Gróf Esterházy János (1901-1957)

Gróf Esterházy János (1901-1957)

ESTERHÁZY JÁNOS életútjának főbb állomásai galathai gróf Esterházy János (Nyitraújlak, 1901. március 14. Mírov, Csehország, 1957. március 8.) Csehszlovákia legjelentősebb magyar politikusa volt. Gróf Esterházy János 1901. március 14-én született Nyitraújlakon (ma Veľké Zálužie Szlovákia). Nemesi családból származott. Ősei ellenzéki magyar arisztokraták voltak. Édesanyja, Elisabeth Tarnowska lengyel grófnő volt. Apja, Esterházy János, az Esterházyak galántai ágához tartozott, dédapja az 1849-ben kivégzett báró Jeszenák János nyitrai kormánybiztos volt. Az apja 1905-ben meghalt, János ekkor négyéves volt. Budapesten járt gimnáziumba és a kereskedelmi akadémiára, később a saját birtokán gazdálkodott. 1924. október 15-én elvette Serényi Lívia grófnőt, a házasságból két gyerek született, János és Alice. 1931-ben, a Szent-Ivány Kúria ülésén 15 000 korona pályadíjat ajánl fel egy magyar összefoglaló történeti munka megírására. Esterházy a Csehszlovák Köztársasági Magyar Népszövetségi Liga vezetője lett, ez az Egyesült Nemzetek keretében működött. Egy év múlva, 1932. december 11-én az Országos Keresztény Szocialista Párt (OKSZP) elnöke lett. Az Esterházy által vallott keresztényszocialista politika történelmi előzményeiről tudni kell, hogy ez a mozgalom XIII. LEÓ pápa Rerum novarum című pásztorlevele nyomán indult, Gieswein Sándor és Prohászka Ottokár munkásságának köszönhetően, még a Magyar Királyság feldarabolása előtt. Trianon után vezető zászlóvívői a felvidékiek lettek, Fischer-Colbrie Ágoston kassai megyéspüspök iránymutatása alatt. Megalakult a Szlovákiai Katolikus Ifjúsági Egyesület, majd a 30as években a felvidéki Prohászkakörök. E keresztényszocialista politikai irányzat három pilléren nyugodott: a keresztény eszmeiségen, mely az emberi személyiség védelme mellett kiterjedt egy adott közösség egészére is (perszonalitás elve); a szociális elkötelezettségen, mely az egyén felelősségét hirdeti a közösség iránt és fordítva, valamint a munkáltató felelősségén a közjó iránt; s végezetül az autonómia jogán, mind szakmai, mind egyesületi és nemzeti vonatkozásban (szubszidiaritás elve). Az 1935-ös választásokon Kassán bekerült a csehszlovák parlamentbe. Több országos körutat tart nagyhatású beszédekkel Szlovákiában. Az első parlamenti beszédében hangzott el ez a mondat: Akaratunk ellenére odacsatoltak Csehszlovákiához, követeljük, hogy a csehszlovák kormány teljes körben tisztelje a mi kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat. A HSĽS szlovákiai autonómia-követelését is támogatta. Masaryk visszalépése után a magyar képviselők Edvard Beneš oldalán voltak, ami lehetővé tette, hogy ő legyen az ország elnöke. 1933-ban programadó beszédet mond az OKSZP nagygyűlésén, ahol kifejti, hogy folytatni kell a párt ellenzéki politikáját, törvényes keretek közt követelve az önrendelkezési jogot, Szlovenszkó és Ruszinszkó teljes körű autonómiáját, nemzeti, vallási és kulturális téren pedig a fejlődés biztosítását. 1934-ben saját politikusi magatartásával kapcsolatban elmondja, hogy tevékenységének egyetlen indítéka a Szlovákiában élő magyarság létének, boldogságának és fejlődésének biztosítása. 1935-ben, a választások során Kassa képviselőjeként bekerül a prágai parlamentbe. Első parlamenti beszédében kifejti, hogy megkérdezésünk nélkül csatoltak bennünket Szlovenszkóhoz, elvárjuk tehát, hogy a mindenkori csehszlovák kormányok száz százalékig megtartsák kisebbségi, nyelvi, kulturális és gazdasági jogainkat. A parlamentben követeli Szlovákia autonómiáját is. Masaryk lemondása után a magyar pártok Esterházy javaslatára Benešre adják le szavazatukat a németbarát jelölttel szemben, és ezzel nagyban elősegítik Beneš államelnökké való megválasztását. Az érsekújvári magyar pártok kongresszusán, két magyar párt (az OKSZP és a Magyar Nemzeti Párt) egyesülésekor, 1936. június 21-én megalakult az Egyesült Magyar Párt, ennek ügyeleti elnöke Esterházy János lett. Beneš egy személyes találkozójukon miniszteri posztot ajánl Esterházynak a csehszlovák kormányban, aki ezt visszautasítja, mondván, hogy előbb a csehszlovák kormánynak kell olyan intézkedéseket hoznia a magyarokkal kapcsolatban, melyekkel kiérdemli a magyarok bizalmát. 1937 novemberében a prágai parlamentben ezt mondta: "Amíg nem szűnik meg az állami igazgatásban a velünk szemben alkalmazott szabotáló rendszer, intézményesen nincsenek biztosítva a békeszerződésben és az alkotmánytörvényben lefektetett jogaink, mindaddig folytatni fogjuk ellenzéki politikánkat, és nem szűnünk meg informálni helyzetünkről az európai közvéleményt." Ezeket a szavakat még stiláris változtatások nélkül ma hatvan év multával is el lehet mondani és mondjuk is. Esterházy politikai célja a trianoni békeszerződés revíziója volt. Ebben támogatást kapott a magyar kormánytól. Magyar ügynök volt Szalma név alatt a 221 -es sorszámmal. Többször találkozott 1938-ban Szlovákia-szerte elmondott beszédeiben síkraszáll a magyar kisebbség jogai és Szlovákia teljes körű autonómiája mellett.

A kisebbségi kérdés tanulmányozására Csehszlovákiába érkezik Lord Runciman. Az angol kormány kiküldöttje két alkalommal fogadja Esterházyt és más magyar politikusokat. A diplomatának átadott emlékiratban a magyar képviselők követelik a wilsoni önrendelkezési jog megadását a magyar kisebbség számára. Esterházy János tárgyalásokat folytatott Magyarországon, Lengyelországban és Olaszországban. Ez év március 17. és 18-ikén Lengyelországban azt a magyar kormány által kidolgozott programot támogatta, ami egész Szlovákia Magyarországhoz való visszacsatolását tartalmazta. Esterházy a komáromi tárgyalásokon is részt akart venni, ahol az új csehszlovák-magyar határokról tárgyaltak, de a csehszlovák delegáció vezetője, Jozef Tiso ezt elvetette. A határkérdéssel foglalkozó magyar szlovák tárgyalásokon Esterházy követelése ellenére a csehszlovákiai magyar képviselők csak megfigyelőként vehettek részt. A müncheni egyezmény (1938. szeptember 29.) záradékába olasz javaslatra bevették, hogy Csehszlovákiának Lengyelországgal és Magyarországgal fennálló területi vitáit is rendeznie kell. 1938-ban Hitler elcsatolta a Szudéta-vidéket és Dél-Szlovákiát Csehszlovákiától, és Németországnak illetve Magyarországnak adta. (Ekkor Csehszlovákiából 11927 km 2 -nyi területet visszacsatoltak Magyarországhoz, 869 ezer lakossal, közülük a magyarok aránya 86,5, a szlovákoké 8,5 % volt.). A Müncheni egyezmény után a csehszlovákiai magyarság képviselői Esterházyval az élen nyugalomra és passzív magatartásra szólítanak fel. Ugyanakkor egy, a világ közvéleményéhez intézett kiáltványban követelik a magyar kisebbség önrendelkezési jogát, és a magyarság parlamenti képviselőivel megalakítják a Magyar Nemzeti Tanácsot, amely a csehszlovákiai magyar kisebbség életét hivatott irányítani. Miután Hitler megszállta a Szudéta-vidéket 1938. október 1-10. között, a csehszlovák elnök, Edvard Beneš pedig elmenekült, a káoszt kihasználva a szlovák nép 1938 október 6-án, Zsolnán deklarálta autonómiáját. Ennek miniszterelnöke a Hlinka Szlovák Néppártja vezetője, Jozef Tiso lett egészen a következő év március 9-ig. A helyzetet kihasználva Magyarország érvényre juttathatta revizionista politikáját: Német- és Olaszországot rábírta az első bécsi döntés meghozására (1938. november 2.), aminek eredményeképpen visszacsatolhatta a mintegy 85%-ban magyar lakosságú déli területeket, Szlovákia kb. egyharmadát. Az I. bécsi döntés után, Esterházy János, mint Kassa képviselője üdvözölte Horthy Miklóst, de személyesen a szlovák területen maradt, egyúttal jogszerű bánásmódot, kért a magyar kormánytól a Magyarországra került szlovákok részére. Megalapította a Szlovenszkói Magyar Pártot. A hetvenezres magyarság érdekeit védelmezte és egyben a magyar kormánytól a szlovák lakosság jogainak betartását követelte a visszacsatolt területeken. Pozsonyban, a Szlovákiában maradt magyarság részére megindítja az Új Hírek című napilapot, ezt betiltották, őt magát pedig 1939-ben rendőrségi felügyelet alá vonták. 1939-ben Magyar Hírlap néven új napilapot alapított. 1938-ban a magyarországi földreformmal kapcsolatos viták során a magyar arisztokrácia számára küldött üzenetében a földreform mellett foglalt állást. 1939-ben Jozef Tiso kikiáltotta a Szlovák Köztársaságot. Ezzel megszűnt az önálló Csehszlovákia. Magyarország bevonult Kárpátaljára. 1939-ben hivatalos nyilatkozatban a sajtó hasábjain határolja el magát és pártját a nemzeti szocialista eszmétől és annak politikai irányvonalától. Többször tárgyalt a szlovák állam elnökével, Tisóval a magyar kisebbség jogairól. A szlovák parlament egyetlen magyar képviselőjeként szenvedélyes felszólalásokkal követeli a magyar kisebbség érdekeinek és jogainak elismerését. A maradék területen így azután Jozef Tiso vezetésével 1938-ban Zsolnán (Žilina) kikiáltották az első Szlovák Köztársaságot. Estreházy rádiós beszédben üdvözölte 1939. március 14-én a Szlovák Köztársaság kikiáltását. 1939. szeptember 1-én, a világháború kitörésekor a lelkiismeret szavának való engedelmességre hívja fel a figyelmet. A szlovák parlamentben 1939 decemberében pedig arról beszélt: "A magam részéről nem mondhatok le semmilyen magyar jogról, különösen akkor nem, amikor ezeket a jogokat a Trianoni békeszerződés után kialakított Csehszlovák Köztársaságban nehéz harcok árán vívtuk ki." Fontos ez a mondat, mert utal Esterházy jogi gondolkodásmódjára: a szerzett jogokat nem lehet feladni és meg kell védeni. Jó figyelmeztetés ez a mai felvidéki magyar politikusoknak. 1940-ben, újévi beszédében részletesen elemzi a Csehszlovák Köztársaság felbomlásának okait, s ezek között a békés egymás mellett élés hiányát tarja a legfontosabbnak. 1941-ben megalakítja a pozsonyi Takarékbank Rt-t, a szlovákiai magyarság első és máig egyetlen önálló pénzintézményét. Létrehozza a kiadói tevékenységet folytató Madách Könyvesházat. A debreceni nyári egyetemen tartott előadásaiban kiemeli a nemzetiségekhez való közeledés fontosságát a többségi nemzet részéről. 1942-ben újjáalakítja a betiltott SZMKE-t, a Szlovenszkói Magyar Kultúregyesületet. Megindul a korábban meghirdetett Magyar Ház akció. Magyar Házak nyílnak Pozsonyban, Iglón, Eperjesen, Nyitrán, Bártfán stb.

1942-ben nagyobb értekezésben fejti ki, hogy a kisebbség jövője elsősorban annak szellemi kvalitásán, másodsorban pedig a mindenkori államhatalom kisebbséggel szembeni magatartásán múlik. A fasiszta szlovák bábállam nemzetgyűlése 1942. május 15-én kézfelemeléssel szavazta meg a 68. számú alkotmánytörvényt, amely elrendelte a zsidó származású állampolgárok számuk mintegy 90000 volt haláltáborokba való deportálását. Esterházy volt a szlovák parlament egyetlen képviselője, aki 1942. május 15-én a 68/1942-es alkotmányi törvény ellen szavazott, ami a zsidóság kitelepítéséről szólt. A szlovák sajtó kereszttüzébe került. Esterházy megbélyegezte a döntést.: "Szégyenletes dolog, hogy egy kormány, melynek elnöke és miniszterelnöke jó katolikusnak vallja magát, zsidó lakosságát Németországba deportáltatja, a hitleri koncentrációs táborokba". Így indokolta az álláspontját: Veszélyes útra tért a szlovák kormány akkor, amikor a zsidók kitelepítéséről szóló törvényjavaslatot benyújtotta, mert ezzel elismeri jogosságát annak, hogy a többség a kisebbséget egyszerűen kiebrudalhatja. Tudom, hogy a törvényjavaslat nagyon sok szlovák képviselőtársamnak nem fekszik, de ezek pártfegyelemből nem mernek fellépni a javaslat ellen. Én ellenben, mint az itteni magyarság képviselője leszögezem ezt, és kérem tudomásul venni, hogy azért nem szavazok a javaslat mellett, hanem ellene, mert mint magyar és keresztény, és mint katolikus a javaslatot istentelennek és embertelennek tartom. (Ebben az évben a szlovák kormányzat mintegy 65 ezer zsidót átadott a német hatóságoknak.) 1944-ben a szlovák nemzeti felkelés résztvevőivel közvetett kapcsolatban áll. Százával segíti Magyarországon át meneküléshez az üldözött zsidókat és más, szlovák vagy cseh egyéneket. Memorandumban tiltakozik Magyarország német megszállása ellen, amelyet eljuttat a nyugati nagyhatalmak képviselőihez. 1944-ben a szocialista Szakasits Árpáddal is felvette a kapcsolatot. 1944 karácsonyán a nyilasok Magyarországon letartóztatják és rákényszerítik, hogy lemondjon pártvezetői tisztségéről. Miután ezt megtette, visszatér Pozsonyba, ahol pártja egy emberként újból őt választja meg vezetőjének. Esterházy János 1944-ben zsidók, csehek, szlovákok, lengyelek százainak segített a szökésben. Magyarország 1944. októberi német megszállása ellen memorandumban tiltakozott, a szövetségesekhez a svájci követségen át juttatta el memorandumát. Az év utolsó hónapjaiban a Gestapo körözést ad ki ellene, de nem hajlandó elmenekülni az országból. 1945-ben Csehszlovákia ismét megalakult. Edvard Beneš kiadott egy dekrétumot, amely alapján a németeket és a magyarokat bűntette a háborúért, és elvette tőlük a csehszlovák állampolgárságot. Edward Beneš a magyarok elkergetését 194243ban tette magáévá, s ezt a moszkvai csehszlovák kommunista emigráció a szovjet kormányzattal egyetemben 1944 tavaszán fogadta el. A Szlovák Nemzeti Tanács (parlament) ugyanazon év végén azonosult ezzel az embertelen eljárással. Ezek után már egyenes út vezetett az ismert sorscsapások irányába. Szlovákia Kommunista Pártja kassai konferenciája "új honfoglalást" helyezett kilátásba Dél-Szlovákiában, ahol úgymond elmagyarosított szlovákok élnek. Meghirdették a kassai kormányprogramot, amelynek VIII. fejezete gyakorlatilag a magyar nemzetiséget tette felelőssé Csehszlovákia felbomlásáért. A rendeletek bezáratták a magyar iskolákat, elkobozták a magyarok vagyonát, és ingatlanát, és nyilvános helyen nem használhatták anyanyelvüket. Elestek az egészségügyi ellátástól, a nyugdíjtól és a szociális juttatásoktól. Csehországba deportálták őket közmunkára, majd kikényszerített lakosságcsereegyezmény keretében szülőföldjük elhagyására kényszerítették őket. Több mint 68 ezer embert, akik 160 ezer katasztrális hold termőföldet és 15 ezer házat hagytak hátra, miközben a Magyarországról önként áttelepülő szlovákok 15 ezer katasztrális hold termőföldet és 4400 lakóépületet hagytak el. Majd következett a reszlovakizáció, mely azon a hamis elméleten alapult, hogy a szlovákiai magyarok voltaképpen elnemzetlenített szlovákok. A zaklatásoknak kitett és sehonnan segítséget nem remélő magyarok majd négyszázezren szlováknak jelentkeztek. A nagyobb városokban, különösen Pozsonyban tömeges méreteket öltött a magyar nemzetiségű lakosság lakásainak igénybevétele, gyakran az érintettek internálásával egybekötve. Internálótáborok működtek többek között PozsonyLigetfalun, Kassán, Losoncon, Léván, Nagyidán, Nyitrán, Rozsnyón, Szereden s másutt, ahol több, mint húszezer személyt őriztek. Kevés szó esik arról, hogy egyedi kivégzések és tömeggyilkosságok is történtek. Ennek hatására 1945 tavaszán mintegy 40 ezer személy menekült Magyarországra. A maradó magyarok szorongattatása 1949 közepéig folytatódott. A csehszlovák államfő nemzetiségi politikája olyan módszereket alkalmazott a magyarsággal szemben, melyek a fasizmus (és kommunizmus Szerk.) előtti Európa korában is ismeretlenek voltak. A benesi dekrétumok és végrehajtásuk kimerítik az emberiség ellen elkövetett bűntettek tényállását. Visszavonásukat Csehszlovákia korábbi s utódállamainak jelenlegi vezetői sem kezdeményezték. Elmaradt a bocsánatkérés, esetleg egy szolid főhajtás a magyar nemzet, illetve a felvidéki magyarság előtt. S tegyük hozzá, hogy az akkor történtek ellentmondtak Csehszlovákia alkotmányának, sőt az ilyen cselekményekért büntetés járt. Esterházy János, a politikus utóélete szomorú. A pozsonyi nemzetvédők szerint a gróf rehabilitálása a második világháború eredményeit kérdőjelezné meg, beleértve a határok megváltoztatását

Rehabilitációja tehát mind máig függőben van abban a Szlovákiában, melyben a magyar pártoknak és egyáltalán a felvidéki magyarságnak jószerével ugyanazokkal a gondokkal kell szembenézniük, mint amilyenekkel a most méltatott szellemi előd is kénytelen volt naponta megküzdeni. Ez Esterházy János utóéletének legfájdalmasabb fejezete. 1945-ben az oroszok Pozsony felszabadítása közben letartóztatják, majd tizenkét nap elzárás után szabadon engedik. Felkeresi Gustáv Husák 1 belügyi népbiztost, hogy tárgyaljon vele a magyarok memorandumáról, melyben az új magyarellenes intézkedések ellen tiltakozik. Husák letartóztatja és átadja a KGB ügynökeinek. Több magyar pártvezetővel a Szovjetunióba hurcolják, ahol egy évet tölt a moszkvai Ljubljanka börtönben. Koholt vádak alapján tíz év kényszermunkára ítélik, majd szibériai táborokba viszik, ahol súlyos tüdőbetegséget kap. 1947-ben a kommunisták kerültek hatalomra, köszönhetően annak, hogy szovjet érdekszférában volt Csehszlovákia. Ekkor az ország hivatalos neve: Csehszlovák Népköztársaság. 1947. szeptember 16-án, egyetlen ülésen a Szlovák Nemzeti Bíróság távollétében, in contumaciam, kötél általi halálra ítéli a köztársaság szétveréséért és a fasizmus kiszolgálásáért. A vád szerint az általa vezetett szlovákiai magyarság bomlasztotta fel a csehszlovák államot, személyében a magyarságot marasztalták el. Beneš elnök megígérte a perújrafelvételt, de mielőtt léphetett volna, 1948-ban lemondatták. Fábry Zoltán a Magyar Nemzet hasábjain "tiszta gyilkosságnak" nevezte a pozsonyi bíróság döntését. Az ő szemében az egész szlovákiai magyarság nyakába akasztottak kötelet, amiért ez a népcsoport az embertelenség éveiben egy emberként hűséggel követte vezetőjét. Ám a gyilkosok eszmei utódai folytatják elődeik mesterkedését. Ez már csak azért is méltánytalan és érthetetlen magatartás, mivel a felvidéki magyarok sohasem gyűlölték a szlovákokat. 1949-ben a szovjet hatóságok Ágcsernőnél átadják a csehszlovák szerveknek. Családja és barátai közbenjárására Klement Gottwald köztársasági elnök kegyelemből életfogytiglanra változtatja ítéletét. Bejárja Csehszlovákia szinte valamennyi börtönét, közben családja szétszóródik, csupán egyetlen húga tarthatja vele a kapcsolatot, rendszertelenül. Leveleit, ha engedélyezik, szlovák nyelven írja. A fűtetlen börtönökben betegsége egyre jobban elhatalmasodik. 1957-ben utolsó kérését, hogy szállítsák a nyitrai börtönbe, mert szülőföldjén szeretne meghalni, elutasítják. Március 8-án halt meg a morvaországi Mirov börtönben. Amikor gróf Esterházy János visszaadta lelkét Teremtőjének, családja és szerettei közül senki sem állhatott halotti priccsénél a börtönkórházban. Senki sem tudhatott halála híréről, noha tizenöt évvel azelőtt Közép-Európa legbátrabb emberének nevezték. A holttestet elhamvasztották, s még a maradványokat sem adták ki a családnak. Hamvait ma is keresik, nevét negyven évig le sem írhatták. Hamvai kiadatását és emberhez méltó eltemetését a mai napig nem engedélyezték. Esterházy János gyűlölte az erőszakot, antifasiszta és antikommunista volt. Politikáját magyarsága, keresztény humanizmusa, demokrata volta határozta meg, a 20. század gerinces, önfeláldozó magyar politikusai közé tartozik. gróf Esterházy János 1992-ben a pesti Szép utcában, 1998. június első vasárnapján az északmorvaországi Olomouc (Olmütz) mellett, Mirov falu börtöntemetőjében kapott emléktáblát a mai napig ez az egyetlen Esterházy-emlékmű a volt Csehszlovákia területén. 1993-ban Göncz Árpád kérésére az orosz legfelsőbb bíróság Esterházy ítéletét semmisnek mondta s rehabilitálta ez azonban mind Csehországban, mind Szlovákiában máig késik. Esterházy politikai gondolkodása e három eszmét szervesen ötvözte, messze megelőzve kortársait, az ökumenizmus mellett kötelezte el magát. E szilárd háttér mindig megóvta őt a gyűlölködéstől Már 1940 húsvétján a feltámadó Krisztus göröngyös pályafutásáról írt és ezzel szinte saját mártíriumát jósolta meg. Tisztánlátása arra késztette, hogy tiltakozzon a lágerek és deportálások ellen. A leánya, Esterházy-Malfatti Alice, a szlovákiai magyar kisebbség képviselői, a Magyarok Világszövetsége és a magyar kormány támogatásával 1989. november óta igyekszik elérni, hogy Esterházy Jánost Szlovákiában rehabilitálják. Ez máig nem sikerült. Moszkva 1993-ban hivatalosan rehabilitálta. A lánya 1994-ben kérelmezte az eljárás megújítását, de a bíróság ezt szlovák és cseh történészek szakmai ítéletére hivatkozva elutasította. Esterházy János születésének századik évfordulója alkalmából, 2001. március 11-én ünnepi gyűlést tartott tiszteletére a magyar parlament az akkori államelnök, Mádl Ferenc részvétével. Mádl Ferenc köztársasági elnök beszédében hangsúlyozta: Esterházy János úgy küzdött a határon kívül rekedt magyarság jogaiért, hogy közben minden más kisebbség és a szlovákság jogait és valódi érdekeit is szem előtt tartotta. 1 Gustáv Husák (Pozsonyhidegkút, 1913. január 10. Pozsony, 1991. november 18.) szlovák kommunista politikus, 1975 és 1989 között Csehszlovákia államfője. 1945 előtt is kapcsolatban volt a kommunista pártokkal, 1945-től a szlovákiai magyarok és a szlovákiai demokratikus erők ellen lépett fel. Az 1950-es évek elején koncepciós pert indítottak ellene, ennek áldozataként burzsoá nacionalizmus vádjával 1954-ben halálra ítélték, de végül nem végezték ki. 1960-ban szabadult ki, három évvel később rehabilitálták.

A parlamenti ünnepség zárszavában Esterházy Alíz egyebek között ezt mondta: "Azok a posztkommunista politikusok, akik most utólag a holokauszt áldozatainak hangos védelmezői, gondoljanak arra is, hogy a kommunista rendszer hány ártatlan embert üldözött és gyilkolt meg. Az áldozatok között nagyon sok zsidó is volt. Esterházy János is ennek a kétszeres, faji illetve nemzeti és osztályalapon történt üldözésnek vált áldozatává. Ezúton szeretném megszólítani a magukat liberálisnak valló, és a nemzet múltjához nem kötődő politikusokat, hogy emlékezzenek: nekünk magyaroknak is volt egy holokausztunk, s azt Trianonnak hívják. Ezt elfelejteni nem szabad, ugyanúgy, amint a zsidók sem felejtik el a saját holokausztjukat. Nekünk sem szabad föladni a kéthárommillió magyar érdekét a tízmillió anyaországi magyar vélt érdekeiért." 2007. április 20-án Sólyom László köztársasági elnök újra rehabilitálást sürgette egy konferencián, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia szervezett a gróf halálának évfordulója alkalmából. "Hogy néz az ki, hogy mindenki tisztel egy háborús bűnöst, hivatalosan politikusok kiállnak mellette, ugyanakkor ő jogilag és papíron még mindig a lehető legsúlyosabb elítélést hordozza magán" mondta az elnök. Tiszteletünk alapja az, hogy Esterházy Jánosnak elvei voltak, szilárd erkölcse, és ezekből semmit nem engedett - mondta a köztársasági elnök a II. világháború után háborús bűnösként halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélt politikusról a Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetében. Hozzátette: Esterházy János kitartott küldetése mellett, hogy a felvidéki magyarság szószólója legyen, de képviselte a lengyelek, a ruténok és a zsidók ügyét is. Sólyom szerint a szlovákiai magyar politikus volt az egyetlen, aki a parlamentben a zsidók deportálása ellen szavazott. Az államfő elmondása szerint Esterházy János kiállt a kisebbségi jogokért, de példát mutat abból a szempontból is, hogy úgy vélte, a szlovákok és a magyarok együttélése történelemi adottság, közös a sorsuk, amit vállalni kell. Sólyom László szerint törekedni kell arra, hogy Esterházy János gróf erkölcsi rehabilitációja mellett jogi rehabilitációja is megtörténjen. "Hogy néz az ki, hogy mindenki tisztel egy háborús bűnöst, hivatalosan politikusok kiállnak mellette, ugyanakkor ő jogilag és papíron még mindig a lehető legsúlyosabb elítélést hordozza magán" - fogalmazott. Sólyom László szerint óhatatlanul adódik a kérdés, mi az, ami lehetetlenné teszi az ítélet felülvizsgálatát. Véleménye szerint ez "a szembenézéstől való ódzkodás, a bátorság hiánya, hogy egy nép, és itt Szlovákiáról van szó, sőt Csehországról, Csehszlovákiáról van szó, szembenézzen azzal a korszakkal, ami közvetlenül a háború után következett be". Lehet-e azt tenni, hogy csak a kommunista hatalomátvételig megyünk vissza, azt rehabilitáljuk, és ami előtte volt arról kijelentjük, demokratikus? - kérdezte. Példaként említette, hogy Magyarországon az első zsidótörvénytől (1938) kezdve vizsgálták felül az ügyeket. Sólyom László szerint Esterházy János szellemében "a nyitott szívnek a politikáját kell követni Szlovákiában, és mindenekelőtt a szlovák néppel szemben is". Sorsközösség szellemében a megbékélésre kell törekedni, tisztázni kell a jogi részét Esterházy János rehabilitálásának, ami elengedhetetlen a megbékéléshez - fűzte hozzá. Sírhelyét csak halála után ötven évvel sikerült felfedezni: Karel Schwarzenberg herceg kutatta fel. Esterházy János földi maradványai Prágában, egy tömegsírban nyugszanak, a kommunizmus több más áldozatával együtt. Forrás Esterházy János Emlékkönyv - Molnár Imre (2001) Esterházy János A Wikipediából, a szabad lexikonból Balassa Zoltán: A FELVIDÉKI MAGYARSÁG MÁRTÍRJA gróf Esterházy János (1901-1957) egy koránál különb ember; Erdélyi Napló, Nagyvárad, 1998. június 30. DURAY MIKLÓS: Megkésett temetési beszéd (Gróf Esterházy János halálának 40. évfordulóján) 1997. március 7.