. Az első ok, hogy nincs jelentős mértékű bevándorlás Magyarországon. A rendszerváltás óta nálunk letelepede mintegy negyedmillió bevándorló túlnyomó többsége is magyar nemzetiségű, vagyis az egyébként hazai viszonylatban relatíve jelentős kínai diaszpórát kivéve nem releváns a máshol oly sokat emlegete civilizációs-kulturális ellentét. Ebből következően a magyarországi bevándorló-ellenesség szó szerint az egységesen idegen csoportként felfogo bevándorlók ellen irányul, nem pedig a bevándorlók különböző etnikumú csoportjai ellen. A második ok, hogy Magyarországon éppen a migránsokkal kapcsolatos konkrét napi tapasztalatok és ügyek hiányában a bevándorlással kapcsolatos társadalmi aitűd formálásában kiemelten láthatóvá, érzékelhetővé válnak azok a migrációval kapcsolatos nyilvános diskurzusok, amelyek a vándorlókról élő képet alkotják. Ilyen a közvéleményben megjelenő általános migránskép, valamint a politikai vitákból és a média közvetítéséből kibontakozó migránskép. 10 9 A restriktív (megszorító, korlátozó) migrációs politika mia kapta Európa az Fortess Europe = Európai Erőd elnevezést. 10 Látlelet 2008. Kutatási összefoglaló az előítéletesség és intolerancia hazai helyzetéről. Magyar Antirasszista Alapítvány, 38. A bevándorlók sikeres integrációjához elengedhetetlen, hogy a befogadó társadalom ne tanúsítson ellenséges magatartást az idegenekkel szemben. A témában végze hazai kutatások azonban arra engednek következtetni, hogy a magyarok egyre inkább ellenségesek a külföldiekkel szemben. A felnő magyar lakosság évek-évtizedek óta meglehetősen elutasító az idegenekkel szemben. Ezt támasztja alá a TÁRKI 11 immár közel 20 éves idősora, amelyben azt kérdezik minden évben, hogy a válaszadók szerint minden menedékkérőt be kell-e engedni az országba, vagy sem. 2011-ben ahogy az előző öt év mindegyikében tíz megkérdezeből három (32%) teljesen elutasító volt, azaz ők egyetlen menedékkérőt sem fogadnának be. További hatan (60%) nemzetiség-etnikum szerint mérlegelnének, de legtöbbjük valójában nem engedne be senkit, és tízből csak alig egy válaszadó vélekede úgy, hogy minden menedékkérőt be kell fogadni. A 2012-ben lefolytato vizsgálat szerint sajnos tovább romlo a kép. Az elmúlt öt évben tapasztalt 29 32% közö mozgó aránnyal szemben a felnő lakosság 40%-a választoa az idegenellenesnek tekinthető állítást, vagyis, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát. 2012-ben a megkérdezeek mindössze 11%-a tekinthető idegenbarátnak, ők azok, akik szerint miden menedékkérőt be kell fogadni. A többség, a megkérdezeek 49%-a mérlegelné a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdését (e csoport aránya az előző öt évben 60% körül mozgo). (1. ábra) 12 1. ábra: A nyílt idegenellenesek, az idegenbarátok és a mérlegelők aránya 1992 és 2012 közö 11 TÁRKI: Szakpolitikai elemzések, Társadalom- és gazdaságkutatás, Felmérések, Társadalomstatisztika, Adatbányászat 1985 óta. 12 hp://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/16-eve-nem-lato-magas-szinten-az-idegenellenessegmagyarorszagon-375337, 2012. május 23. 12 13

1. fejezet Xenofóbia-kutatások Nem túlzás tehát azt állítani, hogy mára minden negyedik magyar felnő nyíltan idegenellenes. Ezt a véleményt azonban a megkérdezeek életkora és iskolai végzesége külön-külön és együ is számoevően befolyásolja. A 2011-es felmérés adatai alapján az iskolai végzeség emelkedésével például radikálisan csökken a nyíltan idegenellenesek aránya: míg a kevesebb, mint 8 osztályt végzeek fele vélekedik így, addig az egyetemet végzeek tizede. (2. ábra) 3. ábra: Azon társadalmi csoportok, amelyek körében átlagon felüli a nyílt idegenellenesek aránya (2012, %) 2. ábra: A nyíltan idegenellenesek aránya iskolázoság szerint (százalék) Az életkor legalább ilyen meghatározó az idegenek befogadása kérdésében: míg a legfiatalabb (18 23 éves) felnőek negyede utasítja el nyíltan a menedékkérőket, addig a legidősebb (22 éves és idősebb) korcsoportba tartozók közel fele nem fogadna be egyetlen menedékkérőt sem. Ugyanakkor ha az életkornak és az iskolai végzeségnek az idegenellenességre gyakorolt hatását együ vizsgáljuk, akkor az életkor hatása már nem ennyire egyértelmű. 13 Ha a 2012-es kutatásnál vizsgáljuk, hogy mely társadalmi csoportok körében magasabb az átlagosnál a nyíltan idegenellenesek aránya, akkor azt találjuk, hogy az átlagosnál (40%) nagyobb idegenellenesség jellemzi a kívülálló-kiszoruló társadalmi csoportokat (nem szavaz, külföldi munkát tervez), illetve a veszteseket (alacsony iskolai végzeség, munkanélküliség, közüzemi díjhátralék van, a lakástulajdon hiánya), továbbá a romákat (akik mindkét előző csoportba illenek), valamint a Jobbik szavazóit és a közép-dunántúliakat. 14 (3. ábra) A Corvinus Egyetem átfogó szociológiai kutatása összevetee a bevándorlás motívumrendszerét a magyar társadalom aitűdjeivel. A vizsgálat tudományos megállapításai mögö felsejlik, hogy Magyarországon úgy tud szárba szökkenni az idegenellenesség, hogy alig vannak idegeneink. Kétezren élnek nálunk, ami a teljes lakosság 2%-a. Ugyanez az Európai Unió más tagállamaiban 4%. A nagy európai országokban közel húszmillió bevándorló telepede le jogszerűen, s közel tízmillió uniós polgár él más európai uniós tagállamban. Miközben Európában 4 4,5 millió illegális bevándorlóval kell számolni, s évente mintegy félmillió embert tartóztatnak le jogellenes határátlépésért, Magyarországot nem sújtják ilyen mértékben a migrációs hullámok. 15 13 hp://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/idegenellenesseg-a-magyarok-kozt-az-oktatasbizonyitoan-segit-363863, 2012. április 24. 14 hp://www.tarki.hu/hu/news/2012/kitekint/20120516-idegenellenesseg.html, 2012. május 23. 15 hp://nol.hu/velemeny/20120331-szeret-nem-szeret, 2012. április 24. 14 15

2. fejezet Előítélet/idegenellenesség-kutatás a belügyi ágazatban Amennyiben Magyarországon úgy is, mint európai uniós tagországban tenni kívánunk a megkülönböztetés és a hátrányos bánásmód, a diszkrimináció ellen, akkor tisztában kell lennünk azzal, hol és milyen módon keletkeznek és maradnak fenn azok a gondolkodás- és cselekvésmódok, amelyek legitimálják az emberek szemében a megkülönböztetést. Ebből az alapvetésből kiindulva a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Doktori Iskoláján 2010 őszén megvéde A magyarországi migráció helyzete, kezelésének feltételei és lehetőségei című doktori értekezésem keretében a témában végze korábbi kutatásokra támaszkodva magam is végeztem kutatást, amelynek alapvető célja annak megállapítása volt, hogy a rendőrök hogyan viszonyulnak az idegenekhez. Másképp intézkednek-e a különböző országok állampolgárai esetében, más módszerekkel közelítenek-e a külföldiekhez, vannak-e előítéleteik, és ha igen, az miben nyilvánul meg. Mennyire igazak, jellemzőek rájuk is azok az aitűdök, magatartás- és viselkedésmódok, amelyek a civil lakosság körében végze vizsgálatok alapján a magyarországi népességre jellemzőnek mondhatók. A kutatás során érinteem azt a kérdést is, hogy a rendészeti oktatásban eltöltö idő módosítja-e a képzésben részt vevő hallgatók aitűdjét, hozzáállását. Ha igen, ez a változás pozitív vagy negatív irányban történik-e. 2.1. A rendőrségnél végze kutatás A kutatás alapsokasága a rendőrség állományának azon része volt, amely gyakorta kerül kapcsolatba a külföldiekkel, valamint a leendő rendőrök: szakközépiskolai és főiskolai hallgatók. A kutatásban érinte 800 fős mintában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bevetési Főosztály állománya, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóságnál dolgozó rendőrök, külső és belső megyés határrendészek, járőrök, a Rendőrtiszti Főiskola 16 elsős és végzős hallgatói, az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola tanulói veek részt. A gyakorlati területen dolgozók bevonása a mintába azért is volt meghatározó, mert ők azok, akik napi rendszerességgel találkoznak idegenekkel, kerülnek kapcsolatba ado esetben külföldiekkel. 16 A cikk megjelenésének időpontjában már Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészeudományi Kar. 17

2. fejezet Előítélet/idegenellenesség-kutatás a belügyi ágazatban Az adatfelvétel strukturált, zárt kérdéseket tartalmazó kérdőívvel készült. A koncepció szerint az idegenekhez való viszonyt meghatározzák az intézményi és a személyes összefüggésben kialakuló aitűdök. 17 A kutatás dimenziói a következők voltak: hatalmi aitűdök (hivatali hatalom: 16., 18 20., 26 29. kérdés; többségi hatalom: 31 32. kérdés) szolidaritási aitűdök (30. kérdés) interperszonális aitűdök (33 35. kérdés) befogadó-elutasító aitűdök (12 15., 17., 21 25. kérdés) A kérdőív első tizenegy kérdése a társadalmi-demográfiai változók meghatározásához ad segítséget (válaszadó neme, életkora, rendőrségnél betöltö szerepe stb.) A további kérdésekben minden esetben azonos idegen népcsoportokkal (kínai, arab, afgán, afrikai, török, piréz, koszovói, európai uniós polgár, ukrán) kapcsolatos aitűdök és a hozzájuk való viszonyulás meghatározása történt. A kutatás reprezentativitását az aktív rendőrök a minta 56,3 százaléka (440 fő) életkora, rendfokozata és szolgálati helye adja. A kérdőívre 763-an válaszoltak. A nemek aránya erősen a férfiak felé tolódik el (77,5 százalék férfi, 22,5 százalék nő). A rendőrség korösszetételéből adódóan a minta csaknem fele (47,3 százalék) huszonöt év alai, és a harminchat éven felüliek mindösszesen 16,1 százalékot tesznek ki. A válaszadók 94,3 százaléka városban dolgozik, és több, mint a fele Budapesten. A rendőrök a megélhetést inkább elfogadják migrációs okként, mint a politikai üldözést. A politikai üldözés esetében a megoszlás véletlenszerűnek tűnik: a válaszadók 35,8 százaléka elutasító, 34 százaléka elfogadó, 30,2 százalék pedig bizonytalan. A jobb megélhetés indokánál viszont mintegy 57 százaléka a válaszadóknak elfogadó és csak 21,2 százalék az elutasító. Nagyon érdekes, hogy az iskoláztatás, az egészségügy és a jobb lakásviszonyok kérdései vonatkozásában a válaszok megoszlása véletlenszerű, ami azt jelenti, hogy a megkérdezeek ezeket az okokat nem tartják fontosnak. Vagyis: csak a jobb életről tudtak igazán véleményt formálni. A nemi, életkori, település és a végzeség szerinti bontásban is ugyanez az arány. A befogadási hajlandóság szelektív, az i vizsgált három kategória (határon túli magyar kisebbséghez tartozók, minden rászoruló, minden beilleszkedni kész bevándorló) közö jelentős különbség van. A válaszadók a határon túli magyarokat 46,9 százalékban, a beilleszkedni hajlandókat 45,2 százalékban, míg a minden rászorulót 14,3 százalékban fogadnák be. Viszont nincs korreláció ezek közö, vagyis a határon túli magyarokat a beilleszkedéstől függetlenül, a beilleszkedni hajlandókat származásuktól függetlenül elfogadják. Amikor konkrétan megneveze csoportokat kelle elfogadni- 17 A kutatás ebben a tekintetben a Krémer Ferenc által 2004-ben a Rendőrtiszti Főiskolán végze vizsgálatot követi. A kutatási eredmények kiértékelésében Krémer tanár úr nyújto segítséget. elutasítani, kiderül, hogy rendkívül alacsony az elfogadás, pontosabban szinte magától értetődő az elutasítás. Ez alól talán csak az uniós polgárok csoportja jelent kivételt. A válaszok tehát azt mutatják, hogy a rendőrök szinte senkit sem akarnak befogadni. Még a határon túli magyarok sem érik el náluk az ötven százalékot (47 százalék). A rászorulókat pedig mindösszesen 14,3 százalék fogadná be. Az adatokból az állapítható meg, hogy a befogadási hajlandóság rendkívül alacsony. Az indexek az egyes kérdésekben szereplő változók átlagai, amelyekben nem szerepelnek az Unió polgáraival kapcsolatos válaszok értékei, mert azok külön csoportot alkotnak, ezért nem is értékelhetők együ a más országokból és az Unión kívülről érkezőkkel kapcsolatos véleményekkel. A külföldiek befogadására és integrálódására vonatkozó indexek átlagai, a viszonylag kicsi szórással együ, elutasítást tükröznek. A legelutasítóbbak a rendőrség aktív állományú tagjai, legkevésbé elutasítók pedig a főiskolai hallgatók. Bár a Rendőrtiszti Főiskola hallgatói a legkevésbé elutasítók, jelentős különbség van az első- és a harmadéves hallgatók véleménye közö: az elsőévesek sokkal befogadóbbak, mint a harmadévesek. Úgy tűnik, minél közelebb kerülnek a hallgatók a munkába álláshoz, annál inkább hasonlítanak az aktív rendőrökhöz. Ebben valószínűleg szerepet játszik a kognitív disszonancia, vagyis az a pszichológiai állapot, amikor az egyén ellentmondást tapasztal saját aitűdjei, hiedelmei, gondolatai vagy cselekedeti közö. A főiskolai hallgatókat természetesen a rendőrtisztekhez kell hasonlítanunk és nem általában az aktív rendőrökhöz. A frissen végze tiszteknek még tovább kell intolerálódniuk ahhoz, hogy elérjék az aktív tisztek átlagát. Az is látható azonban, hogy a tisztek és a tiszthelyeesek közö is különbség van. Ez azt is jelenti, hogy a szakközépiskolásoknak még jelentősen el kell távolodniuk a kezdeti álláspontjuktól, hogy a vizsgálat szempontját tekintve átlagos rendőrökké válhassanak. Ha a befogadási hajlandóságot együesen, valamennyi csoportra érvényesen vizsgáljuk, akkor azt kapjuk, hogy csak néhány tényező van, amely meghatározza azt. A függő változók mind negatív hatásúak, azaz csökkentik a befogadási hajlandóságot, ha a válaszadó férfi, vagy azt gondolja, hogy a külföldiek nem tartják be a törvényeket, illetve ha szerinte lebecsülik a magyarokat. A legerősebb hatása azonban annak van, ha úgy véli, a bevándorlás árt az országnak. Ha az uniós polgárokat nem számítjuk, akkor kb. hatvan százalék fele van azok aránya, akik nem hiszik, hogy a külföldiek integrálódnának. A legkevésbé abban hisznek, hogy a nem is létező pirézek képesek lennének integrálódni (77 százalék). Ha megnézzük, milyen kapcsolat áll fenn az integrálódási index és a külföldiekről kialakíto vélemények közö, akkor látható, hogy mindegyik negatív módon korrelál az integrációs kívánalmakkal. Ez a külföldiek nem tartják be a törvényeket és a külföldiek lebecsülik a magyarokat változók esetében a legerősebb, amelyek közö erős kapcsolat van. A befogadást tehát feltételezések és hitek befolyásolják. Megfordítva a kérdést, érdemes azt megvizsgálni, mi határozza meg az idegenekről alkoto véleményeket. A mintából a beilleszkedési index kimaradt, hogy ne jöjjön létre tautológia. 18 19

2. fejezet Előítélet/idegenellenesség-kutatás a belügyi ágazatban Az idegenekről alkoto véleményeket tehát leginkább azok a változók határozzák meg, amelyek a veszélyességükre, az ellenük alkalmazo kényszerre és az ártalmasságukra vonatkoznak. A veszélyesség és az idegenek megítélése közö kölcsönhatás van, nem így az ártalmasság esetében. Leginkább azért ítélik az idegeneket veszélyesnek, mert úgy hiszik, kényszeríteni kell őket, és fordítva. Veszélyhit és kényszerhit közö szintén kölcsönkapcsolat áll fenn. Úgy tűnik tehát, hogy létezik egy olyan zárt véleményrendszer, amelyben a külföldiek veszélyesek, rossz tulajdonságaik vannak, és kényszert kell alkalmazni velük szemben. A kérdőív adataiból három véleménycsoport bontható ki. A három faktor együesen a modellben szereplő változók szórásának 52,9 százalékát magyarázza: 1. faktor: személytelen-elutasító aitűd Az első faktor azt a véleményt tükrözi, amely általánosíto ítéletek alapján utasítja el a külföldiek befogadását. Ez a látens változó 19,4 százalékát magyarázza a modell szórásának. A külföldieket negatív tulajdonságokkal ruházza fel, veszélyesnek, bűnözőnek, agresszívnek mutatva be őket, és károsnak tekinti a bevándorlást. Azért nevezhetjük ezt a faktort személytelennek, mert az interperszonális kapcsolatokra vonatkozó változók szinte egyáltalán nem korrelálnak vele, viszont még ezek a gyenge korrelációk is negatív előjelűek. Ez a vélemény rendkívül veszélyes, mert a személyes élményektől függetlenül ítéli meg a bevándorlókat, és ez a jellemzője engedi meg, hogy előítéletnek tekintsük. Látható következménye, hogy a rászoruló külföldieket kevésbé védelmezné, mint a magyarokat. Valamint az is, hogy nem szívesen dolgozna együ bevándorlókkal. 2. faktor: interperszonális-befogadó aitűd Ez a faktor közel olyan erős, mint az előző, a modell változóinak 18,1 százalékát magyarázza. A változók faktorral való korrelációjából látható, hogy a legfontosabb sajátossága a bevándorlókkal való személyes kapcsolat elfogadása. Viszont az is jellemző rá, hogy megmarad a magánszférában, azaz nincs kapcsolata a rendőrség és a közszféra működésével, és nem érdekli sem a beilleszkedési hajlandóság, sem pedig a külföldiek általános megítélése. 3. faktor: személytelen-befogadó aitűd Ez a faktor a modell szórásának 15,4 százalékát magyarázza, tehát alig gyengébb, mint az előzőek. Úgy tekinthető, mint az előző faktor fordítoja. Ez is befogadó, de a személyes viszonyok szerepe jelentéktelen benne, ezért a szolidaritás is gyengébb lesz. Annál erősebb viszont a hivatalos szféra hatása: az, hogy a rendőrségnek a rászoruló külföldieket éppúgy kell védelmeznie, hogy az oktatásnak számukra is éppolyan minőségűnek kell lennie. Az, ami az interperszonális-befogadó aitűdben a személyes kapcsolatokra utalt a gyerekek egy osztályba járatása, az azonos egészségügyi intézményben nyújto kezelés, az i az intézmény működésére, vagyis a közszféra nyitoságára vonatkozik. Ebben az összefüggésben kell érteni a külföldiek beillesz- kedésének pozitív megítélését is: inkább rendszerintegrációnak és nem társadalmi integrációnak kell felfogni. Valószínűleg ugyanez lehet a jelentése a 2. faktoron belül is. A 2. és 3. faktor viszonylag tisztán elválik egymástól, és nem képeznek egy közös faktort. Mindössze néhány ponton kapcsolódnak össze, ám a kapcsolódó változók jelentése eltérő az egyikben és a másikban. A rendőrség állománya körében végze kutatásom eredményeiből összességében megállapítható, hogy általánosságban nincs releváns különbség a civil lakosság és a migrációkezelésben közvetlenül résztvevő hivatalos személyek véleménye, beállítódása, a külföldiek/idegenek befogadását, integrálódását megítélő álláspontja közö. A kutatásból az a következtetés is levonható, hogy a megkérdezeeknél a képzésben eltöltö idő, a már élesben, a mindennapi munka során a külföldiekkel való közvetlen találkozás módosítja, mégpedig negatív irányban árnyalja a beállítódásukat. A Magyarországra jellemző bevándorlókkal szembeni előítéletesség, idegenellenesség nemzetközi összehasonlításban is kifejezeen magasnak mondható mértéke mia, illetve a xenofóbia mérséklése érdekében a rendőri állomány körében végze kutatásomat indokoltnak tartoam kiterjeszteni. 2011-ben a Bevándorlási ás Állampolgári Hivatal hatósági ügyintézéssel, kényszerintézkedés foganatosításával foglalkozó dolgozói körében folytaam a téma vizsgálatát. Majd ahhoz, hogy átfogóbb képet kapjak a belügyi ágazatban dolgozók aitűdrendszeréről, a téma kutatását 2012-ben tovább folytaam a büntetés-végrehajtási szervezet azon állományánál is, akik a külföldiek kiszabo börtönbüntetésének letöltése során találkoznak az idegenekkel. 2.2. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál végze kutatás A kutatásban érinte 327 fős mintában a bicskei és a debreceni befogadóállomás munkatársai (26 fő), a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Regionális Igazgatóságának dolgozói (264 fő), és a Központi Igazgatóság állománya (37 fő) ve részt. A gyakorlati területen dolgozók bevonása a mintába azért is volt meghatározó, mert ők azok, akik napi rendszerességgel találkoznak az idegenekkel, kerülnek kapcsolatba ado esetben a külföldiekkel. A kutatás módszere és a feldolgozás módja az összehasonlíthatóság érdekében megegyeze a rendőri állomány körében végze vizsgálat módszerével (azonos kérdőív) és számítógépes feldolgozásával. A kérdőív első tizenegy kérdése a társadalmi-demográfiai változók meghatározásához ad segítséget: a válaszadó neme, életkor, családi állapot, lakóhely, munkahely, 20 21

2. fejezet Előítélet/idegenellenesség-kutatás a belügyi ágazatban iskolai végzeség, idegen nyelv ismerete, pályaválasztás okai. A további kérdésekben (9-34. kérdés) 1-5-ig adható értékeléssel különböző, de minden esetben azonos idegen népcsoportokkal (kínai, arab, afgán, afrikai, török, piréz, koszovói, európai uniós polgár, ukrán) kapcsolatos aitűdök és a hozzájuk való viszonyulás meghatározása történik. A kutatásban a befogadási készséget a következő változócsoportok reprezentálják: 1. Milyen mértékben ért egyet azokkal az indokokkal, amelyek mia a külföldiek elhagyják saját hazájukat? 2. Ön szerint kik kapjanak lehetőséget arra, hogy letelepedjenek Magyarországon? 3. Kit kell befogadnia Magyarországnak? (mindenkit, senkit, aól függ...) 4. Ön szerint be kell-e fogadni a felsorolt csoportokba tartozókat? A migrációs okokat általában két részre bonthatjuk. Az első csoportba a politikai, származási, 18 vallási, nemzeti és társadalmi okokat sorolhatjuk. Ezeket együesen immateriális okoknak tekinthetjük. A másik csoportba a materiális okok tartoznak, a jobb megélhetés, az iskoláztatás, az egészségügyi ellátás és a lakásviszonyok. A válaszok megoszlásának típusa alapján a társadalmi csoporthoz tartozást a materiális okokhoz sorolhatnánk, viszont ez egyáltalán nem korrelál a második csoportba tartozó változókkal, ezért helyeztem az immateriális okok csoportjába. A megoszlásokból az is látszik, hogy a materiális okok esetében jóval bizonytalanabbak a válaszadók, bár az elutasítás csak a jobb lakás esetében tér el jelentősen, és lesz összesen 37,9 százalék, ellentétben pl. a jobb megélhetés mindösszesen 16 százalékával. A válaszadók nagyobb része a letelepedést legszívesebben mindenki számára lehetővé tenné. A kérdőívben megfogalmazo feltétel azonban nagyon kemény és szűkre szabja az értelmezés lehetőségét, amikor a beilleszkedést azonosítja az asszimilációval. Ezt figyelembe kelle venni az elemzés értékelésénél. Különösen fontossá válik ez akkor, ha azt nézzük, hogy a válaszadók több, mint fele (55,4 százaléka) nem ért egyet azzal, hogy minden rászoruló kapjon lehetőséget a letelepedésre. Megadnák viszont nekik ezt a lehetőséget, ha asszimilálódnának, vagyis ha megkülönböztethetetlenekké válnának. A befogadást a válaszadók többsége feltételekhez köti. A feltételek azonban nem azonosíthatók az asszimilációval, mert a két változó közö nincsen korreláció. Amennyiben a befogadási készséget a lehetséges migránsok csoportjaiként nézzük, akkor a legelső, ami feltűnik, az, hogy a válaszadók a legtöbb esetben bizonytalanok. A második pedig az, hogy az európai uniós polgárokat, valamint az ukránokat leszámítva inkább elutasítóak, vagyis az egyáltalán nem ért egyet és a nem ért egyet válaszok együes aránya jelentősen meghaladja a teljes mértékben egyetért és az egyetért válaszok arányát. 18 A faji helye használom, mert az nemcsak félrevezető, de kulturálisan és politikailag káros is lehet. Az arabok, az afgánok és az afrikaiak esetében ez az arány eléri vagy meg is haladja a 40 százalékot. A legmagasabb azonban a nem is létező pirézek esetében: 46,7 százalék. A kérdés az, miért ilyen magas a bizonytalanság, és miért hajlik inkább az elutasítás felé? A lehetséges determinánsokból képze indexekkel elvégze regresszió analízis eredményeként azt kapjuk, hogy négy tényező befolyásolja a migráns csoportok befogadását. Leginkább az befolyásolja a befogadási készséget, hogy a válaszadók feltételezése szerint integrálódnak-e a bevándorlók. Ezt követik a bevándorlás immateriális okai, vagyis az, hogy ebbe a csoportba tartoznak-e a migráció indokai vagy sem. Ez a két index pozitív hatású, azaz annál inkább befogadják a migránsokat a válaszadók, minél inkább elképzelhetőnek tartják az integrálódásukat és minél inkább úgy vélik, immateriális okokból jöek ide. A veszélyességnek azonban ezzel ellentétes a hatása. A befogadási készség bizonytalanságát tehát a fentiekből adódóan mindenekelő az integrálódásba vete bizalom és a veszélyesség szintje okozza. Mindkeő igen komplex kulturális elem. A befogadási készség nemek, életkor és iskolai végzeség szerint differenciált. A kérőívben használt ötös skálán az átlagok minden esetben a középérték közelében maradtak. Igaz ugyan, hogy a nők tekintetében magasabb értékeket mutatnak, de a különbség csekély, kiváltképp a befogadás tekintetében. A nem magyar bevándorlókkal szemben a férfiak elutasítóbbak, mint a nők. Az életkor előrehaladtával a migráció immateriális okai mindinkább elfogadhatóakká válnak, míg a materiális okok elfogadosága csökken. Ugyancsak nő a befogadási készség és csökken a részrehajló, a magyar bevándorlókat preferáló felfogás. Mindehhez járul, hogy az asszimiláció igénylése egyre inkább erősödik, akárcsak a bevándorlók feltétel nélküli elfogadása. Érdekesség, hogy a csak gimnáziumi éreségivel rendelkezők az asszimiláció és az immateriális okok elfogadása kivételével magasabb átlagértékeket mutatnak, mint a főiskolát végzeek. A különböző migráns csoportok befogadása esetében majdnem olyan magas az értékük, mint az egyetemet végzeeké. Helyesebb lenne azonban alacsonyt mondani, mert valamennyi végzeségi kategóriában a 3-as érték ala, azaz az elutasítás tartományában vannak az értékek. Az asszimilációt is a főiskolát és a szakközépiskolát végzeek helyeslik leginkább. A hivatali hatalom a hivatali pozícióval rendelkezők által a célcsoportokhoz helyesnek tarto viszonyulást írja le. Minden hivatali-hatalmi pozícióból meghatározo, az e pozíción kívüli társadalmi helyzeől független kulturális mintázat származik. Ezek a minták aól függően differenciálódnak, hogy a hivatalok szempontjából nézve milyen társadalom-hivatal viszonyt preferálnak, azaz milyen szerepet szánnak a hivataloknak a társadalmi folyamatokban. A kutatásban a következő kérdések vonatkoztak a hivatali hatalomra: a bevándorlók társadalmi veszélyessége és engedelmeskedésre kényszerítésük, illetve védelmezésük szükségessége. A veszélyességet viszonylag alacsonyra becsülték átlagértékek 1,8 (EU-polgárok) és 2,8 (arabok) közöiek. Az európai uniós polgárok és a pirézek 22 23

2. fejezet Előítélet/idegenellenesség-kutatás a belügyi ágazatban migránsokkal való személyes érintkezést is magában foglalja. Minél nagyobb a keő közöi különbség, annál elfogadoabb a szegregáció. A külföldiek vagy kisebbségiek azon csoportját azonban, amelyiktől a nem személyes, általános jogosultságot is megtagadják, nem szegregálják, hanem marginalizálják. Az azonos minőségű oktatást a válaszadók kétharmada elfogadhatónak tekinti, kivéve talán a nem is létező pirézekre vonatkozóan, akiknek az azonos minőségű oktatásra vonatkozó jogát legalább négyszer annyian utasítoák el, mint a többi csoportét. A helyeslők aránya azonban még így is közel van a többiekéhez. Azoknak a válaszoknak a megoszlásánál, amelyek valamilyen szintű személyes érintkezést is feltételeznek, mindhárom esetben alacsonyabb az elfogadó válaszok aránya, mint az általános hozzáférést engedélyező esetében, és minél közvetlenebb a viszony, annál elutasítóbbá válnak a válaszadók. Ez leginkább a közös munkavégzés esetében áll fenn. A munka Magyarországon ugyanis a legérzékenyebb a közjavak közül, és ebben a vonatkozásban a legszűkebb a hozzáférési jogosultság. Az összefüggéseket vizsgálva láthatjuk, hogy a munka és a gyerekek egy osztályba járása erősen korrelál egymással, míg a munka és az azonos minőségű oktatás közö jóval gyengébb a korreláció. Ha megnézzük a többségi hatalom és a befogadás indexei közöi korrelációkat, akkor azt láthatjuk, hogy a közjavakhoz való hozzáférés elfogadása együ jár a migránsok negatív megítélésének, veszélyességének és kényszerítésének elutasításával és integrálódásuk feltételezésével. Sem a nemek szerinti megoszlás, sem az iskolai végzeség nem okoz jelentős változást a hivatali és a többségi hatalom mintáiban. Megfigyelhetjük azonban ugyanazt, amit a befogadásnál is, a nők elfogadóbbak, toleránsabbak. A szolidaritást mint a társadalmi elfogadás speciális faktorát vizsgálva a kérdőívben ennek csupán egyik mutatója szerepel, nevezetesen: a válaszadók elfogadnak-e támogatást a felsorolt csoportoktól, ha szorult helyzetbe kerülnek. Meglepő, hogy a vizsgálat eddigi változóihoz képest jelentős az elutasítás. A legtöbb esetben a válaszadók egyharmada, de még az EU-polgárok csoportját illetően is ötöde egyáltalán nem fogadna el támogatást. A regresszió analízis azt mutatja, hogy két tényezőtől függ a segítség elfogadása: a befogadási hajlandóságtól és az interperszonális kapcsolatoktól. Vagyis a szolidaritás valamilyen személyes viszonyt fejez ki. Azt jelenti, hogy a támogatás elfogadásával közvetlen kapcsolatba lép az illető a támogatás adójával. A válaszadók személyes szférája meglehetősen zárt. A házasságkötés és a szolidaritás is inkább elutasító jellegű. Ennek ellenére a szolidaritás csak a személyes kapcsolatok határán található, és ezt inkább házasság-közös munka-gyerekek közös osztályban változók alkotják. A válaszadók véleménye szerint az idegenellenességről nem a külföldiek tehetnek, a megkérdezeek mindössze 16,4 százaléka feltételeze összefüggést a keő közö. Ez is azt jelenti azonban, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dolgozói közö vannak, akik a külföldiek terhére írják az idegenellenességet. Meglepő módon 52 százalékuk nő, és 74,5 százalékuk 35 évnél fiatalabb. Az összes többi kérdésnél tagadás felé hajlóan voltak bizonytalanok a válaszadók. Kivétel talán a szankciórendszer alkalmasságára vonatkozó kérdés, mert o eléggé egyérkivételével azonban a válaszadók egyharmada mindegyik csoportnál bizonytalan volt a veszélyesség megítélésében. Habár a többség bizonytalan, vagy nem tartja társadalmilag veszélyesnek a bevándorlókat, van néhány százalék, akik szerint a bevándorlók veszélyt jelentenek. Tíz százaléknál kevesebben tartják ártalmasnak a külföldieket. Ez az érték messze az egyes csoportok feltételeze veszélyessége ala van. Az összefüggéseket nézve azt láthatjuk, hogy a veszélyesség egyaránt korrelál a meghatározatlan ártalmassággal és a bűncselekmények elkövetésével. A korrelációs mátrix igen érdekes összefüggésekre mutat rá. Arra hívja fel a figyelmet, hogy a migránsok tulajdonságai a veszélyességükkel és a kényszerítésükkel pozitíve, az integrálódásukkal viszont negatíve korrelálnak. Ez azt jelenti, hogy minél inkább elfogadják a válaszadók azt, hogy a migránsok negatív tulajdonságokkal rendelkeznek, annál inkább látják őket veszélyesnek és integrálódásra alkalmatlannak. A kényszer és a veszély legalább ilyen szorosan összefüggnek. Közelebbről megnézve ezeket az összefüggéseket azt láthatjuk, hogy nem önmagában a negatív ítélet, hanem annak a veszélyességgel való összefüggése a meghatározó. Ugyanakkor nem egyforma a negatív tulajdonságok hatása. Veszélyessé azon tulajdonságok által válnak a migránsok a válaszadók szemében, amelyek dezintegratívak (önzés, senkire nincsenek tekinteel, bűnözés, a törvények be nem tartása, kitúrják a magyarokat a munkából, lenézik a magyarokat). A kényszer szükségességéről vallo felfogás nagyjából követi a veszélyességet. Az is látszik, hogy a negatív tulajdonságok nem a válaszadók és a migránsok közöi konfliktusokból származnak. Az önzés kivételével ugyanis nagyon alacsonyak a változók közöi korrelációs együhatók. Ennél is érdekesebb, hogy a dezintegratív tulajdonságok sem korrelálnak az integrációs index értékeivel, ami azt jelzi, hogy csak csekély mértékben határozhatják meg a beilleszkedésre vonatkozó feltevést. Ha megnézzük bevándorló csoportonként a tulajdonságokat, akkor alacsony korrelációs együhatókat láthatunk. Az önzést jelző változók leginkább az afrikaiaknál és a koszovóiaknál mutatnak összefüggést, de o is eléggé gyengék. A legerősebb korrelációt a magyarok lebecsülése és a törvények be nem tartása mutatja. Az első a többségi hatalom felé mutat, a második pedig az ado hivatali hatalom specialitását jelzi. A hivatali hatalom szerkezetének leírásához a modellben figyelembe kell venni a befogadási és integrálódási indexeket is. A faktoranalízis két eltérő megközelítésmódot eredményeze az ado modellben. Az első elutasító, a veszélyességet és a negatív tulajdonságokat hangsúlyozza, és ennek megfelelően utasítja el a befogadást. A másodikban a befogadás és az integrálódás dominál, és ez jelentősen csökkenti a negatív hatások feltételezését. Érdekes viszont, hogy míg az első faktor esetében a hivatal védelmező feladatát jelentős mértékben elutasítják, az a második esetben nem kap jelentőséget. A többségi hatalom a közjavakhoz való hozzáférésre vonatkozó ítéleteket és kulturális mintákat mutatja. Szemlélete szerint a közjavak a többség tulajdonát képezik. Minél szűkebbre szabják a hozzáférési jogokat, annál több teret igényelnek a többségi csoportnak. A hozzáférés módja és a közjavak típusa szerint a jogosultságok elismertsége is különbözik. Az általános jogosultságot könnyebben elfogadják, mint azt, amelyik a 24 25

2. fejezet Előítélet/idegenellenesség-kutatás a belügyi ágazatban telmű az elutasítás (52,8 százalék). A szankciórendszer alkalmasságát a kérdőív változói közül mindössze keő magyarázza: a befogadási hajlandóság és az iskolai végzeség. Pontosabban: a nagyobb befogadási hajlandóság növeli, a magasabb iskolai végzeség pedig csökkenti a szankciórendszer elfogadását. E két változó azonban mindössze a variancia alig hét százalékát magyarázza, vagyis a szankciórendszerről alkoto vélemény háerében más, a kérdőívben nem szereplő változók állhatnak. Ami a külföldiekről kialakult véleményt illeti, az csakis a közvéleményben és a sajtóban megjelenő képpel függ össze: ha az egyikben pozitív, az a másikban is, ha az egyikben megfelel a valóságnak, akkor a másikban is. Nincs azonban összefüggés az ado kép valóságossága és pozitivitása közö. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársainak nagyon jó az önképe. Egyáltalán nem tartják magukat elfogultnak, és igen kevés a bizonytalanok aránya is. Összevetve ezt a hivatali hatalom változóival azt láthatjuk, hogy o sokkal nagyobb volt a bizonytalanok aránya. Ez a változó csak gyengén korrelál a többivel, és érdekes módon éppen a külföldiek veszélyességével és kényszerítésével korrelál negatíve, pozitíve pedig az együ dolgozással és a gyerekek közös iskolába járásával. Vagyis akik veszélyesnek tartják a külföldieket, azok inkább gondolják, hogy kollégáik elfogultak, akik pedig szívesen dolgoznának együ külföldiekkel, azok inkább elfogulatlannak tartják a kollégáikat. Igen érdekes eredményt kapunk, ha a külföldiekkel szembeni elfogultságot meghatározó változókat vizsgáljuk. A vizsgálatban szereplő változók közül ötnek van hatása az elfogultságra, és ezek együesen a variancia 36 százalékát magyarázzák. A veszélyesség, a szolidaritás hiánya és az interperszonális kapcsolatok elutasítása erősíti azt a feltevést, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dolgozói elfogultak. Ebből pedig az következik, hogy az elfogultságot úgy értelmezik, hogy a külföldiek javára elfogultak a Hivatal dolgozói. 2.3. A büntetés-végrehajtási szervezetben folytato kutatás A 2012-ben folytato kutatás 485 fős mintára, 18 büntetés-végrehajtási intézetre, illetve börtönre terjedt ki. A felhasznált módszer és a feldolgozás módja megegyeze a korábbi vizsgálatokéval. A befogadási készséget is a már ismert változócsoportok mentén vizsgáltam. Ahogyan a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dolgozóinál, i is különválnak az immateriális és a materiális bevándorlási okok, csakhogy a büntetés-végrehajtás dolgozóinál a preferenciák éppen fordítoak, és ők a materiális indokokat részesítik előnyben. A jobb megélhetés és a gyerekek iskoláztatása dominál. Ebben a tekintetben az adatok a rendőrök gondolkodásával mutatnak rokonságot. Az immateriális indokokat nagymértékben elutasítják a büntetés-végrehajtásban dolgozók, főleg a vallási (elutasítás: 55,7 százalék; elfogadás: 15,6 százalék) és a társadalmi csoporthoz tartozás (elutasítás: 51,5 százalék, elfogadás: 14,3 százalék) nem szimpatikus a számukra. Ugyancsak eltér a válaszadók véleménye a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban dolgozókétól abban a kérdésben, hogy ki kapjon lehetőséget Magyarországon a letelepedésre. Közöük sokkal erősebb a nacionalizmus, pontosabban erősen megosztoak a magyarok letelepedésének kérdésében. Közel 28 százalékuk egyetért ugyanis azzal, hogy csak a határon túli magyarok kapjanak erre lehetőséget, közel 22 százalékuk pedig egyáltalán nem ért ezzel egyet. A büntetés-végrehajtásban dolgozók 40 százaléka elutasítja a bevándorlók befogadását, szerintük ugyanis senkit sem kellene befogadnia az országnak. Ez teljesen más aitűdöt mutat, mint amit a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal dolgozóinál megfigyelheünk. Ebben az esetben nincs hasonlóság a rendőrök és a büntetés-végrehajtásban dolgozók véleménye közö, sőt az utóbbiak mindkét másik vizsgált csoporól nagymértékben különböznek, mert a többi szakmában az aól függ álláspont az uralkodó. Az elutasító aitűd dominál akkor is, amikor a külföldiek egyes csoportjait vizsgáljuk. A megkérdezeek valamennyi csoport befogadását igen magas arányban utasítják el, még az európai uniós polgárokat is csak 13 százaléknyian fogadnák be, ám kétszer ennyien vannak (26,2 százalék), akik őket is egyértelműen kirekesztenék. Minden más csoport esetében tíz százalék ala van azok aránya, akik egyértelműen befogadóak. Leginkább az arabokat és az afgánokat nem akarják befogadni. A letelepedés és a befogadás azonban semmilyen összefüggésben nincs egymással (nincs értékelhető korreláció és még az sem szignifikáns). Rendkívül érdekes ugyanakkor, hogy a letelepedésre vonatkozó kérdésre ado válaszok a büntetés-végrehajtásban dolgozók és a rendőrök esetében ismételten egybeesnek, míg a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal alkalmazoai toleránsabbak. A legérzékenyebb kérdés ebben a blokkban az, hogy kapjon-e minden rászoruló letelepedési lehetőséget. A válaszok alapján megállapítható, hogy a különböző szakmákban szinte egyöntetű az elutasítás. Az adatokból is világosan kiolvasható, hogy az asszimilációs igény (csak az kapjon letelepedési lehetőséget, aki kész asszimilálódni) mennyire magas az egyes szakmákban, és az is, hogy még az asszimilációs szándék sem elegendő a letelepedéshez. A büntetés-végrehajtásban dolgozók úgy vélik, hogy leginkább senki, még a magyarok se telepedjenek le Magyarországon. Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen tényezők határozzák meg a büntetés-végrehajtásban dolgozók gondolkodásában a befogadást, akkor azt kapjuk, hogy az összeteebb, mint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal alkalmazoainál. Hasonló abban, hogy szintén az integrálódási index a legmeghatározóbb tényező, és abban is, hogy a modellben szerepelnek az immateriális okok. Eltérő viszont abban, hogy a szolidaritás és az együ dolgozás indexei is szerepet kapnak, a veszélyesség helyét pedig átveszi a kényszer. Az adatokból kitűnik, hogy a migráció materiális okait inkább elfogadják, mint az immateriálisokat, ugyanakkor az utóbbiak hatnak pozitíve a befogadásra. Ezek a tényezők mintegy hatvanhárom százalékban magyarázzák a befogadási index varianciáját. A nemek szerinti eltérések a szokásos eredményt adják: a férfiak kevésbé toleránsak, mint a nők. Az indexek értékeiben ugyan találunk különbséget, de a struktúrában nem, vagyis a büntetés-végrehajtásban dolgozóknál is ugyanazokat a tényezőket 26 27